1000 A MI HAZÁNK

" Míg más parlamentáris országokban a jobboldal általában a józan és megfontolt konzervativizmust, a tradíciókhoz való ragaszkodást tekinti hivatásának – nálunk a magát jobboldalinak nevező kormányzati rendszer ezekkel ellenkező törekvéseket mutat. Alkotmányjogi téren a parlamentarizmus elsorvasztása és látszatparlamentarizmussá süllyesztése ennek az állítólag jobboldali kormánypolitikának egyik fő célja. A vezérkedés, az egy akarat érvényesülésére felépített és minden bírálat elnémításával kialakított nemzeti egység, másrészt gazdasági téren az individualista gazdálkodást mindinkább elfojtó, egy újfajta kollektivizmus felé elhajló, sokszor már a magántulajdonba is belenyúló törekvések: nehézzé teszik egy konzervatív politikus számára, hogy ezzel a jobboldallal azonosítsa magát.” (Gr. Apponyi György, 1935)

Friss topikok

Béndek Péter blogja

2018.11.09. 11:13 HaFr

A Fidesz hasznos hülyéje

Képtalálat a következőre: „puzsér róbert”

Csodálkozom, hogy meghívtak, nem is tudom, hogy kerülök ide – kezdte Puzsér Róbert főpolgármester-jelölt a köztévé Ma Reggel c. műsorában.

Öt forintért megmondom. (Infláció volt/van.)

Vannak, akiket zsarolnak, vannak, akiket fizetnek és vannak a hasznos hülyék. Puzsér talán a 43. átmeneti hasznos hülye, tartós egy van, azt Gyurcsánynak hívják. A hasznos hülyéket a karakterük alapján választják ki. A megfelelő karakter bármit beszélhet akár a kormánypárti médiában is, mert bármit mond, csak a karakterére figyel a választó. Ez a karakter a komolytalan, megbízhatatlan vagy egyenesen röhejes embereké, akiket összeköt a narcisztikus voltuk, és ez együtt predesztinál a celeb életformára. Rájuk akkor se szavazna a magyarok - pártokon átívelő - túlnyomó része, ha tényleg Orbán volna csak a másik választási lehetőség. Mi hagyományosan komoly képpel, hogyne mondjam, ünnepélyesen megyünk a sírba. Ám mivel ma még nem Orbán az egyetlen alternatíva, a hasznos hülyék tényleg csak kulturális vagy protest (azaz identitás-) szavazatokat kapnak. Tehát jelen esetben Puzsérnak annyi a lehetősége nyerni, vagy egyáltalán három-négy százaléknál többet szerezni, mint Cicciolinának vagy egy Gardena gereblyének volna. Mindkettő identitáserősítő azokban, akik retropornó-függők vagy imádnak kertészkedni.

Puzsér esetleg másképp gondol magára, inkább csak úgy, mint egy egyszemélyes Kutyapártra. De akkor el kéne magyarázni, miért ne inkább a Kutyapárt. Legalább ennyit.

De hát egy valamire én se tudok választ adni: miért ne őt, miért inkább a megzsarolt vagy fizetett fajtát. Tehát kéne valaki, aki garantáltan egyik sem és van valamicske esélye ezekkel szemben is. Ehhez viszont politikai tehetség és elkötelezettség kéne, ami kivált így együtt - önkritikusan is mondom - ritka e tájon, mint a fehér holló.

28 komment

A bejegyzés trackback címe:

https://hafr.blog.hu/api/trackback/id/tr1814361817

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Tyreo 2018.11.09. 11:53:24

Nem tudom, én Puzsért nem ítélem meg ennyire negatívan. Ez a legyen egy darab, tényleg számon kérhető programpontom meg az egész választáshoz való hozzáállása szerintem egy üdítő színfolt az eddigiekhez képest.
Abban igazad van, hogy hasonlóan mint az MKKP, de mégsem ugyan az.
Na még rágom egy kicsit.

fgzb 2018.11.09. 12:04:53

A Szerzőnek valamiért Puzsér-fóbiája van. Pedig nincs nála a bölcsek köve és értékes idejét inkább hasznosabb gondolatok kifejtésére fordíthatná. Pl: a Brezsnyev-Tarlós tengely még ennyit sem ér, nem látom ,hogy bírálná valamiért is.

HaFr · http://hafr.blog.hu 2018.11.09. 12:08:25

@fgzb: de, nálam van a bölcsek köve, Puzsér-fóbiám viszont nincs, a kettő ellentmond egymásnak

maxval bircaman balcán · http://www.bircahang.org 2018.11.09. 12:27:33

Puzsér szerepe pozitív. Fidesz-ellenesként rombolja a liberális dogmák kb. 90 %-át, plusz erősebben támadja a ballibeket, mint egy fideszes megmondóember.

Stílusa nekem se tetszik, de mondandójával 80-90 %-ban egyetértek.

fgzb 2018.11.09. 12:28:46

Bástya elvtárs: Szerénység! Ne tömjénezze magát! Szerénység! Ha én valamit szeretek magamban, az a szerénység.

jatagán9 2018.11.09. 15:05:48

Ha a posztírónak igaza lenne, akkor Puzsért nem 3,5 év után hívták volna be. És nyilván most még ritkábban fogják. A posztírót valószínűleg pont az irritálja Puzsérban, ami benne nincs. Van mérhető hatása. Én nem haszontalan hülyéznék le senkit, de tény, hogy a szerző a Fidesz számára és a választók számára egyelőre tökéletesen haszontalannak tűnik.

HaFr · http://hafr.blog.hu 2018.11.09. 15:29:06

@jatagán9: nem, nem az irritál, egyáltalán nem irritál semmi, amit politikusfélék tudnak és én nem, én ugyanis nem vagyok politikus, ha tettem, csak kényszerből tettem.. Az viszont teljesen illogikus, hogy 3,5 évig be kellett volna hívniuk, miért kellett volna, ha csak most jelentkezett be hivatalosan is megosztó embernek? Szerző teljesen hasznos a szakmájában, köszönöm.

Bánegressy 2018.11.09. 18:40:40

az elkötelezettség a legnagyobb gáz, mert mi az amiért bárki úgy gondolná itt, hogy érdemes elköteleződni bármilyen politikai meggyőződéssel, de alapvetően tisztességes szándékból.
sztem ilyen itt nem is volt, vagy ha volt is hamar eltérítették anyagi szempontok. vagy a sok ütközés miatt(nem azt mondom, hogy ilyenről tudnék a 30 év alatt) kikészült idegileg.
a bunkóság poszton is olvasom az önérzetében sértett frusztrált egyedet, akit felháborít nemzetünk száz bajával való szembesítés. sehol semmi biztatás, dicsi.
különbékét kéne.
ilyen körülmények közt, mérlegelés után könnyen arra juthat az ember, hogy nincs, egyszerűen nem létezik a saját családon kívül olyan emberi csoport, akiért érdemes bedarálnia magát az embernek. ha elég konszolidált az anyagi helyzete, azért viszont meg olyan nagyon nem kell tht ott fennáll a különbéke(egyelőre)
valamelyik nap néztem a spectrum tv-n a martin luther king és malcolm-x mozgalmairól szóló adást.
ők tudták, hogy az életükbe kerülhet, amit csinálnak. mégis mennyivel egyszerűbb dolguk volt nekik. :⫏
(akkor és ott. ma már ott is minden másképp van)

FreeTibet 2018.11.09. 21:16:41

@HaFr: Most ez a hozzászólás mekora cinizmus? Szerinten a közpénzből milliárdokkal kitömött köztévének csak akkor kell behívnia valakit, hogyha bejelentkezik megosztó embernek?! :)
Nyilván nárcisztikus a Puzsér, persze, és saját magát kérte számon, de jópár közszereplő aki pl eljött onnan lenyilatkozta már, hogy igenis léteznek tiltólisták; mint ahogy az sem normális, hogy egy köztelevízió pártszócsőként funkcionál, a társadalmat reprezentáló különböző nézetek bemutatása, érvek ütköztetése, és hasonlók helyett.

A poszt utolsó gondolatához pedig, igen, kevesebb mint egy év múlva választások, és hol van az a jelölt aki elkezdte építeni magát és előállt egy programmal, vízióval, hogy milyen várost szeretne?! Mert az nem lesz egy program az EU parlamenti választások után, hogy akkor összefogást! Puzsérnak legalább van egy programpontja, és konyít anniyt a médiához, hogy azon a napon, amikor Tarlós bejelentette az indulását ő is odaállt, hogy tessék én vagyok az ellenjelölt.
Az LMP nem fog ráindítani és szerintem a Kutyapárt sem és nem hiszem hogy lenne az a befogott orr (áprilisban sem volt), amiért mondjuk egy DK, MSZP, PM által megtámogatott Momentumos jelöltre húznám az X-et helyette. Jelenleg ez a kínálat sajnos.

Bánegressy 2018.11.09. 22:37:01

egyébként meg olyan nem is lehet kihívója a fidesznek, akit behívnak a köztévébe.
akármelyik tv-be.
a fidesz kihívójának lenni, a fidesz számára nem kihívás intellektuális, retorikai szempontból.
más tekintetben, mint hatalomért folytatott játszma tekintetében van intellektuális tartalma, de úgy tudom m.o.-n nincsenek nagy formátumú (szervezett)bűnözők, hadurak, olyanok meg pláne akik a szervekben, igazságszolgáltatásban is képesek lennének erős kapcsolatokat kiépíteni.
ezek már a fideszé, ill. a főnié.
szerintem honunkban nincsen stratéga aki korlátozott létszámú és csekély támogatottságú szervezetekkel képes lenne a főni rettenetes hatalmi gravitációjának erejével egybegyúrt tömböt föllazítani, ami lénygében a fidesz-ner országlása, a központilag kézi vezérelt állam.
azért sem, mert úgy néz ki, hogy ezen megtörik minden politikai szempontból más, ettől eltérő aggregációs kísérlet.

FreeTibet 2018.11.09. 23:31:04

@Bánegressy: ezért nincs is más hátra mint hogy jó magyarosan keseregjünk egyet, énekeljük el a Szomorú vasárnapot és dőljünk a kardunkba. :)

Ha egyszer fordul a nemzetközi széljárás és meglesz a társadalmi támogatás, szerintem egy jól szervezett politikai mozgalom legyőzheti a Fideszt. Nem kell hozzá mindenáron gazdasági, titkosszolgálati és minden egyéb szinten pariban lenni velük.

Addig lehet a Puzsér magányos harcos, hasznos hülye, vagy szelep, de legalább rock n' roll és amiért kiáll az egy - ha időnként proli módon is előadott - polgári minimum. Abból kapásból, hogy milyen habitussal kell bemenni a közévébe bármilyen valódi ellenzéki szereplőnek, mert az látható, hogy a beszélgetés azért nem olyan kedélyes hangnemben folyt, mint mondjuk az újdonsült Jobbik right Mi Hazánk mozgalom tagjaival, az MSZPs Molnár Zsolttal vagy egyéb látszatellenzéki aktorokkal.

aranylövés 2018.11.10. 04:15:59

@HaFr: Azért kellett volna behívniuk, mert Fábry Sándor meghívta a műsorába. Fárby Sándor akit ön bizonyára szintén hasznos hülyének tart.

HaFr · http://hafr.blog.hu 2018.11.10. 05:14:16

@aranylövés: nem, ő fizetett volt, tessék elolvasni a cikket

Bánegressy 2018.11.10. 09:25:42

@FreeTibet:
sztem itt már kevés a fideszt legyőzni.
amíg ez egy ilyen egy érdekű(hogy azt ne mondjam együgyű) ország, amíg egyetlen egy érdekcsoport egyetlen központból tudja meghatározni, hogy mi a mi érdekünk, az egész ország érdeke a nagy büdös globalizált világban, addig csakis az ő személyes érdekük és az ahogy ők látnak a pályán dönti el a mi egyéni sorsunkat is ezen belül.
nincs más ki mellé odaállni, max az emigráció. és ez nem a hazához való viszonnyal, nem a hazaszeretettel függ össze, hanem azzal, hogy itt az emberek összességén belül nem alakulnak ki olyan markáns, eltérő érdekviszonyok, amik a főni és csapata seggén túl is lehetőséget mutatnának fel a boldogulásra, választékot nyújtanának a fennállón belül, vagy kívül eltérő érvényesülésre, önmegvalósításra, úgy hogy ne kéne tartósan, vagy örökre helyet változtatni.
ma meg már késő is, hiszen a főni "zseniálisan" kitalálta, hogy az ilyen nem más mint a nemzet lerohanása(tkp).

Bánegressy 2018.11.10. 09:30:00

@aranylövés:
bocsesz, hogy közbeszólok de mitől lenne a fábry hasznos.
vannak ugyan hasznos hülyék, de vannak haszontalanok is. a fárbry ez utóbbi kategória(ugyan minek, kinek lett volna ő valaha is hasznos?).
egyébként valóban művelt csávó.
valamikor még vicces is volt.

FreeTibet 2018.11.10. 10:45:05

@Bánegressy: Orbán nyilván tett arról, hogy a honi tőke és egyéb erős csoportok hozzá legyenek bekötve, lásd közbeszerzések, akik meg nem azokkal igyekszik jóban lenni vagy win-win üzletet kötni - lásd Csányi vagy a német autógyártók - és így mára tényleg csak minimális ellen érdekcsoport maradt.
Viszont létezik internet és a kultúrát sem tudja megállítani az országhatáron amíg mindenki nyugati filmeket meg teszem azt Trónok harcát, House of Cardst és hasonlókat néz, ezek igen is becsorognak és lassan hatnak a társadalomra. Hogy az emberek itt tradicionálisan individualisták és szervezetlenek, persze, de ha jön egy hullám ez gyorsan megváltozhat. Ahogy a 90-es évek libdem berendezkedése, úgy a jelenlegi illiberális trolldemokrácia sem jelenti a történelem végét szerintem és főleg nem semmi jővőbe mutatót.

Janossz 2018.11.10. 10:45:28

@Bánegressy:
Hasznos hülye VOLT.
Amikor az ország akkoriban legnézettebb műsorában leköpködte Gyurcsány fényképét poénként, az azért biztos hozott pár százezer szavazatot a politikai tájékozottságát efféle műsorokból merítő népség körében az ellen oldalnak.

Bizonyos mértékig hasznos hülye maradt is, bár már túl liberális a rendszernek, de hát az ominózus közlés nem így hangzott el:

-Nézd, Puzsérkám, ezek itt azt mondják, hogy Téged nem hívhatlak be, állítólag valami listáik vannak, úgyhogy én holnaptól itt hagyom ezt a kócerájt, jópofizzon eztán a műsorigazgató a maga, meg a főnökei cimboráival.

Janossz 2018.11.10. 10:51:27

@HaFr: A fene tudja, hogy az ominózus köpködés idején fizetett volt-e már. Hivatalosan biztos nem.

stoic79 · http://liberatorium.blog.hu 2018.11.10. 12:19:51

Ad 1: a középkorban is az volt, hogy csak az udvari bolond kritizálhatta őszintén a királyt, viszont annak sosem volt következménye.

Ad 2: néhány évvel ezelőtt volt egy vitaműsor Amerikában a fegyvertartás szabályozásáról. És kit hívtak meg a fegyvertartás szigorítását ellenző táborból? Talán egy elismert jogászt? Vagy egy elismert rendőrt? Túrót: Alex Jones képviselte ezt az oldalt és lehet sejteni, hogy a vita végén mi volt az embereknek a véleménye azokról, akik a fegyvertartás szigorítása ellen voltak.

screpes 2018.11.11. 08:03:11

@stoic79:
ad 1:
dehogynem volt következménye!

DrGehaeuse 2018.11.12. 09:38:12

@HaFr: Ha nem hallottad Puzsér mai szereplését a kösszmédia 1-es számú rádióadásában, érdemes visszahallgatni.
Több van ebben a Robi gyerekben mint gondoltad, talán érdemes lenne kevésbé negatívan vélekedni róla.

Ahogy provokálta a takonymédia legújabb botránycikke fölötti felháborodása ürügyén a Kossuth reggeli szerkesztőit, és ahogy azok kénytelenek voltak őt lekeverni anélkül hogy célirányos kérdéseiket fel tudták volna tenni neki, az mintaszerű volt.

A Kossuth szerkesztői nyílt cenzúrára kényszerültek, ezzel önmaguk lejáratására a gazda érdekében.
Puzsér viszont most gyűjtötte be a hajlétalan-üggyel aktivizálható nem-fityiszes szavazatok túlnyomó többségét. Innen gyerekjáték lesz neki összekaparni a jelöltséghez szükséges 5000 aláírást.

screpes 2018.11.12. 16:11:46

@DrGehaeuse:
Kik hallgatják a Kossuth-rádiót, a vidéki farfekvéses 1-es adót?
Azok, akik most ellenzékies dühvel puzsér után vetik magukat, kapkodnak a szavazócédulája után, garanciát jelentenek, hogy főpolgiként majd a fideszes Tarlós sétálhasson célba.
Puzsérról kimondtuk, hogy hasznos idióta, neked nem kell magyarázni, hogy miért. Ma reggel a "kossuth" rádióban is az: a heves és harcias szóhasználat ellenére, vagy éppen azért, csak arra alkalmas, hogy az adó hallgatóinak egy vidéki, farfekvéses részét beterelje az ál-ellenzéki szerepbe: nem szavaznak majd Tarlósra, de az igazi ellenzéki jelöltre se, - ha lesz olyan egyáltalán.

DrGehaeuse 2018.11.13. 08:40:22

@screpes: Nem értekegyet. Vezetés közben hallgattam a kossuthot mert engem az is érdekel, hogy mit hazudnak a rezsimszolgák és az ál-ellenzéki "behívottak".
Puzsér előtt éppen egy ál-ellenzéki (liberálisok nevű gittegylethez tartozó) jelölttel (valami Sermer) smúzolt a riporter és mintegy felvezetésül (talán puhítási céllal?Ö savazták is egy picikét Puzsér egypontos programját.
Amikor Robi betolta az arcába a Riposztos aljasságot, a riporter köpni-nyelni nem tudott. Miután Puzsér előadta monológját (amiben mellesleg ügyesen tette egy gyékényre orv-bánt és gyurcsányt, megnevezve a ma is aktív összekötőt - Kókát is) a végén lekeverték, de az hallatszik hogy még mondott valamit.
www.mediaklikk.hu/radio-lejatszo-kossuth/?date=2018-11-12_07-16-38&enddate=2018-11-12_07-28-48&ch=mr1

screpes 2018.11.13. 10:05:24

@DrGehaeuse:

Ismét örülsz annak, hogy felfedezted az "ellentmondást" amit régen tudtál.
Leleplezni öröm, a tisztánlátás bizonyítékait sepergetni, és én nem is erről írok, hanem, hogy számomra már Puzsér puszta szerepeltetése IS ilyen tervezett , manipulatív lehet: megszólalása(i) - bármit mond - egy torz választási szerkezetre hajtják a vizet.... ( nem is kell idézőjel: a malmok bármit őrölnek, vizet prédikálnak...)
te is mindig örülsz, ha sikerül egyet rúgni azokon, akiken kell, és hafr is így lép fel. Puzsért pl szemben láttatjátok a volt MSZP-s holdudvarral, ahová immár - ó mily abszurd! - pl Szél Bernadett is átsorolt, és lassan a fél jobbik is...
Valszeg igazatok is van, ám a harag nem stratégiai elem!!
Csakhogy félő, ha nem veszitek észre, ha valaki kilóg a gyaláznivalók sorából.
Vannak is ilyenek, szerintem Karácsony, és Márki Zay ilyenek.
Puzsér billeg ebben a (kettős) szerpben.
Egy olyan lázadó, aki áldozatnak jó lenne, de gyakorlatilag királyt fog csinálni - Tarlósból.. Például Márki Zay, vagy Karácsony ellenében.
Nem Gyurcsány, vagy bármely mszp-s fiú lesz itt a rivális, a belső (ellenzéki) szólamokat mégis hozzá hangoljátok, ahhoz a szakadékhoz, ami nem a legmélyebb.
Ezért "kell" az előválasztás, hogy kimondassék az, ami nyilvánvaló.
Itt jegyzem meg: az MSZP végképp bukáscsináló lett királycsináló helyett -mert királya már sosem lehet. Lejáratásra még alkalmasak ezek a szervezetek, figurák. De következetesen el kéne fordulni tőlük (is).
Tetszik, ahogy élsz és ítélsz, (írsz), de nem tetszik, miként vonod magadhoz a tévedés jogát... Ebben igazi társa vagy Béndeknek.

DrGehaeuse 2018.11.14. 06:16:39

@screpes: Rendben! Puzsér egy bohóc. Egy elszabadult hajóágyú. Nem akar ő főpolgi lenni és tisztában van azzal, hogy nem is lehet.
Nyilvánvaló szándéka megakadályozni egy újabb szoclib jelölt (egy Falus 2.3 vagy egy Gy.N.Bözsi N+1) "tisztes" helytállását Tarlós ujrázása mellett.
Puzsér elsődleges célja a megélhetési politikusok és ál-ellenzékiek leleplezése és lehetőség szerinti lejáratása útján azok minél nagyobb arányú eltakarítása a közéletből.
Mellesleg nagyon kemény rezsimkritikája révén sok embernek (potenciális választó) nyithatja fel a szemét.

Szerintem Puzsér nem orv-bán hasznos hülyéje hanem a leendő rezsim-eltakarítóké. Még ő sem tudja kiknek egyengeti az utat, de tudja hogy ezt kell tennie.
Három fontos dolog van amiben nem értek egyet Béndekkel:
- a liberális demokrácia megítélése
- Puzsér megítélése
- a globális felmelegedés értelmezése

screpes 2018.11.14. 09:05:04

@DrGehaeuse:
Jól van, ez elfogadnivaló.
Megjegyzés csak annyi, hogy
Falus, vagy Gy. Németh E. N + 1 nem jó példák. Mert ezeknek, és reinkarnációiknak az lenne a jellemzője, hogy KÉPESEK visszalépni egy igazi javára (ha eljön az ideje). Az ilyen tehát nem hajóágyú és főképp, nem elszabadult...
Puzsérnál ebben nem vagyok biztos. Olyan jó ez az elcsépelt kifejezés, az ő esetében attól friss, hogy ezúttal pontos.
De való igaz, hogy sok embernek felnyithatja a szemét. Publicista. csak polgijelöltnek bohócság.

DrGehaeuse 2018.11.14. 12:38:22

@screpes: Van az a fogalom a szoftware-es világban, hogy etikus hacker.
Puzsér egy botcsinálta "etikus hacker" a politikában. Szemlátomást hócipő-teleszaladás miatt fogott bele ebbe a projektbe (meg is mondta az elején).

„Európa nagyvárosaiban járva olyan emberközpontú és zöld referenciát tapasztaltam, amely szeretném, ha a szülővárosomban is érvényesülne. Rájöttem azonban, hogy erre akár a halálom napjáig is várhatok, soha nem teljesül – azért indulok, hogy megvalósítsam”

Tehát tele lett a hócipője a soha véget nem érő koncepciótlan (víziótlan) - pusztán a működésre és az igények után kullogó funkciókiigazítások sorozatából álló városmenedzselésben kimerülő - városvezetésből.