1000 A MI HAZÁNK

" Míg más parlamentáris országokban a jobboldal általában a józan és megfontolt konzervativizmust, a tradíciókhoz való ragaszkodást tekinti hivatásának – nálunk a magát jobboldalinak nevező kormányzati rendszer ezekkel ellenkező törekvéseket mutat. Alkotmányjogi téren a parlamentarizmus elsorvasztása és látszatparlamentarizmussá süllyesztése ennek az állítólag jobboldali kormánypolitikának egyik fő célja. A vezérkedés, az egy akarat érvényesülésére felépített és minden bírálat elnémításával kialakított nemzeti egység, másrészt gazdasági téren az individualista gazdálkodást mindinkább elfojtó, egy újfajta kollektivizmus felé elhajló, sokszor már a magántulajdonba is belenyúló törekvések: nehézzé teszik egy konzervatív politikus számára, hogy ezzel a jobboldallal azonosítsa magát.” (Gr. Apponyi György, 1935)
" Míg más parlamentáris országokban a jobboldal általában a józan és megfontolt konzervativizmust, a tradíciókhoz való ragaszkodást tekinti hivatásának – nálunk a magát jobboldalinak nevező kormányzati rendszer ezekkel ellenkező törekvéseket mutat. Alkotmányjogi téren a parlamentarizmus elsorvasztása és látszatparlamentarizmussá süllyesztése ennek az állítólag jobboldali kormánypolitikának egyik fő célja. A vezérkedés, az egy akarat érvényesülésére felépített és minden bírálat elnémításával kialakított nemzeti egység, másrészt gazdasági téren az individualista gazdálkodást mindinkább elfojtó, egy újfajta kollektivizmus felé elhajló, sokszor már a magántulajdonba is belenyúló törekvések: nehézzé teszik egy konzervatív politikus számára, hogy ezzel a jobboldallal azonosítsa magát.” (Gr. Apponyi György, 1935)

1000 A Mi Hazánk

Hirdetés

Friss topikok

Blogajánló

BÉNDEK PÉTER BLOGJA / PKonzervativok@gmail.com / POLGÁRI KONZERVATÍV PÁRT

2014.07.21. 18:27 HaFr

A kormányfő (megint) rosszul mismásol

Az emlékmű „mindannyiunkat arra emlékeztet, hogy hazánk függetlenségének elvesztése tragikus következményekkel járt” – írta Orbán Viktor (az emlékműhöz fűzött újabb interpretációjában).

Orbán emlékeztetett: 1944. március 19-től 1991-ig Magyarország területén folyamatosan állomásoztak megszálló csapatok. „A megszállás hosszú évtizedei alatt olyan szörnyű dolgok történtek Magyarországgal és a magyar állam polgáraival, amelyek függetlenségünk és nemzeti önrendelkezésünk megléte esetén sohasem következhettek volna be” – hangsúlyozta a miniszterelnök. Gyermekeinket és unokáinkat arra figyelmeztetjük – folytatta –, hogyha szabad, békés, boldog életet akarnak, ha a Magyarországon élő emberek közötti egyetértést kívánják, és ha az elődök által fölhalmozott értékek fennmaradását fontosnak tartják, mindenekelőtt Magyarország függetlenségét és önrendelkezését kell megvédeniük, megtartaniuk, és ha a szükség úgy hozza, visszaszerezniük. „Legyen ez mindannyiunk számára egyszerre tanulság, intelem és parancsolat” – zárta nyilatkozatát a kormányfő.

1. Készséggel elfogadom, hogy a deportálások nem történtek volna meg a német megszállás nélkül. Cserébe fogadja el a miniszterelnök, hogy a magyar állam segítsége nélkül sem. Ne méricskéljünk, nem érdemes. Ha csak 10% volt a segítséggel adott hozzájárulás, az is bűn.

2. A miniszterelnök áthallásos üzenetben óv az EU-tól. Az EU-t összehasonlítani ilyen módon a náci Németországgal és a bolsevik Szovjetúnióval egész egyszerűen történelmi hazugság. Orbán nem hogy rendet tenne, és lezárná a vitát egy bölcs nyilatkozattal, de újranyitja. Mi az ördögnek?!

3. Végső soron -- ahogy az egyik mondatában helyesen áll -- a magyar emberek szabadsága forog mindenkoron kockán, amelynek egyik föltétele valóban az országnak a diktatórikus rendszerektől való függetlensége. De! A magyar emberek szabadsága belülről is prímán megostromolható (íme), és ezt nem ellensúlyozza a magyar állam függetlensége (mert az utóbbi csak eszköz, nem cél). Bizony lehetséges, hogy a magyar állam függetlensége csak fügefalevél az emberek szabadságának helyén (íme). És bizony lehetséges, hogy egy külső hatalom védje meg a magyar emberek szabadságát a független állam elnyomásával szemben (íme). Legyen ez számunkra intelem. Meg parancsolat is.

Orbán úr megint manipulál. De már rég nincsenek hozzá érvei. Értjük őt, és elegünk van belőle.

31 komment

2014.07.21. 07:32 HaFr

Tóbiás úr, állott víz, gyávaság

tobias_jozsef

Tóbiás úr, akit valaki némi malíciával (vagy jövőbe látással) az MSZP Retkes Attilájának nevezett, balos fordulatot hirdetett szombati beszédében, ami egy logikus lépés annak fényében, hogy ott még nem járt az MSZP. A balos fordulat, ha a szónak még bármilyen értelme van, a szegények, a cigányok, legfeljebb az alsó-középosztály (és nem annyira az LMBTQ és a zsidó identitás, a városi liberális értelmiség, a KKV-k, a határon túli magyarok, a jogállam és a demokrácia stb.) képviseletét jelenti. A balos fordulat ma Magyarországon szociális érdekű kormányzást jelent. De az elnyomottak (ami egy jogos címke itt) összességében a politikailag leginkább passzív fele a társadalomnak, tehát (ellenzékből) szavazatokra váltani a képviseletüket nem lesz éppen fáklyás menet. Nem tudom, erre gondolt-e a pártelnök, amikor a szivárványosság kizárásáról beszélt, mert ha igen, az dicséretes, de a néppártiság végét jelentené az MSZP számára, és annak a feladását -- amire Tóbiás úr rezignáltan utalt is --, hogy a Fidesz leváltható a maga által létrehozott rendszerben.

Az MSZP-t most egy muszáj Herkules és a Vacilacinak elkeresztelt Botka vezetik, a kormánnyal nem okvetlenül ellenséges Leisztinger-élettárs Tüttő Kata, az agráriumban a 70-es évek "visszavételét" kitűző Gőgös Zoltán, a budapesti elnökségétől most már egyre nyilvánvalóbban a hármas metró üzemvezetői posztjára aspiráló Kunhalmi Ágnes támogatásával, és egy csapat teljesen ismeretlen, súlytalan embertől övezve, viszont lényegesen súlyosabb belső ellenzékkel megáldva a sértődött Gúrtól és Szanyitól, a frakciót kézben tartó Mesterházyn át a saját napirendet követő Deák Körig. És akkor még semmit sem tudni a vidéki középvezetésről, amely nagy átlagban nyilván kevésbé hisz a saját pártjában, mint az UFÓ-k létezésében.

Ahogy azonban a frissen kinevezett pártelnök beszéde egyszerre akart bátor lenni és sikerült végül bizonytalanra és langyosra, tele lózungokkal, balos bikkfanyelvű fordulatokkal, úgy vált nyilvánvalóvá még az előtt, hogy kitette volna a pontot, hogy ebből sem lesz semmi. Az MSZP en bloc képtelen felfogni, hogy nincs már rá szükség. Nem kell saját jogán a fenének sem. Most az a helyzet, hogy a személyek közötti kiegyezést, a tipródást és a tehetetlenséget éppen egy "új iránnyal" akarják feledtetni, de magának az új iránynak a tartalma is -- mint minden látszatmegoldásé -- kétségbeesett inkoherenciát tartalmaz: azokra épít, akik nem csak nem szavaznak, de akik Magyarország versenyképessége szempontjából sajnos csak hosszú távú tartaléknak tekinthetők. Mindeközben az irány meghirdetésének és várható lejátszásának módja súlyosan kontraproduktív, politikailag vak.

Miért az? Mert ebben az autokráciában tesz úgy, mintha a balos-jobbos törésvonalak klasszikusan léteznének, tehát az MSZP-ből lehetne klasszikusan baloldali párt (nem lehet, nem csak mert nem alkalmas rá, és maga sem gondolja komolyan, hanem mert a Fidesz lenyúlta és átírta a baloldali napirendet is, illetve semmilyen forrást nem fog kímélni a jövőben sem, ha éppen az osztogatásban -- ami nálunk a baloldaliságot jelenti -- látja a hatalma megőrzésének kulcsát). Kontraproduktív és vak stratégia a Tóbiásé azért is, mert úgy tesz, mintha lehetne parlamentáris körülmények között bármit elérni ebben az országban -- tehát mindent összevetve úgy tesz, mintha a baloldaliság járható volna radikalizmus nélkül. És miért tesz úgy? Mert -- ahogy már jeleztem -- gyáva, korrupt, és felelőtlen. 

Ma a baloldaliság csakis radikális, parlamenten kívüli, mozgósító -- összességében innovatív -- lehet, ha el akar érni valami emlékezeteset. De az MSZP nem akar. Ami pontosan látszott Tóbiás arcán, miközben a beszédét mondta. Ő sem hitt el semmit abból, amit mondott, sem azt, hogy bármi is megváltozhat tőle.

21 komment

2014.07.19. 09:23 HaFr

Miért erkölcsi kötelesség a szabad piac erősítése?

Tökéletesen szabad piac még sehol sem létezett, sok minden szól az ellen, hogy valaha is létezhet -- de közben mégis törekedni kell rá. A szabad piac normatív elv, a rá való törekvés erkölcsi kötelesség.

A szabad individuumok (teljes értékű személyek) önkéntes társulásainak utópiája, amelyeknek csak egyik formája a gazdasági interakció, normatív erővel kellene, hogy rendelkezzen a mindennapjainkban, mert a külső kényszer megjelenése az emberi érintkezésben pl. nem tökéletesen legitim intézményeken vagy erőszakon keresztül (itt Nozick Anarchy, State and Utopiája az irányadó olvasmány) mindig, gyakorlatilag mindenki szerint igazolandó. De ha a kényszer az erkölcsi intuíciónk szerint első ránézésre rossz és igazolandó, akkor le is kellene vonni ebből a konzekvenciákat. Az, hogy az intézményeket minden intuíció szerint igazolandónak tartjuk, arra utal, hogy feltételezzük a szabadságnak egy ideális állapotát, amelyet ezeknek az intézményeknek a működése felforgat és átstrukturál. Azzal az állítással élek tehát, hogy kevés kivétellel mindenki az emberiség erkölcsi alapállapotának tartja a szabadságot, és ennek korlátozása a közvélekedés szerint érveket követel. Tehát a piac erkölcsi értelemben normatív elv, a rá való törekvés (a revolúció) erkölcsi kötelessége mindenkinek.

A gondolkodásunk akkor koherens, ha az intézményeket (tulajdon, állam, család, erkölcsi alapvetések stb.) folyamatosan ugyanennek a normatív elvnek a fényében vizsgáljuk, tehát a piacot (a szabad emberi interakciók értelmében) kritikai és szabályozó elvnek is tekintjük. Nem érv ezzel szemben, hogy ilyen piac sosem létezett, nem érv ezzel szemben, hogy az emberek nem tökéletesen szabad egyedekként jönnek a világra és nőnek fel benne, nem érv ez ellen, hogy mindenki libsi, aki a szabadságról beszél. Ez az elv ugyanis a fentebb már jelzett alapvető intuíción alapul, az előbbiek fényében robusztus normatív elvnek tekintendő, és legalább ezen a szinten kell érvelni vele szemben. A szabadság mint az erőszakos (az elszenvedője által személyesen nem igazolt) beavatkozástól való mentesség világos norma. Ehhez képest az igazságosság, a méltányosság, az egyenlőség mind társadalmi, közösségi értelmezések garmadáját vonják maguk után, az intuícióink, nem beszélve az érveinkről, százfelé oszlanak velük kapcsolatban, és nem-erkölcsi (pl. jóléti, praktikussági, érzelmi) megfontolásokkal keverednek. A tökéletes alávetettség állapota mint a szabad piac ellenpólusa pedig nem csak azért értelmezhetetlen normaként, mert minden intuíciónk, sőt naturális ösztönünk is ellene szól, hanem mert -- szemben a szabadság állapotával -- elképzelhetetlen. A tökéletes rabság -- szemben a tökéletes szabadsággal -- az emberi önfelszámolással egyenlő.

A szabad piacra törekedni annyit tesz, mint birtokolni azt az egyedül releváns elvet, amellyel a társadalmi és állami létet folyamatosan legitim kritika alatt lehet tartani. Szemben például Polányi Károly maga színvonalú etatizmusának előítéleteivel, a többi között azzal, hogy a szabad piac az uralma alá hajtaná akár a nem helyettesíthető közjószágokat is (ad absurdum a tiszta levegőt, a vizeket stb.), és ezzel felélné az emberiség túlélésének forrásait is, a szabadság elve az általam argumentált erkölcsi és kritikai formájában semmi ilyesmit nem tesz. Sőt, számol a szabályozók szükségességével, de ezeket mindig elsősorban a szabadság szempontjából vizsgálja, mert az igazságosság stb. kizárólag ideológiailag erősen terhelt, konfliktusos értelmezésekre ad lehetőséget. Amilyen pl. a Polányié. Aminek -- a Nagy Átalakulás eszmei és gyakorlati programjának -- eredménye a politikai, gazdasági és ideológiai hatalom folyamatos koncentrációja a világban, a nanny state, a big business piackorlátozó működése, a tömegmédia, a korrupció, általában a tömegtársadalmak feletti homogenizáló kontroll, az erkölcsi lényünk felszámolása és önmegadása a materializmusnak (létfenntartásnak), aztán ennek hipertrófiája (kikényszerítetlen igazolási elvként való használata mindennel szemben, ami erkölcsi kritikát tartalmaz). Ha az állami lét programmá válik a szabadsággal szemben (mint az EU-ban, és ehhez képest is különös erővel Magyarországon), annak eredménye minimum az erkölcsi lényünk hanyatlása.

És végül ne felejtsük: lehet, hogy a szabadság rendje utópia, de a (tökéleteshez közelítő) rabságé, a totalitarizmusoké már realitás. A tökéleteshez közelítő szabadságot jóval nehezebb operacionalizálni, mint a rabságot. Az emberiség jóval sikeresebb az utóbbiban. Talán nem árt ebbe belegondolni, amikor eldöntjük: merjünk-e megfelelni az egyébként világos intuícióinknak, és merjünk-e el kiállni a szabadságra való igényünk mellett akkor is, ha végső soron erkölcsileg és szellemileg is alkalmatlanok vagyunk rá.

130 komment

2014.07.17. 20:54 HaFr

Gyurcsány igaza: a jogállam a múlt

A volt miniszterelnök pontosan minősítette a saját kormányzását (is), amikor elkezdett oldalazni egy "alternatív" cigánypolitika felé: minősítette a saját, többnyire az identitáspolitikában kimerülő cigányintegrációs programját (konkrét eredménye a gettósodás erősödése 2004 után), és nyugtázta a demokrácia ügyében elért visszafejlődést, ti. azt, hogy a magyar társadalom nem vált érzékenyebbé és szolidárisabbá a kisebbségei irányában, miközben megrendült a bizalma a jogállam intézményeiben. Gyurcsány miniszterelnöksége az amúgy sem szembeszökően erős progresszív, liberális társadalmi ethosz erodálódását hozta -- Pásztor rendőrfőnök jelölése tehát beismerése egy régebbi kudarcnak az új körülmények között. Kár, hogy az ezzel analóg dolgot, Orbán autokratikus kormányzásának -- mint a korábbi "demokratikus" kormányzás kudarcára való alkalmas reakciónak -- az elismerését Gyurcsány egyelőre halogatja.

A kérdés a súlya miatt nem megkerülhető. Mennyire fogadja el tényként a balos ellenzék, hogy Orbán folyamatos, megingathatatlan fölénye a politika színpadán a magyar népnek azt a tapasztalatilag igazolt belátását tükrözi, hogy a baloldallal együtt a jogállam is kudarcot vallott, elbukott, és egy darabig biztosan nem támad fel? Ha elfogadja, következik-e ebből, hogy ahol lehet, igyekszik majd Orbán politikai értékrendszerét másolni? Ha nem fogadja el, vajon mivel győzi meg a választókat arról, hogy nem az értékes demokrácia és az értékes jogállam, hanem csak a néhány évvel ezelőtti gyakorlata (kvázi a "régi" baloldal) bukott meg? A baloldal ezekre az alapkérdésekre máig nem nem tudja a választ, miközben nem elhanyagolható a tét, hiszen a jogállam menthetetlenül a baloldali vircsafttal asszociálódott az utóbbi évtizedben. Amíg a baloldal ugyanaz, addig a jogállam ebbe az országba nem térhet vissza.

Gyurcsány az első, aki befordult Orbán utcájába, és nem okvetlenül gondolkodik már a jogállam feltámasztásában. Ezzel a lehető legkártékonyabban leválasztja magáról a jogállam ballasztját, hogy így leheljen erőt a saját politikai karrierjébe.Tőle, aki a demokrácia és a jogállam koporsóját annak idején kormányzóképtelen kormányfőként megácsolta, kiváltképp szemérmetlen, cinikus döntés ez.

Ennek ellenére mégiscsak a DK szembesült először a baloldalon a magyar demokrácia tragédiájával: hogy nincs tömegbázisa, és vált ezzel a legtrendibb ellenzéki erővé. A DK a radikális frazeológiájával és akcionizmusával egyelőre a 2008/9-es Orbánt látszik másolni annak pozitív üzenetei nélkül, mert a "demokraták" saját pozitív üzenetekre -- a liberális demokrácia alacsony legitimációja miatt -- nem képesek. A kérdés azonban inkább az, hajlandók-e egyáltalán? Gyurcsányról hónapokon belül kiderül, hogy lesz-e belőle magyar Che Guevara, aki sutba dobatja a jogállami illúziókat a baloldallal is. Van rá esély.

Közben egy Kunhalmi Ágnes nevű hölgy (ezekben a hónapokban az MSZP lelkes székesfővárosi elnöke) n+1-edikként a sorban azzal negédeskedik, hogy a főpolg-jelöltjük meg sem fog állni a választók agyáig és szívéig, hogy azok megbizonyosodjanak a baloldalon bekövetkezett változásokról. Nyilvánvalóan nem tudja, miről beszél. Olyan vonatra akar jegyet váltani, amelyik már rég nincs az államáson. A választókat hétről hétre kevésbé érdekli a lerobbant MSZP, és lehet a következő elnökség átlagéletkora nyolc és fél év akár, és Deák mellett a zászlajukra tűzhetik Anjou Róbertet meg Szent Erzsébetet is, akkor is végtelenül unják a piros szegfűvel szegélyezett avítt gondolatokat. Mert ezek menthetetlenül öröklődnek, úgy látszik. A hazudozással együtt. Agy, szív, legfeljebb szikével, ha az MSZP-ről van szó. Itt már a baloldali fasizmus bontogatja szárnyait, mert T. Kunhalmi párt- és eszmetársai úgy döntöttek, hogy fontosabb nekik a saját jelenlétük a magyar politika piacán, mint a jogállamé.

139 komment

2014.07.16. 15:59 HaFr

Kétfajta konzervativizmusról hat mondatban

A nyugat és kelet határán megrekedt érdeklődőknek, mert a kommentekből kirajzolódóan szükségük van rá.

TÁRSADALOM:

A nyugatias (polgári, liberális) konzervativizmus szkeptikus az egyes emberrel szemben, leginkább a személyes tapasztalatban bízik, ezért korlátozza a személyek fölötti hatalom koncentrációját, visszanyesi fő gócpontjait, az államot és a távlatos politikai cselekvést, és támogatja az oligopóliumoktól is mentes szabad piacot, valamint az autonóm intézmények és az évszázadok tudásának párlataként értelmezett hagyományok sokrétűségét.

A keleties (polgárosulatlan, autoriter) konzervativizmus felmagasztalja az erős embert (a vezért), hajlik az egyesítő, utópikus, nagy eszmékre és a "tiszta" szóra, ezért vágyja a hatalom koncentrációját, erősíti fő gócpontjait, a tervező-végrehajtó államot és a politikai cselekvést, és rombolja (vagy az állam szolgálatába állítja) a piacot, az intézményeket, a hagyományokat és az embert.

POLITIKA:

A polgári konzervativizmus nem hiszi, hogy a politika megválthatná az embert, orvosolhatná a gyengéit, és harmóniát tudna létrehozni közöttük: a megváltást Istenre hagyja, a gyengéit az egyes emberre, a harmóniát a politikán kívüli civilitásban.

A keleties gondolkodás a megváltás előszobájának tekinti a politikát, orvosolni gondolja az ember gyengéit (az átformálásán és a követendő életforma meghatározásán keresztül), és harmóniával biztatja az alattvalókat: megváltó kollektivizmusa (organicizmusa) azonban egyházias és etnicista, nem krisztusi és perszonális, a gyengeség felszámolása az ember elpusztításába torkollhat, a harmónia, amelyre képes, zsarnoki.

EMBER:

A nyugati konzervativizmus az emberi együttélést a (keresztény) humanizmusra alapozza, még ha a dehumanizációt, a technicizálódást és a fasizálódást csak ideig-óráig képes is feltartóztatni.

A keleties konzervativizmus maga a politikai úton véghez vitt dehumanizáció.

35 komment

2014.07.15. 21:44 HaFr

A baloldali vereség illúziója

Folyik a jobbos agresszió az emlékezetpolitika terén, a kultúra intézményrendszerében, a médiában, you name it. Közben baloldalon a felháborodás a felvilágosodás, a demokrácia, és a tolerancia nevében. (És majdnem kihagytam Európát, bocs.) Úgy látszik, mintha a baloldali értelmiség defenzívában volna -- ám mi sem nagyobb tévedés ennél.

Az igazság az, hogy a jobboldal eddig semmi maradandót nem ért el, az ország mainstream értelmiségi kultúrája balos, radikális és posztkommer volt, és négy év után is az maradt. Ennek három oka van. Egy, Orbánt nem érdekli a kultúrharc, csak a kitartottjainak dob aprópénzt azzal, hogy foglalkoztatja őket, de semmi esetre sem akarja, hogy ezeknek komolyabb befolyásuk legyen bármi fölött -- ideértve a jobboldali választókat. Kettő, a jobboldal által harcba küldött házi "intellektuelek" nagyságrendekkel silányabbak, mint a kádárizmusban kifejlett, jelentős részt művelt baloldali értelmiség. Schmidt, Kerényi, Fekete, L. Simon, Hoppál, Pálinkás, Borókai stb., bár a kádárizmust a nagy részük szintén kiszolgálta, olyan szánni valóan gyengék szakmailag, hogy csak röhögni lehetne rajtuk, ha nem állna mögöttük pénz, paripa, fegyver. Így viszont a röhögést ugyan időnként elfojtja a sírás, de ez sem vet sokkal jobb fényt rájuk. A harmadik ok, amiért a jobbos értelmiség súlytalan, hogy igazából nincsen narratívája, nincsenek hősei (kik lennének azok? gondoljunk bele az újonnan felfedezett, majd általuk is elfeledett írástudóik vagy a történelmi figuráik színvonalába), nincsen kultúrája, nincsen jövőképe: nincs. Amit mi jobboldali narratívaként tartunk számon, az politikai narratíva, az a tömegek ópiuma, amit Orbán környezetében talál ki két-három ember, és hajlamos úgy változni, ahogy a széljárás.

Orbán Viktor nélkül ez az értelmiség nem lenne, és ha Orbán Viktor nem lesz, egyik napról a másikra fog elsüllyedni, gyakorlatilag semmi nyomot nem hagyva maga után. A jobboldali "kultúra" sajátos fénytörésben tűnhet csak erősnek -- konkrétan az erős jobboldali vezér szolgálatában. Nem véletlen, hogy annyira szervilis. A baloldali értelmiség tartja a pozícióit, ne legyenek illúzióink.

103 komment · 1 trackback

2014.07.14. 17:03 HaFr

Fickándoznak a cigányügyben

Lökj oda a balos értelmiségnek egy emancipációs vitát, rögtön szétszedik anélkül, hogy valaha is meg tudnák oldani. Most itt van a cigányok pasztorizációja, előtte a melegügy, az emlékműügy, a holokausztügy, a jóistentudja, milyen -- túlnyomórészt -- identitásügy, de ahogy TGM-et olvasom, bármikor beeshet egy meglepetés is, hiszen aszongya "a kelet-európai antifasizmus és antirasszizmus próbaköve nem a zsidógyűlölet (ezt a többség egyelőre elutasítja), hanem a cigánykérdés, másodsorban pedig a heteroszexizmus", kár, mert tegnapelőtt még a zsidóügy tűnt az identitáspolitikai csúcsának, tegnap meg a melegek büszkesége.Tehát itt ez az egész végeláthatatlan kocsmaharc a szavak és az ideológiák szintjén, amely még aszerint is komplikálódik, hogy éppen ki mit tart próbakőügynek, ami tegnap az volt, az ma nem az, állandó harc folyik az Ügyért is, most már mindjárt meg kell halni a szomorú röhögéstől.

Cigányügy? Kit érdekel ez a Pásztor! Egy Pásztorról folyik a diskurzus? Miért nem mondja már ki valaki ehelyett, hogy ebben az országban leírtuk a cigányokat, ebben az országban a cigányokat a belátható száz évben nem fogja integrálni senki, ennek az országnak nincsen gazdasági, erkölcsi és szellemi ereje ahhoz, hogy bármi európai megoldást találjon a cigányság bonyolult helyzetére, és amin most valójában mindenki gondolkodik a rendőrkapitányoktól az uborkaföld-tulajdonosokon át a kormányzati talpnyalókig, hogy hogyan lehetne őket finoman, de hathatósan szegregálni. Juj, mondja majd a körúti értelmiség, juj. "Nem kéne erre egy másik szót találni?"

Teccettek volna demokráciát csinálni.

253 komment

2014.07.14. 09:44 HaFr

Schiffer szép új szörnyállamáról

Schiffer András összefoglalta a politikai világképét egy interjúban, amelyből most azzal foglalkoznék, ami túlmutat a konkurens politikai pártok minősítésén. Az LMP a modernizáló újbalololdal első képviselője nálunk, ezért különösen érdekes, hogy vajon mit remélhetünk tőle bizonyos kulcskérdésekben.

Nem az újraelosztás szintjével, hanem a szerkezetével van a probléma. Az LMP nem csökkentené, hanem optimalizálná az adócentralizációt a saját erkölcsi és versenyképességi megfontolásai alapján. Tehát úgy tűnik, mindössze egy másik etatizmussal van dolgunk, amelyet nevezhetünk persze jótékony etatizmusnak, mert hosszabb távon az elképzelések szerint hatékonyabb forrásfelhasználást tenne lehetővé, mint az autoriter etatizmusok, amelyek csak a hatalmon maradást, a forrásokkal történő manipulációt, és egy szűk réteg boldogulását támogatják -- és hatékonyabbat, mint a piac, amely Schiffer szerint egyedül felel a gazdasági világrend válságáért.

Az utóbbi állítás nyilvánvaló -- és az igazságot jelentősen eltorzító -- túlzás. A globalizációkritikára szükség van, de nem lenne szabad összetéveszteni azt a szabad piac bukásáról való fantáziákkal. A hatékony globkrit a szabályozórendszer válságára összpontosít, nem a verseny és az emberi önmegvalósítást legjobban honoráló profitképzés alapjára, a szabad piacra. A szabad piac elméleti modellje nem helyettesíthető az újraelosztás semmilyen elméleti modelljével, ami a hatékonyság alapjait illeti. Amit viszont kétségtelenül el kell érni a szabályozókon keresztül, az a versenyt torzító és korrumpáló -- főleg korporatív, állami, és ahol vannak, szakszervezeti -- érdekeknek, illetve ezek összefonódásának a lehetőségek szerinti kiiktatása a rendszerből. A válságot ezek az érdekek és nem a piac okozták. ("Világrend" pedig, ami összeomlott volna, nem is volt. Folyamatos változás van. Ez a rendmánia a radikális tervezőkre jellemző speciális betegség.)

A piac nem egy félelmetes, elejtendő fenevad, hanem az egyes emberek közötti interakciók primér terepe, amelyeknek összessége a globális piac. A kérdés az, hogy a globális piacot maguk alá gyűrik-e az interakciókat korlátozni és manipulálni kívánó érdekek, illetve megengedi-e ezt nekik a szabályzók. Schiffer nem azt állítja, hogy az ő megaállama -- szemben a maival -- jótékony szabályozó tudna lenni, hanem azt, hogy a piac megbukott. Kár. Egy megaállam ugyanis par excellence nem lehet jó szabályozó, tehát érdekelt volna, az övé hogyan, a piac pedig nagyon távol van attól, hogy megbukott volna. Schiffer állama valójában ugyanolyan élősködő lenne, mint Orbáné.

"Egy tanulsága biztosan volt a 2008-as válságnak, hogy a pénzügyi krízist nem lehet a globális egyensúlytalanságoktól elválasztani. Egységes munkaügyi szabályozás hiányában lefelé tartó ár- és bérverseny van. A tőke szabad áramlása miatt a tőke nyugodtan áramlik oda, ahol kedvezőbb szabályozási környezet van. Amíg ezen nem változtatunk, a tőke mindig talál majd olyan diktatúrát magának – például keleten, ahol Orbán Viktor nagy barátai vannak – amelyik alá tud ígérni bárminek." 

Schiffer megaállama egyenesen globális kormányzás volna, amely kritikusan tekint a tőke szabad áramlására, és felszámolná azt, és ezzel elérné a keleti diktatúrák bukását is (?). Schiffer elég félelmetes víziója a kapitalizmus (még a korrumpált szabad piac körülményei között is érvényesülő) logikájának teljes félreértéséről tanúskodik. Bármilyen válságok is sújtsák a globális kapitalizmust, az szükségszerűen vezet a térségek közötti növekedési egyenlőtlenségek csökkenéséhez, amennyiben a tőkét működtetni kell (kihelyezni, az környezetét kialakítani, újrabefektetni stb.), és ebben a megtérülési ráta mutat irányt. Ebből néhány térség (evidensen a szegényebbek, pl. "a" kelet) ma éppen győztesen kerül ki, mások pedig gazdagodnak ugyan, de lassuló ütemben.

Magyarországgal az a baj, hogy lassabban gyarapodik, mint azt a földrajzi, kulturális stb. környezete indokolná, ami nem a globális kapitalizmus, hanem a nemzeti kormányok bűne. Az optimális információáramlás romlása, a kompetenciák eloszlásának megugró egyenlőtlensége, a hatalmi központ szó szerint orbitális korrupciója miatt a válságok nem elmúlnának, ahogy Schiffer víziójában áll, hanem sokkal gyakoribbak lennének, a szegénység nem csökkenne, hanem növekedne stb., ha a tőkét egy globális állam allokálná. Az ember azt hinné, a 21. századra ez evidencia, de nem. Ha kicsit belegondolunk, Schiffer elég mellbeverő üzenettel száll ringbe Magyarországon. A "globális egyensúlytalanságok" hiperkritikájára hiperradikális, szürreális vízióval válaszol (így beszélget el önmagával). Az emberi intézmények szükségszerű esendőségét központi tervezéssel és az ember kiiktatásával orvosolja. Ennél Orbán megoldásai nagyságrendekkel humánusabbak. Itt van leírva előttünk, ő mondta, nehéz másképp értelmezni a szavait. Kesztyűs kézzel bántunk az adóparadicsomokkal? Nem értem a globkritet, Amartya Sent és Stiglitzet? Nesze nektek egy all-inclusive zöld globálállam, majd legközelebb megtanultok viselkedni!

A hvg.hu meg is pendíti, hogy hát akkor mi van a kínai minimálbérekkel, ha "lefelé tartó ár- és bérverseny van"? (Én meg megkérdezném még, hogyan értelmezi az infláció jelenségét meg Piketty siránkozását a vagyonok és jövedelmek széttartásával kapcsolatban.)

hvg.hu: Egy lefelé tartó spirálból hogy tudunk egy ilyen kicsi és nyitott gazdasággal kitörni? Friss hír, hogy a kínai minimálbér is beérte a magyart, de azt is tudjuk, hogy egy egyszeri, jelentős minimálbér-emelés munkahelyeket tenne tönkre, mint történt éppen az első Orbán-kormány alatt, amikor a könnyűipar maradékát sikerült gallyra vágni.

S. A.: Ez tény, ezt csak nemzetközi együttműködéssel lehetne. 

Látjuk, a nemzetközi együttműködés éppen globálállamot szül, egyebet nem tudunk meg róla. A kínai minimálbér felzárkózása pedig megválaszolatlan marad, mintha az nem is a globális kapitalizmus, a tőkeexport és a tudásgazdaság erejét tükrözné, hanem a zöld "gondolatét". A globális kapitalizmus (mondom: távolról sem ideális rendszerének) szidása visszaüt. Schiffer nem látja sehol máshol a modernizáció forrásait, mint ahol valójában vannak is: az általa egyetemlegesen elparentált tőkében. 

Az LMP elnöke az interjúra vége felé konkrétan demagógiába fullad. A Magyarországon megtelepedett multikról, illetve arról beszélve, hogy a magyar tulajdonú vállalkozások nem tudnak létrehozni munkahelyeket, azt állítja: 

"Az ezredforduló óta a multik által dominált elsődleges munkaerőpiacon azonban nincs érdemi bővülés: születnek, de meg is szűnnek munkahelyek. Ennyi idő alatt kiderülhetett volna, hogy a kizárólag a külfölditőke-vonzó képességünkre építő paradigma kifulladt. Egy zsákutcában nem gázt kell adni, hanem kifarolni belőle. Mi egy megújuló Magyarországról és nem egy összeszerelő országról álmodunk."

Először is, az "összeszerelő országnak" nem alternatívája a multi nélküli ország, amelyben még összeszerelés sincs. A külfölditőke-vonzó paradigma nem fulladt ki, csak az ország nem elég versenyképes ahhoz, hogy sikeres legyen a paradigmában, de még egyszer, ez nem a globális kapitalizmus hibája. Nagyon érdekelne ezek után, hogy Schiffer miből akar gazdagodni, vagy egyáltalán kenyeret és tejet tenni (államként) a magyarok asztalára, ha "kifarol" a paradigmából, mert a közpénzből finanszírozott szigetelési program és a szélenergia (irónia nélkül) fontosak ugyan, de ezeknél azért többre lenne szükség. Megtudtuk, ő is el tudja költeni a közpénzt, ő is bármikor kész belakni egy szörnyállamot, de e sorok írójának speciel teljesen mindegy, hogy hozzá nem értő naivák strukturálisan veszteséges gazdasági ideákra verik el a közpénzeket vagy ellopják. 

Schiffert behúzta a csőbe a piacpárti hvg.hu. Türelmesen kérdezve, nem ráborítva az asztalt már az ötödik mondata után kiszedett belőle elég információt ahhoz, hogy egy minimálisan tájékozott ember már soha ne szavazzon rá.    

81 komment

2014.07.13. 12:31 HaFr

A konzervatív fordulat esélye

Lakner Zoltán nagyon szép (és régóta várt) írásban vázolta fel a magyar baloldal megújításának programját. Annak a valószínűsége, hogy az MSZP, vagy a vitáinak horizontját egy utcai lökdösődéshez igazító DK és Együtt képes lehet Lakner írásának akár csak a megértésére is, netán a cselekvésre, a nullához konvergál, de ez mit sem von le a szerző érdemeiből.

Szeretném ehhez a cikkhez párosítani -- rövidebben, összefoglaló jelleggel, hiszen ezen a blogon már régóta szálazom ezt -- a jobboldal megújításának kivonatát, a leküzdendő helyzetből kiindulva, miszerint a kormányfő-pártelnök egyetlen legfőbb célja a hatalom megtartása, és ennek érdekében a hatalom gyakorlásának súlypontjába a társadalom alávetését helyezte. A eszközei számosak, de a használatuk koherenciáját a hatalmi logika adja. Ilyen eszközök

-- a társadalmi reprezentáció mechanizmusainak széttörése (ideértve a választási rendszer folyamatos manipulálását, az autonóm vagy az ellenzéki sajtó eljelentéktelenítését, az agresszív emlékezetpolitizálást és az állami média leplezetlenül pártérdekű eltorzítását, az ellenzéki értelmiség nemzetből való kirekesztésére tett meg-megújuló kísérleteket stb.), de ide tartozik a pártokrácia és az államhatalmi ágak összecsúsztatása, a "függetlenség" és az "autonómia" vágyának megbélyegzése, a lehetőségének diszkreditálása;

-- az állam tulajdonosi szerepének drasztikus növelése, illetve az állam gazdasági szabályozó szerepével való tendenciózus visszaélés, ezen keresztül a lekötelezett gazdasági háttérhatalom kiépítése, a célzott korrupció, az állami kedvezményezetti körbe be nem kerülő kis egzisztenciák versenyképtelenségét garantáló szabályozói, ellenőrzői és adókörnyezet létrehozása stb. 

-- a társadalom elszegényítése, apátiába taszítása, folyamatos szegmentálása, megosztása, társadalmi és szakmai csoportok egymás ellen fordítása, a civil társadalom felfűzése a központi akaratra, és a behódolni nem akarók kiéheztetése, az önkormányzatiság felszámolása, az ellenállás tereinek kontrollálása, illetve a kevésbé politikus vidéki közegben a teljes bezárása, a bosszúállás és a megfélemlítés légkörének kialakítása;

-- a jogállam aláásása, a jogbizonytalanság folyamatos táplálása, a bíróságok kivételével az összes hatalmi ág formális vagy informális alárendelése a kormányfői akaratnak, az ügyészi szervezet instrumentalizálása, a bírói ág folyamatos bírálata, adott esetben támadása, a joggal való visszaélésre való licencia a kedvezményezetti körben.

Összefoglalóan autoriter etatizmusnak vagy autokratikus populizmusnak nevezhető, a klasszikus fasizmust bizonyos (elsősorban az állam feletti kontrollt érintő) vetületeiben, a Jonah Goldberg-féle liberálfasizmust pedig teljes egészében kimerítő hatalmi közeg ellen a társadalom ebben a pillanatban aligha tudja felvenni a harcot. A magyar társadalom túlnyomó része képtelen annak a belátására, hogy miért káros mindaz, ami folyik, hogyan ássa alá a társadalom versenyképességét, és hogyan szolgáltatja ki az országot a globális konfliktusoknak.

A konzervatív ellenállás közege gyakorlatilag nem létezik. A konzervativizmus kulcsszavaira (a haladással és a központi tervezéssel szembeni szkepszisre, a tömegtársadalomnak a hagyományokba való visszavezetésére, a gazdasági, társadalmi és kulturális autonómiákra, a szabad piacra, a versenyre, a teljesítményre, a műveltségre és a tudásra, az erős intézményi hálózatra, a korlátozott államra, a beavatkozástól való szabadságra) lényegesen kevésbé vevő a polgárosulatlan, bizalmatlan, rettegő társadalom, mint a Lakner által megjelölt modernizáló etatizmusra (vö. a szabadságnak a cikkében leírt erősen materialista igényű, a szociális erővel kvadráló értelmezésével, és az állam nagyvonalú használatával).

Erősen kétséges, hogy az ország valaha is be tudja hozni a 18-19. századra máshol kiforrottan előttünk álló polgári eszmény és kultúra hiányát. Korunk, a manipulált, atomizált, egyre inkább a technikának kiszolgáltatott tömegtársadalom kora nem alkalmas arra, hogy a folyamatot újraindítsuk. Ennek is a következménye, hogy a konzervativizmus címke nálunk egy posztfeudális, autoriter, államias közeg éltető erőire vonatkozik, és jellemzően így használja a posztkommunista baloldal is, amely a szónak ezzel az értelmezésével szocializálódott. De a konzervativizmus mindenekelőtt a (gazdasági, társadalmi, és politikai) hatalmi centrumokkal szemben érvényesített emberi méltóság és szabadság politikai gyakorlata, az autonómiák, a plurális hagyományok és az emberi személy teljességének védelmezője. Láthatjuk, mindannak, amiben Magyarország hiányt szenved.

A magyar konzervativizmus (így értve) menthetetlenül kötődik a polgári társadalom hiányához, és addig nem tudhat érzékelhető jelentőségre szert tenni, amíg meg nem erősödik az igény egyfelől a szabadságok és az autonómiák, másfelől a mikrohagyományok és az intézmények tisztelete iránt. Ennek egyetlen útja -- már Széchenyi szerint is -- az autonóm, saját erőből piaci körülmények között elért gazdagodás: az, amit a Fidesz-kormányzat -- egy szűk, erős akaratú, innovatív réteget leszámítva, amelyik vele szemben éri el, amit elér -- társadalmi szinten nem enged megélni és elérni, a kitartottak körében pedig állami kegyhez köt. A gazdagodás tehát nem fog máról holnapra megtörténni. Ha megtörténik egyáltalán, és a társadalom sorsa nem a régiótól való leszakadás, a többség sorsa pedig nem a relatív pauperizáció lesz.

A polgári konzervativizmus hajója most éppen megfenekleni látszik az elaggott baloldal Szküllája és az etnicista autoriter populizmus Kharübdisze között. Egyikhez sincs köze, önálló motorjaként a polgári modernizációnak itt és most azonban nem képzelhető el, a néhány százezres független polgárság egy részének támogatását esetleg elnyerve sem juthatna önálló kormányzati hatalomhoz, egyszerűen mert az antietatizmusára még hosszú évekig-évtizedekig nem lesz vevő a magyar közgondolkodás. Ezért a nagyobb sikere leginkább attól függ, hogy az elaggott baloldal végre megbukik-e, azt követően a baloldali etatista modernizációnak lesz-e ereje kormányra kerülni és beindítani a gazdagodást, illetve kész lesz-e ezt követően csökkenteni a társadalom állami alávetését.

A konzervativizmusnak tehát elemi érdeke a Lakner által leírt vagy ehhez hasonló modernizációs-emancipatórikus, kisebb részben polgári baloldal megerősödése a mai ásatag, reménytelen, a Fideszt szolgáló posztkommer baloldallal szemben, miközben sajnos számítania kell arra is, hogy a fideszes társadalomstratégia középtávon leamortizálja az országot. Röviden, a modernizáló baloldal felemelkedése, az autoriter jobboldal megrendülése és a polgári konzervativizmus esélyeinek erősödése nagyjából egy és ugyanazon egy-két év alatt következhet be -- egyelőre nem tudni, mikor, de aligha egy évtizeden belül.

21 komment

2014.07.10. 15:41 HaFr

Lehetséges-e még keresztény politika?

Politika a jól elrendezett társadalmi együttélés értelmében.

Az alternatíváink hosszú távon a dehumanizáció két ága: az atomizáció szülte kibernetikus (robotizált, AI) rendszerek, és a kollektivizmus szülte fasizmus. A végpont nyilván a kibernetikus fasizmus, legalább Wells-től kezdve a szabvány disztópiák régi tárgya. Ami azonban ma még disztópia, az néhány száz éven belül realitás lesz -- semmi sem utal arra, hogy a mechanizáció és a kollektivista politikai rendszerek eluralkodása feltartóztatható lenne, minden logika ebbe az irányba mutat. Az egyik gyökerében az amorális, hiperracionalista individualizmus ("a baloldaliság"), a másikéban a individualizmus relativista értelmezésére adott kollektivista válasz, a társadalom állami gyarmatosítása, a fasizmus ("a jobboldaliság"). 

Mindkettő a klasszikus és a zsidó-keresztény emberképek kudarcát jelenti. A Nyugat alkonyát, par excellence.  Az kettő közül az utóbbi volt az erősebb, pontosan, mert nem bízta az embert saját magára. A hit által táplált élő zsidó-keresztény hagyomány nélkül nincs humanizmus, nélküle az ember a maga által teremtett szörnyek (egyfelől a technika, másfelől az állami/ideológiai uralom) játékszerévé válik. Isten azonban meghalt, és a törvényei kiszáradtak a nyugati ember lelkében. Az önvédelmünk utolsó, legerősebb bástyája esett el ezzel.

A keresztény politika lehetősége végletesen beszűkült. A rekonstrukciója csak egy fikción keresztül képzelhető el, amely nem lenne más, mint a (fiktív) Isten fikciója azok számára, akik eleve nem hisznek, de belátják, hogy az ember nem képes megőrizni az emberségét a saját erejéből. Nem tudni, e fikció honnan vehetné az erejét.

Jó annak, aki hisz. De nincsenek elegen még a vallásosak között sem. Kevesen látják pontosan, hogy Isten halála előbb az emberség, majd az emberiség nagyon is kézzelfogható halálát fogja jelenteni. Az ateisták nem látják a tétet. Ez a konzervatív alapvetés. A konzervatív politika nem szól másról, mint az agónia jótékony elnyújtásáról.

107 komment