1000 A MI HAZÁNK

" Míg más parlamentáris országokban a jobboldal általában a józan és megfontolt konzervativizmust, a tradíciókhoz való ragaszkodást tekinti hivatásának – nálunk a magát jobboldalinak nevező kormányzati rendszer ezekkel ellenkező törekvéseket mutat. Alkotmányjogi téren a parlamentarizmus elsorvasztása és látszatparlamentarizmussá süllyesztése ennek az állítólag jobboldali kormánypolitikának egyik fő célja. A vezérkedés, az egy akarat érvényesülésére felépített és minden bírálat elnémításával kialakított nemzeti egység, másrészt gazdasági téren az individualista gazdálkodást mindinkább elfojtó, egy újfajta kollektivizmus felé elhajló, sokszor már a magántulajdonba is belenyúló törekvések: nehézzé teszik egy konzervatív politikus számára, hogy ezzel a jobboldallal azonosítsa magát.” (Gr. Apponyi György, 1935)

Facebook oldaldoboz

Friss topikok

Polgári konzervatív blog

2018.02.10. 17:23 HaFr

A kormány a kiskereskedelem ellenőrzésével fűzi még erősebb láncra a vidéket

Képtalálat a következőre: „magyar gazda cba”

Orbán többedik ilyen kijelentése és Lázárnak -- szokásos módon -- a hazudozást cinizmussal vegyítő mai mondatai után, miszerint amíg a hipermarketeket nem tudják "megtörni (...) addig Magyarországon csak félmegoldásokat tudunk biztosítani" (miről tetszik picsogni, nertárs?!), úgy érzékelem, nem sok idő, és Baldauf és Mészáros urak révén a magyar szuperek/hiperek egy része végre elkezd értő kezekbe átvándorolni. (Mármint egyik se ért semmihez -- az előbbi sikeresen ásta alá a CBA-hálózat versenyképességét, most szabadul a boltjaitól, a tőkével feltehetően egy hatékonyabb ellátási láncot megszerezni akarva, hogy azt is lerohassza, az utóbbiról pedig hadd ne beszéljek.)

A várható változás nyilván a magyar "gazdák" és FMCG-termelők körében is megteremti a NER-hűség jól felfogott érdekét, ha eddig nem lett volna ilyen. Egyszerűen előfordulhat velük, hogy nem jutnak polcfelülethez a NER-szervek kereskedelmi rendszerében, ha nem paríroznak kellőképp. Polcpénz és visszatérítések a NER urainak legközvetlenebb zsebeibe stb. A vásárlók pedig garantáltan többet fognak fizetni és kisebb szelekcióból fognak majd válogatni, hiszen a rezsimet olajozni kell, ha belegebedünk is.

Kár, hogy bárki is elhiszi ezeknek, hogy a szakmát pl. a kiskereskedelemben is pótolni lehet politikával. Úgy látszik, a magyar választónak az kell, hogy Lázár és barátai szőrös keze legalábbis a munkahelyén kezdjen el turkálni, hogy rájöjjön végre, az említettek milyen veszélyt jelentenek az életére. Ami eddig történt, az még mindig kevés volt. Hát akkor így tovább, gazdák, élelmiszertermelők, informatikusok és brókerek... Előbb ér el benneteket a NER, mint a robotizáció. Kár, mert az utóbbit a saját javatokra is fordíthattátok volna.

11 komment

A bejegyzés trackback címe:

https://hafr.blog.hu/api/trackback/id/tr9913652420

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

gono 2018.02.10. 19:21:56

Valóban úgy tűnik, hogy érik valami, de hogy pontosan micsoda az nem nagyon latszik még.
Vagy csak nekem szegényes a fantáziám?

abdul hackeem 2018.02.10. 19:53:31

Ahogyan tanult kollégám mondta volt, a palermói maffia ipari tanuló ezeknél.
Másrészt, mégha ott turkálnak, akkor sem jönnek rá. Majd ha beleáll a gazdaságunk megint a földbe, akkor. Talán.

Geo_ 2018.02.10. 20:51:54

Magyar kézbe magyar lófaszt!!
Éljen a magyar szabadság....

Fekete Mamba 2018.02.10. 23:23:30

Az élelmiszer kiskereskedelem teljes einstandolása illúzió. Egy-két láncot átvenni szintén értelmetlen, a CBA sorsára jutnak hamar.

neoteny · http://word.blog.hu 2018.02.10. 23:34:33

A linkről:

"A magyar emberek többsége hipermarket-láncoknál vásárol, amit ezek a cégek a polcra tesznek, azt veszik az emberek, mondta [Lázár János]."

A nyolcvanas évek elején többször is jártam Székelyudvarhelyen. A boltokban három dolgot tettek a polcra: vietnami vodkát, román konyakot és román olajos halat. Mégsem azt vették az emberek: a boltba azért jártak, hogy azt vegyék amit a pult alól árultak.

abdul hackeem 2018.02.11. 04:15:19

@neoteny: Itt, lézerdzsoni halandzsázásából én azt hallom, hogy az a baj ezekkel, hogy _nem_ a nerhuszárok bizbaszait teszik a polcra.
Vagy nem akarnak tejelni a főninek.

neoteny · http://word.blog.hu 2018.02.11. 04:25:03

@abdul hackeem:

"Itt, lézerdzsoni halandzsázásából én azt hallom, hogy az a baj ezekkel, hogy _nem_ a nerhuszárok bizbaszait teszik a polcra."

Nyilvánvalóan. De úgy állította be az én olvasatomban, mintha a multik rákényszerítenék az áruikat a vásárlókra mert hogy azokat veszik a népek, amiket a multik a polcra kiraknak. Én egy példát akartam mutatni arra, hogy nem feltétlenül veszik a népek azt, amit a boltban a polcra kiraknak.

2018.02.11. 09:59:07

nem baj, mert előbb utóbb lesz áruhiány, elszabadul az infláció és utána már hamar vége a ner-nek is(már csak pár hónapot kell kibírni, biztatták kohn bácsit '44 telén, a deportálások újraindításakor).

jatagán9 2018.02.11. 10:18:29

"Egyszerűen előfordulhat velük, hogy nem jutnak polcfelülethez a NER-szervek kereskedelmi rendszerében, ha nem paríroznak kellőképp."

Mivel pontosan ez az évtizedes gyakorlat a multinacionális üzletláncoknál, úgyhogy legrosszabb esetben is ugyanott vagyunk. Pluszban legalább nem íztelen német almával lesznek tele a boltok.

2018.02.11. 10:25:39

@jatagán9:
minthogy a magyar termelők előbb-utóbb azzal kell szembesülniük, hogy a termelői ráfordításaik töredékét sem kapják meg a felvásárlói árakban, jó lesz ide valami jóízű azeri teveürülék is.

DrGehaeuse 2018.02.12. 05:15:42

Megint egy FUCKNER pillanat.