1000 A MI HAZÁNK

" Míg más parlamentáris országokban a jobboldal általában a józan és megfontolt konzervativizmust, a tradíciókhoz való ragaszkodást tekinti hivatásának – nálunk a magát jobboldalinak nevező kormányzati rendszer ezekkel ellenkező törekvéseket mutat. Alkotmányjogi téren a parlamentarizmus elsorvasztása és látszatparlamentarizmussá süllyesztése ennek az állítólag jobboldali kormánypolitikának egyik fő célja. A vezérkedés, az egy akarat érvényesülésére felépített és minden bírálat elnémításával kialakított nemzeti egység, másrészt gazdasági téren az individualista gazdálkodást mindinkább elfojtó, egy újfajta kollektivizmus felé elhajló, sokszor már a magántulajdonba is belenyúló törekvések: nehézzé teszik egy konzervatív politikus számára, hogy ezzel a jobboldallal azonosítsa magát.” (Gr. Apponyi György, 1935)

Friss topikok

Béndek Péter blogja

2017.09.17. 12:25 HaFr

Az orbánizmus egy blöff

"Semmi kétség, hogy a nacionalista retorika alapján a szavazók egy része elhiszi, hogy vezetőik függetlenek, ám ennek semmi köze a valósághoz. A régió politikusai két dolgot tehetnek: beérik egy látszat rebellióval nagyon hülye hazai támogatóik megvezetése céljából vagy komolyan szembe fordulnak a kézzel, amelytől enni kapnak, ami az országaik gazdaságát tápláló befektetések elpárolgásával járna." Így érvel világosan, és a várható globális technológiai változásokat és a fokozódó tőkekoncentrációt még nem is érintő tanulmányában a Bloomberg szerzője.

Gondoljuk el egy pillanatra, hogy nagyon eldurvulnak a dolgok az EU és Magyarország között, mire a német parlament (tanulva az unortodoxiából) telephelyei felszámolására kötelezi, vagy a Magyarországon megtermelt jövedelmük erejéig 30%-os büntető adóval sújtja a német cégeket, aminek eredményeként azok egy év alatt kivonulnak Magyarországról. A magyar gazdaság a bejelentés pillanatában összeomlik, egy euróért 500 forintot kell adni, a munkanélküliség 25%-ra ugrik stb., miközben a német (gyártó) cégeknek ez legfeljebb átmeneti problémát jelent, főleg, hogy a veszteségeiket a német állam várhatóan megtérítené. A helyettesítő tőke reménye idehaza a nullához konvergál -- se a politikai befolyásunk, se a hozzánk fűződő gazdasági érdek nem elég erős ehhez (pl. Kínában). Ahogy a fentebb idézett szerző megjegyzi, szembe kell néznünk -- elsősorban nekünk -- azzal, hogy Magyarország külföldi kézen lévő ország -- ami az országra gyakorolt valós befolyást nézve legalábbis találó kifejezés. Egy ilyen országnak egyetlen módon van esélye növelni a sokat emlegetett szuverenitását: ha növeli a versenyképességét és növeli a belföldi tőkefelhalmozást.

"A nacionalizmusnak lehetnek még pillanatai, de már lekésett arról, hogy keresztbe feküdjön ennek az integrációnak. A régió országai túl hosszú ideje nyitottak a külföldi befektetők előtt, túl nagy mértékben elvesztették az ellenőrzést saját gazdasági jövőjük felett ahhoz, hogy megőrizzék a politikai kontrollt ügyeik irányítása felett. Az EU nemzetállamainak önállósága hasonlatossá válik a helyhatóságok önállóságához."

Ezért is tekinthető az orbánizmus olyan politikai blöffnek, amelynek az életképessége nem magyar döntés kérdése. Orbán mindent megtesz azért, hogy zavart okozzon az EU-ban, de ennek a kifutása még az EU felbomlása esetén (!) sem lehet pozitív Magyarország számára. A legjobb esetben is fokozódó szegénységre lehet számítani, de sokkal rosszabb forgatókönyvek is vannak. Az orbánizmus blöff, mert nincsen olyan stratégiai kimenete, amely jót tenne az országnak. Nem én mondom, az idézett szerző mondja: a hülye hazai támogatók megvezetése eddig sikeres. De keserű lesz az ébredés.

168 komment · 1 trackback

2017.09.17. 09:53 HaFr

Készülődik a bárcás keresztények kurzusa

Képtalálat a következőre: „1938 eucharisztikus kongresszus”

Örömrivalgás és vastaps fogadta tegnap a miniszterelnök bejelentését az ún. Keresztény Értelmiségiek Szövetségének -- fényes külsőségek között a parlamentben -- megtartott gyűlésén, miszerint keresztény és szuverenista (értsd Soros-, liberalizmus-, EU- és migráció-ellenes álkeresztény) kurzus készülődik Magyarországon, amire a pecsétet a 2018-as választási "felhatalmazással" kell ráütni. Mármost a "még nagyobb felhatalmazás", amit a miniszterelnök kért (minél nagyobb, a kétharmadnál?) akkor is gyanús volna -- a történelemből ismert "felhatalmazási törvény" (Ermächtigungsgesetz) rossz emléke miatt --, ha nem párosulna a felsorolt jelzőkkel, de így egy az egyben egy etno-fasiszta államot előlegez, aminek a realitását mindössze az korlátozhatja, ha a miniszterelnök nem érzi szükségességét a hatalma stabilitásához. Ha érzi, akkor lesz.

Annál is inkább lehet, mert az ún. keresztény értelmiségieknek a lehető legkevesebb indíttatásuk van a kereszténység (utolsó morzsáinak) megvédésére. Hallgatnak, ahogy csak hallgatni lehet az ilyen politikai ábrándok hallatán, nem jelzi senki a diskurzus visszásságát -- az egyetlen Fabiny püspök kivételével, akinek felszólalását azonban jó taktikai érzékkel a kávészünet utánra időzítették a szervezők, hogy a miniszterelnöknek lehetősége legyen nagyobb perturbáció nélkül távozni és nem meghallgatni azt. Az ún. keresztény értelmiségiek közül, akik már régen kiérdemelték a bárcás jelzőt, egynek sem tűnik fel, hogy Magyarország már rég nem keresztény ország (és ezt a kereszténység egyedül magának köszönheti, kvázi alulmaradt a modernizációval szembeni harcban, de csak azért, mert rossz frontokon harcolta azt). Magyarországot vastaps közben egy politikus kezdeményezésére kereszténynek nyilvánítani a kurzuskereszténység beharangozásának biztos jele, amelyik ugyan jól áll Erdő bíborosnak, de nagyon rosszul állna Jézus Krisztusnak.

Ami pedig az iszlámmal szembeni védelmet jelenti, az az EU határőrizetére tartozik, nem a parlamentben megjelent díszes társaságra. A két téma -- a keresztény országnak és az iszlám feltartóztatásának -- összecsúszása alapján olybá tűnhetne, hogy vallásháború elé nézünk, ami persze nem igaz. Ezért kell ezeket szépen elválasztani egymástól, és a keresztény értelmiségnek -- testületileg nem beleártva magát az állam ügyeibe -- megmaradnia annál, hogy miként tudja a vallás további természetes visszaszorulásának elejét venni azzal, hogy maga is vonzóbbá válik (nem akarok tippeket adni de inkább Jézust, mint Orbánt kéne bevonni ebbe a beszélgetésbe), az államnak meg gondoskodni kellene a megfelelő nemzetközi kooperációban való határvédelemről és a közjó egyéb aspektusairól, amelyek már eddig is untig elég szomorú állapotba kerültek a működése alatt.

Aki az iszlám okozta kétségtelen -- és e blogon sosem tagadott -- válságot, amely Európa változó és egyre kevésbé azonosítható, gyengülő identitása csak súlyosbít, keresztény álmokba kívánja fordítani, miközben a liberalizmust teszi mindenért felelőssé, természetesen merőben ostobán jár el, ami azonban a Kárpát-medencében nem ismeretlen értelmiségi kompetencia. Kiegészülve a szintén jól ismert gyávasággal létre is hozza Magyarország további romlásának biztos alapját. Ennek azonban mind semmi köze a kereszténységhez -- annak ultramontán, 1938-as, Nagy Inkvizítor-változatához sem. Ez merő etno-nacionalizmus, amelyből egy szuverenista, antiliberális államkoncepció simán csinál etno-fasizmust. Ehhez tapsolnak most a bárcás keresztényeink a parlamenti kupola alatt a maguk hagyományos ignoranciájában és szervilizmusában.

Ez sem tudja azonban leplezni, hogy a liberalizmus nemcsak integráns európai hagyomány, de elkerülhetetlen is, ha valaki nem akarja látni, amint magyar nemzettársainak növekvő hányada szegénységben és kiszolgáltatottságban dobja fel a talpát -- az utolsó percekig élvezve, ahogy a bárcás keresztények a Marriott teraszán csapkodják a térdüket a röhögéstől egy-egy orosz és arab letelepedési kötvényes társaságában. A liberalizmus éppenséggel megerősítésre szorul, hogy a humanizmusnak és a szabadságnak mindenkivel szemben (és mindenki érdekében) érvényesülő politikai értékrendje lehessen. Ebben a minőségében pedig a kereszténységnek éppen fontos támasza lehet, és vice versa.

23 komment

2017.09.16. 16:10 HaFr

Miféle keresztény szuverenitás, Orbán úr? (És miféle keresztény értelmiség?)

Képtalálat a következőre: „keresztény értelmiségiek szövetsége”

A sogenannte keresztény értelmiségiek meghallgatták Orbán miniszterelnököt és egyik sem ugrott fel az előadása végén, hogy elmész ám a búsba, édes barátom. Nem szokás az ilyesmi, és nem a vendégnek kijáró udvariasság okán. Pedig aki azzal házal, mint Orbán miniszterelnök, hogy a liberalizmussal szemben a kereszténységnek és a szuverenitásnak kell belaknia Magyarországot, az nyilvánvalóan nemcsak tökfilkó, de keresztényellenes és magyarellenes is amellett, hogy zsarnokságra tör.

Röviden is mondhatnám, de megtisztelem a KÉSZ nevű fiókszervezetet egy középhosszú magyarázattal. A kereszténység hanyatlásának semmi köze a liberalizmushoz, annak egyedül a kereszténységhez van köze. Már háromszáz évvel azelőtt megkezdődött, hogy a liberalizmus szót valaki kiejtette volna a száján, és a kereszténység láthatóan nem tudta feltartóztatni a maga hitelvesztését. Kinek-minek a hibája az, hogy a kereszténység nem tudta felvenni a versenyt a modernizációval, és hát nem tudja irányítani sem? Ha lehet itt egyáltalán hibáról beszélni, akkor az nyilvánvalóan a kereszténységé. Magyarországon a mérvadó cenzusok szerint 1930 óta a felére esett a magukat valamilyen felekezettel asszociálók aránya, csak a 2001-es és 2011-es népszámlálás között eltelt tíz évben kétmillióval csökkent az ábrahámi vallások követőinek száma -- a rendszeres vallásgyakorlóké pedig a lakosság 20%-át sem éri el. Ennek nyilvánvalóan semmi köze a liberalizmushoz -- tegyük fel, tudjuk, mi az ördögöt ért ezen a miniszterelnök. De hát miért nem tetszett keresztény forradalmat csinálni 1989-ben "az oroszok kiűzése" és a "térdre, csuhások" rikkantgatás helyett?

Ha nem mellesleg -- amit gyanítok -- a miniszterelnök Európa valamiféle általános kulturális jellemzőjét védi, amelynek legfeljebb már az emlékei vannak csak, mégis amennyiben ezt az iszlámmal szemben teszi, akkor mélyen el kellene gondolkodni, hogyan akarja ezt a liberalizmust is kivetve megtenni. Nemcsak azt lehet mondani, hogy éppen a liberalizmus hiánya teszi könnyen militánssá az iszlámot, de a liberalizmus -- ha az individualizmust, az autonóm erkölcsi és vallási képességet, az önkiteljesítést és a kiválóságot operacionalizáló szabadságot, az emberek közötti kapcsolatokat intézményesítő piacot, a szeretet spontán közösségi lehetőségét és az ezeknek érvényt szerző politikai ideológiát -- értjük alatta éppenséggel a lehető legközelebb áll valamiféle e világi krisztusi birodalom értékeihez, közelebb, mint bármelyik eddig megismert jobboldali autokrácia az orosz cárokétól Genfen és az amish közösségeken át -- megkockáztatom - a Vatikánig. De praktikusan hogyan is állna neki a munkának, Orbán úr? Tegyük félre, hogy a liberalizmus szó ismeretlen volt az 1820-as évekig, meddig menne vissza a tisztogatásban -- 1054-ig, 1517-ig, 1789-ig, 1917-ig, 1963-ig, 1968-ig, vagy csak 2001-ig? Csak a homoszexuális házasság esne ki a pikszisből, vagy Occam idealizmusa is? Mi az a huszárvágás, amivel végre rendet tenne, ó, Bölcsek Köve?

Vagy beleértsük a liberalizmusba a crony kapitalizmustól (lásd orbánizmus) a korporatív lobbizáson és a state capture-ön (lásd orbánzimus) át az offshore paradicsomokig (lásd orbánizmus) és az újbaloldali identitásmozgalmakig (lásd az orbánizmus társutasait a liberális demokrácia kiüresítésében) mindent, ami kvázi rossz? De miért nem értjük ugyanezeket a szuverenitás problémakörébe (ha már nem akarjuk értelmesen szétszálazni őket), ahova egyébként inkább tartoznak, és amit Orbán úr társítani akar a kereszténységgel a liberalizmus elleni harcban? Az állami szuverenitás és az ezt támogató szemlélet az, amelyek nemcsak szegénységet és kiszolgáltatottságot hoznak az állampolgároknak az egymástól és a külvilágtól való elszigetelésükkel, hanem nélkülözik a keresztény univerzalizmus és humanizmus minden vonását.

A keresztény szuverenitás önellentmondás, fából vaskarika, egy diktátor hagymázas álma önnön legitimációjáról és kétmillió szavazatról. Szuverén keresztény állam kiszakítva a globális szellemi és anyagi áramlatokból persze volt: ilyen volt Kálvin genfi köztársasága és ilyen az Európából kitüremkedő minta, az ortodoxia, amely láthatóan egyre testhezállóbb Orbán úrnak. De a katolikus és birodalmi (közben-közben protestáns) Európa, amely a Nyugat szellemi nehézkedési ereje volt a múltban, sosem volt nemzeti szuverenista, és ha valami, hát éppen emiatt beszélhetünk európai kultúráról és nyugati civilizációról, amely viszont -- másrészről -- nem választható el a liberalizmustól sem. A liberalizmusban eszménnyé vált sok minden, ami elfogadható a keresztény embernek is -- még ha a gyakorlat sok kívánni valót hagyott is maga után, de mikor nem?Tekintve, hogy Jézus Krisztus országa nem e világból való, nem olyan rossz egyenlet ez. Főleg, hogy jobbat se írt még fel senki.

Amikor a miniszterelnök az antiliberális ún. keresztény Európát szorgalmazza, akkor azt nem teheti - ráadásul nemzetállami alapon - anélkül, hogy rögtön kilógna a lóláb és mindenki pontosan látná, hogy szuverenitáson a sajátját érti. A keresztény értelmiségiek azonban ezt három rövid mondatban is odakiálthatták volna a kormányfőnek, mondjuk, így: "Amilyen kevesen maradtunk ebben az országban keresztények, Uram, itt az ideje, hogy magunkba szálljunk, és elgondolkozzunk, miért. És ha elgondolkoztunk, nem lyukadhatunk ki máshova, minthogy túl sokszor fordítottunk eddig hátat Jézus Krisztusnak és túl sokszor követtük az Önhöz hasonló hamis próféták hívó szavát. Ezúttal nem így lesz, menjen békével, az ide vetődő muszlimokkal meg majd elbánunk a vallásunk vonzerejével -- Önnek csak a közrendet kell biztosítania, ez a dolga." De szép is lett volna.

25 komment

2017.09.16. 09:08 HaFr

Magyarország a kivételes állapot felé

Képtalálat a következőre: „fidelitas csata”

Carl Schmitt német jogtudós meghatározása szerint "szuverén az, aki a kivételes állapotról dönt". A magyar kormányzás célja a szuverénnek (a miniszterelnöknek) ehhez a megnyilvánulásához, ehhez a kivételes állapothoz való folyamatos konvergencia. Ez az ún. politikai kormányzás végső értelme.

A kivételes állapot a meghatározása szerint a jogrend felfüggesztését jelenti, a magyar kormány gyakorlata (a politika kormányzás) ennek megfelelően a jogrend folyamatos elbizonytalanítását és a rend értelmében való fokozatos megszüntetését célozza. A különbség Schmitt jogias meghatározásához (de nem különbség a korabeli náci politikai gyakorlathoz) képest, hogy egyszeri aktus helyett evolutív aktusról beszélünk; mire a kivételes állapot kihirdetésére (a jogi aktusra) sor kerül, azt már megelőzte a terep politikai előkészítése. Erre annál is inkább szükség van, hogy egy robusztus, szilárd jogrendet nem lehet felfüggeszteni, ehhez előbb alá kell azt ásni. 

A kivételes állapot evolúciója hét éve a jogrendszer megrendítésével kezdődött. A legkonkrétabb kifejeződése ennek az, hogy jog 2010 óta kb. az, amit a kormányfő annak tart -- ennek vannak jogszabályi vonatkozásai (kiszámíthatatlan, voluntarista törvényalkotás) és a jogszabályokkal szembe menő, konkrétan törvényellenes részei (számos példát lehetne sorolni, de a legnyilvánvalóbb a napokban az Európai Bíróság határozatával való deklarált szembeszegülés volt). A kormányfő tehát eleve a szuverén státusa felé konvergál azzal, ahogy a jogrendet aláássa, a rend értelmében már meg is szüntette, és a politikai hatalmat a jog fölé helyezi.

A jogrend felfüggesztése felé vezető úton a következő lépés a "védelem" mint kulcsszó elterjesztése volt a politikai gyakorlatban. A "magyar nemzet védelme" ("megvédjük X-et") felülírja a kormányzás minden erkölcsi, alkotmányos és jogi korlátját, miközben a tényleges kormányzati gyakorlat -- a társadalmi kohézió és normák megrendítése és a polgárok kiszolgáltatott helyzetbe kényszerítése -- növeli az állam szerepét a legtöbb ember életében. Az állam és az államot irányító szűk kör tehát egyformán fölébe kerekedik a jognak és a társadalomnak.

A következő lépés az ellenségek konkrét megnevezése a migrációban, Sorosban, Brüsszelben és a civilekben már szintén megtörtént, akikkel (önálló cselekvésre képes ellenségekkel, pontosabban egyetlen ellenség különböző alakulataival) szemben az önkorlátozásnak semmi értelme, ha meg kell védeni az országot. Ennek megfelelően folyik a társadalom kondicionálása a radikális döntésekre (a korabeli zsidókérdés kezeléséhez logikailag, ha nem is morfológiailag, hasonlóan). Hogy radikális döntésre (pl. a migráció miatt válsághelyzet fokozására, a szuverenitásunk "visszanyerésére" az EU-ból való kilépéssel, "a Soros pénzelte ellenzék/ellenség" törvényen kívül helyezésére, rendeleti kormányzásra, végül a jogrend tényleges felfüggesztésére) sor kerül-e, az csak azon múlik, hogy Orbán mit tart szükségesnek a választási győzelméhez jövőre és a hatalma megtartásához utána, illetve mennyire elég a társadalom kondicionálására a militáns etnicista propaganda. A szuverenitása a schmitti értelemben tehát nyilvánvalóan nem teljes még, azt sem állítom, hogy valaha az lesz, mindössze azt állítom, hogy a politikai hatalom és a jogrendszer viszonya ebbe az irányba fejlődik.

A politikai kormányzás egyfelől tehát a kivételes állapot felé halad, másfelől nem gondoskodik a hagyományos értelemben vett kormányzás ellátásáról: Magyarországon a kormányzati intézményrendszer teljesítménye kritikán aluli és közjóellenes. A kormányzás a kivételes állapot perspektívájában nyeri el az értelmét, ezért hanyagolja a szakmai ügyeket, illetve azokat selejtes, hatalom nélküli bábokra bízza. A politikai kormányzás az, amelyben a miniszterelnök szuverenitása is aktualizálódhat a fenti definíció szerint. Napjainkra jellemző, hogy ami eddig és egyre inkább nyilvánvalóan potencia volt, az aktualitássá válik.

69 komment

2017.09.15. 16:38 HaFr

A legjobb intézmények azok, amelyek védenek az emberi hülyeségtől és gonoszságtól

Képtalálat a következőre: „szegény magyar falu”

Ezért optimális a liberális (deliberatív) demokrácia és a piacgazdaság kettőse. Ahol mind a kettőt fojtogatják, mint Magyarországon, ott sok jóra nem számíthatunk, QED.

A piacgazdaságnak vannak radikális hívei és ellenfelei, de a hívek sem értékelik kellőképp a piacnak és a versenynek azt a tulajdonságát, hogy a lehető legkisebb teret engedi az emberi hülyeségnek és gonoszságnak. Ha az ember megnéz belülről egy nagyobb céget -- és ezt mindenki tudja, aki ilyenben dolgozik --, látja, hogyan dúl benne mindkét említett emberi gyengeség, és ha rosszul szervezett belül, akkor kifejezett erénnyé válnak ezek. A piac azért jó, mert a hülyék és a gonoszak által uralt cégek -- és ezekből nem kevés van -- előbb-utóbb elbuknak, a piac intézményrendszere a biztosíték erre. Ugyanez igaz a politikai rezsimekre is. Ezekről is kiderül -- mint ahogy az Orbán-rezsimről is egyre több alattvalója számára kiderül -- az életképtelenségük: nem tudnak értéket teremteni, hazudnak és lopnak. Ez nem okvetlenül a politikai versenyből derül ki, ahol a versenytársak zöme hason kvalitású, hanem a gazdasági versenyből, amely a rezsim anyagi outputját méri. A piac sokkal jobb mércéje a politikai rezsimeknek is, főleg, ha a rezsim elkalandozott már a liberális demokrácia útjáról. A legjobb persze, ha mindkét oldalról be van szorítva.

A hülyeség és a gonoszság átmenetileg persze lehet sikeres. Az ember minél mélyebbre hatol például a magyar vidékben és lejjebb a településszerkezetben, tehát arányaiban minél több fideszessel találkozik, akire hatnak a Soros- és migráció-ellenes lózungok (nem a releváns problémák megtárgyalása, ami kéne, de nincs), annál erőteljesebben vetődik fel: tulajdonképpen mi az a kultúra, amit védünk? Ezt a kérdést lehet borzasztó arrogánsnak, magyarellenesnek, akárminek felfogni, de ha valaki meg akarja válaszolni, súlyos problémákba ütközik. Kiderülhet, hogy ami a "legmagyarabb", "legnemzetibb" (a politikai besorolás szerint mindenképp), az kulturálisan reflektálatlanabb, élménytelenebb, zártabb, esetenként NINCS, és emiatt szorul annyira védekezésre -- nehogy rádöbbenjen önmaga gyengeségére? Az etnicista meg azért ijesztgeti, hogy fenntartsa zárványként, amelynek a szorosan vett értéke legalábbis kifejezhetetlen azon túl, hogy "itt magyarok élnek úgy, ahogy". Ha az ötszáz-ezer fős falunak tulajdonítjuk az "autentikus magyar életet", és a húszezer fős pusztuló városnak is inkább, mint Budapestnek, az nem romantika, és főleg nem hagyománytisztelet -- az őrültség, mivel élő, produktív hagyomány már nem okvetlenül van ott, csak utánérzés és menekülés a valóság elől. Ez utóbbiakat politikai rangra a kritikátlan hülyeség és gonoszság emeli, miközben látjuk, hogy a piac már leírta őket, így a magyar mélyvidéket is.

Ezért sem véletlen ám, hogy állandó hadiállapot van Magyarországon. A sima nacionalizmus, ami emberek nagyobb csoportjaira hatna még a fideszeseken túl is, már rég nem elég a Fidesz-tábor összetartására, annyira nyilvánvaló a Fidesz-uralmon elszenvedett kollektív veszteség -- ezért kell a nacionalizmust folyamatosan harcba is vinni, amire a legalkalmasabb vevőközönség a félelemben tartott zárvány-Magyarország. Ezért aztán -- bármennyire nem úgy tűnik -- ez egy elég ingatag uralom. A hülyeség és a gonoszság vevőköre meglehetősen fogyóban van. Különösen akkor látszik ingatagnak, ha figyelembe vesszük, hogy nem engedheti meg magának, hogy 5-6%-nál többel visszaessen a támogatottsága. Nem borotvaél még, de szúette gerenda. Mennyit bír még ki? Meg fogjuk látni. A hülyeségnek és a gonoszságnak a piac már beintett, előbb-utóbb jön a demokrácia is, hogy ugyanezt megtegye.

16 komment

2017.09.14. 07:58 HaFr

Miért nem foglalkozik az ellenzék a Soros-Goldstein tervvel?

Képtalálat a következőre: „goldstein soros”

"Goldstein látványa, sőt már a puszta rágondolás is automatikusan félelmet és nyugtalanságot idézett elő. Ő állandóbb tárgya volt a gyűlöletnek, mint Eurázsia vagy Keletázsia, mert amíg Óceánia háborúban állt e hatalmak egyikével, rendszerint békében élt a másikkal. A különös csak az volt, hogy bár Goldsteint mindenki gyűlölte és megvetette, s bár elméleteit mindennap s napjában ezerszer is megcáfolták, szétzúzták, nevetségessé tették dobogókon, a teleképen, újságokban és könyvekben, s kimutatták róluk, hogy szánalmas zagyvaságok - aminthogy azok is voltak -, mindennek ellenére úgy tetszett, befolyása nem csökken. Mindig akadtak éretlen alakok, akik szinte várták, hogy elszédítse őket. Nem múlt el egyetlen nap sem, hogy a Gondolatrendőrség ne leplezett volna le az ő irányításával működő kémeket és szabotőröket. Ő volt a parancsnoka annak a hatalmas árnyékhadseregnek, az összeesküvők földalatti hálózatának, amely az állam megdöntésére tört...”

- ragadta ki néhány hónapja Török Gábor is teljes joggal ezt az idézetet Orwellből. A fasiszta non-fiction Orwellen átszűrve Magyarországon újra non-fictionbe lényegül, és az ellenzéket ez láthatóan nem érdekli. Az egész választási kampányt Sorosra fogja ráhúzni a Fidesz, kiindulva abból a hatékony propaganda-technikából, ahogy ami nincs (a Terv), azt nem lehet cáfolni, tehát elég a nép fejébe verni. De az ellenzék vezetői az olyan nem túl bonyolult kulttermékekből, mint a Tanú című film ("az a gyanús, ami nem gyanús"), sem tudják levonni a megfelelő tanulságokat: miközben lépten-nyomon a fasizmust és a diktatúrát szagolják, megmaradnak a szimbolikus fölhorgadásnál és nem foglalkoznak a működési mechanizmusával. Pedig Soros-Goldstein nemcsak az ellenzéket képes simán diszkreditálni, de képes az esetleges (bár igen valószínűtlen) ellenzéki választási győzelem esetén a Fideszt (és a magyarságot) külföldi összeesküvés áldozatának beállítani és végeláthatatlan zavargásokba lökni az országot. Amennyire nyilvánvaló, hogy a Soros-Goldstein terv (az esetleg még mögé helyezendő Juncker-euró-iszlamizáció tervvel) a Fidesz-propaganda tengelye, amellyel szemben csak az emeli fel a szavát, aki (von Haus aus) nemzetellenes, annyira nem tesz semmit az ellenzék, hogy ezt a tengelyt törje el valami módon.

Az ellenzéki programok várható boncolgatása és a pragmatikus beszéd egyfelől, a behódolás az etnicizmus nem létező, wishful lájtos verziójának -- ez az ellenzéki tudás kivonata. Mindösszesen egy annyira impotens ellenzéki alternatíva, amennyire impotens egy alternatíva csak lehet, ha biztosan választást akar veszteni. Ahelyett, hogy a Fidesz-narratívával szemtől szemben küzdenének meg, és lépten-nyomon, minden megszólalásukban ennek az őrültségére és kártékonyságára mutatnának rá ("bizonyíték, Uraim, tárják fel a bizonyítékaikat!"), miközben egy hasonlóan erős narratívát táplálnak, folyik a mórikálás, legfeljebb az ejnye-bejnye, hogy mennyire korrupt a Fidesz. Kit érdekel?!

Az utóbbi hetek ellenzéki zsinatolása a különböző összefogási szcenáriók körül semmit nem javított az ellenzék lényeglátásán, ezért az esélyein sem. A választási rendszerre fókuszáló Közös Ország Mozgalom a legjobb kezdeményezés idáig a témaválasztását tekintve is és természetesen mert elérte az ellenzéki pártok közös fellépését. Láthatóan ebben is a gondolat hatalma érvényesül, amit az ellenzéki pártok sem takaríthatnának meg, ha győzelmi eséllyel akarnának indulni a következő választáson, de -- understatement -- menet közben esetleg kiderül, hogy nem tudnak a KOM szárnyain felemelkedni.

103 komment

2017.09.13. 13:28 HaFr

Az ellenzéknek egyértelműen ki kell állnia Juncker Európa-víziója mellett

Képtalálat a következőre: „juncker”

Az ellenzéknek abba kell hagynia a nacionalizmussal való szerencsétlen, politikailag terméketlen kokettálást és mihamarabb egyértelműen fel kell sorakoznia Juncker bizottsági elnök ma nyilvánosságra hozott EU-víziója mellett. Ez a vízió szolgálja a nemzet érdekét, nem a Fidesz etnicista nacionalizmusa, amely lecsúszást, bezárkózást és az EU-ból való kisodródást hoz Magyarországnak.

Juncker világossá tette, hogy az EU vezetése levonta a tanulságot a keleti tagállamok integrációjának eddigi hibáiból, a migráció túl könnyed kezeléséből és az EU-t fenyegető gazdasági, kulturális és belpolitikai (köztük a magyar és lengyel kormányzás jelentette) veszélyekből. A többi között elkötelezte magát az egységes euró övezet, a védelmi unió, a fair adórendszer, a minden tagállamra kiterjedő schengeni rendszer, az egységes élelmiszerszabványok mellett -- ezek mind a magyar nemzet érdekeit szolgálják. Törökország kizárása és az EU további integrációját előkészítő szervezeti változások érthető és támogatandó fejlemények.

Ugyanakkor hozzá kell tenni: Orbán programja és EU-kritikája -- ne firtassuk, hogy célja volt-e ez -- hozzájárult az új brüsszeli Európa-képhez. Úgy tűnik, ez utóbbi magába építette az előbbit is, és így Orbán talán segített abban, hogy a jövő Európája méltányosabb és a keleti nemzetek számára otthonosabb legyen. Ez az ajánlat végre méltó Európához, és nem az, amit szabad elutasítanunk akár jobboldali, akár baloldali szimpatizánsok vagyunk. Aki továbbra is a magyar nacionalizmust részesíti előnyben az európai magyar nemzettel szemben, illetve nem hajlandó a kettő között különbséget tenni, az ellenzékiként semmi mást, mint a Fidesz érdekeit szolgálja.

Ennek megfelelően a magyar ellenzéknek sem kell már megerőltetnie magát az eddig hiányzó saját image-ének és programjának kidolgozásával. Nem kell mást tennie, mint támogatnia a bizottsági elnök vízióját. Ennek megfelelően a programja legyen: Európa.

37 komment

2017.09.13. 10:01 HaFr

Baloldal: Gyurcsány vagy a kripto-nacionalizmus folytatódó rabsága?

A baloldal elhitte a Fidesznek, hogy nem elég nemzeti, amivel azonnal beleesett a „nemzeti” értelmezésének fideszes-nacionalista csapdájába. A baloldal egy ideje ebben a csapádban vergődik, amiből kimászni nemcsak azért nehéz neki, mert implicite magára veszi a kommunistáknak az MSZP-re származtatott bűnét, hogy „rárontottak a nemzetükre”, hanem mert nincsen jól megalapozott saját értékrendje és narratívája sem, amit szembehelyezhetne a nacionalizmussal. A baloldal tehát Quisling- vagy kripto-nacionalista, amivel 1.) hazudik, 2.) rosszat tesz a nemzetnek (mert a nacionalizmus rosszat tesz a nemzetnek) és 3.) a Fidesz fogságában marad, mert nem mer és nem képes szembenézni a valósággal. Legújabb példája ennek az (olvasatlan) ukrán nyelvtörvénnyel kapcsolatos hiperventillációja.

A baloldal – talán Gyurcsányt leszámítva -- azt gondolja, hogy a nacionalizmusnak van optimális foka, amelyet ő képvisel a Fidesszel szemben, de nincs ilyen fok. Ez a tévedése – még egyszer – onnan származik, hogy a nemzeti érdekű politikát fideszes hatásra, buta bizonyításkényszerből és hasonlóan buta felkészületlenségből összekeveri a nacionalizmussal. Kicsit akar csak terhes lenni a nacionalizmussal, mert az szerinte kell, az a magyar politika táj lingua francája. Hatalmas tévedés. Azért (is) ez a lingua franca, mert nincs baloldali modernizációs narratíva. Kétségtelen – amit sokszor írom ezen a blogon – hogy az etnicizmus és a függetlenségi nacionalizmus a legerősebb politikai hagyománya ennek az országnak – éppen eléggé meg kell küzdeni a konzervativizmusért is ennek ellenében. Na de hogy a baloldal ne küzdjön ez ellen, hanem elfogadja a valóságát és különféle furmányokkal (hol agyonhallgatással, hol a Momentumra jellemző poszt-ideologikus nemzeti pragmatizmussal, hol durva odamondással) igyekezzen háziasítani – az vicces és küzdelemnek kilátástalan.

A baloldalon a feljövő Szél Bernadettet is ideértve nyilvánvalóan a legalkalmasabb vezető Gyurcsány, aki nemcsak abban az értelemben politikai animus, ahogy Orbán, hanem a legkoherensebb – noha még mindig töredékes -- modernizációs képet is közvetíti. Gyurcsánnyal nem az a baj, amint a közhiedelemben van, hogy amortizálódott (ezt bőven volna tehetsége felülírni, illetve ezzel érvelni nem lényeglátóbb, mint az elmúltnyolcévezés), hanem hogy nárcisztikus, és emiatt képtelen államférfivá emelkedni. Gyurcsánynak volna egyedül képessége felülemelkedni a nacionalizmuson és ellen-narratívát nyújtani – ehhez azonban önmagát kell előtte legyőzni és bizony kiállnia a porondra immár nem a magamutogatás, hanem a baloldal egyesítésének szándékával. Idő, az nem sok van. A másik valamennyire potens baloldali forgatókönyv az LMP körül alakulhat ki, de ehhez az esetleges nagyobb szövetségeseknek bele kell látniuk a pártba legalább 10%-ot. (A képet bonyolítja a fentebb Quisling emlegetésével megpedzett, de kellő információ hiányában nem tárgyalt fideszes társutasság, amely erősen gyanítható néhány baloldali politikus kapcsán. Ezzel kapcsolatban várnunk kell még néhány évet, hogy biztosak lehessünk bármiben.)

11 komment

2017.09.12. 10:17 HaFr

Ránk férne még egy kis szuverenitásvesztés

Képtalálat a következőre: „luxemburgi zsigmond”

Szent Istvánnal a magyar "nemzet" jelentőset veszített a szuverenitásából -- felvette a kereszténységet a korábbi pogány kultusszal szemben és elfogadta a pápa spirituális főségét, Liudolf (Bajor) Gizella révén elismerte a német-római császársággal való szövetség fontosságát. Megalkudott a jelennel a jövője érdekében.

A magyar királyság a legerősebb és a legbefolyásosabb az egész története során az Anjou-házi királyaink és Luxemburgi Zsigmond idején volt. Mintha ma Angela Merkelt választanánk miniszterelnöknek. (Az analógia persze nemcsak azért rossz, mert akkor nem választották az uralkodókat, hanem mert nem voltak a mai értelemben vett "nemzetek", amelyek felháborodtak volna egy ilyen választáson. Az államfő-kormányfő közötti meg nem felelés most másodlagos, a lényeg a mindenkori hatalmi centrum.)

Mint köztudott, jelentős királyunk, Hunyadi Mátyás, a mérvadó vélemények szerint román eredetű család sarja. Most akkor számítson az etnikuma, vagy ne számítson?

A kora középkori évszázadaink után a magyar nemzet második (és ez idáig utolsó) jelentős felívelő periódusa a Habsburg-ház égisze alatt megvalósult dualisztikus berendezkedés volt. Nem kell beszélnem a közjogi szuverenitásunk korlátozottságáról ebben az időszakban. Kiegyeztünk vele, és ezzel visszamenőleg is a reformkori Széchenyit igazoltuk a radikális szuverenista Kossuth helyett.

A szuverenitásvesztés persze nem jelent automatikusan fejlődést se. A három részre szakadt ország jelentősen veszített a befolyásából, ahogy a szocialista modernizáció időszaka is növelte a lemaradásunkat.

De amikor tartósan illeszkedtünk a modernizációs trendbe -- a XI-XV. századokban és a Kiegyezés időszakában --, akkor rendre híján voltunk annak a szuverenitásnak, amelyet ma a közgondolkodás követel. Ma éppen így kellene kiegyezni a körülményekkel -- ahogy egyébként nálunk sokkal erősebb országok is megteszik --, amikor az EU-tagságunkról és az EU egységesüléséről van szó. A jelennel való "megalkuvás" egyértelműen a jövőt szolgálná.

Most újra a szuverenitásvesztés ideje jött el. Csak a Szent Istvánok, Széchenyik és Deákok hiányoznak.

144 komment

2017.09.10. 11:53 HaFr

Az abortusz példája: hogy óvjuk meg a liberális demokráciát az identitáskultusztól?

Kapcsolódó kép

A liberális demokráciában nagy hangsúly esik a polgári jogok és a kisebbségek védelmére a többség zsarnokságával szemben, és (ami még régebbi gondolat) a hatalommegosztásra az autokrácia intézményesülésével szemben. Ez így is van jól. Nyilván egyre több szó fog esni -- a liberális demokrácia mögötti konszenzus eltűnése miatt -- a libdem szociális és kulturális feltételeiről is. Én azonban a legfontosabb megőrzendő értéknek a deliberáció (vitatkozó döntéshozatal) társadalmi és parlamentáris gyakorlatát tartom, amely egyébként -- magában a parlament szóban is tetten érhetően -- a liberális ("parlamentáris") demokráciák hellén, germán törzsi és középkori eredetében is felfejthető.

A parlamentarizmus vitatkozó és egyeztető funkciója a nyugati politika gyakorlati alapja, amelyben a civilizációnk politikai kultúrája gyökerezik. Az ideológiák, a tömegkommunikáció és a politikai indulatok előtti állapotról beszélek, amihez a rekonstrukció révén folyamatosan vissza kellene térnünk, hogy megőrizzük a közjó kifejezése iránti (egyébként össztársadalmi) igényt. Ehelyett van az ideológiák, a tömeg(kommunikáció) és a rendre felkorbácsolt politikai szenvedélyek "vasháromszöge" (más kontextusban vö. Széky). Az ideológiák helyén mostanában leginkább az identitásharcosok tenyésznek bal- és jobboldalon egyaránt (sőt Macron -- és csikorogva a Momentum révén -- már megismertük a liberális populizmust is). Pedig a liberális demokráciát óvni kellene az identitásharcoktól, amennyiben ez utóbbiak átvennék a lényeg kimondásának funkcióját. A liberális demokrácia mint eljárás behelyettesítése az identitásokkal és a harcaikkal mint lényeggel súlyosan csorbítja bármely politikai közösség életlehetőségeit, rosszabb esetben magának a politikai közösségnek a felszámolását vonja maga után.

A politika identitás sosem lehet annyira fontos egy civilizált politikai közösségben, mint maga az eljárás, amelyben megnyilvánulhat. Ha az identitások harca felemészti az eljárást, azzal törlődik a konfliktusok elismerésének és megbeszélésének az intézményrendszere. Ennek a folyamatnak vagyunk ma tanúi szerte a világban, más-más identitások összecsapása és uralma alatt -- és emiatt érezzük, hogy a liberális demokrácia válságban van. 

A címben jelzett példám éppen az összecsapások perifériájáról való: az abortusz. Előrebocsátom, én abortuszellenes vagyok az élet szentségének alapján (mint ahogy -- laza összefüggésben ezzel -- nem engedném az egyházi esküvőt homoszexuális pároknak sem a katolikus egyház releváns tanítás alapján, miszerint a házasság szentség, amelynek három célja közül az egyik az utódnemzés, illetve az élet továbbadása). Az elfogadott vallási és erkölcsi álláspontomban az utóbbi javára engedményt teszek -- például Jacob Rees-Moggal szemben -- annyiban, hogy a nemi erőszak áldozatait és bizonyos körülmények között a kiskorúakat felmenteném az erkölcsi kötelességük alól, hogy a világra hozzák a gyermeküket, illetve az anya életének veszélyeztetése esetén az anya által választhatónak tartanám, melyik életet őrizzük meg. (Ennek semmi köze ahhoz, hogy aztán a gyereket ki nevelje fel.). Az élet szent. A védelme a fogantatás pillanatától kötelesség. A nemi életben ez a felelősség minden pillanatban fennáll -- aminek súlyát megkönnyíti a fogamzásgátlás szabad használata. De ez egy erkölcsi álláspont.. Nem vonulok ki az utcára amiatt, hogy nem érvényesül a jogalkotásban, hiszen tudom, hogy milyen megosztó -- sőt minden bizonnyal kisebbségi -- az álláspontom. Ellenben egy liberális demokrácia akkor működik jól, ha a társadalomban erről és ehhez hasonló kérdésekről folyamatos viták vannak, és a liberális demokrácia intézményrendszerét -- és ennek részeként a jól informált nyilvános vitákat -- nem üresítjük ki a társadalmi igazságosságharcosok és az identitárius (egyébként jellemzően agnosztikus) keresztényfehérszuprematisták (=etnicisták) dogmái mögé való besorolással. Ha ez az igény megvan a társadalomban, akkor a liberális (deliberatív) demokrácia értéke is folyamatosan újra igazolást nyer.

A jogszabályi változást (a status quóval szemben) csak alapos indokkal lehet bármilyen ügyben elvárni, de sok vita után bekövetkezhet ez úgy, hogy senki nem érzi magát meghurcolva a személyes erkölcseiben, sőt úgy is, hogy nem ad igazat egy törvény passzusainak, de hosszas mérlegelés után elfogadja őket a liberális demokrácia fontosságára való tekintettel, a közös intézményrendszerünk iránti tiszteletből. Ez adja a deliberatív demokrácia erejét a puszta kisebbségi jogokkal és a hatalommegosztással szemben. Engem pl. egyáltalán nem érdekel, ha a jog lehetőséget ad a homoszexuális pároknak a házasságra. Erkölcsileg sosem fogom helyeselni, az erkölcsi álláspontomat pedig ebben, az abortusz ügyében vagy további kérdésekben sokkal nehezebben fogom felülvizsgálni, mint a más emberek saját nézetei feletti vitát feladni. Mert a fontossági sorrendben a mások nézeteinek visszaszorításánál előrébb veszem a saját nézeteimet és a deliberatív demokrácia értékét együtt. Senki erkölcsi álláspontja, nem beszélve a puszta vágykielégítésről, nem tartalmaz konklúzív okot (a közösség egészét érintő) jogalkotásra..

24 komment