1000 A MI HAZÁNK

" Míg más parlamentáris országokban a jobboldal általában a józan és megfontolt konzervativizmust, a tradíciókhoz való ragaszkodást tekinti hivatásának – nálunk a magát jobboldalinak nevező kormányzati rendszer ezekkel ellenkező törekvéseket mutat. Alkotmányjogi téren a parlamentarizmus elsorvasztása és látszatparlamentarizmussá süllyesztése ennek az állítólag jobboldali kormánypolitikának egyik fő célja. A vezérkedés, az egy akarat érvényesülésére felépített és minden bírálat elnémításával kialakított nemzeti egység, másrészt gazdasági téren az individualista gazdálkodást mindinkább elfojtó, egy újfajta kollektivizmus felé elhajló, sokszor már a magántulajdonba is belenyúló törekvések: nehézzé teszik egy konzervatív politikus számára, hogy ezzel a jobboldallal azonosítsa magát.” (Gr. Apponyi György, 1935)

Facebook oldaldoboz

Friss topikok

Polgári konzervatív blog

2014.11.04. 17:07 HaFr

15%-os oktatási büdzsét!

Kövér Szingapúrban volt, és megint elhozta a hírét egy jól működő illiberális államnak -- anélkül, hogy a lényeget megértette volna. Kövér elment a provinciából világot látni, és ha volt esze fölmenni a Marina Bay Sands teraszára, megláthatta, amit az ő életében sosem fog látni Magyarországon: egy működő piacgazdaság lüktetését. Ennek a működő piacgazdaságnak hazánkban ma Kövér és a többi hasonszőrű provinciális lény a legfőbb gátja. Magyarország nem azért provinciális, mert magyar, hanem azért provinciális, mert hagyja, hogy a Kövérek uralkodjanak rajta válogatott hagymázas álmokkal, a valóság tudása, az értékteremtés mindenféle képessége nélkül, eszetlenül és erkölcstelenül. Egy ilyen geng bármelyik népet képes volna a sír közelébe juttatni.

Szingapúrt -- noha földrajzi elhelyezkedése, gyarmati múltja és angol nyelvismerete révén eleven szerencsésebb helyzetből indult neki a fejlődésnek -- legalább négy dolog az említetteken túl is lényegileg különbözteti meg Magyarországtól: olyannyira, hogy az illiberalizmusuk alapján összehasonlítani őket ettől kezdve merő provinciális ostobaság. Ezek: egy, a szingapúri állam 20% alatti arányban, tehát jelentősen kevesebb pénzt von el a társadalomtól, mint Kövér László barátainak vidám társasága, kettő, ettől nem éppen függetlenül lényegében letörték a korrupciót, három, (legalább) a biznisz jogbiztonsága garantált (miközben jogállamról természetesen nem lehet beszélni, ez stimmt), és négy, az -- egyébként nem a nemzeti nyelveken, hanem angolul folyó -- oktatás presztízse és mindenekfölött való forrásteremtő képessége a bolygó két másik "sarkába" utalja a két államot jelképesen is. (Nem taglalom most, hogy egyébként a lakosság a releváns mérések szerint az egyik legboldogtalanabb a világon, és már éppen kezd elege lenni a Lee-családból, akiknek fantáziáját nyilván nem annyira indította meg -- különben talán találkoztak volna vele --, hogy a házelnökünk Magyarországot ajánlgatta Szingapúrnak közép-európai kapuként. Értik? Magyarországot. Szingapúrnak. Hogy bele nem szakadtak ottan a kacagásba.)

Ami az oktatást illeti, Szingapúr költségvetésének ötöde (!) köztudomásúan valamilyen formában az oktatásra fordítódik, míg ez az arány a "bankok elszámoltatásának költségvetésében" megjelenő előirányzat szerint Kövér László protektorátusában 10% alatt marad, jóval nagyobb GDP-arányos újraelosztás, tehát jóval kevésbé hatékony állami szolgáltatások mellett. Egy olyan országban, hangsúlyozom, amelynek az ég egy adta világon semmilyen más lehetősége nincs a maga jogán kitörni a provincia státusából, mint a kiművelt emberfőivel. Nos, pontosan tudjuk, mi történik a Kövérék felszántotta provincián a kiművelt emberfőkkel.

Ennek fényében nem túlzás azt követelni a kormánytól, hogy dolgozza át sürgősen a korrupció és általános romlás költségvetését, és minimum emelje meg a felével az oktatási fejezetre szánt pénzt. Minimum. Hagyja abba az állam hizlalását, a közmunkatábor és a kongó stadionok építését, bármennyit is lehet harácsolni rajtuk, és forduljon a saját vezetőinek érdekei felől a magyar társadalom érdekei felé. Vérlázító, ami ebben az országban folyik, igaza van bayerzsoltinak.

28 komment

A bejegyzés trackback címe:

https://hafr.blog.hu/api/trackback/id/tr876864103

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

ParaZita2 2014.11.04. 17:49:27

kövér stílusában: aki nem az oktatásba fektet be közpénzt, az HAZAÁRULÓ! (illib, ballib, jobblib, tökmind1)

Boross Bence 2014.11.04. 17:50:45

Az alábbi 2015-ös központi költségvetési tervezet szerint (a 247. oldalon) 2012 milliárd forint jut oktatásra, ami a kiadások 10,2%-a.

www.parlament.hu/irom40/01794/01794.pdf

HaFr · http://hafr.blog.hu 2014.11.04. 18:00:02

@Boross Bence: valóban, inkoherens volt, javítottam, köszi

quendelapo 2014.11.04. 18:13:55

Aki érti magyarázza el, hogy miért akarják Orbánék felére csökkenteni a gimnáziumi tanulók számát?
- ezzel igazából sok költségvetési pénzt nem spórolnak meg
- mutyizni belőle nem lehet
- támogatókat szerezni ezzel a döntéssel szintén nem lehet, sőt még mögé állítani sem lesz könnyű
- ellenzői és kárvallotjai viszont jócskán lesznek...
Mi értelme ennek?

zoktolk 2014.11.04. 19:17:14

@quendelapo: Mert így elkerülik azt az ostoba helyzetet, hogy mindenféle pórnépnek magas szintű oktatás jusson és ezzel megkezdik a jövőben majd megfelelöen szavazó ifjúság kinevelése.

abdul hackeem 2014.11.04. 19:48:43

Aug 6-an jöttem el Szingapurbol. Barmikor visszamennek.
Valahogy az a berendezkedes mas, mint az itteni. Nyitott gondolkodas, multikulti, közbiztonsag. Kevesebb populizmus (nyilvan a "kolonianak" nincs ra szüksege) több gazdasag. Az egesz szimpatikusabb, emeszthetöbb, sok minden szinvonalas, ami feledteti a "fajo hianyat a demokracianak" (muhaha). Azert a Lee family nem csinalja rosszul a dolgokat.
Elegedettek lehetnenk, ha nalunk csak "annyi illiberalizmus" lenne, mint ott. Az ugyanis erdekes modon jogbizonsaggal parosul.
Az szinte erthetetlen, hogy ez a pojaca mit akar nekik eladni, illetve mit akar tölük. Lehet, hogy az ottani offshore cegek listajat, vagy ez is gründolt egy csapat ceget ottan? ;-)

explanatus 2014.11.04. 21:07:02

Beírtam a (gugli) keresőbe: Szingapúr és rákattintottam a Képek feliratra.
Beírtam a (gugli) keresőbe: Magyarország és rákattintottam a Képek feliratra.

Szingapúrról nincs térkép
Magyarországról szinte csak térképek vannak

Hümmögő 2014.11.04. 21:16:59

Egyetértek. Kutatások szerint magasabb szintű oktatás gyorsabb gazdasági fejlődést eredményez. Beteg dolog, súlyos hiba az oktatáson spórolni.
Csak bayerzsoltit tudnám feledni a bejegyzés végéről. Bármilyen vonatkozásban. Gyomorforgató.

panelburzsuj 2014.11.04. 21:23:12

@explanatus:
Deutschland

Térképek, zászlók.

Botswana

Fele térkép.

Szóval azt gondolom, a Gogle képkereső nem egy vitán felüli autoritás.

explanatus 2014.11.04. 22:14:56

@panelburzsuj: Jóvanna, igazad van, de ezt mégse akartam kitenni:

Szingapúr
területe: 716 km2
népesség: 5,4 millió (majdnem)
GDP egy főre 52.000 USD (9. hely)

Budapest
területe: 525 km2
népesség: 1,7 millió
GDP egy főre: ilyen hamar nem találom

Magyarország
GDP egy főre: 12.652 USD (58. hely)

Botswana
GDP egy főre: 7.020 USD (78 hely)

panelburzsuj 2014.11.04. 22:25:33

@explanatus:
Fölösleges is lenne.

Szingapúr egy városállam, ami működésében és céljaiban jobban hasonlít egy nagyvállalatra, mint egy "európai értelemben vett", de második körös, a "nagyok" nyomában loholó, őket egyszerre irigylő és majmoló nemzetre.

explanatus 2014.11.04. 22:44:41

@panelburzsuj: Akkor ezt meg is beszéltük. A poszthoz. Tudod, nekem az is elég lenne, ha karácsonyra írni, olvasni tudó gyerekek nem válnának funkcionális analfabétákká, mire befejezik a 8 plusz x osztályt.

kiazmarmegint 2014.11.04. 23:53:06

Azt me'g tegyuk hozza a poszthoz, hogy Szingapurnak semmilyen termeszeti eroforrasa nincs. Az eszukbol elnek.

[En szemely szerint elfogult vagyok az iranyukban, mert a karrierem egy jelentos reszet annak koszonhetem, hogy ok felfedeztek. Pedig eleg jo kozelitessel a vilag masik vegen elek.]

panelburzsuj 2014.11.05. 00:15:11

@explanatus:
Ha Orbán mindazt meg is teszi ezzel a néppel, amiről most még csak handabandázik, akkor hadd foglaljam össze ennyiben a művét:

"Ha ez ember is jó véget ér,

Nem félek elkövetni bármi bűnt."

dúvad 2014.11.05. 07:10:50

Sejthetően sokan eltekintenének Bayer Zsolt felemlegetéséről,de legutóbbi sajtó felbukkanása magyarhirlap.hu/cikk/8803/Leszarom_Mozartot_1 magyarhirlap.hu/cikk/8878/Bayer_Zsolt_Leszarom_Mozartot_2 különösen érdekes.Azt gondolom Bayer a hatalom egyik ökle( mint média jelenség),amit külkapcsolataink vonatkozásában szeret használni.Nem hinném hogy legutóbbi publikációja spontán megnyilvánulás lenne.A mostani üzenet:nem elhanyagolható az a teljesítmény amit O.V. és stábja Mo. radikálisainak kézben tartásáért hoz.Természetesen az USA eszköztára igen gazdag Mo.megrendszabályozása tekintetében, de ezen a honi szemétdombon egy kivételesen jól fejlett kakas az úr.OV.az aki a végső szót kimondja legyen-e vagy ne békemenet,az ő keze van a szélsőjobb zsákjának madzagján. Érdekes elgondolkozni továbbá Goodfriend tegnapi nyilatkozatán hvg.hu/itthon/20141104_Goodfriend_Tartom_a_kapcsolatot_a_Hir_TV#utm_source=hvg_daily&utm_medium=email&utm_campaign=newsletter2014_11_04&type-id=HvgDaily&user-id=7F822427&utm_content=normal

dúvad 2014.11.05. 07:56:36

Kérdőjellel ugyan, de a Magyar Nemzet is hozza mno.hu/magyar_nemzet_belfoldi_hirei/bajban-a-maganiskolak-1256596

Ez még az előző témához,/olvassunk a sorok között is/ mno.hu/nezopontok/orban-az-egyeduli-jatekos-a-palyan-1256657

unionista (törölt) 2014.11.05. 08:51:26

@kiazmarmegint:
hja, csak ezt a városállamot körben tenger veszi körül. szingarpúr egy sziget. amit egy ponton áthidaltak malajziával. viszonylag egyszerűen összekapcsoltak egy hosszan elnyúló félszigettel. de amúgy semmiféle környezetei adottságai nincsenek.

unionista (törölt) 2014.11.05. 09:14:35

@explanatus:
budapest esetén a magyar átlagot szorozd be kettővel. nagyot nem tévedsz.

unionista (törölt) 2014.11.05. 09:29:31

@abdul hackeem:
szingapúr egy rendkívül jó környezeti adottságokkal rendelkező szigetet. abban egy család kiemelkedett. és felemelt egy nemzetséget. félfeudális-félkapitalista módszerekkel. a feudalizmus nem azt jelenti, hogy minden elmaradott. hanem az területi alapon szerveződő familiaritást jelent. magyarul hűbériséget.

orbán viktor azt mondja, hogy ő lesz minden magyarok nemzetségfője. és legyen mindenki a hűbérese. de ez nem működik. azért nem, mert orbán viktor egy balkáni cigány. és a magyarok többsége nem az. szóval így koszovót lehetne felemelni. amiről orbán beszél az nem a fasizmus, az nem valamilyen sátánizmus. hanem a balkáni cigány nemzetstratégia. és ezzel áll szemben a "baloldal" amelyik az országot a zsidó kultúrára akarja szabni.

unionista (törölt) 2014.11.05. 09:41:03

@quendelapo:
ezt nem orbán akarja, hanem a keményvonalas németek. mindennapos testnevelés is innen jön. vagy az, hogy a kelet-közép európai gyerekek első idegen nyelvként a németet tanulják. mert az nehéz nyelv. és utána a többi már úgy megy, mint a karikacsapás. ez nem hoffmann rózsa orosz-francia szakos államtitkár asszony találmánya volt, még csak nem is orbán viktoré, hanem a poroszoké. rózsikát is a németesen hangzó neve alapján választották ki. találomra. persze ezek így nem működnek.

magyarországot nem lehet így elnémetesíteni. kicsiben kell elkezdeni. ezt nem értik a fritzek.

Lord_Valdez · http://liberatorium.blog.hu/ 2014.11.05. 15:18:12

Engem is szórakoztat, hogy azt hiszik, hogy azért sikeres, mert nem demokratikus. Fel sem merül, hogy esetleg azért, mert hagyják a gazdaságot működni.

@quendelapo:
Az aktuális ideológia* az erőltetett iparosításról szól. Régebben az volt, hogy legyen minél több diplomás, most az, hogy legyen minél több szakmunkás.

* Hivatalosan nincs ideológiája. Valójában van, csak gyakran változik.

explanatus 2014.11.05. 22:11:34

@unionista: Látod, erre nem gondoltam, de akkor máshol meg osztani kell, hogy a kiinduló szám ne változzon. Kis szerencsével összejön a hátrányos kistérségek egyikében-másikában olyan botswanás érték. Gondolom.

unionista (törölt) 2014.11.06. 09:28:52

@explanatus:
a legszegényebb megyék (nógrád, szabolcs) a magyar átlag nagyjából felén állnak. a leggazdagabb budapest a kétszeresén. a legszegényebb kistérségek (szabolcsi, szatmári, beregi tiszahát, bodrogköz) az országos átlag harmada, ami a budapesti átlag hatoda.

quendelapo 2014.11.07. 08:00:31

@Lord_Valdez:
Persze, de ettől még ez egy nagyon népszerűtlen intézkedés, ami kiveri a biztosítékot a fidesz vidéki szavazóbázisa körében. LAssan esik le nekik, de ha néhány példát bemutat az rtl hiradó, akkor ettől lesz hangos a vidék. Ez lesz a vidéki netadó ügy.
Ebben a körben, amúgy is népszerű az a gondolat, hogy a mindenkori hatalom, tanulatlan buta embereket akar nevelni, mert azokat könnyebb irányítani.

Fekete Mamba 2014.11.08. 01:06:42

Az odáig teljesen ok, hogy többet kéne költeni oktatásra, ha fel akarunk zárkózni, most az EU és OECD átlagot is alulról szagoljuk.

De mért Szingapúr a jó példa?

Szingapúrban a GDP 3,5%-a megy oktatásra (17,1 % állami költés * 20%)
Magyarországon a GDP 4-5%-a.
süti beállítások módosítása