1000 A MI HAZÁNK

" Míg más parlamentáris országokban a jobboldal általában a józan és megfontolt konzervativizmust, a tradíciókhoz való ragaszkodást tekinti hivatásának – nálunk a magát jobboldalinak nevező kormányzati rendszer ezekkel ellenkező törekvéseket mutat. Alkotmányjogi téren a parlamentarizmus elsorvasztása és látszatparlamentarizmussá süllyesztése ennek az állítólag jobboldali kormánypolitikának egyik fő célja. A vezérkedés, az egy akarat érvényesülésére felépített és minden bírálat elnémításával kialakított nemzeti egység, másrészt gazdasági téren az individualista gazdálkodást mindinkább elfojtó, egy újfajta kollektivizmus felé elhajló, sokszor már a magántulajdonba is belenyúló törekvések: nehézzé teszik egy konzervatív politikus számára, hogy ezzel a jobboldallal azonosítsa magát.” (Gr. Apponyi György, 1935)

Friss topikok

Béndek Péter blogja

2017.09.17. 09:53 HaFr

Készülődik a bárcás keresztények kurzusa

Képtalálat a következőre: „1938 eucharisztikus kongresszus”

Örömrivalgás és vastaps fogadta tegnap a miniszterelnök bejelentését az ún. Keresztény Értelmiségiek Szövetségének -- fényes külsőségek között a parlamentben -- megtartott gyűlésén, miszerint keresztény és szuverenista (értsd Soros-, liberalizmus-, EU- és migráció-ellenes álkeresztény) kurzus készülődik Magyarországon, amire a pecsétet a 2018-as választási "felhatalmazással" kell ráütni. Mármost a "még nagyobb felhatalmazás", amit a miniszterelnök kért (minél nagyobb, a kétharmadnál?) akkor is gyanús volna -- a történelemből ismert "felhatalmazási törvény" (Ermächtigungsgesetz) rossz emléke miatt --, ha nem párosulna a felsorolt jelzőkkel, de így egy az egyben egy etno-fasiszta államot előlegez, aminek a realitását mindössze az korlátozhatja, ha a miniszterelnök nem érzi szükségességét a hatalma stabilitásához. Ha érzi, akkor lesz.

Annál is inkább lehet, mert az ún. keresztény értelmiségieknek a lehető legkevesebb indíttatásuk van a kereszténység (utolsó morzsáinak) megvédésére. Hallgatnak, ahogy csak hallgatni lehet az ilyen politikai ábrándok hallatán, nem jelzi senki a diskurzus visszásságát -- az egyetlen Fabiny püspök kivételével, akinek felszólalását azonban jó taktikai érzékkel a kávészünet utánra időzítették a szervezők, hogy a miniszterelnöknek lehetősége legyen nagyobb perturbáció nélkül távozni és nem meghallgatni azt. Az ún. keresztény értelmiségiek közül, akik már régen kiérdemelték a bárcás jelzőt, egynek sem tűnik fel, hogy Magyarország már rég nem keresztény ország (és ezt a kereszténység egyedül magának köszönheti, kvázi alulmaradt a modernizációval szembeni harcban, de csak azért, mert rossz frontokon harcolta azt). Magyarországot vastaps közben egy politikus kezdeményezésére kereszténynek nyilvánítani a kurzuskereszténység beharangozásának biztos jele, amelyik ugyan jól áll Erdő bíborosnak, de nagyon rosszul állna Jézus Krisztusnak.

Ami pedig az iszlámmal szembeni védelmet jelenti, az az EU határőrizetére tartozik, nem a parlamentben megjelent díszes társaságra. A két téma -- a keresztény országnak és az iszlám feltartóztatásának -- összecsúszása alapján olybá tűnhetne, hogy vallásháború elé nézünk, ami persze nem igaz. Ezért kell ezeket szépen elválasztani egymástól, és a keresztény értelmiségnek -- testületileg nem beleártva magát az állam ügyeibe -- megmaradnia annál, hogy miként tudja a vallás további természetes visszaszorulásának elejét venni azzal, hogy maga is vonzóbbá válik (nem akarok tippeket adni de inkább Jézust, mint Orbánt kéne bevonni ebbe a beszélgetésbe), az államnak meg gondoskodni kellene a megfelelő nemzetközi kooperációban való határvédelemről és a közjó egyéb aspektusairól, amelyek már eddig is untig elég szomorú állapotba kerültek a működése alatt.

Aki az iszlám okozta kétségtelen -- és e blogon sosem tagadott -- válságot, amely Európa változó és egyre kevésbé azonosítható, gyengülő identitása csak súlyosbít, keresztény álmokba kívánja fordítani, miközben a liberalizmust teszi mindenért felelőssé, természetesen merőben ostobán jár el, ami azonban a Kárpát-medencében nem ismeretlen értelmiségi kompetencia. Kiegészülve a szintén jól ismert gyávasággal létre is hozza Magyarország további romlásának biztos alapját. Ennek azonban mind semmi köze a kereszténységhez -- annak ultramontán, 1938-as, Nagy Inkvizítor-változatához sem. Ez merő etno-nacionalizmus, amelyből egy szuverenista, antiliberális államkoncepció simán csinál etno-fasizmust. Ehhez tapsolnak most a bárcás keresztényeink a parlamenti kupola alatt a maguk hagyományos ignoranciájában és szervilizmusában.

Ez sem tudja azonban leplezni, hogy a liberalizmus nemcsak integráns európai hagyomány, de elkerülhetetlen is, ha valaki nem akarja látni, amint magyar nemzettársainak növekvő hányada szegénységben és kiszolgáltatottságban dobja fel a talpát -- az utolsó percekig élvezve, ahogy a bárcás keresztények a Marriott teraszán csapkodják a térdüket a röhögéstől egy-egy orosz és arab letelepedési kötvényes társaságában. A liberalizmus éppenséggel megerősítésre szorul, hogy a humanizmusnak és a szabadságnak mindenkivel szemben (és mindenki érdekében) érvényesülő politikai értékrendje lehessen. Ebben a minőségében pedig a kereszténységnek éppen fontos támasza lehet, és vice versa.

25 komment

A bejegyzés trackback címe:

https://hafr.blog.hu/api/trackback/id/tr5212870548

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

ijontichy 2017.09.17. 11:29:07

@poszt: A magyar keresztény értelmiség nekem már évek óta Ridley Scott: Kingdom of Heaven c. történelmi ihletésű játékfilmjét juttatja eszembe. A nagypofájú, ám ostoba Guy de Lusignan-t éljenzők, nomeg a püspök és Balian párbeszéde:
"- Áttérünk az iszlámra, aztán majd vezeklünk.
- Sokat tanultam tőled a vallásról, Uram."
:-(

ricardo 2017.09.17. 11:52:17

Nem jut be mindenki a mennyek országába, aki mondja nekem: – Uram, Uram! Csak az, aki teljesíti mennyei Atyám akaratát. Sokan mondják majd nekem azon a napon: Uram, Uram, hát nem a te nevedben jövendöltünk? Nem a te nevedben űztünk ördögöket? Nem a te nevedben tettünk annyi csodát? – Akkor kijelentem nekik: Sosem ismertelek benneteket. Távozzatok színem elől, ti gonosztevők!

Máté7:21-23

2017.09.17. 15:01:56

@ricardo:
28. És lőn, mikor elvégezte Jézus e beszédeket, álmélkodik vala a sokaság az ő tanításán:
29. Mert úgy tanítja vala őket, mint a kinek hatalma van, és nem úgy, mint az írástudók.

mi garantálja azt, hogy a hatalmi játszmában az írástudók nyernek. mert ugye az egy dolog, hogy a kormánypártiak esetleg nem keresztényi módon viselkednek. de az ellenzék azt mondja, hogy a magyar nép nem is lehet keresztényi. illetve csak úgy, ahogyan ők mondják. de az nem tautologikus krisztusi tanítás. az 1294 menekültet befogadod a kutyaúristenit.

2017.09.17. 15:03:15

@ricardo:
a nyugaton lakó istenkről hol olvastál?

Khonsu 2017.09.17. 16:04:45

@444:

Nyugaton lakó isteneket nem tudom honnan kevertél bele, de ha már, akkor az azért lassan kezd elég jól látszani, hogy ami felé tartunk, az jól belegondolva eléggé hasonlít arra, amit megjövendöltek végállapotként.

Részemről egyenest úgy gondolom, hogy ez a hasonlóság nem véletlen, hanem amire a civilizáció kifut az egzaktul az, amiről a jövendölések szólnak.

Ennek pedig ha így van, az a következménye, hogy aki az ellen harcol, az egyenest Isten terve ellen harcol (aki nyilván tudja mi egy civilizáció kifutása és mondjuk úgy "elspojlerezte"), ami így nem sok jót ígér a jövőjükre nézve...

ricardo 2017.09.17. 16:42:50

@444: A KÉSZ kongresszus az Országházban, és Orbán kormányfő beszéde sima kampányfogás. A FiDeSz stratégiája a migrációs válságra hegyezni ki a tavaszi országgyűlési választást, ezért napi huszonnégy órában meg kell üzenni a népnek, hogy a választás tétje az: vagy marad az Orbán-kormány vagy jön a migránsok sáskahada. Vagyis nem Orbán és az ellenzék között kell választani, hanem Orbán és a nemzethalál között, ami nálunk egyébként is permanensen küszöbön áll, ezért különösen fogékonyak vagyunk megvédeni a hazát, még akkor is, ha a fáraó gúlát építet magának a kertje végébe. Meg aztán félünk is az idegentől. És ennyi. (Nota bene az ellenzék is emelte a tétet: vagy Orbán, vagy Európa. Vagyis szintén nem kormány és ellenzék között választunk, hanem Európa és (egy másfajta) nemzethalál között.) De gondolom, ezzel nem mondok különösebben újat, hülye is látja. Röviden: Habony Árpád két falunap közé beszúrta a KÉSZ kongresszust, ennek semmi köze a kereszténységhez. A kérdés inkább az, hogy az egyház meg a hívek miként számolnak el magukkal. Erdő Péter bíborost nem ejtették a fejére, neki tudnia kell, hogy ebben a játékban rá Bözsi néni szerepét osztották, a nyájára pedig a „helló röfik” szerepét. Erdő bíborosnak az Úr útjait kellene egyengetnie, és nem Orbán kormányfőét, nem a politikai hisztériához kellene statisztálnia, hanem az evangéliumhoz. Erre írtam: amikor a magyar klérus az Úr színe elé kerül, jobbján Jézus majd meglehet így szól, nem ismerlek titeket, táguljatok innen.

Bánegressy 2017.09.17. 17:21:47

@ricardo:
Viktor:
- helló röfik!
a disznók közül az egyik:
- hi! mizu ? szeretnéd, ha elintéznénk hogy az összes
disznó rád szavazzon?
- persze, miért ne. bár én már egyszer régen megszerveztem. akkor még úgy hívták őket, h polgári körök. de sosem árt a megerősítés.

legeslegujabbkor 2017.09.17. 21:37:37

@ricardo:
"a választás tétje az: vagy marad az Orbán-kormány vagy jön a migránsok sáskahada. Vagyis nem Orbán és az ellenzék között kell választani, hanem Orbán és a nemzethalál között, ami nálunk egyébként is permanensen küszöbön áll,"

Itt az a legnagyobb probléma, hogy Orbán leválaszt minket Európáról. Mert lehetne azon vitatkozni, hogy mit csináljon az EU, de minek arról beszélgetni, hogy mit csináljon egy elszigetelt Magyarország?

Tranquillius 2017.09.18. 09:25:02

...egynek sem tűnik fel, hogy Magyarország már rég nem keresztény ország (és ezt a kereszténység egyedül magának köszönheti, kvázi alulmaradt a modernizációval szembeni harcban, de csak azért, mert rossz frontokon harcolta azt)...

Ilyen eufemizmust a kommunizmusról még nem olvastam konzervatív szerzőtől. Mindszenty bíboros, vagy Márton Áron püspök amint alulmarad a modernizációval vívott harcban... jaj.

2017.09.18. 09:58:20

@Tranquillius:
az államot alapvetően mindig az egyház legitimálja. kérdés, hogy ez a tradicionalizmust nélkülöző nemzetietlen, keresztényellenes egyéni formáció, vagy kollektivizált. és utóbbi esetben nemzeti keresztény. legfeljebb nem zsidókeresztény. mert a hazafiatlan zsidóságot és liblingjeiket elűzik az országból. és most ez történik. ami részben sajnálatos. mert ennek olyanok is áldozatul esnek, akiknek esetleg nem kellene. de ez a helyzet. a modernitás végső győzelme még várat magára. és nem csak magyarországon, de nyugat-európában is. ott a keresztény hit nélküli modernitást az iszlám veri szét.

főpilóta 2017.09.18. 09:58:25

"Készülődik a bárcás keresztények kurzusa."

Ezt nem érzem. Azt viszont igen, hogy már elkezdődött a keresztényüldözés. Pontosabban be sem fejeződött, mert ahol a komcsik 1989 október 23-án abbahagyták, azt ugyanők "liberális" fedőnéven 1989 október 24-én folytatták. I. Luci-fer-enc pápua pedig új frontot nyitott a keresztények elleni harcban: belülről bomlasztja az egyházat.

Ja? hogy a cikkről is valamit? Hát, ööö... A Sátán pukizott egyet, Béndek beszívta a szagát, és elkábulva tőle ezeket a sorokat vetette papírra.

HaFr · http://hafr.blog.hu 2017.09.18. 10:08:25

@Tranquillius: jaj, hát egészen furcsamód a kommunizmus hatását nehéz lenne kimutatni a kereszténység visszaszorulásában, az bizony a szabad társadalmakban szorul vissza látványosan, lásd feljebb

Tranquillius 2017.09.18. 10:46:56

@HaFr: Hmm, a cikk Magyarországról szólt, nem a "szabad társdadalmakról". A kommunizmus romboló hatása Magyarorszgon volt a legjelentősebb, ebbe bele kell érteni a békepapságot is. Meg azt is, hogy a közalkalmazottak szabadon választhattak, hogy templomba járnak, vagy dolgozni.
Mellesleg a kereszénység visszaszorulása a szabad társadalmak legtöbbjében a protestáns egyházak válságára vezethető vissza, őket sújtja a legjobban, lásd az anglikán egyház eltűnését GBR-ben, bár itt is van kivétel, pl az USA.

HaFr · http://hafr.blog.hu 2017.09.18. 14:12:14

@Tranquillius: Római katolikus egyház:
Magyarországon a legelterjedtebb, 1998-ban a lakosság 58%-a, 2001-ben 55%-a (kb. 5.8 millió fő), 2011-ben 39%-a (összesen 3 871 881 fő[7]) katolikus vallásúnak tartotta magát.

Ennél rombolóbb nem nagyon lehetett, mert akkor 20 millió katolikusról kellett volna indulnunk '49-ben... egyébként az intuícióinkkal is ellenkezik, hogy a kommunista diktatúra negatívan befolyásolja a keresztények számát, 1) akkor hogy tudtunk, keresztények, a római birodalom bevett vallásává válni, 2) a kommunizmus éppen azért bukott meg, mert nem tudta felülírni a régi hiteket, 3) az erkölcsi integritás tipikusan csak erősödik a látványosan ellenséges rezsimekben

2017.09.18. 16:11:32

@Tranquillius:
a vallás nem vész el csak átalakul. az istentelen libertárius vallás van válságban. az ortodox liberalizmus összeomolóban. ehhez képest orbán a nemzeti kereszténység meghirdetésével rendre megnyeri a választást. aztán az egy másik kérdés, hogy az milyen minőségű. de az majdnem mindegy amíg politikai ellenfeleik eszméi többségi magyar nézőpontból legalábbis alávalók.

neoteny · http://word.blog.hu 2017.09.18. 17:32:58

@444:

"orbán a nemzeti kereszténység meghirdetésével rendre megnyeri a választást. aztán az egy másik kérdés, hogy az milyen minőségű."

Gagyi, mint az arannyal vékonyan bevont rézgyűrű.

screpes 2017.09.18. 18:07:59

@444:
Orbán csak leasingeli, mert hagyományosan jobboldali identitásjegy.
Ez nála olyan, mint a polgári, meg a nemzeti: a polgáriról a főidelógusok ismerték be hogy náluk csak "termék", értékesülésre szánt valami, amit a hatalom hivatott eladni, értékesíteni, ahogyan meg is tette.
A nemzeti pedig úgyszintén, hszen Az álpolgári PR kilökte a nemzet felét a kokárdabiznisz keretébenolyannyira, hogy
mára már a népességfgyáshoz is tapsikolni kell, ha a kivándák (a bevandor ellentéte), ellenzékigyanúsak.

screpes 2017.09.18. 18:08:35

@ricardo: @Bánegressy:

Nehezen azonosítható a polgári körösökkel, és a keresztény kurzus közkatonáival a kormányoldali választói csoportbeosztás, mert többféle a motíváció, és átfedések vannak.
A 8 millió szavazóképesból hatnál több sosem várható az urnákhoz, sőt annyi sem. Számosaknál szimpla mobilitási okok játszanak közre: nincs pénze buszra, örül, hogy vasárnap maszekmunkája van, stb.stb
Az öt- ötés fél millió urnához járulón belül pedig ott a soskszor megénekelt kormányközelis 2 millió, amely népesség (sok méltán dühös véleménnyel szemben) NEM homogén, hanem jellegzetessen háromféle.
Az első csoporttól, az előnyben részesülőktől nagyon nehezen várható, hogy kenyéradóik ellen forduljanak, a második - nevezzük alakalmazottinak - úgy fogható fel, mint "megfélemlített" (tehát ez a harmad az elsőhöz hasonlóan lép fel: fél hogy elveszti státuszát egy változással. Csak a maradék, harmadik harmad, mintegy 600-800 ezer a megvezetett, a birka, stb.
Ha végigtekintünk e számszerűségeken, akkor látható, miért, és mennyire nehéz változtatni, és miért szükségszerű, hogy ez ellenzék IS egységként lépjen fel a szavazásokon..
Az aktív szavazók körében előállítani egy garantáltan kétmillió feletti tömeget, - ehhez különböző felfogásúaknak kéne együtt fellépni, azonosan megnyilvánulni, miközben tartalmilag az útkeresés immanens követelmény. "Amúgy" a sokféfleség érték, az aktivitások velejárója.

Tranquillius 2017.09.18. 21:35:07

@HaFr: Én mint geográfus nem indulnék ki a népszámlálási adatokból. A magyarság is vesztett egy millió főt a nem nyilatkozók javára, amióta nem kötelező megválaszolni a kérdéseket. De folytathatnám a zsidók és a cigányok irreálisan alulszámlált lélekszámával is. 1. az újdonság erejével. 2. vidáman felülírta a régi hiteket; lásd néphitűség, hierarchia elvetése, retardált egyházellenesség, beteges rendpártiság, állam csecsein lógás, stb. stb. de szerintem te is olvasol kommenteket... 3. Lengyelországban igen, Csehországban nem.

Bánegressy 2017.09.18. 23:20:25

@screpes:
jajjj! kimaradt a megszólításból a tesó. hát a tesó az alap!
malac a viktornak: hi, mizu tesó? tehetek érted valamit? a sonkámat azt inkább nem.
egyébként én már egyáltalán nem bízok a különböző felfogásúak valami módon egységesíthető akaratában.
az érdekeik alapján egy cél érdekében összefogni képes sokféleségben.
ahogy a külföldi választások is mutatják, ott ahol létezett a citoyen, meg szervezett munkás, ott is kezd lassan szétesni az egész.
ahogy olvad le a középosztály, a megmaradt is erősen differenciálódik már csak az egzisztenciális kilátások, az életnívó megtartásához szükséges létező és egyre sűrűbb váltást igénylő mindenféle új alternatívák bonyolódása miatt.
lényegesen több teljesítmény, meg önmenedzselés kell ma, mint 10 éve.
zemberek magukkal vannak jobban elfoglalva.

politikától azt várják(~nák), hogy tartsa egybe nekik a megszokott kereteiket, de látszik, hogy nem fog menni.

2017.09.19. 08:34:12

@Tranquillius:
a csehek hitükben ugyanúgy nemzeti keresztények, mint a lengyelek. a különbség az, hogy a csehek sokkal világiasabbak. az egy modern kori protestáns ország uralkodó agnosztikus hittel. a zsidókeresztény törzsi tudat került háttérbe, amit te az ellenreformáció miatt a nemzeti kereszténységgel azonosítasz. istentelen zsidó --> nemzeti váltást pedig fasizmusnak. aztán hőbörögsz, hogy jönnek a nácik.

neoteny · http://word.blog.hu 2017.09.19. 08:41:38

@444:

"a csehek hitükben ugyanúgy nemzeti keresztények, mint a lengyelek. a különbség az, hogy a csehek sokkal világiasabbak. az egy modern kori protestáns ország uralkodó agnosztikus hittel."

Ez is a kocsma népének megfejtése, vagy ez a te posztmodern (bukott bolsevik szocialista) kútfejedből származó bullshit?

2017.09.19. 19:07:53

@neoteny:
a csehek többsége jó fej nacionalista. a többségük a maguk módján vallásos. igazi nemzeti keresztények közép-kelet európában. persze prága nyugatabbra van, mint bécs. ezt azért ne feledjük.

neoteny · http://word.blog.hu 2017.09.19. 21:22:49

@444:

"a csehek hitükben ugyanúgy nemzeti keresztények, mint a lengyelek. a különbség az, hogy a csehek sokkal világiasabbak. az egy modern kori protestáns ország uralkodó agnosztikus hittel."

Ez is a kocsma népének megfejtése, vagy ez a te posztmodern (bukott bolsevik szocialista) kútfejedből származó bullshit?