1000 A MI HAZÁNK

" Míg más parlamentáris országokban a jobboldal általában a józan és megfontolt konzervativizmust, a tradíciókhoz való ragaszkodást tekinti hivatásának – nálunk a magát jobboldalinak nevező kormányzati rendszer ezekkel ellenkező törekvéseket mutat. Alkotmányjogi téren a parlamentarizmus elsorvasztása és látszatparlamentarizmussá süllyesztése ennek az állítólag jobboldali kormánypolitikának egyik fő célja. A vezérkedés, az egy akarat érvényesülésére felépített és minden bírálat elnémításával kialakított nemzeti egység, másrészt gazdasági téren az individualista gazdálkodást mindinkább elfojtó, egy újfajta kollektivizmus felé elhajló, sokszor már a magántulajdonba is belenyúló törekvések: nehézzé teszik egy konzervatív politikus számára, hogy ezzel a jobboldallal azonosítsa magát.” (Gr. Apponyi György, 1935)

Facebook oldaldoboz

Friss topikok

Polgári konzervatív blog

2018.01.18. 08:04 HaFr

Szavazz! Az ellenzék egyetlen esélye a szavazói aktivitás növelése

Image result for happy voters

Nem működhet a bojkott, mert az ugyanolyan összefogást kívánna az ellenzéktől a bojkott narratívájának egységes képviseletében, mint a választási szövetség különféle fajtái. Nem működik az összefogás -- ezt éppen eléggé tudjuk. Ezen belül a választási rendszer és töredékszavatok logikája miatt (hogy ti. ezek csak pártokat illetnek) nem működhet hatékonyan és országosan -- legfeljebb itt-ott -- a független jelöltek mögé való beállás sem. Az egyetlen lehetősége az ellenzéknek, hogy megakadályozza a Fidesz kétharmadát, illetve némi esély arra, hogy akár a feles győzelmét is, hogy minél több szavazót visznek el az urnákhoz. 

Kétségtelen, hogy a bizonytalanok között jócskán vannak -- egyes mérések szerint többségben -- potenciális Fidesz-szavazók. De ha az ellenzék eddig nem talált közös pozitív narratívát, mert nem volt közös érdeke ilyesmire, a szavazásra való buzdítás egyszerre szolgálja a részérdekeit (a pártjuk relatív erejét az ellenzéken belül) és az egész ellenzék érdekét, ezért jóval többet remélhet a bizonytalanok megszólításától, mint a Fidesz. A szavazói aktivitás növelése végre eséllyel tud közös narratívát képezni, mert egybe esik benne a részérdekek összessége és a közös érdek -- olyan erőt adna az ellenzék kezébe, aminek eddig híján volt. A szavazásra való fókuszált buzdítást bármelyik párt elkezdheti, és a többi nem tehet majd mást, minthogy felzárkózik mellé.

A Fidesz választási stratégiája saját bázisának aktivizálására és a többiek elkedvetlenítésére irányul. Ha -- szemben ezzel -- sikerül a nagy többség kedvét meghozni a szavazáshoz, mert semmi mást nem kérnek tőlük az ellenzéki pártok, minthogy éljenek a hatalmi helyzet befolyásolásának egyetlen, mindenkinek rendelkezésre álló, megmaradt eszközével, akkor erre nem vetül az ellenzékkel szembeni gyanakvás és illúzióvesztettség árnyéka, viszont lehet belőle akár a demokrácia ünnepe is. Ami a mai helyzetünkben nem lenne elhanyagolható diadal, amely mellesleg az ország kormányzásában is jelentős változást hozhat.

Vegyen részt Magyarország jövőjének alakításában! Ne maradjon ki a közös életünkből!

62 komment

A bejegyzés trackback címe:

https://hafr.blog.hu/api/trackback/id/tr6713584977

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

nevetőharmadik 2018.01.18. 08:36:18

Ez fura volt az eddigiek alapján. Afféle l'art pour l'art-szavazásra gondolsz? A zenekar az utolsó pillanatig játszik?

HaFr · http://hafr.blog.hu 2018.01.18. 08:52:36

@nevetőharmadik: szavazás as szavazás kedvéért, üzenetünk a szavazás, légy állampolgár usw

nevetőharmadik 2018.01.18. 09:18:01

@HaFr: Csak az lep meg, hogy úgy vezeted föl, mint az ellenzék egyetlen esélyét. Esély mire? A csellistának már fázik a bokája a jeges vízben.

nevetőharmadik 2018.01.18. 09:36:28

@HaFr: Odaírtál _valamit_, de hogy annak mi az értelme, következménye és gyakorlati jelentősége, azt nem bontottad ki. Közben a csellistának meg már térdig ér.

Moin Moin 2018.01.18. 09:37:26

...És mondd csak, te melyikre fogsz szavazni?:-)

Mert az egyszeri állampolgár is felteszi neked, a többi szavazásra buzdítónak és önmagának ugyanezt a kérdést - és a válasza: "Á, egyik sem érdemli meg!", és otthon marad...

Valójában ez a "Szavazzatok a Fidesz ellen!"-buzdítás számos lélektani ok miatt csak nagyon csekély mozgósítóerővel működik: jellemzően épp azokra hat, akik amúgy is belátják a fent leírt választásmatematikai összefüggéseket és amúgy, önként, buzdítás nélkül is leadják valahová - ellenzéki oldalra - a szavazatukat.

Nincs más, mint kivárni a rendszer saját öszeomlását - minden más csak illúzió, működésképtelen ötletelés, mint te írtad a Hontéról a HVG-ben. Egy annyira passzív, megadó, egyénileg próbálkozó-megalkudó-kimenekülő néppel, mint a magyar, amely ráadásul képtelen az önszervezésre is, hiú ábránd aktív és kooperatív, hosszabb távban is gondolkodni tudó választói atitűdben bízni...

Lassú erózió és szinte észrevétlen agónia lesz... Orbán nem lép ki az EU-ból, legfeljebb hagyja, hogy a B-ligába sodródjon majd Magyarország, ha öszeáll a német-francia tengely építette szorosabb EU-s mag. Ő tudja, hogy csak az lenne (esetleg) képes komoly, a rendszere létét veszélyeztető mozgalmat generáni Magyarországon, ha elzárná az emberek elől az EU-ba menekülés elvi esélyét. De addig bárki, akinek fáj a NER, elaltathatja magát azzal, hogy "ha még szarabb lesz, legfeljebb lelépek Auszriába mosogatni!" - ami persze illúzió, de efféle illúziók szoktál fennmaradni engedni az Orbánéhoz hasonló rezsimeket.:-)

Moin Moin 2018.01.18. 09:42:41

@nevetőharmadik: www.youtube.com/watch?v=M8AeV8Jbx6M - bár mifelénk az ilyen pusztulati alkalmakra inkább ez a szokásos nóta: www.youtube.com/watch?v=dDvppR_MC7U

HaFr · http://hafr.blog.hu 2018.01.18. 09:43:13

@Moin Moin: lényegtelen, kire, az üzenet a szavazás, tőlem meg nem fognak kérdezni semmit hála Istennek

HaFr · http://hafr.blog.hu 2018.01.18. 09:44:12

@nevetőharmadik: a csellista váltson hegedőre -- a többséget kell megakadályozni

Carmichael 2018.01.18. 10:07:30

@Moin Moin:

"Valójában ez a "Szavazzatok a Fidesz ellen!"-buzdítás számos lélektani ok miatt csak nagyon csekély mozgósítóerővel működik: jellemzően épp azokra hat, akik amúgy is belátják a fent leírt választásmatematikai összefüggéseket és amúgy, önként, buzdítás nélkül is leadják valahová - ellenzéki oldalra - a szavazatukat."

Ez a gond valóban. Nem valaki ellen kellene mozgósítani, hanem valamiért. Nem a kormánypárti szavazóknak vagy a kormánynak, hanem egymásnak kellene megmutatnia az elégedetleneknek először, hogy mekkora is ez az erő.
Ezt kellene elsőként egy országnak realizálnia, és ezzel azt is, hogy a 2/3-os többség egy legenda. Ennek lenne már bátorító ereje, akár arra is, hogy elhiggye a 80%-os többség, hogy demokratikus úton leváltható a 20%. Mert most nem hiszi el, ami 12 éves tudatos, és valljuk be sikeres, pszichológia hadviselés eredménye a 20% részéről. De az egér csak addig ordíthat büntetlenül, amíg az elefánt nem tudja magáról, hogy ki is ő valójában.

Ahol pedig akarat van, ott út is, mert ha elkezdi ez a 80% komolyan keresni a megoldást, akkor akár értelmes pártok is, mint pl. a PKP, esélyt kaphatnak a jelenlegi paletta mellett, de reméljük inkább helyett. Még négy év lenne, igen, de négy egészen más hangulatú év lehetne.

HaFr · http://hafr.blog.hu 2018.01.18. 10:08:48

@Carmichael: nem mondtam, hogy a "Fidesz ellen" -- csak azt, hogy lódulj szavazni

Moin Moin 2018.01.18. 10:36:08

@HaFr: Rajtam nem múlik: április 8-án délelőtt megostromoljuk a düsseldorfi magyar főkonzulátust!
Viszünk létrát, is, Allah akhbar! Legfejlebb iszlám hódítókként fogunk szerepelni a magyar közmédiában!
...De mégis:
- Vonna?
- Maszop?
- Gyúrcsány?
- Momentány?
- (az LMP-re akkor se szavazok, ha ezen múlik a Haza sorsa!)

HaFr · http://hafr.blog.hu 2018.01.18. 10:45:52

@Moin Moin: mindegy nekem, gumikesztyűt küldök

ijontichy 2018.01.18. 11:03:08

@poszt: Off Btw... Bencsik pubinak olyasmi szökkent ki a foga kerítésén, hogy "Egy választási kampányban nem számít, hogy mi a valóság".
Akkor már csak azt nem értem, mi is volt a bajuk Gyurcsánnyal 2006-ban? ;-)
On
Hogy eltolom-e a biciklit pestig, majd kiderül. Végülis lehet úgy szervezni. Akkor helyben a legesélyesebb ellenzékire (ha megjön az eszük, csak egy lesz), listán meg a legtöbb szavazatra esélyes pártra húzok egyet. ha Vonáék, hát Vonáék, ha maszopék, akkor ők. Axióma: Vona nem a mesterével játszik cirkuszt a népnek.
Egyébként, szvsz. nem PC széplelkek kellenek a parlamentbe, hanem "gecik". Mert "Send a maniac to catch a maniac" :-)

HaFr · http://hafr.blog.hu 2018.01.18. 11:08:45

@ijontichy: OK, but then you'll have twice as many maniacs

Khonsu 2018.01.18. 13:12:10

@Moin Moin:

Kétfarkúak? Trollkodásra tökéletes, többet úgysem tehetünk jelenleg.

Moin Moin 2018.01.18. 14:46:29

@HaFr: Kösz, azt lop a feleségem a kórházból.
Inkább egy kis Jägermeistert küldj, hogy bírjam majd gyomorral! De ha teljesen leitatsz, mint a régi szép kortesidőkben, akkor lesz a legkönnyebb...

Moin Moin 2018.01.18. 14:47:21

@Khonsu: De, tehettek - erről írt Péter is: olvasd el scak figyelmesebben - és ha még mindig nem érted, kérj külön konzultációt tőle!

Carmichael 2018.01.18. 16:18:53

@HaFr:
Hát nem is, hanem Moin Moin kolléga írta, azért is neki ment a válasz. :)

zipe moha 2018.01.18. 17:15:26

..az " ellenzék" egyetlen esélye az lett volna...ha már 3 éve kivonul a parlamentből...ha Ellenzék lett volna ki is vonult volna....Orbán kivonult volna, valószinűleg...

ám udvari ellenzékként, gondolni kell a "megélhetésre "is...az "elitbe tartozás" fontos pozícióira...ki hibáztathat ezért bárkit is...megélni meg kell...ám nem mindegy hogy hogyan

a mai párt(os)politika a Választók reményeinek hullarablásából egzisztál...már az is valami, ha felszólításra kerülnek: " ne rabold tovább, már hulla.."
szánalmas és színvonaltalan , a Választókat végtelenségig lenéző és lekezelő kamu narratívákat súlykoló szindarab...ez a legtöbb, ez 89' össze reménye??...

zipe moha 2018.01.18. 17:20:20

...a Választó egyetlen nyilvánvaló módon tud jelzést küldeni ennek a csicska komédiának a minden oldali résztvevői felé: .." Mindenki tartson otthon még egy embert"...bár a választás " érvényes" lesz és "eredményes"...ám a korrupciónál is jobban bele eszi magát a korrodáció...

Barkalot 2018.01.18. 17:45:13

@Khonsu:

Az egyetlen olyan párt (ha tényleg annak lehet nevezni MÁR), akik nem csak Bp.-n népszerűek, hanem vidéken is erősek. Szerintem bejutnak :))

zipe moha 2018.01.18. 19:16:47

http://hafr.blog.hu/2014/03/28/hogy_lesz_itt_a_magyaroknak_orszaga....aktuálisabb mint amikor megíródott és válasz is a címben megfogalmazott kérdésre...csak, hát ugye más súlya van az elméleti költészetnek-gondolat kisérletnek, mint amikor a valóság gyakorlati kényszere megjelenik..

zipe moha 2018.01.18. 19:21:33

..." rezsim ellenzékét a parlamenten kívül kell létrehozni új intézmények, új nyilvánosság és új érzelmi univerzum kialakításával. Április 6-a után, bármi lesz a választások eredménye, a demokratikus közvéleménynek el kell feledkeznie a hivatalos Magyarország létező intézményrendszeréről, Klubrádióstól, MTV-stől, parlamentestől, (a legjobb formájában is cinikus, semmitmondó, felelőtlen) magyar webes újságírásostól, "demokratikus" ellenzékestől, mindenestől. A Szabadság intézményrendszerét még létre kell hoznunk. Ki kell végre vonulnunk a mai önmagunkból, hogy megkeressük ezt az új országot."..hangzott el 2014.03.28.-án...ezen a földön örökké élnek az emberek..eltelik 4 év semmivel, na és??...mit számít?!...és valóban SEMMIT...:))

zipe moha 2018.01.18. 20:31:31

@HaFr: ...akkor kedves Hafr..itt az idő..a szavak és tettek megfeleltetésének...tömeges kivonulás!

Moin Moin 2018.01.18. 23:34:17

@FreeTibet: Azóta a fiúk jelentősen elmozdultak efelé a dallamvilág felé: www.youtube.com/watch?v=3UWTRnzKXG8 - ez is giccs, csak sokkal veszélyesebb!:-)

DrGehaeuse 2018.01.19. 09:23:20

@Moin Moin:

LMP + helyben legesélyesebb jelölt. Még ha jobbikos is az.

2018.01.19. 09:24:32

@Moin Moin:
hehe ott van alatta a hozzászólás: Suzuki Nathie
Suzuki Nathie
1 éve
I'm no Nazi, but I must say this music is catchy

tehát?
zemberek nem nácik, no fascisti, nem is antiszemiták.
egyszerűen szeretik magukat jól érezni.
ahhoz meg mi a legjobb, ha nem a jó zene ;)

2018.01.19. 09:52:13

@DrGehaeuse:
ugyan az, mint velünk, mint minden jelenlegi ellenzéki párttal (és persze a fidesszel); mint sok nem sorosista civillel(vagy sorositákkal is?)
sokkal inkább részei a rezsimnek, minden ellenkezésükkel, minthogy azt lehetne feltételezni róluk, hogy leváltják és eltávolítják az életünkből.
ezt a rezsimet annnnnnyira együtt hoztuk össze, hogy most valami zseniális technológiai újítás kéne ami képes szétválogatni az egészet alkotóelemeire, mint valami szeparátor centrifuga. aztán megpróbálni valahogy összerakni, hogy ne ilyen legyen, mint most, hanem . . . ? hát zsír ! :D

2018.01.19. 10:23:14

@Bánegressy: de hát nem kell ehhez zsenialitás.
maga a rezsim a szeparátorcentrifuga.
az, hogy nem lehet mindenki nyertes.
az, hogy a korrupció maga a rendszer, de más oldalra kerül az aki nyer, nagyot kaszál a korrupción és más oldalra az aki csak a fennmaradásához szükséges kis előnyökért, vagy kis(nagy)hátrányok elkerüléséért képes korrumpálni. azokról meg nem is szólva akik sehogyan.
és ennyi! :D

Kivlov 2018.01.19. 10:48:34

Nagyon nem értitek még mindig.
Az ellenzék egyetlen esélye, hogy érdemi, hiteles és a jelenleginél jobb alternatívát mutasson fel. Vállalható arcokkal. Ez lassan 10 éve nem megy. Így áprilisban is marad a sz*póág...

HaFr · http://hafr.blog.hu 2018.01.19. 11:05:13

@Kivlov: nincs mit nem érteni ezen, alapvetően igazad van -- a poszt a mai helyzetről szól

cserepj · http://latinpince.blog.hu 2018.01.19. 11:18:10

Péter, én időközben átértékeltem a helyzetemet, és tegnapelőtt az alábbi felhívást tettem közzé a körzetben, ahol korábban a Momentum akart indítani. Függetlenként indulok, vagy sehogy.

www.szeretgom.hu/content/86597--egy-mindenkiert-es-mindenki-egyert-

HaFr · http://hafr.blog.hu 2018.01.19. 11:20:18

@cserepj: János, ez egy nagyon szép felhívás, gratulálok, sok sikert!

maxval bircaman szeredőci szürke proletár · http://www.bircahang.org 2018.01.19. 11:32:28

Ez abból a mítoszból indul ki, hogy a passzív szavazók ellenzékiek.

DrGehaeuse 2018.01.19. 12:04:47

@cserepj: Minden elismerésem a döntésért és a felhívás szövegéért!

FreeTibet 2018.01.19. 12:05:11

@Moin Moin: Sajnos német IP-ről a szólásszabadság jegyében ezt most nem tudom meghallgatni, de én nem sértegetném a nácikat ilyen kisstílű alakokkal. Inkább ez lesz az aktuális irány:
www.youtube.com/watch?v=1yHbAhFnfrA

2018.01.19. 12:11:55

@FreeTibet:
ez mekkora ! rofl xD
köszi, köszi, köszi

DrGehaeuse 2018.01.19. 12:12:07

@maxval bircaman szeredőci szürke proletár:

A passzív szavazók senkitse érdekelnek. A bizonytalanok között a fityisz felé hajlók viszont elenyésző kissebségben vannak. Kétféle bizonytalan szavazó van:

1. aki bizonytalan abban, hogy kire ill. mely pártra szavazzon
2. aki bizonytalan abban, hogy elmenjen-e egyáltalán szavazni.

A passzív az passzív marad, mert alapból leszarja az egész választási cirkuszt. Őket csak úgy lehetne aktíválni, ha orv-bán és pénztáros lőrinc személyesen kúzná ki a zsebükből a pénzüket és nam az állami pályázatokon keresztül.

Kivlov 2018.01.19. 12:17:44

@HaFr:
ÉS erről, mármint a saját helyzetéről, egyedül a maszop tehet meg a zellenzék tehet. Ezt nem látják be, mert könnyebb másra mutogatni.

2018.01.19. 12:18:36

@cserepj:
a legegyszerűbb az lenne, hogy ha kisorsolnátok, hogy ki induljon. a miniszterelnöki és miniszteri jelöltséget pedig ellehetne nyerni tombolán. és úgy nem lenne vita a semmin.

legális 2018.01.19. 12:20:53

Olyan nincs hogy az ellenzék esélye, mivel az ellenzékre nem lehet X-elni.
Egyes pártoknak, jelölteknek vannak esélyei. Azok az esélyek valahogy korrelálnak a múltbeli teljesítménnyel meg a jövőre vonatkozó ígéretekkel. Ha a teljesítmény gyenge, a jövőkép nem látható az esély elég lapos, és különösen nem összeadható mások esélyével

HaFr · http://hafr.blog.hu 2018.01.19. 12:24:26

@legális: ez egy kedves szofizma volt, de köszönjük

HaFr · http://hafr.blog.hu 2018.01.19. 12:25:05

@Kivlov: a mai politikai agresszióról és a verseny ellehetetlenítéséről természetesen nem ők tehetnek

FCUK17 2018.01.19. 12:33:39

baromság.

ha azok, akik egyébként nem akarnak, mégis elmennének szavazni, szembesülnének a kérdéssel: kire? az ellenzék ugye kiesik, amekkora balfaszok, értelmes ember nem szavaz rájuk, mert akkora szart senki nem akarhat az országnak, hogy ezek kormányra jussanak. marad tehát a fidesz, max orrbefogva.

nekem jó, de biztos, hogy ez a szerző célja?

HaFr · http://hafr.blog.hu 2018.01.19. 12:35:05

@FCUK17: bárkire jobb szavazni, min a fideszre, mert jelen helyzetben az erőegyensúly visszanyerés a legfontosabb az eszement további rombolásnak legalább a csillapítása érdekében

legális 2018.01.19. 12:47:36

Elismerésedet köszönöm, értem benne a poént is.
Azon túl azonban továbbra sem lehet ellenzékre szavazni. Rosszmultú, jövökép nélküli pártra meg lehet, de nem érdemes.
A nagyobb arányú szavazásról még el is tudom képzelni, hogy rossz a Fidesznek, azt meg nem vezetted le kinek jó. De megpróbálhatod.
A bárkire jobb szavazni mint a Fideszre meg még lózungnak is gyenge - nincs pozitív üzenete, csak a tanácstalanságé, azzal meg nem csak szavazatot tarhálni nehéz, de kormányozni meg nagyon az.

HaFr · http://hafr.blog.hu 2018.01.19. 12:54:11

@legális: az a baj, hogy a liberális demokrácia emlékének védelmét -- qed -- nehéz lenne üzenetté tenni ebben az országban, pedig ez lenne a legfontosabb

Kivlov 2018.01.19. 13:01:06

@HaFr:
Lehet a másikra mutogatni, de a tények nem azt mutatják, hogy lenne értelme. Magatokba kéne nézni kezdetnek.

HaFr · http://hafr.blog.hu 2018.01.19. 13:08:40

@Kivlov: ez nagyon unalmas: mi az a többes második személy? nem magunkba, hanem az egész helyzetbe kell belegondolni.. mindegy

Kivlov 2018.01.19. 13:19:39

@HaFr:
A helyzet ez: a legkisebb rossz a fityisz...

maxval bircaman szeredőci szürke proletár · http://www.bircahang.org 2018.01.19. 13:22:08

@DrGehaeuse:

A felmérések az ellenkezőjét igazolják: a passzívak pártszimpátia nem tér el az aktívakétől.

zipe moha 2018.01.19. 18:08:02

@Kivlov: ... helyzet jelenleg az hogy a választásra jogosultak mindössze 45%- a akar egyáltalán szavazni...bárkire....a "képviseleti demokrácia" pártos/ kasztos/falkás jellege jelen formájában a választók kihunyó egyre kevésbé pislákoló reményein lovagoló hullarablás....a tetem mindössze temetetlen..magát nem tudja eltemetni...a dögevők még találnak rajta ehetőt...

DrGehaeuse 2018.01.19. 19:10:08

@Kivlov: Egy nagy büdös ló....

DrGehaeuse 2018.01.19. 19:25:58

@maxval bircaman szeredőci szürke proletár:
Nem is állítottam ilyet. Csak azt, hogy a passzívokra fölösleges időt fecsérelni. A bizonytalanokra azzal lehet hatni ha az egyéni jelöltek versenyében egy orv-bán jelölt ellen egy ellenjelölt indul akit mindenki támogat és mindenki aki nem akar KNER-ben élni szavazhat rá.

Kivlov 2018.01.20. 08:28:44

@zipe moha:
A zellenzék rég lejáratta a demokrácia kifejezést...

zipe moha 2018.01.20. 15:11:41

@Kivlov: "A zellenzék rég lejáratta a demokrácia kifejezést... "...együtt csináltuk...mindenki név-és személy szerint....nem való a sportautó a földútra..de sokan még kapaszkodnának az általuk is leroncsolt roncsba...nem bolondság??!...:))
süti beállítások módosítása