1000 A MI HAZÁNK

" Míg más parlamentáris országokban a jobboldal általában a józan és megfontolt konzervativizmust, a tradíciókhoz való ragaszkodást tekinti hivatásának – nálunk a magát jobboldalinak nevező kormányzati rendszer ezekkel ellenkező törekvéseket mutat. Alkotmányjogi téren a parlamentarizmus elsorvasztása és látszatparlamentarizmussá süllyesztése ennek az állítólag jobboldali kormánypolitikának egyik fő célja. A vezérkedés, az egy akarat érvényesülésére felépített és minden bírálat elnémításával kialakított nemzeti egység, másrészt gazdasági téren az individualista gazdálkodást mindinkább elfojtó, egy újfajta kollektivizmus felé elhajló, sokszor már a magántulajdonba is belenyúló törekvések: nehézzé teszik egy konzervatív politikus számára, hogy ezzel a jobboldallal azonosítsa magát.” (Gr. Apponyi György, 1935)

Friss topikok

Béndek Péter blogja

2018.08.31. 17:05 HaFr

Ökoblabla a Mércén

No automatic alt text available.

„A szocializmus nem feltételen környezettudatos, de tény, hogy megjelent a demokratikus ökoszocializmus egy új formája, ami talán az emberiség legjobb esélye lehet a kollektív túlélésre.” – írja Naomi Klein, Mérce-kompatibilis aktivista és szerző.

Azért én mellékelek egy táblázatot, mielőtt a keblünkre ölelnénk a szocializmusnak ezt az újabb fedősztoriját. Az utolsó oszlopot, a GDP arányában mért CO2-emissziót különösen érdemes megtekinteni. Eszerint - az USÁ-val összehasonlítva - Kína majdnem négyszer, India több mint háromszor, Oroszország háromszor annyira szennyező, további latorállamok megint négyszer annyira, az EU viszont kb feleannyira, Franciaország harmadannyira!. A nemzetközi neoimperialista-neoliberális-globálplutokratikus-palesztinfaló-profithajhász-kapitalizmus konkrétan fejlődőképes, sőt egyre környezetbarátabb (és barátnőbb), ennek megfelelően a magországai a legkevésbé szennyező országok a világon, ideértve -- de tényleg -- a legelmaradottabb agrárországokat és a Nagy Kékséget. Ja, mert exportálják a környezetszennyezésüket, azért! Ja, nem. Ez mítosz. Azok kérem, ott autentikus helyi környezetszennyező erők, amelyek azonban -- ha nem bolondulnak meg annyira, mint Ms Klein -- a gazdaságszerkezet átalakulása és a technológiai fejlődés révén lassan befejezik a nyersanyagok primitív konverzióját. Aminek az esélye az ökoizében - whatever it means - szélsebesen a nulla felé kezdene konvergálni, viszont előtérbe kerül majd a fűevés és minden ökoszemináriumok kulcsmondata: a NE FOGYASSZ! És akkor majd az ökomentes világháború szépen megoldja a dolgokat. Közben az olyan apróságokról nem is tettem említést, hogy több mint 7 milliárd embert kell eltartania a Földnek -- persze ha demokratikus ökoszocialista alapon mégsem menne, akkor egy nagyobb háború ezt a gondot is megoldja --, és azt se kérdeztem meg, hogy mi lenne demokratikus ökoszocialista vélemények szerint a fejlődés alternatív forrása a nyersanyagokkal és a tudás koncentrációjával szemben?.

Önfeláldozó népünk úgy döntött, eltartja az Orbán-rezsimet, de hogy megvárja, hogy egy következő parazita szellemi irányzat is politikává formálódjék... Talán nem kéne. Nem biztos, hogy végül kibírjuk majd.  https://en.wikipedia.org/…/List_of_countries_by_carbon_diox…

13 komment

A bejegyzés trackback címe:

https://hafr.blog.hu/api/trackback/id/tr9714214293

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

FreeTibet 2018.08.31. 20:52:44

Emission per capita-ra vetítve azért kicsit más eredmények jönnek ki és szerintem az egy értelmesebb összehasonlítási alap.

Viszont sokkal érdekesebb mai hír, hogy Németország államadóssága az év végére a 2010-es 81%-ről várhatóan 60% alá csökkken.
www.welt.de/wirtschaft/article181366156/Maastricht-Makel-Deutsche-Schulden-sinken-2018-unter-die-60-Prozent-Schwelle.html

Persze itthon is megy a sikerpropaganda, hogy húde csökken, igen, ugyanezen intervallum alatt és kedvező vg környezetben sikerült levinni 80,5%-ról, az év végére várhatóan 73,3%-ra. Hát tényleg gratulálok.
Ha lenne értelmes ellenzék, mit ahogy nincs, az az ilyen kamu vetítéseket simán számon lehetne kérni ám.

HaFr · http://hafr.blog.hu 2018.08.31. 20:58:19

@FreeTibet: értelmesebb? miért?v éppen a gazdasági fejlettség eltérő szintjei befolyásolják legjobban a kibocsátást, ezt hivatott jelezni a poszt

2018.08.31. 21:20:11

@FreeTibet:
és kik adósították el az országot. ha nem a jelenlegi ellenzéki pártok és elődeik, akkor mégis kicsodák? orbán úgy vásárolja meg a szavazatokat, hogy a hiányt alacsony szinten tartja és gdp arányosan csökkenti az adósságot. az ellenzéke úgy, hogy nem. igazán nem szólnak észérvek amellett, hogy az orbán kormányt a jelenlegi ellenzék leváltsa.

FreeTibet 2018.08.31. 21:44:56

@HaFr: OK, emberi és nem gazdasági aspektusra gondoltam, hogy Kína például 1,4 milliárd emberre bocsát ki kb. 2x annyi CO2-t, mint az USA 325 millióra.

Ha az adott kicsocsátás által előállított GDP-t nézzük, akkor valóban a legfejlettebb országok vanank az élen, legelől a 40%-ban atomenergiára támaszkodó Franciaországgal, leghátul pedig volt szovjet utódállamok, India, Kína és az olajban gazdag közel-keletiek.

Amúgy talán nem a legjobb módszer sem károsanyag kibocsátásban, sem egy ország gazdasági fejlettségének az eldöntésében csupán a CO2 emissziót vizsgálni, a zöldbalos öko-kollektivista, antikapitalisátk meg nyilván hülyeséget beszélnek / minimum ferdítik a valóságot a saját igazuk indoklására.

neoteny · http://word.blog.hu 2018.08.31. 21:55:34

@FreeTibet:

"talán nem a legjobb módszer sem károsanyag kibocsátásban [...] csupán a CO2 emissziót vizsgálni"

Amikor a környezetvédők sikeresen eladták azt az álláspontot, hogy a CO2 környezetkárosító anyag, olyan csatát nyertek meg, amivel biztosították azt is, hogy a háborút is megnyerik: ezzel megszüntették a CO2-kibocsátással járó energiatermelés gazdasági alapon történő védelmét (ti. hogy egyelőre még mindig a legolcsóbb a szénből ill. földgázból történő energiatermelés).

FreeTibet 2018.08.31. 21:57:50

@444: Ki beszélt itt a jelenlegi ellenzékről?! :)
Tisztelet az egy-két kivételnek, de a jelenlegi bábszínház épp azért van fenntartva, hogy hozzájuk képest mindig Orbán / a Fidesz legyen a jobb alternatíva.

Ha létezne normális ellenzék, akkor az a jelenlegi teljesítménytél többet kérne számon , hogy lám-lám, léteznek helyek, ahol sokkal hatékonyabban komrányoznak, lásd Németország.

HaFr · http://hafr.blog.hu 2018.09.01. 06:17:21

@444: az ellenzéket Orbán vezeti, az ellenzék feladata, hogy ebben az alacsony demokratikus nívójú magyar közegben nehogy egy valódi ellenzéki erő a siker reményével létrejöhessen, ezt mindenki tudja, aki próbált már ilyesmit, aki meg nem, az otthonról spekulál

digipenna · http://digipenna.blog.hu/ 2018.09.01. 10:32:20

Az ellenzék ül a 2/3 - 4/5 méretű fideszhajó mentőcsónakjaiban és az a feladata, hogy a hajó felé közeledőket távol tartsa! Ezért kap friss vizet, élelmet és időnként fölmehet a hajóra melegedni, pihenni, erőt gyűjteni.

screpes 2018.09.01. 10:45:40

@444: @HaFr:
A fidesz ANNO nem alternatíva hiányában, hanem annak ellenében uralta le a közintézményeket, médiát és kormányhivatalokat. (hiszen eleve VOLT egy létező közrend, létező kormányzat, és volt egy közvárakozás.)
A többségi akarat nem a bármilyen változások tartalmára vonatkozott, hanem csak arra, hogy valamely változás létrejöjjön. (Hagyó Miklós saját néven felvett 800 millió forintjáról, és Gyucsány hazugságbeszédéről folyt a "választási diskurzus"), és hogy a komcsik mégjobban menjenek el, nem másról, és nem többről.
Az, ami azóta a részletekbe menően történt, nem azonos azzal, amiért a jelenlegieket hatalomba ültettük.
Bajnai nem látszott oroszbarátnak, nem ágált az EU ellen, nem vett fel fizetést, és nem vásároltatta fel a szomszédjával a fél országot, lánya azóta is egyetemekre járt, ő pedig egy év után el tudott köszönni.
Minderre mondhatod a keleties fekvésű kocsmádban, hogy Ő nem volt alkalmas vezető.
Komplex társadalmi alternatívát, soha nem fog Tóth Benedek (MSZP), Toroczkai, vagy Szél Berni elmondani az ATV-n, ha meg valami hasonlóba kezdenek, az nem lehetne más, mint populizmusverseny, amit nem akarunk: vele szemben vesztes lenne, ami annak alternatívájaként látszik. Egy másik populizmus, mindösszesen népszerű ígéretek elegye.
Nem elméleti iskolákból jönnének a társadalmi javaslatok, mert ilyenek nincsenek, a hatalom ellenében, le az önkormányzatokig ez képtelenség, mert azok is fideszesek.

screpes 2018.09.01. 14:02:40

@444:
Nem volt gyurcsány, se Bajnai, az esélytelen Masterházy volt. Gulyást pedig nem is ismertük akkor.
A bilderberghez Bajnai Bajnai csak 2014 ben lehetett hivatalos , Egy Agnelli, egy NATO főtitkár, Kissinger , stb KÖZÖTT. De most, ha nem ül ott magyar, az jó nekünk?