1000 A MI HAZÁNK

" Míg más parlamentáris országokban a jobboldal általában a józan és megfontolt konzervativizmust, a tradíciókhoz való ragaszkodást tekinti hivatásának – nálunk a magát jobboldalinak nevező kormányzati rendszer ezekkel ellenkező törekvéseket mutat. Alkotmányjogi téren a parlamentarizmus elsorvasztása és látszatparlamentarizmussá süllyesztése ennek az állítólag jobboldali kormánypolitikának egyik fő célja. A vezérkedés, az egy akarat érvényesülésére felépített és minden bírálat elnémításával kialakított nemzeti egység, másrészt gazdasági téren az individualista gazdálkodást mindinkább elfojtó, egy újfajta kollektivizmus felé elhajló, sokszor már a magántulajdonba is belenyúló törekvések: nehézzé teszik egy konzervatív politikus számára, hogy ezzel a jobboldallal azonosítsa magát.” (Gr. Apponyi György, 1935)

Facebook oldaldoboz

Friss topikok

Polgári konzervatív blog

2018.01.27. 20:38 HaFr

Mi is az északi (skandináv) gazdasági modell lényege?

Képtalálat a következőre: „scandinavian folk dance”

Mivel magam is sok éve intenzív kapcsolatban vagyok dán, norvég és svéd üzletfelekkel, egyúttal pedig más nyugatiakkal is, úgy érzem, elég jól ki tudom tapintani a nemzeti-regionális különbségeket az üzleti kultúrákban (gyakorlatokban). Ez alapján -- ha két-két kulcsszóval akarnék néhányat illetni -- az angolra a presztízst és az elkerülést választanám, a németre a technológiai szemléletet és a magabiztosságot, a "skandinávokra" -- még felületesebbé téve a gyakorlatot azáltal, hogy összevonom a hármat -- az individualizmust és a bizalmat. Hadd vegyem ide végül a magyart is, amelynek visszatérő jegye az autoriter viselkedés és a cinizmus. Produktív magyar üzleti kultúra nem véletlenül nincs, hiszen maga a társadalmi fejlődés sem üzleties, nem a polgárosodás (kb. a kisközösségi viszonyokat felváltó kereskedelmi tranzakciók és a szakszerű-szolgáló, vagy legalább szakmai-bürokratikus közigazgatási szemlélet) alapján ment végbe.

A skandinávoknál maradva a poszt témája miatt a gazdasági modell, amiről annyira szeretnek ma beszélni az amerikai demokraták balszárnyától a magyar kollektivistákig -- amelyet egyébként leginkább "északi (Nordic) modellnek" neveznek, ideértve a finn és az izlandi szociális individualizmust is -- éppen annyira nem technokratikus modell, pláne nem ideológia, ahogy a japán Toyota gyártási modellje (TPS) sem elsősorban modell, hanem kultúra. És éppen ezért nem ültethető át Magyarországra. Nem fogok most foglalkozni ennek a kultúrának az evolúciójával, mert nem érdekes. A lényeg, hogy reprodukálhatatlan. Szívesen venném, ha a "skandináv modellről" való fantáziálás helyett végre a magyar (nacionalista  és internacionalista) baloldali teoretikusok felfedeznék maguknak a magyar társadalomelmélet úgyszólván teljes hiányát (az egész helyét kitöltő ürességet) és megmutatnák az országnak, hogy a kopipésztelt utánérzések -- kvázi akontextuális reifikációk -- helyett adott esetben tudnának valami értékelhetőt is hozzátenni a magunkról való elméleti tudáshoz. Merthogy ez eddig nyilvánvalóan nem sikerült.

109 komment

A bejegyzés trackback címe:

https://hafr.blog.hu/api/trackback/id/tr5713608669

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

2018.01.28. 11:09:58

@HaFr:
magyar kultúra elsősorban nem céges, hanem céhes.

HaFr · http://hafr.blog.hu 2018.01.28. 12:08:24

@444: magyar kultúra nem céhes, hanem gebines

2018.01.28. 13:12:47

@HaFr:
az a magyar-cigány kultúra.

Rúg a rigó, verje devla, nem ízlik a kemény széna
Ha ráadom az istrángot, szétrúgja
De ha rummal megitatom, a kordélyba befogadom
Úgy is tudja be dzsalunk a csárdába.

Hej rigó, rigó, sárga csikó, megittuk a zabárát
Hej rigó, rigó, részeges ló, együtt lássuk de a kárát.
Hej rigó, rigó, sárga csikó, megittuk a zabárát
Hej rigó, rigó, részeges ló, együtt lássuk de a kárát.

De este, hogyha hazamegyek, a sarokba lesz, a vessző
De a romnyi azt akarja agyon ver.
De a roma nagyon fürge, ugrik, mint az öntött ürge

Kiaveltam a vásárra, igen jó volt a ló ára
A rigómat rásóztam egy gádzsóra
De beaveltam a csárdába, alig néztem a pohárba
Hát a rigó te részeges ló, nagypatájú boros hordó
Utánam jött mert a vizet nem bírja.

www.youtube.com/watch?v=m3ookIoq5hM

2018.01.28. 13:39:01

@HaFr:
a kádár rendszerben próbálták átvenni a skandináv kultúrát. a székesfehérvári lapra szerelt elemes garzon bútor.
forum.p24.hu/forumkep/21/208242/415/12431167/1.jpg
de ide tartozik a videoton tv computer. ezek álltak közel az ikea és a nokia értékvilágához. az ikarus és a volvo. székesfehérvár céges kultúrájának van egy ilyen skandináv beütése.

vagy mondjuk primo iskolaszámítógép is ide tartozik. sárisápi új élet mgtsz terméke.
www.ep128.hu/Sp_Konyv/Pic/Primo.jpg

a magyar céges kultúra nagyon vegyes. az agrárszocialista állami gazdaságok, háztáji birtokok, háziipari szövetkezetek, kisipari kartellek. ma is egy ilyen félfeudális világból lehet felépíteni a vidéket. aztán lehet mondani, hogy majd ezek helyébe lép az űrkutatás nemzetközi konzorciumokkal. de valószínűleg nem lehet ebbe mindent bevonni. hanem ezek egymást kiegészítik. úgy kellene a magyar lakosságnak a kárpát-medencében eloszlani, hogy mindenki megtalálja a maga számítás. de ezt össztársadalmilag megvalósítani nem egyszerű.

abdul hackeem 2018.01.28. 17:51:56

@444: A kádár éra alatt egy rakás szar volt az egész vállalat. Tudod miért? Mert MINDENKI szétlopta az egész BUBIV-ot. A technológia, meg a munkakultúra pedig (erről is szólna a cikk) a béka segge alatt volt. Munkásőröket most hagyjuk, mert az is volt bőven benne.

Amit meg belinkeltél az a bubiv palota kft., csak elfelejtetted belinkelni a cégkivonatot a tulajdonosokkal.

Kurvára uncsi már az eszement kádári nosztalgiázgatásod.

2018.01.28. 18:20:11

@444:
a linkelt képen a bubiv bútor 1977-es. volt egy magasított változata, ami felső szekrényekkel készült. azok azonban nem fértek be a lakótelepi lakásokba. mivel a házgyárak közben csökkentették a belmagasságot. a bubiv azonban erről nem tudott.

2018.01.28. 18:50:51

@abdul hackeem:
ez a kép 1977-es a "kommunista" bubiv.
faipar.hu//uploads/images/cikkek/2014/butordesign/20140211_butor_05reka.jpg
ez pedig 2018-as a "kapitalista" bubiv. ez a jelenlegi réka szekrénysor.
www.bubiv.hu/d_img/reka/reka.jpg
40 év fejlődése lemérhető.

2018.01.28. 18:56:08

a magyar ipar a rendszerváltással nem nagyon lépett előre. erre két választ adható. az egyik, hogy mert a magyarok semmire se alkalmasak. se a kommunizmusra, se a kapitalizmusra. na de ez a két véglet. esetleg közte kellene megtalálni a vegyes gazdasági modellt. a gazdaságnak része az állam. a kultúrának része az egyház. a "liberálisok" ezeket az alapvetéseket tagadják azért, hogy a politikát teljes egészében piacosítsák. az "illiberális" demokráciát hirdető populista politika ezt szorítja háttérbe.

abdul hackeem 2018.01.28. 19:00:15

@444: Köszönöm, én is ezt láttam. Tényleg, az újabb (2018-as magyar kapitalista bubiv) képen már lapos képernyős a TV, meg videómagnó is van rajta... :-D
Ez a magyar kaizen.

abdul hackeem 2018.01.28. 19:03:34

@444: Milyen alapvetés vazze? Ja, persze, és majd lehet géemkázni is.

2018.01.28. 19:13:44

@abdul hackeem:
a "liberálisok" alapvetése az, hogy nincs állam, vagy ha van, akkor az nem része a gazdaságnak. na nyilvánvalóan de része. a másik véglet, amikor a kommunisták gazdaság egészét államosítani igyekeznek. ez a két véglet. magyarországon ezekkel próbálkoztak.

abdul hackeem 2018.01.28. 19:21:41

@444: A te (meg az illiberálisok) alapvetésed meg az lenne, hogy a 80-as években indított magyar harmadikutas megoldás vezet valahová. Hát NEM. (ráadásul, mintha a te megoldásod lenne)

neoteny · http://word.blog.hu 2018.01.28. 19:37:25

@444:

"úgy kellene a magyar lakosságnak a kárpát-medencében eloszlani, hogy mindenki megtalálja a maga számítás."

Ez a mondat még szintaktikailag sem helyes; az pedig, hogy szemantikailag üres, tőled már megszokott.

Ettől még Chomsky példamondata is jobb: színtelen zöld ötletek dühödten alszanak. Ez legalább nyelvtanilag helyes.

2018.01.28. 19:49:38

@abdul hackeem:
először is azt, hogy erről a kérdésről mit gondolok valójában nem ugyanaz, amit ideírok. néhány emberrel beszélgetek a közéletről. mindenféle társadalmi csoportból. ezeket a véleményeket összegzem, néha kiátlagolom. esetenként kisarkítom. mert hogy a politika is ugyanezt csinálja. és ebből próbálom megérteni a közéletet.

a tapasztalatom, hogy a magyarok többsége a gazdaságban "harmadik utas" politikát szeretne. de ez a multinacionális vállalatoknak nem érdeke. az államhatalom képviselőinek általában megint csak nem érdekük. a mindenkori kormány visszaélhet a pénzrendszer adata lehetőséggel. a pénz uralja a gazdaságot. mivel 1971 óta azt korlátlanul lehet előállítani. mert hogy a globális pénzpiacon a kereszt árfolyamokat a piacok majd úgyis belövik. és ennek a rendszernek jelenleg nincs korlátja. és ebből következően kormányközeli csoportok veszik át az irányítást nemcsak magyarországon, oroszországban vagy kínában. hanem ez a tendencia az egész világban. németországban is, amerikában is egyre inkább. a globális kapitalizmusnak, liberális demokráciának elnevezett gazdasági, kulturális társadalmi modell egyre kevésbé alkalmazható.

abdul hackeem 2018.01.28. 19:50:48

Kedves HaFr, megint nagyon jó kérdést boncolgatsz. De miért csak a (magyar)baloldalon várod el a társadalomelmélet hiányának felfedezését?
Azért az akontexuális reifikációt bilaterálisan explanálhatnád nekem. :-DD

neoteny · http://word.blog.hu 2018.01.28. 19:54:39

@444:

Rendben van; akkor már csak tőled megszokott értelmetlen posztmodern bugyogás.

neoteny · http://word.blog.hu 2018.01.28. 19:56:46

@444:

"a tapasztalatom, hogy a magyarok többsége a gazdaságban "harmadik utas" politikát szeretne."

Az internet nem felejt:

"a sajátomat a környezetemben levők középértékével vegyítem. de ez nem egy reprezentatív minta."

profiügyfélszolgálat 2018.01.28. 20:01:06

Ezzel a folytonos, a magyarság kárára történő, minden tudományos alapot nélkülöző nemzeti karakterizálási hajlamoddal nem kéne szakemberhez fordulnod?

2018.01.28. 20:08:53

@neoteny:
nem reprezentatív minta.

neoteny · http://word.blog.hu 2018.01.28. 20:11:33

@444:

Bizony; így hát az összes "a magyarok (túlnyomó) többsége" dumád bullshit.

2018.01.28. 21:14:10

@neoteny:
nem vagyok se tárki, se századvég, se nézőpont intézet. személyes tapasztalat.

neoteny · http://word.blog.hu 2018.01.28. 22:46:48

@444:

"személyes tapasztalat."

"nem reprezentatív minta."

Bizony; így hát az összes "a magyarok (túlnyomó) többsége" dumád bullshit.

2018.01.29. 09:06:29

@neoteny:
április 8-án lesznek az általános választások. azon akármelyik párt elindulhat. és a köznép eldöntheti, hogy mi legyen. egész pontosan abban lesz majd egyetértés, hogy mi ne legyen. mivel a pártpolitika nagyrészt tagadáson alapul. jelen állás szerint a magyar társadalom döntő többsége a globális kapitalizmusra mond nemet. mert szinte csak ilyen pártok vannak. a fidesz, a jobbik, a kapitalizmus kritikus lmp ide tartok. és ezen túl vannak a szoci nyugdíjas szavazók. utóbbiak hátán próbálnak bekerülni a liberálisok. mert a nyugdíjasokat megtéveszteni a legkönnyebb. de a fidesz ezen a téren is belelendült az erzsébet utalványokkal. globális kapitalizmust a moma hirdet bokros lajossal. és a pkp béndek péterrel illetve fehér balázzsal. de ezen pártok mögött nem állnak tömegek. mert a lakosság döntő többsége úgy véli, hogy a totális verseny lokális instabilitáshoz vezet eredményez. és az ehhez társuló nyitott társadalmak és a globális keveredés káoszhoz vezet. az anarchisták és az amerikai demokrata pártiak éppen ezt támogatnák. mondván, hogy azzal végre felszámolhatják a nemzeti keresztény európát. két-két és fél hónap múlva kiderül, hogy mire mondanak nemet a választók.

2018.01.29. 09:17:13

@neoteny:
tartok --> tartozik.

hiába lesz egyetértés abban, hogy mi ne legyen. a pártok által kínált fejlődési pálya divergens. a fidesz a nyilvánvaló visszaélések ellenére is újra teljhatalomhoz juthat. de ők sem mondja meg, hogy milyen rendszert képzelnek el. hanem majd visszaélnek azzal a rendszerrel, amit ők maguk is bírálnak. mészáros körei elnyerik a közbeszerzést. és majd matolcsy ádám vesz magának még egy sörgyárat. felszámolják a versenyt. de ebből lesz egy válság. hogy utána mi lesz azt senki sem tudja. de még csak körvonalaiban sem. nyilván valami harmadik utasság. közbirtokosságon alapuló magánszolgáltatások.

2018.01.29. 09:45:09

@neoteny:
illetve a városokban a tradicionalizmus. természetbeli adózás. magánbirtokon alapuló közszolgáltatások. ez szintén harmadik utas.

neoteny · http://word.blog.hu 2018.01.29. 11:36:55

@444:

"jelen állás szerint a magyar társadalom döntő többsége a globális kapitalizmusra mond nemet."

"személyes tapasztalat."

"nem reprezentatív minta."

Bizony; így hát az összes "a magyarok (túlnyomó) többsége" dumád bullshit.

neoteny · http://word.blog.hu 2018.01.29. 11:37:45

@444:

"ez szintén harmadik utas."

A nyolcadik utas meg a halál.

2018.01.29. 11:46:06

@neoteny:
a magyar mezőnyben melyik párt globális kapitalista? és ezeknek mennyi az összes támogatottsága? szóval ez kicsit olyan, mint amikor még 80-as évek végén is voltak akik a világkommunizmusban hittek. abban, hogy jön egy forradalom amelyik megteremti az anarcho-kommunizmust. ugyanígy vannak anarcho-kapitalizmusban reménykedők. soros györgy és a hívei. nem lesznek államok, hanem a soha senki által meg nem választott ngo-k ellenőrzik majd a világot. de nyilván ezzel szemben a legkönnyebb választást nyerni. orbán tudja, hogy ezzel szemben nyerhet. vona úgy tűnik nem tudta. de még így is befuthat másodiknak. és hogy ezen túl hány párt lesz a parlamentben. az majd kiderül. hány globális kapitalista képviselő lesz a magyar országgyűlésben.

neoteny · http://word.blog.hu 2018.01.29. 11:53:39

@444:

"jelen állás szerint a magyar társadalom döntő többsége a globális kapitalizmusra mond nemet."

"személyes tapasztalat."

"nem reprezentatív minta."

Bizony; így hát az összes "a magyarok (túlnyomó) többsége" dumád bullshit.

neoteny · http://word.blog.hu 2018.01.29. 12:14:27

@444:

"a magyar mezőnyben melyik párt globális kapitalista?"

A Fidesz-KDNP koalíció: tízmilliárdokkal támogatja a különféle multikat. Atomerőművet a Roszatomtól vesz, amely tranzakciót orosz bankok finanszírozzák; a turbinákat a GE-től meg az Alstom-tól veszi; százmilliárdokért épít vasutat, hogy a kínai kacatokat a pireuszi kikötőből Nyugat-Európába szállítsák.

A magyar társadalom döntő többsége annyi importjavakat vásárol, amelynek volumene csaknem eléri az ország GDP-jét és azt egy kicsivel meghaladó volumenű javakat exportál.

jotekony koc 2018.01.29. 13:48:47

@HaFr:A cinikusok többsége nem manipulálja a barmokat, inkább csak szarik az ostoba fajtájukra és eléldegél a politikát kerülve, vagy nem piszkálva.
Az a közös bennük meg a kevéske manipulátor fideszesekben, hogy a közügyeket nem tartják semmire. Csak magukra gondolnak, bármit csinálnak, vagy mondanak.

kesztió · http://szabadter.wordpress.com/ 2018.01.29. 16:56:14

De hol itt a cikk? Mert pont, mire már azt hitte volna az olvasó, hogy a szerző bővebben is kifejti a skandináv gazdasági és szociális kultúra sajátosságait, valamint azt, hogy konkrétan melyek azok az elemek, amelyek ellehetetlenítik a magyar viszonyokhoz honosítását, neadjisten alternatívák bemutatására is kitért volna, hirtelen vége szakadt, és „a reklám után se folytatódott”.
Kár, mert lelkileg már felkészültem egy témába vágó, érdekfeszítő tanulmányra.

2018.01.29. 19:13:53

@neoteny:
ha fidesz globális kapitalista, akkor sorosnak mi velük a problémája? és megfordítva.

neoteny · http://word.blog.hu 2018.01.29. 19:34:55

@444:

"ha fidesz globális kapitalista, akkor sorosnak mi velük a problémája?"

Sztálinnak mi problémája volt Hitlerrel? és megfordítva. Mindketten szocialisták voltak.

Janossz 2018.01.29. 19:57:04

@444: Érdekes, eddig úgy tudtuk, hogy a Fidesznek van problémája Sorossal.

2018.01.29. 20:09:13

@Janossz:
ó tehát sorosnak nincs problémája az orbán rezsimmel.

Janossz 2018.01.29. 20:11:54

@444: Lehet, hogy van, de nem ő folytatott 22000 millió forintból lejárató kampányt Orbán ellen.

2018.01.29. 21:13:46

@Janossz:
ó tehát soros alapítvány és ahhoz köthető értelmiség nem folytatott lejáratókampányt orbán ellen? ez a meglátásod?

Janossz 2018.01.29. 21:18:43

@444: Az a meglátásom, hogy te egy rendszerszolga (Fideszkutya) vagy, akivel nem érdemes vitába szállni.
Megélhetési kommentelő.
445
446
447
448
usw.

2018.01.29. 21:39:30

@Janossz:
sokszor leírtam már, hogy esetenként nem a saját véleményemet írom le. de legyen ez a meglátásod.

2018.01.29. 21:50:07

@Janossz:
szándékoltan írok brutális idióta kommenteket. amiben mindig elhelyezek valamit, aminek elvben lehetne értelme (nem is feltétlen értek vele egyet). és azt tapasztalom, hogy az nem érdekes. soros, zsidók és a többi. ez már igen. nem tudok jobbat. ezt kell játszani. csak remélni tudom, hogy ápr. 8. után ennek vége. de persze valószínűleg nem. amíg ez a két társaság van addig nincs értelmes közélet. és akkor menjenek a "baloldali" "liberálisok". de hogy ők mitől azok. na jó. tehát pesten van egy társaság, amelyik a magyar közéletben őrületet gerjeszt.

neoteny · http://word.blog.hu 2018.01.30. 01:02:14

@444:

"nem tudok jobbat."

Te nem tudsz jobbat.

"ezt kell játszani."

Te úgy gondolod, hogy ezt kell játszani; de ebből nem fakad az, hogy mindenkinek ezt kell játszani.

2018.01.30. 08:25:09

@neoteny:
azt demonstrálom, hogy ezek a viták értelmetlenek. de úgy tűnik, hogy ezeket le kell játszani. mert szinte mindenki ezekre fogékony. felvettem ezeket a mezeket. korábban a nem-nemzeti liberálist is, noha nemzeti liberális vagyok. és utána az illiberális nacionalistát. még egyszer. nemzeti liberálisként. mert azt gondolom, hogy ezeket szempontokat össze kellene egyeztetni. és lehetőség szerint kiegyezni. de mindenkivel nem lehet kiegyezni. és nincs is miről.

neoteny · http://word.blog.hu 2018.01.30. 08:28:12

@444:

"azt demonstrálom, hogy ezek a viták értelmetlenek."

Helyesen: azt demonstrálod, hogy kényszeresen brutális idiótaságokat írsz.

2018.01.30. 10:10:23

@neoteny:
na de nem minden elemében idiótaság. azt az idiótát játszom, aki időnként mond valami értelmeset, vagy esetleg érdekeset. mert hogy a politika vagy a korszellem is valami ilyesmi. és azt demonstrálom, hogy ha nincs államvallás, akkor a közéleti viták értelmetlenek. mert nem arról folyik a vita, hogy milyen legyen a magyar közoktatás. hanem legjobb esetben is csak arról, hogy milyen ne legyen. vagy hogy legyen-e közoktatás egyáltalán. vagy hogy az magyar legyen-e egyáltalán. ez vallási kérdés. a közoktatás legyen nemzeti/nemzetközi jellege. ez mind vallási kérdés. a nem-magyarok azt mondják, hogy ne legyen nemzeti jellege. ha nincs nemzet, akkor nemzetköziség sincs ugyebár. mert hogy van egy nemzetek felett álló élcsapat. őket pénzeli soros. hozzák létre sorosisztánt és ott fogadják be feltétel nélkül az iszlámot. most. ezt követelik.

neoteny · http://word.blog.hu 2018.01.30. 10:13:46

@444:

"na de nem minden elemében idiótaság."

"azt demonstrálom, hogy ezek a viták értelmetlenek."

Helyesen: azt demonstrálod, hogy kényszeresen brutális idiótaságokat írsz.

neoteny · http://word.blog.hu 2018.01.30. 10:46:49

@444:

Elon Musk Says He's Sold 10,000 Flamethrowers Through His Boring Co. Website

www.yahoo.com/news/elon-musk-says-apos-sold-054729992.html

Majd amikor az ötödikes technika szakkörörösök működő lángszórókat építenek, akkor jelentkezz. Az pedig nem jó kifogás, hogy Elon Musk mögött százcsillió dollárok állnak: Matolcsy is pénzelhette volna az ötödikes technika szakkört a 260 milliárd forintból, amit a familiárisait alkalmazó alapítványokra költött.

2018.01.30. 12:50:53

@neoteny:
most kaptam azt utasítást habony árpádtól, hogy ezt osszam meg veled (hátha elhiszed).
index.hu/tech/2018/01/30/egy_fideszes_facebook-troll_kitalalt_a_part_propagandahalozatarol/

neoteny · http://word.blog.hu 2018.01.30. 13:24:35

@444:

No ha adtak pénzt, akkor miért nem tudnak az ötödikes technika szakkörösök összerakni 10,000 lángszórót és eladni azokat az amerikaiaknak webshopon keresztül?

Ready2 2018.01.30. 13:32:56

Csomo comment es a cikk is jol mutatja, hogy a magyar jelleg nem csak az autoriter es a cinizmus, hanem az orokos negativitas, onutalat es kishituseg is.

2018.01.30. 13:33:04

@neoteny:
szóval persze ez megy pro és kontra. pontosabban nincs pro. csak kontra és rekontra. a pártoskodás egyre inkább szétveri a közéletet. és erre jelenleg nincs igazán jó válasz. nyugaton leginkább azt mondják, hogy hozzák létre a többpárti nagykoalíciókat a nacionalizmussal szemben. kelet-közép-európában ez az "antifasiszta" koncepció elbukik. és kvázi egypártrendszerek jönnek létre a populizmus. ami tgm szerint a posztfasizmus. ami azt jelenti, hogy tgm éldegél egy villában. állami egyetemen tanít, országos lapokban publikál. csak épp nem választják meg. ha megszorul, akkor elvtelen módon kiszolgálja a pénzhatalmat. de mit számít az. ő a harcol a nácikkal. ez a posztfasizmus. ezt a populizmus ezt a értelmiségi hübriszt sodorja el. amerikában kétpárti politikai váltógazdálkodás. kínában és oroszországban az állampárt egysége. tehát minden térség a maga szokásos módján "demokrata". magyarországon a 100 évvel ezelőtti vitákat töltik újra. de senki sem tudja, hogy miféle módon kerül ki ebből a politika. körvonalaikban sem. akkor csapjon össze tamás gazsi és habony árpi. utóbbit a kocsmában "takony" árpinak mondják, de azt is hozzáteszik, hogy ezerszer inkább orsós likud viktor, mint soros schwartz györgy. és felteszem ezzel a kormányzati propaganda elérte a célját. az ellenzéki ellenpropaganda nem érte el. van alternatíva?

neoteny · http://word.blog.hu 2018.01.30. 13:39:12

@444:

No ha adtak pénzt, akkor miért nem tudnak az ötödikes technika szakkörösök összerakni 10,000 lángszórót és eladni azokat az amerikaiaknak webshopon keresztül?

neoteny · http://word.blog.hu 2018.01.30. 13:44:41

@444:

"ezerszer inkább orsós likud viktor"

Az újabb földosztás, ahogy a gazdák maguk között nevezik a kormány "Földet a gazdáknak" programját, két körben zajlott. Az első körben, 2010-től az állami földek haszonbérletére írt ki pályázatot a Nemzeti Földalapkezelő Szervezet. A második körben, több esetben a már bérbe adott földeket árverésre írták ki, magyarul eladták azokat.

[...]

neoteny · http://word.blog.hu 2018.01.30. 13:50:11

@444:

"ezerszer inkább orsós likud viktor"

Az újabb földosztás, ahogy a gazdák maguk között nevezik a kormány "Földet a gazdáknak" programját, két körben zajlott. Az első körben, 2010-től az állami földek haszonbérletére írt ki pályázatot a Nemzeti Földalapkezelő Szervezet. A második körben, több esetben a már bérbe adott földeket árverésre írták ki, magyarul eladták azokat.

[...]

A Földforgalmi Törvény jelenleg ezt a helyzetet úgy szabályozza, hogy öt év után lehetne a díjakon módosítani, ha ez a 20 százalékot meghaladja, akkor, amennyiben a felek nem tudnak megegyezni, perre vihetik a dolgot, ekkor szakértőt kell bevonni a vita rendezésére.

[...]

A kormány eközben azt szajkózta folyamatosan, hogy kisgazdálkodók jutottak területekhez a bérleti pályázatokon. A második körben, az árveréseken a földekkel együtt a bérlőket is megvásárlók most az első körben nyertes bérlőket zavarhatják el.

----

Így járnak azok, akik magyar földet bérelnek a magyar államalkotó népek által alkotott magyar államtól, aztán kiderül róluk, hogy ők Soros Schwartz György janicsárjai.

2018.01.30. 15:25:13

@neoteny:
a kerítés építésekor is lehetett tudni (a kocsmában), hogy hogy ezzel nyerik meg a választást.
kep.cdn.indexvas.hu/1/0/1930/19307/193076/19307650_efbb2bbd8b823fab5d5035c50f6effb9_x.jpg

neoteny · http://word.blog.hu 2018.01.30. 15:35:20

@444:

"ezerszer inkább orsós likud viktor"

Az újabb földosztás, ahogy a gazdák maguk között nevezik a kormány "Földet a gazdáknak" programját, két körben zajlott. Az első körben, 2010-től az állami földek haszonbérletére írt ki pályázatot a Nemzeti Földalapkezelő Szervezet. A második körben, több esetben a már bérbe adott földeket árverésre írták ki, magyarul eladták azokat.

[...]

A Földforgalmi Törvény jelenleg ezt a helyzetet úgy szabályozza, hogy öt év után lehetne a díjakon módosítani, ha ez a 20 százalékot meghaladja, akkor, amennyiben a felek nem tudnak megegyezni, perre vihetik a dolgot, ekkor szakértőt kell bevonni a vita rendezésére.

[...]

A kormány eközben azt szajkózta folyamatosan, hogy kisgazdálkodók jutottak területekhez a bérleti pályázatokon. A második körben, az árveréseken a földekkel együtt a bérlőket is megvásárlók most az első körben nyertes bérlőket zavarhatják el.

----

Így járnak azok, akik magyar földet bérelnek a magyar államalkotó népek által alkotott magyar államtól, aztán kiderül róluk, hogy ők Soros Schwartz György janicsárjai.

2018.01.30. 15:36:38

@neoteny:
a "baloldaliak" teljes egészében liberalizálnák a termőföld vásárlást. sanyi közbirtokosságon alapuló magánszolgáltatásokat szeretne.

maradjon köztulajdonban a vekeri tó. de lehessen tartósan bérelni területet. és ő a közösségi erdért vállalatban fűrészelne. és építene kempinget és bungallókat.
mork.vagy.hu/Scopes/vagy/var//improxy/Vagy2WXGAPicture/46/31/46316_vekeri_to_2015._februar.jpg
horgásztanyát. szerinte áder jános is járt már a vekeri tónál. és tényleg.
tourinform.hu/site/upload/2009/12/vekeri%20horgasz1.jpg

neoteny · http://word.blog.hu 2018.01.30. 15:43:28

@444:

"ezerszer inkább orsós likud viktor"

Az újabb földosztás, ahogy a gazdák maguk között nevezik a kormány "Földet a gazdáknak" programját, két körben zajlott. Az első körben, 2010-től az állami földek haszonbérletére írt ki pályázatot a Nemzeti Földalapkezelő Szervezet. A második körben, több esetben a már bérbe adott földeket árverésre írták ki, magyarul eladták azokat.

[...]

A Földforgalmi Törvény jelenleg ezt a helyzetet úgy szabályozza, hogy öt év után lehetne a díjakon módosítani, ha ez a 20 százalékot meghaladja, akkor, amennyiben a felek nem tudnak megegyezni, perre vihetik a dolgot, ekkor szakértőt kell bevonni a vita rendezésére.

[...]

A kormány eközben azt szajkózta folyamatosan, hogy kisgazdálkodók jutottak területekhez a bérleti pályázatokon. A második körben, az árveréseken a földekkel együtt a bérlőket is megvásárlók most az első körben nyertes bérlőket zavarhatják el.

----

Így járnak azok, akik magyar földet bérelnek a magyar államalkotó népek által alkotott magyar államtól, aztán kiderül róluk, hogy ők Soros Schwartz György janicsárjai.

abdul hackeem 2018.01.30. 16:00:54

@444: Ezzel azt akarod sugallni, hogy nem igaz az linkelt cikk, hogy nincs ilyen hálózat, nincs kubatov-lista és annak továbbfejlesztett változata, arra épülő szósöl-média hekkeléssel?

jotekony koc 2018.01.30. 16:04:19

@444:

Szóval ingyenmunka, amit még számon is kérnek rajtad .

Okos kis trollok vagytok, hogy felcsútiaknak lapátoljátok össze a milliárdos vagyonokat.
Csak nehogy elgázoljon a végén az osztráknyugdíjas, amikor majd kapsz valami fizető munkát és abbahagyod az ingyenkommentelést a cigány főnöködnek.

Addig is, csak a hülyék közt éled az életed, hogy mások szövegét nyomassad.
Nyomorultak.

jotekony koc 2018.01.30. 16:05:33

@abdul hackeem: Hogyne lenne. Mind látjuk, ahogy dógoznak hajnaltól napestig a kiscselédek.

jotekony koc 2018.01.30. 16:16:52

Szerintem, mivel fideszes troll tálalt ki és az indexen, ezért valószinű, hogy elhallgatnak egyetsmást.
Mióta, hányan, mibűl, milyen gépeken, mit kaptak érte, kik a szövegek értelmi szerzői, mennyiért, belföldől, vagy külföldről ...stb.
De az agyközpontból klónozott trolljelenséget úgy 10 éve erősen lehet érzékelni.

index.hu/tech/2018/01/30/egy_fideszes_facebook-troll_kitalalt_a_part_propagandahalozatarol/

abdul hackeem 2018.01.30. 16:23:57

@jotekony koc: Ez a fideszes skandináv gazdasági modell.
LOL

Lavinia Pinkerton 2018.01.30. 16:36:40

@abdul hackeem:

Orbán kezét csókolgató nyuggernénik vidéken, meg az unokáik a főiskolákon, egyetemeken, meg amikor kikerülnek, hogy állást kapjanak...

A vidéki nagyik és unokák meg az előre megírt mondanivalóik.

Szánalmas ország ez. De főleg a vidék egy szardarab.

Lavinia Pinkerton 2018.01.30. 16:39:31

@abdul hackeem:

Szinte látom, ahogy várják izgatottan a kis trollok, hogy küldjék már a mondanivalót erre...
A moszkvai elvtársak meg késlekednek, mert lassan lejár a munkaidő.

abdul hackeem 2018.01.30. 17:36:33

@Lavinia Pinkerton: Javasolnám k. gábor vádlottnak, hogy kísérletképpen ezeknek a szerencsétleneknek elmagyarázzuk, hogy miért lesz mindenkinek jobb, ha alkalmazzuk a kaizent.

Janossz 2018.01.30. 17:48:36

@444: " szándékoltan írok brutális idióta kommenteket. amiben mindig elhelyezek valamit,..."
Ezt nevezi a művelt francia Agent Provocateurnek.
Ezt szórakozásból teszed, játszásiból, hülyegyerek?
Hát nem, ezzel szolgálod meg a semmitérő tanulmányaidért kapott pénzecskét, és így kapsz újabb kamu programokra megbízást.
Tényleg, mit lendült Komádi gazdasága a munkádtól??:-)

2018.01.30. 23:53:17

@Janossz:
még egyszer semmi közöm komádihoz. találomra választottam egy települést. ha a pkp hatalomra jutna, akkor mi történne komádiban. hogy venné át a pkp a hatalmat. mi történne a kormányhivatalokkal. ez egy kérdés volt. de engem különösebben az sem zavarna ha nyerne az ellenzék. egyik pártnál sincs érdekeltségem. ez a vallásvita értelmetlen. nyerjen valamelyik.

neoteny · http://word.blog.hu 2018.01.31. 00:31:11

@444:

"még egyszer semmi közöm komádihoz. találomra választottam egy települést."

Helyesen: találomra választottál ki egyet azon települések közül, amelyiknek gazdaságélénkítési tanulmányt írtál.

2018.01.31. 08:28:12

@neoteny:
egynek se írtam gazdaságélénkítő tanulmányt. és ha írnék, akkor se kérnék érte pénzt.

neoteny · http://word.blog.hu 2018.01.31. 08:37:28

@444:

Mondtál te már sok mindent amiről kiderült, hogy még csak nem is nyolcadigazság.

2018.01.31. 11:11:17

@neoteny:
olyan dolgokat is leírok, ami igaz. esetenként olyat is, ami nem. olyat is, amivel értek egyet. és olyat is, amivel nem. a kommentelés egy szerep játék. a komment folyamban a reakciók az érdekesek. különféle mezeket felhúzva lehet megérteni egyes szavazói csoportokat. úgy, hogy ezekkel nem feltétlen értek egyet. de ezt már sokszor leírtam. nem agitálok a kormány mellett. van elég propaganda. felőlem álljon össze a "demokratikus" ellenzék. és ha tudnak, akkor győzzenek a komádit is magába foglaló bihari választókerületben. az elektori körzethatárokat se módosították legalábbis e térkép tanúsága szerint.
3.bp.blogspot.com/-nPT8zZKMqKg/Tus3AHdfKKI/AAAAAAAAADI/kS08xsVNZoE/s1600/EVK_106_a4_1_96dpi.png
de ha ez nem sikerül, akkor távozniuk kell a főhatalomból. három vereséggel a hátuk mögött eleget próbálkoztak. ha április 8-án az derül ki, hogy nem képesek értelmesen összefogni. ha az derül ki, hogy a lakosság inkább az ellenzéket kívánja leváltani. ezzel persze kvázi egypárt rendszer jönne létre. egy óriás néppárt, és látszat ellenzék. a rendszerváltás után létrejött közjogból ez következik. lényegében minden közintézmény beleértve az államfő hivatalát egyetlen hatalmi központnak, a parlamentnek van alárendelve. a hatalommegosztás látszólagos. külső pénzhatalmi alávetettség és a belső piac természetes védettségének teljes felszámolása nyilván eredményezhet szabadságot és jólétet. a neoliberálisnak mondott gazdaságpolitika nem vezet eredményre. és a tradicionalizmust feladó neokonzervatívnak kultúrpolitika helyébe lép a vallásháború. törzsi csatározások. etnikai konfliktusok. szexista botrányok. nyílt családi összefonódások. a magas filoszt felülírja az elemi biosz. klánok és kládok harca. egyenes férfi és nőágon szerveződő leszármazási sorok. egy ilyen világban vagy tényleg az anarchia uralkodik el. vagy anarchistákkal szemben a társadalom szinte bármit megenged. közvetlen tapasztalat hiányzában felerősödnek sztereotípiák, túláltalánosítások. régóta azt mondom, hogy a közéletet kisebb zártabb populációkra kellene alapozni. ami nem zárja ki a társadalom nyitottságát. szövetségi államrendet és a szomszédsági kereteket. és a magyar társadalom a nyugatnál nagyobb kollektivizálást igényel. az extrém liberalizmus, az amerikanizált metropoliszok. nagy-magyarország egy multikulturális metropólia.
upload.wikimedia.org/wikipedia/commons/d/de/Hungary-ethnic_groups.jpg
na de ezeket már sokszorosan kitárgyaltuk.

2018.01.31. 11:12:11

az extrém liberalizmus, az amerikanizált metropoliszok [helyett].

neoteny · http://word.blog.hu 2018.01.31. 11:24:17

@444:

"olyan dolgokat is leírok, ami igaz. esetenként olyat is, ami nem."

"még egyszer semmi közöm komádihoz. találomra választottam egy települést."

Helyesen: találomra választottál ki egyet azon települések közül, amelyiknek gazdaságélénkítési tanulmányt írtál.

neoteny · http://word.blog.hu 2018.01.31. 11:26:30

@444:

"de ha ez nem sikerül, akkor távozniuk kell a főhatalomból."

Itt egy _Highlander_-fan szerepjátékát játszod.

neoteny · http://word.blog.hu 2018.01.31. 11:49:41

@444:

"a magyar társadalom a nyugatnál nagyobb kollektivizálást igényel"

Helyesen: ezt állítod te és a népnemzetiszocialista elvtársaid.

"ezerszer inkább orsós likud viktor"

Az újabb földosztás, ahogy a gazdák maguk között nevezik a kormány "Földet a gazdáknak" programját, két körben zajlott. Az első körben, 2010-től az állami földek haszonbérletére írt ki pályázatot a Nemzeti Földalapkezelő Szervezet. A második körben, több esetben a már bérbe adott földeket árverésre írták ki, magyarul eladták azokat.

[...]

A Földforgalmi Törvény jelenleg ezt a helyzetet úgy szabályozza, hogy öt év után lehetne a díjakon módosítani, ha ez a 20 százalékot meghaladja, akkor, amennyiben a felek nem tudnak megegyezni, perre vihetik a dolgot, ekkor szakértőt kell bevonni a vita rendezésére.

[...]

A kormány eközben azt szajkózta folyamatosan, hogy kisgazdálkodók jutottak területekhez a bérleti pályázatokon. A második körben, az árveréseken a földekkel együtt a bérlőket is megvásárlók most az első körben nyertes bérlőket zavarhatják el.

----

Így járnak azok, akik magyar földet bérelnek a magyar államalkotó népek által alkotott magyar államtól, aztán kiderül róluk, hogy ők Soros Schwartz György janicsárjai.

2018.01.31. 17:30:27

@neoteny:
ez esetben majd fellázad a vidék.

neoteny · http://word.blog.hu 2018.01.31. 17:57:12

@444:

"ez esetben majd fellázad a vidék."

A vidék nem lázadozik, mert csak szeretne dolgokat: "sanyi közbirtokosságon alapuló magánszolgáltatásokat szeretne."

2018.01.31. 19:09:13

@neoteny:
a vidék "vivadék". az majd kivívja a függetlenségét. de első az ország. az uruszág. mert az ér ered, a folyó folyik, a víz visz. a patak pattog. a tó toporog, a tenger teng-leng. csak eltagadják a múltunkat.

neoteny · http://word.blog.hu 2018.01.31. 19:18:11

@444:

"szándékoltan írok brutális idióta kommenteket. [...] nem tudok jobbat."

Janossz 2018.01.31. 20:29:47

@neoteny: Nem adhat mást, csak mi lényege...

2018.02.01. 09:09:06

@neoteny:
az ér ered, a folyik folyó, a víz visz. ez nyilvánvaló. az, hogy a csermely csorog, a patak pattog, a tó toporog, a tenger teng-leng: érzelmi kérdés. aki erre azt mondja, hogy ez idiótizmus az nem magyar (érzelmű). és általában véve az ő kiszorításuk folyik a mainstream közéletből. őket hívják komcsiknak, libsiknek, stb.

neoteny · http://word.blog.hu 2018.02.01. 09:18:50

@444:

ez esetben majd fellázad a vidék."

A vidék nem lázadozik, mert csak szeretne dolgokat: "sanyi közbirtokosságon alapuló magánszolgáltatásokat szeretne."

"az ér ered, a folyik folyó, a víz visz. ez nyilvánvaló. az, hogy a csermely csorog, a patak pattog, a tó toporog, a tenger teng-leng: érzelmi kérdés."

"szándékoltan írok brutális idióta kommenteket. [...] nem tudok jobbat."

2018.02.01. 11:28:34

@neoteny:
sanyi érdekeit egy FKGP 2.0 képviselhetné. dolgozik a keleti mellett a vízügynél. és hétvégén vállalna alkalmi munkát egy erdért vállalatnál. apafán fűrészelne és a vekeri tónál bungallókat építene. a felesége edit pedig kisegítő csalátag lenne valami ktsz-ben. sárándon korongozna. a gyermekük öcsike autószerelőnek tanul. sanyi szerint debreceni a tanműhelyekben régi modelleket kellene utángyártani és tuningolni. és létrehozni egy nagy vidéki járműipari központot győrben. gépipari központot diósgyőrben. melyik párt képvisel bármi ilyesmit? egyik se. ideologikus viták vannak. és sanyi szerint a világot "rócsildok" irányítják. mert a "nagy pénz" nem a munkában van, hanem magában a pénzrendszerben. pénzhatalmi konteó nyer értelmet. ebből lesznek ellenérzések. és ezt használja ki orbán visszaélve a fennálló kormányzati lehetőségekkel. és ehhez kapcsolódnak a familiárisok.

neoteny · http://word.blog.hu 2018.02.01. 11:35:24

@444:

"sanyi érdekeit egy FKGP 2.0 képviselhetné."

"ezerszer inkább orsós likud viktor"

Az újabb földosztás, ahogy a gazdák maguk között nevezik a kormány "Földet a gazdáknak" programját, két körben zajlott. Az első körben, 2010-től az állami földek haszonbérletére írt ki pályázatot a Nemzeti Földalapkezelő Szervezet. A második körben, több esetben a már bérbe adott földeket árverésre írták ki, magyarul eladták azokat.

[...]

A Földforgalmi Törvény jelenleg ezt a helyzetet úgy szabályozza, hogy öt év után lehetne a díjakon módosítani, ha ez a 20 százalékot meghaladja, akkor, amennyiben a felek nem tudnak megegyezni, perre vihetik a dolgot, ekkor szakértőt kell bevonni a vita rendezésére.

[...]

A kormány eközben azt szajkózta folyamatosan, hogy kisgazdálkodók jutottak területekhez a bérleti pályázatokon. A második körben, az árveréseken a földekkel együtt a bérlőket is megvásárlók most az első körben nyertes bérlőket zavarhatják el.

----

Így járnak azok, akik magyar földet bérelnek a magyar államalkotó népek által alkotott magyar államtól, aztán kiderül róluk, hogy ők Soros Schwartz György janicsárjai.

2018.02.01. 13:06:35

@neoteny:
sanyi érdekeit sokkal inkább védi orbán a nyilvánvaló visszaélések ellenére is, mint soros alapítvány. a liberálisok elképzelése az, hogy sanyi egy idióta, fasiszta, kripli, kretén. mindenki, aki szóba áll sanyival. lényegében mindkét tábor szítja az indulatokat. április 8-án kiderül, hogy milyen eredménnyel.

GyMasa 2018.02.01. 14:50:23

@444:
...akkor sorosnak mi velük a problémája? és megfordítva...
Sorosnak mar valoszinuleg van eleg penze.
Illetve SZamtalan mas dolog van a vilagon, ami motivalhat egy embert.
D-209-es Petert pl. egy francia becsulettel vasarolat meg.
Orban Viktornak van 1 millio HUF megtakaritasa, de ellenben ove a hatalom egy egesz orszag felett.
Siman elkepzelheto, hogy Sorosnak az a vagya, hogy az egesz vilagon megvalositsa a megfeleoen diverz, multikulti, PC es hipertolerans kommunista utopiajat, ahol mindenki egyforma, es nem szuletnek feher, fekete, vagy sarga gyerekek, csak ezeknek a szineknek a patikamerlegen beallitott egyensulyaval rendelkezo, valoszinuleg valamilyen kozepesbarna szinuek. (Es, ennek meg az a fasiszta genetika sem allhat az utjaba, mert akkor az is ellenseg lesz, es harconli fog ellene!)
Senki nem szuletik gazdagnak, hanem mindenki egyforman szegeny lenne, hiszen, ha az embereket eroszakkal fosztod meg az ambiciojuktol (mert magatol MINDENKI nem fog lemondani rola, igy egyeseket feltetlenul kenyszeriteni kell ra), akkor erofeszites hijjan a gazdasag - csak önmagatol - elkezd visszafejlodni, es ennek elobb-utobb ugye ehezes lesz a vege.
Ahol, mindenki szereti egymast, es tisztelettel beszel a masikkal, meg akkor is, ha az illeto attol is verig sertodik, ha ra mernek kerdezni, hogy o miert sotetebb 0.02 arynalattal, mint a tobbiek (mert mi a faxomat kepzel ez a genetika!!! Itt mindenkinek egyformanak kell kennie!).
Ahol mindenki egyforman szabad lesz, ami ugye nem azt jelenti, hogy szabad, mert ket rab egy cellaban "egyforman szabad".
Nos, ha ez Soros vagy, marpedig abbol, amit mostanban tesz, ez tunik igen valoszinunek, a kapitalizmus minden formaja a halalos ellensege.
Ezert nem tetszik neki.

GyMasa 2018.02.01. 14:54:51

@Janossz:
...Lehet, hogy van, de nem ő folytatott 22000 millió forintból lejárató kampányt Orbán ellen...
Mert az a sok, nemzetkozi NGO, az ingyen van, nem?
Meg a sok EU-s parlamenti kepviselo is nyilvan csak szimpatiabol jatszik a kezere.

GyMasa 2018.02.01. 15:03:16

@neoteny:
Nekem sokkal inkabb az a bajom, hogy a nyilt lang az gyulekony anyagokkal, es csokkent ertelmi kepessegekke kombinalva soha nem vezet jora.
Mert, abban egeszen biztos vagyok, hogy nem valami, extra alacsony egesi homersekletu anyaggal fog mukodni, hogy tenyleg veszelytelen legyen, akkor pedig a 2 lab (60cm) hosszu lang az bizony kurvara veszedelmes dolog, foleg, ha mondjuk PB alapu lesz.
Meg akkor is, ha lesz "beepitett porolto" benne (raadasul csak 30USD-s extrakent)
Szoval, ertem en, hogy poen, de szerintem ez kifejezetten egy kozveszelyes otlet.

neoteny · http://word.blog.hu 2018.02.01. 15:30:44

@GyMasa:

"Szoval, ertem en, hogy poen, de szerintem ez kifejezetten egy kozveszelyes otlet."

Nem vagy egyedül:

A Californian lawmaker isn’t amused, though. He’s criticized Musk’s incendiary new product and has vowed to push for it to be made illegal in the state.

California Assemblyman Miguel Santiago (D-Los Angeles) cited law enforcement and public safety issues.

“We don’t allow people to walk in off the street and purchase military-grade tanks or armor-piercing ammunition. I cannot even begin to image the problems a flamethrower would cause firefighters and police officers alike,” he said in a statement tweeted by a Los Angeles Times reporter Monday.

neoteny · http://word.blog.hu 2018.02.01. 15:40:06

@444:

"sanyi érdekeit sokkal inkább védi orbán a nyilvánvaló visszaélések ellenére is"

"nem agitálok a kormány mellett."

GyMasa 2018.02.01. 15:59:06

@neoteny:
Es, neked mi errol a velemenyed?

;-)

neoteny · http://word.blog.hu 2018.02.01. 16:10:19

@GyMasa:

Az, hogy én nem fizetnék $500-t egy 60 centis lángú lángszóróért: én már gyerekkoromban csináltam ilyet egy alkoholtartalmú spray dezodorral meg egy öngyújtóval.

GyMasa 2018.02.01. 16:27:03

@neoteny:
OK, koszi!
Teljesen jogos allaspont!
süti beállítások módosítása