1000 A MI HAZÁNK

" Míg más parlamentáris országokban a jobboldal általában a józan és megfontolt konzervativizmust, a tradíciókhoz való ragaszkodást tekinti hivatásának – nálunk a magát jobboldalinak nevező kormányzati rendszer ezekkel ellenkező törekvéseket mutat. Alkotmányjogi téren a parlamentarizmus elsorvasztása és látszatparlamentarizmussá süllyesztése ennek az állítólag jobboldali kormánypolitikának egyik fő célja. A vezérkedés, az egy akarat érvényesülésére felépített és minden bírálat elnémításával kialakított nemzeti egység, másrészt gazdasági téren az individualista gazdálkodást mindinkább elfojtó, egy újfajta kollektivizmus felé elhajló, sokszor már a magántulajdonba is belenyúló törekvések: nehézzé teszik egy konzervatív politikus számára, hogy ezzel a jobboldallal azonosítsa magát.” (Gr. Apponyi György, 1935)

Facebook oldaldoboz

Friss topikok

  • screpes: @Rodney_2: Nem értem... most akkor ennek örülünk? Ők még az inkáknál is inkábbak? Egyébk... (2021.08.01. 10:14) Itt a vége a blog.hu-n
  • Tibor Rajna: A nép az egy vérből való hús-vér emberek nagy családja. A nemzet a nép szuverenitásának megtestes... (2021.05.04. 17:36) A nép fontosabb, mint a nemzet
  • kistót: @ijontichy: Azért a fiatal Tótát én sem szerettem. Öncélúan trágár valóban nem volt, de néha durv... (2021.03.24. 11:50) A magyar ellenzék mint piaci kofa
  • Rodney_2: Na még sem lesz szükség Nyugaton a sok millió migráncsra a beteggondozásban: index.hu/techtud/20... (2021.02.01. 13:10) Igaza van-e Novák Katalinnak?
  • screpes: @Rodney_2: Előbb még hiányzik egy időszerűbb igazságbeszéd, nem gondolod? Reggel délben est... (2021.01.17. 09:32) Győzhet-e az egyesült ellenzék? - Igen.

Polgári konzervatív blog

2015.12.09. 01:25 HaFr

Habony Ibizán, a habonyizmus Budapesten (nyelvgyakorlatok)

A habonyizmus, amely semmi más, mint az orbánizmus tovább bunkósított, plasztikarcokkal szintetizált ága, névadó atyja megérdemelt ibiziai pihegése közepette -- ott van a földi pokol egyik bugyrában, ahova való -- is zavartalanul tombol Budapesten. Finkelstein ordas politikai gátlástalanságával megtermékenyítve az orbánizmusnak az emberiség szemétdombjára való eme gazdateste virulens lerakatokat képzett az olyan gumiemberekben is, mint Csepreghy államtitkár (Christ, mi lett az állammal!) meg Rétvári KDNP-tag (Christ, mit tettek Veled!). Az előbbi szerint, úgymond, "sok korrupciós ügy kötődik Brüsszelhez" -- mondja ezt nagy szendén egy olyan rezsim szolgájaként, amelynél korruptabbat lámpással se lehetne találni az európai kultúrkörben, és e rezsim jól bevált módszerével relativizálja a bűnöket egyenlőségjelet téve -- ez esetben -- a szimpla politikai korrupció mindenhol, így nyilván Brüsszelben előforduló esetei és az intézményes, gátlástalan parazitizmus közé. Tetszik nekem, hogy Gyurcsány cége megbízásokat kap Brüsszeltől? Persze, hogy nem tetszik. (Más kérdés, hogy nem mondanám korrupciónak.) Ennek a kára erre az országra és a mentálhigiénénkre nézve mégis eltörpül -- pontosabban, nem eltörpül, hanem nagyítóval sem látható -- az orbanizmus lélek-, erkölcs-, ízlés-, nyelv-, kultúra- és életromboló gépezetéhez képest, amelyben Cs. úr önfeledt csavarként lubickol, tanít, és koccint. De hát tudjuk mi azt, kedves Cs., hogy Brüsszel házasítása Gyurcsánnyal olyan nyalánkság, amelyre minden aktuális és potenciális Fidesz-szimpatizánsnak beindul a nyálelválasztása -- és amelyhez képest az ország lerablása a nyájas gazdáid által csupán egy mínuszos hír.

Ez a másik, a Rétvári nevű, egyenesen ideidézi minden felkapaszkodott törtető álomszigetét ebbe a ködös-nyálkás decemberi időjárásba, amikor két vasárnapi szentmise között bejelenti, hogy "óriási mértékben csökkent a szegénység Magyarországon," lassan már nincs is, Heart klub van még a borsodi vályogházakban is, ugyebár. R. (szintén) államtitkár azonban trükkös volt, és csak két évről beszélt, egészen pontosan arról, hogy a két évet vizsgálva tényleg csökkent azon emberek száma, akiket az EU szerint mélyszegénynek számolunk, kár, hogy ez a szám is azért csökkent, mert nőtt a közfoglalkoztatottság (különösen a 2014-es választási évben), ami pedig semmi más, mint a legócskább propaganda, ha a fenntarthatóságát és a valós közgazdasági értékét nézzük. De hát R. KDNP-s kiküldött sem azért van, hogy igazat mondjon. Nem azért szeretjük, hogy így mondjam. Hanem mert eléggé élen áll abban a küzdelemben, amelyet "a leghosszabb nyelv a legcinikusabb fejben" elnevezésű országos versenyben vív a jobbos politikai másodvonal, és mi szeretünk a győztesre fogadni. Sportnemzet vagyunk, vagy mi. Hajrá, Bence!

Az Ibiza-Budapest tengelyt meg idvezülten forgatja tovább a magyar választó, míg a világ és két nap.

142 komment

A bejegyzés trackback címe:

https://hafr.blog.hu/api/trackback/id/tr798150764

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

lüke 2015.12.09. 20:29:31

Hablaty
Iskolák nélüli életnek tanult szerencselovag

lüke 2015.12.09. 20:29:37

Hablaty
Iskolák nélüli életnek tanult szerencselovag

borzimorzi 2015.12.09. 21:01:41

@Moin Moin: Az emberek nem kizárólag az általad relevánsnak minősített szempontokat veszik figyelembe, mikor döntést hoznak arról, hogy hol alapítsanak startupot. Valamiért Varsó a 3. legnépszerűbb döntés a világon, ami engem is meglepett. Nem London, nem Párizs. Nem Boston, nem Berlin. Nem is Budapest, sajnos.

A halálos balesetek száma, a terrormerényletek száma csak egy a sok szempontból. A napi élet is számít. Hogy mennyibe kerül lakást venni vagy bérelni. Hogy alhatsz-e nyáron nyitott ablaknál, vagy hajnali ötkor elkezd óbégatni a csutkára tolva kihangosított müezzin minden áldott nap, nehogy véletlenül jól aludhass, vagy jól érezhessétek magatokat a pároddal? Hogy az asszony is elmehet-e dolgozni, míg a gyerekek önállóan suliba járnak, mert biztonságosak az utcák? Elég egy autó, vagy kettő kell? Utóbbi esetben az asszony főállású anyaként hordja-viszi a gyerekeket, mert nem akarják a szülők, hogy migráns kölykök csapatostul megverjék a fiukat, megtaperolják a lányukat. Vagy esetleg Dél-Amerika elitjének mintájára autón és fegyveres testőrrel kell a gyerekeket iskolába hordatni? Ha bűncselekmény történik, pl. betörnek, akkor a rendőrség kijön hamar és megfelelően eljárnak, vagy hosszan, akár másnapig kell várni, míg akad egy járőr, mert a rendőrök szinte mind a migránsokkal vannak elfoglalva? Stb.

Ha céget alapítasz, az hogyan fog adózni? Magasak az adókulcsok és egyre szélesebb sávban érvényes a legmagasabb kulcs, mert el kell tartani az egyre növekvő, szaporodó migráns réteget, amelynek zöme a kenyerét megkeresni nem képes, de nem is hajlandó? Vagy hosszú távon is kiszámítható módon alakul az adóterhelés? Magyarországon pl. kifejezetten elriasztja a tőkét az, hogy minden beruházót le akarnak húzni az önkormik és a kormány simlis disznai. Lengyelországban azonban jóval kisebb a korrupció, sőt Csehországban és Szlovákiában is.

Sok szempontot kell mérlegelni.

S ha már a közúti közlekedés: Németországban nincsen sebességkorlátozás az autópályán. Érdekes módon, Európa nagy részén van. Lehet, hogy a német sofőrök mind megannyi Schumacher, de én biztonságosabbnak érzem a közlekedést, ha nem bukkannak elő 230-cal száguldozó egyedek hirtelen a semmiből. Ismerek olyat, aki csúcsminőségű, vadiúj német luxusgépjárművel a feneke alatt szállt el 160-nal a vizes úton, és azóta tolószékes. Pénzéhes és felfuvalkodott sztárügyvédből a mozgássérültek jogaiért is harcoló ügyvéd lett belőle, miután maga is érintett lett. Tehát a jellemének és emberségének használt, de azért nem kívánta neki ezt senki. Igaz, volt már, hogy én is picit gyorsabban mentem, ha teljesen üres volt a pálya és tökéletesek voltak az útviszonyok, nem vagyok szent. De 140-nél gyorsabban nem. Igyekszem ugyanis tisztában lenni a saját korlátaimmal, hibáimmal és azzal, hogy nem vagyok hivatásos sofőr, bár régóta vezetek balesetmentesen.

Azt gondolom, a németek migránsügyben nagyon elbízták magukat. Agyukra ment a sok siker és a jólét. Csakhogy ehhez a feladathoz más képességek kellenek, mint ami ahhoz kell, hogy jó autókat gyártsanak. Kb. mint az eminens tanuló az osztálykiránduláson, aki azt hiszi, ha a matek neki megy a legjobban, akkor már minden másban is csak ő lehet az ász. Az ilyen Steinmann szokott az lenni, akinek első dolga megvágni a kezét krumplipucoláskor, és eltévedni az erdőben, mikor elmegy fáért, de nem talál vissza...

Üdv:
b

Horváth Imre leponex 2015.12.09. 21:05:58

@Khonsu:
Ja.
Metodus kérdése.

Viszont ha a villámok számosságához viszonyítod a halálos áldozatokat, és ugyanezt megteszed a terrorista merényletek száma és az általuk okozott halottak számával, talán alábbhagy optimizmusod.

Persze ha az örök Progresszióra veted szemeidet, akkor MM-al együtt szerveztek egy monumentális tiltakozást a villámok ellen:)
A Költségvetési Felelősségi Intézet már készíti a profi elemzéseit.
Ja és a földrengésekről se feledkezzetek meg.

2015.12.09. 21:16:37

@my_anyád:
egyáltalán nem vagyok dühös. azt gondolom, hogy egy város vagy megszervezi magát, vagy nem szervezi meg. és utóbbi esetben ne nagyon akarjon polgárosodni. szóval felőlem budapest lehet akármilyen.

Moin Moin 2015.12.09. 21:30:18

@borzimorzi:

Varsó azért (volt eddig) kedvelt startup-hely, mert értelmes kormánya volt, kevés állami-önkormányzati basztatással, és ehhez alacsony beruházási, telephely- és humánerőforrás-költségek társultak, valamint jól képzett szellemi munkaerő. Ezen kívül Varsó kifejezetten célul tűzte ki maga elé a "világvárosiasodást" és ez megjelent a gyakorlati várospolitikától egészen a lakosság hozzáállásig sok területen. Ráadásul a lengyel közszellem mindig is sokra tartotta a kreativitást... Röviden: képzettség+stabilitás+olcsóság+pozitív hozzáállás. Erről talán ennyit.

...És most nézzük a fontosabb dolgokat!

A miránskölykök miatt már szervezzük is a Bundeswehr-MusterKITA-k mellett, azok mintegy aktuál-belpolitikai kiegészítéseként a Kindergatrenkind-Panzerdivisionokat: az ovisok már kiscsoportban megtanulnak tankot vezetni és a fedélzeti fegyverzetet kezelni. Így anyunak nem kell gardíroznia őket + a harckocsiágyúval akármikor szétlőhetik a minareteket is, gépmüezzinestől!

További előnye a korai tankra szoktatásnak, hogy az így szocializált gyerekek felnőttként is ragaszkodni fognak a megszokott közlekedési eszközhöz, mellyel már kora gyermekkorukban is annyi pozitív tapasztalatot-élményt szereztek migránsirtósdi és mecserombolósdi közben... Márpedig tudvalévő, hogy a Leoprd 2-es végsebessége mindössze 68 km/h - ami ráadásul nem háborús körülmények között 50 km/h-ban van maximálva - így megszűnnek azok a csúnya, utálatos német Autobahnunfallok is!

...Így sarjad a hadakozásból élet!!!

Moin Moin 2015.12.09. 21:40:30

@Wikus Van De Merwe: Nem másoltam - de csupán csak azért nem, mert nem szokásom az önismétlés (ellentétben néhány - nyilván bomlott elméjű - széljobber/Fidesz-pári trollal).

...Azonban, ha ez megnyugtat téged, már 2006 júliusában elmondtam egy (amúgy tök felesleges...) eu-s biztonságpolitikai konferencián, hogy szarni kéne a terroristákra, mert alig veszélyesebbek statisztikai értelemben, mint a mérges gombák. (Ez utóbbiak kb. annyi halálos áldozatot szednek 10 éves átlagban Európában, mint terroristáék.) Viszont, ha a média + a beszari, témanélküli politikusok folyton csak a "Fossunk a terroristáktól!"-mantrát fújják, akkor éppen azt segítik elő, amire a terroristák élveznek:-) Jellemző továbbá az is, hogy rendszerint (értsd: mindig) azok a politikusok és azok az emberek foglalkoznak megszállottan a terrorizmussal (aktuálisan: a migránsterroristákkal), akik vagy a saját politikai pecsenyéjüket akarják bombatűznél sütögetni (Le Pen, Orbán, PEGIDA, stb.), vagy pedig a maguk (számukra megoldhatatlan-feloldhatatlan) szorongásai elől menekülnek "kézzel fogható" veszélyhez. (Ez utóbbi lélektani-tömeglélektani jelenségnek könyvtérnyi irodalma van...)

2015.12.09. 21:43:12

@lüke:
egy generáció olyan, mint habony árpád. aki persze nem a 90-es, hanem még 60-as években született. de van egy korosztály, amelyik hazament a suliból. ledobta a táskáját. nem nagyon volt társasági élet, se internet, hanem nézte balázst, mónikát, az apukám világát csiszár jenővel a zépluszon vagy a viván kristófot. ez a fickó hozzájuk hasonlít. a nagy indiánkönyvből, az álmoskönyvből és a hahota magazinból olyan miniszterelnöki beszédeket fabrikált, amivel alkotmányos többséget lehetett szerezni. a szakmunkásképzős buliba hajló építőtáboros etnobiznisz parti/párt befut a második helyre. a többi nincs sehol.

explanatus 2015.12.09. 21:43:47

@neoteny: „A lovakon és egyéb igavonó állatokon alapuló közúti közlekedéshez történő visszatérés több előnnyel is járna:”

Nagyon helyes, egy megkötéssel! Magyar ember lóháton kerülje Svédországot, még akkor is ha ezeket a nyelveket beszéli: spanyol, olasz, francia, német, angol, orosz, lengyel alapszinten török, arab. Ugyanis megeshet vele is, hogy több, mint egy hónapra lecsukják állatkínzásért, ahogy az a sok tízezer kilométert lóháton megtett Csepin Péter csapatával történt.

„Csepin Péternek ez a hetedik - lóháton megtett - hosszú utazása. Szellő lovával például 2005-ben elment Portugáliába és vissza, majd egy csaknem ötezer kilométeres utat tettek meg; másik lovuk, Kőrös (amely miatt Svédországban megálltak), szintén megtette a portugál utat, s megjárta a Törökország-Magyarország útvonalat.

Amal városában: az egyik lovuk lába beszűrődött (duzzanat keletkezett rajta), azt kezelték, majd állatorvost is hívtak, amikor egy állatvédő feljelentése alapján a rendőrség vasárnap magánfogdába vitte őket.”

sport365.hu/egyeni-sportok,hirek,hihetetlen-allatkinzas-miatt-vettek-orizetbe-a-magyar-lovasokat,28556

veol.hu/hirek/kozel-hetezer-kilometer-lohaton-1506908

www.youtube.com/watch?v=q7g7s9ncK04

borzimorzi 2015.12.09. 21:45:44

@Moin Moin: Szóval nincs érved. Szomorúan látom. Ugyanis én azt szeretném, ha neked lenne igazad, és én tévednék. Akkor ugyanis a magyar export legfőbb felvevőpiaca érintetlenül megmaradna számunkra, békében és prosperitásban. Erre nagy szükségünk lenne. Európában is.

Üdv:
b

Moin Moin 2015.12.09. 21:45:54

@Khonsu: Ja...!

Kíváncsi is vagyok, mikor kezdenek majd a háztetőkre terrorista-hárítókat szerelni a villámhárító mintájára.

...Albániában a drága-drága Enver Hodzsa alatt ment is valami hasonló: amikor minden házra építettek egy, az imperialista hadakat megfékezni hivatott géppuskafészket, vagy betonbunkert... Csak el kell kérni a terveket és mehet az új (eu-s) projekt!

Moin Moin 2015.12.09. 21:49:44

@borzimorzi: Lenne, el is mondtam, le is írtam neked, külön, százszor - de nem vagy abban a pszichés állapotban, hogy kognitív érvek, mennyiségi elemzések, stb. kikapcsolnák az az (egyébként a terrorizmussal-iszlámmal semmiféle valós kapcsolatban nem lévő, valójában egyfajta "egzisztenciális" jellegű-alapú) szorongást, amely miatt neked is "kézzelfogható ellenség" kell!:-)

..Bocs' az őszinte/kíméletlen szavaimért - de hát te provokáltál: mint hajnali müezzin a reggeli merevedést épp kihasználni tervező európai párocskát!

Moin Moin 2015.12.09. 21:52:12

@neoteny: Értem már, mit keresel a konzervatívok közt!

A lovakat - de ott legfeljebb egy-két marhát találsz!

borzimorzi 2015.12.09. 21:52:53

@borzimorzi: Úgy értem, EurópáNAK is, nemcsak nekünk.
b

neoteny · http://word.blog.hu 2015.12.09. 22:11:35

@Moin Moin:

Ideje hogy újrakalibráltasd az irónia-mérőműszeredet. :)

Khonsu 2015.12.09. 22:46:10

@Horváth Imre leponex: Mint írtam, nem javítja az emberek közérzetét. Sok halott egyszerre, az nyilván félelmet kelt.

de...
A terrorizmust meg lehetne fékezni, vagy legalábbis a mai szinthez képest is töredékére csökkenteni, ha valóban lenne rá szándék.

Olyan algoritmusok figyelik az adatforgalmat, melyek be tudnak azonosítani bárhol a világon, és már kapod is a személyre szabott reklámot. Majd pont a féleszű terrorista suttyókat nem tudnák lekövetni, na neeee....

A NATO pedig mindeközben itt ül egy akkora haderőn, amivel meg lehetne vívni a harmadik világháborút is. Ha egyszer komolyan megindulnának, az IS teljes megsemmisülése legfeljebb órákban lenne mérhető.

borzimorzi 2015.12.09. 22:50:47

@Moin Moin: Provokált téged a fene. A bajod az, hogy foggal-körömmel ragaszkodol a jól ismert kis világodhoz, amely voltaképpen nem veszélyes, ami kis veszély van benne, az kezelhető, kiszámítható és kivédhető. Konkrétan nem vagy abban a pszichés állapotban, hogy képes legyél felismerni egy teljesen más, teljesen új helyzetet.

Közben pedig ebbéli állapotodat projektálod másokra. Most éppen rám. De szerinted nyilván Georg Spöttle is tök hülye, csak mert beszámolt róla magyar tévében is, hogy elképesztő mennyiségű szúró-vágó fegyvert szereztek be a kis édes migránsok és a migrációs hátterű, de már állampolgárságot nyert vagy születési jogon kapott emberek az utóbbi időben. Azok a terrorelhárítók is tök hülyék, akik több napra megbénították Brüsszelt, hogy valamelyest kipucolhassák Molenbeeket, ahonnét állítólag több furgonra való, illegálisan odakerült fegyvert koboztak el. Egyelőre nincsen pontos felmérés róla, vagy ha van, nem közölték a sajtóval. Még az a jó, hogy mindenki hülye, csak te vagy helikopter. Én nem vagyok ilyen magabiztos. Pláne, hogy a legóvatosabb becslések is több ezerre teszik azoknak az ISIS tagoknak a létszámát, akik már visszaszivárogtak Európába és van neki európai állampolgárságuk meg útlevelük is. Nem mind EU-tagországok polgárai, koszovóiak is vannak jócskán. Plusz azok, akik eleve a Közel-Keletről származnak, és szintén harcedzett terroristák. A legnagyobb baj velük, hogy nincs mit veszíteniük, fanatikusok. Nem élni akarnak, hanem egy bizonyos módon meghalni. A hitük szerint a mennybe kerülnek, ha a dzsihádba halnak bele, sahídnak lenni a legnagyobb tisztesség. Ha börtönbe jutnak, ott legfeljebb hittérítenek majd.

Amúgy meg szerintem nyugodtan felvilágosíthatnád a Párizsban áldozatul esett 130 ember gyászoló rokonait is, hogy ne kényeskedjenek, ez csak annyi, mint egy gombamérgezés, nem nagy ügy. Nincs itt semmi látnivaló, oszoljanak szépen. Sőt, szégyelljék magukat, amiért ilyen kicsiségen kiakadnak, hogy az adójukból fenntartott rendőrségük és hadseregük, meg az általuk megválasztott vezetőik nem képesek megvédeni őket pár olyan tömeggyilkostól, akiket rég ki kellett volna és nagyrészt ki is lehetett volna szűrni a tömegből. Lehetőleg már azt megelőzően, hogy beléptek volna az EU-ba.

Üdv:
b

villamos alóli kacaj nem mindig őszinte 2015.12.09. 23:57:05

Azért Kapócs Zsóka most biztos sajnálja, hogy nem lehetett ott az ibizai bulin.
Azért megnéztem volna, ahogy tánc közben Habonyka belefúrja buksi fejét Zsóka néni köldökébe!

Gábor2000 2015.12.10. 00:05:36

Hát erre az irományra kár volt a legértékesebb alvásidőt elfecsérelni.
Egy pihentető alvás csodákra képes, talán még értelmes gondolatokat is szülhet.

Horváth Imre leponex 2015.12.10. 00:36:59

@Khonsu: 'A terrorizmust meg lehetne fékezni, '

Terrorizmus nincs is, ostoba tudatlan elmaradott mucsai nempolgár, aki ettől fél.
Egy demokrata - különösen ha liberális is - nem fél.

A semmi felelősséggel sem bíró noname tanács eztet állapította meg MM konferanszié közleménye szerint, szóval ehhez tarcsad magadat.
Nincs és kész.

A dihidrogén-monooxid, az igen, az okozza a legtöbb halálos áldozatot!
Tudományos felmérés bizonyítja, hogy halála előtt a legtöbb ember fogyasztott ebből a dihidrogén-monooxid illiberális méregből, ezért haltak meg.
A Patás ezért rabolta el a vízműveket is magának, hogy a maradék bajnais demokrata veteményeskertet eltegye láb alól.

'Valóság nincs, te nem létezel
az élet csak álom, ne ébredj fel...'

2015.12.10. 09:45:42

Én meg arra jöttem rá a mai nap, hogy az ellenzéknek esze ágában sincs választásokat nyerni. Az egész választás nem más mint egy bazinagy bohóckodás a pórnépnek.
Ha választást akarna nyerni bármelyik másik párt , akkor mindössze csak azzal kellene kampányolniuk hogy a béreket felhúzzák a EU átlag 50%-ra mondjuk 3 éven belül.
De ilyennel soha, egyetlen megbaszott ellenzéki csühe nem kampányol, méghozzá azért nem, mert egyszerűen eszük ágában sincs nyerni!
Kb ennyi a történet, ti meg szopogassátok tovább a bohóckodást amit ezek művelnek.

egyetmondok 2015.12.10. 10:20:57

@Diorella Queen:
Talán azért nem jön elő senki ilyennel,mert még élénken él az emlékezetben a jó Medgyessy Péter programja és esete.
(Ráadásul) Orbán neki is mindent megszavazott,jusson csak minél előbb hatalmas bajba az ország,s akkor ő jön ismét. Ha netán valaki lenne annyira vakon bátor,hogy ilyen programmal előáll,és nyer,a Fidesz minden parlamenti szavazásnál mellé állna, majd garantáltan pár év...,és ott kezdhetné Orbán,ahol 2010-ben.
Minek ezt csinálni Diorella?
Őszintén szólva az a megnyugtató,hogy nem hallani ilyen,már bocs,de tényleg elnézést,eszement programról.

2015.12.10. 12:07:32

@egyetmondok: Hát csak örülgessél akkor a Délkelet - ázsiai bérednek. De remélem nem fogsz akkor sem reklamálni majd ha nem találsz egy eltévedt fogorvost sem. A kórházban nem fog ellátni senki sem.A gyerekedet nem lesz ki tanítsa.Az ügyeidet nem lesz ki elintézze a hivatalban.És a postás sem fog járni. ( már most sem jár csak néha).
A bérek emelése ellen mindig és folyton találtok kifogást. Hol ezt, hol azt, hol amazt.A lényeg, hogy soha de soha meg se közelítse a magyar bér az európai átlag 50%-át se.Valakiknek ez valahol nagyon fontos.
Vajon miért nem azt a kérdést teszed fel , hogy a kisvasútra a stadionokra és egyéb focibuziságra ennyi pénzt elherdálnak, akkor azt vajh ki fizeti meg a legvégén? Hogy áll ma a költségvetés? Sehogy. Jelenleg egy rakás közalkalmazottat ki sem tudnak fizetni, olyan csehül állnak. Pedig mennyi pénzt megspóroltak a fiúk a csórókon, hiszen elszedték az összes segélyt, rokkant nyugdíjat, nem emelték évek óta se családi pótlékot se gyest se semmit.Minden létező kedvezményt elszedtek a szegényektől, a bérből és fizetésből élőktől. A bérek az 1985 szinten vannak. Nincsenek már közalkalmazottak sehol. A szutyok rájuk rohad.De meg is érdemlik.
De ez sosem számít.A stadionokra és más baromságra, szórakozásra, vár felújítására, kisvasútra elköltött milliárdok soha nem számítanak. Csak az, ha az emberek jövedelmét kellene emelni.

2015.12.10. 13:30:13

@Diorella Queen:
az alapvető probléma, hogy a honi gazdaság nem termel annyi árut, amennyi a lakosság ellátásához szükséges. innentől kezdve a gazdaságban nyertesek és vesztesek vannak. függetlenül attól, hogy ki kormányoz és hogy milyen szabályozások vannak érvényben. mivel az ország nem önfenntartó ezért a társadalom tagjai kénytelenek egymást becsapni. fölösleges beszélni világszínvonalú oktatásról és bármi egyébről. egész egyszerűen arról van szó, hogy magyarország jelen állapotában a szabad piacon nem versenyképes. és rövidtávon esély nincs arra, hogy azzá váljon. viszont van egy népcsoport, amelyiknek ez a vallása. ez a népcsoport az ortodox liberális zsidóság. akik az államhatalmat kizárólagos jelleggel szeretnék birtokolni. akár magyarország módszeres lejáratásával és amerika segédletével. bármi áron. lehet mellébeszélni. egy negyedszázada ez a helyzet. vagy inkább több, mint egy évszázada. nekik az a céljuk, hogy a magyarokat az ortodox liberális hitre áttérítsék. és a zsidókeresztények egy része is törzsi alapon melléjük állt. ez nem az összes magyarországi zsidó, de majdnem. ez a csoportosulás és elvbarátaik váltak az elsőszámú közellenséggé. és ők azt mondják, hogy az ortodox liberalizmusból egy jottányit sem szabad engedni. mert másként nem szervezhető a demokrácia. a helyzet az, hogy a magyarok ezzel az amerikabarát metropolitan zsidó kultúrával nem tudnak együtt élni. lehet, hogy azért, mert a magyarok nem elég jók. nem elég okosak, nem elég szorgalmasak. vagy lábszagúak (kivéve a cigányokat), vagy mit tudom én. uram bátyám módon szerveződnek, amiket magyaráznak. lehet, hogy ezért. de a magyar társadalom ilyen. és ez igazán nem is tud megváltozni. legfeljebb csak akkor ha az ország etnikai összetételében történik változás. ez kétféle módon lehetséges. betelepítéssel vagy kivonulással. és most ez a háború zajlik. a magyar közélet száz éve szimplán egy etnikai konfliktus. egy szemita-antiszemita belharc. ezt valamilyen irányba el kell dönteni, mert másképp az ország nem működőképes.

egyetmondok 2015.12.10. 13:37:43

@Diorella Queen:
Az bizony mind igaz,amit az államról írsz. Tragikus anyagi állapotok kell legyenek,szükségszerűen azok kell legyenek,ha valóban elemi kifizetésekre sem jut.
Ám ne feledd,hogy
- ennek semmi köze ahhoz,hogy mekkorák Magyarországon bérek;
- a Fidesz népszerűsége a csúcson,tehát úgy tűnik,hogy amit te felháborító problémaként felvetsz,a többség számára nem is létezik.

2015.12.10. 13:52:51

@egyetmondok:Az hogy a fidesz népszerűsége mennyire van a csúcson nem más, mint egy saját PR kampánya a fidesznek. Ha megkérdezek 100 szembejövőt az utcán, 99 azt fogja mondani hogy rühelli az egész fideszt.
Az ilyen felmérőcskék alapjáraton mind hazugságok, de túl korán kezdték a fiúk a választási kampányt és hogy bele sújkolják a közvéleménybe a "csakafideszésmássenki"-t

2015.12.10. 13:55:42

@unionista᠍᠍᠍᠍: A honi gazdaság annyit termel, hogy tonnaszámra viszik ki a gabonát is a svájci gabonapiacra. És ez csak egyetlen egy bevételi forrás.
Amit te állítasz, az nem más mint egy a közvéleménybe belehazudott rögeszme. Ami nem valós és meg sem közelíti a valóságot.
Érdekes hogy mindig mindenre van pénz, milliárdok, csak a bérekre nincs.
Ez vajon hogy lehet?

Nézd már meg a bevétel kiadást a költségvetésbe!
Elenyésző fosnyi a szociális kiadásokra fordított összeg.
Ordas hazugságokkal etetik a hülye népet!

egyetmondok 2015.12.10. 14:05:27

@Diorella Queen:
" Érdekes hogy mindig mindenre van pénz, milliárdok, csak a bérekre nincs. " --- már elnézést, te tényleg úgy hiszed, hogy az államháztartásból,annak bevételeiből kellene valahogyan megemelni a magyar béreket? Ezt én egyszerűen nem is akarom elhinni.

És nem,nem elenyésző és nem fosnyi a szociális kiadásokra fordított tételek nagysága a magyar államháztartás kiadásaiban.

Khonsu 2015.12.10. 15:02:01

@egyetmondok: Pedig igaza van. Áttételesen nézd: kevesebb baromságokra elszórt és haveroknak felárral kiutalt megbízás -> megtakarítás -> csökkenthető munkáltatói terhek -> amit az állam nem szed be tőlük, mehet szépen a bérekbe -> növekvő fogyasztás -> felpörgő gazdaság -> még több bevétel -> további adócsökkentés -> további béremelés.

Valahogy így kéne ezt csinálni.

egyetmondok 2015.12.10. 15:04:47

@Khonsu:
Adócsökkentés,mint bérnövekedés ? Tessék ?

tamas11 2015.12.10. 15:18:49

@unionista᠍᠍᠍᠍:
Ebbe a képletbe miként illeszted be a domináló hosszas és karakteres (bár szerintem is rossz) fidesz- kormányzást? Reális őket cakkpakk "zsidókeresztényként" értékelni? Ők ennek a törzsi egységnek szellemében cselkszenek, sikeresen?
Azért, mert az általad leírt cigány vezérkultusz jól kiszolgálja a z alap-szellemiséget?
De hát Orbán durván szembelovagol azzal amit te fent a politikai kultúra esszenciájának tekintesz.
Nem túl nagy a disszonancia (szakadék) a z általad alapul vett biosz, a kultúrák együttghatása és a politika közt?
Szóval mellékes lenne az, hogy a körúton belüli "fővárosi "politizálás milyen keményen ütközik a Újlipótvárosival, meg a Rózsadombival?
(Elnézést kérek azoktól, akik ezt nem érthetik, ez Unionista nyelvezete.)

Khonsu 2015.12.10. 15:24:59

@egyetmondok: Melyik része nem világos?

2015.12.10. 15:34:47

@Diorella Queen:
a reálbéreket úgy lehet emelni ha van árufedezete. tehát ha a magyar gazdasaság (értsd magyar kézben levő vállalatok) nem termelnek elég árut vagy a termelékenység szintje alacsony, akkor a külföldiek sem fognak lényegesen magasabb bért fizetni. miért fizessenek. persze ilyenkor jön az, hogy adminisztratív úton írjuk elő, hogy egyenlő munkáért egyenlő bért. van egy müller drogériában dolgozó ismerősöm aki két műszakban dolgozva 90 ezer forintot keres. hiába van kereskedelmi végzettsége, boltvezetői képesítése, hiába beszél alapfokon németül, stb. egy vidéki üzletben csak a boltvezető kereshet valamennyivel többet. azért, mert müller úr a magyar viszonyokra szabja a béreket. így ihatja a koktélokat hawaiin. ebből következően egy tucat nő tépi egymás haját. mert csak egyikük élhet tisztességesen. és ilyen viszonyok között nyilván az, aki leginkább tisztességtelen. még egyszer. ez majdnem független attól, hogy az ott dolgozók mennyire képzettek. ez a honi gazdaság teljesítményétől függ. a fővárosban egy kicsit többet fizet, mert szolgáltatások egy eleve gazdagabb környezetben fejlettebbek. budapest lényegében az ellátás lánc végére beállva lefölözi a hasznot. a fővárosi elit nagy része egy vidékellenes szemét társaság. magyarországnak nem magyar érzelmű a fővárosa. mert a többség még mindig egy amerikát majmoló metropoliszt akar. és nem fogadja el azt, hogy magyarország sokkal inkább egy kelet-közép európai metrpóliává képes fejlődni.

a müller drogériás nőismerősöm például akkor kereshetne többet ha lenne egy vegyiparra szakosodott félállami konglomerátum, amiben gyógynövényeket és a gyógyhatású készítményeket irányított és tervezett módon a többségében magyar tulajdonban levő herbária és alkalodida állítaná elő. úgy, hogy jelentős részben termelőszövetkezetek lennének a beszállítók. akár az fvm és az agráregyetemek által kijelölt jelentős termőterületeken alapanyag előállítása. mondjuk a tisza és mellékfolyói mentén ezen a néven (tisza) létrejönne óriás vegyipari konszern. aminek része lenne a tisza cipő, amihez műanyag és műbőrt kell gyártani. és ehhez kapcsolódna a többségi magyar tulajdonban levő kereskedelmi szektor. persze lehet ebből "dr theiss" termékcsalád a német piacra. vagy ehhez a vajdasági szerb vegyipar is bekapcsolható. a gazdaság szervezéséhez a kárpát-medence egészében kellene gondolkodni. mert az alkot olyan szerves történeti-földrajzi egységet, ami félig zárt, félig nyitott vegyes gazdasággal sikeres lehet.

te mondhatod, hogy emeljenek bért. osszuk szét a stadionok és a kisvasút árát. tegyük fel, hogy így megspórolunk évi 100 milliárd forintot. ebben az esetben mindenki kaphat évi 10 ezret. tegyük fel, hogy valaki minden korrupciót megfékez. és évi 1,000 milliárd a megtakarítás. ebben az esetben sem jut egy főre havi 10 ezer forint többlet. és ha ezt az ország döntően olcsó import termékekre elkölti, akkor még annyi árutermelés sem lesz, mint eddig.

a gazdaságot a primér szektortól kellene építeni. az alapanyag termeléstől. ezt követi a szekunder szektor. a feldolgozás. majd a tercier szektor. a kereskedelem. és a kvartier a kormányzati szolgáltatás. egy csoport azt mondja, hogy ez utóbbi nem kell. és az elsődleges és a másodlagos gazdaság sem kell, hanem majd megvesszük az árut olcsón. és világszínvonalú oktatást és egészségügyi ellátást teremtve magas minőségű szolgáltatásokat nyújtunk.

ha te világszínvonalú oktatást akarsz, akkor azt kérdezem tőled: hol van hozzá mondjuk a magyar iskolaszámítógép. ami kiváló reálképességekkel rendelkező gyereket egy platformra hozza. és azt kérdezem, hogy ha nem a zsidó bölcselet akadályozza meg ennek a létrehozását, akkor micsoda. mert ehhez kormányzati beavatkozással jöhet létre. ilyet egyetlen külföldi vállalat sem fog teremteni. ha nem a zsidó bölcselet a problémás, akkor micsoda? félre értés ne essék, nem a zsidó kultúra en bloc az, ami problémás. mert lehet azt mondani a gyerekeknek, hogy legyél olyan, mint von neumann. és az egy egész más minőség, mint hajós andris vagy kiszel tünci. akik a kereskedelmi médiában kurválkodnak. ha magas kultúrát akarunk, akkor ahhoz konzervatórium kell. és nem az, hogy fridi a tévében majomkodjon. nem arról van szó, hogy a többségi magyaroknak nem kell megváltozni. hanem arról, hogy hiába változna. az ortodox liberalizmust előzetesen majdnem teljesen fel kell számolni. és amíg ezt nem látja be a szoci, libsi és a konzi értelmiség addig a többség egyre nyíltabb náci szövegeket fog mondani. aztán lehet mondani, hogy tiltsák be, tiltsák ki, stb. így a leghülyébb fasisztáknak lesz igazuk. és ez vezet el a népirtáshoz. ez vezetett el. a zsidóság nem értette meg, hogy a holokausztnak egy kis részben de ő maga volt az okozója. egész egyszerűen a (filo) szemitizmus (a zsidóság magasrendűségének hirdetése) gerjeszti az antiszemitizmust (a zsidóság alávalóságát).

2015.12.10. 16:11:28

@unionista᠍᠍᠍᠍: Mindegy is hogy mit mondanék,téged és a hozzád hasonló valószínűleg agyondiplomázott kuszaszemeket úgy sem lehet meggyőzni semmivel!
Te és a fajtád kimagyarázza úgy is valamivel, miért gyalázatosak ezek a kurva bérek ebben az országban!
Rohadjon rátok a minisztérium, soha ne legyen egyetlen takarítótok sem!
Fulladjatok bele a koszba, kapjatok porallergiát, és atkamérgezést!
Továbbá minden áldott nap másszon a fületekbe egy légyfogó pókszázlábú!

egyetmondok 2015.12.10. 16:29:42

@Khonsu:
Az,hogy az adócsökkentés miképpen csinál bérnövekedést. Ez ugyanis tévedés.
Bérnövekedést egyedül a hatékonyság és termelékenység növekedése,a hozzáadott érték növekedése teremt.

zipe moha 2015.12.10. 17:15:26

@egyetmondok: ...olvasom miket írsz bérügyben...szerintem ebben a kérdésben kevésbé magabiztosan kellene megnyilvánulnod...persze ez csak a véleményem..azok alapján amit írsz...

nem normál kapitalista "ügymenet" folyik, a virtuális tőke és a globalizáció a folyamatokat a valóságon kívüli térbe tereli ..mesterséges valóságot kreálva...ami ugye ohatalanul konfliktusokban van és lesz a valósággal és a természet törvényeivel..az 15 valósága a 99% valóságával került szembe...ez fog felerősödni..

de miért is magyarázom neked a tetejét..amikor inkább az alját közepét kellene megértened...ezért egyszerűbben: neked most van egy tányérod..amit nyertél...ha nem vagy hajlandó megérteni a 99% valóságát...a tányérod egyre üresebb lesz ..és a végén a tányérod sem lesz

persze mondhatod, " hogy igen zipe, de"...de én már értem ( nagyjából) és szeretném ha megmaradna amim van ezért! próbálok érteni..neked is tudom ajánlani...

visszatérve a bérhez..ma a bér főként spekuláció...(kb mint a részvényárfolyamok és a vállalat teljesítményének összefüggései)....elszakadva a valós folyamatoktól és eredményektől...
ugye az senkit nem lep meg amikor egy nagy multi vezér több milliárdos MUNKAbéréről!!! ( mert hogy proli ám csak ő is..kivéve ha tulajdonos is) olvas...nos ugyan ez a helyzet a többi dolgozó bérével is ..csak ott az eltérítés negatív irányú...
ha idáig eljutsz tudjuk folytatni, most nincs kedvem sokkal többet gépelni...de ha ezt is vitatod..akkor a bérkérdésben a véleményed irreleváns..sőt gazdasági kérdésekben is...mnert Mo.-nak nagyon is jó lenne egy nagyarányú bérnövelés...hamár a multik adják a gazdaság teljesítményének 40%-át....és persze egy kb 400 ezer fős leépítés..a közigben a háttérintézményeknél..és az mta-nál--naná..:)

egyetmondok 2015.12.10. 17:19:12

@zipe moha:
A bér biztosan érdekes kérdés,akár világnézeti alapon is az lehet,ám aki a (termelőeszközök) tulajdon(a) felől közelít ehhez,az szerintem mindig tévedni fog erről.

2015.12.10. 17:24:23

@zipe moha: és persze egy kb 400 ezer fős leépítés..a közigben a háttérintézményeknél..és az mta-nál--naná..:)
Válasz erre;
Csak nem a technikai személyzetből, mert abból már igen csak kevés van mindenütt.
De mondjuk az irodistákból még mindig túltengés van a legtöbb helyen.

zipe moha 2015.12.10. 17:31:32

..na gyorsan... meggyessy- kuncze eleve szavazatokat vásárolt a " jóléti rendszerváltásnak" elnevezett..eleve karcsú 50%-os, béremeléssel, a pedagógusok és az eÜ dolgozók voltak az elsőrendű célpont...s mindezt úgy...hogy már orbán tudta 2001-ben hogy a rendszerváltás totális gazdasági csődtömeget szült, az ausztriához való felzárkózás elérhetetlen messzeségbe került..csak az időt lehet húzni...majd politikailag előállítani a demokráciának látszó új feudalizmust...az ugyan is kb bármilyen gazdasági teljesítménnyel elketyeg....

erre akkor a liberálisok még azt mondták..hogy el lehet kerülni, majd ők...ma már nem mondják...nincs is kormányképes tényező orbánon kívül vajon miért??...ott sunnyognak orbán mögött mind..s miközben kifele néha mondanak nagyokat... a függöny mögött..( "remélem Viktorkám , kézben tudod tartani a folyamatokat, mi sem akarjuk visszahordani...")...

a bérduplázásnak a versenyszféra legalsó jövedelmi szegmenseiben kell megtörténni..ehhez az államnak csak indukátor szerepeköre van...a kozigben pedig be kell fagyasztani a béreket...és minden 3. állást megszüntetni..főként azokat amiket eddig sosem akartak...:)..viszont a megtakarított bértömeg csak a közigbe kellene visszatenni ez a legalsó bérszegmensekben akár a mai cca.3-szorosát kitevő emelésre is futná....kétségtelen, hogy közben és utána alig lehetne ráismerni semmire...főleg utána...:)))

zipe moha 2015.12.10. 17:34:10

@Diorella Queen: ..nem , persze hogy nem onnan:..:) abból alig van megtakarítás....kb 100 ezer ingyenélő értelmiségi szívja az államot 1000 féle jogcímen...az uram-bátyám terepe ez...tiszta víz lenne utána..szerintem végül mindenki örülne..néhányan nem..

egyetmondok 2015.12.10. 18:05:19

@zipe moha:
A versenyszfére legalsó jövedelemi szegmensébe tartozik minden kisvállalkozó is. Ott duplázni,és az ő alkalmazottjainál? Képtelenség,arról nem is beszélve,hogy könnyen előfordulhatna olyan eset,hogy egy húsz éve tanító általános iskolai tanár kevesebbet keresne,mint egy frissen valami kkv-ba beálló fiatal,mondjuk pék.
A kisvállakozói szektor tulajdonosait nem lehet kirobbantani a minimálbér világából,és ennek teljesen érthető,alapos oka is van (úgy értem,hogy minimálbéren jelentik be magukat),velük azt lehet tenni,amit itt a kormányok szívesen meg is tesznek: minimálbér emelgetés,csak hogy nagyobb legyen a járuléktömeg,amit a kkv-któl be lehet szedni. Zsákutca ezzel próbálkozni.

Khonsu 2015.12.10. 18:07:16

@egyetmondok: Laboratóriumi körülmények között, tisztán szabad versenyben, tankönyvi példa alapján. A valóság egy kicsivel bonyolultabb.

egyetmondok 2015.12.10. 18:12:56

@Khonsu:
A valóság szerintem az,hogy attól itt semmi sem fog változni,ha egyszer csak 10-20-30-stb.,kinek mi tetszik %-kal több forint maradna a zsebekben. Sőt,ez mintha ki is lett volna próbálva a kétezres években,de akár ma is mondhatjuk ezt,hiszen igaz,hogy óriási adócsökkentést csináltak Orbánék. Mi látszik ebből, mint valami motorja a magyar fejlődésnek ?

zipe moha 2015.12.10. 18:15:28

@egyetmondok: ...nézz szét ausztriában, az ottani praxisokban gyakorlatokban......minden kétségedre cáfolatot és választ kapsz... a munkabér a versenyszférában szelekciós eszköz...a legkiválóbb.. nem kell kényszerválalkozni...vagy teljesítményt kell leadni..ami minimum a költségek felett termel...
normális viszonyokat akarsz vagy sunnyogást???...
az pedig nem megy , hogy van néhány " jó bolond"...és egy csomó röhögő here..

Khonsu 2015.12.10. 18:18:00

@Khonsu: A hozzáadott érték meg van a rendszerben. Az elosztása katasztrofális. A legnagyobb részét az állam azonnal kiveszi a rendszerből, a maradék pedig megy szépen az anyacéghez, vagy a kedves magyar vállalkozó offshore számlájára, mert itt visszaforgatni senki sem akarja/meri.
Ami a végén marad, abból kell megélnie a delikvensnek és biztosítani a keresletet.

Khonsu 2015.12.10. 18:21:10

@egyetmondok: Orbánék óriási adócsökkentést? :D
Egyik helyen meghagytak száz forintot, máshol elvettek kétszázat.

zipe moha 2015.12.10. 18:24:21

@Khonsu: ..." mert itt visszaforgatni senki sem akarja/meri."...nem csodálom...sőt az is felszámol magyarként aki eddig bízott...már nem bízik...:(

egyetmondok 2015.12.10. 18:25:01

@zipe moha:
Ott nem kell kényszervállalkozni zipe. Itt igen. Ma is,mint 90 után mindig. Ebben forgolódunk. És sose bírunk arra jutni,ami Ausztriában (és nyugaton mindenhol,van ahol évszázadok óta) régen létezik.
A munkabér a verseny világában szelekciós eszköz,nálunk azonban mindössze csak egy közteher-kivetési alap,de micsoda alap ! Nézzük meg, hogy hol is vagyunk ezzel az adóékkel ? Tán a világ harmadik,vagy negyedik legnagyobb adóékével romboljuk a munkát. És világcsúcs tartók vagyunk az hozzáadott érték adóztatásában.
Ez a két ügy,a magyar munka és a magyar hozzáadott érték kéne legyen a legkisebb közteherrel sújtott valami,hiszen el vagyunk maradva.

egyetmondok 2015.12.10. 18:31:02

@Khonsu:
Hát,csak éppen nem ugyanonnan vették el. Magyarul itt hatalmas pénzek kellettek volna,hogy cég - gründolásokba jussanak...,hát lehet,jutottak is,de nem itt,hanem máshol. Határon kívül.
Évente csak az egykulcsos mennyit hagyott a költségvetésen kívül ? 500-600 milliárd ? Az már lassan 3000 milliárd lesz...,és hol a magyar beruházási ráta?

zipe moha 2015.12.10. 18:31:06

@egyetmondok: ..legutoljára ép nektek 89'-eseknek ex-mszmp-s liberálisoknak a kezében volt a lehetőség, hogy az országot és a népet új pályára állítsátok...hogy mit sikerült jól látszik...végül idebiggyeszt a liberalizmus egy orbánt..aki azzal menti a seggeket meg a teljesítmény nélkül megkapott nyereményeket, hogy új feudalizmust csinál....
egyelőre egyesével, családonként elszökdösnek az emberek..szerintem nem teszik jól..

egyetmondok 2015.12.10. 18:35:02

@zipe moha:
Ez igaz,no tán nem 89/90-ben,de a kilencvenes évek közepén,csakhogy akkor már bennünket volt kedves a magyar politika elsöprő többséggel kiutálni,mint arra jól emlékezhetünk, Horn úrék és Orbán úrék praxisából.
Akit pedig lelkesen elzavar a nép,azt ne tessék már felelőssé tenni,hogy bizonyos dolgok nem történtek meg...,az mégse fair,nemde.

2015.12.10. 18:39:55

@egyetmondok: Akkor tehát nem szabad hogy több legyen a közalkalmazottak létszáma, mint amennyi kisvállalkozó és multinál dolgozó fő van összesen.
Mert az ő járulékuk kb egy közalkalmazott bére, úgy átlagosan.

2015.12.10. 18:39:57

@tamas11:
szerintem a fidesz alapvetően két kulturális vonalat képvisel. az egyik a balkáni típusú nemzetieskedés. a "magyarkodás". a másik pedig a cigány vezérkultúra. a "cigánykodás". és ehhez társul egy kisebbségi zsidó kultúra: szefárd despotizmus. de ez egyik sem az autentikus paraszti, jobbágy kultúra. mert az alapvetően vidékies tájegységek önigazgatására épül. és ebből következik az, hogy a kárpát-medence egésze az ország. mert az maga is egy tájegység.

2015.12.10. 19:07:04

@Diorella Queen:
azt a többletet nem a magyar gazdaság termeli ki, hanem a magyarországi multik. és azok nem fognak lényegesen magasabb bért fizetni ha erre a magyar vállalkozások sem képesek. errefelé van egy nagy amerikai nyomda. chichago központtal. de egy ott dolgozó nyomdász nem annyit keres, mint egy chicagoi. hanem annyit, mint egy vidéki magyar nyomdában. a jenki nem fizet többet. miért fizessen? persze ez a nagy amerikai nyomda szabad piaci viszonyok között le tudja nyomni a többieket. munkákat át tud csoportosítani, könnyebben szerez minőségi tanúsítványt, olcsóbban jut hitelhez, stb. sokkal előnyösebb helyzetből indul. és lenyomja a kisnyomdákat. és akkor azok szaladnak a kormányzati és önkormányzati megrendelésekért. és akkor azok azt mondják, hogy jóska majd nyomja a plakátot és a szórólapot a kampányban. pista a sárga csekket. ahhoz, hogy magasabb bért lehessen fizetni, előzetesen zártabbá kell tenni a piacot. és egy várost vagy egy vidéket kell komplex módon fejleszteni. a helyi gazdaság tervezhető. elég pontosan meg lehet mondani, hogy melyik nyomdaipari termékből mennyire van szükség. ehhez mennyi és milyen fejlett nyomdagép, mennyi és milyen képzett nyomdász kell. és lehet tisztességes bért fizetni. de ahhoz árut kell termelni. azok a kis színes papírok arra valók, hogy az árut kicseréljük. a kapitalizmus arra épül, hogy elsődlegesen azok a színes papírok válnak áruvá. és a centrumban nem nagyon kell árut termelni, mert azt megoldják a periféria országok. a gyarmatok. és ezek után jön a magas minőségű szolgáltatásokról szóló blabla. magyarország jelenleg egy kisemmizett adósrabszolgatelep. és az atlanti és transzatlanti világot feltétlen módon kiszolgáló helytartó elit kiszorult a hatalomból. és az próbál visszakerülni. a jobboldal és a szélsőjobb próbálja végleg kiszorítani. ez a háborúskodás zajlik.

2015.12.10. 19:57:04

@zipe moha:
az egészségügyben tovább kell bért emelni. mert fiatalabb orvosok tömegével lelépnek. de ezen túl nem nagyon lehet direktben bért emelni. a versenyszférának mondott magángazdaságban sem. jelenleg nincs semmilyen általános elfogadott tisztességes piaci modell, amit az ország követhetne. a globális kapitalizmus sohasem volt tisztességes, magyarországon ettől függetlenül megbukott.

explanatus 2015.12.10. 20:08:10

@Diorella Queen: A ilyen átok megfogalmazója sok olyasmin lehet túl, amit nem irigyel tőle senki. Tökéletesen igazad van! Emberhez méltó bérek, életkörülmények megteremtése kell legyen a cél.

Itt nem kommenteltél, pedig ezzel a szemlélettel lehetnél egy a százhatból

hafr.blog.hu/2015/12/06/nyitott_valasztokeruleteink_cegled_veszprem_mezokovesd_es_alabb

2015.12.10. 20:14:41

@explanatus:
versenyezzetek a szocikkal. ők is azt mondják, hogy több pénzt az embereknek. és hogy lesz több. ezt még nem tudják. mit számít az. hátha van elég hülye.

neoteny · http://word.blog.hu 2015.12.10. 20:23:42

@unionista᠍᠍᠍᠍:

"a helyi gazdaság tervezhető. elég pontosan meg lehet mondani, hogy melyik nyomdaipari termékből mennyire van szükség. ehhez mennyi és milyen fejlett nyomdagép, mennyi és milyen képzett nyomdász kell. és lehet tisztességes bért fizetni."

en.wikipedia.org/wiki/Economic_calculation_problem

zipe moha 2015.12.10. 20:49:38

@unionista᠍᠍᠍᠍: ...nincs követendő tisztességes modell kint a piacon...ez a végkövetkeztetés és ebben egyet is értünk...Mo-n ez hatványozottan felerősödve érezhető..magyar magyarnak a farkasa...mert nincs elég előállított érték...és ebből a szemléletből következően ráadásul valóban egyre kevesebb az előállított...és bármilyen módon elosztható érték..az új feudalizmus erre a helyzetre van aktiválva...abban mindegy mennyi...a " speciális elosztóelvek"...mindenféle racionalitást nélkülözni tudnak...a lánc eszik...a többi legföljebb nézi...

a kádári szocializmus sok hibát elkövetett...az egyik legnagyobb, hogy rengeteg paraszt-és munkás gyereket a felsőoktatásba engedett...anélkül, hogy megkövetelte volna tőlük, hogy megtartsák a gyökereiket...ellenkezőleg ezek prosztó módon szabadultak rá a hatalomra és a köztulajdonra...a mód és a mohóság ami látszik innen van...

zipe moha 2015.12.10. 20:57:40

.." látod mama megmondtam, hogy megcsináljuk...innen a sufniból, mama..igaz hogy szétcsesztünk érte egy országot...de meg van, most mi leszünk az urak , és nekünk lesznek szolgáink"...semmi más nem történt most sem csak az új, esténként éhesen lefekvő gyerekek forralnak bosszút.." ha majd felnövök...mindeneteket elveszem semmitek sem marad..." kezdődik minden előröl...mert egyik sem jobb a másiknál..egyik sem tudott jobb lenn.....a számlát már kitöltötték..majd be is nyújtják..

explanatus 2015.12.10. 21:01:51

@unionista᠍᠍᠍᠍: Így persze sokkal jobb. Millió felé a mi menekültjeink száma, és a közmunkásoké is ebbe az irányba tart, mert az előbbiek hazautalásaiból lehet az utóbbiak létszámát növelni. Szép új világ! Magad mondod pár sorral följebb, hogy „az egészségügyben tovább kell bért emelni …........nincs semmilyen általános elfogadott tisztességes piaci modell, amit az ország követhetne” Akkor te a saját megállapításod szerint versenyzel a szocikkal béremelés ügyben.

Érdekes ember vagy, te mondhatod több ért, @Diorella Queen: nem mondhatja, pedig ő tisztességgel megkeresett bérre gondolt.

egyetmondok 2015.12.10. 21:04:58

@Diorella Queen:
Közalkalmazottak ? Ez mit jelent ? Pedagógustól,kórházi alkalmazottakon át,mondjuk a bírókig,ügyészekig,rendőrökig,stb.,stb. ?
Ezt nem értem,hogy jön ide,hogy kiből mennyi van?

explanatus 2015.12.10. 21:33:34

@egyetmondok: Nem is tudod mennyire hálás vagyok a kérdésedért, mert e nélkül nem találtam volna meg ezt.

Biztos a vatta-létszámra gondolt @Diorella Queen: . Rákerestem a kifejezésre. Dobtam egy hátast :)

Ezek a GyÖNGySzEMEK jöttek elő a múltból !!! Mindenkinek kötelező olvasmányok !!! Ebben benne van a rendszerváltás lényege:

1984-ben a dolgozókat pályáztatták, hogy csökkentsék a vatta-létszámot, most meg azért vannak pályázatok, hogy földuzzasszák a vatta-létszámot, azaz a hatalomban tartó szavazóréteget. Ügyes, le a kalappal.

„Ring István elvtárs válaszol a hozzá intézett kérdésekre: Az építőiparban a kisérlet során 139 fő létszámcsökkenés következett be, alapvetően jó volt a csökkenés, mert az un. "vatta-létszám" ment el, a brigádok igyekeztek kiszűrni a fölösleges munkaerőt, minőségi javulást hozott.”

library.hungaricana.hu/hu/view/SOMOGYMSZMP__C_1984/?pg=747&layout=s

Konklúzió(m): alapvetően jók a pályázatok, mert biztosítják a kormánypártok és hozzájuk hű ellenzék ismételt megválasztását.

egyetmondok 2015.12.10. 21:47:56

@explanatus:
Igen,én is úgy gondolom,hogy az,ami ma van az állami foglalkoztatás terén,az erősen hasonlít a nyolcvanas évekre,sőt,ma a legnagyobb üzlet tutipolitikai-pozícióban lévő VGMK-snak lenni. Ők a társadalom mintaképei.

2015.12.10. 22:29:09

@neoteny:
vegyük mondjuk a nyomdaipart. abban a legnagyobb és a legbiztosabb megrendelés a gyógyszeripar adja. lehető legkisebb betűkkel kell olvashatóan nyomtatni, semmiféle elmosódás nem engedhető meg, és a lehető legvékonyabb papírt a lehető legkisebbre kell összehajtogatni. ezt egy nyomda (emberek és gépek) vagy tudja, vagy nem tudja. ha nem tudja, akkor még sok mindent és sokféleképpen nyomtathat.

mert mondjuk a hagyományos nyomtatás is kelendő.
player.vimeo.com/video/22639018
és nem olyan nagy probléma, hogy ha az egyik esküvői meghívó félresikerül. mert azt mondja a pár, hogy az jó lesz vilma néninek. mire a nyomdász azt mondja, hogy na jó, azt azért cseréljük ki. és húz még egy ívet.

nem egy globalizált szabad versenyben, folyamatosan változó környezetben hanem mondjuk egy helyi gazdaságban (poliszban, de akár metropoliszban is) majdnem minden ágazat majdnem minden szegmense tervezhető. kivételt a hadiipar képez. és az egészségügyben a tiszti orvoslás. háborúk vagy járványok esetén kell a szokásostól eltérni. különben nem kell. elég pontosan tudni lehet, hogy mennyi tankönyv kell. (persze lehet mondani, hogy kevesebb papírt használjuk. csak a törzsanyagot nyomtassuk ki minőségi kötéssel. és a számtalan választható ismeretanyagot kapják a gyerekek elektronikusan. de lehet tudni, hogy hány elektronikus könyvolvasó kell. az is, hogy hány mobiltelefon. egy poliszban vagy egy metropoliszban ez tervezhető. a smart city projektek lényegében városállami működést céloznak:
www.districtoffuture.eu/uploads/imagenes/imagenes_meetinpoint_smart-city_2b637ab6.jpg

magyarország ettől nagyon messze áll. a magyar településszerkezet erre nagyon korlátozottan alkalmas. és a magyar főváros is. hiszen nem akar ipart. budapest nem képes legyártani azokat a villamosokat, amin a polgársága közlekedik. nagyon távol attól, hogy egy olyan komplex gépgyára legyen, ami kötött pályás eszközök teljes vertikumát évről évre váltakozva legyártja. a városkörnyéki kisvasúttól a villamosokon, metrószerelvényeken át a nagyvasútig. akár páncélozott járművekig. egy "smart metropolis" helyett "smart metropolia" modellt lehet követni. úgy, hogy egy ilyen kötött pályás járműipari komplexumot telepítünk mondjuk szolnokra. és ott részben német vagy svájci német mávag. kárpát-medence szintjén megoldja. persze mellette a szlovák vagónka (a szlovák vicces műnyelv, így hívják a hasonló profillal rendelkező üzemüket) is kap megrendelést. ez kormányzati alkuk eredménye. ezen a németek kereshetnek, előteremtik a pénz árufedezetét a szegény kisszírek ellátásához. ezt ők választották. ha iszlamizálódni akarnak, akkor tessék. persze lehet, hogy egy újabb afrikakorps kell a visszatelepítéshez. de ahhoz szövetségi kormányzati megrendelés kell. mávag és vagónka. mert ez megint brutális termelési kapacitást igényel. egy pontig le kell gyártani szíriát. nem lehet a teljesen lerombolt élőhelyükre vinni ezeket az embereket. mert terroristák lesznek. persze ez európa.

egy amerikai egy metropolisz mondhatja, hogy az előzetes tervezés után legyen szabad verseny. bárki bárhol és bármikor nyithasson nyomdát vagy vagongyárat. és aki a legjobb lesz az nyeri a versenyt. ez az amerikai modell. kapitalizmus.

az ázsiai gazdaság is metropoliszokra épül. csak abban az egységes párt ezeket félkatonai módon megszervezi. ez a kommunista kína. de ettől nem áll túlságosan távol az uniformizált japán vagy korea. a hagyományos kasztrendszer modenizálásával így lehet hatékony india.

az európai modell vegyes gazdaságra épülhet. egyes ágazatok, egyes szegmensei lehetnek államosítottak, mások félállamiak, vagy magánosítottak. és lehet egy vegyes önkormányzatiság. budapest éppenséggel lehet szolgáltató központ, de nem fölözheti le a hasznot, hanem jelentős részben a magyar ipari csúcstermékeire kell építenie. mert ha már nem akar termelni, akkor másképp nem megy. debrecen és környéke egyetlen svájci kapcsolattal majdnem teljesen bezárható. mert ott komplex ipari termelés folyik. gyógyszergyártás, ipari gépgyártás, jelentős élelmiszeripari és építőipari hagyományok. bányászati nyersanyag nincs. egyszerűen be kell kapcsolni az orosz-ukrán kárpátalját. amit megint csak a fővárosi zsidóság blokkol. jaj most mi lesz ha az oroszok mellett a ruszinokkal kereskedünk. vagy a törökországból jön be textilipari félkész termék. és azt közösségi megrendelésekre alapozva összevarrják. ilyenkor a fővárosi ortodox zsidók a kommunizmussal egybekötött fasizmust vizionálják. mert ők az amerikai modellt forszírozzák. de az nem működik. akkor sem ha lehet, hogy az teremtené a legnagyobb gazdagságot. persze egy ilyen kantonizálás is elég meredek. az ország metropóliába szervezése is.

de lényegében viszont zárt gazdasági egységek alkotnak egy világméretű hálózatot. ezek a csomópontok általában félszuverén poliszok, metropoliszok, metropóliák. de lehetnek majdnem teljesen zártak, vagy akár teljesen nyitottak. a biodiverzitás a sokféleséget diktálja. mint a nyitva és zárvatermők.

2015.12.10. 22:51:08

@explanatus:
az, hogy több pénzt az egészségügyi dolgozóknak. az orvosoknak fizessünk európai bért. ez évi néhány száz millárdból megoldható. és nem kell annyi stadion, kisvasút, várbazár, kommunikációs kampány, stb. ez nem egészen az a szoci ígéret, hogy több pénzt az embereknek. ha 1,000 milliárdot takarítasz meg az 10 millió emberre vetítve nincs havi 10 ezer forint. amire irmuska néni a kisnyugdíjas azt mondja. jól van kisdrága, de nem lehetne havi 20 ezer. ez így nem megy. arra van szükség, hogy az egészségügy irmuskát, vagy akárkit aki bajba kerül viszonylag tisztességesen ellássák. erre azért lenne mód, ha lenne ilyen kormányzati akarat. minden egyébhez, tömeges felemelkedéshez, nagy felzárkózáshoz új gazdasági modell (vagy ahogyan a szoci reformerek mondták: mechanizmus) szükséges. vagy régi modell megújított változata. nem egy elmélet, hanem valóságban végrehajtható nagy átfogó elképzelés (ahogyan orbán mondaná: mesterterv). ez az ami hiányzik. ez az, aminek a körvonalai, részletei, elemei sem látszódnak.

neoteny · http://word.blog.hu 2015.12.10. 23:01:50

@unionista᠍᠍᠍᠍:

"egy helyi gazdaságban (poliszban, de akár metropoliszban is) majdnem minden ágazat majdnem minden szegmense tervezhető [...] lehet tudni, hogy hány elektronikus könyvolvasó kell. az is, hogy hány mobiltelefon. egy poliszban vagy egy metropoliszban ez tervezhető"

en.wikipedia.org/wiki/Economic_calculation_problem

"de lehetnek majdnem teljesen zártak, vagy akár teljesen nyitottak"

Hong Kong meg Tajvan évtizedekkel korábban eljutott arra a gazdasági fejlettségi szintre amit a kontinentális Kína most kezd megközelíteni. Amikor te ekvivalenciát vonsz a "majdnem teljesen zártak, vagy akár teljesen nyitottak" közé, akkor az ostoba árjáknak lököd a bullshit-et.

2015.12.10. 23:31:28

@zipe moha:
kádárék egy tizedet engedtek ez egyetemi oktatásba. és egy másik tizedet főiskolára. nem akarok ennyit zsidózni, de a felsőoktatásba a libsik engedték be a szakmunkás tanulókat. a cél az volt, hogy a szegény kis cigányokból legyen szociálliberális értelmiségi. aztán így lett a hök és a jobbik.

2015.12.10. 23:33:42

@neoteny:
akkor mégis mi az univerzális modell?

explanatus 2015.12.11. 00:10:48

@unionista᠍᠍᠍᠍: Kár, hogy hiányzik a szókincsedből, --elismerem, igazad van-- (nem velem kapcsolatban, úgy általában) Hogy magam ezt a vermet elkerüljem, ilyesmiket olvasgatok, okulásul.

(1) Mivel az Jobbágynak mint Tűzre, mint pedig épületre ingyen-való Faizás meg-vagyon engedve,

(2) böcsületes, és mértékletes Segítséget adni tartoznak

(3) §. III: Ha a' Jobbágy azokat a' földeket, mellyekből már egy-szer a' Kilenczed ki-vitetődött másodszor ismét ugyan azon Esztendőben, olly Maggal bé-vetné, mellynek hasznát, és gyümöltsét még azon Esztendőben veszi, az illyetin földektől, 's azoknak második terméséből sem Killenczed, sem Tizet többször ne adattassék.

megjegyzés: Az eredeti írásmódot nem tudom visszaadni, saját átírás.
(1) Akkor most az 1700-as évek végénél vagyunk ismét, amikor ingyen osztanak a rászorulóknak tüzelőt.
(2) Ez minden választott és közfeladatot ellátó/vállaló esküszövegébe be kellene venni (ez a kedvenczem :)
(3) 1700-as évek végének gazdaságélénkítő és ösztönzőprogramja. Hol vagyunk ma ettől?

neoteny · http://word.blog.hu 2015.12.11. 00:29:04

@unionista᠍᠍᠍᠍:

"nem akarok ennyit zsidózni"

... de hát ki kell mondani az igazságot. nem palócok, sokácok vagy bunyevácok voltak.

2015.12.11. 00:38:47

@egyetmondok:
a közgazdaságtan egy elsőrendű nyelv és egy ahhoz kapcsolt kalkulus. a közgazdaságtan azt csinálja, hogy az összeadást és a kivonást műveletéből fabrikálnak mondjuk bevételt és kiadást. zéróösszegből kettős könyvelést. ez az absztrakt matemematikának egy alkalmazása. a formális-axiomatikus modellek interpretációi. ezek a származtatott elméletek majdnem biztosan nem univerzálisak. ezért van az, hogy hosszasan vitáznak ezekről. és a bölcselet leginkább a jó és gonosz küzdelmeként látja a világot. csak van akinek a kommunizmus lesz a jó. és egy ponton ráhúzzák a vizes lepedőt, hogy ti csesztétek el mocskos kommunisták. de ugyanígy járnak a kapitalisták. a zsidók szerint a többségi magyarokkal van a probléma, a többségi magyarok szerint a zsidókkal. és az ilyen vitákban tisztességes módon nem lehet igazságot tenni. mert ebben az esetben naiv hitek csapnak össze.

a magyarok többsége azt mondja, hogy kell lennie egy sajátos fejlődési pályának, ami csak a kárpát-medencére jellemző. ez a gondolkodás a természeti környezeti alkalmazkodáson alapul. a zsidók és a zsidókeresztények erről hallani sem akarnak. mert ez a csoportosulás abban hisz, hogy létezik egyetemes filozófia és egyetemes erkölcs. csak nem tudjuk, hogy micsoda. mi legyen a menekültekkel vagy bevándorlókkal. jön hasszán. és azt mondja: adjál lakást, munkát és képezzél ki előtte. az iszlám állam lerombolta az élőhelyét és majdnem lefejezte. de szerencsére megmenekült csak a papírjait elhagyta félúton. meg lehet kérdezni. hasszán. biztos így van? szír vagy te egyáltalán? ööö. igen. mi legyen. milyen kártyát kapjon a lágerben. abullah egy komplett filmforgatókönyvet elmesél. hogyan rontottak rá. és megkérdik tőle, hogy oké, de ezen a képen nem te vagy ezzel a gépfegyverrel. allah nevére megesküszik, hogy nem. mi legyen. mi az univerzális erkölcs? az, hogy hamzát befogadják mert erős. omárt, mert elég pénze van. rashidot, mert képzet. amirát, mert szép. hanát mert kedvesen mosolyog. és jön georg spöttle, hogy ezek fel fognak robbantani egy városrészt. mert így nem lehet. nógrádi tanár úr is elmondja a tutit. mert olvasta kissinger elbeszéléseit. szerintem elsődlegesen az y kromoszómák és a köztük levő távolságok, eloszlásokból fakadó állások és irányok döntik ezeket a közéleti háborús játszmákat. és ezeket a konfliktusokat az mtdns tompítja. de ez egy szexista, etnicista felfogás. szerintem a közéletből nem kapcsolható ki teljesen a familiaritás. klánok, kládok versengenek. nem társadalmi osztályok, hanem leszármazási sorok, familiák, szuperfamiliák versenyeznek, sok területen még mindig rendek és főrendek birtokolják a hatalmat. és ezeket csak korlátozott módon lehet modernizálni. miközben a hardvard egyetemen számtalan főprofesszor kimutatta, hogy ezeknek a világon semmi jelentősége nincs. akkor mégis hogyan működik az egyház, az állam. szinte minden hír arról szól, hogy a familiaritás mozgatja a közéletet. miközben az elmélet azt mondja, hogy azt már meghaladtuk. ki haladta meg? a klánokba szerveződő zsidóság? a fővárosi zsidóság hány nagycsalád? 20-30? nagyjából annyi ahány ilyen korszakváltó civil nem tudom mit létrehoztak. szabad őket bírálni? mit mond az egyetemes erkölcs.

mert ha egynek is haja szála görbül, akkor nekem komoly lelki ismeretfurdalásom lesz. de ha nem, akkor azért lesz, mert nem szidtam őket a kezdetektől. nem játszottuk le 89-90 között ahogyan a leghülyébb fasiszták javasolták. és egy generációt hagytunk lelki, szellemi nyomorba dönteni. és a sok érzéketlen fasz nem érez semmit csak magyarázza a népirtást. mert ők sem éreztek semmit. csak nagy ártatlan kerek szemekkel néz bele a kamerába. persze, hogy a szemitáknak is van igazsága és persze, hogy az ilyen filmek minden pillanatban hazudnak. persze, hogy a zsidók nem tudnak megbocsátani. de mégis meg kellene. mi az egyetemes erkölcs? a keresztények tudják. a bohóc pápa. akit a fél világ imád. és a gyűlölt elődje. aki legalább pápa volt. woytilya tudta. mert ő tudta mi a szenvedés. a latin amerikai filmekben is nagy a szenvedés. és a romantika. a szerelem. talán abból következik. vagy a jogállamiságból. az y kromoszómákból. vagy hayekből. sanyi szerint a "sanyiságból" következik minden. és lehet, hogy neki van igaza. ki tudja.

egyetmondok 2015.12.11. 00:50:51

@unionista᠍᠍᠍᠍:
" a magyarok többsége azt mondja, hogy kell lennie egy sajátos fejlődési pályának, ami csak a kárpát-medencére jellemző " --

ilyet a magyarok többsége természetesen egyáltalán nem mond.

Az persze igaz,hogy a politikailag tudatos,művelt,olvasott magyarok többsége - jobboldalon és baloldalon egyaránt - szentül hiszi,hogy van valami a kapitalizmus és a szocializmus között,amit ők értenek a világon egyedül,és ami meg is valósítható. Nos,ez sajnos igaz,ez azonban nem a magyar többség,hanem csak a félig vagy teljesen elhülyült magyar értelmiség politikailag tudatosainak többsége.
Igazi tragédiája ez a nemzetnek.

2015.12.11. 01:27:16

@egyetmondok:
dehogy nem mond. az a magyarok fixa ideája. hogy mi egy különleges nép vagyunk, egész pontosan a kárpát-medence egy különleges hely, és a nyelvünk is különleges. és ebből következik valami. van egy sajátosan magyar csavaros észjárás, amit az idegenek nem nagyon érthetnek. azt, hogy mi vargabetűkkel fejlődünk. átesünk a ló egyik oldaláról a másikra. de végül mindig kitalálunk valamit, amit majdnem nyilvánvaló. csak a többiek nem merték gondolni, stb. de a csehek is ezt gondolják. és részben a lengyelek is.

2015.12.11. 01:27:16

@egyetmondok:
dehogy nem mond. az a magyarok fixa ideája. hogy mi egy különleges nép vagyunk, egész pontosan a kárpát-medence egy különleges hely, és a nyelvünk is különleges. és ebből következik valami. van egy sajátosan magyar csavaros észjárás, amit az idegenek nem nagyon érthetnek. azt, hogy mi vargabetűkkel fejlődünk. átesünk a ló egyik oldaláról a másikra. de végül mindig kitalálunk valamit, amit majdnem nyilvánvaló. csak a többiek nem merték gondolni, stb. de a csehek is ezt gondolják. és részben a lengyelek is.

neoteny · http://word.blog.hu 2015.12.11. 01:41:33

@unionista᠍᠍᠍᠍:

"a bölcselet leginkább a jó és gonosz küzdelmeként látja a világot"

Ez a manicheanizmus, ami egy eretnekség volt a keresztények szerint is, de egy időben még a muzulmánok számára is.

neoteny · http://word.blog.hu 2015.12.11. 01:42:54

@unionista᠍᠍᠍᠍:

"az a magyarok fixa ideája. hogy mi egy különleges nép vagyunk"

... és ezzel ott vannak (legalább) a zsidók és az amerikaiak mellett. :))

egyetmondok 2015.12.11. 09:01:59

@unionista᠍᠍᠍᠍:
Ilyenek gondol a népek többsége saját magáról...,de,oké, azt én nem vitatom, hogy létezik a magyarok közgondolkodásában valami,ami valóban mintha arról szólna,amit írsz.
És ezzel nagy baj van,ugyanis ez a hit óriási jelentőségű ügyekig ér el. Mintha más népek,hogy is mondjam: alacsonyabb szinten,kisebb jelentőségű ügyekben hinnék magukat különlegesnek.
De azért ez is leginkább egy sajátos magyar értelmiségi munka,a szellemi elit felől vetített mozi,és persze,mert óriási jelentőségű ügyekben is igaz (pl. államalapítás),nagyon veszélyes.

zipe moha 2015.12.11. 11:18:33

@explanatus: ... a napokban felbukkant itt ..már nem először egy diorellaqveen nevű kommentáló...aki itt hangosan bértkövetelt...és akitől végül megkérdezted miért nem iratkozik fel a PKP 106 fős országgyűlési listájára ..a vehemenciája..és az állításai alapján...na most egy kis tanulság a kisember erkölcséről....és ez mindennek a gátja...mert míg szídjuk a nagyokat, a kicsik különbek???....ugyan..

diorellagveen..máshol ezt kommentálta...bizony ugyan az a " technikai dolgozó..szánalmas az ember:

"orbán viktor a legtehetségesebb politikus, igazi államférfi..
Válasz erre;

Azon gondolkodtam a minap éppen, hogy a történelmünk során volt már pár "kemény tökű" miniszterelnökünk.Viszont ilyen karizmatikus fizimiska még talán soha.Ez most valóban ilyen, vagy a sajtó gyártott belőle egy olyan figurát, aminek párja nincs e világon? Ha nem lenne ez a csürhe ami körbe veszi, tulajdonképpen a tökéletes miniszerelnök lenne minden tekintetben. Szolid család, sok gyerkőc, munkától megfáradt értelmiségi feleség.Semmi flanc,semmi cicoma.Tökéletes szónoklatok.Megfelelő mennyiségű tudás. Kicsit nosztalgikus kádáros szotyizás, szalonnázás. A bűnnek még az árnyéka sem vetül közvetlen rá.Semmi rongyrázás, semmi kihágás.Abszolút fegyelem. Álomminiszter. Megvédi az országot a csúnya nyugattól a migránsoktól az elnyomó EU-tól. Megvéd minket saját magunktól.Enyhe télapós beütés.A télapó mindig rendes bácsi és megvédi a gyerekeket.Mindenki atyja.Apám helyett is apám.Apád helyett is apád.Csak ezek a fenti figurák folyton megzavarják az idilt.
Sajnos zéró az esélye hogy a következő 500 évben egy hasonló megszületik, aki leválthatná.

Zsenialitásban és tehetségben egyedül Putyin múlja felül.
Ez a véleményem.
Putyint pedig kikiáltotta a világ és a média a világ fekete bárányának. Valójában rohadt ügyesen egyben tartja azt a buzi nagy országot, vér nélkül. Nincs éhezés, általánosan jól és nyugodtan élnek az oroszok. Végül is mi kell még? "...

na akkor majd ezek után kérdezd meg miért nem kéri magát a pkp listájára...

zipe moha 2015.12.11. 11:32:32

.. a gonoszok munka közben félelemmel vegyes csodálattal töltik el a Juliskákat...a ketrec mögött már a látványtól is elalélnak..hát még a főzettől..
" gyere ki a ketrecből juliska....- minek, jó itt..ezt már ismerem..hagyj engem jancsi menj egyedül a szabadságba...-rendben , de akkor ne ráncigáld a kabátomat, és ne gáncsolj el mindig amikor elindulok....-nem tehetem , hogy nem húzlak vissza..bár nem ismerem, hogy mi van a gonosz palotáján túl..de azt akarom, hogy te se ismerd meg..egyedül félnék itt...féljünk inkább ketten..-egy frászt...jössz vagy maradsz?...maradok jancsim ..hova is vinnél..egy kunyhóba tán, hol mindent előröl kezdenénk.???...nincs kedvem a palotába legalább kell a technikai személyzet..."

2015.12.11. 14:11:46

@neoteny:
a filozófia mégis ilyen. a filozófusok így vitáznak. jóska ezt mondta. pista azt mondta. egyetértek jóskával abban, hogy. nem értek egyet pistával abban, hogy. elsősorban azt tisztázzák, hogy ki kivel van. és nem azt, hogy miről van szó. előzetesen nem definiálnak semmit. így működik a bölcselet. a filozófusok úgy vitáznak a kapitalizmusról, hogy egyik számára az a jó, az igaz és a szép. a másik számára ugyanez a rossz, a hamis. a pkp számára a konzervativizmus a jó. de mit akarnak konzerválni? úgy általában mindent? úgy általában semmit sem. ettől konzervatívak. a liberálisok azt akarják meghatározni, hogy mi az, amit nem szabad kimondani. azért döntik le a meglévő tabukat, hogy újabbakat állítsanak a helyükre. és ettől liberálisok. a szocialisták elemi érdeke, hogy a lakosság egy jelentős része mélyszegénységben maradjon. mert különben miért vannak a szocialisták. a nacionalisták a nemzeti érdekeket kőkeményen nem nagyon akarják érvényesíteni. mert tudják, hogy abból háborúk lehetnek. vona egyszer azt mondta: erdély ügyében vállalnunk kell a konfliktust. majd az értelmesebb újságírók megkérdezték tőle. milyen konfliktust? konkrétan mire gondol? és azt felelte: konkrétan semmire. a zsidó politikai osztály persze ordította, hogy itt az újabb bizonyíték a fasizmusra. vona nem azt mondta, hogy irtsuk ki a románokat. hanem azt, hogy vállaljuk "a" konfliktust. úgy általában ütközzünk meg velük. de miben. erdély sorsát döntsük el kockán, vagy mégis mi legyen? a filozófia majdnem teljesen dekonstruált. a politikai dolga az, hogy cselekvési programokat kínáljon. a magyarok többsége legalább is ezt várja el. a paraszt úgy gondolkodik, hogy a kelet az, amerre felkel a nap. és a nyugat az, amerre lenyugszik. de ki ne találja már senki, hogy az egyik a jó, a másik a rossz. érti, hogy nyugatabbra a népek gazdagabbak, de mostanában inkább kelet gazdagodik. most akkor mi legyen? nyissunk keletre. és mit adjunk el keletre? a fokhagymát. hülye vagy a kínai kétszer akkora. a rohadt kínaiak. magyar a rohadt. és ebből a magyaroknak nemzeti összefogás következik. fogjunk össze a magyar fokhagymáért. ezek után meg kellene mondani, hogy akkor legyen makói hagyma. és ott a téesz vagy a közelben szegeden valami labor találja ki, hogy lehet jó a magyar biofokhagyma. abból indul ki, hogy találja ki az "állam". mert "keletiesen" gondolkodik. de a paraszt nem azt mondja, hogy ne legyen privát gazdaság. hanem legyen ez is. az is. legyen vegyesen. ha az állam nem fizeti meg az agronómust, akkor fizesse meg a piac. de az állam is avatkozzon bele. mire az ellentábor azt mondja, hogy az úgy nem a "nyugat". de mi nem vagyunk a nyugat. se a kelet. köztes állam vagyunk köztes európában.

neoteny · http://word.blog.hu 2015.12.11. 17:54:34

@unionista᠍᠍᠍᠍:

"a filozófia mégis ilyen. a filozófusok így vitáznak. jóska ezt mondta. pista azt mondta. egyetértek jóskával abban, hogy. nem értek egyet pistával abban, hogy. elsősorban azt tisztázzák, hogy ki kivel van. és nem azt, hogy miről van szó. előzetesen nem definiálnak semmit. így működik a bölcselet."

Lehet, hogy a magyar -- vagy általában a kontinentális -- filozófusok így vitáznak, de az analitikus filozófusok nem így teszik. Persze mindenki hivatkozik szakmabeliek publikációira, de azt a matematikusok is csinálják.

explanatus 2015.12.11. 18:08:11

@zipe moha: Férfiasan bevallom, nem követem nagyon más blogok kommentjeit, se időm, se kedvem nagyon, miután bele belenézek egyikbe másikba. Mivel nevével nem sokszor találkoztam, azt hittem...

Téged régóta olvaslak, ezért azt kell mondanom, sajnálom, tévedtem. Nagy tanulság számomra, hogy nem szabad még igaznak tűnő szavaknak se elhinni, mert mögöttes szándékot rejtenek. Kár, hogy ilyen hülye világot élünk. Szóval, sorry a meggondolatlanságomért.

zipe moha 2015.12.11. 18:23:38

@explanatus: ...hülye világot élünk...kevés a kapaszkodó...sok a bizonytalan, én sem pálcát törni akarnék....
talán a jó hír, hogy a bizonytalanok között magabiztosnak lenni..nem csak negatív, de pozitív irányba is működhet...csak ki lesz a mélyvízi búvár aki a gyöngyöket ( mert egyébként azok vastag héjjal..)
ILYEN mélyről felhozza...??
ui: csak megerősít nem elbizonytalanít, hogy bizony ez nem annyi, hogy csinálunk egy pártot és összeizzadunk 5 %-ot...

explanatus 2015.12.11. 20:12:17

@zipe moha: „ui: csak megerősít nem elbizonytalanít, hogy bizony ez nem annyi, hogy csinálunk egy pártot és összeizzadunk 5 %-ot... „

Jó végszót adtál, mert a választási felkészülés (úgy tűnik) megkezdődött. Ennek első ütemében megindult a (szabadság)harc a kamupártok ellen vs.hu/kozelet/osszes/mondtak-hogy-baj-lesz-de-a-fidesz-nem-akarta-elhinni-1211 , ami első olvasatra üdvözlendő, másodjára azonban olyan érzése támad az embernek, hát pont ez volt a kitűzött cél, megszórni őket rövid idő alatt pénzzel, utána meg leharcolni az összeset.

Ebben az a „zseniális”, így minden újonnan induló pártról el lehet majd mondani/suttogni, komolytalanok, csak a pénzre hajtanak. Ez egy sikeres offenzíva azok ellen (a pártok ellen), akik komolyan gondolnák az indulást a következő választáson, emiatt már megfontolás alatt van a szigorítás a cikk szerint.

Egyvalamiről nincs szó. A lényegről, hogy a parlamenti pártok az „égbekiáltó” esetek miatt úgy fogják csűrni-csavarni, hogy választáson újonnan induló párt ne léphesse át a (bejutási) küszöböt, hiszen olyan jól elvannak egymással, és munkájuk eredményeként soha nem látott fejlődést ér meg az ország szinte minden szinten.

Zökkenőmentes két egymást követő teljes ciklus eddig még nem sikerült. Így könnyen megeshet, hogy ez a hír előrevetíti az előrehozott választással való bűvészkedést. A számmisztikában sokan hisznek, abban ráadásul a 106 is megjelenik.

neoteny · http://word.blog.hu 2015.12.11. 20:46:17

@explanatus:

"Ebben az a „zseniális”, így minden újonnan induló pártról el lehet majd mondani/suttogni, komolytalanok, csak a pénzre hajtanak. Ez egy sikeres offenzíva azok ellen (a pártok ellen), akik komolyan gondolnák az indulást a következő választáson, emiatt már megfontolás alatt van a szigorítás a cikk szerint."

Itt a cikk utolsó bekezdése sokatmondó:

"Gulyás ugyanakkor azt mondta, hogy a kormány nem nyúl a választási szabályokhoz, amíg az Alkotmánybíróság (Ab) nem dönt egy fontos kérdésben, hiszen emiatt előállhat olyan helyzet, hogy módosítani kell a törvényt. A magyarországi lakcímmel rendelkező, de külföldön tartózkodó polgárok szavazati joga miatt két éve az Ab előtt van egy beadvány, amely kifogásolja, hogy ezek az emberek – szemben a határon túli magyarokkal – nem szavazhatnak levélben, csak a nagykövetségen. A testület már többször tárgyalt erről, de döntés egyelőre nem született."

Vagyis lehet "megfontolás alatt a szigorítás", de a kormány széttárja a kezét: semmit nem tudnak tenni addig, amíg egy másik, a pártok finanszírozásához sehogyan nem kötődő ügyben meg nem őrölnek az állami (jog)bürokrácia malmai. Mert ugye az hallatlan hogy egy törvényt (jelen esetben a választási törvényt) akár kétszer is módosítani kellene. Mert az nincs benne a törvényhozók (parlamenti képviselők) munkaköri leírásában.

explanatus 2015.12.11. 22:08:01

@neoteny: Kamupártoktól, külföldön tartózkodó polgárok szavazati jogától ments meg Uram minket!

Mintha lett volna már ilyen, de ott se vált be :)

„A sagittis Hungarorum libera nos, Domine!”

neoteny · http://word.blog.hu 2015.12.11. 22:20:51

@explanatus:

"De sagittis ...", csak szabadon eresszem a bennem rejtőző latin nyelvtannácit. ;-)

explanatus 2015.12.11. 22:43:25

egy nap, két hibázás = fáradt vagyok, megyek aludni
@neoteny: :)

2015.12.12. 14:00:48

@neoteny:
ha fogalmakat formális-axiomatikus módszerekkel definiálod, akkor a filozófia lényegében egy automatizmus. ebben az esetben nem kellenek hozzá filozófusok. mert van egy általánosan elfogadott mesterségesen intelligens mechanizmus, egy filozófia-gép, egy orákulum, ami a kérdésekre megadja a választ. és ezt úgy lehet elkerülni, hogy a bölcselet lehetőség szerint semmit sem definiál. ebből következően a filozófiai viták elsősorban arról szólnak, hogy a ki kivel van. és így megy át a sztori politikába.

miből vezessük le a jogot? az egyik csoport azt mondja: a "láthatatlan alkotmányból". majd laci bácsi tudja. mert ő ért hozzá. ő látja, azt ami a köznépnek láthatatlan. a másik csoport azt mondja, hogy a magyar alkotmányt nem lehet másból levezetni csak a szent korona tanból. a paraszt azt mondja: inkább ez a szent koronás kellene, mert az magyar. és az is lehet civilizált. erre a zsidókeresztények azt mondják, hogy ez jogfilozfóiai értelemben nem fér össze a nyugattal. honnan kezdődik a nyugat? magyarország a nyugat? ha igen, akkor összeférhet. hiszen mi is a nyugat részei vagyunk. és egy korlátozott gazdasági szuvernitásból és teljes körű kulturális autonómiából következően ha egy koronát akarunk a címlapra rajzolni, akkor azt meg lehet tenni. nota bene a briteknél, a németalföldieknél, egyes skandináv és egy mediterrán országban még uralkodói család is van hozzá. a szent korona legitimitását a nyugatosságot előfeltételezve nehéz kétsége vonni. ha magyarország nem része a nyugatnak, akkor nyilván ennyit sem kell betartani. tehát a szent korona tanból ugyanúgy le lehet vezetni az alkotmányosságot, mint a láthatatlan alkotmányból. egyik sem definált. egy szimbolikus csata. egy identitás háború. a szentkorona tanból nemzeti kereszténység következik. a láthatatlan alkotmányból zsidókereszténység következne. a helyzet, hogy magyaroszágon az előbbi kap többséget. de ez olyan, mintha azt mondanád kanadának, hogy ne akarjál juharlevelet (ami erősen hasonlít egy koronára), hanem tegyenek oda egy dávid csillagot. és ha nem, akkor az antiszemitizmus. újabb bizonyíték arra, hogy kanadaiak fasiszták. magyarországon egy ilyen jellegű politikai játszma zajlik.

neoteny · http://word.blog.hu 2015.12.12. 14:27:49

@unionista᠍᠍᠍᠍:

"ha fogalmakat formális-axiomatikus módszerekkel definiálod, akkor a filozófia lényegében egy automatizmus. ebben az esetben nem kellenek hozzá filozófusok. mert van egy általánosan elfogadott mesterségesen intelligens mechanizmus, egy filozófia-gép, egy orákulum, ami a kérdésekre megadja a választ."

Ezért buktattak meg téged matematika-szigorlaton: mert nem tanultad meg Gödel nemteljességi tételeit.

2015.12.13. 19:10:17

@neoteny:
nem buktattak meg, de ez mindegy. abban igazad van, hogy egy elméletben rendszerint nem minden állítás dönthető el. a filozófiának ezekben az esetekben van szerepe. egy probléma van. ilyenkor a tisztességes azt mondani: lehet így is, lehet úgy is.

a filozófia szereti eldönteni, hogy a halálbüntetés jó, vagy rossz. és arra jut, hogy az rossz. mert annak nincs visszatartó ereje. egy bérgyilkost nem tart vissza. vagy visszatartja, vagy nem tartja vissza. olyan nincs, hogy egy filozófus örök időkre eldöntik, hogy elmebeteg őrültek a gyilkolás közben mit gondolnak. ezek az öngyilkos terroristák annak örülnek, hogy utána megölhetik magukat. de azért mondjuk volt, hogy kaposváron egy férfi a trafikban megölt egy fiatal eladólányt. mert az valószínűleg felismerte. ha van halálbüntetés, akkor lehet, hogy átvillan az agyán, hogy inkább visszaadja azt a néhány ezer forintos bevételt. és lehet, hogy az a trakikos lány azt mondja, hogy jól van józsi, de legközelebb ilyet ne tegyél. de egy filozófus azt tudja, hogy ebben a helyzetben józsi mit gondol. attól filozófus, hogy magát képesnek tartja arra, hogy ezeket a kérdéseket végérvényesen eldöntse. levezeti az emberi méltóságból. szíriában megölnek néhány ezer ártatlant, vagy megtévesztett embert, mert lőnek mindenkit. azért, hogy párizsi szórakozóhelyeken ne kelljen rettegni. ezért vív a világ háborút. ilyenkor mi a helyzet az emberi méltósággal. de ha valaki megöl 100 embert, akkor azt nem ölhetjük meg, mert mi van ha mégse ő volt. vagy ha meg akar javulni. inkább zárjuk egy fitness terembe. nem vagyok halálbüntetés párti, hanem csak megértem azt, aki viszont az.

neoteny · http://word.blog.hu 2015.12.13. 20:17:58

@unionista᠍᠍᠍᠍:

"egy elméletben rendszerint nem minden állítás dönthető el"

A helyzet rosszabb: Gödel első nemteljességi tétele azt mondja ki, hogy vannak olyan állítások amelyek igazak, de nem bizonyíthatóak egy (nem-triviális) formális-axiomatikus rendszeren belül.

A lényeg az, hogy "ha fogalmakat formális-axiomatikus módszerekkel definiálod, akkor a filozófia lényegében egy automatizmus. ebben az esetben nem kellenek hozzá filozófusok. mert van egy általánosan elfogadott mesterségesen intelligens mechanizmus, egy filozófia-gép, egy orákulum, ami a kérdésekre megadja a választ" hibás elmélet. És hibás "a bölcselet leginkább a jó és gonosz küzdelmeként látja a világot" állításod is.

Megérteni nem ugyanaz, mint egyetérteni. Én megértem a rablót: általánosságban igaz az, hogy könnyebb -- ti. kevesebb erőfeszítést igényel -- rabolni mint megdolgozni a javakért. De ez a megértésem nem jelenti azt hogy egyet is értek a rablóval: nem támogatom az ezen elv iránti elkötelezettségét. Illetve a törvény hatalmát támogatom ebben a kérdésben: ti. hogy a rablást "megdrágítja" azáltal hogy "túlságosan költségessé" teszi azt az elítélt rabló számára a büntetéssel. Az egy jogfilozófiai kérdés hogy a büntetés milyen formája a legcélszerűbb: szerintem célszerűbb a kártérítés és még valamilyen, a sértettnek járó pénzbüntetés kiszabása, mint "a nép nevében" történő bebörtönzés.
süti beállítások módosítása