1000 A MI HAZÁNK

" Míg más parlamentáris országokban a jobboldal általában a józan és megfontolt konzervativizmust, a tradíciókhoz való ragaszkodást tekinti hivatásának – nálunk a magát jobboldalinak nevező kormányzati rendszer ezekkel ellenkező törekvéseket mutat. Alkotmányjogi téren a parlamentarizmus elsorvasztása és látszatparlamentarizmussá süllyesztése ennek az állítólag jobboldali kormánypolitikának egyik fő célja. A vezérkedés, az egy akarat érvényesülésére felépített és minden bírálat elnémításával kialakított nemzeti egység, másrészt gazdasági téren az individualista gazdálkodást mindinkább elfojtó, egy újfajta kollektivizmus felé elhajló, sokszor már a magántulajdonba is belenyúló törekvések: nehézzé teszik egy konzervatív politikus számára, hogy ezzel a jobboldallal azonosítsa magát.” (Gr. Apponyi György, 1935)

Facebook oldaldoboz

Friss topikok

Polgári konzervatív blog

2017.11.17. 08:05 HaFr

Lehet még kormányváltás? Sűrűsödés az ellenzéki oldalon

Az ellenzéki útkeresés ma egy Gyurcsány-vezette DK-MSZP és egy Jobbik-LMP rész-szövetség felé mutat, miközben a Momentum az utolsó pillanatig kivár. Ezek az utak az említett sorrendben is stabilizálódhatnak, és van némi esélye az első két szövetség között a koordinált jelöltállításnak is. A Momentum…

komment

2017.11.16. 13:45 HaFr

Akarja-e Ön, hogy "Mészáros Lőrinc" a Fidesz segítségével félmillió forintot vegyen ki az Ön zsebéből 2018-ban?

A kérdésnek -- ha utánaszámolunk -- valamivel nagyobb a létjogosultsága, mint ennek: "Akarja-e ön, hogy Botka László segítségével közvetlen környezetébe migránsokat telepítsenek?" Márpedig a szegedi Fidesz rövidesen ez utóbbiról kezdi kérdezni a helyi népet. Botka -- akit az MSZP kicsinált, ami nem…

komment

2017.11.15. 12:23 HaFr

Az ellenzék ellenérdekelt a Momentum népszavazásában

A Momentum nagyot nyerhet a hétfőn kezdődő népszavazási aláírásgyűjtésen akkor is, ha esetleg nem jön össze a 200 ezer érvényes aláírás -- és nem csak az adatbázisának bővítését. A mai állás szerint világos, hogy a baloldali ellenzék nem fog segíteni a Momentumnak a kampányban, inkább érdeke…

komment

2017.11.14. 17:59 HaFr

Lesz-e rövidesen fideszes kézben a MOL / OTP?

Ma még csak Tállai egyéni akciója, és az őt megvédő rezsim, de lehet, hogy Hernádi meg Csányi foghat még csodálkozni, amikor az elnökölt-vezérigazgatott cégeik néhány éven belül átkerülnek közvetlenül fidesznyik kezekbe. Az OTP Bank kapcsán megelőlegeztem ezt már 2020-21-re, de egyszerűbb lesz az…

komment

2017.11.14. 09:35 HaFr

Ezeréves kiegyezés. A Momentum hiányzó narratívájához.

Magyarország sikerei ezer éve a Nyugat és magyar közötti kiegyezésekhez kötődnek. A kudarcos magyar behatolási kísérletek után Szent István koronát kért a pápától -- nem Keletről/Bizánctól, de nem is a német-római császártól, ami a vazallusi viszony elismerése lett volna --, hogy a királyság autonóm…

komment

2017.11.13. 09:57 HaFr

Orbán értékrendje

A Putyinnal való összehasonlítás megállja a helyét, ha az eltérő kontextust is figyelembe vesszük -- amit ellenzéki tollforgatók azonban se ebben az összehasonlításban, se Horthyval szemben nem szoktak megtenni. Orbán tegnapi beszéde a globalista gondolkodás feletti átfogó európai győzelemről…

komment

2017.11.12. 11:46 HaFr

A szocialisták perverz egyenlőségeszménye

A napokban láttam egy videót az Új Egyenlőség elnevezésű szocialista szellemi műhely FB oldalán, amelyik azzal hirdeti magát, hogy mindenkinek meg kell néznie (aki érteni akarja a világ folyását -- és hát ki ne akarná). Meg is néztem, arról láthatunk demonstrációt egy futóverseny metaforájával, hogy…

komment

2017.11.12. 10:25 HaFr

Miért nem olvassák a szocialisták Marxot?

Épp a napokban olvastam Micah White Occupy-mozgalmár tollából egy remek eszmefuttatást; remek volt, mert mutatja a gondolkodás teljes csődjét a rendszerkritikus baloldalon. A cikk -- ez esetben az offshore-ozó "globális plutokráciára" újabb fényt vető Paradise papírok publikálást követő…

komment

2017.11.11. 11:01 HaFr

A Momentum újabb pirruszi győzelem felé?

A Momentum Mozgalom első ránézésre újabb lehetőséget kapott az ismertsége bővítésére a civilek szabályozása elleni népszavazással -- a kellő számú aláírás összeszedésére persze aligha, mert az ellenzéki pártok szolidaritása nyilvánvalóan esett az NOlimpia óta az új generációs párt iránt, segíteni…

komment

2017.11.10. 08:49 HaFr

A sorosozásból nem lesz működő kapitalizmus

Tegnap hazafelé Londonból két ott dolgozó fiatal ember ült mellettem a repülőn és elég hangosan, sőt lelkesen beszéltek arról az egybevágó élményükről, hogy odakint "kapitalistákká" váltak. Mivel az is kiderült, hogy az egyik könyvelő egy multinál, a másik pedig felszolgáló a Cityben, nyilván nem…

komment

süti beállítások módosítása