Az utóbbi hetekben megsűrűsödtek az olyan kormányzati nyilatkozatok, amelyeket egy motívum köt össze: az uniós tagságunk szembeállítása a magyar érdekekkel. Nem arról van már szó, hogy egyes baloldali, majd mindenféle pártállású nyugati és uniós politikusokat személyükben gyaláznak az olyan alakok, mint Szijjártó, Lázár, és Semjén, nem is csak arról, hogy híresztelik a magyar baloldallal való "összejátszásukat", illetve már nem is a méltán bírálható uniós migránspolitika van napirenden, megfűszerezve a pénzzárolások "zsaroló", "bosszú"-motívumainak kiemelésével, hanem elkezdődött Magyarország uniós tagságának az újraértékelése. Lázártól kellett hallanunk a minap azt a nyilvánvaló hazugságot, hogy Magyarország anyagilag is veszített eddig az uniós tagságon, mert mindent összevetve többet fizettünk be eddig a közösbe, mint kaptunk vissza onnan, majd a Gulyás nevű parlamenti alelnök bánatoskodott, hogy "ez az Unió már nem az, amelybe annak idején beléptünk". Biztosak lehetünk abban, hogy rövidesen megindul az egyéb nímandok nyilatkozatainak árja ugyanebben a mederben, legközelebb éppen a kvótaügyi népszavazás apropóján, amely se a migránsokról, se a kvótáról nem, hanem kifejezetten az EU elleni "harcról" fog szólni. A propaganda kifutása nyilvánvaló: a magyar közvélemény szembefordítása az orbáni autokrácia utolsó gátjával, a hébe-hóba még kritikai és jogorvoslati lehetőséget kínáló EU-val, és felkészítésünk a kilépésre.
Tisztázzuk: az EU alapvetően diszfunkcionálisan, átgondolatlanul, bosszantóan bürokratikusan, és drágán működik, egyes politikai döntései (mint legutóbb a negyedmilliós fejenkénti büntető taksa, amellyel a migránsok letelepítését elutasító államokat sújtaná) egy óvodás intellektuális színvonalát idézik. De még mindig, még ilyen körülmények között is az európai civilizációt összekötő intézményrendszer, politikai és gazdasági ereje egy olyan sok sebből vérző országnak, mint Magyarország, a túlélést biztosító csónak a haragos világtengeren. Az EU-t csak belülről érdemes bírálni; arra hajtani, hogy a ciklus maradék forrásainak lehívása után elérjük, hogy kirakjanak bennünket, vagy kilépjünk belőle, olyan fokú kormányzati felelőtlenségre vall, amelynek szárnypróbálgatásait a hazai jogi, gazdasági, oktatási, népjóléti, és egészségügyi rendszer részint szándékos, részint hozzá nem értésből adódó lerohasztásában tapasztalhattuk idáig. Az Unión kívül gyorsuló elszegényedéssel, a jogállam további torzulásával, és nagy külpolitikai kockázatokkal kell majd szembenéznie az országunknak. Vagyok olyan realista egy ideje, hogy azt állítsam: Magyarország belátható jövője azon fog múlni, hogy Orbán Viktor mennyire tartja a kilépésünket a büntethetetlensége egyetlen legfőbb garanciájának -- mert az nyilvánvaló, hogy egy orosz szövetségben, az EU-n kívül álló országban az igazságszolgáltatás aligha éri utol. Az EU-n belül sokkal valószínűbben.
Orbán és kompromittált közege szempontjából az EU olyan veszélyforrás, amelyet sok milliós tömegek egzisztenciális fenyegetése árán is meg kell szüntetni. Erre fordul rá most a kormányzati propaganda. A propaganda hatása eddig is szembeötlő volt, és kellő amoralitással és eltökéltséggel -- amelyek közül egyikből sincs hiány a fideszes vezetői karban -- elérhető, hogy ennek a népnek a relatív többsége a korábbiaknál is élesebben forduljon a saját érdekei ellen. Orbánék ezt a játékot játsszák, amin nem siránkozni kell, hanem vissza kell őket kényszeríteni a polgári demokrácia játékszabályai közé. Az aktuális kilépési döntést valószínűleg 2019-re irányozták elő. Addig van még lehetősége az ellenzéki erőknek komolyan venni ezt a kérdést, és ne a piszlicsáré -- reaktív és partikuláris -- ügyeikkel foglalkozni. Mindenesetre a PKP, Magyarország nyugatos konzervatív pártja (www.pkp.hu) eltökélt abban, hogy vidéki bázisának erősítésével párhuzamosan ezt a kérdést a választási kampánya homlokterébe emelje mint olyat, amelynek kimenetele messze a legfontosabb az ország belátható jövője szempontjából.
Az EU-ból való kilépésünk magyarok millióinak közvetlen érdekét sérti jelentősen: fenyegeti a külföldön dolgozók státusát, bezárja egy lecsúszó országba fiatalok százezereit, napi kiszolgáltatottságba taszít egy egész népet az Orbán-maffiával, helyi helytartóival, és kedvezményezettjeivel szemben, mindenféle jogorvoslati lehetőség és az igazság reménye nélkül. A napi milliárdos kár, amit ma ez a nép elszenved urainak gátlástalan cinizmusa miatt elhanyagolható lesz ahhoz képest, ami eztán jön majd. (Ennek a cikknek a folytatása itt. Ebben választ adok arra a közkeletű, de téves ellenérvre, hogy Orbánnak érdeke bennmaradni az Unióban, mert ez biztosítja számára az ellopható pénz legnagyobb részét. Bár ez látszólag igaz, Orbánnak biztonságba kell helyezni az eddigi nyereségét, és ez egyre inkább fontosabbá válik, mint a további nagyarányú lopás. Másrészt -- ami a lényeg -- a maguk számára szervezik meg az egész állami lét működtetését, ami rövidesen az egészségügytől a korporatív kapcsolatokon át a földig mindenből hasznot biztosít nekik -- ismétlem, a napi reguláris kvázi-állami mechanizmusban --, magyarán az EU-pénzeken túl is lesz elég rendelkezésükre álló forrás 9-9,5 millió ember napi ügyintézéséből, lélegzetvételéből, létezéséből. Miért? Mert privatizálják az államot.)
