1000 A MI HAZÁNK

" Míg más parlamentáris országokban a jobboldal általában a józan és megfontolt konzervativizmust, a tradíciókhoz való ragaszkodást tekinti hivatásának – nálunk a magát jobboldalinak nevező kormányzati rendszer ezekkel ellenkező törekvéseket mutat. Alkotmányjogi téren a parlamentarizmus elsorvasztása és látszatparlamentarizmussá süllyesztése ennek az állítólag jobboldali kormánypolitikának egyik fő célja. A vezérkedés, az egy akarat érvényesülésére felépített és minden bírálat elnémításával kialakított nemzeti egység, másrészt gazdasági téren az individualista gazdálkodást mindinkább elfojtó, egy újfajta kollektivizmus felé elhajló, sokszor már a magántulajdonba is belenyúló törekvések: nehézzé teszik egy konzervatív politikus számára, hogy ezzel a jobboldallal azonosítsa magát.” (Gr. Apponyi György, 1935)

Friss topikok

Béndek Péter blogja

2017.10.07. 09:05 HaFr

Orbán célja a biztos kétharmad, az eszközei korlátlanok

Képtalálat a következőre: „néptánc felvonulás”

A Jobbik elleni leplezetlen támadással immár biztosak lehetünk abban, hogy Orbán nem elégszik meg valami gyenge parlamenti többséggel: kétharmadra, vagy azon túli többségre hajt, ami nyilván nem sok jót jelent a demokráciára nézve. A szemlélet könyörtelensége az, ami főképp érdekes ebben: a társadalom feletti majdnem totális kontroll igénye -- gazdasági, tudati és politikai téren is. A demokrácia evidensen nem a legfőbb közjó már, hanem csak a korlátlan hatalmi igény egyik eszköze: a tartalma úgy változik, hogy a hatalmi igényt optimálisan kiszolgálja.

Az instrumentális demokrácia így értendő tehát: mint a hatalommaximalizálás állami intézményrendszere, a majdnem totális (szubtotális) társadalmi kontroll egyik eszköze. Ez az állami rendszer találkozik a tudatok formálhatóságával (a megfelelő, itt nacionalista szemlélet elterjesztésével a különböző xenofób, sérelmi témákon keresztül), illetve gyarmatosítja a társadalom egyéb funkcióit, a gazdaságot és a kultúrát.

Az ellenzéknek fel kellene vetnie, miért törekszik Orbán világosan a kétharmad feletti eredményre, de hát sosem tanulták meg stratégiailag (a lehetséges célokból visszabontva) elemezni a fő ellenfelüket és felvenni vele a harcot a narratívájukkal. (Zárójel: a fő ellenfél alatt itt Orbánt értem, ami a NER-en belül nem evidencia mindegyik ellenzéki vezető számára.) Nyilván azért törekszik erre, mert nagy legitimációra lesz szüksége (valamihez) a következő ciklusban, pl. ahhoz, hogy adott esetben a társadalom 75%-ának EU-pártiságával szemben 75%-os mandátumarányt tudjon szembeállítani. Én még mindig nem gondolom, hogy Orbán ki akarna lépni az EU-ból (alább, miért), de mindig felkészül a maximális mozgástér biztosítására, ami maximális hatalommal lehetséges csak. Szóba jöhetnek itt további - pl. a politikai rendszerre vonatkozó - alkotmánymódosítások, a NATO- és EU-tagsággal szembeni honi törvénymódosítások lebegtetése a szövetségesi rendszereink felé, új szövetségi rendszerekbe való párhuzamos belépés, a népszavazás és referendumok intézményének eltörlése a hatalmas választási felhatalmazásra való tekintettel, kivételes állapot elrendelése vagy valami teljesen más, amire még nem gondolhatunk, de általában a nagy horderejű egyszemélyi döntések gyors végrehajtását kívánja meg.

Mármost a társadalom feletti totális kontroll politikai eszközei hosszabb távon nem érnek semmit, ha nem párosulnak gazdasági-egzisztenciális hatóerejű, kulturális és tudatmódosító/kondicionáló-propaganda eszközökkel. Az utóbbiakon is lehet még szorítani, de az előbbi a fontosabb. Amíg a kormányzat felhatalmazása szupererős, kormányzati szubvenció, rend és "versenyképes" bérek vannak vannak, addig lehet érdeke a globális cégeknek az az átalakuló technológiai világban -- amely maga is a dehumanizáció felé halad --, hogy fenntartsák, sőt erősítsék a magyarországi jelenlétüket, és itt a munkaerőhiányt is áthidalva alacsony munkaintenzitású, robotizált technológiát honosítsanak meg. Ilyen körülmények között csökkenő EU-támogatások mellett is érdeke Orbánnak az EU-n belül politizálnia -- nem beszélve a mintájának még mindig remélt terjesztéséről és a befolyásának az EU bomlasztásától remélhető további erősödéséről. Orbánnak egyetlen politikai célja van, a folyamatos hatalommaximalizáció -- a határainkon túl is --, mivel a politika céljának a hatalmat tekinti. Az EU érdekes számára, amíg lehetőséget ad erre -- mert azt a minimális célt, hogy elhárítsa a belföldi hatalmára jelentett fenyegetését, már régen elérte. (Másokkal ellentétben szerintem van ezen kívül egy személyes célja is: a történelmi szerepének megalapozása.)

A társadalom gazdasági kiszolgáltatottsága az állammal szemben csak nőni fog a jövőben, ha a versenyszférában munkahelyek szűnnek meg és folyamatosan nő az állam újraosztó szerepe, és vele a közmunka részaránya. A beruházások legalább szinten maradásával az állam adóbevételei megfelelő szabályozás esetén akkor is nőhetnek, ha a munkahelyek száma csökken, és ezzel az állam még erősebb szereplővé válik a gazdaságban, ami biztosítja a korábban sorolt szubtotális rendszer gazdasági pillérét.

Orbán szavazói boldog áldozatai a szubtotális kontrollnak, amely egységes rendszerré összeállva kizárja alternatív politikai megoldásoknak akárcsak az elgondolásását is. Befejezésképp annyit: tökéletesen megérdemli a társadalom, amit kap -- mindent összevetve pontosan a képességeire van szabva a rezsim. Az ország domináns kulturális és politikai mintái és a várható gazdasági trendek egymást erősítik és mind abba az irányba mutatnak, hogy az Orbán-rendszer hosszú életű lesz, az erőforrásai jelenleg kimeríthetetlennek látszanak. Aztán persze lehet, hogy két nap alatt összedől az egész, de egyelőre nem látom az okát, miért tenné.

64 komment

2017.10.06. 08:40 HaFr

A liberális demokrácia veszélyes illúzió, amellyel ideje leszámolni

Képtalálat a következőre: „post liberal democracy”

Liberális demokráciák sosem léteztek a saját jogukon és alapvetően tévesnek tartom azt a felfogást, amely ezek diadalmeneteként írja le a Nyugat II. világháború utáni fejlődését. E felfogás egyik külső kritikája volt mindig is a "demokrácia-exportok" kudarca, amelyek megmutatták, hogy megfelelő kultúra és jólét nélkül ezek a rendszerek nem tudnak meggyökeresedni a Nyugaton kívül. De a nyugati liberális demokráciák sem a sajátos etikájuk alapján létezhetnek, hanem csak a jólét megfelelő eloszlásának feltételével. Sőt, tovább megyek, a liberális demokráciák története az utóbbi hetven évben leginkább a tömegek feltartóztatásának és a nácizmus újabb hullámának elkerülése érdekében kialakított jóléti társadalmak üzemeltetésének története. Tehát eszköz és nem cél.

A politikai filozófiai szemlélet komolyan vétele, amely normákból és értékekből vezeti le egy politikai rendszer legitimitását, leginkább veszélyes, ahogy a liberális demokrácia saját jogán való értékelése maga is veszélyes tévedés. A liberális demokráciának az ilyen doktrínér módon -- leginkább folyamatos jogkiterjesztésként és identitások integrációjaként -- való domináns (balos) felfogása egyfelől a rendszer, másfelől az "alatta" elterülő anyagi alapok ismerete és komolyan vétele nélkül egy politikai közösség széteséséhez vezet. Márpedig az újbaloldal különösen nem alkalmas egy gazdasági rendszer üzemeltetésére és azzal, hogy sikerült taccsra tennie a szociáldemokráciát a blairizmus és a globalizáció segítségével, alapvetően rendítette meg a nyugati jóléti társadalom integratív újratermelődésének alapjait, amit annál könnyebben tett, hogy a liberális demokráciát sem rendszerként nézi, amelyet óvni kell a vágymaximalizációval szemben (lásd legújabban Katalóniát). A liberális demokráciának ezt a szétesését -- amit éppen ezekben az években van alkalmunk megfigyelni -- az emelkedett politikafilozófiai és jogi normák semennyire nem képesek meggátolni, ami arra utal, hogy a rendszernek nincsen egy közösségre vonatkoztatható (önálló) uralkodó ethosza (gyakorlata, vö. Arisztotelész). Pusztán önmaga -- az intuitíve igazságosnak mondható jövedelemeloszlás és a folyamatosan növekvő versenyképesség kettőse nélkül -- nem képes egy politikai társadalom, ergo önmaga (fel)bomlását megakadályozni, sőt a globalizációval járó jövedelmi széttartás növekedésével a liberális demokrácia merevsége az etnicista jobboldal felé fordítja a szociális indulatokat, amivel csak erősödik a liberális demokráciával szembeni identitás-alapú ostrom, gyorsulva lúgozva ki a politikai közösség eddigi közös intézményrendszerét.

A liberális (valójában szociális demokráciák) máig azért a legsikeresebbek Skandináviában, mert ezek fejlődésébe vegyült a legtöbb józan ész és a legkevesebb ideológia és közgazdasági doktrína. (Remélhetőleg sikerül korrigálniuk a régóta messze legnagyobb tévedésüket is, a migrációban -- az értelmiség és a "világszellem" nyomására történt -- aránytalan szerepvállalást.)

A liberális demokráciák átalakulása a jólét változó alapjainak ismeretében (a technológia szorítása az emberi szabadságon és ennek algoritmusokba szervezése, mesterséges intelligencia, tőkekoncentráció és globális tudatépítés) tovább fog folytatódni éspedig nem az eredeti univerzális normák irányában. A liberális demokráciákat a fejlett társadalmakban valószínűleg felváltják a szociális demokráciák, amelyekben az emberi létfenntartás egyre kiszolgáltatottabb lesz a globális korporációknak, politikai szervezeteknek és tömegszenvedélyeknek, illetve egyre kevesebb ember lesz "nagyon értékes" egy közösség számára -- döntően olyanok, akik nagy szellemi, anyagi vagy politikai erővel/hatalommal bírnak. A posztliberalizmus korába értünk, amelyben érthetően nem lehet a liberális demokráciát megerősíteni a Nyugaton vagy felépíteni a Nyugat olyan perifériáin, mint Magyarország, mert a liberalizmus rendszeréhez szükséges egalitarizmus egyre kevésbé áll rendelkezésre a szemléletben (értékrendekben) és az erőforrásokban: képességekben, a kultúrában, a műveltségben, az anyagiakban. Ezért egyre inkább csak annyi egyenlőséget lehet létrehozni újraelosztással, amennyit az elit a saját érdekei optimalizálása érdekében megenged, márpedig a tömeg közvetlen vagy közvetett kiszolgáltatottsága a technológiai és tőkekoncentrációval csak megállíthatatlanul nőni fog. (Nézzük csak meg, pl.az egyik legfontosabb tömegtechnológia, az algoritmus voltában egyéb technológiákat is determináló Facebook hogyan szervezi az életünket anélkül, hogy beleszólhatnánk, és csak annyi lehetőségünk marad, hogy az életünk alakítását mérsékeljük ehhez a szervezési formához.) Ezért -- egy kis konkrétumot a végére -- a liberális demokrácia ellenzéki horizontnak se jó. Sokkal jobb már a szociális demokrácia, ami konkrétan a szétesett baloldalnak is lehetne viszonylag innovatív kötőanyaga.

Coda - Liberális demokrácia sosem volt -- aktív integráló erőként semmiképp, és leginkább csak mint óhaj és kiméra --, a demokrácia és a nacionalizmus (a tömegtársadalmak vezető szenvedélyei) nem férnek meg a liberalizmussal se ennek ideológiai, se a politikai rendszer alkotóelemeként értett vetületében. A liberalizmust már az I. világháború, de legkésőbb a '30-as évek elsodorták, ami maradt, az a tömegek szervezésének békésebb vagy véres útjai közötti választás. De a tömegeket nem szervezhetik tartósabban ideológiák (ha liberálisak, ha fasiszták), ha nem gondoskodnak a jólétről és a rendről. Napjainkra és a jövőben a technológiai stb. változások miatt a jólét és a rend biztosítása nem liberális alapokon fog történni, e fölött már eljárt az idő (hiszen a versenyképesség forrása maga sem a piaci, hanem a technológiai verseny és versenykorlátozás lesz, tehát nem érdemes fenntartani a szabadságok viszonylagos kiterjedtségét, ami eddig a piaci verseny hátterében állt). A technológiával változnak a hatékony társadalomszervezési formák, és azt várom, hogy a jövőben nőni fog a non-competition ereje, aminek hatására a liberális demokrácia tovább fog erodálódni a Nyugaton és sosem tér vissza Magyarországon. De ez önmagában nem baj. A cél változatlan: a jólét, a rend és a humanizmus rendszerszintű fenntartása, amelynek más ideáljai jöhetnek most, más körülmények között, miközben persze az értelmiség dédelgetheti tovább az illúziót liberalizmusról -- csak ne feledje közben, hogy alkotó feladatai is maradtak egy új humanizmus kialakításában,

440 komment

2017.10.05. 08:43 HaFr

Hogyan nyírta ki a baloldalt a Botka vs. Fidesz ügy

Képtalálat a következőre: „pintér sándor molnár zsolt lattmann tamás”

Amíg a Fidesz (értsük jól, a Fidesz!) meghívja és tartja Molnár Zsolt MSZP-politikust a nemzetbiztonsági (értsük jól, nemzetbiztonsági!) bizottság élén, és ő ugyanaz, aki Gyurcsány-érdekelttel indirekt szövetségben obskúrus "civil" nemzetbiztonsági szakértők és közszolgálati egyetemi docensek bevonásával képes megbuktatni a 95%-kal min.eln.jelöltnek megbízott Botkát, addig nem lesz itt semmiféle olyan összefogás, amelynek a kormányváltás lehetne a célja.

Botka korábban kijelentette Molnárról, hogy a Fidesz kollaboránsa. A szkinhedként indult Molnár pályája minimum kacskaringósnak mondható, egyetlen töretlen motívum található benne, ami a (titkos)szolgálatokhoz köti -- jelenleg éppen a Nemzetbiztonsági Bizottság elnöke. Itt és itt megtalálható, hogy már politikusként hogyan tett -- rendre kulcspontokon -- szolgálatokat a Fidesznek, de azzal sem vádolható, hogy néhány más ügyben -- kopaszok az NVI-nél, Clodo, a migrációs terrorveszély értékelése stb. -- nagyon szőrszálhasogató lett volna a rossz nyelvek szerint vele baráti viszonyt ápoló Pintér Sándorral. Legújabban az egy délutánon kisarjadt, két tagú Tarjányi-Lattmann "mozgalommal" (?) való együttműködése is minimum jól jött a Fidesznek -- ami egy understatement, mert minden bizonnyal ő közvetítette a Fidesz tervét a rossz aurájú, sejthetően szintén szolgálatos szerencselovag és az önmagát túlértékelő, megittasult, enyhén narcisztikus ember párosa felé, megengedem, talán ez utóbbi tudta nélkül, aki már egy éve is dummy-nak lehetett kiválasztva. A Fidesznek nagyon nem volt érdeke, hogy Botka -- arrogáns, de a csökönyösségében sikerrel fenyegető -- kísérlete a balos pártok összeterelésére végül meghozza a gyümölcsét. A Fidesznek az az érdeke, hogyha valamilyen összeborulás történik, abban benne legyen a Botka által mereven elutasított Gyurcsány, mert -- és innen Gyurcsány indirekt szolgálata -- az utóbbival mindenkit le lehet még mindig járatni: Gyurcsányt ugyanis -- az egoizmusától vakon -- kiszámíthatóan nem érdekli, hogy sokkal több szavazót tart távol egy baloldali összefogástól, mint az a 8%, akit behoz. (Érdekesen fogja fel a saját erényeit: előbb -- szemben azzal a hazugsággal, amit elmond magáról, hogy a semmiből jött -- szétszakítja az MSZP-t, aztán pedig tudatában a személye démonikus felnagyításának megfojtja a baloldalt is: elijeszti a potenciális szavazók egy részét és távol tartja az összefogástól a fontosabb új pártokat.) Gyurcsány és a fideszes beépített emberek együtt nyírták ki Botkát -- a saját bénaságán túl --, meglehet nem egyeztetve, de a dinamikájuk Fidesz általi pontos ismeretében cselekedve.

Az LMP és a Momentum már elég erős -- és e botrány szándékolt mellékhatásaként valószínűleg még erősebb lesz -- ahhoz, hogy nélkülük ne kerülhessen sor kormányváltásra; ma úgy néz ki, a két nagyobb baloldali párt dominanciája helyett csak kiegyenlítettebbek lesznek a baloldali-liberális erőviszonyok, ami nagyon alkalmas helyzet a Fidesznek, amely továbbra is mindent megtesz majd azért, hogy a kapcsolatai révén kontrollálja az MSZP-t, illetve beépüljön a szebb reményű kis pártokba. A Fidesz ugyancsak joggal számít arra, hogy a baloldali közvélemény nem akarja a Jobbikkal való összefogást, ami pedig -- a maga elképzelhetetlenségében is -- az egyedüli alkalmas forgatókönyve lenne a kormányváltásnak. A közös alap itt a Botka és a Vona által egyformán pedzegetett szociális demagógia lehetett volna, ami -- ha nem is olyan erős, mint a nemzeti szocialista -- alkalmasan képviselve és profin előadva akár fenyegethetné is a Fidesz-többséget. De így most ez sem lesz.

De vigasztalódjanak a naivok és naivák, akik hol műsorvezetőként alibiznek, hol TV/rádió-hallgatóként "drukkolnak", a Fidesznek momentán érdekében áll az MSZP 2-3 százalékos megerősítése, ezért ez meg is fog történni -- mint ahogy érdekében áll az is, hogy az impotens baloldali értelmiség mantrázza a Jobbik elutasítását a sajátos törzsi (=szektás) szenvedélyeire alapozva, és ezzel a saját pártjait végképp leterelje erről az útról. Nem állítom, hogy ez utóbbit nem értem meg (kellően határtalan a politikai empátiám), csak azt, hogy ez az út is a Fideszhez vezet. Momentán tehát úgy állunk, hogy Botka kiütésével a Fidesz mindent visz: mindenki -- a fogott emberek, Gyurcsány, a növekedő kisebb pártok, a baloldali értelmiség -- éppen úgy játszik, ahogy elvárható volt tőlük. Gratula a Fidesznek! És ebben van egy pici őszinteség, mert a posztkommunista utódpártok és -személyek megroggyanásának minden sanyarúság mellett örülni kell. A politika egy ilyen játék: jó és rossz hatásai -- változó összetételben -- egyformán vannak.

74 komment

2017.10.03. 16:57 HaFr

Az Orbán-kormányzás lehetséges forgatókönyve 2030-ig

Képtalálat a következőre: „german states”

Nem látom az ellenzéki pártok körében a rezsimváltás megvalósítható forgatókönyvét se stratégia, se narratíva szintjén. Az utóbbiban a Fidesznek -- a nemzeti populizmusnak -- a blogon többször és több rétegben elemzett okok miatt nincs vetélytársa, ami önmagában is elég ahhoz, hogy agyon vágjon bármilyen ellenzéki stratégiát -- már ha ilyenek lennének. (A létezők az ellenzéki voksok újraosztására, nem a Fidesz legyőzésére irányulnak.)

Nem elhamarkodott tehát felvetni a kérdést, hogyan nézne ki az Orbán-kormányzás 2030-ig, amelynek nagyszerűségét a miniszterelnök már meg is előlegezte. Először is, szerintem Orbán nem akar kilépni és nem akarja, hogy az országot kiléptessék az EU-ból, aminek nemcsak anyagi, hanem az EU-ra vonatkozó víziójában rejlő okai is vannak. Orbán távlatokban gondolkodik, jelen esetben az EU-ról. Nem kilépni akar, hanem még nagyobb hatalmat.

Ez azt is jelenti egyúttal, hogy nem olyan biztos, hogy nemzetállamokban gondolkodik -- legalábbis a Nyugatra vonatkozóan nem. Most dicséretes önmérséklettel nyilvánította spanyol belügynek a katalóniai kérdést, de véleményem szerint csak azért, mert még nem érett meg a helyzet Észak-Erdély és Székelyföld, Vajdaság és Kárpátalja ügyének napirendre vételére. Ki mondhatja biztosra, hogy Nagy-Britannia, Belgium vagy Németország 10 év múlva egységes állam marad, és Magyarország éppenséggel nem válik középhatalommá a többiek felaprózódása miatt? Egy ilyen EU nem okvetlenül lehet Orbán ellenére, ha közben a Kárpát-medencében megerősödik a magyar befolyás, és az EU tagállami nemcsak aprózódni kezdenek, hanem az aprózódás fájdalmas és -- a migráns lakosságot is aktivizálóan -- konfliktusos lesz. Ilyen körülmények között Magyarország már jó előre biztos szigetnek tűnik a viharos tengeren.

A dolgok most legalábbis nyitottabbak, minthogy bármire azt mondhassuk, biztosan lesz vagy biztosan nem lesz. Európának van jelentése Orbán számára -- amiről ez a poszt evidensen az etnikumok Európáját -- tehát a nemzetállami modernizációt megelőző kontinenst -- juttathatja eszünkbe egy birodalmon belül, inkább a XIX. század elejét, mint a XX. századét. A gazdasági és technológiai változások -- amiket nem tudok bevonni ebbe a rövid posztba -- nem okvetlenül szólnak a jelzett lehetőségek ellen, kivéve -- és ez lehet a gondja egy nacionalista vezetőnek --, hogy a felaprózódott politikai térkép csak az EU bizonyos funkcióinak föderális erejű megerősítésével tudja ellensúlyozni a multik befolyását a társadalmak szervezésében. De ha a föderális funkciók működtetése nem a mai struktúrában történik, akkor ennek is meg lehet a vonzereje.

A választásokról még egy szó: az ellenzék 2030-ig terjedő víziójáról semmit nem lehet tudni. Egyik pártjának se lehet tudni a 2022-ig terjedő víziójáról sem -- ami alatt nem a programolvasók beavatott táborát, hanem a tágabb választóközönséget értem. Orbánnal kapcsolatban találgatni lehet csak, de az ellenzékkel kapcsolatban még ennyit sem.

88 komment

2017.10.03. 08:50 HaFr

Meddig nézzük tovább a "demokratikus ellenzék" című zombifilmet?

Képtalálat a következőre: „kálmán olga gyurcsány”

Gyurcsány, Fodor, Bokros, az aktuális MSZP-elnök, hozzájuk szürkülőben az egyszázalékos Juhász Péter, a mérhetetlen Karácsony "Gergő" Gergely... akik összesen több ezer óra kibérelt műsoridőben (prime time!) vezetik a "demokratikus" ellenzéket a fideszes négyötödhöz. Üdvösen kilóg végre az LMP, amelyik csak profitált eddig Schiffer távozásából, és a Momentum, amelyik nagyon helyesen nem alkuszik. Az említett pártok hatékonysága negatív: veszteséget termel választói preferenciában és pénzben is. A feléjük irányuló bizalom viszonzatlanul és felelőtlenül folyik szét, a rájuk költött közpénz és magánfelajánlások egy feneketlen kútba ömlenek. A posztkommunista akol és a képes média elemző műsorainak rettentő gyengesége, a keresztnevesített-háziasodott műsorvezetők felkészületlensége és kritikátlansága közös akol melegben pudvásította el a magyar ellenzéki szellemet az utóbb hét évben (amely szellemben egyébként a Fidesz lehetett volna akár példájuk is). Amennyiszer láthattuk mi az utóbbi évtized(ek)ben az említett politikusok és még néhány tucat kitüntetett körét anélkül, hogy bármivel is gyarapították volna a magyar politika ethoszát -- sőt túlnyomórészt értékelhető hír vagy politikai tett sem volt a képernyős-hangos megjelenésük mögött --, egy sündisznó vagy egy cserépkályha is hasonló választási eredményre lenne képes pártvezetőként. Nem a pártok a gyengék, hanem a politikai nyilvánosság egész intézményrendszere, amelyik ezt a példát teszi a választók elé. (És itt nyitok egy zárójelet az írott sajtó egy részének, amely az RTL Klub rövid virágzása után egyedül viszi a minőségi újságírás maradékát.)

Nulla innováció, nulla kreativitás, nulla hozzáértés. Ez a magyar ellenzék és a magyar képes-hangos média közös produktuma. Nem írnám ezt le, ha nem látnám a tíz éves lefelé mutató spirálban ennek az újabb állomását -- mintha mi sem történt volna, kivéve, hogy gyakrabban kerül elő Lengyel László (aki legalább valamiféle minőség). Az ellenzék tovább hiteget széthullásának az utóbbi hetekben tapasztalt katasztrofális fordulatai után is. Az n+1-dik permutációval rukkolnak elő ugyanabból a személyi körből és erkölcsi mélységből, amelyet a média az újabb iksz a négyzeten mennyiségű műsorperccel honorál azzal áltatva magát, hogy ő csak megmutatja a valóságot. Well, megmutatja és újratermeli, hölgyek, urak. Szankcionálja, jóváhagyja, ráüti a pecsétet. A politika nagy része ugyanis beszéd. Tehát az a mérce, aki végül szóhoz jut. Olyan is a mércénk. Ellenben hírértéket várni valakitől mielőtt beszélni kezd és ezt szabni a bemutatása feltételéül, prime time tévedés, totális nem ismerete a politikának. Olyan minőségű politika-kép, mint amilyen a mai magyar politika, amelynek "képernyőképes" élvonalában ezért aztán kisebb a mozgás, mint a Fortune 500-as listán (hiszen sokkal konzervatívabb intézmény, mint pl. én vagyok -- csak éppen egy éktelenül rossz minőséget konzervál). Vissza is kapja a magyar nyilvánosság a saját ostobaságát kamatostul olyan beszélgetések formájában, amelyek az ATV és a HírTV beszélgetős műsoraiban dominálnak. Szimptomatikus, hogy egy Demcsák nevű hölgy képernyőhöz juthatott; hogy a szakmát folyamatos haknizásnak tekintő közéleti műsorvezetők keringenek évtizedek óta a csatornák között, mert -- úgymond -- a nézők ragaszkodnak hozzájuk. Egy frászt. Az intézményrendszer zárt és kizárja a versenyt. Gondolatok, ethosz, narratíva, hit, szenvedély helyett vákuum, pusztaság, unalom, bejáratott harmadminőség, bratyi -- szellemi korrupció a bérelt helyet élvező vendégek egy részének jutó fideszes kenőpénz mellé.

Az urak fent azt mondják, tudjuk jobban, csináljunk jobbat. Tudunk -- még én is --, csinálni már kevesebben tudunk kellő szívósság, áldozatkészség és idő híján -- család, munka, ilyenek. Gyengeség. De ne áltassanak minket: ebbe a leosztásba betörni (elhülyített magyar valóság + reproduktív "ellenzéki" média) minimum ugyanolyan feladat, mint a Fidesz várát nekik ledönteni. A represszív ellenzéki valóság ugyanolyan zárt intézményrendszert és kultúrát hozott létre Magyarországon, mint a fideszes. Még a minősége is hasonló -- illetve funkcionálisan rosszabb, hiszen az ellenzék zuhan. Ezért is drukkol az ember a Momentumnak, amelynek sikerült áttörni ezt a falat, és az LMP-nek, amely átszivárgott rajta, de szerencsére nem vált a fal részévé -- még ha az ember nincs is túl nagy szinkronban -- főleg az utóbbi -- világnézetével. Csak így tovább. Meg ne alkudjatok!

58 komment

2017.10.01. 12:16 HaFr

A kapitalizmus és Róma harca a nacionalizmusokkal

Képtalálat a következőre: „catholicism capitalism”

Érdekes fejleményeknek vagyunk tanúi a nyugati világban, amelyek kiegészítik Samuel Huntington vízióját a civilizációk összecsapásáról (amelyek közül a minket érintő frontok egyfelől a Nyugat és az iszlám, másfelől a Nyugat és az ortodoxia között húzódnak). E fejleményeken jelen esetben a saját civilizációnkon belüli viszonyok változását értem, konkrétan a nyugati globalizáció erőinek, a katolicizmusnak és a kapitalizmusnak a harcát a nyugati nacionalizmusokkal (pontosabban: etnicizmusokkal, tehát a politikai közösséget megelőző népi, nyelvi, eredetmítoszon alapuló, nagyrészt proletár nacionalizmusokkal) szemben.

A katolicizmus, majd a kapitalizmus a nemzeteket felülíró egyetemes igényű praxisok, amelyek -- a nyugati kapitalizmus a globalizáció miatt, a katolicizmus az elvallástalanodás és a modernizáció miatt -- az utóbbi időben látványosan meggyengültek, ezzel jó ötven év (a nácizmus, majd a gyarmatbirodalmak leáldozása) után teret nyitottak az etnicizmus reneszánszának. Az etnicista-xenofób-fehér szuprematista hullámmal szemben Róma és a nyugati, multinacionalista kapitalizmus (és az újbaloldali identitarizmus) egy platformra került. Az olyan kompországokban (két civilizáció határán mozgó kultúrákban), mint Magyarország, vagy még hangsúlyosabban Ukrajna, ez a konfliktus akár a nyugati civilizációból való kiszakadást és az ortodoxiához való közeledést is eredményezhetné, ha a nacionalizmusok, illetve Ukrajnában az ortodoxia, nálunk pedig a reformált egyházak és az ortodoxia együtt annyira megerősödnének, hogy az a hazai katolicizmus egyetemes szemléletének és a globális tőkének a visszaszorulásával járna.

Pechünkre a római egyház élén egy biblikus pápa áll -- a Benedekhez vagy akár a II. János Pálhoz hasonló tradicionalista pápák jobban tudnák szolgálni a katolicizmus univerzalista politikáját, mint a belső forradalmár Ferenc, akivel szemben a magyar püspöki kar -- Erdő Péter bíborossal az élen! -- megalkuszik a nacionalista/református/kuruc/proletár politikával. Ma se Róma, se az EU nincs a helyzet magaslatán, ami a nacionalizmusokkal szembeni védelmet illeti.

Ezt a védelmet egy új szintetizáló pápa és a globalizációnak a digitális algoritmusok köré való szerveződése (a hálózati és mesterséges intelligencia) végül a Nyugat kezébe fogja adni, de az előttünk álló kb. tíz év kritikus lesz ebben a harcban. Magyarország majdnem fölöslegesen tesz egy kitérőt a jelenlegi kormánnyal az nacionalizmus felé, mert a mégoly vékony katolicizmusunkat (a hagyományt) sem tudja felülírni a pogány etnicizmusunk, az egyébként is nehézkes kompromisszumukat Orbán nem tudja létrehozni (hát még új szintézisben egyesíteni őket, ti. a legtisztább politikája a katolikus-ellenesség volna), tehát a kereszténység és a nacionalizmus között a technológiai fejlődés végül az előbbi -- az univerzalizmus -- javára fog dönteni. Magyarország talán ezzel fog végre lecövekelni a nyugati civilizációban. Röviden: a kurucos-keleties orientációjú etnicizmus a modern világban már nem lehet elég erős a Nyugatból való kiszakításunkhoz. Orbánék erőfeszítése mégsem fölösleges, mert remélhetően megtermékenyíti a politikai demokráciát az EU-ban, előmozdítva azt egy jóval erősebb deliberatív-szubszidiáris demokrácia irányába -- megint csak összhangban a katolicizmus társadalmi tanításával, és elhozva a liberális-deliberatív politikai föderáció erkölcsi és szociológiai stabilitását.

A magyar nemzet erős maradhat a föderális EU-ban, ha ez előttünk álló éveket az ő -- és nem a magyar állam -- megerősítésére fordítjuk. A baloldalnak ebben nem nagyon látom a szerepét, hiszen a proletariátus legütősebb eszméjévé már egyértelműen az etnicizmus vált, és hát ennek a termékeny volta -- már a leírtakon túl is -- igen korlátos. A hagyományos, egalitárius baloldal erőtlen, kevés a hozzáadott értéke, szimbolista variánsa, az újbaloldal, túl van a zenitjén. Tágabban értelmezve a progressziót, ez meg eljutott a felvilágosodástól -- kurz und gut -- a dogmákig: maga szorul felvilágosodásra, de sajnos éppen, mert dogmatikussá vált, híján van az ehhez szükséges önreflexiónak.

6 komment

2017.09.30. 09:43 HaFr

A győztes ellenzéki párt kampányának struktúrája

Képtalálat a következőre: „magyar pártok”

Van ilyen.

63 komment

2017.09.29. 08:49 HaFr

Technikai poszt a nacionalizmusunk mibenlétéhez

Képtalálat a következőre: „nacionalizmusok”

Rövid technikai közlemény. Én a nacionalizmusnak történeti fázisait és és a fázisainak párhuzamos együttállását ("velünk állását") különítem el, genetikusan (történeti keletkezésükben) a következőket: pre-nacionalista "nemzeti" korszak (gens, natio: Mo-n tkp. Hungarus tudat), a XVIII. század végéig, utána Nyugaton politikai nacionalizmus+nyelvi/kulturális nacionalizmus+modernizáció -- poszt-abszolutista nemzetállami fejlődés -- együttállása, Kelet (Közép-) Európában, ezen belül hazánkban sérelmi/anti-abszolutista politikai nacionalizmus+nyelvi/kulturális nacionalizmus+modernizáció 1848-ig, utána a függetlenség csorbulása, a nemzetállami fejlődés szétesése, a modernizáció szociológiai töredezettsége és az elvallástalanodás miatt a nacionalizmus etnikai-kulturális integráció helyett a fiktív eredeten alapuló vagy Blut und Boden - sérelmi és függetlenségi - nacionalizmusba (etnicizmusba) vonult BE (politikaiból lett pszichológiai frusztráció), majd a Horthy-rezsimben erős rasszista réteget "fejleszt", mára döntően a xenofóbiában "állapodik meg" minden korábbi fázis "túlélése" mellett. Mo-n ma politikai (befogadó, állampolgári) nacionalizmus helyett etnicista-xenofób (a nemzetállam határainál egyúttal túltekintő, a "szállásterülete" egészére kiterjedő) kirekesztő, antimodernista nacionalizmus dominál, míg Amerikában a fehér szupremácia, Európában az iszlámellenesség kapnak lábra, ezek azonban sokkal gyengébb lábon állnak és maradnak (éppen a történeti fejlődés polgári-modernizáló megalapozottsága okán), mint a magyar antimodernista etnicizmus, amely -- és ez a lényeg -- az inherens függetlenségi ambíciójával létrehozta/definiálja a magyar nemzetet, tehát nem lehet szabadulni tőle a nemzettudat fokozatos, jelentős átalakítása nélkül. Addig pedig marad a lemaradás.

4 komment

2017.09.28. 19:36 HaFr

Miért kell hülyének nézni a Fidesz választóit?

Képtalálat a következőre: „tradition modernity”

A Fidesz - a legutóbbi közvéleménykutatások szerint a biztos szavazók táborában többséggel (!) bíró támogatóit - az általam ismert baloldali értelmezések legalább megtévesztettnek gondolják, rosszabb esetben szociológiai stb. okokat keresnek az elmaradott, versenyképtelen világnézetükhöz, sőt vannak olyanok, akik egyszerűen lehülyézik őket.

A baloldal problémája ebben az esetben a rációba tett túlzott hit és az ebből fakadó homályos látás. Képviselői nem veszik tudomásul, hogy az ember nemcsak ésszel él, ami nem csökkenti az értékességét. Az ember bonyolult lény és a Fidesz stabil támogatottsága mögött annak ellenére van érték, hogy egyénileg és közösségileg is sok szempontból ésszerűtlen választásnak tűnik (hiszen az emberek többsége nem gazdagodik, evidensen csökken a nemzet versenyképessége -- bár most először éppen néhány százalékot javult tavalyhoz mérten --, lemaradni látszunk a régiótól a lényeges gazdasági számok tükrében stb).

A Fidesz viszont szellemi biztonságot ad a választóinak, apellálva a tradíciókra, a bevett gyakorlatokra, a vallásra -- amely még azoknak is érték, akik nem hívők --, továbbá a nemzetre, a közösségi előítéletekre, az ideális családhoz fűződő biztonságérzetre, az állami gondoskodásra. Ezekkel szemben nem érv, hogy egyrészt fikciók, másrészt manipulációk, harmadrészt meghaladandó, avítt álláspontok, hiszen az értékük éppen abban rejlik, hogy azok (miközben nem mind azok, és a két réteg még koherens is a maga módján, miért ne). Az ember biztonságérzete és az adott egzisztenciális igényeinek kielégítése fontosabb a legtöbbünknek, mint a jövőbeni, perspektivikus nyereség és az érte való küzdelem, ez utóbbi részeként - ráadásul - a világképeink és státusaink kényszerű, folyamatos, fáradságos felülvizsgálata, versenyeztetése.

A biztonság mellett ez az álláspont értelmet ad az ember posztmateriális igényeinek is, amit a tipikus baloldali értelmező szintén nem ért abban az esetben, ha ezek nem a magas kultúrához kötődnek. A biztonság és a tágabb világnak a hagyományokon, a transzcendencián, a szokásokon, a családon keresztül történő értelemadás egyformán az élet reflexszerű védelmének része, és sokkal fontosabb azonnali értékkel bír, mint az absztrakt javak, ideértve a szó szoros értelemben vett jólétet, műveltséget, versenyképességet, nem beszélve a liberális demokráciáról, a jogokról és a "fontos emberek" erkölcseinek kritikájáról. A baloldal érvelésmódja az utóbbiak köré szerveződik, de ezért az emberek többsége számára idegen marad, illetve csak akkor nyom a latban, ha az események nem állítják  szándékosan ellentétbe ezen absztrakt, progresszív javakat a kézzelfogható, hagyományos értékekkel. Mármost Magyarországon egy ravasz és számító politika szembeállította őket, ezért az emberek nagyobb része nem teheti meg, hogy ne az utóbbiakra - és a Fideszre - szavazzon.

Főleg, mivel a kettőt még csak összevetni sem tudja. A hideg modernségre, az absztrakt, progresszív javakra nincs elgondolható ajánlat sem. Ráadásul a legjobb a köztes verzió volna: a kézzelfogható, hagyományokba ojtott, organikus modernizáció. Ez a lehetőség volna igazán az erőnk jele. Az emberi élet értékének intuitív tágassága a jobboldali "ellenforradalommal" most megkapta az ideológiai igazolását is: nem kell modernnek lenni mindenáron. Veszítesz - úgymond - az emberségedből, ha nem véded meg a parttalan modernségtől. És van ebben igazság. Csak a rendszert kell megtalálni hozzá, amelyik érvényre juttatja ezt az igazságot úgy, hogy közben a hordozóit nem ítéli nélkülözésre és megőrzi a politikai közösség működőképességét.

205 komment

2017.09.28. 08:12 HaFr

Felgyorsul a baloldal átalakulása?

Képtalálat a következőre: „dk mszp”

Az MSZP és a DK egy helyről indult (mellesleg szemben azzal, amit Gyurcsány büszkén állít magáról, hogy a semmiből indultak: a pártja konkrétan az MSZP-ből, ő maga még régebbről jön), és van remény rá, hogy egy helyre fognak érkezni -- a pártok terjeszkedő temetőjébe.

Ahogy az MSZP és a DK együtt rántják le egymást, a szavazók úgy vesztik el a reményüket abban, hogy valamikor is nemhogy kormányváltó erők, de termékeny politikai pártok lehetnek. A két párt képtelen átugrani a vezetőik szocializációjának hosszú árnyékát, posztkommunista "tudásuk" kizárja az innovatív és kooperatív működést, az aurájuk egy terminális betegét idézi. A szavazók megszagolták az elmúlást, és most nagyon úgy néz ki, hogy -- nagyon helyesen -- elkezdtek átsorolni az LMP-hez és a Momentumhoz. Ha már nem lesz kormányváltás -- gondolják -- legalább válasszunk helyesen és erkölcsösen, már amennyire ilyesmiről szó lehet az adott kontextusban. Elkezdődhet az utolsó szakasz a két posztkommunista párt karrierjében: amikor a saját szavazóik fognak bosszút állni rajtuk az évtizedes károkozásért.

Az LMP és a Momentum nagyon jól döntött, hogy nem állt be ezeknek a pártoknak az "együttműködésébe", hiszen az utóbbinak minden érintése fertőző. Ugyanakkor az is kiderült, hogy a Fidesz szavazói nem áramlanak át az előbbiekhez: az LMP-nek és a Momentumnak meg kell barátkozniuk azzal, hogy csak a baloldali szavazók kíváncsiak rájuk, és ekként kell alakítaniuk a retorikájukat. Az LMP Szél Bernadett révén rátermett vezetőt termelt ki magából, a Momentumról ez egyelőre nem mondható el, ott szerintem lesz még legalább egy jelentős átalakulási hullám a vezetésben, ha nem előbb, akkor 2018 után.

Szóval, üdvözlendő folyamatok. A Fidesz egyedüli valamennyire is esélyes kihívójává ezzel a Jobbik válik, és már nagyon kicsi az esélye annak, hogy a két oldal összefoghatna Orbánnal szemben. A Jobbik mint kihívó pozícióit nem fenyegeti semmi, legalábbis, amíg az LMP és a Momentum nem döntenek úgy, hogy (mégis) összeállnak. Ehhez azonban külön-külön legalább átlagosan 10% köré kell erősödniük úgy, hogy -- reménykedjünk benne -- közben nem torpan meg a magyar posztkommunizmus szétesése. (Török G. szerint ez éppenséggel a cél, Ron Werberrel stb. a háttérben egy új baloldal kialakítása -- ízlés szerint: a baloldal átmentése -- gyorsult fel. )

101 komment