1000 A MI HAZÁNK

" Míg más parlamentáris országokban a jobboldal általában a józan és megfontolt konzervativizmust, a tradíciókhoz való ragaszkodást tekinti hivatásának – nálunk a magát jobboldalinak nevező kormányzati rendszer ezekkel ellenkező törekvéseket mutat. Alkotmányjogi téren a parlamentarizmus elsorvasztása és látszatparlamentarizmussá süllyesztése ennek az állítólag jobboldali kormánypolitikának egyik fő célja. A vezérkedés, az egy akarat érvényesülésére felépített és minden bírálat elnémításával kialakított nemzeti egység, másrészt gazdasági téren az individualista gazdálkodást mindinkább elfojtó, egy újfajta kollektivizmus felé elhajló, sokszor már a magántulajdonba is belenyúló törekvések: nehézzé teszik egy konzervatív politikus számára, hogy ezzel a jobboldallal azonosítsa magát.” (Gr. Apponyi György, 1935)

Friss topikok

Polgári konzervatív blog

2013.12.16. 10:21 HaFr

Az illegitim rendszertől a bal-Jobbik koalícióig

Korábban szó volt arról ezen a blogon, hogy Orbán kormányzati rendszere illegitim (erkölcsileg érvénytelen), mert -- röviden -- a politikai jogegyenlőségen alapuló képviseleti demokrácia 2010-ig létező hagyományát előre nem jelzett módon, radikálisan felrúgta, és a helyébe ültetett vezérdemokráciát a választási rendszer meghekkelésével és a végrehajtó hatalom feletti kontroll csaknem teljes felszámolásával gyakorlatilag leválthatatlanná teszi.

Mivel egy kormányzati rendszer legitimitásának kérdése az erkölcsi elfogadottságon áll vagy bukik (tehát nem pozitív jogi, törvényességi kérdés), a kormánynak érdeke elejét venni annak, hogy a társadalomban többé-kevésbé egységes erkölcsi mérce alakuljon ki vele szemben. Ezt is teszi. Az Orbán-kormány lépten-nyomon gondoskodik arról, hogy ezt az erkölcsi mércét ellehetetlenítse és még születése előtt tönkretegye, és ezzel elérje, hogy a legitimitás kérdése (és ennek hiányában a társadalmi ellenállás lehetősége) fel se merülhessen vele szemben.

Elfojtja vagy a médiafölényét kihasználva a saját céljai felé tereli a nyilvános vitákat, folyamatosan elmélyíti a társadalmi megosztottságot, erősíti a gyanakvás légkörét, valamint gyakran aljas - az egzisztenciális zsarolástól a populista megtévesztésig terjedő -- eszközök bevetésével, kihasználva e nép polgárosulatlan tudatát, passzivitásba kényszeríti a választók relatív többségét. Mindennek az eredménye a legitimitás kérdésének értelmezhetetlensége, illetve visszacsúszása a rezsim törvényességének problémájába. Vannak, akik azt mondják, hogy ez a rezsim törvénytelen is, de ez a probléma már nem a legitimáció problémája. Az Orbán-rezsim illegitimitása melletti legfőbb érv éppen az, hogy a legitimitás ügye önállóan értelmezhetetlen benne, mivel a rezsim céltudatosan és sikerrel rombolja a társadalmi együttélés közös erkölcsi alapjait, ahol ez az értelmezés megszülethetne. Márpedig nem létezhet olyan demokrácia, amelyben a legitimitás kérdése értelmetlen. Az ilyen rendszer nem demokrácia.

Az Orbán-rezsim illegitimitása -- összefoglalva -- a demokrácia szándékos, előre megfontolt kiüresítésén érhető tetten. Ebben a kormányzati rendszerben egy tudatos apró kisebbség rabul ejtette a társadalom nagy többségét.

Az illegitim rezsim gyaníthatóan összejátszik a rezsim névleges ellenzékének meghatározó alakjaival is -- nehezen magyarázható ugyanis másképp a mai ellenzék végtelen kudarcossága. Ha ez így van, akkor az állam és a politikai osztály végleg szembefordult a társadalommal, és a demokrácia névlegessé vált.

Ez utóbbi feltételezést egyedül azzal lehetne eloszlatni, ha egységes választási front jönne létre az illegitim rezsimmel szemben (a rendszer illegitimitása okán), amely felöleli az ún. parlamenti baloldaltól a parlamenten kívüli ellenzéken át a Jobbikig mindenkit, aki követni óhajtja ezt a taktikát. Ez lenne az a klasszikus népfront, amellyel az ellenzék azt fejezné ki, hogy a demokrácia intézményrendszerének helyreállítása fontosabb minden ideológiai ellentétnél. Ez az (antifasiszta, értsd: antietatista) népfront kellő erővel hívná fel a választók figyelmét arra, amit szemmel láthatóan nem tudnak: arra, hogy a jogvesztés csúszdáján nem biztos, hogy van megállás a jelenlegi gondolati keretek között. A Fidesz végső céljai ismeretlenek, a játszmát vakon játsszuk.

A felvetett út drámai. A helyzet nem kevésbé az. De a legdrámaibb az, hogy valamilyen döntés biztosan születni fog. És egyik sem lesz konzervatív -- a mai eszünkkel.

103 komment

A bejegyzés trackback címe:

https://hafr.blog.hu/api/trackback/id/tr245694717

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Szoboszlay György · http://anyoos.blog.hu/ 2013.12.16. 12:39:10

Én már egy ideje mondogatom, hogy az ún. baloldali ellenzék történelmi szerep eljátszására készül: most először ellenzéki pozícióból fogja évtizedekre elkúrni az ország jövőjét. Nem kicsit.

toportyánzsóti 2013.12.16. 14:03:31

Elég pontos a diagnózisod,gratula.

Moin Moin 2013.12.16. 14:48:42

@biohouse:

A Jobbik – és általában a szélsőséges pártok – mindaddig érdekeltek a demokratikus rendszer fenntartásában, amíg nem jutnak hatalomra. Onnantól fordulnak ellene. (Természetesen felvethető olyan forgatókönyv is e szélsőséges pártok hatalomra jutására, amely kikerüli a demokratikus utat, ám ennek jelenleg Magyarországon nem lehet realitása.) A jelenlegi, Fidesz kreálta demokratizmus-zsugorító rendszer fennmaradásában és kiszélesítésében csak azt követően lenne érdekelt a Jobbik, ha már övé a hatalom és e rendszer neki dolgozik. De jelenleg a Jobbikot éppen úgy akadályozza e rendszer a hatalom közelébe való jutásban, mint a többi ellenzéki pártot.

Természetesen létezhet a háttéralkuk világa, ahol a Fidesszel való kollaborációért cserébe akár a Jobbik, akár az MSZP részesülhet a Fidesz által neki juttatott (állami forrású) javakból, ám ha figyelembe vesszük a dolgok dinamikáját, akkor rájövünk, hogy ez csak rövidebb távon éri meg nekik, hiszen a Fidesz érdeke az, hogy minél inkább marginalizálja az összes ellenékét – egészen addig, amíg eléri azt a minimumot, amely még a demokrácia látszatának fenntartásához kell. (Ezt a játékot már eljátszották a szocialista időben a volt NDK-ban és Lengyelországban is, ahol nem csupán a Német szocialista Egységpárt, ill. a Lengyel Egyesült Munkáspárt létezhetett, hanem megtűrtek kicsi „polgári”, illetve parasztpárti ellenzéki pártokat is – természetesen az sok szempontból egy másik politikai és történelmi szituáció volt.)

…Szóval: a Fidesz hosszabb távú érdeke az, hogy legyenek ellenzéki pártok, azok legyenek látszólag „harcosak” is, ám ne lehessenek olyan erősek, hogy veszélyeztessék a Fidesz hegemóniáját. Ez a játék még játszható talán egy-két újabb parlamenti ciklusig – egészen addig, ameddig a Fidesz saját párt- és gazdasági elitjét preferáló és azt állampénzen gazdagító, jogi eszközökkel helyzetben tartó gazdagító, direkte kontraszelektált (gazdaság- és társadalom-)politikája el nem juttatja az országot a tömeges elszegényedés és a finanszírozhatatlanság állapotába. Innentől változik a forgatókönyv: a ’89-’90-es rendszerváltásokhoz hasonló folyamat következhet, amelyben a korábbi „állampárt” megkreálja a saját magát „leváltó” ellenzéki erőket, téve ezt úgy, hogy gazdasági és informális hatalma tekintélyes részét megőrizhesse. (Ez történt pl. Magyarországon, Romániában, Szerbiában és Oroszországban is: egyszóval minden olyan országban, ahol így vagy úgy nem létezett vagy erős polgári hagyomány, mint pl. Csehországban, vagy pedig spontán ellenzéki népi egység, mint Lengyelországban. De még a volt NDK-ban is történt erre egy gyenge kísérlet…)

Mivel Magyarországon továbbra sincs sem erős polgári mentalitás, sem pedig erős és spontán ellenzékiség, így semmi gyakorlati akadálya nem lesz annak, hogy néhány év múlva újra eljátsszanak az országgal egy „Rendszerváltás 2.0-át”! (Ui. egy sikeres és végre nyugat-európai típusú fejlődést beindító-megalapozó „forradalomhoz” is e két tényező legalább egyikének megléte kellene.) Ezt pedig egy ismételt, évtizedes stagnálás kövezheti – amivel nagyjából ki is fúj a szerző és az itt kommentezgetők siralomvölgyi pályafutása.:-)

…Hívőknek ott van kijáratként a túlvilági boldogság, versenyképes szaktudással és nyelvismerettel bíróknak a németországi munka és letelepedés – a többieknek a csodavárás, a téboly vagy az öngyilok.:-)

Attitude Adjuster · http://atta.blog.hu 2013.12.16. 14:55:09

" ha egységes választási front jönne létre az illegitim rezsimmel szemben (a rendszer illegitimitása okán), amely felöleli az ún. parlamenti baloldaltól a parlamenten kívüli ellenzéken át"

Száz szónak is egy a vége: Béndek Péter éhes.

Moin Moin 2013.12.16. 15:16:31

@Attitude Adjuster:

Nem, Aranyapám, B.P. nem éhes - sem pénzre, sem a pénzre váltható hatalomra -, csak idealista.

HaFr · http://hafr.blog.hu 2013.12.16. 15:20:07

@Attitude Adjuster: Hát, biztos. Sajnos azon túl, hogy magyar szavakat rakok egymás után, nem tudok segíteni az olvasókon.

Moin Moin 2013.12.16. 16:04:06

@HaFr:

Kissé keverem ezeket a judeokeresztény rítusokat... Egyébként csak volt mondanivalóm az ún. demokratikus ellenzéki pártok éppen nem demokratikus mivoltáról. Ui. a poszt nem arról szól, hogy "Ezt kellene tennetek!", hanem arról, hogy "Nem ezt teszitek, ergo nem is vagytok ti sem demokraták!" Nem tanács, hanem bizonyíték.:-)

HaFr · http://hafr.blog.hu 2013.12.16. 16:09:33

@Moin Moin: Hát, tanácsot és sem adtam, csak konzekvenciákat vontam :) tulképp ugyan oda jutottunk, csak másképp keressük -- egyként hasztalanul -- a "demokratikus erények" bizonyítékait.

Moin Moin 2013.12.16. 16:33:29

@HaFr:

A tanácsot már megadta Voltaire: Écrasez l'infâme!”

...Ilyen helyzetekre azóta sem találtak fel jobb megoldást!:-)

letterforce · http://letterforce.blog.hirszerzo.hu 2013.12.16. 17:24:43

A Jobbikkurucnácikkal semmi közösség nem éri meg. Semmi. Az maga az erkölcsi öngyilkosság.

explanatus 2013.12.16. 19:02:21

@Moin Moin:
„Hívőknek ott van kijáratként a túlvilági boldogság, versenyképes szaktudással és nyelvismerettel bíróknak a németországi munka és letelepedés – a többieknek a csodavárás ...”

Választások előtt a leggyakoribb kérdés az ember szűkebb, tágabb környezetében: Kire kell szavazni? Egy közösségben általában vannak véleményformálók és a bizonytalanok hozzájuk igazodnak, be nem ismereten, de hozzájuk, mert mindenki büszke arra ha „titkok tudójává” válik, hogy lesz tizenvalahanyadik havi nyugdíj, hogy lesz ingyen tűzifa, hogy lesz rezsicsökkentés, hogy aki a békemenetben rajta lesz a képen, annak húúú, hogy, hogy, hogy....

Itt lenne az ideje szétnézni az utcában, kit nem láttunk mostanában a fiatalabbak (20-50) között. Aztán ha megvan a leltár, akkor arra kellene gondolni, hogy ŐK bizony nem az itthon-maradottaknak szaporítják a nyugdíjra valót.

Ideje lenne elgondolkodni azon is, hogy jól van ez így? Ideje lenne elgondolkodni azon, hogy súgóemberek javaslatai helyett esetleg nincs-e a közelben valaki, aki azok közé az emberek közé tartozik akik állják a szavukat.

Még nem késő, még van idő újragondolni.

Lexa56 2013.12.16. 20:02:59

@explanatus: lehet, hogy a kérdés korai, de lesz az én körzetemben PKP jelölt, hogy szavazhassak rá? (A kérdés így költői, de sokan fogják föltenni)

stoppos76 2013.12.16. 20:14:24

@HaFr: Én nem érzem úgy, hogy mindenáron győzniük kellene és hogy a sunnyogás rossz ötlet. Simán lehet, hogy az embereknek egy hatalmas gazdasági pofon kell, hogy észhez térjenek. Ahhoz pedig a fidesznek be kell dőlnie a saját dugájába.

2013.12.16. 20:19:31

"Ebben a kormányzati rendszerben egy tudatos apró kisebbség rabul ejtette a társadalom nagy többségét."

Ez egy tipikus balliberális hazugság! A FIDESZt a társadalom döntő többsége választotta meg és ma is támogatja.

De nem is ez a lényeg. Nem a FIDESZt szeretjük, hanem benneteket utálunk, de nagyon balliberálisok!

explanatus 2013.12.16. 20:22:44

@Lexa56: a Te hozzászólásodból azért látszik, megkezdődött azon emberek keresése, kik állják a szavukat. Jó hír.

„lesz az én körzetemben PKP jelölt” ? Hát erre most leginkább @HaFr: illetékes

Ha szerinted „sokan fogják föltenni” a fenti kérdést, akkor ennek a blognak van létjogosultsága, mert meglévő igényt elégít ki.

Ez is jó hír. Reméljük, @HaFr: mond hamarosan jó hírt.

Ne érdekeljen! 2013.12.16. 20:27:20

a szerző elolvasta az 1984-et és megtetszett neki egy mondat! Bravó!

Szúnyog 2013.12.16. 20:28:26

HAHAHA!!!
"egy tudatos apró kisebbség rabul ejtette a társadalom nagy többségét."

Igen így volt hosszan. Az a tudatos, apró kisebbség (az ügynökök, az szdsz, meg az szdsz-oid exkomcsik) mérgezte és egyébként még mindig mérgezi ezt az országot. Ha már médiafölény, nos az nekik volt kb. 2000-ig. Hazudtak, megtévesztettek, romboltak. Nos ennek valamennyire egyelőre vége van, s ez bizony jó hír.
Nem különösebben kedvelve a jelen törvényalkotási gyakorlatot, a választási rendszer nincs meghekkelve, arányosabb mint Nagy-Britanniában. (Amúgy nekem is jobban tetszett a régi.)
Illegitimitásról pedig természetesen szó sincs. Különösen ne írogasson ilyet az, aki Gyurcsány idején ezt a kérdést nem vetette fel.
Savanyú a szőlő, Béndek úr, s ez így van rendjén. Ennyi az egész.

Konzervatív0 2013.12.16. 20:33:24

Egy valamit azért ne felejtsünk el. Orbán demokráciáját a most magát demokratikusnak apposztrofáló ellenzék ámokfutása eredményezte.
Lehet mutogatni bármerre, de ez tény.
Nos, szerintem ezekre az ámokfutókra a szavazó ujra nem fog kormánytrudat bizni.
Összefoghat bárki bárkivel... (ráaádsul azt sem tudják mit akarnak és az iPhonok túlárazottságán kivül nincs válaszuk semmire.)

Lehet itt szépíteni a dolgot, de a jelenlegi ellenzékben annyi spiritusz nincs egy másnapos muslicában.
A Parlamenten kivüliekről meg nem is beszélve.
Ki lehetne számottevő alternativa?
Fodor? 1%-nak már örülni fog, ráadásul ő is része volt az ámokfutásnak.
Szili? Detto.
Smuck? Na ne nevettessük egymást.
2 farkú kutya? Egy rakás idióta...

Ki?

Senki.
Tessék megbarátkotni Orbánnal mert minimum 4 év még kinéz neki, ami ismétlem, nem feltételenül a saját érdeme, hanem a többi párt alkalmatlansága és töketlensége hozza neki össze.

Lajosforras 2013.12.16. 20:42:56

Olyan nehéz elhinni, hogy 2010-ben nem csak a Fidesz győzött, hanem a komplett-úgynevezett-baloldal bukott? Ha nem töketlenkedtek kormányzás helyett, nyugodtan fosztogathatnátok ti az államkasszát a mai napig.
Nem az a baj, hogy rossz volt, amit csináltatok, hanem hogy semmit nem csináltatok. A pógárnak-mint láthatjuk 2010 óta-a mai napig elég a kenyér meg a cirkusz,elvan. De ti "baloldaliak" erre is lusták voltatok. Elkényelmesedtetek, azt hittétek,ha a második ciklust töltitek,akkor ez már örökké így marad. Megérdemlitek a sorsotokat.

Kalmár 2013.12.16. 20:46:15

Atyaég, de bénák vagytok!!

Ezt a szart leírni, hogy a Fidesz összejátszik a Bajnai, Fletó, Mesterházy hármassal és ezért béna az ellenzék???

Mit szívsz?

Két rossz hírem van a politikailag árvaházi liberálisoknak:

1. A Fidesz mögött áll a többség!
2. Azért béna az ellenzék, mert tényleg semmirekellő balfaszok. Nem a Fidesz miatt.

Bocsi,a ti beteges elméletetek izgalmasabb lenne....

Kandabula 2013.12.16. 21:08:20

Én úgy látom, hogy simán egy maffia kerítette hatalmába ezt az országot. Ráült a gazdaságra, az emberek lelkére. Nincs itt politikáról szó. A Fidesz leszarja az EU-t, a szomszéd országokat, mindent és mindenkit. Egy szerencsétlen sziget lettünk, ahol a maffiatagok jól elvannak, gazdagodnak, mi a fenének kéne nekik bárki és bármi. Végül is, itthon minden megvan. Amit csurgatnak (pld. a rezsicsökkentés, aminek gazdasági hatásait még megszívjuk) az csak egy kis pötty, a maffia tobzódásához képest. Ami a Jobbikot illeti, egy sor dolgot bátrabban fogalmaz meg, valahogy úgy, hogy nekik úgyis mindegy, hiszen Trianon-álmaiknak semmi realitásuk, úgy hülyeség az egész ahogy van, de balhéra alkalmas. Nekik ez a lényeg, tulajdonképpen komolytalan társaság. Simán szövetkeznék velük, aztán az orruk alá nyomnék egy térképet. Meg pár dokumentumfilmet. (Amiket ők is jól ismernek, hát nem egy agyrém?) A Jobbik nagyobb baja, hogy a Maffia - kikacsingásával - beleharap soraiba és elcsal tőlük választókat. De ez már egy másik történet.

Lajosforras 2013.12.16. 21:14:09

@Kandabula: "Én úgy látom, hogy simán egy maffia kerítette hatalmába ezt az országot."

Sosem volt másképp. Csak a régi maffia már a tulajdonképpeni munkáját is leszarta, ezért aztán kispadra szavazták a népek abban a kócerájban, amit mi szeretünk fellengzősen az ország házának hívni.

Gyurcsány egy mocskos közokirathamisító adócsaló ! · http://www.youtube.com/watch?v=Fe_6EavXIwA 2013.12.16. 21:17:38

A Jobbik és az Baloldal (MSZP-DK kör) már ásotthalmon is összefogott, és valóban győztek is.

Lokális kis picsányi településeken ez lehet hogy működik.

De nagyban több okból nem működik.

- Egyrészt az MSZP és GYurcsány hivatalosan soha nem vallanák be hogy összeállnak a Jobbikkal, noha már eddig is többször megtették (pl Esztergom).

- Másrészt a Jobbik nem fog visszalépni az MSZP miatt szinte sehol.

- ÉS harmadrészt van MSZP szavazó, aki a Jobbik miatt, és van Jobbik szavazó aki az MSZP miatt, nem szavazna, vagy "rossz" helyre szavazna.

- Negyedrészt meg, ha minden összejönne, szerinted mennyi ideig bírnák egymás mellett kormányon ?

Sírköves Slomó 2013.12.16. 21:19:30

kurvára röhejes a poszt? bekezdés pl a választások óta aktuális a bukott judeolibsik számára

Gyurcsány egy mocskos közokirathamisító adócsaló ! · http://www.youtube.com/watch?v=Fe_6EavXIwA 2013.12.16. 21:19:35

@Kandabula:

Sokak szerint az MSZP volt a legszarabb kormány.
Mind tolvajlást, mind diktatúrát tekintve.
És igazuk van.

A gazdasági mutatók szeirint is, és abban is hogy ezidáig csak az MSZP veretett tömegesen ellenzékieket beazonosíthatatlan karhatalmistákkal rendszerváltás óta.
Nem beszélve a határontúli honfitársaink többszöri megtagadásáról.

Blogger Géza 2013.12.16. 21:27:25

Már sok zöldséget lehetett olvasni itt, de ez a Jobbik által (is) megalkotott "antifasiszta népfront" mindent felülmúl.

HaFr · http://hafr.blog.hu 2013.12.16. 21:30:55

@Blogger Géza: Ugye, Gese? Akkor minek jársz ide, zöldségkereskedő vagy, mazochista, vagy megbízást teljesítesz?

Blogger Géza 2013.12.16. 21:34:54

Ja, és ha már az erkölcsi legitmiációnál tartunk (a jogi nyilván nem lehet kérdéses), soha nem volt még ennyire legitim kormánya ennek az országnak a rendszerváltás óta, ha azt nézzük, hogy a ciklus végéhez közeledve mekkora fölénnyel vezet az egyetlen érdemi kihívója (az MSZP) előtt. Hiszen ha a kormány durván a választói akarat ellen kormányozna, nyilván megsemmisítő vereséget szenvedne a választásokon.

És ennek semmi köze ahhoz hogy most az AB mit kezdhet egy adótörvénnyel, vagy hogy hány évre van kinevezve egy közhivatalnok. Nevetséges közjogi csűrcsavarokból levezetni a kormány népszerűségét. Ha az MSZP-re 50% akarna szavazni, a Fideszre meg 20%, akkor tök mindegy, ki az X Hivatal elnöke és hány évre van megválasztva. Mindez teljesen irreleváns.

Blogger Géza 2013.12.16. 21:36:32

@HaFr: Hát, ebből a listából leginkább mazochista. :)

HaFr · http://hafr.blog.hu 2013.12.16. 21:41:40

@Blogger Géza: tényleg az, nem is tudom, miért írsz róla

torró 2013.12.16. 21:43:02

Arra kérek mindenkit, hogy ne legyen otromba beszólás. Jó így olvasni amikor intelligensen megvitatjátok az eseményeket.
A poszt mint elméleti levezetés nagyon jó. Csak néhány észrevételem lenne. A szavazó ki van hagyva belőle. Nos nem kell ezt a népet megerőszakolni, hogy utálják egymást. Eleve a Rákosi rendszertől kezdve a hatalom sokat tett ezért. Kérdés csak az, hogy melyik oldal tábora éli túl a másikat. Morbid tudom. A mindenkori kormányokat meg nem a külső ellenzék teszi lapátra, hanem a belső. Mivel egyik hatalom sincs meg haszonleső mindenre elszánt támogatók nélkül, ők is okozzák általában a vesztüket. És természetesen a spekulánsok. Szóval a hatalom vagy kordában tudja őket tartani, vagy nem. És a szavazó látja ezeket az eseményeket és meg is lépi azt amire a pártok nem mindig számítanak. Ez a mozgató rugó. A demokráciával a nép nem sokat törődik. Nem is érti. És sokan akik ezzel behatóbban foglalkoznak, azok is tudják, hogy ez elég képlékeny dolog. Tehát addig marad a FIDESZ amíg úgy nem járnak , mint az MSZP-SZDSZ koalíció. Ha történetesen a jelenlegi kormány némileg tud javítani a megélhetési feltételeken úgy, hogy a vezetői réteg nem válik túl mohóvá, nincs az az ellenzék aki keresztbe tud tenni. Főleg nem ideológiai porhintéssel.

_most_ 2013.12.16. 21:44:39

egyetértek, a fidesz szép lassan, az átlagember számára alig észrevehetően, felszámolja a demokráciát, persze az egyszeri fidesz szavazók ezt most még nem értik, ők csak bábok Orbán világában, de mire ezt megértik már késő lesz.

Gyurcsány egy mocskos közokirathamisító adócsaló ! · http://www.youtube.com/watch?v=Fe_6EavXIwA 2013.12.16. 21:44:46

@HaFr:

Azért beláthatod, hogy érdemes elmerengened a jövőn, kedves HaFr.

Az elején még egy határozott irányba induló kis pártocskát terveztél, amit a becsület és tisztesség majd jól megduzzaszt.

Aztán nyitottál Jobbra, balra, mert ez nem elég.

De abba a házba amibe befér a Jobbik és az MSZP is, ott már mindenki bejön, és gyorsan ki is megy, mután rászart a becsület és tisztesség feliratra a szoba szőnyegén.

belepo 2013.12.16. 21:45:30

Azt kérdezném tisztelettel a blog írójától, mint politológiailag igen képzett értelmiségitől:

Biztos, hogy a kb. 100-150 éve kialakult alanyi jogú képviseleti demokrácia örökkévaló, a legtökéletesebb elképzelhető politikai rendszer? Ez axióma? Biztos, hogy a modern tömegkommunikáció világában is az ?

Most akkor ha a tömeg baloldalit/liberálist/középutast választ akkor demokrata, ha jobboldali konzervatívat -aki ellen a "náci" Jobbikkal is szövetkezni kell mindenáron- akkor buta, rezsicsökkentéssel megvásárolt birka?

Kínzó kérdések.

Gyurcsány egy mocskos közokirathamisító adócsaló ! · http://www.youtube.com/watch?v=Fe_6EavXIwA 2013.12.16. 21:46:47

@_most_:
Még szerencse hogy az MSZP világosan beszélt demokráciaügyileg, és nem köntörfalaztak, mikor pofánbaszattak mindenkit egyként, beazonosíthatatlan karhatalmisták segedelmével aki nem nyalt be az MSZP-nek.

Sírköves Slomó 2013.12.16. 21:48:14

@torró: 'A mindenkori kormányokat meg nem a külső ellenzék teszi lapátra, hanem a belső.'

Igenpersze. Kun Béláékat is idegen hatalom segítette, a 2. vh után is idegen hatalom nyomta a balos zsidókat ide. Nemzeti kormányt belülről soha nem buktattak balos zsidóra meg libsire, ha jól rémlik.

Sírköves Slomó 2013.12.16. 21:50:13

@_most_: .....:D

A baloldal még mindig nem jött rá, hogy a demokrácia 90ben volt utoljára hatásos hívószó, pont ellenük. És a többség még mindig sírva röhög rajtuk ahogyan 2010 óta kapaszkodnak ebbe, mint utolsó szalmaszálba. Kevéslesz.

_most_ 2013.12.16. 21:50:52

@Gyurcsány egy mocskos közokirathamisító adócsaló !: én nem nyaltam be az mszp-nek, mégse basztak pofán a rendőrök, pedig ott voltam a tv székház ostrománál, akkor abszolút békések voltak a rendőrök, egésznek olyan családias, tábortüzes hangulata volt, hogy október 23-án mi volt, azt nem tudom, akkor nem voltam ott, de úgy tudom ok nélkül nem vernek meg senkit a rendőrök.

HaFr · http://hafr.blog.hu 2013.12.16. 21:51:50

@Gyurcsány egy mocskos közokirathamisító adócsaló !: Ó, én ebben csak mint álértelmiségi szemlélő vagyok benne, a párt azért nem én vagyok

_most_ 2013.12.16. 21:54:57

@Sírköves Slomó: lehet, hogy az átlag szavazónak nem fontos a demokrácia, nekem az, mert lehet bármilyen rossz egy kormány, amíg demokrácia van, addig mindig megvan lehetőség a változtatásra.

panelburzsuj 2013.12.16. 21:58:03

Mindig úgy elmélázok, hogy vajon mit vétett a magyar internetes közösség, hogy a nemzetet ösmeg felvirágoztató keresztény középosztály és fényes jobboldali értelmiség vajon miért olyan intellektusokkal képviselteti magát, mint akik egy-egy blogketrecbe került posztot kormánypártinak tűnő megnyilvánulásokkal elözönlenek - mint itt fent is?

luis5 2013.12.16. 21:58:12

Hát a blogírón röhögnöm kell, ennyi liberális vágyálom-és (legyünk jóindulatuak)tévedés zöldséget ritkán olvasni.
1. a választási rendszerünk arányos. Az angol szisztéma szerint 1 (egy) db mszp-s ücsörögne a Házban, az összes többi fidesz képviselő lenne :-).És UK még ugye demokrácia álllítólag.
Amíg mindenkinek 1 db titkosan leadható voksa van, senki nem mondhatja hogy a kormány nem leváltható-mindössze több ellenzéki szavazat kell. Ennyi!
2. a kormány-tekintettel az elődökre- semmivel sem illegitimebb mind az elődjei, mégha ez sokaknak nem tetszik is- jelenleg is óriási fölénnyel vezet. Ilyen alapon Miferink már 2006 őszén lemondhatott volna.
3. A kisebbség ejtette túszul a többséget? Ne vicceljünk már! És az szdsz 12 éves ámokfutását minek nevezzük akkor?
4. "mivel a rezsim céltudatosan és sikerrel rombolja a társadalmi együttélés közös erkölcsi alapjait"- na ez kellően homályosra sikerült,de ha földhözragadt vagyok tudnék néhány csoportot mondani akire illik a definíció :-)

Szelid sunmalac 2013.12.16. 21:59:48

Nem tudom HaFr. Egy konzervativ egesz egyszeruen nem vallhat magaenak semmilyen szelsoseges ideologiat, es a cel nem szentesiti az eszkozt.

HaFr · http://hafr.blog.hu 2013.12.16. 22:00:39

@luis5: hát ezek ütős érvek voltak, luis, nem is tudom, hogy kezdjem a választ. Talán itt: köszi, hogy erre jársz, ezentúl se maradj el.

HaFr · http://hafr.blog.hu 2013.12.16. 22:01:08

@Szelid sunmalac: így van, amint az utolsó sorban le is írom

Blogger Géza 2013.12.16. 22:01:27

@_most_: Ez az egyetlen konkrét, ámde nevetséges ijesztgetés, amivel próbálkoztok - nem sok eséllyel. A magyar nép az elmúlt kb. 200 évben rengetegszer feküdt keresztbe a fennálló rendszernek több kevesebb sikerrel (1848, passzív ellenállás, 1918, 1919, ellenforradalom, 1945, 1956, 1990 stb.), a mai modern, internetes világban meg végképp abszurd, hogy majd itt valami elzárt diktatúra alakulhatna ki. Ezt olyan ált. iskola feletti végzettséggel értelmes ember nem veszi be.

Gyurcsány egy mocskos közokirathamisító adócsaló ! · http://www.youtube.com/watch?v=Fe_6EavXIwA 2013.12.16. 22:02:05

@_most_: Na jó.. Tekintsünk el attól a ténytől hogy az Astóriánál index becslés szerint cirka 40 ezer ünneplőre rontottak rá az MSZP beazonosíthatatlan karhatalmistái.

Még enélül is magasan veri az MSZP az összes többi kormányt:

- betiltott tüntetések számában.
- rendőri erőszakkal feloszlatott tüntetések számában
- közterületek elkerítésében, lezárásában

Szóval a gyülekezési jog meg az MSZP azok soha a büdös életben nem voltak valami nagy haverok be kell látnod.

A sajtószabadságot tekintve kb darabra annyi embert rugott ki a Fidesz, mint annak elötte az MSZP a Köz-TV-től.

Ők a Népszavát, Népszabadságot, Farkasházyt, és Hot Tomiékat, ... tömték nem a Hír-TV, Magyar Nemzetet, ebben legyen X.

Mi maradt amiért visszasírod az MSZP diktatúrát ?

Szűtté mamá? Szűjjé! 2013.12.16. 22:03:11

@Gyurcsány egy mocskos közokirathamisító adócsaló !: "Sokak szerint az MSZP volt a legszarabb kormány."

Mások szerint meg a fidesz az. Mondogassunk még ilyen bullshiteket?

belepo 2013.12.16. 22:03:45

@HaFr: "Engem nem kínoznak :)"

Rejtélyes válasz. Bővebben? Az alanyi jogú képviseleti demokrácia akkor axióma vagy sem? Komolyan érdekel a véleménye.

Blogger Géza 2013.12.16. 22:05:35

@Szelid sunmalac: Ez igaz, de egy álkonzervatív liberális (aki egy közismert liberális gondolkodótól tesz ki "free society" és "liberal radicalism" szavakkal megspékelt idézetet a címlapjára) minden további nélkül összeáll bárkivel. :)

HaFr · http://hafr.blog.hu 2013.12.16. 22:08:21

@Blogger Géza: Vigyázz, Géza mindent tud. Minden panellel ellátta őt az élet, és képzeld, Orbánt is konzervatívnak tartja. Kac-kac.

_most_ 2013.12.16. 22:10:35

@Blogger Géza: nyilván azért nem úgy kell elképzelni a diktatúrát egy Európai Uniós tagországában, mint Észak-Koreában, bár ha belenézel az m1-en menő műsorokban, a propaganda már nagyon hasonló, gyakorlatilag minden hírnek az a lényeg, hogy az ország jobban teljesít, a hangulatjelentések szerint fenomenális a hangulat, meg kell védeni az országot az imperialistáktól, amúgy Angliában meg olyan magas a rezsi, hogy az emberek nem tudják fizetni és tömegével fagynak meg.

HaFr · http://hafr.blog.hu 2013.12.16. 22:11:47

@belepo: Ühüm, a politikában természetesen nincsenek axiómák. De az egyén szabadsága és morális autonómiája olyasmi, amivel nem illik játszani. Főleg, ameddig nincsen jobb helyette, csak olyan házi főzésű szilvapálinka, amit a Kárpát-medence érlel adómentesen.

Gyurcsány egy mocskos közokirathamisító adócsaló ! · http://www.youtube.com/watch?v=Fe_6EavXIwA 2013.12.16. 22:11:55

@Magyarország jobban teljesít:

Mondhatsz persze..
De annyit azért segítek, hogy én tudok neked linkeket adni a mondataim igazolására.

Pl tekintsd meg ezen grafikonokat.
Az egész EU-ban az MSZP volt a legszarabb GDP arányos hiányt tekintve:
https://www.google.com/publicdata/directory#!q=eu+gdp

Avagy ezeket ahol megduplázták a munkanélküliségi rátát:
https://www.google.com/publicdata/directory#!q=eu+unemployement

De máshogy nem is kerülhettünk máshogyan, a Szlovákok elötti pozícióból (ahol 2002-ben voltunk), az EU utolsó helyére (2010-re), ha nem az MSZP a legszarabb kormány gazdaságilag az EU szeltében-hosszában.

HaFr · http://hafr.blog.hu 2013.12.16. 22:12:32

@_most_: Bocs, hogy beleszólok, de ne etesd Gézát, ha kedves az éjszakád.

gmower (törölt) 2013.12.16. 22:14:00

1000 A Mi Hazánk

"We must make the building of a free society..."

Na ennél tovább nincs is értelme olvasni. Holnap menj be az MSZP székházba, fedd fel a jussod, kérd a napi parancsot, és írd csak tovább a töménytelen baromságaid minden ballib gyűlülködő nagy örömére.

Blogger Géza 2013.12.16. 22:14:54

@_most_: Valamivel ellensúlyozni kell a sajtó maradék részét, amely szerint itt minden pocsék, szörnyű diktatúra épül, és az egész III. kerület meg fog fagyni egy csőcsere miatt.

HaFr · http://hafr.blog.hu 2013.12.16. 22:16:39

@Gyurcsány egy mocskos közokirathamisító adócsaló !: Én is megnézte, nem az MSZP volt a legrosszabb, köszönjük a precíz félrevezetést -- nem volt jó, de nem a legrosszabb, ami azért különbség. + senki se védi itt az MSZP-t, én biztosan nem.

HaFr · http://hafr.blog.hu 2013.12.16. 22:17:09

@gmower: Juj. te nem vagy európai, ugye?

_most_ 2013.12.16. 22:19:44

@Gyurcsány egy mocskos közokirathamisító adócsaló !: az mszp kormány nem lehetett diktatúra, hisz simán, szavazás útján le lehetett váltani, ami ügy nem jellemző a diktatúrákra.

egyetmondok 2013.12.16. 22:23:02

" a politikai jogegyenlőségen alapuló képviseleti demokrácia",azaz a liberális demokrácia valóban létezett 1990 és 2010 között,azonban szerintem túlzás lenne azt hinni,hogy ennek intézményrendszere (amelynek a NER okosan valóban nekiugrott,és amelyet szét is rúgott) kettő évtized alatt általában a hatalom gyakorlás erkölcsi megmérése esetére mércévé válhatott volna.

Ehhez hosszabb,sokkal hosszabb idő kellene,s nekünk nem volt akkora szerencsénk,mint a német társadalom nyugati felének,amely pont ennyi, kb. negyed évszázad alatt létre is hozta a ma is elképesztő politikai és gazdasági teljesítményre képes politikai valóságát.

Ez persze nem menti a Fidesz NER-jét,de talán kétségessé teszi a poszt által felvetett esélyt,hogy ti.itt az ellenzék öszve lenne állva a Fidesszel az állami hatalom alapvető kérdéseiben.

Bár öszve lennének állva...könnyebb is lenne ennek a pártnak programot alkotni.:-)))

Ráadásul naivitás azt hinni,hogy a Fidesznek valaha is voltak végső céljai. Azt se tudják,hogy másnak reggel mit kell,kötelező szeretni(lásd: Kúria devizahiteles döntése),nem tudták 98-2002 között se,nem hogy valami "történelmi" céljuk lenne bármi is.

belepo 2013.12.16. 22:23:20

@HaFr: "Ühüm, a politikában természetesen nincsenek axiómák. De az egyén szabadsága és morális autonómiája olyasmi, amivel nem illik játszani. Főleg, ameddig nincsen jobb helyette, csak olyan házi főzésű szilvapálinka, amit a Kárpát-medence érlel adómentesen."

Az első mondatot értem és egyetértek. A másodikban a szavakat igen, de azt nem, mit akar mondani. Ki játszik mivel? A harmadikból értem a Churchill mondást, de a szilvapálinkát nem nagyon. Mármint népbutítás?

Blogger Géza 2013.12.16. 22:29:11

@HaFr: Orbán (vagy inkább a Fidesz) egy nehezen besorolható centrista politikát folytat, amely ideológiájában, propagandájában és egyes konkrét intézkedéseiben is konzervatív ugyan (történelmi egyházak támogatása, határon túli rekedt nemzetrészekkel való törődés, konzervatív családmodell, konzervatív alaptörvény, konzervatív munkajogi szabályozás), de a magyar valósághoz alkalmazkodva bátran nyúl a baloldal által kedvelt témákhoz is szintén mind propagandájában, mind intézkedéseiben (rezsicsökkentés, közmunka, családi adózás, multikkal szembeni kritikus attitűd stb.)

Ugyanis az átlagmagyar azért leginkább nem túl vallásos, individualista, anyagias, határon túliakkal és papokkal nem sokat törődő, frusztrált, irigy és nem túl vagyonos valaki, aki imádja, ha számára legyőzhetetlen és nem feltétlenül túl szimpatikus entitásokat (EU, bankok, telefontársaságok, közművek, bankok, biztosítók) is megszívatja a kormány kicsit helyette is. :)

Épp ezért lehetetlen ebben az országban jelen pillanatban tisztán konzervatív politikát folytatni - már ha az ember egyáltalán parlamentbe akar kerülni, vagy benn akar maradni. Az utolsó ilyen csúfos bukást Dávid Ibolya szenvedte el - bár ott ebben más, komoly tényezők is szerepet játszottak.

Szelid sunmalac 2013.12.16. 22:29:24

@Blogger Géza: Nezd Geza, valoszinuleg nem fogunk kozos nevezore jutni, de eleg behatoan tanulmanyoztam a politikaelmeletet, es volt ido, amikor kivulrol fujtam olyan szakkonyveket, amikbol mas egy oldalt sem tudott elolvasni.
Akar hiszed, akar nem, a liberalista es a konzervativ nemhogy nem allnak tavol egymastol, hanem legtobbszor az emberek mindket (vagy meg tobb) fazison is atmennek eletuk soran. A fiatalok szabadon szeretnenek donteni, magukert felelosseget vallalni, kibontakozni. Elfogadobbak a massaggal, hiszen ok is masok, vagy voltak masok, vagy szerettek volna masok lenni, mint a tobbiek. Kevesbe kotik oket eloiteletek stb. Lenyegeben ez a liberalizmus. Majd ahogy idosodnek, fontos lesz nekik egy stabil anyagi helyzet, csaladot alapitanak, es felelosseggel tartoznak irantuk es egyre inkabb konzervativok lesznek.
Latod, ez ilyen egyszeru. Ha tagadod hogy liberalis es konzervativ megfer egymassal, azt tagadod, hogy a fiatalok es idosebbek megfernek egymassal. Hogy a szabadsag, az elfogadas ellentetes az ertekek becsulesevel, hogy a csaladnak nem lehet tagja egy tinedzser.
Tudom, ezt probaljak velunk elhitetni, de ez egesz egyszeruen nem igaz. A liberlis meg konzervativ jelzoket pedig felaggattak mindenfele hamis jelzokkel es alerkolcsos elmeletekkel. Ne tevesszen meg!

nincs_nick 2013.12.16. 23:17:56

A blog alapvetően ott téved, hogy itt fidesz - ellenzék szembenállás van. Biztos ezért nem akart NAV bizottságot az mszp, biztos ezért járnak együtt az mszp és a fidesz erős emberei és biztos ezért kussol érdemben pl. a trafikosztásról is az mszp és csak a két kis párt kavarja a kavarnivalót. Ügynökakták, olajügyek, vagyonosodási vizsgálatok tilalma, éves offshore mentesség, mindig együtt szavaz az mszp és a fidesz.:) Fel kéne már ébredni, hogy itt biza nagyon át lett az verve aki azt hiszi, hogy a sok ex-kisztitkár az itt egymás ellen van.

Ehelyett mi van? Volt egy szerencsétlen idióta Gyurcsány, akiről kiderült, hogy talán változtatni akar valamit, egyből kigolyózták. Volt egy Ángyán aki hitt a rendszerben, de miután "megvilágosodott" egyből szóhoz sem jut egy médiumban legyen az akár fidesz-es vagy "ellenzéki". Jobbik? LMP? Nem győzi a két nagy agyonhallgatni meg rasszistázni/libsizni őket....

Éhes_ló 2013.12.16. 23:18:42

Ez megint egy szar poszt, tele nyüszítő ajvékolással.
Ezen lehetne szokáa szerint jót röhögni is, ha nem gondolnék arra egyre többet, hogy a posterhez hasonló doktríner barmok ajvékolják tele lassan 8 éve a nemzetközi médiát a hazai jobb(?)oldalról, és ezt fogják még tenni évtizedekig, mert más lehetőségük a nép leváltása nélkül nem nagyon adódik, ahogy most állnak a saját képességeik, politikusaik, alternatívát nyújtó programjaik és nem utolsó sörben anyagi forrásaik és demokratikus támogatottságuk híján.

Megértem a hisztériába forduló pánikjukat, remélem ez tartós marad és majd egyszer ráunnak odaát a folytonos sírásukra is...

Larry Silverstein 2013.12.16. 23:21:37

Nabazdmeg 10ből 9 nikkemet letiltotta ez a demokrata liberós.

Illegitim, monnyonle! Ááásít.

sanyix 2013.12.16. 23:26:58

A magyar politikai "elit" egy maffiaszerű képződmény.
Van 2 nagy család, a fityisz és a maszop. Vannak még kisebb családok amelyek kötődnek a nagy családokhoz (dk, együtt, pm akik ugye az maszop csicskái).
Ezek mind versengenek egymással, a nagyobb hatalomért, és pénzért, néha össze is fognak.
Mint az igazi maffiában is, a családok akárhogy utálják egymást, soha nem köpik be egymást az igazságszolgáltatásnak, mert attól kezdve menne az adok kapok, maximum apróságokkal szivatják egymást, és azt köpik be, aki már nem tartozik egyik családhoz sem, vagy saját szakállára dolgozott a család tudta nélkül.
A keresztapák kilétét nem ismerjük, fityisz családnál lehet hogy az orbán a keresztapa, de az is lehet hogy a simicska, hasonló a maszopnál, de ott szinte biztos hogy egy háttérben ólálkodó ismeretlen a keresztapa, mert a balfasz meseházy-ból ilyet nem lehet kinézni, ő csak egy báb.
gyurcsány pedig egy hatalommániás kapitány, aki keresztapa szeretne lenni, eddig sikertelenül.
bajnai szintén egy báb, akit egy amerikai befektetői csoport irányít(legalább is az elszólásaiból így tűnik).

Larry Silverstein 2013.12.16. 23:31:31

@sanyix: Jas gazdasági csoportok állnak a politikusok mögött.

Mer a ME fizetése 2M/hó, egy jó közepes vállalkozás tulaja meg ennyit keres naponta. Nem beszélve a korlátlan kreditü külföldi cégekről.

De ilyen nyuggaton nincs ám, sőt nem is lehet mer ott demokrácia van úgyhogy a ME ott sem kereshet annyit amennyit a pógár el sem tud képzelni. Fő a nyugalom, ugyi.

Ez a téma qrva izgalmas amúgy, ááásít.

Attila64 · www.sagaontour.ca 2013.12.16. 23:54:07

Ez a pószt egy kétségbeesett nyüszítés:
"Váltsuk már le Orbánt, akárhogy, ha kell, még a Jobbikot is vegyük be, könyörgöm!"

stark (a fideszre szavaztam 2010ben) 2013.12.16. 23:59:53

@Blogger Géza:

"Ja, és ha már az erkölcsi legitmiációnál tartunk (a jogi nyilván nem lehet kérdéses), soha nem volt még ennyire legitim kormánya ennek az országnak a rendszerváltás óta, ha azt nézzük, hogy a ciklus végéhez közeledve mekkora fölénnyel vezet az egyetlen érdemi kihívója (az MSZP) előtt. "

Ezt nem erkölcsi legitimációnak hívják, hanem pont joginak.

Nem a támogatók számától függ az erkölcsösség, mert hát akkor a nácik is milyen erkölcsösek voltak, hisz mennyi támogatójuk volt, lényegesen tovább, mint 4 évig... az hogy egy kormánynak sok követője van, attól még lehet velejéig romlott.

Az erkölcsi zuhanás azon mérhető le, hogy mekkora társadalmi támogatottságról mekkorára sikerült leesni (ugye 45-50-ről 25-30-ra). Mára a magyar szavazni jogosultak több, mint fele ellenzi a kormányt, csak éppen ugye a bizonytalanok 40%-ában van a legtöbb.

Aki azt hiszi, hogy ezt a kétharmados kádárista fórumot fenn lehet tartani 2018-nál tovább ezzel a támogatottsággal, az olyan hülye, hogy áramon kívül mást ne vezessen.

sanyix 2013.12.17. 00:15:01

@Larry Silverstein: magyarul lehetne? ki az az ME?

P.Freddy 2013.12.17. 00:34:52

@Attila64:

Mitől lenne nyüszítés az, hogy zavarjuk el Orbánt a gecóba, sima ügy a Jobbikkal, oszt jónapot?

Aztán Lázárt börtönbe többszörös törvénysértésért, Kósát életfogytig többszázmilliárdért, Mészáros kicsit megzuhanhat, Tiborcz gazda seggébe mehet az árpa a genyóságokért, és ti, trafikosok? Hát öcsém, mégiscsak el lehet menni dolgozni. Kurvasok munkahely van, hiszen ti kiabáltok ezerrel, hogy nő a foglalkoztatottság.

Hol itt a probléma?

P.Freddy 2013.12.17. 00:39:06

@Blogger Géza:

"Hiszen ha a kormány durván a választói akarat ellen kormányozna, nyilván megsemmisítő vereséget szenvedne a választásokon."

Mocskos, aljas hazugság Géza, hiszen te is tudod, hogy a kormány ocsmány kommunista propagandával telibehazudja a saját választóinak az arcát.

Igazi, vérgeci, Fideszes, Orbán Viktoros kommunista megoldás. És ezt így tálalni ahogy te csinálod, az felveti, hogy valószínűleg te is a trafikos-földmutyis kedvezményezett oldalról véded a tetűket, mert különben elhánynád magad a saját szavaidtól:)

Dehát van az a pénz...

Szúnyog 2013.12.17. 00:40:15

@HaFr: talán, ha érdemben próbálnál meg luisnak válaszolni.... (Ja, az nehéz volna?)

Szúnyog 2013.12.17. 00:42:29

@Szelid sunmalac: akkor Fodor Gábor, meg az szdsz-es értelmiség fiatal?

ymel 2013.12.17. 02:14:17

@HaFr: Nekem rögtön az első állításoddal van bajom. Mi köze a legitimitásnak az erkölcshöz?
Szerintem ezek két különböző síkon értelmezendő fogalmak.
Egyikkel magyarázni a másikat, ráadásul felütésként, kicsit olyan, mintha egy emeszpés fórumon a nyugdíjas nénikék meg bácsikák lennének a célközönséged. Szerintem politikai blogok olvasóinak ez elég olcsó kezdés.

2llkedő 2013.12.17. 05:51:55

"A párttal, a néppel egy az utunk,
A jelszavunk munka és béke.
Mi kommunista szívvel indulunk,
És bennünk a népünk reménye.

Széttörte népe láncát, elmúlt idők homályát,
Ifjúi vére árán annyi vértanú.
Kövesd a példát, a párt szavát,
És győzni fogsz, te büszke ifjúság!

A párttal, a néppel egy az utunk,
A jelszavunk munka és béke.
Mi kommunista szívvel indulunk,
És bennünk a népünk reménye.

Hajnali friss erőben éled a hegytető fenn,
Most van csak zsendülőben népünk tavasza.
Országunk békéjét védi már
S apái mellett küzd az ifjúság.

A párttal, a néppel egy az utunk,
A jelszavunk munka és béke.
Mi kommunista szívvel indulunk,
És bennünk a népünk reménye.

A párttal, a néppel egy az utunk,
A jelszavunk munka és béke.
Mi kommunista szívvel indulunk,
És bennünk a népünk reménye.

Hajnali friss erőben éled a hegytető fenn,
Most van csak zsendülőben népünk tavasza.
Országunk békéjét védi már
S apái mellett küzd az ifjúság.

A párttal, a néppel egy az utunk,
A jelszavunk munka és béke.
Mi kommunista szívvel indulunk,
És bennünk a népünk reménye."

Blogger Géza 2013.12.17. 06:18:15

@P.Freddy: "a kormány ocsmány kommunista propagandával telibehazudja a saját választóinak az arcát." Ez igaz volt az MSZP alatt, Fletó be is vallotta. Most semmi ilyesmit nem érzékelek, a Jobban teljesít kampányban szigorúan tények által alátámasztott dolgok hangzanak el. Pont ezért hiteles - szemben az elkúrók hadával.

Blogger Géza 2013.12.17. 06:23:14

@stark (a fideszre szavaztam 2010ben): Tévedés. Jogi legitimáció az, hogy 2010-ben rá szavaztak, nem az, hogy most is ugyanúgy támogatják. (A mostani méréseknél 50% körül vannak, 2010-ben 52%-ot kaptak, minimális a különbség.)

(A náciknak soha nem volt abszolút többségük a választók között, és az ellenzék bebörtönzése, ellenzéki pártok betiltása stb miatt soha nem is tudhatjuk meg, mennyire lettek volna sikeresek későbbi szabad választásokon.)

Gyurcsány egy mocskos közokirathamisító adócsaló ! · http://www.youtube.com/watch?v=Fe_6EavXIwA 2013.12.17. 07:06:07

@HaFr: Összességében volt a legrosszabb, minden gazdasági mutató tekintetében.
Egyesével is mindenben az utoldók között volt, de összességében az MSZP volt a legszarabb.

De most tényleg..
Máshogy hogy kerülhettünk a Szlovákok elötti pozícióból az EU utolsó helyére a Görögökkel holtversenybe, ha nem mi vagyunk a legszarabbak ?

tamas11 2013.12.17. 07:34:27

@Lajosforras:
A "komplett baloldalt" nehéz lenne maghatározni másként, mint alapvető értékek orientációját.
Ha ezek az értékek ("kb") az egyenlőségeszmény (nem egyenlősdi!) meg a szolidaritás (mi más lenne?), akkor szükségszerű,tényleges és - úgymond - SIKERES a bukása!
Meg a buktatása is.
Magyarul: trendi a szemétség, nem kíséri obligát közítélet.
Na most, e folyamatban mozgott otthonosan a fidesz, inkluzíve szélsőjobb csaholással, az egyazászló alatt.
A baloldal pedig NEM tudott érvényt szerezni eszményeinek. Egy részük pedig nem is próbált... Harmadik harmad pedig rosszul próbálta.
CÁFOLJ MEG, légyszi.

tamas11 2013.12.17. 07:46:25

@Blogger Géza:
A jog nem esszenciája, hanem esendő aspektusa a társadalmi jelenségeknek.
A legitimitásnak eleve létezik morális megközelítése, ami stabilabb időtállóbb, mint az a jog, amit -pl épp a legutóbbi években - feles arányú csoport hajlítgathat, és totális befolyására ébredve teszi ma is.

nu pagagyí 2013.12.17. 07:52:46

A Jobikkal nem kell szövetséget kötni. Azoknak kell radikális, de pozitív programot és cselekvési teret nyújtani, akik jobb híján csapódtak ehhez a társasághoz. A Jobbik támogatóinak nagy része nem a cigányozás és a rovásírás miatt talál otthont a szélsőjobbnál, hanem azért, mert úgy érzi, hogy egyéni boldogulásának esélyeit a társadalomra rátelepedett maffiák veszik el és tenni akar ellene. A Jobbik programot és védelmet kínál nekik, miközben vezetői mélyen titkolják, hogy összejátszanak a Fidesszel. Szerepük csak annyi, hogy kontrollálják a kiépülő naffiállam ellen ösztönösen lázadó radikálisabb rétegeket, főleg a fiatalokat, és a mindig vesztes, bármire felhasználható lúzereket.

A demokratikus ellenzék palettájáról hiányzik a radikális hang, pedig lenne rá igény. Súlyosan sérült a francia forradalom által jelszóként meghatározott mindhárom érték (szabadság, egyenlőség, testvériség), ami minden tisztességes, modern állam alapja. Fel kellene ébredni! Ez a rendszer már csak papíron demokrácia. Orbánt választáson leváltani pont annyira lehet majd, mint Lukasenkót. A Habony-Kubatov munkacsoport által összeállított választási eredményt már egyeztették és betették a páncélszekrénybe.

nu pagagyí 2013.12.17. 08:02:17

@Blogger Géza: A tényekről többet tudtál az előző ciklusokban. Most még azt sem tudod, ki vezeti ténylegesen ezt az országot, ki rendeli a törvényeket, hová tűnt el az adód. Nem tudsz semmit, mert már nem rád tartozik.

bgp 2013.12.17. 08:14:47

@Blogger Géza: Az egész elviselhető lenne, mert nem nézek TV-t, így csak pár óriásplakáton szembesülök a fideszes hazugságáradattal. Csak te meg a többi droid ne tolnátok itt az ipart.

$pi$ 2013.12.17. 08:43:01

@_most_: "hogy október 23-án mi volt, azt nem tudom, akkor nem voltam ott, de úgy tudom ok nélkül nem vernek meg senkit a rendőrök. "

1. Felmész a youtube-ra, körülnézel, aztán látod, nem kell hiedelmekre hagyatkoznod.

2. Ok az mindig van, de valójában a rendőrnek nem elég egyszerűen okot találni arra, hogy megverjen valakit. Az túl könnyű lenne. A törvény pontosan leírja, hogy mikor páholhat el a rendőr és hidd el nem az van ott, hogy "ha oka van rá". :)

egyetmondok 2013.12.17. 08:46:31

@Blogger Géza:
" Ugyanis az átlagmagyar azért leginkább nem túl vallásos, individualista, anyagias, határon túliakkal és papokkal nem sokat törődő, frusztrált, irigy és nem túl vagyonos valaki, aki imádja, ha számára legyőzhetetlen és nem feltétlenül túl szimpatikus entitásokat (EU, bankok, telefontársaságok, közművek, bankok, biztosítók) is megszívatja a kormány kicsit helyette is. :) " --

ez mind igaz Géza,a bibi csak ott van, hogy ez a taktika legfeljebb a kissé túlkoros,ám rettentőn deviáns óvodás kiscsopis népszerűségének lehet a titka. De erre alapozva államot kormányozni,hát...

Lajosforras 2013.12.19. 22:12:04

@tamas11: Nem kell:

"A baloldal pedig NEM tudott érvényt szerezni eszményeinek. Egy részük pedig nem is próbált... Harmadik harmad pedig rosszul próbálta."

Azt tegyük hozzá, hogy az úgynevezett baloldali pártok ugyanolyan elszántsággal-és bármi áron-próbáltak víz felett maradni, ahogy a Fidesz szeretett volna felkerülni, de Ferenc beszéde és az azt követő sárdobálás és sunnyogás évekre kirántotta alóluk a talajt. A Fidesz sem ezt ígérte, de valahogy jobban ízlik a pógárnak a nemzeti cucc és egy határozott vezető.

tamas11 2013.12.20. 05:15:28

@Lajosforras:
"ugyanolyan elszántsággal-és bármi áron-próbáltak víz felett maradni, ahogy a Fidesz szeretett volna felkerülni, ... "

Nanana... A hazugságbeszéd igazsága, és az azt követő LEMONDÁS, meg az orbáni, már-már eszelős hatalomtechnikák közé azért nehéz lenne egyenlőségjelet tenni, mert úgymond mindkettő próbál víz felett maradni.
Az EGYIK KIMÁSZOTT A MEDENCÉBŐL , A MÁSIK HABFÜRDŐZIK.
Igaz, hogy "valahogy jobban ízlik a pógárnak a nemzeti cucc, és határozott vezető", és széles is ez a réteg, ( a háta széles, nem a homloka...) de az idő múlásával nem tekinthetünk el attól, hogy a "nemzeti cucc" az csak egy "CUCC", a határozott vezető pedig, lámcsak MIRŐL, kikről határozgat...
A nemzet kívánatos egysége romokban, nemzetközi elfogadottságunk csökken, gazdagodása (Lásd: közjó) illuzórikus (se).

___________________________ (törölt) 2014.01.07. 15:42:21

Most ez komoly, hogy 1990-2010, ez a húsz év egy hagyományt teremtett? Hagyományt "aranykorok", jól működő, magabiztos, fejlődő időszakok teremtenek.

Ennek a húsz évnek még valamiféle semleges nézőpontból is egyfajta átmeneti, tapogatózó, kísérletező, útkereső időszak lenne a neve, ami nem váltotta be a hozzá fűzőtt reményeket, nem csak hogy a nagyobb ívű pl. nemzeti reményeket sem, de még a panelproli szintűeket sem (a Gorenje-turizmus fogyasztói reményeit). Még egy tisztán semleges szemszögből is nyugodtan lehet 1990-2010-et egy sikerleten kísérletnek nevezni, amiből végül is nem lett eredmény és nyugodt szívvel fel lehet számolni és valami mást bevezetni helyette, persze nem feltétlenül azt, amit a Fidesz, csak valami tök mást. És mondom, ez még csak a semleges, mérsékelt nézőpont.

Kicsit keményebben jobbos nézőpontból az 1990-2010 volt illegitim, mert nem alapított (újra) államot, nem teremtett (újra) nemzetet, nem baszott oda az asztalra szentistvániasan hogy márpedig ez egy ilyen és ilyen nemzet és ennek ilyen és ilyen jövőképe és stratégiája van, gyakorlatilag tovább vitte azt a limbót, köztes állapotot, a dolgok egyszerű technikai igazgatását és a mélyebb kérdések elkerülését, ami a Kádár-korszak legitimációjának, autoritásának, önbizalmának megszűnésével úgy a nyolcvanas évek eleje-közepe óta fennállt.

Sok mindennek jogosan kritizálható a Fidesz, de hagyomány megszakításával éppen nem, mert 1990-2010 sok mindennek nevezhető, de hagyományteremtőnek nem. Egy bardó, egy limbó, egy köztes állapot, ami egy régi rendszert megszüntetett, azt is csak félig-meddig, átmentve a befolyást, kapcsolatrendszert, pénzt, de nem teremtett új rendszert.

Sok mindennel kritizálható Orbán, lehet mondani, hogy a rendszere rossz, de rajta kívül senki nem próbált meg semmiféle rendszert létrehozni Kádár óta, csak a rendszertelenség volt. Ezért nincs értelme hagyományról beszélni, a nem rendszer nem egyenlő a hagyománnyal.

egyetmondok 2014.01.07. 18:12:46

@Shenpen:
Ha valamit ki lehet mondani a 90-2010 közötti időszakról,akkor az biztosan pont az ellentéte annak,amit kísérletezésnek lehet tekinteni. Az állam berendezése semmiféle kísérlet nem volt,az tökéletesen megfelelt,ha tetszik lemásolta a nyugati liberális demokráciák joguralmi (merthogy mindegyik az),alkotmányos intézményi rendszerét.
Új államot alapított a szónak abban az értelmében,hogy a hatalomgyakorlás,a kormányzás teljes rendszerét megváltoztatta.

Ne feledjük: Kádárnak nem volt rendszere,az ami itt létezett,mint állam,pontosan megfelelt az összes szovjet proletárdiktatúra államiságának, annyi különbség természetesen volt,hogy 56 ijesztő tapasztalata miatt Kádárék folyamatos félelemben voltak,ezért a nyílt erőszak fokozatosan eltűnt,de a hatalom az nem volt más,mint a cseheknél,vagy a románoknál.

Nos,a 89/90 alkotmányozással létrehozott rendszert,amely ismét csak: maga a nyugati (állami)hatalmi konstrukció kellett volna tovább őrizni,s nem helyébe tenni valamit olyat,mint a Fidesz.

Ebből kellett volna sikeres piacgazdasági programok,és nem pőre államhatalmi programok mentén hagyományt csinálni,pont a Fidesznek lett volna erre a legnagyobb esélye,hiszen tényleg gyalázatosan rossz kormányzást láthattunk,van bizony elmúltnyolc év,még ha nem is egyezően gyalázatosan rosszul (Bajnai üdítő kivétel volt ugyanis tényleg.)kormányoztak itt az egyes kormányok.

Húsz év alkotmányos,joguralmi intézményrendszere rövid idő,ha azt vesszük,hogy hibátlannak tekinthető államji szuverenitás mellett ilyen a modern korban ennek a társadalomnak egyáltalán nem is jutott.

Erre nem az kellett volna legyen a válasz,hogy szétütjük az intézményrendszert,mint azt a Fidesz megtette,hanem jó gazdaságpolitikával tiszteletet szerzünk a 89/90es alkotmányosság intézményrendszérének. Az csinál ugyanis nemzetet, az csinálta ( az alkotmányosság) a felvilágosodás előtti,rendi nemesi nemzeteket is.

Posztszerzőnknek igaza van: a NER illegitim,s te tévedsz, 89/90 alkotmányozása volt legitim.

Meggyőzni nyilván nem tudjuk egymást,de minél többen állnak ki a véleményük mellett,és állnak e véleményükkel egymással szembe,annál kisebb a nemzetté válás esélye,ez pedig Európában a nyomorodás biztos receptje. Sajnos.

___________________________ (törölt) 2014.01.08. 11:33:16

@egyetmondok:

Lehet, hogy nem tudjuk meggyőzni egymást, de azért tennék még egy kísérletet. Igen, pontosan azért, mert 89/90 gyakorlatilag lefordította a törvénykönyvet németből. Tehát egy szovjet-szatellitként definiált területet átalakított egy nyugat-szatellit területté, egy másik világrendszer függelékévé, nem egy önálló, saját, államot-nemzetet hozott létre. Pontosan erre mondtam, hogy keményebb jobbos szemszögből ez illegitim, mert ott alap, hogy minden állam és nemzet önmagából kiindulva definiálja önmagát és hozza létre az intézményeit, persze tanulni tanul másoktól, de nem valami más függelékeként, csatolt részeként működik.

De pusztán még a semleges szemszögből is, a nyugati liberális jogállam bevezetése azért tekinthető kísérletezésnek, mert ugyan miért is vennénk adottnak, hogy ez a fajta rendszer minden történelmi fejlődésű - állapotú országnak egy az egyben megfelelő? Komolyan azt hiszi, hogy a nyugati liberális jogállam nem egy történelmi termék, hanem valamilyen szinten az emberi természethez illik? Szerintem abszolút nem. Az emberi természet nagyjából a barbárság, ha úgy tetszik, az anarchista fasizmus és minden egyéb történelem, civilizáció, fejlődés - és ha az ugrás nagy, akkor az kísérlet. A nyugati jogállam bevezetését teszem azt Irakban szerintem tényleg mindenki kísérletnek tartja, nem is túl sikeresnek.

Persze a szakadék nálunk sokkal kisebb, ez világos. De létezik. Még az is megmondható, hogy nagyjából milyen rendszer számít Magyarországéhoz hasonló történelmi fejlődési - állapotú országok kvázi "természetes" rendszerének: ami Max Weber elképzelt a korabeli Németországnak, ami Pilsudski marsall, Lengyelországában volt, Putyin Oroszországában volt/van, és még egy kicsit De Gaulle is bejöhet a képbe: egyfajta karizmatikus-népszavazásos vezérdemokrácia, "kínálati oldalról vezérelt demokrácia". Tehát ahol a verseny célja nem igények kiszolgálása, hanem felkeltése, hasonlóan a céges marketinghez.

A vezérdemokrácia nem a demokrácia torzulása, elhajlása a diktatúra fele, hanem a liberális demokráciával egyenértékű alapossággal kidolgozott alternatív demokráciaelmélet, Weber után pl. Körösényi dolgozta ki pl.: www.poltudszemle.hu/szamok/2003_4szam/2003_4_korosenyi.pdf (PDF) Teszem azt a liberális-klasszikus demokrácialelmélet szerint közvélemény, közakarat ab ovo létezik, míg a vezérdemokrácia elmélete szerint az egymással szavazatokért versengő vezetők győzik meg a közt arról, hogy ezt vagy azt akarnia kellene. És így tovább, az összes fontos kérdésre van alternatív válasza.

egyetmondok 2014.01.08. 13:06:29

@Shenpen:
A joguralom európai történelmi termék, természetesen az,mi más lenne. És nem is akármilyen: a történelemben teljesen egyedülálló, más civilizációkban nem látható görög,római,de főként keresztény társadalom szervezési kísérletek,folyamatok csúcsteljesítménye. Én sem hiszem,hogy Irakban működne,és azt sem,hogy Kínában is.

Mi itt azonban Európa vagyunk,nem Irak,nem Kína,még csak fél-Ázsia sem.

Bibóval értek egyet:

"Ennek döntő elemei a hatalmak elválasztása, az általános választás útján létrejövő népképviseleti parlament, a parlamentnek felelős vagy valamilyen módon a nép által kiküldött és visszahívható vagy határidős végrehajtó hatalom, a végrehajtó hatalomtól független bíráskodás, amelynek a hatásköre valamilyen formában kiterjed magára annak a hatalomnak az aktusaira is; a mindeme intézmények ellenőrzését lehetővé tevő szabad sajtó, gondolat-, gyülekezési és egyéb szabadságok, kiterjedt helyi önkormányzat, amelyek mind egymással összefüggő, egymást láncszerűen kölcsönösen tartó rendszert alkotnak, amiből egyetlenegy elemet sem lehet úgy kiemelni, hogy azzal az egész láncolat és az egész rendszer kárt ne szenvedjen.
Ez a rendszer nemcsak hogy nem szorítható ilyen rövid lejáratú átmeneti jelenségekre, amilyenek a kapitalizmus és az uralmon lévő nagyburzsoázia vagy a polgári ideológia, hanem ezeknél sokkal messzebbre nyúlik vissza a múltba és remélhetőleg előre a jövőbe. Úgy minősíthető ez az egész rendszer, mint a nyugati kultúrkör egyik legvitánkívülibb, egyik legtartósabb, egyik leghitelesebb, leghumánusabb, legkevesebb veszélyt fölidéző nagy teljesítménye, amelynek – bár végső kicsengésében sok antiklerikális elem közepette jött létre – a végső gyökerei abban a társadalomszervező munkában gyökereznek, amelyet a kereszténység Nyugat-Európában elindított. Pontosabban: a végső gyökerei a görög-római politikai gyakorlatban gyökereznek, de azt tovább építette a keresztény inspirációjú társadalomszervezés, és ebben az értelemben a szabadságjogoknak ez a rendszere talán az egyetlen komolyan sikeres megvalósulási formája a kereszténység erőszakmentességet hirdető erkölcsi programjának. A történelem nem ismer még egy ilyen rendszert, amelyik a politika világát és ezen keresztül az egész társadalom életét ilyen mértékben megszabadította a felsőség és a másik ember erőszakától való állandó félelemtől, amelyik ilyen mértékben lehetővé tette volna, hogy a politikai hatalom birtokosai erőszakos halál és vesztőhely nélkül tudják átadni helyüket olyanoknak, akik erre az adott pillanatban alkalmasabbaknak látszanak, és ilyen mértékben lehetővé tegye a népnek, hogy döntő pillanatban a kedvére nem való politikai hatalmasoktól megszabaduljon."

Én a 89/90es alkotmányozásban azt az intézményi konstrukciót látom, mégpedig szó szerint hibátlanul, amely a fenti bibói "definíciónak" megfelel,s amellyel egyetértek.

Igaz,hogy a háború utáni (nyugat)német alkotmányosság döntő hatással volt erre a konstrukcióra,de semmi jelentősége annak,hogy ez német. Lehetett volna ez a svéd,a holland,az angol,vaqy akár a francia,vagy finn konstrukcióhoz hasonlatos,ez teljesen mindegy,hiszen mindegyik előbb sorolt megfelel a bibói leírásnak.

Ennek európai társadalom esetében,mint mi is,és bármely más,a keresztény kultúrkörhöz tartozó társadalom, nincsen,nem létezik alternatívája.

Magam is azon a véleményen vagyok,mint Sólyom: a rendszer 2010 után nem alkotmányos,vagy mint Kim Scheppele: olyan "alkotmányos állat" nincsen,mint amit a Fidesz összerakott.

Számomra elegendő,ha egy közjogi konstrukció nem felel meg annak,amit Bibó (is) rögzít,elegendő ahhoz,hogy,mint nem alkotmányost,teljes egészében elutasítsam,és másokat is erre biztassak. A NER ilyen,elutasítandó,mégpedig egészében az,míg a 90-2010 közötti közjogi konstrukció nem ilyen volt.

egyetmondok 2014.01.08. 19:15:30

@Shenpen:
Körösényi cikke valahol még ma is fellelhető nyomtatásban a könyvtáramban. Jó anyag,akkor is tetszett,ma is tetszik.

A diskurzusunk szempontjából azonban "nem játszik": fel sem vet alkotmányos,közjogi alapkérdéseket,hiszen evidenciaként tekint a 89/90-es alkotmányozással létrejött hatalmi konstrukcióra.