1000 A MI HAZÁNK

" Míg más parlamentáris országokban a jobboldal általában a józan és megfontolt konzervativizmust, a tradíciókhoz való ragaszkodást tekinti hivatásának – nálunk a magát jobboldalinak nevező kormányzati rendszer ezekkel ellenkező törekvéseket mutat. Alkotmányjogi téren a parlamentarizmus elsorvasztása és látszatparlamentarizmussá süllyesztése ennek az állítólag jobboldali kormánypolitikának egyik fő célja. A vezérkedés, az egy akarat érvényesülésére felépített és minden bírálat elnémításával kialakított nemzeti egység, másrészt gazdasági téren az individualista gazdálkodást mindinkább elfojtó, egy újfajta kollektivizmus felé elhajló, sokszor már a magántulajdonba is belenyúló törekvések: nehézzé teszik egy konzervatív politikus számára, hogy ezzel a jobboldallal azonosítsa magát.” (Gr. Apponyi György, 1935)

Friss topikok

Béndek Péter blogja

2017.04.12. 11:18 HaFr

A jobboldaliak csalódtak a Fideszben

Közös várakozásunkat, hogy 2010-től az Orbán-kormány nemcsak véget vet a Medgyessy és Gyurcsány nevekhez fűződő kormányzati tehetetlenségnek, hanem a hatalmas parlamenti többségével elindítja Magyarországot a polgári modernizáció útján, mára végképp a csalódás váltotta fel. Ahelyett, hogy megmutatta volna a jobboldali választóknak, hogy a balos kormányoknál jelentősen jobban ért a kormányzáshoz, amit a nemzet és a magyar családok iránti elkötelezettséggel párosít - megteremti a széles polgárosodás alapjait és hazánk szuverenitását a versenyképességünk növelésével szolgálja -, ez a kormány mára a nemzeti közelmúltunk szégyenévé vált. Egyre nehezebb közösséget vállalni vele.

Nem hiszem, hogy a kormány és a Fidesz vezetése már abba az irányba vezetné az országot, ahol a Fidesz párttagjainak és szavazóinak többsége látni szeretné azt. Mi, volt Fidesz-szavazók, akik többször is bizalmunkról biztosítottuk a pártot a 1998 óta, egyre nagyobb arányban veszítjük el a reményünket, hogy ezzel a vezetéssel az ország és a párt előrébb tudna jutni, és vissza tud kapcsolódni a nemzeti jövő szolgálatába. A kormány és a párt vezetőinek személyes érdekei és a nemzet érdekei között egyre világosabb az ellentét, ami nem tűrhető tovább a nemzeti elkötelezettségű polgárság számára. A kormány és a Fidesz megtévesztik az egykori és mai szavazóikat: visszaélnek a bizalmunkkal, és egyre gátlástalanabbul teszik ezt. Erkölcsi és kormányzati döntéseik vállalhatatlanok számunkra.

A kormány és a párt vezetésének radikális EU-ellenes fordulata (az EU építő bírálata helyett) és baljós közeledése az orosz birodalomhoz, amely Magyarország történelmében háromszáz éve kivétel nélkül a legellenségesebb külpolitikai tényező volt, az ország és polgárainak érdekei ellen van. Az Orbán-kormány ostobán belefutott Putyin ölelésébe, amiért az ország, minden egyes magyar család és polgár fogja megfizetni az árat. A korrupciót még úgy-ahogy elnéztük, mert a magyar sajátosságokból következik, aminek ugyan nem örülünk, de kollektíve közünk van hozzá -- a hazaárulás azonban más! Azért a nemzet sosem bocsát meg.

A Fidesz mai vezetésével szemben a mi meggyőződésünk, hogy Magyarországnak Nyugaton a helye; a saját közép-európai, magyar identitásával, de az Unió nemzetállamainak szövetségében, szuverenitását visszaszerezve az azt eltékozló Orbán-kormánytól; kritikus távolságot tartva Brüsszeltől, de építve az Unió tagállamainak és polgárainak közös értékrendszerét és együttműködését. Ahogy a saját kontextusában Széchenyi vagy Bethlen gondolta.

A 2014-ben alakult Polgári Konzervatív Párt várja a csalódott Fidesz-szavazókat, hogy kellően erőssé válva elkezdhessük a jobboldal konszolidálását.

44 komment

A bejegyzés trackback címe:

https://hafr.blog.hu/api/trackback/id/tr7012419119

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

ricardo 2017.04.12. 13:02:52

(Bogár Lászlók, Gajdics Ottók, Fekete Györgyök és Németh Szilárdok ideje van. (Nota bene a Habony képet nem értem. Inkább Csurka szelleme lebeg itten, ha valami. (A kormánysajtó pl. Csurka egykori Magyar Fórumos belső vezércikkeinek nyelvét beszéli. (Azzal a különbséggel, hogy Csurka egy félig-meddig művelt Szabó Dezső epigon volt, akinek „Az egész látóhatár” meg „Az elsodort falu” volt a forrása, és két Sorosozás közé Ortegát is odacitálta. Gajdics Ottó viszont már csak egy kocsmatöltelék, akinek három hubertus után megered a nyelve.)))).

Bánegressy 2017.04.12. 13:49:27

@ricardo:
de miért csalódtak ? :D
Magyarországon már jó ideje ez a jobboldal és nem amire a bloggazda utal és ami talányos, rejtőzködő és nincs érvényes manifesztációja a társadalomban, talán még annyi sem, mint a nagyon széthúzó és ostobán politizáló "bal"oldalnak.
Érdekes egyébként, h ezt a folyamatot vizionálta - jól emlékszem, Pozsgay még mszmp-s korában "az értelmiség lumpenizálódása"c. cikkében, jóval(de azért nem sokkal) mielőtt Csurka barátjává lett volna.

andris89 2017.04.12. 14:07:27

én úgy látom, hogy alapvetően ma két típusú fidesz szavazó van: aki anyagilag függ a rendszertől (a lakájmédiának dolgozik, a cége jól megy a közbeszerzéseken, tanácsokat ad, jóban van valami helyi fideszes potentáttal, egy kormányváltás bizonytalan helyzetet eredményezne nála), illetve egy tájékozatlan, főként kistelepüléseken élő réteg, így jön ki az a 2-2,2 millió ember, akik úgy tűnik, akkor sem szavaznának másra, ha orbán megenné a gyereküket aztán odaszarna a szoba közepére.
ezt a számot egyébként nem lenne nehéz megugrani, új támogatókat a mostani ostoba és cinikus politikájukkal nem is nagyon fognak szerezni - a választásra viszont minden egyes hívüket el fogják vinni, ha kell, akkor közpénzen működtetett buszokkal - egy kétfordulós rendszerben ki is bukna, hogy többen vannak azok, akik kormányt váltanának, mint akik nem, a fidesz által kreált szabályok között és az átrajzolt kerületekben nem fog, sőt, a több tízezres tüntető tömeg elhazudása/letagadása is azt jelzi, hogy egy esetleges vesztes választás után sem lépnének csak úgy le csendben.

2017.04.12. 14:19:01

@ricardo:
ez nagyjából így van. ez művelt náci jégert iszik. mert az göhring schnaps. csakhogy az ellenzék ezzel szemben semmiféle alternatívát nem képes felmutatni. ezek az emberek amerika legjobb szociológiai, politikai, közgazdasági intézeteit mossák le. sanyi egyébként megfejti. komám, ezek "cigányok". és könnyen lehet, hogy igaza van.

azt mondják, hogy ami a filoszemita iskolával nem egyezik az antiszemitizmus. de nem, vagy nem feltétlen. a hívő izrealiták a keresztények, és az iszmaeliták is sémiták. és ők sem követik a világias filoszemita irányzatot. azt is mondják, hogy ami nem a filoszemita iskolával nem egyezik az nem lehet demokratikus. miért ne lehetne. a magyar nép nem azt akarja, amit a legjobb amerikai szociológiai, politikai, közgazdasági intézetek. azt is mondják, hogy ami nem amerikanizált az nem lehet civilizált. miért ne lehetne?

unionista᠋ (törölt) 2017.04.12. 14:37:48

@andris89:
"tájékozatlan" választó legfeljebb az első szavazók között van. a fidesz szavazóbázisa 2-2,5 millió familiáris. és ők egységet mutatnak 2002 óta. ez 2 vesztes, majd 2 győztes választást jelent. jelen állás szerint az újabb győzelmük borítékolható.

kiáll palkovics. és a ceu hisztiben azt mondja, hogy lényegében lehet kee a továbbiakban is kiadhat egy ceu diplomát. bővítsék ki a kee és a ceu között kötött licencszerződést. mi a probléma?

az ellenzéki oldalon van bármiféle politikai egységet felmutatni képes kormányerő? nincs. az is lehet, hogy a többség nem szeretné a fideszt. de ez ellenzéket még inkább utálják. addig ez nem lesz másként amíg a gyűlölt "liberálisok" a színpadon állnak.

Fuxos (ex bömis) · http://fuxianizmus.blog.hu 2017.04.12. 14:59:24

HaFr: "Közös várakozásunkat, hogy 2010-től az Orbán-kormány nemcsak véget vet a Medgyessy és Gyurcsány nevekhez fűződő kormányzati tehetetlenségnek, hanem a hatalmas parlamenti többségével elindítja Magyarországot a polgári modernizáció útján"

Teljes tiszteletem és szimpátiám a bloggazdáé, de ezen 5 percet röhögtem. Béndek Úr, Ön tényleg ezt várta?

ijontichy 2017.04.12. 15:46:21

@poszt: "a Fidesz vezetése már abba az irányba vezetné az országot..."
2010-től? Az már minden, két lábbal a földön járó, gyakorlati ember számára, kábé az ezredfordulótól világos volt, hogy az Orbán-klikk vezette Fidesz sosem fogja helyes (értsd: a posztban megfogalmazott fő célokat helyesnek tekintve) irányba vezetni az országot. A magyar jobboldal (phűűű de utálom ezt a skatulyázást) jószándékú részét teljesen félrevitte saját vágyvezérelt gondolkodása. :-( Nagyon halvány esély volt arra, hogy ez másképp legyen. A jelek világosak voltak. A legrosszabb kommunista időkre hajazó társadalom-mérnökösködés, az új elit mesterséges kialakítására tett erőfeszítések, ahol a fő kiválasztási szempont a lojalitás (és nem a tehetség-rátermettség-tudás), az egészséges piaci verseny ész nélküli, teljes körű visszaszorítása, a piac machete-vel szabályozása (szike helyett), totális felelőtlenség, érzéketlenség a társadalom leszakadó tömegei irányába ("Sokan voltunk" :-( és ez egy cím, nem egy Orbán-idézet akar lenni, ha érthető ) stb... mindez kiegészülve egy minden alapot nélkülöző, az átlagember agyát elhülyítő kurucos kivagyisággal.
A komplett magyar értelmiség óriási balfogása, hogy 2002-2010 között hagyta felépülni a "remek első orbán-kormányzás" mítoszát. Ami meg a nemzeti vágyálmot illeti, azt ugye mind tudjuk, hogy egészséges nemzeti öntudat, hazafiság ott alakul ki, ahol a társadalom zömét (relatíve) független, (relatíve) jó színvonalon élő polgárok alkotják. A többi néma csend, avagy ordító egér (kinek mi tetszik).

Kedves HaFr, (a korábbi posztra utalva) az a Fidesz, amivel koalát lehetne kötni, már csak nevében lenne fidesz. Bár akkor már jobb lenne nevet váltani, ezt ugyanis sikerült teljesen lejáratni. "Fidesz-PKP" jézusmária, ezzel a névvel az EP-ben? :-)))

Legeslegalja · http://berrettegok.blog.hu 2017.04.12. 20:12:07

A gazdasághoz sokkal jobban ért, ezt bebizonyította, igaz hogy ez nem nagy érdem tekintve hogy az MSZP-SZDSZ-től szarabb nem volt az egész EU-ban.

Soros féle szervezetek kkivételezettségének a megszüntetésének pedig minden polgár tapsol.

A ballib csőcselék leszarható.

Különvélemény blog 2017.04.12. 20:27:30

A két és fél milliós Fidesz-hívőkből álló tábor bizalma nem ingott meg sem Orbánban, sem a pártjukban. Egységesek és stabil, monolit tömböt alkotva minden választást győzelemre tudnak vinni.

Változás csak két módon lehetéges: vagy a tábor egysége bomlik meg (ennek egyelőre nincs semmi jele), vagy a 2.5 millióval szemben létrejön egy nagyobb létszámú (mondjuk 3 milliós) másik rivális párt (vagy pártszövetség)! De ennek megint csak nincs semmi jele.

neoteny · http://word.blog.hu 2017.04.12. 20:33:22

@ricardo:

God wrote in Lisp code
When he filled the leaves with green.
The fractal flowers and recursive roots:
The most lovely hack I've seen.

-- Bob Kanefsky, "Eternal Flame"

pamut 2017.04.12. 20:37:40

akkor most mégsem akar a pkp koalát a fidesszel? :)

pamut 2017.04.12. 20:41:56

@Legeslegalja:
az orbánmaffia még a gazdasághoz is sokkal szarabbul ért, ezt bebizonyította, pedig a szocik kibaszott szarok voltak. úgy csúszik vissza az ország, hogy közben több mint egy Marshall-segélynyi összeget kapott nyugatról. ez nem csak a szocikhoz képest elképesztő előny, hanem a teljes 1000+ éves magyar történelem bármelyik vezetéséhez képest. pénzesőben fürdik az ország,. és még így is elkúrják a barmok.

és ez csak a gazdaság, a többi még borzalmasabb, pontosabban: sorozatos hazaárulás, tudatos rombolás és pusztítás, maffiaviszonyok.

Pop40 2017.04.12. 20:42:10

"Egyre nehezebb közösséget vállalni vele."

Nocsak. 2 hete ment itt az a lemez, hogy koalícióra kell lépni a fideszes söpredékkel.
Most, hogy lassan már a leghülyébbek is belátják, hogy mekkora tolvaj szarhalom a fidesz, most már nem kell koala? :-)

HaFr · http://hafr.blog.hu 2017.04.12. 20:49:10

@Pop40: el tetszik lenni tévedve, találékonyabb olvasást kívánok

HaFr · http://hafr.blog.hu 2017.04.12. 20:51:00

@Legeslegalja: medgyessy-gyurcsánynál valóban kevés inkompetensebb kormánya volt a magyar történelemnek, de ma a bűnözők uralkodnak -- az utóbbi nem kormányzati kategória

HaFr · http://hafr.blog.hu 2017.04.12. 20:54:27

@pamut: természetesen akarunk -- és a Fidesz megújulását is akarjuk, a kettőt együtt

ricardo 2017.04.12. 21:04:27

@neoteny:

Program Valasz;
uses crt;
Begin
Clrscr;
Write('Galilei még úgy mondta: a természet nagy könyve a matematika nyelvén íródott. De lehet, hogy Galilei tévedett, és valójában Pascalban íródott, vagy C++-ban.Sok lett a zárójel, igaz.');
Readln;
End.

neoteny · http://word.blog.hu 2017.04.12. 21:16:03

@ricardo:

"Sok lett a zárójel, igaz."

(Viszont (korrektül (egymásba (lettek (ágyazva))))); szép példa az S-kifejezésekre: en.wikipedia.org/wiki/S-expression

DrGehaeuse 2017.04.12. 21:16:55

@HaFr: Nem fog menni. Már felégetnek maguk mögött minden hidat. Erre utal Bayer Zsolti ámokfutása a minapi polgárháborús cikkével.

Pop40 2017.04.12. 21:19:10

@HaFr:

Valóban?:0

Akkor ezt nem te írtad?

"Javaslatom szerint, amelyet a párt közgyűlése elé terjesztek, a PKP csak és kizárólag a Fidesszel lenne hajlandó választási együttműködésre lépni annak (parlamenti mandátumokban mért) kisebbségbe szorulása esetén, a nemzeti modernizáció programja alapján. "

hafr.blog.hu/2017/03/31/tamogathatonak_tartanek_egy_pkp-fidesz_koaliciot#more12391387

ricardo 2017.04.12. 21:21:30

@neoteny: Tudok én korrekt lenni, akkor is, ha nem akarok.

digipenna · http://digipenna.blog.hu/ 2017.04.12. 21:43:39

Az előző poszt folytatásának érzem a mostanit. Több kérdést is fölvet.

- Az egyik, az oroszokat jobboldalisággal vádolni, címkézni, nem szokás. Akkor magát jobboldalinak tartó párt-és országvezetés mennyire jobboldali, ha szemernyit se jobbos a legjobb barátja?
- A másik, amennyiben tisztán demokratikus eszközökkel a nép úgy dönt egy választáson, ennyi volt és nincs tovább, mit tesz a barát?

A történelemből tudjuk, önszántunkból soha nem voltunk azonos oldalon. Világos óta a legyőzött kategória vagyunk. A habsburg térden állva könyörgött a cárnak, hogy többszörös túlerővel fojtsa el a magyarok forradalmát, mert ő egyedül nem volt elég erős ahhoz. Megtette.

Trianonban a megszámolhatatlan négyzetkilométer területéhez hozzácsatolta Kárpátalját (megfosztva bennünket ezzel a Vereckei szimbólumtól).

A SZU fölbomlása után nem tette meg a gesztust, hogy békülése jeleként visszaadja, talán mert sejtette, lesz alkalom, amikor a visszaadással meg tudja majd (demokratikusan) menteni egy jó barát hatalmát hosszú időre.

És a legfontosabb kérdés. Megteszi-e, ha érdeke úgy kívánja?

ijontichy 2017.04.12. 22:09:19

@HaFr: "de ma a bűnözők uralkodnak -- az utóbbi nem kormányzati kategória" hát ezt bizonyára roppant nagy megkönnyebüléssel hallja az a kábé 40% ott a bányászbéka alfele alatt. Nem a megyógyurcsány, micsoda minőségi különbség :-).
@digipenna: "megfosztva bennünket ezzel a Vereckei szimbólumtól" A sógorékat egy sor "szimbólumtól" megfosztotta a történelem. Egész jól élnek, talán mert rájöttek, hogy először a jólét, utána (ha még mindig múlhatatlan szükségét éreznék) a "szimbólumok".

Pop40 2017.04.12. 22:15:37

@HaFr:

Akkor az én találékonyságom itt megállt.

2 hete még tuti koalíciós partner volt a fidesz, most meg már amit csinál, az hazaárulás, és vállalhatatlan?:-)

Amúgy az. De pont ugyanúgy az volt 2 hete is.

Bánegressy 2017.04.12. 22:16:17

@digipenna:
szerintem lófaszt teszi meg.
nem tudok annyira elkeseredett helyzetet a szu. (bocs=muszka) számára, hogy ilyen érdek komolyan fölmerüljön.
különben is, ahhoz most már Ukrajnán is át kéne gázolni, márpedig az már egy tök más kategória.
világ/háború.
(az Ukránok dettó soha nem fogják visszaadni. ők, hasonlóan nagyfőnökünkhöz, nacionalisták. abba ilyen lépés, ilyen gesztus nem férhet bele.)

Moin Moin 2017.04.12. 22:16:47

1.) "Nem hiszem, hogy a kormány és a Fidesz vezetése már abba az irányba vezetné az országot, ahol a Fidesz párttagjainak és szavazóinak többsége látni szeretné azt." - Dehogynem! Ha igazad lenne, az masszívan megmutatkozna a párttámogatottsági adatokban. Már - talán világosabb pillanataidban fogant?:-) - írásaidban magad is leírtad már, hogy ez az irány épp megegyezik a "magyar vágyakkal" (ahogy Ady fogalmazott).

2.) "A kormány és a Fidesz megtévesztik az egykori és mai szavazóikat: visszaélnek a bizalmunkkal, és egyre gátlástalanabbul teszik ezt. Erkölcsi és kormányzati döntéseik vállalhatatlanok számunkra." - Miért, a kötcsei beszéd 2009 szeptemberében még vállalható volt számotokra?:-) Abban ui. Orbán mindent elárult, hogy mit fog tenni és miért. Emlékszem, amikor 2010 tavaszán egy reggel a Boráros-téri újságosnál direkt célzatosan megvásárolt, akkor frissiben alapított fideszes "ÉS-ellenpólusban" (a nevére nem emlékszem már) olvastam, a gyomrom fordult fel... De ti, "volt Fidesz-szavazók, akik többször is bizalmunkról biztosítottátok a pártot a 1998 óta", valszeg a reggelre bevett tradicionális magyar pálinka hatására megedzettebb gyomorral mentetek neki a 2010-es választásoknak!:-)

3.) "Az Orbán-kormány ostobán belefutott Putyin ölelésébe" - Dehogy ostobán: megértették, hogy egy efféle disznó, népérdek-ellenes rezsimet csak úgy lehet fenntartani, ha egy külső, szintén aljadék-rohadék hatalom védi meg a lámpavastól őket.

4.) "A... Polgári Konzervatív Párt várja a csalódott Fidesz-szavazókat, hogy kellően erőssé válva elkezdhessük a jobboldal konszolidálását." - Ezek a "jobboldaliak" valójában éppen arra élveznek, ha nem konszolidálódok a jobboldal, ui. konszolidált viszonyok közt ők teljesítményképesség híján szarházi senkik - azok voltak már az ükapáik is, Istóczy idején! Épp olyanok ők, mint a radikálbalos komcsik: csak a zűrzavarban, egy Leninfiú-bőrkabáttal eltakarva a senkiháziságukat lehetnek "valakik".

...Ez van, Péterkém, innen kéne nyernetek!:-(

Bánegressy 2017.04.12. 22:25:16

@Bánegressy: egyébként vsz lehetnek félreértések a hivatalos orosz-magyar állami viszonyban is (mert miért pont ott ne lennének?), csak azt a hagyományos bizánci diplomáciának megfelelően mindig sikerül jó mélyen elrejteni.
sztem a ruszkiknak nem vsz., hogy érdeke az, hogy M.O. ennyire a nyugat perifériájára sodródjon, v. pláne, hogy kikerüljön az EU-ból.
ha mégis az rettentő, világméretű baj.
akkor tényleg tök mindegy, h mit teszünk, milyen a vezetésünk. kb az a helyzet, mint a 2 vh-ban, vagy még inkább u.akkor a lengyeleknek.

HaFr · http://hafr.blog.hu 2017.04.12. 22:29:22

@Moin Moin: már minek bátortalanítod itt el magvas félremagyarázásoddal a derék hadat? he?

HaFr · http://hafr.blog.hu 2017.04.12. 22:30:25

@Pop40: a fidesz nem csinál hazaárulást, a vezetői teszik, tessék olvasni közelről + képzelőerővel, többet nem tehetek érted

Bánegressy 2017.04.12. 22:30:27

@ijontichy: :D :D :D grat., ez jó! teccik

unionista᠋ (törölt) 2017.04.12. 22:44:20

@ijontichy:
hja, csak nehogy a stájer paraszt is visszavegye a gössi sörgyárat és kibassza a heinekkent magyar mintákat követve. vagy mondjuk bécs ugyanúgy nem befogadni akarja a ceu-t, hanem ahogyan budapest beolvasztani. közép-európa informálisan azért létezik, mert a nyugat- és a kelet-indoeurópai népeknek elég sokszor egy rúgóra jár az agyuk. persze elég gyakran nem. és akkkor háború van. minimum vallásháborúk.

unionista᠋ (törölt) 2017.04.12. 22:55:39

@digipenna:
az oroszok kétszer szállták meg magyarországot. de mindkétszer a nyugat hívta be őket.

Bánegressy 2017.04.12. 23:06:36

@unionista᠋:
háromszor, de már a másodikra sem a nyugat hívta, csak megegyeztek, h ha már erre járnak, akkor legalábbis nem lesz belőle nagy ügy, ha a magukévá is teszik.

Bánegressy 2017.04.12. 23:14:50

@unionista᠋:
ja, egyébként a Gösser volt a kedvenc söröm és általában nekem az osztrák sörök jöttek be egészen addig, amíg itt nem kezdték gyártani, palackozni őket. ti., tudok róla, h ezzel kezdődött a "nagy nyugati élelmiszer hamisítás", még ha ez nem is számít élelmiszernek(dehogynem).
a licencellenőrök jó pénzért félrenéztek, hogy a nagyobb mennyiségért fölhígítsák az eredeti tartályokban érkezett mennyiséget és rosszabb minőségben ugyan annyiért eladják.
ja?! ha nektek így jó? akkor bármi jó.
falura jó lesz, szól a magyar mondás, de ez saját magunkról szól.

TothLali 2017.04.12. 23:30:46

A Fidesz amúgy 1992 óta biztos nem jobboldali párt. Lehet, hogy előtte sem volt az.

TothLali 2017.04.12. 23:33:26

@TothLali: Úgyhogy a csalódott (és nem csalódott) Fidesz szavazók sem jobboldaliak.

ijontichy 2017.04.12. 23:38:40

@unionista᠋: Erről majd akkor, ha tény lesz. Tudod, mit mondott vitya a folyókról és a hidakról?

@Bánegressy: Na ja, valamikor 2004-ben értetlenül néztem valahol tán az Eisenstadt-i Merkúr parkolóban, hogy a honfitárs miért pakol több rekesz Gössert a kocsijába. Aztán átlag havonta kétszer a Lajtán túlra jártunk nagybevásárolni. Ha igaz lenne, hogy lézerjankó csak most döbbent rá a "minőségi fölényre" (mely nem csak sörben mutatkozott meg), akkor már ez is bizonyíték a saját alkalmatlanságára.
Szóval "caveat emptor"! És ez igaz mindenre, még a devizahitelekre is. Nem megírta már 6. Lenin elvtárs? ;-)

Pop40 2017.04.13. 00:02:49

@HaFr:

Nos, akkor ebben nem értünk egyet. :-)

Valahogy nincs előttem az egyszeri mezei fideszes, aki halált megvető módon odaugrik a vezetői elé, és elrántja a kezüket, mikor épp hazaárulni készülnek. :-)

Nyilván a hazaárulásnak is vannak fokozatai, de az a szimpla tény, hogy az Orbán-féle hazaárulás überelhetetlen, számomra még nem menti fel a szimpla gombnyomogató csinovnyikokat sem, akik szorgos hozzájárulással ezt lehetővé teszik.

Moin Moin 2017.04.13. 07:24:24

@HaFr: Fizetett külföldi ügynök vagyok.

leany10 2017.04.16. 22:01:49

Számomra a legrémisztőbb nem az, hogy a Fidesz egyoldalúan az oroszok felé húz, hanem, hogy az ellenzék egyoldalúan a Nyugat felé. Mindenki látja, hogy a két oldal között a feszültség egyre élesebb. Egy ilyen helyzetben egy hozzánk hasonlóan gyenge országnak a semlegesség a legbiztonságosabb. Ha Magyarországon valamely párt alkalmas arra, hogy ennek a semleges külpolitikának a fontosságát hangsúlyozza, az a Polgári Konzervatív Párt. Örülnék tehát, ha e párt a feltétel nélküli EU-hűség helyett a mindkét oldallal való kölcsönösen előnyös, de az ország önállóságát nem fenyegető kapcsolatokat jelenthetné. Ha viszont én értettem félre valamit és eddig is ez volt a PKP külpolitikai irányvonala, úgy a kommunikáció szorul javításra.