1000 A MI HAZÁNK

" Míg más parlamentáris országokban a jobboldal általában a józan és megfontolt konzervativizmust, a tradíciókhoz való ragaszkodást tekinti hivatásának – nálunk a magát jobboldalinak nevező kormányzati rendszer ezekkel ellenkező törekvéseket mutat. Alkotmányjogi téren a parlamentarizmus elsorvasztása és látszatparlamentarizmussá süllyesztése ennek az állítólag jobboldali kormánypolitikának egyik fő célja. A vezérkedés, az egy akarat érvényesülésére felépített és minden bírálat elnémításával kialakított nemzeti egység, másrészt gazdasági téren az individualista gazdálkodást mindinkább elfojtó, egy újfajta kollektivizmus felé elhajló, sokszor már a magántulajdonba is belenyúló törekvések: nehézzé teszik egy konzervatív politikus számára, hogy ezzel a jobboldallal azonosítsa magát.” (Gr. Apponyi György, 1935)

Friss topikok

Béndek Péter blogja

2017.09.24. 11:49 HaFr

Mi is tehát a különbség a konzervativizmus, az Alt-right és az etnicizmus között?

Képtalálat a következőre: „alt right”

A konzervativizmust a plaszticitása (formálhatósága) rendre vészesen közel engedi a jobboldal egyéb áramlataihoz, ami nem szolgál az előnyére. Sokakat már nem érdekel ez a kérdés, engem igen. Sokan hozzájárulnak ezzel a korunkra jellemző intellektuális romláshoz, én -- legalábbis ezzel a fajta ignoranciával -- nem szeretnék.

A konzervativizmus kétszáz éve egységes abban, hogy a humánum (intézményes) rendjét védelmezi, miközben folyamatosan alkalmazkodik a humánum változó tartalmához, illetve a rend alatt -- kiindulva az adottságból: az emberek közötti természetes és hagyományos egyenlőtlenségekből -- szükségképpen valamiféle hierarchiát ért. A humánum a francia forradalommal (és visszamenőleg a vallási szubjektivizmussal/idealizmussal, reneszánsszal, a szcientizmussal és a felvilágosodással) szemben a keresztény(-katolikus) emberkép és a természeti törvény védelmét jelentette, és a konzervativizmus egyik alapáramlata ennek megfelelően keresztény(fundamentalista).

A rend intézményes védelmének igénye arra a belátásra megy vissza, hogy az egyes ember maga túl gyenge ahhoz, hogy világra segítse a benne rejlő potentiát (képességet, lehetőséget) úgy, hogy közben megőrizhető maradjon az optimális társadalmi rend, ezért a hitnek, a vallásnak és a világi intézményeknek (tekintélynek, hivatalnak, szokásoknak, hagyományoknak, erkölcsnek, a kiválóság antik-keresztény mércéinek, a közösségeknek, a jog uralmának, az államnak) kell a segítségére lennie ebben. Minél koncentráltabb és erősebb intézményi rendet von a konzervativizmus az ember köré, annál inkább volt (és maradt) felvilágosodás-ellenes, "ellenforradalmi", antiliberális. Nagy-Britanniában egészen enyhe, a francia XIX. század első harmadában és végig az orosz XIX. században pedig meglehetősen szigorú konzervativizmusról beszélünk, míg a német és osztrák felfogások középutasnak tekinthetők. Ennek megfelelően alakul a társadalmi rend fogalma is: hol jobban, hol kevésbé számított alakíthatónak, az alkotmányosság "polgárinak".

Mindegyik felfogásra igaz azonban, hogy a humánum adott benne értelmet az intézményes rendnek azzal a megszorítással, hogy az utóbbi nélkül a humánum sem fejlődhet azzá, amit (az adott keresztény világképben) értettek alatta -- nem nyerheti el a helyét a maga és a mások javára a komplex rendben. (Ez a "zárt végű", a természeti törvényhez alkalmazkodó emberkép nyilván szemben áll a felvilágosodás és a liberalizmus antropológiai optimizmusával, jogkiterjesztő gyakorlatával és voluntarizmusával, amelyek értelmében az embert éppenséggel fel kell szabadítani az intézmények -- a piac, az osztályelnyomás, az állam, a társadalom, a hagyományok, az ideológiák, a szegénység, a természetes korlátai -- rabságából ahhoz, hogy elérje a saját megismételhetetlen különlegességét. A rend ebben a felfogásban a folyamatos progresszió eredményeként a teljes társadalmi egyenlőségben fog megvalósulni.)

A fokozatos elvallástalanodással a konzervatív humánum-felfogás és az intézményes rend koncepciója is változott, pontosabban új rétegei jöttek létre a konzervativizmusnak. Megmaradt a szubjektummal (pontosabban a szubjektum szabadságával és az ennek révén elérhető radikális társadalmi változásokkal) szembeni szkepszis, az intézmények között pedig -- a vallás háttérbe szorulásával -- előtérbe került a piaci vs. (nemzet)állami koordináció választása. Az előbbi a meritokrácia piaci értékrendjével, az utóbbi a kollektívum és az állam tekintélyével méretkezik meg. Míg a protestáns világban eleve nagyobb hangsúlyt helyeztek a piacra, a polgári/hivatás-/munkaetikára és a politikai nemzetre az intézményi renden belül, a katolikus területeken az állam és az etnicitás került előtérbe a konzervatív gyakorlatban. Az ortodoxiában az egyház, az állam és az (orosz) haza összefonódása alig változott a bolsevik forradalom előtt, és csaknem érintetlenül tér vissza eszményként a századunk elején.

A konzervativizmus fő érdekeltsége és kiindulópontja azonban az egyes ember maradt (a piaci konzervativizmus is az emberi kiválóság megélésének és a nem-voluntarista, "procedurális igazságosságnak" a terepeként becsüli a piacot); az emberből akarta kihozni azt az értéket, ami tkp. "emberré teszi". Ugyanennek a proceduralitásnak a politikai aspektusai a liberális demokrácia és a jog uralma, amelyek a konzervativizmus modern - mai - felfogása szerint a rend legfontosabb intézményi keretét adják: egyszerre szolgálják az emberi kiválóság kibontakozását és az emberek közötti együttműködést. Amint látszik, a konzervativizmus átalakulása közben lekerült a közvetlen hangsúly előbb a transzcendens, majd a szubsztantív értékekről, és előtérbe került a proceduralitás. A konzervativizmus fő kritikája korunk (jobb- és baloldali) identitárius mozgalmaival szemben ennek -- a politikai rendszer fenntarthatóságát biztosító -- proceduralitásnak a felemésztése. A konzervativizmust ennek megfelelően a liberális demokrácia védelme definiálja az identitáriusokkal és a nacionalistákkal (kollektivistákkal) szemben, a humánum és az emberi kiválóság (műveltség, antik és keresztény erények stb.) politikájára való igény a liberalizmussal szemben.

Ám közben az etnicitás, a kollektívum és az állam megjelenése a konzervativizmusban lehetőséget adott az ember mint végcél szem elől tévesztésére. Mihelyt -- Magyarországon pl. már a XIX. sz. végétől, a kontinensen ugyanekkor, az USÁ-ban pedig az utóbbi évtizedben -- az embert és értékét a jobboldali felfogásban elkezdi meghatározni (azaz az erkölcsi képességeit és az identitását determinálni) az etnicitása, a rasszjegyei és egy nemzetállamhoz való tartozása, már nem beszélhetünk konzervativizmusról. Amikor az intézményes rend nem a humánum beteljesítése köré szerveződik a premodern pluralizmusból kiindulva, hanem modern kollektivista jegyek alapján definiálja az embert nemzeti, állami, etnikai, rassz- és fenotipikus (ahogy a másik oldalon osztály-) lénynek, az már nem konzervativizmus, hanem másféle jobboldaliság. Nem civilizáció, hanem törzsiség. A törzsiség lényege a törzstag megvédése a külvilággal szemben minden körülmények között, és ezzel összefüggésben a primér barát-ellenség viszonynak a törzsi határokkal való definiálása.

Ma Magyarországon már majdnem elért ide a politika, amely Orbán körül koncentrikus körökben képez szűkebb és tágabb barát-ellenség viszonyokat. A legszűkebb törzsi csoport Orbán családja és -- ahogy Magyar Bálint mondja -- "fogadott családja". Ezekhez képest ellenség mindenki más. Egy tágabb baráti csoport a Fidesz politikai hátországa. Ezeket is megvédik a külvilággal szemben. Egy még tágabb csoport a Fidesz választói rétege. Ezeket is megvédik az ellenzékkel stb. szemben. A következő kör a magyar etnikum belföldön, akiket védünk a migrációval és Brüsszellel/Sorossal szemben, aztán eggyel szélesebb a külföldi magyar etnikum, de a logika szerint a végső védendő kör Európa, az európai nemzetek és kultúrák -- megint csak Brüsszellel, Sorossal és a migrációval szemben. Aki egy körből még kirekedt és ellenségnek érezhetné magát, azt barátként fogadja be egy külsőbb kör, ami egyúttal megnyugtató (és megtisztelő: úgy érezheti, mégiscsak a nagy egészhez tartozik, számít rá a Rend, ami visszaveszi az esetleges ellenzékiségét is). De közben az egész felosztás -- a magyar jobboldal domináns logikája -- nem tekinthető konzervatívnak, hiszen elvész benne az ember bonyolult összefüggéseinek és az egyes emberek életének középpontisága, elvész a kiválóságuk előhívásának lehetősége -- és marad a kollektivista barát-ellenség viszony szerinti meghatározásuk. Az, aminek egy szempontnak kellene maradnia a sok között (a nemzeti identitásnak), átvette a humánum helyét, behelyettesítette a rendet és felemésztette az intézményeket. Quod erat demonstrandum.

33 komment

2017.09.23. 09:11 HaFr

Hogyan válhatna gazdaggá Magyarország?

Képtalálat a következőre: „salzburg”

Az ország gazdagodásának nincs királyi útja. Viszont van járható útja. Egy nemzet gazdagodásának logikája semmit nem fog változni ahhoz képest, ami az utóbbi hetven (béke)évben volt, és nagyjából a következő szempontok mentén épül fel.

1. Egyének szintje. Magas színvonalú oktatás és szakképzés révén a tanulási képesség elültetése és a populáción belül a nagy hozzáadott értékű szakmák minél nagyobb arányban történő elsajátítása. A tanulási kompetencia és a tudás változó egyensúlya. Ezeken kívül a legfontosabb a csoportmunkára való képesség és idegen nyelvek (német, angol, kínai, arab) magas fokú ismerete.

2. Közösségi szint. Egyének közötti bizalom és versengő együttműködés erősítése. Ennek útja a világos társas értékek stabilitása a meritokráciával és a szolidaritással a középpontban. Erős családtámogatással és önkormányzatisággal.

3. Piac és gazdaság. A vállalatok mind erősebb bekapcsolódása - döntően - a nyugati ökoszisztémába először alacsonyabb, majd erősödő termelékenységgel és EVÁ-val (Economic Value Added, Gazdasági Hozzáadott Érték). Az EVA növelését egy ellátási láncon belül a mindenkori optimális, összességében növekvő termelékenység (komplementer folyamathatékonyság és innovációs erő) teszi lehetővé, amely tanulást és folyamatos fejlesztést feltételez (vö. még az MVA -- Market Value Added, Hozzáadott Piaci Érték -- és a CM -- Contribution Margin, fedezeti hányad -- szempontjait). Hosszabb távon belső tőkefelhalmozás, illetve működőtőke- és technológiaexport nélkül nem megy a gazdagodás, ez mutatja az adott képességeink globális piaci erejét.

4. Állam. Az elvonás és a dinamikus újraosztás alapszempontja: a társadalom értékteremtésének elősegítése, amihez az államszervezetben uralomra kell jutnia a szolgáltató erkölcsnek és a belső hatékonyságnak. Az értékteremtés elősegítésének elsősorban közép- és hosszútávon értelmezett versenyképességi szempontokban (az oktatási és az egészségügyi rendszer, az intézményrendszer, a szociális háló és az ország geopolitikai-stratégiájának erősítésében) kell megnyilvánulnia. A közvetlen piaci beavatkozástól az államnak minden körülmények között tartózkodnia kell leszámítva az értékteremtés nem piaci szempontjainak elismerését, pl. a kultúráét, az anyaságét, néhány közjószágét, és ezeken túlmenően az emberhez méltó élet materiális minimumának mindenkire való kiterjesztéséét, amit mindösszesen az adó- és támogatási rendszeren keresztül kell érvényesítenie. Ez vagy vegyesen egykulcsos személyi jövedelemadót, többkulcsos ÁFÁ-t és szociális/közösségi hozzájárulást, vagy enyhén progresszív adórendszert kíván a közösségi hálózat, a személyek közötti önkéntes szolidaritás és az egyházak karitatív funkcióinak ösztönzése és erkölcsi elismerése mellett. Különösen a robotizáció és a mesterséges intelligencia várható elterjedésével -- de szigorúan a fentiek érvényesítése után, azaz az értékteremtési tartalékaink kimerülésével -- meg lehet fontolni az átképzési rendszerben való részvétel mellett a részmunkaidős közmunka intézményesítését, a munkanélküli járulék jelentős emelését, esetleg az egységes alapjövedelem bevezetését. (Vö. még a robotok adózása.) Nemzetgazdasági stratégiában (bizonyos iparágak és oktatási területek kiemelésében a fejlettségünknek ezen a fokán és a stratégiai környezetünkben) nem hiszek, de értelemszerűen az államnak a szellemi és szolgáltató munkakörökre kell koncentrálnia a versenyképességi stratégiájában, ezek járnak ugyanis nagy hozzáadott értékkel.

# Ez a viszonylag száraz szöveg meggyőződésem szerint az alfája és ómegája a gazdagodó és elégedett társadalmak felépítésének, amit lehet cifrázni, de logikailag szembe menni vele aligha. Különben még mélyebbre hatolunk abban a zsákutcában, amelyben már eleve jókora utat tettünk meg. Nyilván vannak a szövegemben vitatható szempontok, főleg rengeteg kiegészíteni való, de meg akartam mutatni -- amire egyébként rajtam kívül még sokan képesek lettek volna --, hogy jó országot csinálni nem kívánja azt a sámán image-et, amit Orbán kialakított maga körül -- nem mellesleg a jó ország legnagyobb kárára. Ennek a blueprintnek az alapvonalakban való elültetése, irányba rakása egy egész parlamenti ciklust kíván, a trendszerű eredményei 15-20 év után várhatók. Ez a minimum, amit erre a befektetési pályára fordítanunk kell. A jelzett négy szint pedig csak egymással összefüggésben működik -- egyik sem megtakarítható, vagy szétesik az egész.

117 komment

2017.09.22. 14:26 HaFr

Egyébként az ún. Soros-terv ésszerű lenne

Képtalálat a következőre: „cybernetics artificial intelligence”

A Soros-tervként elhíresült összeesküvés-elmélet -- röviden, hogy a nemzetállamok működési logikája és az egységes kultúrák bomlasztandók, amiben lenne korporatív/nagyvállalati érdekeltség, lenne érdekeltsége Európában az EU-nak és lenne érdekeltsége a progresszív Észnek -- reális is lehet a lényegét illetően.

Tehát attól az apróságtól eltekintve, hogy Soros-terv nincs, illetve Soros maga az összes elérhető írásában sokkal kritikusabb a globalizációval szemben, mint azt a nacionalista hangadók készek elismerni (tegyük fel, hogy legalább néhányan olvasták a Crash of 2008-et, a Tragedy of the European Uniont vagy a Crisis of Global Capitalism-t), a nem létező terv valós trendektől való félelmen alapul, amelyek okkal aggasztják a politikájukat a nemzeti sérelmekre és a demagógiára építő politikusokat. A "probléma" tehát nem Soros, hanem a még kevésbé eltéríthető  modernizációs logika (a kapitalizmus, az emberi vágyak, a technológia és a tömeges individualizáció egymásra hatása).

Életünkre, mióta világ a világ, a technológia van a legnagyobb közvetlen befolyással. A felgyorsuló újítások miatt (amely kort a XVIII. század utolsó harmadától számítjuk és a mostani negyedik ipari forradalommal új szakaszába látszik érni) már egyenesen az emberi faj és a mesterséges intelligencia együttműködéséről, majd összeolvadásáról beszélünk. Nyilvánvaló, hogy amelyik ország vagy vállalat(ok) az élére tudnak kerülni ezeknek a változásoknak -- szakasztott ahogy a korábbi ipari forradalomban történt, amely megpecsételte a XVI. századtól érlelődő magyar lemaradást --, azok hallatlan befolyásra tehetnek szert a belátható jövőre. Ehhez semmiféle terv nem kell, mindössze a modernizáció/fejlődés logikáját kell nézni. Végső soron hatalmi kérdésről van szó, és a technológia egyre koncentráltabban és rövidebb ciklusidővel tüntet ki vagy lök a mélybe hatalmi központokat, ahogy -- egy nem régi beszédéből kiviláglóan -- már Vlagyimir Vlagyimirovics Putyin is pontosan érti.

Magyarországot nem lehet "megmenteni" attól, hogy - sajnos csak perifériaként, de -- része legyen a változó világnak. Orbán Viktornál -- sőt ami azt illeti, a mitikus óriássá növesztett Soros Györgynél is -- összehasonlíthatatlanul nagyobb hatalom a technológia és az általa formált szellemi és anyagi világ. Szijjártó és Bayer csak szeretnék, ha Sorossal kellene megvívniuk (bár a dolgok internetét és a mesterséges intelligenciát kétségtelenül nehezebben tudnák elmagyarázni a választóiknak, mármint azért, mert elsősorban ők nem értik). A tényleges változásokat nemcsak diktálni, de feltartóztatni sem tudja a Fidesz (még a KDNP-vel együtt sem, hogy így érzékeltessem "az ellenünk felszülő" trend erejét), sőt lehet olyan etikai és vallási olvasta is a dolgoknak, hogy az emberiség homogenizációjával, a nemzetek lassú felszívódásával, a kultúrák egymásba épülésével, a világnak a globalizáció által eddig is végbevitt pacifikálásával, a szegénység csökkenésével stb. Isten terve valósul meg.

De ha meg is hagyjuk ez utóbbi véleményt ízlések és hitek függvényének, a nemzeti elzárkózás ügye tényleg nem áll jól. Valóban fenyegeti a progresszió, a nagyvállalati tőkekoncentráció és a hagyományos emberképen túlmutató technológiai változások gyorsulása, a nagyobb kormányzati egységek kialakulása, függetlenül a kisebb etnikai egységek átmeneti függetlenségi ambícióitól. Ha nem is kell rövid időn belül számolniuk a Világkormány lehetőségével a nemzetek a bezárkózással és a versenyképtelenséggel a jövő alakításának esélyétől zárják el magukat. Az ilyenek minden egyes nappal közelebb kerülnek ahhoz, hogy szellemi és anyagi versenyképtelenségük okán partnerek helyett elszenvedői legyenek a tőkeerős és a technológia irányító végén lévő népek és nagyvállalatok döntéseinek. Ez lenne az út a szuverenitáshoz? Ugyan.

Jó-e az ott vázolt folyamat vagy rossz? Nem ez az első kérdés. Az első kérdés az, hogy megtörténik-e. Ha igen, akkor mit tudunk benne valamiféle független jó érdekében hathatósan befolyásolni -- úgy tehát, hogy a mai döntéseket ne sodorják el a holnap változásai. De az Orbán-kormány nagyon távol áll attól, hogy megérteni látszana az alapfolyamatot és ebbe termékenyen akarna beavatkozni. Vagy tudja, és nagyon becsapja a választóit az ún. Soros-tervvel. Kár, pedig a tudásintenzív iparágakban Magyarország akár meg is állhatná a helyét (a német ökoszisztémán belüli munkamegosztás egyik előkelő, profitábilis helyén). De valamiért nem akarjuk. Magyar fátum.

24 komment

2017.09.21. 08:29 HaFr

Matolcsynak természetesen fogalma sincs, miről beszél

OK, akkor legyen a skandináv modell. Előtte "kipróbáltuk" már az "ázsiai kistigreseket", voltunk „interkontinentális térszerkezeti fordítókorong” az „új selyemút” és az „új borostyánút” találkozásán, "kelet-európai banán", simán csak Európa növekedési motorja -- a skandináv modell pont így fog kimúlni, mielőtt Matolcsynak alkalma lehetett volna megérteni, egyáltalán mi az. Majd a Neumann egyetemen szorgos tanársegédek beszúrnak egy szemináriumot erről is -- így: "A skandináv modell harmadik fázisa a Kárpát-medencei magasspirálban" -- az "okos tavak" program és a "nyugat-magyarországi modernizációs vonal" közé, illetve amikor végre összeomlik ez a lázas, dilettáns kleptokrácia, akkor utána évekig foghatják sóhajtozni, hogy az elmélet jó volt, csak a gyakorlatba csúszott hiba... ennyi. Míg ki nem halnak ők is és a vicclapokon kívül máshol nem találkozunk majd prof. Matolcsy nevével mint a magyar szellem XXI. század eleji megtestesülésével.

A helyzet momentán úgy néz ki, hogy az Orbán-Matolcsy-Varga tengelynek a leghalványabb ismeretei nincsenek egy versenyképes gazdaság felépítéséről, ezért teljesen mindegy, hogy melyik modellel hozakodnak elő a híveik megnyugtatására. Ami a skandináv "modellt" illeti, ez csak az ignoránsok számára modell, a többiek tudják, hogy olyan kulturális, gazdaság- és társadalomtörténeti kontextus része, amelyet éppen annyira lehet itthon reprodukálni, mint Szingapúrt vagy a Holdat -- illetve az utóbbit könnyebb, erre van is próbálkozás. Csak néhány kiragadott kulcsszót az északi gazdaságtörténetből, amelyek mind -- nagy részben vagy teljesen -- hiányoznak nálunk: lutheranizmus, gazdasági individualizmus, szolidaritás, bizalom, átláthatóság, innováció, polgári állam. Ezek nélkül teljesen értelmetlen skandináv modellről beszélni, még ha valaki komolyan törekedne is rá. Több évszázados más típusú fejlődésről van szó.

Ellenben a magyar gazdaságot különösebb hókuszpókusz nélkül valós növekedési pályára lehetne állítani -- nyilván nem az említett urakkal, akik tökéletesen inkompetensek -- a társadalom modernizációjával és a nemzeti értékszemlélet szívós átalakításával. Ehhez általában az értékteremtés fogalmát kellene megértetni az emberekkel a mai sötét ostobaságok helyett, megmutatni, miért fontos a tanulás, a folyamatos fejlődés és az innováció, miért fontos a versengő kooperáció, mi a teljesítmény és a munka közötti különbség, mi az érték és a bér közötti összefüggés, mire jó a piac és mire (nem) jó az állam, mi a hatékony politika -- lenne még pár ötletem, amikhez képest éppen az ellenkező irányban halad ez a brancs. Jó lenne tehát, ha felhagynának az unortodox ostobaságok és a 2030-ban bekövetkező megigazulásunk hangoztatásával, hanem vinnék a pénzüket és vennék a sátorfájukat, hagynának végre békében magunkhoz térni.

142 komment

2017.09.20. 07:25 HaFr

A kereszténységnek semmi köze a nemzethez

Képtalálat a következőre: „legyetek jók, ha tudtok”

Nehéz lehet beletörődnie a miniszterelnöknek, hogy a kereszténység nem nemzeti, hanem individualista és univerzalista, és ez utóbbi tulajdonságait a szeretet hozza mozgásba a köztes szereplőkkel (más emberekkel, a családdal, a nemzettel stb.) kapcsolatban. Tehát a nemzet, amelyet nem a más emberek iránti szeretet, hanem a gyűlölet és az elzárkózás mozgat, az nem keresztény. A keresztény nemzet és kultúrájának védelme -- ami mostanában a legfeszítőbb kérdés -- egyrészt a kereszténység önvédelmén, a saját jelentéséhez való visszatalálásán, másrészt a liberális/deliberatív demokrácia révén az emberi életek és önkiteljesítés koordinált állami védelmén múlik. Ez utóbbihoz szigorúan hozzátartozik, hogy egy vallás tagjainak sem engedjük a szabadság, a tolerancia és a humánum degradálását -- és ezt nyugodtan fel lehet fogni a kereszténység örökségeként a politikai rendszerben, magyarán egy muszlim rákényszerül itt arra, hogy némileg kereszténnyé váljon, ami fordítva nem áll fenn. Ehhez azonban meg kell erősíteni a liberális/deliberatív demokrácia önképét és már-már elfeledett ethoszát nem utolsó sorban napjaink balos és jobbos identitárius mozgalmaival szemben -- hogy aztán az ellenséges, teokratikus vallások maguk is liberalizálhatóvá, ne pedig az előbbiek mellé felsorakozva rendszer- és civilizációellenes, antiliberális gyúanyaggá váljanak.

Az, amit a miniszterelnök a -- még egyszer: individualista, univerzalista, szeretetelvű -- kereszténység védelmének gondol: az etniczmusba való bepakolása, az nem megvédi, hanem üresíti, deformálja és a pogány (állam-) kultusz részévé silányítja a kereszténységet. A baj az, hogy a miniszterelnököt ez nem érdekli. A nagyobb baj, hogy az ún. keresztényeket sem, vagy nem is tudják. Vagy tán azt gondolja a miniszterelnök, hogy neki kell megvédenie Isten művét itt a földön? Isten talán rászorulna az ő segítségére?! Ennyire nyilván nem lehet elrugaszkodott a (keresztény) valóságtól. Az az egyház pedig, amely itt és most megáldja a fegyvereket a hideg (polgár-)háborúban, (újra) lelépett a neki rendelt útról.

A nemzet maga nem több, mint kétszáz éves, és minden bizonnyal átmeneti érvényű modernizációs konstrukció, amely azzal, hogy megerősít és felemel egy népet, kultúrát és közösséget, beteljesíti a funkcióját, amit adott esetben át kell adnia majd olyan -- nemzetek feletti -- konstrukcióknak, amelyek tovább viszik a feladatát és közelítik a népet és tagjait az univerzalista Országhoz. Nép, magyar élet és magyar kultúra létezett a magyar nemzet előtt is és fog utána is. Ne legyenek illúziói a miniszterelnöknek és követőinek. Nemcsak az ország modernizációját és népe boldogságát nem szolgálják, de az Örökkévalóság szempontjából is helytelenül cselekszenek.

(Ui. A kereszténység nemzeti színezete mindenhol erősödött a protestantizmussal, és különösen erős lett a református magyar vidékeken. Érdekes ez az egyébként többségi katolikus Magyarországon, ahol ugyan részben - a reformált egyházak okán - a Rómától való teológiai és hierarchikus függetlenség, de ezen túlmenően, főleg a függetlenségi nacionalizmus politikája és a trianoni trauma avatta "nemzetivé" a kereszténység egészét. De a kereszténységnek ki kellene tudnia törni a függetlenségi nacionalizmus szorításából, ha jót akar a nemzetnek. Ez az út ugyanis a blogon visszatérően elemzett okok miatt százötven éve kudarcos. Ezért bár e poszt címe az, ami, a "semmi köze" sajnos túlzás. De a kapcsolatuk se az egyiknek, se a másiknak nem tesz jót. )

148 komment

2017.09.17. 12:25 HaFr

Az orbánizmus egy blöff

"Semmi kétség, hogy a nacionalista retorika alapján a szavazók egy része elhiszi, hogy vezetőik függetlenek, ám ennek semmi köze a valósághoz. A régió politikusai két dolgot tehetnek: beérik egy látszat rebellióval nagyon hülye hazai támogatóik megvezetése céljából vagy komolyan szembe fordulnak a kézzel, amelytől enni kapnak, ami az országaik gazdaságát tápláló befektetések elpárolgásával járna." Így érvel világosan, és a várható globális technológiai változásokat és a fokozódó tőkekoncentrációt még nem is érintő tanulmányában a Bloomberg szerzője.

Gondoljuk el egy pillanatra, hogy nagyon eldurvulnak a dolgok az EU és Magyarország között, mire a német parlament (tanulva az unortodoxiából) telephelyei felszámolására kötelezi, vagy a Magyarországon megtermelt jövedelmük erejéig 30%-os büntető adóval sújtja a német cégeket, aminek eredményeként azok egy év alatt kivonulnak Magyarországról. A magyar gazdaság a bejelentés pillanatában összeomlik, egy euróért 500 forintot kell adni, a munkanélküliség 25%-ra ugrik stb., miközben a német (gyártó) cégeknek ez legfeljebb átmeneti problémát jelent, főleg, hogy a veszteségeiket a német állam várhatóan megtérítené. A helyettesítő tőke reménye idehaza a nullához konvergál -- se a politikai befolyásunk, se a hozzánk fűződő gazdasági érdek nem elég erős ehhez (pl. Kínában). Ahogy a fentebb idézett szerző megjegyzi, szembe kell néznünk -- elsősorban nekünk -- azzal, hogy Magyarország külföldi kézen lévő ország -- ami az országra gyakorolt valós befolyást nézve legalábbis találó kifejezés. Egy ilyen országnak egyetlen módon van esélye növelni a sokat emlegetett szuverenitását: ha növeli a versenyképességét és növeli a belföldi tőkefelhalmozást.

"A nacionalizmusnak lehetnek még pillanatai, de már lekésett arról, hogy keresztbe feküdjön ennek az integrációnak. A régió országai túl hosszú ideje nyitottak a külföldi befektetők előtt, túl nagy mértékben elvesztették az ellenőrzést saját gazdasági jövőjük felett ahhoz, hogy megőrizzék a politikai kontrollt ügyeik irányítása felett. Az EU nemzetállamainak önállósága hasonlatossá válik a helyhatóságok önállóságához."

Ezért is tekinthető az orbánizmus olyan politikai blöffnek, amelynek az életképessége nem magyar döntés kérdése. Orbán mindent megtesz azért, hogy zavart okozzon az EU-ban, de ennek a kifutása még az EU felbomlása esetén (!) sem lehet pozitív Magyarország számára. A legjobb esetben is fokozódó szegénységre lehet számítani, de sokkal rosszabb forgatókönyvek is vannak. Az orbánizmus blöff, mert nincsen olyan stratégiai kimenete, amely jót tenne az országnak. Nem én mondom, az idézett szerző mondja: a hülye hazai támogatók megvezetése eddig sikeres. De keserű lesz az ébredés.

245 komment · 1 trackback

2017.09.17. 09:53 HaFr

Készülődik a bárcás keresztények kurzusa

Képtalálat a következőre: „1938 eucharisztikus kongresszus”

Örömrivalgás és vastaps fogadta tegnap a miniszterelnök bejelentését az ún. Keresztény Értelmiségiek Szövetségének -- fényes külsőségek között a parlamentben -- megtartott gyűlésén, miszerint keresztény és szuverenista (értsd Soros-, liberalizmus-, EU- és migráció-ellenes álkeresztény) kurzus készülődik Magyarországon, amire a pecsétet a 2018-as választási "felhatalmazással" kell ráütni. Mármost a "még nagyobb felhatalmazás", amit a miniszterelnök kért (minél nagyobb, a kétharmadnál?) akkor is gyanús volna -- a történelemből ismert "felhatalmazási törvény" (Ermächtigungsgesetz) rossz emléke miatt --, ha nem párosulna a felsorolt jelzőkkel, de így egy az egyben egy etno-fasiszta államot előlegez, aminek a realitását mindössze az korlátozhatja, ha a miniszterelnök nem érzi szükségességét a hatalma stabilitásához. Ha érzi, akkor lesz.

Annál is inkább lehet, mert az ún. keresztény értelmiségieknek a lehető legkevesebb indíttatásuk van a kereszténység (utolsó morzsáinak) megvédésére. Hallgatnak, ahogy csak hallgatni lehet az ilyen politikai ábrándok hallatán, nem jelzi senki a diskurzus visszásságát -- az egyetlen Fabiny püspök kivételével, akinek felszólalását azonban jó taktikai érzékkel a kávészünet utánra időzítették a szervezők, hogy a miniszterelnöknek lehetősége legyen nagyobb perturbáció nélkül távozni és nem meghallgatni azt. Az ún. keresztény értelmiségiek közül, akik már régen kiérdemelték a bárcás jelzőt, egynek sem tűnik fel, hogy Magyarország már rég nem keresztény ország (és ezt a kereszténység egyedül magának köszönheti, kvázi alulmaradt a modernizációval szembeni harcban, de csak azért, mert rossz frontokon harcolta azt). Magyarországot vastaps közben egy politikus kezdeményezésére kereszténynek nyilvánítani a kurzuskereszténység beharangozásának biztos jele, amelyik ugyan jól áll Erdő bíborosnak, de nagyon rosszul állna Jézus Krisztusnak.

Ami pedig az iszlámmal szembeni védelmet jelenti, az az EU határőrizetére tartozik, nem a parlamentben megjelent díszes társaságra. A két téma -- a keresztény országnak és az iszlám feltartóztatásának -- összecsúszása alapján olybá tűnhetne, hogy vallásháború elé nézünk, ami persze nem igaz. Ezért kell ezeket szépen elválasztani egymástól, és a keresztény értelmiségnek -- testületileg nem beleártva magát az állam ügyeibe -- megmaradnia annál, hogy miként tudja a vallás további természetes visszaszorulásának elejét venni azzal, hogy maga is vonzóbbá válik (nem akarok tippeket adni de inkább Jézust, mint Orbánt kéne bevonni ebbe a beszélgetésbe), az államnak meg gondoskodni kellene a megfelelő nemzetközi kooperációban való határvédelemről és a közjó egyéb aspektusairól, amelyek már eddig is untig elég szomorú állapotba kerültek a működése alatt.

Aki az iszlám okozta kétségtelen -- és e blogon sosem tagadott -- válságot, amely Európa változó és egyre kevésbé azonosítható, gyengülő identitása csak súlyosbít, keresztény álmokba kívánja fordítani, miközben a liberalizmust teszi mindenért felelőssé, természetesen merőben ostobán jár el, ami azonban a Kárpát-medencében nem ismeretlen értelmiségi kompetencia. Kiegészülve a szintén jól ismert gyávasággal létre is hozza Magyarország további romlásának biztos alapját. Ennek azonban mind semmi köze a kereszténységhez -- annak ultramontán, 1938-as, Nagy Inkvizítor-változatához sem. Ez merő etno-nacionalizmus, amelyből egy szuverenista, antiliberális államkoncepció simán csinál etno-fasizmust. Ehhez tapsolnak most a bárcás keresztényeink a parlamenti kupola alatt a maguk hagyományos ignoranciájában és szervilizmusában.

Ez sem tudja azonban leplezni, hogy a liberalizmus nemcsak integráns európai hagyomány, de elkerülhetetlen is, ha valaki nem akarja látni, amint magyar nemzettársainak növekvő hányada szegénységben és kiszolgáltatottságban dobja fel a talpát -- az utolsó percekig élvezve, ahogy a bárcás keresztények a Marriott teraszán csapkodják a térdüket a röhögéstől egy-egy orosz és arab letelepedési kötvényes társaságában. A liberalizmus éppenséggel megerősítésre szorul, hogy a humanizmusnak és a szabadságnak mindenkivel szemben (és mindenki érdekében) érvényesülő politikai értékrendje lehessen. Ebben a minőségében pedig a kereszténységnek éppen fontos támasza lehet, és vice versa.

25 komment

2017.09.16. 16:10 HaFr

Miféle keresztény szuverenitás, Orbán úr? (És miféle keresztény értelmiség?)

Képtalálat a következőre: „keresztény értelmiségiek szövetsége”

A sogenannte keresztény értelmiségiek meghallgatták Orbán miniszterelnököt és egyik sem ugrott fel az előadása végén, hogy elmész ám a búsba, édes barátom. Nem szokás az ilyesmi, és nem a vendégnek kijáró udvariasság okán. Pedig aki azzal házal, mint Orbán miniszterelnök, hogy a liberalizmussal szemben a kereszténységnek és a szuverenitásnak kell belaknia Magyarországot, az nyilvánvalóan nemcsak tökfilkó, de keresztényellenes és magyarellenes is amellett, hogy zsarnokságra tör.

Röviden is mondhatnám, de megtisztelem a KÉSZ nevű fiókszervezetet egy középhosszú magyarázattal. A kereszténység hanyatlásának semmi köze a liberalizmushoz, annak egyedül a kereszténységhez van köze. Már háromszáz évvel azelőtt megkezdődött, hogy a liberalizmus szót valaki kiejtette volna a száján, és a kereszténység láthatóan nem tudta feltartóztatni a maga hitelvesztését. Kinek-minek a hibája az, hogy a kereszténység nem tudta felvenni a versenyt a modernizációval, és hát nem tudja irányítani sem? Ha lehet itt egyáltalán hibáról beszélni, akkor az nyilvánvalóan a kereszténységé. Magyarországon a mérvadó cenzusok szerint 1930 óta a felére esett a magukat valamilyen felekezettel asszociálók aránya, csak a 2001-es és 2011-es népszámlálás között eltelt tíz évben kétmillióval csökkent az ábrahámi vallások követőinek száma -- a rendszeres vallásgyakorlóké pedig a lakosság 20%-át sem éri el. Ennek nyilvánvalóan semmi köze a liberalizmushoz -- tegyük fel, tudjuk, mi az ördögöt ért ezen a miniszterelnök. De hát miért nem tetszett keresztény forradalmat csinálni 1989-ben "az oroszok kiűzése" és a "térdre, csuhások" rikkantgatás helyett?

Ha nem mellesleg -- amit gyanítok -- a miniszterelnök Európa valamiféle általános kulturális jellemzőjét védi, amelynek legfeljebb már az emlékei vannak csak, mégis amennyiben ezt az iszlámmal szemben teszi, akkor mélyen el kellene gondolkodni, hogyan akarja ezt a liberalizmust is kivetve megtenni. Nemcsak azt lehet mondani, hogy éppen a liberalizmus hiánya teszi könnyen militánssá az iszlámot, de a liberalizmus -- ha az individualizmust, az autonóm erkölcsi és vallási képességet, az önkiteljesítést és a kiválóságot operacionalizáló szabadságot, az emberek közötti kapcsolatokat intézményesítő piacot, a szeretet spontán közösségi lehetőségét és az ezeknek érvényt szerző politikai ideológiát -- értjük alatta éppenséggel a lehető legközelebb áll valamiféle e világi krisztusi birodalom értékeihez, közelebb, mint bármelyik eddig megismert jobboldali autokrácia az orosz cárokétól Genfen és az amish közösségeken át -- megkockáztatom - a Vatikánig. De praktikusan hogyan is állna neki a munkának, Orbán úr? Tegyük félre, hogy a liberalizmus szó ismeretlen volt az 1820-as évekig, meddig menne vissza a tisztogatásban -- 1054-ig, 1517-ig, 1789-ig, 1917-ig, 1963-ig, 1968-ig, vagy csak 2001-ig? Csak a homoszexuális házasság esne ki a pikszisből, vagy Occam idealizmusa is? Mi az a huszárvágás, amivel végre rendet tenne, ó, Bölcsek Köve?

Vagy beleértsük a liberalizmusba a crony kapitalizmustól (lásd orbánizmus) a korporatív lobbizáson és a state capture-ön (lásd orbánzimus) át az offshore paradicsomokig (lásd orbánizmus) és az újbaloldali identitásmozgalmakig (lásd az orbánizmus társutasait a liberális demokrácia kiüresítésében) mindent, ami kvázi rossz? De miért nem értjük ugyanezeket a szuverenitás problémakörébe (ha már nem akarjuk értelmesen szétszálazni őket), ahova egyébként inkább tartoznak, és amit Orbán úr társítani akar a kereszténységgel a liberalizmus elleni harcban? Az állami szuverenitás és az ezt támogató szemlélet az, amelyek nemcsak szegénységet és kiszolgáltatottságot hoznak az állampolgároknak az egymástól és a külvilágtól való elszigetelésükkel, hanem nélkülözik a keresztény univerzalizmus és humanizmus minden vonását.

A keresztény szuverenitás önellentmondás, fából vaskarika, egy diktátor hagymázas álma önnön legitimációjáról és kétmillió szavazatról. Szuverén keresztény állam kiszakítva a globális szellemi és anyagi áramlatokból persze volt: ilyen volt Kálvin genfi köztársasága és ilyen az Európából kitüremkedő minta, az ortodoxia, amely láthatóan egyre testhezállóbb Orbán úrnak. De a katolikus és birodalmi (közben-közben protestáns) Európa, amely a Nyugat szellemi nehézkedési ereje volt a múltban, sosem volt nemzeti szuverenista, és ha valami, hát éppen emiatt beszélhetünk európai kultúráról és nyugati civilizációról, amely viszont -- másrészről -- nem választható el a liberalizmustól sem. A liberalizmusban eszménnyé vált sok minden, ami elfogadható a keresztény embernek is -- még ha a gyakorlat sok kívánni valót hagyott is maga után, de mikor nem?Tekintve, hogy Jézus Krisztus országa nem e világból való, nem olyan rossz egyenlet ez. Főleg, hogy jobbat se írt még fel senki.

Amikor a miniszterelnök az antiliberális ún. keresztény Európát szorgalmazza, akkor azt nem teheti - ráadásul nemzetállami alapon - anélkül, hogy rögtön kilógna a lóláb és mindenki pontosan látná, hogy szuverenitáson a sajátját érti. A keresztény értelmiségiek azonban ezt három rövid mondatban is odakiálthatták volna a kormányfőnek, mondjuk, így: "Amilyen kevesen maradtunk ebben az országban keresztények, Uram, itt az ideje, hogy magunkba szálljunk, és elgondolkozzunk, miért. És ha elgondolkoztunk, nem lyukadhatunk ki máshova, minthogy túl sokszor fordítottunk eddig hátat Jézus Krisztusnak és túl sokszor követtük az Önhöz hasonló hamis próféták hívó szavát. Ezúttal nem így lesz, menjen békével, az ide vetődő muszlimokkal meg majd elbánunk a vallásunk vonzerejével -- Önnek csak a közrendet kell biztosítania, ez a dolga." De szép is lett volna.

25 komment

2017.09.16. 09:08 HaFr

Magyarország a kivételes állapot felé

Képtalálat a következőre: „fidelitas csata”

Carl Schmitt német jogtudós meghatározása szerint "szuverén az, aki a kivételes állapotról dönt". A magyar kormányzás célja a szuverénnek (a miniszterelnöknek) ehhez a megnyilvánulásához, ehhez a kivételes állapothoz való folyamatos konvergencia. Ez az ún. politikai kormányzás végső értelme.

A kivételes állapot a meghatározása szerint a jogrend felfüggesztését jelenti, a magyar kormány gyakorlata (a politika kormányzás) ennek megfelelően a jogrend folyamatos elbizonytalanítását és a rend értelmében való fokozatos megszüntetését célozza. A különbség Schmitt jogias meghatározásához (de nem különbség a korabeli náci politikai gyakorlathoz) képest, hogy egyszeri aktus helyett evolutív aktusról beszélünk; mire a kivételes állapot kihirdetésére (a jogi aktusra) sor kerül, azt már megelőzte a terep politikai előkészítése. Erre annál is inkább szükség van, hogy egy robusztus, szilárd jogrendet nem lehet felfüggeszteni, ehhez előbb alá kell azt ásni. 

A kivételes állapot evolúciója hét éve a jogrendszer megrendítésével kezdődött. A legkonkrétabb kifejeződése ennek az, hogy jog 2010 óta kb. az, amit a kormányfő annak tart -- ennek vannak jogszabályi vonatkozásai (kiszámíthatatlan, voluntarista törvényalkotás) és a jogszabályokkal szembe menő, konkrétan törvényellenes részei (számos példát lehetne sorolni, de a legnyilvánvalóbb a napokban az Európai Bíróság határozatával való deklarált szembeszegülés volt). A kormányfő tehát eleve a szuverén státusa felé konvergál azzal, ahogy a jogrendet aláássa, a rend értelmében már meg is szüntette, és a politikai hatalmat a jog fölé helyezi.

A jogrend felfüggesztése felé vezető úton a következő lépés a "védelem" mint kulcsszó elterjesztése volt a politikai gyakorlatban. A "magyar nemzet védelme" ("megvédjük X-et") felülírja a kormányzás minden erkölcsi, alkotmányos és jogi korlátját, miközben a tényleges kormányzati gyakorlat -- a társadalmi kohézió és normák megrendítése és a polgárok kiszolgáltatott helyzetbe kényszerítése -- növeli az állam szerepét a legtöbb ember életében. Az állam és az államot irányító szűk kör tehát egyformán fölébe kerekedik a jognak és a társadalomnak.

A következő lépés az ellenségek konkrét megnevezése a migrációban, Sorosban, Brüsszelben és a civilekben már szintén megtörtént, akikkel (önálló cselekvésre képes ellenségekkel, pontosabban egyetlen ellenség különböző alakulataival) szemben az önkorlátozásnak semmi értelme, ha meg kell védeni az országot. Ennek megfelelően folyik a társadalom kondicionálása a radikális döntésekre (a korabeli zsidókérdés kezeléséhez logikailag, ha nem is morfológiailag, hasonlóan). Hogy radikális döntésre (pl. a migráció miatt válsághelyzet fokozására, a szuverenitásunk "visszanyerésére" az EU-ból való kilépéssel, "a Soros pénzelte ellenzék/ellenség" törvényen kívül helyezésére, rendeleti kormányzásra, végül a jogrend tényleges felfüggesztésére) sor kerül-e, az csak azon múlik, hogy Orbán mit tart szükségesnek a választási győzelméhez jövőre és a hatalma megtartásához utána, illetve mennyire elég a társadalom kondicionálására a militáns etnicista propaganda. A szuverenitása a schmitti értelemben tehát nyilvánvalóan nem teljes még, azt sem állítom, hogy valaha az lesz, mindössze azt állítom, hogy a politikai hatalom és a jogrendszer viszonya ebbe az irányba fejlődik.

A politikai kormányzás egyfelől tehát a kivételes állapot felé halad, másfelől nem gondoskodik a hagyományos értelemben vett kormányzás ellátásáról: Magyarországon a kormányzati intézményrendszer teljesítménye kritikán aluli és közjóellenes. A kormányzás a kivételes állapot perspektívájában nyeri el az értelmét, ezért hanyagolja a szakmai ügyeket, illetve azokat selejtes, hatalom nélküli bábokra bízza. A politikai kormányzás az, amelyben a miniszterelnök szuverenitása is aktualizálódhat a fenti definíció szerint. Napjainkra jellemző, hogy ami eddig és egyre inkább nyilvánvalóan potencia volt, az aktualitássá válik.

69 komment

2017.09.15. 16:38 HaFr

A legjobb intézmények azok, amelyek védenek az emberi hülyeségtől és gonoszságtól

Képtalálat a következőre: „szegény magyar falu”

Ezért optimális a liberális (deliberatív) demokrácia és a piacgazdaság kettőse. Ahol mind a kettőt fojtogatják, mint Magyarországon, ott sok jóra nem számíthatunk, QED.

A piacgazdaságnak vannak radikális hívei és ellenfelei, de a hívek sem értékelik kellőképp a piacnak és a versenynek azt a tulajdonságát, hogy a lehető legkisebb teret engedi az emberi hülyeségnek és gonoszságnak. Ha az ember megnéz belülről egy nagyobb céget -- és ezt mindenki tudja, aki ilyenben dolgozik --, látja, hogyan dúl benne mindkét említett emberi gyengeség, és ha rosszul szervezett belül, akkor kifejezett erénnyé válnak ezek. A piac azért jó, mert a hülyék és a gonoszak által uralt cégek -- és ezekből nem kevés van -- előbb-utóbb elbuknak, a piac intézményrendszere a biztosíték erre. Ugyanez igaz a politikai rezsimekre is. Ezekről is kiderül -- mint ahogy az Orbán-rezsimről is egyre több alattvalója számára kiderül -- az életképtelenségük: nem tudnak értéket teremteni, hazudnak és lopnak. Ez nem okvetlenül a politikai versenyből derül ki, ahol a versenytársak zöme hason kvalitású, hanem a gazdasági versenyből, amely a rezsim anyagi outputját méri. A piac sokkal jobb mércéje a politikai rezsimeknek is, főleg, ha a rezsim elkalandozott már a liberális demokrácia útjáról. A legjobb persze, ha mindkét oldalról be van szorítva.

A hülyeség és a gonoszság átmenetileg persze lehet sikeres. Az ember minél mélyebbre hatol például a magyar vidékben és lejjebb a településszerkezetben, tehát arányaiban minél több fideszessel találkozik, akire hatnak a Soros- és migráció-ellenes lózungok (nem a releváns problémák megtárgyalása, ami kéne, de nincs), annál erőteljesebben vetődik fel: tulajdonképpen mi az a kultúra, amit védünk? Ezt a kérdést lehet borzasztó arrogánsnak, magyarellenesnek, akárminek felfogni, de ha valaki meg akarja válaszolni, súlyos problémákba ütközik. Kiderülhet, hogy ami a "legmagyarabb", "legnemzetibb" (a politikai besorolás szerint mindenképp), az kulturálisan reflektálatlanabb, élménytelenebb, zártabb, esetenként NINCS, és emiatt szorul annyira védekezésre -- nehogy rádöbbenjen önmaga gyengeségére? Az etnicista meg azért ijesztgeti, hogy fenntartsa zárványként, amelynek a szorosan vett értéke legalábbis kifejezhetetlen azon túl, hogy "itt magyarok élnek úgy, ahogy". Ha az ötszáz-ezer fős falunak tulajdonítjuk az "autentikus magyar életet", és a húszezer fős pusztuló városnak is inkább, mint Budapestnek, az nem romantika, és főleg nem hagyománytisztelet -- az őrültség, mivel élő, produktív hagyomány már nem okvetlenül van ott, csak utánérzés és menekülés a valóság elől. Ez utóbbiakat politikai rangra a kritikátlan hülyeség és gonoszság emeli, miközben látjuk, hogy a piac már leírta őket, így a magyar mélyvidéket is.

Ezért sem véletlen ám, hogy állandó hadiállapot van Magyarországon. A sima nacionalizmus, ami emberek nagyobb csoportjaira hatna még a fideszeseken túl is, már rég nem elég a Fidesz-tábor összetartására, annyira nyilvánvaló a Fidesz-uralmon elszenvedett kollektív veszteség -- ezért kell a nacionalizmust folyamatosan harcba is vinni, amire a legalkalmasabb vevőközönség a félelemben tartott zárvány-Magyarország. Ezért aztán -- bármennyire nem úgy tűnik -- ez egy elég ingatag uralom. A hülyeség és a gonoszság vevőköre meglehetősen fogyóban van. Különösen akkor látszik ingatagnak, ha figyelembe vesszük, hogy nem engedheti meg magának, hogy 5-6%-nál többel visszaessen a támogatottsága. Nem borotvaél még, de szúette gerenda. Mennyit bír még ki? Meg fogjuk látni. A hülyeségnek és a gonoszságnak a piac már beintett, előbb-utóbb jön a demokrácia is, hogy ugyanezt megtegye.

16 komment