Akkor én olyan lennék, hogy ilyen. Ha én Orbán lennék, már régen csak a hátországomnak tekinteném Magyarországot, ahol rendnek kell lenni, hogy zavartalanul világpolitizálhassak. Ebben a hátországban jobbára éhenkórász "politikusok" ülnek, akik kb. Fodor Gáborhoz hasonlóan rettegnek attól, hogy kieshetnek a politikából, mert semmilyen más egzisztenciájuk nincsen. Ha én Orbán lennék, nagyon kevés pénzzel -- a politikám összköltségének körömpiszoknyi részével -- meg tudnám győzni ezeket, hogy tekintsék a politikát valóban kenyérkeresetnek. Mivel semmilyen önálló világképük nincs, amivel esélyük lenne hatékony ellenzéki cselekvésre, az arcuk és a pártjuk brandje már régóta reménytelenül negatív képzettársításokra alkalmas csak, és mindent összevetve halálosan nem értenek semmihez, a legkevésbé pedig a politikához, és általában pedig igazi rongy emberek (akiktől egyformán távol áll a gonoszság és a jóság, egyszerűen gyengék), tulajdonképpen teljesen racionális, hogy kis rábeszéléssel -- ha eddig nem gondolták volna így -- a politikában csak a kenyérkeresetet lássák. Kenyeret keresni (az ilyen "politikusok" helyére) azonban pont hétszázharminckétszeres túljelentkezés van, tehát ha én Orbán Viktor volnék, nem adnék túl sok időt az ilyen "politikusnak", hogy döntsön: adnék, mondjuk, két percet. És ha egy percnél tovább ágál benne a kis angyal (mert hiába adtam két percet neki, elég lesz, ha végül egyet kap, lássa, ki az úr a háznál), hát azt mondom, ágáljon otthon, de ha netán autonóm akaratot is mutat a kis angyal, hát annál inkább otthon a helye -- szóval ha ágál, az ilyen politikusok ejtve lesz, mint Botka vagy Hadházy. Persze ha Orbán Viktor lennék és ekként a demokrácia híve, akkor ezek az emberek azt sem tudnák, hogy én ejtettem őket, legfeljebb sejtenék, de hát a sejtés a lúzerek tudása... (Vagy ha teszem azt, tudnák is, hát igazán nehéz lenne bizonyítaniuk, szóval így vagy úgy, a legjobb esetben is szánalmas lúzernek hatnának, a rossz esetet meg nem akarják látni.)
Ha én Orbán Viktor lennék, feltétlenül szükségem volna a házi kereszténydemokráciámban egy megbízható szélsőjobbos pártra -- tele olyan hülyékkel, akik valóban a szélsőjobboldal nyelvén, szellemében és tradíciójában gondolkodnak, miközben engem persze nagyon nem érdekel a szélsőjobb (ahogy a liberalizmus és a kommunizmus sem, és -- az igazat megvallva -- mind közül a legkevésbé a kereszténydemokrácia, a tömjénfüst meg a hiszekegy), engem, olvasó, a hatalom érdekel, a többi a gyávák és a hülyék asztala, de hát jók az ilyen hasznos hülyék, hogy a leghasznosabb hülyék -- a választók -- beszívják a port. Szóval, ha én Orbán Viktor lennék, kellene nekem a Toroczkai meg a Dúró meg a seregeik, hogy majd könnyebben ki tudjam nyírni a centrista Jobbikot, és nem sajnálnék erre némi baksist és ráhatást. Kell ugyanis a médiának az ellenzék, a happening, a hype, kell, aki kitölti a tért (amennyi maradt belőle), kell a hivatalos ellenzék, amelynek éppen olyan érdeke ütni a nem hivatalosat (tegyük fel, valaha kedve lenne egy ilyennek feltámadni), mint nekem. A Parlament (is) én vagyok.
De ez az egész olyan unalmas (ásítanék), annyira unom már Augiász istállójának folyamatos összeganézását, már legalább a kisgazdák kinyírása óta csinálom, unom, de ez van. Rendnek kell lennie in my style, az átkozott demokrácia még mindig a szavazattöbbségen múlik. Mert ha nem lesz többségem, hát demokrácia sem lesz, és ezt nem akarhatom.
