1000 A MI HAZÁNK

" Míg más parlamentáris országokban a jobboldal általában a józan és megfontolt konzervativizmust, a tradíciókhoz való ragaszkodást tekinti hivatásának – nálunk a magát jobboldalinak nevező kormányzati rendszer ezekkel ellenkező törekvéseket mutat. Alkotmányjogi téren a parlamentarizmus elsorvasztása és látszatparlamentarizmussá süllyesztése ennek az állítólag jobboldali kormánypolitikának egyik fő célja. A vezérkedés, az egy akarat érvényesülésére felépített és minden bírálat elnémításával kialakított nemzeti egység, másrészt gazdasági téren az individualista gazdálkodást mindinkább elfojtó, egy újfajta kollektivizmus felé elhajló, sokszor már a magántulajdonba is belenyúló törekvések: nehézzé teszik egy konzervatív politikus számára, hogy ezzel a jobboldallal azonosítsa magát.” (Gr. Apponyi György, 1935)

Facebook oldaldoboz

Friss topikok

Polgári konzervatív blog

2018.10.14. 08:03 HaFr

Magyarország az egyik legveszélyesebb hely Európában

No automatic alt text available.

A kormány nyugati kampányának margójára. A csúnya 2016-os évben, amikor már minden migránst átengedtünk, az összes nyugati ország migránsterrorban fuldoklott, mi pedig a magunk homogenitásában ünnepelhettük a békét, így nézett ki a 100 ezer lakosra jutó erőszakos halálesetek száma Európában. A Hungary vagyunk mi, az előkelő ötödik helyen. De legalább abszolút magyarul.

És ha már itt tartunk, miért nem adjuk a statisztikának pont azt az olvasatot, amit dukál neki, ne a fideszes propagandistáét és ne Alice-ét Tükörországban? 1. Magyarország nem biztonságos, és a magyar etnikai képességek miatt nem az. 2. A baltikumi országokon kívül csak Belgiummal állunk azonos szinten, így az ottani 2016-os terroreseményeket is tartalmazó statisztika (plusz 32 halott) szerint a hazai homogén magyar etnikum (=Mária országa, Európa védelmezője, a szabadság földje, a kontinens jövőjének záloga) pont annyi gyilkosságot produkált 2016-ban a saját homogén magyar (keresztény) akaratából, mint a hanyatló, erkölcstelen, gyökerét vesztett Nyugat találkozása a terrorista bevándorló muszlim slummal. 3. A Baltikumban - különösen Lettországban és Litvániában - az orosz anyaországi eredetű és kisebbségi bűnözés emeli a hely "fényét."

Ennyit az ócska hazudozásról, amiről az ellenzék -- mivel nem érti a kormányzat stratégiai narratíváját, még pontosabban nem akarja érteni azt -- nagyokat hallgat, mint lepény a fűben. Merthogy az, lepény a fűben.

137 komment

A bejegyzés trackback címe:

https://hafr.blog.hu/api/trackback/id/tr2914300237

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

ⲘⲁⲭѴⲁl ⲂⲓrⲥⲁⲘⲁⲛ ⲔöⲍÍró · http://bircahang.org 2018.10.14. 08:16:26

Veszélyes hely... Brüsszel, Soros, s más gazemberek számára.

HaFr · http://hafr.blog.hu 2018.10.14. 08:18:53

@maxval balcán bircaman: :D :D :D :D jaj de rossz lehet neked, amikor már a lábujjaddal kell gondolkodnod, mert a saját agyad is tiltakozik

ricardo 2018.10.14. 08:36:59

Az Egyesült Államokban többen halnak meg egyetlen évben dohányzás miatt, mint ahány amerikai katona veszett oda az egész vietnami háború alatt. Diszkóbalesetben többen halnak meg, mint terrortámadásban.

ricardo 2018.10.14. 10:03:05

@HaFr: Amikor évekkel ezelőtt megjelent Kelet-Ázsiában az ún. madárinfluneza vírus (H1N1), kitört a pánik. Mindenhol tele volt vele a média. A magyar hírműsorokban minden órában beszámoltak róla: láthattuk a felvételeken, ahogy orvosok és katonák vegyvédelmi ruhában pakolják a tetemeket. A fehér gólyák vonulási útvonaláról értekeztek a világ híradói. A magyar állam vakcinát fejlesztett; az egészségügyi miniszter kamerák előtt oltatta be magát, demonstrálva, hogy a MaSzoP kormány nem kívánja megmérgezni a lakosságot, miként azt az ellenzéki FiDeSz állította. Csúcsra járt az őrület. Világvége hangulat. Minden nap minden órában bemondták a halottak számát, hol hányan. Kínában már 108-an haltak meg, Japánban 22-en, de már Hondurasban is megfigyelés alatt van egy ember. És tudja mi tűnt fel nekem? Az, hogy a halottak száma egy hét után nem növekedett. Hetekig ment a pánik, miközben a halottak száma valójában nem növekedett. Arra gondoltam: egyetlen ember halála is tragédia, de ennél még diszkóbalesetben is sokkal többen halnak meg a világban egyetlen hétvége alatt, mégsincs hisztéria. Afrikában nem ebolában halnak meg az emberek, hanem hasmenés miatti kiszáradásban, amit két dollárból lehet gyógyítani. A média iszonyatosan felnagyít bizonyos problémákat. Az ittas vezetés valószínűleg nagyobb probléma, mint a terrorizmus. De meg az ittas biciklizés is. Tudja, amikor az öregember tintásan eldől a fekete piciklijével a falu határában, és reggel a mentők kihülve találnak rá, meghalt.

HaFr · http://hafr.blog.hu 2018.10.14. 10:04:49

@ricardo: nem mindegy, hogy természeti katasztrófák aratnak vagy az emberi döntés. Az utóbbi erkölcsi és jogi kérdés, az előbbi nem.

Janossz 2018.10.14. 10:49:52

@ricardo: Vidám történet volt a madárpánik.
Nekem az a rész tetszett belőle, mikor már százszor elmondták, hogy emlősök vírusával mutálódva tud igazán nagyot szólni a vírus majd.
És akkor a közeli kisváros jóformán kizárólag tojás- és broiler csirke termesztésből (gyártásból?) élő jónépe a szokás hatalmának engedve rendületlenül a disznókkal etette fel a napi kálót. Amúgy tollasan.
Francot lesz itt túlnépesedés, majd teszünk róla!

Célkereszt 2018.10.14. 11:23:06

Reméljük, hogy az ellenzék elolvassa ezt a bejegyzést, és tudni fog róla.

ricardo 2018.10.14. 12:32:48

@HaFr: Én ezt értem. Amit mondani akartam: a média torzítja a valóságérzékelünket. A hírek a szenzáció vagy épp a propaganda szempontjai mentén szelektálódnak. És azzal, hogy a média napirenden tart egy problémát, aranytalanul fölnagyítja. Soros György nem társadalmi probléma, szemben a fogszuvasodással. A magyar emberek várható élettartamát nem az erőszakos bűncselekmények veszélyeztetik, vagy épp a terrorizmus, ami konkrétan nincs.

pitcairn2 2018.10.14. 12:49:31

@HaFr:

a területi megoszlás és a társadalmi csoportok szerinti bontás is érdekes lehet

pl. az USA statisztikákat leginkább a drogkereskedelemhez hasonló "drive by shooting" torzítja el

itt is lehetnek hasonló dolgok

különben mi Európa "útkereszteződésében" fekszünk igen nagy átmenő forgalommal - tán ennek is van vmi szerepe

pitcairn2 2018.10.14. 13:07:30

@pitcairn2:

persze drogkereskedelemhez "hasonló" helyett kapcsolódót akartam írni...

Matild Vesztergom 2018.10.14. 13:08:07

@maxval balcán bircaman: "Miért tévednek kevesebbet az állatok? Mert tévedni emberi dolog!"
A gyűlölködés is emberi tulajdonság, nem állati!
Az állat soha nem süllyedne olyan mélyre, mint egyes emberek!

...in the world 2018.10.14. 13:42:21

Nahát ha már most ennyi, képzeljük el mennyi lenne, ha elárasztanák Mária országát, a szent Kárpát-medencét azok a bestiális népségek :O
viccet félretéve:
Ez nem picit cherry picking? Csupán a homicide rate-et vizsgálja. A nyugat-európai nem-európai kisebbség inkább a piti (lopás, drog) ill nemannyirapiti (betörés, fegyveres rablás) bűncselekményekben kiemelkedőek, a börtönökben pedig túlreprezentáltak.
Értem, hogy ez amolyan hasonló nívójú riposzt akart lenni, mintsem valódi vélemény, cáfolat vagy érv, csak azért...ezen a blogon azért komplexebb posztokhoz vagyok/unk szokva.

Khonsu 2018.10.14. 14:09:38

@...in the world:

Nem tudom hogy vagy vele, de engem inkább raboljanak ki minthogy megöljenek...

...in the world 2018.10.14. 14:24:01

@Khonsu: Szvsz attól még áll, amit írtam, nem?

HaFr · http://hafr.blog.hu 2018.10.14. 14:36:10

@...in the world: kösz9nöm a dicséretet; ez egy egyszerű, de nagyszerű poszt, csupán a gyilkosságok a tárgya, nem része a családon belüli erőszak, erőszakos nemi közösülés, de a közpénztolvajlás és a svájci kakukkos órák ellopása sem. Az utóbbi kivételével - gyanítom - kis hazánk újfent dobogós lenne

HaFr · http://hafr.blog.hu 2018.10.14. 14:37:35

@pitcairn2: nem tudom, az Eurostatot kérdezd, én jobban hiszek neki, mint akár a KSH-nak, akár a trollszájtoknak

...in the world 2018.10.14. 14:54:04

@HaFr: Egy UN tanulmányban, amely az OECD országokat vizsgálta autólopás, betörés, testisértés, gyilkosság, rablás valamint nemi erőszak témákban úgy láttam, hogy Mo a homicide rate-en kívül mindenben nagyon "alulteljesít" (bár ez régebbi, 2012-es dokumentum).
De mindegy, végülis -mint írta- nem ez volt a téma.

Khonsu 2018.10.14. 15:13:32

@...in the world:

Áll, csak nem sok köze van a témához.

...in the world 2018.10.14. 15:27:38

@Khonsu: Valami hasonlót mondtam a páromnak is, amikor rajtakapott Palvin Barbi őszi alsónemű kollekciójának tanulmányozásán

ricardo 2018.10.14. 17:55:58

@Janossz: Ja. Nemrég olvastam, hogy a magyar férfiak kétharmada vizelés után nem mos kezet. Háromból kettő. Na, ez probléma. A madárinfluenza meg hír a tévében.

pitcairn2 2018.10.14. 18:10:02

@HaFr:

az Eurostat a hivatalos magyar adatokat aggregálja:)

ellenben ha 2015 óta volt ilyen markáns növekedés, akkor ezt bizony sokféleképpen lehet interpretálni...

Never 2018.10.15. 10:34:14

Itt az egyik a statisztikákban szereplő szándékos gyilkosságok közül:

index.hu/belfold/2018/10/15/megtorlastol_tart_a_borasz_gyilkosa/

Never 2018.10.15. 10:38:03

És szándékosan nem említem az olaszliszkai esetet, vagy a veszprémi kézis meggyilkolását (ezek mind csak az elmúlt egy évből, és csak a nagy sajtóvisszhangot kiváltott esetek). Érdemes megnézni, hogy vajon mi a közös az elkövetőkben.

Midnight Rum 2018.10.15. 10:55:54

Persze van némi különbség a "jóska és pista összeverekedtek a kocsmában, és jóska megszúrta pistát" esetek, meg a "michelle fagyizott a belvárosban, mikor leszúrta az allahahbar" esetek közt.

Pl. hogy melyiktől kell jobban tartania annak, aki nem verekszik kocsmákban meg nem él együtt a börtönviselt verekedős férjével vagy apjával.

Molnárgörény · http://molnargoreny.blog.hu 2018.10.15. 10:56:11

Itt a cigányok tolják a statisztikát, csak nem szabad kimondani.

Muhammad Balfas 2018.10.15. 11:17:08

Mondjuk szívesen látnék egy statisztikát ny-európai nagyvárosok vs magyar nagyvárosok témakörben.
Egyébként nekünk is megvan a magunk problematikus több százezres, integrálódni képtelen bevándorolt kisebbsége: romáknak hívják őket..

legyetek 2018.10.15. 11:49:37

@HaFr: "Értem, Mária országa meg a homogén etnikum. "

Pontosabban nem homogén etnikum. És ez van a statisztika mögött.

Harry Hole 2018.10.15. 12:01:07

@Molnárgörény: Ez egy politikailag nagyon korrekt poszt volt.
:)
Inkább örüljünk annak, hogy a fekete angyalos iromány után emelkedett egy picit a színvonal.

Muhammad Balfas 2018.10.15. 12:17:02

@legyetek: Az 2015 óta tartó illegális migráns válság kissé háttérbe szorította a hazai cigánykérdést. Ettől még a probléma jelen van, és nemcsak nálunk, hanem egész kelet-Európában. Ugyanúgy egy integrálódni képtelen, a többségi társadalomnál jóval nagyobb ütemben szaporodó csoportról van szó, mint a zömmel muszlim illegális migránsok esetében..

kiskutyauto 2018.10.15. 12:41:14

Mitől lenne biztonságos egy náci és fasiszta elemekkel fűszerezett bolsevik diktatúra, ahol a nép többsége mélynyomorban és vagy mélybutaságban és vagy rettegésben van tartva szándékosan??!! Keményebb, hardcore náci- illetve bolsevik jellegű (teljesen mindegy amúgy, csak a felszínen különböztek, mélyében ugyanazok... olyannyira, hogy kis híján Sztálin is zsidó holokausztba kezdett, de aztán beérte több más "szovjet" nemzet majd teljes kiirtásával, a zsidókat inkább csak elüldözte az országból... az áldozatok száma 33 év országlása alatt százmilliós nagyságrend, ha netán nem tudná valaki, tehát Hitler pindurkandur pólyáscicus hozzá képest... csak úgy halkan súgom); a XX. századi diktatúrákban azért volt csak viszonylag minimális bűnözés és erőszak, mert egyrészt egy gátlástalan és erkölcstelen bűnöző lelkületű ember számára kiváló speciális feladatokat tudott adni a rezsim ugyebár... NAHÁT ÉPPEN EZ VAN MOST IS ITT IS... de érdekes... másrészt mert előbb lőttek aztán kérdeztek, mindent és mindenkit igyekeztek kontroll alatt tartani, a hatalmi szervek ugyebár...
Ezt egyelőre nem tudja, és nem meri megtenni Putyin seggdugója itt (hiszen ugyebár az EU-ban konkrét és nyílt terrort nem alkalmazhat, mert azonnal bukna bele), de készül rá.. ha hatalomban/életben marad, előbb-utóbb ha teheti, meg is fogja lépni... rajtunk múlik, ÉRTELMES, GONDOLKODÓ ÉS TETTREKÉSZ magyarokon, hogy hagyjuk vagy sem...

Magna cum laudeTigeri másztesz digrii 2018.10.15. 12:45:15

@ricardo: Ja,és én is örültem mikor ezt élelmiszeriparban tapasztaltam.:((

Tenkes Kapitánya 2018.10.15. 12:50:44

Akkor ezután a vaskos magyarozás után a fenti statisztikát kérném magyar és cigány alsokaságokra megbontva megadni.

David Bowman 2018.10.15. 13:20:58

Milyen homogenitás, te! A lakosság tizede migráns, akik 700 év alatt se integrálódott. Homogén társadalom pl Japán.

David Bowman 2018.10.15. 13:26:40

@ricardo: Mindenki a spanyolnátha járvány megismétlődésétől tartott. A diszkóbalasatektől nem lehet várni, hogy egyik pillanatról a másikra ezerszeresére nőnek a halálozások.
A pestisjárvány hat év alatt elvitte Europa lakosságának a 30-40 %át.

David Bowman 2018.10.15. 13:29:23

@Matild Vesztergom: Ugyan. Az eszközeik kisebbek, nem a szándékuk.

David Bowman 2018.10.15. 13:33:40

@ricardo: Ha egyszer nem hugyozta le a kezét. Sokkal több értelme lenne kézfogás, vagy kilincsfogás után kezet mosni. Tüsszentésről ne is beszéljek.

David Bowman 2018.10.15. 13:37:01

@Ches Desmond: www.numbeo.com/crime/compare_countries.jsp
Itt minden szempontból összehasonlíthatsz két helyet.

Lilli_Csiribiri 2018.10.15. 13:38:18

Egyébként szerintem ez a poszt egy remek példa arra, hogy sok esetben a statisztika mennyire nem tükrözi a valóságot. UK csak úgy lehet Magyarország mögött egy ilyen statisztikában, hogy a vidéken, élő békés idősebb generáció felhúzza a nagyvárosok borzalmas statisztikáit. Mivel éltem ott, tapasztalatból mondhatom, hogy mind Londonnak mind Manchesternek vannak olyan részei, ahol végig sétálni nappal is életveszélyes. Akár egy eltévedt golyót is könnyen kaphatsz. Magyarországon ugyan hol vannak ilyen helyek, ahol konkrétan ezt kockáztatod? Budapest egy nagyváros, kisvárosi bűnökkel pl Londonhoz képest, és ez az amit egy ilyen statisztikából sosem fogsz észrevenni.

Homyak 2018.10.15. 13:46:29

@maxval balcán bircaman:
"Veszélyes hely... Brüsszel, Soros, s más gazemberek számára."

Kezdtél már hiányozni, meg a hülyeséged.
Brüsszel számára veszélyes? Lehet én tudom rosszul, de Brüsszel egy város, így nem nagyon áll fenn annak esélye, hogy Magyarországra jön. :)
soros meg egy hetvenen felüli vénember, nem tudom te miért félsz tőle.
Kik azok a gazemberek? A birkahús feldolgozó üzem alkalmazottai? :)

hümhüm 2018.10.15. 13:56:40

Felszínes statisztika, hozzá nem értő módon értelmező posztoló.
Ez az értelmezés kb. annyit ér. mintha a jövedelmi statisztikák alapján kijelentenénk, hogy Magyarországon a Váli-völgy a leggazdagabb vidék (mivel ott él Mészáros Lőrinc....)
Baromság.

langesz 2018.10.15. 14:32:08

"ócska hazudozás"-bezony
Itt talán nem fognak felrobbantani egy színházi koncerten, csak hazafelé vigyázz nagyon nehogy elüss valami idióta cselekvőképtelent, mert esetleg agyonvernek a "magyarok".

különvélemény 2018.10.15. 14:44:12

@HaFr: "az Eurostatot kérdezd, én jobban hiszek neki, mint akár a KSH-nak"

Az Eurostat szerinted milyen adatból dolgozik?

ijontichy 2018.10.15. 14:57:27

@Homyak: Soros már 88. Csak hogy rögzítsük. A fidesznyikek gyávaságát. ;-)

Más. Olvasom, hogy Vitya már Kövér Lacus szerint is vállalhatatlan :-D
index.hu/belfold/2018/10/15/kover_orban-idezetek_miatt_kizarta_az_lmp_tagjait_a_parlament_uleserol/

kewcheg 2018.10.15. 15:14:04

Hát Encs-Fügödnél, Olaszliszkánál, Taktaköznél valószínűleg kevés veszélyesebb hely van Európában, talán Calais-külső...

Tenkes Kapitánya 2018.10.15. 15:37:19

@Lilli_Csiribiri: "Egyébként szerintem ez a poszt egy remek példa arra, hogy sok esetben a statisztika mennyire nem tükrözi a valóságot."

Attól még adatszerűen mindig tükrözi, csak mivel az adatok mögötti valóság heterogén, ezért ilyen esetben nem lehet sokat várni tőle.

nookedli 2018.10.15. 15:41:27

Igazat szól a cikk, hogy 2015 év végére már több mint 100 ezer migránst átengedett orbán, mikor óriási mélyzuhanásban volt a zsidesz népszerűsége, orbán elkezdte plakáton a mi adónkból a népszerűségi kampányát. A belső migránsokkal, a cigányokkal pedig nem hajlandóak foglalkozni, mint megoldandó problémával, csak kenegetik a több száz vagy már ezer milliárd adónkat.

arckönyv 2018.10.15. 15:49:05

@Lilli_Csiribiri: ajánlom a Diószeghy utcát meg a környékét egy kis sétálgatásra

Homyak 2018.10.15. 15:50:43

@ijontichy:

Már egy ideje folyamatosan sikerül saját magukkal is szembe menni :)

Tenkes Kapitánya 2018.10.15. 16:44:08

@ijontichy: ez csak a szokásos indexes hírhamisítás

Lilli_Csiribiri 2018.10.15. 17:50:05

@arckönyv: A Kálvária térnél laktam 2011-től 2014-ig és igen ez alapján mondom azt hogy ez itt egy játszótér csintalan hülye gyerekekkel, ahhoz képest ami Londonban van rosszhírű környéken.

sinus67 2018.10.15. 18:01:50

A statisztikákat helyén kell kezelni. Vannak dolgok, amikhez a statisztikai adatok jól jönnek. Ugyanakkor egy adott évben az emberölések számából kisilabizálni, hogy mennyit melyik náció követett el, dőreség.
A számokat mindenki saját szubjektív tapasztalataiból, a volt szobatárs szomszédjától hallottamtól a politikai, méginkább ideológiai hitvallásáig terjedően határozza meg.
A cigányozók és a nem cigányozók sem számolták ki a börtönökben a különböző etnikai arányokat, mert nem mentek be létszám ellenőrzést tartani és erre vonatkozó megbízható adatok sincsenek!

Azokban az országokban, ahol a harmadik országbeliek létszáma magasabb, mint nálunk, szintén nincsenek etnikumra vonatkozó adatok. Más kérdés, hogy a terrorcselekmények áldozatait az emberölésekhez sorolni nem is lehet, hiszen a terrorcselekmény minden országban külön törvényi tényállás!
Eképpen csak azt lehet kijelenteni, hogy Magyarországon a terrorizmus áldozatainak száma lényegesen kevesebb (konkrétan 0), mint egyes Nyugat-Európai országokban!
Ez mindjárt kétségessé teszi a migránsellenes rémületkeltést, (migráns sincs, legalábbis a plakátolás adta értelmezésnek megfelelő, mert aki van azt a migráns-ellenesek fogadták-, vagy hozták be /pénzért/) kijelentve azt, hogy a "hagyományos" bűncselekményi kategóriák-, különösen az emberölések számának visszaszorításában a hatóságoknak, sőt a mindenkori kormánynak jelentős feladatai vannak.

A parlamentben a Sargentini-jelentés (ál)vitaja, a Stop Soros tárgyalása, és még sorolhatnám a hülyébbnél hülyébb, mondvacsinált intézkedések megvitatását kidolgozását, szóval ezek mind szellemi és pénzbeni erőforrásokat vonnak el olyan területektől, ahol a kormánynak kötelességszerűen dolga lenne.

Lehet újságcikkeket citálni emberölésekről, de az elkövető etnikumhoz tartozása a legritkábban derül ki. De cigányozni olyan sikkes a migránsozás mellett.

sinus67 2018.10.15. 18:08:13

@sinus67:
Sikkes, méginkább érdek!
És nem állítom, hogy kevesebb cigány van a börtönökben, mint nem cigány, de azt sem, hogy a többség cigány.
Mindegy, hogy több, vagy kevesebb. A mindenkori kormánynak itt dolga van.

Nekünk kommentelőknek meg csak a vitatkozás és a marakodás jut. Kinek vérmérséklete szerint.

különvélemény 2018.10.15. 18:19:59

@Balango: "Ez csak azon múlik, mit minek minősítünk"

Ha már itt tartunk, gondolom a terrortámadás sem számít homicide-nak, így az egész posztnak semmi értelme.

Ráadásul nálunk az emberölések kb. fele családon belüli erőszak (berúgtak, az egyik leszúrta a másikat), tehát a veszélyességhez semmi köze.

Lajos Kovács tanaka 2018.10.15. 18:22:10

Annyira szánalmas lett ez a kínlódás, hogy mekkora patája nőtt Orbánnak! "csak annak a statisztikának hiszek, amelyiket én hamisítottam" - állította a német propaganda Winston Churchill-nek tulajdonítva...Kedves blogger! Ennyi év alatt ennyire futotta? Mi a célja a blognak? Megmutatni a Fidesz kormány hibáit, bűneit? 1. Aki nem hülye, az tudja. 2. Aki nem akarja tudni, az nem olvassa 3. Aki hülye, de olvassa, az nem érti. 4. Aki nem hülye és nem Fideszes annak sem kínál alternatívát. Na? Ne szavazzunk? Válasszunk kókler lúzereket, akik megint szétba...ák az országot? Szóval lehet jönni erről vonatról és valami értelmesebbre felülni!

ricardo 2018.10.15. 18:29:45

@David Bowman: Házi feladat. Tegyük fel, hogy hasonlóan magyar társaikhoz, a török férfiak kétharmada vizelés után szintén nem mos kezet. Ha Orbán és Erdoğan kezet fognak, mekkora a valószínűsége, hogy legalább az egyikük nem mosott kezet?

Barkalot 2018.10.15. 19:05:37

@Midnight Rum:

Miért, egy Manchesteri pubban nem verekedhet össze Bobby és Johnny, akik közül az egyik kinyírja a másikat mattrészeg állapotban?

bóvli ország jobban teljesít 2018.10.15. 20:05:45

@Lajos Kovács tanaka:

Akkor te azon hülyék közé tatozol, akik nem akarják tudni a fideszmaffiád büneit.
Milyen boldog hülye vagy te, aki azt hiszed, hogy még mindig gyúrtcsány lopja a pénzedet, miatta vagy az EU egyik legszegényebb napszámosa.
Nem is csoda hogy egy millióan menekültek el eddig is a hülyék országából.

bóvli ország jobban teljesít 2018.10.15. 20:08:03

@sinus67: "Magyarországon a terrorizmus áldozatainak száma lényegesen kevesebb (konkrétan 0), mint egyes Nyugat-Európai országokban!"

És Magyarországon ráadásul eddig csak magyarok vittek véghez terror cselekményt!

Ha a hibbant felcsúti EU bomlasztón múlna, akkor magyart nem is engedne be Magyarországra!

Janossz 2018.10.15. 20:09:54

@különvélemény: " Ráadásul nálunk az emberölések kb. fele családon belüli erőszak (berúgtak, az egyik leszúrta a másikat), tehát a veszélyességhez semmi köze. "

Igen, rendes keresztény országokban így megy ez.
Kinek mi köze hozzá, a statisztikából akár törölhető is. Családban maradt.

különvélemény 2018.10.15. 20:19:30

@Janossz:

Szép demagóg komment.

A lényeg, hogy az ország attól nem lesz veszélyesebb, mert proli részeg párok összevesznek otthon.
Attól igen, ha megkéselnek az utcán.

Janossz 2018.10.15. 20:27:33

@különvélemény: Milyen kár, hogy az Eurostat nem közöl külön proli részeg párok egymás gyilkolászásáról adatokat.
Egy rendes keresztény országból.

különvélemény 2018.10.15. 21:14:34

@Janossz:
Mi a helyzet, leadták neked a pártközpontban, hogy minden kommentben le kell írjad, mennyire utálod a keresztényeket?

Kár, hogy nem vagyok vallásos, keress magadnak más balekot, aki vevő a propagandádra.

Midnight Rum 2018.10.15. 21:15:38

@Barkalot: de összeverekedhet, csak attól neked nem lesz bajod ha elkerülöd az ilyen helyzeteket.

A Béke Vallásának Teherautója viszont akkor is átmehet rajtad, ha a belvárosban sétálsz.

ubermeister 2018.10.15. 21:50:21

@Lilli_Csiribiri

Jó lenne ha sorolnád azon londoni és manchesteri körzeteket ahol sétálgatva könnyen golyót lehet kapni, tekintve hogy elég nehézkes itt a lőfegyverhez való hozzáférés. Nem véletlen hogy késelnek, meg savval támadnak mert ahhoz hozzá lehet jutni.
USA az igen, ott simán golyót kapsz már csak azért mert nem olyan a színed mint a környéken lakóknak (Miamiban tévedtünk el két! saroknyit és már gyülekeztek körülöttünk a helyiek, azóta az a nap a második szülinapom). Mexikó meg páncélozott harcjárművel is necces akár a jobb környékeken is.

David Bowman 2018.10.15. 22:29:08

"A cigányozók és a nem cigányozók sem számolták ki a börtönökben a különböző etnikai arányokat, mert nem mentek be létszám ellenőrzést tartani és erre vonatkozó megbízható adatok sincsenek!"
De vannak. Olvastam az idevágó cikket.

David Bowman 2018.10.15. 22:32:06

@sinus67: " szintén nincsenek etnikumra vonatkozó adatok."
De vannak. A berlini fiatalkorúak börtönében a koszt 90 %a halal.

David Bowman 2018.10.15. 22:35:38

@bóvli ország jobban teljesít: Valami paleszek nálunk öltek halomra egy busznyi zsidót. + a rendőröket.

Muhammad Balfas 2018.10.15. 22:41:02

@Janossz: Hova küldenéd tanulni a gyereked, ahol nyilvános helyen gyilkolásznak idegeneket, vagy ahol családon belül családtagokat?

Muhammad Balfas 2018.10.15. 23:12:40

@nookedli: Mit kellett volna csinálnia? Előbb felhúzni a kerítést?

Hórukk 2018.10.15. 23:31:57

@Lilli_Csiribiri: Naiv vagy. Sétálgass egyszer Olaszliszkán vagy Cigándon, vagy sok más magyar falu kissé perifériásabb részén. Visszafelé vonatjegyet ne vegyél előre... Ugyanez igaz a nyócker bizonyos részein is. Annyi a különbség, hogy míg Mo-on vidéken koncentrálódnak a szegények, addig Angliában inkább a nagyvárosokban.

Comandante en Jefe · http://local.blog.hu/ 2018.10.15. 23:35:12

@ubermeister: Ő már csak tudja, hetente többször meggyilkolták a nyílt utcán.

Igazamvanvagyigazamvan? 2018.10.16. 00:25:11

@Lilli_Csiribiri: sose éltél Londonban. London 8,2 milliós. Majdnem annyian élnek ott, mint Magyarországon. 2018 első félévében 80 gyilkosság történt. Másfélszerese a 2017 évinek.Hasonló adat, mint a magyarországi...
A gyilkossági statisztika megugrása mögött bandaháborúk állnak. Persze, ha díler voltàl, akkor értem.
De egy másik érdekesség:Almost half, 47 per cent, are classed as "cultural networks" whose members are bound by a common language or homeland.

Police have made Turkish, Chinese, Vietnamese and Colombian gangs - whose victims are often from their own communities - their top priority

Kábszer háborúk, terület szerzés, ráadásul egymást nyírják...

Igazamvanvagyigazamvan? 2018.10.16. 00:29:03

@Lilli_Csiribiri: Young black and ethnic teenage boys 'disproportionately' affected as both victims and perpetrators in London.

by Al Jazeera Staff

Gondolom nem kell lefordítanom...

Igazamvanvagyigazamvan? 2018.10.16. 00:45:52

@Ches Desmond: hülyeség. Budapest a 20. London a 43. a biztonságos városok listáján.

Igazamvanvagyigazamvan? 2018.10.16. 00:47:14

@Ches Desmond: a gyerekem inkább küldeném Londonba tanulni, mint Miskolcra...

Igazamvanvagyigazamvan? 2018.10.16. 00:48:59

@Lilli_Csiribiri: Amit tapasztalok, Londonban rámosolyoghatsz a szembe jövőre. Putnokon inkább ne nézz rá!

Muhammad Balfas 2018.10.16. 01:45:30

@Igazamvanvagyigazamvan?: Vagyis elismered,hogy Miskolc biztonsa'gosabb mint London..

RayJ 2018.10.16. 02:43:15

Londonban nőtt a gyilkosságok száma, főleg bevándorló bandák (2., 3. generáció) késes leszámolásáról. an szó, de még mindig biztonságos városnak számít. Persze nem árt elkerülni bizonyos zónákat, ahogy Budapesten is.

Shish Yakoo 2018.10.16. 05:09:32

Gyaníthatóan Magyarországon is a "kisebbségi bűnözés" emeli a statisztikát. Magyarul: gyilkolnak a cigányok, ahogy naponta olvashatjuk a hírekben.

négyláb 2018.10.16. 07:54:00

@Shish Yakoo: Csak a vitaindító cikket olvastam és kész volt az álláspontom: az írója vagy egy kapitális hülye, vagy -ami valószínűbb - a szokásos sunyi libsi csavarás: egyrészt harcolunk azért, hogy ne lehessen emberjogi okokból statisztikailag rögzíteni és megnevezni milyen (még egyelőre) kisebbségi csoporthoz tartoznak a bűncselekmények elkövetői, másrészt megpróbáljuk az egész magyar lakosság, az egész ország nyakába varrni a bűncselekmények magas számát.
Önnel teljesen egyetértek, azzal a kiegészítéssel, hogy naponta CSAK A BŰNCSELEKMÉNYRŐL OLVASHATUNK, az elkövető(k) személyét ritkán sikerül a közvéleménynek azonosítani, annyira vigyáznak a derék újságírók, nehogy egy utalás is elhangozzon az etnikai hovatartozást illetően.
Mindannyian nagyon várnánk egy objektív statisztikát, milyen a börtönben ülő, bűnügyi eljárás alá vont személyek etnikai összetétele és aránya! Ezzel kéretik a kevéssé tisztelt blogírónak foglalkozni!

Igazamvanvagyigazamvan? 2018.10.16. 08:19:00

@Ches Desmond: ezt hogy szűrted le???? Azért küldeném a gyereket Londonba, mert veszélyesebb, mint Miskolc???

Igazamvanvagyigazamvan? 2018.10.16. 08:24:24

@négyláb: tévedésben vagy. Ha kiemeled a cigánybűnözést, ugyanezt meg kell tenned máshol is. Brüsszel? London? Berlin? Leveszed a színeseket, biztonságosabb, mint Budapest...
De nem teheted meg. Ugyanis a vietnámi fiú is brit állampolgár, akit megkéselt a jamaikai brit fekete...

John Doe3 2018.10.16. 08:46:00

@David Bowman: vagy még akkor sem. A vizelet ugyanis -- jellemzően -- steril, ami a kilincsről stb. nem mondható el. Valójában pisilés előtt ésszerű a kézmosás.

snel 2018.10.16. 09:07:21

Szokásos egybites uszítás megint! A posztoló nem tud statisztikát értelmezni! Az ordinális skála nem arányskála! Ezen a skálán az 5. hellyel közelebb vagyunk a húszadikhoz, mint az elsőhöz. Ráadásul nem derül ki, hogy minden országban a "rendőrségi beszámolón" alapuló adatfelvétel és klasszifikáció azonos statisztikai metódus szerint törtnt-e! Tehát alapvetően ennyi infó alapján tárgyszerű ítélet nehezen fogalmazható meg, a "biztonságos hely" fogalma pedig nyilvánvalóan nem ilyen és egyetlen mutató alapján határozható meg. De hajrá, csak toljátok a marhaságot!

Ivan Striga 2018.10.16. 09:13:40

@Igazamvanvagyigazamvan?: Lehet, hogy jogilag brit, de kulturálisan inkább jamaikai. A párhuzamos társadalmak erősödése és ahogy ezeket kezeli a média és a politikai elit csak mélyíti a kialakult problémát.

Igazamvanvagyigazamvan? 2018.10.16. 09:31:03

@Ivan Striga: igazad van, de én pusztán arra reflektáltam, hogy ha kivesszük a cigánybűnözést, akkor ki kell venni az etnikai bűnözést is a képletből, ami hamis eredményt ad.

ricardo 2018.10.16. 09:31:45

@ricardo: (Mivel a magyar férfiak kétharmada vizelés után nem mos kezet, így annak valószínűsége, hogy Orbán kezet mos 1/3. Erdoğan esetében szintén 1/3. Vagyis annak valószínűsége, hogy Orbán is és Erdoğan is kezet mos 1/9. Következésképp annak valószínűsége, hogy kézfogás előtt legalább az egyikük nem mosott kezet 8/9. :D)

Igazamvanvagyigazamvan? 2018.10.16. 09:33:48

@snel: tévedésben vagy , itt a gyilkosságok száma szerepel, ami azért elég egyértelműen definiálható.
A biztonságos országok sorrendje másként alakul, ott figyelembe vesznek más szempontokat is. Például anyagi biztonság.

Igazamvanvagyigazamvan? 2018.10.16. 09:35:11

@ricardo: a kérdés az, hogy a kézfogás után melyikük mosott kezet.

Igazamvanvagyigazamvan? 2018.10.16. 09:37:27

@Ivan Striga: a londoni gyilkossági statisztikát erősen determinálja a kábítószeres bandák ütközése. Kivegyük a statisztikából?

Muhammad Balfas 2018.10.16. 09:42:06

@Igazamvanvagyigazamvan?: Miskolcon valszeg nem fogják felrobbantani egy koncerten vagy a buszon, és nem kaszálja el Ali egy furgonnal miközben kávézgat a sétálóutcán..

Muhammad Balfas 2018.10.16. 09:45:57

@Shish Yakoo: Így igaz. Nekünk is megvan a magunk házi feladata. nem üldögélhetünk elégedetten a babérjainkon, hogy nálunk nincs muszlim beözönlés. Megvan a saját problémás kisebbségi csoportunk..És ez általános kelet-európai probléma.

Lilli_Csiribiri 2018.10.16. 09:52:34

@Igazamvanvagyigazamvan?: Négy évet éltem Londonban, ezalatt kétszer raboltak ki az utcán és egy tucatnál többször megkergettek hazafelé. Palmer's Greenben és Finchley Centralban laktam, egyik sem a legrosszabb hely amúgy Londonban. Az egyik ilyen fogócskát azt hiszem épp csak megúsztam. Utána hazaköltöztem, mint fentebb írtam a Kálvária térnél laktam 3 évet és ez idő alatt kb semmi inzultus nem ért. Meg amúgy 30 évet laktam Magyarországon és ezalatt a 30 év alatt kevesebb inzultus ért mint UK-ben összesen eltöltött 6 év alatt. Lehet másnak más a tapasztalata, de ez az enyém.
Amikor 2011-ben eljöttem akkor londoni gun crime legfiatalabb áldozata egy 5 éves kislány volt, akit egyébként nem is akartak lelőni "csak" rossz helyen volt. Nem hiszem hogy Magyarországon vannak olyan helyek ahol ha elsétál egy öt éves akkor lehet véletlenül lelövik.
És igen tudom hogy ezek a dolgok bandaháborúk miatt vannak leginkább. Kérdés az hogy mennyire vigasztal ez bárkit aki épp ott jár és belecsöppen egy ilyenbe.

Muhammad Balfas 2018.10.16. 09:56:13

Mondjuk Szicíliában is biztos magas a gyilkosságok száma. Viszont ezek többnyire célzott gyilkosságok. Vagyis hiába magasabb ez a szám akár jelentősen mint Malmőben, számomra mezei turista számára mégis biztonságosabb előbbi mint utóbbi.
Remélem ezzel a szélsőséges példával sikerült megvilágítanom az ilyen statisztikák fonákságát.

pitcairn2 2018.10.16. 10:23:42

@Ches Desmond:

azért ezen a ponton javasolok egy esti sétát Cataniában:)

PS.: mondjuk nekem nem volt rossz tapasztalatom, de napokig kellett szokni ehhez kétes tevékenységekkel megáldott szlömösdő, rosszul kivilágított gettóhoz:)

pitcairn2 2018.10.16. 10:24:10

@Ches Desmond:

és persze feketék is voltak szép számmal...

Ráérek 2018.10.16. 11:02:37

Kedves Blogger,
mikor fogsz írni a magyarországi kisebbségi bűnözésről is??? Itthon is emeli a hely fényét?

:-DDD

Muhammad Balfas 2018.10.16. 11:52:28

@pitcairn2: Csak elméleti szemléltető példaként hoztam fel. Nem vagyok tisztában a szicíliai helyzettel. De inkább Catania mint Malmö, ha így látatlanban választhatok..

HaFr · http://hafr.blog.hu 2018.10.16. 12:05:55

@Ráérek: úgy érted, a politikusokról?

pitcairn2 2018.10.16. 12:26:38

@Ches Desmond:

a főpályaudvar előtti részt a II. világháború óta nem tudták helyrehozni...

soo.gd/0216

korábban azt hittem, hogy a nápolyi Piazza Garibaldi környéke az olasz urbanisztikai mélypont, de Cataniában néhány perc alatt revideáltam ez irányú nézeteimet...

rengeteg olasz városban jártam, a főpályaudvar és a belváros közötti tengely általában gyönyörűen ki van glancolva mindenütt

Catania pregnáns kivétel... és a folytatás is méltó ehhez...

Muhammad Balfas 2018.10.16. 13:02:40

@pitcairn2: Szoktak autókat is gyújtogatni?

pitcairn2 2018.10.16. 14:02:39

@Ches Desmond:

olyat nem láttam ellenben a vasútállomány környéke este bájaikat kínálgató afrikai hölgyekkel volt tele

pitcairn2 2018.10.16. 14:04:50

@pitcairn2:

persze vasútállomást akartam írni, egész pontosan a Stazione Catania Centrale-t...

ami tulajdonképpen pályaudvar

David Bowman 2018.10.16. 15:21:41

@Ches Desmond: Már csak az időjárás miatt is.

Muhammad Balfas 2018.10.16. 16:46:41

@David Bowman: Igen valamint az olasz rendőrök számára nem léteznek no gone zónák, mint töketlen skandináv és német kollégáiknak. Valamiért a terrorkísérleteket is hatékonyabban blokkolják. Hiába, a Cosa Nostra elleni harc jó iskola volt..

Janossz 2018.10.16. 18:36:23

@különvélemény: A keresztényekkel, és a kereszténységgel semmi bajom. Miért is lenne, magam is az lévén?
Hanem a folyton a kereszténységre hivatkozó hitványsággal annál több.

Muhammad Balfas 2018.10.16. 21:11:05

@Janossz: Attól Frankfurtból Mogadishut akarsz csinálni mindenféle álhumánus érveket hangoztatva , még nem leszel keresztény..

közösperonos átszállás 2018.10.17. 08:43:22

@HaFr: És hát ezért igen nehéz téged komolyan venni.

Mert valóban, amit linkeltél, az Eurostat-adat, ld. még
ec.europa.eu/eurostat/statistics-explained/index.php?title=Crime_statistics

És amit az olvtárs említett, az is Eurostat-adat, ld. még ec.europa.eu/eurostat/web/products-eurostat-news/-/EDN-20180222-1

A két adat alapján a helyzet ég és föld, amire jó lenne valami magyarázatot adni. De hogy nem teszed, az még valamennyire elmenne, viszont te csak megrántod a vállad és diszkréten lehülyézed a vitapartneredet.

(Szóval most hoztál egy adatot, amiről fingod sincs, mit jelent, és szerinted nem is kell tudnod. Egyrészt te hoztad, neked kéne megvédeni, másrészt minden adatértelmezés úgy indul, hogy gondoljuk csak át, mit is mértek. Enélkül csak vicc.)

Janossz 2018.10.17. 20:24:04

@HaFr: Ezt hívják teljes pályás letámadásnak?
Nem értek a focihoz...

pitcairn2 2018.10.17. 20:36:44

@közösperonos átszállás:

az egyik 2015-ös, a másik 2016-os adat

fentebb én is belinkeltem egy grafit azzal a megjegyzéssel, hogy igen szélsőségesen ingadozik ez az érték

ill. hogy így már mindenki úgy interpretálja ahogy akarja...

Laikus Mérgelődő 2018.10.18. 18:03:57

@ricardo: Az igazi férfi - aki tiszteli a szerszámát, sokszor még saját nevet is ad neki - az vizelés előtt mos kezet nem utána.

ricardo 2018.10.18. 19:48:57

@Laikus Mérgelődő: Nevet ad? Képzelem, ahogy a férfi azt mondja a nőnek: "Kedvesem, hadd mutassam be az őrmerstert, még nem találkoztak. Ifjabb Tisza András, de közeli ismerőseinek csak Bandi".

Janossz 2018.10.18. 20:22:13

@ricardo: "... és ő az akivel csak mindenféle ürítés előtt szoktunk tisztálkodni, utána soha."

ricardo 2018.10.19. 11:20:34

@Janossz: Engedjük el a témát.

screpes 2018.10.19. 12:15:03

@közösperonos átszállás:

igen, érdemes átgondolni (és tudni) hogy mit is mértek.
De még valamit érdemes átgondolni: találkozik e előfeltevésünk (és kiké?)
azzal, amit a cikkíró, az adatok közreadója mondani akar.. Mert nagy tisztelői vagyunk a tényeknek, de annak is, amit a közreadójuk saját felfogásában fontos ténynek tekint.

nevezetesen, hogy kell e félni magyarországon, kiknek mitől és miért, és ebbben a tekinteben miként állunk egy-egy összehasonlításban.
Hafr ismételten úgy véli, hogy "rossszul állunk" és rosszabb élni bizonyos népességnek hazai földön. Tudjuk, hogy a fidesz klientúrának sokal jobb,
nekünk meg rosszabb,
és igazad van, ezt jobban, alaposabban kéne alátámasztani, mint ez a hafros ksh-statisztika, (az "ő" számsorai),
A te magabiztos gőgödből az derül ki, hogy neked nem kell félned, a te állásodból nézve jó itt. Azt gondolod hivatalból mértékadó vagy, annak kell lenned.

Hafr-Béndeket négy év és ezernél több blogposztja után már megtanulta komolyan venni az ember. Ha neked nem megy, ne olvasd őt, ne járj ide különböző neveken, ha eltűnnél, azt például komolyan venném.

HaFr · http://hafr.blog.hu 2018.10.19. 14:18:31

@screpes: minnnyár hat... :) köszönöm

közösperonos átszállás 2018.10.19. 23:48:32

@HaFr: "akkor jó"

Pontosan erről beszélek. Más a felvezetés, de mikor vitára kerülne sor (érted, érvekre meg ellenérvekre), seperc alatt jön ki, hogy komolytalan vagy. Kár.

@screpes: Ne haragudj meg nagyon, de nem tudsz olvasni.

Nem arról van ugyanis szó, hogy itthon biztonságos-e a helyzet vagy nem (így aztán nem értem azt sem, hogy szerinted nekem nyilván nem kell félnem). Arról van szó, hogy HaFr talál egy adatot, ami alátámasztja a mondandóját, miközben egy egy évvel korábbi vagy későbbi adat a mondandója ellenkezőjét támasztja alá, de ő nem érzi úgy, hogy ez probléma lenne vagy hogy erre bármit kellene reagálnia.

Namost erre a terminus technicus egész konkrétan a "mijafasz?".

Amit te magabiztos gőgnek látsz és aztán durván félreinterpretálsz, az az ún. tapasztalat. Nyilván túl régóta vagyok a neten, és ezért tényleg bocsi, de simán látszik, ha valaki komolytalan. Vannak, akikkel lehet és érdemes vitázni, mert képesek koherens gondolatokat megfogalmazni, meg tudják, mi az az ún. "ellenérv", meg vannak a kamugépek.

Szerintem vitázni jó, de az utóbbiakkal nem lehet. Hát ez van.

közösperonos átszállás 2018.10.19. 23:50:28

@HaFr: nem tudom, az Eurostatot kérdezd, én jobban hiszek neki, mint akár a KSH-nak, akár a trollszájtoknak

Oh wait.

Janossz 2018.10.20. 10:37:52

@közösperonos átszállás:
"Szerintem vitázni jó, de az utóbbiakkal nem lehet. Hát ez van. "
Ha így gondolod, hát ne tedd! Ilyen egyszerű.
süti beállítások módosítása