1000 A MI HAZÁNK

" Míg más parlamentáris országokban a jobboldal általában a józan és megfontolt konzervativizmust, a tradíciókhoz való ragaszkodást tekinti hivatásának – nálunk a magát jobboldalinak nevező kormányzati rendszer ezekkel ellenkező törekvéseket mutat. Alkotmányjogi téren a parlamentarizmus elsorvasztása és látszatparlamentarizmussá süllyesztése ennek az állítólag jobboldali kormánypolitikának egyik fő célja. A vezérkedés, az egy akarat érvényesülésére felépített és minden bírálat elnémításával kialakított nemzeti egység, másrészt gazdasági téren az individualista gazdálkodást mindinkább elfojtó, egy újfajta kollektivizmus felé elhajló, sokszor már a magántulajdonba is belenyúló törekvések: nehézzé teszik egy konzervatív politikus számára, hogy ezzel a jobboldallal azonosítsa magát.” (Gr. Apponyi György, 1935)

Facebook oldaldoboz

Friss topikok

Polgári konzervatív blog

2013.01.24. 20:21 HaFr

Az LMP dilemmájáról

Schiffer a mai Népszabadságnak: "Különös tünete a közélet morális válságának, amikor azok vonják kétségbe, hogy le akarjuk váltani a jelenlegi rezsimet, akiknek „megköszönhetjük” Orbánék teljhatalmát és a szélsőjobb megerősödését. Egy tekintélyelvű rendszer nem a semmiből pottyan alá: a nyomor, a reménytelenség, a demokratikus intézmények hitelvesztése ágyaz meg neki. Épp ezért az LMP azzal szolgálja a kormányváltást, ha politikai otthont kínál azoknak, akik úgy akarják elküldeni a Fideszt, hogy nem a fideszes önkény előidézőitől várják a megváltást."

Schiffer igaz meglátásból hamis következtetést von le. Az baloldali liberálisnak nevezett pártok és holdudvaruk kétségtelen bűneiből és utálatos jelenéből nem következik, hogy az LMP ne állhatna be egy Fidesz-ellenes választási koalícióba, ha már egyszer bevallottan le akarja váltani ezt a kormányt. Ha komolyan vesszük a saját szavait, Schiffer doktriner ideológusként, és nem politikusként gondolkodik. Összetéveszti a politikai moralitást a moralizálással, amit egyébként jól jelez, hogy a közélet "morális válságáról" beszél a politika moralitása helyett. Az utóbbi egy jóval ravaszabb és kényelmetlenebb kérdés, mint az unalmas balos válságozás. (A politika moralitását lecserélni a moralitás politikájára klasszikus balos hiba.) A politikai moralitás a politikai célok és a politikai elvek közötti alkalmas egyensúlyban alakul ki, ami időtől, helytől és politikai gyakorlattól függ -- semmi esetre sem található meg a válságokból élő ideológusok kiskátéiban. A politikai moralitás megengedi a célok sorrendbe állítását, és ha Schiffer nem képes megküzdeni ezzel a feladattal, akkor vagy nem célja a Fidesz leváltása, vagy nem alkalmas politikusnak. A jelen körülmények között egyik esetben sincs helye egy ellenzéki párt élén.

Vagy ez mind nem igaz, hanem eltitkolja, pontosan miben reménykedik. És miben reménykedhet? Abban, hogy az LMP több szavazatot szerezhet azzal, ha függetlenként vág bele a választási harcba, mint ha elkötelezi magát az ún. baloldal mellett. Ha így van, miért nem erről beszél? Miért nem mondja ki? Nem értem, minek hazudni? És miért más ez a hazugság (miért más ez a politika), mint a hazugságban edződött nagy pártoké? Az alapelveik jelentette határokon belül (ezeket senki sem vitatja a pártban) vajon nem a szavazatmaximálás kérdésének kéne lennie a kongresszusuk valódi kérdésének ahelyett, hogy hetet-havat összehordanak demokráciáról meg platformokról? Vessék össze az A és a B verzió politikai esélyeit (indulni önállóan vagy az ellenzékkel), ami egy tisztán elemzői feladat, készüljenek fel a választott út megjárására, és a végén vagy elérik a céljukat, vagy nem. De legalább politikusok voltak. Más politikusok. Végre a valóságról beszéltek. Unikum lesz.

PS. Egy komment kapcsán: Tételezzük fel, hogy két rabló egy pisztolyért verekszik, amivel majd feltehetően kifosztják az utolsó élelmiszerboltot a városban. "Elegánsan" kimaradsz, és hagyod a várost esetleg éhen halni abban a reményben, hogy ezek kivéreztetik egymást, és a győztest majd levered, meg aztán egyik szarházi oldalán sem szívesen harcolsz, vagy inkább beszállsz az adok-kapokba, hogy -- miközben össze is verhetnek -- valami esélyed azért maradjon az események feltartóztatására? Melyik a ERKÖLCSÖSEBB döntés? Vitatható.  De minimálisan le lehet szögezni, hogy a politikai közegben egy politikai pártnak ab ovo nem erkölcsösebb elvszerűnek lenni, mint pragmatikusnak. Én amellett érveltem e posztban, hogy az LMP-nek a pragmatikus utat kell választani a saját és minden lehetséges szimpatizánsa érdekében, magyarán azt kell eldöntenie -- ama határfeltétel mellett, hogy a Fidesz-kormányt le akarja váltani --, hogy a metafora szerint megzavarja-e legalább a rablókat, az egyiket ezért, hogy utóbb lecsukják, a másikat azért, hogy alkupozícióba kerüljön vele szemben a másik lecsukását követően az élelmiszerbolt üzemszerű működtetése érdekében, vagy kimarad a csetepatéból, az élelmiszerbolt sorsát arra a reményre bízza, hogy ő maga kellőképp megerősödik ahhoz, hogy a kifosztást egyedül meg tudja akadályozni, amikor a győztes rabló közelít majd a stukkerrel.

136 komment · 5 trackback

A bejegyzés trackback címe:

https://hafr.blog.hu/api/trackback/id/tr175041714

Trackbackek, pingbackek:

Trackback: Respekt Schiffernek 2013.01.27. 19:36:23

Most mondják meg! Az elempé annyira eretnek, amennyire eretneknek lehet lenni. Úristen, nem akar együttműködni a letűnt korok politikusaival. Úristen, minden marad a régiben! Te jó ég, maradnak a novemberben meghatározott iránynál. Mi ez ha nem eretnek...

Trackback: Második lehetőség 2013.01.25. 13:08:35

Tavaly novemberben az LMP hatalmas lehetőséget szalasztott el. Megtehették volna, hogy ők kezdenek el elsőként tárgyalni az E14-el, így helyzeti előnyre tehettek volna szert, már belülről, egy nagyobb szövetség részeként - nem feltétlenül abban felold...

Trackback: Mandiner blogajánló 2013.01.25. 09:52:01

Ezt a posztot ajánlottuk a Mandiner blogajánlójában.

Trackback: Szárnyakat adtunk vágyainknak 2013.01.25. 09:42:37

Ha családi ház, akkor ugye udvar. Ha udvar, akkor már kert is. Ha meg kert, akkor állatok is. Haszonállatok. Na, ez a mi alapkoncepciónk, és most előrébb léptünk az ügy érdekében. A ház ugyebár, már megvan. Szegénykém, mostanában inkább hasonlít egy é...

Trackback: Röviden a honi politikusokról és egyéb viszonylatokról 2013.01.25. 09:41:44

Megyünk a magyar utcán, és az aljasságban járunk, az aljasságban és a szégyentelenségben, az álságosságban és a gonoszságban. Azt mondjuk, hazugabb és álságosabb és gonoszabb ország, mint a miénk, nem létezik, de ha kimegyünk innen, vagy csak kitekintü...

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

von Putri 2013.01.24. 23:47:28

@dr kíváncsivagyok:

"2.) Nem akar önállóan kormányt váltaniBajnai..."

Köszönöm, ez olyan volt mint egy beismerő vallomás. A derék jó Gordon + Fletó + MSZP együtt = dream team

valamit · http://darwin.freeblog.hu/ 2013.01.24. 23:48:51

Magyarországon egy feltőkésített kommunizmus működik, az egyes pártok pedig kiszolgálják a központi akaratot.

Időnként megfigyelhető, hogy melyik párt miként dolgozik alá a Fidesznek.

De még ha nem is így volna, az egyes pártok vezetői önön pozíciók megszilárdításával sokkal inkább elvannak foglalva, mint a választási ígéretek betartásával. Ezen pozíciók megszilárdításához pénz kell, azt hitelre kapnak, feltéve ha eladnak valamit, mondjuk hamis igazságokat.

Akár a vallás, az egyes pártok. Kiben hiszel? Orbán? Bajnai? Schiffer? Gyurcsány? És ők honnan kaptak pénzt ahhoz, hogy hirdethessék igéjüket?

Demis Castro 2013.01.24. 23:49:16

Az előbb írtam egy okosat, ami sok betüből állt, de nem jelent meg. Nem fogom még egyszer begépelni. Hát, így jártatok pajtikáim.

A blogmotor monnyon le!

padlogaz 2013.01.24. 23:50:07

"...ha Schiffer nem képes megküzdeni ezzel a feladattal, akkor vagy nem célja a Fidesz leváltása, vagy nem alkalmas politikusnak. A jelen körülmények között egyik esetben sincs helye egy ellenzéki párt élén..." -- ez szerintem egy meglehetősen szűklátókörű, leegyszerűsített és - elnézést - buta következtetés.

már miért is kizárólag a fideszhez való hozzáállása alapján kéne pozícionálnia magát egy ellenzéki pártnak? miért ne tehetné azt saját elvei, értékrendje, programja alapján? aztán aki követi, követi, aki nem, nem.

ha egy tolvaj és egy rabló verekszik az utcán, miért is kéne nekem beállni valamelyik mögé, hogy győzni segítsem a másikat?

mondom ezt úgy, hogy nem vagyok lmp drukker, de schiffernek ez a hozzáállása számomra eléggé szimpatikus.

valamit · http://darwin.freeblog.hu/ 2013.01.24. 23:51:51

Nagyon lényeges eleme a magyar demokráciának az, hogy egyes vezető emberek vagy fixek, vagy összeomlik a párt. Ez nagyon sok jellegzetességére rámutat a magyar demokráciának. Legfőképpen a társadalami felszínességére.

von Putri 2013.01.25. 00:00:39

@dr kíváncsivagyok:
De hogy az első pontodra is válaszoljak, csak megnéztem közben a konkrét számadatokat:

2012.11.07.
"A teljes népesség körében az Együtt 2014-nek 14 százalékos a támogatottságga, a Fidesz 22 százalékon, az MSZP 10 százalékon áll."

2013.01.24.
"A teljes népesség körében a Fidesz októberben 22 százalékon állt, most 27 százalékos a támogatottsága, az MSZP-t pedig októberben 10 százalék, most 16 százalék választaná. A Jobbik a teljes népességen belül 9, az Együtt 2014 6, az LMP 3, míg a DK 2 százalékon áll."

Szétfoszlott a legenda, elszállt a támogatás, mint a cigarettafüst karikák

valamit · http://darwin.freeblog.hu/ 2013.01.25. 00:00:48

El tudjátok képzelni az E2014-et Bajnai, a DK-t Gyurcsány, a Fideszt Orbán, az LMP-t Schiffer nélkül? Ugye nem? Illetve, az érdekes az, hogy a választópolgár még csak-csak elképzeli, de ha megvalósulna az történne ezen pártokkal a maguk szintjén, ami Gyurcsány hatására az MSZP-vel. Valószínűleg egyedül a Fidesz az, ami ilyesmit túlélne jelenleg méreténél fogjva.

2013.01.25. 00:04:29

annyira jó, hogy az LMP így jár el. tök jó, hogy van egy párt, ami nem a cikk író nézetei szerint jár el. akinek ez a súlyozgatás kell az szavazhat a többi pártra. majd meglátjuk ez a morális hozzáállás mennyire lesz sikeres az LMP-től. de nekem kicsit az őket már előre gáncsolás jut eszembe a cikkről.

ha tisztességes lenne a szerző hozzáállása, akkor simán leírná, hogy LMP egy ilyen vonalat folytat és nem szúrogatna oda hátulról.

annyi sokat mondó egyébként, hogy ha egy párt azt mondja, hogy vannak elvei és ezekhez fogja tartani magát, akkor az nálunk gunyoros támadásoknak teszi ki magát.

végül pedig nem látom, hogy miért lenne nagyobb esély a kormányváltásra, ha beállnának az Együttbe, mintha nem.

valamit · http://darwin.freeblog.hu/ 2013.01.25. 00:15:29

Viccen kívül hitéleti alapon a kétfarkú kutya vagy a pirézek pártja vetekedhetne a DK-val..

Viccen kívül, ti el tudjátok képzelni, hogy Magyarországon egy olyan ellenzéki blokk nyerjen, aminek minimum 3 vezéregyénisége van?

Képzeljük el, hogy egy Schiffer, Bajnai, Gyurcsány, Mesterházy EGYÜTT keretében leül egymás mellé, aztán leül velük szemben mondjuk csak Orbán?

Hogy is mondjam Schiffer is, meg Gyurcsány is csak gyöngíti az ellenzéket ekkor, igaz? Mesterházy nem is igazán vezéregyéniség, de neki ott is van az MSZP név púpnak a hátára.

2013.01.25. 00:29:31

Egyébként szerintem itt az LMP célok sorrendben:
1. hosszú távú építkezés. saját arculat megőrzése. egy tisztességesebb politikai kultúra kialakítása.
2. rövid távú cél: kormány váltás

szóval fontos nekik, hogy eltűnjön a fidesz, de fontosabb egy hiteles politikai kultúra megteremtése. ha ennek az az ára, hogy még négy év fidesz ám legyen. szóval nem lehet őket megijeszteni orbánnal, hogy ettől beleugorjanak bajnai karjaiban.

számomra ez egy vonzó elképzelés. legalábbis semmi közel ilyen jót sem látok.

valamit · http://darwin.freeblog.hu/ 2013.01.25. 00:30:25

A magyar demokrácia történetében az SZDSZ a pestis megfelelője, akivel jóban volt, az tönkre ment bele. Bár nem lehet tudni, de külső szemlélőben felmerül a DK esetén nagyon, az LMP esetén kevésbé, hogy ez fajta pestis kór bennük is ott lappang, csak várja, hogy hordozót találjon, akit tönkre tehet.

kulcsar2011 2013.01.25. 00:40:26

"az LMP már 6%-on áll (biztos pártválasztó szavazóknál)"
Amikor a bizonytalanok száma nagyon nagy, akkor csak a biztos pártot választókat nem érdemes nézni. De még a teljes népességnél is nagy eltérések lehetnek az egyes pártoknál.
Továbbá nagy százalékban vannak rejtőzködő szavazók (akik biztos nem Fidesz-esek, vagy LMP-sek).

A választás tétje a kevésbé rossz.
a, E14,MSZP és akik odaállnak
b, Fidesz
c, Jobbik
(ABC sorrendben)

Aki nem szavaz, vagy másra szavaz az a győztesre szavaz.

Fideszesek már ne figyeljenek!
Azt nem vesszük észre, hogy az MSzP azon dolgozik a most beindított folyamatban, hogy a régi hibáikat ne kövessék el ismét? Persze biztos nem lesz tökéletes. Na de ki tökéletes?
Vagy már annyira démonizálva vannak, hogy bármit csinálnak, az csak rossz lehet?
(Nem megmondtam, hogy Fideszes ezt már ne olvassa!)

És azt se feledjük el, hogy elmúltnyóccévben volt egy nagyon konstruktív ellenzék, aki zsigerből mindenféle javaslatot elkaszált. Nem kívánom, hogy az összes kötekedő legyen ilyen helyzetben. Csak gondoljuk át! És egy világválságról se feledkezzünk meg. Se az orbáni és meggyesi osztogatásról.

valamit · http://darwin.freeblog.hu/ 2013.01.25. 00:41:32

Összefogás alapú magyar kezdeményezés:
hu.wikipedia.org/wiki/Centrum_P%C3%A1rt
Szabó Lajos
Barna László
Horváth Ferenc
Székház 6400 Kiskunhalas
Hát ez sokat elmond Magyarország összefogás alapú politikájáról.

- duplagondol 2013.01.25. 01:00:18

A politikai moralitás eszerint hát a huszonéves kétpárti dagonya volna, úri-murival és kenyérhéjakkal, ami pediglen igenis megér néhány morális kérdést.

nevetőharmadik 2013.01.25. 01:22:24

Az LMP-nek már nincs valódi dilemmája. 2010-ben kapott egy óriási esélyt a baloldal teljes megújítására: nem élt vele. 2012-ben kapott egy óriási esélyt egy ellenzéki összefogásban erős alkupozícióra: nem élt vele.

Dilemma pedig azért nincs, mert ezek a lehetőségek elmentek, és már nem jönnek vissza. Teljesen fölösleges az LMP-t vagy Schiffert ekézni azért, mert nem Együtt 2014-ezik. Már nem kell. Már nincs alkupozíció. Már nincs befolyás.

Innentől persze lehet filózni az LMP jövőjéről, de 2014. szempontjából ennek már nincs jelentősége. Hogy 2018. pedig lesz-e az LMP szempontjából... szerintem nem. Ha az LMP szüzessége nem volt elég érték a választók szemében 2010-2013. között, akkor nem látom, miért lehetne az 2014-2018. között. Szóval ez sem dilemma, csak szellemi maszturbáció.

dr. Rétestészta 2013.01.25. 01:41:40

@von Putri:

Ki az a velünk? Itt most két velünk is van. Ha az LMP nincs a jobboldallal a baloldallal van, ha nincs a baloldallal, akkor a joboldallal van.

2010-ben más volt a helyzet, ott nyilvánvaló volt, hogy a Fidesz fog győzni, maximum a győzelem mértéke volt kérdés, hitelesen indulhattak független politikai erőként. 2014-re viszont várhatóan viszonylag kiegyenlített erőviszonyok lesznek, két, elég jól körülhatárolható csoport között. Ilyen helyzetben nem lehet valóban függetlennek lenni, hiszen a függetlenség az egyik oldalnak jó lesz, a másiknak nem.

Bár egyébként alapvetően "nevetőharmadik" kommentelővel értek egyet, nem túl valószínű, hogy az LMP túl sok vizet fog zavarni 2014-ben, 2018-ra meg már emlékezni se fogunk rájuk. Kár érte, de ez egyedül az ő hibájuk, 3 évük volt bizonyítani. Bajnai zászlóbontása mikor is volt, 3 hónapja?

Negyvenértelmiségi (törölt) 2013.01.25. 01:47:29

"Összetéveszti a politikai moralitást a moralizálással, amit egyébként jól jelez, hogy a közélet "morális válságáról" beszél a politika moralitása helyett."

HaFr, le tudnád nekem fordítani légyszíves a "politika" szót magyar nyelvre? Köszike!

Negyvenértelmiségi (törölt) 2013.01.25. 01:49:08

@balage_81 reloaded: sokkal többre becsülöm Schiffert, aki a saját értékrendjéhez keres 5%-ot, mint azokat a megélhetésieket, akik az 5%-hoz keresnek értékrendet.

Negyvenértelmiségi (törölt) 2013.01.25. 01:52:42

@Airgüzü:

"Tipikus magyar dolog: amikor össze kellene fogni, tuti, hogy van, aki másképp gondolja."

Ez leginkább tipikus magyarozásnak hangzik, talán még a jó Hofi elvtárs vezette be ezt a dumát, amikor a szarra azt mond"juk", hogy tipikus magyar. Közben se nem tipikus, se nem magyar, és sokszor nem is szar. Igen, mindig van, aki másképp gondolja, ez viszi előre a világot. Akik ugyanúgy gondolják, azok összefognak, akik meg nem úgy gondolják, azok nem fognak össze az előbbiekkel, mint ahogy én sem fogok össze a kommunistákkal, meg te sem a "tipikus magyarokkal", akik máshogy gondolkodnak valamiről, mint te.

Negyvenértelmiségi (törölt) 2013.01.25. 01:55:17

@Éhes_ló: nagyon kevés dologban értek egyet Schifferrel (ebben pont igen), de ezzel együtt is nagyra tartom, amiért világos elvek szerint dönt minden "útelágazódásnál". Vennék tőle használt autót, bár nem hiszem, hogy lenne olyan autója eladó, amit én megvennék, mert az ízlésünk eléggé más.

Negyvenértelmiségi (törölt) 2013.01.25. 01:57:55

@dr. Rétestészta: Schiffernek elfogadhatatlan a Fidesz is és a Maszop is, és ettől a véleményétől eltántoríthatatlan. Megjegyzem, nem 3% van ezzel így, de ha rajta kívül senki más nem is osztaná ezt a véleményt, akkor sem másítaná meg. Akkor is ezt mondta egyébként, amikor 7%-kal bekerült a Parlamentbe, az csak a te hülye elvárásod tőle, hogy álljon oda egy olyan bagázs mellé, amitől világosan elhatárolódott egész életében.

Negyvenértelmiségi (törölt) 2013.01.25. 02:04:54

Különben sem nyernének semmit a kommunisták Schifferrel, hiszen mint megtudtuk, fideszes faló, meg rossz politikus, akinek ráadásul támogatottsága sincs, vagyis csak elvinné a szavazókat a kommunistáktól, és megágyazna a Fidesz 27/23-adának, így hát az is Fidesz-bérenc lenne, aki a Maszop mellé követeli most, azt pedig senki nem akarhatja.

dr. Rétestészta 2013.01.25. 02:21:57

@Negyvenértelmiségi:

Én aztán nem várok tőle semmit, tőlem oda áll ahová akar, viszont akárhogy akarod megmagyarázni, a jelen helyzetben ha nem áll sehova, azzal is odaáll valahová. Tudod, egy lány vagy terhes, vagy nem.

Ha valakinek célja, hogy ne a jelenlegi kormány maradjon hatalmon, akkor két lehetősége van:
- Úgy vezeti a pártját, hogy esélye legyen megnyerni a választásokat
- vagy amennyiben ez nem sikerült, akkor igyekszik kompromisszumot kötni azokkal akikkel összefogva a legnagyobb esélye van a céljai elérésére.

Ha egyiket sem teszi, azzal a kormány maradsáa mellé áll, ezen nincs mit ragozni. Ahogy mondják, "bűnösök közt cinkos aki néma".

Ezzel nincs is semmi baj, csak ne játszuk már el, hogy ő kormányváltást akar, csak épp pont egy olyan módon aminek a megvalósulási esélye 0,0001%. Én meg világbékét akarok meg kenyeret az éhezőknek, meg is alapítom mindjárt a Csodavárok Nemzetközi Pártját, hátha én is olyan jófej leszek mint Schiffer hiszen akarni én is jót akarok. Csak ugye akarni máshol kell...

Ezt az egész életében elhatárolódást azért gondold át újra: "1989-ben egyik tagja volt – Bajnai Gordonnal együtt – a Gyurcsány Ferenc által vezetett rövid életű Új Nemzedék Mozgalomnak. 1990-ben egyik alapítója és 1992-ig ügyvivője az Ifjú Szocialisták mozgalmának, ekkor kilépett a szervezetből."

dr. Rétestészta 2013.01.25. 02:25:22

@Negyvenértelmiségi:

Ezt a kommunistázást nem biztos, hogy nagyon erőltetni kéne, amikor a Fidesz kormány tele van egykori MSZMP tagokkal, sőt kommunista kormánytagokkal, az ügynöklisták meg valamiért csak nem akarnak nyilvánosságra kerülni, pedig most aztán megvan hozzá a 2/3 power.

Frick László Emlékzenekar 2013.01.25. 04:07:11

A politikát, mint "sport"-ot is, a sakkal szokás szemléltetni. (Ami hasonlatrendszerből a számomra a legpompásabb az a megfelelés, miszerint a politikában is a jó, a zseniális játékos a gyönge kezével lépteti annak bábujait... vagyis szegény gyönge sakkozó azt hiszi, hogy a lépéseket ő találja ki, pedig dehogy: a zseni szorítja azokba)

Azonban a csapda, amibe Bajnai tanácsadói (a Cég emberei, vagyis a Bajcsány Cégcsoportnak dolgoznak és még nyiltan is, mint Szigetvári Viktor) tehát a csapda a malom-játékból való. Ez sokkal primitívebb játék, az ebnben zseni un. "csiki-csuki" ba szorítja az ellenfelét, aki bármit lép, a zseni veszi le a babját.

Nos ez történik az LMP-vel. Akár oboáz a koalában, akár kívül marad, önkéntelenül is Bajnaiékat támogatja.

tehát a főszöveg ideföl szép példája a politikai naív butaságnak és inkompetenciának.

Ugyanis egy kívül maradó LMP összegereblyézheti a lepattanó szavazatokat, mert kétségtelenül van néhánytízezer ember az országban, akik ezt így látják, márminthogy a kétharmad nem csupán köszönhető Bajnaiéknak (és ebben az index.hu -nak is :D) ... de erre a kétharmadra A Cégnek (Bajcsány Company) szüksége is volt.

hiszen odalent a fizikai-vállalkozási-termelési szférában is bevett trükk ez, a csődbevitt céget a lebukás előtt rá kell tolni valami oktondi palimadárra, strómanra vagy aladárra. Szép az, ha a palimadár jópénzért vállaja, pompás, ha mit se sejtvén önként, de a legeslegszebb, ha őrjöngve rohan bele a csődbevitt cégbe a buli reményében.

én nem tudom, mit kell ezen szorongani, hogy kívül marad az LMP, jót, helyesebben valamivel jobbat is tesz az LMP face-ének (sőt: face-lift!!) valamint az a pragmatizmus, amit most hiányolna a kedves 8és oktondi) szerző MAJD AKKOR hasznos lesz, hiszen a "kívülről" öszesepregetett esetleges 2-3 mandátumát úgyis beajánlja majd az LMP.
Ha lesz. ha meg nem, akkor lesz új netokratív néppárt, amit szintén ugyanígy meg lehet etetni Nyugaton zöldpárt szinezet alatt.

Az LMP a bloggizmnusból kélt és ez a forma mára letűnt, a twitteroid fészbúkizáció idejére twitteroid flashmobizálható áltömegpártok kellenek, amiket hívószóra össze lehet flasmobizálni, de egy pillanat alatt ugyanúgy testetleníteni is.

Amúgy is már jórégen nem az LMP jóoldal felől érkező széjjelbaharahhaházása az újság, hanem az MSZP széjjelverése. A "Büdös Tömegek" akik bekapták a hitelcumit 2004-és 2008 között és fogyasztottak-fogyasztottak.. valakin bosszút akarnak állni, valakiket konkrétan is kell lökni nekik.

Az orbáőngyülölet pedig az eszét veszi a maradék, még a politikához konyítgató jóoldaliaknak , így nem veszik észre, hogy az LMP és az MSZP ellehetetlenítése egyben mennyirte demokráciaellenes aljas húzás. persze egy "demokráciáért" kibontott zászló alatt!

jojjj, beh keserű lecke lesz majd a jógyerekeknek, amikor rádöbidebiznek, hogy a netokrácia az antidmokratikus line. A tömeg: a hülyére (palira) vett egységsugarú felhasználók.

SadBoobie (törölt) 2013.01.25. 05:38:13

Az LMP valahol ott csuszott meg,hogy talan igazi koncepcioja soha nem is volt.Illetve ez nem igaz: a valasztasok elott, ugyesen azokra a dolgokra es/vagy anomaliakra reagalt, amelyek a tobbi part programjaiban szerepeltek.Miutan lezajlottak a valasztasok es az eles,programpontszeru temak elfogytak,amikre reagalva lehetett volna elore lepkedni,egyszeruen szetforgacsoltak sajat arculatukat,mert igazi koncepcio - a kezdeti idoben velhetoekkel ellentetben - nem volt.Illetve a legyen mas a politika most is jo lehetne,de Schiffer onmaga ide-oda pozicionalasa is azt mutatja nekem,hogy kifogyott az otlet, mar nincs meg a cel vagy tul sok cel van...sajnos a jelenlegi ellenzek a kotai lmp jeleit mutatja,csak rosszabb kiadasban, ugyhogy nem lesz izgalmas valasztasunk,hacsak a jobbik.....de ez egy masik tortenet...

SadBoobie (törölt) 2013.01.25. 05:50:46

Ha a fentiekben tevedek is,az biztos hogy az atlag valasztopolgar figyelmet es rokonszenvet felkelto gyakorlatias politizalast felvaltotta egy elvi alapu politizalas.....ami nem erinti meg a valasztok tobbseget es ez az a tulajdonsaga,ami miatt szdsz klonnak lehetne nevezni...meg talan nem keso es ennek a megvaltoztatasahoz talan penz sem kell,a baj csak annyi,hogy manapsag semmilyen gyakorlati vagy real kerdes nincs az asztalon, minden part a sajat virtualis demonjaival harcol, mikozben a valasztok mindennapjaikban sok eve nem latott kihivasokkal allnak szemben: a politika egy komolytalan gyermekjateknak tunik.

Member · http://lehetvelem.blog.hu 2013.01.25. 06:03:56

Hmmm, ez a blog nagyon elment a szemantikai szőszálhasogatásba. A kérdésre meg válaszolva, jelenleg 2013 van, az együttködés 2014-re szól, hova számolgasson az ember 1,5 évvel a választások és ahhoz kapcsolódó törvények bizergálása előtt?

czjanos 2013.01.25. 06:30:10

Ezt írja a szerző:".. A baloldali liberálisnak nevezett pártok és holdudvaruk kétségtelen bűneiből és utálatos jelenéből" Az a kérdésem, hogy mit ért az "utálatos jelenéből" alatt? Azért utálatosak, mert vannak? Azért utálatosak, mert nem értenek egyet Orbánnal? Azért utálatosak, mert sok támogatójuk van? Azért utálatosak, mert kimondják, amit gondolnak?
Ha valaki ilyen szóösszetételt használ az írásában, akkor illene megmagyarázni, hogy miért használja!

tónibácsi 2013.01.25. 07:04:45

"A politikai moralitás a politikai célok és a politikai elvek közötti alkalmas egyensúlyban alakul ki"

Ez magában hordozza azt, hogy nem létezik politikai immoralitás. Végül is ha jól emlékszem valami ilyesmit hirdetett Eszterházy meg talán Nádas az őszödi beszéd kapcsán.

Végül is, ez is egy álláspont, a Schifferé meg egy másik.

Az már egy másik kérdés, hogy hosszú távon melyikkel lehet előbbre jutni. Persze nem a különböző politikai erőkre gondoltam, hanem az országra, vagy nevezzük így: nemzetre?

Frick László Emlékzenekar 2013.01.25. 07:13:19

@czjanos: A szájjalliberálisok egyik legútálatosabb bűne, hogy impotensek, de közben mégis mindenről az jut eszükbe, ami Mórickának is. Például a diákokkal szeretnék kikapartatni a forrógesztenyét.. aztán a diákok fogdoshatnák is, hová tegyék... Nincsen ugyanis hová tenni. Már tavaly ez volt a baj, amikor a sajtómunkásság minden nap megbuktatta orbánékat... csak nem volt kibek,. Szegények ellődözték még a nagy Bumm patront is, a Snitt-elnökúr "doktori"-járól és mire? Zseniális Ferencnek kellett rájuk szólni, hogy hagyják már abba, mert nincsen még kélszen senki.

Mondjuk Orbán fejére esne egy kovács egyengetőüllő... játszásiból.. És itt van, sehol a program, na jó, elővették Zseniális ferenc 2007-re elkészített Új Élkotmányát.. meg effélék.. Senkinek nincsen semmi ötlete, csak a Bajnai és gyurcsány ZRt-nek... osztán lesz csodálkozás a jóoldalon, hogy hát megint a régiek jönnek.

Ezt nem sikerült még megoldani a magyar netokráciában,, a tartalomszolgáltatást. a 2005-ös paracsizmváltás óta állandóan a TARTALOM volt a slágertéma.. de tartalom az nincsen, csak pofázás.

A hirigelése és fölidegesítése meg a hülyítése jó ütemben halad az embereknek, szinte már fóóóradalmi a helyzet. De hol az a jóoldali, pl "liberális" politikai elit aki TENNI tudna a nekik megcsinált "fóradalomban.."
Töketlenek vádolnak itt töketleneket töketlenséggel, ez van. és ez közös bűn is.

Frick László Emlékzenekar 2013.01.25. 07:18:11

@tónibácsi: Ugyan miért kéne a politikának "morális"-nak lennie? A politika lényege a valóság elhazudása. Mint a sakkban: csak a hülye árulja el előre a lépéseit. Aki nem blöfföl, elvész. Kozirjev 1997-ben őszinte, azaz morális volt az orosz gazdaságról vallani.. be is ütött a csőd, hazudnia kellett volna...
és egy ilyen országban, ahol csak azt nem lopják el, ami.. de már azt is ellopják, ami le van hegesztve, főleg, mert vasból van. Mindenki lop, fű-fa bokor, csak ugye a kompenzációüban egymásra mutogálnak...
Egy országban, ahol a nagyáruházakban minden felbointva kilopva, a 10-es villáskulcs is... úrinők isznak bele a joghurtba és visszateszik a polcra, ugyan... a cigány lop.. a magyar ugyanezt eufémicce "szerzés" -nek hazudja el... A tényfeltáró káefték tagjai mint bt-k számlázták a szellemi terméküket a résztulajdonukban álló káeftének -és a dolgozatuk gazdasági csalásokról szólt! :D
ugyan! a magyar sajtómunkásság pont akkora bűnszövetkezet, mint a politikusaink is... hát még a pógáraink!

dadddd 2013.01.25. 07:22:31

Egy "zöld" párt számára Bajnai GMO Gordon eleve nem lehet megoldás.

czjanos 2013.01.25. 07:31:11

@Frick László Emlékzenekar: Azt írod, hogy nincs tartalom. Olvasgasd a Haza és Haladás Közpolitikai Alapítvány dolgozatait, az EGYÜTT-2014 Választói Mozgalom Elvi-erkölcsi alapvetéseit, alkotmány-tervezetét. Ezek nem csak papírból és betűkből állnak, hanem gondolatokból, elemzésekből, következtetésekből, javaslatokból, stb. Vagyis, röviden: tartalomból.
Üdv neked, szép napot!

2013.01.25. 07:46:46

Schiffernek teljesen igaza van.

Szerintem ő azt prognosztizálja, hogy 2014-ben úgysem veszít a Fidesz, még akkor sem, ha holnap mindenki összefog mindenkivel.

Akkor meg miért mossa össze magát a Bajnaiékkal? Hát pont ellenük hirdették meg a lehet más a politika közhelyes szlogenjét.

Schiffer láthatóan attól retteg, hogy nem elég, hogy nem lesz kormányváltás, de az LMP-t sem fogják másként titulálni, mint egy Bajnai csatlóst...

Örülnek, hogy mára legalább sikerült azt elérniük, hogy ne az Szdsz-el azonosítsák őket.

Aki meg fenntartások nélkül beleülne az Együtt-2014 ölébe, annak vagy nincs hosszútávú memóriája, vagy nem kevésbé halott a kritikus szemlélete, mint egy Fidesz szavazónak...

fourgee 2013.01.25. 08:01:43

Már miért kellene hogy az legyen egy pártnak a célja, hogy leváltsa a Fideszt? Nem az kellene lennie a célnak hogy kormányt alakíthasson és a választói érdekeit képviselje?
Ez kb. olyan mintha valaki azért akarna orvos lenni, hogy fehér köpenyben lehessen egész nap, nem pedig azért hogy gyógyítson.

Gratulálok, mégegy LMP-fikázó poszt, valószínűleg ez is MSZP, vagy a Gyurcsány pártja által szponzorált blog, HaFr is rohadt régóta blogger :)

HaFr, vegyünk egy fiktív országot, ahol tönkremegy a gazdaság. Az aktuális kormányt ott leváltanád, akár a választásokon jól szereplő nácikkal együtt, vagy pedig saját magad akarnál kormányt alakítani és a választóid érdekeit képviselni?

Az LMP pont ezzel szerezhez szavazatokat, hogy sem a Fidesszel, sem a Jobbikkal, sem az exkommunista bandával nem szövetkezik csak azért, hogy hatalomhoz jusson. Mert az MSZP már bebizonyította hog nekik csak hatalom kell, meg a "Demokratikus" Koalíció is ezen az úton halad (mert honnan is jöttek a tagjai? :)).

Értelmes ember nem vesz komolyan egy olyan pártot, amelyiknek kizárólag az a programja, hogy leváltsa az előző kormányt. És aztán mi lesz?

fourgee 2013.01.25. 08:09:35

@shinichi: "Fidesz hívő. És mentegeti azt a közel egymilliót, akik 10 ezer forint családi pótlékért csak átmenetileg lettek azok 2010-ben. Ezek mind ezt akarták. És csakis ők a felelősek mindenért ami történik. Egyetlen X a Fidesz neve mellé nagyobb bűn, mint Gyurcsány komplett életműve."

Az emberek nagy részen nem a Fideszre szavazott, hanem az MSZP és Gyurcsány ellen. Ha nem lett volna MSZP, a Fidesz nem kapott volna ennyi szavazatot. Ennyire egyszerű. Ezért kellene végre egy harmadik, negyedik oldal, amire végre szavazni lehet.
Az inaktív választók szemét is fel kellene nyitni végre hogy nem csak MSZP és Fidesz van, lehet másra is szavazni.
De amíg csak azt mondjátok nekik hogy szavazzatok az MSZP-re hogy leváltsátok Orbánt... Sokan úgy vannak vele hogy annyira mindegy hogy ez a szar van, vagy az a szar van. A szar az szar.

wmiki · http://kigondoltam.blog.hu/2014/07/20/stephen_hawking_538 2013.01.25. 08:13:13

helyes, helyes
tehát akkor 2014-től is marad a fidesz
hála istennek

fourgee 2013.01.25. 08:13:35

@HaFr: Ha három párt lenne, a 48%-os nácik akik kormányon vannak, a 48%-os fasiszták és a 4%-os demokraták, akkor te kire szavaznál? A fasisztákra hogy biztosan leváltsd a nácikat, vagy pedig a Parlamentbe bejutásra kevés eséllyel rendelkező demokratákra?

Mert egy ilyen esetben a fasiszták ugyanúgy támadnák a 4%-os demokratákat, ahogy ti teszitek most az LMP-vel.

HaFr · http://hafr.blog.hu 2013.01.25. 08:14:12

@fourgee: Naná, Schmuck Andor, Burán Alexander és a szoci internacionálé főtitkára személyesen perkálnak minden posztom után,de izgalmas lehet az életed ebben az önmagad ácsolta akváriumban, istenem.

fourgee 2013.01.25. 08:22:42

@HaFr: Tehát akkor csak úgy poénból fikázod az LMP-t és csak unalmadban találtad ki hogy az a célod hogy le legyen váltva a Fidesz? :)

Inkább arra a kérdésemre válaszolj, amit feljebb feltettem, hogy abban a fiktív országban te kire szavaznál, a biztosan befutó 48%-os fasisztákra, vagy a bizonytalan 4%-os, de legalább demokratákra?

Minél aktívabb az MSZP kampánya, annál kevesebben mennek el szavazni, mert az embereknek hiába szar a Fidesz alatt, az MSZP alatt is szar volt. A szar az szar marad.

2013.01.25. 08:37:21

@fourgee: nagyon egyetértek. szerintem az lmp célja az, hogy abból a 4(vagy akárhány) %-ból szép lassan minél többet csináljon. és bízni abban, hogy ezt az elveik melletti kitartással el lehet érni. és egy normális helyen így működnének a pártok, képviselik, hogy ők miben hisznek és vagy mögéjük állnak elegen vagy nem.

egyébként szerintem most sokan el fognak menni rájuk szavazni, akik az előző választásokon senkire nem szavaztak.

én igazából a millát sajnálom, mert ezzel a bajnaival, mszpvel barátkozásból ők fognak kijönni nagyon rosszul. teljesen értelmetlen volt ez a korai elköteleződés.

Amatőr 2013.01.25. 08:39:06

@dr. Rétestészta: "Moralizálni lehet, de aztán eljön a pont amikor el kell dönteni, hogy melyik oldalra áll az ember, hiszen itt most csak két oldal van."

Szerinted. Meg azok szerint, akik szeretnék leegyszerűsíteni a versenyt; minél kevesebb szereplő, annál nagyobb esély.
Tetszik, nem tetszik, tudomásul kell venni, hogy a politikai kínálat bővülésére igény van.

A radikális jobbik bizony komoly tényező és ha az lmp képes távol tartani magától a ragadós komcsikat, akkor velük is számolni kell.
Ami pedig a választókat illeti; jobb lesz, ha a politikusok tudomásul veszik, hogy a protest szavazóknak nem a pártideológiákból, hanem a levitézlett szereplők ből van elegük.

"...de talán egy egyenes kiállás és a választók "számolni tudó" felnőttként való kezelése, jó morális alap lehetne Schifferéknek is a jövőre nezéve, a mostanában bemutatott estimesézés helyett. "

Szerencséjükre schifferék kicsit bölcsebbek és semelyik levitézlett bolsival sem batyuznak össze!

""- Fidesz+Jobbik
- E2014+MSZP""

Na, erre azért ne vegyél mérget.

nolto 2013.01.25. 08:42:11

Schiffernek igaza van! Schiffer csak azt teszi, amit egy normális világban egy politikusnak tennie kellene, kiáll az elvei mellett, és az elveit fontosabbnak tartja a hatalomnál. Ha ilyen emberekből állna, állt volna a magyar parlament, ez az ország nagyságrendekkel előrébb tartana.

Amatőr 2013.01.25. 08:45:34

@dr kíváncsivagyok: "Elég jó elemzés az LMP - ről,...de inkább Schifferről . Számomra is érthetetlen hogy mereven elutasítja az együttműködést a szocikkal és bennem is felmerült : vagy mazochista,...vagy Orvbán embere... "

...vagy a következő választásokon is létezni szeretne az lmp.

Amatőr 2013.01.25. 08:49:58

@Demis Castro: "..de nem jelent meg."

Mielőtt elküldenéd, jelöld ki és "ctrl c" gomb. Ha nem tudtad elküldeni, akkor "ctrl v" gombokkal előcsalogathatod!
Nehogy megfoszd blogtársaidat a magvas gondolataidtól!

Amatőr 2013.01.25. 08:51:07

@padlogaz: "ha egy tolvaj és egy rabló verekszik az utcán, miért is kéne nekem beállni valamelyik mögé, hogy győzni segítsem a másikat?"

Így igaz.

Amatőr 2013.01.25. 08:56:14

@mizant21: ""..2. rövid távú cél: kormány váltás
"

Lehet, de nem mindenáron! Szerintem látják, hogy cseberből vederbe jutnak, ha a fideszt a komcsimix váltja.

HaFr · http://hafr.blog.hu 2013.01.25. 09:01:13

@Amatőr: És ha egy pisztolyért verekednek, amivel majd kifosztják az utolsó élelmiszerboltot a városban? Elegánsan kimaradsz, és hagyod a várost éhen halni, vagy azért megpróbálsz PRAGMATIKUSNAK lenni, és beszállni az adok-kapokba, hogy valami esélyed azért maradjon az események feltartóztatására? Melyik a ERKÖLCSÖSEBB döntés? Nem tudjuk. De a politikai közegben egy politikai pártnak ab ovo nem erkölcsösebb elvszerűnek lenni, mint pragmatikusnak. Én amellett érveltem a posztban, hogy az LMP-nek a pragmatikus utat kell választani a saját és minden lehetséges szimpatizánsa érdekében.

Amatőr 2013.01.25. 09:04:12

@kulcsar2011: "A választás tétje a kevésbé rossz.
a, E14,MSZP és akik odaállnak
b, Fidesz
c, Jobbik
(ABC sorrendben)"

Közel sem biztos! Az elmúlt két évtized politizálásának egyenes következménye a jobbik.
A lakosság radikalizálódásának egyenes következménye. Köszönhetően a komcsiszadeszfidesz tengelynek.

És hogy kik kivel batyuzik össze? Ezek semmit nem szégyellnek!

Amatőr 2013.01.25. 09:08:35

@Negyvenértelmiségi: """Tipikus magyar dolog: amikor össze kellene fogni, tuti, hogy van, aki másképp gondolja."""

Bocs, de bár nem kedvelem (inkább utálom) a fideszt, de a komcsikkal bizony nem fogok össze. Még az ördög ellen sem!

is 2013.01.25. 09:11:37

@Foxtrotty: már hogyne akarna. jelenleg a választók 60%-a nem akarja a jelenlegi kormányt. és ez csak a fele a megkérdezetteknek, és a másik fele nyilvánvalóan még nagyobb mértékben nem akarja a jelenlegi kormányt. megvan itt a kétharmad is a kormány ellen.

@poszt: teljesen igaza van Schiffernek, hogy ő egy olyan politikai otthon, amelyik nem vár semmilyen megváltást az MSZP-től. ebből természetesen NEM következik, hogy nem kell/szabad velük megállapodni Orbán leváltásában. a "megváltás várása" olyan messze van a "kompromisszus megállapodástól", mint a makkom Jeruzsálemtől.

Amatőr 2013.01.25. 09:22:56

@HaFr: "..Elegánsan kimaradsz, és hagyod a várost éhen halni, .."

Igen, hagyom.

".. hogy az LMP-nek a pragmatikus utat kell választani a saját és minden lehetséges szimpatizánsa érdekében. "

Ha az én szavazatomra is számít az lmp, akkor nem batyuzik össze a komcsimix-szel. A trutyira nem szavazok!

Amatőr 2013.01.25. 09:24:56

@is: " jelenleg a választók 60%-a nem akarja a jelenlegi kormányt."

És legalább ugyanannyian, ha nem többen nem akarják a komcsikat sem.

Farkantoán Chatpartner 2013.01.25. 09:33:13

Ha Schiffer elképzeléseinek csak a felét idézzük, akkor tényleg "úgy jön le", hogy ez egy elméletieskedő erkölcscsősz. Ám a gondolt a maga teljességében azzal egészül ki, hogy különösebben nem is lenne PRAKTIKUS összefogni a baj előidézőivel, hiszen a jelek szerint elfogaottságuk, dacára Orbán unorthodoxiájának, szemernyit sem javult a 2010-es megsemmisítő vereségsorozat óta. Schiffer ne emlékezne elődpártja, az SzDSz sorsára? A gaz rohadék (=Antall) leváltása érdekében szalonképesítette és egyben alá is feküdt a kommunistáknak. Innentől nyílegyenes volt az út a pöcegödörig, Soros György se tudta finanszírozni őket.

Conchobar 2013.01.25. 09:33:22

"Vagy ez mind nem igaz, hanem eltitkolja, pontosan miben reménykedik" - Nem világos, hogy miért gondolja a posztíró egymást kizárónak elvhű politikai magatartást (moralitás, moralizálás, morajlás) és a gyakorlati, pragmatikus politizálást (a különutasságot). Ami a formálódó baloldali-liberális blokk 'vonzerejét' illeti: az E14 körül már olyan szervezetek és személyek is megjelentek, amelyek a választók előtt csakis a már egyszer kiszavazott SZDSZ visszapróbálkozásaként tud megjelenni (SZEMA, Ungár Klára, Fodor Gábor és mások). Mert úgymond a liberális választók őket igénylik

nolto 2013.01.25. 09:33:28

@HaFr:
Ez a kérdés ugyan nem nekem szólt, de ha nem baj, válaszolnék rá.
"És ha egy pisztolyért verekednek, amivel majd kifosztják az utolsó élelmiszerboltot a városban? Elegánsan kimaradsz, és hagyod a várost éhen halni,..." --- Na én ilyen esetben elegánsan kimaradok, bármi történik is. Mert fontosabb az, hogy az ember saját lelkiismerete rendben legyen, ezért kell kiállni az elvek mellett.

Ami pedig az LMP-t illeti, én egy ideje úgy álltam hozzá a dolgokhoz, hogy biztosan nem megyek el szavazni. Most viszont látva Schiffert, és látva azt a hadjáratot ami elindult ellene balról, nagy valószínűséggel már elmennék szavazni, mert végre talán van kire. Remélem azért gondolkodnak még jónéhányan így rajtam kívül is.

Farkantoán Chatpartner 2013.01.25. 09:37:24

@Éhes_ló: igazad van. Egyben praktikus ötlet is Schiffertől. Arra játszik, hogy kendőzetlen tényfeltárásával kiritkítsa maga körül a gazt az ellenzékben.

salamander 2013.01.25. 09:39:01

A posztírója nyilván nem politikus.
Az biztos, hogy van abban igazság, hogy a moralizálás és a moralitás nem összekeverendő. Azonban úgy látom teljesen félreérti Schiffer politikai megmozdulásait és nyilatkozatait.

Azért látni kellene, hogy az LMP egyfelől egy szűk réteg által támogatott bázispárt, néhány farmeros zöld párti és egy maroknyi "eszdéeszes" támogatottságát élvezi. Ezen csoportok belső koherenciája nagyon laza, és egyik sem kötődik sem a DK-hoz, sem az E2014-hez pláne az MSZP-hez a legkevésbé. (Meglepő de leginkább a Fidesz liberális szárnyához állnak legközelebb, ahogy a Fidesz radikális szárnya a Jobbikhoz kötődik Kövér kontra Pokorni.)
Nos ha innen nézzük, akkor talán már kicsit világosabb, hogy az LMP egyszerűen nem állhat be egy (mellesleg nem balos csak ócska retorikájában) társaságba, mert mire odaérne egyben meg is szűnne.
Tehát ez a moralizálással Schiffer nem tesz mást mint ezt az állapotot jelzi.

Le kell szögezni, hogy a politika ma Magyarországon csak két oldalból áll. A két oldal gazdasági támogatói magasan a felhők felett már szorosan összekapcsolódnak (itt ott civakodnak). Az új pártoknak nincs - egyelőre - ilyen gazdasági holdudvaruk. Emiatt kényszerülnek együttműködésre a nagyobb mamutpártok mellé ilyen olyan prostituált attitűdöt követve. Az együtt 2014 azért nagyon "veszélyes társaság" az LMP részére mert ők tengeren túli "demokrata" agytröszt (American Civil Liberties Union: www.aclu.org/) által pénzelt és kitalált közép európai politikát folytatnák tovább. Ez Magyarország számára rettenetes következményekkel jár(t) (az elmúlt 20 év liberális pusztítása ezt jól mutatja).

Ezt a politikát az LMP-ben vannak akik támogatják... Karácsony és Jávor Benedek.

Schiffer azonban jól látja, hogy a magyar társadalom részéről ez elutasított és már egyszer halálra ítélt módszer. Ezért ez a politika támogatása/felvállalása az LMP teljes megszűnéséhez vezetne. Ennek kikerülése történik morális kérdések közpénzek eltulajdonítása és korrupció emlegetésével Schiffer részéről.
Összegezve itt nem más történik, mint a liberális pénztőke [E2014-MSZP-DK] nyomulása és a konzervatív termelőtőke [Fidesz-Jobbik] összefeszülése között vergődő zöld bázispártocska élethalálharca.
(Moralizálásról és morálról itt valójában szó sincs.)

***

Farkantoán Chatpartner 2013.01.25. 09:39:18

@dr. Rétestészta: komcsi fogás összemosni a Fideszt a Jobbikkal.

Farkantoán Chatpartner 2013.01.25. 09:42:46

@Amidazophen: nem véletlenül gyűlöltétek már a kezdetektől azt, aki kimondja az igazat, és hogy hitelesnek látszódjatok, álfüggetlen rizsába csavarjátok gyűlöleteteket, mint egy mérgezett szusit. Miközben -ne hozd nyilvánosságra- nézd meg a tulajdon neveltetésedet, apád-anyád világnézetét, melyet zavarmentesen örököltél.

Amatőr 2013.01.25. 09:44:10

@nolto: "Remélem azért gondolkodnak még jónéhányan így rajtam kívül is."

Én is!

HaFr · http://hafr.blog.hu 2013.01.25. 09:45:59

@salamander: Lehet, nem tudom. Nem zárom ki, de ez nem módosítja a gondolatmenetemet.

Farkantoán Chatpartner 2013.01.25. 09:47:58

@von Putri: ne gondold. Ha ügyesen mondja meg az igazat a Bajnai-bandáról, jó eséllyel újra bejut. Ez az, amiatt a Karácsony-félék nem tudják kiszorítani őt a pártból.

Farkantoán Chatpartner 2013.01.25. 09:48:47

@dr kíváncsivagyok: van egy harmadik lehetőség is. Hogy te vagy Bajnai embere.

Martian (törölt) 2013.01.25. 09:51:43

"És ha egy pisztolyért verekednek, amivel majd kifosztják az utolsó élelmiszerboltot a városban? Elegánsan kimaradsz, és hagyod a várost éhen halni,..."

Erre is van megoldás:

www.tomcatpolo.hu/user_show_sticker.php?id=40

:))

Farkantoán Chatpartner 2013.01.25. 09:52:13

@dr. Rétestészta: megint zagyválsz, pie. Úgy következtetsz, hogy aki ellentmond hagymázas bolsevizmusodnak, az fidesznyik, következésképpen világos, hogy ellentmond neked. Vagyis neked, azt hiszed, mindig, minden körülmények között igazad van. Aztán nagyot nézel, ha 2014-ben megint eltaknyolsz.

Amatőr 2013.01.25. 09:53:33

@salamander: "Le kell szögezni, hogy a politika ma Magyarországon csak két oldalból áll."

Ühüm. Annak, aki elhiszi.

" Az együtt 2014 azért nagyon "veszélyes társaság" az LMP részére ..."

Ippeg fordítva. Az lmp (valamint a jobbik is ) roppant veszélyes a fideszre (a kdmp csak pityke a lajbin, súlytalan látszatpárt)is és a komcsimixre is. Mert alternatíva; azaz belekavar az osztozkodásba!

"..zöld bázispártocska élethalálharca. "

Lehetséges és szükséges! Ha nem qurvulnak el, akkor kellemes meglepiben lehet részük.

Farkantoán Chatpartner 2013.01.25. 09:53:42

@padlogaz: abszolút igazad van, és nemsak erkölcsileg, de praktikusan is.

Farkantoán Chatpartner 2013.01.25. 09:57:37

@dr. Rétestészta: megint relativizálsz. Attól, hogy rossz emberek közt rossz kommunisták húzódnak meg, még nem lesz elfogadhatóbb a felmenőid valláspótléka.

2013.01.25. 09:57:37

@Amidazophen: "Már most olyan jellemvonásai vannak, mint amikor Ov átvette a hatalmat a fideszben és összes lehetséges vezetői riválisát taccsra tette"

azért van itt egy nem kis különbség. a schiffer a párt eredeti szellemiségét védte. és nem egy nagy innen oda váltást mint anno OV pl fodorékkal szemben, ahogy radikál liberálisból, nép nemzetiek lettek. most komolyan, akinek bajnai kell az mennyen bajnaihoz. de minek cibálná oda a pártot is?

Farkantoán Chatpartner 2013.01.25. 09:58:50

@czjanos: ha nem érzed a szagukat, minek is magyarázzuk...

Farkantoán Chatpartner 2013.01.25. 10:00:05

@czjanos: botrányos, szájtépő marhaság az összes.

salamander 2013.01.25. 10:00:26

@HaFr: Jó rendben. Alapjában véve nem is akarom a gondolatmenet túlságosan megkérdőjelezni, csupán arra szeretnék (szerettem volna) utalni, hogy a politikusi beszéd és magatartás legtöbbször több rétegű és félrevisz, ha túlságosan kontextuális értelmét feszegetjük a dolgoknak.

A felső réteg(ek) látható hullámverése legtöbbször egészen más mozgást sejtetnek engedni. Mint ez esetben is...
(további szép napot)

***

Farkantoán Chatpartner 2013.01.25. 10:01:22

@HaFr: ugyanakkor a ti módszeretek is az, hogy az ellenfelet bértollnoknak tituláljátok.

Farkantoán Chatpartner 2013.01.25. 10:02:51

@HaFr: éppen Schiffer útja a pragmatikus, el akarja kerülni az elődpárt siralmas sorsát.

Farkantoán Chatpartner 2013.01.25. 10:04:55

@is: azt ti csak képzelitek. Azt a 60%-ot. És ha ebbe a hitbe ringatjátok magatokat, 2014-ben is arcra borultok. Súlyosabban, mint 2010-ben.

salamander 2013.01.25. 10:15:55

@Amatőr:
"Ippeg fordítva."

Nos kicsit lépjünk hátra és a mai magyar politika pénzügyi lehetőségeit is nézzük meg, s (remélem) gyorsan "megvilágosodsz".

Mint tudjuk pénz nélkül nincs se háború sem politika. A pénz jó szokása pedig (főként, ha nagy és fekete), hogy szeret titokban vándorolni.
Nos ezért kell mindig kissé bizalmatlanul tekinteni az átláthatatlan gazdálkodással rendelkező pártokkal szemeben, mert ahonnan a pénz érkezik onnan jön a politika is.

Nos ezek után jól látható, hogy Magyarország piaci szempontból sem képes ekkora politikusréteget eltartani.
Az úgynevezett nemzeti konzervatív réteg az akit a Magyar cégek és politikai érdekeltségek eltartanak, az pedig a Fidesz-Kdnp-Jobbik "EU szkeptikus" vonal. A másik pedig jobbára inkább az Egyesült Államok közép európa politikáját regionálisan kezelő - mint írtam Soros György által is támogatott - alapítványok által pénzelt liberális demokrata vonal ez pedig az "Együtt2014", DK, MSZP, és a volt SZDSZ.

(Azzal nem akarlak megzavarni hogy a Fidesz is kap támogatást a Német konzervatív illetve az amerikai termelőtőke részéről de ez nem olyan mennyiségű és nem olyan célzott és koncentrált, mint az előbb említett demokrata "támogatás".)

Nos ez tehát a két nagy pénzügyi halmaz amely befolyást szeretne Magyarországon magának megszerezni hol a többi?

***

Farkantoán Chatpartner 2013.01.25. 10:25:04

@HaFr: ugyan, nézd már meg egyszer a blogszférát... Ha valaki nem ért egyet a bukottakkal, azonnal ráveti magát egy-két álneves sakál, hogy Orbán diktál neki, pénzért.

dr.Rétestészta 2013.01.25. 11:22:29

@Amatőr:

"Tetszik, nem tetszik, tudomásul kell venni, hogy a politikai kínálat bővülésére igény van. "

Nekem kérlek nagyon is tetszik, merthogy nekem is pont erre van igényem, csakhogy nem látom megvalósulni. Én örülnék a legjobban, ha lenne egy új, normális politikai erő, akinek esélye van kitakarítani innen végre az elmúlt 20+50 év mocskát, de bocsáss meg, amiért ezt a képességet se az LMP-ben, se a Jobbikban nem látom.

Szavani persze ettől még nyugodtan lehet az LMP-re, csak számomra az elmúlt 3 évben nem igazán bizonyították be, hogy hasznos tagjai az országgyűlésnek. De ha te másképp látod, nosza, szavazz rájuk.

dr.Rétestészta 2013.01.25. 11:24:49

@Farkantoán Chatpartner:

Látom nem unjátok meg a komcsizást, mégha közben őskomcsikat támogattok is. Sebaj. :)

Azt pedig ne akard nekem bemesélni, hogy ha a Fidesz kormányon maradása ezen múlik, akkor ne állnának össze a Jobikkal. Nyilván 98 előtt a Fidesz-FKgP összemosását is komcsi trükknek tituláltad volna, aztán valahogy csak kormánytag lett Torgyán doktorból.

dr.Rétestészta 2013.01.25. 11:31:44

@Farkantoán Chatpartner:

1. Milyen bolsevizmusomról beszélsz? Tudod egyáltalán mi az a bolsevizmus/szocializmus/kommunizmus? Ideje lenne utána olvasnod, mert imádott vezéred épp ezt építi.

2. Hatalmas tévedésben, én aztán nem fogok 2014-ben "eltaknyolni", lévén nem vagyk se politikus, se egyik vagy másik párt feltétlen híve. Nekem aztán halál mindegy, hogy a miniszterelnököt Orbán Viktornak, Schiffer Andrásnak, Gyurcsány Ferencnek, Vona Gábornak vagy Bajnai Gordonnak hívják, amíg az ország fejlődik, előre halad. Bár nem szavaztam Orbánra, a 2010-es győzelmükkor nem gondoltam, hogy vége a világnak, sokkal inkább abban bíztam, hogy ha már 2/3-uk lett, legalább ezzel megvalósíthatnak egy rakás olyan dolgot, amit az elmúlt 20 év töketlenkedései és az aktuális ellenzékek gáncsolásai miatt eddig nem sikerült. Ehhez képest viszont azt látom, hogy az elmúlt 3 év másról se szólt mint a hatalmuk bebetonozásáról és a 2014-es választások trükkökkel való megnyeréséről.

Én a lehető legőszintébben kívánom, hogy neked legyen igazad és jöjjön el a csoda amit annyira vártok, de jelen pillanatban valószínűbbnek látom, hogyha a Fidesz 2014-ben nyer, akkor mi magyarok mindannyian kurva nagyot fogunk taknyolni, legfeljebb ti ezt csak 2018-ra fogjátok felismerni.

dr.Rétestészta 2013.01.25. 11:33:40

@Farkantoán Chatpartner:

Ha elfogytak az érvek jön a személyeskdés? A kommunista titkosszolgálat ügynökeinek rejtegetését mivel magyarázod? Ők is jo kommunisták?

Ha pedig felmenőkről akarsz beszélgetni, olvasgasd Schiffer András Wikipedia lapját.

Amatőr 2013.01.25. 14:05:10

@salamander: "Nos ez tehát a két nagy pénzügyi halmaz amely befolyást szeretne Magyarországon magának megszerezni hol a többi?"

Honnan a fffff...enéből tudjam? Tízmilliomodmagammal tapogatódzom a sötétben és próbálok helyesen dönteni, de éjt nappallá téve manipulálnak. Annyit tehetek, hogy arra nem adom a voksom, akit utálok. Például a komcsikra. Vagy azokra, akik a mezcsere előtt azok voltak.

Négyévente döntök, aztán felköpök és aláállok.
De legalább megpróbálom. Legközelebb talán az lmp-t választom, hacsak addig nem batyuzik össze a régi, vagy az új komcsikkal.

Amatőr 2013.01.25. 14:09:33

@dr.Rétestészta: "Szavani persze ettől még nyugodtan lehet az LMP-re, csak számomra az elmúlt 3 évben nem igazán bizonyították be, hogy hasznos tagjai az országgyűlésnek. De ha te másképp látod, nosza, szavazz rájuk. "

Valóban van rá esély, hogy rájuk szavazok, de ha felbukkan egy szimpatikus populista párt, aki nem a haza, hanem az én boldogulásomért kíván munkálkodni, akkor a voksom az övé.

Amatőr 2013.01.25. 14:11:06

@dr.Rétestészta: Barátom, jól látod! A hatalomért az ördöggel is összeállnak!

von Putri 2013.01.25. 14:56:37

@dr. Rétestészta:
Bajnai egy blöff
Egy légbe eresztett, liba alakú lufi, amiből már kiszaladt a gáz, és süllyed visszafelé

salamander 2013.01.25. 16:10:30

@Amatőr: Rendben. Ráadásul egyetértek.
Azonban jó lenne ha változnának a viszonyok, de erre az ország választóinak erejéből nincs lehetőség.
Csupán azt akartam megvillantani, hogy óriás pénzek mozognak a "rabszolgapiac" "intelligensebb" [értsd: nem háborúval, hanem pénzügyi fegyelemmel való] sakkban tartására. Ezen pénzek [amelyek valós befolyást gyakorolnak] pedig nagyrészt két oldalról érkeznek: 1. USA 2. Nemzeti [és nemzetközi gyökerű hazai] vállalatok titkos lobbi tevékenysége okán lefizetett források. A többi inkább "fehér" jövedelem: adóforintok, EU fejlesztés stb.
Ebből készül számunkra a magyar politika. Nos ennek a láthatatlan pénzeknek felosztása érdekesen alakul, mert jelenleg több a hazai és nemzetközi vállatok által lobbipénzként juttatott forrás, mint amennyit a demokrata-soros-féle alapítványok ezen régióban [értsd kelet és közép-európai régió] arányosan Magyarországi politikára szánnak. (Erre a korrupciós jelentésekből Amnesty International és a Bajnai-féle Haza és Haladás, Milla, Szolidaritás valamint a DK által kiadott kissé maszatos pénzügyi tájékoztatásaiból is következtetni lehet.)
Arra azonban szinte nulla az esély, hogy "saját" politikát valósítsunk meg, mert azt egyszerűen - főként az USA nem engedheti meg. Ez persze nem nekünk szól, mert az USA magasról ejti az ilyen országokat, mint Magyarország..., sokkal inkább az Európai Uniónak szól, akit folyamatos terheléssel igyekszik ellátni s ezzel fenntartva az úgynevezett euroszklerózist.
Ebben az USA politikában vannak az Európai Unió vezetői között is támogatók, és ellenzők. Nos ez messzire vezetne, s nem szeretnélek az EU kialakulásával untatni,de ennek a pénzügyi irányításnak a gyökerei ott találhatók.

A rendszer akkor változik majd meg, ha Európai Unió valódi unióvá válik és mind gazdaságilag mind pénzügyileg bel- és külpolitikáját tekintve önállóvá válik, illetve a legfontosabb katonai és határellenőrzése (Eurosur) egységes, komoly rendszerré fejlődik. Ez még 50 év, s kitudja az USA mit vergődik az EU- és ezen belül Magyarország kárára?

***

Amatőr 2013.01.25. 17:12:23

@salamander: "Ezen pénzek [amelyek valós befolyást gyakorolnak] pedig nagyrészt két oldalról érkeznek: 1. USA 2. Nemzeti [és nemzetközi gyökerű hazai] vállalatok titkos lobbi tevékenysége okán lefizetett források."

Ez sajnos igaz. Ám orbán az a politikus, akit a legrosszabb rémálmaikban szoktak a fentebbiek alkalmanként viszontlátni. Az elmúlt két évi regnálása alatt több fejfájást okozott az eu-nak és a nagy víz összes partján élő pénzügyi potentátoknak, mint amennyit a görögök, spanyolok, meg a fene tudja még kik! Mert a példa ragadós lehet! Ha nekünk bejön az unorthodox pénzügyi manőverezés a válságkezelésben, akkor esetleg a többi fuldokló is követné a példát. És ha mindenki kilábal, akkor oda a sok gyarmat!
Ezért aztán nem csodálkoznék azon sem, ha már lenne kilövési engedély a viktorunkra!

"A rendszer akkor változik majd meg, ha Európai Unió valódi unióvá ....."

Ez csak Kishazánknak és a hozzánk hasonló páriáknak áll az érdekében. A jelenlegi helyzet a gyarmat-gyarmatosító kapcsolat XXl. századi megfelelője. Amin a nyugat-európai választópolgár semmiképp nem kíván változtatni.Így van összehasonlítási alapja. Ma páriák vagyunk és a szegény rokon státusz is még legalább egy emberöltő.

Tgr 2013.01.25. 21:18:03

"ha Schiffer nem képes megküzdeni ezzel a feladattal, akkor vagy nem célja a Fidesz leváltása, vagy nem alkalmas politikusnak."

Vagy szeretné ugyan a Fidesz leváltását, de különbséget tud tenni a vágyai és a valóság között, és tisztában van azzal, hogy a Fidesz a jegybani vagyon elosztogatásával simán (még a választási törvényhez sem kell hozzányúlnia), ha valamiért mégsem nyerne, akkor pedig páholyból nézhetné, ahogy a kétharmados törvények és elmozdíthatatlan fideszes káderek által gúzsba kötött Együtt elvérzik. A maximum, amit az LMP elérhet, hogy növeli a népszerűségét, arra pedig egyedül nyilván több esélye van.

(Mondjuk per pillanat inkább az ellenkező irányba haladnak, de annak nem feltétlenül Schiffer személyes amatőrizmusa az oka.)

Frick László Emlékzenekar 2013.01.26. 02:40:23

@czjanos: Gondolatokból meg elemzésekből nincsen hiány. Én pl Lengyel László elemzőnek és gondolkodónak mind a nyakába kötném egy zsákba a gondolatainak kéziratait... Csak azután, amikor az ilyen gondolatok és elemzések, pl a Political Capital Összes Művei "átmennek" a gyakorlatba, kiderül, hogy mégsem igazán azt kommunikálták KIFELÉ, ami egyébként a titkos valóságos belső cél volt.

Nem érdekes, hogy a Csudálatos Elemzések és Gondolatok besülése után ezeknek sose nincsen gazdája??

A másik súlyos hiba Magyarországon az, hogy az emberek azt hiszik, hogy ez egy kis sziget az óceánban, külső hatások nélkül. Egy tank üzemanyaggal, egy sofőrműszakban átautózható országról úgy beszélnek, mintha minden a határokon belül dőlne el.

A feélsőoktatási rendszerünk ezrerszámra nevelte ki a léhűtőket, vonatkerékpumpálókat, Országunk napjának Fűtőit, akik hogyafrászba már nem ha megfizetik, ne készítenének fasza kis elemzéseket. De mit tudnak? 20-30 millió Ft-ért ilyene emberek azt gondolják ki, amit akarok és elemzéseikben arra a következtetésre jutbnak, ami az én valóságos belső ánde titkos céljaimnak megfelel. Ki tud itt bármit -még a dstatisztikai adatoknak a fele is hazugság, a legszegényebb falu nem a legszegényebb falu, a jószágállomány nem annyi, amennyi. az újautóvásárlások sem és semmi sem. nem találni egy valós adatot jóformán semmilyen területen, mi a lófingot lehetne így elemezni? Minden lekérdezés irányított... egy ideog használta a sajtómunkásság a "politikusok népszerűségi listája" kifejezést, ami eleve UNALMI lista volt, mert a "legnépszerűbb" volt a közömbös kategória és lényegében csak az útálat foka felé mélyült...

Bajnai és Gyurcsány technikájának a fő lényege, hogy ők sohasem hazudnak. Itt mondják a hívek szemébe az igazat és a hívek az orbángyűlölettől elvakulva nem értik, amit Bajnai mond, pl azt, hogy 2014-ben ne valami ellen szavazzanak. Azt hiszem, ez a legprimitívebb példa, amin cáfolhatatlanul lehet szemlélni azt, hogy attól, hogy valaki Bajnai mellé vagy mögé áll , mertugye a "szép elemzések és okos gondolatok" még nem jelenti azt, hogy okos is lehetne.

Török Gábor évek óta szórakozik pl azokkal a buta és befolyásolható emberekkel, akik elhiszik, hogy nem csak pornó van ingyen, de politikai elemzés is. A politikai semlegességfe látszata fenntartására a legesélegócskább, már 2006-ban Ördög Zoltán politológus :D által unásig koptatott móccerokat használ... és.. az emberek beveszik!

Amidón, már 2008. március 10-től, páran felismerték gyurcsány technikáját, miszerint az ország 300 kegokosabb (és az észbélieknél tehát, pl a sajtómunkásságnál) a legbefolyásosabbak Pompás Gondolataiból idézget... ezzel azt a látszatot keltette, mintha reformokat akarna vagy bármit, amit Szép És Óóóókos (tavalyikos) gondolatot szellemi nagyságaink csak összehordtak 10 év alatt. Ezzel már lelkileg is meg voltak véve szellemi nagyságaink -de Zseniális Ferenc fizetett is nekik! Ezt még egy vidéki analfabéta pógármester is tudja, úgy csinál, mintha a falu helységkalapáccsainak néhány gondolatát osztaná -egyből az emberorvos meg a zanarak , ahogy visszahallják a pógármester szájából a gondolataikat, rögtön dicsérni kezdik. Ezt tette Ferenc és ezt teszi B-ajnai is.

Csak a gyűlölet tartja össze ezt a koalíciót, öncsalás azt feltételezni, hogy a jól hangzó, de országismeret, emberismeret nélkül "elméleti síkra" összehordott.. halovány lófütttyöt se ér semmi jóformán, amit az elmúlt 25 éveben ezek a szép és okos emberek összehordtak.

Talán az lehetne a megoldás, ha külföldi szakemberekkel auditálnák az országot.

mert ami a sajtóban folyik, az "okos gondolatok" ,mind-moind pusta politikai kommunikáció tartalom nélkül.

Talán még a sertéstakarmánnyal tudnám szemléltetni. nagyon sok takarmánygyártó szemétből csinálja a tápot, de ízfokozókat tesz bele, hogy a disznó nyálelválasztása elinduljon. Ilyehnek ezek az "okos gpoöndolatok" is... puszta korpa, rizsapor, szemét -ízfokozókkal és ez nem más, mint a gyűlölet ébrentartása.

Szerintem a bajcsány Vállalatnak vannak valóságos belső titkos valódi gondolatai is a helyzet alakulásáról és őnekik ez a helyzet, amiről oly komor arccal beszélnek, vidámságra ad okot és minden a legnagyobb rendben. csak azt tették az országgal, ami egyébként is a szakterületükbe vág.. csak ugye nagyobb méretekben. és nemhogy nem buktak le, de még vissza is hívják őket a vállalat élére. Lényegében bajnai az országgal ugyanazt csinálta, amit icipiciben a HajdúBÉT-tel--- csak ugye a HajdúBÉT esetében kiállt és bevallotta, hogy... hátugye végülis a baromfiiparhoz nem értettek. De az ő műfajában nem is az adott termelővállalathoz kell érteni, hanem a szakszerű kivéreztetéséhez, a tőkeinjekció eltüntetéséhez, majd kézmosás, sika, kasza léc és egy hülyére még gyorsan átpasszolni a céget.

Az LMP sem más, mint egy politikaimarketing-konstrukció, de új, a netokratív technikákkal. A régi, mára elkurvult és lezüllött netokrácia nosztalgiájára épülve (a közösség, ugye... a baráti hagng.. a tegeződés...)

Képtelenek ennek az országnak a polgárai a valósággal szembenézni. mesék, illúziók, ábrándok és főleg: irigység és gyűlölet.

A gyülölet a legrosszabb tanácsadó -és pl az MSZP a megveszekedett gyűlölködése áldozata lett.

Sokan nem értik Bajnai (a Bajcsáűny ZRt) sikerének titkát. Ők az egyedüliek ughyanis, akik nem gyűlölik Orbánékat, hanem értik és elemzik őket. persze nem ezeket az elemzéseket teszik közszemlére!

Vagy az itt csörög-itt-zörög itt kapd ki játékhoz hasonlítanám. Miközben az emberek a politikikommunikáció vetítéseit bambán benyalják, rendben folynak a dolgok és ugyanaz a forrás nyomja a pénzt a Jobbikba, mint az LMP-be is. De ki képes megérteni egy ilyen képletet?

Frick László Emlékzenekar 2013.01.26. 02:48:48

@czjanos: Gondolatokból meg elemzésekből nincsen hiány. Én pl Lengyel László elemzőnek és gondolkodónak mind a nyakába kötném egy zsákba a gondolatainak kéziratait... Csak azután, amikor az ilyen gondolatok és elemzések, pl a Political Capital Összes Művei "átmennek" a gyakorlatba, kiderül, hogy mégsem igazán azt kommunikálták KIFELÉ, ami egyébként a titkos valóságos belső cél volt.

Nem érdekes, hogy a Csudálatos Elemzések és Gondolatok besülése után ezeknek sose nincsen gazdája??

A másik súlyos hiba Magyarországon az, hogy az emberek azt hiszik, ez egy kis sziget az óceánban, külső hatások nélkül. Egy tank üzemanyaggal, egy sofőrműszakban átautózható országról úgy beszélnek, mintha minden a határokon belül dőlne el.

A felsőoktatási rendszerünk ezrerszámra nevelte ki a léhűtőket, vonatkerékpumpálókat, Országunk napjának Fűtőit, akik hogyafrászba már nem ha megfizetik, ne készítenének fasza kis elemzéseket. De mit tudnak? 20-30 millió Ft-ért ilyen emberek azt gondolják ki, amit akarok és elemzéseikben arra a következtetésre jutbnak, ami az én valóságos belső ánde titkos céljaimnak megfelel. Ki tud itt bármit -még a dstatisztikai adatoknak a fele is hazugság, a legszegényebb falu nem a legszegényebb falu, a jószágállomány nem annyi, amennyi. Az újautóvásárlások sem és semmi sem. nem találni egy valós adatot jóformán semmilyen területen, mi a lófingot lehetne így elemezni? Minden lekérdezés irányított... egy ideog használta a sajtómunkásság a "politikusok népszerűségi listája" kifejezést, ami eleve UNALMI lista volt, mert a "legnépszerűbb" volt a közömbös kategória és lényegében csak az útálat foka felé mélyült...

Bajnai és Gyurcsány technikájának a fő lényege, hogy ők sohasem hazudnak. Itt mondják a hívek szemébe az igazat és a hívek az orbángyűlölettől elvakulva nem értik, amit Bajnai mond, pl azt, hogy 2014-ben ne valami ellen szavazzanak. Azt hiszem, ez a legprimitívebb példa, amin cáfolhatatlanul lehet szemlélni azt, hogy attól, hogy valaki Bajnai mellé vagy mögé áll , mertugye a "szép elemzések és okos gondolatok" még nem jelenti azt, hogy okos is lehetne.

Török Gábor évek óta szórakozik pl azokkal a buta és befolyásolható emberekkel, akik elhiszik, hogy nem csak pornó van ingyen, de politikai elemzés is. A politikai semlegességfe látszata fenntartására a legesélegócskább, már 2006-ban Ördög Zoltán politológus :D által unásig koptatott móccerokat használ... és.. az emberek beveszik!

Amidón, már 2008. március 10-től, páran felismerték gyurcsány technikáját, miszerint az ország 300 kegokosabb (és az észbélieknél tehát, pl a sajtómunkásságnál) a legbefolyásosabbak Pompás Gondolataiból idézget... ezzel azt a látszatot keltette, mintha reformokat akarna vagy bármit, amit Szép És Óóóókos (tavalyikos) gondolatot szellemi nagyságaink csak összehordtak 10 év alatt. Ezzel már lelkileg is meg voltak véve szellemi nagyságaink -de Zseniális Ferenc fizetett is nekik! Ezt még egy vidéki analfabéta pógármester is tudja, úgy csinál, mintha a falu helységkalapáccsainak néhány gondolatát osztaná -egyből az emberorvos meg a zanarak , ahogy visszahallják a pógármester szájából a gondolataikat, rögtön dicsérni kezdik. Ezt tette Ferenc és ezt teszi B-ajnai is.

Csak a gyűlölet tartja össze ezt a koalíciót, öncsalás azt feltételezni, hogy a jól hangzó, de országismeret, emberismeret nélkül "elméleti síkra" összehordott.. halovány lófütttyöt se ér semmi jóformán, amit az elmúlt 25 éveben ezek a szép és okos emberek összehordtak.

Talán az lehetne a megoldás, ha külföldi szakemberekkel auditálnák az országot.

mert ami a sajtóban folyik, az "okos gondolatok" ,mind-moind pusta politikai kommunikáció tartalom nélkül.

Talán még a sertéstakarmánnyal tudnám szemléltetni. nagyon sok takarmánygyártó szemétből csinálja a tápot, de ízfokozókat tesz bele, hogy a disznó nyálelválasztása elinduljon. Ilyehnek ezek az "okos gpoöndolatok" is... puszta korpa, rizsapor, szemét -ízfokozókkal és ez nem más, mint a gyűlölet ébrentartása.

Szerintem a bajcsány Vállalatnak vannak valóságos belső titkos valódi gondolatai is a helyzet alakulásáról és őnekik ez a helyzet, amiről oly komor arccal beszélnek, vidámságra ad okot és minden a legnagyobb rendben. csak azt tették az országgal, ami egyébként is a szakterületükbe vág.. csak ugye nagyobb méretekben. és nemhogy nem buktak le, de még vissza is hívják őket a vállalat élére. Lényegében bajnai az országgal ugyanazt csinálta, amit icipiciben a HajdúBÉT-tel--- csak ugye a HajdúBÉT esetében kiállt és bevallotta, hogy... hátugye végülis a baromfiiparhoz nem értettek. De az ő műfajában nem is az adott termelővállalathoz kell érteni, hanem a szakszerű kivéreztetéséhez, a tőkeinjekció eltüntetéséhez, majd kézmosás, sika, kasza léc és egy hülyére még gyorsan átpasszolni a céget.

Az LMP sem más, mint egy politikaimarketing-konstrukció, de új, a netokratív technikákkal. A régi, mára elkurvult és lezüllött netokrácia nosztalgiájára épülve (a közösség, ugye... a baráti hagng.. a tegeződés...)

Képtelenek ennek az országnak a polgárai a valósággal szembenézni. mesék, illúziók, ábrándok és főleg: irigység és gyűlölet.

A gyülölet a legrosszabb tanácsadó -és pl az MSZP a megveszekedett gyűlölködése áldozata lett.

Sokan nem értik Bajnai (a Bajcsáűny ZRt) sikerének titkát. Ők az egyedüliek ughyanis, akik nem gyűlölik Orbánékat, hanem értik és elemzik őket. persze nem ezeket az elemzéseket teszik közszemlére!

Vagy az itt csörög-itt-zörög itt kapd ki játékhoz hasonlítanám. Miközben az emberek a politikikommunikáció vetítéseit bambán benyalják, rendben folynak a dolgok és ugyanaz a forrás nyomja a pénzt a Jobbikba, mint az LMP-be is. De ki képes megérteni egy ilyen képletet?

Nekem nagyon tetszik Ron Werber legutóbbi kijelentése. meghallgatta az MSZP-seket "Ha mindennek, amit Önök itt elmondtak nekem, a fele igaz, Önök biztosan nyernek 2014-ben" Hát ez a lényeg. Elmondták-e Ron Werbernek az igazság huszadrészét is akár, Dehogy mondták!

És az MSZP az egyik legpolitikaiprofibb társulatunk még :D...

@Tgr: Én nem tudom, mit kell baszogatni ezt a Schiffert állandóan az amatőrizmussal. Az LMP az első komoly (tehát nem vicc, hanem komoly) politikai párt, ami netokratív eszközökkel a világon a parlamentbe jutott. A Semmit így megtestesíteni még sohasem sikerült,. pl az EU-ba zöldpárt címen adják el magukat. Schiffer előremutató, innovatív, a jövő embere. Arról nem ő tehet, hogy az emberek mára annyira politikaibuták lettek, hogy az efféle politikai manővereket, mint amikkel az LMP a "lepattanó" (tehát az orbángyűlölő, de bajnaiékon átlátó) szavazatpokat is szépen összeszedi... aztán naná.. pragmatice persze bajnaiéké lesz az a 2-3 mandátum is :D Hát nem gyönyörű. nem Schiffer az amatőr, hanem az, aki nem érti meg a VALÓDI húzásait, nem látja át. Ilyen volt a sukorói feljelentés, ami büntetőpereseknél rutin-- a sukortói piszlicsáréság Gyurcsány sokkal nagyobb bulijai elől vette el a figyelmet és a sukorói ügy elülésével aztán perszehogy már semmi mást sem vesznek elő....

czjanos 2013.01.26. 08:51:17

@Frick László Emlékzenekar: Figyelemre méltó a válaszod, de egyrészt féloldalas, másrészt pedig eltúlzod Schiffer politikusi arculatát, képességét. Az ország ma nincs olyan helyzetben, hogy ölbe tett kézzel várja: hátha 30 % lesz egy év alatt a 3 %-ból.
Üdv: czjanos

Attitude Adjuster · http://atta.blog.hu 2013.01.26. 12:45:41

A cikk egy mondatban:

Picsába a morállal és az elvekkel, aki nincs velünk, az ellenünk van; ha Schiffer nem hajlandó beállni a sorba és segíteni a bukott utódpárti elit restaurációját, akkor orbánistafasisztaellenség.

Megkérdezném én is a szerzővel: miért kell hazudni? Ebben mi a "liberális konzervatív nézet"?

Ez árnyalatnyi eltérés nélkül a posztkommunista-opportunista nézet, nincs ebben semmi liberális, vagy konzervatív, sőt semmi elvszerű.

Ez a 44+22 év maffialogikája.

Frick László Emlékzenekar 2013.01.27. 02:01:38

@czjanos: Schiffer ősi politikus családból származik. Ráadásul felmenői tisztességgel próbáltak meg politikusok lenni, olyan morális hozzáállással, ami nonszensz a politikai-szakmaisághoz. Azért nem mindegy, hogy valakinek olyan nagymamája van, aki az egyik leghitelesebb naplót írta az Ötvenes Évekről vagy az un "Koalíciós Időszak"-ról.

Ma pedig az emberek politikai butaságban tartása a cél. A kersekedelmi marketing is a butaságban tartásra épít. Ott tartunk, hogy ha valakit pl zseniális politikusnak nevezek, egyből letorkoll a a mai síklogikai butaságban tartott ember, mert ő azt, hogy zseniális, csakis pozitív töltettel képes elképzelni. Pl Josef Goebbel zseniális politiku volt és a XX. századi propaganda... azaz nevezzük marketingnek.. marketing új alapjait ő vetette meg, praktikáit használják nagyáruházak a dolgozói összekovácsolásokon is.

Megmutatom magának a tömegek, sőt, mondhatom az egész társadlom politikaibutaságának egyik lényegét:
A poéotikaikommunikációt összetévesztik a politikai művelettel. Ez olyasmi, mint a 70-es évek sportautónak látszó tárgyai. Fogtak egy mezei családiautó-alvázat és építettek rá egy sportkaroszériát. és akkor a naív egységsugarú utcai közlekedők "Néjjed má, egy sportkocsi" na efféle a politikaikommukáció. beszének a tömegek baromságokat -amiket efféle technikákkal telepítettek a fejükbe. a KRAOSSZÉRIA alapján minősítenek autókat, holott van nyugodt limuzuinnak látszó óriásbatár, ami sportkocsoknak látszó és egyébként VALAMENNYIRE sportos autókat is csúnyán megszégyenít. Vagy pl újabban a pénz-szállító páncélautók sima gyógyszerszállítónak is elmennének KINÁZETRE.. csak aki ért az autókhoz, a nagyteher elhrdozására alkalmas duplahátsókerekes futóműről ismeri föl

na efféle a politika

ha a mai ember kb annyira értene a politikához, mint egy 8 osztályt végzett traktoros a múlt század 70-es éveiben, akit beiskoláztak esti ML-re... nem itt tartanánk.

Önmagában az LMP egész története az emberek tő politikaisötét-ostobaságát illusztrálja. A legeslegócskább trükkökkel etetteék az "újszülött"-eket, akiknek persze ezek a régi viccek, mint a Bodoky kiakolbólításával az indexes szálak láűtszólagos elvarrása, miközben ugye Jávor, az maradt :D az ember halálra röhöghetné magát ezen, ha annyira gonoszaljas lenne, de pl én azon se tudtam jólszórakozni, amikor a nagy bankok kirlátosjogosítványos fiók erték és ügynöki bt-k láncolatán keresztül szopatták az embereket a devizahitelekkel...

A magyar politikában a legnagyobb maffiózókról a tömegek mint ártatlan jópofikról beszélnek, mert "a legjobb apa" vagy "kivüálló empatikus főnök, aki kéretélenül adott gyerekesnapot meddő , magányosanélő szinglinek" meg efféléktől bekakilni. Amikor ki nem tudja, hogy a pa5tkány az állatvilág egyik leggondosabb és legodaadóbb önfeláldozóbb szülője és vérengzőgyilkos maffiózók otthon ciicusokat és kutyuffkákat etetnek és a kislányonokájuk könnyes arcocskáját vonják a szmokingjuk röverjére, ha panasza van és vakokgyengénlátók alapítványainak utaltatnak pénzeket meg ilyesmi

Stadler Józsi bácsinál százszor nagyobb maffiózó szokott orálni az országnak jógyerek frizurcsival és a legbájosabb gyermekies arccal.. és benyalják...

sztd 2013.01.27. 16:17:35

Csak egy apró észrevételem van. Valami miatt mindenki meg akarja mondani az LMP-nek, hogy mit csináljon, de azért nem ártana tisztázni, hogy ez mégiscsak az ő döntésük.

Mivel mindenki meg akarja mondani, ezért én is beszállok a sorba. :)

Szerintem a poszt téved, és az LMP kongresszus döntött helyesen. Aki a politikában eredményt akar elérni, az nem koncentrálhat mindig a soron következő választásra. Olyan bimbódzó állapotban amilyenben az LMP van, a egy elismerten elveket félretevő hatalomtechnikai koalícióba való beszállás egyértelműen a célok feladását jelenti. Meg lehet tenni, de akkor minden eddigi küzdelmük az "más politikáért" fölösleges volt.

Attitude Adjuster · http://atta.blog.hu 2013.01.28. 04:34:45

@dr. Rétestészta:

"Ilyen helyzetben nem lehet valóban függetlennek lenni, hiszen a függetlenség az egyik oldalnak jó lesz, a másiknak nem."

A függetlenség éppen annyit jelent, hogy nem ahhoz méricskélik a saját tevékenységüket, hogy az kinek jó, kinek rossz.

A szocialista hívők most azért vannak véres szájhabzásig oda az LMP-től, mert az LMP az arcukba mondta, hogy toronymagasról leszarja, az MSZP van kormányon, vagy Orbán.

Ebben például a véleményük összecseng a választásra jogosultaknak úgy a felével.

Ami azért nem egy rossz startpozíció ahhoz képest, hogy a másik fele meg kizárólag abban képes elképzelni a politika mibenlétét, hogy elharapja egymás tokát, hogy melyik a kisebbik rossz.
süti beállítások módosítása