1000 A MI HAZÁNK

" Míg más parlamentáris országokban a jobboldal általában a józan és megfontolt konzervativizmust, a tradíciókhoz való ragaszkodást tekinti hivatásának – nálunk a magát jobboldalinak nevező kormányzati rendszer ezekkel ellenkező törekvéseket mutat. Alkotmányjogi téren a parlamentarizmus elsorvasztása és látszatparlamentarizmussá süllyesztése ennek az állítólag jobboldali kormánypolitikának egyik fő célja. A vezérkedés, az egy akarat érvényesülésére felépített és minden bírálat elnémításával kialakított nemzeti egység, másrészt gazdasági téren az individualista gazdálkodást mindinkább elfojtó, egy újfajta kollektivizmus felé elhajló, sokszor már a magántulajdonba is belenyúló törekvések: nehézzé teszik egy konzervatív politikus számára, hogy ezzel a jobboldallal azonosítsa magát.” (Gr. Apponyi György, 1935)

Friss topikok

Béndek Péter blogja

2018.06.19. 08:43 HaFr

Árnyakként élünk a saját országunkban

Képtalálat a következőre: „árnyak”

Semmiféle olyan politikai-kulturális tradíciónk nincs, amit egyáltalán néven tudnánk nevezni, nemzeti egyetértés volna róla és termékeny identitást adna nekünk. Ami leghamarabb eszünkbe jut (a homogenitás mítoszán túl), azok az alávetettségünk mérföldkövei -- tradíciónk az alávetettség és nyomában a (részint visszavetített és ezzel is hipertrofizált) függetlenségvágy. Egy mítosz (a homogén nemzeti lényeg) és egy vágy (a függetlenségé) uralkodik ott, ahol -- jobbára a polgári szabadságon felépülő -- reális cselekvési erőnek és hagyományainak kellene. Ami ez utóbbit illeti, a (nemzeti) függetlenség vágya mindig bedarálta a polgári alkotóerőt, azaz a személyes szabadságok potenciális rendjét; a függetlenségvágy mellett az egoizmus gyökerezett meg, ami éppen a polgári fejlődés hiányával: a bizalomhiánnyal, az atomizációval és a biztonságérzet hiányával függ össze. A politikai hagyományunkat nézve -- és ezért olyan terméketlen az egész -- mi nem "szabadságszerető" nemzet vagyunk, hanem függetlenségi etnicista, amely személyes egoizmusokkal párosul. A fő élményünk az egzisztenciális veszély.

A magyarok legfőbb problémája, hogy alig létezünk reális pozitív hagyományban (A függetlenségi etnicizmus azt is jelenti, hogy a mai országunk és nemzetállamunk reális függetlenségén túl nincs semmi konstruktív gondolatunk a nemzetről; pontosabban ezen túl is csak a sértettség marad, hiszen az etnikum egésze nem "független". Lásd a maiorbánt: "a szuverenitás a legnagyobb kincsünk".) Ezért beszélünk annyit ködös rébuszokban, mítoszokban, frusztrációkban, hazugságokban, sértettségben és általában a múltról, holott a hősi múltnak -- pontosabban múltunk töredéknyi büszke időszakának -- sincs már semmiféle megtermékenyítő ereje. Hagyománynak halott, csak politikai manipulációra jó. Nem az lenne ilyenkor egy felelős politikai osztály feladata, hogy reális alapokon létrehozza a nemzetet?

Hazaárulóznak azok, akik a hazát maguk fosztják ki, és ha megkérdezném őket, "mire legyünk büszkék, amire építve teremtő nemzetet kovácsolhatnók ebből a széteső népből", leginkább csak hallgatnának, mint az állott víz. Kérdezhetnénk tőlük, milyen is az a "kultúra", amit Rogán, Németh Szilárd, Kósa Lajos és Orbán fog megvédeni a világtól. A válasz megint csak a hallgatás lenne. Mert az ócskaságuk van csak a nyakló nélküli, szüntelen propaganda farvizén. A magyar nem törik. Nem is hajlik. A magyar mások életét éli, mindig az aktuális urai által neki szánt életet, mert nem képes a szabad, termékeny cselekvések összhangjára (akár a saját uralkodó rétegéből érkező nyomással szemben), ezért simul és egyénenként változó stratégiával ellenáll, de ezzel folyamatosan kényszerpályán mozog: mások életét éli, önmaga árnyaként él a saját országában. Ma éppen Orbán és a gengje kezéből veszi az életét. És semmit nem ismer el a maga kárából, amíg a soron következő válság fel nem ébreszti. De akkor a káráért mást tesz felelőssé, hiszen árnyként élt és él.

Nem, nem egyszerű megtalálni, kiemelni és termékenyen használni a nemzetet egyedivé tévő hagyományt, tulajdonságokat, identitást, ismereteket. Ha egyszerű lenne, talán már rájuk akadtunk volna valamelyik bokorban. De ehhez komoly, felelős munkának kellene folynia a társadalomtudományokban és a politikában. Amitől egy világ választ el. Olyanok is vagyunk. Árnyak a saját országunkban.

101 komment

A bejegyzés trackback címe:

https://hafr.blog.hu/api/trackback/id/tr7314057484

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

maxval balcán bircaman · http://bircahang.org 2018.06.19. 09:00:40

A magyar hagyomány pozitív:
- önmegmaradás,
- gazdagellenesség,
- hatalomkritikusság.

Ez más kelet-európai nemzetekre is jellemző. Ezért is nem tudott minket betörni se Washington, se Brüsszel, se Barlin, se Soros.

2018.06.19. 09:09:44

a magyar történelemben a "nagy" uralkodókat, kormányzókat (véleményem szerint) három dolog jellemezte. nemzeti érzelműek (nacionalisták), szabadelvűek (liberálisok) és központosítók (centristák). a férfiak között nincs kivétel. (de, aki tud mondjon egy olyan nagy államférfit, akit ezek nem jellemeztek).

2018.06.19. 09:25:09

a kormányzat azért lett újraválasztva, hogy romboljon. űzze el az országból a ceu-t és a a soros alapítványt, jelenlegi formájában vágja vissza az mta költségvetését. ezekben a hónapokban ezek a lényeges történések. (miközben a kocsmában még mindig arról beszélnek, hogy messi kihagyta a tizenegyest.) na most akik nem értik, hogy miért is van ez azok jobban járnak jobban, ha elmennek ebből az országból. vagy próbálják megérteni például azt, hogy a magyar királyság ellen
nagyjából száz éve végrehajtottak egy merényletet. azok, aki ezt a mai napig éltetik nem maradhatnak magyarországon.

neoteny · http://word.blog.hu 2018.06.19. 09:42:41

@444:

"ezekben a hónapokban ezek a lényeges történések."

Nah, a lényeges történés az lesz, hogy Matolcsyék hogyan navigálnak a gyengülő forint Szküllája és a jegybanki alapkamatemelés Kharübdisze között: hogy a kecske lakjon jól vagy a káposzta maradjon meg.

városi fiú 2018.06.19. 10:12:44

@maxval balcán bircaman:

Kézből cáfollak. A magyarok inkább nem maradnak magyarok, tehát inkább emigrálnak külföldre,
minthogy a gazdagokat és hatalmasokat ellenezzék idehaza.

Ezt bizonyítja Orbán hatalmának és gazdagságának negyedik megszavazása és az emigrálók tömegeinek vonulása kifelé az országból.

városi fiú 2018.06.19. 10:27:25

@HaFr: A poszttal egyetértek, de csak addig a pontig, hogy tudományosan kéne megkeresni a magyarság hagyományát, mert nincs neki.
Szerintem nem kéne. Elég lesz a jövő generációknak a reklám, hogy mi magyarok hogyan isszuk a sört, meg hogy mindenbe pirosaranyat teszünk.

A kiránduló gyerekeknek már régen nem hallottam az énekét, mert semmit sem tudnak a fiatalok-gyerekek a magyar népdalkincsből, de egyéb kultúra sincs már, ami az utóbbi 30 évben rákerült volna a fiatalok közösségéra,
viszont a minap hallottam, hogy nagyon énekelnek valamit a srácok a téren.
Azt a reklámot énekelték, hogy Kezdjetek el élni, legyen mit mesélni.
Na, ennyi a magyar kultúra, ami bevésődött.
Meg a fidesz reklámhadjáratai. A migránsozás, sorosozás és gyurcsányozás. Ezeket tudják a gyerekek és fiatalok.

Kár is tovább keresgélni. Ez egy sosemvolt nemzet.
A sok író-költő-festő-gondolkodó és együttes minden erőfeszítését elnyelte a mocsár, amiben a fidesz olyan boldogan röfög.

screpes 2018.06.19. 10:39:24

@városi fiú:
azt énekelték, hogy "kezdjetek el élni, (hogy) legyen mit mesélni?!
És ezt reklámból veszik?!

Nahát...

maxval balcán bircaman · http://bircahang.org 2018.06.19. 10:40:56

@városi fiú:

A tények mást mutatnak: Mo-ról a kitántorgás kifejezetten mérsékelt.

2018.06.19. 10:47:37

@neoteny:
a választások után megindult a "csendes" kiigazítás (errefelé néhány nagyobb beruházás költségeit már most visszavágták). és ez folytatódni fog azért, hogy a költségvetési hiány ne szálljon el. az infláció növekedni fog. de a folyó fizetési mérlegben még nagyobb többlet lesz. egy válságban orbán nullás költségvetést csinálnak és nacionalizálna, ami lényegében hadigazdálkodást jelent.

városi fiú 2018.06.19. 10:55:00

@screpes: Lehet, hogy kimentek a gyerkőcök egy koncertre és ott spontán megtanulták, de sokkal valószinűbb, hogy a tévében 20 percenként leadott reklámból ragadt rájuk, már azért is, mert csak ennyit tudnak belőle, egy hanggal se többet.
Ezt különben focizás közben énekelgették bíztatásul a lustáknak. Helyes kölkök, de nem mondanám őket valami nemzeti dalárdának.

neoteny · http://word.blog.hu 2018.06.19. 10:56:45

@444:

"az infláció növekedni fog."

Helyesen: az inflációt növelik, hogy visszavegyék a választás előtti évben felpumpált "reál"bérnövekedést. Így áll a magyarok oldalára a nemzeti kormányzat.

screpes 2018.06.19. 11:00:17

@városi fiú:

A máshol művelt módszerek, tanult nyelvek - egyszerűen teret nyitnak és inspirálják a művelőket a tudományban, művészetben és az élet minden területén.
Nehéz lenne ennek ellenkezője mellett érvelni.

EZT ÍRTAD épp most, a másik blogposzt alatt...

városi fiú 2018.06.19. 11:00:36

@maxval balcán bircaman: Nem hiszem el az orbáni statisztikákat. Erősen hazudós a fickó.
Inkább az látszik, hogy soha nem vándorolt még ki ennyi magyar, amennyi most kinn van, és már az magyarázkodik, aki még itthon maradt, mert ez már státusszimbólum, hogy valaki külföldön él, vagy csak nézi, ahogy mások elmennek.
Az itthonmaradás már a gyengeség jele.

maxval balcán bircaman · http://bircahang.org 2018.06.19. 11:03:00

@városi fiú:

Igen, sokan mentek ki a 90-es évekhez képest. De kevesen más kelet-európai országokhoz képest.

városi fiú 2018.06.19. 11:06:51

@maxval balcán bircaman: Igen, erre mondom, hogy Orbán ferdíti a statisztikákat, mert neki ez így előnyösebb szám.
Máshol nincs ennyire befolyásos diktátor a régióban.
A többi országban nincs pártállam. A tényeket még ellenőrzik a szakértelmiség rétegei.

2018.06.19. 11:14:30

@neoteny:
a hangos, hangzatos keresletélénkítést követi a csendes kiigazítás.

kérdés, hogy mennyire tudják tartani az idei költségvetési hiányt és hogyan alakul a jövő évi infláció, az euro-forint árfolyama, a világgazdaságban történik-e lényeges változás, stb. lesz-e szükség megszorításokra a 19 nyári európa parlamenti és a 19 őszi önkormányzati választások előtt.

maxval balcán bircaman · http://bircahang.org 2018.06.19. 11:15:35

@városi fiú:

Igen, igazad van!

Már 3 millió magyar mosogat Londonisztánban. S minden iskolás diák is erre készül, persze ha nem esik ki a tanév végéig éhesen az iskolapadból.

Egyetlen gond van: Zorbán kiadta a lőparancsot a határszögeskerítésnél, de szerencsére Soros gazda körül már formálódik az ellenzék, melynek a támoghatottsága 99 %, de Zorbán elcsalta a választásokat.

városi fiú 2018.06.19. 11:17:21

@maxval balcán bircaman: Leesett a gépszíj ? Nem láttál még embert, aki nem szopja be Orbán úgynevezett "tényeit" csutkáig ?

maxval balcán bircaman · http://bircahang.org 2018.06.19. 11:19:01

@városi fiú:

A tények tények.

Hiába erőlködnek a ballibek, Mo-ról kicsi a kitántorgás más kelet-európai országokhoz képest.

2018.06.19. 11:21:39

@városi fiú:
mivel a budapest és a magyar vidék etnikai arányai historikus okokból szignifikánsan eltérnek egymástól ezért a kivándorlás nem a probléma, hanem a megoldás része.

városi fiú 2018.06.19. 11:21:46

@maxval balcán bircaman:

Ne ballibezzél, mert nem erősködnek a ballibek.

Én nem hiszek egy szót se egy korlátlan hatalmú hazudozó adataiból.

De nem vagyok ezzel annyira egyedül.

Itt van ez a Hont, aki annyira fideszes, hogy úgy kellett onnak Orbánnak személyesen kirúgni.

Hát ez a Hont is úgy látja, hogy aki mindenben hazudik, miért hinnénk el annak egyetlen adatát is ?

hvg.hu/velemeny/20180608_hont_szabadits_meg_a_gonosztol

neoteny · http://word.blog.hu 2018.06.19. 11:25:15

@444:

"a hangos, hangzatos keresletélénkítést követi a csendes kiigazítás."

Ami megmutatja, hogy a "keresletélénkítés" parasztvakítás volt.

"kérdés, hogy mennyire tudják tartani az idei költségvetési hiányt"

Kin múlik az, hogy mennyire tudják tartani az idei költségvetési hiányt?

"és hogyan alakul a jövő évi infláció"

Kin múlik az, hogy hogyan alakul a jövő évi infláció?

"az euro-forint árfolyama"

Kin múlik az, hogy hogyan alakul az €-Ft árfolyam?

DrGehaeuse 2018.06.19. 12:50:45

@HaFr: Ez az utolsó két poszt egy esszé lenne, csak túl hosszú lett volna ezért kettéírtad. :)

Semmi derülátás? Semmi reménysugár?

Szerintem azzal, hogy a harmadik 2/3-ad után is csak a migráns-harcot meg stopsorost nyomja (fullba a kretént) lassan olyan lesz orv-bán mint rákosi volt 56 előtt. Már az eccerü köznép is csak röhögni fog rajta.
A KNER túl van a zenitjén. Ha nem vesznek vissza a harácsolásból és jön egy (bármikor bekövetkezhet) világgazdasági gubanc akkor nekik gyorsan végük lesz.

HaFr · http://hafr.blog.hu 2018.06.19. 12:56:56

@DrGehaeuse: sőt, a második csak az első második fele újraposztolva :) Nem, egyelőre nem látok reményt. Analitikusan nézve még kevesebbet, mint pusztán a véletlenre hagyatkozva

neoteny · http://word.blog.hu 2018.06.19. 13:10:42

@DrGehaeuse:

"Ha nem vesznek vissza a harácsolásból"

Erre a témára építette a Jobbik a választási kampányát -- de sok eredménye nem volt: a Jobbikra szavazók száma/aránya csaknem változatlan maradt. Úgy tűnik, hogy a magyar választó úgy tekint a politikusai által elkövetett harácsolásra, hogy a politikusok is csak "megoldják okosba'" a dolgaikat -- ami nem áll távol a magyar választótól sem.

"és jön egy (bármikor bekövetkezhet) világgazdasági gubanc"

Nem is kell annak világgazdaságinak lennie: elég, ha a magyar gazdaság számára gubanc. De akár így vagy úgy jön majd (és jönni fog), akkor is mások lesznek majd felelőssé téve érte -- valószínűleg az lesz a duma, hogy "Soros bosszúja azért, mert lestoppoltuk".

"nekik gyorsan végük lesz"

Ez nem szükségszerű: ld. az előző pontot. Továbbá az is egy lehetőség (habár nem ismert valószínűségű), hogy a Fidesz inkább megpuccsolná Orbán Vikort ha ezzel hatalomban tudna maradni egy gazdasági válsághelyzetben.

maxval balcán bircaman · http://bircahang.org 2018.06.19. 13:27:23

@DrGehaeuse:

Moszkva baráti kéznyújtása miért lenne betörés?

városi fiú 2018.06.19. 13:35:59

@DrGehaeuse: Nem néztem meg a dátumot és gondolkodtam, hogy idén, vagy a rendszerváltáskor íródott inkább.

DrGehaeuse 2018.06.19. 14:10:31

@neoteny:
"Továbbá az is egy lehetőség (habár nem ismert valószínűségű), hogy a Fidesz inkább megpuccsolná Orbán Vikort ha ezzel hatalomban tudna maradni egy gazdasági válsághelyzetben."

A valószínüsége az idő múlásával csökken, ugyanis orv-bán folyamatosan golyózza ki azokat akikre a "potenciális puccsista" gyanújának legkisebb árnyéka is vetülhetne, legutóbb Lézer Janót tették ki a belső körből, helyét gyorsan és résmentesen tölti ki arrogánstóni gáznemű egója.

Khonsu 2018.06.19. 14:31:43

@maxval balcán bircaman:

Vagy inkább:

-önsorsrontás
-neofeudalizmus
-vezérelvűség

Ez tényleg jellemző más kelet-európai nemzetekre is, jól le is mérhető mennyire, a fejlettségük fordított arányban áll vele...

(az oroszok is csak az olaj és gázexportnak köszönhetik, hogy némileg jobban állnak, mint ahogy ebből következne)

Khonsu 2018.06.19. 14:49:11

@444:

Csakhogy abból, hogy a kivándorlás elsődleges mozgatói gazdasági és nem politikai (vagy akár etnikai) okok, az azt feltételezi, hogy a szegényebb országrészekből, tehát vidékről intenzívebb.

Vagyis, ha a kivándorlást a megoldás részének szánták, akkor nagyon elszámolták magukat, mert pont nem azok mennek el, akiket el akarnának kergetni.

városi fiú 2018.06.19. 16:24:51

@Khonsu: Mindenkit el akarnak kergetni. A felcsúti klán nem szereti az idegeneket a földjén.
És ez az ország már az övék.

2018.06.19. 16:27:31

@Khonsu:
úgy látom (és lehet, hogy ebben tévedek), hogy két eredetcsoport van, amelyiknek egy része minden módon ellenzi a magyar nacionalizmust pesten. az egyik csoport a nem-keresztény sémiták, magyarul a zsidók egy neoliberálisnak mondott része. és a másik a nem-dunai, hanem a rajnai németek egy része.

előbbi csoportosulás extremista. vagy homogén társadalomra törekszik (ahogyan a zsidó államban) vagy abszolút heterogénre (ahogyan az egyesült államokban amerikában). az utóbbi egyáltalán nem szélsőséges, hanem kifejezetten középutas. ez utóbbi társaság többségében az evangélikus egyházhoz kötődik. nekik a hitközségekben való létet tudja a társadalom kínálni. a kormány az izraelita vallásfelekezettel kiegyezett.

de ha a magyar nemzettel, az európai nemzeti kereszténységgel politikai értelemben szembefordulnak, akkor az kultúrharcot, vallásháborút, hideg polgárháborút jelent. és ezt az etnikai konfliktusokkal terhelt korszakot lassan le kellene zárni.

2018.06.19. 16:33:07

@Khonsu:
vidékről az elvándorlás legalább száz éve folyamatos. van egy "felköltözési" szándék. ez is kényszer. mert budapestet magyarország "megszállói" uralják. a németek többszöri alkalommal megszállást hajtottak végre. a zsidóság kényszerű módon lett betelepítve. a kitelepítés is kényszerű volt. és erőszakos. de a betelepítés nagyrészt a népesség ellenében történt. nem idevalósi emberek. azok, akik közülük nem szeretnének a magyar nemzethez tartozni, akkor keressenek egy másik országot maguknak.

2018.06.19. 16:34:08

@városi fiú:
a magyar kormány a kedvedért nem hozza létre senki földjét, mert te ott szeretnél harcolni.

Európai téridő 2018.06.19. 16:41:43

Az egykori elvtársak finnyás útitársai sem keseregtek volna különbül. Uncsi ez a lejárt lemez, kedves HaFr!

2018.06.19. 16:45:34

@Khonsu:
a harmadik dolog, hogy demográfiai értelemben a leggyorsabban szaporodó kisebbséget nem lehet negligálni egy demokráciában. és ez a cigányság. a balkáni típusú vezérkultúra és azzal a bizánci típusú kézi vezérelt gazdasági kormányzás erősödött fel. ez a pozitív diszkrimináció következménye. egy liberálisnak mondott brutális kirekesztő csoportosulás folyamatosan a többségi társadalmat diszkreditálta.

Fekete Mamba 2018.06.19. 17:51:39

@444: ha ez decens szalonzsidózás akart volna lenni, akkor halkan megjegyezném, hogy a legnagyobb arányú fogyás az Kelet-Magyarországot érinti, azzal együtt is, hogy a cigány etnikum magasabb termékenysége itt érvényesül a legjobban.

zord íjász · https://zordidok.blog.hu 2018.06.19. 18:15:55

Posztról posztra, napról napra egyre lesújtobb véleményed van erről az országról és a lakóiról, bloggertárs. Nem lehet téged kizökkenteni a szuicid körforgásból. A múltunk halott, a jelenünk sivár, a jövőnk gyászos, nincs reményünk, árnyékként bolyongunk e kietlen világban, mint valami apokaliptikus rémlátomásban, lesoványodvam megbélyegezve, a fideszes lágerek reflektorainak fényében, a szögesdrót kerítésre akadt madarak húsáért verekedve, hátunk mögött harsog Tóni és Sziszi röhögése, óriási plakátról a Viktor véreres tekintete követi a mozdulatainkat.

Lazíts. Ha eljönnek a zord idők, és a rezsim órája a véső ciklusába ér, értesülni fogsz róla te is, én is, mindenki. Imádkozz, és tartsd szárazon a puskaport.

zord íjász · https://zordidok.blog.hu 2018.06.19. 18:18:12

lesújtobb=lesújtóbb, a többi hibát kutassa fel Kövér László mindent látó szeme.

2018.06.19. 18:24:31

@Fekete Mamba:
pontosan értem, hogy ez a politika azt célozza, hogy a cigányok a vidéken szorítsák ki a magyar parasztságot. és ez a politika a pesti liberálisoktól ered. az, hogy ez miféle vallási-faji csoportosulás azt majd megmondja a magyar történetírás.

Khonsu 2018.06.19. 18:29:01

@444:

Ez a három nem változtat azon, hogy elsősorban a "nemzeti-keresztény" vidéki magyarság vándorol külföldre és nem a fővárosi zsidók vagy rajnai németek. Vagyis, ha utóbbiak kiszorítása a terv része, akkor a terv nem működik.

kertesz 2018.06.19. 18:31:39

No, végre helyben vagyunk.
Kedves HaFr, emlékszel, mit mondtam talán 2013 őszén, amikor pártot próbáltál gründolni, és néhányan még el is mentünk egy alakuló gyűlésfélére?

Azt, hogy a magyarok identitást akarnak. Szomjaznak érte. Aki megadja nekik (akár olyan torz módon mint a Fidesz, vagy náci módon mint a Jobbik), arra szavaznak.

Azóta eltelt két választás, és az eredmények csak megerősítettek az akkori véleményemben.
Amikor végre valaki felvesz egy bazi nagy magyar zászlót, és minden megmozduláson minden piros-fehér-zöld, és mindent az identitásra fűz fel, akkor meg lehet mozdítani a magyarokat. Addig nem.

Csináljuk végre?! :)

tisztelettel,
F.M.

2018.06.19. 18:51:52

@Khonsu:
nem "a" "zsidók" kiszorítása a cél, hanem mindenki, aki nemzetellenes, keresztényellenes, államellenes. ebben az évtizedben a cél, hogy ezeket a "baloldalinak", "liberálisnak", "civilnek" mondott csoportosulásokat az uralkodó kormánypárt politikai értelemben szétverje. ezt a főváros polgárságának többsége ellenzi. de ez nem zsidóellenesség, hanem keresztény ellenességgel szemben való fellépés, ami történetesen jellemző hogy így mondjam a "zombi" zsidókra. és beálltak melléjük a jobbikból a "zombi" németek. fogjanak össze. az ávósok, a prolik, a drogos, buli, buzik alkotta "szivárványkoalíció". ők egy amerikanizált metropoliszt szeretnének. amiben 20-30 etnikum alkot egy multikulturális világvárost és senkinek sincs többsége. ehhez társul a gender kultúra. minden egyben szexuális kisebbség is. mainstream kultúra alapja homoszexuális propaganda. transzneműek jogaiért harcolnak. a hajléktalanság a kultúra része. ezzel egy időben végben megy egy technológiai forradalom. és egy új emberfaj jön létre. valami ilyesmi ez a világkép. de ez egy vallási csoportosulás.

az egy kérdés, hogy az ezt támogató pénzhatalomnak van-e etnikai színezete. a kocsma megfejtése, hogy ez az amerikai demokrata párti zsidók elképzelése. amelyik azt mondja, hogy a zsidó világ kulturális és gazdasági központja legyen újra izrael. a megváltás nem szodoma és gomorra (amit a "demokraták" hirdetnek), hanem cion. ez egy vallásvita.

tibor84 2018.06.19. 19:14:07

Konkrétan mi a probléma a függetlenséggel és a szuverenitással?

morph on deer 2018.06.19. 19:22:29

@maxval balcán bircaman:
“Moszkva baráti kéznyújtása...”

Az a proktológusod volt, bárányka...

HaFr · http://hafr.blog.hu 2018.06.19. 19:53:15

@kertesz: köszönöm, ezzel nekem sajnos azóta is gondjaim vannak, én konzervatív vagyok, és mostanra beláttam, hogy nem tudok semmit kezdeni "a magyarokkal"

morph on deer 2018.06.19. 19:59:43

Véleményem szerint az alapvető probléma abból adódik, hogy tulajdonképpen a népesség egészen csekély százaléka tud(na) mit kezdeni a teljes - és valódi - szabadsággal, és a vele járó felelősséggel.
Ezért aztán ha valamilyen “ellentételezésre” lehet számítani, pillanatokon belül dugják vissza a nyakukat az igába, adják el szabadságukat amint lehet.

Ezt látjuk most.
Hát “talán” (egyre) kicsit jobban szorul a hurok, esetleg (egyre) valamivel melegebb a víz a proverbiális béka körül,
(egyre több) néhány alapérték kerül “feláldozásra” a fikcionális “biztonságért”, de ez még rendben van, hiszen időben megérkeztek az Erzsébet utalványok, meg (valahol) nő a jólét, úgy mondják...

Ugye jobb szolgának lenni egy (látszat) biztonságban, a “majd jobb lesz” igéretével, mint tudni, hogy mi döntünk a saját sorsunk felett, és mi viseljük döntéseink következményeit, és nem más a hibás, ha rosszat lépünk.

Na jó, hát a gerinc állaga az nem marad ugyanolyan, de hej, hát valamit valamiért, nrm igaz?

különvélemény 2018.06.19. 20:05:38

"Kérdezhetnénk tőlük, milyen is az a "kultúra", amit Rogán, Németh Szilárd, Kósa Lajos és Orbán fog megvédeni a világtól. A válasz megint csak a hallgatás lenne. Mert az ócskaságuk van csak a nyakló nélküli, szüntelen propaganda farvizén."

A tipik libsi szlogen, a fehér embernek nincs kultúrája, hagyománya...
Minden országban előjönnek ezek a bértollnokok, mert magas a juttatás.
Bezzeg a migrik, ők hozzák a multikultit, női nemi szerv csonkítás, fityma csonkítás, többnejűség, megkövezés, végtag csonkolás, végtelen korrupció, na nem fideszes, egy átlag nyugat afrikai országban egy háztartás bevételének legalább fele kenőpénzre megy el.

Nálunk meg csak Bartókok, Lisztek, Kodályok, Cziffrák, Jedlikek, Kármánok, Neumannok, Tellerek, Rejtők, Rubikok... fordultak elő eddig, akik miatt tényleg csak sunyítani szabad.

neoteny · http://word.blog.hu 2018.06.19. 20:13:50

@444:

"ebben az évtizedben a cél, hogy ezeket a "baloldalinak", "liberálisnak", "civilnek" mondott csoportosulásokat az uralkodó kormánypárt politikai értelemben szétverje."

Ebből az évtizedből már eltelt nyolc év: háromszor került megválasztásra Orbán Viktor és pártja. Mikor lesz ez az általad azonosított cél elérve? Vagy nem is ez a cél hanem a háborús hangulat folyamatos fenntartása?

HaFr · http://hafr.blog.hu 2018.06.19. 20:14:05

@különvélemény: valamit alaposan félreértettél, troll

különvélemény 2018.06.19. 20:16:34

@HaFr:
Olvasd magadat troll:

"Hazaárulóznak azok, akik a hazát maguk fosztják ki, és ha megkérdezném őket, "mire legyünk büszkék, amire építve teremtő nemzetet kovácsolhatnók ebből a széteső népből", leginkább csak hallgatnának, mint az állott víz."

torró 2018.06.19. 20:20:09

A Magyar néphagyományokat, identitást, nemzettudatot a Kádár korszakban sikeresen kiirtották. Oly annyira, hogy szinte szégyenli magát valaki ha megpróbál hagyományos magyaros ruhát felvenni. Bár vannak próbálkozások, de valóságosan kigúnyolják ezeket a próbálkozásokat. Érdekes, hogy Erdélyben milyen erős a hagyomány fenn tartása. Pedig a Románok erősen folytották a Magyar hagyományok megtartását. Nálunk meg még most is gúnyolódásnak teszi ki magát a hagyomány őrzéssel foglalkozó. Most a meleg felvonulás a menő:

2018.06.19. 20:26:55

@HaFr:
ez ez úgynevezett neokonzervatív, amelyik nem akar nemzeteket.

neoteny · http://word.blog.hu 2018.06.19. 20:32:20

@DrGehaeuse:

"orv-bán folyamatosan golyózza ki azokat akikre a "potenciális puccsista" gyanújának legkisebb árnyéka is vetülhetne"

Ebben igazad van: és ennek a dróton táncolásnak egy szakértője Orbán. Ezért nem tudok valószínűséget rendelni ahhoz a lehetőséghez, hogy egy megfelelően nagy mértékű gazdasági gebasz esetén, amely fenyegetné a Fidesz hatalmon maradását, összeállna-e egy puccsista csoport amelyik pl. tartalmazná Rogán Tónit is.

HaFr · http://hafr.blog.hu 2018.06.19. 20:36:48

@444: miért kell hülyeségeket beszélni? Ki nem akar nemzetet?

morph on deer 2018.06.19. 20:52:46

@HaFr:
Köszönöm!
Attól tartok, hogy a Kossuth nóta előadásakor említésre került “magyar szabadság” kifejezés elég markánsan felhívja a figyelmünket, hogy az orbán-semjén duó nem “a” szabadságot éltette úgy általában, hanem csak annak helyi változatát!
Ami ugyebár nem összetévesztendő az egyetemes “szabadság” fogalmával!

Ez a MAGYAR szabadság, amit majd a viktor hoz el nekünk, és adja kiváltságul az arra érdemeseknek!
Csak semmi internacionalista humbug kérem, és “nicht ugribugri” - mint tudjuk.

Janossz 2018.06.19. 20:56:32

@torró: Ha te magyarnak érzed magad, a helyesírásunk alapjaival azért tisztában lehetnél, nem gondolod, Magyar?

Janossz 2018.06.19. 21:00:15

@különvélemény:
"Nálunk meg csak Bartókok, Lisztek, Kodályok, Cziffrák, Jedlikek, Kármánok, Neumannok, Tellerek, Rejtők, Rubikok... fordultak elő eddig, akik miatt tényleg csak sunyítani szabad. "
Van itt egy ügyeletes náci troll, aki majd szelektálja őket szépen, származás szerint, majd megmondja neked Négyeske, kire lehetsz büszke ezek közül...
Szerinte felére se.

Janossz 2018.06.19. 21:05:34

@zord íjász: " Ha eljönnek a zord idők,..."
Tévedsz: ezek már a zord idők. A béka még nem fő, de már nem mozdul.

Látens Inszinuáció 2018.06.19. 21:15:12

@különvélemény:

Figyu fityisztroll!

"Nálunk meg csak Bartókok, Lisztek, Kodályok, Cziffrák, Jedlikek, Kármánok, Neumannok, Tellerek, Rejtők, Rubikok... fordultak elő eddig, akik miatt tényleg csak sunyítani szabad."

A mai Magyarországról mesélj.
Írd meg, hogy hol vannak a mai Bartókok, Lisztek, Kodályok?
Hol vannak a Tellerek - egyébként erre ne légy oly büszke, hidrogénbomba ugyebár -, Rejtők, Rubikok?

Nyomod itt a pártközpontos dumát, de azt már nem súgták meg, hogy mit írj, ezért faszságokat hordasz itt össze.

Menj inkább, és a pöcsöddel játssz...

2018.06.19. 21:15:29

@neoteny:
a baloldalt gyurcsány szétverte aligha fogja újraegyesíteni, jobbik szétesőben, a középutas pártok (lmp, momentum) vagy megszűntek vagy széthúznak. jelen állás szerint pesten megszűnik a ceu, vissza lesz vágva az mta, stop soros törvénycsomag. átpozicionált médiumok, ha az ellenzéknek nem lesz közös főpolgármester jelöltje és a fidesz viszi el, 19 telén főügyészt választanak 9 évre. ha ezeket a fidesz mind behúzza, akkor az évtized végére a belpolitikában nem nagyon marad pártpolitikai ellenfele.

neoteny · http://word.blog.hu 2018.06.19. 21:19:49

@444:

"ha ezeket a fidesz mind behúzza, akkor az évtized végére"

Ebből az évtizedből már eltelt nyolc év: háromszor került megválasztásra Orbán Viktor és pártja. Mikor lesz ez az általad azonosított cél elérve? Vagy nem is ez a cél hanem a háborús hangulat folyamatos fenntartása?

2018.06.19. 21:39:06

@neoteny:
nagyjából az évtized végére. lásd feljebb.

neoteny · http://word.blog.hu 2018.06.19. 21:58:12

@444:

Ez csak a te fantáziálgatásod: semmi sem indokolja azt, hogy ha az eddigi nyolc év alatt nem érték el a célt, akkor az évtized végére elérik. A valószínűbb magyarázat az, hogy "permanens forradalom" folyik.

Trackers 2018.06.19. 22:16:11

Nem csoda hogy árnyékként élsz az országban, hisz te semmilyen becsülendő követendő hagyományt nem találsz ami magyar.
Ezt írtad.

Pedig mindenre büszkék lehetünk, ami magyar.
Minden írónkra, költőnkre, dalnokunkra, színészünkre.
Minden népcsoportra, népviseltre, rajzra festőre, ami erősíti magyarságunk.
Minden emlékre, szóra, dalra, történetre ami, a nép száján kering.
Minden feltalálónkra, tudósunkra, polihisztorunkra, egyetemünkre.
A nyelvünkre, a gondolkodásunkra, egymásra.

De mint írtam, ez falrahányt borsó, annak aki heveny Orbánfóbia okán, megtagadja magyarságát, és gyökereit.
A nacionalizmust mely neki soha meg nem adatott, és másnak oly sok gyönyört ad.

Trackers 2018.06.19. 22:17:18

@Látens Inszinuáció:

Számtalan kiváló ma élő kutató dolgozik szerte az országban, és külföldön egyaránt.
Hogy te segghülye vagy, és soha nem hallottál róluk, az csak a te problémád.

Trackers 2018.06.19. 22:34:57

Az megvan ugye, hogy a kommunista diktatúra másról se szólt, csak a nemzeti öntudat gyengítéséről, a hagyományaink múltunk megtagaádásról, és magyarságtudat gyengítéséről.

Egész jól felsmerem a szándékot, mert már akkor se tetszett a komcsi idején.

BiG74 Bodri 2018.06.19. 22:35:56

@Trackers:
Hány írónk, költőnk, tudósunk,zeneszerzőnkre nem vagyunk büszkék, mert kritizálnak? Hányat hajtottunk munkaszolgálatból a halálba annó, mert zsidó, vagy másként gondolkodó volt?

Trackers 2018.06.19. 22:40:49

@BiG74 Bodri:

Erről beszélek.
Csak a bűntudat keltés olyan okból, amit a ma élők közül senki sem felelős.

Ez a kérdés nem rám vonatkozik.
Én büszke magyarként egy ilyen ellen se tettem semmit.
Magyarnak lenni jó, és ezt az érzést mesterséges bűntudatkeltéssel tőlem senki nem veheti el.

Mint említettem a komcsik ezen munkálkodtak 40 évig. Nekik sem sikerült, csak néhány esetben ahogy látható itt is.

BiG74 Bodri 2018.06.19. 23:06:04

@Trackers:
Nemzeti érzéseket fikázni orkbán kapcsán, mondod te, büszke magyarként. Igen, erről szól a post. Frankón megmondják neked honnantól-meddig vagy magyar. Ki a magyar, kire kell és lehet büszke a magyar, miközben az egész egy hatalompolitikai manipuláció a részükről.
A komcsiknak nem volt szükségük nemzetekre, a hataloméhes jobbereknek, kleptokrata antidemokratáknak, pedig egy az általuk definiált nemzetre van szükségük, melyben vak rajongás bármit megtetet a hódolókkal.
Aki kiteszi a kokárdát az magyar, vagy definiáltan fideszes?
A haza pedig nem lehet ellenzékben?
Aki mindenhová nemzeti jelzőt tesz miközben a nemzet jelentős részét csak behódolás után hajlandó meglátni, az a magyar nemzettudat megtestesítője?
A magyarság büszkeség? Ám legyen, csak éppen a világnak, és ennek a kurmánynak sem számít semmit, csak míg a világ semlegesen pillant a nemzetekre, addig ez a kormány e nemes érzésben hívő büszke emberek hátán állva lopja szarrá az országot, miközben abszolút hazátlanná válik. A lopott pénz révén vásárolja be magát a világba és nagyívben szarik e kis ország naív magyarkáira.

morph on deer 2018.06.20. 00:04:49

@Trackers:
“De mint írtam, ez falrahányt borsó, annak aki heveny Orbánfóbia okán, megtagadja magyarságát, és gyökereit.”

Gondolom neked az még véletlenül sem tűnt fel, hogy azokról van szó, akik devalválják a valódi nemzeti érzést, kiüresítik a hazaszeretet fogalmát, és mindezt csupán eszköznek tekintik a jóhiszemű, ámbár naív “magyar” tudatú személyek manipulálására?

Mesélj nekem arról, légyszives, hogy mennyiben erősíti a magyarságtudatodat a “Nemzeti Dohánybolt”?
Netán a “Nemzeti Adó és Vámhivatal”?
Vagy netán ha ládod/hallod Németh Szilárdot beszélni?

Hidd el, erre fel az ember nem a magyarságát tagadja meg, legfeljebb a gyökér magyarokat, akik az orbáni lózungok ismételgetését tartják a legnagyobb hazafias cselekedetnek, ezt követi mindjárt egy kiadós migránsozás, hozzá néhány száz “Soros” kisérőnek..!

Látens Inszinuáció 2018.06.20. 06:11:26

@Trackers:

"Számtalan kiváló ma élő kutató dolgozik szerte az országban, és külföldön egyaránt.
Hogy te segghülye vagy, és soha nem hallottál róluk, az csak a te problémád."

Taníts mester!
Sorolj fel csak 3 olyan kiválóságot, aki felér egy Kodályhoz, vagy egy Bartókhoz, Rejtőhöz...

screpes 2018.06.20. 06:18:04

@Trackers:

nagyon szép válaszokat kaptál, ( Morph on deertől és Big74 Bodritól), csak végre meg is kéne értened. Amit neked üzennek (válaszolnak) az fontosabb, mint amit hazaszeretőként rutinból felböfögsz.
Nem kellesz nekünk főítészként a nemzeti érzéshez, intézd el magadddal, magadban.

Nem csoda, hogy kiindulópontod is csak tudatlan, felületes csaholás: " a komcsik negyven évig....stb"
Vedd már tudomásul tőlünk, akik éltünk, tapasztaltunk akkor:
NEM munkálkodtak negyven évig, azon és úgy, ahogy ideblöffölöd -(nem is élhettél akkor). Ezzel ellentétben könyökünkön jött ki akkor is a nacionlaista propaganda, és akkor is voltunk, akik komolyan gondoltuk, és nem vertük el a port a valóban szerencsétlen sorsú hazánkon, mivel az orosz fennhatóság alatt volt módunk megélni.
(mondhatjuk úgy is: a politika akkor is kijátszotta a szerencsétlen nemzetsors című kártyát, de mi hazafiak voltunk, Petőfin, Széchenyin és Adyn Móriczon nőttünk fel.. ).
Azt hiszed, minden rossz mondást át lehet vinni, ha komcsikba csomagolod be, az, hogy hbás volt az a rendszer, még nem ok történelemhamisításokra.
Ébresztő, hülyegyerek! Te még mindig ott tartasz, hogy először kérdezned kéne...

Trackers 2018.06.20. 08:02:29

@morph on deer:

A hazaszeretet érzését nem lehet kiüríteni. Az nem másoktól függ.

Persze a magadfajtáknak rosszul esik, ha egy nemzeti érzelmű ember beszél róla, hogy te soha nem érezted ezt a felemelő érzést.

De nem tudják kisajátítani, mert a tied soha nem volt, aki meg magáénak tudta, attól elvenni nem lehet soha /

Trackers 2018.06.20. 08:04:04

@screpes:

Márpedig ez van. A komcsik bizony lépten nyomon "Sötétben bújkáló ellenforradalmárokat", nem létező nácikat, antiszemitákat kerestek, éppen mint ahogyan ma teszik, ha valaki kiejti a száján a magyar büszkeség érzését, a nemzeti összetartozást.
Semmi nem változott.

városi fiú 2018.06.20. 08:10:50

444.hu/2018/06/19/a-kormany-azokat-is-megadoztatja-akik-pozitiv-szinben-tuntetik-fel-a-bevandolast

Remélem, ez a törvény is visszamenőleges lesz, ahogy Orbán törvényei szoktak.

Ha visszamenőleges, akkor Orbán bandája fog 25%-al adózni,
mert ők reklámozták, turnézták és segítették a 2 millió román, szerb, ukrán - európai unión kívüli állampolgár bevándorlását, és néhány százezer arab, kínai és más közel- és távol-keleti európai unión kívüli bevándorló behívását.

Ha nem tévedek, a határtalan Magyarország is Orbán találmánya, ahogy a Határőrség megszűntetése is.

Szóval, kezdhetik csengetni a pénzt a saját törvényük értelmében, mert nagyon sok pénzt megmozgattak, hogy milliószám hozzák be a külföldieket, és az mind adóköteles, ezek szerint.

Trackers 2018.06.20. 08:12:42

@HaFr:

Az utóbbi időkben (cirka választások óta) másról se írsz, csakhogy mennyire szar a nacionalizmus.
Onnan nézve lehet hogy szar.
Mert nem lehet legyőzni Orbánt nélküle.

De innen úgy gondoljuk, hogy Szerencsére.
Mert így, ha legyőzi valaki, akkor annak szintúgy hinnie kell a magyar nemzetben, identitásban, egészséges nacionalizmusban.

Ami nélkül az ország elveszett.

városi fiú 2018.06.20. 08:13:39

@Trackers: Tudod, az úgy van, hogyha egy normális ember egy féregarccal egy kalap alá kerül, akkor az a féregarcnak felemelő érzés, de a normális ember inkább azt érzi, hogy lehúzzák a mocsokba.

Trackers 2018.06.20. 08:14:28

@városi fiú:

Azt ugye tudod, hogy a 98%-os különadót, amit az MSZP pofátlan végkielégítése ellen találtak ki, a 2 milla feletti kifizetésekre, Strasszburgban kaszálták el, és fizettették vissza velünk, az MSZP-s tolvajoknak ?

Trackers 2018.06.20. 08:16:06

@városi fiú:

Erről beszélek.
Nem is titkoljátok, hogy a hazaszeretet nektek társaság függő. Ha tetszik a társaság akár még himnuszt is énekeltek.

Ha nem akkor leköpitek ami magyar.

Szerencsére kevesen vagytok.

városi fiú 2018.06.20. 08:20:38

@Trackers:
Ezzel a féregarcok közé sorolod magad és engem a normálisok közé.

Pedig nem is segítettem a besorolásban.

városi fiú 2018.06.20. 08:26:01

@Trackers:
Mit értesz azon, hogy "az ország elveszett" ?

morph on deer 2018.06.20. 09:05:13

@Trackers:
“...ha valaki kiejti a száján a magyar büszkeség érzését...”

Nocsak szivi, lesz ‘Hungarian Pride’ parádé is? Tudod: bőgatya, lajbi, kacagány, árvalányhaj, darutoll, meg az összes “nemzetthy” parafernália bevetve.
De szép is lesz..!

Vagy csak simán átnevezitek a békemenetet, hiszen az összes érdekelt úgy is ott bóklászik?
:)

neoteny · http://word.blog.hu 2018.06.20. 12:18:29

@444:

"ha férfiak rózsaszínben pávatollal a seggükben szabadon vonulhatnak, akkor nehéz lesz kizárni azt, hogy jöjjenek barnában"

Ernst Röhm és Edmund Heines homoszexuális Sturmabteilung vezetők voltak, akik tudvalévőleg barna ingben jártak.

Inkább vonuljanak férfiak rózsaszínben pávatollal a seggükben mint barna ingben meneteljenek.

neoteny · http://word.blog.hu 2018.06.20. 13:12:33

@444:

"vagy esetleg egyik se. csinálják a négy fal között. mindkettőt."

Te voltál az, aki itt mutogattad a videót a Hatvannégy Vármegye Ifjúsági Mozgalom fiataljainak vonulásáról.

neoteny · http://word.blog.hu 2018.06.20. 15:56:37

@444:

"ha ebből lehet választani, akkor a többség azt mondja, hogy inkább a hatvannégy vármegyések."

A németek (relatív) többsége is a barna ingben menetelő SA-t választotta. Meg is lett az eredménye.

DrGehaeuse 2018.06.20. 16:44:20

@városi fiú: Elveszett a KNER és orv-bán számára.

Bánegressy 2018.06.20. 23:24:15

@Trackers:
orVbán és az orVbán féle nacionalizmus elég sokat tesz az ország elveszejtése érdekében, akkor is, ha látszólag(ő, meg az övéi úgy látják) jelenleg család és demográfia centrikus, kereszténydemokrata kormányzást folytat.
innen legalábbis így látszik.