1000 A MI HAZÁNK

" Míg más parlamentáris országokban a jobboldal általában a józan és megfontolt konzervativizmust, a tradíciókhoz való ragaszkodást tekinti hivatásának – nálunk a magát jobboldalinak nevező kormányzati rendszer ezekkel ellenkező törekvéseket mutat. Alkotmányjogi téren a parlamentarizmus elsorvasztása és látszatparlamentarizmussá süllyesztése ennek az állítólag jobboldali kormánypolitikának egyik fő célja. A vezérkedés, az egy akarat érvényesülésére felépített és minden bírálat elnémításával kialakított nemzeti egység, másrészt gazdasági téren az individualista gazdálkodást mindinkább elfojtó, egy újfajta kollektivizmus felé elhajló, sokszor már a magántulajdonba is belenyúló törekvések: nehézzé teszik egy konzervatív politikus számára, hogy ezzel a jobboldallal azonosítsa magát.” (Gr. Apponyi György, 1935)

Friss topikok

Béndek Péter blogja

2013.03.07. 05:48 HaFr

Viktor pontja

Mármost mi itt a blognál nem értjük, miért kellett Victor Ponta román kormányfőt meghívnia az az ellenzéki MSZP-nek egy belpolitikai rendezvényre. Nőiesen bevalljuk, fogalmunk sincs, de megpróbáljuk kitalálni, hetet-havat összehordhatnánk, a saját blog mindent elvisel, de nem fogjuk tenni. Reméljük, egy kommentelő társunk az önkifejezésben majd megteszi. Egy-két ellenérvet viszont odateszünk.

A román úr magyarországi vonzereje erősen korlátos, és bár a mi Viktorunk ezidáig legjobb tanítványának tekinthető, bátorítólag is tekintünk első botladozó lépteire az unortodoxia rögös útján, azért attól még román marad, és románnak lenni eleve mínusz pont Magyarországon. Erős diplomáciai érzékkel hadd tegyük hozzá azonnal (ugyanazzal a lélegzettel), hogy ez annak ellenére van így, hogy eleve bármilyennek lenni valahol eleve rasszizmus vagy legalábbis túlfeszített történelmi lényeglátás, tehát nem comme il faut. Magyarország viszont nem comme il faut (ilyen szempontból), tehát Ponta meghívásának politikai értelme legalábbis vitatható, Medgyessy rossz emlékezetű koccintása, az úr kétségtelenül barátságtalan megnyilatkozásai erdélyi ügyekben, és a székely zászlós (egyébként román részről elegánsan megoldott vagy inkább lesajnált) összezördülés után viszont vitathatatlanul politikai vakság. Amíg az MSZP nem tud kellően erős narratívát állítani a fideszes nacionalizmussal szemben (és láthatóan, ha megveszekedik sem tud), addig minden olyas ún. európai gesztus, mint ennek a román fickónak a meghívása, eleve szavazatvesztés vagy minimum magyarázatra szorul. Tehát szavazatvesztés. (Ide toldandók be majd a szavazatnyerést vizionáló kommentek, amelyeket -- mondjuk még egyszer -- enmagunkat keresztre feszítve se tudnánk megelőlegezni.)

Ponta meghívása az európai, szomszédi, pártcsaládi (mind mélyen értetlen) retorikán túl, nem beszélve most arról, hogy illusztrisságában a vendég azért nem versenyezhet egy Lambsdorff gróffal, és nem beszélve arról sem, hogy mindez kvázi március 15-e előestéjén történik, és egy ilyen előestén nálunk még a szokásosnál is élesebben villannak az ép észt gyilkoló malacvágók -- szóval Ponta meghívása nyilván Orbán bosszantását is szolgálja, akik tanítvány ide, tanítvány oda, azért ha tehetné, egy kanál vízben megfojtaná a szőrös talpút (az meg őt), tehát a kampányvideókban már igen edzettnek mondható MSZP-s think tank úgy vélhette, ily módon is erőt mutathat Orbánnal szemben. (Kétlem, hogy a nagyon megromlott román-magyar diplomácia professzionális ellensúlyozása lett volna az elsődleges céljuk.) De az MSZP megint nagyot tévedett, és már-már szokásos módon az erőt az ostobaságban találta meg. Magyarországon még az Orbán-utálatnál is nagyobb a nemzetféltés (ezért van és feltehetően marad hatalmon az előbbi), és noch einmal, amíg az MSZP-nek nincs sikeres ellenretorikája, addig a nacionalizmus a vezéreszménk, a nemzet meg fideszes hitbizomány marad. Ponta meghívása pedig (kimondva, kimondatlanul, szóval ügyesen odatéve) addig nemzetárulás.

Mínusz 25 676 szavazat a végelszámolásnál. Kábé.

58 komment

A bejegyzés trackback címe:

https://hafr.blog.hu/api/trackback/id/tr505120833

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

sortelen 2013.03.07. 14:24:54

Csak az az utolsó mondat... csak azt tudnám feledni.
Egy elv nélküli parlamenti csoportocska (pártmackót húzva magára), hülye mint a segg, az oké. Miért pont a külpolitikát értené?
De miért nemzetárulás?

Kiváncsi vagyok felszólal-e?
Persze nem. A románok nem hülyék.

HaFr · http://hafr.blog.hu 2013.03.07. 14:41:34

@sortelen: Hi. Kicsit korrigáltam ezt az inkriminált mondatot, mert nem volt világos.

tarackos 2013.03.07. 16:26:57

Fogalmam sincs miért hívták. Az viszont tény:

Eddig sem a dörgölőzős (ballib) sem a kurucos (fidesz) külpolitika nem hozott eredményt.

Viszont most először látjuk a kettőt szimpultán. Üljünk és várjuk mi sül ki belőle. Ilyen sztem nem lesz többet.

Online Távmunkás · http://onlinetavmunka.blog.hu 2013.03.07. 16:43:19

Nemzeti ünnepre románt hívni hazaárulás, lengyeleket hívni hazafias cselekedet. Ezt tudhatná mindenki.

szakállka 2013.03.07. 16:49:01

Mikor vesszük már észre, mi itteni magyarok (ahol mi vagyunk többségben), hogy a külföldön élő magyarok kisebbségben vannak. Minden közép-európai "kultúrában" jellemző, hogy a bajokért a kisebbséget teszik felelőssé. Tehát itthonról hergelni a nacionalista többséget nettó hülyeség. Jóban lenni velük lehet, hogy jó, lehet, hogy nem. Sajnos erre nincsenek tapasztalataink. 500 év távlatából sem............

szakállka 2013.03.07. 16:51:34

@Távmunkás: apropó! Mi lesz a lojális lengyelekkel? Ha "békamenet" nevű birkaszállító találkozik az ellenzékkel, akkor melyik magyar oldalára állnak?

benoke77 2013.03.07. 16:51:52

@tarackos: Utoljára az hozott eredményt, amikor jól odab@sztunk nekik! Ja bocs, az sem:-)

Na de akkor mi légyen? A dörgölőzős nem jön be, a kurucos sem, a fránya székelyek se csinálnak 6 gyereket/kopf, odaverni nem tudunk, ha hagyjuk őket ugyanaz folytatódik.
De legalább mi próbálkozunk, a románok meg ugyanazt csinálják.

Viccet félretéve, le lehet sajnálni, hogy a magyarok többsége nemzetállamban gondolkodik, de most őszintén, egy ilyen fickót meghívni valahol nem nemzetárulás? Nem azért mert román (van román ismerősöm, csak párszor kerül szóba a téma, de sokat javult a történelemtudása), hanem amiért ugyanaz a román, aki ugyanúgy gondolkodik az erdélyi magyarokról, mint a nagyon helyesen falhoz állított Cau bácsi és hasonszőrű eleik.

Fejesrob 2013.03.07. 16:56:19

@szakállka: Ennek nem sok értelme van, ugyanis az igazán kellemetlen dolgokat, pld a szlovákoknál a szavazókörzetek megváltoztatása, hogy a magyarok ne legyenek egy tömbben, éppen akkor történt, amikor nem Orbánék voltak. A Duna elterelését sem tudták volna megcsinálni egy jobbos kormány idejében. (1990-re már elterelték).

Logikus, én is akkor csinálnám, amikor a magyar kormány éppen hozzám dörgölődzik, mert választói magasról szarnak ezekre a dolgokra.

Amiket most látsz nagyon pici dolgok. A románok egyébként a szlovákokhoz hasonlóan szeretnék átrajzolni a régióhatárokat és most nagyon jól jönne nekik egy olyan magyar kormány, amelyik ezt magasról szarja le.

Politikai árva 2013.03.07. 17:00:57

Pontosan beleillik az MSZP-szintű amatőrködésbe. Bár azért a moziba összehívott újságírok előtt számtalanszor megakadt kampányfilm se kutya, mint ahogy az se, ahogy utána MA bocsánatot kért a technikai hibákért. Jó éjszakát, Magyarország!

Fejesrob 2013.03.07. 17:03:30

@Távmunkás: Ha a lengyel nyomná el otthon a magyarokat, őt meghívni is hazaárulás lenne.

Ponta egyébként kifejezetten utálja a magyarokat, konvertálva ez olyan, mintha egy Izraeli meghíváshoz itt egy keményebb jobbikos alapszervezetből válogatnának.

Itt elég sokan okosak, főleg balliberálisok, de a román politikusok alapból nacionalistábbak mint nálunk a Jobbik, ráadásul a nacionalizmusukat alapból egy magyarellenesség határozza meg.

Ez eléggé ismert is, Ponta elég hírhedt a magyar médiában, így szerintem az MSZP Pontával nagyon mellényúlt.

felcsutisuttyo 2013.03.07. 17:06:47

JÓL TETTÉK AZ MSZP-sek...legalább a csürhe jobbikot és a beszart Fideszt és a BIRKAMENETET jól felbosszantották!!!!! hehehehehhehe

regress 2013.03.07. 17:07:51

@Fejesrob: én inkább a zsil völgyi bányászokat hívtam volna

Gyurcsány egy mocskos közokirathamisító adócsaló ! · http://www.youtube.com/watch?v=Fe_6EavXIwA 2013.03.07. 17:16:16

@felcsutisuttyo:

Szerintem is jól tették.
Ismét megmutatták az országnak hogy gerinctelen hazátlan férgek gyülekezete csupán az MSZP !

HaCS 2013.03.07. 17:35:07

@Fejesrob:

"A Duna elterelését sem tudták volna megcsinálni egy jobbos kormány idejében."

Aztán mi a jó fityfasztól nem? A saját államuk területén, ha akarják, és nekik hasznot hoz megcsinálják ha tiltakozunk akkor is, ha kiszállunk a projektből akkor is.

Azt hiszed csak Orbán tehet meg bármit úgy hogy mindenki tiltakozik ellene?

Rogerius 2013.03.07. 17:37:26

Romániábol, románként...elnézést, helyesbitek, szöröstalpúként írok (vajon tudja a blogíró hogy miért hivnak minket "szöröstalpúaknak"?...én tudom)

egy pár háttérinfó:

1. a román politikusok már rég nem "magyarfalók" és a román politikában már távolrol sem olyan népszerű a "magyar mumus" mint volt 5-10 ével ezelőtt.
2. a székely zászló hisztéria a román politikában és sajtóban jóval kevesebb teret kap mint jelenleg Magyarországon...magyarul a román közvéleményt nem igen érdekli az egész.
A politikusok is immel-ámmal morognak a magyarokra.
3.Március 15 illetve az 1848-as események az erdélyi magyarok, székelyek, szászok és románok számára polgárháborút is jelentett...rengeteg ártatlan civil áldozattal. Az ártatlan áldozatoknak pedig nincs nemzetiségük...Ők csak ártatlan és tehetetlen szenvedői voltak az emberi tébolynak.
4. Victor Ponta nem erdélyi román hanem Bukaresti...vagyis Havasalföldi. Ugyancsak Havasalföldi volt az a Balcescu ( ejsd:Balcseszku)aki Kossuth barátjaként szinte kibékítette őt a hires-hirhedt erdélyi román népvezérrel, Avram Iancu-val.És ha a kibékités megtörtént volna talan a 48-as forradalomnak más lett volna a vége...talán.
Ugyanis Balcescu hitt a magyar-román barátságban-szövetség lehetőségében.

Mindezektöl függetlenül az MSZP hibát követett el amikor meghivta Pontát...

HaFr · http://hafr.blog.hu 2013.03.07. 17:40:48

@Rogerius: Köszönöm. Biztos értetted azért az iróniát a soraim mögött.

nu pagagyí 2013.03.07. 17:41:21

Az MSZP talán lehetőséget akar adni Pontának, hogy mondjon valami nem magyarelleneset is.
A nemzetek versenyét egyébként nem a pofázás dönti el, hanem az, milyen erős gazdaságilag az ország, milyen erős az egymás iránti szolidaritás, mennyire érzik sajátjuknak államuk intézményrendszerét a polgárok, van-e lehetőségük a boldogulásra, vagy kiszolgáltatott páriák saját hazájukban.

HaCS 2013.03.07. 17:41:48

@Rogerius:

Kár volt ide írnod!

Hamarosan olyan szidalmakat kapsz a nyakadba, hogy nem hordod ki lábon. Csak kérlek ne hidd majd azt, hogy minden magyar úgy gondolkozik, mint a rágalmazók!

Fejesrob 2013.03.07. 17:43:34

@HaCS: Elhiheted, az árkot nem ásták volna meg.

Fejesrob 2013.03.07. 17:45:51

@nu pagagyí: Az lehet, csakhogy szavazáskor erre nagyon sokan fognak emlékezni.

Mellesleg kb. félmillió nem Mo-n élő magyar állampolgár fog szavazni listára és ebből legalább 300.000 él Romániában.

Rogerius 2013.03.07. 17:49:38

@HaFr: nyilván értettem...semmi gond. De tényleg tudod hogy honnan jön a "szőröstalp"?

a románok bocskorban jártak és télen, egyfajta lábfej védőként (harisnyaként) nagy szőrű gyapjú szöttest (csergét) használtak...ami úgy nézet ki mint a szőr...na innen a "szőröstalp"

HaFr · http://hafr.blog.hu 2013.03.07. 17:51:39

@Rogerius: Köszi. Azt hiszem, emlékeztem rá Tamásiból, de most jobban megjegyeztem.

Online Távmunkás · http://onlinetavmunka.blog.hu 2013.03.07. 17:51:57

@Fejesrob: Miért kell bármelyiket meghívni? Nem lehetne ez az ország ünnepe és kivételesen nem arra felhasználni, hogy a Fidesz-Jobbik-MSZP-Milla összeméri, kinek nagyobb?

Abban egyetértek, hogy Romániában nem jó a magyar kisebbség dolga, de melyik országban van jobb helyzetben a kisebbség?

Nálunk nincsen annyi román, hogy velük lehetne kampányolni, ezért maradtak a cigányok a Jobbiknak. Meg persze a zsidók, akiknek a számát a nép többszörösen felülbecsüli, valószínűleg azért, mert a médiában, politikában és egyetemeken felülreprezentáltak.

Online Távmunkás · http://onlinetavmunka.blog.hu 2013.03.07. 17:54:37

@Fejesrob: Szerinted 300 ezer erdélyi magyar fog szavazni a magyarországi listákra, amikor kb. 400 ezren szavaztak a romániai választásokon? Nem hiszem.

Rogerius 2013.03.07. 17:56:52

@HaCS: köszi a figyelmeztetést...öreg forumozó vagyon, román etnikai forumokon már igen csak sokmindent láttam, olvastam.
Ugyanis román fórumokon én nem "gyülöletes magyar" vagyok hanem rosszabb "nemzetáruló renegát"

nu pagagyí 2013.03.07. 18:06:45

@Fejesrob: Hát igen, elég amatőr húzás volt ez az MSZP-től. Rejtély mi a céljuk, valami biztosan.

tarackos 2013.03.07. 18:19:21

@benoke77: Miért lenne az? Orbán is pacsizott már vele ahogy Ficóval is meg ezektől sokkal gázabb figurákkal is. Ha ők képviselnek egy államot nincs más választásod mint beszélni vele!

Mit kellene tenni? Lassú folyamatra berendezkedni. Pl. iskolakirándulásokat szervezni, fiatalokat összehozni etc. aztán majd 20-30 év múlva lassan lenyugszanak a kedélyek. Vagy ha kihal ez a generáció...

neozsivany 2013.03.07. 18:24:11

Hát azt semmiféleképpen nem tartom okos dolognak, hogy a lengyeleket egyesek idekeverik. A különbség pusztán annyi, hogy a 48-as szabadságharc idejéből nekem egyetlen román származású tábornok, vagy törzstiszt neve sem ugrik be, míg lengyel részről azért akadtak páran. Józef Bem, Józef Vysocki, Henryk Dembinski, Jerzy Bulharin, Mieczyslaw Woroniecki és még sorolhatnám. Ez azért egy elég szignifikáns különbség, ha már a szabadságharc évfordulójáét készülünk ünnepelni, nem?

Mária 2013.03.07. 18:31:29

"Mármost mi itt a blognál nem értjük, miért kellett Victor Ponta román kormányfőt meghívnia az az ellenzéki MSZP-nek egy belpolitikai rendezvényre."

Közöd?

Nem neked hívták, nem neked tartják a rendezvényt sem, amire meghívták Pontát. Semmi közöd hozzá, hogy kiket hívnak meg rá.

Jobban tenné a kedves jobboldal, ha nem a pofázással, hanem a kormányzati munkával, illetve annak minősítésével foglalkozna.

Mária 2013.03.07. 18:34:50

@Távmunkás:

Miféle ünnep?

A kongresszusukra hívták meg Pontát.

Fehér Folt 2013.03.07. 19:14:23

Sem a FideSS, sem annak egyes tagjai nem rendelkezhetnek politikai pozícióval a köztársasági rend helyreállítása után. A farkasok szabadsága a bárányok halálát jelenti. Ezt a magyar népnek nem szabad hagynia, különben a "vezéreinkkel" együtt mi is megsemmisülünk erkölcsileg.

Sírköves Slomó 2013.03.07. 19:50:14

Szerintem nagyon izgi lesz a köv. választás, na nem az eredmény szempontjából.

Szerintem új, kreatív gyülöletkampányt fogunk látni új eszközökkel, mert az eleve ilyenhez szokott posztkomcsiknak most szinte nincs vesztenivalója.

Bebes 2013.03.07. 19:55:06

Egy szót se értek a posztból. Mi az, hogy románnak lenni eleve fekete pont? Hogy nemzetárulás egy szomszéd ország kormányfőjét meghívni? Hová is? Egy párt kongresszusára? vagy általában véve Magyarországra?
Legalább az feltűnhetett volna, hiszen csak pár napja volt, hogy a magyar külügyminiszter 2-3 napot töltött Romániában, kollegáján kívül találkozott a házelnökkel és Pontával is. Az comme il faut? Vagy az sem?
(Ettől függetlenül én sem tudom, minek kellett pártkongresszusra hívni, de a maszop kapkodásán és tanácstalanságán túl semmi olyasmit nem találok ebben, mint a posztoló.)

Sírköves Slomó 2013.03.07. 19:59:22

''A Komáromi Szalon következő estjén, március 13-án Boldoghy Olivér, a Fontos vagy! mozgalom aktivistája és Gyurcsány Ferenc, a Demokratikus Koalíció elnöke a kettős állampolgárságról tart vitaestet.
A találkozóra, mely Komáromban, a RÉV-Magyar Kultúra Házában (Tiszti Pavilon) lesz március 13-án, szerdán 18.00 órától, minden érdeklődőt várnak.''

Dejó, a RÉVből csak egy kijárat van, az egy pinceklub. Ferinek annyi.

Mária 2013.03.07. 20:03:48

@Bebes:

Victor Ponta román kormányfő a szocialista pártcsalád tagjaként vesz részt az MSZP kongresszusán.

Tényleg nem értem, mi beleugatni valója van a sok fideszbirkának abba, hogy ki, kit, miért hív meg egy egyébként zárt rendezvényre.

Torkosborz 2013.03.07. 20:25:45

@Bebes:
Nézzünk a távolabbi jövőbe!
A mai MSZP olyan magyar, mint amilyen román PONTA Viktor!
Összenő aminek össze kell nőni.
Ők csak tudják, vagy csak ők tudják, mert valahol testvérek??

unionista (törölt) 2013.03.07. 20:32:16

@neozsivany:
dembinski maradt volna otthon. amúgy a románok érthető okokból nem harcoltak. pont az volt a probléma a forradalommal, hogy a nemzeti érdekek nem voltak összehangolva. ilyen alapon persze a horvátokkal egyáltalán nem kellene tárgyalni. de nem is az a gond, hogy "meseházy" és "ponta" találkoznak. hanem az, hogyha a román miniszterelnök nem lesz valamiben "engedékeny", akkor nehéz érteni a meghívást.

most persze lehet, hogy bejelentik, hogy a székelyföld területi autonómiát kapjon. jelzem ha román nacionalista lennék (a legtöbb román politikus az), akkor simán belemennék. mert az egy székely gettó lenne. nem lenne annyira szuper. szóval leszámítva ezt a nem túl valószínű (de azért nem is túl meglepő) esetet a meghívás nem racionális.

2013.03.07. 20:35:17

Az mszp egy vicc!
De ugye várjuk Berlusconit is! ;)

unionista (törölt) 2013.03.07. 20:35:52

@Rogerius:
nem tudjuk, hogy miért hívták meg. ha csak azért, mert "meseházy" úgy gondolta, hogy a magyar nézőgyerekek azt mondják, hogy ez menő, és fej dolog, akkor abban nyilván tévednek. ha a dologban van valami dupla csavar (ami nem tűnik lehetetlennek, de különösebben valószínűnek se), akkor meg majd mindenki néz ki a fejéből.

unionista (törölt) 2013.03.07. 20:54:06

@Fejesrob:
az a probléma, hogy ha a székelyek követelését hideg fejjel átgondolja valaki, akkor arra következtetésre jut, hogy azt a román nacionalistáknak érdekükben áll (!) elfogadni.

azért, mert a területében autonóm székelyföld semmi egyéb, mint egy gazdaságilag és kulturálisan elszigetelt gettó. a legnagyobb városban (marosvásárhelyen) román többség van. tehát az nyilván nem lehetne a székelyföld része. vagyis marosszék kiesik. aranyosszékről szó se esik.

innentől kezdve a "maroknyi" székelynek mi marad. székelyudvarhely és környéke, csíkszereda, gyergyószentmiklós, sepsiszentgyörgy, kézdivásárhely, és néhány község. slussz. ez románia számára nem egy óriási veszteség. ráadásul úgy, hogy innentől kedzve erdély fel lesz osztva székely, és románföldre. ami a szórványban élők számára nem túl jó. de mit lehet tenni. ezt támogatják. a román nacionalisták könnyen áldását adhatják erre az egészre. és onnantól kezdve ők lesznek a jó fej európaiak. akik azt csinálnak a gettóban élő magyarokkal, amit csak akarnak.

ezanicknevem 2013.03.07. 21:01:55

@Rogerius:
"Romániábol, románként...elnézést, helyesbitek, szöröstalpúként írok"

- Minek szőröstalpúzod le magad? Ki akar téged bántani?
A nicked alapján nagyváradi kötődésű lehetsz. De lehet, hogy tévesen feltételezem. Mindegy. Nagyvárad Erdély. Erdély nem Románia. Regát a Románia. De értjük, mire gondolsz, az egyszerűség kedvéért ezt lépjük át.
- Ha partiumi, erdélyi, székelyföldi magyar vagy, magyar vagy.
- Ha román vagy, akkor gratulálok. Bár nem tökéletes a helyesírásod (talán csak nincs elég ékezetes betűd), de így is sokkal jobban írsz, mint néhány magyar kommentelőtársunk.

"3.Március 15 illetve az 1848-as események az erdélyi magyarok, székelyek, szászok és románok számára polgárháborút is jelentett..."

- ... csak kicsit aszimmetrikus polgárháború volt ez. A románok kezében volt a balta meg a vasvilla, és a fegyvertelen magyar civilek, nők meg gyerekek végezték nyársra húzva, néha szó szerint. Igen, a polgárháború mindenkinek szörnyű, de nem mindegy, hogy a vasvilla melyik végén állsz. Hogy hutu vagy-e vagy tuszi. Bosnyák vagy szerb. Zsidó vagy náci. Hogy kinyírnak a családoddal vagy csak ejnyebejnyézve félrefordulsz, hogy srácok, ezt nem kéne.

"rengeteg ártatlan civil áldozattal. Az ártatlan áldozatoknak pedig nincs nemzetiségük..."

- De, van nekik. Például magyarok. Épp a nemzetiségük miatt lettek ártatlan áldozatok. Meg azért, mert a fegyverre fogható magyar férfiaknak máshol volt dolguk, ezért ki voltak szolgáltatva a csőcseléknek, akiket eufemisztikusan román népfelkelőknek nevezünk.

"Ők csak ártatlan és tehetetlen szenvedői voltak az emberi tébolynak."

- Nyugi, nem várjuk, hogy bocsánatot kérj a románság nevében. Szép gesztus lenne, de nem mennénk vele semmire. Talán ha a román állam azzal kezdené, hogy visszaadja Erdélyt és Székelyföldet a magyar államnak, és autonómiát ad a csángóknak... komolytalanul hangzik, igaz? Pedig kezdetnek épp jó lenne. Az anyagi és erkölcsi jóvátételről, a nyilvános bocsánatkérésről utána tárgyalhatunk.

Azzal nem érsz semmit, hogy a háború szörnyűségeiről elmélkedsz. Ez a magyar-román a konfliktus nem gyerekek kődobálásáról szól. Ez arról szól, hogy a románság bevándorolt a magyar fennhatóság alatt álló Erdélybe, ott magyarirtásokat követett el, azután elragadta a területet a magyar államtól, és még egy kis magyarirtást azután is elkövetett, és azóta módszeresen számolja fel a magyar kultúrát ott, ahol éri.

Te normális embernek tűnsz, mindegy, mi a nemzetiséged. Fogd fel, hogy ez nem egy "pusziljátok meg egymást, felejtsünk el mindent, legyünk újra barátok"-helyzet.

Remélem, hogy ezt az egészet csak amolyan békítő szándékkal írod, és nem szándékosan maszatolsz. Ugye nem akarod azt sugallni, hogy a román nemzet nem tehető felelőssé az erdélyi magyarok lemészárlásáért? Tettek ők ilyesmit a XVIII., XIX. és XX. században is.

Vagy hogy most, hogy Erdély a román állam része, ez így rendben van, fogadjuk el a status quót? Ugye nem várod, hogy a lelkünk mélyéig, önként azonosulunk ezzel a helyzettel? Netán helyeseljük is?

"Mindezektöl függetlenül az MSZP hibát követett el amikor meghivta Pontát... "

- Egyetértünk. Nem mintha érdekelne az MSZP és Ponta megbeszélése. De a Fideszt le kell váltani, és ilyen fölösleges hibákkal szavazatokat pocsékolni a legerősebb ellenzéki pártnak, ez óriási hiba.

ezanicknevem 2013.03.07. 21:05:01

@Mária: "Nem neked hívták, nem neked tartják a rendezvényt sem, amire meghívták Pontát. Semmi közöd hozzá, hogy kiket hívnak meg rá.

Jobban tenné a kedves jobboldal, ha nem a pofázással, hanem a kormányzati munkával, illetve annak minősítésével foglalkozna."

- Ez nem a jobboldal gondja, hanem az egész országé. Az ország érdeke, hogy a Fidesz eltűnjön a hatalomból.

Román politikust meghívni mindenféle nyomós ok nélkül, ez szavazatveszteséggel jár.

Szavazatokat elvesztegetni egy olyan párt részéről, amely részt vehet a Fidesz leváltásában, dilettáns viselkedés.

vakapad 2013.03.07. 21:17:25

Azoknak, akik utálják az MSZP-t, minden, amit az MSZP csinál, az rossz. Azoknak, akik utálják a FIDESZ-t, minden, amit a FIDESZ csinál, az rossz. Pedig ez nem igaz, például Orbánék csináltak jót is ... amikor ... izé ...most nem jut eszembe ... majd később.

Ponta meghívása valami olyasmit akart jelezni, hogy mi jóban vagyunk, és jóban is akarunk lenni azokkal, akik azt az országot vezetik, ahol a legtöbb nemzettestvérünk él. Ha rosszban vagyunk velük, akkor sajna nem Budapesten csattan ám az ostor, hanem Székelyudvarhelyen. Ez a meghívás persze fel fogja háborítani azokat, akik úgyis naponta felháborodnak (ami az MSZP szempontjából tökmindegy), és ha kap egy kis médiasegítséget, akkor pozitív hozadéka is lehet. A pozitív hozadék persze csak akkor képzelhető el, ha az írástudó értelmiség megérti a gondolatot, és helyeslőleg lép fel mellette. Erre, valljuk be (már az írástudó értelmiséget elnézve), igencsak kevés esély látszik.

Sírköves Slomó 2013.03.07. 21:21:42

@vakapad: Igen aki nem hülye az meg emléxik mit hozott a maszop jópofizása a határon túliaknak..:)

Ezért is szeretné az mszp hogy minnél több HTM szavazzon...:)

vakapad 2013.03.07. 21:45:47

Hát igen. Itt láthatóan mindenkinek az MSZP szavazatmaximalizálása a fontos, és nem az, hogy mi van/lesz az erdélyiekkel (szlovákiaiakkal, szerbiaiakkal, ukrajnaiakkal).

kekex 2013.03.07. 21:46:57

Aki a "nemzeti" retorikára fogékony, az narancsmákonyban fetreng, vagy annál barnábban, és SOHA nem szavazna az mszp-re, ha az a feje tetejére áll, akkor sem.
Nem 25 ezer felett lesz a szavazatveszteség, hanem valahova a nulla felé konvergál.
És elfogadta a meghívást az RMDSZ is, ez csak az itthoni hideg polgárháborús helyzethez szocializálódottak szemében érthetetlen.
Európában meg az egy pártcsaládhoz tartozók látogatják egymást. Ezért fogadják néhány helyen még mindig Orbánt is.
Ez a meghívás NEM a hazai szavazóknak szól, hanem a határon túliaknak. És onnan egészen más a megítélése: józan, jószomszédi. Már a normális szavazók körében, akik ott többségben vannak, és a Szász valamint Tőkés féle mélynemzeti pojácákat rendre leszavazzák.

panelburzsuj 2013.03.08. 00:57:08

@kekex:

A "belföldi" magyarok pártállását elég sűrűn szondázgatják.

De fogalmam sincs, hogy a "határon túli" magyar állampolgárok körében végzett-e már valaki is szakmailag többé-kevésbé megálló közvéleménykutatást.

Hiedelmek, várományok persze vannak dögivel - de (közététt) mérésről nem tudok.

Lehet, a szocik szondáztak egyet házi használatra?

WLaci 2013.03.08. 02:11:52

Az RMDSZ nem a szoci pártcsaládban van, hanem néppárti. Csak éppen közelebb áll a nyugati konzervatív pártokhoz, mint a fidesz-maffia, sokkal. Akkor szívják meg nagyon a narancsosok, ha az RMDSZ rámozdul a magyarországi kampányra, és behozza az erdélyieket a szoci táborba. És erre minden esély megvan, mivel ott szerintem kevésbé vevők a provinciális suttyóságra. Egyrészt ők érintkeznek más néppel, eleve többnyelvűek, másrészt meg Erdély kultúrtáj a mai Magyarország legtöbb részéhez képest.

Mária 2013.03.08. 08:49:42

@FILTOL:

Miért is?

Azért, mert a körülötted élő tyúkok úgy szokták?

Válogasd meg a társaságodat :D

Mária 2013.03.08. 08:53:55

@ezanicknevem:

Már miért lenne az egész ország gondja az, hogy az MSZP kit hív meg a ZÁRT rendezvényére?

Foglalkozzon a jobboldal inkább az ország VALÓS gondjaival, ahelyett, hogy olyasmibe pofázik, amihez semmi közötök.

Mert az nyilván rendben van, hogy Matolcsy szakácsokkal, térképészekkel meg kórházi orvosokkal tölti fel a Nemzeti Bank vezető posztjait.

Ez szóra se érdemes.

Ugye???

kekex 2013.03.08. 09:20:21

@unionista:
Talán illene tudomásul venni, hogy az mszp nem a román KORMÁNYFŐT, hanem egy román testvérPÁRT vezetőjét hívta meg. Tehát semmiféle államhatalmi következmény nem várható.

kekex 2013.03.08. 09:23:15

@Elli Vízel - The Ultimate Survivor:
Bizony, az ellenzéknek volt alkalma hozzászokni-hozzáedződni a fidesz gyűlöletkampányaihoz.
Most majd kiderülhet az is, hogy nem az a legény, aki üti, hanem aki állja!
Csak a posztkomcsiban tévedsz: azok "odaát" vannak, a fidesz vezetőségében és kormányában. Az mszp vezetőségében egy darab sincs!

kekex 2013.03.08. 09:26:37

@unionista:
A székely zászló pont azt jelzi a románoknak, hogy nem kell az autonóm területek Magyarországhoz csatlakozásától tartani, nyugodtan meg lehet tehát adni az autonómiát: mert az ellenkezőjét a MAGYAR zászló kitűzése mutatná. Ezért röhejes a magyar közintézményekre kitűzni!
A székelyek egyébként sem tartják magukat magyarnak, talán hallottad már a "Székely szarta a magyart" szöveget!?

unionista (törölt) 2013.03.08. 10:42:32

@kekex:
ez tipikusan az "okosabb enged, szamarabb szenved" esete. könnyen lehet: erdély történetében nem először, és nem utoljára a románok lesznek az okosabbak.

a románoknak a 41 vidéki megyéből le kell mondani 2 kisebbről. ez hargita és kovászna. maros és marosvásárhely ugyanis román többségű. vagyis székely tömb 5-6 kisváros, nagyjából ugyanennyi nagyközség és néhány apró falu. slussz. azon kívül, hogy nagyon szép a táj a legjobb tudásunk szerint nincs komoly természeti erőforrás a székelyföldön alatt. a románok könnyen mondhatják az egész követelésre azt: oké. osszuk fel erdélyt székelyföldre és románföldre. és előbbire tűzzétek ki tegyétek ki a székely nemzeti lobogót. ha ezt akarjátok, akkor legyen így. ezek után ők lesznek európában a jó fejek. akik minden követelést teljesítenek.

csakhogy a román nacionalisták ezek után mondhatják a szórványban élőknek: ott van a gettótok, ti akartátok, költözzetek oda. vagy magyarországra.

arról nem beszélve, hogy kormányzati támogatással román vállalkozók mehetnek hargita és kovászna megyébe. mert ezek továbbra románia részei maradnak. és ez a két kis megye csak tartományi szinten önálló. a bukaresti szövetségi parlament továbbra ezek fölött áll. a román pártok között ma már konszenzus van, hogy a magyarokat nem engedik a kormányozni. korábban csak azért voltak érdekesek bukarestben, mert románia uniós csatlakozáshoz budapest beleegyezése kellett. most ez már nem kell. arról nem beszélve, hogy orbán viktor a székelyeket is megosztotta, így az rmdsz a bejutási küszöb szélén áll.

ponta ha elég okos, akkor bejelenti, hogy engednek a székelyek követelésének. és tűzzék ki minden sarokra a székely zászlót. ők is kiteszik a bukaresti szövetségi parlamentre. és fölébe helyeznek egy óriás románt.

Kuviklacz · szemelyesadatok.blog.hu 2013.03.08. 13:29:57

@tarackos: Ezt csinálták a franicák és a németek a II.vh. után. Szerintem a Nobel-békedíjat az EU-nak és a városkörnyéki bokroknak (és egyéb randihelyeknek) megosztva kellett volna kapniuk.