Először volt az athéni, majd a római polgárok egyenlősége a törvény előtt, majd az emberek egyenlősége Isten előtt, korunkhoz közelítve az erkölcsi egyenlőség (Kant), az állampolgári egyenlőség, a szociális egyenlősítés, a homogén jogok folyamatos terjeszkedése, majd mára az identitások egyenlősége, és az emberi értékválasztások védelme a bírálatoktól. Közben az egyenlőségnek érvényt szerzendő (kénytelenül) növekedett az állam, hiszen ami természetest vagy születéskorit meg kell változtatni, ahhoz kényszerrel kell élni a "privilegizáltakkal" és javaikkal szemben, és minél több a kompenzálandó egyenlőtlenség, annál szélesebb az állami felhatalmazás. A probléma a mai uralkodó (progresszivista) állammal röviden az, hogy NEM a szabadság a célja, hanem az egyenlőség. Pedig társadalmat lehetne szervezni a szabadságra (a szabadság köré) is, ami minden szempontból alkalmasabb államot hozna létre.
Ezzel szemben az egyenlőség és az állam párhuzamos növekedése a szabadságok folyamatos újjászervezését és újraosztását, végeredményben pedig a csökkenését eredményezi. Az adottságok egyre szélesebb körét vonják kompenzálás alá -- előbb a törvény, majd a materiális javak, legutóbb a képességeknek és az identitásoknak tulajdonított értékek körében --, ám ez az államtól való függőség fokozatos növekedését vonja magával. Az egyenlősítés helyett a többségnek kellemesebben hangzó társadalmi progresszió lett a kulcsszó, amely mindenütt igazságtalanságot szagol, ahol nincs egyenlőség.
A társadalomszervezés leplezetlenül az egyenlőség nevében zajlik ugyan, ám egyenlőtlenségek mindig maradnak, és mindig lesznek olyanok, akik méltánytalanul igazságtalan helyzetben érzik magukat emiatt. Ma még (vagy ismét) igazságtalanságnak tűnnek a vagyoni és jövedelmi egyenlőtlenségek, a nemi (gender) egyenlőtlenségek, a vallások és kultúrák közötti különbségtétel, és általában problematikusak az értékítéletek és ítélkezés. A progresszívok mennyországa, az emberek teljes és általános egyenlősége még távol (távol a homogén Ember), de a "haladás" iránya világos.
Közben azonban a progresszívok elkövetik azt a hibát, hogy veszélybe sodorják annak a kultúrkörnek (jelen esetben a Nyugatnak) az intézményes rendjét, amelyben egyáltalán értelmezhetők a céljaik -- konkrétan támadják a liberális demokrácia állammal versengő intézményeit: a szokásokat, a kiválóságot, a vallást, a hierarchiát, a gazdasági szabadságot stb. Támadják jellemzően a historikumot és az intézmények kontextualitását. Ám azok, akik az individualizmusnak nem hajlandók látni a keresztény gyökereit, a liberalizmusnak a személyes erkölcsi kiválósággal való kapcsolatát, a szabadságnak az antietatista, illetve gazdasági összetevőit, és mindent összevetve a szabadság heterogén politikai (nem pedig homogén antropológiai) természetét, azoknak nehéz elmagyarázni az észak-atlanti kultúra egyedülálló közösségi értelmét. Akik az emberi egyenlőség feltevése nyomán csak ideológiai vagy doktriner jelszavakban és jogokban tudják megragadni a liberális demokrácia lényegét, és a szabadság vs. egyenlőség kérdése nem okoz nekik gondot, azoktól bajosan lehet elvárni, hogy mérlegeljék a civilizációnkban újra és újra előálló kényszerű választásokat -- mert az ilyeneknek az egyetlen érvényes tudása az ismeretlen jövőre irányul, amelyben a haladásnak el kell vezetnie az Ember Örök Békéjéhez, amelyben minden születés hibás, minden érdem gyanús, és minden ítélet közösségellenes. Így válik a szabadság hibás jelzőjéből (hogy egyenlő) a szabadság fosztóképzője. (Bródytól -- korunk legnagyobb hatású progresszivista filozófusától -- sok tévképzetre tehetettünk szert az utóbbi 40 évben, az egyik legutóbbi, hogy "szabadnak születtél." De nyilván sokan elhitték neki ezt, hiszen mi másért éreznék magukat jól a mai -- infantilis -- állapotukban.)
A szabadság csak egy tradíción belül értelmezhető. Nem létezik tradíciók között. Aki szerint a muszlim bevándorlás emberjogi kérdés vagy a tolerancia kérdése, miközben az iszlám nem ismeri se az emberi jogokat, se a toleranciát, és integrálódni sem hajlandó, az valamit nagyon nem ért a nyugati szabadság létrejöttéből. A muszlimok bevándorlása a legjobb esetben is a szabadságon kívüli, ha tetszik, akulturális kérdés, amelyben lehet értelmezési keret a kölcsönös gazdasági érdek, vagy a törvénytisztelet, vagy az államon belüli kulturális pluralizmus, de a kérdéskörnek ezt a minősítését akkor fel kell vállalni. Ha a progresszívok szerint a nyugati kultúra, szokások, egyenlőtlenségek, intézmények megérettek a bomlásra, akkor ideje elkezdeniük gondoskodni arról, hogy a "maradék" normáknak milyen legitimációt kívánnak biztosítani. Mi lesz ezentúl a szabadság, a jogok, a tolerancia stb. generikus hordozója? Ha már itt tartunk: mi lesz az egyenlőségé? (Elmondom, nem lehet más, mint a Nagy Testvér Állama. Ez történik ugyanis, ha egy kultúrkört tönkretesznek a saját tagjai, akik jelen esetben nem tudták elviselni, hogy ne áldozzák fel a politikai szabadságot a morális egyenlőség oltárán.)
Az utolsó 100 komment: