1000 A MI HAZÁNK

" Míg más parlamentáris országokban a jobboldal általában a józan és megfontolt konzervativizmust, a tradíciókhoz való ragaszkodást tekinti hivatásának – nálunk a magát jobboldalinak nevező kormányzati rendszer ezekkel ellenkező törekvéseket mutat. Alkotmányjogi téren a parlamentarizmus elsorvasztása és látszatparlamentarizmussá süllyesztése ennek az állítólag jobboldali kormánypolitikának egyik fő célja. A vezérkedés, az egy akarat érvényesülésére felépített és minden bírálat elnémításával kialakított nemzeti egység, másrészt gazdasági téren az individualista gazdálkodást mindinkább elfojtó, egy újfajta kollektivizmus felé elhajló, sokszor már a magántulajdonba is belenyúló törekvések: nehézzé teszik egy konzervatív politikus számára, hogy ezzel a jobboldallal azonosítsa magát.” (Gr. Apponyi György, 1935)

Facebook oldaldoboz

Friss topikok

Polgári konzervatív blog

2018.06.20. 08:48 HaFr

Az emberi méltóság elvesztéséről

Képtalálat a következőre: „handó tünde”

Ahhoz, hogy másokat megalázz és megfélemlíts, először neked kell feladnod az emberi méltóságodat. Azzal szemben viszont, aki így feladja a méltóságát, a "vereség", a megalázás egymást követő gesztusai kitüntetést jelentenek. Az Orbán-rezsim azért is szenvedett már visszavonhatatlanul vereséget, mert az életünk újabb tereinek elfoglalását már csak a méltóságukat régóta nélkülöző emberekkel tudja végrehajtatni, akiktől az egymást követő csapások csak kitüntetést jelentenek.

Ez nem olcsó kvietizmus, ez a humanitás és az emberi civilizáció történelmi megmutatkozásának visszavonhatatlansága. Ami egyszer az ember konstitutív (definitív) részévé vált az antik-keresztény és felvilágosodás alapú Nyugaton és neki köszönhetően elterjedt a világ legtávolabbi zugaiban is, azt nem lehet már visszavonatni. Ahogy a magyar nemzetet egy hibás (etnicista függetlenségi) nacionalizmus hozta létre és már sosem válhat termővé, mert minden, ami a nép javára szolgálna, azt a nemzeti kollektívum a maga elleni támadásként értékeli, úgy -- még sokkal nagyobb erővel -- működik egy univerzális eszme: az emberé, amelyhez hozzátartozik egy világos erkölcsi rend és annak törvényszerű működése. Ennek az erkölcsi rendnek a része, hogy az emberrel kapcsolatban -- hogy erkölcsi lénynek lehessen tartani -- kiirthatatlan, intuitív elvárás a másik ember méltóságának tisztelete, és aki erre nem képes, az maga veszíti el a méltóságát, ahelyett, hogy a másikét veszejtené el. Ez a paradox reflexív kapcsolat két ember között azok végső állapotaiban biztosítja, hogy minden emberellenes rezsim méltóságukat vesztett emberek szolgahadára épüljön, akiknek az áldozatai felmagasztaltatnak, bármilyen bűnöket vagy hibákat követtek volna el korábban a normalitás viszonyai között.

Amikor a Figyelő főszerkesztője többedik listáját teszi közzé vagy amikor a rendszer szolgái körében követelménnyé válik a hazaárulózás és ezt még a főbíró sem szégyelli megtenni, akkor az áldozataik fokozatosan és visszavonhatatlanul felmagasztalódnak. Amikor kezdjük nem érteni, hogy egyesek hogyan működnek és mi érheti meg nekik az emberségük elvesztését (azaz önmaguk ilyen fokú megalázását), akkor egyre világosabban kezd elkülönülni egymástól a metafizikai (ősi) jó és gonosz, gonoszon az ember önfelszámolását értve. Ahelyett, hogy a rezsim Carl Schmitt szellemében sikeresen lakná be a politikai határát a barát-ellenség viszony totalizálásával, és ez válna az életünk meghatározó tényévé, feltartóztathatatlanul a jó és a gonosz válik a társadalom uralkodó kódjává, amelyben a barát-ellenség viszonyra épített politika a gonosz oldalára sorolódik egyszerűen mert emberellenessé válik.

Az emberellenesség -- fontos megérteni -- nem az áldozatokkal, hanem az elkövetőkkel szemben kapja meg a metafizikai jelentését. Az emberellenesség nem az áldozatok megalázásában, ad absurdum tömeges leölésében válik metafizikai jelentőségűvé (ez csak "szimpla" amoralitás vagy bűntény), hanem az elkövetők szabad akarattal való önfelszámolásában. A megrendülés fundamentálisan az elkövetők tetteire vonatkozik, nem az áldozatok sorsára. (Ezért sem "csak" zsidó ügy a holokauszt, ezért sem csak Fidesz-ügy egy Handó nevű nő döntése, hogy leszámol a saját emberségével.) Ezt az emberellenességet -- ti. az ember radikális önfeladását -- semmilyen nemzeti retorika nem tudja felülírni (indokolni, igazolni). Irdatlan messzeségben van attól, hogy tudja.

Az ember azért bízhat a világ jól elrendezettségében, mert a természetes (teremtett vagy logikai) rendben a végső bűn (az ember önfelszámolása a másokkal való bánásmódban) mindig maga alá gyűri a konkrét (itt politikai) akarat jelentését és célját. A hatalom akarásának radikalizálódása a hatalom önfelszámolását is elhozza metafizikai -- ezért erkölcsi -- értelemben, és mennél inkább akarja valaki az előbbit, annál hamarabb. Akik persze nem értik a politikai filozófiának ezeket az erkölcsi és metafizikai alapjait, mert nem értik az emberi természetet, azokat fájdalmasan érinthet a tehetetlenségük, amit megértve jellemzően csak jobban megvadulnak. Így van ez. Kivárjuk, amíg eltűnnek a kézzelfogható süllyesztőkben, miután az erkölcs és az örökkévalóság számára már régóta nem is léteznek.

komment

A bejegyzés trackback címe:

https://hafr.blog.hu/api/trackback/id/tr4014059590

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Fuxos (ex bömis) · http://fuxianizmus.blog.hu 2018.06.20. 09:51:17

Már régóta mondogatom, hogy ami 2010 és 2018 között történt csak a bevezető. Az igazi tűzijáték most indult.

Mellesleg, már egy ideje kerestem az ideológia alapjait ennek az őrületnek. Végül Nietzchénél kötöttem ki. Végigolvastam a műveit és ez alapján a Fideszt egy Nietzcheiánus szektaként tudom definiálni. Ez önmagában még nem is volna olyan nagy probléma....a baj az, hogy nem értik a Mester tanítását....egy rakás alantas rendi meg néhány középszerű szerencsétlen...honnan is értenék az előkelőség mibenlétét és küldetését.

Hidvégi Mihály 2018.06.20. 10:31:33

@DrGehaeuse: Én is valahogy így gondoltam, ahogy te.

Hidvégi Mihály 2018.06.20. 11:15:35

@HaFr: Nem tudom, nem tudhatom, hogy megírni milyen egy ilyen cikket, olvasni öröm.

GyMasa 2018.06.20. 12:22:47

Hafr:
Egy ujabb remek iras!
"Akik persze nem értik a politikai filozófiának ezeket az erkölcsi és metafizikai alapjait, mert nem értik az emberi természetet, azokat fájdalmasan érinthet a tehetetlenségük, amit megértve jellemzően csak jobban megvadulnak."
Velemenyem szerint ilyenkor lep fel a kognitiv disszoinancia, amit gyalazkodassal/szemelyeskedessel probalnak feloldani. Persze, sok sikerrel nem jarnak altalaban, de ez kicsit levezeti a negativ energiaikat.
"Így van ez. Kivárjuk, amíg eltűnnek a kézzelfogható süllyesztőkben, miután az erkölcs és az örökkévalóság számára már régóta nem is léteznek."
Hat, az lehet, hogy az aktualis garnitura kihal 2-3 generacio alatt, de sajnos az igeny, es a megfelelo emberanyag MINDIG meglesz az ujratermelodeshez.

DrGehaeuse 2018.06.20. 13:27:20

@GyMasa: "de sajnos az igeny, es a megfelelo emberanyag MINDIG meglesz az ujratermelodeshez."
Nem feltétlenül.
Ha egy meritokrata rend épül akkor ezek is kifogynak. Az igényt és az emberanyagot is a korrupt rendszer termeli újra.

DrGehaeuse 2018.06.20. 13:27:29

@GyMasa: "de sajnos az igeny, es a megfelelo emberanyag MINDIG meglesz az ujratermelodeshez."
Nem feltétlenül.
Ha egy meritokrata rend épül akkor ezek is kifogynak. Az igényt és az emberanyagot is a korrupt rendszer termeli újra.

GyMasa 2018.06.20. 13:48:12

@DrGehaeuse:
Semmilyen rendszerben nem fognak TELJESEN elfogyni.
Csokkenhet a szamuk, de ennek sajnos mindig lesz egy also hatara.
Abban viszont teljesen egyet ertunk, hogy egy sikeres tarsadalom alapja, hogy az azt alkoto egyenek kepesek/hajlandoak legyenek a teljes onellatasra.
Ha ugyanis egy allampolgarnak nincs szuksege segelyre, akkor azzal nem is lehet zsarolni (megvenni a szavazatat).
Aztan boven eleg egy ideologiai valtas, hogy atessenek a lo tuloldalara, ahol nem a nacionalista alaphangot felcsereli a kollektivista (szocialista/kommunista) oldal.
Azt' akkor varhatunk ismet 2-3 generaciot, hogy azok is kihaljanak...

neoteny · http://word.blog.hu 2018.06.20. 14:08:37

@DrGehaeuse:

"Ha egy meritokrata rend épül akkor ezek is kifogynak. Az igényt és az emberanyagot is a korrupt rendszer termeli újra."

A korrupt rendszert az iránta létező igényű emberanyag hozza létre.

Minél inkább meritokrata a rend, annál inkább megéri korruptnak lenni. Viszont minél nagyobb mértékű a korrupció, annál több hasznuk származik azoknak, akik a meritokrata rend szerint viselkednek egymással.

Ezeknek a dinamikáknak az alakulásait (beleértve az egyensúlyi állapotok kialakulásának feltételeit) a játékelmélet tanulmányozza: a magyarok büszkék lehetnek arra, hogy ennek a területnek az alapvetésében is szerepe volt Neumann Jánosnak.

Perceval 2018.06.20. 18:39:19

Némi katarzist éltem át a bejegyzést olvasva, és feltámadt bennem a jövőbe vetett reménység. Túlzóan hat, de valóban ezt éltem meg. Mint minden áldozat, akitől elvették a jelent, akit megsebeztek, kifosztottak, én is meghatódok a gondolattól, hogy a bűnös végül elnyeri jutalmát. Pontosabban büntetését. Ha nem is jogilag, hát spirituálisan, metafizikai síkon, elrongyolódott lélekkel. Azt hiszem, hogy ez a fajta hit az ember lelkébe van oltva, ösztönösen a kiegyenlítődést keresi.

Az írás sok igazságot tartalmaz, tovább is szeretném gondolni, mivel a vesztesek jutalma, hogy analizálhatják a fennálló világot, a nyertesek meg birtokolhatják és alakíthatják.

Azt hiszem, a fentiekkel ha burkoltan, de megfogalmaztam a kritikámat is az elismerés mellett. Sokféle szempontból vesztes vagyok, de tudatosan nem szeretnék azzal vígasztalódni, hogy a bűnös ilyen, olyan, amolyan síkon, de vereséget szenvedett, és elbukott. Még akkor se, ha igaz.

Bogomil 2018.06.20. 18:59:58

Nem biztos, hogy mindent értek a posztból (pl. azt, amit Carl Schmitt alapján mond, biztosan nem), de nagyon tisztességes és humánus írás.

wega 2018.06.20. 19:10:02

@Visceroid:
Kár, hogy az egészből nagyon keveset (a szakadék már megvan) értett meg. Én is idéznék, olvassa el párszor, gondolja át mit is jelent, aztán talán...

"Az ember azért bízhat a világ jól elrendezettségében, mert a természetes (teremtett vagy logikai) rendben a végső bűn (az ember önfelszámolása a másokkal való bánásmódban) mindig maga alá gyűri a konkrét (itt politikai) akarat jelentését és célját. A hatalom akarásának radikalizálódása a hatalom önfelszámolását is elhozza metafizikai -- ezért erkölcsi -- értelemben, és mennél inkább akarja valaki az előbbit, annál hamarabb."

"Sírásról" meg pont nincs benne szó, egy deka sem.
Hanemdeinkábbsőt egyfajta "bátorítás" az írás, hogy megéri emberségesnek maradni, vagy legalábbis törekedni afelé.

wega 2018.06.20. 19:34:58

@HaFr
Remek írás, nagy örömöt okozott olvasása, ám egy kijelentése számomra legalábbis kérdőjeles:

" Ez a paradox reflexív kapcsolat két ember között azok végső állapotaiban biztosítja, hogy minden emberellenes rezsim méltóságukat vesztett emberek szolgahadára épüljön, akiknek az áldozatai felmagasztaltatnak, bármilyen bűnöket vagy hibákat követtek volna el korábban a normalitás viszonyai között."

Morális értelemben ez nem lehet igaz, az üldözöttség, a megalázottság, az áldozati állapot, önmagában nem ment fel senkit az általa korábban elkövetett bűnök (nem hibák) alól, még akkor sem, ha felmagasztalódik (az üldözöttek között meglehet, de morálisan biztosan nem) az illető.

Ugyanis bűnt nem lehet jóvátenni, az el van követve. Megbánni lehet.

Shish Yakoo 2018.06.20. 19:41:30

"minden emberellenes rezsim méltóságukat vesztett emberek szolgahadára épül" -- ezt nehogy elolvassák már az Egybesült Államokban, amely a 2. VH óta több, mint 20 millió embert mészárolt le a világ minden táján...

HaFr · http://hafr.blog.hu 2018.06.20. 19:45:33

@wega: ez egy érdekes probléma, köszönöm a megjegyzést -- kb Nagy Imrét kell magunk elé képzelni, ahogy hőssé vált, amihez túl kellett lépni a társadalmi szintű erkölcsön a metafizikai felé, a vagy-vagy felé, nem kierkegaardi, nem is keresztényi (mert ez még mindig magában rejti a megbocsátást), hanem manicheus-gnosztikus értelemben -- szembe nézni a Gonosszal, ami már nem egyszerűen erkölcsi, hanem metafizikai-erkölcsi kérdés. Ez megtisztította NI-t bűneiről, legalábbis lehetne érvelni mellette -- egy 600 oldalas könyvben.

HaFr · http://hafr.blog.hu 2018.06.20. 19:47:28

@Shish Yakoo: kicsi rá az esély, ne aggódj -- nem sok egy kicsit az a 20 millió? Vagy ez afféle fake news?

Perceval 2018.06.20. 20:09:31

@midnightcoder2: Igen, a szamurájok terrorszervezet tagjai voltak, a japán SS, főállásban félemlítettek meg másokat. Akárki olvashatja a japánról szóló képregényekben.

Hidvégi Mihály 2018.06.20. 20:29:40

@Shish Yakoo: Nagy hülyeségeket citálsz ide kedves fiam, a barmaid még a magyar '56-os halottakat is az US számlájára írják.

Ejnye-ejnye, mit fizetnek a hazug hírért, fiam?

midnightcoder2 2018.06.20. 20:40:32

@Perceval: Sokféle ezzel foglalkozó könyvben olvashatsz errôl. Igen, katonák voltak, ahogy amúgy az SS is, vagy épp a hôs szovjet katonák. És a fegyvertáruk része volt a megfélemlítés is. A páncéljuk ugyan mai európai szemmel ugyan elég viccesnek tûnik, de akkoriban legalább annyira a megfélemlítés eszköze volt mint a védelemé.

Janossz 2018.06.20. 20:50:47

@midnightcoder2: És mindnek volt ura.
Magyarul szolgák voltak.
Ami nem tett jót az önbecsülésüknek, gondolom.

Perceval 2018.06.20. 20:50:48

@midnightcoder2: alaposan összekevered a szezont a fazonnal - sajnos. De mindegy, nem az én feladatom fogami zavarokat eloszlatni (képességem sincs hozzá). Sok sikert a további szédelgéshez!

Perceval 2018.06.20. 20:53:05

@Janossz: ezt a kérdést nem lehet a szolgaság dimenziójában láttatni. Basszus......Feudális rendszerben a szolgálat nem szolgaság.

midnightcoder2 2018.06.20. 21:00:19

@Janossz: De, elég jót tett. Annyira, hogy képesek voltak végezni magukkal ha úgy érezték, hogy nem voltak méltók ahhoz a képhez amit önmagukról alkottak.

midnightcoder2 2018.06.20. 21:02:31

@Perceval: Konkrétan melyik fogalomra gondolsz ?

Perceval 2018.06.20. 21:02:45

@Hidvégi Mihály: nem kell fizetni........az Amerika-ellenesség szűrőjén keresztül más a világ optikája, és rendszerint szervesen összenő a vulgárisan leegyszerűsítő történelemszemlélettel, amely minden torz és egyoldalú tényben igazolást keres.

FrVili 2018.06.20. 21:05:42

@HaFr: éppen ma hallgattam ezt a verset, szerintem rímmel erre a posztra:

www.youtube.com/watch?v=yCEZXe0e5oY

"Bizony, a mi becsületünkért halt meg Nagy Imre,
ezért méltó neve egy halálosan komoly játszi rímre.
Ebben az országban most tisztesség-fogyta van,
gyűlölség, gyávaság, pimasz kéz-kezet mos,
segg segget nyal, és vérengzeni kezd a nyúl,
és élőhúsra kap rá a pocok is. Vadak vagyunk megint,
s vadásznának reánk. Ne legyen így."

Janossz 2018.06.20. 21:16:41

@midnightcoder2: " ha úgy érezték, hogy nem voltak méltók ahhoz a képhez amit önmagukról alkottak "

Vagy csak a főnök elvárásainak nem sikerült megfelelni, így elébe mentek a retorziónak. Ki tudja?

Janossz 2018.06.20. 21:18:44

@Perceval: A szolgálat szolgaság.
A többi játék a szavakkal.

Tamáspatrik 2018.06.20. 22:26:18

Emberi méltóság legfeljebb a "tehetetlenségi elv" alapján létezik még nálunk, hiszen minden jogszabályt nem lehet hirtelen átírni, a konzervativizmus is a tehetetlenségi elvre épül lényegében. Ebből a szempontból a NER minden csak nem konzervatív, inkább felforgatónak mondanám (hiszen nem tiszteli a cikkben hivatkozott humanista hagyományt és fokozatosan felszámolja az erre épülő normák nagy részét).
A Csoportot akarja ezáltal felemelni, de a Csoportot is tul.képp lezülleszti.

2018.06.20. 22:35:50

@Janossz:
ez nekem olyan, mint a fő-főrektornak a megnyikkanása mandiner.hu/cikk/20180620_lanczi_andras_miert_felsobbrendu_a_liberalis_ertelmisegi_egy_rektor_naploja_ix
hogyaszongya(pl.:)"Mert a liberális szerint az első erény a szabadság? Nem lehet, hogy a kötelesség?!"
Nem lehet, hogy olyan rend(szerek)ben, ahol a kötelesség a szabadság fölött áll, a sokember odáig sem jut el(soha), hogy pontosan felfogja, értelmezze igazán, hogy mi a kötelesség?

2018.06.20. 22:40:37

Immár a századik, ezredik, vagy ki tudja hányadik blog, ami azt bizonyítja, hogy az átlag liberális továbbra is képtelen megérteni azt, ami körülötte történik.

Emberi méltóság? Erkölcs? Univerzális eszme? Világos erkölcsi rend?
Ti tényleg elhiszitek, hogy ezek mozgatják a világot?
Ti tényleg el akarjátok velünk hitetni, hogy amikor ti vagytok hatalmon - vagy ahol jelenleg is ti vagytok hatalmon -, bármilyen tartalommal is bírnak ezek a szavak? Azt hiszitek nem emlékszünk, vagy azt hiszitek, nem látjuk, mi történik odaát?

Ti tényleg azt hiszitek, hogy amikor kiejtitek ezeket a szavakat, hogy "erkölcs" "emberi méltóság", akkor mások vagytok, mint amikor Orbán pl. a "kereszténység" szót használja?

Nem azért buktok meg, mert a veletek szemben álló erők - a "populisták" - sportszerűtlenül játszanak, hanem azért, mert ahhoz, ami most történik a világban, már nem vagytok elég okosak. Nem csak, hogy nem értitek, hanem nem is akarjátok megérteni. Ti elhitettétek magatokkal, hogy nálatok az ész. Pedig semmi más nem volt nálatok, csak a média. Ami nagyon sokáig elég mindenre. Csak aztán jön az igazi Valóság, és felülírja az oly sokáig olyan szépen feltálalt virtuális valóságot. Amiről most már mindenki tudja, hogy virtuális. Csak éppen ti nem, akik megalkottátok. Na, ezért tűntök most el ti a süllyesztőben.

Persze idővel eltűnik Orbán is, hiszen minden konkrét személy eltűnik egyszer. De ő személyében tűnik majd el. Nektek viszont az eszmétek bukik éppen meg.

Jó reggelt!

neoteny · http://word.blog.hu 2018.06.20. 22:44:36

@Balango:

"ami most történik a világban, már nem vagytok elég okosak. Nem csak, hogy nem értitek, hanem nem is akarjátok megérteni. Ti elhitettétek magatokkal, hogy nálatok az ész. Pedig semmi más nem volt nálatok, csak a média. Ami nagyon sokáig elég mindenre. Csak aztán jön az igazi Valóság, és felülírja az oly sokáig olyan szépen feltálalt virtuális valóságot. Amiről most már mindenki tudja, hogy virtuális. Csak éppen ti nem, akik megalkottátok."

index.hu/kulfold/2016/11/02/vlagyiszlav_szurkov_putyin_orban_habony/

2018.06.20. 22:52:14

@Balango:
szüeség, de nagy. soha nem mi vagyunk hatalmon, vagy mozgatjuk a világot és különösen nem egy eszme nevében. zemberek egy idő után megunják a direkt szolgálati(hűbéri, fasi, kommer, stb.) viszonyokat és akkor jön a lazulás időszaka.
mi csak mondunk dolgokat, hogy hogyan lehetne egy kevésbé szolgai világban éldegélni esetleg boldogan. 'oszt lehetnek akik ebből hatalmi kérdést fabrikálnak, de azok legritkábban a (konzervatív)liberálisok.
uralkodni egy liberális? ugyan :D soha.
ezért nem bukik meg soha az eszme sem.

2018.06.20. 22:59:43

@neoteny:
ja! hát hacsak ki nem ábrándul az ideákból és bele nem ábrándul a hatalomba. de az már valami más. nem libaláris. és az szembe kerül valami érthetetlen, legyőzhetetlen dologgal, amiről itten szó van és mindig végleg maga alá akarja gyűrni, de a dolog előbb utóbb mindig kibújik és fölibe kerül. oan, mint egy naaaagy buborék.

FrVili 2018.06.20. 23:03:19

@Balango: Téged is mi alkottunk, majd meglátod. Csak még nem vagy tökéletes. A blog például nem azt bizonyítja, hanem annak a bizonyítéka vagy annak a bizonyítékáúl szolgál, hogy te, TI tőletek kéne tanulni, hogy megértsük a valóságot, miután megértettük, hogy mit akarsz mondani.

FrVili 2018.06.20. 23:10:15

helyesen: bizonyítékul szolgál

városi fiú 2018.06.21. 04:47:51

@Balango:
Orbánnak nincs eszméje, ami eltűnhetne. Hazudozik, lop, csen, csór. Erőszakoskodik még, aztán meg már nem, oszt jónapot. Egy tolvajbanda a világtörténelemben, mint csepp a tengerben.

A szabadság eszméje viszont köszöni jól van. Mióta felütötte a fejét, csak népszerűbb lett. Már az egész világ szabadon járható, élhető szinte.

Hogy erről tudnak, vagy nem tudnak az emberek, végülis mindegy. Arról sem tudtak sokáig, hogy hogyan működik a vérkeringésük, de attól még éltek vele.
Nem kell a liberalizmusnak magyarázó propaganda.
A személyes szabadságot lehet érteni.
A csicskaságnak kell a cégér.

városi fiú 2018.06.21. 05:41:08

index.hu/kulfold/2018/06/20/magyar_allampolgarsaga_is_volt_a_kassan_elfogott_terroristanak/

Hogy egy rendőröket gyilkoló nemzetközileg körözött terroristának miért ad Orbán magyar állampolgárságot, azt tessenek megmagyarázni.
És eztán tessék a körúti robbantással vádolt vidékit életfogytiglanra itélni.

Hazug szarok.

Lexa56 2018.06.21. 09:03:05

@Fuxos (ex bömis): amit a fityisz és különösen Orbán csinál (mert a többi csak csicska) engem inkáb Carl Schmittre emlékeztet

Lexa56 2018.06.21. 09:09:55

@Balango: Nem vagyok benne biztos benne, hogy megérted, mi köze az alábbiakban ahhoz, amit írtál, de nem fogom elmagyarázni.
Jánois evangéliuma 18. "33. Ismét beméne azért Pilátus a törvényházba, és szólítja vala Jézust, és monda néki: Te vagy a Zsidók királya?
34. Felele néki Jézus: Magadtól mondod-é te ezt, vagy mások beszélték néked én felőlem?
35. Felele Pilátus: Avagy zsidó vagyok-e én? A te néped és a papifejedelmek adtak téged az én kezembe: mit cselekedtél?
36. Felele Jézus: Az én országom nem e világból való. Ha e világból való volna az én országom, az én szolgáim vitézkednének, hogy át ne adassam a zsidóknak. Ámde az én országom nem innen való.
37. Monda azért néki Pilátus: Király vagy-é hát te csakugyan? Felele Jézus: Te mondod, hogy én király vagyok. Én azért születtem, és azért jöttem e világra, hogy bizonyságot tegyek az igazságról. Mindaz, a ki az igazságból való, hallgat az én szómra.
38. Monda néki Pilátus: Micsoda az igazság? És a mint ezt mondá, újra kiméne a zsidókhoz, és monda nékik: Én nem találok benne semmi bűnt.
39. Szokás pedig az nálatok, hogy elbocsássak néktek egyet a husvétünnepen: akarjátok-é azért, hogy elbocsássam néktek a zsidók királyát?
40. Kiáltának azért viszont mindnyájan, mondván: Nem ezt, hanem Barabbást. Ez a Barabbás pedig tolvaj vala."
És a 19. részből: " 9. És ismét beméne a törvényházba, és szóla Jézusnak: Honnét való vagy te? De Jézus nem felelt néki.
10. Monda azért néki Pilátus: Nékem nem szólsz-é? Nem tudod-é hogy hatalmam van arra, hogy megfeszítselek, és hatalmam van arra, hogy szabadon bocsássalak?
11. Felele Jézus: Semmi hatalmad sem volna rajtam, ha felülről nem adatott volna néked: nagyobb bűne van azért annak, a ki a te kezedbe adott engem.
12. Ettől fogva igyekszik vala Pilátus őt szabadon bocsátani; de a zsidók kiáltozának, mondván: Ha ezt szabadon bocsátod, nem vagy a császár barátja; valaki magát királylyá teszi, ellene mond a császárnak! "

DrGehaeuse 2018.06.21. 11:27:48

@neoteny:
"A korrupt rendszert az iránta létező igényű emberanyag hozza létre."

A korrupt rendszert az erre fogékony embereknek azon (tév)hite hozz létre, hogy korrupció nélkül nem tudnak elérni bizonyos dolgokat.
Aztán amikor a korrupció tényleg kivirágzik (nagyban átitatódik vele a társadalom), már tényleg nem lehet fontos dolgokat nélküle elintézni.

Korrupcióra való igény és annak elfogadása is leginkább az alávetettség (hódoltság, leigázottság, gyarmati státusz) állapotában lévő társadalmakban erősödik fel. Ahol ez sokáig tart, a róla való leszokás is sokáig fog tartani. Nem véletlen, hogy a korrupciós ranglista élén európában azok az országok vannak ahol a leghosszabb ideig tartott a török hódoltság. Oroszországban pl. a 300 évnél is hosszabb tatár iga utóhatásai máig érvényesülnek, mert a cári uralom is a tatárok idején kialakult bojár rendszert vitte tovább.
Nálunk a Habsburg birodalmon belüli belső gyarmati státusz "hozománya" a korrupciós "uram-bátyám" "protekcós" "kijáró" rendszer.

Mivel valós kisérlet a meritokrácia, a szubszidiáris önkormányzatiság és a plurális, átlátható érdekvédelmi rendszerekre épülő demokrácia kiépítésére mindmáig nem történt (kivéve 1945-46 pezsdülését és 1956 október végének villanófényét), nem is indulhatott meg a a korrupció viszaszoritása.
Amíg az ál-elit csoportok harca a korrupt hatalmi rend fölötti irányító szerep megszerzéséről szól addig nem is fog.

neoteny · http://word.blog.hu 2018.06.21. 11:39:49

@DrGehaeuse:

"A korrupt rendszert az erre fogékony embereknek azon (tév)hite hozz létre, hogy korrupció nélkül nem tudnak elérni bizonyos dolgokat."

Ez csak a korrumpálók felől tekint a problémára; de ugye vannak a korrumpáltak is.

Sajnos ezért a cikkért fizetni kellene, de a címe és az összefoglalója is releváns:

Leader corruption depends on power and testosterone

Samuel Bendahana
Christian Zehnder
François P.Pralong
JohnAntonakis

Abstract
We used incentivized experimental games to manipulate leader power — the number of followers and the discretion leaders had to enforce their will. Leaders had complete autonomy in deciding payouts to themselves and their followers. Although leaders could make prosocial decisions to benefit the public good they could also abuse their power by invoking antisocial decisions, which reduced the total payouts to the group but increased the leaders' earnings. In Study 1 (N = 478), we found that both amount of followers and discretionary choices independently predicted leader corruption. In Study 2 (N = 240), we examined how power and individual differences (e.g., personality, hormones) affected leader corruption over time; power interacted with endogenous testosterone in predicting corruption, which was highest when leader power and baseline testosterone were both high. Honesty predicted initial level of leader antisocial decisions; however, honesty did not shield leaders from the corruptive effect of power.

www.sciencedirect.com/science/article/pii/S1048984314000800?via%3Dihub

Különösen az összefoglaló utolsó mondata súlyos: a becsületes vezető kezdetben proszociális döntéseket hoz, de a becsületesség nem vértezi fel a vezetőt a hatalom korrumpáló hatása ellen.

FrVili 2018.06.21. 14:27:50

@neoteny: letöltöttem, ha kell megosztom

DrGehaeuse 2018.06.21. 14:29:45

@neoteny: Teljesen egyetértek. A hatalom korrumpáló hatású. Minél koncentráltabb a hatalom annál inkább korrumpáló.
Ha ráadásul a saját néped fölötti ilyen-olyan szintű hatalmat egy gyarmatosító külső erő adja a kezedbe akkor a korrumpálódást csak akkor kerülheted el ha magad vagy Krisztus vagy Budha reinkarnációja.

Tehát a szerencsés népek okos fiai a függetlenség kivívása után a hatalom megosztásával és alkotmányos korlátozásával kezdhetnek hozzá a korrupció visszaszorításához.

Nálunk sajnos 1989-ben még November (négyigenes parasztvakító népszavazási hisztéria és médiahekk) elején elkezdődött a csodával határos módon Népszuverenitást deklaráló októberi alkotmány kiherélése és a végsősoron orv-bán (mint szuverén egyszemélyi permanensen alkotmányozó) hatalomgyakorlásához vezető politikai mutyisororzat amit a háttérből a moszkovita bolsevik bojárok és a "nyugatos" sorosista progresszívnyik ál-forradalmár ál-antikommunista szájliberális bojárok irányítottak.

DrGehaeuse 2018.06.21. 14:49:38

@Balango:

Troll on

Szép álmokat! Szebb jövőt! Sok ajándékot néked kedves vezetődtől!

Troll off

neoteny · http://word.blog.hu 2018.06.21. 15:02:27

@FrVili:

Köszönöm; nem fogom elfelejteni azt, hogy öreganyádnak szólítottál ...

Perceval 2018.06.21. 15:27:18

@Janossz: Az államférfi a hazáját szolgálja.....a szerzetes Istent.......a családfő a családját........a lovag a becsületet és szíve hölgyét...........a főúr királyát......a filozófus az Igazságot.....

A többi csak a magyar nyelv és az erkölcsfilozófia ismeretének totális hiánya.

Tanulópénz · http://www.koloknet.hu/ 2018.06.21. 18:15:12

Jó volt olvasni és erőt is lehet meríteni a blogbejegyzésből. De "Kivárjuk, amíg eltűnnek a kézzelfogható süllyesztőkben, miután az erkölcs és az örökkévalóság számára már régóta nem is léteznek." Ez nagyon nehéz. Vajon lehet-e a lineáris európai keresztény szocializációból sikeresen buddhistává válni?

Janossz 2018.06.21. 18:16:01

@Perceval: De csuda fennköltnek méltóztatol ma lenni!
Tegnap itt tartottál:
"Basszus......Feudális rendszerben a szolgálat nem szolgaság."
A szamurájokról, meg az ő szolgálatukról volt szó.
Egyébként az önként vállalt szolgálat is egyfajta szolgaság, kényszer nélkül.
...a családfő a családját...Régen rossz, ha szolgálja.

HaFr · http://hafr.blog.hu 2018.06.21. 18:16:51

@Tanulópénz: :) nem tudom, meg kéne próbálni?

Perceval 2018.06.21. 19:21:49

@Janossz: Ha pszichológus lennék, akkor arra gyanakodnék, hogy a szolgálattal kapcsolatban van benned valami gyerekkori trauma, ezért tudod csak negatívan látni.

Tegnap még csak szolgaságot ismertél, mára már kibővült a készleted: “egyfajta szolgaság”.

A szolgaság negatív fogalom, lealacsonyító, és feltételezi a szabadság hiányát. A szolgai lét ezért rombolja az embert.

A(z önténtes) szolgálat ezzel ellentétben léleknemesítő lehet, és éppen általa teljesedhet ki az ember. Különösen a férfiben van erre hajlam, ezért szeret közösségeket teremteni, azokat szolgálni, vagy eszméket, célokat maga fölé helyezni, és azokat transzcendens valóságként megélni. Eközben persze feltételt is támaszt azzal szemben, amit önként szolgál - márpedig ha szolga lenne, ezt se tehetné.

A szolgaságból csak szökni lehet, vagy fellázadni ellene, a szolgálatot, mivel az szabad elhatározásból fakad, bizonyos megkötésekkel ugyan, de fel lehet mondani.

Ezért a szolgálatot durván leegyszerűsíteni szolgasággá csak a felszínesség túladagolásával lehet......

Janossz 2018.06.21. 19:47:43

@Perceval: Nézd, tőlem szolgálj, akit/amit akarsz, ha ettől érzed jól magad. Valami gyerekkori trauma okán.

Én meg nem szolgálok senkit, semmit. A munkaerőm eladom, nem túl sokért, sajna, ezen kívül szabadon élem az életem.

Különben szamurájokról, meg feudális rendszerről volt szó.
Jó éjt!

DrGehaeuse 2018.06.21. 19:57:28

@Tanulópénz: Miért és kinek kellene buddhistává válni?

városi fiú 2018.06.21. 21:27:06

poszt@

Megpróbáltam elképzelni, amint az ember elveszti emberségét a másokkal való embertelen bánásmódban.
Sajnos mindig Tomóceusz Takatiki és Gyugyu esete derengett fel.
Nem vagyok biztos benne, hogy a tisztesség egy emberi alapérték, mert 90%-ban, vagy több, férfiak a bűnelkövetők.
A nők, a maguk gyengeségében és sérülékenységében, mint örök gyengébb nem, nem követik el ugyanazokat a bűnöket ugyanolyan arányban, mint férfitársaik.
Mindenki meglepődik, ha mégis. Ahogy a fenti fotón egy női elkövető díszeleg, pedig fideszesek tömegei hazaárulózták már le embertársaikat némi Orbáni dicséret és pénzalap reményében.
De ők férfiak voltak.
Szóval nem hinném, hogy emberség lenne a tisztesség, a becsület, mert akkor a nők lennének az emberi faj, a férfiak meg a ketteskék.

De pont fordítva van.

Janossz 2018.06.21. 22:05:59

@városi fiú: " De pont fordítva van. "
Igen. Majd, ha városi férfivá érsz, megtudod.:-(

DrGehaeuse 2018.06.22. 10:46:45

@városi fiú:

Szerintem HaFr (és én is) úgy érti, hogy az eddigi alaptalan és becstelen hazaárulózások elkövetői is elvesztették emberi méltóságukat mikor ilyen aljasségra adták magukat.

Mondjuk szerintem egy idő óta az emberi méltóságuknak nyoma sincs, a legtöbb mameluk már régen feladta méltóságát azzal, hogy csatlakozott a KNER-hez a húsosfazék hozzáférés végett.

Az én szememben nekik már régóta nincs méltóságuk.

városi fiú 2018.06.23. 05:51:24

@DrGehaeuse: Szerintem a fideszeseknek azóta nincs emberi méltósága, amióta a fidesz az Orbán kezét mélyen behajolva csókoló öregasszonnyal kampányolt.
Az már vagy 20 éve volt.
Aki ezek után Orbánt támogatta, az emberalatti lény.

screpes 2018.06.23. 06:57:57

@városi fiú:
szerintem a nagy hatalommal, a korlátlan hatalom birtoklásának tudatával függ össze.
Ez átalakítja az emebereket.Egy idő után azt hiszik, hogy valami csak nekik jár...
Mint ahogy így is van valójában.

városi fiú 2018.06.23. 07:12:39

@screpes: A szabad országban emberalatti szolgalelkűséggel kampányoló párt híveinek nincs emberi méltósága.

Hogy hogyan jön le ebből, hogy Orbánnak sincs, az már nekem nem annyira érthető.
A patkányfogó lehet egy ember, aki összefurulyázza a patkányokat, de azért az egy másik tészta, mint patkánynak lenni.

screpes 2018.06.23. 09:18:40

@városi fiú:
egyetértek, de én ezúttal nem OV-ről beszéltem, hanem épp a sleppről, a méltóságvesztés folyamatáról az ő esetükben.
nem azt kell megérteni, hogy milyenek az emberek, hanem h mi tötrénik velük.

városi fiú 2018.06.23. 10:51:32

@screpes: Kibontják a személyiségük összes részletét.
Erről szól a világirodalom. Legyek ura. A lealjasodás bekövetkezik az aljas vezér tiszteletével.

ghoezeke mate 2018.06.25. 15:15:09

@városi fiú: AZ helyzet, hogy a kezet csókoló néne éppen az ellenzék propagandafegyvere, egyértelműen a fideszes szavazók megalázását célozza. Ahogy primitívezés, háromfogúzás mostanában. Mindezzel összevetve egyenesen mulatságos ez a szamárbőgés itt a politikai tisztességért.

screpes 2018.06.25. 15:47:29

@ghoezeke mate:
meg vagy rettenve az ellenzék (tisztességtelen) propagandafegyvereitől?
(mint amilyen az Orbánnak sikeresen kezetcsókoló vidéki idős néni...)
Még a végén kárt tesznek az egészséges fideszlélekben
A tiédben sikerült?

ghoezeke mate 2018.06.25. 15:59:27

Most gondolom, toleránsan próbálsz közelíteni. Sebaj, majd máskor.
És mellesleg a blog épp az ellenkezőről szól, állítólag a kormánypárt leledzik lélektani terrorizálásban.

HaFr · http://hafr.blog.hu 2018.06.25. 17:27:06

@ghoezeke mate: én? Én nem vagyok toleráns...én konzervatív vagyok.. De ezt egy világegyetem választja el a politikai bűnözéstől

ghoezeke mate 2018.06.25. 21:30:40

Az a bajotok, hogy félreértitek a politikát. A politika nem érzelem, hanem érzékelés. Pár betű az eltérés. de lényeges a tartalom.
Amúgy pedig nincs politikai bűnözés.
És megvetem a konzervativizmust, avitt dolog.

neoteny · http://word.blog.hu 2018.06.25. 22:06:43

@ghoezeke mate:

"A politika nem érzelem, hanem érzékelés."

Az érzékelés érzeteket vált ki; az érzelmek pedig az érzetekre alapulnak. Így hát a valóban létező eltérésből nem következik az, hogy semmiféle összefüggés ne lenne az érzelem és az érzékelés között.

"Amúgy pedig nincs politikai bűnözés."

Hogyne lenne: a politikai hatalom (befolyás) árusítása (korrupció) pl. a politikai bűnözés egyik látványos formája. Politikafilozófiai álláspont(ok)tól függően létezik másfajta politikai bűnözés is (pl. amikor a törvények nominális betartása mellett követnek el politikusok és/vagy bürokraták a törvény szellemével szembemenő cselekedeteket), de a korrupció direkt törvénysértés is: vesztegetés, vesztegetés elfogadása, befolyás vásárlása, befolyással üzérkedés.

ghoezeke mate 2018.06.25. 22:34:21

@neoteny: olyant magyarázol, amit nem mondtam, vagyis hogy van-e összefüggés a két fogalom között.
Politikai értelemben beszéltem, az érzékelés az, hogy a polgár a koommunikációból maga alakít ki jövőképet és dönt.
Az érzelem pedig az, hogy a fidesz lop, ergo én vagyok a morálisan nagyobb. De ez nem érinti a polgár jövőképét, tehát felesleges és félrevezető stratégia.

neoteny · http://word.blog.hu 2018.06.25. 22:37:09

@ghoezeke mate:

"olyant magyarázol, amit nem mondtam"

Ezt állítottad: "[a] politika nem érzelem, hanem érzékelés", és erről az állításodról mutattam meg azt, hogy hamis.

Próbálkozz újra.

ghoezeke mate 2018.06.25. 23:13:31

Sajnálom, hogy a megértésre törekvés hiányzik. És megint az érzelem a gát, a hiúság.

neoteny · http://word.blog.hu 2018.06.25. 23:22:45

@ghoezeke mate:

"a megértésre törekvés hiányzik"

Hamis állításokat teszel, amelyeket ráadásul nem támogatsz semmiféle érveléssel. Nincs rajtuk semmi megérteni való: azt várod, hogy kritikátlanul elfogadják őket. Amikor pedig valaki nem teszi azt, akkor ismét egy hamis állítást teszel, ti. hogy hiúság miatt nem veszik meg azt, amit árulsz -- pedig csak arról van szó, hogy gagyinak találják azt.

városi fiú 2018.06.26. 06:18:49

@screpes: Nem az ellenzék propagandája volt. A fidesznéni nyilatkozott is, hogy mennyire nagyra tartja Orbánt, mint zárdanéni.
Azóta is szervezik az imádkozásokat Orbánért a Bazilikában. Oltárokat állítgatnak ennek a felcsúti szentjüknek.

Az a propaganda bizony a szokásos fideszpropaganda volt.
Vallásosokra célozva szentnek állították be.
Kitalálták, becélozták, megszervezték, engedélyezték, beállították, meglovagolták.
Ahogy az összes többi orbánfotót.
A híres orbánfotók a kolbászosok, focisták, szotyolázók és egyebek.
Mindegyik kimódolt és becélzott kampányfotó volt a legalsó néprétegek megcélzására.

Ahogy a kézcsókoló öregasszony is megcélzott egy vén hibbant valláskárosult réteget, akik azóta is gyüjtögetik a félcédulákat a szentemberüknek.

Én harminc év alatt egyetlen paparazzi fotót sem láttam megjelenni Orbánról, sem a környezetéről.
Főleg nem ellenzéki céllal. Harminc éve nincs olyan sajtó Magyarországon, amelyik ezt megtenné, vagy megtehetné.
Viszont számoltak már fel újságokat gúnyos rajzok és cikkek miatt.

screpes 2018.06.26. 07:00:56

@ghoezeke mate:
Nem, kisapám, a gát az az a pénz vagy érdek, aminek hatása alatt véleményt nyilvánítasz, és látható, hogy már nem is látsz tisztán..
Egy fideszprop által közzétett Orbáncsókoló hívő asszony mögött az ellenzéki lélektani terrort látod, mert tény, hogy visszatetszést (is) kelt.
Egy ökör vagy, és látszik is.

ghoezeke mate 2018.06.26. 07:42:35

@neoteny: Te negatív tartományban vagy kognitív szempontból, és nem látok segítséget ez ellen. Azt mondtam, az érzelem és érzékelés más, erre beleállsz gy vitába a dolgok hasonlósága miatt. Nálad az autó és porszívó is azonos, mert kerekük van. Az érvelés halálugrása.
Ha a 22:34-es írásom elolvasod, megérted a magyarázatot.

ghoezeke mate 2018.06.26. 07:59:37

@screpes: Nem vagyok a kisapád, megjegyzem, és mellőzd a személyeskedést. Ökör meg az, amivel szántasz.
Udvariasan eljöttem ide, hogy kirántsam a gondolkodásotokat az önsajnálatból, mert nemcsak céltalan, de káros is. A választó kineveti a gyengeséget mutató politikát.

neoteny · http://word.blog.hu 2018.06.26. 08:14:13

@ghoezeke mate:

"Azt mondtam, az érzelem és érzékelés más"

Más úgy, mint ahogy a házak és a téglák mások: az előbbiek az utóbbiakból épülnek fel -- mint ahogy az érzelmek az érzékelésen keresztül szerzett "téglákból", az érzetekből épülnek fel.

"Politikai értelemben beszéltem

Beszélhetsz akármilyen értelemben, te nem definálhatod az érzékelést és az érzelmet a te tetszésed szerint.

Az érzékelés _nem_ az, "hogy a polgár a koommunikációból maga alakít ki jövőképet és dönt", és "[a]z érzelem pedig" _nem_ "az, hogy a fidesz lop, ergo én vagyok a morálisan nagyobb". Már csak azért sem, mert a tolvajt is meg lehet lopni: a tolvajban is felléphet a morális felháborodás érzelme amiatt, hogy meglopták, de ettől nem lesz "morálisan nagyobb".

neoteny · http://word.blog.hu 2018.06.26. 08:33:39

@ghoezeke mate:

"Udvariasan eljöttem ide"

Az első hozzászólásodban ilyet írtál: "ez a szamárbőgés itt". Aztán jónak láttad betolni ezt: "megvetem a konzervativizmust".

Ha ezek az udvarias megnyilvánulásaid, akkor miket eregetsz udvariatlan hangulatodban?

ghoezeke mate 2018.06.26. 09:38:40

neoteny 08:14:13
Sajnálom, de nincs türelmem nyelvtannácizmusra.

neoteny · http://word.blog.hu 2018.06.26. 09:49:43

@ghoezeke mate:

"nincs türelmem"

Mert gyenge vagy.

ghoezeke mate 2018.06.26. 09:53:42

neoteny 08:33:39
Nincs ott semmi szenzáció. Ne emelj ki részleteket, az tiszteletlenség.
Az udvariasság az, hogy elvállalom ezt a belterjes vitakörnyezetet, ahol érvek helyett leökrözhetnek olyanok, akik a harmadik ciklusban is 2/3-dal kapták a zakót.

neoteny · http://word.blog.hu 2018.06.26. 10:02:54

@ghoezeke mate:

"Az udvariasság az, hogy elvállalom ezt a belterjes vitakörnyezetet"

Tévedés: ez _nem_ udvariasság, hanem a te egyéni döntésed arra vonatkozóan, hogy ezen blog nyilvánossága elé kívánod tárni a nézeteidet.

Janossz 2018.06.26. 18:23:02

@ghoezeke mate: " Az érzelem pedig az, hogy a fidesz lop, ergo én vagyok a morálisan nagyobb. De ez nem érinti a polgár jövőképét, tehát felesleges és félrevezető stratégia. "

Az érzelem, mely érzékelésből fakad, hogy a fidesz minden erőforrásra ráteszi kezét, minden közbeszerzést a hozzá közelállók visznek, elég furcsán sokszor, igenis érinti a polgár jövőképét, nem túl pozitívan.
Létében, egzisztenciájában fenyegeti.

ghoezeke mate 2018.06.26. 21:18:03

@Janossz: Elbúcsúzom tőletek, mert itt csak depressziós leszek. Agybénítóak a lózungjaitok. Mellesleg a fidesz nem "tette rá minden erőforrásra a kezét" (képzavaros), mert az enyémek megvannak, sőt, bővültek.

Janossz 2018.06.26. 21:27:44

@ghoezeke mate: Megpróbáljuk majd valahogy feldolgozni az űrt, amit hagysz magad után.
Isten véled!

városi fiú 2018.06.27. 04:50:27

@Janossz: Az ország tolvajfele a perspektívát látja a lopásaikban és rablásaikban.
Ez a kis troll is mennyit gyarapodott, mióta lophat.

Tanulópénz · http://www.koloknet.hu/ 2018.07.05. 10:52:35

@DrGehaeuse: Nem kell feltétlenül valahonnan valahova eljutni és akkor talán a progressziót elfelejtve kevésbé lesz depressziós az ember a környezetében zajló folyamatokat látva.

DrGehaeuse 2018.07.05. 11:49:04

@Tanulópénz: Nekem ez kissé elvont.
Mérnök vagyok nem filosz, már azt se értettem mire céloz ezzel: "Vajon lehet-e a lineáris európai keresztény szocializációból sikeresen buddhistává válni?"
Ezért kérdeztem rá.
A mostani választól sem lettem okosabb.
süti beállítások módosítása