1000 A MI HAZÁNK

" Míg más parlamentáris országokban a jobboldal általában a józan és megfontolt konzervativizmust, a tradíciókhoz való ragaszkodást tekinti hivatásának – nálunk a magát jobboldalinak nevező kormányzati rendszer ezekkel ellenkező törekvéseket mutat. Alkotmányjogi téren a parlamentarizmus elsorvasztása és látszatparlamentarizmussá süllyesztése ennek az állítólag jobboldali kormánypolitikának egyik fő célja. A vezérkedés, az egy akarat érvényesülésére felépített és minden bírálat elnémításával kialakított nemzeti egység, másrészt gazdasági téren az individualista gazdálkodást mindinkább elfojtó, egy újfajta kollektivizmus felé elhajló, sokszor már a magántulajdonba is belenyúló törekvések: nehézzé teszik egy konzervatív politikus számára, hogy ezzel a jobboldallal azonosítsa magát.” (Gr. Apponyi György, 1935)

Friss topikok

Béndek Péter blogja

2013.04.21. 10:17 HaFr

Mozgalmi katekizmus

A következő szombattól rendszeres rövid video üzenetekkel jelentkezem az induló Facebook oldalunkon és a HaFr blogon, amelyekben egy-egy közéleti témát járok körül főleg annak érdekében, hogy megismertessem az álláspontunkat az érdeklődőkkel, illetve szimpatizánsokat gyűjtsünk a képviseletéhez. Akinek van témajavaslata, írja meg kommentben, és mi sort kerítünk az átgondolására. Ne helyi témákat javasoljatok, please, ezeket egyelőre nem tudjuk feldolgozni, de megírhatjátok őket is kommentben (naná!) vagy a jobbkozep01@gmail.com -ra. Akinek lassan bizalma ébred az aktívabb részvételhez, az is írhat ide (ne feledjétek, utóbbi öt évi párttagság és párthoz kötődő intézményekkel való pénzes kapcsolat egyelőre kizáró ok, de ez majd oldódni fog, ahogy megyünk előre).

Osszátok meg ezt, légyszi.

HaFr

9 komment · 1 trackback

A bejegyzés trackback címe:

https://hafr.blog.hu/api/trackback/id/tr955237100

Trackbackek, pingbackek:

Trackback: Mandiner blogajánló 2013.04.22. 14:52:05

Ezt a posztot ajánlottuk a Mandiner blogajánlójában.

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

piefke 2013.04.21. 14:05:44

@biohouse:

1.) Idézet az Origo-cikkből:

"..a párt elnöke Bokros Lajos, alelnöke Pusztai Erzsébet volt MDF-es országgyűlési képviselő. Az igazgatóság tagja rajtuk kívül Cselényi László, a Duna Televízió korábbi elnöke, Pálffy G. István újságíró..."

2.) Idézet a Švejkből:

„Ausztria győzelme latrinákból mászott elő…"

biohouse 2013.04.21. 17:10:23

Engem a következő gondolat foglalkoztat: Az ún EU támogató pártok képtelenek unionista, vagyis együttműködő módon viselkedni.
Gyakorlatilag sorra hülyézik le a másikat.
Majd ha ez a "másik hülye" attitüd elmúlik, akkor lesz itt valami változás.

Tyreo 2013.04.21. 18:10:49

oktatás. Ti hogyan gondoljátok? Mit csinálnátok?

Nyugdíjrendszer?

Parlamentáris demokrácia. Esetleg valami szigorúbb kontroll a képviselők felett?

Cigányság-szegénység. Megoldások, ötletek bármi.

Rendőrség. Miért a statisztika a lényeg miért nem az emberek szolgálata?

gono 2013.04.22. 09:32:23

Vallások, egyház és ezeknek kapcsolata az oktatási rendszerrel.

Nálunk minden elég sajátosan működik, de ez az a terület, aminek a szabályozása talán a legkreténebb keretek között működik jelenleg (szoros versenyben az egészségüggyel persze). Van itt aztán mindenféle zaftos dolog, a rége állampárttal való összefonódás, adóelkerülés, sikkasztás, masszív politikai és hatalmi befolyás (és talán egyértelmű, hogy mindezeknek egyáltalán nem kellene lenniük).

Deres · http://textura.blog.hu 2013.04.25. 08:57:11

Egy aprócska ötlet:

Én szeretném, ha nemzeti kincsünk, a Puskás Fociakadémia biztonságban lenne, ezért javaslom, hogy a magyar futball ezen ékkövét vegyük állami tulajdonba! (Jelenleg egy magán alapítvány a tulajdonosa.) A Puskás Fociakadémia nagyrész úgyis közpénzből (társasági adó) valósult meg, szerintem az alapítvány olyan sok pénzt nem kérhet érte...

Mentsük meg a Puskás Fociakadémiát!

HaFr · http://hafr.blog.hu 2013.04.25. 18:54:18

Köszi az ötletekért eddig.

Saga 2013.04.26. 11:17:01

Mivel a társadalmi alrendszerek a foglyai nagy érdekcsoportoknak és bármelyik irányba (centralizált vs. decentralizált) történő elmozdulás heves ellenkampányt kapna, bár a magam részéről lennének érdemi javalataim a megoldásra, de inkább olyan, jelenleg érintetlen csapásiránnyal kapcsolatos nézeteikre vagyok kiváncsi mint a nyilvánosság kérdésköre. Ez a jelenlegi kormány-ellenzék tandem achilles-sarka és innen nyitható/elérhető széles társadalmi támogatottság. Tehát milyen információ, adat, döntés legyen nyilvános? Milyen mélységig? Legyen-e személyi és anyagi felelőssége a köztisztviselőknek, ha 24 órán belül nem adnak ki szerződést, adatot stb. Nemzetbiztonsági okokra meddig lehet majd hivatkozni?

gomorra 2013.04.28. 09:56:12

Témajavaslat:

- az igazságszolgáltatás átalakításának, hatékonnyá tételének, igazi függetlenségének a megtalálása - mi lehet ennek a megoldása?

- a gazdaság átalakításának a megoldása, tekintettel arra, hogy szükség van igazi versenyes kapitalizmusra amellett, hogy szükség lehet a fejletlen hazai ipar, mezőgazdaság, szolgáltatói iparág valamilyen szintű védelmére a fejlett nyugati társaságokkal szemben.

- a civilszféra erősítésének a megoldása a további populista politikai erők térnyerésének megakadályozására