1000 A MI HAZÁNK

" Míg más parlamentáris országokban a jobboldal általában a józan és megfontolt konzervativizmust, a tradíciókhoz való ragaszkodást tekinti hivatásának – nálunk a magát jobboldalinak nevező kormányzati rendszer ezekkel ellenkező törekvéseket mutat. Alkotmányjogi téren a parlamentarizmus elsorvasztása és látszatparlamentarizmussá süllyesztése ennek az állítólag jobboldali kormánypolitikának egyik fő célja. A vezérkedés, az egy akarat érvényesülésére felépített és minden bírálat elnémításával kialakított nemzeti egység, másrészt gazdasági téren az individualista gazdálkodást mindinkább elfojtó, egy újfajta kollektivizmus felé elhajló, sokszor már a magántulajdonba is belenyúló törekvések: nehézzé teszik egy konzervatív politikus számára, hogy ezzel a jobboldallal azonosítsa magát.” (Gr. Apponyi György, 1935)

Facebook oldaldoboz

Friss topikok

Polgári konzervatív blog

2014.10.11. 07:13 HaFr

A választás tétje: nincs

A magyar társadalom versenyképtelen. Nem az állam az, a társadalom. Évszázadok tudása hiányzik belőle úgy, hogy mit sem tud erről. Évszázadok óta kívülről szervezik: a többnyire korrupt, provinciális, fantáziátlan politikai osztálya, és újabban a globális piac hazai szereplői is. Ezek adnak munkát, bért, igazodási pontot az autonómiákban szegény, kooperációképtelen, zárt gondolkodású, tanulásra rest többségnek. Ezt a társadalmat a szabadság hiánya és az ember lebecsülése határozza meg, "e szörnyű társadalom öntőformáiba löttyintve" termelődnek újra a hazai proletariátus tömegei. A proletár sorsból a polgárságba (autonóm gondolkodásra és cselekvésre képes sorba) történő átlépés az emberek legtöbbjének a fantáziájából is hiányzik, tehát pláne nincsen igénye rá, képessége pedig végképp. Emberek milliói beleszületnek egy darálóba, a sorsukat lehet tudni a születésük pillanatában, a születési anyakönyvi kivonatuk (lakhely, név, anyjuk neve) elárul csaknem mindent. Ezek vagyunk. Mit számít itt, hogy ki nyeri az ehhez a proletariátushoz szabott (ostoba, cselekvőképtelen) önkormányzati közegben a polgármesteri választásokat?

Kinek van itt, kinek lehet itt koncepciója a jó életről? Hol van itt olyan politikai erő, amelyet a tehetségesek érdekei, az elveszettek tömegeinek felemelése, és általában a jó élet rendszerének programja vezetne? Hol a szabadságra nevelés, a műveltség, a világlátás becsülete? Hol vannak azok a szavaink, amelyek jelentőséget adnak az emberi életnek?

Gyurcsány szerint aki nem Bokrosra szavaz, az az önkényre szavaz. Én azt mondom, Gyurcsány már túl régóta túl sokat beszél. Aki úgy érzi, hogy bármi változni fog a magyar politika adott horizontján vele vagy ellenében, az menjen el szavazni. Aki viszont úgy érzi, hogy bármilyen választással csak a kiszolgáltatottságot és a proletariátust termeli újra, aki ellenzéke ennek a rendszernek, az maradjon otthon. Egy teljesen más paradigmára van szükség, mint amit az urak nyújtani képesek.

99 komment

A bejegyzés trackback címe:

https://hafr.blog.hu/api/trackback/id/tr256779599

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

F.M.J. · http://magan-galaxis.blog.hu/ 2014.10.11. 07:39:32

Érdekes gondolatok. Valamit azonban hiányolok belőle. Magam is úgy vélem, hogy a jelenlegi politikai-gazdasági berendezkedés a lakosság nagytöbbségének ismeretanyaga, mentális igényessége és fantáziája összefüggésében elszomorító képet fest. Ezzel együtt túl kényelmes megközelítésnek tartom az "itt minden sz*r, és aki nem ért egyet velem az nem is ért semmit" álláspontot. Valóban igaz, hogy másik kályhától kellene indulni,és talán másik helyiségben is, de itt vagyunk. Talán kaphatnánk ötletet arra vonatkozólag, hogy innen mi módon lehetne "kitáncolni"? Lehetne ez a cikk konstruktív, ha tartalmazna néhány ötletet is.

quendelapo 2014.10.11. 08:23:19

@F.M.J.:
Rossz helyen jársz, itt ilyet nem találsz.

toportyánzsóti 2014.10.11. 08:24:19

Aki jól akar élni az menjen el szavazni,ilyen egyszerű.Erről szól az általános és titkos választójog a többi csak duma,fasiszta és nemzeti szocialista leginkább,a legujjabb történések szerint Moszkvából-Teheránból adják rá a zsét.

tamas11 2014.10.11. 08:59:02

Ha ez igaz, akkor a szavazás csak egy közvéleménykutatás, nagy mintával.
Arra pedig hanyatt homlok el kell menni.
Ha HaFr Béndek Péter akár a fent leírt igazságának hangot akar adni, Bokros miatt (a hivatkozások szintjén legalább) erre milliószor több esélye és lehetősége nyílik majd, mintsem hogy csak Tarlóst, BKK-t stb-t ekéznénk, a rendszer FELÉ rúgva, újabb négy éven át.
Ha demonstrálni akarjuk, hogy nem szorultunk be az I.és XII-ik kerület, és a Németvölgyi út nemlétező háromszögébe, akkor tudni kell, hogy vidéken is szavaznak: ott minden egyes helyen, minden szavazat a kiegyensúlyozottabb, arányosabb megszólalási esélyekért egy-egy fohász. Ha nem hoz személyi sikert, ha halk is, de hallatszik utólag. A birkákat -ha vannak - bégetéssel lehet biztatni.
Végül pedig: pár hónapja is még Bokrost tekinthette szellemi partnernek, potenciális szövetségesnek a PKP. (Az is, valóban, hisz a polgárosodásról azt mondja, amit BP).
Ezért Illik elmenni szavazni, elegánsan polgáriasan.

HaFr · http://hafr.blog.hu 2014.10.11. 09:08:44

@tamas11: Megírtam a Bokros problémát. "Beszorulásról" pedig nincs szó -- legalábbis az említett kerületek vonatkozásában, ha egy picit gondolkodsz.

FehérB (törölt) 2014.10.11. 09:16:38

Tegnap a Bokros-topikban én is az új paradigmát emlegettem a T. Fórumtársaknak. Sokan vonakodtak megérteni a lényeget. Plusz egy ok, hogy ezt a véleményt erősebben nyomjam ezután:)

ParaZita2 2014.10.11. 09:36:25

Ideiglenesen új (populista) nevet javasolnék a PKP részére: Államcsökkentő Párt!
(idővel majd át lehet keresztelni)

Egyet kell érteni azokkal, akik kicsit taktikailag, cselekvés-programban vérszegénynek érzik a PKP-t.
(ennél szigorúbb észrevételem is lehet).
A diagnosztika (szinte) mindig kiváló, de az útmutatás, a konkrét lépések megalapozott felsorolása ritkás. Valószínűleg "vezetőségre", (szóban értekező) bölcsek tanácsára lenne (égető) szüksége a PKP-nek. No de ki finanszírozná ezt?
Marad tehát Mr. HaFr szélmalomharca? De hol vannak a "tábornokok", és a "fegyverhordozók"?

quendelapo 2014.10.11. 09:58:36

@HaFr:
Igen, sokat tanultam itt. Nagyon érdekes figyelni a tevékenységed. Szomorú is persze.

HaFr · http://hafr.blog.hu 2014.10.11. 10:19:13

@quendelapo: ezzel semmi baj -- ami az egyik ember szomorúsága, az a másik öröme, ilyen működik ez a csúnya világ

tamas11 2014.10.11. 11:00:46

@HaFr:
Gondolkodtam egy picit, valóban nem látok elég tisztán. A kerülethatárokat SE... Pedig ott nőttem fel.

dr. jenőke (jenőke) 2014.10.11. 13:07:22

@HaFr:
Egyet is értenék veled, ha nem lenne hibás a gondolatmeneted.
A szillogizmus...
Úgynevezett proletár már nem alakulhat ki, még Magyarországon sem.
Igazi proletárok Horthy idején még voltak, ha nem is jelentős létszámban, mert aki tehette, már akkor kivándorolt, a maradék pedig mezőgazdasági tengődő, vagy cseléd volt.
A kommunistává átkeresztelt szocializmus nem volt alkalmas proletár erények kifejlesztésére, csupán a dolog (vagyis a rendszer) természeténél fogva.

Orbán most tesz egy kísérletet, de annyira életidegen középeuróapában most feltalálni a proletárt, hogy nem sok sikerre számíthat.
Aki tud, megy amerre lát. Pedig csökkentette az iskolai korhatárt, közmunkások hada nem csinál értelmes tevékenységet, erőlteti a mezőgazdaság cselédesítését, és így tovább.

Azzal egyetértenék, hogy a proletár lehetne átmenet a polgári állapotba, de ha nincs proletár?
Az átmenetet a mostani körülmények között a határok átjárhatósága jelenti. Egyenként, sokaknak.

panelburzsuj 2014.10.11. 13:23:06

@dr. jenőke (jenőke):
Azt gondolom, az "alattvaló" sokkal pontosabban kifejezné azt az embertípust, amelyet HaFr leír. És akkor lenne értelme az elágazásnak: alattvalóból proletár vagy polgár.

A "vicces" ugyanis az, hogy a proltár is szabad: csak a láncait veszítheti. És ez sokkal több, mint ócska marxi duma: Magyarországon nem nincstelen tömegek, hanem "kisegzisztenciák" alkotják a legnagyobb tömeget.

Prolinak sok - polgárnak kevés.

Megrekedt, megszorult, célt vesztett társadalom.

vitéž munkášőr 2014.10.11. 13:28:32

@dr. jenőke (jenőke): nem derult ki pontosan, hogy Te mit ertesz proletar alatt - kivancsi lennek ra, mert igy csak az etimologiai keretekhez valo gorcsos ragaszkodast latom - szerintem vannak proletarok (hajjaj, de meg mennyi), de az is biztos, hogy ez a reteg mar nem a klasszikus, marxi ertelemben vett tarsadalmi csoport. en a white trash kifejezest talalobbnak erzem rajuk

dr. jenőke (jenőke) 2014.10.11. 14:18:15

@vitéž munkášőr:
Én a Béndekféle megfogalmazáshoz igazodtam, de nem mondom, hogy olvasd el te is. Idézem neked:

"Ezt a társadalmat a szabadság hiánya és az ember lebecsülése határozza meg, "e szörnyű társadalom öntőformáiba löttyintve" termelődnek újra a hazai proletariátus tömegei. A proletár sorsból a polgárságba (autonóm gondolkodásra és cselekvésre képes sorba) történő átlépés az emberek legtöbbjének a fantáziájából is hiányzik, tehát pláne nincsen igénye rá, képessége pedig végképp."

Erre mondom, hogy nem termelődhet újra az, ami nincs, illetve a kialakult körülmények miatt nem is lehet.

Találós kérdés: mit jelent ma a szakszervezet?
(koncentrálj Gaskóra)

panelburzsuj 2014.10.11. 14:36:10

@vitéž munkášőr:
(Szívesen. Bónuszként megtoldom azzal, hogy a legnagyobb talány számomra az, hogy a magyar "közéleti" szereplők vajon tudják-e, hogy éppen mit beszélnek. Azaz mennyire tudatosan használják a nyelvi eszközöket "térgyszerű" értelemben (és tudják-mit "jelent"...) - és mennyire "szimbolikus", vagy "stilisztikai", vagy "érzelmi" eszközként. És többnyire aza tippen, hogy alapvetően tudattalanul, az "anyai nyelvet", "csoportnyelvet", "egyéni nyelvet" közbeszéddé emelve jönnek-mennek ezek a textusok. Ahány megszólaló - annyi terminológia. Ami azért eléggé rémisztő perspektíva....)

vitéž munkášőr 2014.10.11. 19:15:49

@dr. jenőke (jenőke): szerintem nem teritel kettonket a ter/ido gorbulet: valoban - SZAKSZERVEZET! principialis fogalom, de a kozerthetoseg kedveert orbanrahel lakoldalmanak pinceret kell ideznem ujfent: "miert nem lehet lemasolni azt, ami a szomszedban remekul mukodik? (arbeiterkammer)"

vanholnap.hu/mitol-mukodik-ausztria-miert-nincs-ott-kotelezo-minimalber-miert-ad-kisebb-bert-nalunk-ugyanaz-a-multi/

vitéž munkášőr 2014.10.11. 19:25:58

@panelburzsuj: nincsen talany. olyan szinten sotet, kontraszelektalt idiotak kerultek a hatalom kozelebe, hogy talan tenyleg csak az "uniotol" valo "fugges" kontrollalja a donteshozatalt abban az ertelemben, hogy ne egy taliban vagy ISIS-es hetkoznapok horrorisztikus vilagat kelljen megelnie az istenadtanak…

zenonküp 2014.10.11. 19:51:23

Teljes mértékben egyetértek a poszttal.
Csak ezt nem szoktam mondani.)
Inkább gondosan titkolom.)

Hungry horse 2014.10.11. 21:18:35

Sok sok szavazót vonz majd hozzátok, ahogy lekutyapicsázzátok a hazájukat, múltjukat, értékeiket, szokásaikat, mondáikat, mítoszaikat, vallásukat.
Sőt, magukat a választókat is:
"... versenyképtelen, évszázadok tudása hiányzik belőle. kívülről szervezik, korrupt, provinciális, fantáziátlan politikai osztálya, a globális piac hazai szereplői, autonómiákban szegény, kooperációképtelen, zárt gondolkodású, tanulásra rest, a szabadság hiánya és az ember lebecsülése határozza meg, szörnyű társadalom ..."

Ezek kiváló hívószavak a magyar választók tömegeinek, akik alig várják, hogy a pofájukba okádjátok ezt a belvárosi klubjaitokból kilibbenve, és annyira hálásak lesznek majd érte, hogy felismerve saját szánalmas primitívitásukat és a ti hihetetlen, felülmúlhatatlan nagyszerűségeteket, rátok szavaznak azonnal... :)

HaFr · http://hafr.blog.hu 2014.10.11. 21:27:15

@Hungry__horse: nem, ezek a te pártodra szavaznak majd, de teljesen jó így

Hungry horse 2014.10.11. 21:39:20

@HaFr: nincs pártom. Még olxan nyomorult semmilyen se mint neked.
Látod ebben is felülmúlhatatlan vagy.

HaFr · http://hafr.blog.hu 2014.10.11. 21:41:44

@Hungry__horse: tudod,. arról beszélek, amelyik fizet neked

Hungry horse 2014.10.11. 22:05:14

@HaFr: nem kell ennyire mélyre zuhannod, ennyire nem lehetsz primitív és frusztrált.
Csak attól, hogy nevetségesnek és kontraproduktívnak gondolom a hisztériátokat miért zuhansz ilyen mélyre?

A választók 99,99 % -a számára láthatatlanok és 100%-a számára választhatatlanok vagytok és ha ezt - amit idekapartál - odaokádjátok az arcukba még az a képletes egyszázad százalékotok is elillan, mint az szdsz vagyona.

Ezért a semmiért ki fizetne nektek, vagy kontrára pár kommentért nekem.
Senki.
Ez csak fingreszelés, te hivatásszerűen folytatod én meg kedvtelésből, mert szeretem olvasni, amint itt vergődtök a nulla támogatásotokkal.
Megnyugtató és egyben szórakoztató, amint bevadultok a sorozatos kudarcaitok, eljelentéktelenedésetek során.
Nem kell többet gondolni sem magatokról, sem rólam.
Ez van.

DrGehaeuse 2014.10.11. 22:29:20

Csak azt mondhatom mint Nek s Mátrix-ban: Nem!

DrGehaeuse 2014.10.11. 22:31:53

@DrGehaeuse:
Neo -t akartam írni de ASUS megtréfált :-)

DrGehaeuse 2014.10.11. 22:42:37

@HaFr:
Na most vetetted el a sulykot! Nem is kicsit.
Függetlenül attól, hogy igaza van-e Hungry_horse -nak, ezzel a becsületébe gázoltál.

HaFr · http://hafr.blog.hu 2014.10.11. 22:51:15

@DrGehaeuse: hungry_horse egy nick, majd megfontolom, hogya becsületébe gázoljak-e, ha felfedi magát -- addig csak az én becsületembe lehet gázolni itt

Hungry horse 2014.10.11. 23:07:08

@DrGehaeuse: ugyanmár, a bunkó cenzúrája mellett ez csak szimpla évődés, nem kell komolyan venni sem őt, sem a pértcsíráját.
12 egy tucat.

2014.10.11. 23:51:11

@Hungry__horse: ahhoz képest rendszeres olvasója vagy...

vitéž munkášőr 2014.10.12. 00:03:41

@Hungry__horse: fosol valamitol shitnyik? csak mert nagyon ugy tunik…

HaFr · http://hafr.blog.hu 2014.10.12. 07:39:28

@Hungry__horse: nem kedvelem, ha fizetett bérencek megsértődnek, ha fizetett bérenceknek hívják őket, és utána morálról tanítanak éhes ló

Lexa56 2014.10.12. 08:16:23

@HaFr: mint a jereváni rádió viccben a hölgy, aki beír, hogy lekurvázták. A válasz: ne menjen olyan helyre, ahol ismerik.

32FNewYork 2014.10.12. 09:06:01

Jelentkezem mint újabb fizetett beíró. Engem ezenkívül még az ateistaklub c. blogban alkalmaz a Fidesz. De havonta egy kommentnél többet nem szabad írnom, mert azt már nem tudják megfizetni. Szóval szerintem is bosszantóan egyoldalú cikk. Azonkívül rühellem az alátámasztatlan csoporttipizálásokat. Most persze mindjárt belinkeli valaki pl. a hvg-ről ugyanazt az ezerszer meghivatkozott tartalmatlan kutatási összefoglalót, amelyben pc terminológiával tűntetik fel mucsainak a magyar társadalmat. Arról persze hallgatnak, hogy a magasztalt versenyképesség elérésének rengeteg konkrét mellékfeltétele van, amelyben a magyar vállalkozások sokszor eleve behozhatatlan hátrányba hozhatók.

Pl. egy gyártó számára fontos milyen áron tudja beszerezni az alapanyagot, energiát, stb. Ha pl. egy külföldi állami tulajdonú energiaszolgáltató határozza meg az energiaárakat, akkor befolyásolni tudja a versenyképességeket is. És mivel az anyagárak nemzetköziek, a drága energiát Magyarországon csak olcsó munkaerővel lehet ellensúlyozni. És még így sem jelenik meg a piacon a saját versenyképességed, ráadásul a magyar alkalmazottaid alacsony fizetése miatt a belföldi kereslet is ott van ahol van.

Alapvető versenyképességi kritérium a korszerűbb technika, az alacsonyabb költségek. Persze! Két egymás mellett levő cégnél! De mikor költségeidet - legközismertebb az energia - egy külföldi kormány tulajdonában levő cég határozza meg, ezzel már el is döntötte, hogy milyen költségszinttel termelsz. Még az is előfordulhat, hogy a szomszéd utcában levő pl. német cég ugyanattól a szolgáltatótól jóval olcsóbban kapja az áramot mint te! És már ki is nyírtak. Nem véletlen, hogy az kormány energiaügyben százmilliárdokat áldoz, és akkor azzal jönnek, hogy hiba volt, mert csökken a portfólió tőzsdei értéke. Mégis mit vártak? A versenyképességi előnyüket veszélyeztetve érzők jutalmazni fogják az ilyen irányú cselekedeteket?

Vagy: a nem látszó kartellügyek. Történetesen a mi szakterületünkön a német cégek 600%(!) árrés alatt szóba sem állnak velünk. Így alakul ki az a helyzet, hogy míg a magyar cég 20-25 euró közti rezsióradíjat tud érvényesíteni, az osztrák-német cégek 92-95 eurót. A termelés és a költségek nálunk vannak, a haszon náluk.
És lehetne folytatni a szabályos gyarmattartó mentalitást. Nem tudom, feltűnt-e valakinek, de az a tapasztalatunk, hogy az EU csak a K-Ny-i szállítási vonalakat támogatja. É-D-i szállítási vonalak pocsékok. Csak nem azért, hogy a gyarmatok ne tudjanak egymással kooperálni? Így a térségben korlátozottan termelődik profit, hisz az olcsón termelők nem tudják egymást erősíteni. Hisz ha így lenne, csökkenne az extraprofit Németországban.

Plusz a nagy cégek által kimutatott profit viszont egyáltalán nem azonos a valóságos profittal. Közismert a vegyipari cég, mely évtizedek óta az egész világon veszteséges, kivéve egy postafiókot valahol az Antillákon. De máig Mo.-on van az a multi, melynek adóparadicsomban levő leánya számláz védjegyhasználatért akkorát, hogy Mo.-on papíron nullszaldós. A profit a nagy cégeknél nemzetközi szinten jelenik meg. És itt vetődik fel a különadók kérdése, mert az nem igazán megy, hogy ha magyar vagy, régen fizettél 30% feletti nyereségadót, ma 16%-ot, a multi meg trükközve 1 ezrelék alattit.

A fentiekben leírtak miatt Magyarországon valóságos piacgazdaság, valóságos versennyel nem működött – nem működik – nem működhet. Versenyképtelen társadalomról beszélni úgy, hogy a versenyben a néhányak lábát a többi versenyző összekötözi – cinikus és rosszindulatú. Tessék arról beszélni, hogy mikor szűnik meg a gúzsba kötöttség, és ki mit tesz mindezért.

HaFr · http://hafr.blog.hu 2014.10.12. 09:27:43

@32FNewYork: Az energiaköltségek elhanyagolható részét teszik ki egy átlagos gyártó vállalat költségszerkezetének -- a szolgáltakénak pedig gyak. mérhetetlen. És mivel ezek a költségszintek sem magasabbak a nyugatinál -- hiszen a piac globális -- semmiféle versenyhátrány nem éri a magyar vállalatokat.

Az nem derült ki a soraidból, hogy milyen szektorban érvényesülnek azok a kartellek, amelyekben ekkora fedezettöbletet érnek el a külföldiek.

Természetesen a nyereség ott képződik, ahol azt a cég(csoport) a lehető legrentábilisabbnak tartja. Csakhogy Mo. már majdnem adóparadicsom a KKV-k számára a 10%-os TA-val, nem ezen múlik a versenyképességük.

A versenyképtelenséget az államunk erősíti. Erős munkával -- bizonyos, most ajnározott távol-keleti + finn, észt példák alapján -- fokozatosan ki lehet jönni belőle. Nem sopánkodni kell, és főleg reálisan kell látni.

belll 2014.10.12. 12:06:47

@32FNewYork: Ha lenne igazság a soraidban, akkor soha egyetlen fejletlen versenyhátrányban lévő kis ország nem tudott volna felzárkózni. Ennek ugye a tények ellentmondanak. Óriási tévedés azt gondolni, hogy a verseny szívja el az erőnket. Az magyar állam az amelyik kivérezteti a magyar gazdaságot.

Világnézet Netes Napló · vilagnezet.blog.hu 2014.10.12. 12:49:21

Egyik pártra sem szavazunk, mert a pártok inkább csak akadályozzák a közmegegyezést. Az egypárti után, le a többpárti diktatúrával is!
Egyikre pártra sem. Legyen az is egy érvényes szavazat!

www.facebook.com/EgyikPartraSem

burgener 2014.10.12. 13:09:28

Annyit azért mondanék, én, a 30 éve dolgozó bunkó baloldali magyar, hogy le kéne szállni most már a magas lóról és abba kéne hagyni a nyafogást.

Sajnos, nincs ideje pár millió embernek ennyire magasan repülni, mint a poszt szerzőjének.

Lopni, hülyének lenni vagy szemétnek meg ott vannak alpári politikusék, balra-jobbra.

hafr figyelmébe ajánlanám cserébe Szkülla és Kharübdisz történetét.

PÁ:-)

zenonküp 2014.10.12. 13:18:57

Ad notam "Ideges___Ló"
Két igen érdekes nemzetgyalázó írás a 19. századból Széchenyi Hitel-e és Wesselényi Balítéletek-e.
Már csak Adyt és Szabó Dezsőt kell megemlíteni, különös tekintettel a "görénykurzus"-ra.)
Ha az az elnök úr ebbe a nem kevéssé illusztris névsorba akar tartozni, ám lelke rajta.)

32FNewYork 2014.10.12. 13:33:12

@belll: Nézd. Alapvetően nem mondhatod, hogy nincs igazság a soraimban, hiszen a saját kb. egy évtizedes vállalkozói tapasztalataimat írtam le. Ha nekem minden tapasztalatom hamis volna, nem lehetnék 13 éve vállalkozó.

A érvelésed ellen: minden konkurencia másképp képes reagálni. Az EU a saját kelet-európai tagjai ellen soha nem látott brutális mértékben. Voltak erre példák az előző hozzászólásomban. Nem cáfolta senki. És akkor még egy szó sem esett a többi EU-s kelet-európai hendikep eszközökről: például valójában mit is takar a túlzott deficit, ami ellen küzdenünk kell nekünk is meg a volt szoc. tábor valamennyi országnak és védekeznünk mert büntibe kerülünk? Folyamatosan irányított tőkehiányt nekünk és ezzel ellentétben végtelen tőkeelőnyt Nyugatnak. Kérünk még egy tucat cikket a magyar társasdalom versenyképtelenségéről.

profilo 2014.10.12. 13:39:38

@HaFr:

Ha már a "fizetett ménes" egy pacija ily nyersen rádtámadt,megjegyezném,hogy bár tökéletesen igaz az,hogy "egy teljesen más paradigmára van szükség, mint amit az urak nyújtani képesek",de ezen paradigma meghonosítása és "győzelme" nem lehetséges a paci által képviselt ménes aktív részvétele és támogatása nélkül.
Azaz,mi a pacipéniszt akarsz megváltoztatni,ha lenézéseddel és megvetéseddel milliókat zársz el a mennyországba jutás lehetőségétől.
Amíg ilyen magasan szárnyalsz és nem látod a felhőktől a hangyákat,addig csak a Gyurcsányok kórusát gyarapítod.

Blogger Géza 2014.10.12. 13:47:18

Szerintem a magyar társadalomból leginkább az optimizmus, a derű, a pozitív életszemlélet, a mozgósító pozitív energiák hiányoznak. Talán ezzel kéne inkább foglalkozni, és kevesebbet kéne nyavalyogni.

Blogger Géza 2014.10.12. 13:58:55

Egyébként az eddig részvételi adatokból az látszik hogy szinte pont ugyanannyian mennek el, mint 4 éve. Tehát nincs semmiféle apátia, ami miatt mindenki otthon maradna, de nincs forradalmi hangulat sem, ami miatt mindenki rohanna az urnákhoz, hogy elzavarja a regnáló (helyi) rezsimet. Az országépítés folyik, az események csordogálnak, a (gazdasági vagy politikai) lúzerek panaszkodnak, busisness as usual.

panelburzsuj 2014.10.12. 14:03:02

@32FNewYork:
Az EU-magországok ("Nyugat") egymással szemben szolidárisak? Nincs francia érdek kontra német érdek kontra brit érdek?

Egymás között hogyan oldják meg a saját belső piacaik felosztását? Gondolom, az említett három ország vásárlóereje külön-külön is bőven összevethető mondjuk a a "visegrádi négyek" együttes vásárlóerejével. (De talán valamennyi EU-ba bekerült egykori Ostblock-ország együttes vásárlóerejét is.)

Moin Moin 2014.10.12. 14:09:10

@32FNewYork:

1.) Te is jól tudod, hogy a magyar energiaárak (még a nem lakossági fogyasztóiak is) mélyen a német árak alatt voltak mindig is, még a híres +rezsicsökkentésetek" előtt is. [A rezsicsökkentés egyébként a nem lakossági fogyasztói árakat nem is érintette, így a kedves kormányod sem segített rajtad, muhaha!:-)]

2.) Ahogy HaFr is megírta neked, az energiaárak nem különösebben jelentős tételek egy vállalatnál.

3.) Nem világos, mit irkáltál itt "a mi szakterületünkön a német cégek 600%(!) árrés alatt szóba sem állnak velünk. Így alakul ki az a helyzet, hogy míg a magyar cég 20-25 euró közti rezsióradíjat tud érvényesíteni, az osztrák-német cégek 92-95 eurót. A termelés és a költségek nálunk vannak, a haszon náluk."? 600%-os árrés legfeljebb a kábítószer-kereskedelemben van, de német cégek ekkora árréssel biztosan nem dolgoznak.
4.) ha német cégek kartellezéséről tudsz és vannak rá bizonyítékaid, keresd fel sürgősen akár a magyar, akár a német versenyhivatalt (www.bundeskartellamt.de/DE/Home/home_node.html ), tárt karokkal fogadnak!

panelburzsuj 2014.10.12. 14:10:34

@HaFr:
Egy párhuzamos próbálkozás:

koznaplo.blog.hu/2014/10/11/a_korlatolt_kicsinyes_ratarti_es_konok_szittya_esete_a_demokraciaval

Mondjuk első ránézésre tényleg nem könnyű eldönteni, hogy a te szöveged, vagy ez a köznaplós izé áll-e közelebb az "én most épp így látoma magyarokat" kedves-naplóm-mélységű elemzéshez.

HaFr · http://hafr.blog.hu 2014.10.12. 14:12:06

@Blogger Géza: "országépítés", anyám, borogass! hogy tolod ezt a bolsevik rizsát, nem önti el szégyenpír az orcád?

HaFr · http://hafr.blog.hu 2014.10.12. 14:13:36

@profilo: mindennek megvan a maga ideje és fóruma

Moin Moin 2014.10.12. 14:13:51

@Blogger Géza: Mivel te nem vagy buta, csak elfogult, ezért a versenyképesség kérdésköréről: progressziv.blog.hu/2014/07/22/versenykepesseg_es_gondolkodasmod

panelburzsuj 2014.10.12. 14:16:08

@Blogger Géza:
Szóval vigadjak, ahányszor csak meglátom Gejzaságodat.

Blogger Géza 2014.10.12. 14:24:25

@Moin Moin: A versenyképességnek van egy darab objektív mutatója: mennyire tudja az ország eladni a világpiacon az ott termelt termékeket. Ebben Magyarország (pl. Kínához hasonlóan) kitűnően teljesít az elmúlt 4 évben. Dinamikusan (EUR-ban kb 30%kal) nőtt ebben az időszakban az export, és tartósan magas a külker többletünk. Mindenki elismeri, hogy Kína hasonló okokból nagyon versenyképes ország. (És nem azért, mert ott csúcsszuper a demokrácia.) Szóval pont emiatt nyavalyogni szerintem nevetséges. És ha nem lennél elfogult, ezt te is belátnád. (Elfogult mesterséges listák meg annyira se érdekelnek, mint a hasonlóan semmitmondóvá vált nyugati hitelminősítések)

Blogger Géza 2014.10.12. 14:26:46

@HaFr: Mi köze ennek a bolsevizmushoz? Ha valaki egy kicsit is pozitívan lát valamit, az már bolsevik? Na ez a ti bajotok, ezért tartotok ott, ahol. Szerinted semmi nem épült és épül itt? Semmi nem lett jobb?

panelburzsuj 2014.10.12. 14:37:47

@Blogger Géza:
Ki kéne egyezned a @32FNewYork: típusú kommentelővel, hogy akkor most mi is a (gazdasági) versenyképesség: az "egyországos" (="nemzeti") tőkések teljesítménye bel- és külpiacon egyaránt - vagy a multinacionális cégek kiszolgálása olcsó, lenyomott, szervezetlen prolival.

HaFr · http://hafr.blog.hu 2014.10.12. 15:09:18

@Blogger Géza: Géza, olvastam őket, még tízévesen, de rácáfolsz @Moin Moin-ra: nem a szóval van a baj, hanem azzal, hogy amit itt folyik, te országépítésnek nevezed, OMG

Moin Moin 2014.10.12. 15:10:53

@Blogger Géza:

Géza, Géza! Azokat a termékeket, amelyek magyarországi előállítás után a világpiacon kerülnek értékesítésre nem Magyarország – még kevésbé a magyar kormány – adja el, hanem az Audi és a Mercedes. Ugyanis – ahogy azt te is jól tudod – a híres magyar export e két cég (és még néhány multi) termeléséből adódik, nem pedig „fajmagyar” cégektől. (Ja, és ezek a német cégek egytől egyig a Fidesz-rezsim előtti időkben települtek az országba – manapság pedig nem terveznek ott újabb beruházásokat… Ei, warum? Ei darum! – ahogy a nóta mondja…)

Tulajdonképpen meg kellene neked köszönnöm, hogy ekkora elismeréssel adózol a német ipari és kereskedelmi kultúrának!:-) Nyilván úgy vagy ezzel te is, mint Orbánod, aki 2012. március 22-én Münchenben azt mondta, hogy ha a németek nem állnának a magyarok mögött a háttérben, „akkor nem biztos, hogy talpon lennénk”. És milyen igaza volt!!!:-)

A helyzet az, hogy egyszerűen nincsenek olyan magyar vállalatok, amelyek termékeit nagy volumenben és jó áron venné a világpiac. És mivel Magyarországhoz hasonló méretű, adottságú és hányatott történelmű országok között (Finnország, Dánia, Svédország, Észtország, Írország, stb.) szép számmal vannak versenyképesek is, így csak „határon belül” kereshetjük a magyar versenyképtelenség okait.

...Kína azért versenyképes, mert olcsón és nagy tömegben tud termelni – és általában nem a csúcsminőségű, hanem az alsó és alsóközép minőségi kategóriában. A demokrácia pedig úgy függ össze a versenyképességgel, hogy ami társadalmi téren a demokrácia, az gazdasági téren a liberális, versenyalapú piacgazdaság. Egyértelmű a kapcsolat a gazdasági versenyképesség és innovativitás, valamint a demokrata közmentalitás között – hiszen mindkettőnek a meritokrácia az alapja.

Moin Moin 2014.10.12. 15:21:28

@HaFr: Nem tudodm, mivel cáfolt rám Géza, de az biztos, hogy amit Orbán csinál, az nem vág egybe Szent István tetteivel.

...Orbán pl. nem vette feleségül Helmut Kohl lányát!

Megyko · http://www.szinkronrendezo.blog.hu 2014.10.12. 15:56:30

"szomorú már ez a keleteurópa"

Szomorú ez a poszt is, egyetértek a keserűséggel, és szomorkodom, hogy olvasás után is azt érzem, mint oly sokan úgy egyébként is: ugyen kire kellene szavazni? ilyen tekintetben érdekes poszt, olyan szomorú, mint ez a tét nélküli választás, ahol biztos a fidesz nyer megint mindent, és mégis odahúzzuk, mert a "baloldal" vagy ami magát annak nevezi tulajdonképpeni reálértéken a nullával sem egyenlő.

Blogger Géza 2014.10.12. 16:44:25

@Moin Moin: Speciel az valóban igaz, hogy kevés a magyar tulajdonú magyarországi üzem, de ez a helyzet leginkább a korábbi kormányok idején alakult ki, és a mostani az, amelyik leginkább igyekszik ez ellen tenni valamit. De ettől Magyarország még nagyon is versenyképes, mint ahogy Kína is, hiába vannak Kínában is jelen a német autógyártók.

És nem, mára már inkább fordított az összefüggés: a klasszikus nyugat-európai liberális demokráciák egyre kevésbé versenyképesek (tartósan magas munkanélküliség, recessziós problémák, kimaradás az innovációs élbolyból stb), miközben az illiberális államok egye inkább jönnek fel.

(Dél-Korea, Szingapúr, Tajvan, Kína, Törökország stb.)

Blogger Géza 2014.10.12. 16:46:36

@panelburzsuj: Mind a kettőt lehet értelme vizsgálni, de ha egy ORSZÁG versenyképességét vizsgáljuk, akkor annak összes vállalatát kell vizsgálni, függetlenül attól, milyen tulajdonban van. (Ráadásul ez utóbbi néha nem is olyan egyértelmű.)

Blogger Géza 2014.10.12. 16:54:14

@Moin Moin: És hát azért van itt élet bőven a német autógyártókon kívül is:

"Európa leggyorsabban növekedő vállalatának választották az NNG-t, a budapesti székhelyű navigáció fejlesztő vállalatot - közölte a cég az MTI-vel szombaton. Az International Business Awards (IBA) díjakat pénteken este Párizsban adták át."

www.napigazdasag.hu/cikk/25341/

panelburzsuj 2014.10.12. 17:00:39

@Blogger Géza:
Ne nekem propagálj, hanem a nevezett felszólalót győzd meg arról, hogy nincs érdekellentét a nemzetközi és a hazai, vagy az óriási tőke- és lobbierejű meg a KKV-méretű vállalkozások között.

Blogger Géza 2014.10.12. 17:05:01

@panelburzsuj: Micsoda hülyeség ez, bármely két cég között lehet érdekellentét, teát egy hazai és egy külföldi tulajdonú között is lehet. Inkább a fejedben lévő zavaros dolgokat rendbe tenni.

Blogger Géza 2014.10.12. 17:10:59

@HaFr: Na most annak idején Istvánnak és IV Bélának is sokkal komolyabb belső ellenzéke volt. Akikkel szemben messze keményebben léptek fel, mint Orbán. Hol van egy KEHI-vizsgálat egy felnégyeléshez vagy birtokelkobzáshoz képest? Mégis a magyar történelem legnagyobb személyiségi és országépítői között tartjuk őket számon. Nem hinném, hogy abban a helyzetben vagy, hogy objektív módon meg tudd ítélni Orbán tevékenyéét történelmi távlatból. (Egy konkurens párt elnöki pozíciója ezt eleve lehetetlenné teszi.) Nyilvánvalóak a tények: az ország gazdasága egyre sikeresebb, nem tudom, pont ezt miért ne lehetne országépítésnek nevezni.

panelburzsuj 2014.10.12. 17:14:41

@Blogger Géza:
No, hát pont az a zavaros kérdés, hogy a jelenlegi kormányzat az elletétes érdekek közül melyiket támogatja meg politikai eszközökkel.

Például melyik körnek mennyi adókedvezményt, stratégiai támogatást, munkahelyteremtő vagy piacrajutási támogatást, adminisztráció-könnyítő kedvezményt, meg bármi hasonló, közhatalommal befolyásolható előnyt vagy hátrányt kínál.

Hungry horse 2014.10.12. 18:31:41

@megamind: ez valami hiba, vagy nem tudod elképzelni szabadidős elfoglaltságként a zindex blogszférájában való olvasgatást, kommentelést?

@vitéž munkášőr: tévesen vonsz le következtetéseket, magadból kiindulva.

@HaFr: nem kedvelem a bizonyítékok nélküli üres vádaskodásodat, hazugságaidat rólam és ennél még kevésbé kedvelem a bunkó cenzorokat, akik toleránsnak, demokratának és befogadónak hazudják magukat és a bandájukat.

Soha nem írtam rólad, hogy pénzért teszed , amit teszel (holott nem kevés magadfajta és ellenfeled is művelte, műveli ezt megélhetésként)és azt is leírtam milyen szánalmas azt hinni magadról most, hogy bárkinek megérnél - kontra - egy fillért is itt, vagy bárhol máshol.
Higgy amit akarsz, de ne hazudozz rólam, ne hazudozz olyasmiről, amiről fingod nincs. Olvasgasd inkább a Hasbarát ehelyett, hasznosabb.

Hungry horse 2014.10.12. 18:35:39

@Lexa56: az, hogy a neicknevemet ismeri és letiltotta itt ez a nagy demokrata, nem jelent többet annál, hogy a demokrata, toleráns és befogadó poster nem bírja a szólás szabadságát elviselni.

Mentségére legyen mondva, elvbarátai többsége hasonló betoncipellőben botorkál, a választások során át látható milyen kiváló hatékonysággal.

Ez is egyfajta üzenet és sokan értik.

2014.10.12. 18:42:31

@Hungry__horse: vagyis rendszeres olvasója vagy. ha mondani is szeretnél valamit, rajta..

Hungry horse 2014.10.12. 18:48:55

@zenonküp: a másik nevével való majomkodásról minket az oviban már leszoktattak, sajnálom, hogy esetedben ez sikertelen volt.

A posterrel és elvbarátaival, no meg a kedves állammal szemben én nem korlátozom/kkorlátoznám senki szólásának szabadságát és mindenki azt ír amit akar.

Ha megértetted volna amit írtam az pont az volt, hogy ha a választóidat lekutyapicsázod (akár a legnagyobb magyarok 100-150-200 éves írásműveit citálva) azok nem szavaznak rád, hanem elhajtanak a fenébe.
Ennyi, nem több.

Egy kérdés, amit ugyanezen, vagy hasonlóan nagy és híres szellemi nagyságaink írtak a zsidókrul, azt hasonlóan PC ma oktatni, idézni, vagy csak a magyarokkal kapcsolatos őszinte véleményük idézhető?
Vagy azonnali cenzori beavatkozást von maga után?
Szerinted?

Hungry horse 2014.10.12. 18:49:46

@megamind: megtettem és ha hagyja meg is szoktam tenni.

Más kérdés, kérés?

Hungry horse 2014.10.12. 18:51:58

@profilo: a velem kapcsolatos tévképzetedtől eltekintve nem vélekedünk másként.
Kellemetlen, mi?

2014.10.12. 19:20:24

@Hungry__horse: bármennyire keresek a nekem szánt soraidban "valamit" is, nem találok benne; semmit!

Moin Moin 2014.10.12. 19:29:40

@Blogger Géza: A dél-koreai, szingapúri, kínai és tajvani gazdasági sikerek okairól szól a Lehetünk-e Szingapúr? c. írás (progressziv.blog.hu/2014/08/26/lehetunk-e_szingapur ). Ezeknek az országoknak olyan társadalmi-kulturális hagyományaik vannak, amelyek a nyugati gazdasági és műszaki kultúrával egyesülve produkáltak eredményt. Önmagukban e társadalmak nem lettek volna képesek erre a fejlődésre.

• Egyfelől nem jöttek létre ezekben a műszaki-tudományos felfedezések iparszerű alkalmazásának társadalmi keretei.
• Másfelől ezek az országok egy az egyben nyugatról importálták a modern ipari és kapitalista termelés és szerveződés modelljét, Dél-Korea, Szingapúr és Tajvan esetében kifejezetten nyugati – brit, ill. amerikai – irányítás alatt, Kína esetében pedig a kommunista párt töltötte be a technológiai-gazdasági nyugatosító szerepkörét.

Ennek „könyvtárnyi” irodalma van, nagyon jól leírt folyamat.

A liberális demokráciák azért versenyképesek, mert azokban adottak a legoptimálisabban az innováció, az egyéni motiváció és a szabad közösségi szerveződések feltételei. És mivel az emberi viselkedés akár egyéni, akár közösségi szinten egységes (nincs külön „gazdasági” és külön „társadalmi” viselkedésmód), így a társadalmi és szocializációs téren nem az egyéni és közszabadságra szocializáló társadalmakban kevésbé képes kifejlődni/megerősödni az egyéni kezdeményezőkészség, az innovativitás – mivel e keleti társadalmak nem preferálják sem a létező és megszokott dolgok megkérdőjelezését, sem az alternatíva-állítást. (Ezek ott devianciának számítanak és az ember viselkedése és gondolkodásmódja nagyon koherens a környezete által adott mintákkal.) Az innovativitás is „edzésre szorul”, mint bármely más emberi képesség, így hiába születik elvileg ugyanannyi innovátor és újító keleten, mint a liberális demokráciákban, a kondicionáló közegben kevésbé tudnak e képességek fejlődni.

Jellemző, hogy pl. Dél-Koreában a demokratizálódás és a műszaki innováció szinte évre azonos léptékben halad! Dél-Korea az egyetlen ázsiai ország az első öt leginnovatívabb ország között és a 25-ös listán is csupán 3 ázsiai ország (Dél-Korea, Japán és Szingapúr) szerepel, az országok zöme (szám szerint 19) pedig kifejezetten erős liberális demokrácia! Íme a lista:
1. USA
2. Dél-Korea
3. Németország
4. Finnország
5. Svédország
6. Japán
7. Szingapúr
8. Ausztria
9. Dánia
10. Franciaország
11. Hollandia
12. Írország
13. Norvégia
14. Oroszország
15. Belgium
16. Luxemburg
17. Kanada
18. Egyesült Királyság
19. Szlovénia
20. Izland
21. Svájc
22. Ausztrália
23. Csehország
24. Olaszország
25. Portugália
(Szingapúrhoz még hozzá kell tenni feltétlenül, hogy az ottani innovációk jelenős részben az odatelepült nyugati cégeknek és az ott dolgozó nyugati szakembereknek tudható be.)

Hasonló a helyzet a versenyképességi listákon is: itt is az euroatlanti országok foglalják el a lista elejének legtöbb helyét.

Szóval: a tények bizony totálisan ellentmondanak az orbánista mantrának a liberális demokráciák versenyképtelenségét illetően.:-)

Kínában egyszerűen azért vannak német autógyárak, hogy az ottani piacra termeljenek – ami olcsóbb,m mintha Európából szállítanák a kész autókat. (Pl. a Kínában gyártott hosszított Passatokat a VW nem is szállítja Európai piacokra.)

Ami az NNG-t illeti: ez a cég éppen „a rendszer ellenében” fejlődik és nem azért, mert akár a magyar társadalom, akár a magyar mentalitás, akár a magyar gazdaság, akár a magyar kormány „ab ovo” lenne innovativitás- és versenyképességbarát. Az igazán versenyképes és innovatív társadalmakban „százával” vannak efféle cégek. Tudod, egy NNG nem csinál általánosan versenyképes gazdaságot.:-)

Blogger Géza 2014.10.12. 19:35:16

@Moin Moin: Mondjuk érdekes következtetés, hogy te a listádon az első 7-ben két ilyen illiberális állam is van, és csöppet sem érzed az ellentmondást saját magaddal. :) Sebaj. Ráadásul nyilván nem ez a lista az egyedüli perdöntő. Nem az aktuális helyzet az érdekes, hanem a trendek.

Hungry horse 2014.10.12. 20:00:44

@megamind: ne vedd a szívedre, vannak még hiátusok az állami képzések során, de azért sose add fel, egyszer eljöhet a pillanat és megérted amit magyarul írnak ide a kommentelők, köztük én is.
De ha nagyon zavar, kérdezd a rebét!

2014.10.12. 20:30:44

@Hungry__horse: de rossz nekem :D mondhatom más szavakkal is, hogy értsd: semmitmondó az összes kommented, amit nekem címeztél. hogy másokat mivel rongálsz, az engem nem érdekel...

Moin Moin 2014.10.12. 21:17:33

@Blogger Géza: Csak egy, ui. Dél-Korea klasszikus liberális demokrácia, legkésőbb a '80-as évek vége óta. Szingapúrról pedig megírtam, hogy annyira speciális helyzetben van, hogy gyakorlatilag kategorizálhatatlan.

Trendek: A lista nem "pillanatnyi", hosszú ideje nem képes az élbolyba bekerülni - vagy a listán stabilan feljebb jutni! - olyan ország, amely nem liberális demokrácia.

Hungry horse 2014.10.12. 22:54:04

@megamind: ne a tükröt hibáztasd, ha nem azt látod benne, amire vágynál.

Mosdó = törölköző.

borzimorzi 2014.10.13. 10:05:31

A poszt igaz. Ez jó. Baj is van azonban vele. Kettő. Az egyik a helytálló kritikai észrevételek elővezetésének módja és kicsengése, a másik a konklúzió.

A kritika akkor tud építő lenni, ha a lesújtó elemzést követően valami kiút is kínálkozik. Ha van elképzelése a kritikusnak arról, hogy a mostani helyzetből egy áhított, jobb helyzetbe hogyan lehet eljutni. Konkrétan erről (is) szól a politika. Sajnos, ebben a posztban ilyet nem találtam. A posztban látható, keményen ledorongoló kritika a váteszek és költők privilégiuma. Ez a jog politikust nem illet meg.

Nem pusztán hatalomtechnikai okokból nem illeti meg ez a jog a politikust. Nem elsősorban azért, amit itt fentebb írt valaki, hogy "ha a nép megtudja, miképp vélekedel róla, akkor még egy százalékot se kapsz". Hanem azért, mert a politikus dolga a helyzet tényszerű feltárása után a helyzetből kivezető út felvázolása, a lépések kidolgozása. Ez fájdalmasan hiányzott.

A konklúzió pedig nem következett az előzményekből. Választások alkalmával egy demokratának mindenképpen szavazásra kell buzdítania. Ugyanis az eredmény mindenképpen jelzés, a társadalom kritikája a politikai szereplőkről. Az is, ha valaki áthúzza az egész lapot és ráírja, hogy korrupt disznó mind. Az is, ha valaki egy országrontó bagázzsal szemben rászavaz bárkire, akinek a legcsekélyebb esélye is van megverni a Fidesz jelöltjét.

Itt jön a képbe Bokros Lajos, aki a jelek szerint kavics a PKP cipőjében. A vele való bánásmód több diplomáciai érzéket igényel. Mit teljesített? 36%-ot. Emiatt nem kell szégyenkeznie. Kb. egy héttel a választások előtt csak 25%-ra mérték. Hiányzott az az, ami nélkülözhetetlen ahhoz, hogy a jelölt neve beivódjon a köztudatba, és ismertté váljon a programja. Kérdéses, hogy volt-e egyáltalán Budapestre írt programja? Hogy kommunikálva nem lett, az tuti... Egy olyan jól szervezett és piszok gazdag - mert az államkincstárat is fosztogató - ellenféllel szemben, mint a Fidesz, a legkisebb szervezetlenség, amatőrizmus és Hűbele Balázs-kodás is végzetesnek bizonyulhat. Hát még ezek mind! Ha rendesen végezték volna a dolgukat, akkor az áprilisi után max. 2 hét füstölgést engedélyezhettek volna maguknak. Aztán 30 napos határidővel főpolgármester-jelöltet és kerületi polgárm.jelölteket kellett volna választaniuk maguk közül. Kis késéssel is megvan május közepére. Újabb 1 hónap alatt összefésülni a programokat és jelölteket állítani a választókörzetekbe is. Legkésőbb június végére kész programnak kellett volna lennie, és teljes gőzzel kampány a neten és baráti-ismerősi körben. Plakátok, szórólapok ráérnek a hivatalos kampányidőszakban is, addig lehet pénzt gyűjteni a kampányra. Bokros az adófizetők embere, nem a segélyváróké, sokan adtak volna a kampánybüdzsébe, ha időben lehetett volna tudni, hogy ő az ellenzéki jelölt. Ehelyett nyaraltak, meg egymás közt brusztoltak. Késve kezdték a lóversenyt és lovat cseréltek pont a célegyenesben. Amatőrség. 14%-ba biztos belekerült. Bokrosnak kell, hogy legyen annyi esze, hogy ilyen amatőrségbe többet nem ugrik bele. Az ellenzékieknek már januárban kellett volna, hogy legyen egy stratégiai megállapodása mindkét választás tekintetében, beleértve azt is, hogy az áprilisi eredmények fényében határozzák majd meg az egyes szervezetek súlyát az őszi jelöléseknél. Az orruknál nem látnak tovább!

Komoly probléma volt az is, hogy Bokros azonnal a veresége után átnyergelt a min.elnök-jelöltség nevű lóra. Már bocs, de nem kellett volna legalább a rend kedvéért megemlíteni pár dolgot, ami Budapestnek hiányozni fog, amiért nem ő lett a főpolgi? Újabb amatőrség, mert ezzel világossá vált, hogy nem is igazán gondolta komolyan, csak ugródeszkának tekintette ezt a választást a 2018-as "összellenzéki min.elnök-jelöltség" felé vezető úton.

Mi a teendője egy PKP-nak ilyen esetben? Az odáig rendben van, hogy nem szabad Bokros mögé pártként beállni, mivel egy épp születőben levő párt számára ez súlyos arcvesztés veszélyét jelentheti. A nyuszika nem szokott jól járni azzal, ha a medvével túl közelről barátkozik, még akkor se, ha mindketten szeretik a málnát és ez jó alapnak tűnik. :-) Viszont informális módon meg lehet említeni akár Bokrosnak is az interjú után, hogy, hogy ha már a PKP nem lesz ott a szavazólapon, akkor csak ő marad, akire szavazni lehet mint konzlib pártra. Ezzel semmit nem ígér az ember, de legalább nem keserű szájízzel távoznak a felek, és ha később egyeztetni kell - mert nem fogja megúszni a PKP -, akkor legalább valami kollegiális, semleges viszony az alap.

A konklúzióról: A MOMA X, Y okból nem a legjobb választás a PKP szerint, de legalább rajta van a szavazólapon. Ez persze megalkuvás, de mit lehessen tenni? Nem szavazni egyáltalán: a lehető legrosszabb megoldás, mert így a feltörekvő pártoknak még a reménye is elvész arra, hogy valaha is létrejöhet a politikailag aktív, a Fideszt leváltani akaró polgárok kritikus tömege. Ilyen lebénító, elkedvetlenítő üzenetet szerintem nem szabadna küldeni.

Üdv:
b

borzimorzi 2014.10.13. 10:07:27

Akarom mondani, Hiányzott az az IDŐ,

2014.10.13. 10:24:02

@Hungry__horse: valódi mondandó hiányában pufogsz itt nekem. dumálhatsz, amit csak akarsz, attól tartok nem vevő rá (-d) senki sem.

Hungry horse 2014.10.13. 14:24:43

@megamind: a te "valódi mondandódra" mit válaszolhattam volna mást, mint amit?
Nézzük sorban:
Nem szóltam hozzád, a posttal kapcsolatban volt mondanivalóm.
Te erre így reagáltál:
megamind 2014.10.11. 23:51:11
@Hungry__horse: ahhoz képest rendszeres olvasója vagy...
A válaszom:
@megamind: ez valami hiba, vagy nem tudod elképzelni szabadidős elfoglaltságként a zindex blogszférájában való olvasgatást, kommentelést?

Erre te megcsillantottad a "valódi mondanivalódat", emígyen:
megamind 2014.10.12. 18:42:31
@Hungry__horse: vagyis rendszeres olvasója vagy. ha mondani is szeretnél valamit, rajta..

Erre a semmitmondásra milyen választ vártál volna? Ezt kaptad:
Hungry__horse 2014.10.12. 18:49:46
@megamind: megtettem és ha hagyja meg is szoktam tenni.
Más kérdés, kérés?

Nos, mivel érdemi kommunikicáióra a posttal és az arról alkotott véleményemmel kapcsolatban szemmel láthatóan és jól olvashatóan képtelen voltál, nem is gondolnám, hogy veled vágynék ebben a stílusban folytatni ezt a sokadik méretes zakótokat követően.
A pufogás nem szokásom, írni szoktam a komment zónába.

Bármiféle "vétel" kapcsán pedig, helyettem beszéljenek inkább a mostani és korábbi választások eredményei (nem mintha a bunkó kötözködésedet és hasonlóan igénytelen véleményedet ne szarnám le, mert leszarom).
Ezek eléggé jól mutatják, miként vevők a választók a "valódi mondanivalótokra".

Pont ennyire. :)
Ez pedig tényleg szórakoztató és örömteli.

borzimorzi 2014.10.13. 14:36:22

@Hungry__horse: Megtennéd, hogy nem trollkodod szét egy értelmes ember blogját?

Ja, bocs.

Hiszen ebből élsz.

2014.10.13. 15:01:00

@Hungry__horse: nahát, milyen pihent vagy! szívni akarod a vérem? el sem hiszed mennyi hozzád hasonlóval volt már dolgom...

annak elenére amit írtál, te annyira nem veszed komolyan, hogy rendszer olvasója (+ kommentelője is) vagy. ezt később, nekem címezve megerősítetted. ezt a megerősítést nyugtáztam "vagyis rendszeres olvasója vagy." szóval, a nekem címzett kommentedben nem mondtál nekem semmit sem. ha nekem címzel egy kommentet, akkor nyilván nekem akarsz mondani valamit, oda is írtam, "rajta"... ezt persze te már nem értetted meg, a fonalvesztés látszott a reakciódon, amiben azt ecsetelted, hogy neki mondtál valamit... de nekem az égvilágon semmit se...és azóta se!

eleve rá kellett volna hagynod, de annyi eszed nem volt. inkább elkezdtél megmagyarázni, azóta is csak idiátoskodsz.

éles meglátásod: nem szóltál hozzám: én írtam neked.

ui.: full extrás ön-ellentmondásaidat majd ha lesz kedved, bogozd ki... bár, neked amúgy is mind 1!

Alkibiadesz 2014.10.14. 16:21:48

@panelburzsuj:
Talán épp az különbözteti meg a profi politikust a műkedvelőtől, hogy az előbbi tudja mit beszél és ezért képes új "privát nyelveket" és az azokat használó új rítusközösségeket alkotni, míg az utóbbi nem.
A műkedvelő ezzel szemben csak a saját rítusközösségének nyelvét képes beszélni.

Alkibiadesz 2014.10.14. 16:45:39

@Moin Moin:
"Egyértelmű a kapcsolat a gazdasági versenyképesség és innovativitás, valamint a demokrata közmentalitás között – hiszen mindkettőnek a meritokrácia az alapja."

Így van!

Például a piacra termelő cukornád és gyapotültetvényeken csak azok az afrikaiak dolgozhattak, akik bebizonyították, hogy megfeleltek az interkontinentális szállítás által támasztott kihívásnak.

Teljesen demokratikus processzus volt ez!

Alkibiadesz 2014.10.14. 17:08:44

@HaFr:
Lehet úgy érteni a poszt üzenetét, hogy a polgárosodásra csak akkor lesz lehetőség, ha előbb egy normális baloldal megszervezi a hazai proletariátust, azaz elvégzi azt a civilizációs munkát, amire a mi kapitalizmusunk eddig képtelennek bizonyult?

panelburzsuj 2014.10.14. 17:09:44

@Alkibiadesz:
Nem véletlenül írtam "közéletit", ami - szerintem - a politikusnál kisebb ambíciójú, ám jóval számosabb réteg.

A "bajom" pedig nem a profi ás műkedvelő közötti különbséggel van, hanem hogy igen sokan még csoportszintű rítusnyelvet sem beszélik szabatosan. És nezért, mert tudatosan úgy döntenek, hogy freestyle - hanem mert még a "banda nyelvét" sem tanulták meg rendesen...

panelburzsuj 2014.10.14. 17:10:41

@panelburzsuj:
És nezért, mert = És nem azért, mert

Alkibiadesz 2014.10.14. 17:41:37

@panelburzsuj:
Akkor megint más dimenziókban jártunk (politikai színpad vs. közélet).
A "privátnyelv" használók számának növekedése mögött talán egyfajta demokratizálódás is állhat.
Arra gondolok,hogy a magyar társadalmat alkotó rítusközösségek közül, csak viszonylag kevésnek van bejáratott politikai nyelve.
Aki meg nem ilyen közösségekből jön, és nem is akar oda ezekbe asszimilálódni, az meg keresi a saját hangját.

ParaZita2 2014.10.17. 08:12:14

@HaFr: HaFr · hafr.blog.hu 2014.10.11. 09:40:30
@ParaZita2: Khmm, si tacuisses

... philosophus mansisses

(csak most bukkantam erre az üzenetedre:) )
Legyen a kommentelő kevésbé érzékeny, mint Te? Legyen empatikusabb?
Mire is vagy elhivatott?
Mi zömmel megjegyzésekkel igyekszünk "tolni a szekered" (ami kicsit a miénk is - még) Rögös az út, s meggyőződésem, néha mi jobban látjuk egyik-másik rögöt. VISZONT: ugyanoda igyekszünk. :)

Hungry horse 2014.10.18. 13:07:10

@borzimorzi: megtennéd, hogy túllépsz a primitív paneleiden és elképzeled - csak egy pillanatra - hogy van olyan akinek ez amit itt nyomtok nem kóser és van róla - messze nem pozitív - véleménye?
Nos ha nem sikerült, akkor a másik megközelítést javasolnám: egy nemlétező, pénz, média és társadalmi támogatás nélküli semmi ellen ki pénzelne és kit? Még a támogatóitok sem költenek rátok egy fillért sem, annyira jelentéktelen ez itt a blogszféra belterjes ballibbancs orbángyűlölő szűkölésében. Miért is költene bárki arra, hogy leírja: tévúton jártok.

Nem érted, mi?
süti beállítások módosítása