1000 A MI HAZÁNK

" Míg más parlamentáris országokban a jobboldal általában a józan és megfontolt konzervativizmust, a tradíciókhoz való ragaszkodást tekinti hivatásának – nálunk a magát jobboldalinak nevező kormányzati rendszer ezekkel ellenkező törekvéseket mutat. Alkotmányjogi téren a parlamentarizmus elsorvasztása és látszatparlamentarizmussá süllyesztése ennek az állítólag jobboldali kormánypolitikának egyik fő célja. A vezérkedés, az egy akarat érvényesülésére felépített és minden bírálat elnémításával kialakított nemzeti egység, másrészt gazdasági téren az individualista gazdálkodást mindinkább elfojtó, egy újfajta kollektivizmus felé elhajló, sokszor már a magántulajdonba is belenyúló törekvések: nehézzé teszik egy konzervatív politikus számára, hogy ezzel a jobboldallal azonosítsa magát.” (Gr. Apponyi György, 1935)

Friss topikok

Béndek Péter blogja

2012.12.23. 16:26 HaFr

A Fidesz aláhullása

Érveljünk abból a keretrendszerből kiindulva, ami az értelem számára adott. A Fidesz természetesen nem konzervatív párt. (Se nem polgári, de több mint populista. Éppen ez a probléma.) A stilizált forradalom, amellyel hatalomra jutott, ugyan nem idegen a konzervatív tradíciótól (ellen-forradalom képében főleg Franciaországból ismert), de ez túl vékony jég a tánchoz, átsurranni sem lehetne rajta. Nem az a tipikus fundamentum. Bakunyinra, mi a forradalom, ha már egy parlamenti választás is az, és mi a konzervativizmus, ha a forradalomról ismerszik meg?! Ugye, értelmetlen.

És mi az antikommunizmus, ha széles e vidéken nincsen kommunista? Azért ezek számítanak, mert az önmeghatározás szélsőséges voluntarizmusa modellértékű posztmodern gesztus ugyan, de még egyszer, mennyire konzervatív? Semennyire. Arrogánsnak persze arrogáns, de több is ennél.

Tehát se forradalmi, se antikommunista. Valójában -- ezek hiányában, amelyekkel az értelem számára még megragadható lenne -- le sem írható. A fülkeforradalom a fikció diadala a valóságérzékelések fölött, a válságba jutott, szétesett valóságérzékelések (az enyém, a tied) zárójelbe tétele, a valóságérzékelések válságának felülírási kísérlete -- az abszolút radikalizmus, egy új logika jegyében. Egy talaját vesztett szociológiai tény (a magyar társadalom) meghágatása egy fiktív közeggel, a szöveg (akik mi vagyunk) áthelyezése egy fiktív szövegkörnyezetbe, ahol a szövegnek már nem lehet folytatása, elveszíti minden autonómiáját, végképp szétesik. A fikció célja a valóságok gyarmatosítása, kivéreztetése, vagy elnémítása. Többről van itt szó, mint puszta populizmusról vagy a régi típusú -- mszp-s -- korrupció intézményesítéséről.

A Fidesz nem a szövegek lényegi pluralizmusát igazolja és védi (mint a posztmodern antiliberális, pl. francia politika a köztéri karácsonyfaállítás vagy a csadorviselés tilalmával, vagy az MSZP az "élni és élni hagyni" korrupciós logikájával), hanem a lényegi pluralizmust vágyja feloldani a fasiszta, államlényegű diszkurzusban ("mindenki örvendhet, minden az enyém, beleértve mindenkit".) Nem egy szövegre tromfol rá, mint az eléggé radikális Marx tette annak idején, hanem magára a szöveg lehetőségére. A textust teljesen a voluntarista kontextusba emeli és abban számolja fel. A szöveg lehetőségét, lényegi racionalitását és autonómiáját támadja. A Fidesz forradalma a valóságok gyarmatosításáról, boldog vagy kényszerű önfelszámolásáról, a szöveg végéről akar szólni. A Fidesz a legtágabban értelmezett hagyományra -- a kultúra értelmi konstitúciójára -- akar pontot tenni. Antikonzervativizmusa a lehető legradikálisabb. Mi sem áll távolabb tőle, mint a konzervativizmus.

Orbán nem viccel. De a programjához, az alapvető szövegek felülírásához gyenge. A gazdasági logika és a valóságérzékelések önvédemi mechamizmusai végül leküzdhetetlenek maradnak számára. Vélhetően ezt már látja is. A nagy mű romjai alatt fogja lelni politikai halálát. A válságból táplálkozott, megoldania vagy fölébe kerekednie nem sikerült, a torzón új harcok kezdődnek majd, új ambíciók születnek. A világunk azonban már sosem lesz az, ami Orbán előtt volt.

83 komment

A bejegyzés trackback címe:

https://hafr.blog.hu/api/trackback/id/tr484978750

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

doggfather · http://dogg-n-roll.blog.hu/ 2012.12.23. 21:13:14

nagyon helyes, írjuk is le ha lehet mindenhol, hogy ez nem konzervativizmus, se nem polgári amit csinálnak.

És még jobboldalinak se mondanám igazából.

Mária 2012.12.23. 21:14:53

Na ehhez szóljanak hozzá a fidesztrollok, LOL

:DDD

gerdo 2012.12.23. 21:28:24

Az egeszben a legviccesebb a nevuk. FIATAL. Mar regen nem fiatalok, annak pedig meg csak a felvetese is nevetseges, hogy a fiatalok a part fontos bazisa lennenek. A lendulet amivel tornek zuznak talan nevezheto fiatalosnak. DEMOKRATA. Miuatn KIna a minta szamunkra, ALbania testveri orszag, az azeriek strategiai partnerek es Lukasenko gratulal az "eredmenyeinkhez", a demokrata mint jelzo a legkevesbe sem illik rajuk.

G.I.J. 2012.12.23. 21:31:31

"A tudatosság a szerves élet legutolsó és legkésőbbi fejleménye, következésképpen a legtökéletlenebb és legtörékenyebb is. A tudatosságból számtalan melléfogás származik, amelyek következtében egy ember vagy állat hamarabb megy tönkre, mint szükséges lett volna - "a sors ellenére", amint Homérosz mondotta. Ha az ösztönök fenntartó ereje nem lenne sokkal hatalmasabb, ha nem szolgálna egészében szabályozóként, akkor az emberiség minden bizonnyal tönkremenne a nyakatekert itéleteitől, a nyitott szemmel való fantáziálástól, a megalapozatlanságától: vagyis amazok nélkül emez már régen nem is létezne!"
Friedrich Nietzsche

mazolika 2012.12.23. 21:37:22

Hát, öregem. Elég bonyolultan fogalmazol. És a lényeg sem egészen világos. Azt hiszem.

Azt akartad mondani, hogy a kormány tetteinek jelenlegi iránya a sehonnan a semmibe vezetnek?

Nos, Nyilvánvaló Kapitány és társa, JPÉ ezt már régóta szajkózza. De a kiúthoz nem elég már károgni. Kit érdekel, hogy látjuk, hogy a kakiba menetelünk egyre mélyebben, miközben azt harsogjuk, hogy a csúcsra futunk?

Itt már arra kell készülni, hogy mi lesz UTÁNA. Forgatókönyveket kell gyártani, lehetőségeket, kapcsolatokat, emberi forrásokat kell gyűjteni az új kezdethez. Önmagunkat kell felkészíteni, arra, hogy végre jól csináljuk, ha valaha lehetőséget ad ez a világ, hogy jobb irányba fordítsuk.

HaFr · http://hafr.blog.hu 2012.12.23. 21:41:55

@mazolika: A Fidesz identitásának tartalékait vizsgálom, azt hiszem :)

tatuman 2012.12.23. 21:59:29

2szer mentem végig a szövegen, de nem látom, h mire akar kilyukadni a szerző. a vége viszont sejtetni engedi a lényeget:

"A világunk azonban már sosem lesz az, ami Orbán előtt volt."

ergo mégis vannak kommunisták, így antikommunistákra is szükség lesz még egy ideig.

veracity 2012.12.23. 22:00:16

Szerintem se jobboldali, nem is konzervatív és nem is polgári, nem is nemzeti a fidesz.

Úgy hiszem, ma már a katolikus egyház is Bajnai Lúdmilla Gordont támogatja! A reformátusok pedig imájukba foglalják az MSZP!

Az erdélyi magyarok is mind felsorakoznak Bajnai szakértelme mögé, és hálatelt szívvel mondanak köszönetet a kettős népszavazás okán az MSZP-nek.

A borsodi kisfalvak idős parasztjai mind lekesen támogatják az NDK terveit a cigányság megsegélezésére, ők már mind most mennének regisztrálni, hogy szavazataikkal megbüntessék a Jobbikot!

Én úgy látom a Fidesz megásta a saját sírját, elfűrészelte maga alatt a fát! Ma már minden magyar rájött, hogy csak a Bajnai féle szakértő kormányra szabad bízni az ország irányítását! Mi már csak abban bízunk, aki offshore-ba tudta menteni a Dataplexet!

Népünk üde, mámoros ajakkal zengi szabadítónk hősi nevét: Bajnai Lúdmilla Gordon!

Dr. (cath.univ.) Adofizeto 2012.12.23. 22:04:44

@tatuman: "ergo mégis vannak kommunisták, így antikommunistákra is szükség lesz még egy ideig"

Ha esetleg nem lenne világos, a kérdés az, hogy melyik-melyik? :)

veracity 2012.12.23. 22:06:13

Erkölcstelen szociál-liberális, kádárista-kommunista, diktatórikus-fasiszta fülke-ellenforradalmi párt a Fidesz!

Csak a jólelkű, USA-ban képzett, független-szakértő Bajnai Lúdmilla Gordon a magyar föld letéteményes miniszterelnöki várományosa!

Gá-gá-gá!

Dr. (cath.univ.) Adofizeto 2012.12.23. 22:09:18

@veracity: Jó kis ingyenreklám Bajnainak, hogy egy ekkora faszkalap, mint te Lúdmillázik itt betegesen. A kontraproduktivitást még nem tanították az Agit.Prop. osztályon?

veracity 2012.12.23. 22:13:59

Éljen a Bajnai Goosey Gordon! Remélem, így már jobban befogadtok köreitekbe! Harcos társaim! Előre, ne hátra! Nem hagyjuk! Mi aztán soha!

tatuman 2012.12.23. 22:16:42

@Dr. (cath.univ.) Adofizeto: nekem világos, h melyik melyik. ebben viszonylag stabil értékrenddel rendelkezem.

inkább az a kérdés, h a szerző a végén milyen rendszert szeretne viszontlátni a következő választások eredményeként?

Dr. (cath.univ.) Adofizeto 2012.12.23. 22:20:21

@veracity: Mitől indultál így be, este 10 után műszakpótlék jár?

veracity 2012.12.23. 22:24:07

Polgártársaim, Goosey Gyuszik!

Nem is igaz, hogy fülkeforradalom volt! Nem is, bizony! A kétharmad is csak virtuális valóság. Igazándiból a Gornonkára szavazott az ország 99 %-a, csak nem tudtak róla!

Hát akkor mi vagyunk hatalmon, nem? No... mi a fene ez a ragacsos büdös a kezemben?

HaFr · http://hafr.blog.hu 2012.12.23. 22:29:00

@tatuman: Viszontlátni nem sok mindent szeretnék. De fogok.

veracity 2012.12.23. 22:29:00

Jöjj, Gordon! Mi leszünk a talpasaid. A Lúdtalpasaid!

Dr. (cath.univ.) Adofizeto 2012.12.23. 22:33:12

@tatuman: "nekem világos, h melyik melyik" De jó neked! :)

Viccet félretéve: ha a szocik nyernek, szerintem minden idők legantidemokratikusabb szoci kormányzása jön el, tekintve, hogy a bolsevik Fidesz precedensek tucatjaival alapozta meg a 2014 utáni idők politikai, törvénykezési "kultúráját". Szóval, engem az is ugyanúgy zavarni fog, ha a szocik pl. visszamenőleges törvényekkel fogják szívatni a Fideszt, vagy névreszóló törvényekkel teszik tönkre a jelenlegi Fideszes lopógép cégbirodalmat.

Hatényi 2012.12.23. 22:33:28

A szöveg és a bennefoglalt gondolatok egyaránt brilliánsak. Elmondja nekünk, hogy Orbán egy közönséges, tudatlan, felkészületlen, tehetségtelen bunkó. Így igaz. De nagyon nem kellene ezt a primitív barmot ilyen minőségi előadás keretében felléptetni.

A poén viszont katasztrófa. Had emlékeztessek egy nagyon egyszerű tényre. Világunk minden másodpercben más, mint bármelyik előzőben.

HaFr · http://hafr.blog.hu 2012.12.23. 22:36:30

@Hatényi: Nincs visszaérés 2010-hez. Ennek is perlokúciós értelme van. Köszönöm.

Dr. (cath.univ.) Adofizeto 2012.12.23. 22:38:56

@veracity: "Nem is igaz, hogy fülkeforradalom volt!"

Hozzászólásra is reagálhatsz?

Akkor elmondanám, hogy én is a Fideszre szavaztam 2010-ben, de szinte SEMMIRE nem adtam felhatalmazást, amit ezek az állatok a győzelem óta csináltak. Már csak azért sem, mert álmomban nem gondoltam (szerintem senki a társaim közül), hogy ilyen lépések lesznek.

tatuman 2012.12.23. 22:43:00

@HaFr: "A világunk már sosem lesz az, ami Orbán előtt volt."

akkor szeretnél vagy nem szeretnél valamit viszontlátni? az uccsó bekezdés alapján, amit a fenti mondattal zársz le, nekem úgy tűnik, h szeretnél.

h mi jöhet vissza? a lehetőségek:
0.) szociál-kommunista bármi
1.) mdf vadprivatizáció és esélytelen kormányzás
2.) mszp-szdsz köntösben ismétlése a 0. variációnak
3.) 1. Fidesz
4.) zelmúlt 8 év, ami viccesen hangzik így, de együtt nem tett annyi kárt, mint a 0-2. időszak.

2012.12.23. 22:43:51

"A világunk azonban már sosem lesz az, ami Orbán előtt volt."

Nagyon reméljük! Legalább is mi, akik rá szavaztunk. Akik szeretnénk MAGYARORSZÁGON lakni nem liberálországban. De még sok a tennivaló, mert a liberálisok bevackolták magukat rendesen a jó zsíros állásokba, meg a médiumok világába.

veracity 2012.12.23. 22:44:37

@Dr. (cath.univ.) Adofizeto: Látod, látod! Soha többé ne szavazz ezekre a kádárista szörnyetegekre! Maradj meg a jó öreg MSZP mellett, és az x-et tedd a Lúdmilla mellé!

El tudom képzelni, milyen mérhetetlenül nagyot csalódtál, pedig te aztán őszinte szívvel szavaztál a Fideszre. Visszaéltek a választói bizalmaddal! Ezután soha többé Fidesz, mindig csak MSZP! Jól jegyezd meg!

Dr. (cath.univ.) Adofizeto 2012.12.23. 22:49:12

@Lindalinda: Ezt a hülye dumát ne próbáld meg elsütni egy éhező és/vagy fagyoskodó prolinak, aki éppen a napokban döbbent rá, hogy a gyereke mégsem járhat egyetemre, azaz ugyanolyan senkiházi marad, mint ő, ergo ugyanolyan szar élete lesz.

tatuman 2012.12.23. 22:51:42

@Dr. (cath.univ.) Adofizeto: "a gyereke mégsem járhat egyetemre"

miért nem? ja, mert 30 éves hök vezetők ezt mondják?

Dr. (cath.univ.) Adofizeto 2012.12.23. 22:53:30

@veracity: A folyamatos MSZP-zéssel eléggé melléfogsz, viszont abba beletrafáltál, hogy abszolút nem őszinte szívvel szavaztam a Fideszre. Ugyanis 2 évig dolgoztam nekik :), tudtam mekkora köcsögök, csak 2010-ben még mindig a kisebbik rossznak gondoltam őket. Ebben tévedtem.

Dr. (cath.univ.) Adofizeto 2012.12.23. 22:54:28

@tatuman: Igazad van, hisz ezt már a Fidelitas-os egyetemisták is cáfolták! :)))

HaFr · http://hafr.blog.hu 2012.12.23. 22:54:41

@tatuman: Nem vagyok ennyire szkeptikus. Egy 5-ikre szavaznék, ami persze nem biztos, hogy rajta lesz a szavazólapon.

veracity 2012.12.23. 22:57:41

@Dr. (cath.univ.) Adofizeto:

Én is pont úgy jártam, mint te, az éhezó proli! Én is a Fideszre szavaztam. Bár ne tettem volna!

Mikor bejelentették ezt a borzalmas mértékű bankadót, hát én elsírtam magam a tv előtt. Kérdezte is a feleségem, hát miér sírsz, ki halt meg?
Mondom, jaj már nekünk, végünk, itt a bankadó! Azok majd mindent áthárítanak ránk, a prolikra! Meg még rá is teszik az ÁFÁt. Láttam is, hogy az osztrák bankok kilobbizták a kormányuknál, hogy tüntessék ki Orbánt, a vaskeresztükkel, mint az osztrák nép hősét! Bizony, ez van! Orbán az osztrák érdekeket védi!

De felitattam könnyeimet és szklaszilárd elhatározásomat tett követi 2014-ben! Lúdmilla Gordon Goosey lesz az én jelöltem, az már tuti!

Dr. (cath.univ.) Adofizeto 2012.12.23. 22:58:33

@tatuman: Na de most komolyan, szerinted van akkora jogbiztonság ebben az elbaszott országban, a visszamenőleges törvényeivel, az éjszakai alkotmánymódosításaival, hogy egyáltalán lényeges az, hogy ki mit mond?

Pontosan erre jöttek rá az egyetemisták és gimnazisták, hogy nekik már pofázhat bárki bármit, szart sem ér. (Orbánról már eleve tudjuk -saját bevallása szerint-, hogy nem az a lényeg, amit mond. :)

Dr. (cath.univ.) Adofizeto 2012.12.23. 23:03:41

@veracity: Én is pont úgy jártam, mint te, az éhezó proli!

Én kifejezetten jó körülmények között élő diplomás vagyok, hasonlóan szüleimhez, nagyszüleimhez...

Adalberto Gellenzeeri 2012.12.23. 23:05:05

Ezt az írást kevesen fogják érteni. Pedig ez a legkomolyabb vélemény amit "ezekről" olvastam.
Ennek az írásnak a logikája kikezdhetetlen. Egy gondolati levezetés amely eredménye a vég, az összeomlás Orbán számára. Persze majd figyelmen kívül hagyják.De ha nem, már akkor is késő. Orbán nem fog változni, mert változása is maga a vég lenne.

Dr. (cath.univ.) Adofizeto 2012.12.23. 23:11:07

@veracity: "Mikor bejelentették ezt a borzalmas mértékű bankadót, hát én elsírtam magam a tv előtt."

Ha történetesen tőkeszegény hazai kisvállalkozásod lenne (vagy abban lennél alkalmazott), ami életképtelen banki hitelek nélkül, akkor valóban sírva fakadtál volna, te rövidlátó.

veracity 2012.12.23. 23:11:35

@Dr. (cath.univ.) Adofizeto: Annál rosszabbat elképzelni sem tudok! Akkor ez a végnapjait élő Orbán kormány szja törvénye a porba sújtott téged és családodat! Hogy te milyen keserveset csalódhattál! Szívből együttérzek veled.

Dr. (cath.univ.) Adofizeto 2012.12.23. 23:17:40

@veracity: Megint beletrafáltál! Nekem személy szerint kiváló a Fidesz adópolitikája (SZJA, nincs ingatlanadó, stb.), ennek ellenére kritizálom őket. Ilyen is van ám, nekem személy szerint jó, csak picit frusztrál, hogy látom, ahogy a hazámat tönkreteszik!

veracity 2012.12.23. 23:20:19

@Dr. (cath.univ.) Adofizeto: Testvérem, te milyen éles eszű vagy! Az osztrák leány bankok mind hozzák, mit hozzák, öntik az olcsó hitelt a kisvállalkozóknak számolatlanul, olcsó kamatra. No még nem, de majd ha a Goosey Gordon hatalomra kerül, na majd akkor lesz ám csak sok hitel! Meg majd svájci frankos hitel is lesz, olcsón, jóárasítva!

veracity 2012.12.23. 23:23:25

@Dr. (cath.univ.) Adofizeto: Komám, te már Széchenyi, a legnagyobb magyar babérjaira törsz! Ilyen altruista humanistákra van szüksége az MSZP-nek. Megbántad, hogy a Fideszre szavaztál, de most már okulj belőle, az ilyen jóembereknek a Goosey táborában van a hülyék, bocs a helyük!

Dr. (cath.univ.) Adofizeto 2012.12.23. 23:27:56

@veracity: Ha pici közöd lenne a témához tudnád, hogy a hazai KKV-k egy jelentős részénél a nincs hitelnél minden jobb, még a drága hitel is.

Dr. (cath.univ.) Adofizeto 2012.12.23. 23:34:14

@veracity: Ez már majdnem jó. És humoros is. :)
Ez melyik Széchenyi, az az ortodox hülye, amelyik a Hitel-t írta? :)

veracity 2012.12.23. 23:43:25

@Dr. (cath.univ.) Adofizeto: Dolgozunk a drága hitelen, szorgosan. De hát ezek a monetáris tanács tagok, ezek a fityiszesek mindig keresztbe tesznek! Mi a Simor testvérünkkel emelnénk az alapkamatot, de mindig leszavaz bennünket a sok senki! De eljön még a mayák világvége 2014-ben és majd elhúzzuk a nótájukat, na nem hegedűn, de gordonkán!

Madnezz · http://sorfigyelo.blog.hu 2012.12.23. 23:46:49

Ezt most ha lehetne érthetően leírni, azt megköszönném!

rockjano 2012.12.24. 00:00:21

Ámen...

Úgy legyen...

(csak látnám már...)

Pene 2012.12.24. 00:16:53

Látom előkerült a sufniból az idegennyelvű szavak értelmező kéziszótára. Csak tudnám, hol az enyém...

alte trottel 2012.12.24. 00:31:30

Májdír pósztmen!

Te gyűjtöd az ilyen háborodottakat? És ha igen, nem lehetne egy jól záródó trolltartóban?

Pop40 2012.12.24. 00:48:47

@veracity:

Csak egy jótanács: Ha te ezt a sok behányt baromságot humornak szánod, én a helyedben nem erőltetném. Ez nem könnyű szakma, kevesen csinálják jól, humorérzék nélkül, nulla iq-val, a fejeden Orbánod hátsó felével meg szinte lehetetlen. Nyomd csak nyugodtan a pártpropagandát, a pártodnak is egyszerűbb a standard böfögések alapján számfejteni a fizetésed.

"No... mi a fene ez a ragacsos büdös a kezemben?"

Szar. Akkor kerülhetett rá, mikor megtörölted a szád, kicsivel azután, hogy előmásztál Viktor seggéből.

Pop40 2012.12.24. 00:53:01

@Dr. (cath.univ.) Adofizeto:

"Szóval, engem az is ugyanúgy zavarni fog, ha a szocik pl. visszamenőleges törvényekkel fogják szívatni a Fideszt, vagy névreszóló törvényekkel teszik tönkre a jelenlegi Fideszes lopógép cégbirodalmat."

Ízlések és pofonok. Én speciel, ha már muszáj leszek rájuk szavazni, éppen azért szavazok majd rájuk, hogy könyörtelenül elszámoltassák a narancsos maffiacsürhét, az utolsó fillérig kirázzák belőlük az ellopott pénzt, Simicskától elkezdve a legutolsó szarházi káderig.

Hogy ehhez visszamenőleges törvényt használnak, vagy névreszóló törvényt, vagy lámpavasat, nem különösebben érdekel, egy a lényeg: egy fideszes tolvaj csótány se tudjon lelépni a pénzzel.

Vol'Jin 2012.12.24. 01:51:12

A fidesz egyszerűen csak Orbán Viktor meghosszabbított kezei.

parandroid 2012.12.24. 03:00:58

@Pop40: elszámoltatás? ez.nem.fog.megtörténni. ilyesmi sosem volt, sosem lesz.
@poszt: "Mondd, miért használsz te idegen szavakat, amikor egyszerûen csak arról van szó, hogy rámjött a kangörcs?" ide minek?:)

Hunor Levente 2012.12.24. 05:18:41

a(z ál)kereszténység is a fidesz identitás, a mutatvány részét képezi, a kdnp szimulákrumot is azért tartják.

"az alapvető szövegek felülírásához gyenge"
nem így látom, orbán elég félelmetes, ahol csak lehet elmegy a falig, sőt még azon is túl. (nagy a nép tűrőképessége)
pl. a dohányzást lazán felülírta, a rokkantnyugdíjat dettó, a nyerőgépeket eliminálta, a hajléktalanokat is készül kiírni a valóságból.

poor 2012.12.24. 08:31:50

@veracity:
Hülye figyiszes gágogó vagy. A témához mi köze az állandó gágogásnak. Ja a pártközpontban kiadták, minden lehető helyen támadni. Látod egyre hitetlenebbek vagytok, mert a taktikán átlát a többség.

veracity 2012.12.24. 08:59:48

Mindenkinek jó étvágyat kívánok a ropogós karácsonyi sült libacombhoz!

"De szeretnék gazdag lenni, egyszer libasültet enni." Regisztráljunk és szavazzunk 2014-ben! Majd mi is gazdagok leszünk!

rabelais · nacifacebook.blog.hu 2012.12.24. 09:22:06

nagy barom vagy te, mit ne mondjak. kiteszik az indexre a blogod, erre átnevezed a címét. n ilyen dilettáns barmokat emel ki az index, és ilyen dilettáns az index maga is

balambher 2012.12.24. 10:03:08

Sosem értettem az ilyen ideológiai típusú agymenéseket. Orbán nem így működik, neki a hatalom kell. Hogy az adott lépést éppen milyen izmusnak hívják, arra magasról tesz.

veracity 2012.12.24. 10:23:43

@Nácigeczyk: Aljas fasiszta!

Hiába ágálsz Bajnai Lúdmilla Goosey Gordon szakértői kormánya ellen! Mi, az internacionalista értelmiség nevében visszautasítjuk agressziódat!

Boldog Karácsonyt!

Blogin · http://apologetika.blog.hu 2012.12.24. 11:31:54

Azt megkérdezhetem, hogy ha valaki konstitúciót ír összetétel helyett, akkor inkább igaza lesz-e? És a "meghágatása" helyett miért nem használt valamilyen latin eredetű kifejezést, például az inducót? A modoros penis sinister infortunatus is kimaradt :(

épészmérnök 2012.12.24. 11:33:42

"A fülkeforradalom a fikció diadala a valóságérzékelések fölött" - ezt a tézisedet pompásan alátámasztja veracity ámokfutása.

A valóságérzékelés megerőszakolása addig működik, amíg az erőszakoló el nem hiszi a saját marhaságait, mert onnantól már kicsúszik a kezéből az irányítás. A diákmegmozdulások arra világítottak rá, hogy Orbán elért erre a pontra.

@G.I.J.: Köszönet az idézetért, teljesen ott van. Az evoluciós drive-ok bármely valóságérzékelést felülírnak, ebbe futott bele most a kormány.
Az élőlények bármit megtesznek azért, hogy a leszármazottaik evoluciós fittsége növekedjen. Ezt a szómágia nem tudja megváltoztatni.

Fideszes Agymosottak Szövetsége Orbán Kör 2012.12.24. 13:22:48

Olvtársaim, magyarok veracicijelyi! Éljen a fülkeforradalmat hatalomrasegítő neminyerjük(mostmárigenalegtöbbet,plagizáltamoosztjónapot mentalitású mélymagyarok sokasága! Éljen a magyar és a kínai(azeri , albán, fehérorosz stb.) nép megbonthatatlan(nak tűnő) barátsága!

Sárazsadány, Tokajhegyalja vezesd a harcot! Éljenek a hosszú bitek, és a Malinák Árpádok, a Simonka gyurik!

Fideszes Agymosottak Szövetsége Orbán Kör 2012.12.24. 13:28:56

Drága olvtársaim! Ne bánnyyccssátok veracityt! Az ő példaképe Közgép-azistenirgalmazzonnektekénnem-engemismegfigyeltek-mindenkinek jogahogyhülyelegyenhátmégnekem-hosszűbájtosapehvezér Simicska, meg a hasonszőrűek. Virágozzék ezer veracity!(annyival nem lehet választást nyerni(de ahoz elég, hogy a nép lássa, mekkora barmok mocskolódnak a fideSS oldalán)..

Tita nick 2012.12.24. 14:52:16

VALAKI JÁRT ORBÁNNÁL!

index.hu/belfold/2012/12/24/valaki_jart_orbannal/

És az újságíró nem járt iskolába! Szenteste reggelén vazzeeeeeeeee!

Tita nick 2012.12.24. 14:52:51

VALAKI! JÁRT! ORBÁNNÁL vaze!

DezInf 2012.12.24. 16:32:45

Vera...Stefi..... soknevű,de egyszerű brigád egyszemélyben:)

Dr.Bio74 2012.12.24. 17:24:00

@Tita nick: A Télapó? Jézuska? esetleg egy Scud rakéta?

Alkibiadesz 2012.12.24. 18:52:18

Remek írás!
Remek mert hosszú idő óta az első olyan elemzés, amely a rögzítettek továbbgondolásra és nem valamiféle ellenvélemény megfogalmazására inspirál.

Ha a fidesz hatalmának lényege az, hogy a fikció gyarmatosítja a válságba jutott valóságérzékeléseket, akkor ez a hatalom csak akkor számolható fel, ha a leigázott valóságérzékeléseket a maguk pluralitásában rehabilitáljuk.
Márpedig a fideszhatalom felszámolása szükségszerű! Mivel a valóságérzékelések válságát a valóságérzékelések autonómiájának a felszámolásával kívánja orvosolni, ami maguknak a valóságérzékeléseknek a felszámolásával lenne egyenlő, ezért az elvitatott autonómia csakis a hatalom felszámolásával védhető meg.

Másképpen fogalmazva a megtámadott autonómiák sikeres védekezése esetén a hatalom semmivé foszlik. Ezért ha elég sok megtámadott fél védelmezi sikeresen az autonómiáját, akkor a fidesznek tényleg vége!

Ha belegondolunk a fidesz valóban megvalósította azt az irányelvet, miszerint a vezetés abból áll, hogy az embereket olyan dolgog megtételére vegyük rá, amit önmaguktól nem tennének meg. Csak éppen nem arra vette rá az egyéneket, hogy legyenek jobbak önmaguknál (ami ugye minden közösségépítés alapja), hanem ennek éppen az ellenkezőjére. Ebből következően már az is a fidesz hatalmát csökkenti, ha az egyének a fidesz kedvéért se lesznek hajlandóak rosszabbak lenni annál, mint amilyenek valójában.

gerdo 2012.12.24. 19:07:43

@veracity: mennyit fizetnek neked kommentekkent? Egyebkent azt akartam csak mondani, hogy mondd meg a gazdinak, hogy kuldjon el iskolaba, mert igy mindenki csak hulyenek nez.

neoteny · http://word.blog.hu 2012.12.24. 23:26:41

@épészmérnök:

"Az élőlények bármit megtesznek azért, hogy a leszármazottaik evoluciós fittsége növekedjen."

Ha ez így lenne, soha nem halnának ki fajok.

neoteny · http://word.blog.hu 2012.12.24. 23:32:55

www.physics.nyu.edu/sokal/weinberg.html

[Sokal] explained that his Social Text article had been "liberally salted with nonsense," and in his opinion was accepted only because "(a) it sounded good and (b) it flattered the editors' ideological preconceptions."

Alkibiadesz 2012.12.25. 10:01:50

Mit vártok attól, aki csak egy fogaskerék abban a hatalmi gépezetben, amit a blog írója olyan pontosan rekonstruált?
A rendszer egészét Ő sohase láthatja kívülről, mert csak arra képes, hogy teljesítse a programot amit a lelke helyébe írtak.

veracity 2012.12.25. 19:37:18

@Nácigeczyk: BUÉK!

Meg kell értetnünk a szavazókkal, hogy Bajnainak komoly esélye van. Különben csak legyintenek, azt hinnék, nem kell elmenni szavazni, úgyis mi nyerünk. Kösz, hogy segítetek! Emeljük vállunkra a Lúdmillát, és hordozzuk körbe, mint a véres kardot! Kell a 2/3-ad 2014-ben is!

Alkibiadesz 2012.12.25. 20:33:17

Fordított pszichológia :)

Vörös nyíl 2012.12.26. 10:29:49

@Pop40: Elképesztően lenn vagy ,alpári és szellemtelen.Viszont aljasságból jeles.

Vörös nyíl 2012.12.26. 10:35:20

Teher alatt nő a pálma ! Jó egészséget Orbán Viktor!Boldog újévet ami lesz is a sok beírástol függetlenül.

kirsten 2012.12.28. 12:34:49

@Vörös nyíl: Egészsége az már sose lesz, hiába kívánod neki. Hisz egy ilyenfokú elmebeteg nem gyógyítható. Remélem nem lesznek boldogok az eljövendő évei mert nem érdemli meg. Élje az életét Grazban egy külön szobában. Ez egy nagyon humánus kívánság a számára. Sokkal rosszabb eshetőségek is jöhetnének.

Vörös nyíl 2012.12.28. 14:28:43

@kirsten: Vigyázz,mert az effajta kívánságok gyakran magára a kívánóra hullanak vissza.Amit messze nem kívánnék neked miután más vérből és vérmérsékletből való vagyok.Azért nyugodtan átkozódj,elég mulatságos olvasni keserveidet.:)

WLaci 2013.02.11. 22:56:11

Ez mekkora! Kár, hogy csak most olvastam. Dekonstruktivista politikatudomány.

___________________________ (törölt) 2014.09.23. 12:34:08

Érdemes előszedni ezeket a régebbi posztokat, több volt bennük az écesz :) A forradalmi résszel még egyet is értenék, az antikommunistával nem. Péter, ennyire távol áll a mindennapok világától, hogy még azt sem érti, hogy a mindennapok nyelvében mit jelent az, hogy kommunista?

Azt jelenti, hogy volt egy réteg, amely mások tulajdonát elvette. Először állami tulajdonba, papíron közös volt, de ők irányították és gyakran szedték ilyen-olyan hasznát. Később maguknak rablóprivatizálva.

Antikommunistának lenni tehát annyi, hogy azt ígérni, hogy elvenni azoktól a zsákmányt. És talán nem is mindet megtartani, talán valamennyit osztani is belőle.

Erről lehet akármilyen véleménye, de legalább magát a tényt, hogy ezt jelenti, jó lenne felismerni.

Nem tudom, hogy hogyan lehet úgy konzervatív pártot alapítani, hogy a létező jobboldal alapfogalmaival sem ismerkedik meg, például nem olvasott 1999 körül Gondola fórumot? Minden a tulajdon, vagyon eloszlása körül forgott: az volt a hozzállás, hogy az MSZP attól kommunista, hogy a kommunista zsákmányból a mai napig is részesedik, hogy az egész fogalomkör e körül forgott, a kommunista zsákmány és annak elvétele vagy újraelosztása körül. Pár évvel később, amikor kiderült, hogy milyen házban is lakik Gyurcsány, akkor az vált az egész egyik fő szimbólumává.