1000 A MI HAZÁNK

" Míg más parlamentáris országokban a jobboldal általában a józan és megfontolt konzervativizmust, a tradíciókhoz való ragaszkodást tekinti hivatásának – nálunk a magát jobboldalinak nevező kormányzati rendszer ezekkel ellenkező törekvéseket mutat. Alkotmányjogi téren a parlamentarizmus elsorvasztása és látszatparlamentarizmussá süllyesztése ennek az állítólag jobboldali kormánypolitikának egyik fő célja. A vezérkedés, az egy akarat érvényesülésére felépített és minden bírálat elnémításával kialakított nemzeti egység, másrészt gazdasági téren az individualista gazdálkodást mindinkább elfojtó, egy újfajta kollektivizmus felé elhajló, sokszor már a magántulajdonba is belenyúló törekvések: nehézzé teszik egy konzervatív politikus számára, hogy ezzel a jobboldallal azonosítsa magát.” (Gr. Apponyi György, 1935)

Friss topikok

Béndek Péter blogja

2018.10.29. 08:09 HaFr

Puzsér és a politikai idiotizmus hajnala

Kapcsolódó kép

A hagyományos pártok és a politikai igazságra való törekvés halálával, amiből még le se vontuk a konzekvenciákat, az újabb kanyarban a politikai idiotizmust avatja a populizmus kihívójává egy Puzsér nevű ember. Ami még szebbé teszi a gesztust, hogy maga a jelölt sem tekinti magát esélyesnek, tehát az indulása maga is egy farce, gúnyos bemutatás az illúziók maradékának a kormánypárt szolgálatában.

Az úr és elempés abetterei persze joggal hiszik, hogy a populizmus iránti igénynél csak egy ütősebb, mélyebben beágyazott emberi tulajdonság van, az ostobaság, amely minden celebet éltet és amely állítólag végtelen. Sokat elmond egy pártról és jelöltről, hogy ezt hívja segítségül a politikai stratégiájában. A nép maradékának felszámolásában és a tömeg előállításában újabb szintet céloznak meg, ahol a politikai tudás és az igazság hulláját telekommunikált bacchanálián teszik díszszemlére és gúnyolják.

87 komment

A bejegyzés trackback címe:

https://hafr.blog.hu/api/trackback/id/tr8014329907

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

fgzb 2018.10.29. 08:33:06

Akármit is gondok a Szerző fennkölt, magasságos konzerv (-atív) tudományában, Puzsér Róbert üdítő változatosság a magyar ugar sivár tájékán. Tarlós ehhez képest Brezsnyev és Pató Pál félresikerült ötvözete és klónja.

kószák egyike 2018.10.29. 08:35:16

Ennyi a poszt? Azt hittem lesznek valamiféle érvek Puzsér ellen, hogy miért rosszabb mint "szemkilövető, viktor karjaiba löktem az országot feri" nagy barátja Karácsony.

maxval bircaman balcán · http://www.bircahang.org 2018.10.29. 08:47:08

Puzsér naggy csapás a ballibekre és konzervatív társutasaikra, ez tény.

maxval bircaman balcán · http://www.bircahang.org 2018.10.29. 08:47:36

Hatalmas lett a cenzúra itt. Soros gazda leszólt?

Moin Moin 2018.10.29. 08:51:48

@maxval bircaman balcán: Nem szóltam le: nem volt időm, mert napok óta bombákat kell hatástalanítgatnom!

A faszomba, Birka: igazán abbahagyhatnád a küldözgetésüket - meg különben is, mindegyiken rajta van, hogy Made in Bulgaria és rájuk van ragasztva egy Putyin-kép...

Moin Moin 2018.10.29. 08:54:46

"A hagyományos pártok és a politikai igazságra való törekvés halálával, amiből még le se vontuk a konzekvenciákat..." - Azért én még nem temetném a hagyományos (liberális-demokrata) politika világát, hiszen a tegnapi hessen tartományi választás során bekövetkezett, a hagyonányos pártokat ért "katasztrofális vereség" is azt jelentette, hogy kifejetetten liberális-demokrata pártok kapták a szavazatok 75,5%-át!

Ha 1932-33-ban is így lett volna, akkor a világ nem emlékezne egy bizonyos Adolf Hitlerre...

FrVili 2018.10.29. 10:43:02

Sokaknak Puzsér a magyar Jordan Peterson. Gagyibb, kevésbé akadémikus, kevésbé művelt, de valamit nagyon akar mondani és a megszállottság szimpatikus kisemberi igazságérzetét hozza működésbe. Nem mond le az igazságkeresés verbális aktusáról, egy generáció szemében menőn moralizál (nem egy Zanussi, de ettől már konzervatív). Vállalható pankrátorként, szórakoztató influencerként tűnik fel a 20-as 30-as éveiben járó magát értelmiséginek (vagyis diplomás) gondoló, de a közügyek iránt közömbös generációnak. Az “ugyan mit tudok én tenni, úgyse lehet rajta változtatni”, “és akkor mi van, csak idegeskedsz rajta, ne foglalkozz vele”, az “engedd el, lépj túl rajta” generációt vonzza be Puzsér. Helyettük húzza fel magát a hétköznapi és arrogáns hatalmi korrupción, a kutyaszaron, a rossz levegőn, a nyilvánvaló hazugságokon. A fiatalok nyelvét beszéli, és az ő nyelvükön interpretálja a világot. Ugyanazokat az amerikai sorozatokat nézi, mint a fiatalok többsége, de két káromkodás között Dosztojevszkiről ömleng, ezzel népművelő missziót teljesít be olyanok között, akik amúgy a kezükbe nem vennének régi orosz írókat, és most kezdenek ráébredni arra, hogy nincs saját ízlésük és véleményük a világról, de érzik, hogy a világgal valami nem stimmel. Értem Hafr és TGM fanyalgását (nem az ő szintjük), de hátha Puzsér nekik készíti elő a terepet, és az oikoszból kilépő fiatalokat Puzsér hajtja ki az agorára ágálni mindkét oldalról. A színvonal, meg a korszellem nem Puzsér sara.

ricardo 2018.10.29. 11:07:55

@FrVili: Kasza Tibi még jobb lenne. (Tarlós helyett meg Fásy Ádám.)

FrVili 2018.10.29. 11:29:20

@ricardo: Csak nem. Nem ugyanaz a közönségük. Ez ma a kulturális helyzet. Lehet ezen sopánkodni:
merce.hu/2018/10/13/tgm-a-kulturalis-helyzet/
Vagy el lehet menni Puzsér műsoraiba és vitatkozni vele, ezzel emelve az est színvonalát.

GyMasa 2018.10.29. 11:35:06

Puzser a ketfarku kutyapart egyszemelyes megfeleloje Budapesten, es elvezettel trollkodik.

ricardo 2018.10.29. 12:30:57

@FrVili: De a Kasza Tibit többen követik a fészbukon, vagy nem? Vagy valaki pornós múlttal.

DrGehaeuse 2018.10.29. 13:01:38

No ezt nem teszi zsebre Puzsér az tuti!

Bár szerintem az tévedés, hogy Puzsér fizetett kner ügynök volna.

nevetőharmadik 2018.10.29. 13:08:25

@FrVili: legfeljebb úgy magyar JP sokaknak, ahogy Orbán is (vagy akár Gyurcsány is) nagy államférfi sokaknak.

FrVili 2018.10.29. 13:37:12

@ricardo: Csak idő kérdése. Trump után az idiocracy már nem disztópia.
m.imdb.com/title/tt0387808

DrGehaeuse 2018.10.29. 14:34:11

@FrVili: Egyetértek sok vonatkozásban.
Puzsér egy dologban újító: Tényleg komolyan akarj, hogy a magyar társadalom lépjen túl a hagyományos (és nem kis részben művi úton újjáélesztett) népes-urbánus, nacionalista-kozmopolita (444/Unionista terminolósgia szerint államvallásosmélymagyar-filoszemitaantimagyar) árokásó egymást ideológiai bunkósbotokkal agyonverni igyekvő politikai megosztottságon és a posztmodern-posttruth PC/genderfasiszta/Feminista/Progresszor újakcionalizmuson.

A knerhuszárok és orv-bán-isták (lánczi-GFG tengely) álkonzervatív-szájkeresztény Alt-Right utánzat falanszerével Puzsér egy földhözragadt entellektüel-influencer populizmust állít szembe. Nem mondja hogy (szerinte) mi az igazság, viszont igyekszik leleplezni a "hagyományos" politika hazugságait és a problémákra akar rávilágítani, és próbálj hitelesen felmutatni szándékát megoldási javaslatok keresésére.

DrGehaeuse 2018.10.29. 15:38:59

@nevetőharmadik: Annál egy hangyapucányival jobban :)

FrVili 2018.10.29. 15:55:20

Igen, szerintem is. Ő most a média politikai Csernusdoktora. Akit éppúgy utáltak a kollégái, mert tudománytalan blödségeket beszélt és lejáratta a pszichológia szent tudományát. Mind jogos kritikák, de megvették a könyvét, jártak hozzá magánpraxisba - amivel legalább az egyikük mindenképpen jól járt:)- és a köztudatba hozott és tartott olyan témákat, amelyek amúgy tényleg fontosak. Puzsér nem az ízlésemnek való, de ennyi gusztustalanság között ez a legkevesebb.
@nevetőharmadik: ja, van némi különbség, mint Mo. és Kanada között:)

HaFr · http://hafr.blog.hu 2018.10.29. 16:11:35

sok igaz meglátás, köszönöm

HaFr · http://hafr.blog.hu 2018.10.29. 16:14:18

@maxval bircaman balcán: figyelj, idáig tiszteltelek, mert bár kevés dologban értünk egyet (néhányban azért igen), nem mentél el a legblődebb irányba (ballibek szekértolója, Soros). Mások mondják, mekkora troll vagy, én nem így kezeltelek. Meg kell mondanom, csalódtam, de ez az én dolgom persze.

maxval bircaman balcán · http://www.bircahang.org 2018.10.29. 16:35:04

@HaFr:

@HaFr:

Troll vagyok, liberó szemszögből.

A mai konzik ballib társutasok, fenntartom.

DrGehaeuse 2018.10.29. 17:04:57

@HaFr: Úgy látom, végre megszabadultál Unionista/444 szófosógéptől! Garatulálok! És köszönöm.

De mi lett Neoteny kommertárssal?

HaFr · http://hafr.blog.hu 2018.10.29. 17:07:12

@DrGehaeuse: szerintem ők valójában ugyanazok :) Viszont jöttek új nickek, lehet, hogy köztünk van mr egy alteregó

nevetőharmadik 2018.10.29. 17:08:53

@DrGehaeuse: lehet, ő csak Unionista/444 miatt járt ide :)

Janossz 2018.10.29. 18:11:23

@HaFr: Dr Jekyll nélkül nincs Mr. Hyde.

eloi 2018.10.29. 18:16:03

@maxval bircaman balcán: "A mai konzik ballib társutasok, fenntartom. "

Nyugaton egyértelműen. A CDU sem tudná már megmondani, mit takar TARTALMILAG a nevükben a C! :-( Ez több, mint szomorú.
A nyugati mainstream jobboldal valójában mérsékelt bal-lib. Elég megnézni, milyen törvényeket hoznak, milyen ügyeket karolnak fel (a liberális korszellemnek száz százalékban megfelelve és lefeküdve!!!), és miket meg nem.

dare 2018.10.29. 18:21:19

@FrVili: Még jó hogy ezt elolvastam, így nem kell írnom semmit, csak egyetérteni veled.

Puzsér jól beszéli a mai fiatalok nyelvét, a természete is olyan mint egy nagyra nőtt gyereknek. :D
A másik aki ilyen még, és néha politizál is, az Tibi atya.
Nem értek velük egyet sok mindenben, de ők tökéletesen beszélik és értik a mai fiatalok nyelvezetét.
Amíg szót ért velük valaki, addig a hajnal sok mindent jelenthet még itt.

Janossz 2018.10.29. 18:46:33

@eloi: "A nyugati mainstream jobboldal valójában mérsékelt bal-lib."

Inkább mérsékelt populista. Próbál a legszélesebb réteghez szólni, neki megfelelni.
Ami ottani mércével bizony a szabadságjogok garantálását és szolidaritást IS jelent.
Így hát a C akár centrumot is jelenthet, kár, hogy németül azt Z-vel írják.

Comte de Gippaud 2018.10.29. 18:52:17

Puzsér rájött, hogy van egy réteg, akik alapból szeretik a regnáló kormányzatot fikázni, de az életben el nem mennének szavazni. Ők azok, akik majd emelni fogják a műsorai nézettségét, és pont. Puzsér nem akar semmit azon kívül, hogy porondon maradhasson.
Visszatérve a közönségére, ismerek néhány embert, akik felcsúti g.ciznek, cigóznak, fideszes f.sszopóznak, de a választásokon persze b.sznak elmenni szavazni. (Nincs kire a jelenlegi kormányon kívül, ez igaz.)
Azt persze a kő agyukkal nem tudják belátni, hogy ha mégis megbukik az általuk hőn f.sszopózott kormány, akkor hogyan tovább ?
Ki kormányozzon ? Tettem fel nekik ezt a költői kérdést. Akárki csak ezek ne. Volt a válasz. B.meg akkor miért nem mentél el a választáson "akárkire szavazni ?"
Megmondom én helyettük is. Mert nekik teljesen megfelel ez a kormány, fikázni viszont ingyen van, és esetleg egy két helyeslő bólogatást vagy vigyort be lehet ezzel söpörni.
Na, Puzsér ennek a csapatnak a része (annak ellenére, hogy talán ő azért voksolt valakikre vagy mittom én). Elereszt egy két szófosást, behajt egy két vigyort, aztán ennyi.

Bogyó 2 2018.10.29. 19:35:40

Kíváncsi volnék, hogy egy ilyen blognak vajon mi a célja. Oké, hogy belerúg valakibe jogosan vagy jogtalanul, nem eldönthető, mert érvek az állítások alátámasztására nincsenek. Puzsér idióta. Hogy miért, azt nem tudjuk meg. Azt kellene megérteni, hogy ezzel a belterjes beszólogatásokkal, mint amilyen az utolsó mondat, soha semmit nem lehet elérni, ebben semmi konstruktív nincs. Lehet kiszólogatni az elefántcsonttoronyból, de mi értelme? Egyszerűen fel nem tudom fogni, hogy mit nem ért azon a blogíró, hogy nem tartja magát esélyesnek? Mi a probléma? Hogy nem hazudik, vagy hogy nem hülye és tisztában van a realitásokkal? Kicsi az esély? Ez persze nem jelenti azt, hogy 0. Lehet, hogy sikerül neki. Csak kisebb az esélye ennek mint a nyerésnek, mint nem lehet ezen érteni? Miért kellene eljátszani, hogy tökéletes magabiztossággal nyerést vizionálunk, miközben a közvélemény kutatások nem ezt jelzik? Ha háború törne ki és ellenünk támadna egy erősebb ellenség, akkor ne vegyük fel a harcot, mert az előjelzések szerint csak 40%-os az esélyünk? Vagy ha 20%? Vannak becsületbeli ügyek is, ráadásul itt senki élete nincs veszélyeztetve. Ez csak egy önkori választás, ahol esetleg túlléphetünk azon, hogy a mostani rablóbanda vagy a régi nyer. lehet, hogy nem sikerül, talán Puzsér ha nyer, se lesz jó polgármester, de elvitatni a jogát ahhoz, hogy bárki, aki végre valami jó ügy érdekében próbál tenni valamit nem kellene. Soha nem lábalunk ki, ha a célunk csak annyi, hogy megint a 2010 előtti garnitúra térjen vissza.

Bogyó 2 2018.10.29. 19:38:46

@Comte de Gippaud: Ki kormányozzon ? Tettem fel nekik ezt a költői kérdést. Akárki csak ezek ne. Volt a válasz. B.meg akkor miért nem mentél el a választáson "akárkire szavazni ?"
Sokan vannak, akik ugyanezt gondolják és el is mentek szavazni. A szavazók több mint fele.

JoeP · http://mivanvelem.hu 2018.10.29. 19:56:56

@HaFr: Ha már offolgatunk. Szerintem Birca egy brand, és többen vannak. Te egy olyan birkát fogtál ki - azaz olyat delegáltak erre a blogra - akit kommunikációképesnek tartasz. De ha szétnézel más blogok komment rovatában, teljesen más mentalitású birkákkal fogsz találkozni.

aranylövés 2018.10.29. 20:00:45

Vicces, hogy valaki a Puzsért támadja azzal, hogy populista, meg idiotizmus, miközben ez a bejegyzés önmagában kiiratkozás az értelmiségből. A Puzsér amikor fingik, azt is ezerszer tartalmasabban teszi, mint ahogy ez a poszt politizálni próbál.

Bánegressy 2018.10.29. 20:08:16

no nemá'(tisztelettel). politikacsináláshoz persze lehet, h puzsér nem egy zseni és okosabb lenne kimaradnia belőle, de jópár elemzését olvastam, ami alapján biztos, hogy képes a lényeget meglátni és elég tájékozott. ő itt és most a mai politikai szereplők, meg elemzők közt már lehet félszemű.
amúgy meg a bejegyzés valamivel jobb bár kevésbé konzisztens, mint egy origó cikk. ( www.origo.hu/itthon/20181022-puzser-robert-dancso-peter.html )

arkanum 2018.10.29. 20:10:11

@dare: Úgy tűnik akkor ti nem ismeritek a mai fiatalokat. Kezdjük ott, hogy ők alapból nem is tévéznek

DrGehaeuse 2018.10.29. 20:11:15

@aranylövés: No ezt se fogja kitűzni a kalapjára HaFr!

2018.10.29. 20:32:02

@maxval bircaman balcán:
Az uniós zászlók alatt üvöltőző, Momentummal tüntiző, CEU-ért síró Puzsér a balliberális szakta tagja. Puzsér az öngyamatosítás híve, sosem tudta átlépni a balliberális szekártábor határait.

2018.10.29. 20:35:51

@FrVili: Jordan Peterson egy összeszedett értelmiségi.

Puzsér egy elmezavaros, skizoid, mentálisan széteső emberkloáka.

nick papagiorgo 2018.10.29. 20:38:44

Sokat gondolkodtam rajta, hogy mi Puzsér célja ezzel az egésszel, aztán rájöttem, hogy felesleges volt, mert a legelső gondolat volt helyes: a célja a saját brandjének építése, semmi más.

Mivelhogy se tapasztalata nincs, se stábja, a programja egyetlen pontból áll és az is megvalósíthatatlan, Puzsér kb korunk Pazaurek Dezsője, aki meghekkeli az egész népet vagy legalábbis kísérletet tesz rá. Kb ennyi.

2018.10.29. 20:41:02

@nick papagiorgo: Puzsér korunk Szamuelyje.

Bánegressy 2018.10.29. 21:10:22

@nick papagiorgo:
ez mondjuk jogos az utolsó előtti mondat végéig kb.
de ki képes a ner népét meghekkelni?
mert jelenleg az is ner-népe, aki nem rá szavazott.
pont Puzsér? phhh. a tizedét ha értik, amit beszél.
az meg, hogy @világtalan97: korunk Szamuelyje az olyan minthogy mondjuk korunk Saint Just-je. ja, csakhogy ki volt az a Saint Just? és az olyan volt, mint Szamuely?
(hozzád képest mindenképpen legalább félszemű )

igazi hős 2018.10.29. 21:34:55

@világtalan97: Puzsér teljes mértékben elitista és konzervatív. (Nem most lett az, 10 évvel ezelőtti műsoraiból is ez jön le.) Ebből egyenes következik, hogy kormányellenes, hiszen ez erről a kormányról sok mindent el lehet mondani (főként rosszat), de hogy keresztényi vagy konzervatív lenne, azt semmiképpen sem.

Dan da Man 2018.10.30. 00:07:15

Isten bocsássa meg, hogy a kommentelők legrosszabb gyakorlatát alkalmazva ismeretlenül negatív véleményt nyilvánítok, de ez a blogbejegyzés tényleg értelmezhetetlen. Rövid és semmilyen. Ennyi erővel ez egy twitter poszt is lehetett volna, mert tartalmilag nincs benne több.
Az meg, hogy ez kikerül az Indexen ajánlóba, egyenesen szomorú.

Kérném a posztert, hogy ennél legyen tartalmasabb (vagy legalább stílusában értékelhetőbb), mert ez ebben a formában sajnos blogoszférás környezetszennyezés.

Utálok ilyen kommenteket írni, mert trollkodásnak hat, és sokan így szoktak fikázódni. De talán a posztoló is érzi, hogy ez negatív rekord volt. (Nagyobb baj lenne, ha nem érezné.)

Elnézést, és köszönöm, hogy elmondhattam a véleményemet.

RumNapló 2018.10.30. 01:35:26

@maxval bircaman balcán: tudod hogy mire csapás puzsér? a józan észre és a normalitásra

Laci A Lakli 2018.10.30. 04:38:33

Nem igazán értem a posztoló logikáját.
Puzsér reálisan látja, hogy ma Tarlós a legesélyesebb a főpolgi címre a következő választáson. Ezt nagyjából mindenki látja. Nos, ha ő ebből indul ki, hogy ennek ellenére szeretné Tarlóst legyőzni, de nem olyan jók a kilátásai, akkor mi a baj ezzel?
Szerintem sokkal nagyobb baj az ellenzéki pártokra jellemző hazugság, hogy rosszul értékelik a helyzetüket. Folymatosan erősebbnek akarják mutatni magukat, mint amik így a NER könnyedén mossa fel velük a padlót immár harmadjára is, mert az emberek nem hülyék. Teljesen primitív és átlátszó volt az a hazugság, hogy most minden ellenzéki párt az 5%-os LMP is most leváltja a NERt.
Ehhez képest Puzsér üde színfoltja a magyar politikának, mert realista képből indul ki.

csakférfi 2018.10.30. 05:12:32

@Laci A Lakli:
Puzsér egy bipolàris kòrképpel dignosztizàlt beteg.
A pszichiàtria szerint.

Íme a tünetegyüttes ami alapjàn egy orvos meghatàrozza ezt:

"Mániás diagnózis akkor állítható fel, ha a következő tünetek közül egyidejűleg legalább három, legkevesebb egy hétig fennáll:[4][5][6]

Fokozott önértékelés
Csökkent alvásigény
Fokozott beszédkésztetés
Gondolatrohanás
Könnyen elterelhető figyelem
Szokatlanul felfokozott aktivitás
Nyugtalanság
Kritikátlan, meggondolatlan cselekedetek
...Depressziós diagnózis felállításához szükséges, hogy az alábbi tünetek közül legalább öt, legalább két héten keresztül fennálljon.:[7][8][9]

A nap legnagyobb részében levert hangulat, majdnem minden nap
Az örömérzet jelentős csökkenése
Jelentős súlygyarapodás vagy -csökkenés
Álmatlanság vagy aluszékonyság
Pszichomotoros nyugtalanság vagy levertség
Fáradtság vagy csökkent energiaszint
Feleslegesség- vagy ok nélküli bűntudatérzés
Koncentrációs, gondolkodási képességek csökkenése
Halállal, öngyilkossággal kapcsolatos gondolatok, öngyilkossági kísérletek

Wikipédia.

Azaz egy soha fel nem növö gyerek.
Ezt komolyan venni?
A bulvàrmédiàban...... talàn.
A poszt "nyúlfarknyi" de igaz.

"Puzsér a politikai idiotizmus hajnala".

csakférfi 2018.10.30. 05:28:44

@Dan da Man:
Hmmmm........

"Túl sokszor, és hozzám túl közel álló emberektől kaptam azt a visszajelzést, hogy milyen elfogadhatatlan az, amikor a legönzőbb generációnak nevezem a hatvanöt év felettiek nemzedékét."
...
...
szelsokozep.com/cikk/1058-a-legonzobb-nemzedek

Egy gyerek aki haragszik a szüleire.
Ez politika?
Idiota.
Lövése nincs hogyan mükszik az élet.

szepipiktor 2018.10.30. 06:46:27

Mondjuk ez a poszt is igazolja Puzsér szükségességét!
Mert ugye Puzsért nem is a fidesz karaktergyilkolja, hanem a magát "demokratikusnak" csúfoló ellenzék.
Az az ellenzék, akik hosszú évek óta képtelenek még egy bolti biztonságiőr-szintű személyiséget előhozni, akiknél megélhetési baloldaliak, ex-mszmps-sek, ex-fideszesek veszekednek a noliberális kamu-elnökasszonyokkal, pc és aktivista jellemű karrieristákkal, buta ökoterroristákkal, feministákkal, gender-aktivistákkal.
És közben lenullázzák a választói aktivitást, soha nem látott passzivitásba taszítják az embereket.
Azaz már közvetlenül is a hatalmon levőket támogatják.
Na innen kapja Puzsér ma már a támadásokat.
Igen, Puzsért nem politikai kaliber, de most őt a még lejjebb élő politikai "erő" és kiszolgáló médiája köpködi.
Aki képtelenek egyetlen olyan személy előhozni, aki legalább nem taszító a döntő többségnek.
Ez az ellenzék felelőssége, pontosabba BŰNE!
Aki tehát Puzsért most köpködi, az szintén bűnös...

Perceval 2018.10.30. 08:07:34

@HaFr: Az értelmes emberek rendszerhibája a jóhiszeműség, mert a masfajta szemlélet mögött ugyanolyan értelmet tételeznek fel, mint a sajátjuk, csak másfajta logikával. Szerintem hogy valaki troll (ami nem zárja ki, hogy értelmes), vagy pusztán ostoba, aki a buták kövezetessége és hajthatatlansága miatt az ételmesseg illúzióját kelti, teljesen mindegy. Az számít csupán, hogy képes-e értelmes, egyenrangú párbeszédet folytatni minden különbözőség ellenére.

Éleslátó bírálatokat fogalmazol meg a fennálló rendszerről, de közben csapdába ejt valamiféle hamis optika egy szimpla (mindenféle értelemben) kommentelő kapcsán, aki amúgy értékelhető produkciót se nyújt leereszkedő, lebutított, foghegyről odavetett beköpéseken túl, a magukat buták között okosnak érző emberek enerváltságával.

Mégis, a jóhiszeműség, ha olykor téved, még mindig pozitívabb, mint a másokat lenéző vélt vagy valós értelem, amely süket a másikra, hiszen a megtérítésen, az önreprezentáción kívül más eredményt nem ismerhet el.

Számomra azonban fura, milyen makacs az illúziód.

Elnézést a beleokoskodásért.

Laci A Lakli 2018.10.30. 08:12:59

@csakférfi:
Abban nincs vita köztünk, hogy Puzsér személyisége lehet vita tárgya a főpolgi címért.
Azt vitatom, hogy szerintem az pont nem ellenérv egy indulni készülő jelölt ellen, hogy önmagát is kevésbé esélyesnek tartja. Itt most Puzsér reálisan értékeli a helyzetét.

screpes 2018.10.30. 08:30:18

@szepipiktor:

ebben az okoskodásban egy "rendszerhiba" biztosan van: nem veszed észre, ha van olyan figurája az ellenzéknek, aki puszta létével is ellentmond neked.
Szerintem van ilyen...
Nem mondok nevet (neveket) hogy ne legyen fölösleges vita.

ati27 2018.10.30. 08:53:23

@Bánegressy:
Hát ja. A posztoló csak aztat felejti el, hogy a fityusz oldalon olyan elsővonalbeli politikusok vannak, mint német szilárd, kósa, stb.. Puzsér még vityánál is több, legalább vannak elvei. Orbán meg már volt minden... Amire igény van. A "maggasztos" "értékes" konzervatív fityiszes politika meg kimerül a stop soros, meg az zálítsuk meg brüsszelt tőmondatokban...

csakférfi 2018.10.30. 09:05:29

@Laci A Lakli:
Puzser egy gyerek.
Màs kérdés hogy Orbàn meg egy làzadò tini.
:)

@Perceval:

"csapdába ejt valamiféle hamis optika egy szimpla (mindenféle értelemben) kommentelő kapcsán, aki amúgy értékelhető produkciót se nyújt leereszkedő, lebutított, foghegyről odavetett beköpéseken túl, a magukat buták között okosnak érző emberek enerváltságával."

Hamis optika?
Melyik is az konkrétan?
"Szabadsàg...testvériség....egyenlöség"....felvilàgosodàs?
Vagy mifene?

"Az értelmes emberek rendszerhibája a jóhiszeműség"

A butàké pedig a kasztrendszer.
Ha a "kaszt" most éppen diplomàhoz vagy "tudàshoz" kötött.
Szòval......kifejtenéd bövebben.
Kérlek!

nick papagiorgo 2018.10.30. 09:51:46

@Bánegressy:
nézd, amikor olyanokat mond, hogy

"Én nem fogok visszalépni az MSZP-DK javára, ez biztos. Azért jöttem, hogy leváltsam az elitet. Miért én lépjek vissza? Harminc éve itt ülnek a nyakunkon. Itt voltak, elkúrták, itt maradtak, összehegesztettek három kétharmados többséget Orbánnak, de újabb és újabb esélyt akarnak. És csak ők, és mindörökké csak ők. Harminc éve basszák el az országot, nem engedik kivakarózni ebből a mocskos polgárháborúból meg a nyomorult posztkádárizmusból. Most már lépjenek vissza ők!"

...akkor kb mindenki érti, hogy mit akar mondani, és a többség kb azt is, hogy amit mond, az igaz.

Puzsér olyan szempontból hasznos, hogy kimond dolgokat, amiket úgy kb mindenki tud, csak valamiért senki nem fogalmaz meg. Viszont (ahogyén látom) nem biztos, hogy egy főpolgármesterséggel kellene kezdenie (tehát ez a lépése eléggé elhibázott).

2018.10.30. 10:02:48

Puzsér egyes szám harmadik személyben beszél magáról.

forum.index.hu/Article/viewArticle?a=36771345&t=9110086

Puzsér fikanickeket gyárt, amikkel Puzsért, azaz saját magát dicsőíti és a kritikusait mocskolja. Már a kétezres években is ezt tette.

2018.10.30. 10:13:32

A blog gazdája, a téma nálam hozzábbértőbb szakétője azt is cikkbe foglalhatná, hogy Puzsér eddigi tevékenysége mennyiben szolgálta az antikapitalista, szélsőbaloldali gondolatot.

Puzsér mondott olyanokat is, hogy

"...az állam feladata lenne megóvni minket a szennyes tartalomtól. Szabályoznia kellene a nyilvánosság platformjait, meghatározni és kikényszeríteni egy minimális kulturális nívót."

Önmagában az is válságjelenség, hogy egy Puzsér-szerű Marx-epigon véleménydeformáló lehet. :(

Bánegressy 2018.10.30. 10:21:58

@nick papagiorgo:
igen, egyetértek. még azt is hozzátenném, hogy a nagy arcával fölvállalja az ellentmondásos személyiségéből eredő konfliktusait, kb mindenkivel, minden oldalon akikkel szemben kritikát fogalmaz meg.
nem biztos, h érdem, l orbán. bármi kisülhet belőle. viszont az már most látszik, h nincs benne az a gyakorlatiasság, ami a politikacsináláshoz kell.

csakférfi 2018.10.30. 10:23:21

@nick papagiorgo:

"Harminc éve basszák el az országot, nem engedik kivakarózni ebből a mocskos polgárháborúból meg a nyomorult posztkádárizmusból. Most már lépjenek vissza ők!"

Aztaaaa........ilyeneket mond ez a "zsenikezdemény".....bakker!

Vona meg ezt
...
Meg kell szüntetni a korrupciót, ami nem vadhajtás, amit nyesegetni, hanem irtani kell. Orbán Viktor kertjét nem irtják, hanem nemesíti, ülteti foyamatosan, ezt a virágot Korrupció Orbanicusnak nevezte, szerinte olyan szinten van a korrupció, amiről a szocialisták csak álmodoztak.
A Fidesz szerinte olyan, hogy ha magánvagyont kell elvenni, kommunista, ha a nemzeti vagyont, akkor kapitalista. Az első tapsot ezzel kapcsolatban kapta Vona, aki a korrupcióellenességről azt mondta, a Jobbik lesz az első párt, ami nemcsak beszél, hanem kormányon meg fogja valósítani az ígéreteit.
"
www.google.hu/amp/s/index.hu/belfold/2018/01/27/vona_gabor_valasztas_kampanynyito/amp

Remek a politikai kínàlat.

Terézágyú 2018.10.30. 10:35:10

"a politikai idiotizmus hajnala"

Mi van???
Ebben az országban minimum húsz éve van politikai idiotizmus. Úgyhogy ez nem a hajnala, hanem a dele.

CleanYourRoom 2018.10.30. 10:40:05

A mélyen tisztelt fellegekben járó szerző, a magyarországi konzervatívizmus önnömaga által felkent pápája persze lenézi az efféle bulvárból felkapaszkodott, mosdatlan szájú médiacelebet, aki keresetlen szókimondó stílusával és mondanivalójának újszerűségével saját erőből többre vitte, mint az elefántcsonttornyába visszavonuló, az új médiát használni és megérteni képtelen valódi konzervatív remete, akire a 20 fős állandó kommentszekcióján kívül senki sem kíváncsi.

Jarics 2018.10.30. 11:07:58

Tekintettel az elmúlt választás győztesének tartalmas kampányüzenetére (Folytatjuk), nem Puzsér indulása jelzi a politikai idiotizmus hajnalát.
Persze egy város vezetőjének (is) politikus természetűnek kell lennie, kiváló diplomáciai érzékkel, erre nem tudom mennyire lesz képes Puzsér.

CleanYourRoom 2018.10.30. 11:10:32

@FrVili: Nem alaptalan a felvetés egyáltalán. Puzsér Petersonhoz képest persze sokkal indulatosabb, kevésbé művelt és kevésbe tudományosan beágyazott, de a non-partizán attitűd, a jobb-és baloldali szélsőségek egyenlő ostorozása és alapvetően liberális beállítódásuk ellenére a posztmodern genderfasiszta-femináci kurzust irtózatos kiosztása mindenképpen közös nevező. Emellett mindketten mesterien használják az új médiát, Facebookon, YouTube-on és Twitteren szerzik a követőiket, melynek jelentőségét a haldokló öreg médiában rekedt TGM meg Hafr-féle őskövületek képtelenek már felfogni. Ők már nem beszélnek a fiatalok nyelvén, szegények még mindig nem értik, hogy eljárt felettük az idő, egyre csak a post truth-t meg a fake news-t okolják, sopánkodva, hogy senki nem veszi már komolyan őket, és megmaradt közönségük egy nyugdíjas varrószakkör nagyságával vetekszik legfeljebb.
Béke poraikra.

CleanYourRoom 2018.10.30. 11:16:35

@csakférfi: Köszönjük a diagnózist, netpszichológus úr.

Perceval 2018.10.30. 11:37:50

@csakférfi: hamis optika, ha nem megfelelő szemüveget veszel fel, és torzulva látod a dolgokat. De ezt egy optikus jobban el tudná magyarázni

Hogy neked arról a fogalomról, hogy “értelmes”, miként jut eszedbe a kasztrendszer, a diploma, a tudás, az főleg és kizárólag az én butaságomból nézve megfejthetetlen. Fogalomzavart érzek az erőben - Yoda mesterrel szólva.

Nézd el nekem, ha képtelen vagyok érdemi választ adni, de sok emberhez hasonlóan én is abban az illúzióban élek, hogy világosan fejezem ki magamat. Tévedhetek ugyan önmagammal kapcsolatban, de azt mégse akarom elhinni, hogy annyira pocsékul fogalmaznék, amennyire te félreolvasod.

szepipiktor 2018.10.30. 11:37:54

@screpes:
OK!
Kérek egyet!
Olyat írj, aki a felsorolt, általam és a passzív 60% számára vállalható lenne és nem elutasított, vagy a személye vagy az a politikia vonal, amit képvisel.
Segítek, írok egyet, aki már nem aktív:
Tétényi Éva!
Ő volt az utolós hiteles, rutinos, a többség által nem elutasított politikusa az ellenzéáknek.
Egy alpavetően jobbközép polgári politikus, hatalmas civil szakmai tudással, politikai gyakorlattal és vezetői rutinnal.
Nem kellett az ellenzéknek, mert fényévekkel volt több a mesterházi, bajnai és a többieknél. Helyettük a KISZ-jellegű, asoha nem dolgozó botkákat meg kunhalmikat erőltetik.
Tehát a balodalon nincs alternatíva, ugyanis a választók többsége átlagos ember, dolgoznak, élnek, vállalakoznak, a fiatalabbaknak ez nem alternatíva a középkorúaktól felfelé meg ismert a pártutasításos rendszer, amit egyszer már elutasítottak.
Vegyük a többieket.
Az lmp-t kizárhatjuk egy csinált kamupárt, már siffer miatt sem vállalhatók, de az elnökasszonyuk vagy az mszp-béből, a fideszből átugrottak is elutasítást jelentenek, nembeszélve a indulásukat, ami már elve hányingert keltő... De idetehetem a parlamenti dolgaikat, a lufieregetős meg flashmobos baromságaikat, a jellezően kamu hozzászólásaikat (a legjob a rezsidisznóval zajlott paksz2-es vitájuk, pontosan ugyanannyira ostobák, hazugok voltak, mint a bírkozódisznó!)
A maradék? Vagy balos szárnycsapat - azaz mert nem mszp vagy dk, attól még azt képviselik, így alapból hiteltelenek, mert még fel sem vállalják.
A szatellitpártok meg a hazánkban nem elfogadott neoliberális marketingalapú globalizált aktivista marhaságot zuzzák az arcuknba, nekik azok a kiemeltek, amik máshoz csak mikropártoknak a programja.
Ne gondold, hogy a gender, a feminista, a pc, a faji-jogvédő programok széles tömegeket mozdítanak meg hazánkban! Soha, hiszen egy átlagos édesanya unokákat akar majd, egy átlagos ember magyarul akar élni, szereti a múltját, a történelmünket, nem akarja ezt lecserélni egy multikultis, kozmopolita, jellemzően nemzetellenes filozófiára és főleg nem akar a nő féfilenni, a férfi nő, a tömeg szerint a férfi és nő együtt szaporodik.
És ez most nem az én kinyilatkoztatásom, hanem a széles környzeteemnek a 100%-os véleménye, átlagos állampolgároké, a lakóhelyemen, a munkahelyemen, az üzletekben, a kocsmákban... Például a nők 99,99%-as röhöf a feminista propagandán, röhög a marketing #metoo-n...
Szóval ezért kérek EGY nevet, aki a ma már döntő passzív halmaz számára is elfogadható.
Mert tudom, te olyan írsz, aki elfogadható az szétmorzsolódott ellenzék hívőinek, azoknak a pároknak valamelyik - még be nem sározódott - emberkéjét fogod jelezni, akik ma több energiát fordítanak saját vonaluk és az ellenzék lerombolására, mint a társadalmi problémák megoldására.
Tehát az etalon: Tétényi Éva!
Nála hitelesebbet kérek!
(Karácsony dobható, kollaboráns és a vállalhatatlan lmp a múltja, a Vágó-félék dobandók, mert azok csak propagandisták, nem politikusok, a Zay fideszes és csak a reformkommunistákhoz hasonlítható stb. A jobbik alapból dobható, hiszen már a polgárosodás idején is szarszagú maradt a szájuk, a náci múltjuk nem tünt el, ma már látni, kamu volt a Vona akcíója, ma már ők is önmagukat falják fel.
.
Tehát egy darab, Tétényi Évánál hitelesebb és minimum jobbközép polgári gondolkodású politikust, jelöltek kérek!

CleanYourRoom 2018.10.30. 11:47:42

@világtalan97: Ez nettó hazugság, Puzsér sohasem volt szektás, ellenkezőleg, keményen bírálta a progresszívokat, a marxizmust és a feminizmust, amiért meg is kapta mindig a fideszbérenc bélyeget a szektás baloldaliaktól.
Önmagában a tény, hogy Puzsér egyformán kapja a gyűlöletet jobbról és balról is, mutatja, hogy autonóm, saját véleménnyel és tartással bíró, egyik szekértáborhoz sem tartozó, hiteles közéleti szereplő.

2018.10.30. 11:55:26

@CleanYourRoom: A gondolatodnak maga puzsér mond ellent, aki feministának vallja magát. Puzsér a fővárosi ballib szekta tagja, ezt bizonyítja az LMP-vel és a Nyomentummal (nyomi Momentum) való kokettálása is. De puzsér nemrég Szél Bernadettet tartotta a legfelkészültebb miniszterelnök-jelöltnek.

Egy szó mint száz: puzsér a baloldalon érzi otthon magát. A maradék hitelességét pedig évekkel ezelőtt elégette.

2018.10.30. 11:57:23

@Jarics: Puzsér idiótánn minden másik politikusnál. Egyetlen fegyvere az üvöltése, egyetlen eszköze a google translate.

2018.10.30. 11:58:17

@világtalan97: Puzsér idiótább minden másik politikusnál.

világtalan97 (törölt) 2018.10.30. 12:00:54

Aki a méregzöld, baloldali anarchista LMP-vel, a Momentum militáns antifáival, a Ballik gednekezelt gárdistáival érzi otthonosan magát, az örökre a baloldali szekta foglya marad. Pont.

világtalan97 (törölt) 2018.10.30. 12:01:21

Aki a méregzöld, baloldali anarchista LMP-vel, a Momentum militáns antifáival, a Ballik gednerkezelt gárdistáival érzi otthonosan magát, az örökre a baloldali szekta foglya marad. Pont.

világtalan97 (törölt) 2018.10.30. 12:02:45

Hány genderkezelt puzsérdroid van! :(

csakférfi 2018.10.30. 12:07:07

@Perceval:
:)
Meghatàroznàd az "értelmes" embert.

" Az értelmes emberek rendszerhibája a jóhiszeműség, "
Ujfent kérlek.....Mr. Yoda
(Ez cinizmus)
:)

habodo 2018.10.30. 12:12:11

@FrVili: De Puzsér legalább nem keresztény hívő, mint Peterson...

Perceval 2018.10.30. 12:23:51

@csakférfi: Az értelem a megismerés eszköze, aki értelmes, az rendelkezik ezzel az eszközzel/képességgel. Az értelem, az értelmesség nyitottságot feltételez és önreflexiót, vagyis nézheti ugyan konkrét meggyőződésen, világképen keresztül a dolgokat, de közben kételkedik is. Kételkedik önmagában, az ítéletében, a látásmódjában. Ezért a határozottsága, az ítéletalkotása mindig tartalmaz valamiféle alázatot, visszafogottságot.

Az értelmesség független a tudástól, hiszen a tudás mindig korlátos és végtelen egyszerre. Lehet egy kisfiú is értelmes, és egy aggastyán is, és jelentheti mindkettőjük esetében ugyanazt a fogalom, annak ellenére, hogy mások a korlátaik, más a tudásuk halmaza, más a felhalmozott tapasztalatuk (bölcsesség?). Az, hogy valaki értelmes, inkább képesség, magatartás, stílus, mint egy számonkérhető ismerethalmaz. Olykor állapot, mert egy alapvetően értelmes ember is lehet bizonyos helyzetekben végtelenül ostoba, és fordítva. Tehát ez egy mindenki számára hozzáférhető lehetőség.

Az értelmesség ellentétének éppen ezért nem a tanulatlanságot, a tudatlanságot tartom, hanem a lezártságot, a monomániát, a butaságot, az elvakultságot, a párbeszédképtelenséget.........stb......stb......stb......stb........

Ha nem baj, nem írok esszét.

Természetesen ez az én körülírásom, amely se nem teljes, se nem kizárólagos. Kb ezt értem alatta. Cinizmus nélkül.

Perceval 2018.10.30. 12:33:02

@csakférfi: Konfuciusz tömörebben és szellemesebben foglalja össze a lényegét (ugyan az ő szándéka szerint az igazi tudásnak, de akár ezt is érthetem alatta):

A tudottról tudni, hogy tudjuk, a nem tudottról, hogy nem tudjuk........

csakférfi 2018.10.30. 12:41:18

@Perceval:
Értem....erre gondoltam az "értelmes embernél".

Butànàl pedig ennek az ellentétére.
Azat a "kasztrendszer".
Ha a "diploma" tudàs ténye pusztàn egy embert màsok fölé helyez (ezt gondolja magàròl kételkedés nélkül,azaz kizàròlagosan)
Míg màsok pusztàn azért,mert nincs diplomàjuk vagy bizonyos fajta ismetetük,önmagàt alacsonyabb rendünek,kvàzi kevesebbnek gondolja........ezen dmberekre értettem a "butàt".
Cinizmus nélkül.

Egyébként ez utòbbi a "hamis optika" is lehet.

screpes 2018.10.30. 13:11:26

@szepipiktor:
ha jól értlek, akkor csakis puzsér lehet.
Vagyis maradna a fideszes, jelenlegi..

nick papagiorgo 2018.10.30. 13:13:38

@Bánegressy: ezzel teljesen egyetértek. P. egy "megmondóember", nem politikus alkat. Az addig oké, hogy megmutatja mások hibáit, de egy politikusnak (márpedig valahol a főpolgármester is az) simulékonynak is kell lennie. Nem mondhat olyanokat pl. Orbánnak, hogy "kitaláltam valamit, adjál pénzt a k...a anyád te lopós g..i" mert nem fog kapni. Ezt szerintem ő is tudja, és ezért is gondolja úgy, hogy semmi esélye.

csakférfi 2018.10.30. 13:29:27

@Perceval:

Most vettem észre az utòbbi idézetedet Konfuciustòl.

Ha van igaz tudásom: a nagy út-at járom, s csak attól félek, hogy letérek. A nagy út sima, de az embereket vonzzák az ösvények. Ha pompás a palota: a szántóföldek begyepesülnek, a magtárak kiürülnek. Dísz-köntösben járnak, éles kardokat hordoznak, étellel-itallal be nem telnek, fölösleges javakat halmoznak: rablás, dicsekvés a neve. Nem ez az út-nak szelleme.
"

A nehéz a könnyű alapja, a nyugalom a mozgás apja. Ezért a bölcs naphosszat munkálkodva, szekere terhét el nem hagyja. Ragyogót nem remél, teljes békében, veszteg él. Aki tízezer szekér gazdája, néz a világba, nem lát önmagába. Aki könnyelmű, elveszti alapját, aki nyugtalan, elveszti apját.

Lao Ce
Tao Te King

A "tudàs" vagy a "nemtudàs" csekély mertékü az ember életében.
Ezért Lao Ce nem volt baratja Konfuciusnak.....mégha féligazsàgokat is írt az utòbbi.
:) :)

Zoltanius 2018.10.30. 15:12:32

Puzsér mindenesetre azt már elérte, hogy a következő főpolgármestert is Tarlós Istvánnak fogják hívni.

DrGehaeuse 2018.10.30. 15:35:38

@Zoltanius: Tévedés! Tarlós maga érte el, mégpedig azzal hogy paktumot kötött orv-bánnal. A kner-ben csak az lehet főpolgi akit a "Gazda" (special thanks to jotunder) enged annak lenni.
A mindenórás "Kedves Vezető" ugyanis jobb szeretné ha budapestnek nem lenne választott elsőszámú vezetője. Jobb szeretne egy kinevezett főkomisszár jellegű csicskát akinek időnként eligazitást tarthat a kabinetülésein, időnként megmoshatja a kicsi fejét, időnként meg a szőnyeg szélére állíthatja mondjuk a nem elég jól megközelíthető stadionok és a kevés parkolóhely miatt.

Ehhez képest amit Tarlós elért már pont elég ahhoz, hogy újázhasson főpolgiként.

Perceval 2018.10.31. 06:53:45

@CleanYourRoom: “A mélyen tisztelt fellegekben járó szerző, a magyarországi konzervatívizmus önnömaga által felkent pápája persze lenézi az efféle bulvárból felkapaszkodott, mosdatlan szájú médiacelebet, aki keresetlen szókimondó stílusával és mondanivalójának újszerűségével saját erőből többre vitte, mint az elefántcsonttornyába visszavonuló, az új médiát használni és megérteni képtelen valódi konzervatív remete, akire a 20 fős állandó kommentszekcióján kívül senki sem kíváncsi.“

Lássuk: a szerző lenéz egy közszereplőt, aki maga lenéz szinte mindenkit. Hol itt a probléma? Ha a “médiaceleb” a velőig ható kritika és kipellengérezés híve, vagyis az őszinteségé, az igazságkeresésé, a moralizálásé, a megítélésé, akkor ez alól nem vonhatja ki önmagát se.

Többre vitte saját erőből? Valóban, de a siker mit igazol? És milyen természetű a siker? És mit takar a “többre vitte”? Nem megkérdőjelezem Puzsér munkásságát, mert a megfellebbezhetetlen prófétai stílusa miatt nem tudok már rég tartalmilag foglalkozni vele, de vannak idők, amikor a nemes és bölcs emberek visszavonulnak önkéntes száműzetésbe, és kivárják a cselekvés idejét. Puzsér maga is visszautasítaná, hogy azon mérjük valakinek az igazát, hogy mekkora körben hat, és mennyire eredményesen kürtöli a nézeteit.

Mi következik a te összehasonlításodból? A konzervatív remeték, akik nem tudják használni az új médiát, és van húsz olvasójuk, tűnjenek el? Vagy értékeljék magukat le önmaguk előtt, és eszükbe se jusson náluk sikeresebb, ismertebb médiaceleb prófétákat kritizálni, helyette szégyent érezzenek? Ezt akarod kommunikálni?

Mi következik a te összehasonlításodból? Egy ismert és sikeres médiacelebet csak egy hasonló teljesítményt elérő ember kritizálhat? Emlékszem, hogy Puzsér hányszor támadta epésen azt az érvtechnikát, hogy “mit tettél le az asztalra? Ki vagy te?”. Amit az emberek szeretnek használni azokkal szemben, akik a számukra kedves hírességet kritizálják.

saját 2018.10.31. 14:49:45

@maxval bircaman balcán: látom a képedről, hogy mit lehet várni tőled...

budai tót 2018.10.31. 19:43:14

@fgzb: Ez maradt nekünk és választhatunk: politikai gengszterizmus vagy politikai idiotizmus.