1000 A MI HAZÁNK

" Míg más parlamentáris országokban a jobboldal általában a józan és megfontolt konzervativizmust, a tradíciókhoz való ragaszkodást tekinti hivatásának – nálunk a magát jobboldalinak nevező kormányzati rendszer ezekkel ellenkező törekvéseket mutat. Alkotmányjogi téren a parlamentarizmus elsorvasztása és látszatparlamentarizmussá süllyesztése ennek az állítólag jobboldali kormánypolitikának egyik fő célja. A vezérkedés, az egy akarat érvényesülésére felépített és minden bírálat elnémításával kialakított nemzeti egység, másrészt gazdasági téren az individualista gazdálkodást mindinkább elfojtó, egy újfajta kollektivizmus felé elhajló, sokszor már a magántulajdonba is belenyúló törekvések: nehézzé teszik egy konzervatív politikus számára, hogy ezzel a jobboldallal azonosítsa magát.” (Gr. Apponyi György, 1935)

Friss topikok

Béndek Péter blogja

2018.05.26. 09:43 HaFr

This Milo guy in Budapest

Képtalálat a következőre: „milo yiannopoulos”

Miután összedugta fejét Schmidt Máriával, Milo interjút is adott. Az "Amerikában élő, vállaltan meleg és vállaltan katolikus jobboldali botrányhős ( ...), aki az utoljára leegyeztetett időpont után háromnegyed órával aranyozott glamnapszemüveges, öltönyős, pomádés extravaganciával megjelent szállodája halljában", hogy gúnyt űzzön a vendéglátóiból, akik véresen komolyan veszik azt a trollkodást, amit ő véresen komolytalanul csinál, ezeket mondta a Mandiner stábjának (=Szilvay), amit én most kiegészítek, mert nem várható a "Veszélyes Köcsögtől", hogy még ismerje is Magyarországot:

1. Nagyon bátorító, hogy nincsenek demonstrációk ellenem Magyarországon, mert ez azt jelenti, hogy ez az ország az marad, ami mindig is volt.

Az az igazság, Milo, fájó-e vagy sem, hogy kb. 60 ember tudja ebben az országban, hogy ki vagy. Ebben az országban kb. 9 millió ember tudja, ki az az Orbán Viktor, mégse tüntetnek ellene csak azért, mert megszólal valahol. Pedig sokkal durvább dolgokat mond és csinál, mint te.

2. ...én ott leszek, hogy hangot adjak a hétköznapi emberek véleményének az elit álszentségével szemben.

Nos, Milo, ott lett volna az alkalom. De éppen az az elit nem engedte be a Guardian és a magyar ellenzéki sajtó tudósítóit arra az eseményre, amelyen feltehetően magyar közpénzből kinyert gázsiddal roptad a szellemi danse macabre-ot azzal az elittel, amelynél álszentebbet glamnapszemüvegedet levetve se találhatnál a civilizált világban. Oszt még se szóltál semmit ellenük. Szép kis troll vagy te, Milo. Egy kis fizetett troll, ugye?

3. Nos, fontos, hogy megemlékezzünk arról, hogy itt jó irányba mennek a dolgok, és a nemzetközi össztűz fényében leszögezzük: ami Magyarországon történik, az korrekt, jogos, teljesen rendben van és nem kell tőle tartani.

Ez egy kicsit bonyolultabb, Milo. Így csak rekláminterjúkban egyszerűsítenek házi trollok. De hogy érzékeltessem, ha itt rendben mennének a dolgok, beengedték volna a sajtót az eseményedre és rendes kérdéseket kapnál Szilvaytól. De elmondom troll nyelven: Oroszországban még nagyobb rendben mennek a dolgok (egyelőre, mert még beelőzhetünk).

4. Ha Magyarország kiállja a vihart és sikeren ki tud lépni a politikai korrektség követői közül, és nem hagyja, hogy tönkretegyék az egészségügyi rendszerét, nem hagyja, hogy veszélyben éljenek a magyar nők, hogy homoszexuálisokat gyilkoljanak meg, nem hagyja megtörténni mindazt, ami elkerülhetetlennek tűnik Svédországban, Belgiumban, az Egyesült Királyságban és Németországban, és hogy meg lehet védeni a nyugati kultúrát, a nyugati civilizációt a keleti ellenségektől és a nyugati kritizálóktól, akkor talán egy alternatív modellt jelenthet mindenki más számára is!

Milo, ez több rétegű ökörség. Magyarország sosem volt politikailag korrekt. Száz éve proto(fasiszta) bal- vagy jobboldali elhajlásban. Az egészségügyi rendszerét momentán a saját kormánya teszi tönkre. A magyar nőket magyar férfiak erőszakolják (amitől ők nyilván megkönnyebbülnek). Homoszexuálisokat legfeljebb erősen muszlim országokban gyilkolnak, mi itt csak általában megvetjük őket. A te esélyed, hogy itt elismert troll lehessél, ugyanebből az okból egyenlő a nullával. A nyugati kultúrát nem ismerjük, a keleti ellenségekkel meg bratyizunk, ezt nem mondta a Marcsi?

5. Ahogy sétáltam a városban és ahogy a magyarokkal beszélgettem, ahogy utánanéztem Magyarország történetének, az jött le nekem, hogy jobb esélyetek van elkerülni a haladás „áldásait”, mint bárki másnak.

Nos, ez igaz.

6. És nem lehet anélkül hazamenni Magyarországról, hogy ne találkoznál a baloldali és jobboldali totalitarianizmusok következményeire emlékeztető dolgokkal. Az ilyen szerencsétlen korszakok is formálták a nemzeti karaktert, s ezért a magyarok nemzeti karaktere mélyen gyanakvó azokkal szemben, akik meg akarják mondani a magyaroknak, hogy mit gondoljanak és hogyan cselekedjenek.

Phű, ez nagyon bonyolult, Milo. Ezekben a "szerencsétlen korszakokban" magyarok is vastagon benne voltak. És éppen mivel száz éve ilyen korszakok követik egymást, nem mondhatjuk, hogy nem szeretjük, ha megmondják nekünk a tutit. Sőt, egy kicsit Stockholm-szindrómásak vagyunk, you know.

7. A hazafiság – az, hogy büszke vagy a saját hazádra, mindarra, amit a hazád elért a történelem folyamán – pozitív érzés.

Összekevered a patriotizmust az etno-nacionalizmussal. Magyarországon nem a hazádra -- különösen nem a nehezen egyértelműsíthető eredményeire -- kell büszkének lenni, ha jó honfi akarsz lenni, hanem Orbán Viktorra és a születésedre. Ez biológia, Milo, nem politika..., oké, politikai biológia. Egyébként -- ha eddig nem jött volna le a válaszaimból -- össze-vissza beszélsz. De nincs is más ambíciód, amitől ez rendben is van. Csak a magyaroknak mondom, akik igazolva látnak a szavaidtól bármit. Minimum naiv vagy. Oké, troll -- de lásd be, nincs annál könnyebb, mint tudatlanul trollnak lenni.

8. A katolikus egyház a bűnösök egyháza. Azok lesznek protestánsok, akik azt hiszik, hogy ők jó emberek.

Ez persze nem igaz, de értjük a viccet Orbán urunk felé címezve. Értjük, de nem szeretjük. Egyébként bírunk téged, Milo. A sok ökörség ellenére valamiért mégis egy kultúrjelenségnek tűnsz innen a végekről.

4 komment

2018.05.25. 15:53 HaFr

Miféle kereszténydemokrácia?

Képtalálat a következőre: „salazar franco”

A miniszterelnök szerint a liberális demokrácia kiüresedett, nem ad választ a kihívásokra, így például a migrációra – ha pedig mégis, akkor helyesnek veszi –, továbbá nem védi meg a határokat, nem erősíti a családokat, nem ismeri el kiemeltként a keresztény kultúrát. Ezért szerinte a kereszténydemokráciát kell „elővenni, leporolni, kicsit modernizálni”, ez ugyanis megvéd a migrációval szemben, megvédi a határokat, támogatja a hagyományos, egy férfira és egy nőre épülő családmodellt, a keresztény kultúra megvédését pedig természetesnek tekinti.

Nos, a liberális demokrácia valóban megrendült, de hogy miért, azt nem Orbántól vagy bármelyik politikustól fogjuk megtudni. A válasz sokkal komplexebb megfontolásokat igényel annál, amire a hatalom embereinek képesnek kellene lenniük. Ebből következően azt sem tudhatják, ez a "kiüresedés" valóságos-e, vagy csak Putyin árnyékában, a migráció fénytörésében és az EU-projekt opálos produktuma nyomán tűnik annak. Gyermek még az idő, Miniszterelnök úr, nem érdemes még végleges ítéletet mondani a jelenünkről, pláne a jövőnkről.  

Fontosabb most, hogy amit Orbán Viktor vizionál, az valójában az ellenforradalmi (felvilágosodás-ellenes) korporatív autokrácia, Franco és Salazar "keresztény" rendje -- magyarul a fasizmus. Semmi köze a kereszténydemokráciához. Nem az utóbbit védem, amely egyébként politikai rendszerként még sosem létezett és -- keresztények hiányában -- vélhetően nem is fog, hanem sokkal fontosabbat: a szavainkat és az értelmünket, végső soron pedig az életünket. Orbán nagyon rákapott arra, hogy kiforgassa a magyar nyelv szótárát a helyéből, ami természetesen része a harcnak, amelyet vív. A liberalizmustól megfosztott, állandóan harcban álló demokrácia, a barát-ellenség dinamika, a vezér és a démosz közötti intimitás szorosan feltételezik a nyelvharcot is, vö. Orwell. Ismerjük már, mit ért a kormányfő a "nemzeti", a "megvédeni", a "becsület", a "virtus", a "győzelem" stb. szavakon. Nagyjából az ellentétüket annak, amit Arany és Kosztolányi. A kereszténysége ezek után nem meglepően nélkülöz gyakorlatilag mindent, amit Jézus követői értenek rajta.

A szavak a pőre hatalmi rendben nyerik el a jelentésüket. A kereszténydemokrácia is. Amit a gyökerében XIII. Leó, modern formájában pedig Adenauer, Erhard, De Gasperi és Kohl, Magyarországon pedig Barankovics István vallott -- egy magasabb erkölcsi rend feltételezése, amelybe a szabadság, a felelősség, a könyörület, az emberi önkiteljesítés és ezek eszközeiként a szociális felzárkóztatás és a szubszidiaritás melletti politikai érvek rendszere illeszkedik --, az olyan távol van Orbántól, amilyen távol csak lehetnek egy autokrata hatalomtechnikustól, aki ifjúkommunistaként kezdte és egy csaknem teljes kört leírva a fasizmust etnicizmussal keverő -- azaz nemzeti szocialista -- politikusként nyeri el az őt megillető helyet e sokat szenvedett nemzet panteonjában.

56 komment

2018.05.24. 11:23 HaFr

A globalizáció és a migráció erősödni fog, a nyugati nemzetállamok elsorvadása elkerülhetetlen

Képtalálat a következőre: „vesztfáliai rendszer”

Orbánnak kb. annyira van igaza, mint Horthynak az 1920-as években: a globalizáció (a tőke, a munkaerő és a szolgáltatások akadályozott, de kényszerítő áramlása) éppen úgy igazságtalan, mint Trianon volt. És, megfordítva, éppen úgy nincsen értelme vele kapcsolatban igazságtalanságról beszélni a politikai moralizáláson túl, ahogy Trianonnal kapcsolatban sincs. Ami nekünk (a magyar etnicista tudat számára) igazságtalanság, az mások (az afrikai, közel-keleti népek, illetve korábban a kárpát-medencei etnikumok) számára tökéletesen igazságos (volt). Furcsa, hogy Orbán, aki egyébként világosan látja a demokrácia alapvetően illiberális jellegét és vele szoros összefüggésben a politika hatalmi jellegét (a liberális komponens gleichschaltolása gátlástalan hatalmi harccá avatta a politikai életünket), azt sugallja a választóinak, hogy éppen az alapvető globális folyamatoknak nincs "joguk" ennyire kíméletlennek lenni. Ez utóbbi igazságtalanság! Csak neki szabad kíméletlennek lenni a belpolitikai ellenfeleivel, a globalizáció kíméletlenségét azonban hedge-elni szeretné. Ez nem fog menni.

Orbán persze pontosan tudja, hogy csak a trolloknak, a mandineres kommentelőknek és a választóinak ad tápot a magyar etnicizmussal. (Aki továbbra sem érti, mi az etnicizmus -- és miért nem szinonimája az akár termékeny nacionalizmusnak --, annak vegytisztán foglalta össze a kormányfő néhány napja, amikor arról beszélt, hogy kormánya tagjait úgy válogatta össze, hogy egységes legyen a vélemény közöttük: mindegyikük életében a legnagyobb esemény, hogy magyarnak születtek. Tehát nem embernek, illetve semmilyen egyéb erényük és eredményük nem érhet fel a születésük esetlegességéhez. Ebben persze munkál a protestáns "Sola fide" és ennek egészen hajmeresztő összekapcsolása a nacionalizmussal, de ez már messzire vezet, ám pontosan ez a fajta gondolkodás az, ami miatt a rugalmatlan, zárt nemzetek romlásra vannak ítélve. És ha valakinek bizonyíték kell a romlásra, itt van legalább az utóbbi száz évünk.) Orbán valójában tisztában van a világ várható fejlődésével: hogy a globalizáció bármelyik összetevője sokkal erősebb, mint a "nemzetállamok" (az amerikai, nemhogy a magyar!). Mutatja ezt jól, hogy évi százmilliárdokért csábítja ide a globális tőkét, nem bánja különösen a magyar munkaerő elvándorlását, nem kíván versenyképes nemzeti polgárságot "fejleszteni" és igyekszik kiszolgálni a globális gazdasági trendeket (mostanában a digitalizációt belengetve). Gulyás Gergelynek a globális társaságok elleni tegnapi kirohanása a "politikailag inkorrekt" konferencián -- valójában süketelésen --  vagy azt jelzi, hogy nem ért semmit, vagy azt, hogy hazudik. (A szabadságról alkotott véleménye viszont, mely szerint az Magyarországon öltene testet, kétségtelenül az utóbbi része.)

Mármost Orbán és Horthy egymásra találása a terméketlen és hazug etnicizmusban egy másik oldalról is jól megfogható. A migráció is fenyegeti az etnicista tudatot (tényleg nem maradhatna ugyanaz a magyar lényeg, ha nagy számban kellene tudnia integrálnia Európán kívüli -- de akár ezen belüli -- embercsoportokat!), ugyanakkor éppen az etnicista tudat hervasztó hatása a potenciális magyar képességekre (nagy fa, sűrű lomb, tömött árnyék, alatta semmi) teszi lehetetlenné az etnicista tudattal való megbirkózást is: nincs honnan jönnie a kihívásnak. (Hacsak nem a Mérceszerű orgánumok, konkrétan Jámbor András buta, de legalább őszinte antikapitalizmusából, amely -- jó nagyot visszalépve Marxtól -- a populizmusból az irigységet képes a legcizelláltabban tolmácsolni.)

Ma ott tartunk, hogy miközben a túlnyomórészt a globalizáció szellemi és anyagi termékeit fogyasztjuk, ettől a ténytől -- tehát a valóságtól és ezzel önmagunktól -- akar elidegeníteni a magyar kormányzat azzal, hogy nem tisztázza a magyarság kapcsolatát a való világgal. (Nincs az az élő fideszes, aki két kerek mondatban el tudná mondani, hogy akkor hogyan kell vélekedni a Nyugatról, mik azok a nyugati értékek, mit kell közülük védeni és mit nem, és miért, illetve ennek tükrében mi lesz velünk.) Az orbánizmus terméketlen lázadása párhuzamos világokat hoz létre, de a "magyar világ" leginkább a szegényeknek van felkínálva, akiket a nemzeti propaganda elégtétellel tölthet el a másik világból való kirekesztettségük miatt. A többiek meg nyomják a sódert, de közben élvezik a globalizált világ javait. Régi, ócska trükk a prekariátus leszerelésére.

A "végtelenül eszes" és "nagyon nemzeti" lázadás máris érezteti a hatását. A multik nem tudnak -- pl. a hátrányos helyzetű Baranyában -- gyárakat nyitni és munkahelyeket létrehozni, mert Orbán megvédte a magyarokat. A Fehrer nevű német vállalat megkívánta alacsony szinten sincs képzett munkaerő: aki volt, elment. Orbánék inkább finanszírozzák a közmunkát, minthogy a piaci munkahelyekhez szükséges társadalmi készségeket erősítsék, talán mert a tőlük független autonómiákat veszélyesnek találják. Eközben a "bezzeg" Audi, Bosch, Daimler stb. a saját oktatási rendszereikben és korábban szárba szökkent ipari klaszterek (Győr, Kecskemét stb.) kebelén képzik a még mindig olcsó betanított és szakmunkásokat, gyakorlatilag enklávékat hozva létre a magyar munkaerőpiacon. Ahogy az egészségügyet, úgy az oktatást is privatlzálja a fideszes gyakorlat -- legalábbis a versenyképes szegmenseiben. Ezt itt csak azért mondom, hogy a nemrég még a háromszáz forintos vizitdíj ellen harcba vezetett olvasót egy pillanatra megérintse a helyzet -- az etnicista "lázadás" -- fonáksága, hazugsága és egyúttal kilátástalansága. A magyar állam több nagyságrenddel gyengébb annál, hogy képes legyen felvenni a harcot a globális logikával, ahol tudja, kiszolgálja, de azt mégis eléri, hogy közben szétforgácsolja az alapvető közösségi képességeket és elszegényítse a nemzetet. Ez persze nem egyszerűen etnicista, hanem etatista (államelvű), cinikus és sarlatán tempó.

Amikor a Trump körüli (megfakult) holdudvar nálunk konferenciázik és -- mint sehol máshol -- jól van tartva, éppen csak az Egyesült Államok és Magyarország "nemzeti" érdekeinek különbségeit nem vitatják meg (legalábbis nem értesülni erről). Amerikát "elsőnek" nyilvánítani és a globalizációból rájutó károkból sérelmi politikát csinálni csak (veszélyes) ökörség; Magyarországon gazdasági autarkiáról álmodozni -- aztán ezt az ethoszt terjeszteni is! -- számító aljasság. Schmidt Mária és a hasonszőrűek interjúi olvashatatlan baromságok, az látszik belőlük, hogy sosem művelték ki magukat kellően és világ életükben mások pénzéből éltek: a nemzeti szocializmus -- azaz, hogy etnicista-xenofób propaganda mellett közpénzek privatizációját végzik szakmányban a kevesek -- sosem tett és nem tehet egy népet gazdaggá. Ha egy csöppet is belegondolnának ebbe a választók, hanyatt homlok rohannának leszavazni Gyurcsányra, mert kiderülne számukra, hogy abszolút végponton túl is létezik kormányzati felelőtlenség. Érdemes lenne esetleg meglépniük ezt a tisztelt választóknak, mielőtt Orbán egy újabb fordulattal elkezdené behívni a "kulturált algériai vendégmunkásokat" (csak mondtam egy jelzőt, amellyel az ilyen fordulatoknak meg lehet ágyazni), mert addigra kiderül rólunk, hogy "elég erősek" vagyunk már az integrálásukhoz -- holott a valóság az, hogy nincs más, aki dolgozzon az eltervezett összeszerelői bérszinten és a robotokba se éri meg mindenhol befektetni. Azaz vagy (képletesen) most Gyurcsány, vagy a választónak tessen szembeköpni magát a majdani újabb orbánista fordulat után. (Persze nem kell, eddig se tette.)

A magyar nemzet hosszú távú fennmaradását és fejlődését a világ népeinek körében egyedül a képességei és a megkülönböztető, de adaptív és termékeny kultúrája biztosíthatják. Az állama csak rombolja ezeket és már csak emiatt sem lesz kár, amikor fel fogja adni a (leginkább ma is csak látszat-) harcot a globalizáció valamelyik újabb hullámával szemben. Ez nem fog holnap bekövetkezni, de minimálisan elfogulatlan szemlélettel pontosan érzékelhető, hogy előbb-utóbb be fog, és akkor elválik majd a nép, a nemzet és az állam ma éppen egységesnek tűnő útja. A nemzetállamok történeti képződmények -- btw, hogyan fér meg velük a liberális, multikulturális-dinasztikus birodalmat sirató Trianon-ellenesség?! -- és ekként is fognak az erőforrás-rendszerek változó dinamikája miatt elmúlni. Fel kéne fogni végre, hogy nem élünk üvegházban azonos ideális hőmérsékleten, és az értékrendünk -- ahogy az elmúlt évezred során -- úgy ezután is folyamatosan változni fog, ha szeretnénk, ha nem. Én nem annyira szeretem, talán egy picit (tekintve az etnicizmusunk terméketlenségét), de ez van. A magyar történelem ritkán alakult a pórnép érzelmi élete alapján, és eztán sem fog. Sorry, pórnép.

252 komment · 1 trackback

2018.05.18. 05:32 HaFr

Illiberalizmus és antidemokrácia: két Magyarország harca

Képtalálat a következőre: „ethnic division”

Az illiberalizmus valójában elég pontosan leírja azt a többséget, amely Magyarország kormánya mögött kétharmados parlamenti fölényt biztosít. Ez az a szó, amely a legjobban kifejezi ma azt a trendet, amely a honfoglalás óta velünk van: Magyarország kulturális megosztottságát. Legelőször a keresztény-pogánynak a magyar őstörténetbe visszavezető megkülönböztetése, majd a labanc-kuruc és a liberális-függetlenségi, aztán az urbánus-népi, a nyugatos-keletes, a zsidó-magyar, a keresztény(polgári)-kommunista, a nemzeti-(internacionalista)globalista, a vidéki-(fő)városi, a konzervatív-progresszív ellentétpárokkal jelzett szakadék két kultúra között csak a kanyargó törésvonalban tért el (hiszen az említett ellentétpárok két oldala nem fedte/fedi teljesen ugyanazokat a mentalitásokat, és főleg nem ugyanazokat a néprétegeket). De a (változó) mélységű szakadék két kulturális tömb között végig jellemző volt az országra, és ma az illiberalizmust támogatók és az azzal szemben állók (antidemokraták) közötti harcban fejeződik ki.

Az illiberalizmus jórészt, de nem teljesen Nyugat-ellenes, jórészt, de nem teljesen xenofób, jórészt, de nem teljesen antimodernista, jórészt, de nem kizárólagosan etnicista, tehát a medre nem vág teljesen egybe a korábbi trendekkel, de ezek felismerhetők benne és ami lényeges: a pontatlan reflexek továbbéléséből és közös metszetéből alkalmas politikai narratíva kovácsolható. Ami meg is történt már az illiberális oldalon. Meglepő lehet -- különösen progresszív olvasóimnak -- az illiberalizmusnak az antidemokratikus gondolkodással való szembeállítása, pedig ez a meglepetés meglehetősen pontosan tükrözi a magukat a "demokratikus baloldalhoz" vagy a liberális demokrácia támogatóihoz sorolók rövidlátását a saját demokráciafogalmukkal kapcsolatban. Ez a demokráciafogalom ugyanis a "követő", a "felvllágosulatlan", az "elmaradott" címkéjét aggatja a progresszív, egyenlősítő, modernizáló, globalista értékeket nem (egyértelműen) valló többségre, ez a fogalom (ti. az értelmezése) tehát valójában hamis: nem a demokrácia határozza meg az értéktartományát, hanem az amerikai keleti parti és a nyugat-európai nagyvárosi mentalitás -- amely valójában antidemokratikus. Persze nem lenne annak nevezhető, ha a liberális demokrácia hézagmentesen egyesítő kulturális jellemzője volna a nyugati világnak, de mára ez a program megrendült (noha -- szemben a magyar helyzettel -- azért őrzi még a dominanciáját), még fontosabba azonban, hogy amikor még ereje teljében volt, akkor is a demokrácia speciális értékirányultságát (értékprogramját) fejezte ki: a demokráciát, a sajtóját, az oktatási rendszerét, a kulturális normáit stb. eszköznek tekintette a progresszív emberkép kialakításában.* Azaz az antidemokrácia elnevezés meglehetősen jogos.

A legnagyobb problémánk mégis az, hogyha be is látjuk, hogy a liberális demokrácia nyilvánvalóan nem tudta stabilizálni a saját kultúráját Magyarországon és nem tudta felülírni ezer év kulturális törésvonalait, a mai szétforgácsolódás, a párbeszéd teljes ellehetetlenítése, a közös értékek megtagadása politikai programmá vált illiberális oldalon és ez Magyarország teljes kulturális szétesésével fenyeget. Olvasatom szerint, miközben a "visszarendeződést" megakadályozandó nem hagy fel a liberális-progresszív "maradványok" felszámolásával, ezt a szétesést próbálja orvosolni -- azon túl, hogy persze újabb manipulációs csavart hoz a történetbe -- Orbán "kereszténydemokrácia" dolga, ahogy ennek a szétesésnek akarnak gátat szabni pl. Kövér László ismételt felszólításai is arra, hogy az ellenzék álljon be a Fidesz mögé (és tegye magáévá az illiberalizmus alapját, ahonnan a kulturális kiengesztelődés megtörténhet). Kérdéses, hogy ez sikerülhet-e úgy, hogy közben az illiberális állam  -- és az ennek nyomán elhangzó várakozás: az illiberalizmusban konszenzusra jutó társadalom -- versenyképessége, modernizációs ereje és a Nyugat általi elfogadása egyelőre nem bizonyított. És akkor tapintatosan fogalmaztam. Azaz, ha létre is jönne is nemzeti konszenzus illiberális alapon (ebben sem hiszek), ez nem nagyon szolgálná a nemzet érdekét.

Ennek ellenkezőjét próbálja meg majd bizonyítani a 2022-ig tartó kormányzás, amikor egyszerre fogja a gazdasági csoda látszatát kelteni és a Nyugaton -- orosz segítséggel -- erősíteni a pozícióit a nyugati társadalmak liberális többségének aláásása érdekében. De mivel a gazdaság fejlődés államias eszközökkel a magyar fejlettség szintjén már nem biztosítható (sokkal inkább a valódi piaci mechanizmusok hoznák el ezt, de bizonytalan jogi környezetben, extraktív, korrupt állam és sarlatán politikai osztály mellett a piac nem működhet optimálisan), a nagy szaltóból a várakozásaim szerint nem lesz semmi, csak nagy nyekkenés. Miközben a kulturális háború tovább fog folyni, ez így együtt pedig az ország boldogulását hosszabb távon is aláássa. Egy felelős kormányzatnak meg kellene találni az autentikus modernizáció receptjét, amelyet magam ezen a blogon visszatérően a modernizációs nacionalizmus címkéjével illetek és okos keveréke a polgári és a nemzeti ethosznak.

* E sorok szerzője az elsők között bírálta -- konkrétan Kis János liberális filozófus példáján -- a liberális demokrácia és az állam ún. világnézeti semlegességének antidemokratikus, programmatikus voltát. Lásd itt, majd a blogon itt, egy további recenzió pedig itt.

161 komment

2018.05.16. 18:58 HaFr

A baloldal válsága tovább fog mélyülni

Képtalálat a következőre: „marx szanyi”

Két dologból lehet tudni, hogy Orbánra van szüksége a magyaroknak. Egy, a felük rászavazott. Kettő, a másik felük -- figyelve a pártjaikat és a szellemi elitjüket -- máig nem tudja összeszedni politikailag értelmezhetően, mit akar. Ez nem baloldal-bashing. Ez annak rögzítése, hogy nem csak a médiafölény, a hazudozás, a korrupció, a vidék megszervezése, az etnicizmus, a közmunka stb. nyerte meg Orbánnak a választást, hanem a másik oldal teljes 1. szellemi, 2. politikai terméketlensége is. Ez utóbbiak -- és legelőször az első -- orvoslására semmilyen biztató kezdeményezést nem látok. A gondolkodásnak semmilyen nyomát.

Pedig minden sikeres politikai mozgalom gondolatokkal -- sőt alapos gondolkodással -- és ezek populáris narratíváival indul. De ez a baloldal először is elhitette magáról és máig azt hazudja a nyilvánosságban, hogy baloldali, noha legkésőbb 1995 óta nem az. Elhitette magáról, hogy baloldali modernizációt hajtott végre Blair kelet-európai imposztorával, Gyurcsány Ferenccel, aki ennek a baloldalnak nemcsak miniszterelnöke, de egy évtizeddel ezelőttig a legnagyobb politikailag releváns teoretikusa lehetett! Botrány. Ma a politikai gondolkodásnak végképp semmilyen keletje nincs a baloldalon.

Ma van az Új Egyenlőség, a Mérce (de legfőképp a részhalmaza, TGM) és a kimúlt Krausz-Földes-Vitányi-féle old school baloldal szelleme -- de ezek abban legalábbis egyeznek, hogy nincs politikailag értelmezhető ambíciójuk a programadásra. A gondolkodásuk merőben légies, odavetett. És velük szemben áll a végtelenül igénytelen MSZP-DK nevű folytatásos hakni, amely garantálja az autokrácia fennmaradását és nyilvánvalóan semmi igénye gondolatokra.

Nem nehéz megjósolni, hogy a baloldal válsága ilyen körülmények között csak tovább fog mélyülni: csakis erre lehet következtetni a szellemi és anyagi erőforrásai teljes kimerüléséből és a hiányérzet hiányából. Ceterum censeo, aki a demokráciát egy mondatban emlegeti ezekkel a pártokkal, az minden egyes alkalommal újabb tőrt döf a demokrácia utolsókat vonagló testébe (lásd a "demokratikus ellenzék" frázist: én magam elismerem pl. Bolgár György kellemes modorát és konverzáló képességét, magam is előfordulok néha a műsorában, de egyre elviselhetetlenebbnek találom azt rövidlátást, amellyel vért izzadva tartja fenn a látszatot -- hozzájárulva a demokrácia valóságának döglődéséhez csak azzal, hogy nem mond igazat a "baloldalról".)

14 komment

2018.05.15. 20:15 HaFr

Politizáljatok a PKP-ért, küldjetek ötleteket! Az állam tabu!

Képtalálat a következőre: „blank page”

A néhány hete elkezdett videósorozatom következő, e hét pénteki adásában is javasolni fogom majd jobban kifejtve, amit itt előrebocsátok: küldjetek ötleteket, amelyekből közösen összeállíthatunk a Fideszével szemben egy alternatív politikai cselekvési programot. A jövőben a blogot és a youtube-ot is részben arra fogom használni, hogy az -- itt és ott -- bejövő ötletek közül minél többről elmondjam a véleményem, majd visszaadjam megvitatásra ezeket az olvasóknak/hallgatóknak, és az így tisztázandó darabokat majd koherenciába, majd egyetlen narratívába rendezzük -- közösen. Nem mindegyik ötletre fogok ráharapni -- ennyiben lesz egy szűrő a vitában --, de mindegyiket feljegyzem.

Nyilván, nekem van valamiféle elképzelésem az országról, amit nagyjából ismernek azok, akik olvassák a posztjaimat, de ennél többre van szükség: olyan politikai elképzelésre, amellyel választást lehet nyerni -- de legalább komoly kisebbségre lehet szert tenni. Azaz nem kormányzati, hanem politikai programról beszélek, amelyhez majd választási (kampány-) stratégiát lehet rendelni.

Szóval, billentyűre fel! Egyetlen megkötésem van csak: egyelőre ne beszéljünk az államról és az állam szerepéről a társadalomban. Minden másról lehet víziótól normákon és a nyilvánosság (el)foglalásán át hatalmi technikáig és mikrodöntésekig -- de nem állami döntésekről! Próbáljuk elképzelni először a önmagunkat az állam nélkül!  Az államot majd az így kialakuló képhez kell szabni. Ettől innovatívabb lesz a projekt. Kreativitás kebelre van ölelve. A cím kb.: "Politikai program a magyaroknak. Hogyan csináljuk nemcsak másképp, hanem jól?"

170 komment

2018.05.13. 17:07 HaFr

Lehet-e bizonyíték Isten létére?

Képtalálat a következőre: „christ resurrected”

Éppen olvastam egy kis Plantingát vasárnap délutáni ejtőzésemben, de nem lettem sokkal okosabb, de nem azért, mintha nem fognám fel. Hadd kövessek el egy exkurzust az apropóján, hátha valakinek kedve lesz szintén Plantingát (vagy legalább Szent Tamást) olvasni. Vagy valami ilyesmi. 

Isten objektív létére nem lehetséges közvetlen, szükséges és elégséges bizonyíték. Először is Isten léte nem axiomatikus (itt kb. önevidens). Azután nem áll koherenciában semmivel (azaz Istent nem kell feltételeznünk ahhoz, hogy bármi, amit ismerünk, működjék vagy nagy valószínűséggel a tudásunk gyarapodásával megérthetővé váljon a működése, ezért Istent nem lehet igazolni a világ hiányaként sem.) Azután -- nem véletlenül -- nincs közvetlen érzékszervi bizonyítékunk sem róla, mert ha lehetne, akkor Isten része lenne az anyagi világnak, amivel belátás szerint vagy rögtön elesne, vagy további bizonyításra szorulna az isteni volta (hogy megkülönböztethetővé váljon a természeti jelenségektől). Ugyanakkor, nem tud közvetlen bizonyítékokat szállítani az intuíció (kb. nem argumentált felismerés, ideértve pl. Plantinga kálvinista érvét Isten tudásának alapvető [basic] voltáról), mert ez nem demonstrálható (nem bizonyítható a külvilág felé ekként), tehát nem lehet bizonyítéka az objektíve létező Istennek; és nem ad közvetlen bizonyítékot az irracionalitás, ideértve az elragadtatás, a privát istenélmények, a miszticizmus stb. jelenségeit, mert nem bizonyítható velük Isten hatóoksága. (Szubjektív Isten-proxyról u.a. szólhatnak, amely az egyéni életeket kétségtelenül befolyásolhatja. Ez áll, ha lehet így összegezni, a legtöbb vallásos ember hitének gyökerében, ha objektíve nézzük.) Ugyanígy nem szállít a fenti értelemben vett bizonyítékot a logikai (nyelvi-analitikus) érvelés, amely valami létét (realitását) nem tudja ilyen megalapozottságú premisszák híján igazolni. Végül nem igazolható Isten léte (már) a társadalmi tudás részeként sem, ahogy az istenhit előbb elveszítette a kizárólagosságát, majd azóta is folyamatosan húzódik vissza a világban.

Közvetett bizonyítéka szintén nincs Isten létének: se az ún. teremtett világból nem lehet következtetni Istenre (maga az Isten általi teremtettség -- vagyis az érzékszervekkel igazolható valóság és az érzékszervekkel nem igazolható hatóok oksági viszonya -- szorul bizonyításra, ami így körbenforgáshoz vezet), se a teremtett világ alóli kivételek (a.m. csodák) nem mutatnak Istenre, mert ezek bizonyítéknak nem elégségesek. (Honnan tudjuk, hogy egy "csodaszerű" gyógyulás Isten műve és -- a már említett szubjektív élményekhez hasonlóan -- nem egy nem felismert másik hatóok áll a hátterében? Stb.) A Szentírás (Kinyilatkoztatás) szintén nem alapos ok.

Isten létére nincs (racionális) bizonyíték. A hagyományos istenérvek mind cáfolhatók, ezeket most nem sorolom, mert hosszúra nyúlna (megengedve, hogy ez itt nagyon nagyképűen hangzik, mindegy). Röviden: az istenhit úgy adhat konklúzív (végső) okot cselekvésre, hogy nem racionalizálható. (Ezt ne tévesszük össze azzal, hogy a transzcendens renddel egybevágó vagy vele összeférő erkölcsi alapú döntésekben megjelenhet hivatkozási alapként Isten, de az előbbiek halmaza sokkal nagyobb, mint azoknak a normáknak a halmaza, amelyeknek a végső legitimitását az isteni autoritás adja. Magyarul, az erkölcsünk nagy része racionalizálható legalább szokásként, társadalmi elvárásként, szemben Isten létével, qed. Figyelmen kívül hagyom most azt az eshetőséget, hogy a két halmaz nem érintkezik, vagyis a normatív tartalmaik különböznek vagy oppozícióban állnak.)

Két állításunk van tehát. Egy, nem egyszerűen nincs, hanem nem lehetséges igazolt tudás Isten létéről (igaz, éppen a fentiek egy része miatt a nem-létéről sem). Kettő, mégis konklúzív okot adhat a cselekvésre a benne való hit. Ezekből az is következik, hogy az Istenre hivatkozó cselekvés a legjobb esetben is privát tudáson alapul, a cselekvés és Isten hatóoksága kívülről nem igazolható, azaz cselekedetekről nem igazolható, hogy Isten akaratát tükrözik (így nem igazolhatják Isten létét). Ez tehát értelemszerűen vonatkozik arra az esetre is, ha megvan a megelőző hit akár a cselekvőben, akár a szemlélőben ahhoz, hogy Isten reális bizonyítékát lássák a saját vagy a másik tettében. (Lefordítva, ami Istennek tetsző cselekedet egy hívő szemében, az egy nem hívő szemében lehet pl. az őrültség jele, jogszerűtlen, vagy egyenesen erkölcstelen viselkedés. A cselekvések nem tranzitívek Isten létezése szempontjából. Szeretném itt eloszlatni azt a - nyelvi realista - szofizmát is, hogy az Istenről való beszéd feltételezi Isten létét és ezzel közvetett bizonyíték rá.)

Ugyanakkor Isten bizonyíthatóságának leszűkülése a hitre (per solam fidem) - és egyúttal bezárkózása a hitbe (in sole fide) - ahogy minden cselekedet, úgy minden a nevében emelt kultúra, tudás, művészet és intézmény igazságát is eloldja Istentől és legfeljebb rávaló célzásként engedi értelmezni. Nem véletlen ezért, hogy a hit és a megismerés összeütközésével kapcsolatban igen rigorózusan eljáró protestantizmus nemcsak a cselekedetek általi (per operae) üdvözülést veti el, hanem elzárkózó a művészetekkel kapcsolatban is: a bálványimádás (ön)vádja itt nagyon is értelmes (kvázi pre-kantiánus) belátáson alapul az értelem korlátaival kapcsolatban. Ezzel együtt a protestantizmusnak is szembe kell néznie azzal, hogy a hit segítségre szorul a világunkban, amely segítség elsősorban abból a forrásból jöhet, ahonnan a művészi ihlet, a misztikum és a privát hit: Isten megmutatkozásából az emberi képzelőerőben, és megfordítva, a képzelőerő -- írott, faragott, énekelt stb. -- alkotásainak az Istenre való (rá)mutatásából.

Az istenhit végső soron privát élmény marad és ekként lehet alapja a cselekvésnek, amely láncból azonban kényszerűen kimarad az igazolható tudás (az igazság). Az Igazság nagy "i"-vel éppen annyival több, mint a szokványos kritériumok szerint értett igazság (igazolt, igaz vélekedés/hit), amennyivel kevesebb is: nem vonatkozik a közösen megismerhető világra.

Istenhit és individualizmus (sőt priváció, a világtól való megfosztottság, sőt transzcendencia, ki- és felülemelkedés) tehát egymást felételező dolgok. Innen már csak egy lépés annak belátása, hogy mennyire szabad az istenhívő ember. Éppen amennyire Krisztus vált szabaddá a feltámadással (a materiális világból való kilépéssel). De mivel ez egy politikai blog, hadd tegyem meg ezt a politikai belátást is: aki az istenhit evilági termékeiben (tradíció, kultúra, intézmények, inkl. egyházak) nem a hitre -- és szükségképpen az individualitásra és ezen keresztül a szabadságra -- való rámutatást látja, hanem egy politikai rend lehetőségét, az valamit nagyon nem ért Krisztus művéből (kb. hogy betölteni jött a Törvényt). Ahogy látványosan nagyon nem ért belőle sokat a magyar püspöki kar mint olyan (tisztelet a kivételnek).

Coda: Isten létéről demonstrálható tudást keresni tipikus naivitás. Politikát csinálni belőle számító aljasság.

175 komment

2018.05.13. 09:23 HaFr

Szociálisan érzéketlen pártot szeretnék, ha lehet

Képtalálat a következőre: „socially punitive”

Most, hogy lesz még egy "szociálisan érzékeny" nacionalista pártunk (Sneider ex-szkinhed elnök szerint ilyen lesz a Jobbik) és már van három "szociálisan érzékeny" baloldali üres halmazunk, ideje volna csinálni egy pártot, amely a polgárok és az ország javára van. Most éppen apályát várom az amúgy sem tomboló politikai racionalitásnak, ahogy apályát várom a politikai aktivitásnak is, de ez talán segíti a "fiatalok" és "a civilek" negyedik generációjából és százhuszonharmadik értelmetlen happeningjéből kiábrándult választókat, hogy elkezdjenek dolgozni egy épeszű pártért -- mert ez úgy van sajnos, hogy pártért kell dolgozni, ha az ember -- egy nem-demokratikus, de azért még nem teljesen reménytelen politikai közegben -- önmagáért akar.

Ki kell terítenem a kártyáimat. A baloldali-progresszív szavazókat semmivel sem tartom inkább képesnek annak belátására, hogy mit diktálna az ép ész a politikában ma Magyarországon, mint a Fidesz-szavazókat. Reálisan nézve az államelvűség annyira befészkelte magát a gondolkodásunkba (minimum száz éve szívjuk ezt a levegőt), hogy a legtöbb magyar ember az élete valamelyik pontján megpróbált ez alapján maga is valamilyen termékeny politikai döntésre jutni (ami egy understatement, mert valójában az emberek túlnyomó része folyamatosan államelvű, azaz az állam a gondolkodási kerete, lásd a politikánkat), holott az államiasság láthatóan az ép ész - itt: a polgárok és a nemzet - ellen van. Az államiasság azonban olyan, mint a kommunizmus: az emberek érzékszervei felfoghatják a súlyos károkozását, de ráfogják a gyakorlat elgörbülésére. Az eszme az rendben van. Hát nincs.

Lázár Jánost parafrazeálva én tíz év múlva még csak 60, ötven év múlva meg még csak 100 éves leszek, úgyhogy van időm kivárni, amíg lepörögnek a következő évtizedek ugyanebben a keretben. De ha esetleg mégis úgy dönt a kritikus tömeg, hogy akarna tenni valamit a valósággal, akkor reálisan nézve a "szociális érzéketlenség" ennek a megfelelő útja. Mielőtt azonban felhorgadna az öntudatos nemzeti szocialista az olvasóban, engedje meg azt nekem, hogy érdemesebb szociális érzékenységről komolyan (nem pedig az Erzsébet-utalványok szintjén) beszélni, ha van miből osztogatni. Ehhez azonban először ki kell emelni az osztogatás címzettjei közül azokat, akik egyébként tudnának (a mainál nagyobb) értéket is előállítani. Az épeszű szociális támogatásnak tehát nagy barátja vagyok -- miután épeszű rendszer szolgálja a termelést, az értékteremtést és a termelékenységet. Magyarul barátja vagyok a polgári társadalomnak szemben a különböző színű szükséglet alapú politikai demagógiákkal.

Úgyhogy az állam elsődleges célja -- ha épeszű közegben élnénk -- az lenne, hogy önmagát fokozatosan a felére csökkenti és ez idő alatt elég képesség és készség társadalmi elültetéséhez járul hozzá. Közkeletű nevén ezt kompetencia alapú, de a lexikalitást és a hagyományokat nem elvető, hanem éppenséggel a legjobb formájukban ápoló, általánosan magas színvonalú, adókból finanszírozott közoktatásnak nevezik, amelyet részben piaci alapon álló, tandíj-, ösztöndíj- és diákkölcsön-alapú felsőoktatás egészít ki. Az állam további feladata ebben a modernizációs átmenetben önmaga hatékonysági szemléletű reformja, az egészségügy -- súlyponti kórházakon, regionális járóbeteg ellátáson és fantasztikus logisztikán alapuló -- részben magánbiztosítói ellátási rendszerének kiépítése és a K+F komoly állami támogatása transzparens pályázatokon. De mindez nem fogja erősíteni az emberi tudások termékeny egymásra találását, ha nem halad vele párhuzamosan adó- és járulékreform, a vállalkozási környezet egyszerűsítése és az autonóm életformák népszerűsítése. Egy nemzet erejét a tagjai valós értékteremtési képességeinek szabad koordinációja adja -- nem az állami előírások, engedélyek, szándékok, kinevezések és korrupció. Az épeszű társadalmi gondolkodás célja tehát általában az esélyegyenlőség alapú meritokrácia érvényre juttatása a társadalmi szemléletben Budapest V. kerületétől Barcsig meg vissza.

Szeretném a végén leszögezni, hogy ebben semmi új nincs az ép ész barátai számára. Szeretném továbbá leszögezni, hogy ez semennyire nem bonyolult. Vannak betokosodott érdekrendszerek, amelyeket fel kell számolni az egészségügytől a gazdasági világig, vannak társadalmi beidegződések jócskán, amelyekkel szembe kell fordulni, vannak erkölcsi és szakmai hiányosságok, amelyeket az államigazgatásban pótolni kell. De maga a feladat világos, és aki mitizálni próbálja mint valami éktelenül bonyolult kozmikus missziót, amely a fekete lyuk megközelítéséhez fogható, de legalábbis csak Orbán Viktor látja át esetenként Németh Szilárddal kisegítve, az hazudik. És feltehetően jussot húz a mai szemétdombon.

Egy polgári pártnak, mint amilyen a Polgári Konzervatív Párt, csak ez, a polgári modernizáció lehet a feladata, nem pedig a "szociális érzékenységről" való mégoly nyájas hazudozás (vö. nemzeti szocialista demagógia). De fájdalom, nem lehet ez a párt még csak megközelítően sem hasznos, ha nem válik láthatóvá, ami pedig nem megy vállalkozó résztvevők, agyak és lábak nélkül. Én évente felkínálom ezt a lehetőséget, mást nem tehetek. Oszt jön, aki jön. A többin meg csak mosolyogni tudok, miközben olvasom az "elkeseredett", "kiábrándult" írásaikat a soron következett felbuzdulás kimúlásakor. Mennyi kell még?! Amúgy dolgozom, tehát annyira azért nem érdekel Magyarország sorsa, hogy emiatt a Temzének menjek, de ezek szerint másokat még ennyire sem.

415 komment

2018.05.11. 08:56 HaFr

Polgári, nemzeti, keresztény? Nem igazán.

Képtalálat a következőre: „gesunkene KUlturgut”

"Első szavam a köszöneté. Köszönöm mindenkinek, aki részt vett az országgyűlési választáson, bármely jelöltre szavazott is. Külön köszönöm azoknak a részvételét, akik bennünket, a polgári, nemzeti és keresztény erőket választottak."

Polgári? Nemzeti? Keresztény? Nem igazán.

Ma Magyarországon a kimutatások szerint folyamatosan csökken a vallásosok száma, ma éppen 10% alatt van a templomba járók aránya. Nem ajánljuk fel ennél többen az adónk 1%-t sem. Magyarország nem-keresztény ország, ha pusztán a látható hitéletet nézzük. (Sokkal nagyobb a megkereszteltek aránya és többen hisznek valamilyen Istenben, "felsőbb Lényben" stb., de ami az előbbit illeti, a keresztelkedés túlnyomórészt nem hitéleti, hanem hagyományos igény; ami az utóbbit, a kavargó transzcendens gondolatok jelentős része nem keresztény, ami pedig keresztény, de nem elég erős az aktív hitélethez, az nem is termékenyíti meg a keresztény egyházak munkáját.) Igaz, létezik a "kereszténységnek" egy másik értelme is, amely egy tradícióval azonosítja azt és gesunkenes Kulturgutként (tbsz. elsüllyedt kultúrjavakként) tekint rá. Ebben az értelemben -- hagyomány, visszamaradt emlékek és artefaktumok -- persze Magyarország nagyon is keresztény. És van a "kereszténynek" egy harmadik értelmezése, amelyre gondolni se merek -- és a miniszterelnök se gondolt: a nem-zsidó, nem-muszlim, nem-"néger" stb. etnicista-rasszista szinonimája. Magyarországon tehát a kereszténység mint hagyomány kézzelfogható emlékekkel rendelkezik, de nem hat rá megtermékenyítően a gyenge keresztény hitélet, tehát a kereszténység mint olyan inkább bezárkózó, defenzív, legfeljebb statikus értékű. Lehet-e ilyenre építeni egy fejlődésében pontos értékekre és normákra váró országot?

Nemzeti. Hát persze, nemzeti minden, ami a nemzethez tartozik, de ebben az értelemben nemzeti minden párt is, nemcsak az Orbáné. Nemzeti a nemzetközivel és a multikulturálissal való szembeállításban? Egyrészt a Magyarországra jelenleg (ebben a pillanatban, ebben az órában) ható befolyások túlnyomó része nemzetközi, sőt multikulturális. A muszlimok konkrétan a magyar kormánypolitika tengelyében vannak, és viszik el a nemzeti önképet a nemzeti bezárkózás irányába ahelyett, hogy olyan erős nemzet lenne a kormányzat célja, amely képes muszlimokat bizonyos számban integrálni is -- ehelyett a gyenge nemzet a célja, amely a kormánya védelmére szorul. De az integráció igénye értelemszerűen fel sem merül, mert a nemzetképünk a közös származáson, vérségi és születési kapcsolatokon alapul, nem a nemzeti kultúra, nyelv és a változó hagyományok sokkal képlékenyebb -- és egyúttal nyitottabb és fejlődőképesebb -- felfogásán. A nemzetünk tehát bezárkózó -- éppen e kötött lényegénél fogva -- és a kereszténységhez hasonlóan egy mítosszal operál, amely a valósággal egyre nagyobb feszültségben van. Ezt a feszültséget nem lehet a bezárkózással termékenyen feloldani. Lehet-e ilyenre építeni egy fejlődésében pontos értékekre és normákra váró országot? A nemzetnek az a felfogása, amellyel a miniszterelnök operál, valójában nem szolgálja a nemzet érdekeit. Ebből nem jöhet ki jól a polgárság.

A harmadik jelző ugyanis a polgárságra vonatkozott. De a polgári állapotra elsősorban az autonómia jellemző: egzisztenciális és szellemi értelemben is. Aztán ezeknek az autonómiáknak a bizalmi alapon történő együttműködése, amelyben az államnak -- ha egyáltalán -- csak elenyésző szerepe lehet. Végül pedig ezeknek az autonómiáknak a meritokratikus versenye. Ezzel szemben Orbán a polgárságot az államhoz tartozónak gondolja, nemcsak részt venne az állammal a polgárság létrehozásában (ami mellett még lehetne érvelni), de a polgárságot úgy definiálja, hogy abban helye lehet az államhoz való kötődésnek újraelosztás és ethosz révén, de a meritokratikus szempontokat háttérbe szorítva, lásd az új nemzeti burzsoáziát. (A nemzethez kötődéssel tehát semmi baj, az államhoz kötődéssel annál több.) Röviden, Orbán polgársága egy üres halmaz, mert nem autonóm, nem horizontálisan bővül meritokratikus alapon, hanem az államon keresztül hoznak helyzetbe olyanokat, akiket kineveznek polgárságnak. Lehet-e ilyenre építeni egy fejlődésében pontos értékekre és normákra váró országot?

Orbán céljai és módszerei nem vezethetnek se polgári, se nemzeti, se keresztény országhoz, márpedig ha az alapvetésekben súlyos hibák vannak, akkor szükségszerűen dől össze az egész mű. Ezért Orbán jelzőivel egyetértek, de a kormányzása -- még a korrupció stb. nélkül is -- jelentős korrekcióra szorul, amelyet csak egy középjobb erő képes megtenni. (Ennek a posztnak megfelelő tartalmú Yotube videóm már elérhető a csatornámon. Iratkozzatok fel!)

247 komment · 1 trackback

2018.05.08. 07:16 HaFr

Miért "kollaboránsozzuk" Schiffert?

Képtalálat a következőre: „schiffer andrás”

(Egy FB-poszt apropóján)

Schiffer ott volt Bálványoson, alkotmánybírákat adott, sosem fenyegette a NER és a parlamentjének legitimitását, semmit nem ért el az LMP egyetlen lényeges mutatványában, az aktanyilvánosság követelésében.

A politikában a szimbolikus gesztusoknak és pozíciónak sokkal nagyobb a jelentősége/jelentése, mint a dumának, habár nála többet alighanem senki sem beszélt a magyar nyilvánosság utóbbi tíz évében. Ez a fecsegés nem leplezheti azonban a politikájának terméketlenségét. Az ő (szimbolikus) pozíciója hatásában kollaboráns, mert teljesen terméketlen volt, új pólust nem hozott létre, miközben mégis azt hazudta, hogy van. Az új pólus jövőbeni lehetőségét is komolyan diszkreditálta azzal, hogy a terméketlensége okán társutasa és nem alternatívája lett a NER-nek. Valójában csak egyet ért el: bebizonyította, hogyha nem tudsz a NER-ben valaki lenni, akkor kollaboránssá válsz. Az is lett akarva-akaratlanul. Van, aki szerint akarva, de szerintem erre nincs elég bizonyíték (ma még).

Plusz nekem ne próbálja senki azzal legitimálni Schiffert, hogy milyen a Gyurcsány: másként kártékonyak, Gy. nyilván nagyságrendekkel jobban, de ez már túl is megy azon a határon, hogy foglalkozzak vele. Ha úgy vesszük, a "karaktergyilkolás" az adekvát tisztelet jele, amelynek Gy-nyal szemben már évek óta semmilyen formáját nem gyakorlom. A tisztelt értelmiség meg felhánytorgathat nekem mindent, de semmi felelőssége a saját morális és szépérzékének ápolgatásán túl, ami mondanom sem kell, politikailag teljesen terméketlen. Orbánnak nem véletlenül volt az (első) Rubiconja, hogy még 1992-ben kilépett a kártékony értelmiségi fecsegésből és azóta a saját értelmiségét is csak szolgaként/beszállítóként tartja. Ha valaki le akarja győzni Orbánt, neki is az lesz első észrevehető gesztusa (noha ebből nem következik az értelmiség későbbi megalázása). Én próbálom ezt egyre komolyabban venni.

A közéleti, írogató értelmiség ebben az országban még sosem oldott meg semmilyen politikai problémát, csak elmélyítette, legfeljebb szétbeszélte őket. Nincs valós -- koherens és kiegyensúlyozott -- képe az országról, és amikor ezt mondom, a látható (ellenzéki) összértelmiségi produktumról beszélek, amely valamit fókuszáltan befolyásolhatna. Az értelmiség legtermékenyebb megnyilvánulási formája a kritika (vö. kritikai értelmiség), de mivel ennek (büszkén) se morális vetülete, se politikai programja (implementációs logikája) nincsen, a tényleges politikában csak romboló. Nothing actionable. Nem a zsemle kicsi, hanem a szájak nagyok.

126 komment