1000 A MI HAZÁNK

" Míg más parlamentáris országokban a jobboldal általában a józan és megfontolt konzervativizmust, a tradíciókhoz való ragaszkodást tekinti hivatásának – nálunk a magát jobboldalinak nevező kormányzati rendszer ezekkel ellenkező törekvéseket mutat. Alkotmányjogi téren a parlamentarizmus elsorvasztása és látszatparlamentarizmussá süllyesztése ennek az állítólag jobboldali kormánypolitikának egyik fő célja. A vezérkedés, az egy akarat érvényesülésére felépített és minden bírálat elnémításával kialakított nemzeti egység, másrészt gazdasági téren az individualista gazdálkodást mindinkább elfojtó, egy újfajta kollektivizmus felé elhajló, sokszor már a magántulajdonba is belenyúló törekvések: nehézzé teszik egy konzervatív politikus számára, hogy ezzel a jobboldallal azonosítsa magát.” (Gr. Apponyi György, 1935)

Facebook oldaldoboz

Friss topikok

  • screpes: @Rodney_2: Nem értem... most akkor ennek örülünk? Ők még az inkáknál is inkábbak? Egyébk... (2021.08.01. 10:14) Itt a vége a blog.hu-n
  • Tibor Rajna: A nép az egy vérből való hús-vér emberek nagy családja. A nemzet a nép szuverenitásának megtestes... (2021.05.04. 17:36) A nép fontosabb, mint a nemzet
  • kistót: @ijontichy: Azért a fiatal Tótát én sem szerettem. Öncélúan trágár valóban nem volt, de néha durv... (2021.03.24. 11:50) A magyar ellenzék mint piaci kofa
  • Rodney_2: Na még sem lesz szükség Nyugaton a sok millió migráncsra a beteggondozásban: index.hu/techtud/20... (2021.02.01. 13:10) Igaza van-e Novák Katalinnak?
  • screpes: @Rodney_2: Előbb még hiányzik egy időszerűbb igazságbeszéd, nem gondolod? Reggel délben est... (2021.01.17. 09:32) Győzhet-e az egyesült ellenzék? - Igen.

Polgári konzervatív blog

2017.10.20. 17:23 HaFr

Nem Magyarország, hanem az ellenzék tartja hatalomban a Fideszt

Képtalálat a következőre: „mszp korrupció”

A magyar politika oligarchikus (kevesek által uralt), nagyfokú hatalmi koncentrációja nemcsak azt jelenti, hogy a demokrácia vastagon manipulált (a választási rendszerrel, a propagandával, az ún. konzultációkkal, egzisztenciális fenyegetéssel), hanem azt is, hogy nagyon keveseknek van beleszólásuk abba is, hogy hogyan lehetne leváltani a kormányt. Ez a kevés gyakorlatilag a 25 ellenzéki pártvezető: pártelnökök és kulcsemberek.

Mostanra nemcsak az világos, hogy a Fidesz híveinek száma a választásra jogosultak 25 és 30%-a között stabilizálódott, tehát alapos kisebbségben van (ezt eddig is tudtuk); hogy a miniszterelnök személye iránt szimpatizálók is messze kisebbségben vannak; hogy a pártok és a pártpolitika iránti bizalom elenyésző; de az is kiderült, hogy az ún. nemzeti konzultációk sorozatban bukások (ha sikernek hazudja is őket a mindent ellepő állami propaganda), a kormány fő témái rendre hazugságok (államcsőd, nyugdíjvédelem, rezsiharc, legalább félig az a migráció-áradat, és a Soros-terv sem Sorosé), és nemcsak hazugságok, hanem az évek múlásával már a kormánypárti szavazók sem hiszik el őket, sőt pontosan tudják, hogy a Fidesz lop, csal és többnyire hazudik. Sőt még valami kiderült az évek során: a magyarok -- mivel nem érdeklik őket az ideológiák, főleg nem a pártprogramok finomságai, viszont a legtöbben kormányváltást szeretnének --, a baloldaltól csak egyet várnak: mutasson erőt, bármilyen összeállításban. Ha nem teszik, szavazók százezrei maradnak otthon, vagy egy részük átszavaz a Jobbikra.

Közben az ország lemarad minden tekintetben az európai versenytársaitól, tehát a kormányzás reálisan is kudarc -- ha egyáltalán kormányzásnak lehet nevezni, ami itt folyik. Ennek ellenére, csodák csodája, a kormány nagy optimizmussal nézhet a 2018-as választások elébe, a mai tudásunk szerint elenyésző esély van a kormányváltásra. Miért?

Mert az a 25 ember, akin az ellenzék sikere múlik, nem akar -- vagy csak egy kisebbségük akar -- győzni. Nem válasz erre, hogy a nyolc párt nyolcfélét akar, és a demokrácia lényege, hogy hagyjuk ezeket a saját útjukat járni meg egyébként is konteó. A helyzet az, hogy a baloldali ellenzék pártjai annyira gyengék és annyira értéktelenek -- kevésbé harciasan fogalmazva annyira nincs közöttük lényegi különbség, ami a közjóhoz való jelenlegi vagy posszibilis hozzájárulásukat illeti: nem arról van tehát szó, hogy az ürüléket kéne összeházasítani az arannyal, ami ellen az utóbbi joggal tiltakozhatna --, hogy komolyan semmi okuk nem lenne nem összefogni egymással akármilyen permutációban. Az MSZP nem rosszabb annyival, mint a Momentum, a DK, mint az LMP -- további bármelyik összehasonlításával folytathatnám --, hogy előkelő idegenként lenne okuk a másikkal viselkedni. Ellenkezőleg: mi, állampolgárok, semmitől sem esnénk el, ha bármelyikük kiesne a kalapból. Egyik vagy a másik választása és a többivel szembeni szavazói hiszti csak a szokásos magyar inkompetencia politikai identitásokban való kifejeződése. Ha meg egyenként nem tudják elmagyarázni a választóiknak, hogy egy ilyen választási listától nem kell félteni egyikük integritását sem, hát akkor... nincsenek éppen bizalmi viszonyban a választóikkal, tehát éppen ezért sem érdemes ódzkodni.

Egy különbség van közöttük, pontosabban egyetlen törésvonal -- a 25 emberen belül azok között, akiket fog a Fidesz és akiket nem. Nem tudom, kit igen, kit nem. De jó néhányat igen. Ha nem ez lenne a helyzet, már rég érvényesült volna valamilyen racionalitás a befutó helyek elosztásában, mert ugyan ki hiheti, hogy a Momentum több helyre fog szert tenni külön, mint tenné egy közös listán, a DK jobban fog teljesíteni egyedül, mint az egész részeként stb? Az meg, ugye, kizárt, hogy adott számú szavazat esetén mindenki jobban teljesítsen egyedül, mint az összes együtt. Egyetlen reményük lehetne, hogy külön indulva több szavazót fognak aktivizálni, de ennek éppenséggel az ellenkezője várható. Arra a jogosnak tűnő felvetésre, hogy "de hát ezek különböző pártok, ne próbáljunk belőlük közös ellenzéket faragni", az tudom mondani, hogy ez sajnos tévedés, amit maga a választási rendszer cáfol. Itt egy vastagon többségi típusú választási rendszer van, kb. a britéhez mérhető hatáslogikával, amelyben -- jobb híján -- az ellenzéknek egységesen kell tudni fellépni. (Azt már megtudtuk, hogy a választási rendszer megváltoztatását nem akarják keresztülvinni, a polgári engedetlenségtől visszavonultak.)

Ha kapna a két-három mikropárt 2-2 befutó helyet, ugyan ki mondja meg, hogy ez nem érné meg a nagyoknak az egység felmutatásáért cserébe? Ha a DK kapna 12 helyet és az MSZP 16-ot, ugyan ki mondhatná meg, hogy egyedül többre vinnék? (Ráadásul -- lásd feljebb -- együtt cselekedve több szavazót tudnak elvinni az urnákhoz, tehát bőven beleférne nekik jótékonykodni egymással vagy a másik javára tévedni.) És ha ilyen bizonytalan a jövőjük, nem érné meg rögzíteni a téteket és eredménymegosztást előre? Ugyanez az egyéni helyekre is áll. És pontosan az, hogy a logikus, mindenkinek kedvező megoldást nem hajlandók összehozni, ad okot a bizalmatlanságra azzal kapcsolatban, hogy egyáltalán akarnak -- mindannyian akarnak -- győzni. Én nem örülnék a baloldali győzelemnek, mert a kormányzóképességüket nem tartom semmire. Annak viszont nagyon örülnék, ha befejeződne a hazudozás és létrejönne egy nemzeti érdekű, magabiztos ellenzék, amely a Fideszt kellő súllyal és integritással tudná kontrollálni 2018-tól. Mert ez így nulla, ez így szégyen, a választók átverése. Rossz vicc, hogy egyáltalán még foglalkozni kell ezzel. Ennél az összefogdosósnál nincs hálatlanabb publicisztikai téma, az ember hovatovább lejáratja magát, ha billentyűre tűzi.

138 komment

A bejegyzés trackback címe:

https://hafr.blog.hu/api/trackback/id/tr4413039396

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

maxval bircaman bácsi szeredőci mélyelemző · http://bircahang.org 2017.10.21. 12:35:20

@padisah:

Gratulálok, gyakorlatilag tökéletesen leírtad a lényeget.

KuunhalmiAgnes 2017.10.21. 12:37:22

Igazsagos valasztasi rendszerre volna szukseg, ami a nem szavazok velemenyet is figyelembe veszi.
A nem szavazokat automatikussan baloldali szavazatkent kene ertekelni. De meg a jobb oldali szavazoknal is feltetelezheto, inkabb balra szavaznanak, ezert a jobb oldali szavazatok felet a baloldalhoz kene szamolni. Minden mas igazsagtalan.

stoic79 · http://liberatorium.blog.hu 2017.10.21. 12:52:41

Csak részben értek egyet. Az igaz, hogy az ellenzék nagyon rosszul politizál, de sokkal jobb eredményt akkor sem érnének el, ha jobban politizálnának. Ennek oka, hogy a Fidesz nagyon jól beletalált abba a politikai termékbe, amit a magyar választó akar. Ez pedig a nemzeti színű zászlóba csomagolt Kádár rendszer. Az ellenzéknek csak akkor lenne esélye, ha ezt a politikai terméket hitelesebben tudná előadni, viszont az - még ha ebből következőleg nyernének is - nem lenne a helyes irány. Ha Magyarországon változást akarsz a politikában, akkor az embereket kell meggyőzni arról, hogy a nemzeti színekbe csomagolt kádárizmus miért problémás.

liberatorium.blog.hu/2014/04/27/miert_a_fidesz

Andy73 2017.10.21. 12:55:41

Az ellenzék is Magyarország része, és a Fidesz-KDNP is. Ez a választék, ezek közül lehet választani, és ezek közül fölényesen nyertek kétszer is a jelenlegi kormánypártok, kétharmados többséggel, és most is ez várható.
Nem 20-30 emberen múlik, hanem a 8 millió szavazón, akik közül mindig kb. 60 % adja le a szavazatát - ez nem kevesebb, mint sok nyugati országban, pl. Amerikában.
Azt, hogy a nem szavazók hogyan szavaznának, nem tudhatjuk, de ez a kérdés irreleváns, hiszen nekik tök mindegy, őket nem érdekli különösebben, hogy ki van a kormányon, vagy éppenséggel elégedettek azzal, ami van.

Janossz 2017.10.21. 13:01:41

@maxval bircaman bácsi szeredőci mélyelemző:
"Az alap a harc a liberális elnyomás ellen."

Ennyi, Birca? Szóval ment a Legnagyobb Gondolkodó egyszer egy vidéki város főterén, és a Kossuth szobor talapzatán a következő obszcén kifejezéseket találta kőbe vésve: Szabadság Egyenlőség Testvériség.
Ettől azonnal megvilágosodása lett, és iziben elhatározta, hogy hátralevő életét az ilyesmik elleni harcnak áldozza.

Akkor épp a Liberális Internacionálé alalnöke volt, megjegyzem.

Erre az alapra azért ne gondoljátok, hogy várat lehet építeni!

maxval bircaman bácsi szeredőci mélyelemző · http://bircahang.org 2017.10.21. 13:05:29

@Janossz:

Orbán? S kit érdekel Orbán? Amikor jót tesz, akkor támogatni kell, amikor meg nem, nem. Mit nem értesz ezen?

Olyan nehlz elképzelni, hogy a szavazó nem X vagy Y politikus fanatikus híve, hanem X vagy Y elv támogatója?

A liberalizmus a szabadság ellensége, azaz a két dolog egymással való azonosítása abszurdum, egyébként.

Lavinia Pinkerton 2017.10.21. 13:15:20

@stoic79: Milyen érdekes, hogy ez az ország ilyen együgyű, hogy csak egyetlen problémája volt és van az egész életében,
hogy Orbán seggét akarja kényeztetni lehetőleg éjjel-nappal.
Most, hogy már 8 éve megszűnt a probléma és lelkesen nyalhatja azt, amire vágyott, egészen tökéletes a komfortérzete.
És akkor ki a hibás ezért ? Hiba-e, hogy ilyen csicskák ?

Janossz 2017.10.21. 13:25:34

@maxval bircaman bácsi szeredőci mélyelemző:
"Orbán? S kit érdekel Orbán?"
Például téged. Úgy is, mint a fejéből kipattant illiberális agyhúgykő ezüstfokozatú propagandistáját.
"A liberalizmus a szabadság ellensége..." Az hát.
Törökország, Belarusz, Ruszkiland, meg ilyen Mindenisztánok a szabadság fellegvárai. Tudjuk.
Ilyenek tudsz mondani, ha az ideológiáról kérdezlek? Tényleg?

inteligencs elenzeki 2017.10.21. 13:47:33

"Mostanra nemcsak az világos, hogy a Fidesz híveinek száma a választásra jogosultak 20 és 25%-a között stabilizálódott, tehát alapos kisebbségben van (ezt eddig is tudtuk);"

Vastag csúsztatás, ugyanis nem tudjuk. A választás mindig a jéghegy csúcsát jelenti. Az aki nem akar elmenni mert lesz.rja a választás eredményét, vagy egyszerűen nem ér rá, az a jéghegy víz alatti része.
A víz feletti felső harmad a választásokon résztvevők. Ezeknek nagy része azért nem megy el választani, mert tudja, (ahogyan 2014-ben is tudta), hogy nagy valószínűséggel a Fidesz nyer. De nem ment el ezt megakadályozni, mert neki így is jó. Ha nem lett volna jó, akkor elment volna bizony, a Fidesz meg lapátra került volna.
Visszatérve a jéghegy hasonlatra ostobaság lenne azt feltételezni, hogy a jéghegy víz alatti része nem jég. Nem lájuk, de mindenki tudja hogy az jég. Ha pedig a hajó nekiütközik, (ez az országos választás, a hajó pedig az ellenzéké) a feltételezés bizonyossággá változik.
Mégis ezen rugóztok lassan már 8 éve, hogy csak az emberek 25%-a támogatja a Fideszt. Röhejes na.
Közvélemény kutatás ? Van e hatékonyabb, és hitelesebb, mint maga az országos választás ? Én annak hiszek, mert gyakorlatias gondolkodású vagyok.
Jövőre kiderül megint, hogy hogy áll a közvélemény.

HaFr · http://hafr.blog.hu 2017.10.21. 14:01:27

@Comte de Gippaud: 2,1 mill szavazatot kapott listán 2014-ben, ez 25%, így érthető?

HaFr · http://hafr.blog.hu 2017.10.21. 14:05:57

@Comte de Gippaud: de egy kicsit igazad, alulbecsültem hirtelen, kijavítottam 25%-30%-ra a szövegben

Andy73 2017.10.21. 14:06:33

@Comte de Gippaud: "A víz feletti felső harmad a választásokon résztvevők".

Az összes választáson a szavazók több mint fele leadta a voksát, általában 60 % körül.
Az ellenzék meg nyugodtan jöhet azzal, hogy a 10 millióból (a csecsemőket is beleszámítva) csak 2,5 millió szavazott a győztesre, ez még mindig a többszöröse annak, amit a második helyezett konglomerátum ért el, rájuk csak a lakosság kb. 10 %-a szavazott - de ha őket ezek a számok éltetik, akkor csak hajrá.

Tisztességes Természettudomány 2017.10.21. 14:46:12

Az ellenzéket pedig nem a Fidesz, hanem Gyurcsány tartja béklyóban. Végső soron tehát igaz a Fidesz mondása: mindenért Gyurcsány a hibás

HaD 2017.10.21. 15:02:23

@maxval bircaman bácsi szeredőci mélyelemző: Hát ebben aztán minden benne van HARC.... LIBERÁLIS ELNYOMÁS(ez külön díjas):)...a nemzetközivéééé lesz az még iányzik!!!

Morpheus. 2017.10.21. 15:03:35

A fideszt 2 millió választó tartja hatalomban (melynek majdnem egyharmada értekből teszi) és egy inkorrekt választási rendszert.

HaD 2017.10.21. 15:04:12

@HaFr: ha a szovjet tesók meg nem heckelték:) akkor tán igaz a szám de lehet hogy ez is csak a kék cédulákon annyi %...:)

DFK 2017.10.21. 15:17:42

@HaFr: akkor lécci a többi párt így számolt támogatottságát is írd ide. Ja, akkor nem az jön ki, amit szeretnél...

HaFr · http://hafr.blog.hu 2017.10.21. 15:20:26

@DFK: mi az ördögről beszélsz? Ajánlom a számok és fogalmak tisztázást számodra. 8 millió választásra jogosult közül 2014-ben 2,1 mill szavazott a Fideszre, a többit nézd meg a statisztikákban nem végzem el helyetted a feladatot

osborne 2017.10.21. 15:47:36

Ki tudja még mi lesz jövő tavasszal. Az viszont biztos, hogy az ellenzék katasztrófális, 7-8 év alatt nem volt képes összeállni vagy komolyan vehető alternatívát mutatni. Amíg ez nem történik meg, esélyesebb a mostani hatalom de ha a választók mást akarnak akkor ez a kormány is, ha nem is simán de leváltható.

Világít a torony 2017.10.21. 16:04:28

Ez nettó faßság. Nem az ellenzék szavaz, hanem a magyar ilyen-olyan választó polgár. A pártok meg csak olyanok, amilyeneket a befolyásható választók többsége akar. Amennyiben a választók többsége iskolázott, gondolkodó, értelmes és független személy lenne, a pártok is hasonló módon működnének. Azonban a választók többsége nem a fenti kategóriákból kerülnek ki.
Az eredménye ismert.

captaing (törölt) 2017.10.21. 16:17:48

@padisah:
Gyonyoru iras! Respect.

Mindenkinek ajanlom figyelmebe!

Buchhalter 2017.10.21. 16:28:55

Az ellenzek tok eselytelen.A nyugdijasokat megint megveszik kilora az atlag embert pedig egy kis beremelessel + nem emelik a rezsit.Bar a Fidesznek vannak gyenge pontjai
Elszallt lakas es alberlet arak es egy lelegezteton tartott egeszsegugy hadd pusztuljon a sok balos nyuger.

laci_52 2017.10.21. 16:59:38

Nem az ellenzék tartja hatalmon a Fideszt, hanem egyetlen ember: Gyurcsány! Ő egyedül többet tett a Fidesz-kormányért 2010 óta, mint az összes ellenzéki párt együttvéve.

$pi$ 2017.10.21. 17:06:03

"a választásra jogosultak 25 és 30%-a között stabilizálódott, tehát alapos kisebbségben van"

Kisebbségben vannak azok, akik a fideszre mentek szavazni azokhoz képest, akik a fideszre akartak szavazni, de nem mentek el, mert tudták, hogy nélkülük sem lesz gond.

Ez a "kisebbségben vannak" duma amúgy nagyon unalmas már.

hordalek 2017.10.21. 17:13:10

Namost. Kétgyerekes családapa vagyok. Az asszony is, én is felsőfokú iskolával az átlag felett keresünk. Alkalmazottak vagyunk, rendesen, bejelentett munkahelyen dolgozunk. Kérem a javaslatokat, kire szavazzak? Az ellenzéktől eddig egyetlen ìgéretet hallottam:fizessenekek a gazdagok. Azok kik? Netán mi is? A többi párt? Mit ìgért??? Leginkább semmit. Akkor? Hülye lennék nem a Fideszre szavazni. Érdekből teszem? Persze. Ki nem? És higgyétek el, nagyon sokan vannak ugyan így, mint a mi családunk.

Kurt úrfi teutonordikus vezértroll · matyimentes.blog.hu 2017.10.21. 17:14:14

@apro_marosan_petergabor: "Az országban prosperitás van, az embereknek, gazdaságnak egyre jobban megy, az infrastruktúra fejlődik."

- Ami qrvára csak propaganda és rájön hogy nem igaz ha valaki megnézi az igazi számokat.

Kurt úrfi teutonordikus vezértroll · matyimentes.blog.hu 2017.10.21. 17:16:23

@maxval bircaman bácsi szeredőci mélyelemző: "Sose voltam egyetlen szmeély propagandistája se."

Persze, a Kreml nem személy.

István Magyari 2017.10.21. 17:17:29

Szerintem anyád tartja hatalomban a Fideszt.

hordalek 2017.10.21. 17:19:48

@Kurt úrfi teutonordikus vezértroll: most írtam, köszönöm nekem jobban megy. A plázák parkolói tele, a kiskereskedelem rekordokat döntöget, csak az nem dolgozik aki nem akar. Soroljam még?

Janossz 2017.10.21. 17:23:55

@hordalek:
" Leginkább semmit. Akkor? Hülye lennék nem a Fideszre szavazni. Érdekből teszem? "
Hülye leszel. Eddig is az voltál, gondolom.
Ha egy üres lapra odateszed az aláírásod, az már nem a politikai állásfoglalásod, hanem a hit, a bizalom világa. Mint a devizás szerződések, pedig ott még üres papír se volt, csak sok apró betű a vége felé...
Láttam én már karón varjút, meg nemilyenlovatakartamfideszest is. Sok sikert!

hordalek 2017.10.21. 17:26:21

@Janossz: minek személyeskedsz? Hülye a tudod kicsodád. Érveket, ne személyeskedést.

GyMasa 2017.10.21. 17:27:51

@hordalek:
Na, el is kezdődött...
Most majd jól megkapod a magadét, mint én is, aki teljesen hasonló cipőben járok.

Kurt úrfi teutonordikus vezértroll · matyimentes.blog.hu 2017.10.21. 17:36:05

@hordalek: Megvezetett vagy. Nem látsz a propaganda mögé. A GDP arányos adó gyakorlatilag ugyanannyi mint a szocik alatt volt. Az hogy te jobban élsz, az azért van mert lerohad az oktatás, az egészségügy, a szegények pedig még szegényebbek. Amiért rohadt nagy árat fog fizetni a ország.

@GyMasa: Meg hát, mert nem látjátok a nagy összefüggéseket és csak a kis önös érdekeiteket nézitek.

Janossz 2017.10.21. 17:45:52

@hordalek: Épp csak az imént kívántam neked sok sikert a választásodhoz, hogy egy harmadik ciklusára készülő formációnak program nélkül (mert ugye, még számon kérhetné valaki, így egyszerűbb..) megadd a bizalmat.

Magyarul, rábízod magad és családod a NER bölcsességére, majd ők tudják, mennyi só kell bele.
Az ellenzék kiszivárgott programforgácsaira meg csapsz, mint éhtyúk a takonyra: Jajj, adót kell fizetni, gazdag lettem? Mire alapozod, pajtikám? Ki mondta neked, hol a határ?
Mert mindennek van határa. (most olvastam, plakáton, akkor biztos úgy van...)

Aki pártprogram nélkül ad szavazatot bárkire is, nem hülye: vagy vakhitű, vagy végtelenül ostoba.
Így jobban tetszik?

elismert felhasználó 2017.10.21. 17:50:09

@Kurt úrfi teutonordikus vezértroll:

Mert te persze a nagybetűs társadalomért, a közösségért élsz és harcolsz. Mindketten tejesen jogos és erős érveket hoztak fel. Ha ők úgy érzik, azt látják és tapasztalják, hogy jobban élnek, több marad, akkor bolondok lennének másra, pláne olyanra szavazni, aki még azt sem hajlandó közölni, hogy milyen adózás és egyéb közteher változás vár rá.
Megmagyarázhatnád végre, hogy a KISEBBSÉGBEN lévő Fidesz-tábort miért nem tudja leváltani az állítólag baromira elégedetlen közel 6 millió szavazó. És most tekintsünk el a posztban írt marhaságoktól.

Lavinia Pinkerton 2017.10.21. 17:50:12

@hordalek: Nyolc éve 3 millió devizahiteles volt, csak a lakáshitelesek közül.
Az azt jelenti, hogy az ország fele új lakást tudott építeni abban a szoci elmúltnyolcban.

Orbán alattvalójaként tudod, hányan tehetik ezt meg ?
Évente- 3-6 ezer lakás épül.

elismert felhasználó 2017.10.21. 17:53:25

@Lavinia Pinkerton:

Ez a 3 millió devizahiteles akkor biztosa elmegy és leszavaz a Fidesz ellenében. Ugye?

hordalek 2017.10.21. 17:56:06

@Kurt úrfi teutonordikus vezértroll: jaja....megvezetett vagyok. Oké legyen igazad. Fidesz el, jön helyette más. Mi lesz? De tényleg. Miben lesz nekem jobb??? Önös érdekeimet nézem? Mert??? Kiét nézzem? Állandóan világvégét vizionáltok, hogy összeomlik az ország, a rendszer. A valóság meg épp az ellenkezője.

Lavinia Pinkerton 2017.10.21. 17:59:06

@hordalek: A Soros ördögűzés nagyon bejön az ilyen felsőfokú családoknak, ugyi ?
Na, igaz lehet, mert ti fideszesek sekrestyés oklevéllel lesztek miniszterek.

Kurt úrfi teutonordikus vezértroll · matyimentes.blog.hu 2017.10.21. 18:01:59

@elismert felhasználó: Jaj, elnézésedet kérem hogy nem csak magamra gondolok. Miért nem tudják leváltani? Mert egyfordulóssá tették a választási rendszert, ezért. Mivel ne érted hogy ennek és a posztnak mi az összefüggése, nem ütöd meg azt a mércét hogy a tollkodáson kívül odaálljak veled vitázni.

Kurt úrfi teutonordikus vezértroll · matyimentes.blog.hu 2017.10.21. 18:04:42

@hordalek: én nem vizionálok világvégét. Jobb nem lesz, mert az ellenzék alkalmatlan. Attól még én undorodom ettől a narancsköztársaságtól, a politikai maffia szervezettől és a törvényekbe iktatott lopástól.

Lavinia Pinkerton 2017.10.21. 18:05:17

@elismert felhasználó: Teljesen igazad van. Orbánisták mind.
A szegények is, meg a gazdagok is. Aki rosszul járt, meg aki jól.
Ismerek egy fideszest, aki azelőtt vallási lapnál dolgozó tébolyult orbánista lapszerkesztő volt. Most közmunkás mellényben kapirgált az út szélén.
Szerinted, ha megállok és megkérdezem, hogy kire szavaz, akkor mit mondana ?
-Csakafidesz ....

hordalek 2017.10.21. 18:12:29

@Lavinia Pinkerton: Őszintén? A sorosozás nem jön be. De tényleg. De valszeg nem is nekem szól. A szociális helyzetemet meg azért ìrtam, hogy el tudd helyezni a hozzászólàsomat. Ès nem azért, hogy ironizálj vele.

Lavinia Pinkerton 2017.10.21. 18:18:36

@hordalek: A sorosozás nem neked szól ?

Itt nyomod a kormányimádatot és nem tudod felvállalni a kormány világösszeesküvés elleni ördögbögyörő harcát ?

Pedig ez az Orbán. Ezt választod. Lehet, hogy ha győznek, mehetsz katonáskodni a Soros háborúba...

elismert felhasználó 2017.10.21. 18:21:10

@Kurt úrfi teutonordikus vezértroll:

Butaság és sima terelés a részedről. A jelenlegi választási rendszerben is simán verhető a Fidesz. Egy összefogás 106 alkalmas egyéni jelöltjéből ha 90 nyer, akkor az összefogás kétharmados többséggel leváltja a Fideszt. Hol vannak ezek a jelöltek, mert bizony továbbra is azt állítjátok, hogy a 2 millió fideszbirkán túl, majd 6 millió dühös és elégedetlen választó vár arra, hogy szavazatával büntessen.
Tehát továbbra is adós vagy a magyarázatoddal.

elismert felhasználó 2017.10.21. 18:23:13

@Lavinia Pinkerton: Tőled is csak ezt tudom kérdezni:

"Megmagyarázhatnád végre, hogy a KISEBBSÉGBEN lévő Fidesz-tábort miért nem tudja leváltani az állítólag baromira elégedetlen közel 6 millió szavazó. "

hordalek 2017.10.21. 18:23:26

@Lavinia Pinkerton: Látod? Nem gondolkodsz. Nehéz felfogni, hogy úgy is lehet a Fideszre szavazni, hogy valamely intézkedésével nem értek egyet? Egyszerűen nem érint a sorosozás. És nem vagyok kormány imádó. Ha nem tudsz normális hangnemben eszmét cserélni

hordalek 2017.10.21. 18:24:19

@hordalek: velem, akkor hanyagoljuk egymást. Köszi.

Janossz 2017.10.21. 18:26:04

@hordalek: " Namost. Kétgyerekes családapa vagyok. Az asszony is, én is felsőfokú iskolával az átlag felett keresünk."
Aha.
Namost. Kétgyerekes családapa vagyok. Az asszony is, én is felsőfokú iskolával az átlag felett keresünk.Itt most festés után épp pakolásztunk, és megtaláltam a még 2014-ben regelt hordalék-nickem. Alig használt, újszerű.
Anno megfordult a fejemben az okádák, meg köpedék is, de valahogy ez volt a legkedvesebb, legkifejezőbb.
És a világért se nevezzetek Fidesz-trollnak, azt kikérem magamnak.
Az vagy, aminek vallod magad: Hordalék.

Lavinia Pinkerton 2017.10.21. 18:32:07

@hordalek: Szerintem jó lesz vigyáznod, ha nem sorosozol. Azt hiszed, tréfálnak, amikor őrültnek látszanak, de ők nem viccelnek.
Különféle bosszúk kitervelésében és a nemhívők levadászásában a legjobbak.

hordalek 2017.10.21. 18:32:21

@Janossz: bocs, de nem találok más kifejezést, mint hogy kontrapruktív vagy. Személyeskedsz, mert nincsenek érveid.

hordalek 2017.10.21. 18:34:01

@hordalek: mobilról vagyok, szóval kontraproduktív. Bocs.

Lavinia Pinkerton 2017.10.21. 18:41:23

@elismert felhasználó: Szerintem ebben az országban, és persze külföldön is, az orbánviktor a kis Jézuskájuk.
Zsigerileg imádják a vigyorát.
Azért nem váltják le, mert egész életükben őt bámulták és odavannak érte.
Én nem látok egyetlen ellenzékit sem sehol. Migráncsozó debilek úton-útfélen.
Ez egy fanatikus, teljesen meggárgyult ország. Talán mindig ilyen volt.

Janossz 2017.10.21. 18:52:15

@hordalek: Milyen érveim lennének? Mire válaszul?
Személyeskednék? Én? Te választottad a szutyok nevet magadnak.
Hordalék. Mindent elmond rólad.
Bújtok elő, mint eső után a gomba. Januártól a gépet se kell bekapcsolni, a nyitóképen is ti lesztek.
Azért jó, hogy vesztetek érzitek. Ez kis biztatást ad az ellenzéknek, a félelmetek. Okkal, vagy ok nélkül, de jó, hogy van.

elismert felhasználó 2017.10.21. 18:53:18

@Lavinia Pinkerton: Reménytelen és tehetségtelen trollok vagytok. Egy egyszerű, nem túl bonyolult kérdésre is csak egy gyenge, gúnnyal átitatott terelés jön.
:(

hordalek 2017.10.21. 19:01:54

@Janossz: Most is személyeskedsz. Mindegy. Vesztünket érezzük? Ha te ettől a tudattól jobban érzed magad, akkor meghagylak benne.
Ja. Ha valaki nem ért veled egyet, az fizetett Fidesz troll. Briliáns logika.

GyMasa 2017.10.21. 19:17:07

@Kurt úrfi teutonordikus vezértroll:
...Meg hát, mert nem látjátok a nagy összefüggéseket és csak a kis önös érdekeiteket nézitek....
És, mondjuk, olyan megoldás nem lehetne, hogy MINDENKINEK jó legyen?
Hogy mondjuk felülünk a lóra, és nem az egyik oldalán fekszünk arccal a porban?

Janossz 2017.10.21. 19:28:13

@hordalek: Ha valaki úgy viselkedik, mint valami hordalék, ráadásul ezt a nevet választja magának, akkor miért is én személyeskednék?
Ott van a névjegyeden, mit érsz, ócska troll!

hordalek 2017.10.21. 19:41:48

@Janossz: Úgy viselkedek??????? Muhahahaaaa....ember! Olvasd már vissza az hozzászólásaimat! Hol trollkodtam? Más a véleményem, mint neked. Tehát troll vagyok. Meghajolok eme logika előtt. Asszem kulturáltan hoztam a topik tudtára a véleményem. Na, mindegy. Eccerű életed lehet, ha egy nick alapján ítélsz.

GyMasa 2017.10.21. 19:43:10

@Lavinia Pinkerton:
...Nyolc éve 3 millió devizahiteles volt, csak a lakáshitelesek közül....
Ebben biztos vagy?
Én ezt a grafikont találtam, ami ugyan 2011-től indul, de ott 340 880 db-ról szól.
vs.hu/i/devizahitel-2-2-800x615.exact729x561.jpg
Aztán a magyar ingatlanállomány mérete:
www.portfolio.hu/img/upload/2012/04/lakoegysegek_szama.png
Eszerint kb. 4 millió lakás van ÖSSZESEN az országban, tehát a 3 millió devizahitelest, azt nem tudom honnan szedted, de egészen biztosan nem igaz. De mindig nyitott vagyok egy linkre, ami alátámasztja a 3 milliós számot!
...Az azt jelenti, hogy az ország fele új lakást tudott építeni abban a szoci elmúltnyolcban...
A 340 ezret, mégha meg is duplázom, akkor is csak 750 ezer jön ki. (és, ekkor szerintem nagyvonalú voltam)
És ez nem a fele a lakásoknak, hanem a 15%-a.
A 3 millió pedig a 75%-a lenne.
...Orbán alattvalójaként tudod, hányan tehetik ezt meg ?
Évente- 3-6 ezer lakás épül...
Ezt is honnan vetted?
www.portfolio.hu/img/upload/2017/01/ksh_lakasepitesek_2016_q1-q3-20161103-20170124.png
Eszerint soha nem ment 2000db/negyedév alá az új lakások számára kiadott építési engedélyek száma.
Végül pedig esetleg elgondolkozhatsz azon is, hogy nem lehetséges-e, hogy az- az általad 3 milliósnak titulált réteg nagyon csúnyán megégette magát a szoci időkben csúcsra pörgetett devizaalapú hitelezéssel, és végre magára szedett egy kicsi pénzügyi műveltséget, és mondjuk azóta nagyon megnézi, hogy milyen hitelt vesz fel?
Szóval, várom a linket a 3 millió devizaalapú lakáshitelről.

GyMasa 2017.10.21. 19:44:24

@GyMasa:
Akarom mondani, solved :-)

GyMasa 2017.10.21. 19:53:16

@Kurt úrfi teutonordikus vezértroll:
...én nem vizionálok világvégét...
Ez igaz, ebben egyet értünk!
...Jobb nem lesz, mert az ellenzék alkalmatlan...
De akkor mondd meg kérlek, hogy egyáltalán mi értelme van ennek a vitának?
Ha még te is belátod, hogy NEM LÉTEZIK alternatívája a mostani kormánynak?
Ha valaki ezt ki meri mondani, akkor az miért automatikusan fidesztroll???
...Attól még én undorodom ettől a narancsköztársaságtól, a politikai maffia szervezettől és a törvényekbe iktatott lopástól...
Ehhez minden jogod megvan, mert tényleg tenyérbemászó nagyon sok dolog, amit csinálnak.

Janossz 2017.10.21. 20:00:04

@hordalek:" Kérem a javaslatokat, kire szavazzak? Az ellenzéktől eddig egyetlen ìgéretet hallottam:fizessenekek a gazdagok. Azok kik? Netán mi is? A többi párt? Mit ìgért??"

Tipikus troll-duma. A küszöb nem számít, nem is érdekel, csak mindenki az átlag fölött érezze roppant veszélyeztetve magát, ez a lényeg, ugye, Troll Uram?

"Muhahahaaaa.." Ezt melyik felsőoktatási intézményben szedted magadra, ha nem vagyok indiszkrét, mert ilyen nyerítéseket az én én diplomámhoz nem kellet produkálni.

Mi vitt rá, így közel négy év után, hogy hallasd a hangod, kispajtás? Hány ilyen fikanicketek van még talonban?

Janossz 2017.10.21. 20:04:46

@GyMasa:" Na én mentem dolgozni... "
Írta volt Kurt 18:08-kor.
Te csak beszélgess azért vele nyugodtan.
Lehet, hogy nálad másfél óra egy műszak, a fene tudja...

ben2 2017.10.21. 20:07:30

"tehát a kormányzás reálisan is kudarc -- ha egyáltalán kormányzásnak lehet nevezni, ami itt folyik"

A szerző felsorolhatná azokat a gazdasági mutatókat, amik a 2002-2010 közötti időszakban javultak, a 2010-2017 időszakban pedig romlottak.
Amennyiben a térség többi országval vet össze minket ott is jó lenne felsorolni, hogy 2002-2010 között mely mutatókban és mely országokhoz képest zárult az olló és mely mutatókban nyílt 2010-2017 között.

Azért is lenne fontos ezt tisztázni, mert az összes "a baloldalnak bármi áron le kell váltani a kormányt" post szemérmesen kihagyja a 2002-2010 és a 2010-2017 közötti időszakok összevetését, hogy miért is lenne jó nekünk a jelenleg kormányzó politikai elitet a korábbira cserénünk.

inteligencs elenzeki 2017.10.21. 20:12:20

@HaFr:

"2,1 mill szavazatot kapott listán 2014-ben, ez 25%, így érthető?"

A többi párt mennyit kapott listán, hogy még érthetőbb legyen ? 7 milliót ?

GyMasa 2017.10.21. 20:13:23

@Janossz:
Majd elolvassa, ha végez a munkával.
Te tényleg ennyire értelmi fogyatékos vagy?

Kurt úrfi teutonordikus vezértroll · matyimentes.blog.hu 2017.10.21. 20:17:55

@elismert felhasználó: Ajaj, látom az olvasás nem megy neked. Mondom hogy méreten aluli vagy.
Mielőtt nekiállsz okoskodni, olvasd végig a kommentjeimet!

" Egy ellenzéki összefogással simán meg lehetne szüntetni a narancsköztársaságot. De ha egy választás erejéig sem képesek összefogni, ugyan hogyan tudnának kormányozni?"

@ben2: Milyen eredményekről beszélsz?

GyMasa 2017.10.21. 20:19:45

@ben2:
..post szemérmesen kihagyja a 2002-2010 és a 2010-2017 közötti időszakok összevetését,...
Dehogy hagyja ki!
Azóta eljött (eljön, vagy el fog jönni, nem is tudom, ez a 6 éves folytonos jövőidő kikezdi a nyelvtani képességeimet) az AMRAGEDDON, és már 6 éve minden héten összeomlik az ország gazdasága, amit úgyiscsak az EU-s pénzek tartanak életben, ami kicsit furcsa, hiszen ugyanazt a pénzt mind el is lopják...

Kurt úrfi teutonordikus vezértroll · matyimentes.blog.hu 2017.10.21. 20:21:10

@GyMasa: Milyen vitáról beszélsz? Én nem vitázom. Megállapítottam, hogy az önös érdekeitek alapján szavaztok. Te se tucc ovasni? Senkit nem neveztem Fidesztrollnak. Üldözési mániád van.

Janossz 2017.10.21. 20:27:07

@ben2: A szerző felsorolhatná az 1884-1902 közötti gazdasági változásokat is szép grafikonokkal alátámasztva. Akár. De nem erről írt.
Te meg, ha valamit mondani akarsz, hát hozd ide, szépen levezetve.
Nem vagy te Tanár úr, hogy vizsgáztasd a házigazdát,pillanatnyi kedved szerint. Még ha annak is érzed magad, sem.

GyMasa 2017.10.21. 20:29:11

@Kurt úrfi teutonordikus vezértroll:
...Milyen vitáról beszélsz?...
Hát, az itteni eszmecseréről, ahol te is elmondod a véleményedet, meg én is elmondom a véleményemet, meg mások is elmondjáka véleményüket.
...Én nem vitázom...
...Megállapítottam, hogy az önös érdekeitek alapján szavaztok...
Igen, és úgy látszik, hogy ez nekd nem tetszik.
Amivel semmi gondom nincs, csak te is vedd figyelembe, hogy nekem meg saját véleményem van.
...Te se tucc ovasni?...
Tudok, olvasni, csak nem értem, hogy miért mondod akkor el a véleményedet, ha nem akarod megbeszélni.
...Senkit nem neveztem Fidesztrollnak...
Abban még igazad is lehet, de sajnos nem sok embernek van hasonló önmérséklete azok közül, akik a te álláspontodat osztják.
Itt van egyből egy kiváló példának János barátunk, aki különösebb lelki probléma nélkül elhajt bárkit a férges kurva anyjába és ebben a tények sen zavarják különösebb képpen.
Ha gondolod, és az segít a nyugalom megtartásának érdekében, akkor elnézést kéerek, ha nem fogalmaztam elég
egyértelműen ebben a témában.
...Üldözési mániád van...
Nem,nekem szimplán roszz tapasztalataim vannak.

hordalek 2017.10.21. 20:31:53

@Janossz: Nem nagyon értem ezt a "Mi vitt rá, így közel négy év után, hogy hallasd a hangod, kispajtás? Hány ilyen fikanicketek van még talonban? "dolgot. Nem nagyon értem, hogy a véleményemnek mi köze, hogy mikor regeltem. Ez valami farok méregetés? Hogy ki mikor hányszor szólalt hozzá? Jaaaaaa...hogy ezen a blogon nem láttál még hozzászólni. Hát ja. Nem keresem én a bajt magamnak. Ezt is csak azért mert kint volt az Index nyitólapján. Ennyi a történet. Aki nem hiszi járjon utána.

Janossz 2017.10.21. 20:37:59

@GyMasa: "..elhajt bárkit a férges kurva anyjába.."
Mikor is? Hol is? Na, idézd már, ha mondod!
Ha nem tűnt volna fel, ignorállak.

Exploiter 2017.10.21. 20:49:56

Én azt nem értem, miért a bal oldalnak kellene leváltani a kormányt. Nem lehet, h azért nem nyernek, mert az emberek nem akarnak már bal oldalra szavazni?

Én spec k.ra örülnék egy normális centrális jobbnak. Valami értelmes polgári kormány, a fidesz maffia helyett. Erre szavaznék, lehet, hogy még másik egymillió is.

Most mi a választék? Bal, szélső bal, szélső jobb.
Nagyon szomorú, hogy a fidesz képes lenyúlni a jobb oldali jelzőt ahhoz képest, hogy szocialista populizmusból él.

Janossz 2017.10.21. 20:53:09

@hordalek:
Ó, hát hiszen értem én.
Jön Hakapeszi Maki, kétgyermekes rendes családapa, a maga diplomájával, három éve bejegyzett, azóta szunnyadó HORDALÉK nickjével, és egyszer csak elkezdi osztani észt a blogszférában. Állati életszerű.
Öröméről a Muhahaha ordítással tesz tanúbizonyságot, ami már a kangorillák körében se túl menő dolog.
De trollnak nevezni mindezért, nem szabad.

Azt meg egyszer se mondtad: Miért NE fizessenek a gazdagok?

Egy polcon vagy a Mosómasával, nem kell válaszolnod!

vaffanculo 2017.10.21. 21:00:10

Mindig szomorú - sőt kifejezetten szar - látni, hogy a kommentek átmennek fikázásba, trollkodásba, stb. Pl. itt van hordalek kommentje, aki kifejtette, hogy neki most jobb, minden mást leszar(ik) (hogy is kell ezt helyesen írni? :)). Janossz erre nekiugrott. Mi a fasznak van erre szükség? Ha vkivel nem értünk egyet, nem küldjük el rögtön a picsába. Amúgy nekem is az a véleményem hordalek álláspontjáról, hogy kurvára önző. És akkor mi van? Ha ő így gondolja, akkor így gondolja, pont. Amúgy nekem is jobb anyagilag most, mint Kúrcsány alatt, de ettől még nem érzem jobban magam. Nagyon jól tudom, hogy ezt nem a csúti csüngőhasú gecinek köszönhetem, hanem magamnak (meg mongyuk a szerencsének is :)). Azért nem érzem jobban magam, mert egy tolvaj mocsadék banda irányítja az országot, semmi mást nem hallani lassan, csak Soros, Brüsszel, migráncs, stb. Nem világvégét vizionálok, de az az érzésem (a szövegértelmezéssel küzdőknek mégeccer: az érzésem), hogy kurva nagy baj lesz itt.

morph on deer 2017.10.21. 21:01:52

@GyMasa:
“Hogy mondjuk felülünk a lóra, és nem az egyik oldalán fekszünk arccal a porban?”

Oh, dear!
Az akkor nem magyar ló lenne!
Mert a magyar ló kétdimenziós, és csak ‘túlsó’ oldala van!
Mindig.

Mert csak gondold őszintén végig, egyáltalán mikor fordult már a történelem folyamán elő az, hogy mi pont jókor, jó helyen és a jó oldalon álltunk?
Na?

Na most mindehhez adj hozzá egy alulméretezett diktátorpalántát többszörös életnagyságú egóval!
Ja.
Az orbánt!
Aki még a futballabdának is csak a túloldalán talál helyet, mert ő a gömb meghatározását is jobban tudja, mint ahogy mindenki más, mint ahogy minden mást is!

Dehát - gondolom - ezért szeretjük, mert mi másért is..?
Hát mert olyan okos!

Mint az altalaj. Akarom mondani: mint a föld! Az az ősmagyar anyaföld, az.
...

vaffanculo 2017.10.21. 21:02:52

@Exploiter: Pontosan így van, hiányzik egy igazi jobboldali erő. A fityesz nem az.

hordalek 2017.10.21. 21:12:11

@Janossz: Feladom. Nyertél. Meghajlok előtted. Le a Fidesszel, vesszen Orbán. Jöjjön helyette a .... ki is?

morph on deer 2017.10.21. 21:25:16

@ben2:
“A szerző felsorolhatná azokat a gazdasági mutatókat, amik a 2002-2010 közötti időszakban javultak, a 2010-2017 időszakban pedig romlottak.”

A kormányzás nem (csak) erről szól!
Különös tekntettel arra, hogy a makrogazdasági mozgásokra még a legjobb esetben is csak reagálni tudunk, de befolyásolni semmiképpen nem vagyunk képesek.
(Avagy: ki is fújja a passzátszelet?)

A kormányzás hatása olyan eredményeken is meglátszik, mint az egészségügy helyzete, az oktatás, vagy a jogbiztonság, - hogy csak pár evidens szempontot említsek.

Szóval “kormányzás” nem igazán fordult elő. Hőbörgés viszont bőven, és közben megállítottuk Brüsszelt, - azóta is ott áll, - meg Soros sem nevet, hanem adakozik, bár még nem tart a “végén” mint orbán...

Tehát, tisztán a “kormányzás” mindezidáig csak annyit jelentett, hogy a csókosok törvényben szentesített módon harácsolhatnak, a szegényebbek meg a törvények által garantáltan válhatnak nyomorultakká, viktorka meg kerekedik, mint az a bizonyos kisgömböc..!

Ja, és már rajta van Trump vendéglistáján!
Kitalálod, hogy hányadik?

Mindjárt Obama kutyái után keresd, mert előbb azok jönnek. Azok ugyanis jellemesebbek, ezt bárki megmondhatja..;)

morph on deer 2017.10.21. 21:34:47

@Exploiter:
“Nem lehet, h azért nem nyernek, mert az emberek nem akarnak már bal oldalra szavazni?”

Szerintem ez a meghatározás már jócskán idejétmúlt. Sőt, ahogy én látom, már a pártpolitizálás is, csak éppen még mindig a régi nótát fújja minden érdekelt.
Valahogy el kéne kezdeni az “ügyek” vagy “elvek” menti politizálást, ahol nem az lenne a döntő, hogy ki - melyik párt - mond valamit, hanem az, hogy mit mond!
És arra szavazni, aki az “igazi” választ adja egy problémára, és nem arra, hogy melyik párt tagja!

Tudom, ez science fiction a mai Magyarországon. De “képzeljétek el”!

GyMasa 2017.10.21. 21:56:02

@Janossz:
...Ha nem tűnt volna fel, ignorállak...
Semmi szükség rá!
Állok elébe annak, hogy vitába szálljunk!

GyMasa 2017.10.21. 21:56:34

@Janossz:
...Egy polcon vagy a Mosómasával, nem kell válaszolnod!...
Mi van?
Fut a gyáva?

GyMasa 2017.10.21. 21:59:38

@morph on deer:
...Mert a magyar ló kétdimenziós, és csak ‘túlsó’ oldala van!...
És, nem lehetne- néha - hogy felülünk rá???
Mert, amit te mondasz, az áttételesen pont azt jelenti, hogy SOHA nem lesz jobb!
Ezt pedig nem vagyok hajlandú elfogadni!
...Mert csak gondold őszintén végig, egyáltalán mikor fordult már a történelem folyamán elő az, hogy mi pont jókor, jó helyen és a jó oldalon álltunk?...
Mindig van egy első alkalom!
:-D

Kurt úrfi teutonordikus vezértroll · matyimentes.blog.hu 2017.10.21. 22:01:42

@GyMasa: Látom továbbra sem olvastad el alaposan az egész cuccot. Nincs itt vita. Arról van szó hogy a fizess ellen nincs aki képes lenne összefogni. Nincs vita. Van egy csomó megvezetett hülye, egy csomó aki rövidlátóan a zsebét nézi és észre se veszi hogy átbasszák - rezsicsökkentés - meg az elmebetegek. Ezek elegek a fizess 6alomban maradásához.

GyMasa 2017.10.21. 22:38:07

@Kurt úrfi teutonordikus vezértroll:
...Látom továbbra sem olvastad el alaposan az egész cuccot...
De, igen elolvasom, annak ellenére is, hogy amúgy nem lenne rá túl sok szükség, mert ritka kivétellel, amilyen pl. te is vagy, ugyanaz a szöveg.
...Nincs itt vita...
Nincs is.
Mindenki azt mondja, hogy amikor lesz érdemi alternatívája a fidesznek, akkor majd boldogan fog rá szavazni.
Ma nincs.
Csupán ezt a dolgot látjuk másképpen.
...Arról van szó hogy a fizess ellen nincs aki képes lenne összefogni...
Az összefogás csak abban az esetben lehetne megoldás, ha:
- Van matematikai esélye annak, hogy az összefogásban résztvevők többet érnek el, mint külön-külön ÉS ez legalább az egyszerű többségere elég! Ez gyakorlatilag ma csak akkor áll fent, ha bevennék a jobbikot is, ami a baloldalon ma elképzelhetetlen.
...Nincs vita....
Ellenben, aki nem az ellenzéki irányból közelíti meg ugyanezt az álláspontot, az bizony egyszerűen "fidesztroll" lesz.
Pedig ugyanazt gondoljuk a dologról.
...Van egy csomó megvezetett hülye, egy csomó aki rövidlátóan a zsebét nézi és észre se veszi hogy átbasszák - rezsicsökkentés - meg az elmebetegek...
Magyarázd el, hogy hol van az átbaszás egy mérnök házaspárnál, 3 gyerekkel, aki a szocik alatt 40%-os SZJA-t fizetett, most pedig egykulcsos adóval adózik, és kap még 100kHUF adókedvezményt is?
Mi a tökömért kellene nekik -az egyébként általad is tökéletesen alkalmatlannak nevezett - ellenzékre szavaznia, hogy mindezt elveszítse???
Mert a teljes baloldali vertikum a progresszív adózással kapmányol.
És, azt már láttuk az "elmúltnyóc évben" hogy ez it jelent pl. a szoci gondolkodásmódban.
És egyik párt sem ragadtatta magát arra a luxusra, hogy mondjuk konkretizálja, hogy PONTOSAN mit is ért progresszív adózás alatt.
Pedig kb. ennyi elég lenne lenyugtatni az alsó középosztályt, hogy:
- 500kHUF/hóig 10% SZJA
- 1MHUF/hóig 20% SZJA
- 2MHUF-ig 30% SZJA
- 2MHUF/hó felett 40% SZJA
De SENKI nem volt erre képes!
Mondd már meg, mi ebben az annyira nehét?
A rezsicsökkentés pedig egy kibaszott nagy demagóg faszság, amire én személy szerint kurvára haragszom!
...Ezek elegek a fizess 6alomban maradásához...
Csak az a baj, hogy az ellenzék SEMMIT nem tesz, hogy ezen változtasson!
2010-et elbaxták durván, mert amikor kiborult a szarosbili, akkor fleto nem állt félre úriemberként, és írta ki az új választásokat, hanem belementek abban a totál szánalmas 1 éves szarakodásba ami nagyban hozzájárult az akkori fideszes 2/3-hoz!
Ahhoz a 2/3-hoz, ami lehetővé tette, hogy megcsinálják mindazt, amit MA az ellenzék diktatórikusnak tart.
2014-ben ugyanez a faszság már lezajlott, és látványosan nem működött!
Erre, B+ megint ugyanazzal a halálraítélt stratégiával mennek neki a '18-as választásoknak.
Szóval, én megértem, hogy a fidesz a métely, de azt hiszem, arról legkevésbé a hozzám hasonló "önző" emberek tehetnek, hogy a kibaszott ellenzék úgy viselkedik, mint egy rakás óvodás.

GyMasa 2017.10.21. 22:40:37

@Kurt úrfi teutonordikus vezértroll:
...Nem fut. Un téged. A h én is...
OK, értem.
Pedig szívesen megvitattam volna a dolgokat, de akkor ahogy látom, a vita nem szerepel a listán, csak a propaganda.

morph on deer 2017.10.21. 22:47:41

@GyMasa:
“There’s allways a first time!”
;)
Hacsak úgy nem..!

De úgy őszintén, valahol láttál már ennyi önsorsrontó szerencsétlen balfaszt egy rakáson?
Engem beleértve..!

A legtöbben tudják/tudjuk, hogy mi a rossz, de mégis Karinthy Barrabását másoljuk, time and again!

Ha valaha fölkötöm magam, az majd garantáltan piros-fehér-zöld madzaggal történik, csak hogy figyelmeztessem a többieket: magyarnak lenni veszélyes!
Hát még ha olyan balszerencsés is, hogy a gondolkodó változathoz tartozik az ember..!

Addig is röhögjünk nyugodtan: a kétdimenziós ló úgysem képs megállni a saját lábán!
Haha!
Szóasl támaszkodnia kell, hogy fel ne dőljön! Most éppen hova is..?
Ajaj..! (Naugye..)

apro_marosan_petergabor 2017.10.28. 11:55:14

@vaffanculo: Tévedsz, a hibák ellenére előre megyünk.

apro_marosan_petergabor 2017.10.28. 11:58:35

Az ellenzék semmit sem tart életben, pontosabban csak a gazdasági bűnözés miatt börtönben lévő aktivistáit...
süti beállítások módosítása