1000 A MI HAZÁNK

" Míg más parlamentáris országokban a jobboldal általában a józan és megfontolt konzervativizmust, a tradíciókhoz való ragaszkodást tekinti hivatásának – nálunk a magát jobboldalinak nevező kormányzati rendszer ezekkel ellenkező törekvéseket mutat. Alkotmányjogi téren a parlamentarizmus elsorvasztása és látszatparlamentarizmussá süllyesztése ennek az állítólag jobboldali kormánypolitikának egyik fő célja. A vezérkedés, az egy akarat érvényesülésére felépített és minden bírálat elnémításával kialakított nemzeti egység, másrészt gazdasági téren az individualista gazdálkodást mindinkább elfojtó, egy újfajta kollektivizmus felé elhajló, sokszor már a magántulajdonba is belenyúló törekvések: nehézzé teszik egy konzervatív politikus számára, hogy ezzel a jobboldallal azonosítsa magát.” (Gr. Apponyi György, 1935)

Facebook oldaldoboz

Friss topikok

Polgári konzervatív blog

2017.10.12. 10:06 HaFr

Az etnikumok Európája erős EU nélkül folyamatos háborút jelenthet

Képtalálat a következőre: „székely autonómia”

Katalónia: a jövő elkezdődött. Illetve elkezdődött már a vesztfáliai békerendszerben, de mintha megtörte volna a politikai nemzetek születése a XIX. században -- ám most visszatekerjük az órát? Nagyon népszerű lett az utóbbi hónapokban az a feltételezés, hogy az európai modern politikai nemzetek egy részére a bomlás vár, az etnikumaik (skót, katalán, magyar stb.) "felszabadulnak", önálló államokat hoznak létre vagy csatlakoznak az anyaországaikhoz. Korábban erről úgy írtam, hogy a liberális demokráciák és végső soron a politikai nemzetek nem tudták létrehozni a saját kultúráikat, amelyek felülírták volna a törzsi, etnicista érzelmeket, amelyek most lángra kapnak, és szétrombolják a status quót.

Lehet, hogy így lesz, vagy a nemzetek egy részében így lesz. Van ennek egy kellemes középkori üzenete, ami nekem kedves. Ám ha így lesz, annál is sürgetőbb, hogy a nemzetek és jövőbeni államalkotó etnikumok komolyan vegyék az EU politikai integrációját a már (hála Istennek) előrehaladó gazdasági integráció mellett. Enélkül az orosz terv valósulna meg, ami kaotikus, de legalábbis az orosz befolyásnak nehezebben ellenálló Európával fenyeget.

Kivált bonyolult az a helyzet, amikor az etnikai kisebbségek az anyaállamaikkal is egyesülhetnek majd (Kárpátalja) és ennél is rosszabb, ha gyakorlatilag enklávét képeznek egy idegen országon belül és annak a felbomlásával fenyegetnek (Székelyföld). Ha az anyaország szítja az autonómia-mozgalmaikat, vagy egyenesen az elszakadásukra játszik, akkor könnyen véres konfliktus robbanhat ki az adott térségben. Nem tudom, tudja-e Orbán Viktor, hogy meddig tart Európa orosz együttműködésben való zavarása és gyengítése, és hol kezdődik a háborúba való becsúszás, amely konkrétan a Kárpát-medencében zajlana.

65 komment

A bejegyzés trackback címe:

https://hafr.blog.hu/api/trackback/id/tr5612956189

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

John Nethem 2017.10.12. 10:39:47

A történelem az a dolog, ami mindig megismétlődik. Sőt folyton, csak más-más paraméterekkel...
Egyedül az emberi tényező és annak alapvető motivációi benne az állandó.

2017.10.12. 11:17:35

persze hogy tudja!
de ő azt tudja a legjobban, már egy jó ideje, hogy úgyis mindenről más (tudjukki) tehet.
ezzel lehet időt nyerni amikor helyzet áll elő
ezt megérti(mit megérti, vallja) az őt támogatók gondolkodásmódja
ezzel megfelelő konstelláció esetén akár még a diplomáciában is lehet kavarni(ezért (is) lehet fontos a V4-ek)

SOROS a nemzetállamellenes, etnikumellenes, szociopata mizantróp(és nem fil-, ahogy állítja) tehet mindenről!(csodálom, h az ukrán oktatási törvényben még nem sikerült kimutatni a szőrös keze nyomát, de ami késik . . . ráér)!(és etnikuma :Ɑ vagy :o, vagy :(( )

padisah 2017.10.12. 11:33:26

a magyar eset nagyon eltér a többi európai kisebbségtől, az egyetlen hasonló lehet észak írország, ahol van a nagyon rosszul hangzó anyaország, meg a határ másik felé az oda tartozó kisebbség

ezek a konstellációk háborús vereség eredményeképp jöttek létre, az íreknél is azért van brit uralom alatt észak írország, mert azok erősebbek, történelmileg megszállták a területet, és ezen az 'anyaország' nem tud változtatni

ezekben az esetekben a helyzet rendezése nem autonómia, hanem a határok békés, megegyzésen alapuló korrekciója, ahol a jelenlegi birtokos (vagy bitorló) valamilyen kompenzációban részesül az 'anyaország' részéről, amiért lemond az etnikum lakta területről

A Katalán helyzetre Székelyföld hasonlítana, de az is csak gyengén mert már kifejezetten nagy a román etnikum aránya Székelyföldön belül is, tehát ott még választáson sem győzne az elszakadás Romániától. Jobb hasonlóságot Koszovó esete mutat, ők el is szakadtak, de háborúval.

Az Unió meglehetősen ocsmány politikát játszik, beavatkozik a függetlenségi törekvések letörésbe azzal, hogy nem lesz az eu tagból kiváló autonóm tartomány automatikusa eu tag. Ez nem is értelmezhető másképp mint az eu rövid távú politikája, a határok görcsös megváltoztathatatlanságával, holott az egységes európa érdekét kifejezetten szolgálná ha sok kis etnikailag egységes állam alkotná nagy nemzetállamok helyett.

2017.10.12. 11:39:23

@padisah:

az a helyzet, h az eredeti célkitűzés a határok átjárhatóságának megteremtésével az etnikumok, népek közötti békés gazdasági és kulturális együttműködés lett volna, de persze az eu a hunyó. tudniuk kellett volna, h ez európában lehetetlen.

HaFr · http://hafr.blog.hu 2017.10.12. 11:46:46

@padisah: az eu -nak nincs más választása, mint a független Katalónia ellen érvelni

padisah 2017.10.12. 12:02:55

@HaFr: célozgattál rá, hogy az oroszoknak mennyire kapóra jön egy etnikailag megosztott európa, de hát ez ugyanígy igaz a Brüsszelre is, nekik is pont ugyanazért könnyebb uralkodni tartomány nagyságú kis államokon, mint olyan nagy nemzetállamokon mint Németország vagy Franciaország

tulajdonképpen azt is mondhatnánk, hogy az erősebb, és egyúttal igazságosabb/demokratikusabb integráció feltétele lenne, hogy ezek a nagy nemzetállamok jóval kisebb tartományokra bomoljanak, és aztán ezek legyenek önállóan az eu tagállamai

HaFr · http://hafr.blog.hu 2017.10.12. 12:19:19

@padisah: igen, ezt pedzegetem magam is -- az eu azonban nem hasonlítható az oroszokhoz ebben a játékban, az eu mégiscsak mi mind vagyunk

Wikus Van De Merwe 2017.10.12. 12:24:29

Kérem szépen, úgy látom sokak számára megemészthetetlen, hogy egy, a lápi magyaroktól mentes, a haladó és felvilágosult nyugathoz tartozó állam virágzó és gazdag tartományában ütötte fel fejét a dzsungelláz, a függetlenedni vágyás. Érthető, hogy ezen skandalum láttán, sérült lelkük megnyugtatása végett, a gaz Putyin ártó kezét vélik felfedezni, hisz így egyszerűbb, ahogy az egyszeri fideszesnek is egyszerűbb Soros Gyurka árnyékát felfedezni minden gazság mögött. Igen, a történelem ismétli önmagát, mert az emberi hülyeség határtalan és az elbaszott paktumok, békeszerződések hordaléka, sara nem bomlik el, ott dudorodik a szőnyeg alatt és minden nemzedéknek jut belőle szagolni való.
Ne a Kárpát medencében keressétek a bajt.
Példaként csak nézzétek Szíriát. Most alakul, amerikai gyámság és török tiltakozás mellett, az új Kurdisztán, mely az Eufrátesz keleti partjától Irak északi területét leválasztva Iránig terjed majd. Szíria ér Irak felosztása és a közel 20 milliós törökországi kurd kisebbség számára megalakuló kurd anyaállam, tökéletes háborús alap az elkövetkezendő idők számára. Ehhez képest a katalán bohóckodás semmi. Európa gyenge, Putyinnak nem kel gyengítenie és az elkövetkezendő nagy háború nem az orosz mohóság miatt indul majd.

John Nethem 2017.10.12. 14:24:54

@Wikus Van De Merwe:

A múlt elvarratlan szálai mind... mind .....

John Nethem 2017.10.12. 18:33:25

"..Az Egyesült Államok kilép az UNESCO-ból.."

És a világ tovább bomlik...

Khonsu 2017.10.12. 19:47:05

A regionális alapú széttagolódás és a régiók megerősödésének egyik természetes módja az etnikai alapú tagolódás, mint ahogy (Katalónia esetében például egyszerre) gazdasági alapú tagozódás is, stb.

Az lesz az érdekes, hogy mi lesz ezekkel a régiókkal. Meg lehet próbálkozni egy Svájchoz hasonló szerkezetű (csak sokkal nagyobb méretekben) típusú föderalizmussal (köztes állomásként), vagy ezt a moderáló átmeneti szakaszt kihagyva (így a "rázósabb" úton) egy az egyben ráhagyni az integrációt a kialakuló "technológiai konglomerátumra".

A leváló régiók meglévő államokhoz való csatlakozását nem tartom valószínűnek, mert ezen "regionalizálódással" párhuzamosan épp az államok/államiság szétesése zajlik (helyi, átmeneti kivételekkel), a két folyamat pedig egymásból következik és egymást erősítik.

Ebből háború abban az esetben lehet, ha valaki szándékosan (oroszok) bekavar, de az neki is nagyon fájna, mert abban a helyzetben és körülmények között (Szíria a Nyugaton) olyan szervezetek olyan háttérrel és képességekkel születhetnek (gazdag és fejlett Nyugat, technológia 20 év múlva), hogy ahhoz képest az iszlamista terror kocsmai verekedésnek tűnne...

Laikus Érdeklődő 2017.10.12. 21:18:23

@HaFr: "az eu -nak nincs más választása, mint a független Katalónia ellen érvelni"
Az EU Soros kottájából játszik. Ez is a Soros-Terv része.

contractor 2017.10.13. 00:06:54

Nem létező hadsereggel elég nehéz belecsúszni Orbánnak egy háborúba, de ha mégis megtörténik akkor az fölöttébb kellemetlen lesz. De Orbán azért vigyáz rá, hogy soha ne legyen magyar honvédség. Ezért vesz buszokat katonai kiadás címszó alatt, fegyverzet nélküli repülőt, tart hadrendbe 50 éves helikoptereket, vásárol hordhatatlan egyenruhát a katonáknak. Másképpen ezt szabotánsnak hívják.

contractor 2017.10.13. 00:20:36

@padisah: "az íreknél is azért van brit uralom alatt észak írország, mert azok erősebbek, történelmileg megszállták a területet, és ezen az 'anyaország' nem tud változtatni"

Csak az angol megszállás az igaz. Az angolokat már rég nem édekli Észak-Írország, de az ír protestánsok hallani sem akarnak a katolikus írekről és nem kérnek a katolikus hülyeségeiből (pl. abortusz tilalom, fogamzásgátlás stb.). Mivel még mindig a protestáns írek vannak többen Ulster-ben, ezért nincs újraegyesülés Írországgal és nem is lesz még jó darabig.

Von Siebenbuergen · http://koszelet.blog.hu/ 2017.10.13. 01:04:15

@padisah: Csúnyán kevered Erdélyt és annak részét, Székelyföldet. Oltári baromságot írtál.

Demokrata Hungarofil 2017.10.13. 02:47:50

A cikk magyar ellenes provokáció. Egy magyart nem nagyon zavarna, ha Románia szétesne. A cikkíró viszont ettől retteg! - Nem a Secu-nak dolgozik véletlenül?

Demokrata Hungarofil 2017.10.13. 02:51:05

A magyarnak szaporodnia kell, erősödnie, gazdagodnia! Svájci típusú hadsereg kell, hogy ne érhessen meglepetés bennünket!

Demokrata Hungarofil 2017.10.13. 02:55:04

Azt magyarázza meg nekem valaki, hogyha Oroszország annyira agresszív, és annyira erős, akkor miért csak egy vékony szeletet vágott le abból az Ukrajnából, ahol a lakosságnak majdnem fele oroszul beszél, még Kijevben is többségben vannak az oroszok.

maxval bircaman bácsi szeredőci mélyelemző · http://bircahang.org 2017.10.13. 05:49:30

Most a lényeg: vissza kell szereznünk országainkat minden szinten, s e folyamatban a nyugat kerékkötőiként kell viselkednünk. S hogy ezt megértse az elemzéseket nem olvasó kisember is: "ami jó Brüsszelnek és Sorosnak, az rossz nekünk".

Az agonizáló liberalizmus folyamatosan ütés alatt kell tartani, hogy ne maradjon ideje lélegzetet venni.

Ennek a folyamatban segítő része a nyugati szeoaratizmusok támogatás is. Amíg ezekkel bajlódik Brüsszel, kevesebb ideje marad minket baszogatni.

Morpheus. 2017.10.13. 06:51:54

A poszt következtetése: ha meggyengül az EU, akkor a Kárpát-medence az etnikai feszültségek miatt káoszba fullad. Nem fog mert CSAK Orbán ehhez szerencsére nagyon kevés. Bár populista és mindig épp azt mondja, amit a két millio fideszes és 1 millió jobbikos támogató hallani akar, külföldö már senki nem veszi komolyan.

midnightcoder2 2017.10.13. 06:54:03

Ugye Európa fontos értéke a liberalizmus, demokrácia, igazságosság meg ilyenek. Na most, miért is igazságos és demokratikus az, hogy Pl. a katalánoknak nem lehet saját országa, a palesztinoknak nem lehet saját országa, a kurdoknak nem lehet saját országa, de Pl. azoknak a zsidóknak akik igazából mint nép nem is léteznek - a nyelvüket is mesterségesen állították vissza mert addigra természetes nyelvként már rég nem létezett - akkor is megcsinálták, ha abban az országban amit maguknak akartak már ezer éve mások laktak.

Demokrata Hungarofil 2017.10.13. 06:55:34

Persze. Miért is vennének komolyan egy olyan miniszterelnököt, akit már háromszor választott meg a magyar nép és nem kizárt, hogy negyedszer és ötödször is megválasztja, mert tehetséges, mint a NAP!

Demokrata Hungarofil 2017.10.13. 06:58:32

A XXI. századi liberalizmus olyan távol áll a XIX. század végitől, mint Makó Jeruzsálemtől. A XIX. századi liberalizmus azt jelentette, hogy polgári, keresztény, nemzeti - ezzel szemben a mai azt jelenti, hogy genderista, keresztény és nemzetellenes agyhalott...

midnightcoder2 2017.10.13. 06:58:55

@Morpheus.: Az EU mindenképpen gyengül. A három alappillére (németek, franciák, angolok) az egyik kihull a BRExit-tel. A periférián lévő országok (görögök, spanyolok, olaszok, stb) stabilan ülnek a béka segge alatt. Miközben Afrika felől 2050-ig kb. egymilliárd bevándorló próbál majd bejutni, legalábbis ha a demográfusoknak hinni lehet kb ennyi lesz a szaporulat, és már most sem nagyon férnek ott el. A világgazdaság súlypontja folyamatosan megy át Ázsiába, az európai népesség pedig egyre öregszik - akár kedélyes nyugdíjasotthon is lehetne, ha nem jönne a fenti egymilliárd, főként iszlamista néger. Akit aligha fognak tudni integrálni, így nemigen lesz belőlük derék adófizető polgár.

midnightcoder2 2017.10.13. 06:59:57

@Demokrata Hungarofil: Nem Orbán a tehetséges, hanem az ellenzéke kutyaütő. Orbán legfőbb erénye, hogy még így is ő a legkisebb rossz.

Demokrata Hungarofil 2017.10.13. 07:00:51

A Kárpát- Medencében, vagyis a Magyar Királyság területén nem lesz háború. Ki akarna, kivel? Ugyanis, aki a magyarokat lenyeli, az a többit sem hagyja a tányéron!

midnightcoder2 2017.10.13. 07:07:39

@contractor: A fene se akar itt háborúzni. Nincs is miért, nincs is ki ellen. Anno még a második világháború idején is a területért ment a hirig - és persze a gyarmatokért. De ma már nincsenek a régi értelemben vett gyarmatok, a területet pedig a román, magyar, szlovák népesség sem tudja belakni, mindenhol fogy, öregszik a népesség. Itt nincsenek természeti kincsek, Pl. olaj, gyémánt, ritkaföldfémek vagy hasonlók sem, így az amerikaiak sem fogják belátható időn belül idehozni a demokráciát. Ami háború lesz, az majd a kicsi iszlamista négerek ellen lesz amikor jönnek majd a Brüsszeli kalifátus irányából, de az még vagy 20-30 év, először át kell nekik venni ott a hatalmat, kiirtani a fehéreket, aztán egy darabig egymást is irtják majd (sííta vs szunnita, néger vs arab meccsek).

Demokrata Hungarofil 2017.10.13. 07:10:17

A végletesen túlszaporodott ázsiai-afrikai népek törvényszerűen fokozódó háborúiból, nyomorgó milliárdos tömegeiből több milliós emberfolyam indult meg a Béke Gazdag Szigete, Európa felé...A fizika törvénye, az anyag a nagyobb nyomású helyről a kisebb nyomású felé megy és ezt Feszültségnek és Áramnak hívják. Európa ellenálló képességén múlik, hogy mekkora lesz az Áramerősség...Európát jelenleg a globális hatalomra törő Nemzetközi Zsidó Maffia tartja markában, mely ellenségének tekinti az erős nemzetállamokat, mert ki akarnak csúszni a markából...Tehát igyekszik folytonos konfliktusokba belerángatni, összekeverni, hogy könnyebben manipulálhassa. Divide et impera!

Demokrata Hungarofil 2017.10.13. 07:15:47

Miért kellett a Nemzetközi Zsidó Maffiának Európára zavarnia az arabokat? - Egyrészt robbanásszerűen szaporodnak és óriási nyomást fejtenek ki Izraelre, másrészt pedig az Európai Unió államai elkezdtek szimpatizálni a Palesztin Állammal...Norvégia elismerte, sőt dollár milliókkal támogatta őket, hát megkapta Breiviket...De ez még kevés volt, ezért nyakunkba küldték az összeset, hogy állandósult iszlám-keresztény konfliktus képződjön és senki se akarjon hallani a Palesztin Államról...Mindkét cél teljesült.

Demokrata Hungarofil 2017.10.13. 07:21:41

A cikkíró aljas sugalmányával szemben, éppen FIDESZ kormányzásának hatására igen komoly együttműködés született a térség országai között, ezt V4-nek hívják. Szerbiával kitűnő kapcsolataink vannak és jó viszonyban vagyunk a szlovénekkel és a horvátokkal is. A románokkal is lassan javulnak a kapcsolataink. Az osztrákokkal pedig a választások után lesznek megint nagyon jóban... - Egyedüli konfliktus forrás az újnáci Ukrajna őrült politikája.

Demokrata Hungarofil 2017.10.13. 07:25:34

Orbán Viktor kormányzása alatt megszűnik az adósság növekedése, beindul a gazdaság és az építőipar, támogatják a családokat, nő a születések száma, nő a magyar összetartás a Magyar Királyság területén, csupa nagyon pozitív dolog! - Aki szerint ehhez nem kell tehetség, az mennyire épelméjű?

Demokrata Hungarofil 2017.10.13. 07:29:27

Az un. "Nemzetközi Terrorizmus" fedőnevű hadműveletet Izrael szervezi és távirányítja. - A zsidó-arab konfliktust sikeresen átalakították arab- iszlám-keresztény konfliktussá és zsidók helyett keresztények háborúznak az arabokkal...Az un. "Iszlám Állam" elpusztított vagy egymillió arabot, de egyetlen golyót sem lőtt ki Izrael felé...Nem érdekes?

midnightcoder2 2017.10.13. 07:38:56

@Demokrata Hungarofil: Orbán bácsi gazdasági sikerei nagyrészt az EU támogatásokon és a devizatartalék egy részének felszámolásán, illetve a manyup - amúgy teljesen ésszerű - felszámolásán alapulnak. Ezektől eltekintve sajna nem volt sokkal sikeresebb mint a szocik. Csak a szocik nyerő helyzetből manőverezték az országot oda ahová (54%-os GDP arányos államadósságból 80% fölé) addig Orbánnak szarabb helyzetből kellett indulnia.

bigdata 2017.10.13. 07:55:04

Kedvencem a törzsi, etnicista fordulat. Lehetne horda jellegű, falka szellemű, vérségi alapú is? Ez természetesen mindig a kisebbségi nemzetekre vonatkozik, az igazi államalkotó, játékszabályokat író, a többiekre kussparancsot osztó többségi nemzeteket nem érinti. Az ő nyelvük természetes, az ő hagyományaik természetesek, a vak is látja, hogy aki nem cseréli le a nyelvét, kultúráját egy csettintésre a többségi nemzet kedvéért, az törzsi, etnicista, provinciális, húgyszagú. Bánhatja, hogy annak született. És persze az, hogy Madridból mondják meg, hogy mit szabad Barcelonában és mit nem, az ugyebár természetes, erről sem kell megkérdezni a büdöslábú, törzsi etnicista bennszülöttek véleményét. Örüljenek, hogy spanyolok lehetnek minden defektusuk ellenére.

Igazából nyelvi és nemzetiségi ellentét sem kell a feszültséghez, ha egy régió, metropolisz, nagy lélékszámú közösség nem a saját elhatározásából vesz részt egy magasabbszintű közösségben, hanem mert alá van vetve. Az lenne a furcsa, ha nem merülne fel soha az igény a változtatásra. A kérdés csak az, hogy sikerül-e közös megegyezéssel korrigálni, vagy valakinek mindenképp fájni fog.

bigdata 2017.10.13. 08:02:38

@midnightcoder2: Izrael alapítását sem kísérte széleskörű nemzetközi üdvrivalgás. Még az ellenségem ellenségének az ellensége az ellenségem alapon is csak hallgatólagos beleegyezést kaptak 1 nagyhatalomtól (amelyik jelen sem volt a térségben).

Morpheus. 2017.10.13. 08:04:39

@midnightcoder2: Elég nagy tévedésben élsz. A gazdasági sulypont nagyon nem Ázsia felé tolódik hanem kiegyenlítettseget mutat a három nagy gazdasági zóna, vagyis az USA - Europa - Azsia közt. Nyugat-Európa nagyon is erős, kiemelkedő GDP mutatókkal. A német - francia - olasz - spanyol - holland - svéd "hatosfogat" még nagyon sokáig húzoerő lesz a világgazdaságban. Elkenben az oroszok sülyednek és már Kina sem hasit úgy mint korábban.

Visceroid 2017.10.13. 08:28:05

@contractor: "Ezért vesz buszokat katonai kiadás címszó alatt, fegyverzet nélküli repülőt, tart hadrendbe 50 éves helikoptereket, vásárol hordhatatlan egyenruhát a katonáknak."

Háát, én inkább azt mondanám, hogy ez a magyar logisztika. Ennyit tudunk. Ha háborúra kerülne a sor papírbakancsokban várnánk az ellenséget fakardokkal.

bigdata 2017.10.13. 08:29:23

@Morpheus.: szerintem a tolódás alatt egy folyamatot értett. És azt nehéz vitatni, hogy a távol-kelet súlya nagyot nőtt, és most is nő, csak kicsivel lassabban.

2017.10.13. 08:36:59

Az erős EU háttérhatalmi elitje pedig az európai népeket lecseréli mohamedánista és fekete-afrikai csőcselékre.

Az államot le kell bontani és elvenni a hatalmat az elitektől. Állami erőszak, elnyomó nyelvtörvények nélkül nem lesznek elnyomva az etnikumok. A nemeurópai betolakodókat pedig golyózáporral kell várni, ehhez hadsereg se kell, hisz mindenkinek lenne fegyvertartási lehetősége.

Visceroid 2017.10.13. 08:37:20

@maxval bircaman bácsi szeredőci mélyelemző: "Most a lényeg: vissza kell szereznünk országainkat minden szinten,"

Birca, tudod hányan elmondták ezt már előtted? A rendszerváltás óta folyamatosan ezt hangsúlyozzák, oszt mégsem jön el a Kánaán. Ja, tudom, mégtöbb adót kell fizetni, még csak egy kicsit kell kibírni, és ez már tart lassan 30 (de lehet hogy több, mert már az elftársak is ezt mondták) éve.

2017.10.13. 08:48:03

@maxval bircaman bácsi szeredőci mélyelemző: az állam az ellenség. Minden rossz forrása.
Most az EU-val nem az jött el, hogy megszűnt minden elnyomó nemzetállam és helyette lett egy EU-s kormány, hanem az elnyomó nemzetállamok mellett, fölött létrejött egy újabb szint, a brüsszelita elit.

Az államnak el kell tűnnie.

maxval bircaman bácsi szeredőci mélyelemző · http://bircahang.org 2017.10.13. 08:49:05

@Visceroid:

Ez mindegy. A lényeg: a mai rendszer rosszabb, így rendszerváltás szükséges.

Moin Moin 2017.10.13. 08:53:00

Egyszerűsítsük el a kérdést - mert a "nagy nemzeti elkülönülési felbuzdulás" különben nem érthető meg...

Ha megnézzük az elkülönüléseket támogatók "finomszerkezetét", akkor azt látjuk - kivétel nélkül* -, hogy a tömegbázis a kistelepüléseken van, magukat a mozgalmakat pedig nagyvárosi, de általában szintén kistelepülésekről származó "karizmatikus értelmiségiek" [Orbán] szervezik, akik így "keresik a helyüket a nap alatt". Felül tehát e mozgalmakban végtelen politikai önzést és hatalomvágyat, valamint az ehhez társuló cinizmust találunk, alul pedig tájékozatlanságot, sikertelenséget és a "globalizációs vesztesség" miatti frusztrációkat [brexitesek, trumpisták].

...Mármost, kérdés az, hogy akárminek a nevében is ["önrendelkezés" - olyanok részéről, akik még csak hozzávetőlegesen sem képesek felmérni és belátni a döntéseik, szenvedélyeik következményeit] fellépő gátlástalan alakok és tájékozatlan tömegek tekintetők-e "legitim politikai aktoroknak", vagy sem? Épp az általad is említett harmincéves háború óta tudjuk, hova vezetne, ha igennel felelnénk erre a kérdésre!

(Személyes szál: a térképeden Bajorország önálló entitásként szerepel, zölddel jelölve: nem lehetett vóna kék-fehér rutamintás az a kibaszott jelölés??? Amúgy meg eszünkbe sincsen elszakanni a rohattszemétpífke Tüccsöktűl: inkább megszájjuk űket Ajudikkal, mög Bömcikkel!)

*Van néhány eset, ahol nagyvárosokban is van komoly támogatói bázisa a szeparatizmusnak, ilyen pl. Erdély is. Ezeknél az eseteknél az ennek az oka, hogy egy korábbi történelmi periódusban a ma kisebbséget alkotó népcsoport volt "hegemón státusban", mint a Trianon előtti magyarság is, és ennek hagyományaképpen lett-nevelődött szeparatistává a nagyvárosi népesség egy része is, holott nem tekinthető személy szerint a globalizáció vesztesének. Érdekes ebből a szempontból Dél-Tirol, ahol a tiroli (német) származású nagyvárosi lakosság többsége annyira nyertes, hogy már nem is szeparatista... Íme, "a lét határozza meg a tudatot".:-)

Superuser 2017.10.13. 08:56:00

Megyen az U.S.E. propaganda minden csatornán.

chrisred 2017.10.13. 09:04:15

@midnightcoder2: A liberalizmus az egyéni polgári szabadságjogok rendszere, a klasszikus irányzat közösségi jogokkal nem is foglalkozott. A kollektív jogokat teljesen más társadalmi ideológiák tették központivá, pl. szocializmus, és ezek hatására épült a nemzetközi jog rendszerébe a XX. században a népek önrendelkezési jogának elve. Addig kizárólag az állam-terület-szuverenitás hármassága működött.

apterus 2017.10.13. 09:24:48

Kedves HaFR,
ugyan mit gondoljunk arról az "erős" Eu-ról, amelynek 2007-ben, miközben javában zajlott az ukrán választási válság, a legfontosabb gondja a vasalódeszkák dömpingje volt. Nem viccelek:
(eurlex-ben lehet megkresni:)A Tanács 452/2007/EK rendelete ( 2007. április 23. ) a Kínai Népköztársaságból és Ukrajnából származó vasalódeszkák behozatalára vonatkozó végleges dömpingellenes vám kivetéséről és a kivetett ideiglenes vám végleges beszedéséről

Az EU egy hihetetlenül bürökrata, technokrata szervezet, amely minden problémát a legapróbb és legbonyolultabb oldalról kezd kezelni, és végeérhetetlen alkudozásokba bonyolódik. Ha Európában kitörne a háború, az EU hamarabb alkotna szabályt a szimatszatyrokban terjedő invazív növénymagok hőkezeléssel történő semlegesítésének eljárási kérdéseiről, mint bármilyen érdemi lépést tenne a konfliktus megoldása érdekében.
Ezért az erős EU gyakorlatilag nem létezik. Amikor a görög válság beütött, akkor az EU még mindig az öt éves görög gazdasági prgnózisok készítésével volt elfoglalva (ez egy klasszikus EU folyósói sztori), és végül a problémát a nemzetállamok (a három nagyfejű) ülésezése kezelte, mivel az Eu intézményrendszer nem hogy dönteni, de a problémát felismerni is képtelen volt.

HaFr · http://hafr.blog.hu 2017.10.13. 09:41:08

@apterus: persze, jelentős reformokra szorulna, ha élni akar

padisah 2017.10.13. 09:44:59

@karandash: Sajnos az állam léte egy szükséges rossz. Ha nem lenne, akkor létrejönne spontán, a szervezett bűnözői csoportok vetélkedéséből, és az sokkal kevésbé lenne demokratikus kontroll alatt mint a mai államok.

Viszont ettől még masszív fogyókúrára lehetne fogni, és megerősíteni azt a demokratikus kontrollt.

2017.10.13. 09:48:49

@Moin Moin:
a nagyobb városok is el akarnak különülni. a német-francia megállapodás a rajna menti egységről szól. www.grid.unep.ch/products/4_Maps/basin_rhineb.gif
arról, hogy a bajorok ne szállják meg audikkal és bömikkel. mert ez európa legfejlettebb gazdasági térsége. és a majna vidék (frankfurt) az eu pénzügyi központja.

John Nethem 2017.10.13. 09:53:06

@Morpheus.:

"Orbán ehhez szerencsére nagyon kevés. Bár populista és mindig épp azt mondja, amit a két millio fideszes és 1 millió jobbikos támogató hallani akar, külföldö már senki nem veszi komolyan...."

Pedig öreg hiba.
HA valaki hülye, éppen azért kell komolyan venni.
Ha meg nem, pláne azért....

Madnezz · http://sorfigyelo.blog.hu 2017.10.13. 10:13:23

@chrisred: A liberalizmus eredetileg a feudalizmus kiváltságaival szemben álló, az egész népnek egyazon jogokat adó eszme volt eredetileg és ehhez az erőt éppen a ' állam-terület-szuverenitás' elvén alapult. Mivel kellett hely, ahol a jogokat megkaphatta mindenki, ehhez kellett népesség is.
Az egyén szabadosságát csak a II. világháború után kezdték el hirdetni és az jutott el odáig, ami már az egyéni jogokat a társadalom fölé emelve a liberális állam megsemmisülésével fenyeget.

chrisred 2017.10.13. 10:27:46

@Madnezz: A liberalizmus nem a népnek adott jogokról szól, hanem a társadalmi szerződés logikája szerint meghatározta azokat a határokat, amin túl az állam nem korlátozhatja a polgárait. Ebből a logikából kiindulva teljesen mindegy, hogy a spanyol vagy a katalán államról van szó, a korlátok ugyanúgy léteznek.

Madnezz · http://sorfigyelo.blog.hu 2017.10.13. 10:32:20

@chrisred: A liberalizmus azokról a jogokról szól, amit a nép megszerez magának. Ezeket a jogokat nem kapják, nem jóindulatból van liberalizmus, hanem mert aki akadályozza azt elkergetik.
Másrészt Napóleon uralkodása is csak a liberalizmus hardcore folytatása volt és megvolt hozzá a támogatottsága is a régebben elnyomottak részéről. A liberalizmus megvédésének érdekében került hatalomra.

2017.10.13. 11:03:28

@apterus: az EU-val ugyanaz a baj, mint az ENSZ-szel: a bekeidok szervei. iI. vh utan jottek letre egy olyan idoszakban, mikor az embereknek eleguk volt a haborubol, nem akartak verontast, hanem elni es fejlodni akartak. Az ENSZ-t kesobb kiherelte a hideghaboru es az USA-SZU szembenallas, gyakorlatilag csak minimalfunkciora maradt alkalmas, lenyegeben segelyszervezette valt es vitaforumma, amely kepes kar-enyitesre pl elemiszer segelyekkel, satrakkal, kutfurassal, oltasokkal, menekulttaborok szervezesevel, de valodi hatalma es bekefenntwrto ereje nincsen. Az EU gazdaagilag kepes volt fejlodi egy darabig, de a nehezkes donteshozatali rendszere csak akkor mukodik, ha van elegendo ido a vegtlen twrgyalgatasra es bizottsagosdira. Abban a pillanatban, hogy valsag van es gyors dontesekre lenne szukseg, akkor az EU lefagy pl gorog penzugyi valsag, menekultvalsag stb. A bekeidok szerve, nyomas alatt nem mukodokepes, ezt latjuk most es ettol csalodas. Ha nem sikerul ertelmesen megreformalni es felgyorsitani, alkalmassa tenni a valsagok kezelesere, akkor vege van, bebukik. Ennek a hatasat nehez felmerni, de ha meg emlekszel, hogy husz eve milyen nehezkes volt mondjuk a tobb hataron valo utazas, vizum-szerzes, munkavallalasi-engedely megszerzese, a sokfel valuta kezelese, akkor latszik, hogy mit hozott a mi kis mindennapi turista eletunkbe is, hat meg nagyobb volumenekben a gazdasagban. Nem erdemes karorvendeni az EU bebukasan, mert a gazdasagi valsag, amit okoz mindenkit erinteni fog es evtizedekbe telhet a talpra allas.

bigdata 2017.10.13. 12:42:46

@Madnezz: az ekvivokáció klasszikus érvelési hiba.

Madnezz · http://sorfigyelo.blog.hu 2017.10.13. 12:49:37

@bigdata: Csak éppen az egyik használata hibás. Én az eredeti értelemben fogadom el.

Khonsu 2017.10.13. 18:11:20

@John Nethem:

Szerencsére Orbán a jobbik eset. A "csendes őrültek" sokkal rosszabbak. Orbánról már rég tudják, hogy nem érdemes komolyan venni, úgy is állnak hozzá. Ellenben a David Cameron félék csúnya meglepetéseket tudnak okozni.

Európai téridő 2017.10.13. 20:43:54

A Jalta-Potsdami békerendszer tartós békediktátumát oldani kéne közös dolgaink rendezésének megkezdésével, ahelyett, hogy a felelőtlen politikusok és médiamunkások sót szórnának a be nem gyógyult sebekbe.

John Nethem 2017.10.13. 20:55:47

@Khonsu:

"..Orbánról már rég tudják, hogy nem érdemes komolyan venni, úgy is állnak hozzá. .."

Nem Orbánt kell hibáztatni a hozzáállásukért. Szabad akaratukból állnak úgy hozzá, ahogy hozzáállnak. És majd az utókor büntet vagy jutalmaz.....

John Nethem 2017.10.13. 21:04:25

@Európai téridő:

A JALTA-POTSDAM helyett inkább a MOSZKVAI találkozón lévő egyezségek a fontosak, ahol a befolyások mértékéről döntöttek.

"..Az, hogy Moszkva 1944-45-ben döntő befolyásra tett szert Magyarországon, egy speciális tényezőnek köszönhető. Erre Schöpflin György Politics in Eastern Europe című könyve mutat rá. Minket is a Vörös Hadsereg szállt meg, akár a többi térségbeli országot, de ezt a magyar politikai és adminisztratív elit eltűnése kísérte. A horthysta elitet 1944-ben a német megszállás, illetve a nyilasok „őrségváltása” távolította el részben, majd a nyilasok menekültek el az országból.

Így a szovjetek politikailag légüres térbe kerültek, a hatalmi vákuumot pedig a gyengén szervezett – de ismét az országban tartózkodó, vagy az illegalitásból előmerészkedő - kommunisták használták ki. Pedig Sztálin parancsára kezdetben Magyarországon is – relatíve - visszafogottan léptek fel. Vagyis a jobboldali elit hiánya fontos tényező volt a kommunista uralom kialakulásában..."

hvg.hu/kultura/20150208_nem_Jaltaban_dolt_el_Kelet_Europa_sorsa

Európai téridő 2017.10.13. 22:23:21

@John Nethem: Emelem a tétet: Teheránban (1943. november 28.- december 1.) dőlt el a dolog, mert a Vörös Hadsereg sztálingrádi győzelme ( 1942. augusztus 21.- 1943. február 2.) után sokáig totojáztak Churchillék, hogy legyen-e balkáni partraszállás is az itáliai mellett, vagy sem - legalábbis egy ideig ezzel hitegették a magyar titkos tárgyalókat - köztük a Nobel-díjas Szent-Györgyi Albertet a britek. Miután eldőlt, hogy nem lesz, Sztálin már felírhatta a papírcetlire az érdekszférájára vonatkozó igényeit. Magyarország ebbe belekerült. A németek kedvenc tavaszi hónapjukban ezután már könnyedén megszállták Magyarországot, 1944. március 19-én. A magyar politikai-adminisztratív elit kulcsembereit pedig a háború befejeztével a felszabadító megszállók vagy elhurcolták a Szovjetunióba, és többé nem hallottunk felőlük semmi hírt, vagy kivégezték őket. A "hintapolitikus" Kállay ezt azért úszhatta meg, mert Hitler túszaként a dél-tiroli Braies-tó (Pragsi tó, Pragser Wildsee) partján lévő hegyi szállóban dekkolt többek között a volt népfrontos francia miniszterelnökkel, Léon Blummel együtt. A másik szerencséje az volt, hogy Hitler életben hagyta őket és még jó sok évig éltek a háború után. A szovjetek politikai légüres tere sem stimmel, mert a Szövetségesek a fasiszta alias náci pártokat és mozgalmakat a legyőzött országokban feloszlatták és a nem kompromittálódott többi pártot hozták helyzetbe, a németeknél a kereszténydemokraták és a keresztényszociálisok, a szocdemek számítottak ilyennek, az olaszoknál pedig a kereszténydemokraták és a kommunisták a partraszállás utáni "csigaoffenzívát" sokféle módon támogató partizánmozgalom irányításában való részvétel miatt elnyert megbecsülés okán. Nálunk, amíg Sztálin nem döntött az érdekszféra "szovjetizálásának" a felgyorsításáról, addig tartottak a koalíciós idők, a független kisgazdákat, kereszténydemokratákat és másokat a kommunista Rákosinak úgy kellett leszalámiznia. A csúcs persze a kommunisták és a szocdemek fúziója volt ebben a manőverben. A többi elvtársiasított "csatlós" országra most nem térek ki. Sanszos, hogy Schöpflin nem vett minden tényezőt számításba, ezért írhatott holmi "speciális tényről" és egyebekről.

Gery87 2017.10.16. 01:23:29

Elöregedő, gyermektelen ("meddő"), céltalan, jövőtlen nemzetek halálhörgése ez...semmi több.
Egy végnapjait élő civilizáció és faj kis vihara a biliben...
Lényegtelen hosszú távon hogy ezekből mi lesz és mi nem....
süti beállítások módosítása