Rosszul teszik, akik a politikában örök igazságokat akarnak megvalósítani -- az ilyesmi a személyes életekben sem nagyon sikerül, de ott legalább a magunk felelősségére -- előnyére vagy kárára -- cselekszünk. A politikai igazságok hajkurászása ellenben tömegsírokhoz vezet. Bőven el tudom képzelni ez alapján (is), hogy valaki személyes ízlés- és erkölcsi döntéssel nem vesz részt a Jobbik mai tüntetésén, de óvnék attól, hogy ezt "az" igazsággá tupírozza -- annál is inkább, mert a közösségi (politikai) életünkben az erkölcs már régen átadta a helyét az ízlésnek és a kisebb-nagyobb megalkuvásoknak, ehhez elég csak a balos politikai pártokkal szembeni baloldali türelemre gondolni. Ezeket a pártokat egy magára valamit adó baloldali politikai közösségnek már rég el kellett volna kergetnie csupán azon oknál fogva, hogy hagyták megrendülni a saját kormányzásuk alatt a liberális demokráciát, a Fidesszel szemben pedig semmilyen ellenállást nem akartak és nem voltak képesek kifejteni.Tehát jobban teszi a baloldali közösség, ha a Jobbik ellen érvelve nem a közjóra és az erkölcsökre hivatkozik. Elégedjen meg mindenki a személyes ízlése (félelmei, meggyőződései) hangoztatásával, és tekintsen el az általános szentenciáktól. A politikai erkölcs utáni korban élünk, amelyben az egyetlen feladatunk, hogy a személyes erkölcsök megélhetőségének megfelelő hatalmi helyzetet hozzunk létre.
A jelzett ízlés ráadásul elég reflektálatlan is, mert minimum nem tudja elválasztani egymástól a Jobbik ürügyén a demokrácia elleni támadás újabb minőségi ugrását (hogy ti. a hatalmon lévő párt az állam szelektív törvénykezését használja fel a legesélyesebb politikai ellenfele kinyírására, ideértve azt a tényt is, hogy a Jobbik ellehetetlenítése esetén már látszatdemokráciáról sem lesz érdemes beszélni) attól, hogy a Jobbik az személyes ízlések egy részével (ideértve az enyémet is) nem összeilleszthető politikai kultúrát, gyakorlatot és célokat képviselt a múltban, és képviselnek meghatározó tisztségviselői ma is. A két dolog azonban nem mosható össze, amit magukat cizelláltnak gondoló véleményformálók mégis megtesznek. Az előbbi a demokrácia ügye, az utóbbi a demokrácián belüli probléma.
Ugyanezek azt sem értik, miért van szükség nacionalizmusra -- tehát miért nem elhibázott a Jobbik politikai alapállása, ismétlem a rasszizmuson innen -- az alapvető politikai értékek dolgában. A nacionalizmusnak fontos szerepe lehetne (ahogy a nacionalizmusokat részben ez is hozta létre kétszáz éve) a modernizációban: hogy ti. olyan szolidaritási keretet jelent, amelyben az óhatatlanul fájdalmas társadalmi átalakulásokkal járó modernizációs folyamatok negatív hatásai tompíthatók, a legalább átmenetileg hátrányosan érintett embertömegek "benntarthatók a rendszerben", a nyertesek pedig nagyobb lemondásra vehetők rá a közösség érdekében. A nacionalizmus ellenben pl. egy Fidesz-rezsimben valóban pusztító, mert a modernizáció, a környezetünkhöz való mentalitás- és képességbeli felzárkózás, a társadalmi együttműködés és verseny intézményes hatékonyságának kialakítása helyett a nacionalizmust bezárkózásra, a tudatlan és cselekvésképtelen (avagy a végén már csak terméketlen rombolásra képes) tömegek félelmeinek felkorbácsolására, a nemzeti versenyképesség alapjainak rombolására használja. A nacionalizmus modernizáció nélkül -- ami az utóbbi kétszáz év magyar történelmének egyetlen legfőbb baja -- terméketlen, szomorú, hanyatló közösséget termel ki újra és újra, egyre kilátástalanabb módon. A magyar nacionalizmus ugyanakkor nem is ugorható át (hagyható figyelmen kívül) a modernizációban: az ereje okán vagy felhasználjuk erre, vagy ellene fordul.
A Jobbik mellett kiállás tehát egyszerre a demokrácia és a nemzeti modernizáció (a modernizációs nacionalizmus) lehetősége melletti kiállás is. Nem a Jobbikot kell szeretni, elég a demokráciát, habár -- ismétlem, a rasszizmusával szembeni kétség előnyeivel -- a Jobbik az egyetlen párt (tehát praktikus választási lehetőség) most, amely megközelítőleg jól lövi be a modernizáció feltételeit Magyarországon. A Momentum és az LMP kiállása mellette nem véletlen. Ezek a pártok érteni látszanak azt is, hogy a válságunkból való kiutat nemcsak a valaha szintén a nemzeti modernizációt képviselő, mára rogue, diktatórikus erővé züllött Fidesz és a posztkommer utódpártok közös visszaszorítása jelentheti csak. Amennyire tudom, a saját pártom, a (szimbolikusan létező) Polgári Konzervatív Párt, amelynek vezetésében már nem veszek részt, hasonló álláspontot foglal el ebben az ügyben. A politika az egzigenciák (kb. kényszerek) művészete (vagy inkább horror show-ja), és sajnos minél rosszabb állapotban van egy ország (és a mienk mára nagyon rossz állapotba került), annál nagyobb lelki erőre és tisztánlátásra van szüksége a show-ban a táncosoknak. A Fidesz nem ad nekünk más lehetőséget, minthogy kívülről szörnyetegeknek látszódjunk, akik belül, kizárólag maguk számára érzékelhetően, felváltva sírnak és keményítik meg a lelküket. (Erre sem voltam én alkalmas.)