1000 A MI HAZÁNK

" Míg más parlamentáris országokban a jobboldal általában a józan és megfontolt konzervativizmust, a tradíciókhoz való ragaszkodást tekinti hivatásának – nálunk a magát jobboldalinak nevező kormányzati rendszer ezekkel ellenkező törekvéseket mutat. Alkotmányjogi téren a parlamentarizmus elsorvasztása és látszatparlamentarizmussá süllyesztése ennek az állítólag jobboldali kormánypolitikának egyik fő célja. A vezérkedés, az egy akarat érvényesülésére felépített és minden bírálat elnémításával kialakított nemzeti egység, másrészt gazdasági téren az individualista gazdálkodást mindinkább elfojtó, egy újfajta kollektivizmus felé elhajló, sokszor már a magántulajdonba is belenyúló törekvések: nehézzé teszik egy konzervatív politikus számára, hogy ezzel a jobboldallal azonosítsa magát.” (Gr. Apponyi György, 1935)

Facebook oldaldoboz

Friss topikok

Polgári konzervatív blog

2013.05.27. 18:57 HaFr

Good-bye

Kedves Mindannyian!

Levonjuk következtetést a politikai kudarcunkból, és mivel fél év alatt mindent elmondtunk, amit mondhattunk, és különösen mivel már nincsen értelme a szónak, cselekvésben pedig nem tudtunk áttörést elérni, bezárjuk ezen a blogon a tevékenységünket.

Magam mögött hagyva az emelkedett többesszámot, megköszönöm minden kedves hozzászólónak, hogy társam volt a beszélgetésben, megköszönöm a sok jó szót és a sok rosszat is (miért ne), az ötleteket az ötletelőknek, a kalandot a kalandoroknak, és nagyon köszönöm a blog.hu, az Index és a Mandiner szerkesztőinek az irántam való figyelmüket. Rengeteget tanultam ennek a blognak hála az országról -- valószínűleg jóval többet, mint amennyit adhattam neki. De hát ez így van jól.

Good night and good luck.

HaFr

32 komment · 1 trackback

A bejegyzés trackback címe:

https://hafr.blog.hu/api/trackback/id/tr105320927

Trackbackek, pingbackek:

Trackback: Good-bye 2013.05.27. 20:39:01

Levonjuk következtetést a politikai kudarcunkból, és bezárjuk ezen a blogon a tevékenységünket.

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

politologus · http://politologus.blog.hu 2013.05.27. 20:36:27

Hát ezt most miért? Mindenesetre az "ezen a blogon" megengedőnek, reménykeltőnek tűnik.

Herr SturmLikudnik · http://archiregnum.blog.hu/ 2013.05.27. 20:39:27

mondtam h a hiperpolkorrekt bokroskonziskodásnak semmi értelme

a hegy nem megy mohamedhez...

egysegelem 2013.05.27. 21:06:58

Kar, pedig szerettem, mindig olvastam.

gomorra 2013.05.27. 21:24:46

Amennyire örültem már az első bejegyzéseknek is, olyan sötét lett most minden.

gono 2013.05.27. 21:31:58

Nos, ez már megfogalmazódott bennem jóval korábban is, de akkor most pont itt van a helye.

Az én véleményem, hogy a kezdeményezésed viszonylagos visszhangtalanságának ezek volnának az okai:
* A túlságosan is pontos (és korrekt avagy piszi) helyzetértékelésekhez nem nagyon volt mit hozzátenni. Leginkább egyetérteni lehetett, továbbfűzni kevésbé. A vitatkozók leginkább a saját felfogási képességeiket tudták cáfolni.
* Számomra nem látszott semmi konkrét sikerrel kecsegtető rövidtávú célkitűzés, ami tettekre sarkallhat bárkiket. Nyilván ennek egyik oka, hogy nem lehet tudni a konkrét választási szabályokat. Egy másik pedig, hogy a jelenleg tudható szabályok eléggé értelmetlenné teszik egy kisebb politikai erő indulását is.

Mindamellett úgy tűnik, hogy a polgári értékek képviselete nem tud markáns üzenet lenni, ami lendületet adhat bármi újnak.

Igazából én egyetlen ilyen témát tudok elképzelni, aminek ma esélye lehet újdonságként elterjedni, eddig elhanyagolt köröket hatékonyan megszólítani. Ez pedig a kalózok által Németországban sikerre vitt üzenet. Ennek persze elég jelentős baloldali konnotációja van, de ez nem szükségszerű, amennyiben a modernizáláson van a hangsúly a digitális jogok mellett. Csak példaként: nagyon sok mindent rendbe lehetne tenni az internet nyilvánosságát használva. Publikálni kell a bírósági iratokat, illetve állami szerződéseket stb.

hot-spot (törölt) 2013.05.27. 22:11:33

Nem volt eléggé bugyuta a téma,ez volt a baj.
Nézz meg engem,mennyi marhaságot össze írok,és zabálják két pofára.:)PP

zengjen a dalunk fajtárs 2013.05.27. 22:18:30

Itt valami konziba csomagolt libsi cuccot mértek emlékeim szerint. Néha már kezdte volna a zember elhinni hogy télleg konzi a blog, de aztán valahogy mindig átjött a libernyávogás. A végére már nem is maradt egyéb

explanatus 2013.05.27. 23:18:49

Nem értem. Ez akkor most valami teszt volt, vagy megijedtél attól, hogy nyertes lehetsz? Nem nagy nyertes, de nyertes, akkora legalább, hogy a hangod, nem pusztába kiáltott szó. De így bizony az. Kár. Vagy rád szóltak a szanaszét húzó ellenzékiek, hogy nem való neked, ez azok játéka, akik eddig is játszótársak voltak, új szereplőnek meg kuss.

Néger Ignácz nyug. m. kir. sóhivatali tárnok 2013.05.28. 00:29:07

Az az igazság, nem is érdemelnénk meg benneteket; túl jók lennétek nekünk, mi pedig nagyon buták vagyunk. Szégyelljük magunkat!

Lajosforras 2013.05.28. 05:26:12

ehh...mérgemben elmegyek jobbik-szavazónak.

Deres · http://textura.blog.hu 2013.05.28. 07:13:22

Az volt a te bajod, hogy túllihegted a dolgokat. Biztos fiatal vagy még, azért.

Tanulsz belőle, aztán indítasz másik blogot. Az ötödik már jobb lesz.

Saga 2013.05.28. 10:11:23

The End of the Affair

Hát kérlek ilyen a popszakma. Nem szeretik az embereket az igazmondókat.

A dohányos utálja, ha basztatják a dohányzás miatt. A kövér, hogy ecsetelik a súlyproblémáját. A drogos, hogy meg akarják vonni tőle a cuccot.

Soha nem jó látni, ha valaki feladja ezért csak egy történettel üzennék:

"Két ember vánszorog a sivatagban. Meglátnak egy hatalmas falat. Átmásznak, és a túloldalon burjánzó ligeteket és boldog oázist találnak. Jól belakmároznak, majd az egyik elindul a falhoz és elkezd visszamászni. Erre megkérdezi a másik: Mi csinálsz?!
A válasz: Megyek segíteni a többi bolyongónak..."

hajmási 2013.05.28. 10:23:02

Azért adtad fel, mert nem zúgott az éljenzés? Nincs elég türelmed ahhoz, hogy hosszú távra tervezz? Nagy kár. Csalódtál bennünk? Nekünk pedig csalódnunk kell most benned. Vagy lehet hogy igazad van? Kölcsönösen mi valamennyien reménytelen eset vagyunk, és maga az ország is menthetetlen immár?

Tyreo 2013.05.28. 11:04:24

Na ez viszont csak hiszti. Mégis mit vártál? Több ezer kommentet? Pontosan tudhattad, hogy nem reális. És eleve. Június 7 (?) volt a határidő. Az még nem telt le. Tessék megvárni a határidőt és utána végezni egy összegzést. Eleve kaptatok 80+ többé kevésbé értelmes kommentet. Anyázás, zsidózás és libsi-bolsi/narancsdroidozás nélkül. Ez már önmagában figyelemre méltó. Várjátok meg a határidő végét legalább.

savanyujóska 2013.05.28. 11:17:41

A bloggerek általában úgy veszem észre, eléggé túlbecsülik a net és a saját maguk jelentőségét, és hajlamosak tényezőnek tekinteni magukat. Valójában ezeket a politikai blogokat rendszeresen talán néhány ezer ember olvassa, és néhány száz kommenteli. Politikai mozgalmat egy blogra alapozni eleve hülyeség. Azzal a néhány ezer emberrel, akit a neten keresztül esetleg mozgósítani lehet, forradalmat talán lehet csinálni, de választást nyerni biztosan nem. Ha erre gondoltatok, akkor jobb is ha abbahagyjátok, bár egy jó kezdeményezést tesztek most nevetségessé.

Moin Moin 2013.05.28. 20:40:56

Muß i' denn, muß i' denn
Zum Städtele hinaus,
Städtele hinaus
Und du mein Schatz bleibst hier
Wenn i' komm', wenn i' komm',
Wenn i' wiederum, wiederum komm',
Kehr i' ei' mei' Schatz bei dir
Kann i' glei' net allweil bei dir sei'
Han' i' doch mei' Freud' an dir
Wenn i' komm', wenn i' komm',
Wenn i' wiederum, wiederum komm',
Kehr' i' ei' mei' Schatz bei dir...

(www.youtube.com/watch?v=sDtiVc2V8ls)

Lexa56 2013.05.28. 21:31:28

Legalább elmondhatod, hogy megpróbáltad. A gondolatok nagyrészt szimpatikusak voltak - legalábbis nekem. De erre nem vevő a mai magyar rögvalóság.

Szevasztok 2013.05.29. 11:39:10

"Levonjuk következtetést a politikai kudarcunkból,"

MICSODA????
Feladod, mielőtt valójában elkezdted volna?

Moin Moin 2013.05.29. 17:05:00

Ahhoz, hogy háborús hős lehessen az ember, el kell mennie a csatába. A blog nem maga a csata, még csak nem is a haditerv, legfeljebb hadüzenetnek jó, vagy még inkább annak, hogy az ember tisztázza, miért is akar/kénytelen harcolni majd.

Mármost, ha azért hallgatna el a blogod, mert mindezeket tisztáztad és megüzented az ellenségnek, hogy „Jövök és harcolok és le is akarlak győzni!”, akkor rendben van – ugyanis az ellenség (az orbáni rendszer és annak gondolkodásmódbeli és gazdasági „mögöttesei”) legyőzhető. Legfeljebb nem úgy és talán nem is pontosan akkor, ahogy azt 2-3 hónapja elképzelted.

Az a módszer, ami kezdett körvonalazódni az elmúlt hetekben, lehetővé teszi a Fidesz legyőzését, csak éppen nem közvetlen pártpolitikával, hanem részint a jogrenden, részint a társadalmon belüli támadással. Ez biztosan lassú – pontosabban: csak lassan beindítható/beinduló - folyamat, de más reális, gyorsabb út jelenleg nem kínálkozik…

Ahogy a korábbi írásaidból kiderül, legalább tíz éve tudod, hogy itt valami „el lett kúrva, nem kicsit, nagyon” és a blogodból az is kiderült, hogy jó fél éve sejted: vagy megcsinálják a hozzád hasonlók az új politikát, vagy az nem születik meg belátható időn belül. Mostanra pedig az is világossá vált, hogy a Fidesz ereje a mi „módszertani problémáinkban” van. Ezeken kell felülemelkedni. Nem tudom elképzelni, hogy tehetséges és magukat a cselekvésre komolyan elszánó emberek ne tudnának működő módszereket találni és azokban megegyezni, feltéve, hogy semmi másra, mint a feladatra (és egyben óriási lehetőségre!) koncentrálnak és kihagynak minden személyeset.
Mi csináljuk tovább…

HaFr · http://hafr.blog.hu 2013.05.29. 19:47:32

Tudom már, kik az elvtársaim :)

Szevasztok 2013.05.30. 10:07:32

@HaFr: Kedves HaFr,

Akkor hadd bátorítsalak én is egy kicsit már amennyire tőlem telik.
(Bár Moin Moin fenti hozzászólásához nehéz hozzátenni)

Szóval ez a vállalkozás (mármint, hogy egy egész ország 2 évtizedes kisiklását helyrehozzuk) nem egyszerű és nem könnyű. De pontosan ezért érdemes belevágni! Sőt CSAK ILYENÉRT érdemes igazán!!!

Egy amolyan pimf ujjgyakorlatért nem érdemes nekigyürkőzni - de ez olyasvalami, amiért érdemes izzadni, küzdeni, olykor álmatlanul forgolódni, megvívni nehéz csatákat, és elviselni hatalmas pofonokat.

Én hiszem, hogy van az országban néhány száz ember (legalább!), akik hozzád és hozzánk hasonlóan azt mondják: elég volt! És nemcsak mondják, hanem hajlandóak az életükből időt és energiát rááldozni, és egy nagyszerű, a kicsinyes önérdekeken felül álló cél elérésért TENNI!

Hidd el, hogy vannak még idealisták! (Nézd meg, hogy a Jobbik a gyűlölet ideájára alapozva mennyi embert képes mozgósítani.) És ugyan nem szabad lebecsülni a negatív gondolatok mozgatóerejét, de soha nem szabad feladni a hitet, hogy a pozitív, építő eszméknek is lehet legalább akkor ereje!

Hogy egy kicsit közhelyes legyek: A leghosszabb út is egyetlen lépéssel kezdődik.
De ne rettenjünk vissza már ettől az első lépéstől, csak azért mert nem látjuk, hogy mi lesz a tizedik! Ha a cél nemes, akkor lesznek követők. Sokan csak arra várnak, hogy valaki végre elinduljon, hogy legyen kit követni. És szinte biztos, hogy nem azokkal fogsz célba érni, mint akikkel elindultál.

Nekem úgy tűnt, hogy benned megvan a szellemi felkészültség, hát ne add fel!

És soha ne feledd: Ha sikeres akarsz lenni barátokra lesz szükséged. Ha nagyon sikeres, akkor viszont ellenségekre.

És ha a sors netán úgy hozza, hogy hosszú küzdelmek után mégiscsak fel kell adni, akkor is elmondhatod, hogy megtettem minden tőlem telhetőt.

Tehát HAJRÁ!

U.i. Szóval mikor lesz az a "pártalapítási izé"?

Bereznay A. 2013.05.30. 11:54:48

Most látom. Jó hír. Nem mintha nem értenék egyet igen sok mindennel ami a blogban elhangzott. Nem mintha más kudarcának örülnék. Hanem mert a párt alapítás terv elhagyása nem kudarc és örülök, hogy nem lett az. Új párt alapítása,. bármennyire jó szándékból, kudarc lett volna, méghozzá sokkal mélyebbb értelemben, mint azt sokan – úgy tűnik – akár csak sejtik is. A mindenáron tenni akarás lehet tévút. Ez esetben az lett volna. A rendszer kínálja a párt alakítás lehetőségét. Akadály semmi. Sőt. Mert bármilyen legyen is egy új párt, biztosan a rendszert magát fogja éltetni, nem az lesz, aminek szánják. Aki javítani akar az ország sorsán az addig amíg az 1989-ben kialakított rendszer fönnáll – lásd www.kibulizottorszag.net – nem keres szavazatokat. Új párt = tévedés. Mozgalomra van szükség, ami gondolatokon át köt össze, közösséget teremt, fórumként működik, de nagyon elkötelezetten, tudatosan nem indul képviselőválasztáson. Aki tenni akar, tegyen, de tegyen gondolkozva, értelemmel, a helyzet látásával, nem a legkönnyebbnek tűnő, kínált, de csapda módszeren (horgon) kapva. A blogért, mint blogért persze kár lenne, de mintha mégis folytatódna, úgyhogy minden rendben.

HaFr · http://hafr.blog.hu 2013.05.30. 20:03:57

@Bereznay A.: Köszönöm, András. Egy korábbi emailből meg mások hasonló gondolataiból ismerem ezt az álláspontot. Van benne igazság, de nem tartom (az igazságát) kimerítőnek.

Bereznay A. 2013.05.31. 10:10:27

@HaFr:

Világos, ennyit már megbeszéltünk. Annak alapján, hogy arról csináltál posztot, elhagyod, azt hittem mégis egybeállt neked a kép. Nem kimerítő? Itt nem. Tudod, hol az. Lehet átlépni kényszer cselevés ál-lendületéből, de az, hogy valaki annyit mond, „nem tart” valamit ennek vagy annak, minden csak nem ellenérv. Természetesen azt csinálsz, amit jónak látsz. Hogy idővel megbánod majd, az kétségtelen. Márhogy a haza üdve szempontjából, hogy úgy mondjam.

Én szóltam. (Nem is zavarom tovább köreidet.)

HaFr · http://hafr.blog.hu 2013.05.31. 11:44:58

@Bereznay A.: Jó, jó, nem kell megsértődni, azért még néha bekukkanthatsz.

Bereznay A. 2013.05.31. 12:08:45

@HaFr:

Ja, félrérthető voltam? Nem úgy gondoltam, hogy ide se szagolok többé, hanem, hogy az adott körülmények között fölösleges belepofáznom. A kutya ugat (csekélységem), a karaván (hm?) halad. Évek múlva (előbb?) majd várom a töredelmest, arról, hogy sehova. Bár tévednék! Szóval megsértődésről nem volt szó. Egyet akrunk, de a módszerről eltérnek az elképzeléseink. Mi lehet ennél normálisabb – minden sajnálatossága mellett?

Talán egyszer meg lehetne beszélni. De nem itt és írásban. Túl időigényes.

kekex 2013.06.02. 20:12:56

Szóval FÉL ÉV ALATT nem értél/értetek el áttörést, 20 éve, vagy évszázadok óta fennálló rendszer-hibában,és ezért Good by? És ezt most a liberális, vagy a konzervatív éned diktálja?
Olvasd már el a Magyar nábob-ból azt a részt, hogyan utazott a csárdához! Ha Széchenyiék is feladták volna FÉL ÉV után, akkor még ma is így utaznánk!
Eleve hülye módszer volt, amit a párt alapításához választottatok, amit csak az menthetett volna, ha a fidesz egy szárnya konspirált volna így.
Sokkal tisztességesebb, KONZERVATÍVABB megoldás lett volna összeállítani legalább szlogenek szintjén egy programot, és MEGHIRDETNI, hogy akit érdekel itt és ekkor lesz az alakuló kongresszus!
De talán a liberális konzervatívizmus megérdemelné, hogy legalább ne add fel ilyen hamar azt, amire azért volt igény!

HaFr · http://hafr.blog.hu 2013.06.02. 20:21:15

@kekex: Jól van már, kaptam érte eleget...
süti beállítások módosítása