1000 A MI HAZÁNK

" Míg más parlamentáris országokban a jobboldal általában a józan és megfontolt konzervativizmust, a tradíciókhoz való ragaszkodást tekinti hivatásának – nálunk a magát jobboldalinak nevező kormányzati rendszer ezekkel ellenkező törekvéseket mutat. Alkotmányjogi téren a parlamentarizmus elsorvasztása és látszatparlamentarizmussá süllyesztése ennek az állítólag jobboldali kormánypolitikának egyik fő célja. A vezérkedés, az egy akarat érvényesülésére felépített és minden bírálat elnémításával kialakított nemzeti egység, másrészt gazdasági téren az individualista gazdálkodást mindinkább elfojtó, egy újfajta kollektivizmus felé elhajló, sokszor már a magántulajdonba is belenyúló törekvések: nehézzé teszik egy konzervatív politikus számára, hogy ezzel a jobboldallal azonosítsa magát.” (Gr. Apponyi György, 1935)

Friss topikok

Béndek Péter blogja

2017.07.28. 07:57 HaFr

Ezzel tudná az EU bedönteni az Orbán-rezsimet

Képtalálat a következőre: „european citizens”

Van egy viszonylag sima útja Orbán uralma megdöntésének, amely végső esetben rendelkezésére áll az EU-nak -- nemcsak a magyar ügy "kezelésében", hanem az unió egysége érdekében. Nem az egyedi országok (befektetők) tőkemegvonó intézkedésére gondolok, ami természetesen önmagában is súlyos zavarokat okozna egy olyan tőkeszegény ország mindennapi életében, mint a mienk. Nem a külföldön dolgozó magyarok munkavállalása vagy a munkavállalás feltételeinek korlátozására gondolok, amelynek hasonló hatása lenne -- és ha ezek ellentétesnek tűnnek is az EU mai szellemiségével, adott esetben beleférnek majd a két- vagy háromsebességes EU logikájába. Végül, nem a 2020-as költségvetésben egyébként is várható forráskorlátozásra gondolok.

Amire gondolok, az éppenséggel jogkiterjesztés: az EU-s állampolgárság létrehozása -- akár egyoldalú aktussal, akár néhány tagállam részéről --, amely alternatívát kínálna az ország EU tagságát féltő magyar polgároknak, és végső soron azt a lehetőséget adná a sorsukat féltő magyaroknak, hogy legálisan, tartós garanciával letelepedjenek valamelyik nyugati országban, ha akár a fent említett korlátozásokra kerülne sor, akár fenyegetőnek éreznék Magyarország kiválását az EU-ból, mert Orbánnak ehhez támad kedve.

A Polgári Konzervatív Párt megfontolja ennek a valódi -- alanyi jogon, tehát mindenkinek személyesen, és nem az országa EU-s tagsága révén járó -- állampolgárságnak az európai köztudatba való beemelését és egy európai népszavazással való megmérését, adott esetben kikényszerítését. Az európai tagságunk nem babaruha, ez az a határ, ahol Orbán próbálkozásainak megálljt kell parancsolnunk az életünk védelmében. Ha a miniszterelnök nem képes egyértelműen garantálni Magyarország EU-tagságát, akkor nekünk, magyaroknak kell a személyes sorsunkról gondoskodni ezen a téren is.

Várakozásaink szerint az EU-s állampolgárság reménye olyan biztonsággal töltené el a 75%-nyi Európa-párti honfitársunkat, hogy erőteljesebben szállnának szembe az Orbán-rezsimmel abban a tudatban, hogy Európát védik, miközben nem mellesleg végre értelmesen lehetne beszélni az EU-ról ebben az országban. Újra lehetne  tárgyalni arról -- végre valódi nemzeti fórumokon, nem manipulatív "konzultációk" és propagandakampányok keretében --, hogy milyen Európát akarunk, és miért is életbevágó, hogy egy hatékony EU része maradjon az ország. Nem utolsó sorban, ha a magyaroknak választaniuk lehet majd (sose jussunk ide!) az EU-s és a magyar állampolgárság között, akkor reális alternatívák között tudnak majd választani, ami fegyelmezően hat majd az olyan politikai bűnözőkre is, mint a jelenlegi országvezetők. Az EU-s állampolgárság végső soron az egyébként is várható elmozdulás lehetne a föderatív EU felé, amely így -- helyesen -- az állampolgári jogokkal, nem pedig valamiféle szokásos bürokratikus hókuszpókusszal kezdődne.

696 komment · 1 trackback

2017.07.26. 08:02 HaFr

A függetlenség - halál

Képtalálat a következőre: „robotics people”

A McKinsey tanulmánya szerint húsz év múlva (!) a mai emberi munkaidő több mint 50 százaléka, 2050 körül a 80%-a automatizálva lehet a világban -- ami ugyanakkor kétszeresére növeli a termelékenységet. A Nyugatra visszatér az olcsóbb munkaerő miatt keletre vándorolt tőke egy része, elsősorban a komplexebb iparágakban, amelyek felvevőpiaca még mindig inkább itt van. A technológiai változások tőkekoncentrációhoz és a nagyobb vállalatok megerősödéséhez, és a középcégek ritkulásához vezetnek, miközben kinyílik az egyedi ötletekre alapozó, magasan digitalizált kisvállalatok előtti tér. A munkaerőn belül jobban elválik a kreatív és a viselkedésmanipulációval irányított rész, az utóbbi pedig súlyos etikai kérdéseket fogja felvetni. Erősödni fog a demokrácia feletti korporatív fölény, ami nagyobb gazdasági és politikai térségek kényszerű kialakítását vonja maga után, amelyek egyedül lesznek képesek kielégíteni a válallatokkal szembeni ellensúlyok szerepét.

Amint látszik, az Accenture és mások által megerősített -- nyilván durva, de alapvetően aligha téves -- jövőképben egy szó sem szól az illiberális demokráciákról, és még a nullánál is kevesebb Orbán Viktorról és Európa orbánista megmentéséről. Nem véletlenül. Az utóbbi kampány egy vicc. Magyarországnak csak akkor van esélye ebben a világban, ha ahhoz az erősödő integrációhoz fog tartozni, amelynek egyedül lesz esélye a demokrácia és a tömegek igényeit érvényesíteni a fogyasztók és korporációk által közösen diktált tech változásokkal szemben. Európa föderalizációjának nincsen alternatívája, ha fenn akarjuk tartani az emberi jogok, a politika demokratikus irányítása és a technológiai változások előnyei méltányos elosztásának rendszerét, vagy netán meg akarjuk őrizni az életmódunkban a klasszikus kultúránk hagyatékát.

A "magyar szuverenitást" védelmező fideszes pankráció ismét annak a függetlenségi nacionalizmusnak a nemzetellenes megnyilvánulása (politikai bűnözők ajkán), amely a legnagyobb kárára van az országnak, mióta csak létezik, mert akadályozza a nemzet és a modernizáció szempontjainak egyensúlyi kezelését. A magyar nemzet már most nem képes a fennmaradásra. A munkaereje elvándorol, a megélhetéséhez szükséges tőke (beruházások) nyugati eredetűek, a GDP-je 3-4%-a a nyugati adófizetők adománya, az állama kizsigereli és lerabolja az erőforrásait (korrupció). A magyar nemzet önvédelemre képtelen ebben a komplex hatalmi környezetben, és ez a pozíciója csak romlani fog. A magyar nemzet kapcsán ilyen körülmények között szuverenitásról és önállóságról beszélni, és főleg elhinni ezt, a legveszélyesebb élethazugság, ami Trianon óta pusztított ebben az országban.

Az Orbán-rendszer nemcsak szemben halad a forgalommal -- ahogy mondani szokás -- a történelem országútján, de éppen emiatt a leggyengébb magyar kormány is, a leggyengébben tudja védeni a nemzeti érdeket (hozzáteszem, itt már a "gyenge" is a képességei és akarata szédelgő feldicsérése, hiszen ha valakit véd, az egyedül a saját politikai kasztja). Ez egyszerűen tény, amit éppen azok a szegényebb milliók fognak a leghamarabb érezni a csupasz bőrükön, akik nemzetközi mércével teljesen versenyképtelenek, de egyre inkább Orbán szavazóbázisának nagyobb részét adják -- mert bedőlnek a pofátlan nacionalista demagógiának. Na, ami velük szemben folyik ebben az országban, az bűn.  Az Orbán-rendszer stratégiája tízmillió magyar emberrel és utódaikkal kapcsolatban -- miközben korunkban minden nap sokszorosan számít az ország jövője szempontjából -- a stadionokig, Sorosig és a sajtó vegzálásig terjed. De megteheti, mert az ellenzéké dettó. Sötétség és irracionalitás szállta meg az országot, nem először, de most különös egyöntetűséggel és romboló kedvvel.

111 komment

2017.07.25. 07:12 HaFr

Egy nemzetet a polgárai tesznek naggyá, nem az állama

Képtalálat a következőre: „széchenyi eu”

A magyar nemzet konkrétan úgy jött létre, hogy kb. kétszáz évvel ezelőtt kellett egy politikai projekt, amely a bécsi abszolutizmusnak alternatívája lehetett az ország modernizációjában. Nem beszélhetünk persze egyetlen döntésről, de arról nagyon is, hogy az ország szellemi elitje pontosan tudta, hogy gyökeresen más politikai arculatot kell adni annak, ami addig csak népként (együtt élő, egy nyelvet beszélő, közös eredettudattal rendelkező emberek masszájaként) létezett az ország határain belül. A Reformkornak ez volt a célja.

Az eredetileg nemzetséget, később népet jelentő gens-ből így alakult ki -- a kizárólag a nemességet magába foglaló (közjogias) natio logikáját kölcsönvéve -- az a projekt, amelynek célja a gens beemelése volt a natio-ba (a közjogba, "az alkotmány sáncai mögé"). Ehhez a habarcs a nyelv és a magyar kultúra/gondolkodás megalapozása volt (nyelvművelés, politikai és tudományos közélet), a projekt célja pedig -- mai szóval -- a versenyképes ország létrehozása (polgárosulás, modernizáció), olyan országé, amely közben az abszolutista modernizációval szemben, különböző elképzelések szerint független is. Széchenyi, Wesselényi, Kossuth stb. "alprojektjei" mind erről szóltak: a reformkori nagyjaink erről írtak, ezért mozgósítottak, ennek szentelték az életüket.

A nemzet tehát a polgároknak (a népnek) a megszervezése akart lenni egy függetlenségi és modernizációs program mentén. A nemzet akkor liberális, modernizáló projekt volt, tulajdonképpen a nép inkubátora, amíg az nem erősödik meg annyira, hogy -- közösségként -- képes legyen önálló, produktív életre. De a nemzet programja rövidesen a nemzet (lehetősége) ellen fordult. E blogon már többször elemzett módon a liberális nacionalizmus, amely a nemzeti projekt gondolati, ideológiai alapja volt, a kezdettől tartalmazott egy kettősséget: a haza (a függetlenség) és a haladás (a modernizáció, polgárosulás) ügyét egyszerre kellett volna diadalra vinnie, de a magyar vármegyei nemesség ellenállása (kiváltságőrzése) és a bécsi centralizáció kettős nyomása alatt ez a kettős program rövid időn belül az összetevőire esett.

A politikai függetlenség lehetetlenné válásával (szabadságharc bukása, majd Kiegyezés) a függetlenségi összetevője permanens sérelmi állapotba került (a magyar nemesség "sérelmek", gravamenek mentén levelezett az udvarral), és mivel politikai értelemben elveszett a lehetősége, befelé fordult, pótcselekvéssé, majd önemésztő belső kórsággá vált (kulturális, etnikai, majd rasszista-idegengyűlölő fázisok), amely a nemzetet a valós vagy vélt ellenségeivel szemben határozta meg (ez legújabban Brüsszel és Soros), mert ettől érzékelte a legjobban magát. A lényeg: ez a függetlenségi nacionalizmus a korábbi társa, a modernizációs összetevő ellen fordult, és több mint egy évszázada folyamatosan a polgári modernizáció ellenében él. 

A függetlenségi nacionalizmuson létrejött, súlyos komplexusokkal terhelt nemzet (a magyar nemzet mint olyan) genetikusan (fejlődéstörténetileg) képtelen a modernizációra, polgárosodásra), aminek a jelentőségét nem lehet túlbecsülni. A nemzet úgy konstituálódott,"úgy raktuk össze", hogy csakis a polgárok és a nép ellen működhet, amelynek pedig inkubátoraként indult (itt nyugodtan lehet az újszülöttek inkubátorára gondolni). Ez a nemzet mára világosan elhibázott projekté vált. Ahelyett, hogy a polgárokat és a népet szolgálná, felébe kerekedett, és a neki rendszert nyújtó állammal összefogva a polgárok ellenében működik, elszabadult hajóágyúként lövöldözik a mi legénységünkre.

A polgári nemzetek logikája szerint a nemzet és az állam a polgárokat, a népet szolgálja. Magyarországon ellenben százötven éve, illetve a magyar függetlenség visszanyerése (1918) után fokozott erővel uralkodik rajta. Az egykori liberális projektből durván államelvű, elnyomó projekt lett, amely a nemzet keltette (függetlenségi) szenvedélyeket és az ezek kiélésével kapcsolatos traumákat kihasználva folyamatosan rombolja a termékeny polgári élet lehetőségét. Magyarországon ma (is) az államnak és a politikai elitnek van nemzete, amelyet a polgárok elnyomására használ (ki); a magyar nemzet nem a polgároké, akik azt közösségeik és kultúrájuk összjátékában működtetnék sokkal nagyobb plaszticitással és termékenységgel, mint ahogy azt az állam teszi. A polgárok az etnicizáló államias nemzetszemlélet fogságában vergődnek, és addig nem lehetnek se szabadok, se gazdagok, amíg ezt az államot el nem takarítják és nem hoznak létre erős társadalmat az erős állam helyett. A nemzet erejét a társadalomnak kell adnia, nem az államnak.

Az állam ereje nálunk hagyományosan a társadalom gyengeségének a jele, és sajnos az állam erejének nagy része régóta az elhibázott nacionalizmusunkból származik; egyszerre kellene tehát a nemzetnek az őt létrehozó (függetlenségi) nacionalizmussal és az állammal szembefordulnia, ami a hagyományosan gyenge, kiszolgáltatott állapotában csaknem lehetetlen. Egyedüli vékony útként az EU integrációjában való részvétel kínálkozik, amelyen keresztül visszaépíthető a nemzeti gondolkodásba a reformkori modernizációs elem, ugyanakkor megszabadulhatunk az elnyomó állam és a függetlenségi nemzetkoncepció baljós, megnyomorító egymásba játszásától. Ne feledjük, éppen ez az utóbbi összjáték az, amely a nemzetet hagyományosan elveszejti nálunk.

A függetlenségi nacionalizmus (az etnicizáló, illetve rasszista fázisaiban) az állammal karöltve előbb bűnös lett az országterületünk kétharmadának elvesztésében, aztán Auschwitzban véreztette tovább a magyarságot, utána a bolsevizmust éltette tovább annak nemzetieskedő komponensén keresztül, ma pedig fiatal tehetségeket és családokat hajt külföldre, az erkölcsi és anyagi korrupció "nemzeti" legitimálásával apasztja az anyagi forrásainkat, az EU ellen mozgósítva a szövetségi rendszerünket gyengíti stb. Ez a nemzet olyan kudarcos projekt, amelynek csak a föderatív EU-ba való belépésünk vethet véget, amit ráadásul sürgetően követelnek a világban -- a várható gyökeres technológiai változásokkal -- tovább erősödő globalizációs folyamatok. Ezzel lehet alkalmunk visszatérni a reformkori függetlenségi és modenizációs projekthez, és végre összhangba hozni a polgári élet reményét a nemzet céljaival.

226 komment

2017.07.23. 12:42 HaFr

A magyar nemzetet meg kell menteni a magyar államtól

 Kapcsolódó kép

Nagy szerencséje a magyar nacionalizmusnak, hogy miközben minden okunk megvan megválni tőle, ez összecseng a világ változásai adta lehetőséggel is. A magyar nacionalizmus és az általa létrehozott nemzet alapvetően sikertelen program. Annak idején, amikor az abszolutizmussal szemben a XIX. század elején létrejött a nacionalizmusunk, két célja volt: a politikai függetlenség és a modernizáció (polgárosodás). A rövid reformkori virágzás után azonban a haza és a haladás közös programja megbukott (győzött a vármegyei kiváltságvédelem maradisága, együtt a bécsi birodalmi centralizációval), a politikai függetlenség reális lehetősége elveszett, és a folyamatos frusztráltság, amit ez okozott, a függetlenségi törekvéseket tartósan szembefordította a modernizációval (vö. a Kiegyezés folyamatos revíziójára tett kísérletek, amelyek a szellemiségükben Trianon revízióját előlegezték).

A hazai modernizáció a Habsburg, majd bolsevik nyomás alatt, illetve ma az EU-val a háttérben visszatérően mint szuverenitásellenes, külső, nemzetietlen gyakorlatként jelentkezett. Különösen tragikus ez úgy, hogy közben a "harmadik út" egyik autochton programja sem bizonyult életképesnek -- már gondolatként sem.

A magyar nacionalizmus meghatározó vonása: a függetlenségi túlsúlya, emiatt pedig a nemzet- és társadalomellenessége. A függetlenségi nacionalizmus hozta létre és definiálja a nemzetet, amely így nem tudja integrálni a külső, vagy létrehozni a saját belső modernizációs kompetenciáit. A nemzet olyan lett, amilyenné a nacionalizmus (antimodernizációs) alakváltozásai tették. Ez a nemzet genetikusan (fejlődéstörténetileg) versenyképtelen, a függetlenségi kódjának kulturális, etnicista, rasszista és xenofób jegyei aláássák a szigetszerűen, töredékesen jelentkező modernizációs nekilendüléseit.

A függetlenségi nacionalizmus rombolja és szegényíti a politikai közösséget. A globalizációnak nem tud termékeny hazai szűrője lenni, tehát nincs szó arról, hogy az erős hazai nemzetállam segítené a magyarok boldogulását a globalizáció nemzetek fölötti logikájával szemben. A magyar nemzet a mai állapotában csak vesztese lehet egy feltartóztathatatlan, nála sokkal erősebb folyamatnak, amit a világ technológiai, gazdasági és kulturális átalakulása jelent.

Újra kell gondolni a magyar nemzetet ahhoz, hogy a lényege -- a politikai közösség magyar volta és kulturális identitása -- fennmaradhasson, sőt kibővülhessen az elszakadt magyarsággal. Ehhez alkalmas változást jelent az EU erősödő integrációja, feltéve, hogy minél hamarabb a részesei leszünk. Előbb-utóbb itt, az alvégen, úgyis a részesei leszünk, de minél később, annál kiszolgáltatottabb formában -- előtte még egy-két vargabetűvel a keleti diktatúrák felé. De Magyarország geopolitikai adottságai és tőkeellátottsága olyan, hogy mi mindenképp a közép-európai (német) kultúr- és érdekkör részei leszünk, ami ellen lehet rugdalózni, de nem érdemes. Éppen ezer-egyszáz éve van már így.

Ezért a nemzetet egyre inkább el kell oldani az államtól, és egyre erősíteni kell kulturálisan, amely áttételesen a kompetenciái erősítését kell hogy jelentse a kulturális hagyományai minél nagyobb részének (kritikai) átgondolásával és megmentésével. (A magyar nemzet hordozójává a tágan vett kultúrának -- közös gyakorlatoknak -- kell válni a magyar állam helyett.) Magyar nemzet -- szeretném remélni -- nem volt, hanem lesz. Államként kevésbé, mint kulturális élményként és erőként, kulturális autonómiában és szubszidiáris közigazgatási szervezetben az EU-n belül. Ez a modernizációs nacionalizmus értelme, amelynek fel kell váltania a mai függetlenségi kudarcsorozatot, ha jót akarunk magunknak. Orbán képviselheti a mai szenvedélyeinket, lehet övé még a holnap, de egy hét múlva már sehol sem lesz. Nekünk arra kell gondolni, mi lesz egy hét múlva.

A szupranacionális közigazgatási egységek kialakulása a ránk váró gazdasági és technológiai változások fényében csak idő -- és nem túl hosszú idő -- kérdése. Nem szabad hagyni, hogy a magyar nemzet együtt vesszen el a magyar állammal. De amíg az állam el nem enyészik fölötte, a nemzetet nagyon meg kell erősíteni, és az EU-t alkalmas, a hagyományait integráló, a liberális demokráciát minden kulturális egységével szemben érvényesítő értékrend mentén kell átalakítani. Ez a feladat sem várhat Orbánra, aki a nemzet gyöngítésében és a hosszabb távon halára ítélt állam erősítésében érdekelt.

165 komment

2017.07.22. 17:06 HaFr

Egy közepes Orbán-beszéd is bőven elég

Képtalálat a következőre: „orbán tusnádfürdői beszéde”

Teljesen mindegy, mit mondott Orbán, mennyi benne a delírium és az igazság, amíg -- unos-untalan lehet ismételgetni -- ott van benne a narratíva, a sztori, a világkép, identitás, nevezzük bárhogy. Márpedig ott van. Változnak a hangsúlyai az évek során, ha csak az utóbbi tíz évet nézzük, mégis elég összefüggő ahhoz legalább az egyik évről a másikra, hogy hihető legyen. A hihető voltát az évszázados magyar szenvedély (amit én függetlenségi nacionalizmusnak nevezek) és a szenvedély történetté formálása okozza, amelyre a politikai döntések értelmezését csak ráfűzi, illetve a szavazóit eligazító jövőképét alapozza (ma éppen az EU "megrendszabályozását" és az orosz-török-izraeli csoporttal való kiegyezést illetően).

Ilyen szenvedélyből táplálkozó narratívája nincsen az ellenzék egyik pártjának sem, következésképp a megszólalásaik folyamatosan az inkoherens, esetleges, felelőtlen, talmi fotelpolitizálás látszatát keltik, aminél a valóság sem sokkal jobb. Ezért van, hogy -- nézzük meg a mai Orbán-beszédre adott szánalmas nyilatkozataikat -- valóban semmi félni valója tőlü(n)k a Fidesz elnökének. Fogalma sincs senkinek, mit akar a P, az LMP, a DK stb., illetve amit tudunk, abban nagyon kevesen akarnak társutasok lenni. Ezek a pártok Európáról beszélnek, ha jól tudom, de képtelenek elhitetni a választókkal, hogy egy, tudják, miről beszélnek, kettő, hisznek abban, amit mondanak, három, érdemes a választóknak utánuk menniük -- és akkor a merő pragmatizmuson túli választói azonosulásról még nem is beszéltem.

A félreértések elkerülése végett ezek a pártok nem azért nem fognak össze, mert annyira különböznének a lényegüket illetően (hiszen nincs politikailag értelmezhető lényegük), hanem mert annyira ugyanolyanok (anti-orbánisták, ahelyett, hogy a saját jogukon lennének valamik), és ezért -- mivel mindegyik ugyanazt a semmit nyújtja némileg más profillal -- egyik sem hiszi el a másikról, hogy jobb lehetne nála: az antiorbánizmusban. Biztos lehet benne az olvasó, hogyha valaki rátalálna a megfelelő szenvedély alapú narratívára, amelyet egy vagy két megfelelő személyiség képvisel, rögtön tudná mindenki róla, hogy ő a kihívó. De ilyen kihívó nincs a láthatáron sem.

Le Orbánnal! Ezt most ki mondta, az MSZP vagy a Momentum? Juhász Péter vagy Vona Gábor? (A Jobbik, amelyik egy éve még a leginkább a közelébe került annak, hogy a saját jogán legyen valami, ma már szélsebesen esik szét.) 

A reaktív, súlytalan, esetenként látszatellenzékiséggel való szembefordulásra hét év nem volt még elég, miért lenne elég nyolc?

33 komment

2017.07.20. 20:14 HaFr

Csak a kapitalizmusban lehet szabadság

Képtalálat a következőre: „tradition and capitalism”

A romantikus illúziók pártja -- első ránézésre legalábbis -- minden kelet-európai országban torony magasan nyerné a választásokat. Az emberek békére, szeretetre, pénzre és sok szabadidőre vágynak -- talán értelmes, szórakoztató munkára még, ha muszáj. Ez lenne a szabadság és a humanizmus jogos győzelme végre a sok gyalázat és megaláztatás után, ami az emberi fajtának osztályrészül jutott.

De mégsem véletlen, hogy nincsen a romantikus illúzióknak pártja. Mert a baloldali értelmiség kivételével mindenki tudja, hogy nincsen ingyen semmi, például a fenti javak sem "járnak", sőt ami azt illeti, sosem lesznek általánosan elérhetők. Viszont elérhetők ma is bárki számára. (Nem mindenki számára. Bár éppen a robotizáció -- tehát a technológiai haladás és a termelékenységnövekedés -- révén válhat a legkönnyebben elérhetővé egy kedvelt baloldali cél, a garantált általános alapjövedelem.)

Az egyetlen rendszer, amelyben esély van arra, hogy bárki elérje ezt vagy egy másik álmát, a kapitalizmus és a liberális demokrácia közös rendszere. Az egyetlen meritokratikus (érdemelvű) rendszer -- szemben legelőször a szocializmusokkal, amelyek a piac és a társadalom destruktív kritikáját nyújtják (csökkentik -- gyakran radikálisan -- az össz-értéktermelést) minden ismert változatukban. Szemben az egyéb etatizmusokkal (államelvű politikai gyakorlatokkal). Szemben az autokráciákkal.

És szemben a piac korlátlan - persze sosem létezett - uralmával. Az államnak elő kell segíteni a piacra való belépést mindenki számára, ezt szolgálja az egyenlő színvonalú közoktatási rendszer és a jogállamiság, amely ellenőrzi a piac intézményeit (is). Kapitalizmus és liberális demokrácia együtt. Az előbbi az utóbbi nélkül barbarizmus, az utóbbi az előbbi nélkül nem lehetséges. Ezen kívül a konzervativizmus azt is mondatja velem, hogy az állam több olyan értékteremtő tevékenységet ismerjen el, amelynek nincs piaci kompenzálása, gondolok itt a gyereknevelésre, a hosszú távon megtérülő (pl. kulturális) alkotásra, foglalkozzon a nemzeti gondolkodás kompetencia-alapú, mindenki számára felérhető és nyitott modernizációjával, őrizze a közösségi értékeket és hagyományokat akár integratív, akár antikvárius formájukban stb.

A kapitalizmus áll a legszorosabb kapcsolatban az összes ismert és kipróbált politikai rendszer közül a humanizmussal. Ebben a legnagyobb az esélye az emberhez méltó életnek, az önmegvalósításnak, a boldogságnak, a megnövekedő szabadidő és a létfenntartás könnyebbsége révén a másokkal való törődésnek stb. Aki a szocializmusok (az újraelosztó és államias szemlélet) nevében szembeállítja a humanizmust a kapitalizmussal (a termelő és értékteremtő szemlélettel), az kihasználja a legtöbb ember romantikus illúzióit és nem mellesleg újrajátszani készül az antihumanizmus valamelyik forgatókönyvét.

152 komment · 1 trackback

2017.07.19. 08:15 HaFr

Tragikus antikapitalizmus

Kapcsolódó kép

Magyarország tragikus állapotba verekszi magát az orrunk előtt, mert alapvető kompetenciahiányain a politika rendszerszerűen tovább ront. A világ működésének logikája ismert. Az erősek győznek, a gyengék elbuknak vagy megalkudnak. De hogy ki lesz erős, az távolról sem eleve eldöntött. Egy kis ország is lehet erős -- elsősorban olyan niche tudás/kompetenciák révén, amelyeket megtalálni tipikusan politikai (közéleti) feladat és alapvető politikai (közéleti) egyetértést kíván. Svájc erre a legjobb példa, amely se nem gyarmatosító, se nem katonai hatalom, mégis nagyjából intakt módon fejlődhetett évszázadok alatt a hegyeire, a bankrendszerére és -- egyre dominánsabban -- a mérnöki tudásra támaszkodva. E folyamat hátterében azonban ott van egy még fontosabb kompetencia: az a hosszú évszázadok alatt létrejött öntudatos polgári szemlélet, amely türelmes, meritokratikus, kooperatív, okos.

És ott van Szingapúr, Dél-Korea, Ausztria, Szlovénia, Finnország és Észtország eltérő, de az itteni meglátásokat erősítő példái. És ott van -- bármilyen furcsa -- az Egyesült Államok, amely a megalapítása után 150 évvel már a világ legerősebb országa volt döntően a vállalkozói szemléletnek köszönhetően, amelynek az algoritmusa is ismert: bukás, tanulás, újrapróbálkozás, tanulás, bukás, újrapróbálkozás (...) siker, tanulás, siker. Kicsiben és nagyban egyaránt. Ugyanakkor az is igaz, hogy mindent összevetve a nyugati kultúrkörben jött létre a személyes és közösségi tudásnak az az összefüggésrendszere, amelynek révén egy ország tartósan gazdasággá válhat, ami ugyancsak tanulságokat rejt.

Ha Magyarországot valóban olyan különleges nép lakná, mint azt a nacionalizmusunk sugallja, akkor az ország már rátalált volna az utóbbi harminc év alatt arra az útra, amely legalább hasonló perspektívákkal kecsegtetne. Az analógiák mindig hibásak, és nem is célom ezek erősítése. Azt az ezoterikus tudatot támadom mindössze, miszerint a sikernek lehetséges a jelzett algoritmussal szemben álló magyar útja. A szisztematikus közösségi tanuláson innen nincs siker. Aki ezt támadja, a nemzetet támadja.

Magyarországot az intézményrendszerének fejlesztése lendíthetné előre, ami abban az értelemben egyszerre szerencsés és szerencsétlen, hogy a politikának van rá a legnagyobb hatása, és ha a politika központosított és autokratikus, adott esetben korrupt, akkor nem tölti be a megfelelő tudás kiválasztásának funkcióját. Az ország modernizációja elsősorban politikai (értsd, közösségi) akarat kérdése, amely mögött megfelelő közösségi tudásnak kellene állnia. A fejlett oktatási rendszer nem csak vagy nem elsősorban szakmai karrierre készít fel, hanem közösségi képességeket alapoz meg. Algoritmusunk uralomra juttatása tehát az oktatás és a kormányzati intézményrendszer (forrásallokáció és hatékonyság) függvénye. Mármost az autokratikus magyar politika köztudottan ezekre éppen negatív hatással van, azaz az előrelépés lehetősége már az első lépénél tragikusan elvész.

Csak az első lépés megtétele után lehetne ugyanis ráfordítani az ország szellemiségét a kapitalizmus és a meritokrácia útjára, amelyben az emberek többségének lehetőségük van felfedezni a bennük rejlő képességeket és erénynek tartani a kibontakoztatásukat. Ez az autonómiának és az önmaguk feletti hatalomnak olyan érzésével járna, amely aztán fegyelmezné az államot is, és ha ez a visszacsatolás beindulna, akkor a fejlődés önfenntartóvá válhatna, amelyet válságok sem rengetnének meg, mert az alapvető szemlélet -- és végső soron a produktív kultúra -- nem változna.

Magyarország nem eleve elveszett ország, de európai mércével nagyon mélyről indul a jelenlegi állapotában -- elsősorban, ami az átlagember szemléletét, valamint az önmagába és másokba vetett bizalmát illeti. Mint mindig, a történelmünk azon fordulhat meg, hogy képes-e ez a nép ilyen szemlélettel egy olyan kormányt hatalomba juttatni, amely végre tudja, mi a dolga, és képes is azt elvégezni. Újat mondtam volna bármelyik sorban? Nem.

173 komment

2017.07.16. 09:39 HaFr

A magyar néplélek válsága a kapitalizmusban

Képtalálat a következőre: „magyar néplélek”

Nézzük meg, kik vezetik a világ leggazdagabb embereinek listáját. Nem sorrendben, a legelterjedtebb számítógépes operációs rendszer atyja. Aztán az átfogó kapitalista logikát elsajátító nagyvállalati befektető (aka tőzsdeguru). Aztán egy hatalmas ruhakereskedelmi lánc (Zara) tulajdonosa, aki megtanulta másoknál innovatívabban üzemeltetni a cége ellátási láncát (kb. hogy milyen ütemben milyen termék jut el a fogyasztóihoz a világ bármely pontján). Aztán a Facebook tulajdonosa, aki gyakorlatilag szervezi a hétköznapi világ gondolkodását. Aztán a legsikeresebb számítógépes keresőprogramok atyjai. És úgy néz ki, rövidesen vezetni fogja a listát az Amazon, a világ legnagyobb kereskedelmi cégének tulajdonosa, amely vállalat egy elképesztően ügyfél-orientált könyvküldő szolgálatból fejlődött mára "élettechnológiai" konglomerátummá. És ide tartozik még természetesen az utóbbi száz év autóipari forradalmának (elektromosság + önvezetés) zászlóshajója, a Tesla (stb.) tulajdonosa.

Mind innováción, találékonyságon és kitartáson alapuló, elsőrendű szolgáltató (és ennek részeként termelő) cégek, illetve alapítóik. A lényeg mindegyik esetében a gondolattól a szolgáltatás hálózatának megszervezéséig tartó lánc. Egyik sem összeesküvés vagy a kelet-európai kormányzati maffiák keze munkája, hanem olyan bonyolult együttműködési hálózatoké, amelyeknek se a létrehozásában, se az üzemeltetésben nincs gyakorlata elégséges számú magyarnak ahhoz, hogy megváltoztassák a kapitalizmus hazai lehetőségeit illető közfelfogást. Maradnak nekünk véleményvezérként a provinciális politikai méltóságok.

Így a magyar néplélek szerint gazdaggá és sikeressé válni vagy globális összeesküvést feltételez, vagy kelet-európai kormányzati maffiák munkálkodásának eredményeként fog megvalósulni. És mivel a magyar nép nagy része pontosan tudja, hogy Orbánék lopnak, tudatos választásnak tűnik részéről, hogy úgy gondolja, a világ maradéka a magyarok ellen (potenciális kárára) esküdött össze, ezért jobb belenyugodni a nemzeti tolvajlás rendszerébe, amely megvéd ettől az összeesküvéstől, és legalább hazai.

Nyilván leegyszerűsítő a kép. Bántóan az. De a bántó leginkább az igazságrésze. A kapitalizmustól való történelmi idegenkedés és azt ezt kihasználó, mindent átjáró propaganda hatására a műveltebb húsz százalékot leszámítva mindenki más legalább hajlik a világ -- és különösen a pénzes világ -- működésében összeesküvést látni társaságok, zsidók, kormányok és lobbiszervezetek között, amelyben "nekünk" nyilván a kenyér száraz csücske juthat csak. Akkor maradjon már inkább az Orbán.

A magyar néplélek válsága annál erősebb, minél jobban maradunk le, illetve -- éppen a rossz választás eredményeként -- minél inkább nyilvánvalóvá válik, hogy Szlovéniától Párizson át a Szilícium-völgyig és -- egy másik logika szerint -- a Csendes-óceáni térségben folyó kínai terjeszkedésig kb. minden rendben van, legalábbis semmi olyasmi nem történik, ami rendszerszerű (maffiairányú) változásokat követelne a jobb élet érdekében a helyi társadalmaktól. Ahol a népeket vállalkozásra, találékonyságra, kockáztatásra és minőségre ösztönzik, ott nő a jólét és remény van a problémák egy részének megoldására, egy másik részének a féken tartására. Ahol a maffia uralkodik, ott kikerülhetetlenül szegénység és lecsúszás van. Ilyen egyszerű. A magyar néplélek -- még egyszer, mindösszesen a nemzeti képességünk ti. az együttműködő versenyre -- alkalmatlan ebben a világban megállni a helyét, márpedig a világ nem fog megváltozni.

A magyar néplélek -- az Orbán-rezsim triumfáló felszíne ellenére -- egyre mélyebb válságba kerül, mert egyre nő a távolsága a versenyképes nemzeteket irányító éthosztól. Erről tanúskodik az a mély, feloldhatatlan feszültség, amely a nyugatos, kozmopolita rétegeket eltávolítja -- testben és lélekben -- az országtól, amit persze a néplélek "idegenségnek" fordít le, de nem veszi észre benne a fogyó forrásainkat, aminek megfontolásra és újratervezésre kellene ösztönöznie. Ahol a fő közéleti témákat Bayer Zsolt, Tarlós István és Parragh László minőségű emberek diktálják, ott óhatatlan a válság mélyülése. Nő a távolság a törzsi, sérelmi kultúra és a globalizált, versenyképes gondolkodás között, holott ezeknek egymást beojtva kellene működniük. A tendencia visszaszorítására momentán semmi esély. A néplélek válsága csak erősödni fog, ahogy egyre több oka lesz a saját logikája szerint a sérelemre, majd agresszióra, és a végén nem lesz ebből kiút konstruktív módon.

170 komment · 1 trackback

2017.07.14. 15:42 HaFr

Vajna-fánk, Matolcsy-sör, lábvizes Magyarország

Kapcsolódó kép

A "vizes vébére" szerény számítások szerint is a tízszeresét verik el az adófizetők annak, amit egy civilizált országban megtennének. Miért? Mert nem érdekli őket (eléggé), hogy mi történik körülöttük. Ha érdekelné, nem a tévét bámulnák és "szurkolnának", hanem az utcán lennének a gagyi kormány gagyi uszodája előtt, és tüntetnének éjjel-nappal. Az ő hibájuk? Naná.

Százötven milliárdért (ami a különbözete annak, amiért vébét lehetett/kellett volna rendezni és amennyiért rendezzük) iskolákat, kórházakat lehetett volna javítani, szegénységet lehetett volna csökkenteni -- persze megfelelő kormányzati szemlélet és programok mentén, hogy a befektetéseknek hosszú távú értelmük legyen. Mostanában szeretik azt mondani erre az érvre (ön)kritikusan azok is, akik élnek vele, hogy demagógia. Közlöm, nem az. Ellenkezőleg. Maga a felháborító igazság. A százötven milliárd nem iskolákra és nem kórházakra megy, hanem hazaárulók zsebeibe.

"Vajna Timi" fánkot árul, Matolcsyék sört, és sok százan vébén és vébén kívül -- hazát. A frissen (átmenetileg) leszedett Soros-plakátok helyére felkerülnek (átmenetileg) a hűvös hétköznapiság reklámjai. Túl sok lesz a tévé stáb ahhoz, hogy hatékonyan magyarázni lehetne a forró parlagiságot. A nemzeti magyarnak eközben ellenjavalt lesz politikával megrontani a sport nevű nemzeti ünnepet -- holott ez a nemzeti ünnep sem jött volna létre politikai (konkrétan hazaárulási) célok nélkül. A vébé hézagmentesen illeszkedik a vébén kívüli időszak aljasságába.

Magyarország a mai állapotában nem érdemel jobbat. Magyarország éppen azt érdemli, amit kap. Ünnepeljen hát!

53 komment

2017.07.06. 08:42 HaFr

Magyarország egy csempekereskedőt indít Elon Musk ellen

Kapcsolódó kép

Elkezdődött a Tesla 3 sorozatgyártása, amit -- itt hely hiányában nem részletezendő okokból -- az utóbbi száz év legnagyobb autóipari fejleményének tart a szakma. Ezzel egy időben Magyarországon egy bukott szaniterkereskedő a gimnáziumok bezárását helyezte a magyar iparfejlesztés stratégiai középpontjába. Ennél is rosszabb, hogy a ma kormányzati környezetben simán megteheti ezt. Nem lóg ki se le-, de felfelé a sorból. Ami pedig felfoghatatlanul rossz: hogy ez a mainstream "nemzeti" gondolat szerint így jó, mert "mi másként vagyunk sikeresek"..

Ezzel be is lehetne fejezni ezt az írást, mert magáért beszél -- kivéve persze Magyarországon. Itt teljesen rendjén van, hogy a versenyképesség szellemi alapjait figyelmen kívül hagyjuk (ahová a gimnáziumokon, és nem a kétkezi szakmákon keresztül vezet az út). A szaniterkereskedő szerint mindenki úgy csinálja, ahogy ő javasolja. Mondja ezt Láng, Ganz, Mechwart, Asbóth, Kandó, Jendrassik, Csonka, Bláthy országában, akik -- a magyar ipar legfényesebb korszakának képviselői és nem mellesleg az (első) autóipari forradalom közvetlen résztvevői -- mégiscsak mérnökök, adott esetben a Tudományos Akadémia tagjai voltak maguk is. A csempésromantika szerint a kétkezi értékteremtéshez kétkezi emberek kellenek, akiknek az agya lehetőleg még korlátosabb, mint a csempésé.

Sajnos én -- aki sokkal jobban ismerem ennek az országnak az ipari kompetenciáit, mint a bukott szaniterkereskedő -- pontosan tudom azt is, hogy a kétkezi munkások (ideértve a szakmunkásokat is) a szalagok és a gépek mellett maguk is jobban megbecsülik a gépbeállító és a sori mérnököket, nem beszélve a fejlesztőkről, mint ami ennek a Narancsos Árvalányhajjal Díszített WC-Csésze Díjas senkiházinak az agyában elfér. Ők pontosan tudják, mi egy mérnök szerepe a gyáraik piacon maradásában, és mi az övék. Tudják, ki hoz létre nagyobb értéket: a mérnök, és miért akarják -- ha pontosan gondolkodnak -- a gyerekeiket gimnáziumba tenni a szakiskolák helyett. Sőt, mivel ezek többnyire a józan eszüket használó emberek, azt is tudják, hogy a magyar gazdaság nem csempékből lesz nagy, a magyarok meg gazdagok, hanem a fejlesztők, a tudósok és a szellem embereinek munkájából. És akkor még nem is beszéltem arról, hogy az ipar a fejlett gazdaságok kisebbik szelete csak. A szolgáltatásokban viszont még lejjebb vagyunk, tehát ebbe az utcába most ne is menjünk bele, annyira szomorú. Az egész -- hogy egy ilyen írás bármi újat tud mondani -- annyira szomorú.

418 komment