A bűnös internacionalista (fő)város, ideértve potenciálisan 6-7 nagyobb városunkat -- azaz összesen két és félmillió ember viszonylag polgárias környezetét -- és a tiszta magyar vidék konfliktusa kezd egyre kevésbé észrevehetetlenül a politika tengelyébe kerülni (macskakörmök kiteendők meggyőződéstől függően, én gondolatban kitettem, csak utálok macskakörmözni). A konfliktusnak megvannak az objektív -- szellemi, kulturális, generációs-szociológiai, településméreti, politikai stb. -- okai, de a jelenség nem elhanyagolható jelentőségű a rendszerellenes mozgalmak várható fejlődése szempontjából. (Jelzem, ez a rezsim a vidék leszakadását és elszegényedését csak növeli, nem a felemelésén és polgárosodásán dolgozik, ami ellen a vidék viszont nem tiltakozik.)
Budapest nélkül nincs NER-váltás (a NER-hez április 8-a után hozzáértem már a kollaboráns parlamenti ellenzéket is), és Pest-Buda kezd egyre jobban összeállni. Nem véletlen (hanem éppenséggel a fővárosi és a vidéki értékrend közötti nem csökkenő szakadék jele), hogy Orbán nem tudja egy ernyő alá terelni a vidékiséget a saját hagyományos budai választóival, vagy itt, vagy ott lóg ki a tömeg az ernyője alól.
Gondoljunk bele, mikor volt itt rendszerváltás, amely nem Budapestről indult (vagy egyenesen Budapesten zajlott) és 30 évnél idősebbek voltak a kezdeményezői (vagy egyenesen a vezetői)? Soha. Ez napnál is világosabban kiderül, ha az ember megállapodott értelmiségiekkel fészbukozik -- teljesen terméketlen, legfeljebb vegyesen szórakoztató és öntömjénező időtöltés a tényleges változások szempontjából. A napnál is világosabb, hogy ha rajtu(n)k múlna, a NER még száz év múlva is itt lenne. Megint csak nem részletezem ennek az okait, kellő intuícióval beláthatóak. A legnagyobb tüntetések eddig Budapesten zajlottak (nem, mondjuk, öt vidéki város koordinációjában) és a populációjuk átlagos életkora rendre bőven 30 év alatt volt.
A (fő)városi 30 év alattiak lázadását szintén nem egy Momentum-szerű párt fogja katalizálni, irányítani meg főleg nem: erre nemcsak a konkrét Momentum nem alkalmas, hanem általában párt nem (a Momentum maga is beült volna a NER parlamentjébe, ha elérte volna a küszöböt, legitimálva a választásokat és a diktatúrát). A lázadás ennél sokkal amorfabb dologként éri el a második fázisát, miközben az első fázis vagy nagy traumák és tömegek találkozásában ('18), vagy informális ismeretségi körök szervezkedésében ('48, '56), vagy háttérben lévő sugalmazás és szervezés eredményeként valósul meg ('19, Alinsky). ('89 kripto-forradalmisága nem alkalmas példa itt.) A pártok egy része, amelyik nem tűnik el a változásokkal, legfeljebb learatja ezek babérjait.
Teljesen természetes, hogy a vidék az egész folyamatban legföljebb követő lehet. A Budapest-vidék elkülönbözés üdvözlendő dolog a konkrét cselekvést tekintve, ha már világossá vált, hogy a rendszer demokratikusan (ide macskaköröm), azaz a saját maga által teremtett és folyamatosan módosított szabályok között nem leváltható -- akkor hát a szó legszorosabb értelmében demokratikusan (macskaköröm nélkül) kényszerül a nép szembenézni vele. (Ez az autokratikus rendszerek működésének logikus következménye.) Ez a szembenézés nem Karcagon és Barcson fog kezdődni, és aki ezt fővárosi gőgnek tekinti, nem reális belátásnak, annak nem én fogom elmagyarázni, hogy téved.
Az alkotmányos rend megdöntésére tett kísérletet a legitim forradalomtól csak az utóbbi kimenetele választja el -- ha nem sikerül, az előbbinek minősül, ha sikerül, az utóbbinak --, ezért nyilvánvalóan jobb mindjárt sikerre vinni az ilyen dolgokat. A legjobb lenne pedig, ha működhetne a polgári demokrácia. Ösztönözném a NER parlamentjét, lépjen vissza erre az útra, minden jogi lehetősége megvan rá. Ha a parlament belátja a változás kényszerét, megőrizhető 'a rendszerváltozás békéje és megtalálható az optimális egyensúlyi állapot a hazafiatlanság és a kiszámíthatatlanság között. Hamis egyensúly lesz, de 150 éve csak ilyeneket ismerünk. Amíg a társadalomban nem lesznek többségben az autonóm képességek és egzisztenciák, ez így is marad, ezért ha a hamis egyensúlyban legalább felszabadul a társadalom, azzal jót teszünk magunknak és hozzájárulunk a (sokkal) későbbi valódi egyensúlyi állapot kialakulásához.
