1000 A MI HAZÁNK

" Míg más parlamentáris országokban a jobboldal általában a józan és megfontolt konzervativizmust, a tradíciókhoz való ragaszkodást tekinti hivatásának – nálunk a magát jobboldalinak nevező kormányzati rendszer ezekkel ellenkező törekvéseket mutat. Alkotmányjogi téren a parlamentarizmus elsorvasztása és látszatparlamentarizmussá süllyesztése ennek az állítólag jobboldali kormánypolitikának egyik fő célja. A vezérkedés, az egy akarat érvényesülésére felépített és minden bírálat elnémításával kialakított nemzeti egység, másrészt gazdasági téren az individualista gazdálkodást mindinkább elfojtó, egy újfajta kollektivizmus felé elhajló, sokszor már a magántulajdonba is belenyúló törekvések: nehézzé teszik egy konzervatív politikus számára, hogy ezzel a jobboldallal azonosítsa magát.” (Gr. Apponyi György, 1935)

Facebook oldaldoboz

Friss topikok

Polgári konzervatív blog

2013.03.30. 07:00 HaFr

Állj ki a diktatúra ellen!

Amíg lehet.

Csatlakozz a pártba forduló csoportunkhoz a már közölt emailen keresztül: jobbkozep01@gmail.com.

A hazának szüksége van rád! Ne félj, kockáztass! Kockáztass, amíg érdemes!

Ne félj -- hogy a szüleid, gyerekeid, unokáid (majd) büszkék lehessenek rád! Ne félj -- hogy húsz év múlva dagadó kebellel tekinthess vissza az életedre, mert bátor voltál, és nem hagytad megalázni magad.

Hagyj fel a búsongással, stresszeléssel, lépj ki a lehangoltságból! Amit eddig megtartottál a barátaidnak a politikai nézeteidből, tedd cselekvővé. Szóljál mindenkinek, aki az utóbbi 5 évben nem volt párt tagja vagy nem kapott fizetést pártoktól vagy pártokhoz köthető intézményektől, és hajlandó erről nyilatkozatot tenni -- csatlakozzon. Ha mást akarsz, mint Mesterházy, Bajnai és a múlt -- és főleg mást akarsz, mint Orbán-Vona és az ő jövőjük, csatlakozz!

Ne félj! Kockáztass! Amíg lehet. Bárkit érjen bántódás, a blogszféra nyilvánosságra hozza, és minél többen vagyunk, annál többen állunk ki mellette.

A hazának szüksége van rád! A hazának most van szüksége rád! Csatlakozz!


Oszd meg a posztot, köszi. HaFr

62 komment · 1 trackback

A bejegyzés trackback címe:

https://hafr.blog.hu/api/trackback/id/tr735183585

Trackbackek, pingbackek:

Trackback: Mandiner blogajánló 2013.04.01. 12:26:02

Ezt a posztot ajánlottuk a Mandiner blogajánlójában.

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

kekex 2013.03.30. 08:11:21

Azért mielőtt valaki csatlakozik, valamivel többet is illene mondani egy alakuló pártról, miszerint "jobbközép", valamint a "csoport"ról.
Lehet, hogy Te benne vagy és félszavakból is érted magadat, de másoknak nem árt némi magyarázat.
Tehát KIK és MIT akarnak a párttal. Ami egyébként üdvözlendő, mert pont jobboldalon van egy nagy űr a tisztességes alternatívát nyújtóknak.

Lencsés István 2013.03.30. 08:36:00

Ha diktatúra lenne , nem lehetne itt hazudozni anoniman , tehát ennyit erről . :)

republican 2013.03.30. 08:37:11

S még azt is illene közölni a leendő társakkal, mit ért valaki ma, itt az alatt, hogy jobbközép??? Ha a fidesz magát jobboldalinak, konzervatívnak stb. mondja, ha a szocialisták legfontosabb feladatként ma a jóléti (kapitalista) állam kiépítését tartják, ha a magát kereszténynek valló csoportocska azokat az értékeket vallja, de be nem tartja...stb.stb
Mi az a pólus, feladat, érdekcsoport, ami köré szerveződne védelemül/képviseletként/érdekérvényesítőként ez az új (?) alakulat??

toportyánzsóti 2013.03.30. 09:06:56

@Lencsés István: Alapfogalmakkal küszködöl,már elkezdődtek a rendőri vegzatúrák!HAHA!

kekex 2013.03.30. 09:33:54

Így határozod meg a konzervatívizmust:
"Mi tehát a magyar konzervativizmus?

Az európai és a magyar humanista civilizációban álló, az ember folyamatos önkritikáját és személyiségetikáját középpontba helyező, az államot csökkenteni, a társadalmi és közösségi rétegződést sűríteni törekvő pluralista, de meritokratikus, az egyéni szabadságot és a szabadversenyes kapitalizmust támogató politikai eszme. Ellensége (ebben a sorrendben) a mindent bekebelező magyar államnak, a nagy (üzleti, spirituális és szakszervezeti) korporációknak és az állammal való összefonódásuknak, a progresszivizmusnak, a relativizmusnak, a tömegtársadalomnak (a személyiségrombolásnak, a konzumerizmusnak, és a közízlésnek), a magyar nacionalizmusnak/romanticizmusnak, valamint az oktatás, a nevelés és a kultúra lezüllesztésének. Jószerivel mindennek, amit a még vitatni érdemes III. Köztársaság, és különösen az Orbán-rezsim képvisel."
Már csak azt határozd meg, hogy hol tér el ez a liberalizmustól. Mert ők is valahogy hasonlóképp határozzák meg magukat!
Egyébként nyugodtan palizálj a régi nagyoktól:
"Megszüntetve megőrizni"
"Fontolva haladás"

raykar 2013.03.30. 10:09:44

Ez lenne a Fidesz2? Már az első sem kellett volna!

pityipalkó 2013.03.30. 10:42:00

Egyetértek az előttem szólókkal,kivéve Lencsés Istvánt .Tényleg többet kellene tudni,mert ez nekem az ismeretekből kevés.Az eddigi parlamenti pártok és illusztris tagjai az én szememben már levizsgáztak,azt sem hiszem el amit kérdeznek.Pedig leöntötték már "nemzeti,polgári,keresztény,demokrata,szociális,liberális,konzervatív,kisgazda stb" mázokkal,de ha valamiket összeöntünk azt mosléknak hívják.Tehát hiteles emberekre van szükség,akik a választóikat képviselik,nem pedig a "mindenek felett álló frakciófegyelem"
döntéseit hajtják végre!!Gerinces,lelkiismeretes emberekre van szükség.Adatbázisokba pedig nem szeretek bekerülni. Orwell-t sokat forgatom.

camilló 2013.03.30. 11:25:47

@Lencsés István: Pont azért van a névtelenség, mert retorzióktól tartva másként nem mondhatod el a véleményed. Ez nem diktatúra? Lehet még nincs az életed közvetlenül fenyegetve, de az egzisztenciád már igen. Kicsit gondolkozz mielőtt írsz!

2013.03.30. 11:50:08

ha tényleg diktatúra van, akkor minek alakítasz pártot, hiszen választást úgysem nyerhetsz ?

HaFr · http://hafr.blog.hu 2013.03.30. 12:11:40

@h.kovacs: Bírom ezt a bölcselkedést, köszi.

karpackie 2013.03.30. 12:31:30

@h.kovacs: Ha diktatúra van , akkor nem alakíthatnál pártot, de mivel alakíthatsz , akkor nincs diktatúra. Amennyiben nincs diktatúra, minek alakítanál pártot, nincs miért.Akkor minden rendben , menjünk vissza az odunkba, minden oké, de ha nem alakítasz pártot a szavazáson hogyan akarsz valamit elérni?

Tyreo 2013.03.30. 12:34:36

@HaFr: Tényleg több információra lenne szükség rólatok. Kik vagytok mit akartok stb. Így látatlanba nem sokan fognak ugrani. Ugyanakkor ez nem jelenti azt, hogy senkit nem érdekelnétek ezt se feledjétek.

Lencsés István 2013.03.30. 13:07:19

@camilló: A véleményt el lehet mondani de az hogy diktatúra lenne , az színtiszta hazugság .

karpackie 2013.03.30. 13:53:07

@Lencsés István: Még nincs, a felhívás azért íródott , hogy ne is legyen. Az államhatalom akarja megmondani mi a helyes, mi a közjó.Természetesen csak az , amit ők annak gondolnak. Kövér László a népfenségről beszél, de maga előtt csak az engedelmes birkanyájat látja. A nyájat már vezetni sem akarják,csak karámba zárni, akkor nem próbálnak mindenféle más utakat keresni.

2013.03.30. 14:42:06

@HaFr: a választáson csak egyféleképpen lenne érdemes indulni, amúgy meg:
- szinte teljes médiafölény
- reklámkorátozás
- fideszes számlálóbizottság
- a számolást végző cég fidesz tulajdonú
- külföldi megfigyelők korlátozása
- kubatov lista a mozgósíthatókról
- a választói lap manipulálása
- választók lefizetése, buszoztatása
- láncszavazás
bitosítja a fidesz győzelmét és ha még ez nem lenne elég ott vannak az elenőrizhetetlen külhoni szavazatok

úgyhogy, ha bokréta akarsz lenni orbán parlamentjén, csak alakíts pártot talán egy-ketten bejuttok havi 1-2 milláért és orbán is elmondhatja, hogy van ellenzék, miféle diktatúráról beszélnek itten

megfigyelt 2013.03.30. 15:08:55

@Lencsés István: Már a harmadik diktatúrában élek, első volt a Rákosi féle kemény diktatúra,második a Kádár féle laza diktatúra a jelenlegi a 2/3-os diktatúra. István aki a parlamentben megmondja azt amit gondol mint ÁNGYÁN képviselő az fizet 250 000 ft-ot. Mi ez ha nem diktatúra ? Egem 1986 ig megfigyeltek,de semmit nem vettem észre ,semmi hátrányom nem volt,dolgozhattam reggeltől estig EREDMÉNYESEN. Azt a barátom aki 59 évesen elmondta az őszinte reális véleményét kirúgták tavaly az önkormányzattól és nem talál munkát két diplomával két nyelvvizsgával.Ez már vészesen hasonlít a RÁKOSI rendszerhez Orbán Rákosihoz.

centenárium 2013.03.30. 15:32:07

Zsidó-komcsik kifelé.

camilló 2013.03.30. 16:17:45

@Lencsés István: A legsötétebb diktatúra az, amikor az ember megélhetését teszik lehetetlenné. Most pontosan ezt az időt éljük. Persze ha a nyájba tartozol és ott, és annyit legelsz amennyit a főkolompos mond, nyilván nem lesz bajod. Én nem akarok olyan példát felhozni amit az egyik előttem szóló írt, de nem egyet tudnék mondani. Már a választások alkalmával elkezdődött a megfélemlítés. Nem azzal emberkednek aki vissza is tud ütni, hanem olyanokkal akik nem. Undorító!

camilló 2013.03.30. 16:18:54

@centenárium: Nyilván te árja vagy! Ha igen akkor menj te, oda ahol azok élnek!

Lencsés István 2013.03.30. 16:26:21

@karpackie: Ha a FIDESZ marad nem lesz diktatúra . Nincs ilyen hogy hatalom . A helyes és közjó az amit a FIDESZ tesz , vannak hibák , de hát EMBEREK ők is . Ugyanis ők konzervatív párt , és a konzervativizmus a helyes és jó . A birkanyáj hogy jön az emberekhez ? :O

@megfigyelt: Jelenleg nincs diktatúra , mert akkor nem lehetne anoniman hazudni , mint azt rengetegen teszik a blogokon . Aki nem talál munkát két dipolmával meg két nyrlvvizsgával , az szerencsétlen , annak nincs köze a diktatúrához .

@camilló: Az ember megélhetése csak saját magán múlik , köze nincs hozzá a kormánynak . A nyáj ( amelyeknek állatokat hívunk ) hogy jön ide az EMBEREKhez ? :O

karpackie 2013.03.30. 16:41:44

@Lencsés István: Sajna nem nagyon miről beszélnünk.Az a hit ami részedről a Fidesz felé nyilvánul meg, kizárja, hogy vitatkozni próbáljunk.Ha nem érted a birkanyáj analógiát , akkor nem én leszek az aki elmagyarázza neked.További szép napot kívánok!

Lencsés István 2013.03.30. 16:44:21

@karpackie: Ez nem hit , hanem az érdem amit letettek azért szavazok rájuk , illetve azért mert konzervatív és az a normális illetve mert ők állnak a legközelebb az értékrendemhez . Értem a biraknyáj analógiát , csak ez nincs így . Viszont kívánok szép napot . :)

Lencsés IIstván 2013.03.30. 18:01:07

Ez az igazi lencses pistike: www.quickmeme.com/meme/3tkte6/

(forras: www.facebook.com/istvan.lencses.9)

szerintetek van ertelme egyaltalan figyelemre meltatni ez a mar ranezesre szellemi serult majmot?

@camilló: @karpackie: @megfigyelt:

camilló 2013.03.30. 19:06:23

@Lencsés IIstván: Csak az az igazán süket aki nem is akar hallani! Komoly bajok vannak a látásmódoddal.Gyere ide Borsodba és meglátod mennyire jól mennek a dolgok. Ha az értékrended az, hogy a haverokat kiszolgálni, helyzetbe hozni, akkor gratulálok! Ez jellemzi a magyar konzervativizmust. Hol éltél Te idáig a holdon? Ezek mást mondtak 20 éve, és mást mondanak most. A saját régi énjüket köpik le! Én akkor sem néztem őket semminek, de legalább valamennyire becsültem a kiállásukat, bár egy döglött oroszlán rugdosásához nem kell bátorság. Lehet az ellenséget, ellenfelet becsülni, ha van miért, de ezek nem érdemlik meg, mert csak a hatalom érdekli őket. Hiába mondod, hogy nincs olyan, meg a közjó. Ugyan miről beszélsz?

camilló 2013.03.30. 19:09:29

@Lencsés István: Ha képes vagy letaposni másokat, akkor valóban csak rajtad múlik a megélhetés. Ha azonban közösségben gondolkodsz (márpedig szerinted a közjó az elsődleges) Akkor igenis szerepe van a mindenkori államnak. Vagy olyan helyzetet teremtsen, hogy a magánszféra tudjon MEGÉLHETÉST nyújtó munkát biztosítani, vagy az állam közvetlenül teremtse meg a polgárai számára a megélhetést.

megfigyelt 2013.03.30. 19:12:34

@Lencsés IIstván: Sajnos ebben a kis országban olyan nagy bajok vannak,hogy nem is tudom,hogy férnek el. Ennyi hülye elfogult csőlátó ,mint nálunk ez felháborító, nem látják,hogy 4 millió ember él a létminimum alatt és több mint 50 000 gyermek éhezik. A gazdagok kormánya nem is törekszik arra,hogy embernek nézze a lakosság 40 %-át. A hatalom a fontos semmi más.

megfigyelt 2013.03.30. 19:21:35

@camilló: Remélem a Lencsés IIstván és a Lencsés István nem ugyanazon személy.

Lencsés István 2013.03.30. 20:48:57

@camilló: Nem kell ahhoz letaposni másokat hogy csak rajtad múljon a megélhetés . Munka van , csak az emberek többsége rossz szakmát választ , én is beleestem ebbe a hiába munkanélküli is voltam emiatt , de aztán sikerült mást megtanulnom , és abban már dolgozom , ennyi . Nem ríttam , nem hazudoztam ( pláne nem névtelenül ) , nem hibáztattam senkit , hanem megoldottam , mert csak rajtunk múlik .

camilló 2013.03.30. 21:21:50

Hogy lehet más szakmát tanulni az tény, de ezt majd magyarázd már annak az embernek, akinek van 5 éve a nyugdíjig. Én építőiparban dolgozom, az elmúlt 3 éveben egyre kevesebb a munkánk. Csak állami megrendelések vannak, de az is csak olyan cégeknek akik politikailag elkötelezettek. Én szeretem a szakmám, és nem is akarok mást csinálni. Ha kimennék külföldre olyan 3 ezer eurót kereshetnék, de én itthon szeretnék élni. No ettől fosztanak meg! Dolgoztam kint, és bármikor mehetnék vissza. Nem is értették a kinti cégnél, miért megyek haza 400 eurónak megfelelő összegért dolgozni. Nekem ez a hazám! Ha baj van itthon, nem a népet kell leváltani, hanem a tehetetlen vezetőket elzavarni. Ennek jó példája a fidesz! Az hogy kirakod a képed, nem azt bizonyítja mennyire bátor vagy, hanem azt mennyire beszűkült a gondolkodásod. A hatalom mellett tüntetni nem vall nagy bátorságra. Kb. mint kiugrani a földszinti ablakból.

Lencsés IIstván 2013.03.30. 21:48:29

@megfigyelt: nem, nem vagyunk ugyanaz. csak utananeztem ennek az agyhalott feregnek, lassam ki van ennyi ostobasag mogott. senki, egy szellemi serult retardka. nezd meg a facebookjat, amit linkeltem, nezd meg a szutyok baratnojet, tudom a kulso nem minden, de rola mindent elarul, ha hozzaolvasod a megnnyilvanulasait. egy tipikus kisfaszu nyomoronc aki neten eli ki magat, mert az eletben egy ertektelen szarkupac.

kulon mokas, hogy a facebook ismerosei nagyobb resze is elrejtette mar az posztjait, mert kizarolag szar vicceket es akos videokat linkel.

pocaklakó minimanó 2013.03.31. 20:12:11

Már megint ez a titkolózás.

pocaklakó minimanó 2013.03.31. 22:59:54

"Ne félj, kockáztass!"

De bezzeg a félelem akkora, hogy 14 napja csak az megy, hogy "majd kiderül, hogy kik vagyunk és mit akarunk."

Kockázatkerülő, langyos duma. :)

billy reed 2013.04.01. 01:42:18

@Lencsés István:

Vannak ám itt gondok: a teljesség igénye nélkül:
"Nincs ilyen hogy hatalom ."

??? Hűha...
Ha csak a kereszténységre hivatkozunk /á la Fidesz/: "Mert tiéd az ország, a hatalom és a dicsőség..."
Ez elég konzervatív nem?

"a konzervativizmus a helyes és jó . "

Egy idézet: "Álljon meg a menet egy pillanatra tisztelt úr! Hiszen éppen ott kezdődik minden baj, hogy akadnak a világon olyan abnormis emberek, akik azt mondják, hogy mindenkinek azt kell hinni, amit ők gondolnak ha nem, hát kampec. Kitörik az ember nyakát...És mindez miért? Mert akadt egy beképzelt figura, aki azt állítja, hogy ő egyedül okosabb mindenkinél, és majd ő megmutatja az egész emberiségnek, egész Ejrópának, hogy hogyan kell ezután élni." /Márkus László az Ötödik pecsét c. filmben.

"Az ember megélhetése csak saját magán múlik , köze nincs hozzá a kormánynak ."

Ehhez már nem fűzök semmit, ez önmagáért beszél.

Áldott legyen a szabadság, ahol az is hozzászólhat, akinek elég homályos elképzelései vannak a dolgokról, mint önnek.

@megfigyelt: " Ennyi hülye elfogult csőlátó ,mint nálunk ez felháborító, nem látják,hogy 4 millió ember él a létminimum alatt és több mint 50 000 gyermek éhezik. A gazdagok kormánya nem is törekszik arra,hogy embernek nézze a lakosság 40 %-át. A hatalom a fontos semmi más."

Maximálisan egyetértek. Ezért nem hiszek abban, hogy lesz itt bármiféle kibontakozás.
Szörnyű ez, 250 évvel a felvilágosodás után...

KériSzépen (törölt) 2013.04.01. 16:01:15

Hafr !
Én március 21.napján küldtem egy mail-t,a megadott email címre. Válasz nuku...

Igaz, önéletrajzot nem küldtem, de nem is fogok,mert ha Ti(vagy Te,vagy akárkik) úgy gondoljátok, hogy noha benneteket senki se ismerhet,a jelentkezők csak küldjenek szépen önéletrajzot, nos, akkor annyit mondhatok, hogy Ti azon a szinten kezditek,ahova a Fidesz kemény negyedszázad alatt dolgozat le magát: a jogállami minimum alatt egy kilométerrel.

Hol is lehet elolvasni a Ti adatkezelési szabályzatotokat,ha már CV köll ? Vicceltek Ti nyilván ezzel az egész pártalapítással. Hülye vicc, mert akadhatnak akik komolyra veszik...

megfigyelt 2013.04.01. 16:17:32

@camilló: Tárgyi tévedésben vagy a gondolkodáshoz ész is kell.Végtelen sok példa van a jelenlegi parlamentben is,hogy ész nélkül nyomják a gombot havi átlag 1 200 000 ft bruttóért.

Tyreo 2013.04.01. 16:39:20

Csatlakoznék az elégedetlenkedők sorához. Ha valami változást akartok és tényleg komolyan gondoljátok, akkor ne legyetek már ennyire ködbe burkolózott misztikus alakok akiket ugyan úgy nem lehet megközelíteni mint jelenlegi "elitünket".

HaFr · http://hafr.blog.hu 2013.04.01. 17:44:08

@KériSzépen: Nem állítom, h nem problematikus és egyenlőtlen a megszabott eljárás, de az ismeretlenből (is) kell embereket toboroznunk, amihez a részükről bátorság és eltökéltség kell. Ez a toborzási kritérium a no-párttag elven kívül. Elismerek mindent, amit a fejemre hánytok, de ezen még néhány napig nem tudunk változtatni.

HaFr · http://hafr.blog.hu 2013.04.01. 17:45:17

@Tyreo: Csak ismételni tudom magam. Távolról sem vagyunk olyanok és undorodnánk magunktól, ha eljátszanánk az elitesdit, egyelőre a kényszer diktálja az eljárást.

camilló 2013.04.01. 19:51:22

@HaFr: Nekem közöm sincs semmi olyasmihez, ami jobb! Szép a kísérlet, de ez is csak Vikinek lehet jó! Remélem aki egy kicsit elgondolkodik az rájön miért!

camilló 2013.04.01. 19:52:20

@megfigyelt: Ha csak szívük lenne, már nem nyomkodnák a gombokat!

pocaklakó minimanó 2013.04.01. 22:23:33

@HaFr:

"...egyelőre a kényszer diktálja az eljárást."

Miféle kényszerről beszélsz? Milyen kényszer az, amely egy pártalapítást ilyen homályban hagy?

Tyreo 2013.04.01. 22:51:26

@HaFr: Ezt én el tudom fogadni, de akkor legalább itt legyél aktívabb. Itt szépen válaszolgass mindenkinek, hogy ne azt érezzük, hogy megírtad a cikket aztán leléptél és már nem érdeklünk titeket.
S szurkolok továbbra is nektek.

vitéž munkášőr 2013.04.02. 00:07:45

@megfigyelt: mikor a 'zemberek' zömének kilóg a segge a gatyájából ez a mellékelt ábra (remélem lencsésnek is) felettébb elgondolkodtató: m.cdn.blog.hu/if/iflgazdasag/image/politika_a.jpg

toportyánzsóti 2013.04.02. 08:49:20

@vitéž munkášőr: Feleslegesen eteted a zárt tudatú trollocskát,már röhejes ahogy negligálják a valóságot.Az egész bolygót hülyék lakják szerintük.Szerencsére hamarosan elhúznak Moszkvába a KGB tartótisztjeikhez.

Lencsés István 2013.04.02. 10:28:18

@billy reed: Nem nagyon érdekel a rólam kialakított véleményed ( ami hazugság ) . Ha idézel , pontosan tedd , köszönöm szépen . :) Nem hatalom van , hanem kormányzás .

Tyreo 2013.04.02. 13:03:54

@HaFr: Így hogy válaszolgatsz így már részemről minden rendben van :)

gomorra 2013.04.04. 22:28:45

Emberek, süketkéim!

Ne kérdezgessetek, hanem olvassatok előbb. Akinek nem tiszta, hogy mi a blogíró indítéka, célja, elképzelése, az fogja magát, s szépen olvassa el az előző bejegyzéseket az elsőtől az utolsóig, s akkor majd leesik.

De olvasni csak szépen, értelmezően!! Úgy bizony! A trollok pedig húzzanak odébb melegebb éghajlatra...

kekex 2013.04.08. 07:50:39

@vitéž munkášőr:
Ha a "listavezető Hörcsik Richárd" és nem teszik ki a képét, akkor legalább egy összeget írhattak volna a szövegben a neve mellé. És nem ártott volna jobban kihangsúlyozni, hogy ez "csak" a pótlék és költségtérítés. Ehhez jön még a képviselői díjazás és a zsíros kis bizottsági tiszteletdíjak. Tehát ez csak egy RÉSZE a jövedelmüknek, amiért csak a gombot kell nyomogatni.
Egy csorda majommal jobban járnánk, azok néhány banánnal is beérnék! Gombnyomogatásra meg azok is beidomíthatók.

kekex 2013.04.08. 07:59:18

@gomorra:
Olvasni persze lehet. De pártot alapítani stikában nem lehet. Ha a haveri körből nem sikerült 10 embert összeszedni és egy pártprogramot összehozni - mihez kérik a hozzájárulást? Pedig igény egy tisztességes jobbközép pártra biztosan lenne, de már rosszul indul valami, amit ködbe burkolnak! Ez sem nem konzervatív, sem nem liberális magatartás. Ez egyszerű sumákságnak tűnik.
Pedig Lengyel szerint is a legtöbbet a tisztességes jobboldal veszít az orbáni ámokfutással:
nol.hu/lap/hetvege/20130406-fut_a_nyul_a_mezon__es_enekel
"Vajon nem érte-e sokkal nagyobb vereség a jobbközépet? A jogba kapaszkodó Ádert és az alkotmánybírákat, az ésszerűség és a minőség faláig hátráló Pokornit és a jobboldali tudomány és kultúra embereit, mint az ellenzéket? Vajon nem pofozták-e meg jobban az egészségügy és az oktatás, a helyi és a központi közigazgatás, a polgári városok és vállalkozások jobboldali szavazóit? Nem a jobbközép sajtó tulajdonosait és szerkesztőit, az Origo és az Index, a Heti Válasz és a Mandiner, a Kommentár és az Inforádió jövőjét kérdőjelezi-e meg az orbáni tartós hatalom? Nem őket veszélyeztetik-e státuszukban, tulajdonukban, sőt létükben? Politikailag hazátlanul, emberileg megalázva, nekik kell csak igazán két nyelven beszélniük: a kormányzati újbeszédet és az otthoni félelembeszédet. S a csalódott szociálliberális oldal mindent megtett, hogy a középen állókat, a tűzszünetet ajánlókat hátba lője. Nem vagy elég harcos, vagyis gyáva vagy! Nem mondod napi 24 órában, hogy Orbán Viktor mondjon le, Orbán Viktor gazember, gyenge vagy! Ha ez nem fasiszta állam, antiszemita vagy! Vágd szájon, kérlek! Szájon fogom vágni, kérlek!"
Nagy szükség lenne egy TISZTESSÉGES középjobb pártra. De fű alatt az ilyesmit nem lehet elindítani, mert óhatatlanul gyanús színbe tüntetik fel. Egy konzervatívnak a "nyílt sisak" alapkövetelmény! Hitelességet rongál a titkolózás.
Egész más lett volna, ha nyilvános alapítói listával és pártprogrammal állnak elő és úgy kérik a csatlakozást és/vagy támogatást.

kekex 2013.04.10. 09:09:18

@HaFr:
Nem kekeckedésnek szántam. Intésnek. Nagyon messze áll a konzervatív értékektől, ahogy a pártot indítanátok, ami beárnyékolja a későbbieket is.

kekex 2013.04.11. 06:58:52

Egyébként erről a pártról van szó, vagy egy MÁSIK jobbközép formációról?
index.hu/belfold/2013/04/10/szabadelvu_partot_alakit_bokros_lajos/

kekex 2013.04.11. 07:11:47

@Lencsés István:
Hehe!
Ilyen, amikor a mezei narancstrollt oldalba babrálja Lázár!
Mert a saját zsebéből nem akar fizetni a legyalult asszonyka hozzátartozóinak, viszont a kommentelőktől 1 milla/kopf-ot akar adni. Na ja! Volt kitől tanulnia, Orbán sem a saját pénzéből vásárolja a szavazatokat, hanem a közműszolgáltatók zsebéből.
www.hir24.hu/belfold/2013/04/10/papcsaki-utra-lepett-lazar-janos/~~fokusz

Lencsés István 2013.04.11. 09:07:03

@kekex: Ilyen nincs hogy : " .... narancstroll .... " ORBÁN nem vásátol szavazatokat hanem az EMBEREK maguktól szvaznak rá , mert jó dolgokat tesz az országért , a népért . A link meg nem tény .

kekex 2013.04.11. 19:09:03

@Lencsés István:
Nem az emberek, csak a zemberek.
Hja, ha valaki még az ügyészségnek sem hisz?!
Szerintem is előfordult már, hogy amit állítottak, az nem volt tény, de most több forrásból is megerősítették a linkben foglalt TÉNYT.

takant 2013.04.11. 19:18:23

Nincs kiút, mert megrendült a bizalom. Nem a politikában, a politikusokban, hanem egymásban, egymásnak sem hiszünk már! Fortélyos félelem igazgat!
Ne címkékkel indítsatok pártot (azt majd rátok akasztják), hanem bölcs beszéddel, jó programmal, hiteles emberekkel, tettekkel. Sok sikert!

Lencsés István 2013.04.11. 21:56:37

@kekex: Ilyenek nincsenek hogy " .... zemberek .... " . A link nem tény .

kekex 2013.04.16. 01:08:31

@HaFr:
Gratulálok a növelt karakterszámhoz. Nem kellene blognevet váltanod 5000 leütésre?
süti beállítások módosítása