1000 A MI HAZÁNK

" Míg más parlamentáris országokban a jobboldal általában a józan és megfontolt konzervativizmust, a tradíciókhoz való ragaszkodást tekinti hivatásának – nálunk a magát jobboldalinak nevező kormányzati rendszer ezekkel ellenkező törekvéseket mutat. Alkotmányjogi téren a parlamentarizmus elsorvasztása és látszatparlamentarizmussá süllyesztése ennek az állítólag jobboldali kormánypolitikának egyik fő célja. A vezérkedés, az egy akarat érvényesülésére felépített és minden bírálat elnémításával kialakított nemzeti egység, másrészt gazdasági téren az individualista gazdálkodást mindinkább elfojtó, egy újfajta kollektivizmus felé elhajló, sokszor már a magántulajdonba is belenyúló törekvések: nehézzé teszik egy konzervatív politikus számára, hogy ezzel a jobboldallal azonosítsa magát.” (Gr. Apponyi György, 1935)

Facebook oldaldoboz

Friss topikok

  • Sefu: Vannak fekete angyalok, pl. Győr, székesegyház. (2021.09.21. 11:47) Miért nincsenek fekete bőrű angyalok?
  • kistót: Mi lett volna az afganisztáni kivonulás helyes időpontja? 5, 10 vagy 15 évvel ezelőtt is a tálibok... (2021.08.19. 12:43) A magyar ellenzék mint piaci kofa
  • ricardo: Ünnepi Könyvhét 2035. G. Fodor Gábor: Orbán Viktor kertitörpéje voltam. Schmidt Mária: Orbán. Ahog... (2021.08.12. 10:02) Itt a vége a blog.hu-n
  • Tibor Rajna: A nép az egy vérből való hús-vér emberek nagy családja. A nemzet a nép szuverenitásának megtestes... (2021.05.04. 17:36) A nép fontosabb, mint a nemzet
  • Rodney_2: Na még sem lesz szükség Nyugaton a sok millió migráncsra a beteggondozásban: index.hu/techtud/20... (2021.02.01. 13:10) Igaza van-e Novák Katalinnak?

Polgári konzervatív blog

2014.05.01. 12:52 HaFr

Európai perspektíva? Hol?

Európa újra és újra kilök a világba a saját kultúrájából kiszakadt fattyú gondolatokat és/vagy fattyú mechanizmusokat, amelyek végül rombolják az emberiség esélyeit és megkérdőjelezik a humánum jövőjét. Így jött lére az észak-amerikai expanzív szabadság rendje, amely a történeti intézményrendszer híján százötven év alatt elerőtlenedett, mára pedig világosan feladta a harcot a multikulturalizmus (patchwork) nyomásával szemben, lemondott a hellenista kiválóság és az európai intézményes-történeti kereszténység erkölcsi iránytűjéről és csillapító funkciójáról a technicizmus barbársága ellenében. De európai fattyú a távol-keleti kapitalizmus is: a kulturálisan semleges pőre szerzés és az önérdek furakodott be vele a deszakralizálódó távol-keleti érába, amely a legagresszívebb mutáns kapitalizmust hozza létre, egy igazi Blade Runner disztópiát. Mivel a két volt gyarmati régió a hagyományos európai egyház-állam egyensúly és humanista kulturális kontextus híján sokkal hatékonyabban képviselik a szerzés parancsát, fő motorjai a dehumanizált (és az ember ellen forduló) technológiának, a demoralizált kapitalizmusnak, a deszakralizált individualizmusnak.

Amerika és Ázsia a szabadság barbárságát hozzák létre más-más ütemben a szabadság európai kultúrájával szemben. Európa szükségképpen áldozatul esik ennek a folyamatnak a maga bürokratikus, tanakodó, versenyképtelen, szégyenkező idealizmusával és beszűkült problémaérzékelésével: az európai baloldal és a neki behódolt technokrata liberalizmus már nem is értik, miért életbevágó (legalább) a kontinens hellén-római, zsidó-keresztény vallási, és klasszikus liberális emlékeihez való kitartó, normatív ragaszkodás, a poszt-kulturális állapot. Ezeken valósult meg ugyanis az egyedül ismert történeti formája és ez jelenleg is az egyedül ismert szellemi képe a szabadság és a társadalomszervezés egységének, és egyszersmind gátja a különböző bőrben előálló barbárságok emberellenességének -- jelesül a tömegtársadalomnak és a kollektivizmusnak, a degenerált fogyasztói kapitalizmusnak, az instrumentalizálódott technikának, a tömegek feletti ellenőrzés globalizálódásának, az irdatlan méretű nemzeti, majd még irdatlanabb szupranacionális államoknak: összességében az egyéni szabadságok döntő, tragikus leáldozásának. 

Európának nincs esélye a jelenlegi tudati állapotában. A perspektívájának számbavételére és az önvédelemre való képtelensége az európai szellem leáldozásának utolsó biztos jele. A heroikus küzdelem lassan véget ér az anyacivilizáció megmentéséért. Mit tehet Magyarország ilyen körülmények között, amikor még az EU-n belül is versenyképtelen? Orbán már döntött: fel kell gyorsítani a szabadság agóniáját. Ennyit vont le a történésekből -- de hogy utána mi lesz, arról fogalma sincs.

78 komment

A bejegyzés trackback címe:

https://hafr.blog.hu/api/trackback/id/tr36101490

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

maxval a gondolkodó birca · http://maxval.co.nr 2014.05.01. 13:11:02

Így van.

A nyugat hanyatlása már tény.

Ezért is kell átértékelni a magyar politikát és lemondani az egyoldalú nyugati orientációról.

HaFr · http://hafr.blog.hu 2014.05.01. 13:24:40

@maxval a gondolkodó birca: A többi még rosszabb, lásd a posztot -- új szintézisre van szükség a régi eredmények alapján

panelburzsuj 2014.05.01. 14:48:47

@HaFr:
"új szintézisre van szükség a régi eredmények alapján"

Na bakker - hibátlan párthatározatot már tudsz hozni.

Lexa56 2014.05.01. 15:19:29

Spengler már mindezt világosan látta és leírta a Nyugat Alkonyában. Mostanában Szmodis Jenő könyvei és cikkei lehelnek új életet az elképzelésbe - szerinte nem minden kultúra ciklusosan fejlődő és ezért önmegsemmisítő - de a mienk az. Ugyanő sok helyütt foglalkozik a jog és kultúra kölcsönhatásával, és a modern Kelet jogi életének átalakulásával. Legutóbb pl. Multidiszciplináris jogi tanulmányok c. könyvében. Érdemes olvasgatni.
Amiben Orbán téved az az, hogy nekünk Európától független utunk nincs. Az a magyarság, ami most létezik, itt jött létre a Kárpát medencében. Spengler (és Ortega) azt is jól látta, hogy nem a nép teremt kultúrát, hanem a kultúra hozza létre a népet. Ha Európának vége, nekünk is végünk van. Ami bennünk érték, az európai.

explanatus 2014.05.01. 16:13:23

@HaFr: Tíz évvel az EU-hoz történt csatlakozásunk után? Pedig akkor azt hittük, azt reméltünk visszatérünk oda, ahová mindig is tartoztunk. Halmozottan hátrányos helyzetünket -a nyugathoz képest- így mikor fogjuk ledolgozni, ha pont akkor tértünk vissza, amikor Európa nem tudja merre? Hogy mit tehetne akkor egy versenyképtelen közösség versenyre képtelen tagja, a magyar?

Hosszú idő után először kezébe vehetné sorsát, polgárait (önmagukért és hazájukért) felelős polgárokká nevelné, vagy hagyná, hogy maguk váljanak azzá. Ne tömegdemonstrációkra „nevelje” (cöf), hanem szabadságát kiteljesítő egyénné.

Szabad, egyéni felelősséggel bíró emberek nélkül, nem lehet szabad, erős, élhető, szerethető országot/hazát létrehozni.

Hogy lehet közmunkásokkal, a sok évtizedes lemaradást behozni? Hogy lehet így felvenni a harcot a „multikkal” vagy akárcsak a sok generáción át kitanult kapitalizmust „játszó” nyugati vállalkozókkal?

Úgy, hogy a lehető legnagyobb szabadságot kell biztosítani már a kezdet kezdetén az egyén számára, azaz az oktatással kell kezdeni. Esélyt adni a tehetségnek, a szorgalomnak, a kitartásnak a "rendes" munkának. Ezzel egyidejűleg ösztönözni a szülőket, hogy helyi kisközösségeket alkotva biztosítsák/felügyeljék az oktatási irányokat, módszereket. Biztosítani számukra a „beleszólás” jogát, lehetőségét.

Az ilyen körülmények, lehetőségek között nevelkedett „új” generáció, lendületet adna a (mindenféle) versenyképtelenség leküzdésére, mert önálló, szabad egyéniségként megtalálnák azokat a formákat, módokat, melyeket mi, ilyen-olyan oldali elvakultságunk miatt képtelenek vagyunk meglátni.

Persze, kemény küzdelem lesz a most/korábban a „hűségpoziciókkal” jutalmazottakkal. De vagy ez, vagy „utána mi lesz, arról fogalma sincs” alternatíva a jövőnk.

savanyujóska 2014.05.01. 17:25:38

@HaFr: „új szintézisre van szükség a régi eredmények alapján”

Ilyesmi már eszébe jutott másoknak is. Meg is kapták érte a magukét.
Például:

„Ha az Európát illető nagy döntés nem a megsemmisülés útját kell hogy jelentse, akkor akkor csakis a középből eredő új, történelmi szellemi erők kibontakozása útján mehet végbe.
Azt kérdezni: mi a helyzet a léttel? - nem jelent kevesebbet, mint vissza-hozni történelmi-szellemi létezésünk kezdetét, hogy azt másik kezdetté alakítsuk. Ez lehetséges. Sőt ez a történelem mértékadó formája, mert az alaptörténésben kezdődik. A kezdetet azonban nem úgy hozzuk vissza, hogy visszacsavarjuk magunkat reá, mint valamire, ami valamikor volt, most már ismert és csak leutánzandó, hanem úgy, hogy a kezdetet eredendőbben újra kezdjük, éspedig mindazzal a megütközést keltővel, homályossággal és biztonságot nem ígérővel egyetemben, ami minden igazi kezdettel együtt jár. Az ismétlő visszahozás, ahogy mi értjük, a legcsekélyebb mértékben sem az eddigi javított, az eddiginek az eszközeivel megvalósítandó továbbvitele.”

toportyánzsóti 2014.05.01. 18:04:59

@maxval a gondolkodó birca: Szánalmas dolog az elefánt hátán tomboló bolha aki azt gondolja a maga fél %-ával komolyan vehető jövőformáló erő.

Hidvégi Mihály 2014.05.01. 18:30:19

Hogy is mondjam?

Szerintem irigyeljük mi csak nyugodtan a nyugatot. Európát s Amerikát is, Japánt is. Ezzel nem azt mondom, hogy ott minden tökéletes és jó, csupán azt, hogy sokkal különb társadalmuk van, mint a mienk.

Mert lám-lám, idejön Birka úr s azt hajtogatja, hogy hanyatló nyugat. Lóizét barátocskám, szeretnénk mi azt ha annyira hanyatlanánk, mint ők, s főként onnét.
Ergo, míg minden téren utol nem érjük Európát, az Usa-t stb. addig hagyjuk az ő hanyatlásukat. Nem azt mondom, hogy nem kell tanulni az ő hibáikból, de csak szépen, csendben, mert a magyar birkaurak azt hiszik hogy irány Irán meg a többi despota és sz.r állam. Olyan nagy a magyar fejekben a kavarodás ( ostoba Orbán s tán majdnem annyira ostoba Vona és Mesterházy uraknak /vagy lehet még ostobább, ki tudja/köszönhetően), hogy hagyjuk békén a nyugat nyűglődését.

Magunkkal kell elsősorban foglalkoznunk.

h.kovacs 2014.05.01. 19:09:09

paradox módon, mégis orbán mutatja európának a kiutat:, ha a keleti részeket sikerül keleti típusú oligarchák irányította rabszolga társadalommá alakítani

Blogger Géza 2014.05.01. 19:20:47

Magyarország évente növekvő mértékű exportot bonyolít le és folyamatosan magas külker és fizetésimérleg-többlettel zár, miközben mind az állam, mind a lakosság, mind a vállalati szektor jelentős mértékben leépítette adósságát. Ez az igazi versenyképesség, a többi duma. Ha egy ország nem képes versenyképes terméket előállítani, nem tud ilyen számokat produkálni.

nemhívő 2014.05.01. 19:50:36

Ez a post a "hanyatló nyugatról" maga a szánalom....

...a nyivákolás arról, hogy "Európa lemondott intézményes-történeti kereszténység erkölcsi iránytűjéről"...egyenesen ostobaság.

Csak a hülyék kívánhatják vissza a "kötelező kereszténységet", amit Orbán ismét divatba hozott.

A lényeg az, hogy az uniós csatlakozásunk óta M.o. növekedett a legkevesebbet a csatlakozottak közül, és most savanyú a szőlő...Szarok vagyunk. Fölösleges megideologizálni..

lavór 2014.05.01. 20:23:42

Be kell olvadni mondjuk Ausztriába. Máris jobban jártunk.

ob.szerver 2014.05.01. 20:31:42

"Orbán már döntött: fel kell gyorsítani a szabadság agóniáját. Ennyit vont le a történésekből"

Ugyan már. A szabadság agóniájának felgyorsítása mögött nincs semmiféle ideológia vagy stratégia. Orbán egyszerűen lopni akar, amihez fel kellett számolnia az állam működésének transzparenciáját és ki kellett iktatnia a demokratikus intézményrendszer kontroll funkcióit.

"de hogy utána mi lesz, arról fogalma sincs."

Dehogyis nincs. 2018-ra a alkalmazottak jelentős része már Orbán és Simicska zsellérje és melósa lesz. Nincs semmilyen más cél, és ehhez nem is kell választási, vagy kormányprogram.

panelburzsuj 2014.05.01. 20:33:28

@lavór:
Olyan komcsikkal társuljunk, ahol a Reichsadler nem Gábrielt markolász, hanem sarlót-kalapácsot?

nemhívő 2014.05.01. 20:38:12

...Orbán "csodájának" a nyitja az. hogy szavakban jobboldali,...a tettekben meg baloldali.

Így le is képezte egyszerre a teljes spektrumot...

Ellenzéke csak akkor lesz, ha majd kiábrándulnak belőle,...de ehhez tájékozottságra és intelligenciára lenne szükség...

Igyekszik is mindkettőtől jó távol tartani a "népét"..

gono 2014.05.01. 20:48:43

Az egyetemen egyszer volt egy feladat, hogy szedjük össze Magyarország kitörési pontjait középtávon. Igazából nem sok értelmeset sikerült írni. Visszatekintve meg pláne esélytelennek gondolom a válaszadást. Az egyetlen dolog amit visszatekintésként tapasztalataim alapján mondani tudok, az a csakazértisBM mentalitás, ami elég hatékonyan tud működni, de csak akkor ha vaskézzel rendet tart a külföldi multi helyi helytartója (egyébként készült pár film az ötvenes években a témában).

Ami a hanyatló nyugatot illeti, Amerikában még mindig nagyon jól működik a expanzió, Európa pedig még mindig elég jól él a kultúra és tudásexportból. Keleten ehhez képes hatalmas (ahogy most kinéz simán kezelhetetlen) problémák vannak.

A kihívások egyre inkább globálisak lesznek, és Európának pedig pont van ezekre programja, a német szisztematizmus, ami már exportálódott az összes velük szomszédos országba is (kivéve franciák).

♔bаtyu♔ 2014.05.01. 20:48:59

Miért lennénk versenyképtelenek? Szépen nő az exportunk, pld. az oroszok felé.

Azt tudomásul kell vennünk, hogy nem mi voltunk az első az EU-ban, az EU jó minőségű árukkal telített. Nincs értelme azzal harcolni pld. a (támogatott) francia vaj ellen, hogy még olcsóbban adjuk.

keletre kell nyitni és marhára nem kell Orbánozni, mert épp Orbánék csinálják jól. Igen, pár kellemetlen segget ki kell nyalni, de épp ezt csinálják pld. a franciák és németek többek között Orosz viszonylatban.

♔bаtyu♔ 2014.05.01. 20:52:39

@nemhívő: Orbán "csodájának" nem ez a nyitja, hanem az, hogy "teljesít".

Magasról szarja le a nép azt, hogy politikailag milyen beállítottságú.

Kezd pörögni a gazdaság, jók a mutatók, és Orbánék láthatóan jobban szeretik a magyar cégeket mint a külföldit. Ennyi.

lavór 2014.05.01. 20:53:37

@♔bаtyu♔: ű
Ha jó az árud, nem kell segget nyalnod, hogy eladd. Ehhez se kell főiskola, egyetem.

♔bаtyu♔ 2014.05.01. 21:05:17

@lavór: Te mivel foglalkozol? Mert, hogy nem kereskedelemmel, az hót ziher. (Mondjuk, közértben árut pakolni ne nevezzük annak).

nemhívő 2014.05.01. 21:06:43

@♔bаtyu♔: ...hát mégis mi a lóf.szt "teljesített"??

..szerintem MINDEN sokkal szarabb, mint volt pl 2010-ben,...pedig akkor is nagy szar volt..

♔bаtyu♔ 2014.05.01. 21:11:46

@nemhívő: Na hogyne, akkor vajon miért rúgták picsán Bajnaiékat, ha olyan baba volt?

Nézd meg a számokat, most én miért dolgozzak helyetted? 2010 összehasonlítása 2013-al.

Államadósság, GDP, munkanélküliség, államháztartási hiány, hiteltörlesztési terhek, stb.

Okos srác vagy te, menni fog.

ricardo 2014.05.01. 21:13:46

(A linkelt Business Insider írás jó.)

nemhívő 2014.05.01. 21:19:48

...tudsz olvasni, hülyegyerek?

Nem azt írtam, hogy minden "baba" volt...

Amiket felsoroltál, abban u. olyan szarok vagyunk, mint voltunk,..sőt, szarabbak.

...amúgy meg kurvára nem érdekli a hülye birkákat egyik mutató sem..

Sőt, ha még sokkal szarabbak lennének is a mutatóink,..akkor is a viktor nyerne...pl te sem szavaznál másra... Nem igaz?

panelburzsuj 2014.05.01. 21:21:32

@ricardo:
"It needs either to undergo fundamental reform or to break up."

Tudsz egyetlen szavazót is a "minden pont így jó" opcióra?

Sexual Harassment Panda 2014.05.01. 21:27:24

@♔bаtyu♔: gondolom, az csöppet sem zavar, hogy az euba szàllìtjuk a tetmèkeink 8p%-àt.Rengeteg kivàlò magyar àru van az euban.Sőt, mèg a nagy franciaorszàgba is szàllìtunk.

Blogger Géza 2014.05.01. 21:55:42

@nemhívő: Szerintem pont te vagy, aki nincs tisztában a helyzettel, vagy nem akar róla tudomást venni. Teljesen mindegy, milyen sikerek jönnek, te csak birkázol.

A Fidesz pont elment a határokig, ameddig még elviselik a nemzeti (gazdasági és politikai) érdekek képviseletét. Ezeket a határokat megtalálni igazi művészet és ebben senki más nem léphet a Fidesz nyomába.

panelburzsuj 2014.05.01. 22:05:54

@Blogger Géza:
Ha tényleg "művész" lenne a favoritod, nem kéne egész nap föl-le rodeóznod.

tamas11 2014.05.01. 22:34:30

@Blogger Géza:
Itt van kétféle vélemény, és mindegyiknek valamiféle forrása ami lehet a tények helyett (és mellett) érdek is.
De egyféle az, aki őszintén keresi e félreértések FORRÁSÁT.
Az nem te vagy.

eqlessootista 2014.05.01. 22:51:21

@ob.szerver: tévedésmentes diagnózis! +++!

eqlessootista 2014.05.01. 23:01:07

@HaFr: ???
Szellemileg kellemes olvasni az írásaidat, szórakoztató is a filozofálgató elemzések sora.
De a hiányérzet csak nem csökken: ideje lenne már gyakorlatiasabbnak lenni. (ugye nem kívánsz
TGM-szerű, kiemelkedő elemző, nulla gyakorlati útmutató - filosz lenni?)
Kevés, több kell!
Megjegyzem, 'ob server' pontosan diagnosztizálta a jelenlegi rezsimet, filozofálgatás nélkül.
Kérdés: miként látod a politikai pártok szerepét, létjogosultságát a következő évtizedekben, mind az Eu-ban, mind az USA-ban, mind távol-Keleten?
(valami korszerűbb kell)

röhögő 2014.05.01. 23:36:19

@Blogger Géza: " miközben mind az állam, mind a lakosság, mind a vállalati szektor jelentős mértékben leépítette adósságát"
- Géza! Miért hazudsz ilyen gátlástalanul?
Az adósság 5000 milliárddal nőtt 2010 óta.

röhögő 2014.05.01. 23:40:06

@♔bаtyu♔: "Nézd meg a számokat, most én miért dolgozzak helyetted? 2010 összehasonlítása 2013-al.

Államadósság, GDP, munkanélküliség, államháztartási hiány, hiteltörlesztési terhek, "
- Államadósság nőtt 5000 milliárddal. 25 százalékkal.
- GDP mindössze 2 százalékkal nőtt.
- 250 ezer új munkahely. De csak 43 ezer fizet valóban adót, vagyis a többi alibi meló.
- hiteltörlesztés? 310-es euró mellett? Még rosszabb.

röhögő 2014.05.01. 23:40:45

Miért hazudoztok fidesz zombik?

lavór 2014.05.02. 07:03:30

@♔bаtyu♔:

Szóval: láttál te már Kobe bélszént kínálót segget nyalni?
Honnan is tudhatnád, az ipari hulladék fagyasztott Bélszínrolón kívül mást soha nem láttál. Persze a csúcs körettel: Sült krumpli.

Blogger Géza 2014.05.02. 07:21:37

@röhögő: Természetesen egyetlen hozzáértő sem abszolút számot vizsgál, az adósságot mindig a jövedelemhez kell mérni. Márpedig az erőteljesen csökkent az elmúlt években:

"A nettó külső adósságmutató a 2009-es, a GDP 60 százalékát meghaladó csúcsról a GDP 35 százalékára csökkent tavaly év végére, miután a magyar gazdaság az elmúlt évben mintegy 8 milliárd euró külföldi hitelt fizetett vissza. Magyarország GDP-arányos bruttó külső adóssága pedig 88 százalékra mérséklődött tavaly, ami a válság idején még 120 százalék körüli értéket mutatott."

napigazdasag.hu/cikk/9641/

Blogger Géza 2014.05.02. 07:24:13

@röhögő: Te is azok közé a buták közé tartozol, akik a GDP-nél a reálérték-változást nézik, az adósságnál meg az abszolút értéket. Ennek semmi értelme.

JimGilmoure 2014.05.02. 07:26:16

Minden nap gondoljunk Bujtor Istvánra:
- Magyar vagyok, európába akarok menni!
- akkor ússzon arra.

vagy az Egri Csillagokra:
a császár tolmácsa (mert személyesen az le se sz*r)
- küldünk segítséget
- 20 embert...

Szűtté mamá? Szűjjé! 2014.05.02. 08:57:03

@maxval a gondolkodó birca: @Blogger Géza: @♔bаtyu♔:

Így van srácok, nyomjátok! Éljen a Párt és annak Bölcs vezére. Le a Nemzet elveszejtését forraló hanyatló nyugattal, éljenek régi szovjet barátaink. A munkáspárt majálisán kint voltatok? Biztosan tetszett volna.

Moin Moin 2014.05.02. 09:09:46

@Blogger Géza:

...Akkor nézzül csak ismét a tényeket!:-)

1. A magyar export 60%-án a Magyarországon működő német cégek adják, a maguk a magyarétól eltérő vállalti és munkakultúrájával. Ehhez Orbán – vagy épp a magyar társadalom semmivel hozzá nem járul. (Megj.: e német cégek általánosságban súlyos magyarországi beszállítói háttér-gondokkal küzdenek folyamatosan – ami jól megmutatja, miféle „exportképessége” lenne az országban önmagában.)
2. A pozitív külker-mérleg az 1. pontból követezik – tehát az sem „magyar teljesítmény”, még kevésbé orbáni.
3. A fizetésimérleg-többlet az erős és négy éve folyamatos megszorításoknak, emiatt a beruházási ráta alacsony voltának, ill. a visszafogott lakossági fogyasztásnak a következménye (Megj.: az alacsony beruházási ráta másik oka az általános gazdasági és beruházási bizalomhiány, amely a hektikus, szakszerűtlen, kiszámíthatatlan és erőszakos orbánista politika-gazdaságpolitika és a jogbizonytalanság miatt vált általánossá a versenyszférában.) További egyszeri fizetésimérleg-javító intézkedések is történtek, azonban ezek egyszerisége nyilván nem ismételhető (pl. nincs még egy magán-nyugdíjvagyon) és így ezek hatása nem fenntartható.
4. Adósság-leépítés: a fogyasztás és a beruházások visszafogása útján megvalósuló adósság-leépítést Ceausescu-receptnek nevezik – ennek társadalmi és gazdasági pusztító hatásait láthattad a korabeli Romániában!:-) Egyébként a vállalati adósságállomány egészségtelenül alacsony a magyar gazdaságban, ami a beruházások hiányának következménye – ez pedig lefelé tartó spirálba viszi a gazdaságot, ez köztudott tény.
5. Ami a versenyképes termékeket illeti: lennél szíves tételesen felsorolni azokat a magyar tulajdonú cégek által előállított termékeket, amelyek nagy tömegben és jó áron értékesíthetők a világpiacon – és amelyek így a költségvetés összegéhez képest is „tényezőt” jelentő egyensúlyjavító hatást képesek gyakorolni?:-) …Komolyra fordítva a szót: Magyarországon versenyképes termékeket tömegesen (úgy érte: nagy darabszámban és nagy árbevétel-volumenben) szintén csak a nem magyar tulajdonú és nem magyar vállalati és munkakultúrával működő (elsősorban német) cégek produkálnak.

Magyarország az általad felsorolt (és ismétlem: jelentős részben és elemeiben nem fenntartható tényezőkből adódó) „pozitív szaldót” nem a versenyképes termékeivel érte el, hanem (a multik termelését leszámítva) csupa a gazdaságra negatív hatást gyakorló tényező, intézkedés által. Ehhez csak gratulálni tudunk!

röhögő 2014.05.02. 09:13:28

@Blogger Géza: Helyes! Akkor hozzál GDP abszolút számokat, mert azt tudjuk hogy.
Én ezt tudom, 2012-es adat.

hu.wikipedia.org/wiki/Orsz%C3%A1gok_GDP_szerinti_list%C3%A1ja_%28nomin%C3%A1lis%29

Magyarország GDP-je 125,66 milliárd dollár volt 2012-ben.
Az 28 ezer milliárd forint. Na nőtt 2 százalékot, akkor 28500 milliárd.
Az adósság meg 24600 jelenleg.
Az nálam 86 százalék. Össze vissza maszatoltok a számokkal. A tény. Nőtt 5000 milliárddal az adósság, eltűnt 3000 milliárd manyup és volt 2700 milliárd új adó.
Én már a sokadik vagyok aki ezt előhozom, de mindig csak mellédumálás rá a válasz.

röhögő 2014.05.02. 09:15:02

@Moin Moin: Hazudnak, csak hazudnak, gátlástalanul ezek a mocskos fidesz gecik, akármit is mondunk.

röhögő 2014.05.02. 09:18:27

@Blogger Géza: Na! Itt a KSH adat!

www.ksh.hu/docs/hun/xftp/gyor/gdn/gdn21312.pdf

"a bruttó hazai termék értéke folyó áron 29 114 milliárd forint,"

Vagyis így 84,5 százalék jön ki, úgy hogy közben eltűnt a GDP több mint 10 százalékát kitevő nyugdíjvagyon!

röhögő 2014.05.02. 09:20:01

A párttal, a néppel egy az utunk,
A jelszavunk munka és béke.
Mi kommunista szívvel indulunk,
És bennünk a népünk reménye.

Széttörte népe láncát, elmúlt idők homályát,
Ifjúi vére árán annyi vértanú.
Kövesd a példát, a párt szavát,
És győzni fogsz, te büszke ifjúság!

A párttal, a néppel egy az utunk,
A jelszavunk munka és béke.
Mi kommunista szívvel indulunk,
És bennünk a népünk reménye.

Hajnali friss erőben éled a hegytető fenn,
Most van csak zsendülőben népünk tavasza.
Országunk békéjét védi már
S apái mellett küzd az ifjúság.

A párttal, a néppel egy az utunk,
A jelszavunk munka és béke.
Mi kommunista szívvel indulunk,
És bennünk a népünk reménye.

A párttal, a néppel egy az utunk,
A jelszavunk munka és béke.
Mi kommunista szívvel indulunk,
És bennünk a népünk reménye.

Hajnali friss erőben éled a hegytető fenn,
Most van csak zsendülőben népünk tavasza.
Országunk békéjét védi már
S apái mellett küzd az ifjúság.

A párttal, a néppel egy az utunk,
A jelszavunk munka és béke.
Mi kommunista szívvel indulunk,
És bennünk a népünk reménye.

Moin Moin 2014.05.02. 09:23:46

@röhögő: Légy szofisztikáltabb! Géza a Napi Gazdaság egyik interjújából idézett - a napi Gazdaság pedig, mióta Fidesz-közeli kézbe került, immár nem az a mérvadó orgánum, mint volt korábban: elveszetette az objektivitását, ehelyett valódi öss9efüggéseikbők kiragadott adatokból ír sikerpropagandát.

Az interjúban nyilatkozó Pogátsa Zoltánról pedig csak annyit, hogy támogatja a feltétel nélküli alapjövedelem ötletét és erős antikapitalista-antiglobalista-alternatív attitűd jellemzi...:-)

Blogger Géza 2014.05.02. 09:31:34

@röhögő: Már hogy a rossebbe jönne ki 84,5%? 2013 végén 79%-on állt a költségvetés bruttó adóssága. Szerintem ne égesd magad tovább ebben a témában...

Szűtté mamá? Szűjjé! 2014.05.02. 09:31:50

@maxval a gondolkodó birca: Akkor mi működik? A kommunista módon felépített pártpropaganda, amit te és az elvtársaid nyomtok itt?

Mondjuk tudjátok mit, ha akarjátok, kövessétek a vezért Bakuba én inkább Bécsbe megyek.

maxval a gondolkodó birca · http://maxval.co.nr 2014.05.02. 09:36:34

@Rezsicsökkentő Hapcibenő:

Nincsenek elvtársaim, se vezérem.

Orbán valójában egy marha. Mo-n egyszerűen ő a kisebbik rossz a ballibekhez képest, ennyi az egész.

Blogger Géza 2014.05.02. 09:38:12

@Moin Moin: Magyarország versenyképességéhez értelemszerűen nagyban hozzájárulnak az itteni vállalatok, amelyek egy része persze külföldi tulajdonban van. (Ettől még munkavállalóik többsége és beszállítóik jelentős része magyar.) Ezt senki nem tagadja, de ez a világ minden országában így van. Ettől a tény még tény marad: Magyarország az utóbbi 4 évben egyre versenyképesebb a számadatok tükrében.

És természetesen nagyban hozzájárulnak az elmúlt 4 évben véghehajtott beruházások (ha már német: akkor Audi bővítés, Opel bővítés Bosch bővítés)

Blogger Géza 2014.05.02. 09:40:27

@Moin Moin: :D Ebben az interjúban mi nem volt objektív? Ott vannak az objektív adatok. Szánalmasak vagytok, ha valaki nem vészmadárkodik, az már nem "objektív". :D

eqlessootista 2014.05.02. 09:44:51

@Moin Moin:
"...4. Adósság-leépítés: a fogyasztás és a beruházások visszafogása útján megvalósuló adósság-leépítést Ceausescu-receptnek nevezik ..."
He was also the country's head of state from 1967 to 1989. (wiki) (22 év, nem több!)

Ugye, OV elvtárs (NERtárs) már-már maga a magyar rendszerváltás. Azaz, 25 éve a csúcson! (véli ő és csontig-hű-béresei). Esetleg kezd közeledni a
realclearhistory.com/video/2012/12/25/nicolae_ceausescus_summary_execution.html
analógja?

eqlessootista 2014.05.02. 09:48:06

@Blogger Géza:
"...(Ettől még munkavállalóik többsége és beszállítóik jelentős része magyar.) ..."
magyar birka, jó bérszolga!

Moin Moin 2014.05.02. 10:06:34

@Blogger Géza:

A módszer maga nem objaktív: ahogy egyes, összefüggéseiktől elszakított tényekből építkezik. Nem szól arról, hogy miféle okok és tényezők állank a számok mögött - és hogy e tényezők általános és perspektivikus hatásai negatívak.

A nyilatkozó Pogátsa személyéről: ő korunk Kopátsyja.:-)

Moin Moin 2014.05.02. 10:18:16

@Blogger Géza: Legyünk pontosak és objektívek: nem csupán "értelemszerűen nagyban hozzájárulnak", hanem ADJÁK azt, éspedig a kiszámíthatatlan és ellenséges orbáni hatalom DACÁRA. És: e vállalatoknak nem csupán "egy része" van külföldi - elsősorban német - tulajdonban, hanem MINDEGYIK. (Ehhez: gondolom, válaszodból nem véletlenül maradt ki a sikeres magyar termékek és vállalatok felsorolása...)

Továbbá: azs em igaz, hogy "a világon mindenütt" az a gazdasági teljesítmény alapja, hogy a multik húzzák a gazdaságot. Az igazán sikeres és stabil gazdaságok kivétel nélkül igen fejlett, magas vállalati és munkakultúrával működp "saját fejlesztésű" versenyszfárával és cégekel rendelkeznek. Épp ez utübbi - a magyar vállalkozói kultúra - fejlesztése lenne a legfontosabb gazdaság- és társadalompolitikai feladat. (Nyilván nem a Fidesz-féle "nemzeti nagyvállalkozók" államilag fizetett rendszere által, mivel ez neem polgárosít és nem a valódi teljesítmény, piacképesség és innovativitás alapján díjaz...)

...Hidd el: amikor ehhez és e fentebbiekhez hasonlókat írok, akkor sosem az "ártó és lejárató szándék" vezet, hanem a "ködoszlatás"... Nem vagyok "ellenség" - az igazi ellenséget a saját soraid élén kell keresned! és ha magadtól nem találod őket, majd mi segítünk!:-) Engedd el őket, mert ők hosszabb távon egy vesztes és bűnös banda... Megbuknak, mint a szocikkal is megtörtént.

Hidvégi Mihály 2014.05.02. 11:40:32

@Blogger Géza: Géza, Géza, halgass Moin Moinra, szépen elmagyaráz mindent, én már régen a fejedet tépném ha ennyit okoskodnál velem szemben.

röhögő 2014.05.02. 12:03:48

@Blogger Géza: Mostanról beszélek, te hazudós, amikor is ebben az évben már felvettünk 2400 milliárdot ösmét. Mindenki tuggya hogy a 2013 év végi egy trükk, a tartalékok rovására csökkentették az adósságot, majd az idén felvettek egy csomó lóvét, dollárkötvényben, magas kamatra, 5,6 százalékra.

röhögő 2014.05.02. 12:05:36

@Moin Moin: Majd szofisztikált leszek ha Gizda megmongya hol a nyugger lovetta. De azt kerüli, csak hazudozik államadósság csökkenésről.

Blogger Géza 2014.05.02. 12:21:44

@Moin Moin: Ez csodálatos blabla volt. Magyarország pocskondiázása érdemi javaslat nélkül. Az, hogy az ország viszonylag tőkeszegény, és nincsenek nagy multijai, nem új fejlemény. És bizony korábban egyik kormány sem tett ez ellen semmit, kivéve a mostanit, amely igenis támogatja a hazai vállalkozásokat.

Blogger Géza 2014.05.02. 12:24:22

@röhögő: Ha mostanról akarnál beszélni, nem hozhatnál régebbi GDP adatot. Annyira szánalmas vagy...

De nyugodjál meg, év végére megint 79% körül vagy az alatt lesz, ez már nem az MSZP korszaka. Nem fogunk minden hónapban dollárkötvényt kibocsátani, ennek van egy természetes évközi hullámzása. Koncentrálj a hosszú távú trendekre.

Blogger Géza 2014.05.02. 12:27:09

@Hidvégi Mihály: Ja, magyarázni azt tud. De minek? Adottságaink attól még nem változnak, hogy ő "magyarázza". Azt kell nézni, hogy a meglévő adottságok mellett tudunk-e fejlődni, és hogyan. Van-e jobb recept? Ezzel eddig senki nem rukkolt elő. Az elért (miközben balról letagadott, elhallgatott) eredmények pocskondiázása sehova nem vezet.

Blogger Géza 2014.05.02. 12:29:38

@Moin Moin: Teljesen objektív. Csak neked nem tetszik. Ez két külön dolog.

Célkereszt 2014.05.02. 13:08:55

"Orbán már döntött: fel kell gyorsítani a szabadság agóniáját. Ennyit vont le a történésekből -- de hogy utána mi lesz, arról fogalma sincs."

De hát Orbán éppen azt akarja megvalósítani, amit Béndek úr szeretne. És ön tudja, hogy mit akar? Mit jelent a "a kontinens hellén-római, zsidó-keresztény vallási, és klasszikus liberális emlékeihez való kitartó, normatív ragaszkodás" ? Ki hozná ezt vissza vagy építené fel? A kereszténydemokraták? Semjén és Hoffman Rózsa? Hahaha!

tamas11 2014.05.02. 13:11:24

@Blogger Géza:
mindig van jobb recept, azt kell nézni, hogy megvalósulásának mi az akadálya.

Moin Moin 2014.05.02. 13:53:54

@Blogger Géza:

Magyarország nem azonos a Fidesz-rendszerrel és még kevésbé azonos a Fidesz-rendszer néhány tucat működtetőjével, akiknek érdekeit e rendszer szolgálni hivatott. Így nem Magyarországot „pocskondiázom”, amikor rámutatok e rendszer eredménytelenségére és leírom ennek okait. Ne csúsztass!

Az sem igaz, hogy a jelenlegi kormány tesz a fennálló vállalkozási viszonyok ellen – hiszen a saját holdudvarának juttatott mérhetetlen közpénzek és EU-s támogatás egyáltalán nem azonos e vállalkozások versenyképességének és innovativitásának fokozásával. Jól példázza ezt maga a Közgép, amely nem forgat vissza a nyereségéből. Hogy mennyire nem a magyar vállalkozók és vállalkozások felkészültségének, versenyképességének növelése a kormány célja, igazolja, hogy az EU-s források elosztására kitalált új magyar szisztémát az EU jelen formájában elfogadhatatlannak ítélte. (Tudod: „Nem küldünk számlákat Brüsszelbe!”)

Ez az állítólagosan vállalkozásfejlesztő Fidesz-rendszer négy éve működik és ez a négy év mégsem produkált nemzetközi téren is versenyképes vállalatokat és termékeket. Ami pedig a tőkeszegénységet illeti: egy jól megszervezett üzleti projekt mindenkor finanszírozható. A magyar vállalatok problémája éppen az, hogy nem jólszervezettek – sem a vállalatok, sem a projektjeik. Rossz projektekbe pedig a tőkepiacok nem fektetnek be. jelemző, hogy a Matolcsy-féle növekedési hitel sem hasznosul – éppen a jó projektek híján. Ha más nem, ez legalább fel kellene rázzon téged is, hogy mi a baj valódi oka.

…Ami pedig az érdemi javaslatokat illeti: hosszú ideje és részletekbe menően írunk már arról, hogyan kell „vállalkozókat fejleszteni” – csak épp ez ellentétes lenne a Fidesz-hatalom birtokosainak érdekeivel. Hiszen ha megerősödne egy, a kormányhatalomtól független versenyszféra és ha csupán a teljesítmény és minőség számítana, akkor a Simicskák és Mészárosok elmehetnének a francba. Egy, az ország kisajátítását célzó „gazdasági koncepció” alapvetően ellentétes a valódi gazdaságfejlesztéssel. A valódi, politikasemleges verseny kinyitása és garantálása nélkül elképzelhetetlen a gazdaság megerősödése. Éppen ezért, amíg ez a garnitúra és ez a szellemiség és célrendszer birtokolja a hatalmat, addig Magyarország stagnálásra és emiatt a környező országoktól való leszakadásra van ítélve.

Moin Moin 2014.05.02. 13:57:16

@Blogger Géza: Már leírtam: ha adatokat az összefüggéseikből kiragadva mutatsz be, és folyamatokat azok okait és várható következményeit tekintetbe nem véve tárgyalsz, az módszertani szempontból nem objektív.

...De ezzel magad is tisztában vagy!:-)

Blogger Géza 2014.05.02. 14:14:47

@Moin Moin:

Nem, te Magyarországot pocskondiáztad. Amit az országról elmondtál, az igaz volt 5 éve, 10 éve is és aligha fog gyorsan megváltozni. Ezek nem kormányfüggő dolgok.

A versenyszféra döntő többsége független a kormánytól. Az infrastrukturális beruházásokat végzők pedig mindig is függeni fognak, mint ahogy minden cég függ a megrendelőjétől. Ez sem új dolog.

A növekedési hitelprogramból eddig már 800 milliárdnyi hitelkihelyezés történt, és egyre bővülnek a lehetőségek. Nézőpont kérdése, de kevésnek nem mondanám.

Szerencsére Magyarország nem stagnál, hanem gyorsulva növekszik. Már a 2013-as növekedésünk is megelőzte a cseh, szlovák, szlovén és horvát adatot. Miközben ők még nem tudtak ráállni egy olyan makropályára, amelyik nem eladósodásból biztosítaná a növekedést. Ne csúsztass.

És végképp ne csúsztass az EU-s pénzek ügyében, mindössze az új rendszert előbb le kell auditálni, utána folyik majd tovább a munka a szokásos rendben, szó sincs arról, hogy már az audit előtt bármit is "elfogadhatatlannak" nyilvánítottak volna.

"„Először is hadd kérjek elnézést a kavarodásért, amit a két igazgatónk levele okozott az Irányító Hatóságok minisztériumba olvasztásáról. A levél nem figyelmeztetés, nem megszakítás és nem is egy előfelfüggesztés” – írta a Miniszterelnökségtől az Origóhoz került levelében Jack Engwegen, az Európai Bizottság Magyarországért felelős vezetője."

www.origo.hu/gazdasag/20140430-brusszel-elnezest-kert-nem-akartak-ekkora-kavarodast.html

A csúsztatást neked kéne befejezni. Röhejes , hogy egy ilyen hozzászólás után te akarod kioktatni Pogátsa Zoltánt, miről és hogyan nyilatkozzon.

Moin Moin 2014.05.02. 15:22:12

@Blogger Géza:

Sosem szoktam pocskondiázni: az ui. az érvtelen és szubjektív emberek szokása. És még egyszer: az ország nem azonos a Fidesszel! Ezt a kettőt csak ti állítjátok be azonosnak.

A versenyszféra kormányfüggetlenségét emlegetni a mai magyar viszonyok közepette nevetséges, amikor napirenden vannak az államosítások, a koncessziós jogok politikai holdudvarhoz juttatása. Kormányfüggetlennek gyakorlatilag még a nem magyar tulajdonú cégek egy rész sem tekinthető, hiszen pl. a pénzügyi szférát, vagy az IT-szektort érintő törvénykezés súlyosan és szubjektíve torzította a versenyt. „Centrális erőtérben” elképzelhetetlen jelentős, a központi hatalomtól független erőközpontok léte – márpedig egy erős és kormányfüggetlen versenyszféra épp ilyen lenne! (Nem véletlen, hogy már az 1998-ban hivatalba lépő első Orbán-kormány gyorsan megszüntette a kormányfüggetlen TB-önkormányzatokat, hiszen azok egy független és igen jelentős összegek felett diszponáló gazdasági entitást jelentettek…)

Az sem igaz, hogy „az infrastrukturális beruházásokat végzők pedig mindig is függeni fognak, mint ahogy minden cég függ a megrendelőjétől”. Ez az állításod több csúsztatást és egybemosást is magában hordoz. A függés nem egyenlő a holdudvarhoz tartozással és a pártkorrupcióval egybekötött oda-vissza szívességek és elköteleződések rendszerével. Polgári és jogállami viszonyok, valamint transzparens és prudens államrezon esetében ez a „függés” az állami megrendelő és a magánvállalkozás viszonylatában semmivel sem jelent többet és mást, mint bármely megbízói-vállalkozói jogviszony. Győz a tenderen, aki az ár-érték arányt és a műszaki tartalmat + a garanciális hátteret tekintve a legjobb ajánlatot tette, majd egy korrekt szerződéses jogviszonyban megtörténik a teljesítés. Ez a Fidesz-rendszerben nem így van. (Megjegyzem: a Fidesz-rendszer mentségére az sem hozható fel, hogy a szocialista-szabaddemokrata korszakban sem így volt. A korábbi rossz gyakorlat ui. nem mentsége a jelenlegi még rosszabbnak.) Ne feledd azt sem, hogy az állam az adófizetők pénzét költi a közberuházások során, így kvázi az egyes állampolgárokból összeálló „megbízói közösséget” képviseli csupán az ügyletben, nem pedig valamiféle, a saját öncélja követésére feljogosított felsőbb hatalmat!

Ami a növekedési hitelprogramban kihelyezett pénzt illeti: ennek nagy része nem új projektetek finanszíroz, hanem csupán régebbi, magasabb kamatozású hiteleket cseréltek le erre a vállalatok. Ez egyáltalán nem az a cél, amiért Matolcsyék meghirdették a dolgot, hiszen ugyanazon projekt más forrású finanszírozása nem hoz gazdaságélénkülést. (Sőt, ha alaposabban nézzük, valójában szűkíti a gazdaságot, mivel áttételesen inflációt, azaz vásárlóerő-csökkenést generál…)

Ami Magyarország „gyorsulva növekedését” illeti, erről csak két megjegyzés:
• Egyrészt egy nagyon alacsony, negatív növekedés korrekciója még nem jelent nettó, fenntartható és stabil növekedést. Ehhez ui. növekvő beruházási ráta kellene – hiszen a ma beruházásai teremtik meg a két-három év múlva esedékes növekedés alapját. Ennek semmi jelen.
• A 2013-as, a korábbi zsugorodást korrigáló, „szépítő” növekedési adatot az évekkel korábban megkezdett autóipari beruházások belépése hozta + a 2013-as, kiugróan szerencsés mezőgazdasági szezon. Ezek részint nem a magyar gazdaságban „immanens” tényezők (megint csak a német multik!), részint pedig egyszeri és véletlen esemény (jó termés) következményei – azaz nem valamiféle, a Fidesz-kormányzathoz köthető „intézményesült korrekció” eredménye.

…És e ne csúsztass, ui. a felsorolt országok növekedési pályája nem „eladósodásból finanszírozott” (eladósodásból nem is lehet növekedni, hiszen a felvett hitel nem GDP-növelő tételként könyveltetik le) és a magyar növekedés sem fenntartható, tekintettel annak fent leírt egyszeri tényezők okozta jellegére.

EU-s kifizetések: „mindössze az új rendszert előbb le kell auditálni” – ez nem igaz: Brüsszel új, a kormányzati korrupciót kiiktató rendszer akar látni. Ne állítsd ezt be úgy, mintha csupán a Lázár-rendszer brüsszeli „bekodifikálásáról” lenne szó.:-) Ami az idézet levelet illeti: az csupán egyértelműsítette, hogy nem vezettek be hivatalos korlátozást addig, amíg a magyarországi rendszerrel kapcsolatos kérdéseikre be nem jön a válasz és azt ki nem értékelik. Formális felfüggesztő döntés csak ezek alapján születhet, feltéve, ha az új magyar rendszer nem lesz kellően átlátható. De: addig nem történhet újabb kifizetés. (Akkor lennél objektív, ha a teljes levelet idéznéd – ui. az a formális bevezető után tételesen foglalkozik az EU-t aggasztó kérdésekkel is. Persze akkor nem hozhatnád elő ezt a levelet sem a magyar kormánytól „elnézést kérő” dokumentumként. Ez a levél kb. olyan, mintha egy nyugati rendőr megállít valakit az utcán, hogy „Elnézést, amiért feltartom, de sürgősen ellenőriznem kell a táskáját, ui. alaposan feltételezhető, hogy abban lopott holmik lapulnak – amiket ha megtalálunk abban, akkor magát sajnos le kell tartóztatnom!”)

tamas11 2014.05.02. 15:39:39

@Blogger Géza:
Tudod, Blogger, alább olvasva nehéz eldönteni, hogy Moin fölénye erkölcsi, vagy tudásbeli. Azért van ez, mert mindkettő megáll.Úgy magyaráz neked, mint atya a hülye gyerekének.
De ennél fontosabbak a fiatalok, a harmadik személyek, akik tanui a polémiáknak: például fiaidnak tanácsold, hogy inkább ŐT olvassák, mert akkor jól érteni fogják a világot, míg tőled a szolgai, izzadságos attitűdöt az igazság torzulását ismerhetik meg... Az se fölösleges.

Blogger Géza 2014.05.02. 16:46:45

@Moin Moin: Ne legyél már nevetséges, növelem az eladósodást, abból építek bármit (pl. lengyel stadionok) és az persze, hogy növeli a kimutatott GDP-t. Ezen a pályán mozogtunk 2002 és 2010 között is.

OK, szerinted a növekedés nem fenntartható. Mert 2013-ban volt két rendkívüli dolog. Akkor majd visszajövünk év végén, és meglátjuk.

Blogger Géza 2014.05.02. 16:51:52

@tamas11: No igen, mindenki azt látja szépnek, ami neki tetszik. Neked a szubjektív pocskondiázás, lelked rajta. Ki lehetne belőletek faragni az örök elégedetlenkedő, folyamatosan a magyar ugart szidó, állandóan tuti megmondó és örök pesszimista magyar szobrát.

Remélem, a jövő fiataljai már túllépnek ezen, és nem ilyen hozzáállással szemlélik majd az országot és annak gazdaságát.

Moin Moin 2014.05.02. 17:20:11

@Blogger Géza:

Lengyelország az Ukrajnával közösen rendezett fociEB-re éípett új stadionokat, így az építkezés egyszeri GDP-növelő hatása mellett ott állt a beruházás által elérhető idegenforglami bevétel-növekmény is. Ellentétben az orbáni stadionépítési programmal, amelyhez semmiféle nemzetközi rendezvény nem kapcsolódik, így az abból várható bevétel sem. (Megj.: A nemzetközi tapasztalatok - olimpiák, vb-k, stb. igen kétségessé teszik a nagy sportcélú presztízsberuházások rentabilitását.)

Egyébként még Fekete János ex MNB-alelnök mondta, hogy nem önmagában az eladósodás a baj, hanem az, ha a felvett hitelt nem olyasmire költik, amelyből a hitel kitermelődik. (Ő már csak tudta: évtizedekig vett fel a közreműködésével a magyar kádárista állam úgy hiteleket, hogy azokból nem születtek versenyképes termelőberuházások... Avagy: "csak az utálhatja a bűnt, aki ismeri.")

A magyar növekedési pálya pedig nem azért nem fenntartható, mert "2013-ban volt két rendkívüli dolog", hanem mert 2013-ban csupán e két rendkívüli (pontosabban: egyszeri) dolognak volt köszönhető a növekedés. A növekedés stabil alapja az új beruházás - ilyenek viszont nemigen vannak már évek óta.

Blogger Géza 2014.05.02. 19:08:07

@Moin Moin: "semmiféle nemzetközi rendezvény nem kapcsolódik" Ezt is rosszul tudod.

"a pálya kitűnő helyszíne lesz a jövő évi ifjúsági (U19) Európa-bajnokságnak, az évenkénti Puskás-Suzuki-kupának, s a különféle korosztályos válogatott meccseknek."

www.pfla.hu/index.php?q=static/mi_keszul_felcsuton

"A növekedés stabil alapja az új beruházás - ilyenek viszont nemigen vannak már évek óta"

Ezt is rosszul tudod. A kulcsfontosságú feldolgozóiparban szinte az egész ciklus alatt végig nőttek a beruházások.

www.kormany.hu/hu/nemzetgazdasagi-miniszterium/hirek/dinamikusan-emelkedtek-a-feldolgozoipari-beruhazasok

www.kormany.hu/hu/nemzetgazdasagi-miniszterium/hirek/ismet-evtizedes-rekord-a-beruhazasok-novekedeseben

röhögő 2014.05.02. 20:58:27

@Blogger Géza: Jaj, Géza! A GDP 10 százalékát kitevő nyugdíjvagyonról valahogy megint elfelejtkeztél. Miért is?

2014.05.03. 13:35:42

Blogger Géza: a tobbiek igazabol segiteni szeretnenek neked. Ez a Rendszer amelynek dolgozol, a Kormanyzati Kommunikacios Hivatal alkalmazottjakent mar csak ideig-oraig lesz fizetokepes. Az igazabol tökmindegy, hogy a fizeteskeptelenseg ot vagy tiz even belul kovetkezik be, mert ez meg mindenkepp a te es fokepp a gyerekeid eleteben lesz.
Moin Moin, tamas11, Hafr es a tobbiek (beleertve magamat is) onnantol euroban fogjak kapni a fizetesuket es a munkaszerzodesunk is francia vagy nemet nyelvure valtozik. Kb ennyi fog velunk tortenni. Neked lesz nagyon-nagyon rossz, ha Orbánia becsodol es magaval rant még 7-8 millio erre fel nem keszult polgartarsunkat.

Blogger Géza 2014.05.07. 08:59:18

@Moin Moin: "Felpörgött az nhp2: április 30-ig már 126 milliárd forintra szerződtek a bankok.

A leszerződött összeg mintegy 98 százaléka új hitel (az nhp2 keretében a hitelkiváltás a keretösszeg maximum 10 százaléka lehet). Ezen belül az új beruházási hitelek - és az új lízingügyletek - (első pillér) részesedése 60 százalék,"

www.napi.hu/magyar_gazdasag/porog_matolcsy_olcsohitele_itt_vannak_a_friss_szamok.580361.html

Ennyit arról, hogy nem pörög a hitelezés, illetve azok nem új hitelek. :)

Blogger Géza 2014.05.07. 09:01:14

@ericghar: Kösz, semmiféle segítségre nem szorulok. :) És hogy ne halj meg hülyén, annyit segítek, hogy nekem már most kétnyelvű szerződésem van...

tamas11 2014.05.08. 10:55:16

@Blogger Géza:
Megint valótlant állítasz, szó nem volt pocskondiáról, sem Moinnál,sem nálam.
Eleve le kéne szoknod erről a többesszámos böhönc (ránk)tenyerelésről, ("ti, ballibák") mivel én csak Moin véleménynyilvánításának színvonalát dícsértem (a tiédet nem), s ez nála korrelál az igazságtartalommal. Egyébként Őt ugyanúgy nem ismerem mint téged.
De hagyjuk a színvonaladat, ha egyszer NINCSEN.
... " a jövő fiataljai már túllépnek ezen, és nem ilyen hozzáállással szemlélik majd az országot és annak gazdaságát. "
A mi gazdasághoz való hozzáálásunk a teljesítményeinkben merül ki. Ezen a helyen például téged, és az általad kényszeresen képviselt álláspontot (kormányt) szemléljük kritikusan. Rámutathatsz, hogy hatásfokunk csekély.
Szerinted a kormányzat nem szolgál rá, te dícsérni jöttél Caesart a hathuszassal. Nem vagy partner a változtatásokhoz, akkor ne írj ide.
süti beállítások módosítása