1000 A MI HAZÁNK

" Míg más parlamentáris országokban a jobboldal általában a józan és megfontolt konzervativizmust, a tradíciókhoz való ragaszkodást tekinti hivatásának – nálunk a magát jobboldalinak nevező kormányzati rendszer ezekkel ellenkező törekvéseket mutat. Alkotmányjogi téren a parlamentarizmus elsorvasztása és látszatparlamentarizmussá süllyesztése ennek az állítólag jobboldali kormánypolitikának egyik fő célja. A vezérkedés, az egy akarat érvényesülésére felépített és minden bírálat elnémításával kialakított nemzeti egység, másrészt gazdasági téren az individualista gazdálkodást mindinkább elfojtó, egy újfajta kollektivizmus felé elhajló, sokszor már a magántulajdonba is belenyúló törekvések: nehézzé teszik egy konzervatív politikus számára, hogy ezzel a jobboldallal azonosítsa magát.” (Gr. Apponyi György, 1935)

Friss topikok

Polgári konzervatív blog

2013.05.10. 14:45 HaFr

Lehetséges-e egyáltalán?

Mármint konzervativizmus. Mármint Magyarországon. Hah! Nem lehetséges.

Fiatal barátaim, egy részük valaha a tanítványom a Pázmányon, másik részük a mozgalmunk felé sodródván, de továbbra is illúzióikba kapaszkodva, harmadik részük ellenfelemként mindenféle portálokon, blogokon, kiegészülve középkorú, valaha volt harcostársaimmal, konzervatív körös asztaltársaságom tagjaival az első Orbán-kormány idejéből, akikből a kormányközeliség mércéjével nagy emberek, más mércével pedig nagyon is törpék lettek -- válogatott sorsok --, még mindig bíznak. Vagy mégsem?

Ez a kormány nemhogy maga nem konzervatív, nemhogy lejáratta a konzervativizmus -- bármelyik konzervativizmus -- nemes hagyománykötegét, de tönkretette a konzervativizmus lehetőségét is Magyarországon úgy, érzésem szerint, egy generációra.

Tellér, Lánczi és még néhányan, akik a konzervativizmust 1995-től egyre erőteljesebben az antikommunizmussal azonosították, ami nem volt több, mint a gondolatkör egyetlen akcidenciális darabjának rút politikai számításból való kiemelése és felnagyítása, odakötötték a konzervativizmus szekerét a Fideszhez, amely aztán ezt a szekeret szépen bevitte a jicini rejtekadó erdőbe, és feltehetőleg ott föl is gyújtotta vagy ellopta, mindenesetre azóta sem láttuk. Egykori barátaimat ez mit sem érdekelte, mert azt hitték, előbb a Polgárok, majd a Zemberek Urának szolgálata továbbra is megfér Strauss-szal és Irving Kristollal, és ami azt illeti, a Jóistennel -- pedig nem. Ezek a barátaim azóta is a NER tagjai Dublintól a Sváb hegyen át Bombayig, a lelkük legyen rajta.

Nincs olyan konzervativizmus (az agent provocateur-öknek: nem fasizmus), amelyik etatista, hatalomközpontosító, vezér - és akaratelvű, magántulajdon-ellenes, populista, és közösségellenes is (társadalompolitikailag, ideológiailag és erkölcsileg is durván, politikai érdekből megosztó) volna. Ez a rezsim mindez. Ezt a rezsimet egy konzervatív lelkületű ember nem szolgálhatja, akármennyire antikommunista is a rezsim (nem az, viszont a kommunizmus fikcióját sikerrel szegezi szembe a józan ésszel, és bódítja el a nem kellően rátarti polgárokat). E rezsim szolgálata jobb híján sem járható út számára. Jobb híján -- mivel a konzervatív demokrácia-kritikától ez amúgy sem esik távol -- inkább a passzív ellenállást választja, vagy éppen, ha már végkép tűrhetetlen a helyzet, szervez egy társadalmi mozgalmat a társadalom saját intézményrendszerének, tradícióinak, önálló erkölcsi lényegének, önreflexiójának, családjainak, egyházainak, klubjainak védelme ürügyén, a (most végképp szabadjára eresztett) rabló etatizmusnak a korlátozása, legyűrése érdekében.

Mármost konzervatív gesztus-e ez? Erősen kétséges. De lehetséges-e politikai konzervativizmus Magyarországon, amelyben a célok és eszközök azonos tőről fakadnak? Úgy tűnik, nem. Megalkuvás, mocsok száll a saját fejünkre is.

Ez az állam és ez a politikai osztály mindent megtesz azért, hogy a társadalom sose válhasson valamennyire is autonómmá: sose válhasson saját értékű és lényegű közösséggé. És mivel a magyar pártok mindegyike egytől-egyig ezt teszi, a politikai konzervativizmusnak éppen a lényegi feltételei nincsenek jelen: a társadalmi autonómia (állami gyarmat vagyunk) és az állam fölötti kontroll (állami szupremácia van). És most nem beszélek se modernizációs kényszerről, se balos fenyegetésről, se brüsszeli diktátumokról: ezek mellett adott esetben lehet érvelni, de ezek mind másodlagosak ahhoz képest, hogy ez a rezsim szándékosan, durván aláveti a nemzeti közösséget egy maroknyi ember önös érdekeinek, amivel a konzervatív ember akkor sem érthetne egyet, ha ez a maroknyi ember mind Hórusz szemével és az örökkévalóság ismeretével rendelkezne: mivel a politikai konzervativizmus éppen meg akarja kímélni a nyilvánosságot a látnokoktól. Ha valaki látni akar, menjen haza. Ha ezzel kérkedik, el kell zavarni. A politikum nem a megváltás terepe. Ha valaki kételkedik, nézzen körül Magyarországon: éppen a 17. megváltót tapossuk. Még egy-kettőt már nem fogunk túlélni.

Ne feledje el a tisztelt konzervatív: ezt a rezsimet nem azért támogatja, ha támogatja, mert a rezsim konzervatív. Hanem annak ellenére, hogy nem az. Itt az idő feltenni a kérdést: tehát miért? Miért támogatja?

23 komment · 1 trackback

A bejegyzés trackback címe:

https://hafr.blog.hu/api/trackback/id/tr545293717

Trackbackek, pingbackek:

Trackback: Lehetséges-e egyáltalán? 2013.05.10. 17:52:01

Ez a kormány tönkretette a konzervativizmus lehetőségét is Magyarországon úgy, érzésem szerint, egy generációra.

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Moin Moin 2013.05.10. 15:23:33

A konzervativizmus tud akár hatalomközpontosító és közösségellenes is lenni - olyan helyzetekben, amikor a konzervativizmus bázisát alkotó "jobb népek" veszélyben érzik a (kivételes) társadalmi (vezető) pozícióikat.

...Amúgy: a rejtekadó erdő Jičínben volt/van (Prágától északkeletre, 93 km-re, itt: maps.google.hu/maps?q=Ji%C4%8D%C3%ADn&hl=hu&ie=UTF8&ll=50.436516,15.36438&spn=1.173827,2.993774&sll=47.15984,19.500732&sspn=5.012419,11.975098&hnear=Ji%C4%8D%C3%ADn,+Csehorsz%C3%A1g&t=h&z=9 - és a legöregebb jičíniek se emlékeznek arra, hogy ott valaha is találkoztak volna felgyújtott szekeret toló konzervatívokkal...)

HaFr · http://hafr.blog.hu 2013.05.10. 15:29:45

@Moin Moin: Hülye vagyok, persze, hogy Jicin, korrigálom, pedig nekem hiteles forrásom van arról, hogy off shore-ozás történt a konzervativizmussal -- Klaus és Schwarzenberg is ott voltak

subnova 2013.05.10. 16:11:00

Ezt az országot csak felülről lehet megváltani, egyén szintű megoldás csakis a kivándorlás, belenyugvás vagy idomulás. Amíg valami nem omlik be látványosan és hirtelen, addig a nép tűr, de ilyen csak fél évszázadonként történik: 1918, 1956, 2006. Ez utóbbi csak részleges volt, de pár évtizedre a szelep kiengedett. Itt már csak egy csoda hatékony párt segíthet, erre megvan fogadókészség: a csalódottság mellett ott a csodavárás.

kuszkusz1 2013.05.10. 16:49:08

@subnova:

Hatékony párt hatékony politikussal. Akinek esze van. Ilyen kéne, de nincs. Az összes politikai izé színvonaltalan és egymás alá licitálnak a hülyeséggel.

Tyreo 2013.05.10. 16:57:45

Nem hiszem, hogy a konzervativizmust le tudták járatni örökre. A liberalizmust is csak időlegesen tudta tönkretenni az Szdsz. Ma már szerintem nem számít annyira szitokszónak. De ha valaki hozzáteszi, hogy nem az szdsz-féle liberalizmusról beszél, úgy már biztos, hogy nem az.
Valami hasonló lesz a konzervativizmussal is.

Moin Moin 2013.05.10. 17:09:48

@HaFr: Közben beszéltem megint az öreg jičíniekkel és azt mondják, hogy ja-ja, télleg voltak ott valami szekerek meg felgyújtások, de azt a husziták csinálták - azok meg mintha éppen nem lettek volna konzervatívok.

subnova 2013.05.10. 17:23:07

A Fideszt csak néhány tanult elme kapcsolja a konzervativizmushoz, a többieknek legalább annyira ismert a néppártiság, a polgári párt, tömegpárt, stb. Bármit is jelentsenek ezek a fogalmak a fejekben. Le nem járt szlogeneket könnyű találni, a probléma tényleg inkább a nép önállótlansága és tájékozatlansága (félrevezetettsége okán), ahogy a poszt írja. Az "átlag" választóhoz, ezek az entellektüel tusák nem érnek, ők működő országot, több pénzt, biztonságot akarnak. Nem pedig jogbiztonságot, átláthatóságot vagy magántulajdont, ez sokaknak nem ugyanaz. Itt rontja el a Milla és a többiek, és ebben tarol a Fidesz.

kuszkusz1 2013.05.10. 17:47:21

"...ők működő országot, több pénzt, biztonságot akarnak. Nem pedig jogbiztonságot, átláthatóságot vagy magántulajdont,.."

Nem is tudtam, hogy a fenti kettő kívánalom élesen ellentmond egymásnak. Vagy csak azért mond ellent, hogy jókat lehessen rugdosni a lakosságba?

subnova 2013.05.10. 18:46:05

@kuszkusz1: ahol Torgyán vagy Vona tizensok százalékot kap, ott van mit tisztába tenni a fejekben, és akkor még nem beszéltünk a néma milliókról, akik soha nem szavaztak és csak a tv előtt mondogatnak oda.

Lexa56 2013.05.10. 18:46:51

Szívemből szólt, kedves HaFr

Nemzetstratégia · http://nemzetstrategia.blog.hu 2013.05.10. 19:23:25

A cikk nagyon jó példája annak, amikor valaki a 'konzervativizmus' eszméje címén valójában s libertárius eszmét képviseli.

A libertárius eszme valójában a jobboldali liberalizmust takarja, jellegzetes ismertetőjegye: az államot mint zsarnokot feltételezi ("az állam gyarmata vagyunk"), az állam felszámolására tör.

A libertárius eszme szempontjából üdvös példák az amerikai Konföderáció, és a Horthy-rendszer. Mindkettőből hiányzott a "hatalomkoncentráció", mindkettőben az öntudatos földesurak/ültetvényesek voltak az uralkodó réteg, és mindkettőben kuss volt a neve a parasztnak/rabszolgának.

egyik se volt vezér-vagy akaratelvű, a "magántulajdon" fogalma szentség volt mindkettőben, egyik sem volt populista, (sőt, bevallottan egy elég szűk réteg érdekeit tartotta fenn), ami a "közösségiséget" illeti, mindenki tudta a ranglétra alján, tisztában volt vele, hogy mi van akkor ha visszapofázik a földesúrnak/ültetvényesnek.

olyat kapott a szeme közé hogy fényes nappal csillagokat látott.

abban az időben még mindenki tisztában volt az 'isteni rendben' ("hierosz archosz", ->hierarchia) elfoglalt helyével.

Ezt az 'isteni rendet' és -igazságot törték szét egyfelől a jenkik, másfelől a világháború.

Most hiányoznak a jó kis latifundiumok meg az öntudatos földbirtokos és kastélytulajdonos bárók, akik a szelíd hárfaszó hangja mellett az arany és ezüst érfolyamáról és a művészetekről beszélgetnének, németül, franciául, angolul és olaszul. Európaiértelembenvetten.

Ezt akadályozza meg, ezt az ideált teszi elérhetetlené az orbán-kormány, amely ahelyett hogy rokonszenves földesúrként viselkedne (mint egy igazi konzervatív), túlságosan nyíltan űzi az 'eredeti tőkefelhalmozás' módszerét.

ami a neokonokat illeti, egy igen fontos, lényeges dokumentumfilm a témából:
www.youtube.com/watch?v=_8_diZKMcC8
(ez az első rész, a többi kettő is minimális kereséssel megnézhető)

komolytalan samu 2013.05.10. 19:35:49

A fidesz már kb 2004 óta önmeghatározás szerint sem konzervatív párt. Az amúgy konzervatív "hitűek", úgy hiszem, alternatíva híjján, 98-02-től megszépítő távolságban, reménykedtek: hát sok mindenben.

Az elsöprő győzelem adta higgadtságban, hogy a komcsik végleg eltakarodtak, hogy talán ők is hozzá tudnak tenni valamit. És persze van köztük egy rakás opportunista, megélhetési majom is.

timargabor · http://kard.blog.hu 2013.05.10. 19:36:23

"de tönkretette a konzervativizmus lehetőségét is Magyarországon úgy, érzésem szerint, egy generációra" - szvsz ennyire nem súlyos a helyzet.

Larry Silverstein 2013.05.10. 20:06:52

Miért? Most biztos eredeti leszek mert nincs jobb. Másképp szólva ez a legjobb(és a legkonzervatívabb is).

kaleidoscope · http://kaleidoscope.blog.hu 2013.05.10. 21:05:28

A konzervativizmus válsága Európa minden országát érinti, kit így, kit úgy. Van, aki a liberálisokkal fog össze (angolok, németek), van, aki a szélsőjobbal (pl. franciák ld: kaleidoscope.blog.hu/2013/05/10/homofobia_es_a_rasszizmus_franciaorszagban ). Egyik sem tűnik politikailag előnyösnek, de
hosszabb távon az utóbbi szerintem károsabb. Magyarországon még nincs szükség nyílt összefogásra, de a jelenlegi tendenciák a francia minta követésére utalnak, sajnos.

teknős 2013.05.10. 21:07:43

@kuszkusz1: Ja, ennek ékes példája az autós társadalom, ahol az elvek szerint a közlekedők biztonsága a cél, gyakorlatban azonban a költségvetés bevételi oldalának erősítése.

kuszkusz1 2013.05.11. 06:11:34

@subnova:

A néplenézés, népanyázás, néphülyézés mióta "tisztába tevés"?

sörtelen 2013.05.11. 07:37:09

HaFr, jó írás, becsületes gondolatmenet.
Kár, tényleg sajnálom, hogy az alapkérdésben nem érek egyet.
(" Nincs olyan konzervativizmus (az agent provocateur-öknek: nem fasizmus), amelyik etatista, hatalomközpontosító, vezér - és akaratelvű, magántulajdon-ellenes, populista, és közösségellenes is (társadalompolitikailag, ideológiailag és erkölcsileg is durván, politikai érdekből megosztó) volna."
Mind olyan. A belső arányok és a mértékek eltérőek a külső/belső feltételek eltéréseihez igazodva.
A felsoroéásodban a magántulajdon-ellenesség kakukktojás. Egy pillanatig sem gondolhatjuk, hogy ez a rezsim magántulajdon-ellenes lenne.
Mert magántulajdon-ellenes konzervatizmus tényleg nem létezhet.

kaleidoscope · http://kaleidoscope.blog.hu 2013.05.11. 07:38:24

@Boross Bence: ez tényleg érdekes, hogy a magukat konzervatívnak tartók, és az ezzel pontosan megegyező arányban lévő, magukat hívőként definiálók között kevesebb, mint fele annyian preferálják a Fideszt, mint a magukat jobboldalinak tartók. Az is érdekes, hogy a Fidesz támogatottsága csak ebben az utóbbi táborban nagyobb, mint 50 %, és minden más táborban 30 %, vagy az alatti. Ugyanakkor a baloldali táborban és a magukat szocialistának tartók között egyaránt 40 % feletti az MSZP támogatottsága.
Nagy hiányossága a felmérésnek, hogy a pártpreferenciák felmérésekor az E 2014-re nem kérdeztek rá, pedig 2012-ben már volt, hogy meghaladták a tejes népességen belül az MSZP-t is!

doggfather · http://dogg-n-roll.blog.hu/ 2013.05.11. 08:10:59

már a fidesz se használja sűrűn a konzervatív jelzőt, mert tudja, hogy nem az. jobboldalinak hívja magát a párt, de az is csak azt jelenti, hogy nem bal. és a bal=ellenzék. Az se igazi baloldal ezt is elmondja a Fidesz szintén elég sűrűn...