Jaj, hát az úgy van, hogy maga ez a kifejezés értelmezésre szorul, hiába tesz úgy, mintha evidencia volna. És mert értelmezésre szorul, ezért olyanok fogják a legnagyobb eséllyel meghatározni a jelentését (meghatározni, hogy mi evidens), akiknek a legnagyobb a szavuk és a legtöbb érdekük fűződik a kifejezés karrierjéhez, akik konkrétan ugyanazok, mint akik ma a legtöbb progresszív civilszervezetet tudják kiállítani (konkrétan a legtöbb plakát ellenében). Egy társadalom azonban -- hiába az ez irányú propaganda és tervek -- nem lehet "nyílt" vagy "nyitott": még a legnyitottabb társadalmakat is össze kell hogy tartsa valami (közérdek, közjó, valamiféle anyagi jog, intézményes rend, kultúra, szokások, bizalom -- márpedig ezek minden ízükben állásfoglalásokat és komplex, organikus, mi több, emberi tudást tartalmaznak, potenciálisan a radikális "nyitottság" ellenében, de a mindenkori optimális működést biztosítva). A nyitottság követelése általában egyféle elképzelt rend és kultúra szellemében hangzik el, mások kritikájaként, amelyek nem eléggé "progresszívak" (kitüntetetten ilyennek minősülnek a nemzetek, a hagyományok, az "előítéletek", a parochializmus, a lokalitások, a zárt erkölcsi világok). A nyitottság politikai jelszó, nem az igazság kérdése. A "nyílt társadalom" egy bizonyos -- a szubverziót a konstrukcióval ötvöző -- ellenőrzési forma egy bizonyos elit kezében.
A liberális filozófiai és közéleti hiedelmekkel ellentétben nincsen legjobb társadalmi berendezkedés, ami felé haladni kéne (progresszió), mert ami nyereség az egyik oldalon (a nyitottságban), az veszteség a másikon (értékekben, sorsokban, lehetőségekben, kultúrában). Ami egyfajta mérce szerint haladásnak, más mérce szerint veszteségnek hat (pluralizmus, multikulti vs. otthonosság, kiszámítható erkölcsi rend). A tárgyalt értelemben kevésbé progresszív eszmék is azért létezhetnek és erősödhetnek meg időről időre, mert átlagosan értelmes (!) emberek értéket látnak bennük. A nyitottság és a nyitottság-ellenesség ízlés, kultúra, érdek kérdése, nem erkölcsé vagy értelemé.
A "nyílt társadalom" evidenciája is csak valamiféle "toleranciáról" árulkodik -- a toleranciáról értékek egy bizonyos konstruált skálája iránt, de nem más iránt. Akik "nem szeretik" a muszlimokat, azok minősülhetnek rasszistának a hivatásos, fekete öves toleránsok körében, de aki nem hülye, az már úgy engedi el ezt a szót a füle mellett, mint a karcagi bakter a berlini gyorsot. Az egész egyetlen politikai harc, amelyben vannak ütőkártyák, van lassú folyamata az intézményesülésnek, és vannak (kevesen) könnyel és vérrel kivívott tanulságok az emberiség múltjából. A "nyílt társadalom" speciel nem tanulsága semminek, hanem egy radikális újbalos politikai projekt, amelyet még senki sem próbált ki, fogalmuk sincs a propagandistáinak, hogy mi lép a nyitottság nevében felszámolandó társadalmi kötelékek helyébe (illetve dehogy is nem: mindössze egy hatalmas állam, a gazdasági érdekek és mellesleg a felvilágosulatlan többség utcai harcai -- elég nyitottnak hangzik?), viszont a felé való engesztelhetetlen törekvés megteremti a maga trumpjait, orbánjait és lepenjeit. Semmi baj, ez utóbbiak is elmúlnak, miközben az előbbiek is újraszületnek. Fontolva haladunk pulzálva erősödő és gyengülő szélsőségek között, amelyek sakkban tartják egymást, miközben a többség ide-oda csapódik. Hogy "sors" lenne-e a "nyílt társadalom"? Attól tartok, igen. Abban a formában, ami a vége: oligarchikus globális elit és utcai harcok (az FNÁ-ért). A "nyílt társadalom" egy bizonyos ellenőrzési forma egy bizonyos elit kezében. Pace Popper.
Az utolsó 100 komment: