1000 A MI HAZÁNK

" Míg más parlamentáris országokban a jobboldal általában a józan és megfontolt konzervativizmust, a tradíciókhoz való ragaszkodást tekinti hivatásának – nálunk a magát jobboldalinak nevező kormányzati rendszer ezekkel ellenkező törekvéseket mutat. Alkotmányjogi téren a parlamentarizmus elsorvasztása és látszatparlamentarizmussá süllyesztése ennek az állítólag jobboldali kormánypolitikának egyik fő célja. A vezérkedés, az egy akarat érvényesülésére felépített és minden bírálat elnémításával kialakított nemzeti egység, másrészt gazdasági téren az individualista gazdálkodást mindinkább elfojtó, egy újfajta kollektivizmus felé elhajló, sokszor már a magántulajdonba is belenyúló törekvések: nehézzé teszik egy konzervatív politikus számára, hogy ezzel a jobboldallal azonosítsa magát.” (Gr. Apponyi György, 1935)

Friss topikok

Béndek Péter blogja

2018.04.27. 09:28 HaFr

A polgár problémája a létező családtámogatási rendszerrel

Képtalálat a következőre: „óvoda”

Hallom egy jól szituált ismerősömtől, hogy változatlanul boldog a "polgári kormánnyal" a családtámogatási rendszer miatt. Nagyon érdekes ez a gondolkodás. Az ismerősömnek nem jut eszébe, hogy ezt a pénzt mások keresik meg számára és állami erőszak révén jut el hozzá. Másokat szó szerint kiforgatnak a jövedelmükből, hogy ő megkaphassa ezt, azaz mások munkájának az ellenértékéből neveli a saját gyerekeit, míg ezek a mások és a gyerekeik tehetetlenül néznek. Megfordítva, ha az ismerősöm viszont maga keresné meg ezt a pénz, akkor meg leginkább szomorúnak kellene lennie, amiért először is elvették tőle és egy cseppet sem boldognak, amiért egy kis részét visszakapja.

Az egoizmus és az államias szemlélet keveredése Magyarország egyik eredendő szemléleti problémája. A valódi polgár büszke az autonómiájára és az értékteremtő erejére, a polgári mentalitás összeférhetetlen a jelzett ismerősöm és sokan mások élősködő szemléletével. (Nota bene, a polgár először is elvárja, hogy megindokolják neki, miért tart igényt a pénze egy részére a közösség nevében fellépő állam. Az élősködő nem kérdezi ezt, hanem implicite igényt tart mások pénzére, jobban mondva nem is gondolkodik el ezeken az összefüggéseken, azt hiszi, valamilyen erkölcsi pszeudo-rend szerint jár neki. A törvény szerint járó pénz elől persze nehéz gyakorlatilag is elugrani. De dicsérni a rendszert és nem mérlegelni a visszásságait erkölcsi vakság.)

És akkor még nem beszéltünk arról, hogy senki sem tudja, valójában hogyan mérjük a létező családtámogatási rendszer hatékonyságát és hasznait. A demográfiai adatok mindenesetre erősen megkérdőjelezik ezeket. Ma úgy néz ki, a jelenlegi családtámogatási rendszer nem hatékony, és hasznai sincsenek, miközben az adórendszerrel kombinálva a tehetősebb családokat még kedvezőbb pozícióba helyezi. Nekem az egységes jövedelemadóval nincs problémám, de hogy kvázi a szociális rendszert is meghekkeljük jövedelmi alapon, miközben a kedvezményezettek homályos erkölcsi mítoszt fonnak a kormány köré emiatt, na ez tényleg perverz.

A családtámogatási rendszernek egy tágabb erkölcsi rendbe kell illeszkednie -- tehát először is az igazat kell mondani: ti. azt, hogy nem Orbán Viktornak köszönhetően szülnek vagy nem szülnek a nők, hanem mások verejtéke árán, akik a családtámogatási rendszert kénytelenül finanszírozzák (mármint ha feltesszük, hogy összefüggés van a támogatás és a szülési kedv között). Másodszor, az új demográfiai intézkedésekben tükröződnie kellene annak az általános erkölcsi nézőpontnak, hogy a társadalom szempontjából minden megszülető gyerek ugyanannyit ér, tehát a rá vonatkozó támogatást egységesen kell számolni -- nem a szüleik társadalmi-jövedelmi státusa szerint. Minden gyerek után azonos mértékű állami támogatás járjon, amivel elkerüljük a szocialista csapdát is, hogy járjon a gazdagoknak kevesebb csak azért, mert gazdagabbak -- ez esetben ugyanis szintén elesne a születő új életek egyenlő szemlélete, illetve az egész gyerekvállalás megmaradna privát (társadalmi érdektől mentes) ügynek. (De ha privát ügy, akkor a szegényebbek se számítsanak közösségi -- a mások pénzén szerzett -- támogatásra, illetve töröljük el az egész családtámogatási rendszert és mindenki vállaljon annyi gyereket, amennyit közösségi ráfordítás nélkül el tud tartani. Ez is egy valid álláspont.)

Összefoglalva, egységes gyerektámogatási rendszert szeretnék látni, amelyben a transzfer még így is a szegényebbeknek kedvez, de nem különbözteti meg az új életeket a szülők anyagi helyzete szerint se pro, se kontra. Hajlok arra a mai helyzetünkben, hogy ez a támogatás magas is legyen, de óvodáztatáshoz és iskoláztatáshoz kötődjék -- amely óvodák és iskolák egytől-egyig gazdagon felszereltek, a pedagógusaik jól képzettek, hozzáértők, gyerekszeretők és magasan fizetettek. Ez a garanciája a társadalmi mobilitásnak: hogy a társadalom szempontjából egyenlőként kezelt új életeknek esélyük legyen valóban kibontakozni is. És itt kb. befejezném az osztogatást, de erre nem sajnálnám. Ezen múlik ugyanis csaknem minden, pl. a közös jövőnk.

87 komment

A bejegyzés trackback címe:

https://hafr.blog.hu/api/trackback/id/tr913873324

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Fuxos (ex bömis) · http://fuxianizmus.blog.hu 2018.04.27. 10:06:54

A családtámogatási rendszer kb. annyira hatékony, mint a gazdaságtámogatás....inkább kontraproduktív. Ott ahol a gyereket költségként kezelik, sötét a jövő. A magyar társadalom, minden nagy duma ellenére , mélységesen gyerekellenes.

nevetőharmadik 2018.04.27. 10:20:42

Csak nem fészkelőhelyet készülsz építeni a libertáriusoknak? :D

Ennek az írásnak a tökéletes belső koherenciájához már csak az hiányzik, hogy az utolsó előtti mondatot így fogalmazd meg:

"És itt kb. befejezném a fosztogatás-osztogatást, de erre nem sajnálnám. " ;)

Moin Moin 2018.04.27. 10:37:46

A családtámogatás nem azért kedvez a középosztálynak, mert orbán abban hisz, hoyg akkor ők több gyereket fognak vállani. A valódi cél egyszerű lefizetés: hogy (mindegy, milyen költségvetési címen) több legyen a jövedelmük, ami miatt "elégedettek" lesznek, vagy legalább is nem fordítják szellemi és anyagi erejüket egy "jobb kormányzati alternatíva" megteremtésére.

Egyébként jól érzékeli Orbán, hogy "a magyar" szeret ingeyn kapni és akkor szereti az adományozót, vagy legalább elviseli, kiegyezik vele. Ugyanez megy a vállakozók támogatásval is - ami egyébként egy elvileg piacgazdaságban még nagyobb furcsaság, mint a családtámogatás. Mert az "állami támogatásssal" fenntartott vállalkozói szféra éppen hogy nem lesz hatékony, termelékeny és innovatív. Tisztára, mint a '70-es évekbeli államilag támogatott vállalatok? ott is az volt a cél, hogy se a menedszerek, se a dolgozók me lázongjanak. Hányszor kell még ezt a receptet elsütni?:-)

...Jó-jó, tudom: a magyar egy szaros, önző és sunyi etatista disznó és ezen a tápon él!:-)

HaFr · http://hafr.blog.hu 2018.04.27. 10:46:13

@Moin Moin: azért van egy kis "mentsük meg az országunkat a cigányoktól, jó véreim, magyarok" éle is

2018.04.27. 10:52:04

@Moin Moin:
ez az érvelés ott hibázdik, hogy orbán elsősorban német gyáriparosokat fizeteti le. akiket a német néppárt és a bajor miniszterelnök képvisel. tisztára, mint a 70-es években. ebben az elsődlegesen a német gazdasági elit vált érdekeltté. ez a kultúra most éppen németországból jön. nem a balkánról. az már odament.

screpes 2018.04.27. 10:52:48

@Moin Moin:
@Fuxos (ex bömis):
a családtámogatott saját jövedelmében nem a kivételes állami erőszaktételt látja, ami a javára szolgál, - hanem saját teljkesítméynét: a válllkozóit vagy azt, hogy ő bezzeg látástól vakulásig, meg ő milyen képzett stb.
A két-háromszázezer forintban, ami család címén zsebében marad, már nem válik el a családi érdem és jelleg a teljesítméynétől, ami viszont állítólagos, és viszonylagos is.

neoteny · http://word.blog.hu 2018.04.27. 11:04:46

@444:

"orbán elsősorban német gyáriparosokat fizeteti le."

Mert azok a magyarok oldalára álltak.

2018.04.27. 11:12:22

@HaFr:
orbán családpolitikája kifejezetten a cigányság felemelkedését szolgálja. az abból indult ki, hogy ha még egy gyerek születik, akkor még egy csuport vizet kell tölteni a fazék levesbe. aztán a gyerekek majd megküzdenek a falatokért.

most azt látják, hogy a közmunkabér kétszer annyi, mint a segély. és ha kevesebb gyerek, akkor valamivel jobban élnek. a családok megélhetése ezzel nem kizárólag a segélyre van alapozva.

ha a nagyobb gyerek betöltötte a 18. évet. nem járt a családi. gazdasági értelemben megérte kvázi beküldeni a börtönbe. a kamasz többet eszik, új ruhákra vágyik. el jártak rabolni. a kicsiket nem lehet bezárni. vigyék velük őket. egy ilyen helyen dolgozó egykori állami gondozott cigány ismerősöm mondja, hogy a gyerekek egy része nem bűnöző, nem tudja magát megvédeni. sokan kerültek javító nevelő intézetbe a bátyjuk helyett. orbán ezt a folyamatot állította meg.

a gazdaságban az állattartás, építőipar, jövedéki kereskedelem, vidékies idegenforgalom és az oktatásban a sportiskola kifejezetten cigánybarát. a többségük ezeket preferálja. a cigányság hagyományosan ezeken a területeken a legjobb. így megy végbe az integrációjuk. és a szorgalmasak kéttannyelvű iskolákba járnak. a közép-kelet európai közvetítő nép.

egy hajdúsági magyar-német kéttanítási nyelvű iskola magyar cigányokkal.
www.youtube.com/watch?v=fDET95xB0NA&t=6m21s

2018.04.27. 11:26:16

@HaFr:
tehát ezek a gyerekek már orbán rendszerben követelik a sajtószabadságot. majd valószínűleg azt is akarnak 10-20 év múlva, amikor többségében érettségizett szakmunkások lesznek. és ez ehhez szükséges munkahelyek létrehozását államilag megtámogatják. ez 68-as társadalmi radikalizmus bukása után a 70-es évekbeli népnemzeti szocialista reform programjaihoz. csak a "három tavasz ünnepéből" nem maradt csak márc. 15. (ápr. 4. és 21. idejétmúlt). minden nap van gyümölcs a napköziben. a havertól veszik meg az almát. ferge zsuzsa által kijelölt úton mély szegénységben éltek. most ez van hajdúhadház mellett egy üzemben:
www.haon.hu/2017/10/tg-2.jpg
van az öreg szaki, egy cigány és egy félcigány és ott még egy magyar. ez az integráció.

2018.04.27. 11:39:32

@HaFr:
és ők szavaznak a fideszre, vagy ha nem a fideszre mert mondjuk zavarja őket az esetenkénti nyílt tolvajlás, akkor a jobbikra. tamás gáspár miklós azt mondja, hogy megszűntek a régi munkáskerület. a francokat szűntek meg. az elmúlt 2-3 évben annyi ipari park épült, amennyi előtte 20-30 év alatt.

persze azt borítékolni lehet, hogy egy ponton kiderül, hogy túlrendelnek a kereskedők. nem kell ennyi préselt alumínium. és ez esetben a hajdúhadház melletti üzemnek helyi megrendelése lesz. azzal a gazdaság a jelenleginél zártabbá válik. egy válsághelyzetben a természetes lépés már nem a balliberális privatizáció, hanem a nacionalizálás.

neoteny · http://word.blog.hu 2018.04.27. 11:53:50

@444:

"van az öreg szaki, egy cigány és egy félcigány és ott még egy magyar. ez az integráció."

1.6 milliárdért ez az integráció: egy cigány és egy félcigány dolgozik. Farkas Flórián végrehajtotta a Híd a munka világába programot.

2018.04.27. 12:00:42

@neoteny:
a német gyáriparosok a következőt látják. orbán megtámogatja a német nagyiparosok magyarországra való betelepülését. viszonylag képzett és viszonylag képzett szakmunkásokat kapnak. ezek a befektetők viszonylag biztonságosnak mondhatók feltéve, hoyg a cégvezetők nem támadnak a magyar kormánynak. de miért támadnák őket. hiszen a pénzt utalják. és ráadásul az előző generációs félautomata gépsorokat is megveszik a magyar középvállalkozók szintén vissza nem térítendő állami támogatásokkal. azt nagyjából mindenki tudja, hogy ez a rendszer a következő válságig lesz tartható. következő európai költségvetési ciklusban az eu támogatások csökkennek. a nato kiadások növekednek. de az aktív korú választók döntő többsége jobboldali. gyurcsány ferenc és karácsony gergely nyugdíjasai nagyjából 1 millióan vannak. ők aligha lesznek a globális kapitalizmus élharcosai.

és van 0.5 millió szavazó, akik a régi elithez próbálnak kötődni. illetve a gyerekeik. ilyen a momentum. londonban lehet esélyük. de hajdúhadházon aligha. huszka jenő örökbecsűje dupla kávé és bunyós pityu előadásában. londonban hej.
www.youtube.com/watch?v=cB9X9-UGRnY
és erre lehet mondani, hogy nehogy már a magyar kultúra egy eszem iszom dínom dánom mulatós legyen. erre szavaz az átlag magyar.

neoteny · http://word.blog.hu 2018.04.27. 12:02:48

@444:

"orbán megtámogatja a német nagyiparosok magyarországra való betelepülését."

Mert azok a magyarok oldalára álltak.

Moin Moin 2018.04.27. 12:13:01

@444: Nézd meg, mennyit keres globálisan (pl. Kínában) a Volkswagen, vagy a Siemens! Aztán vesd ezt össze azzal, amit Magyarorszgáon kapnak támogatésképpen!

...Na: téged le lehetne fizetni a jövedelmet egy tízmilliomod részével?:-)

Seehoffát meg már csak a modellvasútja izgatja.

Moin Moin 2018.04.27. 12:15:36

@HaFr: Az ezzel a gondolattal a baj, hogy valójában azoknak a cigányoknak a szaporodási stratágiája, akiktől "meg akarja menteni az orszégot", valójában rugalmatlan: nem függ havi párezer forinttól. Sokkal mélyebben fekvő dolgok determinálják.

Amúgy meg igazad van: a magyar rasszizmus él és virul - és szavazatokat hoz!

2018.04.27. 12:44:25

@Moin Moin:
kínában nem lesz sokáig mercedes beijing benz. a kínaiak ugyanis azt mondják, hogy a továbbaikban nem lesz szükségük vegyesvállalatokra. ezt liberalizációként adják elő. azt mondják, hogy szabadon be lehet települni. a siemens meg is teszi. csakhogy ez azt is jelenti, hogy adott esetben szabadon lehet majd nacionalizálni.

csak azt nem értem, hogy ha a németek kínában akarnak pénzt keresni, akkor miért ítéli el merkel vezette eu a kínai vezetést. pontosabban nem az eu egésze, mert szijjártó ezt a határozatot is megvétózta.

szóval ez kicsit arra emlékeztet, amikor a magyar lapok megírták, hogy a kelet-európai vállalatok kiszorították az nszk-t líbiából. aztán utána hatalomra került kadhafi parancsnok líbiai szocialista forradalom nagy vezére és testvéri útmutatója. és a befektetések ott rekedtek. többek között ez küldte a magyar orvosi műszergyártást a padlóra. az nszk idejében kimenekült. bonniak jobban értesültek voltak. most úgy tűnik, hogy berlinben a régi ndk vette át az irányítást. de menjen csak kínába a siemens. sok sikert kívánunk hozzá. tényleg.

neoteny · http://word.blog.hu 2018.04.27. 13:03:10

@444:

"sok sikert kívánunk"

Most épp' kiknek a nevében szószólóskodsz?

- a kocsma főiskolás népének
- a magyar kormánynak
- a többségi magyaroknak
- a MEGAKOM Tanácsadó Irodának és/vagy a FORENSYS Kommunikációs Tanácsadó Kft-nek

a nevében?

Fuxos (ex bömis) · http://fuxianizmus.blog.hu 2018.04.27. 13:08:29

@screpes: Egy nemzet dönthet úgy (a parlamentben levő képviselőin keresztül), hogy támogatja, vagy akár kiemelten támogatja a gyerekvállalást. Én ennek a hatékonyságát kérdőjelezem meg. Véleményem szerint inkább csökkenti a szaporulatot, a rossz üzenete miatt. (elismerjük a gyereknevelés "költségét")
Mellesleg a demográfiai helyzet sokkal rosszabb annál mint amilyen rossznak látszik. A tavalyi hetvenvalahányezer magyar gyerekből, huszonvalahányezer külföldön született. Ha ebből akár ötezer visszakerül az országba, már nagyon örülhetünk. Arról nem is beszélve, hogy az országot elhagyók nagy része 20, 30 meg 40-es korosztály.

2018.04.27. 13:26:20

@neoteny:
a kocsma népfőiskolás mezében kommentelek. de nem vagyok nézőpont intézet. szóval lehet, hogy ez a közvélekedés. ezeket tapasztalom. sanyi azt mondja a vízműnél, hogy kapja németországból a készletet. na de hol van a tömítőgyűrű? az nincs sehol. adjatok egy másikat. abban sincs. egy harmadik. abba se. a kurva életbe. ezek kihagyták. szólni kell fejeseket. mire szól egy másik: a faszt hagyták ki. ebbe a díszítő tárcsa belsejébe rakták. mert oda is beleillik.

korábban a vízműnél is odatette az egyik műszak. azért csepeg a cső, mert a végéből hiányzik a tömítés. csak aztán a fejesek szóltak, hogy a készletet úgy küldjék, hogy a tömítést rakják bele a cső végébe. úgy küldjék németországból. erre komám, a német küldi a díszítő tárcsa belsejébe rakva. tehát abban az üzemben a művezető nem ért hozzá. mert a robot állítja össze és a mesterséget intelligencia. de azt ugye konfigurálni kell valahogy. a mesterséges intelligencia próba hiba módszerrel dolgozik. mint a másik műszakban a hozzá nem értő, aki berakja a tömítést a díszítő tárcsába. mert abba is beleillik. de a cső végére nem rak. mert hogy az már nem maradt a készletben.

persze ebből majd tanul az ai2.0. de így működik a vízműnél a brigád. tehát az új gépekkel senki sem lesz sokkal okosabb. legfeljebb a munka lesz kényelmesebb. de a filozófusok megfejtették, hogy jön a robotika. a szingularitás. és végtelen energiaforrás mellett a világban élés láblógatás lesz. lehet. de ez csak a politikusok privilégiuma. és a szavazatokért meg kell küzdeni. csak most az rtl klub nem szállít elegendő választót. mert jött a tv2 és bemondta: soros györgy. az index mellé felzárkózott az origo. és így tovább. de ez még nem a jobboldali médiafölény. az majd akkor lesz, amikor mészáros lőrinc még vásárol.

az origó címlapján vezető hír: A magyar munkanélküliség már alacsonyabb, mint a német

Egy év alatt újabb 67 ezer ember állt munkába. Jó hír, hogy ez az adat úgy született meg, hogy a közmunkások és a külföldön dolgozók száma is csökkent. A magyar munkanélküliségi adat lehagyta a németet.

ez a beruházásösztönzés eredménye. amire a MoinMoin nick azt mondja, hogy a német cégek nincsenek rászorulva. mert hülyére keresik magukat kínában. menjenek kínába.

ricardo 2018.04.27. 13:54:51

@nevetőharmadik: Minden ember egyenlő, de akiknek gyerekük van azok kicsit egyenlőbbek? Az emberek szabadon eldöntik, hogy mennyi gyermeket szeretnének, és vállalják annak minden következményét, jót és rosszat egyaránt. Így gondolkodik egy libertárius.

Visceroid 2018.04.27. 14:23:31

"A polgár problémája a létező családtámogatási rendszerrel"

Jó lenne most már abbahagyni a nyavalygást. Szépen lassan, de azért el fogunk jutni abba az állapotba, hogy örüljünk annak, ami van, meg lesz még rosszabb is!

Trackers 2018.04.27. 14:44:05

Egy nagy probléma van ezzel a tervvel hogy ezt már ettük. És nem működött.

Mert ha több pénz jár gyerekért, mint amit munkával meg tud keresni az illető, vagy adókedvezmny formájában megkap, akkor hivatásos gyerekgyártónak csap fel.

És büszkén meséli nemzett porontyainak, hogy "Eltartja őt a fasza". Arról is kioktatja okosba, hogy ugyan járnia kell az iskolába, mert Béndek úr csak akkor adja neki oda a lóvét, de azért ne vegye komolyan, hisz a világ a gyerekgyártástól lesz kerek, és gazdag, nem holmi tanulmányoktól.

Ad Dio 2018.04.27. 14:46:11

Ez az írás sajnos megint az oly sokszor félreértelmezett magyar "ellenzéki" alapról indul ki, hogy tudniillik az ellenzék dolga az, hogy ellenkezzen.

Francokat. Pláne nem akkor, ha olyan komolyan vehetetlenül aprócska pártról van szó, mint a PKP. Ilyen piciben legalább lehetnénk olyan nagyvonalúak, hogy racionálisan érvelünk.

A gyermekvállalás a politika oldaláról nem erkölcsi kérdés, hanem gazdasági.

- A mai gyermekek a holnap aktívjai, akik a gazdaságot fogják mozgatni.
- Az aktív/passzív arány megmutatja, hogy egy-egy aktív tagját a társadalomnak mennyire kell megterhelni
- Ha az állam nagyon megterheli az aktívjait (mert rossz az aktív/passzív arány), azzal a globális versenyben rontja a pozícióját
- Az egyén és az állam érdeke tehát egyaránt az, hogy lehetőleg egy-egy aktív tagot minél kevésbé terhelje meg a passzívak eltartása
- A gyermekvállalás támogatása innentől mindenki érdeke

Más oldalról...

- A gyermekek felfoghatóak a rendszerben befektetési termékként is
- Akik gyermeke(ke)t nevelnek, ebbe a befektetésbe többet tesznek, mint azok, akik nem (ők is tesznek bele, hiszen az iskolákat, óvodákat, egészségügyet stb ők is finanszírozzák, csak nem annyit)
- Az aktívaknak nem csak a számszerűsége, hanem az általuk előállított érték mértéke is fontos része a kérdésnek.
- Az, hogy egy-egy gyermek aktívként mennyit értéket fog előállítani, korrelál azzal, hogy a szüleitől milyen mintát látott, hogy tőlük mint tanult, illetve hogy a szüleik mennyi energiát és pénzt fektettek a nevelésébe
- Ezért nem mindegy, hogy melyik társadalmi réteg vállal gyermeket. Az állam érdeke az, hogy lehetőleg a középosztály és ne az alsóbb réteg nevelje a jövő aktívjait

Szerinted ebből mi jön ki? Hogy kell ezt okosan csinálni?

Emmett Brown 2018.04.27. 15:13:34

@Ad Dio: Ha jó az oktatási rendszer, akkor szinte teljesen mindegy, hogy a gyermekek melyik osztályban születnek.

Az államnak/nemzetnek/népnek (ízlés szerint aláhúzandó) az az érdeke, hogy minden születendő gyerek kapjon pöpec képzést, és legyen perspektívája itthon aktívkodni.

HaFr · http://hafr.blog.hu 2018.04.27. 15:20:17

@Ad Dio: mi az állítás, mert nem értem a kérdést

Ad Dio 2018.04.27. 15:22:58

@Emmett Brown:

Ezt azért a modern pszichológia fényében nem mondhatod a komolyan... a korai minta (és úgy egyáltalán a MINTA) százszor fontosabb mint az, amit az oktatási rendszerben elsajátít bárki (nem becsülve le ennek a fontosságát sem).

Ad Dio 2018.04.27. 15:23:27

@HaFr:

Forgasd csak bátran és vesd össze a bejegyzésed tartalmával.

neoteny · http://word.blog.hu 2018.04.27. 15:39:36

@Ad Dio:

"A mai gyermekek a holnap aktívjai"

És a holnap passzívjai is.

neoteny · http://word.blog.hu 2018.04.27. 16:02:38

@Ad Dio:

"A gyermekek felfoghatóak a rendszerben befektetési termékként is"

És felfoghatóak egy pilótajáték áldozataiként is.

bref 2018.04.27. 16:11:17

@HaFr:" ezt a pénzt mások keresik meg számára és állami erőszak révén jut el hozzá. Másokat szó szerint kiforgatnak a jövedelmükből, hogy ő megkaphassa ezt, azaz mások munkájának az ellenértékéből neveli a saját gyerekeit,"

Kérlek, fejtsd ezeket ki részletesen és egyértelműen, mert ez így első olvasatra kétséges értelmű.

Ad Dio 2018.04.27. 16:25:14

A legigazságosabb és legarányosabb megoldás szerintem az lenne, ha mindenki rendelkezhetne a nyugdíj járulékának egy részéről szabadon a szülei, nevelőszülei felé irányítva azt. Ez így megoldaná azt a problémát is,hogy mi van ha egyik-másik szülő nem nevelte megfelelően a gyermeket, illetve azt is, hogy aki a gyermekét úgy nevelte, hogy nagy hozzáadott értékű munkát volt képes vállalni, az ezzel arányosan segíthetné a szüleit.

Emmett Brown 2018.04.27. 16:55:41

@Ad Dio: onnantól hogy a szülők tisztességesen dolgoznak nincs olyan orbitális különbség egy munkás és egy értelmiségi csemetéje között.

Emmett Brown 2018.04.27. 16:56:56

@HaFr: off: nem a tiéd véletlenül a PKP-001 rendszám? :)

Emmett Brown 2018.04.27. 17:10:57

@Ad Dio: amennyiben az oktatás jól működik, és minden gyerekből az elérhető maximumot próbálja kihozni, a tehetsége alapján.

HaFr · http://hafr.blog.hu 2018.04.27. 17:10:57

@Emmett Brown: á, én csak harmadik vagyok a hierarchiában

HaFr · http://hafr.blog.hu 2018.04.27. 17:11:50

@bref: redisztribúció más szavakkal

HaFr · http://hafr.blog.hu 2018.04.27. 17:12:19

@Ad Dio: ez egy kellemesen hangzó motívum

tildy[UK] · http://tildy.blog.hu 2018.04.27. 17:17:07

Mi három gyermeket szeretnénk . Kettő már van. Ha most hazakoltoznenk, anyagilag jobban járnánk, lévén mindketten IT-ban ( szoftverfejlesztő és devops) dolgozunk, és otthon nem 500000 forint per hó a havi bölcsőde per gyerek, mint itt ( most épp maternityn vagyok) , plusz az adókedvezmények miatt is jól élnénk , jobban, mint Londonban. Mégsem fordul jég a fejünkben a hazamenetel, nem véletlenül . Hiába jövünk ki anyagilag rosszabbul itt .

ijontichy 2018.04.27. 17:26:07

@poszt: "Az egoizmus és az államias szemlélet keveredése Magyarország egyik eredendő szemléleti problémája. A valódi polgár büszke az autonómiájára és az értékteremtő erejére..."
Pontosan. Nade mit várhatunk, ha Mo. "példaképe" a minelnöki székben (meg jópár haverja), maga is a szocializációs környezetében oly szokásos módon esett neki a népszaporulat biztosításának (jujj de finom, eufemisztikusra sikeredett ez a megfogalmazás :-) ). Ajaj Jani bá' , ezt nagyon elszabtátok :-(

ben2 2018.04.27. 17:28:22

Kiváncsi vagyok, hogy ha a szerző számára a családtámogatás élősködés, akkor mondjuk egy filozófia-tibetológia professzor állami fizetése micsoda?
Ha már demagógia, legalább játsszuk végig.

nevetőharmadik 2018.04.27. 17:35:47

@ricardo: Hát persze, tudom én azt. De azért vegyük észre, hogy Péternél teljesen új elem az "állami erőszak" kifejezés az újraelosztás kritikájával kapcsolatban. Legalábbis figyelemre méltó.

HaFr · http://hafr.blog.hu 2018.04.27. 18:07:17

@ben2: ugyibár, nem azt állítottan, hogy a családtámogatás élôsködés, kösz

ricardo 2018.04.27. 18:16:48

@nevetőharmadik: Az „állami erőszak” valóban libertárius frazeológia. Ennyiért Bayer Zsolt már férgezik. Az „élősködő szemlélet” emlegetése meg aztán pláne gyilkos neoliberalizmus. Ájemefizmus, sorosizmus.

ben2 2018.04.27. 18:52:18

@HaFr:

"Nota bene, a polgár először is elvárja, hogy megindokolják neki, miért tart igényt a pénze egy részére a közösség nevében fellépő állam."

Nem hallottam még egyetlen filozófia-tibetológia professzort sem arról győzködni a polgárokat, hogy miért jogos állami erőszakkal kiforgatni őket a jövedelmükből és azt az ő fizetésére költeni.
Ha valakik ebben az országban, hát a humánértelmiségiek valóban fennhangon hirdetik, hogy nekik az állami támogatás _jár_, sőt azt is, hogy az államnak nincs joga számonkérni rajtuk, hogy mire költik, mert azzal csorbul az értelmiségi autonómiájuk, ami szintén _jár_ nekik.

Tehát ha már demagógia, akkor miért a családtámogatás a célpont?

2018.04.27. 19:11:45

@tildy[UK]:
az volt a cél, hogy aki a jogokért megy ki cserébe az menjen. senki se fog könyörögni legfeljebb azért, hogy ez esetben maradjatok kint. nem mindenki való a kárpát-medencébe. jelzem a felmérések szerint a londoni magyarok körében a jobbik nyerte a választást.

tildy[UK] · http://tildy.blog.hu 2018.04.27. 19:37:33

@444: nem is vitatom. Jó okunk van maradni még így is, hogy anyagilag Magyarország ‘érné meg’, de csak anyagilag.

neoteny · http://word.blog.hu 2018.04.27. 20:00:39

@ricardo:

"Az „állami erőszak” valóban libertárius frazeológia."

Az Alaptörvényben is lefektetésre kerül az állami erőszakmonopólium elve:

ALAPVETÉS

[...]

C) cikk

[...]

(3) Az Alaptörvény és a jogszabályok érvényre juttatása érdekében kényszer alkalmazására az állam jogosult.

Janossz 2018.04.27. 20:02:11

@444: " az volt a cél, hogy aki a jogokért megy ki cserébe az menjen. senki se fog könyörögni legfeljebb azért, hogy ez esetben maradjatok kint. nem mindenki való a kárpát-medencébe. "

Kinek is a célja volt ez?
A tiéd, Orbáné, vagy a szabolcsi kocsmatöltelékeké?
Tudod, ugye, hogy téged hova valónak tartalak?

2018.04.27. 20:53:12

@Janossz:
a jobboldali, szélsőjobboldali választóknak volt ez a célja. akik gondolják, hogy a magyar parlamentbe szükség van balliberális pártokra, erre a "demokratikus" ellenzékre. és ha azok kiszorulnak, akkor a demokrácia végét jelentené. mert két választás van. az mszp-szdsz vagy a fasizmus. aki ezekben a pártokban gondolkodik és aktív korú az menjen. az idős kisnyugdíjasok a szocikra szavaznak azt éppenséggel meg lehet érteni. és azokat a fiatalokat is, akik a pénzért mennek ki. aki nem érti, hogy rendszerintű a korrupció nem az orbán rezsim, hanem az államkapitalizmus sajátossága az menjen.

Janossz 2018.04.27. 20:58:37

@444: Agyadra mentek az ideológiák. Menthetetlen vagy.
A több százezer kivándorló töredéke ment ki efféle okokból, amit sorolsz.
A többség azért ment, mert nem tudott itthon megélni.
A lét határozza meg a tudatot, ismerős?

neoteny · http://word.blog.hu 2018.04.27. 21:04:13

@444:

"akik gondolják, hogy a magyar parlamentbe szükség van balliberális pártokra, erre a "demokratikus" ellenzékre."

Magyarország Alaptörvénye

ALAPVETÉS

[...]

C) cikk

(1) A magyar állam működése a hatalom megosztásának elvén alapszik.

(2) Senkinek a tevékenysége nem irányulhat a hatalom erőszakos megszerzésére vagy gyakorlására, illetve kizárólagos birtoklására. Az ilyen törekvésekkel szemben törvényes úton mindenki jogosult és köteles fellépni.

2018.04.27. 21:13:16

@Janossz:
a @tildy nick előadta, hogy ha hazaköltözne, akkor magyarországon több megtakarítása lenne, mint angliában. de ő nem költözik vissza. ne költözzön.

2018.04.27. 22:25:50

@neoteny:
a balliberálisok azt mondják, hogy ők az egyetlen civilizált politikai erő. két választás van magyarországon: vagy ők, vagy a fasizmus. jelzem a fidesz vezérkara is hasonlót hirdet csak ellenkező előjellel. ez egy zéró összegű hatalmi játszma. az egyik igyekszik lerombolni a másik pozícióit. az ellenérdekelt csoportosulások egymás politikai megsemmisítésére törekednek.

itt van 199 képviselő képviselő listája.
infostart.hu/valasztas-2018/2018/04/09/az-orszaggyules-osszetetele-a-bejutott-kepviselok-listaja
melyik rendelkezik bármiféle átfogó tervvel, elképzeléssel a fideszben ágh pétertől zsigó andrásig a fideszben. ander balázstól zsidó-kárpát dánielig a jobbikban. bangóné borbély ildikótól varga lászlóig az mszp-párbeszédben. gréczy zsolttól varjú lászlóig a dk-ban. csárdi antaltól ungár péterig az lmp-ben. szabó szabolcsnak van nagy-csepel terve. mellár tamásnak van nagy-pécs terve. ritter imre elmesélte, hogy a magyarországi németek mégis mit képviselnek az országot megosztó nagy társadalmi kérdéseken, milyen szerepet vállalnak a németek a magyar nemzeti sorsközösségben. erről szólt a kampány? nem.

a fidesz azt mondta, hogy ha a kormány bukik, akkor oda az ország szuverenitása. mert hogy az amerikai demokrata párt, a soros alapítvány, az európai bizottság és az ensz összebeszéltek, hogy nemzeti keresztény európát felszámolják. és létrehozzák az európai egyesült államokat, ami egy multikulturális olvasztótégellyé válik, amiben megszűnnek a nemzetek. ezzel egy új világot teremtünk. a multinacionális vállalatok és a nemzetközi tőkepiaci központok uralják a földkerekséget. az elit kozmopolita világpolgárságból választódik ki.

magyaroszágon ennek a világképnek legfeljebb fél millió szavazója van. budapesten lehet, hogy van 250 ezer, és kivándorlók között még 250 ezer. de ez felső becslés. és mondjuk van 5 millió választó, aki ilyet nem szeretne. a fidesz, a jobbik, de ide sorolhatók a gyurcsányra, vagy karácsony gergely igéretére szavazó többnyire kisnyugdíjasok is.

erre az tegyük fel, hogy félmillió ember azt mondja, hogy ők a versenyképesek. de csak egy multinacionális háttérrel alkalmazottként. úgy, hogy ezen cégek mögött brutális mértékű gyarmatosítással egybekötött évszázados felhalmozás áll. és nem vitatom, hogy évszázados fejlesztések. de az egyetlen lehetőség ennek alárendelődni?

aki ezt választja az menjen londonba. brit cégnél legyen szoftverfejlesztő alkalmazott. debrecenben van a deutsche telekom, a british telecom, az epam, de úgy, hogy az új munkahelyek létrehozatalához vissza nem térítendő állami támogatást kaptak. mert hogy épül ez az irodaház.
forestoffices.hu/wp-content/uploads/2018/03/kep1.jpg
úgy, hogy ettől nem messze áll az egyetem új informatikai épülete.
hazai.kozep.bme.hu/wp-content/uploads/2013/06/02-homlokzat-1.jpg
a fidesz a klasszikus beruházásélénkítő politikát folytatja.

mi a polgárosodás? az, hogy legyen mindenki a british telecom alkalmazottja? a francokat. az, hogy a telenor helyébe lépjen a matáv. és legyen egy magyar távközlési szolgáltató cég beszállítókkal, német és angol. de úgy, hogy magyarországon a magyarok diktálják a jogot. németországban a németek. angliában az angolok. mert hogy nem jött létre egységes belső piac. és azzal, hogy a britek kiléptek ez le is került a napirendről. fenntartják a jogot, hogy saját maguk szabályozzák a belső piacukat. a magyarokat is megilleti ez a jog az unión belül. mert hogy nem jött létre amerikai egyesült államok.

tehát most úgy néz ki, hogy nem egy, hanem sok törvényhatóság fog egymással szabályozási versenyt vívni. ami kétoldalú megállapodásokat és annak hiányában kereskedelmi háborúkat eredményez. de ezt nem kizárólag orbán viktor akarta így. hanem ilyen az európai piac.

a polgárosodás az, hogy a kis szoftverfejlesztő csapatok is kapjanak valami engedményt az irodaházban. azok is érvényesítsék az érdekeiket. azzal, hogy megindult a támogatósdi mindenki kénytelen verni az asztalt. de ebben benne vannak a multik is. nemcsak mészáros lőrinc hanem a "nyugat" is.

ijontichy 2018.04.27. 23:23:13

@444: "ők a versenyképesek. de csak egy multinacionális háttérrel alkalmazottként." Van ilyen is, meg olyan is. Én '92 óta szabadúszó vagyok. Ott is, meg itt is.
Aki nem versenyképes (se így, se úgy), na az a népfőiskolát végzett kocsmalakó. Ezért aztán kilóg a savanyú szőlő (eh, be szép képzavar, csodálatos nyelv a magyar :-) ).
Netene, tudtad te, hogy a tükör előtt az ötmilla a fél tökét odaadná azért, ami itt van? Ne ringasd magad illúziókba, mert aztán fájni fog.

2018.04.27. 23:40:22

@ijontichy:
egyszer azzal vádolsz, hogy mennyi pénzt keresek a fidesznél. másszor meg azzal, hogy mennyire savanyú a szőlő. egyik se. de nem zavar a személyeskedés, mert hogy személyes véleményemet írom le, hanem a környezetemben levőkét sarkítva provokálok. ezt más sokszor megbeszéltük. engem az érdekel, hogy magyarországon lehet-e vallásbéke, illetve hogyan lehet. és erre a válasz az, "baloldali" "liberális" pártok választóival nem lesz kiegyezés. egy utópiát kértek számon magyarországon.

2018.04.27. 23:41:06

mert hogy nem a személyes véleményemet írom le, hanem ...

2018.04.27. 23:54:17

kóka jános nem zavart, vagy "kakaóbiztos" óvodai számítógépek, a t-systems akármelyik kormány idején, az oracle akármelyik kormány idején akárhol a nagyvilágban. az államilag támogatott "kedvezményes" microsoft licencszek, és hosszasan lehetne sorolni.

neoteny · http://word.blog.hu 2018.04.28. 01:13:27

@444:

"a balliberálisok azt mondják, hogy ők az egyetlen civilizált politikai erő. két választás van magyarországon: vagy ők, vagy a fasizmus. jelzem a fidesz vezérkara is hasonlót hirdet csak ellenkező előjellel."

"engem az érdekel, hogy magyarországon lehet-e vallásbéke, illetve hogyan lehet. és erre a válasz az, "baloldali" "liberális" pártok választóival nem lesz kiegyezés."

neoteny · http://word.blog.hu 2018.04.28. 01:15:25

@444:

"mi a polgárosodás? az, hogy legyen mindenki a british telecom alkalmazottja? a francokat. az, hogy a telenor helyébe lépjen a matáv."

"a polgárosodás az, hogy a kis szoftverfejlesztő csapatok is kapjanak valami engedményt az irodaházban."

neoteny · http://word.blog.hu 2018.04.28. 01:48:57

@444:

"a britek kiléptek [...] fenntartják a jogot, hogy saját maguk szabályozzák a belső piacukat. a magyarokat is megilleti ez a jog az unión belül."

A briteknek ki kellett lépniük az EU-ból annak a jognak a fenntartásáért, ami a magyarokat megilleti az EU-n belül?

Nem hiába mondta Orbán Viktor azt, hogy a magyarok gógyisak, szeretnek cselt vetni.

ijontichy 2018.04.28. 01:55:14

@444: Nem kereshetsz elég pénzt a fidesznél, különben már nem itt kommentelnél. ezért savanyú (is) savanyú a szőlő ;-)
"engem az érdekel, hogy magyarországon lehet-e vallásbéke..."
Ez a vallásosok problémája. Van belőlük ~20%. Nem kéne hát, hogy ráborítsák egyéni problémájukat a 80%-ra :-/ (akik elég békések, amíg nem törik rájuk hülyeségekkel az ajtót a tömjénzsóti féle gyakorló elmebetegek és álszent szaralakok). Egye fene kapjanak a vallások némi adópénzt, 20% az mégiscsak 20%, nomeg vannak karitatív tevékenységeik, amik mégiscsak hasznosabbak össztársadalmilag, mint mondjuk a vitya :-)

Lord_Valdez · http://liberatorium.blog.hu/ 2018.04.28. 07:00:23

"A valódi polgár büszke az autonómiájára és az értékteremtő erejére"
És pontosan ezért használja a Fidesz a polgár szót. Azzal, hogy korrumpálja a polgári gondolatot, próbálja elejét venni annak, hogy polgárság alakuljon ki, mert az veszélyeztetné a hatalmi törekvéseit.

Egyébként eléggé fából vaskarika, hogy előbb megmutatod, hogy mennyire erkölcstelen dolog a kényszerített vagyonátrendezés, utána meg azt, hogy hogy kellene csinálni.

2018.04.28. 09:33:28

@ijontichy:
egy fillért se keresek a fidesszel. csak épp nem gondolom, hogy mindent rosszul csinálnak.

neoteny · http://word.blog.hu 2018.04.28. 09:43:34

@444:

"egy fillért se keresek a fidesszel."

De múltkor kifejtetted (a karácsonyi parti kapcsán), hogy a környezeted egy jelentős része keres a Fidesszel.

2018.04.28. 09:44:20

@ijontichy:
a komment másik feléből meg ugye az következik, hogy ezt a vallásháborút le kell játszani. az egyik maradhat a mainstream. és a másik lesz az underground. szerintem ami a kulturálisan liberális az valójában: underground. és leegyszerűsítve ez így dől el. ami gazdasági értelemben liberális az nagyrészt unfair (mert hogy a multinacionális vállalatok is használják az államhatalmat, a tőkepiac is az államokkal van összefonódva) és ami szociálisan liberális az a társadalom többségének akaratával szemben áll. de ezek vallási kérdések.

2018.04.28. 09:51:04

@neoteny:
egy születésnapi partiról meséltem, ahol ott volt a máv egyik helyi vezetője és a külföldi beruházások állami támogatása miatt őrjöngött mondván, hogy ennyi pénzből ő is teremtene munkahelyet, vagy akárki.

neoteny · http://word.blog.hu 2018.04.28. 12:44:51

@444:

"a máv egyik helyi vezetője és a külföldi beruházások állami támogatása miatt őrjöngött mondván, hogy ennyi pénzből ő is teremtene munkahelyet, vagy akárki"

Mert a MÁV nem állt a magyarok oldalára, a külföldi beruházók meg igen.

ijontichy 2018.04.28. 15:52:21

@444: Én sem gondolom. Egy kísérlet sem teljes csőd; elrettentő példának mind elmegy :-)
Nem csinálnak mindent rosszul, de a lényeget, azaz a társadalom értelmi szintjét igyekeznek azon a individualista-provinciális-feudális jegyeket mutató szinten tartani, ami tuti tarthatatlan hosszú távon. És ez a tényező szvsz. messze többet számít, mint bármilyen csodás gazdaságpolitikai elem (amiből amúgy sincs sok) :-/.

Gungnir 2018.04.29. 17:18:13

@Lord_Valdez: "És pontosan ezért használja a Fidesz a polgár szót. Azzal, hogy korrumpálja a polgári gondolatot, próbálja elejét venni annak, hogy polgárság alakuljon ki, mert az veszélyeztetné a hatalmi törekvéseit."

Ezt most túlgondoltad. Nincs a Fidesz mögött ilyen hosszú távú stratégia. Egyszerűen csak igyekeznek kisajátítani minél több pozitív csengésű kifejezést ami épp szembejön velük és alkalmas lehet a tábor egyben tartására (mondjuk a polgár koncepciójával már 98 -ban kb választást nyertek, szóval ez még csak nem is új téma). Mindegy hogy polgár, nemzeti, keresztény vagy magyar, hogy milyen mélyebb filozófia áll mögötte nem érdekes, csak legyen mit harsogni.
Nem hiszem, hogy külön ügyelnének arra, nehogy polgárság alakuljon ki. Egyszerűen csak akadályoznak és lebontanak minden hatalmi struktúrát amit nem tudnak könnyen tőlük függővé tenni, legyen az szakértő bürokrácia, független önkormányzatok, civil kezdeményezések vagy jótékonysági szervezetek.
Szerintem ez a rövidtávú, minden mást felülíró hatalmi logika az, ami miatt gyakorlatilag bármilyen elvet is hangoztatnak, legfeljebb valami elcseszett módon tudják csak megvalósítani, hiszen előbb vagy utóbb konfliktusba fog kerülni a hatalmi elvvel, amit viszont nem fognak visszavágni.

2018.04.29. 18:42:13

@Gungnir:
ez nem a fideszre jellemző, hanem általában a politikai pártokra. az ellenzékre is. legfeljebb nem tűnik fel. mert ők valamilyen kislányos politikát képzelnek el. tehát mintha a leghülyébb északiak összekeveredtek volna a leghülyébb zsidókkal (egykori kommunisták, akiknek semmi közük nincs a zsidó kultúrához). és csoportosulás hirdeti meg progressziót meg azzal, hogy nincs isten. és ha nem ők nyerik a választást, akkor egyet jelent az apokalipiszissel. és a hülye picsákból álló csoportosulást a fideszes "nagyfiúk" lapáttal zavarják el homokozóból. akik segítségül szaladnak apucihoz. és lenne soros. és erre az a válasz, hogy apucit is elűzzük a lapáttal. mert hogy ez a mi homokozónk.

Lord_Valdez · http://liberatorium.blog.hu/ 2018.04.29. 18:52:31

@Gungnir:
Nehéz megmondani, hogy mennyi tudatos belőle. Az eredménye viszont egyértelműen ez.

screpes 2018.04.29. 19:19:37

@Gungnir: @444: @Lord_Valdez:

Wermer András halála előtt a HVG nek elnyilatkozta, hogy a polgár szót ő javasolta, tervezte, és annak nyomán vezették be.. A polgári körök létesítése is ezzel párhuzamosan történt.
G Fodor pedig valamikor tavaly év elején elkottyantotta, hogy ez marketingfogalom, politikai piaci termék volt..
Mindez látszott is, azon a tudatosságon amit ebben a fidesz mutatott, már ellenzékben is.
De mi, (te vagy én) sem tehettünk volna nagyon másként: a 2002 es Fidesz a vereség után újra akarta építeni a hatalomhoz vezető utat, biztos többséget építve.. Milyen más kulcsfogalmakat használhatott volna a bukott szocializmus után, és balságos bénázás ellenében?
mi mást, mint a jobboldaliság kulcsfogalmait?

----

2018.04.29. 19:29:56

@neoteny:
a német gyáriparosok érdekérvényesítő képessége adott esetben jobbak, mint a máv vezetőké.

ha a hetes cikkely alkalmazása magyarország európai uniós tagságának ideiglenes felfüggesztését jelentené. de ez esetben a kormány a hiányzó költségvetési különadókkal pótolná. ez érintené a német gyáriparosok éppen meginduló, de még meg nem térülő beruházásait. nekik miért is lenne jó ez az egész? orbán egy ügyes politikus.

2018.04.29. 19:31:25

@screpes:
a fidesz azt mondja, hogy ők "a" "polgáriak". a balliberálisok azt, hogy ők "a" "civilek".

neoteny · http://word.blog.hu 2018.04.29. 19:49:33

@444:

"a német gyáriparosok érdekérvényesítő képessége adott esetben jobbak, mint a máv vezetőké."

Mert a német gyáriparosok inkább a magyarok oldalára álltak, mint a MÁV vezetői.

Lord_Valdez · http://liberatorium.blog.hu/ 2018.04.29. 20:15:29

@screpes:
Attól függ, hogy kinek mi a prioritás: a hatalom vagy az elvek. Sajnos, akinek elvei vannak, az automatikusan rétegpártlétre kárhoztatik.

Igazából nem is lenne nagy baj azzal, hogy ők használják a polgári jelzőt, ha úgy is viselkednének.

screpes 2018.04.29. 21:14:54

@444:
ne szellemeskedj, erről másféle közmegegyezés szólt

screpes 2018.04.30. 07:09:58

@Lord_Valdez:
Már hogyne lenne nagy baj: a polgárosodás, ez széleskörű nyílt esélyt kéne hogy jelentsen, és jelenleg is, minimum 200 éve a hiányával kell szembenéznünk.
Önellentmondás, hogy a fidesz- isták lennének a polgári réteg.
(Olyat is olvastam már, hogy ez lenne a középosztály...a
200 ezer nettó kereset feletti népesség..) Lassan kihozzák enniyre az átlagot, Lőrincekkel, és a kint hazát találtakkal feljavítva a statisztikát..)
Olyat még egy kormányzat se csinált, hogy szófordulattá süllyesztse a társadalom ambícióját.
------

@Lord_Valdez: @444:
ennek a szónak van egy kiterjedt, mondhatni magyar történelmi jelentáse.
Valami, amire szükség van valami amire áhítoztunk. Ez a kontextus része itt a Kárpátlaposon.
és egyetértés volt abban, hogy a társadalmi előrelépéséhez erre szükség van.
Nem a kifejetzésre, nem a beblöffölésre, hanem a nyílt széleskörű esélyre.

Hivatalosan bejelenteni ezekután, hogy a fogalom azn "csak" egy teermék (valami amit eladtak, mert kereslet volt rá, - dolgoztunk vele, (hazudtuk) tehát a valós törekvések esélyek messze esnek a politikától, - nna ez aztán a ritka gyalázat.

Lord_Valdez · http://liberatorium.blog.hu/ 2018.04.30. 08:58:08

@screpes:
Ha tényleg polgári pártként viselkednének, akkor az eredménye is polgárosodás lenne. A baj az, hogy csak használják a márkanevet és gagyit árulnak.

screpes 2018.04.30. 09:05:09

@Lord_Valdez: igen ez a helyzet, én is erről írtam

Laikus Mérgelődő 2018.04.30. 13:29:38

@screpes: A úgynevezett demokratikus oldal is marketingeszközként, politikai termékként használja a demokrácia kifejezést. A demokratikus oldal legtöbb spindoktora - többek között a bloggazda is - kijelentette már, hogy ők bizony legfeljebb szükséges vagy legkisebb rosszként tekintenek a demokráciára.
Ez is egyfajta szófordulattá süllyesztése a társadalom ambíciójának.

Laikus Mérgelődő 2018.04.30. 13:32:16

@Laikus Mérgelődő: Mindez persze nem mentség a polgári jelző politikai termékké silányítására.

screpes 2018.04.30. 19:22:07

@Laikus Mérgelődő:
azt kéne érteni, hogy ez nem nyelvészeti rémtett, és az úgynevezett demokratikus oldalnak nem volt módjában hasonlót elkövetni, vagyis megosztani állítólagos értékek mentén, arra való hivatkozással a nemzetet.

Nem csupán lejtett, hanem felbillent a pálya, és elfürödték a melegvizet.
A demokráciadeficit - amennyi van - az nem a demo-oldal huncut szövegértelmezései miatt következett be.