1000 A MI HAZÁNK

" Míg más parlamentáris országokban a jobboldal általában a józan és megfontolt konzervativizmust, a tradíciókhoz való ragaszkodást tekinti hivatásának – nálunk a magát jobboldalinak nevező kormányzati rendszer ezekkel ellenkező törekvéseket mutat. Alkotmányjogi téren a parlamentarizmus elsorvasztása és látszatparlamentarizmussá süllyesztése ennek az állítólag jobboldali kormánypolitikának egyik fő célja. A vezérkedés, az egy akarat érvényesülésére felépített és minden bírálat elnémításával kialakított nemzeti egység, másrészt gazdasági téren az individualista gazdálkodást mindinkább elfojtó, egy újfajta kollektivizmus felé elhajló, sokszor már a magántulajdonba is belenyúló törekvések: nehézzé teszik egy konzervatív politikus számára, hogy ezzel a jobboldallal azonosítsa magát.” (Gr. Apponyi György, 1935)

Ez a Mi Hazánk Mozgalom

Friss topikok

Blogajánló

BÉNDEK PÉTER BLOGJA

2015.07.31. 09:54 HaFr

A magyarok gyűlölködésének százezermilliárdos kára

A magyar társadalom alapélménye a gyűlölködés már jó száz éve legalább, és most, hogy a politika hosszú távra erre rendezkedett be, folyamatosan megerősítve a társadalom alapélményét, érdemes felmérni, mit veszítünk.

Az üzleti életbe -- az ember között értékek kicserélésére fókuszáló mechanizmusba -- való bevezetéssel az ember már idejekorán megtanulja, hogy az első, amit el kell nyernie a másik féltől, ha el akar adni neki valamit, az a szimpátiája és a tisztelete (liking and respect). Egy versengő világban ismeretlen emberek egymás közötti találkozóin gyakorlatilag semmiféle esélye nincs a szabad cserének, ha az nem a kölcsönös szimpátián és tiszteleten alapul. Ez az alapja a megszülető bizalomnak, és csak ezt követi az értékcsere objektív feltételeinek a kialakulása.

Amikor egy társadalomban nincs (meg)szokáson alapuló késztetés az emberek közötti kölcsönös szimpátia és tisztelet kivívására (=civilizáltság), akkor nem jöhetnek létre életnek a (az utcai mosolytól a szolidaritásig húzódó) kölcsönös szívességeken és minőségi kapcsolatokon alapuló értékei sem. Nem jön létre tágabban értelmezett cseremechanizmus, mert már eleve nem jön létre bizalom, az életstratégiák bezárkóznak magukba (egoizmus). A másiknak való tetszeni akarás helyét átvette a másik megsérteni és lenyomni akarása, amelynek gyökerében a sikertelenség, a bizonytalanság, a státusféltés, az élettől való rettegés, a védekezés, az irigykedés, a szabályok kialakítására való restség, vagy a létező szabályok megkerüléséből származó ellenőrizetlen -- de közösségi szinten káros -- haszonszerzés áll, ami a bomló, ugyanakkor polgárosulatlan társadalmak jellemző élettapasztalata. Az egoista egyéni stratégiák rombolják a valamikori (premodern) konszenzust, de nem engedik kialakulni az új társadalmi egyensúlyt sem, aláássák új egyensúlyi állapotok kialakulásának (a társadalmi újításnak és megújulásnak) esélyét.

Magyarország ma. Mindent összevetve a gyűlölködés százezermilliárdos mérhető kár mellett óriási kézzelfoghatatlan károk okozója volt csak a rendszerváltás eddigi 25 évében. Amikor a politika nemcsak képtelen termékenyen belelépni ebbe az állapotba, de -- ellenkezőleg -- kihasználja, illetve felerősíti, kvázi belőle él, miközben jobboldalon premodern, baloldalon modern, de egyformán a kontextusukat nélkülöző erényekkel kecsegtet, ám valójában a gyűlölködés válik az uralkodó réteg stratégiájává, akkor a társadalom alávetettsége (amely végső soron nem máson, mint saját káros késztetéseinek politikai felerősítésén alapul, és éppen ezért ördögi) teljessé válik, és a társadalom sikertelensége hosszú -- momentán beláthatatlan -- időre garantálva van.

A gyűlölködés legitim fórumai egyre szaporodnak, a politika felkeni erre a médiát, a blogokat, ellepi az irányultságukat tekintve akár a legjobb sorsa érdemes, de gyenge emberek által vezetett szerkesztőségek felületeit, mint a Mandiner, már régen kilépett az utcára, de a kisebbségekkel (a melegekkel, a bevándorlókkal, a nemzetből újra kitagadni megjelölt "baloldallal") szemben egyre inkább programmatikussá válik, miközben a politikai késztetésre szaporodni kezdő önszorgalmú állampolgári fellépésekkel az ötletgazda szélsőjobbos kormányzat láthatóan béketűrően viselkedik -- amíg a program után egyszer csak majd eljön a pogrom ideje is. Ide vezet, ha egy inkompetens rezsim vágyai az uralmon maradásra találkoznak egy társadalom sötét erőivel, és "dialektikusan" radikalizálják egymást. A két pofonnal nem ők -- a kormányzat -- zavarnak haza, ellenkezőleg, őket zavarták vissza a helyükre. Ahonnan a negyvenes években elszármaztak.Túlzás lenne? Ez nem a harmincas-negyvenes évek volna? És ki fogja ezt végre bebizonyítani?

Így élünk. Egyre ígyebbül.

82 komment · 1 trackback

2015.07.28. 23:29 HaFr

A Fidesznek egyáltalán nem érdeke a kivándorolt magyarok hazatérése

A Fidesz szerint a tartós gazdasági növekedés, a munkahelyteremtő programok, a munkahelyvédelmi akció, a növekvő minimálbér és az életpályamodellek, valamint a 100 millió forintos "Gyere haza, fiatal!" program is a külföldön élők hazahívását célozza.

Egyetértek. És pont ezért nem is jönnek haza. Amíg egy olyan országba kellene visszajönniük, ahol a kormány a "tartós" gazdasági növekedést nyugati pénzekből éri el, amíg vannak ilyenek -- miért jöjjön ide a Nyugatról bárki? (Zárójelben, ez a GDP-ző beszédmód mindig elegánsan átugorja a megtermelt pénz elköltésének sztoriját, amely hogy, hogy nem: a lényeg. Márpedig ezt a pénzt kis hazánkban úgy költik, hogy először ellopják a fölét, aztán a maradék nagy részét átcsoportosítják a társadalom felső két tizedéhez. A többinek meg marad a GDP-fetisizmus.)

Amíg egy olyan országba kellene visszajönnie, ahol jobb híján a kormány veszi magára a "munkahelyteremtés" és a "munkahelyvédelem" feladatát (a piac helyett), és ennek megfelelően a munkahelyek olyanok, amilyenek (versenyképtelen, éhbért adó, kegyelmi álmegoldások) -- miért jöjjön ide a működő, alapvetően fair piacgazdaságokból bárki? Amíg "életpályamodellekbe" és kormányfüggőségbe kényszerítik a pedagógusokat, megvonva az értelmiségi státusukat, és kiéheztetik az iskolákat -- ugyan minek vágyjon ide vissza bárki, szülő vagy gyerek? Amíg bugyuta programokkal édeleg egy kabinet, amelyik egyébként egy-egy laza mozdulattal naponta elver tízszer, jobb napokon százszor annyit a csókosaira -- ki akar a "Gyere haza, hadd nézzünk hülyének" program önkéntesévé válni? Ajvé, írjak a magyar minimálbérről is? Nem tudok momentán a röhögéstől.

A Fidesznek természetesen nem érdeke, hogy visszajöjjön ide bárki, aki egy cseppet is elég önálló volt ahhoz, hogy kilépjen ebből a vircsaftból (ha emlékszünk, praktikusan már szavazni sem engedte őket), főleg, ha az ilyenek nagy összessége irdatlan pénzeket küld haza a belső fogyasztás élénkítésére, plusz még meg is jelenik a csaló statisztikákban mint magyar foglalkoztatott. Ugyan már! Megfordítva viszont, aki egyszer rávette magát (és a családját) arra, hogy elmenjen, az az első néhány hónapok esetleg kínzó honvágya és a letelepedés nehézségei után többnyire annyit fektetett már be a kivonulásba, hogy már csak ezért is nehezen jönne vissza. Ha még ráadásul el is kezd kint megszokni (Orbán hiányát, a szabadságot és a fair viszonyokat nem nehéz), gyerekei születnek, a meglévők beilleszkednek, akkor -- bár az első generáció sosem lesz teljesen a helyén -- lesz értelme lemondani, mert lesz perspektíva. Itthon nincs. És amíg nincs, amíg csak hazudozás, cinizmus és a tolvajtempó van, addig nem is lesz az ország soha versenyben a valamikori magyarokért. 

Amíg a szégyentelen Kövér László a magyar nemzetegyesítésről delirál, addig a rendszerváltás utáni kormányok legkártékonyabbja felszámolja a nemzetet az ország elszegényítésével, erkölcsi világának és hangulatának végleges leamortizálásával. Demográfiai probléma? Hát az tényleg van, uram. Tetszettek volna nem annyit lopni, és csak egy kicsit hozzáértőbben kormányozni. (Ezzel átadtam Tünde, egy manchesteri magyar felszolgáló lány üzenetét is, aki köszöni, jól el van már a szülőföldje nélkül, eszébe sincs még csak hazalátogatni sem.) Köszönjük, Fidesz!

314 komment

2015.07.27. 08:29 HaFr

Magyarország válságban -- mit tehetünk?

Magyarországon kulturális, társadalmi, gazdasági és politikai válság van. A legmakacsabb ebből a kulturális válságunk, amelynek a megosztott politikai kultúra csak egy vetülete, a lényege a több száz éve rétegződő illúzió- és hazugsággyártás azzal kapcsolatban, hogy egy nemzet hogy lehet sikeres a világban, és ehhez képest hol tartunk mi.

Az innen faladó társadalmi válságunkban a közösségi kompetenciáink gyengesége a meghatározó, csak ebből következik a korrupció, a szegénység, az oktatási rendszerünk iránti igénytelenség, a bizalmatlanság, az alacsony reprodukciós szint, a kivándorlás mint kivezető út stb.

A gazdasági válságunkat csak az legelvakultabb kormányhívek nem látják: GDP-termelő képességünknek csak egy töredéke van nemzeti kézben, az év minden pillanatában azonnali áttétellel függünk a német gazdaságtól, az autóipari konjunktúrától, az EU-támogatásoktól, a nemzetközi hitelezőktől, és sajnos -- az állam elburjánzásán keresztül -- egy felkapaszkodott, immorális politikai osztály erősen korlátos képességeitől.

A politikai válságunkban a valamennyire is egyensúlyi politikai rendszer kontrollmechanizmusainak kiiktatása révén a döntéshozatalnak olyan alacsony minősége vált meghatározóvá, ami az előbbieket csak súlyosbítani képes. A politikai osztály egyszerűen nem érti, miért a liberális demokrácia és a kiszámítható jogrend a nyugati társadalmak legnagyobb értéke, amelyeket beszántva csak alacsony hatékonysággal lehet egy országot üzemeltetni. És lőn.

Ez a komplex válság önálló mechanizmust képez már az országban, valójában a válságjegyek egymást erősítő ördögi körbe épültek össze, amelyből már a jó kormányzás is nagyon nehezen tudná kivezetni az országot. Ma az országon a válság uralkodik -- nem Orbán Viktor. Csak idő kérdése, hogy vagy egy hirtelen jött külső sokk, vagy a belső erózió mikor rengeti meg az országot úgy, hogy végleg kicsússzunk az EU perifériájára.

Egy új kormány első intézkedéseinek ezért összetettnek, a válság minden rétegére kihatónak kell lennie, hogy minden fronton előbb feltartóztassa, majd leállítsa, végül visszafordítsa a károkozás elvadult mechanizmusát.

A kormánynak mindenekelőtt sokat kell beszélni (nem "konzultálnia") a választókhoz. El kell magyarázni a fentiek szellemében, hogy milyen helyzetbe jutottunk, és kérni a támogatásukat a válságkezeléshez, majd a kilábaláshoz. A miniszterelnöknek folyamatosan tájékoztatni kell a polgárokat a folyó intézkedésekről és várható hatásukról.

Azonnali intézkedésként először fel kell függeszteni a kormányzati költést az EU-pénzeknél, a közbeszerzésnek nevezett korrupciós csatornákban, és az egyedi kifizetések terén. Átláthatóságot kell teremteni és stabilizálni kell a fő kiadási területeken, ebben a forró pénzek lehívási rendszere az első, a második pedig az aktuális költségvetés fő sarokszámainak felülvizsgálata.

A miniszterelnök vezetésével nemzetstratégiát kell kialakítani, amelynek egyik része az ország tőkebevonó képességének azonnali és távlatosabb erősítése.

Oktatási kerekasztalt kell összehívni, amelynek mandátumát határidőhöz kötve a nemzetstratégia alapján ki kell kényszeríteni egy átmeneti legjobb gyakorlat elfogadását a szakmán belül az oktatási rendszer újjáépítésére vonatkozóan.

Alkotmányozó szakmai testületet kell összehívni, amelyik átmeneti ajánlásokkal, majd hosszabb távú munkával segíti az új alkotmányosság intézményrendszerének felállítását, fő szempontjai között a törvényességgel, a checks and balances-zel, az átláthatósággal és a közjóval. Kulcsajánlásait a parlamenti döntést követően népszavazásra kell bocsátani. A bebetonozott tisztségviselőkkel való párbeszédet meg kell kezdeni, és ennek fényében a megfelelő döntéseket rövid időn belül meg kell hozni, a legrosszabb esetben megvonni az intézményeik jogköreit.

Erre alkalmas emberekből álló külügyi apparátussal célzott és szisztematikus kapcsolatépítési és üzletszerzési kampányt kell indítani a világ vezető és középvállalatai körében, elsősorban a hagyományos befektetői országcsoportban, de azon túl is. Az így megcélzott vállalatok köre akár többezres lehet, az ennek megfelelő színvonalas üzletkötők és gazdasági szakemberek köre több százas. Azonnali hatást nem szabad várni, de az országban folyó egyéb intézkedések révén tudatosítani kell igényünket a nemzetközi gazdasági és politikai elitben az ellátási hálózatukba való bekapcsolódásra.

Az azonnali intézkedésekhez tartoznak azok az első lépések, amelyekkel vissza kell állítani a sajtó, az igazságszolgáltatás, az MNB, a NAV, az önkormányzatiság, a szakmai igazgatási szervek stb. szakmai és felügyeleti autonómiáját. Erősíteni kell az adóbehajtás hatékonyságát, meg kell kezdeni az állami elvonások folyamatos csökkentését, a bürokrácia megvágását, egy polgárbarát szolgáltató állam alapjainak lerakását. Le kell építeni a köztulajdont a piaci vállalatokban, le kell állítani és eladni a presztízsberuházásokat, egyensúlyba kell hozni az önkormányzati finanszírozás rendszerét ideértve, hogy átmenetileg be kell fagyasztani a látványberuházásokat -- általában felelős, prudens gazdálkodást kell kialakítani a közpénzekkel, aminek ellenőrzésére a KEHI-t önálló vádhatósággá kell emelni, amelynek joghatósága kiterjed a NAV-ra is, a vezetője közvetlenül a kormánynak jelent, de önálló perindítási joga van. Meg kell erősíteni a külpolitikai kapcsolatainkat.

Válsággal kell számolnunk, ha nem is mindenkinek nyilvánvaló, és ennek megfelelő komplex, koherens válságkezelésbe kell fognunk, amelynek legalább a fentiek az azonnali vagy rövidtávú vetületei, de maga a kilábalás és erőink újbóli összefogása sok évet vesz majd igénybe. Az ott felsorolt intézkedések messze nem teljes körűek, éppen csak a válság négy szintjét bekalkuláló logikát akartam érzékeltetni. (Béndek Péter, Polgári Konzervatív Párt)

42 komment

2015.07.26. 09:08 HaFr

Miért kávézik TGM Orbánnal?

Mint ismeretes a politikai kékharisnyák számára, egy nyílt levél-váltás eredményeként a miniszterelnök egyszer meghívta Tamás Gáspár Miklóst egy kávéra, aki szerencsére azóta sem élt a lehetőséggel -- feltehetően a jó ízlése volt az, ami nem engedte. Ennek ellenére TGM jóval fontosabb tekintetben Orbán szekerét tolja, permanens Starbutts élményt adva a külső szemlélőnek.

Legutóbbi írásában Orbánt a nyugati érdekek hű képviselőjének nevezi, miközben elmondja mindennek, amit tudunk róla. TGM szerint az agresszívan népellenes, item, munkásellenes és nőellenes rezsim valójában nemcsak a nyugat (egy bizonyos "renddel" egybeeső) érdekeit, hanem a "kurrens nyugati trendeket" is érvényesíti Magyarországon. A nyugatot mindössze az különbözteti meg antiegalitárius, rasszista, kirekesztő stb. voltát illetően kis hazánktól, hogy "a viszonyok [nálunk] faragatlanabbak, mint jobb módú, szerencsésebb, technikailag és gazdaságilag fejlettebb államokban." Baloldal persze nincs Magyarországon (leszámítva néhány fiatalt és egy öreget), aki rávilágítana erre a gyalázatra -- arra, hogy éppen az előzőek miatt "ameddig Orbán úr megfizetteti a magyarországi honpolgárokkal az államadósságot (és nem csökkenti az áfát, mint balszerencsés román kollégája), illetve ameddig a romantikus hévvel pazarolt költségvetési pénzeket nem a nyomor enyhítésére használja, addig biztos a helye a polcon, s a Nyugat elleni szitkait annak nézik Nyugaton, amik: üres szavaknak." Magyarán Orbán úr és a nyugat összefonódása teljes és már-már organikus, ami mellett lehet érvelni (magam is tettem korábban), de amellett aligha, hogy a nyugati és a magyarországi rend minősége egy tőről fakadna.

Mármost ha Orbán a jelen, de a fejlett jövő még rosszabb (hiszen az a mintaadó), akkor ugyan minek harcolni Orbán ellen, nemdebár? TGM a korábbi -- számomra kedves -- túlfeszült lényeglátása itt (nem először egyébként) kísértetiesen emlékeztet a kommunisták szocdem ("szociálfasiszta") -ellenes kampányára. Mint szintén ismeretes a politikai kékharisnyák előtt, a Komintern 1928-as kongresszusa határozatba adta, hogy a német kommunisták ne a náci pártot tekintsék fő ellenfelüknek, hanem a szocdemeket, hiszen -- Joszif Visszarionovicsot idézve -- a "fasizmus a burzsoázia harci szervezete, amely a szociáldemokrácia aktív segítségére támaszkodik. A szociáldemokrácia objektív értelemben a fasizmus mérsékelt szárnya. Ezek a szervezetek nem zárják ki egymást, ellenkezőleg, egymás hasznos kiegészítései. Ezek nem ellenpontok, hanem édestestvérek."

TGM szerint a nyugat és Orbán minősége lényegi tekintetben ugyanaz (!). A fasizmus (kvázi a NER) a burzsoázia harci szervezete, ekként a fő cél a burzsoá rendszer felszámolása, a fasizmus addig hadd tobzódjon, a lényeg, hogy lelepleztük -- ahogy lelepleztük a szociálfasiszta magyar baloldalt is. (Caveat. Értse a tisztelt kékharisnya a szavaim mögött a metaforát, ne támadjon le rögtön azzal, hogy akár én, akár TGM lefasisztázta Orbánt vagy a magyar baloldalt.)

TGM-nek ugyabben a lingóban: tessék Dimitrovig és 1935-ig eljutni legalább. Egyébként az egész meg úgy ökörség elfogultság, ahogy van. A nyugat valóban megtűri Orbánt -- az én ízlésem ellenére is csak akkor szól rá, amikor már kényelmetlen árat kér a magyarországi "rendért" --, de pro forma mit is tehetne egyebet, ugye, ha sokszor megalázott, kisemmizett népünk mazochista módon újraválasztja a kínzóját? Ezzel most akkor mit tegyünk? Kényszeríteni a népet, hogy szabad legyen? A Nádor utcából? És baloldali ellenzék ugyan tényleg nincs Magyarországon (bár TGM-mel szemben én nem a baloldaliságát, hanem az ellenzékiségét hiányolom), de ennek édeskevés köze van a burzsoá ármányhoz, sokkal több a magyar demokrácia speciális válságához, amelyben ugyan lehet tetten érni az establishment összetartásának egy faragatlanabb verzióját, de mire megyünk vele? Megzavarodik tőle az establishment? Visszafordul a '89-es eszmények felé? Mi ennek az -- egyébként korábban mások által empirikusan is meghozott -- belátásnak a politikai értelme? Hacsak nem ez: TGM-et követve vajon milyen alapunk marad arra, hogy a centrális erőteret megkülönböztessük egy Corbynt kitermelő Labournek és az SNP-nek egyaránt felhajtó erőt nyújtó brit demokráciától? Vagy bármelyik nyugati -- grass root svájci, populista görög vagy az erős fringe baloldalt összehozó német -- demokráciától? Nem az történik-e TGM-et követve, hogy teljesen lefegyverezzük magunkat, feladjuk az utolsó eszményünket is, és kvietizmusba vonulunk Orbánnal szemben? A nyugatnak lehet érdeke Orbán hatalmon maradása, de hiba a nyugati rendszernek ugyanazt a minőséget kölcsönözni, ami a periférián működni látszik.

(És ami a perifériát illeti: a NER esetében ugyan a nyugatnak megfelelő államrezonról lehet beszélni, feltéve, hogy tág határokon belül demokratikus marad -- amely határokat Orbán folyamatosan teszteli is --, de hogy nem egy magától értetődő lejátszásról beszélünk, arra ott van Lengyelország és Észtország, well, az összes KKE ország példája: ki lehetne törni elvileg, nem a nyugat kényszeríti ránk, csak elfogadja, ami még az érdekében áll -- a káosz és az eladósodás helyett.)

És valóban a nyugat lenne a céltábla non plus ultra? Most, amikor a melegházasság intézménye előtt meghajol az összes multi, állam és lassan a római pápa is, a kapitalizmusnál valóban nincs igazságtalanabb rendszer, kivéve az összes többit, de persze továbbra is lőnek le fehér rendőrök feketéket Amerikában, de erőszakolnak meg muszlim bevándorlók fehér nőket is Svédországban, mivel emberek továbbra is lesznek a földön, nemcsak eszmék... továbbá az etoni és oxbridge-i Cameront közös nevezőre hozni az értelmiség utálatában Orbánnal, a BBC racionalizálását pedig a hagyomány visszacsapásának tekinteni (!) -- kérem, itt, kedves Tanár úr, az Ön írásában, olyan fokú folyamatos inzultus éri -- mit is, hát -- az értelmet, ami mellett nem lehet elmenni. Engedelmével, ez alkalommal nem is mentem. Hadd zárjam így: az itt elharapózó politikai álláspont roppant veszélyes, sőt ami értelmiségi énünknek talán kárpótlást nyújthatna, az esztétikus volta sem szembeszökő. 

174 komment · 1 trackback

2015.07.25. 11:21 HaFr

Orbán: orbánista Európát!

Nem volt nagy durranás a mai beszéd, ha a provokáció lehetőségét nézzük, de Orbán megint átpozicionálta magát vele: ez alkalommal -- amiről úgy gondolja -- az európai fősodorba. Sikereinek (?) birtokában érezni véli az európai korszellemet egyfelől Amerikával, másfelől a migránsokkal szemben, ugyanakkor a föderalista unió ellenében is, és a beszéd legfontosabb momentuma az volt, hogy bejelentette igényét Európa hasonló szellemben történő megerősítésére. Orbán, a szeizmográf, úgy tesz, mintha maga volna legalább két tektonikus lemez, ha nem is mindjárt a magma -- de tagadhatatlan, hogy szeizmográfnak kiválóbb, mint a hazai ellenfelei. Szerinte arra tartanak az események, mint beszéli, nosza, tegyünk úgy, mintha mi találnánk ki az irányt!

Természetesen Magyarország se nem sikeres, se nem képviseli a korszellemet. Orbán egérként dübörög az elefántok mellett a migráció kezelésében (azzal áltatva híveit, hogy bármilyen értelemben korszakot alkot a felismeréseivel), a magyar növekedés forrásai éppen nem a nemzet erejét tükrözik (jórészt nyugatiak), a költségvetési stabilitás azért prioritás, hogy Orbán kedvére szuverénkedhessen, továbbá Magyarországot senki nem másolja, nota bene alig állnak szóba a kormányával. David Cameron még életében nem hivatkozott Orbán Viktor teljesítményére és úttörő megoldásaira, vicces is lenne ez a horizont Londonból nézve.

Az utóbbi személy ellenben kihasználja az EU képtelenségét önmaga (jogállami, demokratikus) értékeinek megvédésére, és iszonyatos korrupciót és felelőtlenséget honosított meg a nyugati adófizetők pénzének elosztásában. Ha valamit, hát az EU kollaborációját kellene dicsérnie. Egyébként az EU feldicsérése a 2008-at követő időszakra vonatkozóan még a pongyola tusványosi környezetben is indokolatlan -- Európa a leggyengébben kezelte a válságot a világ nagy gazdasági és kulturális régiói közül, bár háború az tényleg nem tört ki. De hát aki hazudik, az hazudik a bírálatban, és hazudik a dicséretben is, ettől lesz kerek a párhuzamos univerzuma.

Az az igazság, Orbán nem érdekel senkit Hegyeshalomtól nyugatra. És ez baj. Baj nekünk, és baj Európának. Mert nem tűnnek már fel a gondolatai (annyira sem, mint korábban) a hitét és értékeit vesztő kontinensen. Európa gyengeségének Orbán az egyik tünete. A migráns-problémához a közpolitikában aligha fogható súlyú, de a tágabb értékválságunkra rávilágítva bizonyos értelemben alapvetőbb. És őt sem kezelik a helyiértékén, ezért ott tartunk, hogy belföldre legalábbis eljátszhatja akár Európa megmentőjének a szerepét is. Itt csak keveseknek tűnik fel, hogy ott egy non-entitás. Még egyszer: egy önvédelemre valóban képes, működő Európában már rég volt-entitásnak kellene lennie.

59 komment

2015.07.24. 22:38 HaFr

Így ássa alá az EU Európát

Az EU "felzárkóztatási" politikája (magyarán alacsonyabb versenyképességű országok és szektorok alig ellenőrzött finanszírozása abból a célból, hogy a nettó befizetők magánszektora számára tőkekiviteli és fogyasztási környezetet teremtsenek: ebbe a stratégiába rondított bele Orbán) irdatlan adófizetői pénzeket emészt fel, de senkinek fogalma sincs a kifizetett euró tízmilliárdok hasznosulásáról. Ilyen mérések nincsenek, vagy még senki sem látta őket. Szerintem az egész EU-ról sincs senkinek fogalma, és itt nemcsak a választókat értem, de Brüsszelt is, amelynek valószínűleg nincsen önálló politikai-gazdasági stratégiája, viszont olyan emberek húzzák-vonják a saját nemzeti és személyes érdekeiknek megfelelően (Juncker, Hollande, Merkel, Schulz, Szanyi Tibor und so weiter), akikre a kutyám sétáltatását nem bíznám.

Íme rögtön két ábra néhány tagország kibocsátásáról (GDP), illetve a versenyképességeik mögött álló egyik tényezőről, a termelékenységről (egységnyi értékteremtésre jutó munkabért értve rajta). Nem akarom Görögországot froclizni, nem rugdosunk halottakat, na de rajta látszik a legvilágosabban, hogyan jutottunk oda, hogy olyan országokban kell finanszírozni a magországi vállalatok marzs- és EBIT-termelő képességét, amelyek -- ideértve Magyarországot is -- saját nemzeti kompetenciájukból leginkább elsüllyedni tudnának.

 

Mindeközben -- hogy gazdaságilag teljesen járhatatlan projekttel van dolgunk, erről a legalsó ábra is tanúskodik -- az EU megfojtja a klasszikus európai értékeket. Úgy akar integrálni, hogy egyfelől gazdaságilag pang, másfelől értékeit tekintve sebezhető (relativista kifelé és befelé is, a vak multikulti és Orbán ugyanannak az elvásott érmének a két oldala, és az érme valamiért nem bír az élére esni). Ostoba vezetők irányítják a napi károkozást megélhetési bürokráciák csúcsain, és 27+ féle nyelven csicsergik el a napi bölcselmeiket. Jesszus. Az ígért ábra:

 

76 komment

2015.07.13. 15:45 HaFr

Kedves feleim, hát miért ne juthatna be a PKP a parlamentbe?

Közhely, hogy a média nagyobb része miképp lejt (egyik ebbe, másik abba az irányba), és a a maradéknál pedig a kattintásszám a vezető szempont (nem pedig az, hogy bármilyen újsütetű szereplőt szisztematikusan segítsen a megmutatkozásban). Ez van, semmi gond. A média logikája ráerősít a pártrendszer logikájára, miközben persze jelentős számban nyafognak a médiamunkások (nyilván főleg az ellenzékiek), hogy az ország ki-, le- és szétcsúszik, halálra van ítélve, miegymás. (LOL) Teret azért nem nyitnak. (LOL)

Mármost tegyük fel, hogy van az az ember, aki nagyon nem talál magának pártot, viszont hallott a PKP-ról, esetleg olvassa ezt a blogot, még esetlegebb megnézte a www.pkp.hu-n fellelhető tájékoztatást. Közbevetőleg ezekből a forrásokból összehasonlíthatatlanul többet megkap, mint a domináns pártok összes fellelhető anyagából, tehát nem mondhatni, hogy viszonylag kis fáradsággal nem lehet megtudni, mit akarunk. Ez a tudás ráadásul -- finoman fogalmazva -- van olyan érdekes, mint bármelyik párté, nem a kontenttel van a baj, nem hát, hanem a hordozó pedigréjével és médiaképességével (lásd feljebb). Fair enough.

De! Ha tényleg van az a bizonyos ember, aki feltéve és megengedve fikázni nem rest, ugyanakkor tenni is akar, azzal szívesen megosztom, hogy a PKP-nak semmi oka, hogy ne jusson be a parlamentbe, és képviselje ott egy nyugat-európai értelemben vett, piaci és közösségi alapú, a korrupt államot kerékbe törő, versenyképes, büszke nemzet érdekeit, ha mind a 106 választókerületben elég erős szervezete lesz ahhoz 2016 közepére, hogy hathatósan tudja szervezni a párt közegét és közönségét helyben és saját alternatív nyilvánosságán keresztül -- az országos sajtó keserűen tudomásul vett támogatása nélkül is.

Tekintve a jelenlegi pártkínálatot, tekintve a PKP felfogását és érvrendszerét, valamennyire is alkalmas emberek mindenképpen el fogják érni, hogy a párt részint annyi saját jogú képviselőt küldjön az országgyűlésbe, részint olyan alkupozícióba kerüljön helyben még a választások előtt, hogy e két forrásból frakciót tudjon majd alakítani a választások után. Ez nem óhaj, ez meglapozott és alátámasztható várakozás.

Tehát újfent mondom: hajrá! Mindazok, akik nem akarják, hogy a gyerekeik és unokáik egy másik kultúrában nőjenek fel, mert még látnak reményt Magyarországban, de nem tudják, hogy kell valósággá emelni azt; mindazok, akiknek elegük van az általános erkölcsi és anyagi korrupcióból, és nem akarják egy lecsúszó ország összes hátrányát és kockázatát viselni; és mindazok, akik nem akarnak 2018-ban a Jobbik, a Fidesz és egy bizonytalan összerángású baloldali trupp közül választani -- tehát minimum egyiket ezeket közül nem akarják --, bátran vegyék fel velem a kapcsolatot, hátha meg tudom győzni őket egy kis -- helyben végzendő -- politikai munkával kapcsolatban. Alkalmat adunk az alkotásra! Béndek Péter, azorszagfaja@gmail.com -- Van helyed köztünk, várunk!

69 komment

2015.07.12. 13:36 HaFr

Hozzászólás Kerék-Bárczy Szabolcs házasságról írt gondolataihoz

Kerék-Bárczy Szabolcs nagyon szimpatikus ember, olyannyira annak találom, hogy nagyon sajnálom, hogy a DK-ban politizál. Sok dologban egyetértek vele, a házasság kapcsán a Népszabadságban közölt gondolataihoz azonban hozzátennék egy-két szempontot.

KBSZ végeredményben a melegek házasodási joga mellett érvel, és a fő érvei, hogy 1.) "a legörökebb érték a szereteté, az általa vezérelt kapcsolatoké", és hogy 2.) "ha két felnőtt ember szabad akaratából dönt úgy, hogy családban kíván élni, s ezt a házasságkötés aktusával kívánja megpecsételni, valamint az ezzel járó jogokat és kötelezettségeket is vállalja, miért ne tegye? Minden ilyen közösség a stabilitás egy újabb kis szigetét hozza létre ugyanis, a szeretet eggyel több fellegvárának az alapjait rakja le, amely a nagy közösség, vagyis a társadalom integritását erősíti."

A szeretet egyfelől, a jogi stb. konzekvenciákkal is rendelkező stabilitás másfelől. Azt hiszem, ezek olyan érvek, amelyek valóban arra csábítanak, hogy ne tagadjuk meg a házasságot a meleg pároktól sem. KBSZ szerint is "mindebből logikusan következik, hogy a házasság fontos intézmény, függetlenül attól, hogy az abban részt vevők milyen neműek."

Sajnos azonban nem így van. Egy intézmény sok esetben nem változtatható tartalmilag anélkül, hogy maga az intézmény létjogosultságát ne vesztené. Ha egy parkban kerítéseket húzok fel és állatokat költöztetek belé, az attól kezdve nem park lesz, noha továbbra is lehet sétálgatni benne, hanem állatkert. A szeretet nem menti meg a házasság (ahogy a sétálás a park) intézményének eredeti értelmét -- hogy heteroszexuális pártok gyermekáldásban kiteljesülő kapcsolatának jogintézménye --, ha a jelentését kibővítjük, hanem ellenkezőleg, az eredeti értelme radikálisan sérül. Ez azért van, mert NEM a szeretet definiálja a házasságot. Ellenkező esetben valóban megnyithatnánk az intézményt a poligámia, a pedofília stb. előtt is. A házasság intézményével szemben más elvárások is érvényesülnek, amelyeket részint a jog, részint egy kultúra állít fel.

A másik érvről, hogy mi erősíti két ember kötelékét, illetve a társadalmi integritást, szintén nincsenek jó híreim. Egy, vagyonmegosztásra stb. vonatkozó jogbiztonságot lehet teremteni házasságon kívüli eszközökkel is. Kettő, minden második házasság felbomlik Magyarországon. Három, a melegek házassága jelenleg éppen a társadalmi dezintegrációt erősítené.

Magyarul, KBSZ jó szándékú érvei nem elégségesek. Én sokkal inkább azt látom a melegek házasságának megerősödő vágyában, hogy bevegyenek egy hagyományos intézményt -- csakhogy, mint írtam, ezzel radikálisan módosulna az intézmény jelentése általában is, de a tradíciók hívei számára különösen. Valójában tehát leginkább egy kultúrharcról van szó, amelyben mindegyik félnek igaza van a saját szempontjából, győztes érvet nem látok a színen, és a végső soron egyéni értelmezések, ízlések, értékítéletek döntik el, ki hova áll. Azon viszont nem szabad csodálkozni, hogy a hagyomány oldalán állók meg akarják majd védeni a világukat. Szerintem nem is érdemes őket (minket) támadni most -- erről lebeszélnék mindenkit. Ha tíz-húsz év alatt egymáshoz csiszolódnak majd a világnézetek, sokkal kevésbé antagonsztikusan lehet majd megoldani a kérdést. Amint írtam, úgy is minden a homogenizáció felé vezet, és a melegházasság csak egy lesz a civilizáció gyorsuló átalakulásának útján, amit egy konzervatív ugyan megsirathat, de sokat nem tehet ellene azon kívül, hogy nem maga szélesíti azt. Ebben különbözöm KBSZ-tól.

414 komment

2015.07.12. 07:59 HaFr

A szegénység rombolja a piacgazdaságot

Az egyik legnehezebb feladat Magyarország hajójának megfordításában annak elhitetése lesz a szegényebb rétegekkel, hogy a piacgazdaság az érdeküket szolgálja. A kulcsmondat ennek során nem az, hogy a piacgazdaság korlátozása (az állam és az állami korrupció növekedése) növeli a szegénységet, hanem fordítva: hogy a szegénység rombolja a piacgazdaságot mint a társadalmi béke legfontosabb intézményét.

Görögország drámai sorsán látszik, hogy egy népnek őrizni és a szellemüknek megfelelően javítani kell az intézményeit, mert az intézmények deformálódása és lezüllése után nagyon keserves visszanöveszteni őket, szó szerint generációk mehetnek rá, ha sikerül is. (Magyarország ugyanazt tette, mint Görögország, csak a jogállami kultúrával, és mivel ez látszólag nem érinti közvetlenül a kritikus többség pénztárcáját, egyelőre nem foglalkozik vele a kritikus többség. Pedig ez csak egy lassabb méreg, de a hatása hasonló lesz: bénító, elhúzódó válság.) A görög válságra ma nincs jó megoldás, valószínűleg az ellenőrzött, strukturális reformok melletti fokozatos, feltételekhez kötött adósságkönnyítés volna még a valamennyire is optimális forgatókönyv -- hogy visszanyerhessék, pontosabban kiépíthessék a produktív szabadpiacot. Merem remélni, hogy végül megállapodnak valami ilyesmiben.

A működő piacgazdaság -- amelyből egyre kevesebb van az állami és a korporatív hatalmi koncentráció miatt, ami megint csak aláhúzza az államok felelősségét a jogrendszer alakításában is -- optimálisan osztja el az értékteremtést és a vásárlóerőt. Magyarországon azt jelentené, hogy a szegényebbeknek több jut, a kirívóan gazdagoknak kevesebb, a korruptaknak meg majdnem semmi. A piacgazdaságban növekedik a vásárlóerő és nő a hatékonyság, visszafordulhat a vagyoni különbségek kiugró (dezintegrációs erejű) növekedése, érthetővé és szerencsés esetben kultúrává válik az értékteremtésben viselt személyes és állami felelősség, végül a lehető legszabadabb piac és az alkotmányos jogállam egymást erősítik. A korrupt állam elhatalmasodása keltette szegénység viszont egy polgárosulatlan országban a piacgazdaság további gyengülését hozza, mert a lecsúszás -- nem felismerve a valódi okait -- az államtól remélt biztonság iránti hamis vágyat erősíti, és ez az ördögi kör végleg kiszolgáltatja a társadalmat a korrupt vezető rétegnek. A szegénység rombolja a piacgazdaságot.

Ferenc pápa egészen baloldali érvkészlettel szólal fel a szegénység ellen -- meg a pénz uralma ellen. Én is felszólalok a szegénység ellen -- és a pénz intézményes uralma, az egyensúlyi piacgazdaság mellett. A szegénységgel szemben nem lehet se moralizálva, se antikapitalista érvekkel felvenni a harcot. Erkölcsi és a szabadversenyes kapitalizmust támogató alapról lehet. Ez utóbbiak is épp elég feladatot rónak egy államra -- megfelelő törvénykezés, önmaga visszanyesése, radikális antikorrupció, a társadalmi autonómiák erősítése, okos integráció --, de még reálisan elvégezhetők. A moralizálás és az antikapitalizmus oda vezet, ahonnan a görögök most érvelnek. Semmi eszközük, legfeljebb a fenyegetés, hogy romba dönthetik a világunkat -- egy olyan világot, amelyben az EU se a gazdasági (grexit), se az alkotmányos-erkölcsi (hexit) küldetését nem tudta ellátni, de a bedőlése káoszt és adott esetben háborút hozna. Bármi is lesz a kimenetel most, alapvetően kell újragondolni a piacgazdaság, az alkotmányosság, és Európa jelentését. 

Mindenesetre látszik mindebből, hogy egy konzervatív politikus (és a PKP) feladata tulajdonképpen milyen egyszerű is -- szemben a folyamatosan válságot támasztó más-más színű radikálisokéval. Mindössze az értékteremtés és a vásárlóerő egyensúlyát szolgáló intézményes rendszert (hosszabb távon kultúrát) kell világra segítenie, amely egyszerre fogja az erkölcsöt, az elégedettséget és az emberséget szolgálni.

137 komment

2015.07.11. 14:05 HaFr

Lemondtunk a képzelőerőnkről

Minden nagy tett egyfajta álmodozásból, precízebben a képzelőerőből indul ki, és itt nagy tett alatt bármit érthetünk, ami egy ember életének egy jobb formájára vonatkozik: jóságra, gazdagságra, sportolói vagy művészi karrierre, családanyai vagy családapai babérokra, sorolhatnám. A képzelőerő a valósággal szemben működik, ha nincs, akkor az ember óhatatlanul fogja marad a mindennapoknak. A képzelőerő az akarattal párosulva csodákat művelhet, egész nemzetek nőttek fel a mítoszán -- gondoljunk az Egyesült Államokra --, sorsokat változtat meg gyökeresen, nyugodtan mondhatjuk, hogy a boldogság és az elégedettség egyik legfontosabb forrása. Se szeri se száma az olyan (többnyire őszinte) motivációs beszédeknek, amely a képzelőerő és akarat győzelméről szól a szegénység, az alacsony társadalmi státus, a kilátástalanság, a reménytelenség, az elnyomottság fölött.

Most akadtam a kezembe Benedek Tibor (vízilabdázó) vallomása:

„Sosem volt különösen jó labdaérzékem, sosem fociztam, kosaraztam jól, nem dobtam különlegesen nagyot a labdával, és ma már ennél is kisebbet dobok. Nem vagyok kifejezetten sem erős, sem okos, nem úszok túlságosan jól, a vízfekvésem teljesen átlagos. Gyerekkoromban tizenegyszer szúrták fel a fülemet, ugyanennyiszer tiltott el az orvos az uszodától. Magasságomat nézve ma már kicsinek számítok a csapattársaim között, súlyra viszont 15 éve elértem a 100 kilót. Szépen beszélni talán sosem tudtam, középiskolai eredményeim közepesek voltak, sosem gondoltam, hogy a mondataim hatással lehetnek másokra. A katonaságtól gerincsérv miatt felmentést kaptam, azóta már a nyakamban is van két porckorongsérv, 16 éve csuklószorítóval játszok, képtelen vagyok a kézfejemre támaszkodni. Először 2005-ben voltak problémáim a szívemmel, amik 2009-ben megismétlődtek.
Mégis, ha legvégül össze kellene foglalnom a sikereim okát, csak annyit mondanék, hogy mindig én akartam jobban. Ez ez én tehetségem.”

Nyilvánvalóan úgy is van, ahogy mondja.

Amikor egy nemzetről lemondanak a tagjai, először a képzelőerejük rá vonatkozó részét hagyják maguk mögött, majd az akaratukat arra vonatkozóan, hogy javítsanak rajta. Ha van egyéb ambíciójuk, akkor az konfliktusba kerül a lélekben már elhagyott nemzettel, és az egyik előbb-utóbb legyőzi a másikat. Az illető vagy megszokik, vagy megszökik. Amikor a nagyratörőbbeknek már nincs értelme álmodozni, képzelődni egy jobb sorsról, és le kell mondani róla, vagy külföldre menni megvalósítani, az egy ország végét jelenti. Félreértés ne essék, Magyarországon nem új keletű jelenség ez. A kisemmizettek autonómabb részének távozása már több mint száz éve tart, amit nem lehet nem analógiába állítani az ország folyamatos kikerülésével a nyugati kultúrkörből. Akik -- habár kisegzisztenciák voltak, vagy főleg ezek -- polgári életformára vágytak, akik értelmiségiek voltak, de egészen nagyot akartak alkotni, túlnyomórészt elmentek Ferenc Jóska, Kun, Horthy, Rákosi, Kádár, és Orbán idejében is. Ennyit a rendszerváltás beteljesítéséről.

Magyarország sosem kedvezett a képzelővel és akarattal megáldott embereknek, most már viszont intézményesen fordul ellenük. A túlnyomó részünk azon a szinten tengődik, amit a politikai osztály felajánl. A nagy többség lemondott magáról és az országról. Félmillió pedig kint. Itt tartunk. Innen szép kell nyerni.

135 komment