1000 A MI HAZÁNK

" Míg más parlamentáris országokban a jobboldal általában a józan és megfontolt konzervativizmust, a tradíciókhoz való ragaszkodást tekinti hivatásának – nálunk a magát jobboldalinak nevező kormányzati rendszer ezekkel ellenkező törekvéseket mutat. Alkotmányjogi téren a parlamentarizmus elsorvasztása és látszatparlamentarizmussá süllyesztése ennek az állítólag jobboldali kormánypolitikának egyik fő célja. A vezérkedés, az egy akarat érvényesülésére felépített és minden bírálat elnémításával kialakított nemzeti egység, másrészt gazdasági téren az individualista gazdálkodást mindinkább elfojtó, egy újfajta kollektivizmus felé elhajló, sokszor már a magántulajdonba is belenyúló törekvések: nehézzé teszik egy konzervatív politikus számára, hogy ezzel a jobboldallal azonosítsa magát.” (Gr. Apponyi György, 1935)

Facebook oldaldoboz

Friss topikok

Polgári konzervatív blog

2016.08.01. 08:54 HaFr

Erejét veszíti a Fidesz narratíva, de még mindig nincs versenytársa

Ha a b. olvasó emlékszik az első Orbán-kormányra, egy elég erős pozitív világképre és mögöttes narratívára emlékezhet Szent Istvánnal és Széchenyivel, a polgári Magyarországgal, a keresztény állammal és az antikommunizmussal a középpontjában. Természetesen nem az az érdekes, hogy Orbán miben hitt akkoriban (vagy most), hanem, hogy milyen közös élményt kínált a szavazóknak. Ez a narratíva aztán szétesett a 2002-es országgyűlési választások közötti két hétben, amikor Orbán a negatív kampányra helyezte a hangsúlyt meglepetésében és kétségbeesésében. Ekkor született a hírhedt "A haza nem lehet ellenzékben!", és két-három másik, az ellenzéket a korábbiaknál is erőteljesebben megbélyegző, a maiaknál egyébként jóval antidemokratikusabb szlogen.

Az akkori narratíva mára elveszítette a pozitív és a negatív oldalának nagy részét is, a narratíva utóbbi, kritikai oldala az ellenzék összeesésével és az európai fejleményekkel párhuzamosan Brüsszelre és a migránsokra irányul, de ami a lényeg, a pozitív oldala a rezsicsökkentés demagógiáját követően csaknem teljesen kimerült. Általában azt lehet látni, hogy "Magyarország megvédésén" túl a Fidesznek nincs mondanivalója a társadalom számára, és főleg nincs olyan, ami egyszerre volna korszakalkotó (ami a kétharmadtól elvárható lenne, és amilyen reményekkel az első Orbán-kormány indult), és olyan, amely akár egy évezredes mítoszra támaszkodik, értelmezési keretet és indentitást ad, összeköti a múltat a jövővel. Ilyen narratíva már csak azért sincs, mert olyan politikai kormányzás (=egyszemélyi voluntarizmus) dominálja egy ideje a hazai politikumot, amelynek a jövőképe homályos, illetve nagyban függ az elérhető európai kompromisszumoktól.  

Nem kell mondanom (illetve rengetegszer elmondtam már), hogy a baloldal eleve esélytelen, amíg nem hoz létre versenyképes mítoszt és narratívát a létezővel szemben, miközben ez a létező is alig létezik -- de persze a baloldal képtelen ilyesmire, nem is lesz belőle semmi még legalább tíz évig, amíg a szem ellát. Pedig egy modernizációs, szilárdan européer és nemzeti, szociálliberális narratívának meg volna itt az esélye, ha sikerülne kontextusba helyezni, de hát... , nem ragozom. Értelem kéne hozzá, akarat és tehetség. Kéne.

A narratívák alkonya mögött a voluntarizmus, a korrupció és Magyarország tétovasága tapintható ki. Most éppen kompország sem vagyunk, hanem egy irányvesztett, lyukas ladik, amelynek sorsa a legkevésbé függ a saját akaratától. Örvényről, süllyedésről nem érdemes beszélni, mert nem látjuk egyelőre a trendeket, és amíg Európában vagyunk, a saját erőnkön felül támaszkodhatunk a sikeresebb nemezetek húzóhatására. Örüljünk, hogy vannak nekünk. Adjunk hálát minden nap, ha lehet kérni.

76 komment

A bejegyzés trackback címe:

https://hafr.blog.hu/api/trackback/id/tr208927384

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

zenonküp 2016.08.01. 09:16:04

Kerni meg lehet, meg))
Jo lenne latni mi van Putyin fejeben most.
Jo lenne, ha ezt latna Orban.
Jo lenne, ha ezt a kettot meg mi latnank.
Ha menekulunk, meg mindig lehet mondani, csak rossz iranyba rohamozunk.
Ha van pokol s mar miert ne lenne, peldanak okaert most van ez a ket amerikai elnokjelolt, ekes bizonyitekaul az elmeletben fel sem teheto dolgok e vilagban levo konkret letezesenek, ha van tehat pokol, akar tuzes, akar jeges valtozatban, a Joisten bizonyara egymas melle ulteti Orbant es Gyurcsanyt tizezer evekre legalabb. Ennek ugyan kulonosebb ertelme nem lenne, de valahol mindig sejtettem, a Joistennek igenis van humorerzeke)))

gellért mária 2016.08.01. 11:08:41

Unom ezt a közbeszédet uraló "narratíva" meg "vízió" kérdést. A populizmus részének tekintem.Meg kellene szabadulnunk tőle, ahelyett hogy újat keresnénk. Orbán Viktor sokkal praktikusabb minden narratívánál és víziónál bármit is hablatyol a kommunikációs csapata. Tudja, hogy pártját gazdaságilag kell erősíteni és tagságát és híveit is meg kell vásárolni. Szegény országban ez kell.., ez a siker kulcsa, az egység és hűség kulcsa. Ha ez nem így volna, semmiféle vízió nem segítene.Ez ilyen egyszerű.Ezért sikertelen a demokratikus oldal, van víziója ha úgy tetszik, az előző blog is "vízió"....csak pénze nincs. A Fidesznek dögivel van pénze, megteremtette mindenáron.

2016.08.01. 11:10:15

egész egyszerűen azt kellene mondani, hogy budapest belvárosa mellett intézményesítsük a zsidónegyedet. és abban hozzunk létre egy amerikanizált városrészt. buda környékének egy kisebb része lehet liberalizált elitista angli. ott lehet angol óvoda és private school. ezt a nemzeti kereszténységben ellensúlyozzák az egri angolkisasszonyok. és esetleg miskolc átvehet nyugati mintákat. diósgyőr lehet a mini manchester. angol-magyar focisulival.

2010 előtti világhoz képest ez egy prefasiszta neonáci elképzelés. mert végső soron azt mondja, hogy hozzunk létre nemzetközi gettókat a nemzeti keresztény államegyház keretein belül. de a 2020 utáni világban ez kifejezetten neoliberális és posztmodern lesz. ennyi a változás.

neoteny · http://word.blog.hu 2016.08.01. 11:20:58

@unionista᠋:

"intézményesítsük [...] hozzunk létre"

1) ez királyi többes a részedről?
2) van egy kisegér a zsebedben, ezért használsz többesszámot?
3) te, Irmuska néni, Andika, Zolika meg Sanyi (esetleg még Dmitro) alkottok egy csoportot, aminek a nevében te beszélsz?

Moin Moin 2016.08.01. 12:49:07

„Ha a b. olvasó emlékszik az első Orbán-kormányra, egy elég erős pozitív világképre és mögöttes narratívára emlékezhet Szent Istvánnal és Széchenyivel, a polgári Magyarországgal, a keresztény állammal és az antikommunizmussal a középpontjában. Természetesen nem az az érdekes, hogy Orbán miben hitt akkoriban (vagy most), hanem, hogy milyen közös élményt kínált a szavazóknak.” – Hát, sosem hittem volna, hogy Magyarország történetében két „első Orbán-kormány” is létezett!:-)

…Mert arról a bizonyos első Orbán-kormányról, amelyről én tudtam és amely 1998 és 2002 között állt fenn, nekem egészen más emlékeim vannak – de nem csupán nekem, hanem szinte az összes akkori barátomnak és közelebbi ismerősömnek.

Mi egy csapat gátlástalan „barbárt” láttunk, ócska, temetőkből előkapart politikai szimbolikával, mohó szerzésvággyal, élükön egy nyilvánvalóan szociopata sráccal. Emlékszem, mikor 1998 tavaszán győzött a Fidesz, rémülten hívogattak az ismerőseim, hogy „Most mi lesz itt?”

Hangsúlyozom: ezek az emberek – az ismerőseim és barátaim – semmiféle módon nem kötődtek sem a(z akkori) baloldalhoz, sem pedig a „komcsi múlthoz”. Szinte kivétel nélkül már akkor is a (valódi, multi-) versenyszférában dolgoztak, vagy egyenesen nyugaton!

…Bizony, mindig megdöbbenek, amikor te, Péter, a te tudásoddal és bennfentes ismereteid birtokában arról írsz, hogy Orbánékban bármikor is képes voltál hinni! Tényleg nem értem… Nyilván itt valami szocializációs beállítódásról lehet szó, amely nálad megvolt, nálam (nálunk, az említett ismerőseimnél) viszont hiányzott. Emiatt lehetett az, hogy te Orbánba láttál bele valamit – akárcsak kedves közös ismerősünk, H. Zs., aki a 2003-as – 2006-os Gyurcsányba.

Fuxos (ex bömis) · http://fuxianizmus.blog.hu 2016.08.01. 13:03:53

@Moin Moin: " Mi egy csapat gátlástalan „barbárt” láttunk, ócska, temetőkből előkapart politikai szimbolikával, mohó szerzésvággyal, élükön egy nyilvánvalóan szociopata sráccal. "
Kivételesen egyetértek Veled.......bár én 1996 óta látom őket ilyennek....Orbánt meg az első pillanattól kezdve.

HaFr · http://hafr.blog.hu 2016.08.01. 13:13:40

@Moin Moin: OK, hát ez van, én abban hittem, oszt már nem hiszek 2002 óta, nagyobb probléma, hogy már ennek a jobb kiadásában sem hiszek, nem klappol a néppel, sőt, már semmiben sem hiszek, ami a hazai politikai eszmélődést illeti

Moin Moin 2016.08.01. 13:24:26

@HaFr: "Szeretteim, ne higyjetek minden léleknek, hanem próbáljátok meg a lelkeket, ha Istentől vannak-é; mert sok hamis próféta jött ki a világba." (János apostol első levele, 4.1.) - Ez tudtommal a személyiséganalízis első említése az emberi történelem során!:-)

Az eszmélődésről: tudod, ez is csak úgy van, mint a reanimáció az orvoslásban. Kell, aki elvégzi a beavatkozást, különben az ürge elpatkol... Kérdés, van-e, aki hajlandó szájbalélegeztetni?!:-)

Moin Moin 2016.08.01. 13:25:23

@Fuxos (ex bömis): Orbánt én 1988-tól - meg persze a bandáját is!

2016.08.01. 13:30:07

@neoteny:
mivel egyedül nem tudom létrehozni ezért mondom azt, hogy hozzuk létre. pontosabb lenne azt mondani, hogy hozzák létre, akik ezt akarják ott, ahol relatív többségben vannak. valósítsák meg az elképzeléseiket. ha egyesek amerikanizálódást akarnak, akkor legyenek egyes városrészek amerikanizáltak. és az ezekben élők dolgozhatnak az amerikai-magyar növényolajgyárban. az van magyarországon. de az átlag paraszt (irmuska néni, andika, zolika, sanyi haverom, én vagy az akadémikus ismerősöm) azt kérdezi, hogy mi a francnak kell amerika a vénusz étolaj gyártásához. ha egyszer azt a leghülyébb pártitkárokkal is kisajtoltuk. értem, hogy azt privatizálták. de ha az úgy nem jó, akkor lehet nacionalizálni. de ha a general motors és a general electric, vagy amerikai gyógyszeripargyártók kutatóközpontot akarnak, akkor nyilván ezeket tegyék be az amerikanizált városrészbe. legyen citibank, stb. ha ennyire bíznak a magyar zsidóságban. kutassanak a kockásingesek, a korszakváltók, a filozófusok, a jogvédők. bankárkodjanak. a liberalizmus az, hogy hasonló feltételekkel működhessen a többség. és ha az usa befektet ebbe a budapesti csoportba, mert úgy látja, hogy abban a szellemóriásokat tömörítő kreatív iparosok gyűltek össze, akkor fektessen be. legyen saját zsidó és zsidóbarát médiájuk. magyarországon a tömeges polgárosodás előfeltétele a többségi nemzeti keresztény államegyház létrejötte. a hagyományos fejlődési pályákból kiinduló modernizáció. és ehhez nem kellenek amerikaiak és zsidók. de ha már itt vannak, akkor fogadjuk be őket. csak ne diktálják a nemzeti ünnepeinket, ahogyan mi se diktáljuk az övéket. szerintem ez egy kifejezetten liberális koncepció. csak nem ortodox liberális. de nem feltétlen kell ilyen se. aki amerikanizmust akar az költözzön amerikába. aki kelet-közép európaiságot képzel el az meg éljen errefelé. nem feltétlen kell ezeket direktben összekapcsolni.

Fuxos (ex bömis) · http://fuxianizmus.blog.hu 2016.08.01. 13:30:26

@HaFr: "sőt, már semmiben sem hiszek," Hallgasd a Sex Pistols "Anarchy in UK" dalát. Én azzal vigasztalódom. :)

tamas11 2016.08.01. 13:36:53

@gellért mária:
Nekem is olyan érzésem van, mintha unnám, de azt gondolom, nem a narratívákat unjuk, ez csak olyan, mint egy eufemizmus: nem demagóg (hazug) ismétlődés csak, amit hallunk, hanem durva tévesztés is: nem következnek a magyarázatokból a sikeres eljárások. Itt például hányzó baloldali narratívákról ír Péter sokadszor, de mi tartja vissza, hogy felvázolja a jobboldali narratívát? Az sincsen. Ő nyilván arra godol, hogy háttérmunkássága elég forrás a polgári magyarország jövőképéhez, merítsen onnan aki jobboldaliast akar. Elsáncolt, sőt, Elvackolt az eszmetörténet magaválasztotta nagyjainak árnyékában.
Olyan, mintha beljebb lennénk, hiszen már nem mondja senki, hogy Orbánék praxisa egyérteműen jobboldali lenne, viszont felér azzal.
Jobboldaliasság folyamatos gyanújába az keveri "őket", hogy balra hevesen taposnak, és képesek kormányszóvivői szinten polgárságukról beszélni, (londonban rábiccenthhet a java), plusz toronyiránt húznak az egyenlőtlen világ praxisa felé, amennyiben az saját, szűk köreiket illeti, és ami balosgyanús, annak kijár a hagyományos pofon.: téveszme, ha te is akarsz valamit, - "annyit", jogot legalább.
Summa summárum, nincsen jobboldali narratíva sem, és ez azért nagyobb adósság , mert a baloldaltól már nem is várjuk: mi is lehetne az?
Sávos adózás, alapjövedelem? oktatásban szociális ellátásban (?) nagyobb léptékű állam, leánykori nevén túlzó, káros beavatkozás...
Csupa nemszeretem kifújolt dolgok. Az a baj velük, hogy nincsenek, hogy unalmas, hogy nem lehet beszélni róluk.

gepnarancs.hu/2011/08/mi-a-fasznak-ezeknek-narrativa/

HaFr · http://hafr.blog.hu 2016.08.01. 13:45:31

@tamas11: az a baj, h Mo-n megteszi jobboldali narratívaként a nacionalizmus és a ressentiment, tehát van jobbos narratíva -- az van, amit a politikai diskurzus ekként fogad el, kár azon őrlődni, hogy ez nem felel meg ami szép lelkünknek. Baloldalon viszont nincs semmi, ugyebár

2016.08.01. 13:49:01

@HaFr:
az első orbán kormány is azért lett megválasztva, hogy elkergesse a liberális zsidóságot. csak nem léptek fel elég keményen. mert akkoriban izreal nem támogatta őket határozottan. és a német néppárt sem volt sehol. ezért kellettek a mérsékelt európai jobboldal. a zsidókereszény politikai kultúra. csakhogy a közakarat továbbra is a nemzeti keresztényég volt. ezért orbánék nemhogy nem kaptak kétharmadot hanem elbukták a választást. így lett medgyessy péter és egy évvel később így került a sportminisztériumba gyurcsány. a magyar jobboldal a kezdettől fogva antiszemita volt. a szavazóközönség is. ebben a körben a faji alapon szerveződő szdsz közutálat tárgya volt mindig is. a 93-as debreceni kongresszuson határozták népnemzetiek a jobbos zsidók, hogy kiszorítják őket. és ebből lett a 10-es, 14-es és valószínűleg a 18-as győzelem. a kérdés csak az, hogy a szélsőjobbalt kénytelenek lesznek-e beemelni a hatalomba. ha orbán egy kutyát leszopna nyilvánosan, akkor is erre az irányzatra szavazna a nép. feltéve, hogy a demokrácia minimumát fenntartják. ha nem, akkor jönnek az oroszok.

digipenna · http://digipenna.blog.hu/ 2016.08.01. 18:20:14

Azért van egy kis szerencsénk ezzel az Orbánnal. Megtért a jobboldalra, de olyannyira, hogy onnan csak a még jobbra van. Belegondolni is rossz, mi lett volna, mi lenne, és mi várna még ránk, ha a baloldalt dobta volna ki neki a sors, amikor fej vagy írás alapon kisorsolták maguk között - - mint a iskolai nagyszünetben a focicsapatokat - - ki melyik oldalra kerül. Feri esetleg mérsékelt jobbos lett volna, ha másként alakul.

A valami nagy, maradandó alkotással akar megmaradni az emlékezetben. Az már régebb óta látszik se akarta, se tehetség nincs arra, hogy egy kijelölt irányt tartva fölzárkózzunk (gazdaságilag, jólétileg, átlagéletkorban) úgy, hogy ebben-abban sikeresek, irányítók, követendőkké váljunk a Kárpát-medencében (ahogy azt @unionista᠋: sokszor prognosztizálta). Megelégszik a nagy improvizatőr címmel. A világpolitika, az időjárás ad alkalmat, okot, ürügyet egy kis rögtönzésre: kerítés, gáton csizsmában, legyőzzük a multikat, rezsicsökkentés.

Csökkentett üzemmódra álltott át, várva a következő kínálkozó lehetőséget, addig esetleg elindul a bicikliutak mintájára egy lovas-úthálózat kiépítése, netán csatornaépítés kezdődik, hogy a sárkányhajósok élhessenek szenvedélyüknek. Egy szelídebb almásderest magam is örömmel vennék.

neoteny · http://word.blog.hu 2016.08.01. 19:27:29

@unionista᠋:

"de az átlag paraszt (irmuska néni, andika, zolika, sanyi haverom, én vagy az akadémikus ismerősöm) azt kérdezi, hogy mi a francnak kell amerika a vénusz étolaj gyártásához."

Azért, mert az átlag paraszt csak kérdezget, ahelyett, hogy kisajtolná, palackozná és eladná a Vénusz étolajat. Azért, mert az átlag paraszt várja a félfeudális választott nemest, hogy az megmondja neki, hogy mikor mit csináljon. De abból Fehéroroszország származik, ahol a traktorok húszezrével állnak eladatlanul. Mert az átlag fehérorosz paraszt azt csinálta, amit a választott király Lukasenko és az általa kinevezett bojárok mondanak neki. Mert Lukasenko király és a bojárjai azt hiszik, hogy ők ki tudják számolni, hogy miből mennyi kell. Persze nem tudják megetetni a traktorgyár dolgozóival az eladatlan traktorokat. Akkor jössz te, aki elmagyarázod, hogy azért nem veszik meg a gonosz külföldiek a fehérorosz traktort, mert büntetni akarják a választott fehérorosz királyt. Én pl. soha nem vettem semmilyen Apple terméket: akkor én büntetem az Apple-t?

"ha az úgy nem jó, akkor lehet nacionalizálni"

Kinek nem jó? A parasztnak az kell, hogy legyen Vénusz étolaj jó olcsón. Neki az jó. Azoknak nem jó az amerikai Vénusz étolaj, akik azt szeretnék, ha az azon keletkező haszon az ő zsebükbe vándorolna. A nacionalizált Vénusz étolajat gyártó üzem nem a nációé, "a népé", hanem az államé. És az állam nem egyenlő a társadalommal, "a néppel". Az állam a politikusokból meg a bürokratákból áll, akik jó vastag pénzeket leszednek az adófizetőkről azzal, hogy ők végzik "a szervezés" fáradságos és hálátlan munkáját. De képtelenek kiszámolni, hogy hány és milyen traktort kell gyártani: mert nincsenek rákényszerítve arra, hogy hasznot és veszteséget szem előtt tartva működtessék a traktorgyárat. Vagyis nincs meg az elemi eszközük az optimalizálásra. Többe kerül a traktor legyártása, mint amennyiért el lehet adni? Nem baj, majd a költségvetésből átcsoportosítunk oda pénzt, és akkor nem számít, hogy csak veszteséggel lehet eladni a traktort. Persze ahhoz épp' azt a parasztot kell megadóztatni, akinek a fia tudna traktort tervezni meg gyártani gazdaságosan is: de az egyébként se' tegye, mert ha sikeres vele, akkor abból csak vagyoni különbségek származnak. Az meg ugye minden gonoszság gyökere. Inkább legyen "a többség" egyformán csóró. De az állami "vezetőket" meg kell fizetni, mert ha nem, akkor ... mi lesz? Elmennek a versenyszférába? Matolcsyt ki alkalmazná a magánszférában, ha nem lennének államhatalmi kapcsolatai?

gellért mária 2016.08.01. 20:13:44

@tamas11: Szerintem sincs víziója egyik oldalnak sem. Vízió az amit HaFr leírt az előző blogban: "egymás nélkül csak szenvedés....." az egy új világ rendje lenne Magyarországon...de egyelőre nincs realitása hogy megvalósuljon...marad vízió....sok ok miatt.

2016.08.01. 21:12:44

@neoteny:
az átlag paraszt tyúkszaros mackónadrágban vagy a városlakó a bermuda nadrágban nyilván nem tud jobb növényolajgyárat csinálni, mint az offshore hátterű bermudai bejegyzésű bunge. nehéz őket legyőzni a globális versenyben. de a másik oldalról az amerikaiak sem csináltak lényegesen jobb vállalatot, mint a volt szocialista vénusz.

miért kellene a növényolajiparban totális versenyt hirdetni. most az van, hogy a magyar és szerb alvilág trükköznek az áfával. ettől néha nagyon olcsó az étolaj. vida ildikót kitiltják az usából. a bunge limited egy offshore cég. ők is trükköznek. a cba is. mindenki. a piacnak nincs egyetlen nagyobb fair szereplője sincs.

az egyik megoldás az, hogy a kormányzati beavatkozást szüntessük meg teljesen. és ezek után a hagyományos feldolgozóipar amerikai kézbe kerülhetne. ezt mondják a tengerentúli "demokraták". de ennek magyarországon nincs politikai támogatottsága. az usa az elmúlt években egy ugyanolyan gyűlölt nagyhatalommá vált, mint amilyen a szovjetunió volt annak idején. hillary clinton semmivel sem népszerűbb, mint leonyid iljics brezsnyev volt. putyint sokan szabadságharcosként látják. másképp nem nagyon lehetne nyíltan orosz barát politikával szavazatokat szerezni. persze arról van szó, hogy egy kereskedelmi háború van kibontakozóban, amiben mindenki kőkeményen védi a nemzeti érdekeit. a kérdés az, hogy mi lesz a magyar stratégia. jelenleg "cigánykodás" folyik a külgazdaságban szijjártó péter vezényletével. a "cigánykodás" nem szitokszó, nem is szeretetszó persze. hanem leírja azt amit csinálnak. teljesen elvtelen módon, látszólag kiszámíthatatlanul védik az érdekköreiket.

neoteny · http://word.blog.hu 2016.08.01. 21:40:59

@unionista᠋:

"a piacnak nincs egyetlen nagyobb fair szereplője sincs"

Nem árultad el, hogy mitől "fair" egy piaci szereplő viselkedése.

"mindenki kőkeményen védi a nemzeti érdekeit"

Helyesen: mindenki kőkeményen védi a saját érdekeit. Ahogy írod: "védik az érdekköreiket".

2016.08.01. 22:13:39

@neoteny:
az amerikai kormány az amerikai cégek érdekeit védi. ha a magyar és a szerb alvilág trükközik a helyi áfával, akkor az korrupció. ha a bunge csinálja globális üzemméretekben, akkor az adóoptimalizálás.

miért ne lehetne a természeti környezetből kiindulni. és azt mondani, hogy magyarországon megterem a napraforgó. tehát alaphelyzetben nem fogunk importálni étolajat. és mivel hagyományos feldolgozóipari tevékenység nincs szükség tőkeimportra. tehát ebben az ágazatban országos bajnokságot hirdetünk. és nem világversenyt. de ha idejön egy amerikai. letelepedik. és növényolajgyárat épít, akkor ugyanannyi joga lesz, mint egy ősmagyarnak. addig is az amerikai demokratákat verje pofán szijjártó petya. bátran köpje le őket. erre biztatja a likud. mert ők a repuklikánusokat támogatják. izráel erőd együttműködik az amerika erőddel. értem, hogy ez kanadának nem jó. mert ha az usa bezárkózik, akkor az oroszok betámadhatják brit kolumbiát. olcsóbb lenne a fát behozni szibériából. fizessenek többet a szegény kis kanadiak. ha európa zárja a piacait, akkor kínaiak a csendes óceán felé terjeszkednek. ha tömegével megjelennek, akkor kanadai favágók is leváltják a liberálisokat. kérdés, hogy miért kellene a fakivágásban világversenyt hirdetni. lehetne egyébként. csak nem muszáj.

neoteny · http://word.blog.hu 2016.08.01. 23:14:24

@unionista᠋:

"az amerikai kormány az amerikai cégek érdekeit védi. [...] ha a bunge csinálja globális üzemméretekben, akkor az adóoptimalizálás."

Tévedés: az USA kormányzata mindent megtesz, hogy az amerikai multik ne tudják kivonni magukat az USA-ban fizetendő adók alól: en.wikipedia.org/wiki/Double_Irish_arrangement

"ha a magyar és a szerb alvilág trükközik a helyi áfával, akkor az korrupció."

Nem: az adócsalás. Akkor korrupció, amikor politikus és/vagy állami tisztviselő is részese a "trükközésnek".

"tehát alaphelyzetben nem fogunk importálni étolajat."

Már megint a többes szám: miért kellene a te preferenciáidnak érvényesnek lennie mindenki másra? Ha te nem akarsz a gonosz multi TESCO-ban a gonosz multi által gyártott étolajat venni, hát ne vegyél. Senki sem kényszerít rá arra, hogy a pénzedet nekik add. Te akarsz rákényszeríteni mindenki mást arra, hogy ne tudjon importált étolajat venni a multinál, hanem a drágább magyar étolajat vegye. Ami a vásárlónak veszteség: a magyar étolaj termelőinek (lehet) nyereség, de vásárlóból jóval több van, mint ahányan részesednek a magyar étolaj termelésének hasznából.

"kínaiak a csendes óceán felé terjeszkednek. ha tömegével megjelennek, akkor kanadai favágók is leváltják a liberálisokat."

Már megjelentek: Vancouverben az ingatlanpiacon hirdetett házak (nem az összes ingatlan) átlagára több, mint $1.4 millió. Ami még itt is kemény, ugyanis egy _család_ átlagjövedelme ~$74,000/év.

Erre a hatalmon lévő tartományi liberálisok hoztak egy törvényt, hogy az idegenek (értsd kínaiak*) akik ingatlant vásárolnak Vancouverben, azoknak 15%-os extraadót kell fizetniük. Mert hogy ez majd lenyomja az árakat. Meg hogy így majd lesz több olcsóbb bérlakás. Tipikus politikus módjára nem azt mondják, hogy a magas ingatlanárak serkentően hatnak az építőiparra, amitől majd épül több ház, amely kínálatnövekedés lenyomja az ingatlanárakat: nem, attól lesz majd olcsóbb az ingatlan, hogy extraadóval visszafogják a fizetőképes keresletet. Egyrészt az is kérdéses, hogy ez milyen mértékben fog működni (mert az extraadó csak előnybe hozza a még gazdagabb kínaiakat a kevésbé gazdag kínaiakkal szemben); mindamellett szegényíti a vancouveri ingatlantulajdonosokat is, meg az építőipari munkásokat is, meg végső soron a favágókat is, ugyanis errefelé a családi házak jórészt fából épülnek.

A brit kolumbiai politikus is olyan, mint a világon az összes: a rövid távú (látszat)eredmény kedvéért a "szabályozásával" megtorpedózza a közép- és hosszútávú gazdasági növekedést. Még ha nem is direktben korrupt (bár olyan is van), a saját érdekei (a hatalomban maradás) követése korrumpálja az ítélőképességét: elhiszi saját magának, hogy "a közérdeket" szolgálja, holott pusztán szavazatokat vásárol speciális érdekcsoportoktól.

(*) itt a 'kínai' nem-rezidens kínait jelent: olyan kínait, aki sem nem landed immigrant, sem nem kanadai állampolgár. Rezidens kínaiból is van bőven: Vancouver egynegyede etnikai kínai.

A mélyben néma hallgató világok 2016.08.01. 23:37:42

@HaFr:
Sztavrogin elköszön (Magyar)

"Unatkozom. Kérem a köpenyem.
Mielőtt bármit elkövetnek,
gondoljanak a rózsakertre,
vagy még inkább egyetlen rózsatőre,
egyetlen egy rózsára, uraim."

Jó Béndek Péter Dr., kedves rajongója emígyen értékeli munkásságodat:

' gellért mária 2016.08.01. 20:13:44
@tamas11: Szerintem sincs víziója egyik oldalnak sem. Vízió az amit HaFr leírt az előző blogban: "egymás nélkül csak szenvedés....." az egy új világ rendje lenne Magyarországon...de egyelőre nincs realitása hogy megvalósuljon...marad vízió....sok ok miatt. '

Így igaz, maradsz a realitások nélküli víziók világában, a meghirdetett ... de hagyjuk.

Hadd idézzelek megint:

'Ez a narratíva aztán szétesett a 2002-es országgyűlési választások közötti két hétben, amikor Orbán a negatív kampányra helyezte a hangsúlyt meglepetésében és kétségbeesésében. Ekkor született a hírhedt "A haza nem lehet ellenzékben!",'

Nem ekkor, utána.(EKKOR még a tanácsadója voltál.)

Nem kétségbeesésében.
Te ezt akkor sem értetted, ma sem.
Ezért (is) minősítenek téged az eredményeid...

De hogy Orbánt is idézzük, ha már hivatkoztál rá némi csúsztatással;-)
index.hu/belfold/var0507/
'A leköszönő miniszterelnök megtartotta első, választásokat értékelő beszédét. '
(szöveghűen így-e:)

'Magyarország demokratikus és nyugati ország, tehát ahogy hozzánk illik, ahogy a polgári összefogás esetében illendő – mindenkit kérek, hogy ezt a lehető legteljesebb nyugalommal vegye tudomásul, mert a csend erősebb, mint a kiabálás –, gratuláljunk a győzteseknek, és hajtsunk fejet a szavazók akarata előtt. Én percekkel ezelőtt ezt megtettem: gratuláltam Medgyessy Péternek a választási győzelmükhöz…
Most egy kicsit megnehezült az idők járása, de sose felejtsék el, sose felejtsétek el, hogy az idő a ti oldalatokon van…
...
A polgári Magyarország nem ennek az országnak az egyik kisebb vagy nagyobb része. A polgári Magyarország az egész. A polgári Magyarország az, amit az emberek polgárként tesznek kormányoktól függetlenül. Néha könnyebb, néha nehezebb ezen az egy Magyarországon élni és szolgálni, de ez a helyünk. Innen nem megyünk el. Itt maradunk. Haza akkor is van, ha idegen hatalmak befolyása alá kerül, ha tatár, ha török dúl. Haza akkor is van, ha történelmi viharok rázzák. Haza akkor is van, ha nem a miénk a kormányzati felelősség. A haza nem egyszerűen politika, hanem az életünk. Meglehet, pártjaink és képviselőink az országgyűlésben ellenzékben vannak, de mi, akik itt vagyunk a téren, nem leszünk és nem is lehetünk ellenzékben, mert a haza nem lehet ellenzékben. Legfeljebb egy kormány kerülhet ellenzékbe saját népéhez képest, ha feladja a nemzet céljait. Még egyszer: nem az a fontos, hogy mi hozzuk a jó döntéseket, hanem, hogy jó döntések szülessenek. Ezért, még ha vannak is intő jelek, és tudjuk, amit tudunk, a most alakuló kormányt és pártjaikat nem múltjuk, hanem tetteik alapján fogjuk és akarjuk megítélni...."

És a végére:
'Azzal a gondolattal szeretnék ma estére, és csak ma estére elköszönni mindenkitől, hogy ha becsukódik egy ablak, az azt jelenti: valahol kinyitottak egy ajtót. Hajrá, Magyarország! Hajrá, magyarok! '

Neked EZ jelentette a kétségbeesést...
Pedig azok az intő jelek brutálisabb valósággá váltak, mint gondolhattuk volna bármikor is 1990 után.

Akkor sem értettél meg semmit, sajnos...
Ma még annyit sem.
rendíthetetlen barátsággal leponex...

A mélyben néma hallgató világok 2016.08.01. 23:50:38

@HaFr: 'Adjunk hálát minden nap, ha lehet kérni.'
Ezt tesszük Péter, hat éve :)

gellért mária 2016.08.02. 00:25:21

@A mélyben néma hallgató világok: Az nem baj, hogy elbúcsúztál, de méltánytalan ahogy elbúcsúztál. Azt is mondhatnám, Béndek Péter nagyon is ért mindent, te nem érted Béndek Pétert.Ő megtette amit egy művelt elkötelezett értelmiségi megtehet.Csak most alul maradt. Remélem csak egyelőre.Ezen nincs mit gúnyolódni. A történelemben sokan jártak így, nem az ő szégyene.A kommenteid alapján inkább a tied.

2016.08.02. 02:07:50

@neoteny:
a vancouveri tartományi kormány ideális esetben a lokális optimumot keresi.

rendelkezésre álló erőforrások: I(1)..I(n). ez a gazdaság bemenete. a kimenetet jelöljék az O(1)..O(m) áruféleségek. ezek egységnyi értéke (világpiaci ára) legyen V(1)...V(m). az O(j) áru (kimenet) előállításához szükséges bemenet (erőforrás) I(j,1)...I(j,m). kérdés, hogy ezekből mennyit állítsunk elő úgy, hogy a rendelkezésre álló erőforrásokat nem lépjük túl és a kimenet összértéke maximális. ez egy elemi matematikai probléma. a megoldás akkor sem triviális ha csak lineáris függvények vannak. egy folyamatosan változó környezetben a lokális optimum meghatározása még bonyolultabb. és ugye mi az, hogy lokális. mert lehet a csendes óceán két partjának együttes optimumát keresni. ami nem feltétlen ugyanaz, mint egy szabad kikötő optimuma. de a világpiaci árak alakulhatnak úgy, hogy ezek közelednek egymáshoz. és a gazdaságot ennek megfelelően nyitni vagy zárni.

A mélyben néma hallgató világok 2016.08.02. 07:29:34

@gellért mária:
Sztavrogin visszatér

"Nem gondoltak a rózsakertre,
és elkövették, amit nem szabad.

Ezentúl üldözöttek lesznek
és magányosak, mint egy lepkegyűjtő.
Üveg alá kerűlnek valahányan.

Üveg alatt, tűhegyre szúrva
ragyog, ragyog a lepketábor.
Önök ragyognak, uraim.

Félek. Kérem a köpenyem."

Nem szoktam gúnyolódni, azzal 'ölni' akarnak ahogy Péter teszi ölég gyakran. Aztán lásd az eredményeit...
Irónia.
Péternek volt/van egy víziója, szép, derék, de nem evilágból való.
A Viktornak is volt/van, szép, derék, aztán 2002-ben felismerte hogy a mainstream szoclibdem ellen szépen sosem nyerhet. Használni kell az ő fegyvereiket, lehetőleg hatásosabban, jobban.
'"Politikusként megtanultam, hogy ha lehetőséged van megölni az ellenfeledet, akkor nem szabad haboznod!"'

Sárkány ellen sárkányfű.
Demaógiát demagógiával, populizmust populizmussal, ha véletlenül racionális kritika, azt érvekkel, ha nem megy valami, félre kell tenni ...

Péter igényes íróasztalforradalmár, ő nem fogja bepiszkítani magát a valósággal, hát otthagyta Viktort, ő nem fog ilyennek tanácsolni.
Majd jól meghirdeti a maga heroikus Konzervatív Forradalmát, oszt lészen szabadpiacos kapitalista felvirágzás izibe.
Hamarost három éves lesz a kicsi, megérdemelne egy posztot:

'Népgyűlést hirdetek 2013. szeptember 7-re Budapesten (helyszín még nincs). Mindenféle jellegű támogatásnak örülök/örülünk.'

dukeekud 2016.08.02. 09:32:53

"hogy "Magyarország megvédésén" túl "

Az hogy az Orban megvedte Europat es igy Magyarorszagot a tamado arab hordaktol, az nem keves. Ha Orban nem valalta volna fel, nem tudni ki lett volna, lett volna e helyette barki is, aki ezt kepes lett volna megtenni.
Nem kene kiprobalni, de valoszinuleg mostanra kataszrofa es kaosz lenne Europaban a tobb tiz, szaz millio beozonlo illegalis bevandorlotol.
Szoval ez nem csekelyseg amit az Orban vegrehajott.

stoic79 · http://liberatorium.blog.hu 2016.08.02. 09:47:43

"A narratívák alkonya mögött a voluntarizmus, a korrupció és Magyarország tétovasága tapintható ki."

És az opportunizmusé ("megtesszük, mert megtehetjük").

miskabá 2016.08.02. 12:01:39

" modernizációs, szilárdan européer és nemzeti, szociálliberális narratívának meg volna itt az esélye, ha sikerülne kontextusba helyezni, de hát...
A narratívák alkonya mögött a voluntarizmus, a korrupció..."

Ha valaki meg akarja valaki nyerni a zembereket, akkor először is legyen mondanivalója. Utána ezt el kell mondani tisztán, világosan érthető MAGYAR nyelven. Tehát nem így

HaFr · http://hafr.blog.hu 2016.08.02. 12:37:45

@miskabá: oké, hát akkor szótárt elő

gellért mária 2016.08.02. 14:14:11

@A mélyben néma hallgató világok:
"Péternek van/volt víziója szép, derék de nem evilágból való" Szerintem evilágból való,van rá példa, ha nem is tökéletes az a bizonyos egyensúly, triász.Hogy nem Magyarország világából való, az kiderült.Jól látod a Fidesz gondolkodását a hatalmi harcban, úgy tűnik igazolható az eredménnyel. De csak úgy tűnik.Most, hogy elnyerte a 2/3-os hatalmat , tovább nem igazolható.A Fidesz az iránta táplált hatalmas bizalmat elvesztette, kiderült, hogy Orbán nem államférfi hanem lókupec...Most jöhet a Pilinszky vers idézet...de ehhez nem illik sem a gúny sem az irónia...inkább szomorúság és düh.Orbán megmérettetett és végül könnyűnek találtatott.

gellért mária 2016.08.02. 14:18:24

@dukeekud:
"Orbán megvédte Európát és így Magyarországot a támadó hordáktól" Na ez nem igaz, ...akkor pedig semmi nem igaz amire ebből következtetsz.

A mélyben néma hallgató világok 2016.08.02. 19:29:26

@HaFr:
Lenne neked is egyszer ilyen kétségbeesésed, de elégedett lennél magaddal ... :))

A mélyben néma hallgató világok 2016.08.02. 19:39:48

@gellért mária: 'Orbán megmérettetett és végül könnyűnek találtatott. '
Ja.
Oszt ki méricskélte emígyen megfele?
Nyilván nem a választópógárok, azok ehhez nem értenek.
A MoinMoin, meg a Béndek Péter Dr.
Hogy a Zorbán ment-é 'kétségbeesésében' elébbre azt most hagyjuk.
Pilinszky helyett inkább egy eccerű skríbolót idéznék kedves figyelmedbe :)

'
A semmi semmi-e

Gubbaszt a semmi kis veréb
Töpreng a semmi semmi-e
A csillagokat osztja szorozza
És nem megy szegényke semmire'

abdul hackeem 2016.08.02. 22:14:15

A narratíva még mindig erős. Többek között Vizoviczki és Simicska ügyén mindenki látja, hallja. Csak nem akarja érteni.

A mélyben néma hallgató világok 2016.08.03. 06:45:35

@gellért mária: véleményt nem lehet cáfolni, neked is lehet, Péternek is, de talán még nekem is.(Már ha.)
Cinikus közülünk legfeljebb Péter lehet, és még nem maradt alul.
Ahhoz előbb el kéne indulni valamelyik versenyen.
Három éve meghirdette, azóta is türelemmel várjuk. Te nem?

A mélyben néma hallgató világok 2016.08.03. 06:52:41

@gellért mária: De hogy ne maszatoljunk, mint poszterünk szokott:

'Pedig egy modernizációs, szilárdan européer és nemzeti, szociálliberális narratívának meg volna itt az esélye, ha sikerülne kontextusba helyezni, de hát... , nem ragozom. Értelem kéne hozzá, akarat és tehetség. Kéne.'

Helyettesítsd be a 'szociálliberális' -t 'konzervatív'-val, tudod, amit Péter képviselni szeretne ...
én sem ragozom.
Egy kis alázat ránkférne, nem gondolod?

Hidvégi Mihály 2016.08.03. 07:06:03

@A mélyben néma hallgató világok: Mindig csodálkozom rajtad mennyire szemellenzősen látod a helyi világot. Így van az, amikor valaki nem az értelmével, hanem az érzelmével ítél.

Mert számodra az, hogy egyszemélyi akarat érvényesül Magyarországon, az elfogadható. Mintha nem ismernéd - pedig kellene, hiszen a tudásod megvan hozzá - mennyi tragédiát hordoztak az emberiségre nézve az egyszemélyi diktatúrák. Elismerem, hogy félelemre adhatott okot az is, ahogyan a ballib időkben a gazdaságot igyekezett bekebelezni az erős nyugati tőke, ám a mai helyzet még annál is rosszabb. Bűnözők világa lett ez a mai, s minél inkább fogy a levegő, s szorul a hurok kedvenc diktátorod körül, annál erősebben járja a pávatáncát. Itt ebben a posztban is szóba került, hogy mintha lenne víziója az ország jövőjét tekintve. Hát nem!, egy víziója van, minél tovább hatalmon maradni s ennek érdekében ma ezt mondani, holnap annak az ellenkezőjét, hiszen bekötött szemű hívei ezt úgyis elnézik neki, erőforrása mint a pelyva, az egész ország neki dolgozik. Épp olyan lett, mint Gyurcsány a kormányon lévősége vége felé: naponta kitalál nagyobbnál nagyobb dolgokat (csak előbbi szereplő gondolatainak még értelme is volt, ez a szerencsétlen Orbán pedig csak a népe félelmére játszik rá), s közben nincs kormányzás, semmi nincs, csak lustaság, lopás és bűnüzés. Ez ma Magyarország vezetése 2016. évben. Gratulálok Leponex, szomorú gratuláció ez.

gellért mária 2016.08.03. 10:13:39

@A mélyben néma hallgató világok: De véleményt is lehet cáfolni ha a vélemény amihez viszonyulunk valótlan adatokon nyugszik.A többit érted.

gellért mária 2016.08.03. 10:42:29

@A mélyben néma hallgató világok: 3 év a politikában semmi.A Fidesz hány évig építette a pártot? 25.év.Ma is azt teszi,minden tettével minden nap, Minden döntés előnyös, hasznot hoz neki vagy neki is!Most megvásárolt hűséggel, közös bűnökkel köti magához a tagokat.stabilizálja a tábort..Minden diktatúra így épül...első a beetetés, aztán már nem lehet belőle szabadulni.És soha nem lesz hasonló konjunktúra egy új párt építésére mint amilyen a Fidesznek volt.
Ceterum censeo...légy türelemmel...megint gúnyolódtál a Péter és PKP 3 évével.
A Péter "alulmaradt".egyelőre,.azt nyilván eszmei értelemben használtam. És ne kekeckedj mert abban nem leszek partner.

A mélyben néma hallgató világok 2016.08.03. 10:43:45

@Hidvégi Mihály:
' Mindig csodálkozom rajtad mennyire szemellenzősen látod a helyi világot. Így van az, amikor valaki nem az értelmével, hanem az érzelmével ítél.'

Jól csak a szívével lát az ember, ami lényeges az a szemnek láthatatlan - tán már hallottál róla :)

' minél inkább fogy a levegő, s szorul a hurok kedvenc diktátorod körül, annál erősebben járja a pávatáncát.'

Hát akkor örvendezzél Mihály bátyám, hamarost vége leszen a diktátorságának, meg vagyon jól szorongatva, és ez folytatódik.
(épp az atv-t hallgatom, egy hölgy mondja: már annyit szidák, gyalázzák az Orbánt hogy kezdem megszeretni, kezdek szimpatizálni vele ...)

És maradj meg magyarázatul az egyszemélyi diktatúráját a népe félelmezésével, pávatánccal, lustasággal, meg az egyéb szamárságokkal...

Én azt sajnálom valamelyest, hogy egy lehetséges modern konzervatív szcenárió (lásd fentebb) helyett egy ilyen szintre jutott a Párt, az elnöke a meghirdetett Konzervatív Forradalmával.
Hogy mint egy ovodás pacigol azon, O. kétségbeesett volt-e 2002-ben a két forduló közt (':) az volt, kétségbeesés, ha tudnád... ', meg hogy a poppppulizmusa miatt hagyta ott a tanácsadással.

Én Péterrel nagyon egyetértek, amikor a racionális énje jut szóhoz: 'Az eredmény minősít!'
(A PKP eredményei ...)

meg Orbánnal is:), aki egy kicsit bővebben pontosan ugyanezt mondta még 2009-ben:
'
Ennek a tapasztalatnak a legfontosabb tanulsága, és ezt a lehető legkomolyabban kell érteni, hogy ez a mi esetünkben sem lesz másként. Egyszerre fogunk vizsgázni, ha úgy tetszik. Egy lehetséges kurzusváltás esetén ugyanis - amennyiben az új kormányzat részben vagy egészben más szellemi alapokon kívánja megszervezni a magyar közösség életét - mind a kormány, mind a támogató elit kulturális teljesítményét annak alapján fogja megítélni a magyar közvélemény egy tekintélyes része, hogy az ezeken az alapokon felépülő kormányzás sikeressé teszi-e Magyar­országot vagy sem. Ha igen, akkor ennek a szellemi közösségnek a teljesítménye fel fog értékelődni a közvélemény szemében. Természetesen tisztában kell lenni azzal, hogy ez sem egy objektív mérce, hanem az emberek értékítélete. Az ő szemükben a polgári és keresztény szellemi gyökérzetű Magyarország és az azt megfogalmazók attól függően lesznek sikeresek vagy sikertelenek, hogy az országot sikeressé vagy sikertelenné tették-e.'

Hogy sikeres lesz/lett-e Magyarország, arról MoinMoin, Gellért Mária, Dr.Béndek Péter, Hidvégi (trágár) Mihály mellett még néhány választó mondott/mond/mondani fog 'ítéletet'
Négyszor már mondtak.

Csúf dolog a demokrácia, de hát ez van.
PS: egy pici konzervatív szomorúságra jut azért időd, hogy a blog egyik legrégebbi kommentelőjének a sokadik nickjén vagy kénytelen szomorúan gratulálni?

A mélyben néma hallgató világok 2016.08.03. 10:47:29

@gellért mária: ' kiderült, hogy Orbán nem államférfi hanem lókupec'
Ez is egy vélemény.
Orbán nem lókupec.
Na, ez így most jó lesz cáfolatnak?

Nem gúnyolódom, bár ölég sok indokom lenne rá.
Akkor most megcáfoltalak, ugye?

Hidvégi Mihály 2016.08.03. 11:28:12

@A mélyben néma hallgató világok:

csak röviden, nem érek rá most

trágárság. Igen, voltam trágár. Írtam már, hogy nem öncélúan. Egyszer kifakadásom után te írtad, hogy már te szégyelled magadat (helyettem).

Ez volt a célom. Az, hogy szégyelld magad azért, mert egy amúgy a szépet és a jót kereső ember (ez lennék én, még ha nem is tudhatod mivel nem ismersz) - aki polgár, dolgozott egész életében mert ezt kapta örökül polgári elődeitől- kínjában már nem tud mást tenni, mint ordítani attól a fájdalomtól, amit okozol leginkább a cinizmusoddal.

gellért mária 2016.08.03. 12:03:27

@A mélyben néma hallgató világok: Valóban, foglalkozása nem lókúpec hanem miniszterelnök. Úgy kellett volna fogalmaznom, hogy lókupec módjára működik...olyan mint egy lókupec....az a bizonyos viccbéli aki eladja a falnak ütköző vak lovát mondván nem vak az csak bátor.Az eszmei tartalom: mindenkit átver...formál logikailag van csak igazad...én nyilván az eszmei tartalmára gondoltam.
És akkor gondold át azt a kommentet amiből ez a vita kialakult. Nyerhet valaki választást, ettől még lehet könnyűnek találtatni más, a választásnál objektívabb szempontból.

A mélyben néma hallgató világok 2016.08.03. 12:33:49

@Hidvégi Mihály: Mihály, Mihály, már írtam, nem engem sértegettél, egy más blogon egy másik kommer (édes)anyját ... , de ez legyen a te problémád.
Cáfolom, hogy cinikus lennék, bár eredeti jelentése alapján jórészt vállalható is lenne:

'A cinikusok célja a tökéletes szabadság elérése, amely lehetővé teszi az erényes életet, amely viszont egyenlő a boldogsággal.'

Én ennél sokkal-sokkal gyarlóbb vagyok.
És ha már a sértegetéseknél tartunk, Pétertől kaptam néhányszor méltánytalan, primitív megjegyzéseket.
Epiktétosz barátunktól idéztem neki néha inkább ...

A mélyben néma hallgató világok 2016.08.03. 12:50:16

@gellért mária: természetesen lehet ez is a véleményed. Te könnyűnek találod, Péternek erre durvább szavai is vannak.

Azért annak mégis csak volt valami oka, hogy az első orbán-kormány alatt Péter tanácsadóként szolgált Orbán mellett, gondolom nem a lókupec szakmában.
Péter saját elmondása szerint 2002-ben O. populista izé lett, ezért fordított neki hátat.
Pedig csak taktikai fegyvercser történt, a szoclibet a saját fegyvereivel lehet jó hosszú időre taccsra tenni ... és lőn.
És be kellett látnia O. nak, nem éteri tisztaságú ábrándokat kell hajkurászni, hanem azt kell elérni, amit lehet, amire képessége, ereje, támogatása van.
És lőn.
Péter meg ... de hagyjuk, farigcsáljátok tovább az elefántcsonttornyotokban a gonosz, nagyranövő államról és a szelíd, erényes, erkölcsös, szigorúan szabadversenyes kapitalizmus eljöveteléről és az ő sosemvolt egyensúlyra törekvéséről szőtt hosszúra nyúló mesét tovább ...
Éljen Szeptember Hét!

Hidvégi Mihály 2016.08.03. 20:26:43

@A mélyben néma hallgató világok: Csodálkozol, hogy ki vagy tiltva olykor? Nézd már meg az utolsó mondatodat: Éljen Szeptember Hét!
Ugye tudod, hogy ez is cinizmus a javából. Idejársz széttördelni az itt folyó beszélgetéseket, gondolkodásokat. S hogy mered kétségbevonni az útkeresést?

Tudod, igen hitvány dolog az amit teszel. Szégyelld magad, Lepó, takarodj innen (ne kelljen többé kitiltani), mondom ezt én, a békességes. Mi a fenének járnál oda, ahol a gondolatokkal egyáltalán nem értesz egyet.

gellért mária 2016.08.03. 21:10:02

@Hidvégi Mihály: Nem kell kitiltani. Bízzuk HaFr-re.

Hidvégi Mihály 2016.08.03. 21:45:59

@gellért mária: Nem tiltom én ki, s nem is tudom én valakit kitiltanék-e, én a szabadságot szeretem. Csak a magam kedves módján kértem, hogy mást boldogítson, ne magát szapultassa itt.

Szept. 7.?

Péter még régen, az első időszakában írta, hogy szept. 7-re nagygyűlést hirdet. S Lepó örül, hogy nem jött össze, örül, hogy azóta sem jött össze, örül, hogy Magyarországon tort ül a becstelenség, a könyörtelenség és a gyűlölet.

Hidvégi Mihály 2016.08.03. 21:52:12

@Hidvégi Mihály:
Tort ül a becstelenség: Orbán, Szíjjártó, Rogán s a többiek igen vigyáznak arra, nehogy valami nemes dolgot cselekedjenek, lopnak, hazudnak, egyeduralomra törnek.
Könyörtelenség: a menekültek embertelen azonnali elutasítása. Olyan, mint ha én, te más normális ember menekült lenne s nem lenne ember aki segítséget ad.
Gyúlölet: ami a közmédiából (is) árad a másként gondolkodók, a kételkedők és mindenki ellen, aki kicsit is veszélyes az uralmukra

Khonsu 2016.08.03. 23:42:14

@Hidvégi Mihály:

Becstelenül szerzett javak akár becstelen elvételének sincs akadálya, nincs erkölcsi alapja az érintetteknek tiltakozni. A módszerekből is jó leckét adtak. :)

Annyi könyörületre számíthatnak, amennyit ők maguk adtak. Szemet szemért...

A gyűlölet kétélű fegyver. Felszítani könnyű, irányítani nehéz, jaj nekik, ha egyszer ellenük fordul.

Félnek, mert tudják, hogy a kis világuk, minden amit felépítettek egy szempillantás alatt semmivé válhat (a szajréval egyetemben). Ezért zárnak össze, ezért üldözik a legkisebb ellenvéleményt is. Tudják, hogy ha egyszer olyan lép a helyükbe, akit legalább olyan kemény fából faragtak mint őket, akkor a bulinak vége. Ezért ragaszkodnak a jó kis teszetosza "ellenzékhez" is. Fügefalevél funkciójuknál még fontosabb ugyanis ballaszt jellegük. Médiafigyelmet és ezen keresztül támogatást vonnak, vonhatnak el náluknál sokkal keményebb erőktől.

A mélyben néma hallgató világok 2016.08.04. 07:48:23

@Hidvégi Mihály: Mihály, Mihály ...
' S Lepó örül, hogy nem jött össze, örül, hogy azóta sem jött össze, örül, hogy Magyarországon tort ül a becstelenség, a könyörtelenség és a gyűlölet. '

ERRE noszogattam Pétert, ne csak beszélje, TEGYE is amit mond. Senki nem akadályozza, hogy meg is tartsa ezt a népgyűlést.
Oszt lássuk meg végre Valóság Anyánk orcáját is.

Hol gyűlölködök én, Mihály?

Megint idézhetném a Patást, tudod, amikor akkora kétségbeesésben volt volt Tanácsadója interpretációja szerint, a 2002-es választások két fordulója közt:

'„És most, - Tisztelt Hölgyeim és Uraim, kedves barátaim! – mielõtt elköszönnék Önöktõl, szeretném elmondani azt, ami a legfontosabb. és aminek az érvénye talán jóval erõsebb, mintsem csak egyetlen választásra vonatkozzék. Kérem, hallgassanak meg és ha tudják, vigyék magukkal a következõ gondolatot. Mindig lehetnek olyanok, akik gyûlölnek. De csak akkor gyõzhetnek, ha te is gyûlölöd õket. Ezért mi hiszünk a szeretet és az összefogás erejében. Mi tehát hiszünk és higgyünk továbbra is a szeretet és az összefogás erejében.

Isten áldja mindannyiukat! Hajrá Magyarország! Hajrá magyarok!”'

Péter többek közt ezért is hagyta ott.

Asszem sokat, nagyon sokat kell(ene) még változnotok ...
De ha nem, hát nem.

2016.08.04. 09:42:18

@A mélyben néma hallgató világok: ha akkor ezt mondta és a 2010 óta eltelt 6 év után van, aki még most is elhiszi, komolyan gondolja, hogy ez komoly, akkor becstelenség, gyűlölet és mindezekben való rendíthetetlen, merev, cinikus, arrogáns megátalkodottság.
minek ezekkel harcolni? előbb utóbb legyőzik saját magukat
(okos ember nem várja meg. itt)

gellért mária 2016.08.04. 12:36:56

@A mélyben néma hallgató világok:Én nem gondolom, hogy te örülsz ...Az idézett Orbán beszédre hivatkozni Mihály véleményével szemben !!!!
Te elhiszed egy szavát is Orbánnak? Nem ismerlek, de valami nagy baj van veled.Szórakozol?, cinikus és pofátlan, vagy ilyen elfogult vagy ? Talán ilyen rossz az ítélőképességed?, Orbán III. Richárd módján "úgy döntöttem, hogy gazember leszek" harcolt a hatalomért , ezt csak az nem látta, aki vak és akkor te erre a szeretet dumára hivatkozol? De kezdem sejteni az egész politikai és Péterhez-hez való viszonyulásod és stílusod hátterét.

A mélyben néma hallgató világok 2016.08.04. 15:25:09

@gellért mária: 'cinikus és pofátlan, vagy ilyen elfogult vagy ?'

Tényleg csak ez a két alternatíva állna előttem?

Tényleg ennyire primitíven lehet magyarázni: 2002-ig O. tanácsadója volt Péter, de aztán hirtelen O. úgy döntött - szerintetek- hogy 'gazember' lesz.

Én meg idéztem néhányszor Péter elv- és kebelbarátját a Serest, aki Antall ordenáré pocskondiázása UTÁN jó 20 évvel tett beismerő vallomást ' Seres: Nem értettük meg Antallt, mert nem akartuk megérteni!'

Van még időtök, szó se róla.

gellért mária 2016.08.04. 18:23:34

@A mélyben néma hallgató világok: Az Antall az nem Orbán."Úgy döntöttem, hogy gazember leszek", ez szimbolikus...de gazember lett.2010 óta nincs mentsége.Amit 2010ig tett, azt is utáltam,/ de még lenyeltem...gondolom sokan másokkal együtt és sokan még bíztak benne és szavaztak rá 2010-ben.Én már nem.És azt sem gondolom, hogy szükségszerű volt. Ezt hívjátok ti reálpolitikának, hát nem az.Ez lókupec politika, akkor is ha sikeres....egyelőre.Péterrel nem tudom mit akarsz igazolni..Orbánnal tartott amíg elvei engedték, aztán nem.És? Különben is , ne érvelj vele meg helyette. A saját érveiddel védd Orbánt.Péter érvel a blogokkal..Ki vagy te?

A mélyben néma hallgató világok 2016.08.04. 19:25:55

@gellért mária: egy mélyben hallgató világ, és kényszerűségből még kéttucatnyi nick ..., így megyen ez egy diktatúrában, a szabadság kis körének maradék blogján;-)

PS: Antall tényleg nem Orbán, és viszont.
Antall tudta, legfeljebb egy ciklusra tart ki a kényszer-koalíciója. Hogy mi az igazság abból hogy halála előtt Orbánra 'bízta volna' az ország majdani vezetését, azt nem tudhatjuk biztosan, de jól választott.
Szerintem, természetesen.
Seres (meg Péter) se akkor, se most nem értenek ebből (se) semmit.
Péter azért unikális azért a sok önjelölt országvezető közt, mert volt egy elgyengülése :)

PS2: Péternek soha el nem múló érdeme közt tartjuk számon az abortusz ellen írt kitűnő posztját.
Ha csak ezt tette volna le a blogszférában, már ez is nagyszerű lenne. Még ha a kutya sem emlékszik már rá rajtam kívül. ( És ha még a 'családról' vallott nézeteit is felülbírálná... )
barátsággal:leponex

Hidvégi Mihály 2016.08.04. 19:29:37

@A mélyben néma hallgató világok:

Nem, Lepó, nem azt mondtam, hogy te gyűlölködsz. Te csupán cinikus módon próbálod lebeszélni a gondolkodó embert arról, hogy ő is gondolkodjon, s arra akarod rábeszélni, hogy higgyen abban, amiben te is hiszel. Cinkus hittérítőként viselkedsz.

Elég nagy baj ez is, de ez nem gyűlölködés.

Kérlek ne idézz nekem Orbántól. Ő az az ember (?), akinek egy szavát nem hiszem, ősi gyűlölet van bennem a hazugsággal szemben, Isten ments, hogy egy ízig-vérig hazug kutya szavait olvassam. Még a hideg is kiráz mézes-mázos szavaitól, fújj.

Igen, ahogy Konhsu írta, a gyűlöletkeltés olyan, hogy könnyű elindítani de nehéz megállítani. Orbán szítja a gyűlöletet s talán másért sem hallgatok közmédiát, csak hogy a gyűlöletem szinten maradjon. Csak szerencsétlen szarházija ott hibázza el, hogy az én esetemben a gyűlölet tárgya éppen ő lett. S tudom, hogy sokan fognak engem követni ezen az úton.

S nem szégyellem a gyűlöletet, a gyűlöletemet. Ez is egy természetes emberi érzés, nem a legjobb, de ha ilyen eset van, mint jelen Magyarországon, hogy van egy ennyire hazug, kegyetlen és mélyen bűnöző ember, mint Orbán, nos, ilyen esetben szinte kötelező a gaz gyűlölete. A gaz, a gazság gyűlölete mindig kötelező, ha ennyire testet ölt egy személyben, nos, akkor azt a személyt gyűlölni kell.

S itt vagy te, Lepó, ellenkedsz itt velünk, de nehogy azt hidd, hogy téged gyűlölnélek. Vagy akár a többi Orbánhívőt. Nem, őket becsapottaknak vélem, kis sajnálat s részvét van bennem e csoport iránt, de inkább szeretlek beneteket, semmint gyűlöljelek. Mert én valóban hiszem - nem azért mert ez a szar a szeretet szót is valaha az szájára vette - , hogy a szeretet, embertársaink szeretete a legjobb dolog, ami történhet velünk e földön.

Így ám, Lepó.

gellért mária 2016.08.04. 20:34:43

@A mélyben néma hallgató világok: Akkor mikor Antall meghalt, én is Orbán Viktorra bíztam volna az "örökséget". akkor szerintem is jól tette. Csak hát....rég volt.De abban is biztos vagyok, hogy nem úgy folytatta volna mint Orbán Viktor de azt nem tudom, ki folytatta volna jobban a nehéz örökséget.Orbán Viktornak, érdemei elismerése mellett, nem sikerült.

A mélyben néma hallgató világok 2016.08.04. 21:03:11

@Hidvégi Mihály:
-szamárságokatt beszélsz
'S nem szégyellem a gyűlöletet, a gyűlöletemet. '
-ezért szégyellem én magamat - helyetted
- Khonsu
-nem vagyok orbánhívő, cáfolom
'A szeretet fájhat'- mondá Tilmann B., és ő tudott valamit az emberről
- kicsit sajnállak
barátsággal:leponex

A mélyben néma hallgató világok 2016.08.04. 21:22:57

@gellért mária:
-nem úgy folytatta volna valószínűleg és remélhetőleg. DE akkor még nem volt elég támogatottsága hozzá, és ott volt a nyakán egy kényszerkoalíciós (volt??, egy??) ügynök, a liberális demokrácia rendíthetetlen filozófusaként Kis János a taxisforradalom élén, ezért aztán nem is ért el volna semmit abból, amit szeretett volna -EZÉRT (is) bízta talán O.-ra.
És jól tette.
O. leamortizálta a bohócot, elsüllyesztette a 'magyar liberálisokat'
(:"Debreczeni József: Orbán Viktor c. könyve Osiris kiadó 2002. 239 oldal. „... Mi csináltunk belőletek nagy pártot. De most összegyűrünk és visszadobunk titeket oda, ahonnan egykor előszedtünk: a szemétkosárba."
No ugye :)))

-rommá verte a szoclibdemeket, reménytkeltően (részleges sikerrel persze) szépen kinyomta az IMF-et ( ez egy világraszóló meccs volt 2010-2011-ben, egyszerűen zseniális volt :)))) , ...

Folytathatnám még persze a mániákus L.Laci bácsi kasszandrai próféciáival, a tízmilliárdhoz közelítő külkertöbblettel ( amit Róna prof írt egyszer, hogy az már jelentene valamit...), ... hagyjuk.
Én vagyok egy gyűlölködő szemellenzős vakhitű, míg Ti itt a Konzervatív Forradalmi Godotra vártok ...
Hajrá!
b:l.

digipenna · http://digipenna.blog.hu/ 2016.08.04. 21:35:17

@gellért mária: Mária, ha valaki az endékában '89 augusztusában azt mondta volna, hogy egyik napról a másik napra vége, háááát …

Vannak dolgok, melyeket senki nem kérdőjelez meg, mert annyira egyértelműek, de történik valami és vége. Semmi sem tart örökké, bármennyire is szeretnénk/szeretnék. Ennek is vége lesz.

Józan ésszel ki gondolta volna, hogy egyszer ezer kilométerekről megindulnak emberek hegyeken, tengereken (Magyarországon) át.

Józan ésszel ki gondolja ma, hogy belátható időn belül ez, a mi most van, múlt lesz. Pedig lesz. Ebben az az egyetlen ami aggodalomra ad okot, hogy minden marad(hat) a régiben, csak a köpönyeg színe változik. Nekünk (kis) embereknek ezért meg kell őriznünk a kisemberségünket, hiszen mi vagyunk a szomszéd, a munkatárs, a rokon.

gellért mária 2016.08.04. 21:49:19

@A mélyben néma hallgató világok: Jaj, hagyd már abba a 20-25 év előtti idézeteket.Idézhetnél sok mást is..de te szelektálsz. Nem vagytok semmivel különbek.
Többet nem válaszolok.

gellért mária 2016.08.04. 21:50:28

@digipenna: Így van..csak sovány vigasz.

A mélyben néma hallgató világok 2016.08.05. 15:02:15

@HaFr:
' a narratíva utóbbi, kritikai oldala az ellenzék összeesésével és az európai fejleményekkel párhuzamosan Brüsszelre és a migránsokra irányul, '

Nem ok nélkül, és mint előbb-utóbb ERRŐL is kiderül, O. mégis csak jól látja az Eu helyzetét.

Maga a Klubrádió szemléz(!!):

'Van, amiben Orbánnak igaza van - 07:34

A Presse kommentárja szerint van, amiben Orbán Viktornak igaza van a menekültválság kapcsán. Ezt annak kapcsán fejtegeti, hogy az Európai Bizottság a testvérekre is ki akarja terjeszteni a család fogalmát, azaz még többen jöhetnének a rokonságból a már befogadott menedékkérők után.
Az ötlet épp akkor merül fel, amikor az újfajta népvándorlás miatt egész Európa jobbra tolódik, ideértve a masszív unióellenes érzelmeket. Pont ebben a helyzetben akarja Brüsszel még tovább növelni a migránsok számát. De vajon milyen bolondgombát kell ahhoz enni, hogy ebben a kényes helyzetben, amely középtávon az EU puszta létét veszélyezteti, valakinek magától a lehető legnépszerűtlenebb javaslat jusson az eszébe? Ugyanez vonatkozik arra is, hogy a Bizottság fenntartja javaslatát a török vízumkényszer feloldására, miközben Erdogan több tízezer másként gondolkodóval tölti meg a börtönöket. A saját létezési jogát ássa alá az az unió, amely ilyen önsorsrontóan jár el. Orbán fején találta a szöget, amikor azt mondta, hogy az EU fennmaradásához a történelmi igazság nem elég.

diepresse.com/home/meinung/quergeschrieben/christianortner/5063444/Die-Selbstbeschaedigung-der-EU_Wo-Orban-recht-hat-hat-er-recht?from=suche.intern.portal
(Klubrádió/Szelestey Lajos) '

Jól mondtad Péter: ' Adjunk hálát minden nap, ha lehet kérni.' - nekünk még van miért :)

tamas11 2016.08.05. 16:17:51

@A mélyben néma hallgató világok:
A közeli rokonokra kiterjesztő javaslat remek megoldás a rengeteg azonosítatlan személy kiszűrésére, mert ahhoz, hogy ezt a kedvezményt elérjék, a család mindkét elszakadt tagját azonosítani kell. Ezt csak az vállalja, aki nem volt illegális, nem járt ferde utakon. Ettől a bevandák nem lesznek többen, hanem kevesebben lesznek.
Egy terrorista sem kilincsel majd, hogy vakarják a kapcsolatait, rokonságát, főleg ha az csak állítólagos.

A mélyben néma hallgató világok 2016.08.05. 19:34:44

@tamas11: 'azaz még többen jöhetnének a rokonságból a már befogadott menedékkérők után.'

akiket ugye már befogadtak, azonosítottak ...

akiknek aztán a rokonait is minden további nélkül már lehet azonosítani, így egy befogadott menekült hozhatja legálisan a népes családját, ez évek alatt a 10-es szorzót meghaladhatja.

Aztán természetesen a befogadott rokon további rokonai, közeli hozzátartozói legálisan, anélkül hogy valóban menedékkérőknek lehetne minősíteni őket, jöhetnek.
Jöhetnek aztán a férjek, feleségek, további gyerekek, elvégre milyen embertelen lenne elszakítani a családokat.

Akiknek természetesen további közvetlen rokonaik élnek, egyelőre még nem Németországban.

Unionista segít neked az elemi matekban is :)

A terrorista meg amúgy sem akarja azonosíttatni magát, legálisan behozott rokonokra sincs szüksége, gondolom, neki más életcéljai lehetnek. vannak.

A liberális Nobel-díjas írónk nem a terroristákra gondolt, amikor az 'öngyilkos liberalizmus és az ő ostoba demokráciáját' írta le.
süti beállítások módosítása