1000 A MI HAZÁNK

" Míg más parlamentáris országokban a jobboldal általában a józan és megfontolt konzervativizmust, a tradíciókhoz való ragaszkodást tekinti hivatásának – nálunk a magát jobboldalinak nevező kormányzati rendszer ezekkel ellenkező törekvéseket mutat. Alkotmányjogi téren a parlamentarizmus elsorvasztása és látszatparlamentarizmussá süllyesztése ennek az állítólag jobboldali kormánypolitikának egyik fő célja. A vezérkedés, az egy akarat érvényesülésére felépített és minden bírálat elnémításával kialakított nemzeti egység, másrészt gazdasági téren az individualista gazdálkodást mindinkább elfojtó, egy újfajta kollektivizmus felé elhajló, sokszor már a magántulajdonba is belenyúló törekvések: nehézzé teszik egy konzervatív politikus számára, hogy ezzel a jobboldallal azonosítsa magát.” (Gr. Apponyi György, 1935)

Friss topikok

Béndek Péter blogja

2017.09.02. 10:38 HaFr

Orbánnak csak Csányi Sándor lehetne esélyes kihívója

Képtalálat a következőre: „csányi sándor”

Nem véletlenül gondoskodott már jó előre Orbán arról, hogy Csányi mindent megkapjon a NER-től, amire vágyik, és az egyébként szerintem meglévő felelősségérzetét a nemzet iránt ne legyen érdeke mozgásba hozni. Csányi túl jó ajánlatot kapott Orbántól ahhoz, hogy ne hagyja el a kaptafát -- miközben persze nagyon jól csinálja, amit csinál, és jót tesz az utódaival és a részvényeseinek.

A Csányi-példa azért érdekes itt, mert általában csak az válthatja le Orbánt, akiből a versenytársai és a választók egyformán kinézik, hogy elég hatalmat tud koncentrálni ahhoz, hogy sikerrel járjon. Ilyen ember -- a mai pártstruktúrát és személyeket ismerve -- csak a pártrendszeren kívülről érkező Csányi lehetne. A Simicska-proxy Vona nem elég ehhez -- még Schifferrel megspékelve sem, LOL. (Orbánnal értelemszerűen az a legnagyobb probléma -- amiért a legnagyobb tehertétel a személye --, hogy nem tud kormányozni, ami a rezsimje fenntarthatatlanságának a legelső oka. És ez előbb-utóbb azok körmére is éghet, akik valamiféle produktív rendben azért érdekeltek.)

Ellenben azt hiszem, hogy a dolgok természetéből fakadóan -- különösen, ha a NER nem fordul végre a nemzeti modernizáció útjára, bár hallok olyan nagyon Orbán-közeli hangokat, hogy 2018-tól várható ilyen törekvés -- el fog jönni az összeütközés Orbán és Csányi között. Mészáros többségi tulajdona az MKB-ban, az FHB, a Budapest Bank, az Eximbank, a Gránit és a Takarékszövetkezetek körüli hercehurca mind arra utal, hogy lehet célja Orbánnak az OTP mai tulajdonosi szerkezetével valamikor 2020-22 körül. Meglátjuk. De a 2018-as választási harc tanulságán, hogy nincs hiteles alanya az alternatív hatalomkoncentrációnak, ez mit se változtat.

46 komment · 1 trackback

A bejegyzés trackback címe:

https://hafr.blog.hu/api/trackback/id/tr2712798048

Trackbackek, pingbackek:

Trackback: Béndek Péter: Orbánnak csak Csányi Sándor lehetne esélyes kihívója 2017.09.03. 13:52:02

Nem véletlenül gondoskodott már jó előre Orbán arról, hogy Csányi mindent megkapjon a NER-től, amire vágyik.

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Magyaur 2017.09.02. 11:27:36

Nagyon jó volna, ha a "blue-chip"-es nagyurak: Csányi, Hernádi, Demján, Bogsch és akár még Simicska is összefognának és felkarolnának, - már csak a saját jól felfogott érdekük miatt is - az Európai Unió-ellenes orbáni rezsimmel szembeni alternatív politikai törekvést. Ezzel tartoznának az országnak.

2017.09.02. 13:01:09

@Magyaur:
csányi, hernádi, demján nagyuraknak miért érné meg orbán ellen fordulni és simicska sorsára jutni. a richter elég sok pénzt kapott a kormánytól. államilag garantált hitelt és vissza nem térítendő támogatás. mondjuk ez a nemrég épült debreceni biotechnológiai üzemet 12-ben adták át.
www.portfolio.hu/img/upload/2012/04/richtergyarmti.jpg
www.portfolio.hu/img/upload/2012/04/orbanbogschmti120419.jpg
és nemrég tovább bővítették. szintén jelentős állami dotáció mellett.
www.debreceninap.hu/media/2016/03/10-125-uj-munkahelyet-teremt-debrecenben-a-richter/richter3.jpg
miért lenne bogsch olyan hülye, hogy az állami segítséget visszautasítja. és ezek után anélkül versenyezzen a piacon. a globális gazdasági szinte minden nagyvállalata hasonló kormányzati támogatást élvez. a kis és középvállalkozói szektor önkormányzati támogatással fejlődik. ebből kelet-európában maximumum kétpártrendszer következik (nemzeti bolsevik és azzal (látszólag) szemben álló nemzeti mensevik párt), nyugat-európában pedig nagykoalíció. csak pesten van húsz párt, amelyik le akarja váltani a fideszt. vidéken ebből alig valami látható. néhány szabadbölcsész, akiket nagyrészt pestről pénzelnek. és ők arra jók, hogy a választásokig lehet sorosozni. orbán azzal, hogy határzárat épített és megnyerte magának a zsidó jobboldalt leváltotta a balt és nagyon úgy tűnik, hogy megnyerte a választást. nem örök időkre. mert az európai források elapadásából következhet egy válság. és a keresletélénkítő politika is visszaüthet. a nemzetközi helyzet fokozódhat (délkínai recesszió, észak-koreai háború). de ha 19 őszéig nem kell megszorítani, akkor "a" párt az önkormányzati választásokat is behúzza. a rendszer persze megrogyhat, vagy össze is omolhat. de amíg az ellenzék semmiféle altenatívát nem kínál, addig mivégre kellene a köznépnek rájuk szavazni.

Moin Moin 2017.09.02. 13:41:07

(Nemzeti-)modernizálni csak (esetleg nemzeti...) modernek tudnak - Orbánék nem ilyenek és jól tudják, hogy a modernizálás első lépése a jog- és tulajdonbiztonság megteremése mellet a teljesítményverseny lenne, amiben ők és kreatúráik egykettőre elbuknának... Így nem tesznek és nem is tehetnek mást, mint az utolsó pillanatig markolják a kormánykereket, kétségbeesve és élvezkedve.:-)

Csányi sem modernizátor. Az, hogy az OTP-ből lokálisan legalább is "piacvezető" bank lehetett, nem neki, hanem egykori vezig-helyettesének tudható be. Nézd csak meg, hogyan "teljesítenek" a Csányi-cégek az OTP-n kívül: hát, CBA-szinten...:-) Csányi csak - felhasználva Kádár-kori kapcsolati tőkéjét - megszerezte az OTP-t annak idején és volt olyan okos jászparaszt-fiú, hogy hozzáértőkkel vegye körül magát. Kb. ennyi a Csányi-Wunder.

(Egyébként most találtam meg egy több mint 6 évvel ezelőtti írásomat a nemzeti modernizációról: bazmeg, félelmetes, hogy mennyire előre gondolkodtam... progressziv.blog.hu/2011/05/16/nemzeti_es_modern - már akkor leírtam, hogy nem lehet a nemzeti tudat ellenében modernizálni. Azt hiszem, itt lenne az ideje, hogy adj nekem egy "Civis Honoris Causa PéKáPéii" címet!!!)

screpes 2017.09.02. 13:58:09

@444: nem kell új alternatíva,
Hagyó miklósok ne lophassanak 800 milliót, (100x szor többet se...), csökkenjen az államadósság, és az adóterhek, a közszféra és mamelukság, adjuram Egymillió új piaci munkahelyet, ne legyen tomboló korrupció, zárkózzunk tartozzunk az EU-hoz, egységes, kiegyezéses legyen a nemzet,,
csökkenjen az oroszbefolyás - energiafüggés,
Mondjam még?
Miért kéne új alternatívt mutatni?
El kell zavarni azokat, akik ezzel a jó széllel kerültek hatalomba és aztán arcátlanul szembemennek vele.

HaFr · http://hafr.blog.hu 2017.09.02. 14:01:34

@Moin Moin: belőled táplálkozom, emlőiden nevelkedem,nem fokozom :)

api99 2017.09.02. 14:06:42

Ez a poszt egy hülyeség.
Csányi már öreg és beteg.
De ettől függetlenül: a választást kell megnyerni, azt kell végiggondolni, hogy hová mennyi szavazat kerülhet.
max.5millió szavazó
kb 2millió fideszre
kb 1-1,5millió jobbik
kb 1-1,5millió mszpdkpmegyütt...+apró
Ha ehhez hozzáveszed, hogy kb 1millió jobbikos semmilyen formában nem fog szavazni oda, ahol mszpdkliberók vannak, már el is dőlt minden.
Vagy a jobbik le tudja váltani a fideszt, vagy az marad a helyén. Nincs harmadik alternatíva.
Még hogy Csányi.......

2017.09.02. 14:15:22

@screpes:
ahhoz, hogy ne orosz energiafüggés legalább egy, de inkább két a bősihez hasonló vízművet kellett volna építeni ha nem is nagymararoson, hanem valahol az aldunán. oda tetszettek vezényelni a zöldeket. akik akik a láthatatlan alkotmányból levezették a vízi madarak jogait. a nato magyarországon egy lokátort se tudott telepíteni. mert a jöttek a környezetvédők, hogy az úgy nem lehet, mert a virágot letapossák.

2017.09.02. 14:39:35

botka orbán kihívója. jól végezte dolgát. 10% alá vitte az mszp-t. szeged kap 21 milliárdot.
index.hu/belfold/2017/09/02/21_milliardot_kap_a_szegedi_tudomanyegyetem/

Moin Moin 2017.09.02. 15:00:11

@HaFr: ...De a cím, a czím!!!

A Verdák 2-ben még Vontató Matukát is lovaggá ütik - nekem meg semmi se jut a Hazától?

Moin Moin 2017.09.02. 15:41:24

@HaFr: Ezeket a magyar politikusi ígéreteket már ismerjük:
"Azt mondák, mikor a harcban ömlött vérem,
Tíz holdnyi örökség lesz valaha bérem.
Tíz arasz is jó lesz, gondolám magamban,
Korántsem gyanítva, milyen igazam van..."

Szóval, erről ennyit!:-)

HaFr · http://hafr.blog.hu 2017.09.02. 15:47:50

@Moin Moin: bennünk bízhatsz, mi már akartunk alapítani egyet orbánnak, Simicskának és Németh Szilárdnak is, nagy gyakorlatunk van az ilyen természetű akarásban

screpes 2017.09.02. 17:34:00

@api99:
miért hiszed azt, hogy matekórára tévedtél be, és nem rajzra?

neoteny · http://word.blog.hu 2017.09.02. 17:43:17

@444:

"oda tetszettek vezényelni a zöldeket. akik akik a láthatatlan alkotmányból levezették a vízi madarak jogait. a nato magyarországon egy lokátort se tudott telepíteni. mert a jöttek a környezetvédők, hogy az úgy nem lehet, mert a virágot letapossák."

Mert a zöldek/környezetvédők sikeresen eladták azt a koncepciót, hogy a vízi madarak meg a virágok az emberiség -- és Mo határain belül a magyarság -- osztatlan közös vagyonát képezik.

DrGehaeuse 2017.09.02. 22:06:00

Ez a poszt most egy meteorológiai léggömb akar lenni ugye?

api99 2017.09.02. 23:31:41

@screpes:
"miért hiszed azt, hogy matekórára tévedtél be, és nem rajzra?"
:-)
mert jönnek a választások
és semmilyen rajz nem segíthet
csak a matek - 2018 ilyen, máskor nem biztos, de most igen
sajnos

2017.09.03. 07:52:31

@neoteny:
éppen azt hintették el, hogy az a világörökség részei. és azt majd jól megvédi a hágai döntőbíróság. a francokat védte meg. a gazdasági érdekeket helyezte előtérbe. akkor is azzal lehetett volna célt érni. hogy ha bukik a magyar kereset úgy a nationale nederlanden (ing) kapja a nyakába a különadót. meg az unilever. és a többiek. és abban az esetben talán nem másképp állt volna a magyarokhoz a holland kormány és a "független" bíróság.

neoteny · http://word.blog.hu 2017.09.03. 09:23:07

@444:

"éppen azt hintették el, hogy az a világörökség részei."

Igen, sikeresen eladták azt a koncepciót, hogy a vízi madarak meg a virágok az emberiség -- és Mo határain belül a magyarság -- osztatlan közös vagyonát képezik.

2017.09.03. 10:51:48

@neoteny:
a "zöldek" éppen azt mondták, hogy a csallóköz nem a magyaroké. jóllehet ott is magyarok élnek döntő többségben. de arról ne magyarok döntsenek. hanem a nyugat. mert a nyugat olyan rendes. hiszen a nyugat szakította szét a magyarságot. de ők olyan rendesek lesznek hágában.

neoteny · http://word.blog.hu 2017.09.03. 10:57:25

@444:

"a "zöldek" éppen azt mondták, hogy a csallóköz nem a magyaroké."

A Csallóköz vízimadár vagy virág?

2017.09.03. 11:01:31

@neoteny:
tehát nem arról van szó, hogy a magyarok feltétlen függni akarnak az oroszoktól. hanem vannak az úgynevezett "zöldek". és ők a helyi energetika beruházások ellen tiltakoznak. ebben nem érdekelt a nyugat. ezért mozgósítja őket. csakhogy ebből következően megyarorszország nem szuverén, és most megindult a keleti hódítás. szemben a nyugattal. a nép egy dolgot tehet. ezeket a "zöld" pártokat és a közéletben minden ellen tiltakozó anarchista szabad bölcsészek kirakja a parlamentből. aztán persze így sem túl jó, mert kvázi egypártrendszer jönne létre. de egyelőre nincs jobb megoldás.

neoteny · http://word.blog.hu 2017.09.03. 11:16:16

@444:

"a "zöldek" éppen azt mondták, hogy a csallóköz nem a magyaroké."

A Csallóköz vízimadár vagy virág?

Janossz 2017.09.03. 18:39:31

" akiből a versenytársai és a választók egyformán kinézik, hogy elég hatalmat tud koncentrálni ahhoz, hogy sikerrel járjon. "
Azért ne feledjük már el, miből lett a cserebogár!
Minden tiszteletem a versenytársaié, de választóként azért túl nagy bizalmam nem lenne.
92-ben (kb) szépen megetette abszolút inkompetens Antall-kormánnyal, hogy itt pediglen hatalmas csőd lesz, égszakadás-földindulás, ha a lakáshitelekkel nem történik valami. Történt. Tízszeres kamatemelés, jobb esetben ötszörös.
És megismerkedtünk a hajléktalanság fogalmával.
Ő viszont mára Európa legnagyobb területtel bíró földesurává avanzsált.

Janossz 2017.09.03. 19:02:10

@HaFr: Tehát ilyen előzmények után elég nehezen hihető róla, hogy az ország, és annak népe sorsának jobbra fordulásáért küzdene, miként ma sem túl nagy elánnal teszi.
Dávid Ferencnek talán hinnék, Csányinak nem.

ébrenjáró 2017.09.03. 19:08:15

Csányi az ország legdurvább maffiózója, a szó szoros értelmében. Egy ismerősömet meg is verték és a nyílt utcán fegyverrel fenyegették, mert nem akarta eladni a vállalkozását Csányinak. Egy totális pszichopata, akármennyi pénze van, neki soha semmi sem elég és akármit megtesz, hogy mindent megszerezzen.

nick papagiorgo 2017.09.03. 19:36:45

Mit akarunk Csányitól?
Ő egy olyan nagytőkés, aki Simicskával ellentétben nem ártja bele magát közvetlenül a politikába. És ezt a saját jól felfogott érdekében teszi, nem exponálja magát egyik oldal mellett sem.

Kb ő az utolsó, akiről el tudnám képzelni, hogy nyíltan megjelenik a politikai színtéren. Semmi szüksége rá, és többet ártana magának, mint használ.

Az tény, hogy ma a baloldalon nincs egy olyan hiteles arc, aki össze tudná fogni a veszekedő bagázst, akik emiatt (is) így kb. vereségre is ítéltettek. De ez nem ok arra, hogy pl. Csányi, vagy bárki más, eddig "apolitikus" tényező előrelépjen - szerintem épp ellenkezőleg, arra ok, hogy nyugton maradjon, és kivárja, amíg lejátsszák a meccset.

NagyVonalakban 2017.09.03. 20:15:23

Csànyi a NER rèsze, soha sem fog Orbán alternatívájakènt fellèpni.

2020-ra elfogynak az EU-s pènzek, nagy valószínűséggel recesszió jön, és 2022-ben bukhat Orbàn és rendszere.

Na, Csànyi akkor fogja magát újrapozicionàlni.
De akkor is inkább a háttérből fog irànyítani, nem ő fog a színpadra kiàllni...

Janossz 2017.09.03. 20:17:58

@ébrenjáró: A rendszert kell leváltani, nem a Keresztapát.

screpes 2017.09.03. 21:09:56

@api99: Valóban, számolgatni lehet és kell is, de miért hiszed, hogy egyedül te lehetsz a tanár?
Sok helyen leírtad azt az
"5 millió szavazó, mínusz kétmillió fidesz, marad másfél jobbik és ugyanannyi szoci, tehátt állj fekete fehéren a jobbikhoz " - elméletedet, csakhogy szinte semmi sem kell ahhoz, hogy másként legyen ugyanez feketefehér:
Eleve könnyen lehet, hogy a szavazási hajalandóság megnő és 5.5 milla lesz a résztvevő.. Orbán igen erős karaktergyilkos kísérleteknek néz elébe, amely bombák tavasszal robbanni fognak: Simicska előáll például valami konkrétummal....
Igy aztán, az 5,5 millió szavazóból 4 millió közelébe emelkedik a nem-fideszes, azaz, a te matemmatikainak kikiáltott modelled szerint 2-2 jobbikos lenne, meg Balos szatellites...
Csakhogy nem ez lesz, hanem pontosan a NEGYEDIK erő a kulcskérdés (már most is) a pártsrtruktúrától elhajaló azt kontrázó új alakulatok Ide vártuk a Momentumot, de ők -úgy tűnik - már nem törtik be ezt a szerepet..
helyettük valaki más, én remélem, hogy Karácsony Gergely mögé sorakozva.
Mindez tehát, egy alapvetően más modell, mint amire te fekete-fehér egyetlenként fel akarsz esketni...

HaD 2017.09.03. 22:26:21

csányi semmi más mint stróman...valszeg az oroszoké.Ebben a státuszban pedig orbánnal meg az elvtársaival egy játékot játszanak az un. rendszerváltás előtti idők óta. A szabályok rém egyszerűek....

api99 2017.09.03. 22:59:30

@screpes: "...a NEGYEDIK erő a kulcskérdés..."
A modelled álom -sounds good, doesn't work-

Most komolyan? egy 0,0..%-os pártocskát vársz befutónak?
Na ezt nem tudom komolyan venni. És innentől téged sem.
Pedig okos embernek tűntél.
Mondjuk, vakfoltja mindenkinek van...

Maradjunk annyiban, hogy ha 5 alatt lesz a szavazók száma, akkor az én matekom nyert, ha fölé megy, akár nyerhetett volna a tiéd is. Igaz a te bármilyen verziód esetében egyértelműen maradni fog a fidesz.

screpes 2017.09.03. 23:20:34

@api99:
Nem egy ezrelékes pártot várok befutónak, hanem azt, hogy Vona meg tud egyezni technikai szövetségben pl Karácsonnyal,
Aki mögé felállnak Gyurcsány szavazói, meg Botkáéi, azt követően, hogy az MSZP visszavonja Botkát...
Ez így egy nyerő kombó, és olyanfajta egységet mutat, ami mögé már egy fidesz szavaző is "elvárható".
Olyan ajánlat kell, ami mögé odaállhat több mint kétmillió szavazó. Ez pedig vegyessaláta lehet csak... Aminek egyébként nagyon pozitív üzenete van: az újragondolt nemzeti egység...
Hiszen a NER -t is le kell cserélni.

api99 2017.09.03. 23:50:18

@screpes:
hmmm.....
szóval ahelyett, hogy vona közvetlenül megszólítaná a balos pártok szavazóit, használjon fel pl. egy Karácsonyt hogy hitelesebben tudjon szólni azokhoz.
Ez érdekes lenne.
Nem tudom tenne-e ilyet a jobbik (hisz Karácsony az lmpről leszakadt mszphez dörgölődző valaki még mindig mérhetetlen támogatással)
A nert kétségtelenül le kell cserélni.

screpes 2017.09.04. 07:59:38

@api99:
Igen, kb ebben bízom. Mondjuk úgy, hogy ezen dolgozom.

screpes 2017.09.04. 10:32:18

@api99:
A fentekhez még:

Vona ugyanúgy nem bízhat az önálló győzelemben, ahogy Gyurcsány, és Botka sem. Egymillió talpasuk külön-külön nem dönti el ezt a meccset, illetve tuti a fidesz javára.
Ez azt is jelenti, hogy zászlóvivőnek sem alkalmasak egy közel 2milliós fdesz választói sereggel szemben.
Óriási kérdés, hogy egy alternatíva (ha lesz), vonzó e egy egy fidesz-szavazó számára is! Meg kell tudni jeleníteni a többségiség esélyét.
(más kérdés, hogy mindezt Gyurcsámy, Botka és Vona képesek e belátni...) Karácsony (vagy pl Bajnai) azért lenne jó szereplő, mert elfogadhatóak akár a jobbikos, akár a szociszavazók szemében - többnyire.

api99 2017.09.04. 23:42:36

@screpes:
Te a pártokról és vezetőikről, politikusokról beszélsz én pedig a szavazókról.
Ha Bajnai képbe jönne pl.akkor abból az 1millióból egyszerűen elveszne a jobbiknál /alig maradna belőle/. Karácsonynál nem vagyok benne biztos, de talán még ott is ugyanez a helyzet.
Az én számításom három dolgot állít a szavazókról (axiómaként kezelem):
1. fideszre megy 2 millió szavazat
2. jobbikra mehet 1 millió olyan szavazat, ami nem tűri el (vagyis elveszne) bármiféle pártszintű mszpdkliberális... kapcsolódás esetén.
3. össz szavazószám max. 5 millió lesz
Bármilyen egyenletet állítasz fel, ebből nem fogsz más eredményre jutni.
Arról lehet spekulálni, hogy mi van, ha ez a 3 állítás nem így van. De az meg a vágyak birodalma. Fixen állítom, hogy ez a 3 axióma megállja a helyét.

tamas11 2017.09.05. 10:52:32

@api99:
Jól van, ezt tisztáztuk. Gondoltam, hogy ezt írod majd az intaktnak hitt jelöltjeimről, (Bajanai, ill Karácsony), de én mögéjük képzeltem Vona technikai szövetségesi kiállását .
Itt valóban vágyvezérelt a gondolkodásom, tulképp tervezés...
Én azon lennék, hogy mindhárom axiomádat a gyakorlatban megdöntsem:
1. Többen szavazzanak 5 milliónál,
2. Az egymilliós jobbikos máshová is szavazhasson (és nem fordítva, tehát, hogy a bárhonnan jövők Vonát erősítsék)
Végül: 3. olyan helyzetet előállítani, hogy csökkenjen a fidesz-blokk (tudom, hogy nehéz, de több különböző módja azért van, ..)

api99 2017.09.05. 15:55:55

@tamas11:
1.nem látom hogy sikerülhetne kimozdítani azt a kb.3millió nem szavazót.
A népszavazásnál még az ijesztgetéssel sem sikerült túl sokat megmozgatni. Pedig egyes polgármesterek egyenesen azt mondták az idősebbeknek, hogy ha nem szavaznak, akkor az egyedülállókhoz lesznek beköltöztetve a migránsok.
2.az általam említett kb.1millió jobbikszavazó legfeljebb elmegy és a "Rend és Igazságosság"-ra fog szavazni (vagy mifene a teljesen új szélsőjobbos pártnak a neve) Ezeket nem fogod tudni meggyőzni egy Karácsonnyal, pláne Bajnaival. Vona meg éppen emiatt nem is vállalná be a közösködést velük.
3.Meglátásom szerint a következőkből áll a fidesz szavazóinak tömege (kb.2millió):
*fideszes politikusok és családtagjaik
*fideszes csókosok és családtagjaik
*egyéb jól jártak kategória (magas jövedelműek,sok gyerekesek, esetleg egy jól bejött vállalkozás....stb)
*megvezetettek (főképp nyugdíjasok,cigányok...)
Talán a legutolsóból tudsz kicsit lecsípni, de max.1,9-re lehetne lecsökkenteni a fityeszszavazókat.
Szerintem.
Úgy egyébként meg azt gondolom, hogy a 3pontom megdönthetetlen (nem véletlen neveztem axiómáknak) :-)
Pár hónap múlva meglátjuk. De a 2.pontod veszélyes, mert az fogja ov újabb 4évét megalapozni.

screpes 2017.09.05. 16:39:53

@api99:
Attól tartok igazad van, ami a pillanatnyi esélyeket illeti.
De számomra ez csak újabb feladatokat jelent, borongós, vagy hurráoptimista esélylatolgatás nélkül.
A fidesztábort felosztó kategóriáidból az első hármat összevonnám,ők az (előnyöket élvezők) a megvezetettekkel isegyetértek, mint csapathatárral, de e két "véglet" közt van még egy réteg: a közalkalmazotti,(nevezzük így) akik nem birtokosai előnyöknek, de félhetnek, mivel státuszuk meginogna egy változással.

GyMasa 2017.09.05. 19:00:52

@Janossz:
...Tehát ilyen előzmények után elég nehezen hihető róla,...
Arra még emlékszel, hogy Soros is eljátszadozott mindenféle távolkeleti, meg brit valutával is, azt' majdnem be is döntötte a fontot akkoriban?
Nyilvánvalóan ott egyetlen ember sem lett nincstlelen a spekulációi miatt.
Azt' ma mégis az emberiség megmentőjeként tekint rá a baloldal...

Janossz 2017.09.05. 20:35:39

@GyMasa: Vajmi keveset érthetsz a pénzhez, pénzügyekhez, velem együtt.
De annyit én is értek a dologból, hogy a tőzsdén mozgó üzletember abból csinál hasznot, amiből lehet.
Ha egy balf@sz kormány hülye monetáris politikája ad erre alkalmat, hát abból. Ha ő nem teszi, megteszi helyette más. Soros nem válság előidézésével, vagy háború kirobbantásával küldte paplóra anno a fontot, hanem a józan eszével, mellyel felfedett egy hibát, amelyből pénzt lehet csinálni.
Ha akkora gazember lenne, mint gondolod, szerintem lett volna alkalma hazánkkal is megtenni, amekkora zsenik vezetnek minket.

Mióta lettél ilyen nagy pénzügyi szakértő?
Eddig atommérnökként villogtattad az eszed.

api99 2017.09.06. 13:37:30

@screpes: "..fidesztábort felosztó kategóriáidból az első hármat összevonnám.."
Az első kettőt össze lehet vonni, de a harmadik az valami más, sőt felölel több rétegből is embereket.
Pl.akik bár elveszítették manyup megtakarításukat, de az szjanak köszönhetően, nettóba jóval többet visznek azóta haza, vagy a sok gyerek miatt szinte nincs is adójuk.
Ha megnézed, akkor az szja csökkentéssel csak az átlag alatti keresők nem nyertek (persze ez sem kevés). Az átlagos, vagy afölötti keresők pedig még megtakarítani is tudnak - fel is vásárolták az államadósságot.
De azok is lehetnek, akik most kúrva okosnak gondolva magukat (mert maradtak a manyupban) nyertesnek gondolják magukat. Vagy vállalkozások, akik épp most ugrottak meg akár a gazdaság fejlődésének, akár a relatív pénzbőségnek köszönhetően...
Szóval vannak ebben jócskán.

Valahol már leírtam ezt a kategorizálást és ott tényleg idekategorizáltam azokat is, akik félnek (vegyük észre: ez a ner a csupasz valójában). Ez az a tünet, ami hasonlít a kádár rszre most, és ezért kell nagyon gyorsan eltakarítani. Nem elég a rendszerváltó generációk megnyomorodása, most még a jelenlegiek is meg kell kóstolják, még tovább tolva a lelkekben a rendszerváltást.
Muszáj elpusztítani a nert.

Ha azon szavazók, akiket csak ov távozása érdekel a balos oldalon, azok felismerik, hogy a jobbik lehet váltópárt és odaszavaznak, akkor váltható le egyedül a fidesz. Várhatóan lebontják a nert és nem finomkodva. (simán el tudom képzelni, hogy jónéhányat perbe fognak) Aztán 4 év múlva, vagy előbb (akár belső, vagy eus nyomásra) lehetne tiszta lappal kezdeni.
De jelenleg úgy látom, hogy a szétterített szavazatok mindent elkúrnak.

neoteny · http://word.blog.hu 2017.09.06. 15:05:06

@api99:

"a jobbik lehet váltópárt és odaszavaznak, akkor váltható le egyedül a fidesz. Várhatóan lebontják a nert és nem finomkodva. (simán el tudom képzelni, hogy jónéhányat perbe fognak)"

Tegyük fel, hogy a Jobbik kormányra kerül, és van annyi koalíciós érzelmű képviselő, akkel tudnak hozni 2/3-os törvényeket. Hogyan nézne ki a NER lebontása? Kivágnák a Fidesz által bebetonozott arcokat, és ... beültetnék a saját arcaikat? Írnának új alaptörvényt/alkotmányt, ill. sarkalatos törvényeket?

"Aztán 4 év múlva, vagy előbb (akár belső, vagy eus nyomásra) lehetne tiszta lappal kezdeni."

És ha a cseberből vederbe esete állna fenn? Kiderülne, hogy a Jobbik és koalíciós érzelmű támogatói legalább annyira ragaszkodnak a hatalomhoz, mint a mostani rezsim?

Vagy az az elképzelés, hogy a piszkos munka elvégzése után ki lehetne őket feszegetni a hatalomból mert nem lennének olyan konszolidáltak politikai viselkedésükben, mint a mostani rezsim?

screpes 2017.09.06. 17:00:56

@api99:
Ha egymás mellé tessszük ezeket a vágyott forgatókönyveket, akkor az az (elméleti) kérdés, hogy Vona találna kb 800 ezer jobbikosa mellé TÖBB balról hozott "választási" szimpatizánst, vagy Karácsony (Botka helyén!) találna e a volt szoci szavazók mellé összességében többséget is jelentő, Jobbiktól átirányított szavazatot.
És legfőképp: elérheti e valamelyik kombó a fidesz-limitet, a közel kétmilliót?
Ennek kapcsán: a "kicsik" képesek e feáldozni önálló politikai ambíciójukat a választás heteiben?