Simán lehetne nyerni innen.
Adott egy baloldali ellenzék, amelyiknek nincs piacképes terméke, gyenge a brandje (MSZP, Gyurcsány stb.), olyan rosszak az értékesítőik (arcaik), hogy már minden piaci cégtől kirúgtak volna őket, alacsony a pártok működési hatékonysága, és végül sajnos a piacuk is nagyrészt foglalt, kevesen kíváncsiak rájuk, azok is csak jobb híján.
Nincs azonban olyan (tágabb értelemben vett) piaci helyzet, amelyet nem lehetne megoldani a fentiek radikális, szisztematikus javításával. Ezt is meg lehet. De nem akarják. Hogy miért nem, azt több posztban már megírtam, most nem ez a témám.
Inkább csak a baloldali választóknak írok, hogy ne tegyék magukévá a saját pártjaik által sugallt világképet és erkölcsileg visszataszító politikát.
Hogy lehetne győzniük 2018-ban? Némi innovációval. Megértem, hogy a pártvezérek messianizmusa és szereplésvágya nem engedi, hogy lemondjanak a pozíciójukról. Igaz továbbá, hogy a pártok hátországa nem enged radikális átalakítást alsó- és középszinteken, ezért egy puha átmenetet javaslok a tökéletes, korrupt impotenciából az ország számára értékelhető ellenzékiség állapotába.
A fenti (személyek és brandek jelentette) hiányosságoktól el kell távolodni, el kell vonatkoztatni, amennyire lehet. A pártvezetők ne mondjanak le, ha nem akarnak, "koordinálják" az átalakulást, de -- közösen -- engedjenek utat egyetlen szakértői kormány lehetőségével kecsegtető csoportnak, amely nagyobb részt politikailag elkötelezetlen, média- és demokráciaképes (azaz nem belterjes gondolkodású, "reformkommunista", "jól ismert") szakértőkből, kisebb részük még le nem járatott politikusokból állna (és itt helyezzék igen magasra a mércét).
Ezzel együtt kezdjenek el szisztematikus képviselni egy kötött, a legnagyobb közös osztó kialakítására képes emberközeli (tehát nem a technokraták, a makroökonómia és egyéb áltudományos lózungok nyelvén íródott) programot, amelyet én négy pontban ragadnék meg:
egészségügy, oktatás, korrupció, adórendszer (esetleg egy ötödikként, feltételesen az alkotmányosság/államreform ügye). Nevezzük ezt közszolgálati programnak.
Ezek a témák alkalmasak az új, szakértői (árnyék)kormány (nem pedig a pártjaik!) stratégiai és konkrét döntésekben megtestesülő imidzsének elültetésére, s hasonlít a politizálásnak a rendszerváltást megelőzően az állampárttól a Németh-kormányhoz való áttelepítéséhez. A szereplőknek és a témáknak ez a felállása -- a pártok közötti előzetes (nem nyilvános!) egyeztetést, majd a szimpatizáns médiával való professzionális együttműködés kialakítását követően -- alapvetően alakíthatja át a közbeszédet, amely idáig a baloldalon reaktív volt, híján minden képzelőerőnek és tehetségnek. De pl. a korrupció ügyén látszik a legmarkánsabban, hogy a témák képviseletét miért kell eltávolítani a pártoktól. Mert ezek a pártok csak a saját múltjukkal tudnának ezekhez nyúlni, és itt alapvetően más beszédmódra van szükség a sikerhez.
Az eltávolodás és az újrafókuszálás révén (okosan művelve, tegyük fel, képesek ilyesmire), a témák korlátozott, hatékony vezérlésével, a közbeszéd irányításával a pártok körül közvetett módon új narratíva és új identitás alakítható ki, amelyek a stratégiai és a témákat illetően konkrét jövőképpel párosulva nagyban emelhetik a baloldali ellenzék hitelességét/kompetenciáját.
Mondom, ezt csak azért le ily hevenyészve, hogy a baloldali választó tudja, hogy nem azért ilyen bénák a pártjai, mert ajajaj, mennyi nehézséggel kell nap mint nap szembesülniük, hanem mindenekelőtt, mert nem akarnak győzni. Ha akarnának, leülnének mindenekelőtt tárgyalni egymással egy épkézláb koncepció szerint (pl. mint fent). Aztán megegyeznének, ha már a Zorbán akkora veszély. És győznének a jobboldal ilyen megosztottsága közepette. Meg egyébként is.
