1000 A MI HAZÁNK

" Míg más parlamentáris országokban a jobboldal általában a józan és megfontolt konzervativizmust, a tradíciókhoz való ragaszkodást tekinti hivatásának – nálunk a magát jobboldalinak nevező kormányzati rendszer ezekkel ellenkező törekvéseket mutat. Alkotmányjogi téren a parlamentarizmus elsorvasztása és látszatparlamentarizmussá süllyesztése ennek az állítólag jobboldali kormánypolitikának egyik fő célja. A vezérkedés, az egy akarat érvényesülésére felépített és minden bírálat elnémításával kialakított nemzeti egység, másrészt gazdasági téren az individualista gazdálkodást mindinkább elfojtó, egy újfajta kollektivizmus felé elhajló, sokszor már a magántulajdonba is belenyúló törekvések: nehézzé teszik egy konzervatív politikus számára, hogy ezzel a jobboldallal azonosítsa magát.” (Gr. Apponyi György, 1935)

Facebook oldaldoboz

Friss topikok

  • Sefu: Vannak fekete angyalok, pl. Győr, székesegyház. (2021.09.21. 11:47) Miért nincsenek fekete bőrű angyalok?
  • kistót: Mi lett volna az afganisztáni kivonulás helyes időpontja? 5, 10 vagy 15 évvel ezelőtt is a tálibok... (2021.08.19. 12:43) A magyar ellenzék mint piaci kofa
  • ricardo: Ünnepi Könyvhét 2035. G. Fodor Gábor: Orbán Viktor kertitörpéje voltam. Schmidt Mária: Orbán. Ahog... (2021.08.12. 10:02) Itt a vége a blog.hu-n
  • Tibor Rajna: A nép az egy vérből való hús-vér emberek nagy családja. A nemzet a nép szuverenitásának megtestes... (2021.05.04. 17:36) A nép fontosabb, mint a nemzet
  • Rodney_2: Na még sem lesz szükség Nyugaton a sok millió migráncsra a beteggondozásban: index.hu/techtud/20... (2021.02.01. 13:10) Igaza van-e Novák Katalinnak?

Polgári konzervatív blog

2016.07.01. 09:03 HaFr

Eurázsiai Unió vs NATO

Az egész kicsit orwelli bukéja nem véletlen, csak még azt nem tudjuk, hol van Óceánia.

Azt viszont régóta lehet tudni, hogy Oroszország versenyképtelen gazdaság, és a belepumpált nyugati működő tőke hatását könnyedén felülírja a korrupt államigazgatás, a putyini autokrácia és a népesség korlátozott kulturális lehetőségei a versengő piacgazdaságba való beilleszkedésre. Putyin nyilván régóta küzd azzal a dilemmával, hogy még jobban integrálja-e államát egy nyugati logika és dominancia alapján működő világgazdaságba, amelyben országának a belátható száz évben kiszolgáló és összeszerelő szerep jut, és ez esetben egyre nehezebb eladni befelé az orosz nagyság álmát, vagy kitör az említett logikából, és afféle lator államként, hibrid katonai-titkosszolgálati-propaganda képességei birtokában -- a gazdaságival szemben -- egy átfogó politikai-hatalmi logikát próbál meghonosítani a nyugati-orosz viszonyban.

Legalább két-három éve, a hagyományos energiahordozók árának és stratégiai jelentőségének hirtelen esése óta világos, hogy az utóbbi mellett döntött, és idáig nagyon sikeresen teszi, amit tesz. Megszerezve a hasonló célokkal rendelkező magyar kormány támogatását, amelynek vezetője 2002-ben letett az ország polgárosításáról, és a maga módján ugyancsak lator államként viselkedik az EU-n belül; támogatva a szélsőséges, az EU föderalizációját ellenző nyugati pártokat; ösztönözve, majd a szövetségeseivel együtt manipulálva a migránshullámot és annak értelmezését; végül -- illetve ezekkel párhuzamosan -- meleg háborúkkal tesztelve a nyugati inkompetenciát Putyin sikeresen verekedte magát abba a helyzetbe, hogy mostanra komoly veszély legyen az EU felbomlása, illetve a mára egyre jobban kiéleződő belső megosztottságának hála újra legitim kérdéssé váljon a régebben bedobott közös gazdasági tér és politikai enyhülés az EU és Oroszország között. 

Putyin célja az atlantizmussal szembeni eurázisiai unió, amely újabb lökést kaphat azzal, ha Trumpot elnökké választják novemberben. Addig is világos, hogy a moszkvai propaganda igyekszik tovább élezni az EU-n belüli, és immár különösen az EU és a NATO közötti viszonyt, amelyhez jó partnerre lelt német kormányszinten is. Amerika nemzetközi kapcsolatainak fokozatos áthelyeződésével a csendes-óceáni térségbe opcióként merül fel az észak-csendes óceáni és az eurázsiai szövetségi rendszer versenye, Kínával mint különálló entitással, ami ez utóbbinak is hagyományos (egyébként ésszerű és jól menedzselt) célja.

Rövidesen eldől, hogy a Brexit után a EU-magországok az észak-atlanti térséget vagy Oroszországot választják-e. Ha az előbbit, akkor az EU tovább fog bomlani, és a keleti perifériája orosz befolyás alá kerül, és Eurázsia politikai határai a Lajtánál húzódnak majd, kvázi visszaáll a "jaltai" állapot, néhány problematikus zárvánnyal, mint Románia, esetleg Lengyelország. Semmiképpen sem nézünk problémamentes időszak elé, az ugyanakkor világos, hogy Oroszország már nem engedi ki kezéből a kelet-EU régiót, mert nem engedheti meg magának, hogy egy vele szemben szankciókkal élő, domináns gazdasági logika újra stabilizálódni tudjon Európában. Egy biztos, az oroszoknak innen már csak nyerni lehet, a kérdés az, hogy mekkorát. Illetve még egy biztos: Magyarország az EU-kívül szegényebb és még szomorúbb ország lesz, mert vezetői hatalmi játszmákban jeleskednek, de kormányozni nem tudnak, és ez csak fokozódni fog, ahogy nő a távolság köztünk és az EU átlaga között.

176 komment

A bejegyzés trackback címe:

https://hafr.blog.hu/api/trackback/id/tr468858054

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

padisah 2016.07.01. 09:19:57

megint ellent fogok mondani, szerintem az oroszok úgy kerültek forró háborúba, hogy védekeztek a nyugati terjeszkedéssel szemben

amiben az eu kelletlen partner volt, és az usa erőlteti, ők akarják az oroszokat körberakni ellenséges államokkal, jól telepakolva usa rakétabázisokkal

igazából egy szuver eu érdeke pont az lenne, hogy ettől az usa dominanciától megszabaduljon, felállítson saját önvédelmi hadsereget, az oroszokkal kibéküljön és nyersanyag-félkész ipari termék bázisnak használja

az usa ezt pont nagyon meg akarja akadályozni, mert ezzel az eu versenyképessége nagyot ugrana, megjelenne az olcsó orosz nyersanyag + energiahordozó

ez nagyjából ugyanaz a képlet, mintha a második világháború akár a németek győzelmével végződik, és ők integrálják az oroszokat, vagy a szu foglalja el a tengerpartig európát

zipe moha 2016.07.01. 09:24:10

..."Putyin nyilván régóta küzd azzal a dilemmával, hogy még jobban integrálja-e államát egy nyugati logika és dominancia alapján működő világgazdaságba, amelyben országának a belátható száz évben kiszolgáló és összeszerelő szerep jut...."

..őszintén szólva nem is értem mit habozik...pedig micsoda perspektíva?!....

Ui.: még jó, hogy Magyarországnak nem kellett annyit dilemmázni...az egész értelmiség+ politikai osztály egyöntetűen magabiztosan vitte bele az országot..:

" összeszerelő üzem azt, kész...csak a potya meglegyen"..

ez bizony Hafr kettős beszéd..:egyrészt hiányolod a teljesítmény-kompetencia alapot...másrészt egy utat ajánlasz( most épp az oroszoknak) ami kizárja mind a kompetencia-versenyt, mind a valós teljesítményt...összeszerelni,kiszolgálni sosem képesség növelő...

szóval az értelmiség okoskodása totál zsákutca...de legalább telik az idő és addig is járnak ..érdemtelenül ....az előjogok

HaFr · http://hafr.blog.hu 2016.07.01. 09:34:29

@zipe moha: a kommentelők még inkább zsákutca, egyszerűen nem értem, mi ebben a kettős beszéd (ami eleve olyan ócska kifejezés, hogy sajnálom, h idézni kell)

zipe moha 2016.07.01. 09:46:39

@HaFr: nem érted...ez gond...HA a "nyugati-integráció" ( ami nyugati integráció kellet volna hogy legyen..)per praxis összeszerelő és kiszolgáló szerep...és az értelmiségi felismerés, sőt annak kimondása is megvan MÁRA...akkor nyilván értelmes országvezetésnek el kell gondolkodnia a saját érdekek megkeresésével kapcsolatban...

nézzünk egy analógiát:....ha a Szú annak idején minden komoly magyar vállalatot felszámoltat...orosz összeszerelő üzemekkel tűzdelte volna tele az országot..amikkel kivitte volna a magyar GNI jelentős részét...az így kialakult " túlfogyasztásra"
államadosság felvételét biztosította volna...kb az nézne ki hasonlóan...így volt??...nyílván nem ...még jó, hogy "csak" a politikájukat exportálták annó és nem a gazdaságukat is..

HaFr · http://hafr.blog.hu 2016.07.01. 09:56:36

@zipe moha: jaj de kedves vagy -- mit gondolsz, milyen szerepünk lesz Moszkva szövetségi rendszerében.. elmondom, összeszerelő sem. A kiszolgáló szerepből folyamatosan, kemény munkával lehet kinőni (pl Észtország ezen az úton van), nem egységugrással meg politikai akarattal, ahogy Móricka elképzeli

zipe moha 2016.07.01. 10:04:21

@HaFr: ....ez jó duma:.."A kiszolgáló szerepből folyamatosan, kemény munkával lehet kinőni "...szerintem ez is beleillik az "integrációs mesék" sorozatban...
..ha valakit fel akar zárkóztatni a nyugat...annak jól kivehető jelei vannak...pl Dél-Korea, Törökország, Németország etc.....megnyitja a saját piacait, a gyártói kapacitások tulajdonosai a helyi lokalitásból valók, helyben hagyja a tevékenységből származó GNI nagyobb részét...elnézi, hogy intenzív és prosperatív , akár protekcionista gazdaság-szervezés zajlik egyre erősebb és jövedelmezőbb ciklusok mentén etc...a legapróbb jelei sincsenek...csak a lokalitás értelmiségének szövegeiben...az majdnem ingyen van..addig is lehet zsákolni...

2016.07.01. 10:13:51

@zipe moha: az írek és finnek példája mást mutat. A baltiaké is. De senki nem mondta 2004-ben, hogy tíz év alatt meglesz a ny-európai életszínvonal.

HaFr · http://hafr.blog.hu 2016.07.01. 10:17:19

@zipe moha: nehéz veled vitatkozni, hogy egyrészt gúnyos, másrészt cinikus, harmadrészt hozzá nem értő vagy. Mit gondolsz, Németországban mióta zajlik a modernizáció, ami Mo-n nem történt meg? Mit gondolsz, hogy alakult ki a Samsungra és a Hyundai-ra képes Dél-Korea? Bizony a humán erőforrás szisztematikus fejlesztésével, és a globális gazdaságba való versenyképes -- az utóbb esetben amerikai támogatású -- bekapcsolódás politikai szándékával, majd társadalmi elfogadásával... sorolhatnám. Fejezzük ezt be, teljesen improduktív vitapartner vagy amellett, hogy valami naciokommunista beütésed van, amit igyekszek kerülni vita szintjén is

HaFr · http://hafr.blog.hu 2016.07.01. 10:18:53

@HaFr: sokkal több pénzt kaptunk, mint a Marshall segély volt, zárójelben. Csak az ellenőrzés volt gyengébb -- ha valami felróható a Nyugatnak, az az eszetlenül hatékonytalan pénzöntés, ami az egész országot megfertőzte korrupciós forrásokkal

Varjú · http://www.varj.freeblog.hu 2016.07.01. 10:20:21

Az 50-es évektől Japán, a 90-esektől Kína kiválóan bemutatta már, hogyan működik ez. Kisebb mértékben a német Wirtschaftwunder is ide tartozik, de az több minden miatt más volt (volt komoly, korszerű tudástőke alapból, no meg Marshall-segély is).

Elkezded összeszerelő üzemként, de gondosan megnézed, amit összeszerelsz, próbálod másolni, aztán módosítani, aztán fejleszteni, aztán sajátot tervezni az eredeti alapján. Közben nyomod az oktatásba a pénzt, neveled ki a saját kutatóidat és mérnökeidet. Amikor megvan a knowhow meg az emberanyag is, megnyitod a saját tulajdonú gyáraidat, és a Nyugat máris összefossa magát, mert te még mindig sokkal olcsóbban termeled ugyanazt, ugyanolyan minőségben, mint ő. Emiatt vizionált a 80-as években az összes cyberpunk regény japán hegemóniát az ezredfordulóra, és emiatt retteg most Amerika Kínától.

Ha Oroszország 1990-ben belehajtja a fejét ebbe a folyamatba, 2020-ra igazi nagyhatalom lehetett volna. De Oroszországnak fontosabb volt, most most rögtön nézzék nagyhatalomnak, így aztán nem lesz az 2050-re sem.

Mellesleg a NER ugyanez kicsiben.

zipe moha 2016.07.01. 10:20:40

@feher.b: ...te is tudod én is tudom ...te magyarázod a tényeket, mert ( hamisan) azt gondolod , hogy ez a dolgod..szerintem nem....amíg viszont így gondolod én a tényeket választom..

zipe moha 2016.07.01. 10:24:08

@HaFr: "naciokommunista"..és a többi amit írtál..egyre rosszabb sajnálom..utoljára még: nincs bátorságod megtenni ami pedig a dolgod lenne: úttörőnek lenni...ehelyett nyomatod az egyre követhetetlenebb maszlagot...sajnálom..így lesz az ígéretből..semmi..szevasz

HaFr · http://hafr.blog.hu 2016.07.01. 10:24:45

@zipe moha: mi az ördögbe legyek úttörő, ember??!!

2016.07.01. 11:12:24

egyesített (uniós) nemzeti keresztény haderő. transzatlanti, páneurópai és eurázsiai békepartnerség.

2016.07.01. 11:16:43

@zipe moha: nem kell semmit magyarázni. Vannak sikeres (gazdag) és sikertelen (szegény, frusztrált, nem mellesleg korrupt) országok. A kettő közti különbség pedig világos és közérthető.

2016.07.01. 11:36:54

@Varjú:
az orosz imperija mindig is feudális volt, és szerintem amíg lesz addig feudális is marad. egy ekkora kiterjedt földrészletet szigorú alá-fölé rendeltségi kapcsolatok nélkül nem nagyon lehet egyben tartani. ebből következően a társadalmi nyilvánosságot korlátozni kell. de ezt az orosz értelmiség döntő többsége így képzeli. tehát nem arról van szó, hogy cár nélküli cárizmus az valamilyen brutális elnyomatás. aki ezt nem fogadja el az ne akarjon oroszországban élni. ilyen egyszerű. európa azt mondja, hogy rendben. de ne öljék meg az ellenzéki vezetőket. erre a kreml azt mondja. rendben. de őket ne támogassák kívülről.

a feudális oroszország a védelmi optimot keresi. ebből következően gazdaságuk fejletlenebb, de a katonai értelemben erősebbek, mint európa. ezt a potenciált részben leköti a kaukázus, közép ázsia és a távol kelet. a moszkvai nagyhercegség lehetne olyan, mint franciaország. csak ők egy szentpétervártól kamcsatkáig tartó birodalmat akarnak.

Kovi1970 2016.07.01. 11:38:24

Én még mindig azon vagyok kiakadva, hogy sok helyen a kommentelők annyinak nem néznek utána, hogy mi ez az jól hangzó "Eurázsia Unió". Az oroszok egyedül a propagandában voltak jók, ez most is meglátszik. Gyakorlatilag a SZU felélesztése ez az új alakulat, csak kevesebb használható országgal.

Amúgy a poszt témája eddig Sci-fi lett volna, ha nem sikerül az ország harmadik legbefolyásosabb Fidesz politikusának igazolni, hogy odafent tényleg teljesen elvesztették a kapcsolatot a valósággal, és teljesen meghülyültek a kis elefántcsonttornyukban...

HaFr · http://hafr.blog.hu 2016.07.01. 11:52:47

@Kovi1970: bocs, de ez már két éve se volt sci-fi, többször is írtam róla, a különféle kényszerek (constraints) ebbe az irányba mutatnak

Fuxos (ex bömis) · http://fuxianizmus.blog.hu 2016.07.01. 11:54:34

Kurvára nem értitek az Oroszokat. Az Oroszok (pánszláv, ortodox eszme) Isten adta joguknak tartják, hogy leigázzák és folyamatosan kirabolják a szomszédos nemzeteket. Persze ezt szépen becsomagolják (minket meg akarnak támadni meg stb.), de az orosz történelem utolsó kb. 300 éve másról sem szólt mint a folyamatos terjeszkedésről.
@Kovi1970:"Amúgy a poszt témája eddig Sci-fi lett volna, ha nem sikerül az ország harmadik legbefolyásosabb Fidesz politikusának igazolni, hogy odafent tényleg teljesen elvesztették a kapcsolatot a valósággal, és teljesen meghülyültek a kis elefántcsonttornyukban..."
Hát igen sok kellett hogy leesen.
@HaFr:"amelynek vezetője 2002-ben letett az ország polgárosításáról" Orbán sosem akart polgárosítani, csak olyan jól hangzott választási szlogennek"

2016.07.01. 12:21:51

@feher.b:
a legsikeresebb és leggazdagabb ország abszolút mondarchia. persze lehet mondani, hogy az nem számít. mert katarban olaj van. és lehet, hogy a jelenlegi emir utódja már nem vezeti ennyire jól az országot. lehet, de egy abszolút monarchia a legsikeresebb. a példákat hosszasan lehet sorolni. mondjuk szingapúr is csak névleg volt parlamentáris köztársaság. lényegében egy klán egyesítette egy sziget nagyrészt kínai, kisebb részt maláj és indián lakosságát és néhány bevándorlóval megerősítve létrehoztak egy működő metropoliszt. úgy, hogy az ellenzékkel kőkeményen leszámoltak. és ez lett a sikeres. persze nem azt mondom, hogy magyarországon is feltétlen ezt a mintát kellene követni. hanem csak azt, hogy különféle felzárkózási pályák vannak.

ijontichy 2016.07.01. 12:37:19

Írtam már másutt a brexit hírére, hogy Merkel - a hátsó szobában - csendesen mosolyog (bár szvsz. a képességei - nomeg életkora - alapján is erre a projektre kevésnek bizonyul). @HaFr: A gonolatmeneted szvsz. ott hibás, hogy az oroszt statikusnak tételezed fel. Pedig hatás-ellenhatás társadalmak között is működik.

Lexa56 2016.07.01. 13:07:54

Semmi jóra nem számíthatunk ... írjuk a posztokat, amíg lehet és nem kerül mindenki elmegyógyintézetbe, aki nem szereti önmgánál is jobban Orbán Viktort, amint épp kilóg Putyin hátsójából.

Varjú · http://www.varj.freeblog.hu 2016.07.01. 13:12:18

@unionista᠋:

"Egy ekkora kiterjedt földrészletet szigorú alá-fölé rendeltségi kapcsolatok nélkül nem nagyon lehet egyben tartani."

Oroszország akkora, mint az USA és Kanada együtt, a lakossága meg nincs feleakkora. Gondolod, hogy ha Kanada az USA része lenne, akkor már esélye se lett volna egy Lincolnnak vagy egy Rooseveltnek, kizárólag Sztálin-kaliberű emberevőkkel lehetne egyben tartani az országot? Bocs, de ez hülyeség. Az oroszok baja az, hogy soha nem adtak esélyt egy öntudatos középosztály kifejlődésének, mihelyt felütötte a fejét (mert mindig és mindenhol felüti a fejét idővel), az aktuális rezsim rögtön lecsapta. Persze azért, mert jól érezte, hogy egy megerősödött középosztály idővel leváltaná, de nem Oroszország miatt aggódott (annak csak jó lett volna a váltás), kizárólag a saját bőrét féltette. Ez iránt meg hadd ne viseltessek már megértő szimpátiával.

Amúgy én nem várok el semmit az oroszoktól. Ha ők úgy gondolják, csak militarista diktatúrában tudnak élni, éljenek abban. De azzal sose zárkóznak fel nemhogy a Nyugat, lassan már Kína mellé sem. Lehet, hogy 2050-re olyanok lesznek, mint egy nagy Észak-Korea, az aktuális cár atyuska muzeális értékű haditechnikával masírozó ének- és tánckara, de ha nekik ez kell...

"Európa azt mondja, hogy rendben, de ne öljék meg az ellenzéki vezetőket. Erre a Kreml azt mondja, rendben, de őket ne támogassák kívülről."

Továbbra sem láttam semmiféle bizonyítékot arra, hogy a Nyugat valamirevaló támogatásban részesítené az orosz ellenzéket. Az, hogy az Egyesült Oroszország emberi jogi meg gyermekvédelmi alapítványoktól félti a legitimációját, egyrészt röhejes, másrészt egy rohadt szomorú vallomás arról, hogy milyen eszközökkel gyakorolja a hatalmat.

"A legsikeresebb és leggazdagabb ország abszolút monarchia."

Az általam vázolt kilábalási modell ("ha kibuktál az iskolából, vegyél vissza az arcodból és menj el inaskodni valakihez, aki rendesen tanult") csak a gazdaságra vonatkozik, a politikára nem. Semmi baj nincs az abszolút monarchiával, amennyiben egy közgazdasági zseni az uralkodó, csak történelmet megnézve erre kb. egy a tízhez az esély. Ezért van, hogy nagy átlagban a demokráciák sikeresebbek.

BTW, ha felmerül Oroszország, mindig szoktam ajánlani Vladislav Inozemtsev orosz közgazdászt, most is megteszem Medvegyev tanácsadója volt, szóval elég jól ismeri belülről a dolgokat, pro és kontra is (bár a helyzetből fakadóan a kontrából valamivel több van), és remek a stílusa. Angolul egy rakás cikke fenn van itt-ott.

Lexa56 2016.07.01. 13:38:23

@Varjú: "Bocs, de ez hülyeség. Az oroszok baja az, hogy soha nem adtak esélyt egy öntudatos középosztály kifejlődésének, mihelyt felütötte a fejét (mert mindig és mindenhol felüti a fejét idővel), az aktuális rezsim rögtön lecsapta" - ezz sajnos Magyarországról is elmondható

2016.07.01. 14:34:28

@Varjú:
amit te akarsz azt megcsinálhatod győri munkásokkal. de nem nagyon csinálhatod meg a gyügyei paraszttal. de nem azért, mert a gyügyei paraszt feltétlen hülye, hanem mert a világot másképp képzeli el.

2016.07.01. 20:22:32

@padisah: Ezt én is már akkor mondtam, amikor a menekültek itt táboroztak a keletinél. Ha Európa globális hatalmi tényező akar lenni, akkor a gazdasági erején és politikai befolyásán kívül (ha van olyan), katonai erővel is alá kell támasztania. Legalábbis ez a konvenció és nem tűnik úgy, hogy ez csak üres, fölösleges tetszelgés volna egy globális hatalom részéről.
Csakhogy ez esetben az erős uniós centrum az alapigény.
És ezesetben nem a HA MAGYARORSZÁGRA JÖSSZ NEM VEHETED EL A MAGYAROK MUNKÁJÁT meg HA MAGYARORSZÁGRA JÖSZ TISZTELETBEN KELL TARTANOD A KULTÚRÁNKAT feliratú ostoba táblákkal kellett volna tüntetni a menekültek ellen, hanem HA MAGYARORSZÁGRA (európába) JÖSZ ÉS ALKALMASNAK TALÁLNAK KATONAI SZOLGÁLATRA, AZONNAL ÁTVISZNEK LÍBIÁBA KIKÉPZÉSRE ÉS A FRONTOKON HARCOLHATSZ AZ EURÓPAIHOZ MÉLTÓ ÉLET KIVÍVÁSÁÉRT
vagy valami ilyesmi. Ebben az esetben persze már rég híre hamva sem lenne menekülteknek, migránsoknak.
Vagy . . . vaaagy, Európa (jóesetben határain kívül) harcban állna egy csomó közel-, középkeleti, észak afrikai stb állammal.
Sztem jobb a béke, csak egy ilyen Európában, amilyen van sem tart már soká.

zipe moha 2016.07.01. 21:48:36

@Bánegressy: ..érdekes amit írsz...1910 körül magyarországról tömegesen vándoroltak ki kubikosok, falusiak, de kézművesek , kispolgárok is Amerikába...a kivándorlás költsége személyenként akkor kb 3 évnyi bérmunkás bérbe került.....a szűnni nem akaró meddő de,agresszív élősködő úri-klerikális bírtokok feudalizmusa elől menekültek...majd 18-ban hozták vissza őket(is)akkor már amerikai katonaként küzdeni és bizonyítani új hazájuknak...szóval koránt sem előzmény nélküli visszavinni a menekülteket katonaként a tetthelyre..

Varjú · http://www.varj.freeblog.hu 2016.07.01. 22:06:35

@unionista᠋: A gyügyei paraszt nagyapja még zsellér, napszámos vagy cseléd volt, nem ismerte a betűt és a földre fújta az orrát. A gyügyei paraszt már asztalnál, késsel-villával eszik, ír, olvas és jobb napjain talán még Petőfit is idéz. Nála itt megállt a történet, de lehet, hogy az unokája már C++-ban fog programozni és két idegen nyelvet beszél.

Nem véletlen, hogy Németország, Japán és Kína esetében is kb. 30 éves projekt volt a modernizáció. Ismétlem: oktatás, oktatás, oktatás. Ezt a projektet senki sem magának, hanem a fiainak, unokáinak csinálja.

Gab84or 2016.07.02. 00:17:22

Akinek az oroszokhoz húz a szíve kiküldeném egy évre ukrajnába, h szokja az ottani átlagéletszinvonalat és csak utána engedném szavazni a huxitről! Ne higgye senki ha kilépnénk akkor mi függetlenek lennénk, putyin már vár minket, de ha ez bekövetkezik, meg is fogjuk érdemelni

pitcairn2 2016.07.02. 00:28:46

@Gab84or:

kis hazánkban nincsen olyan parlamenti párt amely komolyan foglalkozna a kilépés gondolatával, szóval az egész poszt értelmetlen...

az EU, a NATO meg de facto remekül kijön az oroszokkal...

az un. "keleti fenyegetés" hitetlenül jól jön a centralizáció elmélyítéséhez...

pitcairn2 2016.07.02. 00:29:09

@pitcairn2:

jv.:

"hihetetlenül jól jön"...

vajdasagi 2016.07.02. 01:27:07

@Varjú: "Nem véletlen, hogy Németország, Japán és Kína esetében is kb. 30 éves projekt volt a modernizáció. Ismétlem: oktatás, oktatás, oktatás. Ezt a projektet senki sem magának, hanem a fiainak, unokáinak csinálja."

+1

Nincs más út. Minden más lefelé vezet.

nu pagagyí 2016.07.02. 05:11:50

Már egy ideje nyilvánvaló, hogy a magyar kormány orosz érdekeket képvisel. Valamiféle irredenta kaland ígérete lehet a háttérben és természetesen a hatalom birtokosainak személyes érdekeltsége, valószínűleg hatalmuk és jólétük biztosítékát látják az oroszokban, akik nem finnyáskodnak mindenféle emberi jogi kérdésekben. A nép természetesen ismét szívni fog, ha nem zavarja el időben ezeket a hatalmat kisajátító, sunyi bűnözőket. A történelem úgy tűnik, ismétlődik, más szereplőkkel (németek helyett oroszok), de várhatóan, ugyanazzal a végkimenettel.

Lexa56 2016.07.02. 06:17:45

@nu pagagyí: Írod: "A történelem úgy tűnik, ismétlődik, más szereplőkkel (németek helyett oroszok), de várhatóan, ugyanazzal a végkimenettel." Azért ismétlődik, mert mi ugyanazok maradunk és ugyanazokat a beteg reakciókat produkáljuk.

Dredel 2016.07.02. 08:01:02

@zipe moha: összeszerelő üzem az anyád ..csája!

Az imádott ruszkijaid megszállták és kommunista diktatúrába kényszerítették az országot, a magyar ipart államosították, életképtelen, kommmunista iparrá alakítottak, az ország fejlődését 50 évre jegeltek. És akkor az ruszkikhoz kényszermunkára hurcolt tömegekről és az 56-ban lemészárolt diákokról még egy kurva szót se ejtettem.

Normális vagy te bazdmeg? Vagy csak ruszki bérkommentelő?

Biztos tettél elég pontot minden mondatodba, nem lesz kevés?

zipe moha 2016.07.02. 08:36:12

@Dredel: ...az anyád p.csája helyett ( ami olvasva téged nem lehet egy túlságosan érdekes hely ..)...egy analógiát olvastál mindössze...ami egy logikai összehasonlítás....és az kívánta érzékeltetni, hogy próbáltuk az orosz- és a német gyarmat/ csatlós szerepét is...nem vitatva amit az orosz megszállásról és következményeiről írtál arra akartam felhíni a figyelmet, hogy német gyarmatként sem jobb...ez számodra akkor fog világosabban kiderülni...amikor már nem lehet tenni ellene semmit..

a gazdsági kiszolgáltatottság nagyobb mint bármikor a a magyar történelemben...nem kérdés, hogy a politikai és-társadalmi is...igaz nincs erőszak, pontosabban a pénz-és /kompetencia erőszak van , ami a fejletlennél lineárisan növekvő hiányokat termel és garantáltan európai konfliktusokba vezet...

tehát nem vagyok orosz bér kommentelő...de német se...magyar "bér" kommentelő vagyok...a " bérem" ha hozzájárulhatok értelmes emberek értelmes gondolataihoz...és én is értékes gondolatokra lelhetek..( a tieidet most ebből a szempontból hagyjuk figyelmen kívül..)

látod így is lehet válaszolni egy hozzád hasonló stílusú alpári suttyó hozzászólásra...javaslom szedd össze magad...vagy takarodj ki az egymással beszélgető emberek közül!..:)

Buchhalter 2016.07.02. 08:41:17

@Varjú: a cikk írója egy barom.Oroszország se gazdaságilag se katonailag nem gyenge.És pont,hogy az EU jár rosszabbul a szankciókkal.Törökország-Kína-India-Oroszország jól prosperál egymással.Az amik belepofáznak a dolgainkba ,hogy minél előbb írjuk alá Transzatlanti szabad kereskedelmi megállapodás ami igazán csak nekik jó.Oroszországot félvállról venni nagyon nagy butaság.Ki tudja hány török katona és titkos ügynök veszett oda az egy darab lelőtt vadászgépért.Nem kötik az orrodra de hogy Erdogan Putyintól elnézést kért az sokat elárul ki van nyeregben minden téren.És persze viccből vonult ki a Black Water a CIA magánhadserege Ukrajnából is ,igaz? Egy darabig terjengtek infók ,hogy a Black legalább 130 emberét vesztette el Ukrajnában.Lehet a csili vili filmeken egy Delta kommandós halomra lővi az orosz srácokat,de a valóságban ez fordítva van.

Buchhalter 2016.07.02. 08:47:53

@Gab84or: mi köze Ukrajnának Oroszországhoz? Ukrajna magának köszönheti a szarár.A legutolsó proli is át van itatva a korrupcióval.Dolgoztál már Ukránokkal?Én már igen.Akár mérnök akár kétkezi melós mindahány rögtön megakar gazdagodni és bunkó tapló viselkedésük van.Aki szórakozik Oroszországgal és bedől a nyugat meg Amerika ígéreteinek az úgy jár mint Ukrajna.Számukra nem volt eléggé intő jel Grúzia .Packázott és 1 hét alatt vereséget szenvedett.És hol voltak a felmentő Amerikai seregek akik a háttérből kavartak?Sehol,hja?!Ha ennyire oda vagy Amerikáért menj ki,de ne csodálkozz ha számukra nem nyújtasz valami értékeset és rögtön hazazsuppolnak.Az ellenséget meg nem lenézni hanem megfigyelni kell.

Reszelő Aladár 2016.07.02. 09:06:53

Egész nap rettegni, így meg meccset sem lehet nyugodtan nézni.
Persze Kelet-Európa természetes szövetségese az USA és nem Oroszország. A NATO telepíthet az orosz határra bármit, ha ugyanezt az oroszok próbálnák meg akkor megint bejön egy kubai rakétaválság.
Az EU csatlakozás pedig a keleti országokból ideális piacokat és az olcsó munkaerő forrását csinálta. Innen elmegy a melós, hogy nyugaton dolgozzon és olcsóbban állítson elő itt eladható termékeket. Vagy a gyár jön ide, így még olcsóbb lesz s munkaerő. A haszon pedig marad ott, mi pedig a korrupciót okoljuk a saját csoróságunkért nem a be nem fizetett ezer milliárdokat.

exterminador 2016.07.02. 09:25:27

@Fuxos (ex bömis): lehetséges, de akkor valamit nem jól csinálnak. Amióta ugyanis eladták Alaszkát, Oroszország gyakorlatilag folyamatosan zsugorodik.

exterminador 2016.07.02. 09:26:11

@Reszelő Aladár: igen jó lenne, ha Oroszország mondjuk nem a nyugattal szemben próbálná meghatározni önmagát.

belekotty 2016.07.02. 09:33:39

Gyerekek! Valami nagy gáz van. Hol a birca?
Nagyon gyanús ha Putyinék a legfőbb ügynököt visszavonták.

belekotty 2016.07.02. 09:35:40

@Reszelő Aladár: " Vagy a gyár jön ide, így még olcsóbb lesz s munkaerő. A haszon pedig marad ott, mi pedig a korrupciót okoljuk a saját csoróságunkért nem a be nem fizetett ezer milliárdokat. "

Hát ez van. Idejön a Mercedesz, mi meg sírunk. Mi miért nem csinálunk gyárat? Ja! Mert ők 800 éve már manufaktúrában dolgoztak, amikor mi még faekével szántottunk.

belekotty 2016.07.02. 09:36:35

@Buchhalter: "Ha ennyire oda vagy Amerikáért menj ki,de ne csodálkozz ha számukra nem nyújtasz valami értékeset és rögtön hazazsuppolnak."
Hehehe.. ez jó meglátás.

2016.07.02. 09:44:16

Aggasztó jel a katonai erőfitogtatás a NATO részéről. Megbaszhatná a kurva édes anyját már az összes nagyhatalom!Én tuti hogy nem akarok és nem fogok úgy élni hogy itt repkednek a fejem felett a katyusák. Akkor irány Ausztrália! Inkább a fekete özvegyek, mint egy háború.Háborúzzon akinek 6 anyja van!

Varjú · http://www.varj.freeblog.hu 2016.07.02. 09:48:17

@Buchhalter:

"Az, hogy Oroszország – elnézést a kifejezésért, elvégre a hazámról van szó – jelen állapotában egy papírtigris. Kezdjük azzal, hogy Oroszország, még ha lennének is imperialista ambíciói, képtelen impériumot építeni. Nincs rendes hadseregünk sem. Minden tekintetben elavult a felszereltsége, lezüllött az állománya, technológiai hátrányunk – nemcsak katonai értelemben – elképesztő bármely nyugati országgal szemben.
Más kérdés, hogy mindezt ellensúlyozza egyfajta nagyhatalmi retorika. De ez csak a saját népünknek címződik. Hogy büszkék legyenek valamire, ami valójában nincs. Oroszország gyakorlatilag nem más, mint üzleti vállalkozás. A politikai hatalom totálisan rátette a kezét minden pénzszerzési lehetőségre. Putyin nem politikus és a környezete sem az. Csak és kizárólag pénzt akarnak keresni. Erről szól az egész, minden más szemfényvesztés."

Vladiszlav Inozemcev, ld: alapblog.hu/oroszorszag-egy-papirtigrismondja-az-orosz-miniszterelnok-modernizacios-tanacsadoja/

Nincs már kedvem újabb és újabb idézeteket keresni, ha tényleg érdekel az érme másik oldala, keress rá Inozemtsev néhány cikkére angolul. Ha csak a már meglévő russzofil álláspontodnak keresel igazolást, akkor persze ne tedd :D

Na jó, ezt nem tudom nem kommentálni:

"Oroszország se gazdaságilag se katonailag nem gyenge.És pont,hogy az EU jár rosszabbul a szankciókkal."

Kivonatolom neked ezt (szintén Inozemcev): www.the-american-interest.com/2015/02/02/yes-sanctions-work/

- 2014 óta a dollár/rubel árfolyam a közel kétszeresére ugrott (33-ról 63-ra). Hasonlóan alakult nemcsak az euró, hanem a jüan és a rúpia árfolyama is (5-ről 9,62-re, illetve 0.5-ről 0.95-re).
- Ez bezárta az orosz cégek elől a külföldi hitelezés lehetőségét, mert már a meglévő (dollárban felvett) hiteleiket sem tudják törleszteni. Az anyaország viszont nem képes elegendő hitelt adni nekik, hogy növekedési pályán maradjanak.
- Oroszország az élelmiszer 40, a ruházat 60, a gyógyszerek és orvosi felszerelések 70, a háztartási és üzleti elektronika (beleértve a mobiltelefonokat is) majdnem 100 százalékát importálja. Sokat elmond, hogy még az orosz haditechnikában használt elektronika 50%-a is import. Jelenleg Oroszoszág 2014-hez képest mindezekért KÉTSZERES árat fizet (és ismétlem, akkor is, ha Kínából vagy Indiából szerzi be őket). Kérlek fejtsd ki, milyen ennél súlyosabb hatásai vannak a szankcióknak az EU-ra.
- Oroszország valójában csak a földgázon keresztül lenne képes komoly (bár ideiglenes) fájdalmat okozni az EU-nak, azonban a költségvetési bevételek 52%-a a fosszilis iparból jön, így ez valójában egy öngyilkos merénylet lenne a részéről.

Az meg nem nagyon hat meg, hogy Putyin lenyomta Erdogant, mert Erdogant sem tartom semmire :D Két kiskakas a szemétdombon. A 21. században egy ország nem lehet sikeres csak katonai erővel, de ők ketten reménytelenül beleragadtak a 20.-ba, annak is az első felébe. Iraknak Kuvait megszállásakor 650 ezer katonája volt, 4000+ tankja és 250+ vadászgépe. Mindezt az amerikaiak technológiai fölényével szemben nem egészen másfél hónapra volt elegendő. Mit gondolsz, az orosz haditechnika mennyi idő alatt áll majd a földbe, ha a Nyugat leállítja a benne lévő elektronika importját? Vagy visszaállnak Kalasnyikovra és azzal lövöldöznek majd a drónokra? Sok szerencsét.

A mélyben néma hallgató világok 2016.07.02. 09:50:56

@Lexa56: 'Azért ismétlődik, mert mi ugyanazok maradunk és ugyanazokat a beteg reakciókat produkáljuk. '

Hát ez igaz, sajnos.
Miaz hogy! Nagyonis!

Évek óta követem HaFr blogját, és tényleg: ugyanazokat a beteg reakciókat produkálja poszterünk a fanklub lelkesen kesergő egyetértésével.

És nem érti, nem értitek, miért annyira meddő, eredménytelen ez a hadakozás a nemlétező ellen.
Senki nem akar kilépni az Unióból, épp hogy annak normális, az eredeti alapítói szándéknak megfelelő politika 'kikényszerítése' a cél, az angolok üzenete is teljesen világos.
Senki nem akar eurázsiai uniót, ahogy az Usához sem akar senki csatlakozni. Értelmetlen felvetések.

CSAK értelmes, mindenki számára előnyös, konszolidált, normális gazdasági-politikai kapcsolatokat kellene építeni, és nem csak egy irányba.

Nem Orbán harcol az Eu ellen, hanem annak ostoba, rövidlátó ( vagy talán még rosszabb ...) vezetői 'harcolnak' az értelem ellen és az amerikai érdekekért.
Mert az Usának nem érdeke egy valóban erős Európa, egy kiegyensúlyozott szomszédi ( pl: Oroszország) kapcsolatokkal.

Lásd Merkel 'elszólását...
De 'Ti' csak toljátok tovább, putyinozzatok, orbánozzatok.
És néha vessétek össze az elért eredményeiteket a valósággal.

A mélyben néma hallgató világok 2016.07.02. 09:54:15

@Lexa56:

'Angela Merkel német kancellár a német munkavállalók többségét foglalkoztató családi vállalkozások közös alapítványa (Stiftung Familienunternehmen) tanácskozásán elmondott beszédében a Vlagyivosztoktól Lisszabonig húzódó gazdasági térség orosz elképzelésére utalva kiemelte, hogy mindenki a jó gazdasági kapcsolatokban érdekelt, és lépésről lépésre el kell jutni az EU és Oroszország egységes gazdasági térségének kiépítéséig.'

Wildhunt 2016.07.02. 09:54:38

@Varjú: Te nagyon türelmes vagy, hogy ilyen kimerítő választ adtál neki.

Wildhunt 2016.07.02. 09:58:00

@A mélyben néma hallgató világok: Azért ha ezt ugyanúgy szeretné megvalósítani, mint az EU 3. lépcsőben felvett államaival, akkor nem biztos, hogy a ruszkiknak van okuk mosolyogni.

Varjú · http://www.varj.freeblog.hu 2016.07.02. 09:58:57

@Wildhunt: :D Torokgyulladással pihenek itthon, ráérek. És az a helyzet, hogy Magyarországon sajnos kevesen érvelnek számokkal, úgyhogy néha próbálom javítani az arányt.

Buchhalter 2016.07.02. 10:04:07

@Varjú: nem győztél meg.Ha annyira igazad lenne,már rég nyalná Putyin az EU seggét,de nem teszi.Az amik is óvatosan sakkoznak a medvével.Csak saját magad akarod megnyugtatni.A fegyver nagy biznisz és az oroszok ebben jók .Nem tudom te hol élsz ,de nagyon nem úgy látszik,hogy Oroszország a csőd felé menne.Sőt,az amcsik 17 trilliárd dolláros államháztartási hiánya ne is zavarjon.És ez csak a hivatalos.Kalóz amerikai barátainkra kár felnézni.Ahány állam annyi szokás és törvény.Meglepő,de még az adórendszerük sem egységes.Ez az egész amerikai kotyvasz amivel példálozol szintén egy nagy szemétdomb.És amikor ez robbani fog egy nagyon kis eldugott helyen szeretnék lenni.Erdogant se kell ekézned a Hadserege sajnos olyan erő amit nem szabad lekezelni.Gazdasági háború sosem volt igazán sikeres csak önmagában.Visszatérve az Oroszokra : szerinted ha eu és ami betámadná az Oroszokat Ukrajnára hivatkozva akkor mások arra nem reagálnának azonnal?Persze ,Kína ölbetet kézzel nézni,hogy Amerika aki állandóan belepofázik az érdekszférájába csak úgy hagyná az egészet.Valószínűleg meglepődnél,hogy még kik állnának Oroszország mellé egy ilyen elfajult helyzetben.De remélem ez sosem fog bekövetkezni.Ja és az atombombát meg se említsd!Vannak már nagyon jó "hagyományos fegyverek" felfejlesztve.Elég kilőni az áramforrásokat a nagyvárosokban és napokon belül elszabadul mindenhol a pokol.

Lexa56 2016.07.02. 10:14:40

@A mélyben néma hallgató világok: Hát ha olyan lesz az is mint a KGST, akkor sok szerencsét hozzá

Lexa56 2016.07.02. 10:21:10

@A mélyben néma hallgató világok: Tudod erről az a vicc jut eszembe, amikor a részeg rókázik a Lenin szobor előtt és másik csöves odamegy hozzá és az mondja: miért nézed, ha nem bírod? Te is minek olvasod, ha nem tetszik? Kedves leponex te rá vagy kattanva erre a blogra. Én biztos nem olvasok olyan blogot, amivel csak felbosszantom magam.

neoteny · http://word.blog.hu 2016.07.02. 10:38:12

@Varjú:

"szoktam ajánlani Vladislav Inozemtsev orosz közgazdászt"

Köszike; érdekes, amiket ír.

Varjú · http://www.varj.freeblog.hu 2016.07.02. 10:54:38

@Buchhalter: Aham. Az a baj, hogy játékelméleti szempontból fejlett országoknak nem éri meg háborúzni egymással, még akkor sem, ha nem számolod az atomfegyvereket. Modern haditechnikával órák alatt a földdel tennék egyenlővé egymás gyárait, városait, infrastruktúráját, a végén meg a "győztes" is sokkal szegényebb lenne, mint a háború előtt volt. Putyinnak nincs logikus indoka háborúzni még Ukrajnával sem (ezért választotta ezt a szánalmas "háborúzok is meg nem is" megoldást). Az egyetlen, amit tehet, hogy követi az észak-koreai receptet: ha van atomod és elég meggyőzően vetíted, hogy beszámíthatatlan vagy, akkor hirtelen mindenki elkezd óvatosan viselkedni veled, amit otthon aztán ájult tiszteletnek is el lehet adni :D

"A fegyver nagy biznisz és az oroszok ebben jók." Amíg kapnak bele külföldről elektronikát. Tudod, melyik három cég gyárt jelenleg CPU-t a világon? Intel (USA), AMD (USA), VIA (Taiwan). Az oroszok saját elektronikai ipara jelenleg a hőkameránál tart. (en.wikipedia.org/wiki/Ruselectronics)

Tudod, a 21. században nem azon múlik a győzelem, hogy ki tud nagyobb tankot építeni... de ezt már jeleztem Iraknál. Viszont most gondold el, hol tartana ma Oroszország, ha 1990-ben nyílik náluk egy Intel-szerelőcsarnok... de ők nem lesznek összeszerelő üzem, nem, nem, soha :D

"Nem tudom te hol élsz, de nagyon nem úgy látszik,hogy Oroszország a csőd felé menne." Fentebb jeleztem, hogy az oroszok 2 éve kétszeres áron importálnak mindent. Szerinted meddig bírják ezt? Mikor "nézne ki úgy" neked, hogy Oroszország a csőd felé megy? Ha a Russia Today élő adásban jelentené be? :D

"Gazdasági háború sosem volt igazán sikeres csak önmagában."

Hát pedig nekem eléggé úgy rémlik, hogy Reagennek így sikerült lezárnia a hidegháborút. Nagyon jót mulattam, amikor a szakciók bevezetésekor az oroszok azzal riogattak, hogy ez egy új hidegháború kezdete. Csak azt felejtették ki, hogy az előzőt is elvesztették, pedig akkor még sokkal jobb állapotban volt az iparuk :D

Az Amerikára vonatkozó megjegyzéseidre nem reagálok, szimplán azért, mert nem vagyok nagy amerikofil. Sok baromságot csináltak és még fognak is csinálni, kezdve a afgán-iraki háborúkkal a 2008-as bailoutig bezárólag és még folytathatnám. De a technológiai fölényük, illetve a technológiai fölény ereje általában szerintem vitathatatlan, ezért citáltam elő őket.

Varjú · http://www.varj.freeblog.hu 2016.07.02. 10:57:44

@neoteny: Van egy ismerősöm, aki Moszkvában végzett egyetemet, nagyon szereti az orosz életstílust, de nincsenek illúziói Putyinnal kapcslatban, szóval elég objektív forrás. Amikor már vagy egy tucat Inozemcev-cikken átrágtam magam, megkérdeztem, hogy lehet, hogy ez az ember még él és publikál. Mondta, hogy otthon, oroszul nem nagyon jelenik meg tőle semmi, angolul meg szinte senki nem ért ott. Hát így.

Lexa56 2016.07.02. 11:15:31

@Varjú: Nekünk is ez a jövőnk

Buchhalter 2016.07.02. 11:51:25

@Varjú: most kérdeztem meg egy Moszkvában élő mérnök ismerősömet.Tele van a fejetek Amerikából súgalt dezinformációkkal.Elég sok külföldi mérnök és programozó dolgozik náluk nagyon jó pénzért és köszönik szépen az orosz tecnológia jól el van.Lásd Szíriai hadisikerek.Ukrajna meg magának köszönheti a sorsát.Bedőlt Amerikának és így járt.Észak-Korea sose lesz belőle ,de ha folytatja az ámokfutását lassan elveszti a Dombászt és Odesszát,valamint a lakosság többségének a bizalmát.Az egyszerű Ukrán csak azt tapasztalja ,hogy a Majdan téri események ahelyett,hogy jobbá tették volna az életét belebonyolódtak hogy se vége se hossza háborúba,elszaladtak az árak és egyre kevesebb munkalehetőség van,De logikusan végig gondolva ki akarna ,hogy háborúzó,korrupt vezetőkkel és piacképtelen végzettségű dolgozókkal befektetni?

2016.07.02. 12:11:23

@Buchhalter: ha számokkal és tényadatokkal támasztanád alá a mondanivalódat egyszerű kijelentések helyett, picit azért hitelesebb volna az érvelésed ;-)

A mélyben néma hallgató világok 2016.07.02. 12:31:54

@Lexa56: ' te rá vagy kattanva erre a blogra. '
konzervatívféle lennék, ha valamiért érdemesnek tartottam olvasni, miért kellene otthagynom, csak mert a bloggazdának nem tetszem? Szelavi. Nem én szoktam bosszankodni :))
A kommentjeim meg azért, mert vannak alapvetően jó gondolatai is, különben nem lehetett volna O. tanácsadója évekig :) üdv.

Gery87 2016.07.02. 13:07:15

"Ha az előbbit, akkor az EU tovább fog bomlani, és a keleti perifériája orosz befolyás alá kerül, és Eurázsia politikai határai a Lajtánál húzódnak majd,"

Kelet-közép Európa exszoci országai és a Baltikum német befolyási övezet és az is marad!
Ezt csak egy orosz katonai lépés tudná megváltoztatni, arra meg nincs esély, már csak NATO tagságunk miatt sem.
Ne terjesszünk hülyeségeket!

"Putyin célja az atlantizmussal szembeni eurázisiai unió, amely újabb lökést kaphat azzal, ha Trumpot elnökké választják novemberben."

Ezt a kurva nagy Trump ellenességet sem értem, sokkal nagyobb populista seggfejek - élükön a Brüsszeli bürokratákkal - ülnek Európa trónjain mint ami Trump az amerikai viszonylatban valaha is lesz...

Annyira nem vagytok elfogulatlanok hogy az már fáj!

Gery87 2016.07.02. 13:14:39

@unionista᠋:

"egy ekkora kiterjedt földrészletet szigorú alá-fölé rendeltségi kapcsolatok nélkül nem nagyon lehet egyben tartani"

És pontosan hány Km2-től él ez a szabály? Mert Kanada, Ausztrália és az USA is eléggé kurva nagy, ritkán lakottnak is mondható hatalmas területekkel, ahol mindenféle nem fehér ember lakik. még is elég jól nem az orosz mintát követik!
Szóval megint hülyeségeket beszélsz: nem (csak) a területi nagyság az oka az orosz viszonyoknak.

HowAreYouOneAVet;ésün? 2016.07.02. 13:27:34

@Varjú: A japánok és kínaiak a fajtájukból kifolyólag tudnak koppintani, már a középkor óta ismert ez a tulajdonságuk. Az oroszok katonanemzet, ezenkívül az elméleti matematikához, nehéziparhoz van affinitásuk. A kereskedelmi termékek előállítása (sok kis apró nüansz, mindent a kedves vevőért) marhára nem a profiljuk.

2016.07.02. 13:33:05

@Varjú:
a ruszkik védelmi optimumot keresik. tehát nem céljuk, hogy intel processzoruk legyen.

100 oroszból 50 azt mondja: mindegy, hogy ki az elnök. a lényeg az, hogy legyen. és erős kezű legyen. ezt onnan lehet tudni, hogy putyin népszerűsége a megválasztásának pillanatában 30%-ról 80%-ra ugrott. a grúz háború idején volt a legnépszerűbb. 88%-os népszerűségi indexszel. 61% volt a mélypont. az ukrán háborúval 86% lett egy újabb csúcspont. nem kellett volna szétverni ukrajnát. moszkvát nem lehet délről megbuktatni. legfeljebb északról lehet. az utolsó sikeres puccs szentpéterváron volt. és a balti államok elszakadtak.

ukrajnáról legfeljebb a nyugati részek szakíthatók le. kárpátalja, bukovina, halics-lodoméria. reálisan abban lehetne egyezség, hogy a velikaya vengri' és velkiya rus' határa verecke. de az is egy nagy kérdőjel, hogy európa mihez kezd ezzel a területtel. a magország a kozák atamánság.
upload.wikimedia.org/wikipedia/commons/5/56/Location_of_Cossack_Hetmanate.png
a nyugat ebben a térségben háborúzik.
upload.wikimedia.org/wikipedia/commons/0/0c/Donrivermap.png
ezt a németek se tudták bevenni. és ugye a második magyar hadsereg is ott pusztult el. az oroszokkal nem kellene szórakozni.

magyarországon sem épült intel üzem. azért, mert nem volt cél. a rendszerváltás idején a többség amerika barát volt. azt mondtam, hogy a magyar gazdaságba összesen két külföldi cég kellene. egy general motors és general electric jellegű. a nyugat elsődleges célja nem a térség fejlesztése volt, hanem a szétverése. nem akartak vegyesvállalatokat se. indulásként a mc donalds hungária amerikai-magyar, a hungaroring brit-magyar vegyesvállalat volt. ezt még grósz érte el. aztán leváltották, mert németh miklós azt mondta, hogy kiszolgáltatja az országot feltéve, hogy a fia amerikában tanulhat. én kisz tag sem voltam. utáltam az mszmp vezetését. de nyilvánvaló, hogy grószt kicsinálják. ahogyan kádárt is kicsinálták. most ugyanez megy a szociknál és a libsiknél csak kisszerűbben.

magyarországra nyilván egy siemens gyár kellene. nagyjából azokkal a feltételekkel, amit grósz kialkudott. magyar-német vegyesvállalatként ha kell, akkor félállami keretek között. és ezek után lehetne siemens iskolaszámítógép. úgy, hogy legalább fele részben magyarok a beszállítók. és ha ez ne jó, akkor a kínai népköztársasággal kell megállapodni. ez esetben cél a siemens kiszorítása a piacról. ez esetben a beijing benz üzemeit is nyilván államosítják. és ha a mercedes ki akar vonulni, akkor csak rajta. ez esetben avtovaz alkatrészeket szerelünk össze. és újra zsiguli lesz a népautó. belép az ural vagon zavod. tankokat is gyártanak. mondhatod, hogy azoknak semmi szerepük nincs a háborúban. kölnben néhány petárdázó hülyegyerek keltett zavart. persze ez legfeljebb b terv lehet. magyarországnak el kellene dönteni, hogy milyen szövetségi rendszerben és védelmi tömbben képzeli el magát.

HowAreYouOneAVet;ésün? 2016.07.02. 13:33:59

@Varjú:
"Mit gondolsz, az orosz haditechnika mennyi idő alatt áll majd a földbe, ha a Nyugat leállítja a benne lévő elektronika importját? Vagy visszaállnak Kalasnyikovra és azzal lövöldöznek majd a drónokra? "

en.wikipedia.org/wiki/List_of_Russian_microprocessors

pitcairn2 2016.07.02. 13:45:16

@Dredel:

aktív USA-UK támogatással/jóváhagyással...

US deliveries to the USSR
en.wikipedia.org/wiki/Lend-Lease#US_deliveries_to_the_USSR

és persze arról se feledkezzünk el, hogy az USA-UK duó által agyba főbe támogatott SZU ugyanolyan háborús agresszor/tömeggyilkos rezsim volt mint a náci Németország...

Molotov–Ribbentrop Pact
en.wikipedia.org/wiki/Molotov%E2%80%93Ribbentrop_Pact

The Soviet Story
www.youtube.com/watch?v=XO6-nuk0UhA

Gery87 2016.07.02. 13:46:57

@unionista᠋:

"legsikeresebb és leggazdagabb ország abszolút mondarchia."

A gazdagság nem teljesítmény alapú, hanem energiahordozó igény alapú...ami meg más országok teljesítményének köszönhető.

2016.07.02. 13:47:41

@Gery87:
ez a korlát úgy nagyjából 10 millió km2. úgy tűnik, hogy annál nagyobb területet sehol a világban nem tudnak belátni úgy, hogy az államok a demokrácia minimumát betartják. létezik a fvey. ez az usa, kanada, ausztrália, új-zéland és nagy-britannia titkosszolgálati együttműködése. de semmivel sem demokratikusabb, mint a kgb, illetve ami helyette van: a szövetségi biztonsági szolgálat és külső hírszerző szolgálat. úgy tűnik, hogy ekkora üzemméretben a nyugat sem demokratikus. tehát van egy állítás, annak van igazolása és nem nagyon van cáfolata. te pedig úgy vitatkozol, hogy nem állítasz semmit. csak és kizárólag személyeskedsz.

pitcairn2 2016.07.02. 13:50:07

@belekotty:

ez egy icipicit azért bonyolultabb ennél

pl. bő száz éve a Liechtenstein-i parasztok sokkal rosszabbul éltek mint a magyar sorstársaik, ma meg több állás van a hercegségben mint lakos...

és az állások 41% (!!!!) az IPARBAN jött létre...

Liechtenstein - Industrial Location
www.youtube.com/watch?v=AhqCGhRSa3A

ebből is látszik, hogy a relatíve szabad piac csodákra képes...

Gery87 2016.07.02. 13:52:16

@HowAreYouOneAVet;ésün?:

"nehéziparhoz van affinitásuk."

ja, amióta a '30-as években importálták az USA-ból, addig az agrár szektor dominált..ezek a 'nemzet karakterek' nem léteznek alapból.

Gery87 2016.07.02. 13:55:30

@unionista᠋:

A tények meg ellened vannak.
Az USA lakossága polgárosultabb, demokratikusabb társadalomban él, annak ellenére hogy 300 millióan vannak, kontinensnyi területen.
És igényük sincs az orosz modellre.
Az állításodnak, miszerint területfüggő lenne a társadalmi berendezkedés, így, nincs alapja.
A titkosszolgálat meg rohadtul nem jön ide sehogy, mivel nem demokratikus dolog alapból..

2016.07.02. 13:56:27

@Gery87:
állítsál már valamit. vagy tényszerűen cáfolj.

HaFr · http://hafr.blog.hu 2016.07.02. 13:59:02

@belekotty: sajnos már nincs rá szükség, beteljesítette a feldatatát, immár megy minden a maga útján, lásd poszt

HaFr · http://hafr.blog.hu 2016.07.02. 14:00:09

@Reszelő Aladár: ja, mert nem is lopnak el párt- és állami vezetőink évi százmilliárdokat ccc...

pitcairn2 2016.07.02. 14:18:07

@Gery87:

az USA nem "demokratikus kollektivizmussal", hanem individualista hozzáállással lett világhatalom...

PS.: az alapító atyák többsége nem hitt a demokratikus értékekben...

pl. lásd az alábbi elmés idézetet Benjamin Franklin-től...

"Democracy is two wolves and a lamb voting on what to have for lunch. Liberty is a well-armed lamb contesting the vote."

Benjamin Franklin

en.wikiquote.org/wiki/Benjamin_Franklin

Gery87 2016.07.02. 14:26:46

@unionista᠋:

Cáfoltam, csak nem bírod felfogni.

@pitcairn2:

A jelenkor társadalmáról beszélek, nem XVIII.sz-i atyák magánvéleményéről.
De már az akkor amerikai hatalmi, társadalmi berendezkedés is jócskán különbözött az akkori oroszétól...

"Az USA lakossága polgárosultabb, demokratikusabb társadalomban él, annak ellenére hogy 300 millióan vannak, kontinensnyi területen."

Ez meg egy tény.

pitcairn2 2016.07.02. 14:32:36

@Gery87:

az un. demokratikus kollektivizmus az USÁ-ban is gazdasági-társadalmi összeomlással fog végződni...

2016.07.02. 14:34:29

@Gery87:
az usa próbál lenyomni egy szabad kereskedelmi megállapodást. az sem tűnik túl demokratikusnak. tehát mintha lenne egy területi korlát, aminél nagyobbat egy érdekcsoport csak a nyilvánosság kizárásával képes uralni. legfeljebb az igaz, hogy ezek a csoportok a háborút elkerülendő képesek a világban kiegyezni. néha nem képesek. az a gebasz. ennek az állításnak empirikus alapja van és nem nagyon van cáfolata.

persze mondhatod, hogy a másik idióta. egyezzünk meg abban, hogy kölcsönösen idiótának tartjuk egymást.

HowAreYouOneAVet;ésün? 2016.07.02. 14:41:53

@Gery87: Találkoznak valamivel, és a nemzeti karakterükön múlik mennyire tudják adaptálni.

belekotty 2016.07.02. 14:46:11

@HaFr: Hajaj! bircát elbocsájtják? Akkor egy újabb megahülye fog elhalkulni wmiki után?

pitcairn2 2016.07.02. 14:53:13

@HowAreYouOneAVet;ésün?:

kb. annyira tudták adaptálni, hogy a 30-as években több ezer - eszméletlenül jól megfizetett - nyugati szakembert kellett a SZU-ba csábítani, hogy üzembe állítsák a nyugati cégek által megtervezett és kivitelezett ipari üzemeket...

pitcairn2 2016.07.02. 14:53:58

@belekotty:

nem hinném, most éppen a mandiner.blog.hu-n kommentál:)

exterminador 2016.07.02. 15:03:39

@belekotty: Lehet, hogy végleg megőrült, és most egy szófiai zártosztályon nyáladzik vigyorogva, kényszerzubbonyban. Az biztos, hogy már régen megérett rá.

exterminador 2016.07.02. 15:19:53

@Buchhalter: a szíriai hadisikerekbe remélem azt is beleszámítod, mikor a kormányerők rakkai offenzíjávát az iszlám állam nagyjából egyetlen nap alatt verte szilánkokra. en.wikipedia.org/wiki/Ithriyah-Raqqah_offensive_(June_2016) Ez nagyon csúnya vereség volt, csodálom is, hogy senki sem beszél róla. Másfelől milyen hadisikerek vannak Szíriában? Hogy megállították Asszad területeinek a fogyatkozását, és visszavettek egy-két várost? Tavaly október óta? Hát ezt nem nevezném átütőnek.

pitcairn2 2016.07.02. 15:24:04

@exterminador:

ma nagyon sűrű napja van egy bizonyos felvonulás okán:)

pitcairn2 2016.07.02. 15:27:22

@exterminador:

legalább a NATO tag Törökországból folyó pénzáramnak véget vetettek:)

Caught On Tape: Chaotic Aftermath Of A Russian Strike On ISIS Oil Tankers
www.zerohedge.com/news/2015-12-16/caught-tape-chaotic-aftermath-russian-strike-isis-oil-tankers

Deal With the Devil: Turkey Props Up ISIS by Buying Its Stolen Oil
observer.com/2016/02/deal-with-the-devil-turkey-props-up-isis-by-buying-its-stolen-oil/

Willkommenskultur 2016.07.02. 15:36:17

Magyarország a külker 5%-át sem bonyolítja az oroszokkal, míg a csehek majdnem 8%ot.

Szóval sem végleg, sem másképp nem vagyunk messze orosz zóna. NATO tagként erről beszélni is blődség. A megújult EU-nak viszont ki kell egyeznie Putyinnal, em hagyhatja ezt amerikára, mert az is csak a maga érdekét nézi.

exterminador 2016.07.02. 15:37:38

@pitcairn2: én ebben sem vagyok teljesen biztos. Sajnos, még mindig van ISIS-Törökország közös határszakasz.

Willkommenskultur 2016.07.02. 15:39:26

A keleti kivitelünk növelése egyenesen üdvös lenne, nem káros. A magyar KKVk sokkal kisebb marketingktggel tudják kielégíteni az orosz fogyasztót, mint az igényesebb németet, ahol óriási a verseny.

Hosszú távon is a németek maradnak a fő partnerek, de ezt elsősorban az idetelepült német cégek okozzák, nem a magyar tulajdonú cégecskék.

exterminador 2016.07.02. 15:42:06

Egyébként én nagyon sajnálom az oroszokat, mert sokkal jobb vezetést érdemelnének, mint amit 1917 óta kapnak. II. Miklós persze szintén iszonyat tehetségtelen volt, de legalább nem viselkedett a külpolitikában gengszterként, és volt némi progresszió a rendszerében.

Willkommenskultur 2016.07.02. 15:59:56

@pitcairn2: 'II Miklós alatt hihetetlen ütemben fejlődött Oroszország...'

Putyin alatt is hihetetlen mértékben fejlődött Oroszország és a szimpla oroszok életszínvonala is a Jelcini időhöz viszonyítva reálértéken több mint a duplája az átlagkereset. Ez a legfontosabb oka annak amiért az oroszoknak nem kell a liberális demokrácia, mert az erre való kísérlet nyugati gyarmattá tette az országot.

Mo-n messze nem fejlődött ennyit a reálbér a 90es évek óta, persze az oroszoké nagyon alacsonyról indult.

pitcairn2 2016.07.02. 16:03:00

@exterminador:

"nem viselkedett a külpolitikában gengszterként"

mindössze egy világháború kirobbantásában vállalt központ szerepet:)

archive.org/details/genesisofworldwa00harr

igaz brit ösztönzésre tette:)

www.youtube.com/watch?v=QUHIZQLMo-0

pitcairn2 2016.07.02. 16:04:22

@exterminador:

és persze a végén a brit cimborák jól átcseszték a fejét:)

www.youtube.com/watch?v=t2NQ2yPzJAo

exterminador 2016.07.02. 16:04:38

@Willkommenskultur: persze, hogy hihetetlen mértékben fejlődött, mert magasan állt az olajár. Így könnyű. Putyin egyik főbűne, hogy nem használta ki a konjunktúrát, és erre alapozta az egész gazdaságot. Amióta az olajár megzuhant, azóta fejlődés sincs. Recesszió annál inkább. Persze, ezt a propagandisták soha el nem ismernék.

exterminador 2016.07.02. 16:05:27

@pitcairn2: az összeurópai balf*szkodás eredménye volt. Mindenki bűnös volt benne.

pitcairn2 2016.07.02. 16:10:36

@exterminador:

a triple entente című konspirációt összegründoló Foreign Office azonban kétségkívül átlag felett volt bűnös:

egy kissé lehidaltam attól, hogy pl. a brit parlamenti képviselők mindössze 1914 augusztusában szembesültek a Foreign Office és az uralkodó titkos kötelezettség vállalásaival...

How Diplomats Make War
mises.org/library/how-diplomats-make-war

Willkommenskultur 2016.07.02. 16:19:54

@exterminador: Erről szó sincs, amit mondasz, ez nagyrészt nyugati propaganda. Pontosan az ellenkezője történt oroszországban Putyin idején, tudatos középosztály építés, kisvállalkozók támogatása, munkahelyteremtés.

Minden ami Jelcin és a liberáldemó alatt nem. Akkor a nyugati leánycégek minden olajdollárt kiszivattyúztak és az oroszok sokkal rosszabbul éltek. Nem véletlen hogy Putyin nagyon népszerü a kisebberek körében, az oligarchák felét viszont ki kellett üznie Oroszországból, vagy kinyíratnia, vagy háttérbe szorítania.

Ma is az olaj és a nyersanyag a legfontosabb kiviteli cikk, de már nem olyan arányban mint Putyin előtt, a recesszió mértéke sem drámai, és a brexittel nőtt az esély az EU-orosz kiegyezésre.

exterminador 2016.07.02. 16:33:13

Nézd, én akkor sem tudok tisztelni egy olyan vezetőt, aki nyíltan a Szovjetunió után nosztalgiázik, egyik fő célja az EU kinyírása mindenféle szélsőséges idióta pénzelésével, folyamatosan fenyegetőzik (index.hu/kulfold/2016/07/01/putyin_megfenyegette_a_finneket/), és mindenkit kicsinál, aki csak a legkisebb veszélyt jelent a hatalmára. A mostani parlamenti orosz ellenzék csak a látszat kedvéért van. Semmit nem tesz a korrupció ellen, ami fekete-afrikai szinten van. Tehát nem hiszem, hogy amit írtam, az csak nyugati propaganda lenne. De majd kiderül, összeomlik-e a gazdaság, vagy kitör-e a forradalom.

exterminador 2016.07.02. 16:33:54

@pitcairn2: hát igen, az olajbevételek erre is jók voltak.

pitcairn2 2016.07.02. 16:39:59

@exterminador:

azért fenntartással fogadnám az efféle cikkeket

elvégre a nagykutyák mindig is remekül kijöttek egymással...

en.wikipedia.org/wiki/Western_betrayal

mint köztudott a nagyhalak megeszik a kishalakat...

pitcairn2 2016.07.02. 16:43:49

@exterminador:

és ha jól tudom a "fenyegetés" az esetleges NATO csatlakozásra vonatkozott...

Willkommenskultur 2016.07.02. 16:48:03

@exterminador: Nem kell tisztelned, mert nem a te törzsfőnököd, hanem az oroszoké. És nem a mi érdekeinket nézi ahogy Obama sem.

A Szovjetúnió utáni nosztalgia orosz szemmel teljesen érthető, az oroszok világpolitikai szava sosem volt erősebb mint 1945-80ban. Persze az utódállamok többsége megútálta az oroszokat velünk együtt, nem is ok nélkül.
Szerintem Putyinnak az az érdeke hogy az EU kevésbé legyen amerikai befolyás alatt, ami egyben az ő diplomáciai mozgásterüket is megnövelné Európában.

Korrupció volt lesz Oroszországban, de a kisembert ez nem érdekli hiszen sokkal jobban él mint a Szovjetúnió összeomlása óta bármikor.

Az orosz nacionalizmus magyar szemmel furcsa. Sok orosszal dolgozom Prágában, mint nagy nép világhatalomra vágynak, és csak ők a világ megváltói és megjobbítói, népek megmentői (az amcsik ugyanezt hiszik magukról), közben nem adják a Mercedesnél és az iPhonnál alább, ez nem zavarja meg a hazafiságukat.

Megnyugtatlak nem akarok orosz befolyási övezetben (sem) élni, de vicces a hazai liberó hiszti miközben a kivitelünk 4-5%-a megy az oroszokhoz mindössze, ami az EU-ban és a KGST régióban is csak a sokadik.

Keresni kell az üzleti együttmüködési lehetőséget velük is, a pénzük pont olyan jó mint a másoké.

pitcairn2 2016.07.02. 16:57:38

@Willkommenskultur:

a relatív gazdasági súlyok pedig sohasem volt nagyobb mint 1913-ban...

Elszabtuk 2016.07.02. 16:58:28

@Varjú: Mar megbocsa Varju elvtars, de ezt nem hagyhatom ki " Továbbra sem láttam semmiféle bizonyítékot arra, hogy a Nyugat valamirevaló támogatásban részesítené az orosz ellenzéket." Akkor nagyon is el vagy maradva az informatiokkal. Ugyanis sok Magyar allampolgarnak halvany fingja nincsen arrol, hogy miert is tört ki a haboru Ukrainaban. A Nemetorszagi Konrad Adenauer Stiftungtol kapott a Klitschko testverek 10.000.000 Eurot ahhoz, hogy Streikba uszitsa az Ukrainai nepet az orosz kisebbseg ellen. A 10 Mio. az csak a tüntetesekre es lazadasokra ment el, de miutan bejött ez az uszitas az USA fullajtarjaitol tovabbi penzeket es fegyvereket küldtek Ukrainaba es uszitva a szerencsetlen, tudatlan Ukrainaikat amennyiben kiüzik a Russkikat egy szebb vilag fog rajuk varni, mert a nyugat es az USA a legmesszebb menökig fogja öket anyagilag tamogatni. A celja tulajdonkeppen az volt a haboru kirobbantasahoz, hogy az Ami hadseregnek legyen egy ürügye bevonulni es meg közelebbröl az orosz allamot provokalni. Tessek olvasni nemet Internet oldalakat, törtenelmi, gazdasagi es politikai ujsagokat es könyveket. Ajanlom a " Kopp Verlagot."

agent007 2016.07.02. 17:17:41

@Varjú: Egyetertek, hosszutavu folyamat a tarsadalmi fejlodes, turelem kell hozza. Tulajdonkeppen el se lehet varni bizonyos generacioktol hogy masok legyenek, el kell fogadni, meg kell turni oket, mert nyilvanvalo hogy megkovesedtek bizonyos ertekrendekben, es eroszakkal nem lehet oket "atnevelni". A fokusz a jovo generaciokon kell hogy legyen, es oktatas minosege lenne az alap, valamint nyitottsag a progressziv nyugati demokraciak fele (pl. hogy ottani egyetemeken tanulnak).

@nu pagagyí: Szerintem senkinek az erdekeit nem kepviselik, hanem ide-oda csapodnak, ahonnan valami leesik nekik. Az EU-tol zsozso, az oroszoktol erzelmi tamogatas (melldongetes). Mar eleve kettos retorikat alkalmaznak - egyet az EU fele, egyet a szavazok fele. Tisztan hatalom megtartasra vannak berendezkedve, nincsenek kulonosebb elvek, ertekek, amit kepviselnek. Inkabb azt nezik hogy hol vannak a szavazatok es a tobbsegnek dobalnak igereteket (populizmus). Orban valszeg BoJo-val jart egyutt a koponyegforgato szakra valahol. :D Nezd meg a legutobbit, kozlemeny hogy de sajnalnak hogyha a britek brexitelnek, aztan egy het mulva meg "lehetseges Hunxit". Az egyik kifele, a masik befele szolt.

agent007 2016.07.02. 17:23:43

@Diorella Queen: :DD

@Gery87: Mas kulturkorbol van ott a tobbseg, angolszasz, nem szlav.

2016.07.02. 17:35:05

Kit érdekel már az EU?
Több, mint egy év alatt nem voltak képesek arra, hogy kontroll alá vegyék a határokat. Komolytalan gittegylet...

mojszipupi 2016.07.02. 17:59:59

Amíg a MET en keresztül gennyesre keresi magát Orbán az orosz gázon a strómanjain keresztül, addig mindent meg fog tenni, hogy Putyin kedvére tegyen. Ez az alku már megköttetett. Orbánnak és családjának teljesen mindegy milyen világ jön, multi milliárdosként bárhova tovább állnak majd ha itthon a teljes pusztulat évei következnek. Az egész orosz pálfordulás azzal indult hogy Putyin az offshore gáz buliba bevette Orbánt

nu pagagyí 2016.07.02. 18:10:55

@agent007: Az a gyanúm, hogy csak látszólag populista a Fidesz. A párt mögé bújt nem tudom kik, pontos terv szerint szállják meg az országot. Minden és mindenki csak eszköz a kezükben. A cél nem világos, de lassan minden hatalom egy kézbe került. Szerintem Orbán is csak egy végrehajtó, bár lehet ő sem tudja. Eddig annyi történt, hogy a nép összes jogát megvonták, felkészítették a szolgaságra. Szerintem az oroszok mozgatják a szálakat. Kellünk nekik.

neoteny · http://word.blog.hu 2016.07.02. 18:19:16

@mojszipupi:

Igen, ezek az érdekes szempontok.

nu pagagyí 2016.07.02. 18:22:31

@Varjú: Azért fenyegették meg az oroszok Finnországot arra az esetre, ha mégis belépnének a NATO-ba, mert gyengének érzik magukat?

Nem hiszek az idézeteidnek, Ukrajna megszállása tény. Az oroszok pont olyan veszélyesek és őrültek, mint az "Iszlám Állam". Mindegy, hogy blöff, vagy nem, de aki kezdeményez, egy darabig nyerhet. Az oroszok nem foglalkoznak a következményekkel, örülnek, ha kárt okozhatnak. A kész tények politikáját viszik, akárcsak legjobb tanítványuk Orbán. Simán kinézem belőlük, hogy lerohanják a balti államokat, nekik ugyanis nincsenek emberi jogi aggályaik, lásd a Szíriában bevetett kazettás bombáikat.

Halálbüntetést a korrupt kormány politikusokra! 2016.07.02. 18:52:09

Ez a fideszes betanított cseléd banda még mindig nyomatja a Putyin seggnyalását, mert a felcsúti parasztvezérjük 2010-ben ezt parancsolta nekik? Ezek még most se ébredtek fel, hogy hülyét csinált belőlük a gazdájuk?

Ezek a debilek egyébként 2010 előtt meg azon nemzethaláloztak nyolc évig, hogy a büdös oroszok 200 ezer vérmagyart öltek le a Don-kanyarban meg 10 ezrével erőszakolták meg a mi vérmagyar lányainkat meg anyáinkat, hogy rohadjon meg mindenki, aki az oroszokhoz hozzászól!

Ezeknél a fideszkomcsiknál kreténebb lényeket tényleg nem hordott még a hátán a világ, amíg ezekből milliók vannak a határon innen, addig ne is álmodjon senki arról, hogy ebből a posvadt félázsiai ugarból valaha is Európai államot lehet csinálni.

Halálbüntetést a korrupt kormány politikusokra! 2016.07.02. 19:04:03

@Willkommenskultur:

okostojás, nem is az orosz kereskedelem miatt hányik minden értelmes maqyar a felcsúti ámokfutótól, erre a tényre nem jöttél még rá?

Hanem attól, amit a lengyel kollega találóan csak úgy fejezett ki, hogy "Orbán tövig leszopta Putyint", meg ugye Orbán Putyinnak a legnagyobb EU bomlasztó bérence, meg ugye Orbán 10 milliárd euróban adósítja el Magyarországot az oroszok fele úgy, hogy mindent államtitkosít, mindent eltitkol a nép előtt, meg ugye köztudott, hogy Orbán 2018 után ki akarja vezetni az országot az EU-ból, különben ki se fogm látszani az EU pénzek ellopásának a büntetői ügyeiből.

Világos most már hogy nem a liberók hisztiznek, hanem a normális emberek emelik fel a hangjukat világrekord nemzet pusztítás ellen, miközben a segghülye félázsiai birkamagyarjai a jól ismert agyhalott színvonalukon támogatják a felcsúti diktátort, hogy következő generációnak az élete a filléres zsellérsors legyen.

Wildhunt 2016.07.02. 19:34:21

@HowAreYouOneAVet;ésün?: Kár volt. Legalább a paramétereiket elolvashattad volna.

Wildhunt 2016.07.02. 19:44:17

@nu pagagyí: Basszus, annyira egyetértek veled, de ne tedd már bele mindenbe orbánt.

Khonsu 2016.07.02. 20:31:10

@A demokrácia leszakadó függönye: Döntsétek már el, hogy nemzetállamok Európáját vagy föderációt akartok? Ha előbbit, akkor nem az EU dolga a határok zárása, ha utóbbit, akkor jön a parancs, és zárás. Komoly paradoxont érzek a gondolkodásmódotokban.

Willkommenskultur 2016.07.02. 20:43:38

@Halálbüntetést a korrupt kormány politikusokra!: Más országból sem jött semmilyen nyilvános ajánlat atomerőmüre, és mo-n sem meg sehol máshol sem nyilvános egyetlen hasonló állami projekt sem.

A lengyelek dolga, hogy kit izélnek le, nem a mienk.

exterminador 2016.07.02. 20:49:58

@Wildhunt: nem, a stílus és a helyesírás alapján ez elmeprobléma.

2016.07.02. 21:43:24

na de hol van birka?

fran7 2016.07.02. 21:55:43

@Halálbüntetést a korrupt kormány politikusokra!:
1. Az Eu gazdasági károkat okoz Magyarországnak, mikor tiltják az oroszokkal való kereskedelmet. Noha értelmes indok nincs rá. Miközben a leginkább az azt kitaláló USA profitál mindebből. Viktorék tartják magukat az embargóhoz. Ha nem tennék lenne haddelhadd.
2. Lengyel miniszter, akit lehallgattak, kiderült, hogy olyat is mondott, hogy ne higgyétek, hogy az USA meg fog védeni bennünket, bármennyire is áruljuk ki neki az országunkat. 56 óta mi is tudjuk.
Lengyelek is tudják, hogy nagyhatalmak sosem fogják megvédeni őket.
3. Hogy ki adósítja el Magyarországot, abban Viktorék csak harmadikok lesznek ezzel a paksi szerződéssel. De gondolom ezt te is tudod, csak nagyokat kell mondani. S már most is zsellérmódba toljuk. Esetleg cselédként Londonban vagy Berlinben. Ebben semmilyen iskoláztatás nem segít.
4. Érdemes lenne olvasgatnod az EU történelméről, hogy milyen következményei van a korrupciónak. Ajánlott kereső szó: EU bizottság leváltása. Nem lesz itt semmilyen számonkérés. Áfacsalás határokon át, EU elnök offshore ország.

lol7 2016.07.02. 22:08:50

Mindig a migránssimogatással basszák el a libsik. A többi mind igaz a hazaáruló cigánykomcsi maffiáról (Orsós Viktor és bűntársai), nade ahol arról írnak hogy a kis terrorista migránsgecik faszát kéne szopkodnunk, na ott szakad el a cérna. Maffiaállam helyett terroristaparadicsomot? Ez lenne a Felszabadulás 2.0? Mint anno a náci helyett ruszki megszállók?

lol7 2016.07.02. 22:10:50

Az EU kilépés azért a fideSS érdeke (az országé nem!), mert már összelopkodtak mindent amit lehetett, mostmár csak a bűntetőeljárásoktól félnek, amitől az EU-n kívül nem kéne tartaniuk. A nép meg felőlük éhen is dögölhet, hol érdekli ezeket a mi jövőnk?

pitcairn2 2016.07.02. 22:10:57

@je suis chauve:

szerintem most a felvonulás kapcsán koncentrálja az energiáit:)

pitcairn2 2016.07.02. 22:11:50

@lol7:

a Fidesz sohasem vog kilépni az EU-ból

a Fidesz EU konform, EU párt erő

a Fidesz nagyon jól érzi magát az unióban:)

lol7 2016.07.02. 22:12:10

@fran7: Mennyit fizet neked Putyin hogy eláruld 56 örökségét?

pitcairn2 2016.07.02. 22:12:29

@pitcairn2:

jav.:

a Fidesz sohasem fog kilépni az EU-ból

a Fidesz EU konform, EU párti erő

lol7 2016.07.02. 22:13:10

@pitcairn2: EU konform? MUHAHA! Eddig melyik továris nem böfögte még el magát a sajtóban hogy szívesen kilépne az EU-ból, kezdve Lézerjanóval?

lol7 2016.07.02. 22:13:59

@pitcairn2: Ja és ugye mindig köcsögbrüsszel meg faszt az IMF-be, zsidósorosgyörgyözés van, ezekből melyik EU konform?

pitcairn2 2016.07.02. 22:14:49

@lol7:

és mennyit fizetett az USA a szovjeteknek, hogy idejöjjenek anno? :)

en.wikipedia.org/wiki/Lend-Lease#US_deliveries_to_the_USSR

segítek:

durván két komplett Marshall segélyt nyomott beléjük...

egy háborús agresszor államba, amely a náci Németországgal együtt robbantotta ki a világháborút...

pitcairn2 2016.07.02. 22:16:11

@lol7:

aktuálpolitika = súlytalan show-műsor

a Fidesz nagyon jól érzi magát az unióban, esze ágában sincsen onnan kilépni...

a Fidesz 100%-ban EU-kompatibilis

lol7 2016.07.02. 22:16:26

@Halálbüntetést a korrupt kormány politikusokra!: Ráférne az elvtársakra egy új 56, ahol ezek a lámpavason lógnak, a "magán"vagyonukat pedig visszarakják a közösbe, ahonnan lopták. A teljese pereputtyét is. Aki ezekre szavazott, azokét is.

pitcairn2 2016.07.02. 22:17:57

@lol7:

mindkettő:)

jó tanács:

próbálj meg felülemelkedni a nagyérdeműnek szóló __irreleváns__ shit-show-n (ez kb. az un. aktuálpolitika lenne...) és koncentrálj inkább arra, hogy valójában mit csinálnak:)

lol7 2016.07.02. 22:18:10

@pitcairn2: Mióta vagyunk Németország? Segítek: soha!

A 2. Vh-t a francik robbantották ki 1920-ban, nem a németek!

lol7 2016.07.02. 22:19:24

@lol7: Arra koncentrálok: LOPNAK.És még bele is röhögnek a pofánkba a hazaárulók.

pitcairn2 2016.07.02. 22:21:07

@lol7:

magyar fordítás:

lol7-nek nagyon tetszik a jelenlegi rendszer, szerinte csak azokat a fránya embereket kéne lecserélni akik jelenleg hatalomban vannak:)

pitcairn2 2016.07.02. 22:22:37

@lol7:

én inkább az anglo-amerikai vonalat domborítanám ki mindkét háború kapcsán:)

lol7 2016.07.02. 22:26:27

@pitcairn2: Igen, a tolvaj hataárulókat kell bíróság elé állítani. Persze nem a poltpetya féle elvtársi bohóc"bíróság" elé, a nürnbergihez hasonló valódi elé.

És igen: a kapitalizmus jobb mint a rákosista-orbánista szocializmus.

fran7 2016.07.02. 22:33:07

@lol7: 56 valós öröksége, hogy ne bízz a nyugatiakban, semmit nem fognak tenni érted. Még akkor se ha erre nemzetközi egyezmények kötelezik őket. Ki engedte meg, hogy az oroszok visszajöjjenek miután haza indultak? Nem Kádár. Ez a lényege a kádári alkunak, kiegyezésnek. Ukránok most tanulgatják ezt. Lengyelek, baltiak tudják ugyanezt, csak őket létükben fenyegetik az oroszok. Minket nem.

pitcairn2 2016.07.02. 22:44:22

@lol7:

mert még sohasem gondoltál bele:)

pedig milyen röhejes az amikor egy "izolacionista" államból "véletlenül" lesz globális hatalom...

pitcairn2 2016.07.02. 22:47:04

@lol7:

nyugaton is szocializmus van

az EU is tőröl metszett szocialista rendszer...

Neo07 2016.07.02. 22:48:47

Ilyen ostoba és szervilis írást régen olvastam.

Ukrajna esetében nem olyan egyszerű a kép, ugyanis a történteknek egy másik olvasata is lehetséges. Nem Oroszország érdeke volt Ukrajna destabilizálása, tehát nem kéne elhamarkodottan ítélni...

A nagypolitika nagyon sok lapját nem ismerhetjük, a nagyágyúk cselszövései, ármánykodásai ma sem szűntek meg, és a jövőben sem fognak...

Azonkívül: teljesen természetes, hogy minden országnak, nagyhatalomnak vannak tervei, célja. Természetes, hogy Oroszország eurázsai uniót próbál létrehozni; az lenne a baj, ha nem így lenne. Ha talál hozzá partnert, ne ne tehetnének ilyet?

Az utolsó mondattal sem lehet egyetérteni. Talán 2004-2009 között igaz lehetett, hiszen lebukott az illető, hogy nem tudja, mi lesz a következő lépés -- de a mai kormányzatra ez nem mondható el. Lehet nem egyetérteni velük, de megkérdőjelezni mind a napi ügyekre való rálátásukat, mind a stratégiai elgondolásukat, több mint butaság.

Az EU igenis veszélyes lehet Magyarország jövőjére nézve, ezt be kell látni. Az, hogy 200 millió bevándorlót akarnak szétosztani az UE területén, nagyon veszélyes, ás kontrollálhatatlan folyamatokat indíthat el...

Ilyen őrültséget: hitelt felvenni ahhoz, hogy befogadhassuk a bevándorlókat... Itt kőkeményen a pénzről szól minden, és nem a nemzetek szuverenitásáról.

Neo07 2016.07.02. 22:52:01

folytatom az előző mondatot: ... meg nem az emberi jogokról. Itt a "menekültek" emberi jogai is le vannak tojva, itt a haszonról (lesz) szó.

pitcairn2 2016.07.02. 22:56:03

@Neo07:

az efféle ilyen-olyan "uniók" lesznek az új világrend építőkockái:)

lol7 2016.07.02. 23:16:30

@fran7: 56 valós öröksége hogy: RUSZKIK HAZA! És nem a mi hazánkba! PErsze egy komcsi cigánynak és rolexes bűnbandájának ez nem a hazája, könnyen hívja a nyakunkra megint ezeket mint Kádár faterja.

lol7 2016.07.02. 23:17:09

@pitcairn2: Faszságokba nem is szoktam.

lol7 2016.07.02. 23:17:40

@pitcairn2: "nyugaton is szocializmus van" - hülyébb már nem leszel, úgy látom.

lol7 2016.07.02. 23:22:13

@Neo07:

"Ukrajna esetében nem olyan egyszerű a kép, ugyanis a történteknek egy másik olvasata is lehetséges."
...a KGB propagandaosztályán.

"Nem Oroszország érdeke volt Ukrajna destabilizálása"
Pedig de.

"teljesen természetes, hogy minden országnak, nagyhatalomnak vannak tervei, célja."
...ami nem azonos a miénkkel. Mi a NATO tagjai vagyunk, nem a kolhozparaszt elvtársaké.

"Az EU igenis veszélyes lehet Magyarország jövőjére nézve, ezt be kell látni."
Á, szóval te is egy mutyista elvtárs vagy, aki a közvagyonlopás utn már csak a felelősségrevonstól fosik. van egy rossz hírem: a rendszerváltás után mindent visszaveszünk!

fran7 2016.07.02. 23:25:36

@lol7: A ruszkik már hazamentek, nem ők veszélyeztetik az országom szuverenitását.

pitcairn2 2016.07.02. 23:25:55

@lol7:

vagy pont azokba szoktál:)

pitcairn2 2016.07.02. 23:26:53

@lol7:

látom fáj az igazság:)

Neo07 2016.07.02. 23:27:54

@lol7: Újdonság neked, hogy Nyugaton is vannak elvtársak? Persze, nem úgy nevezik magukat, de lényegében erős baloldali és szélsőlib politikájuk révén hasonlatosak pl. a régi sztálini rendszerhez: az az igaz, amit ők mondanak, aki mást állít, az "populista" és így EU-ellenes.

pitcairn2 2016.07.02. 23:30:49

@lol7:

a tanulsága meg az, hogy a Roosevelt-Churchill duo Jaltában odaajándékozott minket a moszkvai pártközpontnak:)

Neo07 2016.07.02. 23:38:15

@lol7:
-És miből gondolod, hogy a CIA dezinformációja a helyes?

-Mesélj erről valamit, mi lehet ebben érdek, hogy a széthullás felé taszajtsunk egy szomszédos országot?

-Tévedsz, én is haragszom rájuk egy csomó húzásuk miatt. De azt be kell látni, hogy normálisan ők látják az EU veszélyeit.

A szélsőlib oldal annyira nyálcsorgatóan szervilis, hogy rossz olvasni, hallani a gazdájuk szeretetében ömlengő kritikátlan megnyilvánulásaikat.

Undorító olvasni, hogy állandóan az "európai értékekről" beszélnek, miközben nem veszik észre, hogy milyen naivak.

lol7 2016.07.03. 00:27:25

@fran7: A tiédet lehet hogy nem, de az enyémet (Magyarország) igen.

lol7 2016.07.03. 00:29:01

@Neo07:

újdonság hogy valaki ennyire hülye legyen. Sztálinizmus = Pityinizmus = Orbánizmus. Egyik se nyugati.

lol7 2016.07.03. 00:30:21

@pitcairn2:

és te azóta is ragaszkodsz az ajándék elvtársaidhoz. Miért nem költözöl ki Moszkvába, ha már ennyire szereted a továrisaidat? nekünk meg itt marad Magyarország.

lol7 2016.07.03. 00:37:31

@Neo07:

Abból hogy a KGB dezinformációja helytelen.

Mesélek neked, az az érdek hogy szétlopják. Ahogy Orbán a magyarok közpénzeit, úgy Putyin az ukránok Krím félszigetét, Donyeck medencéjét.

"De azt be kell látni, hogy normálisan ők látják az EU veszélyeit."
Ja, a briteknek is jól bejött a putyinista propaganda, ott sírnak a sarokban hogy nem tudják már visszakönyörögni magukat. Nálunk mit lopnának el az elvtársaitok ha nem lenne EU-s pénz se? Kénytelenek lennének a haveroknak átjátszott közvagyont adóztatni.

"A szélsőlib oldal annyira nyálcsorgatóan szervilis, hogy rossz olvasni"
Valóban, a szélsőkomcsi fideSSesek annyira csicskák hogy tapsikolnak a MaGYARország szétlopásához, az ország Putyinnak eladósításához, a nép ellen, az elvtársaik magánérdekeiért. Ezek egyszerű hazaárulók, de majd a rendszerváltás után kistafírungozhatják a szétlopott közkasszát, mint bűntársak.

De, észreveszik hogy milyen naívak a putyinszopók.

Gery87 2016.07.03. 01:34:08

@pitcairn2:

Ez nem cáfolja azt, amit eddig reagáltam a felvetéseidre!

@HowAreYouOneAVet;ésün?:

A 'nemzeti karakter' nincs kőbe vésve.
Bár hosszú távon nehéz rajta változtatni.
Az oroszok nem eredendően rendpártiak, nem így születnek, csak más történelmi hatások érték őket, amire adott módon reagált az elit, aminek múltja lett és ebből merítenek.

pitcairn2 2016.07.03. 11:41:20

@lol7:

a burzsoák, nagytőkések és arisztokraták által összedobott marxista hablaty nyugatról indult:)

hafr.blog.hu/2016/06/25/sulyos_tevhitek_a_kapitalizmusrol/full_commentlist/1#c30700720

pitcairn2 2016.07.03. 11:42:45

@Gery87:

a felvetésed semmit sem kezdett azzal, hogy az USA gazdasági sikere mögött nem az un. demokratikus hagyományok álltak

Gery87 2016.07.03. 14:15:51

@pitcairn2:

Az USA sikere mögött a polgári demokratikus meritokratikus kapitalista berendezkedés, a földrajzi pozíció és a nyersanyagok megléte áll.
Oroszország ebből max a nyersanyagokat tudja felmutatni amiből önmagában még gazdag, fejlett társadalom nem lesz, ahogy az öböl államoknál sem lett.

Ignazi 2016.07.03. 15:25:50

@Wildhunt: ejjo! az emberiseg ami valos arra azt mondja , hogy hazugsag, mert kurva kenyelmes lett hogy barmi igazsagot is elhigyjen vagy akar a gonoszsag ellen lepjen!Itt nem hazugsag hiszen a nemet sajtoban lehet rola olvasni. Vasaroljal Compact havi lapot es utana lapozhatsz, hogy most vajon miert is van haboru Ukrainaban.

Ignazi 2016.07.03. 15:31:21

@Gery87: ekkora baromsagot! USA siker? Demokratia? Nyersanyagok meglete? Röhej. Miert is provokaljak a haborukat ugy az arab mint az afrikai allamokban? A nyersanyagok veget ,mert amerikaban NIENTE nyersanyag!Az USA a beka segge alatt van! A FED-nek, Rotschildnak, Rockefeller csaladnak tartozik az USA allam ma: $ 19 613 699 167 794-al.Mennyi is ez kimondva draga Gery1987-es? USA az egy Show allam semmi több.

Ignazi 2016.07.03. 15:42:07

@lol7: Te csak nezel, de nem latsz! Az EU szetlopta magat es hatalmaba keritett 26 független allamot. Sajat törvenyei az orszagoknak nincsen, mert az EU törvenyei´ervenyesek es nem a Suveren orszagoke. Csicskasa vagy vazeg a Bilderberger csaladnak, eladositjak az orszagokat es amikor kapkodsz, hogy vissza is kellene fizetni es nem tudod, akkor jönnek a FED a Rotschild, Rockefeller a Bilderberger csalad es ahogy Görög orszagban teszik, minden allami tulajdont bekebelnek.Te csak egy csicskasa vagy a zsido bankarosoknak, semmi több. Politizaljal, okoskodjal, bele szarnak, mert te az ö tulajdonuk vagy. Az USA 240 eves es ez a 240 ev alatt pontosan 222 evet haboruztak!! Akkor most miröl is beszelünk?
süti beállítások módosítása