A mai Jobbik-tüntetés kudarc volt, kudarc természetesen a mozgósítás eredményében (legfeljebb kétezren lehettünk, ha a késve befutó Schiffert is beszámolom), kudarc abban, amilyen szónokokat sikerült felsorakoztatni (nem voltak szónokok a szónoknak középszerű Vonán kívül), kudarc volt a tartalmát illetően (unalmas, inspirálatlan orbánozás, jótékonyan zárójelbe téve most az önimádó önmaga imáját itt is leadó Puzsért) és kudarc volt a politikai üzenetet tekintve (nem volt ilyen: nem volt a gyűlésnek stratégiai jelentősége, nem adott fordulatot a Jobbik politikájának -- nem tudtuk meg, mit kell mától másként gondolni és holnaptól másként tenni, nem tudtuk meg, mit fog tenni a Jobbik az elkövetkező négy hónapban azért, hogy a mai 15%-ából 35% legyen).
Világossá vált, a Jobbiknak alapvetően semmilyen elképzelése nincs, amivel labdába rúghatna a mai bonyolult helyzetben. Az, hogy a Vona-beszéden átütő legnagyobb truváj a "kiegyezés" megpendítése volt kis baloldali pártok és a lejtőn lévő Jobbik között (tágabban pedig az országban), azt sugallja, hogy a technikai koalíciózgatás újabb fordulatain kívül másra valóban nem számíthatunk az ellenzéktől. A Jobbik szélsőjobbos narratíváját nem sikerült centristára cserélni, momentán a senki földjén mozognak a politikai stratégiában és gondolatilag is, és semmi jele annak, hogy tényleges kihívóvá válhatnának. A szó szoros értelmében fogalmuk sincs magukról.
Vona inkább megrettentnek és apatikusnak tűnt ahelyett, hogy az őket ért -- és a szelektivitása okán valóban az egész jogállamiság szempontjából vészterhes -- csapás után harapós és elszánt lett volna. A kiegyezést talán nemcsak a baloldallal, de a Fidesszel is jó néven venné már. Elfáradt a bel- és külharcokban, ami nem csoda. Kevés nehezebb mesterség van egy élvonalbeli politikusénál. De lesz egy lábjegyzet róla a történelemkönyvekben, amit nem mindenki mondhat el magáról. „
