Az ellenzéki pártok Jobbikat is ideértő összefogásának két akadálya van: az ellenfél (Orbán) racionalitásába vetett bizalom és saját maguk felértékelése.
Nem akarom hosszan boncolni az előbbit: aki az utóbbi hónapok és évek történései után nem látja világosan, hogy Orbán bármilyen irracionális cselekvéssorra képes (hiszen már ebben van), és semmi sem gátolja az ország rombolásában a saját hatalma és személye megmentése érdekében, illetve aki azt feltételezi, hogy Orbán tekintettel van bárkire és bármire, ha az szembemegy a saját céljaival, az vak és szélsőségesen naiv. Orbánnak nincs kiútja a maga kreálta helyzetből, csak az előremenekülés, ezért mindenre képes, hogy megakadályozza az ellenzék győzelmét bármilyen populáris akcióban (ideértve most az országgyűlési választásokat is). Ennek a helyzetnek a tudomásul vétele alapvető a további ellenzéki stratégia szempontjából. Lefordítva: aki demokráciát játszik a mai helyzetben, az csak veszíteni fog. Aki azt hiszi, nyerhet azzal bármit, ha ma Orbánnal lopva vagy nyíltan kiegyezik, az óriásit téved: ha nem ma, akkor holnap, de ő is a szemétdombon végzi.
Ami az utóbbit -- az ellenzéki pártok -- önfelértékelését illeti. Az előbbiekből következően az ellenzék célja egyetlen koncentrált feladatra szűkült: Orbán leváltására. Aki ilyen körülmények között bármilyen szakpolitikai, ideológiai, történeti, személyi fenntartások miatt nem hajlandó a másikkal szót érteni, az automatikusan Orbán szövetségesévé válik, és egyszersmind bűnrészessé a további rombolásban. Az ellenzéki pártok a mai helyzetben megszűntek önálló értékkel bíró politikai tényezőknek lenni: inkább úgy kell felfogni őket, mint egy széthasadt egész önmagukban életképtelen darabjait, amelyeknek az a feladatuk, hogy újra egymásra találjanak (hangsúlyozom, a Jobbiktól a DK-ig és az MSZP-ig), és beteljesítsék a küldetésüket -- Orbán leváltását. Ezért ennek az ellenzéki reintegrációnak nem is szabad mással foglalkozni: se szakpolitikákkal, se ideológiával, se jövőképpel, se nota bene az országgal. Egyetlen dologgal kell foglalkozniuk: Orbán az leváltásában való funkcionális megegyezéssel, illetve az erre vonatkozó politikai stratégia végigvitelével (ideértve néhány alapvetés kommunikálását: a közjó iránti elkötelezettséget, a korrupció letörését, a nemzeti autonómia megőrzését és szabadságjogok helyreállítását), a végén egy új parlament és egy ideiglenes, korlátozott mandátumú kormány felállításával.
Az egyetlen választási jelszavuk a "Vagy mi, vagy Orbán", vagy "A nemzet szemben Orbánnal", vagy valami hasonló legyen. Ha ezt el tudják érni, azzal megőrzik önmaguk vélt vagy valós értékeit a jövőre, nem kell senkinek "megalkudnia" a másikkal, hiszen világossá tették, hogy másfél évre zárójelbe teszik önmagukat, és egyetlen célra koncentrálnak csak. Mondanom sem kell, mindez azért is megéri, mert az ellenzék minden pártja kedvezőbb hatalmi helyzetbe kerül a mostaninál a választási győzelmük esetén. (Pl. a Jobbik csak ebben a koalícióban kerülhet kormányra, a Fidesz győzelme esetén legfeljebb ötödik kerék lehetne. Ezért az ellenzék célja olyan helyzet kialakítása, amelyben a Fidesz elég erős marad ahhoz, hogy egyedül is nyerjen, ha nem fognak mindannyian össze ellene -- azaz a mai helyzet ideális a funkcionális kiegyezéshez.)
Röviden: az ellenzéki pártoknak el kell felejteniük a saját identitásukat, egységes új identitást kell ölteniük erre az átmeneti időszakra, aminek egyetlen vonása az antiorbánizmus. Nem kérek semmilyen pozitív programot, egyet kérek, követelek: Orbán leváltását. Ez legyen az új nemzeti kiegyezés alapja, ami megszülheti a Fideszen belüli hatalmi vákuumot is, hogy visszatérhessünk egy működő ország lehetőségéhez.
