1000 A MI HAZÁNK

" Míg más parlamentáris országokban a jobboldal általában a józan és megfontolt konzervativizmust, a tradíciókhoz való ragaszkodást tekinti hivatásának – nálunk a magát jobboldalinak nevező kormányzati rendszer ezekkel ellenkező törekvéseket mutat. Alkotmányjogi téren a parlamentarizmus elsorvasztása és látszatparlamentarizmussá süllyesztése ennek az állítólag jobboldali kormánypolitikának egyik fő célja. A vezérkedés, az egy akarat érvényesülésére felépített és minden bírálat elnémításával kialakított nemzeti egység, másrészt gazdasági téren az individualista gazdálkodást mindinkább elfojtó, egy újfajta kollektivizmus felé elhajló, sokszor már a magántulajdonba is belenyúló törekvések: nehézzé teszik egy konzervatív politikus számára, hogy ezzel a jobboldallal azonosítsa magát.” (Gr. Apponyi György, 1935)

Friss topikok

Béndek Péter blogja

2013.02.23. 06:52 HaFr

Tökéletes Orbán-beszéd

Jávor Benedek szerint aggasztó a kormányfő valóságérzékelésének teljes hiánya. Szerintem meg az aggasztó, amit Jávor (Schiffer, Bajnai usw.) a politikáról gondol. A szimpatikus (és unszimpatikus) hülyék gyülekezetében, ami a hazai "demokratikus" ellenzék, nincs egy figura (na van egy fél: Gyurcsány), aki legalább hozzávetőlegesen sejtené, miről szólt milyen műfajban Orbán beszéde.

Valóságérzékelés? Mi is az? A fenti zárójelesek szerint a valóságérzékelés az, hogy az ember KSH-alapossággal eltalálja a reálbér- és a villamosjegyár-emelkedést itt és most, 2012-re vonatkozóan. Egy valóságérzékelő miniszterelnök, miközben szemezget a KSH, a gazdaságelemző lobbik és Mesterházy Attila összes műveinek egzekutív kivonatából, töredelmesen bevallja, hogy a reálbér csökkent, a villamosjegy ára meg nőtt, amit on spot lemondás követ, lehetőleg sírógörcsben. Vagy valami hasonló. A hülye barmok.

A mai magyar ellenzékről mindig is tudni lehetett, hogy kormányozni is képtelen és a politikát sem érti, de mivel Orbán előttük műveli már a politikát mesterfokon vagy tizenöt éve (nem a kormányzását kéne vizslatni, arról mindenki látja, hogy ökörség), kezd aggasztó lenni, hogy semmit sem tanulnak.

Orbán jó neokon vagy nagy államférfi vagy vak akarnok vagy felcsúti suttyó módjára (lehet szemezgetni) a politikának -- a hatalom megszerzésének és megtartásának -- rendeli alá a kormányzatát, a kormányzást, ennek asszisztálására tart mindenkit maga körül, kezdve Krisztussal és Lázárral és a papokkal, a budai polgárokon és a székely lófőkön át, egészen Gyurcsányig és Barrosóig. A beszéde is ennek jegyében fogant. A tényekhez, még a az elferdített tényekhez sem volt semmi köze: ebből a szempontból Orbán a holdbéli csónakos és az Indiát meglelő Kolombusz keresztezéséhez hasonlít a boncasztalon, méltó tanítómestere Matolcsynak. Van azonban egy óriási különbség a kettejük között: az utóbbi, félő, el is hiszi, amiket mond és irkál, Orbán viszont, félő, pontosan tudja, mi van ebben az országban. A tálentuma politikai: ezt a gőzölgő kupacot is a saját javára tudja fordítani, nem utolsó sorban úgy, hogy előbb belefojtja az ellenzékét. Most éppen úgy, hogy látványosan, a "közös műre", nemzetre, a jövőre, saját kormányzata óvatos bírálatára és az ellenzék (nem véletlenül ebben a tónusban fogalmazott) kelekótyaságára apellálva elkezdett konszenzust építeni a centrumban, és jó eséllyel még az előtt el is fog sok mindenkit vinni a középről, hogy Bajnai rugózásából megszületne valami nagyon-nagyon szakmai program, és az elkezdené behozni a sok-sok racionális választót (meg ahogy Gordonka a kiscsopiban elképzeli, na edd meg szépen a tökfőzeléket).

A politika nem a valóságérzékelésről szól, hanem ellenkezőleg, a valóság zárójelbe tételéről és átalakításáról. És arról a képességről, amely elhiteti a közvéleménnyel, hogy ez így van jól. Hogy a magyarokkal könnyű bármit? Lehet. De nézzük meg a másik oldalt: melyik ún. valóság lehet csábító az ellenzék illusztris képviselőinek adagolásában? Milyen közvélemény az, amelyik egyszerre képes realista lenni és elviselni a realizmushoz társuló eme arcokat? Megvenni az ellenzék valóságérzékelését az ellenzéktől? Akkor ne jöjjön inkább a tündérmese?

Orbánnak nem kell ismernie a Ecostat-statisztikákat (bár nyilvánvalóan ismeri őket) -- elég azt tudnia, hogy a magyar közvélemény nem kíváncsi rájuk, pontosabban: hogy meddig nem kíváncsi rájuk. Orbán a politika művésze: az ellenzék az íróasztaloké. Orbán hatalmának bástyái az akarat és a közvélemény. Az ellenzék bástyája? Olyan nincs. Sötét gyalogok vannak, a legjobb akarattal.

Négy éve ilyenkor már Orbáné volt az utca, a többség lelke, a jövő. Ma mije van az ellenzéknek? A széles mosolyom, az az övék.  

530 komment · 4 trackback

A bejegyzés trackback címe:

https://hafr.blog.hu/api/trackback/id/tr285099560

Trackbackek, pingbackek:

Trackback: Hazugságok és nagyívű ígéretek - évet értékelt Orbán Viktor 2013.02.23. 16:57:32

A hagyományoknak megfelelően immáron 15. alkalommal értékelte a miniszterelnök hazánk teljesítményét. Bár épp a tegnapi napon hozta nyilvánosságra az Európai Unió, hogy nem bízik a magyar hiánycél 3 százalék alatti tartásában, illetve az 1 százalékos g...

Trackback: Az „Orbán bébik”, a látók. 2013.02.23. 14:00:29

A gyerekek látnak valamit, de az nem a Matolcsy mozi, hanem az, ami majd Grazban, Londonban, Stuttgartban, valahol vár rájuk....

Trackback: Kinek szólnak az évértékelő beszédek? 2013.02.23. 13:56:41

Az évértékelő beszédek célcsoportja nem a választópolgár, hanem a többi politikus. A sablon ugyanaz, mint azon kérdés esetén, hogy kinek a kedvéért öltöznek a nők? A női öltözködés célcsoportjáról már régóta tudjuk, hogy az nem az erősebbik nem, hanem...

Trackback: 20 év múlva Kánaán 2013.02.23. 09:45:57

Orbán Viktor évet értékelt, 2012-őt, azaz az elrugaszkodás évét - bár tartalmilag inkább a kicsit távolabbi múltat ostorozó, a közelmúltat feldicsőítő és a jövőt fantasztikus vízióba öntő kampánybeszédnek lehettek részesei a hallgatók, olvasók. Rövide...

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Totof 2013.02.23. 20:17:30

@Mystes: Nem ezt mondtam. Tanulj meg szöveget értelmezni.

subtotal 2013.02.23. 20:18:55

@Mystes: nem tudom, ezt a faszit huszonéve még csak háttérbe sem szorította a közvélemény, nemhogy a pártja, pedig a szélkakas hozzá képest...mert az adott pillanatban mindig a taktikai érdekei szerint vezérel még ha a stratégiát ezt keresztbeb@ssza is és ebben az országban ez működik.

@Totof: a saját szempontjaik szerint nem kell, hiszen jelenleg ők sem néznek tovább 2014-nél. Ráadásul úgy gondolják, majd eladják ugyanúgy azt a sz@rt is, mint a jelenlegit. De ez nem jött be még Ferinek se a pénzbőség idején...

sárkányfő 2013.02.23. 20:33:09

@Blogger Géza:
Á megjelent a kormány első számú seggnyalókája. Mond szépen, mit akarsz mondani? Azt akartad megmutatni, hogy tudsz másolni? Ügyes vagy. Ha viszont akarsz valamit állítani is, akkor szedd össze magad és préselj ki magadból legalább egy tőmondatot.

Mystes 2013.02.23. 20:44:31

@Totof: Mi már Géza, meg István idejében is lavíroztunk Bizánc/Kijev és a Németek -sőt, Róma- között, mert az egyiket csak a másikkal tudtuk sakkban tartani. Így tudtunk függetlenek maradni.

Ez ezután sem lesz másképp!

PS:
Az, hogy neked oroszfóbiád van, egyéni ízlés kérdése. Ha úgy érzik, hogy a pártjukra tudnak fordítani, akkor majd kénytelenek lesznek adni... :)

Mystes 2013.02.23. 20:45:32

@Totof: Persze, hogy nem mondtad. Te ilyet sosem mondanál. Szerinted az IMF kisangyal :)))))))

Mystes 2013.02.23. 20:48:39

@subtotal: Mondjuk: Orbán váltott lényegesen irányt, mondjuk ötször. Most mondtam valamit. Baj? Nem. Ha baj, alkalmazzunk automatát a politikában, emberek helyett!

Vagy: jobb lett volna, ha ezt az öt irányvonalat öt különböző politikus csinálja meg? Az ország szempontjából nem mindegy? Nem ugyanaz lenne a vektoregyenlet végeredménye?

Ferenc Jóska leverte 48-at, aztán hidat építtetett Budapesten. Akkor Ferenc Jóska szar ember?

leponex 2013.02.23. 20:48:50

@sárkányfő:
"Tehát tök feleslege ezen az egész műdumán rágódni, és sajnálok mindenkit aki képes komolyan venni a fedőszöveget és nekiállni visszamondani a szöveget. Egy pici realitásérzékkel egy pici objektivitással, de tényleg csak egy kicsivel azonnal átlátja bárki, hogy ez csak a lóvéról szól, és semmi másról. És ez egyben helyére teszi a rombolás-rablás kamu indokait is."

:) No ebben egyetértünk.

Abban ugye nincs vita köztünk, hogy az állam állampapírt bocsátott ki annak a járuléknak a pótlására, amiből a (jórészt külföldi) alapkezelők megvásárolták azt.

És igazad van, valóban itt csak a lóvéról volt szó, nem a majd egyszer kifizetendő nyugdíj fedezetéről.

Az egyszer privatizálható vagyon addigra igencsak megfogyatkozott, két nagy kassza maradt még, a nyugdijjárulék és az egészségügyi járulék.

A manyup lényegében a nyugdíjjárulék részleges privatizációja lett volna, extra különlegessége az volt, amit már megvilágítottam neked.
A nyugdíj kifizetéséig az alapkezelő ( ismétlés a tudás atyja ) zéró befektetéssel, az állam költségen beszedett nyugdíjjárulékot zéró kockázattal ( semmiféle garantált hozam nem volt előírva, ha jól emlékszem ), fix jutalékért kezelhette a növekvő vagyont.
Neki biztosan jövedelmező volt a projekt.
De még a nyugdíjkifizetésre sem vállalt garanciát, ez megint csak tény.

Mulatságos felhozni 'garanciaként' a kötelező állampapír portfoliót, hiszen a manyup létjogosultságát épp azzal indokolták, hogy az állam majd nem tud nyugdíjat fizetni.

Akkor bizony már az állampapír sem érne semmit.

Igazad van, felesleges ezen a műdumán tovább rágódni, és tényleg sajnálható, aki komolyan tudta venni, hogy az államtól kapott pénzen vett állampapír tényleg remek nyugdíjreform.

Bámulatos volt az Atv-n Békesi közgazdász okfejtése, amikor a megszüntetett manyup miatt kieső állampapírkereslet miatt aggodalmaskodott nyilvánosan.

Fel sem merült benne, ha a nyugdíjjárulékot nem adják át a manyupnak, akkor annak pótlására nem is kell állampapírt kibocsátani, így aztán nem is kell azt megvenni.

Műszaki végzettséggel ez teljesen világos, gondolom neked is inkább közgazdász vagy valami hasonló érdeklődésed lehet :)

Ragozni persze lehetne a végtelenségig, mint ahogy kamatokat fizetni a privatizált nyugdíjjárulék után.

Mystes 2013.02.23. 20:54:36

Ha beleolvashatnánk a Mátyás korabeli sajtóba, megtudnánk, hogy Mátyás milyen szar politikus volt.

Ma meg azt mondjuk, hogy Magyarország akkor állt hatalma csúcspontján.

PS:
Ugyanez fokozottan áll Szent Istvánra! Azt utálták még csak életében igazán! Ma meg azt mondjuk, hogy döntő jelentőségű volt, amit csinált.

Na, ilyen dolog a politika.

leponex 2013.02.23. 20:57:00

@fizetekmegegysort:
"aztán mondd már el lécci, hogy ha az a szegény támadott Viktorod nem támad MINDEN reformot ellenzékből, hanem hagyja Ferkóéknak, hogy megcsinálják"

Óvónéníííí! Az Orbán nem hagy kormányolníííí!

A gazdasági törvénykezés feles volt, Orbán csak a kétharmados törvények útjába állhatott.
A népszavazás meg ugye a legmagasztosabb formája a demokratikus hatalomgyakorlásnak, Ferenc testvérünk magabiztosan kijelentette, meggyőzik a választókat, és megnyerik a népszavazást.
És lőn.
De még a visszavont egészségügyi törvénynek is csak kis jelentőségű eleme volt a 300 ft-os vizitdíj, ápolási díj. Amiből maximum fejenként 2 x 20 x 300 ft jöhetett volna össze - a beszedés, pénzkezelés költsége.
Mondjuk Kóka doktor automatái hoztak volna valamit a konyhára. Neki.

De gondolom, a mostani ellenzék belátja ezt a gazságot, és rögvest támogatásba lendül a mostani reformok érdekében :))

Mystes 2013.02.23. 20:57:14

@Mystes: Meg ilyen dolog ez a blog is például.

Vagyis, hogy Orbánt eszik-e vagy isszák, párszáz év múlva jobban fogjuk tudni, látni.

subtotal 2013.02.23. 20:57:43

@Mystes: Ferenc Jóska császár volt, Viki meg csak szeretne király lenni...

Amúgy Ferenc Jóska mindezeket Ausztria stratégiai érdekei szerint tette...

Viktor váltásaiból mi hasznunk van? Max az, hogy láttuk öltönyben, szakállasan, bőrkabátban meg gumicsizmában is.
Azaz igen, ennyi váltást egy épeszű országban ugyanazzal a búrával nem lehet megcsinálni.

Totof 2013.02.23. 21:00:08

@Mystes: Azért István meg Géza korában eléggé olyan helyzetben voltunk, hogy mi szartuk a spanyolviazt. Most meg eléggé nem. Akkor függetlenek voltunk, most tagja vagyunk az Uniónak. Úgyhogy az a helyzet, hogy két nagyhatalom csatájában akarjuk megmondani a tutit és pont annak a karjába akarunk visszatérni, akit elhagytunk, és pont azt szopatjuk, akinek a kedvéért elhagytuk. És tudod mi van? Az oroszok gyengítik rajtunk keresztül az EU-t, mi meg szépen asszisztálunk hozzá. Te meg ennek tapsolsz.

Nem fóbiám van, tapasztalatom.

Éhes_ló 2013.02.23. 21:01:33

Szomorú, de igaz amit a poster ír.

A baj az, hogy buktort csak a valóság tudja legyőzni, az meg előbb-utóbb bekopogtat mindenki ajtaján.

No az lesz a nem semmi.
Nem buta ember ő, ezért kell neki a TEK.

sárkányfő 2013.02.23. 21:03:06

@leponex:
Figyu már, az érveim 90%-át (ismét) levegőnek nézted. Ugye nem hiába írtam le annyi mindent? Ugye érdemben is akarsz reagálni?
Ugye nem derül ki hogy egy tök komolytalan embert vettem komolyan?

S_a_n_y_A 2013.02.23. 21:03:24

Próbálok rájönni, mi a kalkulációs metódus. Ha jól emlékszem, tavaly még kért egy ciklust és 2018-ra ígérte a csuda jót. Idén már 2031-re csúszott át a céldátum. Jövőre vajon mennyivel fog előrukkolni?
A verzió: tavaly 2018, idén 2031, 2031-2018=13. Jövőre 2043-as céldátum jön (2031+13).
B verzió: tavaly 2018-2012 = 6 év, idén 2031-2013 = 18 év (6*3) a jelentől. Jövőre 2068 lesz az ígéret (2014+6*3*3).

Ki mit gondol, melyik jön majd? Lehet nyugodtan szavazni.

Mystes 2013.02.23. 21:03:54

@subtotal: Miért nem? Csak a doktrinérek olyanok, hogy csak egyféleképpen képesek látni a dolgokat! Rákosi élete végéig meg volt arról győződve, hogy az ő irányvonala a helyes. Szálasi szintúgy.

Ennek fényében inkább dicséretes, ha valaki nem hülyül el ennyire.

Mystes 2013.02.23. 21:05:04

@Totof: Összevissza beszélsz.

Túl hosszú lenne erre válaszolnom. Elnézést.

Totof 2013.02.23. 21:05:25

@Mystes: Sajna a GDP adatok ezer év múlva is csökkenő tendenciát mutatnak a 2012-es évben.
Mátyás meg csak eljutott Drezdáig. Azért ez alapvető különbség. De te ennyit se akarsz látni.

Totof 2013.02.23. 21:06:45

@Mystes: Ja, hogy nem érted.
Tudod mi az elnézés?

S_a_n_y_A 2013.02.23. 21:07:38

@Éhes_ló:

"Szomorú, de igaz amit a poster ír.

A baj az, hogy buktort csak a valóság tudja legyőzni, az meg előbb-utóbb bekopogtat mindenki ajtaján."

No igen, ez erősen valószínű, hogy így lesz. Csak azon tűnődöm, vajon mit fognak felelni a kopogtatásra az egyszerű választók? Nagy szemeket meresztve csodálkozni, hogy "na de kérem, fényességes Orbán Viktor, Magyarország legragyogóbb lángelméje nem ezt ígérte..."?

Mystes 2013.02.23. 21:12:02

@Totof: Elnézést kérek, nem fejtem ki a válaszomat. Túl hosszú lenne, mert minden mondatodra egyenként kellene reagálnom! Ennyit akartam mondani.

De, röviden is kifejthetem: nem értek (veled) egyet.

Üdv

Mystes 2013.02.23. 21:14:56

@Totof: Csakhogy ezer év múlva már azt is látni fogják, hogy nem a GDP volt a lényeg! Sőt! Ezer év múlva már úgy fogják utálni a gdp-t, mint a szart, ha ugyan nem röhögnek rajta, mint valamikor komolyan vett, de addigra már teljesen idejétmúlt és nem használatos mutatót.

Totof 2013.02.23. 21:15:42

@Mystes: Mit nem tudsz azon véleményezni, hogy István meg Géza korában sokkal erősebbek voltunk, most meg asszisztálunk ahhoz, hogy az Oroszok tönkrebasszák az Úniót?

Totof 2013.02.23. 21:18:09

@Mystes: Nyilván nem csak erre az egy mutatóra gondoltam te kretén. A kincstár bevétele viszont érdekes adat volt Istvánnak meg Mátyásnak is.

subtotal 2013.02.23. 21:18:56

@Mystes: aki 2008-ban tandíjmentes közoktatást akar, majd 2012-ben pedig önfenntartót, az valóban nem doktríner :)
Dícséretesnek viszont semmiképpen nem nevezném, ha valakinek az üléspontja határozza meg az álláspontját.
Inkább opportunista populistának. Saját szavaival politikai vállalkozó.
De nem vele van a baj, majd a valósággal lesz...

leponex 2013.02.23. 21:19:25

@ob.szerver:
"Egyetlen kérdés marad: ennyire nem vagy tisztában a tényekkel vagy csak simán hazudozol?"

excopp barátunktól láttam, hogy sosem szólt vissza személyeskedő hangon akkor sem ha indokolt lett volna .-)

Valóban az IMF-Eu hitel egy részéből lett 31 mrd-os a tartalék.
Most valamivel több, azt hiszem, és a felvett hitelt a két év türelmi idő után 2010-től folymatosan törleszti a mostani kormány, talán párszáz millió törlesztése van még hátra.
A mostani MNB tartalék már az IMF-Eu hitel NÉLKÜL van meg.

Az pedig régóta komoly szakmai kérdés, vajon tényleg szükség volt/van -e ekkora tartalékra, ami cirka 0,2 % gdp-arányos kiadást jelent, sokak szerint feleslegesen.
Nagy kérdés, vajon az új jegybankelnök változtat-e, és milyen következmények lesznek.

De ahogy a kamatvágási küzdelmet megnézed, bizony semmi nem igazolódott be, amivel Simor keresztbe feküdni akart a kormánynak.

leponex 2013.02.23. 21:27:14

@_most_:
" jaj, igen pontosan ilyeneknek szól Orbán beszéde, mint te. Nemzetközi összeesküvés Orbán megbuktatására"
:)
Most, hogy nem sikerült, lehet tagadni :)

De talán még emlékszel arra, amikor a kiélezett helyzetben az IMF tárgyalások során Orbán hirtelen feltette a kezét, megígért mindent, amit kértek ... Mert különben államcsőd lesz, érkezett a szelíd noszogatás.
Oszt látod hova jutottunk, lényegében most akkora kamat fejében bocsátottak ki tízéves dollárkötvényt, mint amennyibe a négyéves imf-hitel került volna.

De vajh mi lehet az oka, Orbánnak már a jövő évi hiányt sem akarják elhinni, a franciák meg most kapnak különleges felmentést a deficit miatt.
Ahogy a németek is megtehetik. Meg az angolok.
Egyenlő pályák, egyenlő esélyek, azonos szabályok.

fizetekmegegysort 2013.02.23. 21:28:04

@leponex: óvónénííí...az elmúttnyócév mijatt még kétharmaddal se bírok kormányolni! - ilyesmit én is tudok írni. Az meg, hogy a mostani ellenzéken kérsz számon valamit, amit Orbánék húztak keresztbe, majd vezetnek be... Szánalmas. Tény, hogy a szocik ritka bénák voltak. Az is tény, hogy Orbánék meg ritka parasztok akkor, amikor olyan dolgoknak is keresztbe tettek, amikről jól tudták, hogy szükséges, és valóban előre vinné a gazdaságot. Vizitdíj automatát egy Simicska - Közgèp birodalmas korban felhozni - megint csak szánalmas. Vagy te is úgy gondolod, hogy a szocik balfaszsága és gátlástalansága Orbánékat mindenre felhatalmazza? Hogy is volt: "Óvónénííí, igaz hogy én nagyon sokat lopok, de a Ferike is lopott... " ki is mutogat, és kire?
És végül: a szoci szavazók képesek voltak az övéiket 2010-ben megbüntizni, és azt mondani, nem erre adtunk felhatatmazást. Ha Viktor 2014-ben marad, azzal a szavazói 2 dolgot ismethetnek el: vagy egyetértenek ezzel a szégyenletes tolvajtempóval létrehozott mini diktatúrával, vagy egyszerűen elhiszik, hogy ez így jó, és a számoknak nem barátai. Bármelyik is igaz, onnantól semmi erkölcsi alapjuk libsizni/komcsizni, a balosokat szidni. És bármelyik is történik, nekem sírhatnékom van, hogy az emberek ennyire nem képesek gondolkodni.

S_a_n_y_A 2013.02.23. 21:31:15

@Mystes:

"Az érdekelne, hogy hogyan nőhet az államadósság, ha:
1., Hitelt nem veszünk fel.
2., Az eddigiek részleteit törlesztjük."

Nagyon egyszerűen. Ne haragudj, hogy ilyen szinten tárgyalom a dolgot, nem akarlak megsérteni. Úgy látszik, Neked még nem mondták el, az adósságállományt nem abszolút, hanem relatív módon mérik, az ország összes megtermelt javának értékéhez képest (=GDP, bruttó nemzeti össztermék). Abszolút értelemben változatlan nagyságú adósság is nő relatív értelemben, ha az össztermelés csökken.

igyugyaz 2013.02.23. 21:35:29

Azért az, hogy valaki növekvő reálkeresetek mellett elveszít egy választást majd utána megint egyet, és aztán jó pillanatban bemákol egy öszödi beszédet, nem feltétlen a mesterfokon űzött politika jele. Persze nálunk igen alacsony a léc, ezt nem értette még meg az ellenzék. Teljesen felesleges rávilágítani a kormány cinizmusára, kártékonyságára, elhibázott kül és belpolitikájára. Ez tízezer embert ha érdekel ebben az országban. Az átlag buta barmot, más néven a mélyen tisztelt választót teljességgel hidegen hagyja az ilyesmi, ő azt igényli, hogy a pofájába hazudjanak, ő szeretné hallani, hogy harminc év múlva lehagyjuk Svájcot és ha napi kétszer megmondják neki, hogy kit kell utálni, utálni is fogja. Úgyhogy itt lenne az ideje, hogy az ellenzék ezt felfogja, elővegye a szaros vödröt és meglendítse a Fidesz irányába, merthogy bármennyire is nem szimpatikus a bloggazda, igaza van. A politika ilyen, mocskosul játsszák, tisztának csak a pályán kívül lehet maradni. Az pedig, hogy egyes nálunk szerencsésebb országokban mégis kulturáltabbnak tűnik mindez az kizárólag az ottani választók magasabb igényeinek köszönhető.

leponex 2013.02.23. 21:36:45

@sárkányfő:
"Figyu már, az érveim 90%-át (ismét) levegőnek nézted. Ugye nem hiába írtam le annyi mindent? Ugye érdemben is akarsz reagálni?
Ugye nem derül ki hogy egy tök komolytalan embert vettem komolyan?"

:)
Ez olyan ismerős.
Neked körbeírhatnám bővebben, egyszerűbben, akárhogy a manyup lényegét, neked az a nyugdíj alrendszer helyzetbe hozását fogja jelenteni.

Most felvett hitelből finanszírozni MAJD kifizetendő nyugdíjat.
Természetesen lenne értelme, ha nincs hova tenni most a pénzed. De nem egy 80%-os eladósodottság mellett.

Fogadjunk, hogy közgazdász vagy :)

S_a_n_y_A 2013.02.23. 21:38:03

@fizetekmegegysort:

hogy Neked mennyire igazad van! Amit mondtál, már Nekem is többször eszembe jutott, de sosem fogalmaztam meg tisztán magamban, és ki sem nyilvánítottam így.

Tisztelet Neked!

Mystes 2013.02.23. 21:41:02

@Totof: Miért is basszák tönkre az Uniót? Mert Orbán el mert menni egy kétoldalú tárgyalásra?

Mystes 2013.02.23. 21:42:37

@Totof: Ne nyivákolj már, mint egy kislány! A nyugatiak versenyt nyaltak már évekkel ezelőtt is az oroszoknak energiaügyben! Mi ahhoz lófaxok vagyunk.

Tönkrebasszák ŐK a juniót. Nem kellünk ahhoz mink.

Az oroszok meg persze röhögnek az egészen.

Totof 2013.02.23. 21:42:46

@Mystes: Túl sokat képzelsz az idolodról. Ez nem most kezdődött, és nem érdekes, hogy egy bolha balra fingik vagy jobbra.

leponex 2013.02.23. 21:44:27

@fizetekmegegysort:
"óvónénííí...az elmúttnyócév mijatt még kétharmaddal se bírok kormányolni! - ilyesmit én is tudok írni."

Valóban le tudsz írni, én nem tettem. Meg nem emlékszem, hogy a mostani kormány valaha is azt állította volna, hogy az ellenzék miatt nem tud kormányolni.
Arra hivatkozik valóban, hogy a jelenlegi nem túl rózsás helyzetnek mi az előzménye.
Sokkall inkább azért korholják, hogy az ő megkérdezésük nélkül kormányol, hoz döntést.

" Az meg, hogy a mostani ellenzéken kérsz számon valamit, amit Orbánék húztak keresztbe, majd vezetnek be... Szánalmas."

Az lenne, ha azt tettem volna. De nem tettem.

Mintegy finom iróniával utalni akartam arra, hogy a mai ballib ellenzék azt kéri számon utólag (is), amit most maga is tesz:)
Ellenez mindent.
De ezzel nincs semmi probléma, ez a dolguk.

Totof 2013.02.23. 21:44:48

@Mystes: Na, erről beszélek én is. Csak nem mindegy, hogy annak az oldalára állunk, aki függetlenedni akar az oroszoktól, vagy az oroszokéra.

subtotal 2013.02.23. 21:46:20

@leponex: 80%-os eladósodottság és romló demográfiai kilátások mellett a kiadások fenntartását választani nyugdíjügyben és a jövő biztonságát feladni a jelen kényelméért, ez már a felelős döntés...olcsó menekülés inkább.

Mystes 2013.02.23. 21:47:04

@subtotal: Mondj egy politikust, aki nem opportunista! Thürmer Gyula. Őt megválasztjátok? Nem.

Hát akkor meg mit akarsz?

Amúgy: az összes választási ígéretet, meg az összes dumát, amit egy ember a hosszú politikai karrierje során lenyomott, miért is kellene vonalzó mellé állítani? Nem matematikusnak ment!

Ha nem tetszik a népnek, majd leváltja. De állandóan ezen sírni-ríni, hogy "de tegnap még ezt mondtad, ma miért mondod azt", ez olyan buzis, nem?

Totof 2013.02.23. 21:49:55

@Mystes: "Amúgy: az összes választási ígéretet, meg az összes dumát, amit egy ember a hosszú politikai karrierje során lenyomott, miért is kellene vonalzó mellé állítani? Nem matematikusnak ment!"
Akkor miért is volt baj a vizitdíjjal?

miketbeszéltek 2013.02.23. 21:50:59

@Frizuravarjú:"A Jobbik magasan a legkorrektebb, legjobb szakemberekből álló párt. "

Ismétlem: a jobbik töményen tartalmazza azt a valóságtól elrugaszkodott, magát zűrzavaros mítoszokkal legitimizáló, a mítoszait el nem fogadókat gyűlölő, az ország elszegényedését, tönkremenését eredményező gondolkodást, amelynek egyes megnyilvánulásait itt sokan kritizálják az Orbán beszéd kapcsán. Persze mindezt a zsidósággal kapcsolatos üldözéses téveseszmék illetve judeofobia köré felépítve.

Mystes 2013.02.23. 21:51:48

@fizetekmegegysort: Olyan kommentelő még nem volt, aki ne gondolta volna magát helikopternek, mindenki mást, főleg a "köznépet" hülye birkának.

Nem gondolod, hogy ez kicsit uncsi? És visszatetsző?

Nem gondolod, hogy mindenki kommentel valahol?

:))))))))))

fizetekmegegysort 2013.02.23. 21:51:48

@leponex: szerintem meg nem ez az ellenzék dolga, és szomorú hogy nálunk ez van. Az ellenzék dolga épp az lenne, hogy jobb javaslatokat tegyen, mint a kormány, vagy más szemszögből is rávilágítson adott problémára, nem az, hogy csakazértis ellent mondjon. Sajnos nálunk a homokozólapát szintű kormány - ellenzék kapcsolat megy. Még szomorúbb, hogy a választók szerint ez a normális.

leponex 2013.02.23. 21:56:46

@fizetekmegegysort:
"Vagy te is úgy gondolod, hogy a szocik balfaszsága és gátlástalansága Orbánékat mindenre felhatalmazza?"

Nem gondolom ezt. Arra való a média, hogy utánajárjon konkrét dolgoknak, mert a felszínes simicskázás nagyon kevés.

'a szoci szavazók képesek voltak az övéiket 2010-ben megbüntizni, és azt mondani, nem erre adtunk felhatatmazást. Ha Viktor 2014-ben marad, azzal a szavazói 2 dolgot ismethetnek el: vagy egyetértenek ezzel a szégyenletes tolvajtempóval létrehozott mini diktatúrával, vagy egyszerűen elhiszik, hogy ez így jó, és a számoknak nem barátai. '

Ez is egy lehetséges alternatíva.

Meg az is, hogy a mostani kormányt összes balfácánságával együtt vállalhatóbbnak gondolják, mint a megújuló balliberálisokat.

Minden választó akkor hoz bölcs döntést, amikor a nekünk tetsző döntést hozza, és birka, meg a számok ellensége, ha másfélét.
ez régóta érvényes tudományos alapokon nyugvó megfigyelés.-)

"Bármelyik is igaz, onnantól semmi erkölcsi alapjuk libsizni/komcsizni, a balosokat szidni. "

Szerintem a libsizés-antiszemitázás-komcsizás-fasisztázás-nácizás-gazemberezés- blablabla általában nem erkölcsi alapokon, hanem kampánytechnikai meggondolásokon alapul, nem gondolod?

igyugyaz 2013.02.23. 21:56:54

@Mystes:

Hát, de ezaz, egyáltalán nem kommentel mindenki valahol.

Mystes 2013.02.23. 21:57:58

@S_a_n_y_A: Köszi, de igen, elmondta már valaki! :)

subtotal 2013.02.23. 22:00:01

@Mystes: vannak, aki még mindig vállalják a tandíjat, csak úgy szólok. Meg szólnak a rezsicsökkentés ellen is.
Vannak, akik nem a legkönnyebb utat választják.

Nem szeretem a napraforgókat...az ígéreteket meg azért kell "vonalzó mellé állítani", hogy kiderüljön, kik azok, akik átb@sznak, folyamatosan...de te nyugodtan mentsd fel, de tedd ugyanezt a bankároddal is, ha az ígért 6% kamat helyett -2%-os hozamot produkál, nehogy "olyan buzis" legyél :D

Mystes 2013.02.23. 22:00:35

@Totof: Azért ez a bolha fingott akkorát 56-ban, hogy az usa meg a szovjet is összeszarta magát.

Erről ennyit.

Totof 2013.02.23. 22:01:23

@Mystes: Mi abban párthatalmi, hogy Gyurcsány hazudott a vizitdíj bevezetéséről?

fizetekmegegysort 2013.02.23. 22:03:20

@Mystes: nem gondolom, hogy pusztán a kommentelőkről beszéltem, különösen, hogy van akiknek ez szakma. :)
Én a választásra jogosult populációról beszéltem és a négy évenkénti értékelésről.

Mystes 2013.02.23. 22:03:33

@miketbeszéltek: Igazad van. Pedig a zsidók le vannak szarva! Nem tényezők. Fasznak annyit foglalkozni velük.

leponex 2013.02.23. 22:03:42

@subtotal:
"80%-os eladósodottság és romló demográfiai kilátások mellett a kiadások fenntartását választani nyugdíjügyben és a jövő biztonságát feladni a jelen kényelméért, ez már a felelős döntés...olcsó menekülés inkább."

Ebben bizony egyet is érthetünk.
De ha meggondolod, a magyar választások mindig a nyugdíjasok szavazatain dől el.
Számtalan példát hozhatnék erre.

Nélkülük nincs kormányzásra esély.

Ne menjünk bele, ki kezdte.

Azért ha felidézed a 2002-es kampányt a 'Több pénzt az embereknek!', 'Több pénzt az önkormányzatoknakl!', 'Magyarország többet érdemel!' kampányszlogeneekkel, és felidézed mellé Orbán-Megyó tv-vitát, amikor kicsit megszeppenve azt próbálta OV bizonygatni ezzel szemben, hogy a növekedés felét szabad csak jólétre fordítani, a másik felét a gazdaság növelésére kell felhasználni ...

No, melyik volt a nyerő, szerinted?

leponex 2013.02.23. 22:05:24

@fizetekmegegysort:
"szerintem meg nem ez az ellenzék dolga"
Hát ebben megint egyet kell, hogy értsek, de a tény az tény ...

Mystes 2013.02.23. 22:06:20

@subtotal: Nem kell nekem "felmentenem" a bankáromat. Ő felmentés nélkül is tudja produkálni a +6 helyett a -2 tőt.

Bizonyos helyzetekben meg is értem. Az élet nem habostorta! :)

Totof 2013.02.23. 22:07:06

@Mystes: Marhára összeszarták magukat. El is robogtak Szuezbe egyből.

subtotal 2013.02.23. 22:10:26

@leponex: nem ezért veszítettek, te is tudod.

De nincs köztünk vita, a szocik se mennek populizmusért a szomszédba, de erre az a megoldás, hogy akkor a fidesz még populistább ökörségekkel nyomul? NEM, ugyanis nem jött be 2006-ban, ugye tudjuk, 14.havi és etc.
2010-ben akár a normalitás irányát is választhatták volna, nem tették, pedig AKÁRMIVEL nyertek volna.
Nyugdíj ügyben pedig a szocik és főleg Bajnai/Oszkó kisimították nekik a terepet a 13. havi eltörlésével és a 65 évre felemelt korhatárral.

subtotal 2013.02.23. 22:11:22

@Mystes: lóf@szt, kicsit pc-ben azt hiszem a vitánkat lezártnak tekinthetjük.

leponex 2013.02.23. 22:15:11

@subtotal:
Persze, nem csak ezért.
Azt egyébként én megértem, amikor a kampányban lelkesen poppppulistázik - mindig a másik, természetesen -, de egy tét nélküli blogon megengedheti magának az ember, hogy a hitvita mellett racionális érveket is keressen :)

fizetekmegegysort 2013.02.23. 22:19:38

@leponex: hehe... Felszínes Simicskázás? Ez vicces akkor, amikor pl konkrétan Bajnai ügyében bírósági ítéletek zöme mondja ki, hogy nem bűnös, jobbról mégis az a fő érv ellene, hogy Libás. Egyébként meg elég ehhez és a hasonló ügyekhez megnézni a közbeszerzéseket meg a földpályázatokat. Ha neked ehhez még média is kell, a te dolgod.
Nem gondolom birkának azt, aki másra szavaz, mint amit én tartanék jónak. Sőt, bár a Fidesztől a nagy köpönyeg forditásuk óta a hideg kiráz, 2010ben azt mondtam, megérdemelték a szocik, és remélem, hogy Orbán képes lesz túllépni a saját árnyékán, és elegánsan, okosan élni a kapott lehetőséggel. De baromira nem ez történik. És ne gondold, hogy ennek tapsolok, csak mert én őket nem szeretem. Azért nem, mert ez nem elsősorban az ő kudarcuk, hanem az orszàg lehetőségeinek szűkülése, a gyerekeim jövőjének tönkretétele. És ennek csak egy bolond örülne. És igen, azt gondolom, 14-ben a Patás Ördög is lehet tőlem az ország vezetője, ha végre rendbe rakja SZAKMAI alapon ezt a gazdaságot. Mert szóvirágokat minden oldalról lehet puffogtatni, politikusként ilyen-olyan köpönyegben tetszelegni, de a lóvé a jól működő gazdaságban terem.
Na, jóccakát mindenkinek.

subtotal 2013.02.23. 22:22:16

@leponex: nem, sajnos nem csak a másik, majd mindegyik.

Jó éjt!

Blogger Géza 2013.02.24. 07:43:21

@sárkányfő: Akkor a kedvedért, ha még ebből sem lenne világos: a magyar manyup rendszer ezer sebből vérző, roppant rosszul működő rendszer volt, amelyen keresztül hatalmas pénzek szivárogtak el.

2llkedő 2013.02.24. 08:03:28

@Blogger Géza: "ezer sebből vérző"

Egy-két sebet említhetnél!

De hová tűnt Columbo felesége? 2013.02.24. 08:31:47

@Mister Gumpy:

Köszönöm a választ - egyben bocsánat, ha esetleg "okoskodónak" tűntem, nem volt ilyen szándékom.

Azt hiszem, az IQ-hányados népességen belüli eloszlásának grafikus szemléltetése valóban Gauss görbét követ - az viszont könnyen lehet, hogy ez a görbe aszimetrikus (sőt, szinte biztosan az).

Azt, hogy az "átlagos IQ-hányados mediánt (középérték), móduszt (legjellemezőbb érték), avagy valamilyen hagyományos ártelemben vett átlagot követ-e, nem tudom.

De az biztos, hogy osztályok (sávok) vannak és a nem szélsőértékek között (is) ez valamilyen szóráshoz képest mutatja az illető IQ-ját.

Ez egyébként egy dolog, mert a magas IQ nem feltétlenül jelenti azt, hogy az illető a való életben is sikeres, mert ehhez sokminden más is kell.

@Jaffar: köszönöm a választ - hasonlóképpen vélekedünk.
Azt viszont nem tudom, hogy szabad (érdemes-e) ennek a társaságnak még 4 évet adni...

De hát ugye, ez sem más, mint evolúció...még az elején járunk. Megszívtuk.

2llkedő 2013.02.24. 08:53:04

@De hol van Columbo felesége?: "Azt viszont nem tudom, hogy szabad (érdemes-e) ennek a társaságnak még 4 évet adni..."

Ahhoz, hogy teljesen lejárassák magukat, sajna szükséges. Szükséges, hogy amit bevezettek, annak hatása az ő nyakukba zúduljon.

De hová tűnt Columbo felesége? 2013.02.24. 09:11:55

@félázsiai 2llkedő:

De hiszen pont erről szól a cikk!
Kit érdekelnek a tények?
Kit érdekelnek a számok?
Kit érdekel, hogy milliók élnek a szegénységi küszöb alatt/környékén?

Tömegeket biztosan nem , mert akkor tele lenne az utca...mennyien is tüntettek a manyup-sztori idején...ugye?

Biztos, hogy jó ennek az országnak még 4 év ebből?
Ahhoz, hogy Orbán kormánya (végleg) megbukjon, valami olyan kellene, amibe inkább kár is belegondolni... s mire 2018-ban buknak, addigra már ki is épült az új magyar arisztokrácia - kikből is?

Persze lehet, hogy ez az út kényszer, nincs más választás (Eredeti_tőkefelhalmozás_v.Hungary.2.0).

De végül az Öszvér is megbukott, pedig az csak fikció volt a jövőről.

2llkedő 2013.02.24. 09:17:52

@De hol van Columbo felesége?: Ha Piktor és bandája nem bukik meg végérvényesen, akkor ugyan az lesz a következő akármilyen kormány sorsa, mint a 2002-2010 közöttieké.

De hová tűnt Columbo felesége? 2013.02.24. 09:28:49

@Blogger Géza:

Nicsak, egy régi ismerős!
Üdvözlet Géza!

Szabad pár szót vesztegetnem a manyup témára? Nem vitaindító gyanánt, hanem mint szimpla vélemény, csupán.

A manyupokat lehet szidni, de a törvényt, ami működésüket szabályozta, nem ők hozták.
Több tanulmány is elérhető a manyupokról a neten (főleg az MNB tanulmányai), amik inkább negatív, mint pozitív eredményre jutnak.

Minimális rálátással és a tévedés kockázata mellett azonban szerintem nem megszüntetni, hanem működésüket szabélyozni kellett volna inkább.
Hogy miért?

Abban az országban, ahol deviza-alapú hitelek tömkelege konvertálódik a szükségessnél nagyobb kecóra, plazma TV-re, Hurghada-i nyaralásra, ott TAKARÉKOSKODÁS terén nem sok jót lehet várni a polgároktól.

Kis hazánkban a nyugdíj-előtakarítási határhajlandóság a nullához közelít. Hiszen akinek nincs pénze kenyérre, gyereke még tanul, az miből tegyen flre öreg napjaira?

A korfa bomba azonban ketyeg, és ha idje letelik, IRTÓ nagyot fog szólni.

Mit tehet ilyenkor az állam?
Kicsit kézbe veszi az ügyet - megpróbálja terelni pénzeszközeit, hogy a pénzügyileg butuska népnek legyen némi reménye, hogy majd 67 év felett, ha megéri, ne haljon éhen.

Ebből a szempontból a manyup-törvény az EGYETLEN próbálkozás volt a probléma kezelésére.
Azóta: semmi, írmagja sincs egyetlen progresszív gondolatnak sem.
Az ország pedig romokban, minden avul (már az amortizáció sem térül meg az árakban).

A pénz tehát nincs meg, a vagyon átkonvertálódott törlesztésre/széttépték a papírokat/az állam megszabadult a fizetési kötelezettségtől. Ez ebből a szempontból lehet jó, de...

De a bomba most is ketyeg tovább, mutatói kérlelhetetlenül bolyonganak körpályájukon.
Bizony.

A manyupok léte adott formában talán hiba volt, de kvázi-felszámolásuk adott formában dettó ugyanaz (talán nagyobb is).
Az pedig, hogy állambácsi áttételesen magánjogi szerződésekbe piszkált bele, sokat elárul az attitűdről.

De hová tűnt Columbo felesége? 2013.02.24. 09:34:04

@félázsiai 2llkedő:

Márpedig nem tűnik úgy, hogy nagyot buknak majd.
Meglátjuk.
OV 2002-ben is tutti befutó volt, aztán a vérszegény Medgyessy mégis legyőzte (meg is volt lepve mindkettő).

Sok tekintetben nem értek egyet a cikkíróval, de hogy Orbán "sikere" egyes-egyedül a nép butaságának tudható be, abban majdnem teljesen igaza van.
Viszont, ennek ettől még nem tapsolok, mert nem a cirkuszban vagyok, hogy egy virtuóz illuzionista trükkjein ámuljak.
Ez ugyanis a hazám és nem babra megy itt ki a játék, hanem például saját gyerekeim jövőjére. Kissé morcos leszek, ha politikusok ezzel szórakoznak.

2llkedő 2013.02.24. 09:58:53

@De hol van Columbo felesége?: "Ez ugyanis a hazám és nem babra megy itt ki a játék, hanem például saját gyerekeim jövőjére."

Ahhoz, hogy egy új házat felépíts, sajna le kell rombolni alapig a régit. Ezt lehet apránként (mint a Margit híd), vagy lehet drasztikusan. Robbantás, romok eltakarítása, építés.

De hová tűnt Columbo felesége? 2013.02.24. 10:02:15

@félázsiai 2llkedő:

Ok, de kell hozzá brigád is, aki nekiáll építkezni.
Most úgy tűnik, inkább a fotelban punnyad a többség, semmi kedve tenni bármit is.
/Sör-virsli meg van, oszt jónapot!)

2llkedő 2013.02.24. 10:12:26

@De hol van Columbo felesége?: "Sör-virsli meg van"

Kérdés, meddig?

Mystes 2013.02.24. 13:27:14

@Totof: És ott ki is kaptak!

De hová tűnt Columbo felesége? 2013.02.24. 13:51:18

@félázsiai 2llkedő:

No igen.

Egyébként rosszul írtam, mert már a sör virsli sincs meg teljesen.

Volt szerencsém nagy láncoknak sört is, és virslit is értékesíteni - ha tudnád, hogy merre tart a fogyasztás (virsli: alacsony hústartalom, sör: enzimezett 4%-os alacsony szárazanyagtartalmú sörök). Kissé problémás a trend, mert pont a magas hozzáadott-értékű termékek forgalma stagnál vagy csökkent az elmúlt pár évben (2009 vége óta).

Nem véletlenül írtam azt Gézának, hogy már az amortizáció kezd nem megtérülni az árakban.

Hogy ez meddig tart?
Passzolok, de van egy mondás, miszerint nekünk magyaroknak Mohács kell.
:-(.

S_a_n_y_A 2013.02.24. 14:43:13

@leponex:

"A rapid megoldás mögött (szerintem) az állt, hogy az Orbánt 2/3-adát követően bizony tényleg meg akarta buktatni a nemzetközi ballib."

Na ezen jót röhögtem. Ebben az országban tényleg bármit lehet hazudni, bárkire lehet mutogatni, ha a saját hülyeséged meg hozzá nem értésedet akarod leplezni.

S_a_n_y_A 2013.02.24. 14:50:21

@leponex:

Apropó, nem tudom hallottad-e, de már az UFÓk is beszálltak a Magyarország elleni küzdelembe. Vannak informátoraim a kormánynál, Orbán titokban mozgósít, hogy kész legyünk az invázióra. Az ellenük szövetségeseknek ez a terve: először az EU indít támadást politikai fronton. Ha ez nem sikerül, jön az IMF gazdasági eszközökkel. Ha őket is visszaverjük, titokban behívják a marslakókat. Mert az EU / IMF nyíltan nem jöhet ellenünk, de a marsiak igen.
Légy készen Te is!

S_a_n_y_A 2013.02.24. 14:52:58

@De hol van Columbo felesége?:

A manyupokat lehet szidni, de a törvényt, ami működésüket szabályozta, nem ők hozták.

Minimális rálátással és a tévedés kockázata mellett azonban szerintem nem megszüntetni, hanem működésüket szabélyozni kellett volna inkább."

Teljes mértékben egyet értek Veled!!!!

S_a_n_y_A 2013.02.24. 14:56:42

@leponex:

Vállatnál dolgoztam Írországban egy ideig. Ott azt tanultam, tökéletes dolog nincs. Ha valamiről kiderült, amit csináltunk, valami nem jó benne, nem kezdtük el zsigerből szidni meg anyázni a másikat, mit baszott el, miért nem találta ki jobban azt a részt. Leültünk, végiggonddoltuk, mi a rossz, és megpróbáltunk kitalálni valamit helyette. Ami jó, azt értelemszerűen igyekeztünk megtartani belőle. Ha csak nem muszáj, minek az egészet előlről újrakezdeni, újrafelépíteni. "Semmi szükség nincs arra, hogy újra feltaláljuk a kereket" - ez egy széles körben elterjedt mondás ott. Ők ezért vannak előrébb (még akkor is, ha most azért ott sem fenékig tejföl az élet), mi meg ott, ahol vagyunk.
Vágod már?

"Óvónéni, óvónéniiiii, kiesett a autóm kereke.... tessék megcsinálni! Kicsi vagyok, hülye vagyok, csak anyázni meg mást fikázni tudok, mert csak erre tanított meg apu és anyu. Nem tudom megcsinálni, tessék nekem megcsinálnííííí!!!! Ja és a nagy anyázás közben már majdnem elfelejtettem, de már megint telibeszartam a kisnadrágom. Tudom, szégyen és gyalázat nagycsopiban még mindig gatyába szarni, de anyu meg apu csak anyázni tanított. Tessék a gatyámat is kicserélni. Tessék azt is kicserélni, mert már nagyon csíp!!!"

Ja igen, és Írország lakossága durván 4,5 millió fő. Még fele sem Magyarországénak. Mégsem fossa telibe senki a gatyáját az EU-tól vagy az IMF-től való félelmében. És olyan ostoba, primitív kampányokkal sem lehet manipulálni az átlagembereket, mint amilyeneket Magyarországon a Fidesz folytat. Egy egészséges, átlagos önbizalommal rendelkező mentalitás az övék. Ez a világ olyan, amilyen. Mindenki születik valamilyennek, ki kisebbnek, ki nagyobbnak. Ki szegényebbnek, ki gazdagabbnak. Ki butábbnak, ki tehetségesebbnek. Ez ellen tenni kevéssé lehet. És mindegyikőjüknek megvannak a maga problémái. Mindenkinek az a feladata, hogy abból hozza ki a legtöbbet, amit a sors adott neki.
Vágod már?

Alkibiadesz 2013.02.24. 15:53:41

Van egy optikai csalódás, ami nagyon jó Orbánnak. Nem véletlen, hogy tudatosan is táplálják ezt a tévedést.
Azt a tévedést, hogy Orbán nagy politikus és ő az egyetlen valódi politikus. No meg azt a tévedést is tudatosan táplálják, hogy a kormánypárt azért "kormányképes" mert van nekik Orbán, az ellenzék meg azért "kormányképtelen" mert nekik meg nincs ekkora formátumú politikusuk.
A nagyformátumú politikus meglétére vagy hiányára vonatkozó megállapítások talán igazak, de a kormányóképesség vagy képtelenség oka nem ez.
A fidesz nem azért "kormányzóképes" mert van nekik Orbán akik képes elhitetni ezt az emberekkel. Orbán erre csak azért képes, mert a fidesznek van egy óriási infrastruktúrája, amely alkalmassá teszi erre a feladatra Orbánt.

Ezért óriási tévedés azt hinni, hogy az ellenzéknek nincs más dolga mint találni egy Orbánformátumú ellenfelet Orbánnak. Ez a hit romboló, mert azt az illúziót kelti, hogy megspórolható az infrastruktúra kiépitése. Nem spórolható meg!

leponex 2013.02.24. 19:55:59

@S_a_n_y_A:
- az, hogy Orbánt tényleg szerették volna megbuktatni, ez nem egy ufós marhaság, szerintem még te is jó néven vetted volna.
Idézhetnék Csárlsz Gátit, akiknél épp Bajnai bácsi készült küldetésére;-)
Vagy idézhetnék kicsit későbbról épp ballib médiamunkásokat, akik némi belátással cikkeztek konkrétan épp arról, hogy Orbánt nem kintről, és nem az unió tudja megbuktatni, hanem itthon kell azt elérni ...
De ennek már nincs oly nagy jelentősége, nyugodtan besorolhatsz ufóhívőkhöz is akár. ( Amik egyébként tényleg vannak, ahogy a precíz elnevezésükben is áll, egészen addig, míg rá nem jönnek, mi volt valójában az az addig 'nem azonosítható repülő objektum' )

"Mindenkinek az a feladata, hogy abból hozza ki a legtöbbet, amit a sors adott neki."

No, hát ezzel abszolút egyetértek, ráadásul nem is nagyon tehet mást.

Az óvónénizésed épp megbukott ballib barátainkra jellemző, amint olvasgathattad itt is, hogy az Orbán nem hagyolta kormányolni őket, ezért nem sikerült ...

Jelenleg az Orbán teszi kormányon, a ballibjeink meg teszik ellenzékben, amit a sors a választási eredmények képében kimért, nem gondolod?

Persze hogy sivalkodik, ha távolodni látszik az esély 2014-ben ...
Hogy lejt a választási pálya, már 24%-kal is el lehet érni 70% mandátumot!
Hát nosza. Annál könnyebb lesz.

Vágod már?

leponex 2013.02.24. 20:03:11

@S_a_n_y_A:
"A manyupokat lehet szidni,"

Felesleges.
Nem szidni kell, hanem pontosan leírni miért találták ki, milyen eredményt lehet várni tőle, kinek jó, kinek rossz, mibe kerül, mi a nyereség - és mindez kinél jelentkezik.

Aztán, ha megérted, akkor te sem fogsz a haverodnak adni egymilliót, hogy majd abból nyugdíjad legyen valamikor, de azonnal vissza is kéred tőle -de most már kamat fejében !! - az egymilliót, merthogy szükséged van rá most.
És ezt minden hónapban megismétled.

Vágod már?
:)
Csak azért ismételgetem, mert oly bárgyúan érvelnek a manyup remeksége mellett
:))

S_a_n_y_A 2013.02.24. 20:12:07

@leponex:

"- az, hogy Orbánt tényleg szerették volna megbuktatni, ez nem egy ufós marhaság, szerintem még te is jó néven vetted volna."

A válság kellős közepén, a görög ámokfutás idején az EU-nak kisebb gondja is nagyobb volt Orbánnál.

Az meg, hogy ki lesz kormányon 2014-től, már egyre kevésbé érdekel. Orbán ezzel az országértékelővel nullázta le teljesen magát a szememben. 2031-re ígérgetni? Eddig még csak dél-amerikai szappanoperákban lehetett ennyire szar dumákat hallani.... Igaza van a cikkírónak, meg az utolsó mondatának. De nem csak az ellenzékre, Orbánra is igaz: "A széles mosolyom, az az övé."

leponex 2013.02.24. 20:13:31

@fizetekmegegysort:
" hehe... Felszínes Simicskázás? Ez vicces akkor, amikor pl konkrétan Bajnai ügyében bírósági ítéletek zöme mondja ki, hogy nem bűnös"

Most erre mondjam azt, hogy se a Közgépet, se a Simicskát nem ítélte el még bíróság, ergo nem is igaz amit állítanak róluk?

Felszínes locsogás megy, ahelyett, hogy szívós, aprólékos munkával derítenének ki korrupciós eseteket, biztos vannak.

Nosza.

Mondjuk úgy, ahogy Eleonóra asszonyt kirúgták a BKV-tól, kapott cirka százmilliót ( vágod??, valami jól definiált helye csak volt annak a bánatpénzecskének ), majd újfent megbecsült dolgozói közé invitálta szegény kirúgással megalázott munavállalóját a BKV.
A média meg utánajárt. Konkrétan.

leponex 2013.02.24. 20:15:03

@S_a_n_y_A:
No, a (széles) mosolyt hiányolom itt is, a sok hörgés helyett :)

leponex 2013.02.24. 20:18:37

@S_a_n_y_A:
De hogy ne kelljen dolgoznod, egy kis ízelítő:

"Charles Gati variációi Orbán bukására
71 komment|
Megjelent: 2012.01.12. 07:32|
Frissült: 2012.01.12. 08:47
A Heti Válasz kérésére a professzor pontokba szedte, miként buktatható meg a kormányfő.

A csütörtökön megjelenő hetilap arra kérte Charles Gatit, pontosítsa, mire gondolt, amikor korábban a 168 Órának azt mondta: „… vannak lehetőségek arra, hogy a kormányt - ha lehet, demokratikus módon, ha nem lehet, másképpen - elmozdítsák".

A professzor, a washingtoni külügyminisztérium volt főtanácsosa öt forgatókönyvet vázolt fel Orbán Viktor megbuktatására:

1. A Fidesz elveszti a 2014-es választásokat.

2. A Fidesznek új legitimációra lesz szüksége 2012-ben vagy 2013-ban, és előrehozott választásokat ír ki, amikor népszerűségvesztésének folyamata megáll vagy lelassul. Ezt a választást mégis elveszítheti.

3. IMF- és EU-kölcsön hiányában a gazdaság állapota tovább rosszabbodik. Ekkor a Fidesz-elit egy része szembeszáll az Orbán-Matolcsy párossal, miközben az utcán százezrek tüntetnek. A görög és az olasz helyzethez hasonlóan az Orbán-Matolcsy párost és támogatóikat lemondatják, s egy valóban konzervatív - tehát nem populista -, jobbközép Fidesz-kormány jut hatalomra.

4. Az új kormány - legitimációját növelni óhajtandó - igénybe veszi néhány igazi szakember részvételét, olyanokét, akik Brüsszelben és Washingtonban is meggyőzően reprezentálnák a kormány elkötelezettségét a szabad piac és a nyugati stílusú demokrácia iránt. Ebben a variációban Bajnai Gordon és Bod Péter Ákos, talán Bokros Lajos is komoly, szinte döntő szerephez juthatna.

5. Polgárháború. Ez akkor következhet be, ha a kormány nemcsak kaotikus gazdasági lépeseivel veszíti el a nép többségének bizalmat, de a választók rájönnek, hogy a szuverenitásról ismételt politikai szónoklatok tartalma a XXI. században üres fogás. Isten őrizz, hogy a helyzet idáig fajuljon, de ennek lehetőségét sem zárom ki, ha folytatódik a nyugati javaslatok, kritikák dacos, irracionális elutasítása.

A Heti Válasz cikkében - Charles Gati forgatókönyvei mellett - keretes írásban utal arra is, hogy Bajnai Gordon mostani visszatérése nem véletlen, a volt kormányfő hétfői írása „minden tekintetben kompatibilis a Nemzetközi Valutaalap és Hillary Clinton Magyarországgal szembeni elvárásaival.

A hetilap ezt azzal magyarázza, hogy a Bajnai Gordon által alapított Haza és Haladás Közpolitikai Alapítvány a kezdetektől az Egyesült Államok Demokrata Pártjához húzó baloldali–liberális agytröszt, a Center for American Progress (CAP) partneri támogatását élvezi. A CAP-ot a tengerentúlon a Clinton család, illetve az Orbán-bírálatban aktív Hillary Clinton külügyminiszter szellemi hátországaként szokták lefesteni, főleg azért, mert fontosabb vezetői egykor Bill Clinton elnöki tanácsadói voltak.

A Heti Válasz fontosnak tartja megjegyezni, hogy a 2003-as alapítású CAP ötletgazdája Soros György magyar származású pénzember volt, s a szervezet gazdálkodásáról ugyan keveset tudni, annyi biztos, hogy Soros, illetve Herbert és Marion Sandler multimilliomos házaspár is a főszponzoraik."

leponex 2013.02.24. 20:28:57

@S_a_n_y_A:
De olvashatsz a galamuson is - tudod, az a szélsőségesen szélsőradikális jobboldali sajtóförmedvényen :
"Luise Poschmann interjúja Kai Olaf Lang politológussal

Orbán Viktor, Magyarország miniszterelnöke radikális reformjaival éles nemzetközi bírálatot váltott ki – és tömeges tiltakozásokat provokál a saját országában. Az EU beavatkozhatna, de eszközei a nyomásgyakorlásra korlátozottak, mondja Kai-Olaf Lang politológus.

Der Spiegel:– Lang úr, Magyarország rövidesen diktatúra lesz?

Lang: – Nem, ezt a veszélyt nem látom. De Magyarországnak súlyos károkat okozott a legutóbbi alkotmányreform. Az „Orbán-rendszer” már nem konszenzusra orientált, pluralista demokrácia, hanem konfrontatív többségi demokrácia.

– Ez konkrétan mit jelent?

– Orbán Viktor kormánya Magyarországot alapvetően szanálni akarja, és át akarja alakítani. Pártjának, a Fidesznek nézete szerint a kommunizmus összeomlását követő rendszerváltás melléfogás volt. Magyarország a forradalom reménységéből „a Duna menti beteg emberré” vált – mondják Orbán emberei. A terepet eszerint a korrupció és néhány oligarcha uralja. Orbán radikális elitcserét hajt végre az államban, a gazdaságban és a médiában. Célja a még megmaradt kommunista struktúrák szétverése.

– Ez első hallásra magasztos célnak tűnik.

– Különbséget kell tennünk az elfogadhatatlan dolgok és azok között, amelyeket nem találunk szépnek, és amelyek például a különös magyar politikai kultúra kifejeződései. A közmédiumokat manipulálják és leépítik a hatalmi ágak megosztását – ez mindkettő kétségtelenül elfogadhatatlan.

– Mi áll Orbán stratégiája mögött?

– Az előtérben gazdasági szempontokról van szó. Orbán Magyarországot modernizálni akarja, és a növekedés útján akarja elindítani. Ezt azonban hazafias hangsúlyokkal és konzervatív értékek alapján akarja. A kereszténység hangsúlyozását, a család hagyományos képét, a gazdaságpolitikai szuverenitás iránti vágyat és „a magyar nemzet egységét” propagálja. Ezt az áramlatot neo-tradicionalizmusként lehet leírni.

– Hogyan lenne helyes most az Európai Uniónak reagálni?

– Az EU-nak különösen ébernek kell lenni, meg kell vizsgálnia a szankciók lehetőségét és azt is, fennáll-e szerződésszegés. Az EU-szerződés 7. cikkelye értelmében egy államtól szélsőséges esetben akár a tagsággal járó jogokat is meg lehet vonni. Ezek a vizsgálatok azonban alapvetően mindig nagyon hosszadalmasak, az eljárás évekig elhúzódhat.

– Miért nem tesz akkor Brüsszel diplomáciai úton határozottabb lépéseket?

– A politikai nyilatkozatoknak és a szankcióknak is jogi alapon kell állni. Mindaddig, amíg nem tisztázott, hogy az alkotmány valóban sérti-e a demokratikus alapjogokat vagy a demokratikus játékszabályokat, és ha igen, mennyire, az uniós államok elsősorban barátként és európai partnerként hathatnak Orbánra. Németországnak például hagyományosan jók a kapcsolatai Magyarországgal. Ám az EU-nak közösségként kell fellépni.

– Egy határozott brüsszeli figyelmeztetés tehát nem vezetne semmire?

– Bizonyosan itt az ideje, hogy félreérthetetlen jelzéseket küldjenek Orbánnak, és szükség esetén határozott intézkedéseket tegyenek. De az erőszakos támadások értelmetlenek. Az Orbán-kormány öntudatos és a külföldi befolyással szemben ellenálló magatartást tanúsít. Alighanem a pénzügyi nyomás lenne a leghatásosabb. Ám a miniszterelnök megbuktatására irányuló követelés óvatosan kezelendő: nagyon sok állampolgárt hagyna orientáció nélkül, és ebből csak a még radikálisabb pártok profitálnának."

leponex 2013.02.24. 20:32:19

No végül egy kis szubjektív is legyen:

"Hogy támadják Magyarországot, nem kétséges, sokkal inkább kérdés, kik és miért teszik ezt. Erre keresi a választ két politológus, Tóth Gy. László és Zárug Péter Farkas, valamint egy közgazdász, Lentner Csaba most megjelent könyvében. A szerzőkkel Juhász Zsolt beszélgetett a Kossuth Rádió Vasárnapi újság című műsorában.

A könyv megírásának ötletét az adta, hogy túl sok az arra utaló ok-okozati összefüggés, hogy Magyarország és Orbán Viktor ellen különböző amerikai alapítványok puccsot készítenek elő Washingtonban, amelybe természetesen bevonták az Európai Unió megfelelő intézményeit is - magyarázta Tóth Gy. László. Ennek következtében 2011 decemberére, 2012 januárjára sikerült annyira rossz hírét kelteni az országnak és a miniszterelnököt lejáratni, amely után be lehetett volna vetni az olasz vagy a görög módszert, ahol demokratikus választás nélkül cserélték le a miniszterelnököt. Magyarországon azonban ehhez nem volt megmegfelelő erő, és Orbán Viktortól most már azért félnek, nehogy ragadós legyen a példa, és egyre több ország és kormány kezdjen a nemzeti érdekekeit védő politikába az unió egységesülési törekvéseivel szemben.
...

fogalmazott Lentner Csaba.

A közgazdász úgy véli, az Európai Unió alkonyát éljük, a neoliberális piacgazdasági modell megbukott, Magyarország pedig időben akar leválni erről a haldokló gazdaság- és társadalompolitikai modellről. A baloldal ezt zavargásokkal, tüntetésekkel próbálja megakadályozni, azonban a társadalomnak be kell látnia, hogy az elmúlt két évben az ország nem ment csődbe, a gazdaság stabil, Magyarország nem jutott Spanyolország vagy Görögország sorsára. "

leponex 2013.02.24. 20:38:27

@S_a_n_y_A:
Elnézést, a népszavát csak nem hagyhatom ki. Csak tiszta forrásból ...

"Gati: nem maradhat Európában Orbán-rendszer
2012. január 4. szerda 17:42 | Barát József/168 óra Forrás: 168ora.hu
Hozzászólások(69)
Nyomtatás
Betűméret változtatás

Budapest – Megjelent a Charles Gati-interjú a 168 Órában, amelyte teljes terjedelmében közlünk. Az amerikai külügyminiszter Orbán Viktornak címzett levelében a diplomáciában szokatlanul kemény kifejezéseket használt. Mint írta, mélységesen aggasztja, hogy a magyar–amerikai párbeszéd nem vezetett egyes törvények újragondolásához. Komoly és megalapozott aggályok alapján nyomatékosan kérte, sőt sürgette a magyar miniszterelnököt, hogy fontolja meg a következményeket. BARÁT JÓZSEF Charles Gati magyar származású amerikai közírót, a Johns Hopkins Egyetem professzorát, a washingtoni külügyminisztérium volt főtanácsosát kérte évkezdeti esélylatolgatásra a 168 Óra című hetilap legfrissebb számában.

– Volt-e hasonlóan kemény hangú levélre példa korábban a magyar–amerikai kapcsolatokban vagy más szövetséges ország esetében?

– Tudtommal nem volt. Persze más, bizalmas levélváltások tartalmát nem ismerhetjük, de tény, hogy ez az udvarias hangnemű levél nagyon határozott aggályokat fejez ki.

– Ön a The New York Timesban megjelent cikkében azt írta: Magyarország többé nem nyugati típusú demokrácia. Miért nem az, és ha nem az, akkor micsoda?

– Az első gondolatom erről egy régi vicc, amely nem biztos, hogy elbírja a 168 Óra nyomdafestékét. Abból az időből való, amikor a második világháború után kialakult magyar kommunista rendszer népi demokráciának hívta magát. Akkoriban kérdezték egymástól az emberek: mi a különbség a demokrácia és a népi demokrácia között? A válasz pedig az volt, hogy pont az, ami a cseszés és a kicseszés között. Hát sajnos nagyon hasonló, amit ma elmondhatunk a demokrácia és az orbáni irányított demokrácia viszonyáról. A demokrácia azt jelenti, hogy a polgárok szabadok, a választások tiszták, és a rájuk való felkészülés lehetőségei mindenkit elérnek, teljes a sajtószabadság: nincsen sem cenzúra, sem öncenzúra. Működik a fékek és az ellensúlyok rendszere, függetlenek a bíróságok. Ez a demokrácia, és ez az, ami már nem létezik Magyarországon.

– Ön milyen lépéseket, milyen jelenségeket tart a legveszélyesebbnek az ország számára?

– Erről én mást gondolok, mint az Orbán-kormány magyar kritikusainak többsége. Bár nyilvánvaló, hogy a közeljövőt a súlyos gazdasági gondok fogják meghatározni, hosszú távon az ország nemzetközi elszigeteltsége okozhatja a legtöbb fájdalmat, s ez igen súlyos fenyegetés. Európa közepén manapság ország nem működhet hatékonyan, ha nincsenek barátai, nincsenek közeli szövetségesei. Mára a visegrádi partnerországok is elhidegültek Budapesttől, nem is beszélve Nyugat-Európáról. Érthető, hiszen Magyarországon lényegében balkáni viszonyok alakultak ki, ami nem jelent ugyan diktatúrát, de a nyugati megfigyelők szemében az ország egyre inkább egybemosódik Romániával, Bulgáriával és Szerbiával. Clinton külügyminiszter és Barroso bizottsági elnök leveléből, a lengyel és az osztrák pénzügyminiszter nyilatkozataiból az a kép bontakozik ki, hogy Magyarország egyedül maradt, miután Orbán utolsó szövetségese, Berlusconi is lelépett a színről. Senkit se tévesszen meg, amikor a nemzetközi diplomácia szabályaiból következő kötelező udvariassággal fogadják Nyugaton a magyar vezetőket: valójában igen kritikusan tekintenek a mai magyar kormánykörökre, sőt, sokan megvetik őket. Tegyük hozzá, ami kézenfekvő: ez nem Magyarországnak vagy a magyar népnek, hanem kizárólag a mai magyar vezetésnek szól, amely lépten-nyomon megszegi a demokratikus normákat.

– Amennyire érthetetlenek az Orbán-kormány önsorsrontó gesztusai külföldön – beleértve a hőzöngést, mások lekezelését, majd hirtelen váltással a búsongást azon, hogy az egész világ ellenünk van –, annyira tetszik ez a Fidesz közönségének itthon. Ön szerint mi lehet ennek az oka?

– Az, hogy ma megint a magyar politikai kultúra legrosszabb, legfájóbb hagyománya került felszínre, amelyet a kuruckodás, a hősieskedés szelleme határoz meg. Hogy egyedül vagyunk, senki nem ért meg minket, nemcsak különleges nyelvünk, de a kultúránk is érthetetlen a környezetünk számára, mi tulajdonképpen nem is tartozunk ide. Én 1989 után azt hittem, hogy az önsajnálatnak ez a tradíciója örökre elmúlt. Ebben másokkal együtt nekem is csalatkoznom kellett, hiszen a mai kormány éppen ezzel a hagyománnyal él vissza annak érdekében, hogy hatalmát minél tovább élvezhesse.

– Lázár János szerint az amerikai–magyar ellentéteknek az az oka, hogy az Egyesült Államok elnöke demokrata, míg a Magyarországnak konzervatív kormánya van. Ehhez mit szól?

– Lázár Jánost személyesen nem ismerem, nem tudtam, hogy Amerika-szakértő is. Remélem, mire ez az interjú megjelenik, ő is elolvassa egy igazi konzervatív politikus, Mark Palmer hétvégi nyilatkozatát a magyar viszonyokról. Palmer a rendszerváltás idején igen sikeres nagykövet volt Magyarországon, akkoriban jó barátságot ápolt Orbán Viktorral is. Korábban Ronald Reagan egyik beszédírója volt, akit tehát nem lehet valamiféle balliberális szimpátiával vádolni. Az interjúban ő egy 19. századi angol történészt, Lord Actont idézte a mai magyar viszonyokról szólva: „A hatalom romlottá tesz, és az abszolút hatalom abszolút mértékben tesz romlottá.” Ehhez két hozzáfűznivalóm van. Az első: meggyőződésem, hogy ha történetesen az új évben a republikánusok kerülnének hatalomra az Egyesült Államokban, akkor sokkal határozottabban, sokkal agresszívabb módon lépnének fel az Orbán-kormány ellen, mint a mai adminisztráció. A demokraták igen hosszú türelmi időt adtak a jelenlegi rezsimnek. Orbánék a republikánusoktól huszonnégy órát sem kapnának. A második: Magyarország jelenlegi kormánya valójában nem konzervatív, hanem radikálisan nacionalista és populista.

– Az idei évkezdet egyik kulcskérdése: vannak-e eszközei a Nyugatnak, ha egy szövetségese letér a demokrácia útjáról? Ön azt mondta egy interjúban: téved, aki azt hiszi, hogy a szavakat nem követik határozott tettek. Milyen tettek? Nincs arra példa, hogy az Európai Unió határozottan fellépett volna egy tagországával szemben, talán az Ausztria elleni elvetélt szankciók kivételével 2000-ben, amikor Jörg Haider Szabadságpártja bekerült a kormánykoalícióba.

– A mostani egészen más helyzet. Orbánt nem lehet Haiderhez hasonlítani, de a mai Európai Unió is jelentősen különbözik az akkoritól. Ez az unió sokkal határozottabb, az óriási gazdasági problémák ellenére is. A válság hatására újra felszínre került a föderális Európa gondolata, az 1945-ben kezdődött folyamat ismét megerősödött. Haider pedig csak egy koalíciós párt vezetője volt, nem pedig egy ország miniszterelnöke, aki egyeduralomra tör. Arra is emlékeztetem, hogy Ausztria nem volt a NATO tagja, Magyarország pedig az, ami Amerikának a szövetségesi viszony alapján ad jogot aggályainak határozott kifejtésére. Haider eseténél jobb analógiának gondolom Vladimír Mečiar országlását a kilencvenes években, amikor a State Department főtanácsosaként magam is a külügyminisztériumban dolgoztam, és közelről láttam azt a folyamatot, amelynek eredményeként Szlovákia végül kimaradt a NATO bővítésének abból a köréből, amelyben eredetileg Magyarországgal, Csehországgal és Lengyelországgal együtt részt vehetett volna.

– Ellentmondásos volt az amerikai kormányzat viszonya a populista Kaczyñski-rezsimhez.

– A Kaczyñski ikrek országlása komplikáltabb helyzetet teremtett a mai magyar viszonyoknál, mert akármit tettek is a Kaczyñskiak a lengyel belpolitikában, egy percig sem volt kétséges, hogy nagy fontosságot tulajdonítanak a lengyel–amerikai kapcsolatoknak, befolyásos tanácsadóik kitartottak transzatlanti elkötelezettségük mellett. Mindez a mai Magyarországra nem igaz. Számomra érthetetlen, hogy miért hallgatnak Amerika barátai a magyar Külügyminisztériumban vagy Orbán Viktor közvetlen környezetében. Semmilyen jelét nem tapasztalom, hogy egy Martonyi János, egy Németh Zsolt vagy Szemerkényi Réka – és mások, akikről hosszú-hosszú évek óta tudjuk, hogy a transzatlanti szövetség erőteljes támogatói – szóhoz jutnának, vagy akár csak szóhoz akarnának jutni a magyar–amerikai kapcsolatok védelmében.

– Nyilván érdekes kérdés, hogy a mai Magyarországot a nyugati közösség vajon befogadná-e a NATO-ba vagy az Európai Unióba. Aligha. Magyarország azonban a kapukon belül van, és nem is látszik, hogy a Nyugat számára a kompromisszumkereső politikának lenne valódi alternatívája. Igaz, az olasz Corriere della Sera felvetette, hogy a Lisszaboni Szerződés 7. paragrafusa alapján megfoszthatják Magyarországot uniós szavazati jogától. Ezt ön lehetségesnek tartja?

– Egyelőre nem.

– Marad tehát a szavak háborúja.

– Nyilvánvaló, az új évben az EU-ban is, a NATO-ban is és Washingtonban is folytatódnak a megbeszélések arról, hogy milyen lépések váltak szükségessé vagy lehetségessé. Egy biztos: lesznek ilyen lépések. Ezek közé tartozik, hogy az EU-IMF-tandem nem fog meghátrálni, és csak olyan készenléti kölcsönszerződés megkötésére lesz hajlandó, amit a magyar kormány ma még elutasít. Számítok arra is, hogy a bankok és a befektetők sem lesznek tétlenek. A Nyugat most két nagy dilemma előtt áll. Az egyik, hogy miként bánjon egy szövetséges országgal, amely nem tartja tiszteletben uniós kötelezettségeit. A másik: hogyan lehet nyomást gyakorolni egy szabadon választott kormányra anélkül, hogy a nép is szenvedjen. Ez roppant fontos szempont, hiszen a szóba jöhető gazdasági vagy akár politikai lépések – például a diplomaták elszigetelése – az országnak is ártanak, nemcsak a kormánynak. Nyugaton pedig Magyarország minden igazi barátja azon lesz – azon leszünk –, hogy a válaszlépések az országnak minél kevésbé ártsanak.

– Komolyan gondolja-e, hogy Mark Palmerrel közös kezdeményezése alapján tényleg újraindíthatják a Szabad Európa Rádiót? A SZER a hidegháború eszköze volt. Alkalmazható egy szövetséges ország ellen is?

– Szó sincs arról, hogy egy ilyen rádió újraindítása szövetséges ország ellen irányulna. Ha a tervünket sikerül megvalósítani, az a szabad magyar sajtó működését segítené elő, ami az ország hosszú távú érdekét szolgálja. Az elgondolás egyébként nagyon is komoly, máris jelentős érdeklődést váltott ki. Az ötlet azonban csak karácsony előtt merült fel, és érthető, hogy a két ünnep közti időszak nem alkalmas szerteágazó tárgyalások végigvitelére.

– Mire számít 2012-ben? A The New York Timesban december közepén azt írta, hogy Orbán meg fog alázkodni, kényszerűen elfogadja majd az IMF feltételeit. Még mindig biztos ebben?

– Restellem bevallani, de ma már nem. Meglepett mindaz, ami a magyar belpolitikában december második felében történt. Meglepett a törvényeknek az a tömege, amelyet a magyar Országgyűlés átgondolatlanul megszavazott, meghökkentett az elutasításnak az a hevessége, amellyel a magyar hivatalosság a külföld tanácsait és aggályait fogadta. Ma már tehát nem lennék annyira határozott, mint amikor a cikkemet írtam, de továbbra is azt gondolom, hogy új helyzet áll elő, ha hozzányúlnak a Nemzeti Bank valutatartalékaihoz, és azok néhány hónap alatt kifogynak. Akkor a kormánynak, Orbán Viktornak és körének új kölcsönökért kell folyamodniuk. Ezek a kölcsönök pedig nem jönnek sem Kínából, sem Oroszországból, sem a Közel-Keletről. Ezeknek a forrása csakis az IMF és az Európai Unió lehet, tehát a feltételeiket el kell fogadni.

– És mi lesz hosszú távon? Lehet, hogy Orbánék tényleg húsz évre rendezkednek be, ahogy ezt a miniszterelnök híveinek ígérte?

– Ugyan kérem! Én nemhogy húsz vagy tíz évre, de öt évre sem számítok. Ám ez elsősorban nem attól függ, hogy az Egyesült Államok vagy az Európai Unió mit tesz, hanem attól, hogy mit tesz a magyar szavazó. Kétségtelen, hogy számos politikai, alkotmányjogi, közjogi törvény – különösen azok, amelyeket december második felében fogadtak el, és amelyekről Clinton külügyminiszter levele is szólt – megnehezíti a jelenlegi kormány leváltását. Én mégis egyetértek Palmer nagykövettel: igenis vannak lehetőségek arra, hogy a kormányt – ha lehet, demokratikus módon, ha nem lehet, másképpen – elmozdítsák. Nem hiszem, hogy Európa közepén hosszú távon fennmaradhatna egy kézivezérelt politikai és gazdasági rendszer."

*****

Ha esetleg túl hosszú lenne:

"Én mégis egyetértek Palmer nagykövettel: igenis vannak lehetőségek arra, hogy a kormányt – ha lehet, demokratikus módon, ha nem lehet, másképpen – elmozdítsák."

No mit gondolsz, jelenti-é ez az Orbán megbuktatásának szándékát?

S_a_n_y_A 2013.02.24. 20:43:17

@leponex:

bocs, ne haragudj, nem olvastam végig az utolsó hozzászólásaidat. Még csak nem is fogom őket. Látom, annyi van belőlük és olyan hosszúak, hogy Dunát lehetne rekeszteni velük. Értelmük nyilván semmi. Én inkább a jövőmmel szeretnék foglalkozni, mint soha véget nem érően a múlton csámcsogni.
Csak még egyszer a lényeget: tökéletes dolog nincs. Ha valami nem olyan jó, amint azt szeretnénk, ahogy elképzeltük, akkor le kell ülni, és nyugodtan, higgadt fejjel megpróbálni javítani rajta.
Én már éltem és dolgoztam olyan országban, ahol ez működik. Beadtam már a pályázataimat oda újra, és remélem, nemsokára megint ott leszek.

Találkozunk 2031-ben és megbeszéljük ki hova jutott.
Viszlát és sok sikert!

leponex 2013.02.25. 09:56:20

@S_a_n_y_A:
Megértelek.-)

Konkrétan ugye arról volt szó, hogy volt-e szándék kívülről mgpróbálni megbuktatni az Orbán kormányt. Az idézett szövegek, interjú szerint igen. Ufók nem szerepeltek :)
********
A manyup volt a másik pont, kizárólag volt szocialista országokban erőltették, a rendszer bevezetésére noszogató Világbank maga is higgadt végiggondolás után belátta, hogy ez rossz, épp az államadóssággenerálás miatt.
Érveim szintén ezen alapultak.
Nem javítható, csak megszüntethető. Pont.
**********

"Én már éltem és dolgoztam olyan országban, ahol ez működik. "
Érdekelne, konkrétan melyik országban működik egy magyar manyup-szerű nyugdíjpillér?
******
Üdv, és sok sikert Neked is!

Mercel 2013.02.26. 00:13:36

@Quadanium:

Utálom ismételgetni önmagam, de sem kedvem sem időm nincs az ostoba fejedbe értelmet táplálni, ezért álljon itt még egyszer:

Attól, hogy nem értesz meg dolgokat amitől dühös leszel és ismeretlenül sértegetsz embereket attól még nem léped át a suttyó jobbikos önmagad.

Nekem ne gyere azzal, hogy hú szégyelljem magam.
Ismeretlenül mások véleményét elintézted azzal, hogy mindazok akik nem értettek egyet a kedves vezető éves hazudozásával, és a poszt hangvételével, véleményével, stílusával lazán le "nácilibsizted" nem hiszem, hogy külön megbeszélés tárgyát képezné az, hogy egy ilyen kifejezés kb. egy kvaanyáddal ér fel.

Továbbra sem vagy képes sem átlátni a liberális és a náci gondolkodásmód közötti különbségeket, továbbra is ostoba suttyónak tartalak aki kocsmaigazságokat ordibál a levegőbe.

Nem vagyok liberális, mert bizonyos dolgokban szélsőségesebben gondolkodom, tehát mondhatjuk, hogy liberálisnak nem vagyok elég jó..
Igazság szerint szomorúnak kiábrándítónak és dühítőnek tartom, hogy sok ilyen ember van mint te is, akik a másként gondolkodást megbélyegzik és kimondva kimondatlanul bűnnek tartják.
Tegyük hozzá, hogy a csendes többség "másképp gondolkodik"
Nem tudom mi fog felülkerekedni ebben az országban belátható időn belül, a szélsőségek vagy a józan ész, amikor olyat látok mint te akkor a szélsőségre kell, hogy tippeljek.
Ami egyébként ha valóra válik, véglegesen fogja tönkrevágni az egész országot.

Mindazonáltal eszemben sincs egy ilyen alakkal szemben szégyenleni magam - nincs miért.
Felvettem veled szemben azt a hangnemet - amit te is alkalmaztál másokkal szemben.
Nem látszottál, és most sem látszol vitázásra alkalmasnak.

Részemről itt befejeztem, további kellemes gyűlölködést.

Egyébként a hozzád hasonlók szájából (tollából) nem releváns dicséretként, hogy felsőbbrendű - de te mondtad..:)
Na ennyit erről.

"Frigyes"

Frizuravarjú 2013.02.27. 08:53:41

@miketbeszéltek: Így van. Ezek az eddigi fránya Jobbik kormányok teljesen a tönk szélére sodorták az országot.

Szegény ember, téged sem az eszedért szeretnek, ugye?

miketbeszéltek 2013.02.27. 20:50:44

Eddig úgy tapasztaltam, hogy inkább az eszemért szeretnek, mintsem a szépségemért:-)

De nem értem, hogy a megjegyzésed miért cáfolná olyan fölényesen a hozzászólásomat!
Ismétlem: a jobbik töményen tartalmazza azt a valóságtól elrugaszkodott, magát zűrzavaros mítoszokkal legitimizáló, a mítoszait el nem fogadókat gyűlölő, az ország elszegényedését, tönkremenését eredményező gondolkodást, amelynek egyes megnyilvánulásait itt sokan kritizálják az Orbán beszéd kapcsán. Mindezt a zsidósággal kapcsolatos üldözéses téveseszmék illetve judeofobia köré felépítve. Ezért, bár valóban nem jobbik kormányok sodorták a tönk szélére az országot, de ha a mostani kormány a tönk szélére sodorta az országot, akkor a jobbikkal már rá lennénk téve a tönkre...

Frizuravarjú 2013.02.28. 00:03:09

@miketbeszéltek: Ha ti rá lennétek téve a tönkre, azt nem sokan bánnák...

miketbeszéltek 2013.02.28. 00:17:04

@Frizuravarjú: Na, ez már tényleg beteges:-)
Aki nem ért egyet a jobbikkal, azt már ki is lehetne irtani??? Függetlenül attól, hogy milyen ember? Függetlenül attól hogy milyen valódi haszonnal jár az országunk számára? Gondolkodjál már, ember! Ezzel pontosan azt igazolod, amit írtam! Vagy Te nem vagy része ennek az országnak?

Frizuravarjú 2013.02.28. 20:13:51

@miketbeszéltek: Szerinted az oktalanul és rosszindulatúan rágalmazó, a nemzetet izraeliek kezére játszó, ködösítő, önmagukat felsőbbrendűnek tartó patkányokért ki ejtene egy csepp könnyet is?

Na, azok nem számítanak.