Értelmesnek tekintem azt a konzervativizmust, amelynek egy adott politikai kultúrában koherens jelentése és relevanciája van (kb. tud mondani valamit, ami versenyképes). Magyarországon semmilyen konzervatív párt nem létezik, hiszen nincs, amelyik a konzervativizmus kétszáz éve nélkülözhetetlen ismertetőjegyeit -- anti-racionalizmus (tradicionalizmus, szkepszis), anti-individualizmus (kontextualizmus, közösségi szemlélet), anti-egalitarizmus (meliorizmus, perfekcionizmus), és anti-etatizmus (hierarchia, partikularizmus) -- hordozná, értelmességről vagy értelmetlenségről beszélni ilyen körülmények között tehát felesleges. A jobboldalon vannak náci, fasiszta/autokratikus, neoliberális, és - némi jóindulattal - keresztényszocialista pártok, konzervatív párt egy se.
A konzervativizmus mindig reakciós (valami -- de nem bármi -- ellen irányul, ezt fejezi ki a sok "anti-"), procedurális és nem tartalmi érdeklődésű (ha nem szeret egy procedúrát, pl. forradalmat, akkor a tartalmi vetületei sem érdekelhetik), tehát bár anti-kommunista (nem priméren, hanem a fenti négy alapelvből következően), az anti-kommunista (fülke)forradalom nem lehet számára megfelelő megoldás a (poszt)kommunizmusra. (Mert lám, mint kiderült, a forradalom is a posztkommunista szakadt zsigerekre játszik a vagyonátrendezés lebonyolításában, oszt jó napot.) A konzervativizmusnak továbbá nem feltétlen jegye a kereszténység, ezért ami keresztény, az sem okvetlenül konzervatív (a felszabadítási teológia képviselői vagy a keresztény falangisták a megmondhatói, Zsoltot most ne háborgassuk). A konzervativizmus nyilvánvalóan nem rasszista (hiába mossa őket össze a szélbal), és nem laissez-faire (hiszen a közösségek integritása a szemében megelőzi a szabad verseny értékét). Mindez kivezeti a jelenlegi magyar politikai térképről.
Milyen lenne tehát az értelmes magyar konzervativizmus? A fenti négy jellemzője (amely sorrendben a megismerésre, a szociológiára, az etikára és politikára vonatkozik) a gazdasági liberalizmus és a értéktradicionalizmus határolta mezőben helyezi el, ahol adott esetben elfogadja a plurális tradíciók létét is (de akkor gondja van a súlyozással, pl. a homoszexualitással kapcsolatban a humanista és a keresztény ortodoxia között, de a játszma nincs lefutva). Az értelmes konzervativizmus politikai közösségnek tekinti a nemzetet és Európát is, ezért nem lehet nacionalista, viszont nem is egyoldalúan atlantista. (Mérlegelő, szkeptikus.) Patriotizmusa nem republikánus, mert nem ésszerű, nem okvetlenül becsüli sokra a politikai közösség alkotmányát, politikai berendezkedését, általában a tömegdemokráciát, általában az ún. társadalmat. Amihez nem fűzik érzelmi szálak, mert távoli vagy absztrakt, azt nem becsüli az értékén sem -- csak alatta. A politikai hatalom korlátozásában, megosztásában és leszállításában, és vele szemben az egyéniségek, a tradíciók, a kisközösségek és az erkölcsi sztenderdek megerősítésében érdekelt. A jogokban a kötelességekkel párban (nem oppozícióban). A felelősségben az idegenek gondoskodása helyett. A méltóságban a szeretet előtt. A boldogságban a sikeresség fölött. Az adott szóban az írott helyett. A kánonban a nóvum helyett. (Und so weiter.)
Magyarországon van tere a konzervativizmusnak, mert annyi minden hiányzik az országból ebben a tekintetben, de a közvélekedés szerint nincs rá idő. A polgárok gyors és radikális változásokat akarnak az életük jobbítása érdekében, és nem hiszik el, hogy ehhez mélyen kell megvetni a fundamentumokat, el kell végezni az aprómunkát. Az állam és a hatalom bűvöletében élnek, noha minden gondjuk-bajuk forrása maga az állam és az állam jelentette hatalomkoncentráció. Az értelmes konzervativizmus nem versenyképes -- azaz nincs. Az értelmes konzervativizmus lehetőségéhez az államból kell először kiszeretni, ami maga is konzervatív gesztus volna. Ördögi kör. Be kell érnünk az értelmetlen konzervativizmussal. Talán jobb is így.
