Orbán centrális erőtere azt jelenti, hogy egy személyesen tőle és a korrupciót szétterítő rendszerétől függ a kormányzás egésze (ideértve a hivatalos ellenzéket is). Az alkotmányos-intézményes és személyi függőség hálózatát csak a magyar nép döntheti meg azt követően, hogy nagy többségének átlagos életszínvonala jelentősen csökken (ez elkezdődött: az ún. szociális kérdés), vagy azt látva, hogy a gyermekek jövője elenyészik és a családok szétszakadnak (ez is elkezdődött: az ún. család-kérdés). Amikor tehát -- a kettőt együtt értve -- a társadalmi reprodukció nemcsak stratégiai problémává válik (elkezdődött), hanem társadalmi jelenségből társadalmi méretű személyes élmény is lesz, akkor a nacionalizmus jelentette hamis illúziók meg fognak roggyanni -- de ennek semmi köze nem lesz a NER részét képező ellenzékhez.
Az ellenzéknek nem sikerült bizonyítania, hogy bármiféle hozzáadott értéke lehetne egy rezsimváltásban. A Jobbik -- az utóbbi másfél év középpárti taktikája ellenére -- Magyarország nyugati jövőjének legfőbb ellensége, amellett, hogy (részint emiatt) semmiféle gazdasági, társadalompolitikai, vagy kulturális vonzerővel nem bírhat egy átlagosnál intelligensebb szavazó számára. A baloldal eközben -- szoros összefüggésben a NER szolgálatában kimerülő erkölcsi horizontjával -- valójában nem létezik. Baloldali politikai gondolkodás (amellyel választást lehetne nyerni) nem létezik Magyarországon (hisztérikus intellektuelek és tiszavirág életű témák vannak), nem létezik győzni képes vízió és politikai stratégia, nincsenek hiteles emberek stb. -- már-már klisészerű, ám naponta visszaigazolt megállapítások. A legfontosabb tanulság a régi gárda visszaszüremkedésének hónapjaiban, hogy ez nem is fog változni. Egyik ellenzéki csoport sem kormányzóképes, viszont esetleges, akár koalíciós hatalomra kerülésük elnyújtaná a politikai rendszerünk agóniáját és elmélyítené a társadalmi válságot.
Nem mintha a Fidesz szorosan véve kormányzóképes volna. Orbán problémája ebben a közegben nem hatalompolitikai probléma, mert a hatalom megtartásához jól ért, hanem kormányzási probléma. Az ellenfeleit simán lenyúlja, lenyeli, leveri, mert ha "illiberizálja' is a demokráciát, azok szellemileg, politikailag, erkölcsileg is gyengék a liberalizmus megvédéséhez. Annál aggasztóbb viszont a kormányzás minősége. A korrupció primér hatalompolitikai eszköz, de kormányzati fordulatot elérni az értékteremtés jegyében -- nota bene, a hatalmon maradás érdekében -- olyan képesség, hogy a kettő szemmel láthatóan meghaladja Orbán erejét. Az oktatáspolitikai, gazdaságpolitikai, szociális és egészségügyi döntéseknek egyszerűen nincs kifutásuk: nemcsak koncepciótlanok, hanem ostobák olyan értelemben, hogy folyamatosan aláássák a cikk elején említett társadalmi reprodukciót. Ezért eleinte csak egyéni exit stratégiákra ösztönöznek, de később társadalmi ellenállásba fognak torkollni, és ez nem olyasmi, ami ebben a trendben megúszható. Eljön. A hatalompolitika része, hogy az államot korrumpálják, meggyengítik, privát célok szolgálatába állítják, ami az államot egyre diszfunkcionálisabbá teszi, miközben a makacs kormányzati inkompetencia miatt is az államnak egyre inkább az erőszakossága domborodik ki. Ennek nagyon csúnya vége lehet, ami semmi esetre sem szolgálja a rezsim hosszabb távú érdekeit sem.
Mindent összevetve a politikai rendszer kormányzóképessége nagyon gyenge. Nem látok politikai lehetőséget -- sem a hatalom megragadásában, sem a kormányzásban -- arra, hogy az ellenzék ezen változtatni tudna, illetve biztos vagyok abban, hogy előbb fog a legközvetlenebb demokrácia (az utca) kivívni bármilyen fordulatot, mint -- a félvak házi macskák éhenkórász csapata.