1000 A MI HAZÁNK

" Míg más parlamentáris országokban a jobboldal általában a józan és megfontolt konzervativizmust, a tradíciókhoz való ragaszkodást tekinti hivatásának – nálunk a magát jobboldalinak nevező kormányzati rendszer ezekkel ellenkező törekvéseket mutat. Alkotmányjogi téren a parlamentarizmus elsorvasztása és látszatparlamentarizmussá süllyesztése ennek az állítólag jobboldali kormánypolitikának egyik fő célja. A vezérkedés, az egy akarat érvényesülésére felépített és minden bírálat elnémításával kialakított nemzeti egység, másrészt gazdasági téren az individualista gazdálkodást mindinkább elfojtó, egy újfajta kollektivizmus felé elhajló, sokszor már a magántulajdonba is belenyúló törekvések: nehézzé teszik egy konzervatív politikus számára, hogy ezzel a jobboldallal azonosítsa magát.” (Gr. Apponyi György, 1935)

Friss topikok

Polgári konzervatív blog

2018.12.15. 18:53 HaFr

Szent Korona, kis Jézus, tisztelet: hogyan teszi tönkre a NER a konzervativizmust

Képtalálat a következőre: „nyilasok szent korona”

Volner János szélsőjobbos (korábban Moszkvában képzett) politikus a Betyársereggel oszlatná fel a neki nem tetsző Kossuth téri tüntetést, ami körülbelül megmutatja a konzervatív és a szélsőjobbos hozzáállás közötti különbséget. A tüntetés nekem sem tetszik - se általában a parlament előtti tüntetés műfaja, se a céltalan tüntetésé, amelynek egyetlen szexepilje, hogy erőszakosabb a korábbiaknál -, de eszembe nem jutna az állami szervekkel versenyezve "saját" rohamcsapatokkal szétveretni azt. Volnernek eszébe jut, sőt el is büszkélkedik vele. De Volner egyebet is mond: ráütne azok kezére is, akik a Szent Koronát kihoznák "a Nemzet templomából".

A Szent Korona-tan a magyar államiság több mint ezeréves kontinuitását jelképező, egyébként európai analógiákat sem nélkülöző eszme, nem szélsőjobbos, nem kirekesztő, nem revizionista gondolat, hanem fejlődésre és plaszticitásra képes jogi konstrukció. A Szent Korona (hasonlóan pl. az angol "the Crown"-hoz) ebben az elvont - tehát nem a konkrét tárgyi - formájában a mai állammal azonos értelmű, viszont történeti legitimációt is biztosító közjogi fogalom, amelyben egyesül a magyar állam Szent Istvántól eredeztetett szakralitása és (ma már) a népfelség elve, és ekként a Korona letéteményese a szuverenitásnak. Konzervatív felfogás szerint a tárgynak, amely ennek a szuverenitásnak a szimbóluma, valóban a parlamentben a helye (sőt valójában az ülésteremben lenne), ami teljesen független attól, hogy az adott pillanatban államforma-e a királyság. A Szent Korona-tanból következő "Hungaria semper libera" ("Magyarország mindig szabad") értelmében az ország szuverenitásának elvesztése (idegen hatalmak általi megszállása) idejére provizórium keletkezik, és az ekkor születő törvények nagy része érvénytelen - innen indult ki az Orbán-rezsim is akkor, amikor az 1944. március 19-től kezdődő 45 éves időszak jogszabályalkotását elvileg érvénytelennek minősítette, amit csak az 1989-es új alkotmány korrigált visszamenőleg (részlegesen).

Nem állítom, hogy ez az eszme problémamentes lenne akár a modern demokratikus gondolkodás, akár a tényleges használata felől nézve. Csak az utóbbira korlátozódva, a törvényeinket ténylegesen nem a Szent Korona nevében hozzuk, a bíróságok nem a nevében ítélkeznek, tehát maga a rezsim nem veszi komolyan a tant. Ami nem meglepő, tekintve, hogy ez a rezsim csak paródiája bármilyen jogállamnak, gondolatai önmagáról éppen annyira szedett-vedettek, mint amennyire a vezetőinek erkölcsei és habitusa. A Volner nevűnek evidensen fogalma sincs arról, milyen viselkedést követelne meg Kossuth téri tüntetéssel szemben a Szent Korona. Elárulom: a szabadcsapatai nem része ennek. A Szent Korona rosszul áll a nyilas kezében, rosszabbul, mint a tüntetőében. De mivel egyik se tudja, mit jelent és mit veszítettünk azzal, hogy nem tudtuk átmenteni a valódi értelmét a mába, talán zárjuk is le ezt a kérdést úgy, hogy Volnernak sikerült bizonyítania a hűségét azok felé, akik ezt elvárták tőle.

Egy másik NER-alkalmazott, bizonyos Latorcai szerint, akit egy harmadik, bizonyos Hollik ismétel, bevonva a diskurzusba az utóbbi napokra bűvös szóvá emelkedett "tisztelet"-et is, a tüntetők nem tisztelik az alapvető értékeket, nem tisztelnek másokat, nem tisztelik a kereszténységet, „a nemzet karácsonyfáját, magát a karácsonyt, a kis Jézust sem”. Nos, azt hiszem, a kis Jézusnak nincs szüksége ilyen prókátorokra. Ha a tiszteletről beszélünk, a kormány évek óta folyamatosan erősödő, manipulációban, hazudozásban, lopásban és ki tudja még milyen gaztettekben megnyilvánuló tiszteletlensége a magyar választók és az őket képviselői pártok iránt kozmikus méretekben tágították ki a tiszteletlenségről való korábbi felfogásunkat -- lássuk be, gyakorlatilag naponta köpnek az arcunkba. Ehhez képest az, hogy Latorcai ebben az évben először a kis Jézussal kapcsolatos infantilis gügyögésben látta elérkezettnek az időt megnyilvánulni, persze keresztényellenesség címén ügyesen egy kalap alá vonva egy-két hülye tüntetőt a frissiben megint terrorcselekménnyel beköszönt muszlimokkal, sanda szófacsarás csak, a KDNP vadászatoktól az egyház-bizniszig terjedő költségvetésében a csilingelő Júdás pénz ellentételezése; János mehet haza karácsonyozni, ő aztán tudja, hogy kell. Ennél sokkal fontosabb, hogy a kereszténységgel való lebunkózás hagyománnyá válásának újabb jelét tapasztalhattuk tőle. A kereszténység úgy lett mára elvárás Magyarországon, hogy az egyházak semmit nem tesznek a hitélet erősítése érdekében (hadd ne térjek most ki az átlagos magyar püspök cselekedeteiben megmutatkozó erkölcsi és vallási integritására) és a politikusok között rekordszámban veszik a szájukra, úgyhogy az már a marxizmus-leninizmus hajdani pozíciójához teszi hasonlatossá a Megváltó Urunk egész művét. Well, give me a break, dear. (Szerkesztőnk kihúzott itt egy veretesebb ajánlást.)

A Szent Korona állameszméje, a kereszténység és az erkölcsök. Ma csak ennyit sikerült számba venni a rezsim áldozatai közül. De már ebből is kitelne egy helyre kis konzervatív kánon -- egy ellenzéki kánon, értelemszerűen.

89 komment

A bejegyzés trackback címe:

https://hafr.blog.hu/api/trackback/id/tr3714487146

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

DrGehaeuse 2018.12.15. 20:22:22

Nem követem a blogot elejétől, visszamenőleg meg nem olvastam, de úgy tűnik Péter első posztod ez Szentkorona tan (úgy is mint történeti alkotmány) ügyben!
Számomra nagyon becses téma ezért nagy örömet okozták vele.
Külön öröm számomra, hogy minde szó és gondolat amit leírtál, tökéletesen megfelel eddigi ismereteimnek amiket főként Kocsis István és Tóth Zoltán József (R.I.P.) művei és eloadasai révén szereztem.
Köszönöm.
Remelem lesz még ilyen!?

Moin Moin 2018.12.15. 20:33:34

"...a Korona letéteményese a szuverenitásnak. Konzervatív felfogás szerint a tárgynak, amely ennek a szuverenitásnak a szimbóluma, valóban a parlamentben a helye (sőt valójában az ülésteremben lenne), ami teljesen független attól, hogy az adott pillanatban államforma-e a királyság." - Ebből logikusan és szükségszerűen az következik, hogy ha az ország - élve saját szabadságával és szuverenitásával - úgy dönt, hogy e szuverenitást részben vagy egészben átadja egy másik (nagyobb) egységnek, akkor a korona is részben vagy egészben e másik (nagyobb) egység döntséhozatali székhelyére kell kerüljön.

Mivel Magyarország úgy döntött, hogy csatlakozva az EU-hoz, szuverenitása egy bizonynos részét (kb. harmadát-felét) átadja az EU-nak, ezért a Szentkori harmada-fele is az EU-parlametbe kell kerüljön!

...Ha gondoljátok, februán elején éppen megyek Strasbourg-ba az EP-be: elvihetem magammal azt a koridarabot. Becsszóra átadom nekik!

HaFr · http://hafr.blog.hu 2018.12.15. 21:22:24

@Moin Moin: már megint oda akarod adni a germánoknak, nem volt elég a XI. századi germán áskálódás?

Moin Moin 2018.12.15. 22:26:56

@HaFr: Mindenek előtt: melengeti szívemet, hogy ezek szerint elismered igényünket Elszáz-Lotaringiára... Straßburg (a vérbajosok szerint: "Strasbourg") ui. ott van.

Egyébként: IV. Henrik császárnak 1044-ben I. Péter magyar király hűbérbe adta Magyarországot és vele a Szentkorit is - akkor meg???

2018.12.15. 23:09:57

@Moin Moin:
az esztergomi érsek német-római birodalmi herceg.

2018.12.15. 23:26:17

@Moin Moin:
az uniós jog európában a tagállamok joga felett, vagy mellette álljon? ez a kérdés jelenleg nincs eldöntve.

a baloldali pártok azt mondják, hogy az unió szuverenitás vesztéssel jár. mert az európa parlament az államnemzetek parlamentje felett áll, és annak döntései kötelező érvényűek. a nemzetállamok kora ugyanis lejárt. és a jobboldali pártok mondják azt, hogy a francokat. a brüsszeli politbüró feladata leginkább csak annyi, hogy támogassa az európai jogharmonizációt, és ajánlásokat fogalmazzanak meg. de ezen túl különösebb jogkörük ne legyen.

DrGehaeuse 2018.12.15. 23:43:20

@Moin Moin: Orseolo (Velencés) Pétert a vérszerződés megszegése (hazaárulás) miatt a magyarok kétszer is elüldözték a trónról. Szent István nagy tévedése volt az a róka lelkű nemet!

h.kovacs 2018.12.16. 06:11:41

"A tüntetés nekem sem tetszik"

mégis, hogy lehet megdönteni egy diktatúrát ?

Counter · http://goo.gl/EXkKH9 2018.12.16. 06:43:30

"A Szent Korona rosszul áll a nyilas kezében, rosszabbul, mint a tüntetőjében."

Bocsánat, de ezt nem hagyhatom szó nélkül.

Kinek a tüntetője a tüntető? A nyilasé vagy a Szent Koronáé?

Ha a szándék azt a birtokviszonyt igyekezett kifejezni, hogy keze van a nyilasnak is, meg a tüntetőnek is, majd ezt retorikai fogásként összehasonlítva oda akarta vezetni a gondolatot, hogy egyik kezében ténylegesen jobban (kevésbé rosszul) áll, mint a másikéban, akkor a -j fölösleges és a "tüntetőében" volna helyes.

HaFr · http://hafr.blog.hu 2018.12.16. 07:29:34

@Counter: igaz, javítottam, küszönöm

Bánegressy 2018.12.16. 09:43:12

sajnos nem vagyok képes fegyelmezni magam annyira, hogy azt a botrányos véleményem magamban tartsam, miszerint a SZENTKORONÁT leghelyesebb volna egy műholdon kívülre, geostacionárius pályán az ország felett kilógatni.
az országház kupolájában pedig legfeljebb egy csillagvizsgálót berendezni, ahonnan minden aug.20.-án ingyen kukkolhatnák a tisztelt ünneplő sorban állók távcsövön.
nemhogy az ülésterembe, de még a t.házba sem való, de nem ismerek az országnak olyan pontját se őszintén, ahova igen.

felucca02 2018.12.16. 09:54:58

Nem ismerem a szentkorina-tant, nem is fogom, mert bizonyos bonyolultabb műveletek elvégzésére alkalmatlan vagyok, de kitűnőnek tartom mind az írást, mind a geostacionárius koronapálya ötletét, csak úgy simán, háttértudás nélkül, csupán a gyomorban működö arányérzékelő műszer alapján, köszönöm a mai szellemi élményt!

2018.12.16. 10:10:33

@Bánegressy:
ez ugye megint csak vallási kérdés.

ki a magyar nemzet tagja? a jobboldal és szélsőjobb szerint az a keresztény vagy esetleg keresztyén, aki a szent korona alattvalójának vallja magát. és erre baloldal, a szélsőbal azt mondja, hogy ők nem akarnak a magyar nemzet tagjai lenni. ne legyenek. de az elég abszurd, hogy ezt vadai ágnes betiltja. és majd ők elűzik az ellentábort. akiknek 70-80% támogatottságuk van. mert ugye ez ügyben a fidesz és a jobbik választói egy platformon vannak. és balról ezt a keresztényszocialisták is elfogadják. szily katalin féle irányvonalat kiszorította az mszp-szdsz. és a gyurcsányisták mondják, hogy ők nem lesznek a magyar nemzet tagjai. ne legyenek. parti nagy lajos azt mondja, hogy ő nem tagja a magyar nemzetnek. ne legyen tagja. és erre azt mondja, hogy ez kirekesztés. velük szemben választják meg németh sziszit.
images.hvg.hu/image.aspx?id=768b4230-f2f9-4ab5-89b3-ca89f7d9878a&view=7fcefbf8-ac48-4ee6-aef5-32203afa118c
mit eszik a magyar birkózó? birkát.

2018.12.16. 10:16:09

@felucca02:
nem vagy magyar nemzet tagja. de mehetsz sípolni gyurcsánnyal és a ceu aktivistákkal. hontalanok koncerteztek a hajléktalanokért.
index.hu/video/2018/12/10/utcazene_elo_adas_hajlektalan_facebook-live_szell_kalman_ter/
mindez a holland királyság (!) támogatásával.

humorpalanta 2018.12.16. 10:22:11

@HaFr: Technikailag nem ő akarja odaadni, hanem maga a tan követeli meg, ahogy éppen te is leírtad. A véleményemet erről az egészről meg most visszatartom, mert nem releváns.

humorpalanta 2018.12.16. 10:27:48

@444: Dude. Nem a baloldali pártok mondják, hogy az EU szuverenitásvesztéssel jár, hanem maga az alapszerződés lényegéből fakad, amit minden állam a csatlakozáskor elfogad, illetve az új alapszerződést megszavazza.

Azt meg rádhagyom, hogy mi az Európa Parlament és mi az Európai Parlament...

A jobboldali pártok hozzáállásában a legnagyobb vicc pedig az, hogy miközben a jogharmonizációt tartják fontosnak, éppen ők azok, akik igyekeznek minél inkább keresztbetenni ennek.

Janossz 2018.12.16. 10:31:05

@Bánegressy: :-)
Különben az ülésteremben egy aranyborjú sokkal inkább a közegbe illene.

Bogomil 2018.12.16. 10:33:10

Kedves Poszter! Ha már szentkoronatan, mi a véleményed az ellenállás jogáról? Érvényesíthető-e ez ma, és milyen esetekben, illetve eszközökkel?

Janossz 2018.12.16. 10:34:11

@humorpalanta: Pontosabban úgy akarnak jogharmonizációt, hogy az ő kiváló szabályuk legyen érvényes az egész közösségre.
Hogy a tíz diktáljon ötszáznak.

Komposzt Ella 2018.12.16. 10:44:25

A Szent Koronának nevezett entitás szakrális tisztelete bibliai (nem politikai!) keresztény szempontból akár konkrét tárgyi valójában, akár elvont fogalomként bálványimádás. Ezért fából vaskarika a Nemzeti Hitvallásban együtt emlegetni a kereszténységet (persze, ott nyilván a politikai, kulturális kereszténységről van szó) és a Sz. K. tiszteletét.

Bánegressy 2018.12.16. 10:45:03

@444:
lehet, hogy hosszú folyamat lesz, amíg a magyar nemzet modernizálódik annyira, hogy ez a tradicionalista etnicista szemlélet és magatartás átalakul valami mindenki számára élhető polgárivá, vagy . . . vaaaaaagy?
mondjuk lehet közép-európai köztársaság, vagy esetleg a nyugathoz tartozást demonstrálandó nyugat kelet-európai köztársaság, valamilyen külső gyámság alatt.
benne esetleg magyar nemzetiséggel.
elég fenyegető veszély.

DrGehaeuse 2018.12.16. 10:51:15

@Bánegressy: WTH? A Szentkorona nem a puszta tárgy.
Mindegy hogy hol van. Az állameszme amit megtestesít, annyira egyedi és magyar hogy nem lehet megkerülni , és a helyzet az hogy jogszerűen nem lehet negligálni. Jelenleg is “provizórium” idejét éljük. A Tan szerint (de az 1989-es ideiglenes alkotmány szerint is) törvénytelen jogrend alapján uralkodik egy hamiskártyás magánhatalmi bűnszövetkezet a NER-nek hazudott kner (korrupt nemzetnyomoritók együttmutyizasi rendszere).

HaFr · http://hafr.blog.hu 2018.12.16. 10:52:29

@Bogomil: bizony, valamiért erről is megfeledkezik Volner kartárs, a Szent Korona-tan része az ellenállás kötelessége, ez benn van az Alaptörvényben is, viszont valamiért nem jutott el odáig még a közvélemény, hogy erre támaszkodva indokolja a kormányellenes mozgalmakat és tartok tőle nincs bíróság se, amelyik komolyan venné ezt a jogot és kötelességet

HaFr · http://hafr.blog.hu 2018.12.16. 10:57:27

@Komposzt Ella: a Szent Korona olyan szakrális tárgynak minősül azon az alapon, hogy 1038-ban a Hartvik-legenda szerint Szent István Mária oltalmába ajánlotta az országot (Regnum Marianum), amely kivédi ezt az értelmezést..., illetve legfeljebb protestáns szemszögből teszi argumentálhatóvá

DrGehaeuse 2018.12.16. 10:57:47

@Janossz: Ez nagyon igaz! A parlament jelenleg méltatlan hely. Kufárok gyülekezete.

2018.12.16. 11:06:14

@Bogomil:
a nemeseknek van ellenállási joga. a nemeseket a nép választja a nemzeti keresztségben. a tüntetők túl azon, hogy magukat nem-nemzetinek és nem-keresztényeknek vallják nincsenek megválasztva.

HaFr · http://hafr.blog.hu 2018.12.16. 11:10:52

@444: ez megint nem igaz; Beöthy és Eckhardt óta a Szent Korona szuverenitásának egyik forrása nem a törvényhozás, hanem maga a nép

Komposzt Ella 2018.12.16. 11:16:38

@HaFr: ezért írtam azt, hogy BIBLIAI. Az Újszövetségben sehol nem találsz olyat, hogy Mária több lenne, mint bármelyik más ember. Ezt csak katolikus dogmákban mondják ki, nem kell protestánsnak lenni ahhoz, hogy ezt bárki felismerje. Azt meg helyesen írtad, hogy "a Hartvik-legenda szerint Szent István Mária oltalmába ajánlotta az országot". Ez tényleg csak egy legenda, valószínűleg nincs semmi igazság alapja.

miketbeszéltek 2018.12.16. 11:16:58

-Protestáns szempontból igen problémás egy tárgyat ilyen tulajdonságokkal és tisztelettel felruházni, közel áll a bibliai bálványimádás fogalmához.
-Államelméleti szempontból sajátos, hogy nem én Ti: tehát maga a magyar emberek, akik alkotjuk és fenntartjuk ezt a nemzetet. Keresztény szempontból is maga az ember Isten képmása, ezért egy tárgy nevében az emberek jogait korlátozni, megfosztani a nemzeti lét jogától: istentelenség is.
-A Szent Korona tan támogatói elfeledkeznek arról, hogy a nemzet teste a nemességet jelentette, a többiek ki lettek belőle rekesztve. Biztosan nemesek lennétek, ha fent maradt volna a feudalizmus? Vagy a testből kirekesztett jobbágyok?

DrGehaeuse 2018.12.16. 11:22:49

@Komposzt Ella: A Sz.k. nem királyi ékszer, a király fejet csak egyszer - a beavatási koronázás aktusa során - illethette. Formája és (eredeti) képrendszere miatt egy ókeresztény körtemplomnak fogható fel. Egy szentély ikonosztázzal. A templom tisztelete nem bálványimádás.

Bánegressy 2018.12.16. 11:23:12

@DrGehaeuse:
végig kéne számolni, hogy a magyar történelemben mennyi volt a provizórium és a mérleg sztem nem lenne kedvező, ami a tan értelmezésének sem kedvez az alattvalók(ebben a főni és csapata) harmonikus együttélése szempontjából ennek az égisze alatt.
u.akkor nem biztos, h nagyon szeretném, ha elkezdődne valaha is egy új alkotmányozási folyamat ennek az értelmében. még a nép bevonásával sem. haladjunk tovább.

@Janossz: jó, hogy említed. lehet, hogy találok időt a jó öreg ilf-petrov újraolvasására.
legalább addig sem szólok hozzá. :D

2018.12.16. 11:24:53

@HaFr:
egész pontosan a natio hungarica tagjai. ez eredendően nem a nép, hanem a nemesség. persze ha valaki népnemzeti, akkor azt mondja, hogy ez a két fogalom egybe esik. mindenesetre a nemzet tagjának kell lenni. ellenállási joga a magyar nemzetnek van. még pontosabban a hungarus nemzetnek. ha ezt komolyan vesszük, akkor pozsonyban most a választott nádorispán kiska andrás (andrej kiska) uram. és neki elvben jogában állna beleszólni a kis-magyarországi túlóratörvénybe. ameddig ezt a közös törvényhozás nem vonja tartományi hatáskörbe. ebből egy kárpát-medencei nemzetközösség lét következne, amiben a magyarok vannak relatív többségben.

fgzb 2018.12.16. 11:34:37

Szerintem a Szerző már feladta az illúzióit, hogy a fintorgástól és a blogírástól megjavul a fidesz-rendszer, rezsimváltásról meg nem is beszélve. Akkor egyenlőre marad a tüntetés.
A Szentkoronát meg felraknám a zorbán fejére (úgy is ezt akarja ), utána meg Elen Musk-al elküldeném egy Mars-expedicióra. (Bár a kozmikus etika tiltja szemét elhelyezését más bolygókon.)
A Parlamentbe pedig visszaraknám az Úniós zászlókat.

eloi 2018.12.16. 11:36:01

@Janossz: "Különben az ülésteremben egy aranyborjú sokkal inkább a közegbe illene. "
Na ez talált!

2018.12.16. 11:39:35

@HaFr:
persze lehet mondani, hogy a trianoni békeparancs minden törvényt tartományi hatáskörbe vont. de elvben a magyar országgyűlés felsőházába meghívhatók lennének a szomszédos államok képviselői is feltéve, hogy ők a magyar (hungarus) nemzet tagjainak vallják magukat. és mondjuk legalább alapfokon beszélnek magyarul. mert ugye valamilyen közvetítő nyelv szükséges. ezt a szlovák nacionalisták valószínűleg nem fogadnák el, de ez esetben nincs középkori történelmük. szlovákia számukra a morva birodalommal jogfolytonos. szlovákia egy duális államrendben elvben lehetne a nagy-magyar királyság és a nagy-cseh-morva köztársaság tagjai. és úgy a nagy-morva nacionalista igények is ki vannak elégítve. mert hogy az őseik szvatopluk után az árpád házat is elfogadták uralkodóként. de visszanyúlhatnak a magyar honfoglalás előtti időkre. kétoldalú megállapodásokkal a magyar királyság elvben restaurálható. de ez esetben a nagy-magyar királyi kúriának tagja lenne a kassai főbíró is. vagy amit a közös törvényhozás elhatároz.

eloi 2018.12.16. 11:41:22

@Janossz: De miért is támogatnánk számunkra hátrányos vagy a politikánkkal ellentétes törekvéseket, törvényeket??? Az nem meghasonlás volna?
Vagy intézzük el - ahogy sokan mások, pl. sok "keresztény" párt az abortusz- és meleg törvények megszavazását - azzal, hogy pragmatikusnak kell lenni? Meg igazodni KELL?! (Miért is? Mert mi vagyunk a 10, ők meg az ötszáz???) De, ha azt kell csinálni, amit mások mondanak, akkor fel is lehet adni az önállóságot máris. Kerüljünk gyámság alá. (Ahogy sokan megszokták.)

HaFr · http://hafr.blog.hu 2018.12.16. 11:43:11

@Komposzt Ella: igaz, vagy nem igaz, ennek nem túé nagy a jelentősége, ez egy nemzeti mítosz, amely érdekes módon mégis jogias legitimitást is teremt; nem mellesleg a katolikus teológiai realizmusban (leegyszerűsítve: az Ég és a Föld közötti, hagyományok és tárgyak által is megteremtett kapcsolatban) a Biblia a legfontosabb, de nem az egyetlen ismeretforrás

eloi 2018.12.16. 11:44:20

@Komposzt Ella: Tárgyként mindenképpen.
Mint a magyar államiság és nemzet kifejeződését már nem feltétlenül. A hazát lehet anélkül tisztelni, hogy az bálványimádás legyen.

DrGehaeuse 2018.12.16. 11:45:34

@Komposzt Ella: A bálványimádás az amikor egy tárgyat mint istent ábrázoló szimbólumot tisztelünk.
A Sz.k. Hungária (a benne elő népek) szuverenitásának, s egyben szabadságának megtestesítője, minden birtok gyökere, a hatalom teljességének megtestesítője. Tehát semmilyen szempontból sem bálvány.

várom a levelet 2018.12.16. 11:45:44

hova tűnt,a szent korona őre?hol sütteti a hasát,talán a pokolban?

eloi 2018.12.16. 11:58:20

@HaFr: Ellenállás joga, nem kötelessége!
Ma van helyette a polgári engedetlenség joga, és persze sok tv.-ben biztosított jog is (tüntetés, sztrájk...).

Az sem mellékes, hogy utóbbiak mindenkire vonatkoznak, az előző csak a nemesekre. Ha jól emlékszem.

DrGehaeuse 2018.12.16. 12:04:07

@Bánegressy: Alkotmányozás nélkül nem fog menni. Én sem azt mondom, hogy térjünk vissza az 1944 előtti Sz.k.tan alapján való alkotmányozáshoz. A tan reformja (ha tetszik modernizációja) elkerülhetetlen és nem biztos hogy megoldható. A fontos, hogy legyen végre nemzetgyűlés ami egy új politikai nemzet megszületését hozhatja el. Jelenleg formálisan nincs nemzet, csak egymással tusakodó, egymást megsemmisíteni igyekvő önjelölt ál-elit csoportok vannak.

Counter · http://goo.gl/EXkKH9 2018.12.16. 12:04:59

@eloi: A polgári engedetlenség nem jog. Jogszerű cselekvés nem is értelmezhető polgári engedetlenségnek.

2018.12.16. 12:07:13

@HaFr:
tehát a szlovák nacionalizmus is azt mondja, hogy volt a nagy-morva birodalom az ókorban. csak aztán megszállták a magyarok a középkorban. és létrejött szlovákia az újkorban. de ez esetben a középkor lehet nem része a szlovák történelemnek. ahogyan a nácinémet megszállás sem része a magyar történelembnek. hanem az egy szakadás. amikor idegen megszállók uralkodtak. és ilyen az oszmántörök megszállás is. nagy szulejmánt és a budai pasákat ezért nem ismerik el magyar uralkodóként. mivel ők nem a nemzeti keresztségben gyakorolták a hatalmukat.

eloi 2018.12.16. 12:12:15

@DrGehaeuse: Olyan egységes nemzet, ahogyan te gondolom, hogy gondolod, sosem volt. Ez is mítosz.

Bogomil 2018.12.16. 12:13:03

@444: Mi lenne, ha tudomásul vennéd, hogy a nemzet fogalmát a 19. században kibővítették a polgársággal?

eloi 2018.12.16. 12:18:32

@Counter: Igaz. "Morális jog". :-)
Bizonyos mértékig, formákig.

eloi 2018.12.16. 12:21:42

@HaFr: "Az ellenállási jog (latinul: ius resistendi) az Aranybulla 31. cikkelyébe[1] belefoglalt joga a nemességnek, hogy ellenállást szervezzen a király ellen, ha az hűtlenné válik a néphez.

Idézet az Aranybulla 31. cikkelyéből:
„Hogyha pedig mi, vagy utódaink valamelyike bármikor ezen rendeletünk ellen véteni akarnánk, álljon szabadságukban ezen levél erejénél fogva, minden hűtlenségi vétek nélkül, mind a püspököknek, mind más uraknak, s az ország nemeseinek, öszvesen és egyenként, jelenleg és a jövőben nekünk és utódainknak ellenállani, s ellenmondani örökre. (XXXI. p.)”. " (Wikipedia)

HaFr · http://hafr.blog.hu 2018.12.16. 12:28:07

@eloi: igen, de mi a Szent Korona-tanról beszélünk, ugye?

eloi 2018.12.16. 12:31:21

2018-ban az EU-ban ez már amúgy is csak afféle romantikázás.
A világ éppen a nemzetállamok és nemzetek megszűnése felé menne, ha hagynák. Ha igazságosan és méltányosan menne...

2018.12.16. 12:31:26

@DrGehaeuse:
a nem-keresztény baloldal, a nem-nemzeti liberálisok és az államellenes konzervatívok ezt aligha fogadnák el. ahhoz, hogy a magyarország újra libertárius államnemzetté váljon a jelenleg ellenzéket ki kell szorítani a magyar országgyűlésből. szét kell verni a jelenlegi ellenzék intézményeit. és a támogatóikat a közintézmények közelébe sem lehet engedni. ehhez szükséges egy illiberális átmenet.

2018.12.16. 12:34:34

@Bogomil:
errefelé a 16. században a reformáció idején egészítették ki. akkor szűnt meg az úriszék és helyébe az esküdtszék lépett.

Érdemes Ferenci (Ferenczy) Péter úr bírósága az 1552. évre.
Az egész tanács határozta Szt. György napján (ápr. 24.), hogy minden egyes esztendőben mindkét, az alsó és felső járásból tizenkét bíró választassék, hogy szívesebben és kedvesebben szolgálhassanak a városnak, hivatalukkal törvényesen éljenek.

2018.12.16. 12:51:40

@Bogomil:
csak ezt a római katolikusok nem fogadják. mert ők azt mondják, hogy a városi alkotmányosság nem érvényes. a római katolikus egyházat a parasztok felszámolták. és nemzeti kereszténységet hirdettek. magyar vallást. és ezek után a nemesi, hanem többségében jobbágyparaszti sorból lett polgári házak választott képviselői bíráskodtak errefelé.

csak az 1552-es évnek mégse ez a legfontosabb történése. hanem az, hogy ugyanezek a parasztok egy része istván király napján török jános vezetésével eger vára alá mentek. és szent andrás előestéjén tértek haza. addig nem ülésezett a magisztrátus. de hogy az elveszett keszkenő kié abba már de jure se szólt bele a földesúr. de facto előtte se nagyon.

Huba Marosi 2018.12.16. 12:55:05

....helyre kis esszé! a komment szeksönben közzétehetnéd a szerkesztő általt kivágott részekkel együtt is az írást!

....viszont az egésszel az a bajom, hogy ez csak egy nagyon szűk réteg számára értelmezhető. Azok a finom utalások, amelyek egy manapság ritkán előforduló műveltéget és olvasottságot feltételeznek, még a nevelő hatásukat is elveszítik, ha semmit nem ért belőle a megszólított.
Ez egyébként még az általam tisztelt és műveltnek tartott kommentelők is leragadnak a lexikális tényszerűségeknél. Tisztelet a kivételnek!

eloi 2018.12.16. 12:57:35

@HaFr: Ön írta, hogy kötelesség is az ellenállás. De nem. :-)

eloi 2018.12.16. 13:03:00

@444: Persze, mert a parasztok nagyon pengék voltak teológiából (és politikából). Frászt.
A piszkos munkát elvégeztették velük. Aztán újraosztottak földet, vagyont, hatalmat...!!! És nem a parasztoknak. Maradjunk ennyiben.

eloi 2018.12.16. 13:15:38

@444: A reformáció, néhány megszállott papon, teológuson kívül, a világ(iak) számára a javak és a hatalom újrafelosztásáról, megszerzéséről szólt.
Ehhez nem lett volna elég elzárt kolostorokban vitázni elvont teológiai kérdésekről, vagy prédikálni ezt-azt egyik-másik templomban. Még ajtóra plakátolással sem.

A reformációhoz felheccelt tömegek és erőszak kellett, földesúri, nemesi, királyi (hol melyik) hozzájárulással, "félrenézéssel", aktív vagy passzív támogatással. A lázadó "prédikátorok" (agitátorok) felkarolásával... A koncért.
A vallás/teológia, amihez a legtöbb nemesnek, parasztnak halvány fingja nem volt (akkor sem), csak a púder volt, az ürügy a zsákmányszerzéshez, újraosztáshoz, hatalomátvételhez. (Vagy a tömegnek a gőz kieresztéséhez.)

2018.12.16. 13:42:28

@eloi:
a tatárjárás után errefelé a települést úgy építették újjá, hogy annak három földesura volt. igaz, hogy azok egy családból kerültek ki, de a parasztok mégis csak választhattak, hogy melyiket szolgálják. lehettek kereskedő jobbágyok, és ez esetben mehettek a rafain báróval, aki a király zászlósa volt. és hordhatták az árut átkelve a tiszán. ott időnként megütköztek a kunokkal. a báró megbízta az egyik unokaöccsét, hogy kovácsoljon fegyvereket. patkolják a lovakat. dósa mesternek szükség volt iparos jobbágyokra. és volt egy unokatestvére péter úrfi. az ő vezetésével lehetett földet művelni. mesterséget választhattak. ezek fiai hozták létre a városi tanácsot a 14. században.

Barkalot 2018.12.16. 13:50:30

Ki nem szarja le azt a koronát?? Az csak egy tárgy, semmi más.

Janossz 2018.12.16. 13:52:57

@Huba Marosi: "....viszont az egésszel az a bajom, hogy ez csak egy nagyon szűk réteg számára értelmezhető."
Bizony. Miként az Antochiai Szent Kézigránát működési elve is.

European citizen (törölt) 2018.12.16. 13:54:13

Bontani mindig az alkotni képtelen, középszerű emberek akarnak. Saját értékeket, saját hagyományokat képtelenek teremteni, mert ahhoz buták. De akkor legalább tegyük tönkre a másikét is.

Európa az egymás elfogadásáról és a toleranciáról szól. A vallási és nemzeti értékek kölcsönös tisztelete európai alapérték. Aki ennyire képtelen másokat elfogadni, az keressen magának valamilyen neki szimpatikus törzsi diktatúrát.

Hihetetlen, hogy ezt 2018-ban le kell írni, mert még mindig vannak olyanok, akiknek nem evidens...

2018.12.16. 13:57:16

@eloi:
semmilyen forradalom nem volt. 1552-ben szent györgy napján végleg eltörölték az úriszéket. előtte is csak fellebvitel tartozott a földesúrhoz. utána már az sem. de nem forradalom volt.

hanem nagy szulejmán elfoglalta budát. török bálintot elhurcolták isztambulba. és az ő fia jancsi lett a földesúr. aki ki akarta szabadítani a papáját a hét toronyból. amiről gárdonyi géza írt egy történelmi regényt. és várkonyi zoltán rendezett egy történelmi filmet.
upload.wikimedia.org/wikipedia/hu/a/a4/Egri_csillagok_-_olasz_%C3%A9nekesek.jpg
török bálintnak kis dolga is nagyobb volt annál, hogy budáról elutazzon debreceni birtokára, hogy ott a parasztok felett ítélkezzen. és nem küldhetett oda senkit budáról. ugyanis még lajos király elrendelte, hogy debrecen a saját kebeléből válasszon bírót és esküdteket. ezek után a földesúrnak helyi bírót kellett kinevezni. nem lehetett kívülről bíráskodni. legfeljebb csak a feljebbvitel lehetett budán zsigmond király rendelete alapján. de ezeket számon tartották.

2018.12.16. 14:29:22

@eloi:
errefelé már a 14. században volt olyan, hogy domokos rendi szerzetesek azt mondták, hogy most ők jönnek és elfoglalnák a kolostort és a templomot. a debreceni jakab azt mondta, hogy ez egy ferences kolostor, ami ő alapított. az andrás templomot ugyan a váradi püspökség emelte, de az ő parasztjainak adójából. úgy, hogy római katolikus szerzetesek menjenk isten hírével és nem adja oda a várost idegeneknek. na de ha a földesúr a parasztokat elnyomja, akkor azok a városba érkező szerzetesek oldalára állnak. azok azért jöttek, hogy majd megtérítik a népet és azzal hatalmat szereznek. és ezek után alapítanak még egy gyülekezetet. és szent andrás és a szent lászló templom papjai szedik az adót. ez is ugye nagyobb vallásszabadságot jelent. két gyülekezet van.

Before · http://azbeszt.blog.hu 2018.12.16. 16:03:17

@Barkalot: Valójában nem csak egy tárgy, hanem egy világhódító elnyomó hatalom eszköze, és mint ilyen, szimbólum is.

Célkereszt 2018.12.16. 17:18:30

@Barkalot: Egy politikai kompromisszum eredménye: fele latin, fele bizánci.

Etniez 2018.12.16. 18:38:02

@444: elolvasva az írásaidat arra jutottam, hogy fel kellene neked szabadítanunk egy ágyat is neked a kórházban :)

Ez a szent korona tan meg egy akkora bullshit, hogy hirtelen a szavakat sem találom.

2018.12.16. 18:40:54

@Before:
a szent korona a kárpát-medencei államegység, egységállam szimbóluma. a többségi és a kisebbségi magyar területek kapcsolatának jelképe.

morph on deer 2018.12.16. 19:00:54

@444:
”ehhez szükséges egy illiberális átmenet.”

Honnan, merre, és hová?
Csak nem hátrafelé?
Mivel úgy tűnik, hogy a határozott hátra arc már sikerült, csupán a haladás helyett egy erőltetett ütemű helyben járás zajlik...
Olyannyira, hogy már egészen szépen sikerült beásni magunkat egy csínos kis gödörbe, és lelkesen (ásunk) haladunk tovább. Lefelé.

Mert merre is van a cél?
Csak nem..?

2018.12.16. 19:24:54

@Etniez:
mondhatod, hogy nem hiszel a kárpát-medence államegységében. mondhatod azt, hogy te ilyenformán nem szeretnél a magyar keresztény államnemzet tagja lenni, stb. mert te ezekben a hagyományokban nem hiszel. én nemzeti liberális vagyok. és ebből következően megengedem, hogy ha valaki nem akar a magyar nemzet (natio hungarica) tagja lenni, akkor ne legyen az. mert hogy liberális vagyok. de ha ha egyesek restaurálnák a királyi magyarországot, akkor ahhoz szerintem ahhoz is joguk van. mert nem feltétlen utasítom el a nacionalizmust.

a kárpát-medencében a többségi és kisebbségi magyaroknak jogukban áll egy államban élni. felőlem lehet cseh-morva-szlovák államiság is. egy duális államrendben létezhet az, mint a nagy-magyar. ez esetben felvidék/szlovákia egy közös országrész. a slovan bratislava induljon el a nagy-magyar kupában. van ilyen szövetségi bajnokság jégkorongban.

brassói és debrecen játssza a bajnokit.
scontent-atl3-1.cdninstagram.com/vp/1d13de4f321e55555a7231ed5c043328/5C7333C2/t51.2885-15/e35/45358263_368432097224452_4361425748668983892_n.jpg
és a főtámogató az erste bank. értem, hogy ez nem kedvez az ellenzéki pártoknak. brassó németül (és jelzem jiddisül is) kronstadt. koronaváros a barcaságban. a barcaságban a szászok és a zsidók is elfogadták, hogy ők a korona tagjai a nemzeti keresztségben. neumann miska nemesi címet kapott. úgy lett a fia margittai johann von neumann.

Etniez 2018.12.16. 20:00:31

@444: a magyarságot nem az jelenti, hogyan viszonyulsz egy darab csillagközi meteoritdarabhoz (arany ugyanis nem földi eredetű). Magyarságod fokmérője az, hogyan viszonyulsz nemzettársaidhoz.

morph on deer 2018.12.16. 20:08:59

@444:
“felteszem ehhez a magukat nem-nemzetinek mondó liberálisokat ki kell szorítani parlamentből.”

Miért kéne?
Ahhoz, hogy egy összejövetel “nemzetgyűlés” legyen, egyáltalán nem feltétel, hogy minden részt vevő entitás nacionalista is legyen egyben, szerintem.

Más kérdés, hogy feltételezésem szerint azért az “alkotmányozó nemzetgyűlés” szerepel mint fogalom, mert mi más?
Az “országgyűlés” foglalt, a “népgyűlés” inkább spontán, plebejus összegyűlések elnevezésére használt, aztán már ott is vagyunk a “nemzetgyűlésnél”...

Ráadásul az alkotmányozás céljával sem - lenne - összeegyeztethető, ha megint egy csoportérdek jogi alapokra helyezésére lenne csak jó, mint ez a jelenlegi tákolmány.

Az már csak ráadás, hogy a magukat illiberálisnak nevező azemélyek igencsak tartós jelenlétre rendezkednek be éppen, tehát átmenetről még csak véletlenül sem hiszem, hogy lehetne beszélni.

morph on deer 2018.12.16. 20:16:54

@Célkereszt:
“Egy politikai kompromisszum eredménye: fele latin, fele bizánci.”

Ebből is látszik, hogy a pávatánc régi magyar sajátosság, nemzeti ékességeinken is megörökítésre került.
Soha egy egyértelmű, tiszta és világos állásfoglalás... :(

Célkereszt 2018.12.16. 20:24:02

@morph on deer: Igen, de a hatalom kész volt a kompromisszumra!

na__most__akkor 2018.12.17. 12:23:56

@h.kovacs:
"mégis, hogy lehet megdönteni egy diktatúrát ? "

Ceausescu... mond valamit a név?

na__most__akkor 2018.12.17. 12:30:10

"Well, give me a break, dear. (Szerkesztőnk kihúzott itt egy veretesebb ajánlást.)"

Akkor itt egy másik - vagy ugyanaz:
frankly my dear i don't give a damn - akkoriban ez nagyon durva volt...

_ www.youtube.com/watch?v=xLnTWxpTQt4 _