Kádár népe és Orbán megtalálták egymást, tudjuk. A házasságból komoly téveszmék pörögtek ki a napvilágra, amelyek közül a legelképesztőbb kombó talán az, hogy lehet egy polgárosulatlan társadalmat a közvagyon és a közpénzek lenyúlásával versenyképessé tenni. Sőt nemcsak lehet, hogy egyenesen így is kell. Ez a recept az orbániáda foglalata, kicsiny gyöngyszem az (atomon vett) függetlenségünkről és a (menekülő) tehetségeinkről szőtt fantáziák puha foglalatában, egy hoax, amit a nép megvesz, és harcosan védelmez mint a világ megszelídítésének utolsó eszközét, a biztonságának zálogát, a realistábbak pedig mint az egyik utolsó bizonyítékot a csodára. És valakik nagyon sokat keresnek ezen.

Abszurd világunkban az ilyen gondolatok nem keltenek feltűnést a bal agyféltekében. Ma Magyarországon Orbánra szavaz, akinek elrabolták a magánnyugdíjpénztári megtakarítását, mondván, ez úgyse az ő játéka volt -- és valóban. Soha senki el nem magyarázta neki, mi a manyup értelme. Ma Magyarországon Orbánra szavaz, akit megfosztottak a valamennyire is kiegyensúlyozott közéleti tájékozódás lehetőségétől -- és miért ne tenné. Soha senki el nem magyarázta neki, hogy függ össze a jogállam és a demokrácia (és ennek részeként a nyilvánosság) színvonala a saját és gyerekekei életkilátásaival. Ma Magyarországon Orbánra szavaz, aki a Kremlben tegnapelőttig nem kifejezetten a függetlenségünk garanciáját látta, de azért, ha teheti, továbbra is Bécsbe jár bevásárolni, és Londonból jönnek haza látogatóba a gyerekei -- nyilván teljesen inkoherens, ellentmondó viselkedés. Miért tesz így? Mert soha senki nem ösztönözte, hogy merje elbírálni a világot a saját tapasztalatai alapján, leginkább magában és a közvetlen környezetében bízzon, és ha meg is hallgatja, azonnal felejtse el -- a magyar politika adott színvonalán -- többnyire aljas és hazug politikusi szólamokat. Ezért a magyar választó, aki Orbánra szavaz, jobban hisz annak, amit felbérelt mamelukok a TV-ben elé tesznek ("valóságreprezentáció"), mint a maga fülének, szemének és a pénztárcájának -- hitelbe vett kollektív pszichózis áldozata: a televíziós prédikátorok által terjesztett vallási rögeszmék tudatmódosító tartalmaihoz hasonló élményt kapja Orbántól és bandájától, és örömmel él vele. A magyar választó a szocik korrupt erkölcsi rendszerére nem a katarzis igényével, hanem a katartikus korrupció iránti rajongással válaszolt.

A szolgáltatók továbbra is nyereséget termelnek, abszurd -- használja ki Orbán az átlag ember irigységét. (Persze, mert a csökkenő világpiaci energiaárak miatt a rezsicsökkentési kampány annyira azért nem bántotta őket.) Ami azt illeti, én nem is a szolgáltatókat féltem, úgy vélem, lehet non-profit módon is üzemeltetni energiacégeket: a profitot a tendenciózus pro-profit hírmagyarázók rendszeres összekeverik a beruházási és fenntartási ráfordítások forrásával -- ami propaganda a javából a másik oldalon. Non-profit alapon is lehet beruházni és hatékonyan működtetni (ha van verseny), a probléma nem itt van, hanem a kormánypropaganda által keltett szemléletben, hogy a profit rossz, immorális, amitől a keresztény magyar ember jobban teszi, ha elzárkózik. (Miközben a keresztény magyar közpénzszivattyúk halkan duruzsolnak.) A profitellenes szemlélet gyökeresen torzítja a magyar közgondolkodást az érdemmel, a hatékonysággal, a minőséggel, a felelősséggel, az értékteremtéssel, a versenyképességgel kapcsolatban: úgy tesz, mintha ezeken átlépni erény volna, és lehetne erényesnek lennünk, hogy közben a mocskos EU-tól és a mocskos kapitalistáktól várjuk, hogy eltartsanak minket, amit el is lehet érni néhány unortodox eszköz bevetésével. Sajnos nem lehet. Ez a fajta magyaros "cselvetés" már nagyon régóta idegen Európától, és tartósan nem űzhető errefelé. A fentebb említett katartikus korrupció legfontosabb hatása ezért nem a közvagyonon és a közpénzeken érezhető, hanem a közmorálon: Orbán rendszere alapvetően rombolja az emberi (erkölcsi és alkotói) kiválóság többezer éves civilizációs hagyományát. Barbár, idegen, keleti -- mucsai, ha tetszik (ha nem). Nem lehet büntetlenül űzni.

Magyarországon nyomor lesz, ha nem vagyunk végre hajlandók elfogadni a nyugati civilizációt szőrüstül-bőröstül (minden kényelmetlenségével, vélt igazságtalanságával és kényszereivel együtt). Hab a tortán, hogy annál nagyobb függetlenségről ábrándozni, mint amit a nyugat nyújthat, üres mellébeszélés. Persze a függetlenség nyugaton a társadalmat illeti, nem az akarnok miniszterelnököket.